Címke: isteni beavatkozás

Azért jövök, hogy Atyámhoz vigyelek benneteket. Azért jövök, hogy végrehajtsam az Ő Isteni Akaratát, és beteljesítsem a Szövetséget

“… Majd összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 8,27-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-16

Igazság Könyve:

“2013.09.17 22:45

Drága szeretett leányom, amikor ezt a munkát nehéznek találod és vonakodsz attól, hogy rossz híreket közölj a világgal, akkor meg kell értened, hogy te csak a hírnök vagy. Te a Szent Isten, a Legmagasságosabb Isten eszköze vagy, és neked az Ő Hívására kötelességed válaszolni. A te engedelmességed alapvető fontosságú, és nem szabad félned a következményektől, amellyel, mint az Úr prófétájának, számolnod kell.

Minden megjövendölt esemény már a kezdetben meg volt határozva, és Isten Tervének részét képezi azon Szövetség beteljesítésére, hogy végül összegyűjtse gyermekeit, hogy az Ő Isteni Akarata szerint egyetértésben tudjanak élni. Atyám hierarchiája és a gonosz közötti végső csata azt jelenti, hogy azok az emberek, akik támadásnak tették ki magukat, a bűn fertőzöttjei lesznek, és azon testvéreik ellen fognak fordulni, akik továbbra is hűségesek maradnak Istenhez.

A csata megvívásának idején Isten ellenségei sok gonosz rémtettet fognak elkövetni szeretett gyermekei ellen. De amint azt már előzőleg mondtam nektek, ők nem tudnak olyan messzire elmenni, mivel nekik az emberiség elpusztítására nincs hatalmuk, bár ők azt hiszik, hogy van. Vigasztalódjatok meg mindnyájan, mert Atyám be fog avatkozni azoknak a gonosz cselekedeteibe, akik minden nemzetet ellenőrizni akarnak, és Ő agyoncsapja őket – azokat, akik gyermekeit bántani merészelik. Sok szegény lélek fog szenvedni az ilyen üldöztetések alatt, de Atyám mindenkor irgalmas. Az Ő Hatalma érinthetetlen. A Keze Mindenható. Ő bármikor félredobhatja ellenségeit. De a megjövendölt próféciák valós tények, amelyeknek még Második Eljövetelem előtt meg kell történniük. Ezek olyan módon fognak kibontakozni, mely talán nem mindenki számára lesz nyilvánvaló, de tudnotok kell a következőket. Az imádság a ti fegyveretek. Az imádság képezi számotokra azt a fegyverzetet, amelyre szükségetek lesz, hogy legyőzzétek a gonoszt. Az ima enyhíteni fogja a háború hatását, a szenvedést és mindenféle üldöztetést, amelyet Isten ellenségei fognak okozni az emberiségnek. Az ima meg fog menteni benneteket és mindazokat, akikért imádkoztok. Imáitok el fogja pusztítani a gonoszt, és amikor a Nagy Nap elérkezik, örömkönnyeket fogtok sírni, látván az Új Generációt, az emberek milliárdjait, akik azért menekültek meg, mert ti válaszoltatok a Hívásomra.

Miközben Üzeneteim a szomorúság, a félelem és a csalódottság keverékét hozzák, de ugyanakkor reményt is adnak az általuk létrehozott sok megtérés miatt. Atyám Terve nagy többségetek számára ismeretlen. Amit meg kell értenetek, a következő: Az Ő Terve minden ellenségét el fogja pusztítani. Azáltal, hogy megengedi ezen megpróbáltatások bekövetkezését, meg fogja menteni végül az emberi nemet a bűn rabszolgaságától. Legyetek türelmesek. Legyetek nyugodtak. Mert végül hamarosan az öröm, a szeretet és a béke a tietek lesz egy egész örökkévalóságon át.

Azért jövök, mert mi egyek vagyunk – egy szent család Isten országában. Azért jövök, hogy Atyámhoz vigyelek benneteket. Azért jövök, hogy végrehajtsam az Ő Isteni Akaratát, és beteljesítsem a Szövetséget. Azért jövök, hogy az Igazságot hozzam nektek.

Szerető Üdvözítőtök,

Jézus Krisztus”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azert-jovok-hogy-atyamhoz-vigyelek-benneteket-azert-jovok-hogy-vegrehajtsam-az-o-isteni-akaratat-es-beteljesitsem-a-szovetseget/

—–
Római katolikus:
2018-09-17

24. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Az Eucharisztia méltó vételének előfeltétele: a testvéri szeretet megvalósítása.
Testvéreim!
Nem dicsérhetlek meg titeket, mert összejöveteletek nem javatokra, hanem lelki károtokra szolgál. Azt hallottam ugyanis, hogy amikor közösségbe gyűltök össze, szakadás van köztetek. Ezt részben el is hiszem. A szakadásnak arra kell szolgálnia, hogy a megbízhatók kitűnjenek köztetek.
Amikor ugyanis egybegyűltök, már nem az Úr vacsoráját eszitek, mert étkezés közben ki-ki a saját vacsoráját veszi elő, hogy elfogyassza. Egyesek szegényesen étkeznek, mások meg dőzsölnek. Hát nem tudtok otthon enni és inni? Vagy Isten népét akarjátok megcsúfolni, amikor zavarba hozzátok a szegény sorsúakat? Mit mondjak nektek? Dicsérjelek? Ebben nem dicsérlek benneteket!
Én pontosan elmondtam nektek úgy, amint az Úrtól kaptam. Urunk Jézus azon az éjszakán, amikor elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik! Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a kehely az újszövetség kelyhe az én véremben. Valahányszor isztok belőle, tegyétek ezt az én emlékezetemre!”
Amikor ugyanis ezt a kenyeret eszitek és ebből a kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért, testvéreim, ha egybegyűltök az étkezésre, legyetek tekintettel egymásra!
Ez az Isten igéje.
1Kor 11,17-26.33

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hirdessétek Urunk halálát, * amíg újra el nem jön! 1Kor 11,26b – 7 b. tónus.
Előénekes: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
Hívek: Hirdessétek Urunk halálát, * amíg újra el nem jön!
E: A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
H: Hirdessétek Urunk halálát, * amíg újra el nem jön!
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Hirdessétek Urunk halálát, * amíg újra el nem jön!
E: Ujjongjanak és örvendjenek a téged keresők, † „Hatalmas az Úr!” kiáltsák szüntelen, * akik várják üdvösségedet.
H: Hirdessétek Urunk halálát, * amíg újra el nem jön!
Zsolt 39,7-10.17

ALLELUJA
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus példaképül állítja elénk a kafarnaumi százados hitét.
Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment. Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt. A szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját.
Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt: „Megérdemli, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”
Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze voltak a háztól, a százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem tartottam magamat méltónak arra sem, hogy hozzád menjek. Csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, alattam is szolgálnak katonák. S ha azt mondom az egyiknek: »Menj!« – akkor elmegy, ha a másiknak meg azt mondom: »Jöjj ide!« – akkor odajön, vagy ha a szolgámnak szólok: »Tedd meg ezt!« – akkor megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt követő tömegnek: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben.” Amikor a küldöttek hazaértek, a beteg szolgát egészségesnek találták.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 7,1-10″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-17


——
Görög katolikus:

22 Isten tehát mindent Krisztus lába, vagyis a hatalma alá helyezett. Ugyanakkor mindenekfelett Krisztust tette „fejévé” az Eklézsiának, 23 amely viszont a „teste” Krisztusnak. Az Eklézsiát minden tekintetben Krisztus tölti be és teszi teljessé — mint ahogyan minden mást is ő tesz teljessé és befejezetté.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+1%3A22-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Heródes börtönbe veti Bemerítő Jánost

19 Bemerítő János sokszor figyelmeztette és felelősségre vonta Heródes fejedelmet a gonosztettei miatt, és Heródiás miatt is, aki Heródes testvérének volt a felesége. 20 Heródes a gonoszságait még azzal is tetézte, hogy börtönbe záratta Jánost.

Jézus is bemerítkezik

21 Mielőtt Bemerítő Jánost börtönbe vetették volna, sokan bemerítkeztek a tanítása szerint. Jézus is bemerítkezett, és miközben imádkozott, megnyílt a Menny, 22 és leszállt rá a Szent Szellem látható alakban, mint egy galamb. A Mennyből pedig hang hallatszott: „Te vagy a Fiam, szeretlek téged, és benned gyönyörködöm.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+3%3A19-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/17

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

6.1 Mint Isten munkatársai, kérünk benneteket, hogy úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét! Mert ő mondja:

„A kegyelem idején meghallgattalak,
    az üdvösség napján megsegítettelek.”[a]

Bizony, most van a kegyelem ideje! Most van az üdvösség napja!

Azt akarjuk, hogy az emberek ne mondhassanak semmi rosszat a szolgálatunkról, ezért igyekszünk elkerülni, hogy megütközést okozzunk bárkinek is. Minden dologban úgy ajánljuk magunkat, mint Isten szolgái, akik türelmesen elviseljük a nehéz körülményeket, a szorult helyzeteket, a bajokat és a nélkülözést. Bizony, előfordul, hogy megvernek vagy börtönbe zárnak bennünket, és a tömeg ellenünk támad. Keményen dolgozunk, néha még sincs mit ennünk, néha pedig éjjel sem alhatunk.

Mi valóban Isten szolgái vagyunk! Ezt bizonyítja, hogy senki sem vádolhat bennünket bűnnel, ezt bizonyítja a tudásunk, a türelmünk, jóságunk, a bennünk élő Szent Szellem. Ezt bizonyítja a képmutatás nélküli szeretetünk, az igazság üzenete, amit hirdetünk, és Isten ereje, amely megmutatkozik rajtunk keresztül. Ezt bizonyítja, hogy szellemi értelemben fel vagyunk fegyverkezve az igazságosság támadó és védekező fegyvereivel.

Az emberek néha dicsérnek, máskor szidalmaznak bennünket. Van, aki rosszat, van, aki jót mond rólunk. Néha csalóknak tartanak minket, pedig csak az igazat mondjuk. Sokan egyáltalán nem törődnek velünk, mások pedig jól ismernek. Néha úgy látszik, már közel vagyunk a halálhoz, mégis élünk! A szenvedések sokszor megviselnek, de mégsem ölnek meg bennünket! 10 Sok szomorúság ér bennünket, ugyanakkor mégis tele vagyunk örömmel. Igaz, hogy a pénztárcánk majdnem üres, mégis, sokakat mi tettünk gazdaggá. Valóban nincs semmi vagyonunk, mégis minden a miénk!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+6%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/09/16

Minden gonosz háborús cselekményért és minden rémtettért Isten el fogja űzni és agyon fogja csapni őket

Igazság Könyve:

“2013.08.27 23:45

Drága szeretett leányom, a világ borzalmas háborúk elviselésének a küszöbén áll és a gyűlölet el fog terjedni és sok nemzetet fog megfertőzni. A nyugtalanság és a megosztottság a legtöbb nemzetben jelen lesz, és akkor az emberek tudni fogják, hogy az idők hihetetlenül megváltoztak.

Egy mély, nyugtalanító aggodalom lesz érezhető, és az emberek nem fogják tudni, hogy kiben bízzanak meg. Így fertőzi meg a Sátán Isten gyermekeit, mivel egyiket a másik ellen uszítja. Csak azok fognak vigaszra találni, akik az Igaz Istenben bíznak, mert tudni fogják, hogy a hitük és az Irántam való szeretetük meg fogja tartani őket erősnek.

Nektek kitartóan kell imádkoznotok, hogy bekövetkező csalás, mely oka a sok háborúnak, annak látszódjon majd, ami az valójában – egy próbálkozás, hogy az ellenőrzés érdekében mély megosztottságot és gyűlöletet okozzon. Atyám meg fogja büntetni az elnyomókat, mert pusztítást és fájdalmat okoznak az ártatlanoknak. Sokakat megölhetnek és megnyomoríthatnak, de a gonoszságukért Atyám le fog súlytani rájuk.

Azoknak, akik azt hiszik, hogy háborút okozhatnak, és hogy becsaphatják a világot, kevés idejük marad arra, hogy dicsekedjenek gonosz cselekedetükkel. A sorsuk meg van pecsételve. Isten Kezének beavatkozása látható lesz a világ minden táján. Minden gonosz háborús cselekményért és minden rémtettért Isten el fogja űzni és agyon fogja csapni őket..

Az emberi kéz által kiváltott háborúk tönkreteszik a fizikai életet. Az Atyám általi büntetés megakadályozza, hogy e lelkek élete megkapja az üdvösség Ajándékát.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/minden-gonosz-haborus-cselekmenyert-es-minden-remtettert-isten-el-fogja-uzni-es-agyon-fogja-csapni-oket/

 
 
—–
Római katolikus:
2018-08-2721. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből
Krisztus megdicsőül bennetek, ti pedig őbenne.
Pál, Szilvánusz és Timóteus üdvözletét küldi a tesszaloniki egyháznak az Atyaistenben és az Úr Jézus Krisztusban.
Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és Urunktól, Jézus Krisztustól!
Testvéreim! Folytonos hálával tartozunk értetek Istennek, mégpedig méltán, mert hitetek nőttön-nő, és az egymás iránti szeretet mindnyájatokban gyarapszik. Dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban: állhatatosságtokkal és hitetekkel, amellyel minden üldözést és zaklatást elviseltek Isten igazságos ítéletének jeleként, hogy méltók legyetek Isten országára, hiszen szenvedtek is érte.
Istenünk tegyen méltóvá benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben. Így dicsőül meg Urunk, Jézus neve bennetek, és ti őbenne, Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak kegyelméből.
Ez az Isten igéje.
2Tessz 1,1-5.11b-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit! 3. vers. – 11. tónus.
Előénekes: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * minden föld az Úrnak énekeljen.
Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, * napról napra hirdessétek üdvösségét.
Hívek: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit!
E: Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, * és csodatetteit minden népnek.
Örvendjen az ég, a föld ujjongjon, * zúgjon a tenger, és ami betölti.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit!
E: Mert nagy az Úr, és minden dicséretre méltó, * félelmetesebb az összes isteneknél.
A népek minden istene csak üres semmiség, * az Úr azonban az ég alkotója.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit!
Zsolt 95,l-2a.2b-3.4-5

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus elítéli a vak vezetőket.
Jézus egyszer így korholta a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tengert és szárazföldet bejártok, hogy egyetlen pogányt megtérítsetek, és ha megtért, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább, mint magatokat.

Jaj, nektek, vak vezetők! Azt mondjátok: „Ha valaki a templomra esküszik, az semmi; ha azonban a templom aranyára esküszik, az kötelez.” Ti, esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? – Továbbá azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha a rajta lévő áldozati ajándékra esküszik, az kötelez.” – Ti, vakok! Hát mi nagyobb: az áldozati ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik, az esküszik az oltárra és mindarra, ami rajta van. Aki a templomra esküszik, az esküszik a templomra és arra, aki ott lakik. Végül aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 23, 13-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-27


——
Görög katolikus:

10 Örömmel elviselem a gyengeségeimet, meg amikor az emberek bántanak, vagy rosszat mondanak rólam, vagy amikor különböző nehézségek és bajok vesznek körül, amikor az emberek üldöznek vagy rosszul bánnak velem Krisztus miatt, mert amikor gyenge vagyok, akkor vagyok igazán erős.

Kész vagyok ismét hozzátok menni

11 Úgy beszélek, mint egy bolond, de ti kényszerítettetek rá. Igazában nektek kellett volna jót mondanotok rólam, hiszen semmivel sem vagyok alábbvaló azoknál az önjelölt „szuper-apostoloknál” — noha valójában semmi vagyok. 12 Amikor nálatok voltam, olyan dolgokat tettem, amelyek teljes mértékben bizonyítják, hogy valóban apostol vagyok! Láttátok a jeleket, csodákat és hatalmas erőket, amelyek a szolgálatomban megmutatkoztak. 13 Így hát ti is megkaptatok mindent, amit a többi helyi gyülekezet. Talán csak egy valamit nem: azt, hogy tőletek nem fogadtam el semmiféle anyagi támogatást. Bocsássátok meg nekem ezt az „igazságtalanságot”!

14 Most tehát kész vagyok harmadszor is elmenni hozzátok, de most sem fogok tőletek semmit sem kérni, sem elfogadni. Engem nem az érdekel, amitek van, hanem titeket magatokat szeretnélek látni. Hiszen nem a gyerekeknek kell vagyont gyűjteniük a szüleik számára, hanem fordítva! 15 Én pedig szívesen költöm rátok minden pénzemet. Sőt, saját magamat is szívesen odaadom a lelketekért. Ha én ennyire szeretlek benneteket, ti vajon kevésbé szerettek engem?

16 Igen, az világos, hogy én magam nem használtalak ki benneteket. Azt gondoljátok, hogy ez csak ügyes trükk volt, hogy becsapjalak titeket? 17 Vajon valamelyik testvér, akit hozzátok küldtem, becsapott benneteket, és elfogadott pénzt vagy ajándékot tőletek? Ugye, hogy nem? 18 Valóban, Tituszt én kértem, hogy látogasson meg titeket, és vele együtt küldtem el azt a másik testvért is. Vajon Titusz kihasznált benneteket, és elfogadott valamit tőletek? Ugye, hogy nem? Ti magatok láttátok, hogy Titusz és én ugyanúgy viselkedtünk közöttetek. Igen, mi ugyanabban a Szellemben teszünk mindent, és ugyanazon az úton járunk!

19 Most lehet, hogy azt gondoljátok: ez az ember egyre csak magát próbálja védeni és mentegetni. Pedig egészen másról van szó! Amit írtam, azt Isten előtt, Krisztusban mondom, és a ti érdeketekben! Benneteket szeretnélek mindezzel megerősíteni, akiket annyira szeretek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+12%3A10-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ti megérthetitek Isten Királyságának titkait10 Később, amikor Jézus már egyedül maradt, a körülötte lévők, meg a tizenkét tanítványa odament hozzá, és megkérdezték a jelképes történetekkel kapcsolatban.

11 Így válaszolt nekik: „Ti megérthetitek Isten Királyságának titkos igazságait, de másoknak mindent csak példázatokban mondok el, hogy

12 »csak nézzék, nézzék, mégse lássák,
    csak hallgassák, hallgassák, mégse értsék meg,
hogy ne forduljanak Istenhez,
    és bűneikre ne nyerjenek bocsánatot.«”[a]

A magvetés történetének magyarázata

13 Azután Jézus ezt kérdezte: „Nem értitek ezt a történetet? Akkor hogyan fogjátok megérteni az összes többit?! 14 A földműves olyan emberhez hasonlít, aki Isten üzenetét hirdeti. 15 Az ösvényre hullott magok esete azokat az embereket jelképezi, akik hallják ugyan Isten üzenetét, de a Sátán azonnal kilopja azt a szívükből. 16 A köves földbe vetett magok esete azokat példázza, akik hallják Isten üzenetét, és nagy örömmel azonnal be is fogadják. 17 De az üzenet nem tud meggyökerezni, ezért csak rövid ideig él bennük. Amikor baj és üldözés éri őket Isten üzenete miatt, hamar kiábrándulnak és elfordulnak tőle. 18 A tüskés gyomok közé hullott magok esete olyanokat jelképez, akik hallják és befogadják Isten üzenetét. 19 De azután a földi élet gondjai, a meggazdagodásra való törekvés, vagy az egyéb dolgok utáni szenvedélyes vágyakozás elfojtja bennük Isten üzenetét, ezért nem hoznak termést.

20 A jó földbe vetett magok esete azokat jelképezi, akik Isten üzenetét hallják és befogadják, majd az felnő bennük, és termést is hoz: az egyiknél harmincszorost, a másiknál hatvanszorost, a harmadiknál százszorost.”

Minden titok kitudódik

21 Azután Jézus megkérdezte őket: „Azért gyújtják-e meg az olajmécsest, hogy egy kosár alá, vagy az ágy alá tegyék? Nem! A mécsest a mécstartóra kell helyezni, 22 mert minden rejtett dolog nyilvánosságra fog kerülni, és minden titok kitudódik. 23 Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+4%3A10-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/27
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Az áradások mindennaposak lesznek, és ti tudni fogjátok, hogy Atyám a világ mely részeire haragszik a legjobban

Igazság Könyve:

“2013.08.12 03:00

Drága szeretett leányom, követőim mindenhol – beleértve azokat is, akik nem tudnak ezekről az üzenetekről -, Engem keresvén a Templomaimba fognak behúzódni. A Szentlélek által nekik adott Ajándékomnak köszönhetően, Szívem Menedékébe lesznek sodorva. Ők érzékelni fogják a világban lévő nyugtalanságot és tudni fogják, hogy szükségük lesz a segítségemre ahhoz, hogy továbbra is szilárdak maradjanak Tanításaimban.

Sokan érezni fogják a változást a levegőben, mivel Isten ellenségei kezdik megismertetni tervüket – a gyűlölet tervét -, hogy becsapják a világot, miközben aljas cselekedeteik, hogy a bűn minden formáját elnézzék, ismertté válnak. A világ a gyötrelem áradásába lesz sodorva, és sokan meg lesznek döbbenve a bűn bálványozására tett kísérletektől, melyeket mindenütt látni fognak.

A test bűneit meg fogják tapsolni. Hiúságot és egy megszállott önszeretetet lehet majd látni szerte a világon. A megszállott önimádatot olyan alapvető tulajdonságnak fogják tekinteni, mint még soha ezelőtt. Azokat, akik nem keresik az ilyen élvezeteket, félredobják, és a kitaszítottság érzését fogják bennük kelteni.

A gonosz bűneit dicsőíteni fogják, és miközben az ember beszippantva találja magát ebbe az őrületbe, a világnak a harag áradata lesz bemutatva, mely által Atyám számos ország nagy részét elsöpri. Az áradások mindennaposak lesznek, és ti tudni fogjátok, hogy Atyám a világ mely részeire haragszik a legjobban, amikor a vizek dühödten elárasztják a nemzeteket.

Minden gonosz nemzet első kézből fogja megtapasztalni azt, hogy a test bűnei hogyan lesznek megbüntetve.

Atyám meg fogja állítani a gonoszt abban, hogy megszerezze azok lelkét, akik ebben a bűnben vétkesek, megakadályozván így őket abban, hogy másokat is megfertőzzenek. Ők meg lesznek állítva. Nekik nem lesz többé megengedve, hogy folytassák fertőzésüket.

Ez a gonoszság orvosolva lesz, és az Isten Keze által történő isteni beavatkozásnak most tanúi lehetnek mindenhol a világon.

Imádkozzatok Irgalomért azok számára, akiket elérnek ezek a büntetések. Én megvédem azokat, akik Hozzám fordulnak védelemért.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-aradasok-mindennaposak-lesznek-es-ti-tudni-fogjatok-hogy-atyam-a-vilag-mely-reszeire-haragszik-a-legjobban/

—–
Római katolikus:
2018-08-12

Évközi 19. vasárnapKezdőének:
Tekints szövetségedre, Istenünk, és ne hagyd végleg magára a rád hagyatkozót. Kelj fel, Uram, védd meg ügyedet, és hallgasd meg a hozzád könyörgők szavát. (Zsolt 73,20.19.22.23)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, bizalommal Atyánknak szólítunk téged. Tökéletesítsd szívünkben a fogadott fiúság lelkületét, hogy a megígért örökséget elnyerjük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
Az áldozat bemutatása után Illés prófétának a Kármel hegyéről menekülnie kellett Izebel királyné haragja elől.
Illés visszavonult a pusztába egynapi járóföldre. Odaérkezett egy borókabokorhoz, leült alá, és a halálát kívánta. Azt mondta: „Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál.” Ezzel lefeküdt és elaludt.
Egyszer csak egy angyal megérintette, és így szólt hozzá: „Kelj föl és egyél!” Ahogy föltekintett, íme, a fejénél egy sült cipó meg egy korsó víz volt. Evett és ivott, aztán újra lefeküdt aludni.
Ám az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette őt és ezt mondta: „Kelj föl és egyél! Mert különben túl hosszú lesz számodra az út.” Illés fölkelt, evett, ivott, aztán ennek az ételnek erejéből negyven nap és negyven éjjel vándorolt, egészen Isten hegyéig, a Hórebig.
Ez az Isten igéje.
1Kir 19,4-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr! 4g. tónus.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői, és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk Istennek jó illatú áldozati adományként.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,30-5,2

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az égből szállott élő kenyér, * aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6,51 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben a zsidók zúgolódni kezdtek Jézus ellen, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem, Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?”
Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza, – és én feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,41-51″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-12


——
Görög katolikus:

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=john+21%3A15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ha mások nem is fogadnak el apostolnak, nektek bizony, az vagyok! Ennek ti magatok vagytok a bizonyítékai!

Így védekezem azokkal szemben, akik megkérdőjelezik a szolgálatomat. Ezt válaszolom nekik: Talán nincs jogunk hozzá, hogy elfogadjuk az ételt és italt, amivel megkínálnak? Vagy nincs jogunk arra, hogy magunkkal vigyük hívő feleségünket, mint a többi apostolok, az Úr testvérei és Kéfás[a] teszik? Csupán nekem és Barnabásnak kell a magunk kezével dolgoznunk, hogy megkeressük a magunk kenyerét? Ugyan ki katonáskodik a maga költségén? Ki ültet szőlőt úgy, hogy nem eszik annak gyümölcséből? Vagy ki legelteti a nyájat úgy, hogy nem iszik a birkák tejéből?

Vajon amit mondok, csupán emberi vélemény? Vajon nem ugyanezt mondja a Mózesi Törvény is? Ott ugyanis ez van megírva: „Ne kösd be a száját a nyomtató ökörnek!”[b] Talán Istennek csak az ökrökre van gondja? 10 Nem értünk parancsolta ezt? Bizony, értünk van megírva, hogy aki a földet műveli, azzal a reménységgel szánt, hogy ő is részt kap majd a termésből! Hasonlóképpen van megírva ugyanez arról a munkásról is, aki csépel. 11 Mi szellemi „magokat” vetettünk el köztetek. Vajon nagy dolog-e, ha úgy „aratunk”, hogy anyagi javakat kapunk tőletek cserébe? 12 Ha másoknak joguk van ehhez, nekünk sokkal inkább jogunk lenne rá! Csakhogy mi nem éltünk ezzel a jogunkkal, és nem fogadtunk el tőletek semmit. Inkább mindent eltűrünk, hogy ne akadályozzuk Krisztus örömhírének terjedését.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+9%3A2-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Ha akkor valaki azt mondja nektek: »Nézzétek, itt a Messiás!«, vagy: »Ott van!« — ne higgyetek neki! 24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták lépnek fel, akik nagy csodákat és jeleket[a] tesznek, hogy félrevezessék, ha lehet, még a választottakat is. 25 Emlékezzetek majd rá, hogy mindezt előre megmondtam!

26 Ha tehát valaki azt mondja nektek: »A Messiás a pusztában van!«, ne menjetek ki oda! Vagy ha ezt mondják: »A Messiás a belső szobában van!«, azt se higgyétek el! 27 Mert, amikor az Emberfia eljön, mindenki meg fogja látni őt! Olyan lesz, mint a villámlás az égen, amely kelettől nyugatig mindenhol látható. 28 Ahol a holttest van, oda gyűlnek a keselyűk.

29 Közvetlenül ezek után a nyomorúságos napok után:

»Elsötétül a Nap,
    a Hold sem világít többé,
lehullnak az égről a csillagok,
    s az égben lévő hatalmak is meginognak.«[b]

30 Akkor megjelenik az égen az Emberfiának a jele, és a világon minden ember gyászolni és sírni fog. Mindannyian meg fogják látni az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin hatalommal és nagy dicsőséggel. 31 Hangos trombitaszóval elküldi angyalait, hogy összegyűjtsék választottait a négy égtáj felől, az ég egyik szélétől a másikig.

32 Értsétek meg, amire a fügefa tanít! Amikor kizöldül az ága, és új leveleket hajt — tudjátok, hogy már közel a nyár. 33 Így van ez azokkal a dolgokkal is, amelyekről beszéltem. Amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, akkor tudhatjátok, hogy ő[c] már közel van, szinte az ajtó előtt! 34 Igazán mondom nektek, hogy ez a nemzet[d] el nem múlik, amíg mindezek a dolgok be nem teljesednek. 35 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+24%3A23-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A világban jelenlevő gonoszság olyan szinten van, amilyet Noé napjai óta még nem látott a világ

Igazság Könyve:

“2013.08.01 03:00

Drága szeretett leányom, mennyire vágyom arra, hogy mindnyájatokat átöleljelek, drága követőim, és a béke és a biztonság menedékébe vigyelek titeket. Mennyire szeretnélek magammal vinni mindnyájatokat, és elrejteni benneteket a gonoszság elől, amelyet minden Keresztény ellen szőnek.

A világban jelenlevő gonoszság olyan szinten van, amilyet Noé napjai óta még nem látott a világ, és ez olyan, mint egy láthatatlan háló, amely beborítja a Földet. Ez annyira halálos kimenetelű, hogy csak nagyon kevesen értik meg, hogy milyen szinten van a velejáró álnokság. De legyetek tudatában annak, hogy ezt a tervet – melynek részleteit a világ tudomására fogják hozni, éspedig azok, akik azt mondják, hogy Egyházamat képviselik a Földön – elétek fogják terjeszteni, és el fogják várni tőletek, hogy elfogadjátok azt. Aztán azt fogják követelni tőletek, hogy lenyeljétek azt, mivel nem adnak más választási lehetőséget számotokra. Amit minden fondorlatosság leple alatt kérni fognak tőletek: hogy megtagadjatok Engem, Jézus Krisztust.

Figyelmeztetem a világot: ha megpróbáltok megfosztani Engem Istenségemtől – ti és mindazok, akik e fondorlatos terv részesei – akkor Isten ellenségeiként lesztek megjelölve. Amennyiben az istenkáromló törvények oldalán álltok, bűnt követtek el Isten ellen.

Én továbbra is figyelmeztetni foglak benneteket, hogy nyissátok meg a szemeteket az Igazságra, de nem kényszeríthetlek benneteket, hogy hűségesek maradjatok Hozzám. Nem kényszeríthetlek titeket, hogy szeressetek Engem. Ti a szabad akaratotok birtokában vagytok, de ha megtértek és arra kértek Engem, hogy vezesselek benneteket, akkor meg fogom nyitni a szemeteket az Igazságra. Ha elfogadjátok az Igazságot, meg foglak menteni benneteket.

Szegény követőim, tudnotok kell, hogy amikor a világ Isten ellen fordul, akkor Atyám Mindenható Ereje közbelép, és egyenként elpusztítja ellenségeit.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vilagban-jelenlevo-gonoszsag-olyan-szinten-van-amilyet-noe-napjai-ota-meg-nem-latott-a-vilag/

—–
Római katolikus:
2018-08-01

17. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Megtérésre szólít fel az Úr, és szabadulást ígér.
A próféta panaszkodik a nehéz küldetés miatt: „Jaj, nekem, Uram! Anyám vajon azért szült engem, hogy az ellentmondás embere legyek az egész ország számára? Én nem adtam kölcsönt senkinek, nekem sem kölcsönzött senki, mégis mindenki engem átkoz.
Ha szavaid elém kerültek, befogadtam őket, kedvem telt igédben, szívemnek öröme lett, mert a te nevedet viselem Uram, Seregek Istene!
Nem tartottam dicsőségemnek, hogy a tréfálkozók közé üljek! Magamra maradtam, mert kezed rám nehezedett, bánattal töltöttél el engem. Miért nem szűnik meg fájdalmam, sebem miért nem akar meggyógyulni? Bizony, olyan lettél számomra, mint a csalóka nyári patak, amelynek vizére nem lehet számítani.”
Erre így válaszolt az Úr: „Ha visszatérsz hozzám, engedlek visszatérni, és színem előtt állhatsz; és ha előhozod az értékest az értéktelenből, akkor mintegy az én szám leszel.
Nekik kell hozzád visszatérniük, te ne térj az ő útjukra semmiképp! Erős ércfallá teszlek ez előtt a nép előtt.
Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert én veled vagyok, hogy megmentselek és megszabadítsalak, – mondja az Úr.
Kiszabadítalak a gonosztevők kezéből, és kimentelek a hatalmaskodók markából.”

Ez az Isten igéje.
Jer 15,10.16-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem. 17d. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Ellenségeimtől ments meg, Istenem, * támadóim ellen oltalmazz engem.
A gonosztevőktől ments meg engem, * a vérengző emberektől szabadíts meg.
Hívek: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Mert íme, leselkednek életemre, † rám rontanak a hatalmasok, * pedig, Uram, bűn és vétek nincsen bennem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Te vagy erősségem, terád figyelek, * erős váram te vagy, Istenem.
Szeretetével Istenem elém siet, * Isten megadja, hogy lenézzem ellenségem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Én pedig hatalmadról énekelek, * már korán reggel örvendezem jóságodnak,
mert te lettél az én erős bástyám, * gyötrelmem napján az én menedékem.
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
E: Te vagy erősségem, rólad szól énekem, † te vagy, Istenem, az én erős váram, * az én jóságos Istenem!
H: Hozzád futok gyötrelmem napján, * én Uram, Istenem.
Zsolt 58,2-3.4-5a.10-11.17.18

ALLELUJA
Barátaimnak mondalak titeket, mondja az Úr, * mert elmondtam nektek mindent, amit Atyámtól hallottam. Jn 15,15b – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten országa többet ér minden földi kincsnél.
Jézus egyszer ezt a két példabeszédet mondta tanítványainak:
Hasonló a mennyek országa a földbe rejtett kincshez. Ha valaki megtalálja, újra elrejti azt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt a földet.
Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki igazgyöngyöt keres. Amikor aztán egy nagyon értékes igazgyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,44-46″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-01


——
Görög katolikus:

Isten hatalma és bölcsessége Krisztusban rejlik

18 A keresztről szóló üzenet bolondság azok számára, akik elvesznek, de számunkra, akik az üdvösség felé haladunk, Istennek erejét jelenti. 19 Ahogyan az Írás mondja:

„Lerombolom a bölcsek bölcsességét,
    az értelmesek értelmét pedig semmivé teszem.”[a]

20 Mire jut itt a „bölcs”? Mit akar az írástudó, vagy a divatos filozófus? Hiszen Isten már e korszak minden bölcsességéről bebizonyította, hogy bolondság! 21 A bölcs Isten úgy határozott, hogy a világ a saját bölcsessége által ne legyen képes őt megismerni. Ezért Isten abban leli örömét, hogy a bolondságnak látszó örömhír üzenetével menti meg azokat, akik ezt hittel elfogadják. 22 A zsidók csodás jeleket kívánnak, a görögök meg a bölcsességet keresik.

23 Mi azonban egyedül Krisztust hirdetjük, akit a keresztre feszítve megöltek! Ezen azonban a zsidók megütköznek, a nem zsidók pedig fel sem tudják fogni, hanem értelmetlenségnek tartják. 24 A meghívottak számára viszont — akár zsidók, akár nem — Krisztus valójában Isten ereje és bölcsessége.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+1%3A18-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

33 Nekik valóban erős hitük volt! Hitük által országokat hódítottak meg, igazságosan uralkodtak, megkapták Isten ígéreteit, bezárták az oroszlánok száját, 34 eloltották a dühöngő tüzet, megmenekültek a kard általi haláltól, felerősödtek a gyengeségből, hősökké lettek a csatában és megfutamították az ellenséges seregeket.

35 Asszonyok a hitük által visszakapták halottaikat, akik újra életre keltek. Másokat megkínoztak, mert visszautasították a szabadulást, hogy majd jobb feltámadásban legyen részük. 36 Egyeseket kigúnyoltak és megkorbácsoltak, másokat megbilincseltek és börtönbe zártak. 37 Voltak, akiket kövekkel dobáltak halálra, másokat kettéfűrészeltek, vagy karddal öltek meg.

Egyesek közülük csupán báránybőr, vagy kecskebőr ruhát viseltek, bujdostak, és szegénységben éltek. A többiek gonoszul bántak velük és elnyomták őket. 38 Pusztákon és a hegyek között bujdostak, barlangokban és földbe vájt odúkban rejtőztek. Rájuk nem volt méltó a világ!

39 Bár a hitük miatt mindannyian kedvesek voltak Isten számára, mindeddig még nem kapták meg, amit Isten ígért nekik. 40 Isten ugyanis valami jobbat tervezett a számunkra, ezért a hitnek ezek a hősei is csak velünk együtt fogják elérni a tökéletességet.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+11%3A33-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/01
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Bár ezek félelmet fognak kelteni, mégis semmik az eljövendő Nagy Megpróbáltatáshoz viszonyítva

Igazság Könyve:

“2013.07.25 20:40

Drága szeretett leányom, Atyám Keze most beavatkozott a világba, hogy büntesse az embert bűne miatt. A bűn elhatalmasodott a világban, mert az ember többé már nem tesz különbséget jó és rossz között. Ti nem tudtok elmenekülni Atyám Haragjától, amikor országaitok megtapsolják a törvényesített gonosz bűnt.

Ezeket a büntetéseket az egész világon hamarosan látni fogják. Bár ezek félelmet fognak kelteni, mégis semmik az eljövendő Nagy Megpróbáltatáshoz viszonyítva. Az ember csökönyös. Elutasítja a segítséget, amikor Isten felajánlja azt. Az emberiség úgy döntött, hogy elutasítja Istent, és a köztetek lévő pogányok miatt minden egyes ember szenvedett.

Hívásom a Mennyből elsősorban azért van, hogy minden lelket megmentsen, de azért is, hogy segíteni tudjak nektek a büntetések enyhítésében, mely eléri az emberiséget. Milyen nagy az Én Irgalmasságom! Milyen nagy az Én Türelmem, de azok, akik elutasítják Tanításaimat és elkülönítik magukat Atyámtól, a Teremtőtől, hamarosan meg fogják ismerni a következményeket.

Hívok minden vallást, és kérlek benneteket, hogy imádkozzatok kegyelemért, akár elfogadjátok ezeket az Üzeneteket, akár nem. Az imák fontosak a katasztrófák enyhítése végett, melyek már elkezdődtek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok az életetekért és a lelketek üdvösségéért.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/bar-ezek-felelmet-fognak-kelteni-megis-semmik-az-eljovendo-nagy-megprobaltatashoz-viszonyitva/

—–
Római katolikus:
07-25

Szent Jakab apostol

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Testünkben Jézus szenvedését hordozzuk szüntelen.
Testvéreim!
A hit és a kegyelem kincsét törékeny cserépedényben őrizzük, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. Bennünk tehát a halál munkálkodik, bennetek pedig az élet.
Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amelyről írva van: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, Jézussal együtt minket is feltámaszt majd, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradásáért egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.
Ez az Isten igéje.
2Kor 4,7-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak. 5. vers. – 8 G. tónus.
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
Zsolt 125,l-2ab.2cd-3.4-5.6

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Készek vagytok-e kiinni azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.
Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 20,20-28″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-25


——
Görög katolikus:

22 Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyiket Hágár, a rabszolganő szülte, a másikat pedig Sára, aki szabad volt. 23 A rabszolganő fia úgy született, mint mindenki más. A szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján született.

24 Ennek az igaz történetnek szellemi jelentése is van. A két asszony ugyanis a két szövetséget jelképezi. Az egyiket Isten a Sínai-hegyen kötötte a népével, amikor a Törvényt adta nekik. Akikre ez érvényes, azok szolgák. Hágár, aki maga is szolga volt, 25 az Arábiában levő Sínai-hegyet jelképezi, és ugyanakkor a mostani Jeruzsálemet is, hiszen ez a város a népével együtt a Törvény rabszolgája.

26 Sára azonban szabad asszony volt, aki a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi. A Mennyei Jeruzsálem pedig szabad — ő a mi anyánk. 27 Mert az Írás így beszél róla:

„Örülj, te meddő asszony,
    aki még sohasem szültél!
Örvendj, és ujjongva kiálts,
    te, akinek nem lehetnek szülési fájdalmai,
mert több gyermeke lesz az elhagyott asszonynak[a],
    mint annak, aki férjnél van.”[b]

28 Testvéreim, ti Isten gyermekei vagytok, akik szellemi értelemben Isten ígérete alapján születtetek — akárcsak Izsák. 29 De ahogyan annak idején a természetes módon született gyermek üldözte azt, aki a Szent Szellem ereje által született, ma is ugyanez történik. 30 Mit mond erről az Írás? „Kergesd el a rabszolganőt a fiával együtt, mert az a fiú nem fog együtt örökölni a szabad asszony fiával!”[c] 31 Tehát, testvéreim, szellemi értelemben mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony leszármazottjai vagyunk.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4%3A22-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Minden titok kitudódik

16 „Nem azért gyújtanak olajmécsest, hogy letakarják, vagy az ágy alá tegyék, hanem hogy a mécstartóra helyezzék, és világítson azoknak, akik bejönnek a szobába. 17 Mert minden rejtett dolog világosságra fog kerülni. Minden titok kitudódik és világosságra kerül. 18 Tehát gondoljátok át alaposan, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, az még többet kap. De akinek nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Jézus igazi családja: a tanítványai

19 Egyszer Jézushoz eljöttek a testvérei és az anyja, de a tömeg miatt nem tudtak a közelébe jutni. 20 Az emberek ekkor szóltak Jézusnak: „Édesanyád és testvéreid odakinn várnak, és látni szeretnének.”

21 De ő így válaszolt: „Az én anyám és testvéreim azok, akik hallgatnak Isten beszédére, és megteszik, amit ő mond.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

4 Az isteni szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke, nem viselkedik gorombán, nem a maga hasznát keresi, nem lesz indulatos, nem tartja számon, ha valaki rosszul bánik vele, nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal. Az isteni szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart.

Ez a szeretet soha nem fogy el. Elmúlik a prófétálás, elmúlik a nyelveken szólás, elmúlik minden tudás. Mert töredékesek az ismereteink és a prófétálásunk is. 10 Amikor azonban eljön a teljesség, a töredékes feleslegessé válik.

11 Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem és úgy gondolkodtam, mint a gyermekek. Mikor azonban felnőttem, elhagytam a gyerekes dolgokat. 12 Mi is hasonlóképpen vagyunk: most csak úgy látjuk a valóságot, mintha egy homályos tükörben szemlélnénk. De mikor eljön a teljesség, mindent szemtől-szembe és világosan fogunk látni. Most mindent csak töredékesen ismerek és értek, de akkor majd olyan tökéletesen fogok ismerni és érteni mindent, ahogyan maga Isten ismer engem.

13 Ez a három azonban mindig megmarad: a hit, a remény, és a szeretet. Ezek közül azonban az isteni szeretet a nagyobb.

Szellemi ajándékok a gyülekezet építésére

14 Minden erőtökkel azon igyekezzetek, hogy ez az isteni szeretet éljen és működjön bennetek! Teljes szívvel kívánjátok a Szent Szellem ajándékait, leginkább a prófétálás ajándékát! Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez beszél, hanem Istenhez. Az emberek közül senki sem érti, amit mond, mert a Szent Szellemben és titkosan szól. Aki viszont prófétál, az emberekhez szól: olyan dolgokat mond, amelyek épülésükre, bátorításukra és megerősítésükre szolgálnak. Aki a nyelveken szólás ajándékát használja, szellemileg erősíti és építi saját magát. Aki azonban a prófétálás ajándékával szolgál, az a gyülekezetet építi.

Szeretném, ha mindegyikőtöknél működne a nyelveken szólás ajándéka, de még inkább azt, hogy prófétáljatok. Hasznosabb annak a szolgálata, aki prófétál, mint aki nyelveken szól, kivéve, ha az, aki a nyelveken szólás ajándékával szolgál, egyúttal meg is tudja magyarázni, amit mondott, hogy az egész gyülekezetnek hasznára legyen. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+13-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Példázat a szőlőmunkásokról

20 „Isten Királysága hasonló ehhez: egyszer egy szőlősgazda korán reggel kiment, hogy napszámosokat fogadjon a szőlőjébe. Megegyezett velük egy dénár napszámban, majd kiküldte őket a szőlőjébe dolgozni.

Reggel kilenc óra körül ismét kiment a piactérre, s látott néhány férfit, akik tétlenül álldogáltak. Ezt mondta nekik: »Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megkapjátok!« Azok el is mentek.

Délben, majd három óra körül ismét kiment, és újabb munkásokat fogadott fel, akiket szintén kiküldött a szőlőjébe dolgozni. Amikor délután öt óra körül kiment a piactérre, megint talált ott munka nélkül lézengőket, és megkérdezte tőlük: »Miért álldogáltok itt tétlenül egész nap?«

»Mert még senki sem fogadott fel bennünket« — felelték.

»Menjetek ti is a szőlőmbe dolgozni!« — mondta nekik.

Amikor beesteledett, a szőlősgazda szólt a munkások vezetőjének: »Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket! Az utolsókkal kezdd, és az elsőket fizesd ki utoljára!«

Először jöttek azok, akik csak öt óra körül kezdték a munkát. Mindegyikük egy-egy dénárt kapott. 10 Amikor az elsők következtek, azt remélték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. 11 Amikor átvették a bérüket, méltatlankodva mondták a gazdának: 12 »Akik utoljára jöttek, azok csak egy órát dolgoztak. Te azonban ugyanúgy bántál velük, mint velünk, pedig mi egész nap keményen dolgoztunk a forró napon!«

13 Ő így felelt egyiküknek: »Barátom! Nem vagyok igazságtalan hozzád! Nem abban egyeztünk meg, hogy egy dénár a napszám? 14 Fogd a béredet, és menj! Ennek az utolsóként érkezett munkásnak is ugyanannyit akarok adni, mint neked. 15 Vagy talán nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok? Azért nézed ezt rossz szemmel és irigykedve, mert én nagylelkű vagyok hozzájuk?«

16 Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+20%3A1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/25

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—-

A járvány elterjedtebb lesz, mint az AIDS

—-
Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, mennyire figyelmetlen voltál és megengedted magadnak, hogy az elmúlt két napban elvonjanak a Szemem elől. Nem tudod, hogy mi okozta ezt az elterelést? Azáltal, hogy csak egy nap is elmulasztottad a Szentségimádást, máris megragadtak, bántalmaztak téged az Én Nevemben, anélkül, hogy megvédted volna magad úgy, ahogyan Én arra utasítottalak. Az Én utasításom az, hogy továbbra is járulj Elém naponta, és imádkozd el a legszentebb Rózsafüzért, hogy ez által Édesanyám azzal a védelemmel boríthasson be téged, amelyre szükséged van ebben a munkában.

Oly sokan, akik közel állnak Hozzám, olyan magabiztosságra tesznek szert, mely elhiteti velük, hogy nincs az a szenvedés, amely képes lenne megállítani őket, amikor Küldetésemet végzik, de ez csak akkor válik lehetővé, ha hívtok Engem, hogy vezesselek benneteket.

Leányom, hamarosan egy járvány kezdete lesz látható, mivel Atyám egy büntetést fog küldeni a Földre, azokra a nemzetekre, amelyek megbántják Őt, és azokra, akik lehetővé teszik, hogy a szegény, ártatlan embereknek gonoszságot és igazságtalanságot okozzanak.

Ez a járvány az arcon lesz látható, és a sebek nem fognak addig begyógyulni, amíg a Nagy Büntetés véget nem ér. A járvány elterjedtebb lesz, mint az AIDS, és egyike lesz a közelgő Megpróbáltatás jeleinek. Ezt a járványt éhínség fogja követni, amely a föld egyharmadát fogja érinteni, és ennek az Antikrisztus uralkodása alatt lesztek szemtanúi.

Amint az Antikrisztus uralma egy pókhálóhoz hasonlóan terjed, azzal egy időben Atyám Keze által egy sor megpróbáltatás lesz a világ négy sarkára bocsátva. Az Isteni beavatkozás segíteni fog abban, hogy megállítsa a lelkek megkaparintását, melyet a fenevad fog végbevinni az Antikrisztus ereje által. Az ő követői egy fájdalmas büntetést fognak majd elszenvedni, mely a járvány miatt lesz látható az arcukon. Ők nem fognak tudni elmenekülni e szigorú büntetés elől, de azok sem, akik ezt a gonosz megtévesztést véghezviszik Egyházamban a Földön.

A Nagyfigyelmeztetés azért lesz adva, hogy azok, akik kételkednek Igazságszolgáltatásom Kezében, megértsék végre, hogy az emberek úgy fognak szenvedni, mint Noé idejében, ha hátat fordítanak Istennek.

A végső sértés Atyám ellen – a háború és az abortusz bűne miatt – az emberiségre vonja majd az Ő legnagyobb büntetését. A születendő gyermekek életének oly gonosz módon történő kioltása, méghozzá lelkiismeret furdalás nélkül, a test és a lélek halálával lesz büntetve.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-jarvany-elterjedtebb-lesz-mint-az-aids/

 
VÖ.:

“… 27 Ebben az időben néhány próféta érkezett Jeruzsálemből a szíriai Antiókhiába. 28 Egyikük, akit Agabosznak hívtak, felállt, és a Szent Szellem által előre megmondta, hogy nagy éhínség következik az egész világra. Ez Claudius császár idejében meg is történt.  …”


—–
Római katolikus:
2018-05-08

húsvét 6. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül.
A nép – Pál ellenfeleinek biztatására – Filippiben is Pál és Szilás ellen fordult, a bírák pedig letépték róluk a ruhát, és megvesszőztették őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket. A börtönőrnek meghagyták, hogy gondosan ügyeljen rájuk. A kapott parancs értelmében a belső börtönbe vetette őket, és lábukat kalodába zárta.
Éjféltájban Pál és Szilás zsoltárokat énekelve dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen olyan erős földrengés támadt, hogy még a börtön alapfalai is beleremegtek. Az ajtók hirtelen mind kinyíltak, és mindenkiről leoldódtak a bilincsek.
Amikor álmából fölriadva a börtönőr látta, hogy a börtön ajtói tárva-nyitva állnak, kihúzta kardját, és öngyilkosságot akart elkövetni. Azt hitte ugyanis, hogy a foglyok megszöktek. Pál azonban harsány hangon rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, hiszen mindnyájan itt vagyunk!”
Az őr világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilás lábához; majd pedig kivezette őket, és ezt kérdezte: „Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?” Azok így válaszoltak: „Higgy az Úr Jézusban, és házad népével együtt üdvözülsz!”
Ezután hirdették neki és egész háza népének Isten igéjét. Ő pedig éjnek idején, még abban az órában megmosta sebüket, és rögtön meg is keresztelkedett minden hozzátartozójával együtt. Bevezette őket otthonába, és asztalt terített nekik. Az Istenbe vetett hit örömmel töltötte el őt és egész háza népét.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 16,22-34

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, a te jobb kezed * megszabadít engem! Vö. 4a. vers.
Vagy: Alleluja. 12. szám.
Előénekes: Ünnepellek, Uram, szívem mélyéből, * mert meghallgattad ajkam igéit.
Angyalaid előtt zsoltárt éneklek, * magasztallak téged, Istenem.
Hívek: Uram, a te jobb kezed * megszabadít engem!
Vagy: Alleluja.
E: Szent nevedet mindig megvallom, * irgalmadért és igaz voltodért.
Amely napon hozzád kiáltok, hallgass meg engem, * gyarapítsd az erőt lelkemben.
H: Uram, a te jobb kezed * megszabadít engem!
Vagy: Alleluja.
E: Megszabadít engem a te jobb kezed, * az Úr javamra dönti el ügyem.
Örökké tart, Uram, a te irgalmad, * ne vesd meg kezed alkotásait.
H: Uram, a te jobb kezed * megszabadít engem!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 137,l-2a.2bc-3.7c-8

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Az Igazság Lelkét küldöm nektek. * Ő minden igazságra megtanít titeket.” Jn 16,7 és 13 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézusnak el kell távoznia az apostolok köréből, hogy eljöjjön a Szentlélek.
Búcsúbeszédében Jézus ezt mondotta tanítványainak:
„Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek: hová mégy? De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket.
Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek.
Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 16,5-11″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-08

 
Azoknak, akik úgy gondolják, hogy hitükben erősek, és akik azt hiszik, hogy közel állnak Hozzám, tudniuk kell, hogy milyen hamar el fognak esni, ha a jövő tabernákulumaiban már sehol sem leszek megtalálható.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ne-keressetek-ertelmi-erveket-amikor-letezesemet-probaljatok-igazolni-mert-en-nem-ebbol-a-vilagbol-valo-vagyok/
 
 

——
Görög katolikus:
21 Kedveseim, ha a szívünk nem vádol bennünket, akkor bizalommal mehetünk Istenhez. 22 Ő pedig megadja, amit kérünk, akármi legyen is az, mert engedelmeskedünk a parancsainak, és azt tesszük, amit ő szeret. 23 Isten pedig azt parancsolja, hogy a Fiában, Jézus Krisztusban higgyünk, és szeressük egymást. Ezt parancsolta nekünk maga Jézus is, amikor velünk volt. 24 Aki engedelmeskedik Isten parancsainak, az Istenben él, és az Isten is él őbenne. Honnan tudjuk, hogy Isten bennünk él? Onnan, hogy a saját Szellemét adta nekünk!”
 

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21%3A15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

51 Igazán mondom nektek: ha valaki engedelmeskedik tanításomnak, és a szerint él, az nem hal meg soha.”

52 Azok így válaszoltak: „Most már biztosan tudjuk, hogy gonosz szellem lakik benned! Hiszen Ábrahám meghalt, a próféták is meghaltak, te mégis azt mondod: »ha valaki engedelmeskedik tanításomnak, és aszerint él, az nem hal meg soha«. 53 Nagyobb vagy, mint atyánk, Ábrahám? Ő meghalt, és a próféták is mind meghaltak. Hát mit gondolsz, ki vagy te?!”

54 Jézus erre így válaszolt: „Ha magamat dicsőíteném, akkor a dicsőségem nem érne semmit. Atyám az, aki engem megdicsőít. Ti azt állítjátok, hogy ő az Istenetek. 55 Pedig soha nem ismertétek meg, én viszont ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem, ugyanolyan hazug lennék, mint ti, de én ismerem őt, és engedelmeskedem annak, amit mond. 56 Atyátok, Ábrahám nagyon örült annak a reménynek, hogy meg fogja látni azt a napot, amikor majd eljövök. Látta is, és nagyon örült.”

57 Ekkor a júdeabeliek azt mondták neki: „Micsoda?! Azt állítod, hogy láttad Ábrahámot? Ez lehetetlen, hiszen még ötven éves sem vagy!”

58 Jézus felelt: „Igazán mondom nektek: mielőtt Ábrahám megszületett, ÉN VAGYOK.” 59 Ekkor köveket kaptak föl, hogy megdobálják Jézust, de ő eltűnt előlük, és elhagyta a Templom területét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+8%3A51-59&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/08
—–

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Csak az Élő Isten Pecsétjével rendelkezők fognak a lelkek népirtásának e formájától megmenekülni

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, neked nem kell azokra hallgatnod, akik megkérdőjelezik, kifogásolják és gúnyosan lemosolyogják Üzeneteimet. Nincs szükség Legszentebb Szavam megvédésére. Az Én Szavam végleges és egyetlen embernek sincs joga azt megkérdőjelezni. Ti vagy elfogadtok Engem, vagy nem.

Amíg a Keresztények egymás között harcolnak ezen Üzenetek miatt, amelyek már oly régóta meg voltak jövendölve, addig ellenségként kezelik egymást. Ti nem lehettek ellenségei testvéreiteknek, miközben Tanítványaimnak hívjátok magatokat. Miközben ti azzal vagytok elfoglalva, hogy egymásra kiabáljatok, a nagy ellenség, a Sátán seregei a leggonoszabb kegyetlenségeket tervezik, amilyeneket az emberiség Ádám és Éva megteremtése óta még soha nem látott.

A háborúk, amelyekről beszéltem elkezdődnek, és a terv az, hogy eltöröljék majd a lakosságot. Lehet, azt gondoljátok, hogy ezeket a háborúkat csak egy-két nemzet között fogják vívni, de ezt gondolni tévedés lenne. A fegyverek csak egyetlen forrásból fognak származni.

Isten szegény gyermekei, milyen keveset tudtok azokról a szörnyű tettekről, amelyeket a legmagasabb szinten levő Szabadkőműves szekták forraltak ki Isten gyermekei ellen. Gonoszságukat el sem tudnátok képzelni, de ismerjétek fel ezeket a jeleket: amikor a bankok elveszik a szabadságotokat, otthonaitokat és azon képességeteket, hogy táplálni tudjátok családjaitokat, ez csak egy része lesz az emberiség ellen irányuló tervüknek. Rabszolgákká váltok, de azoknak, akik hűséget tanúsítanak Irántam és Tanításaim iránt, sohasem szabad Irgalmamat elfelejteniük.

Meglehet, hogy ezek a kinyilatkoztatások félelemkeltőek, de mégis Igazak. Miközben felkészültök ezekre az Isten Teremtése elleni cselekedetekre, imáitok által segíteni fogtok sok szenvedés enyhítésében, melyeket ezek a gonosz szekták fognak okozni nektek. Bár imáitok enyhíteni fogják az ilyen rémtettek hatását, azok mégis – ha szeretettel a szívetekben átadjátok Nekem – arra fognak szolgálni, hogy megmentsék azokat, akik az ilyen szörnyű tettekben vétkesek. És bár ezek a félrevezetett és hideg lelkek továbbra is dacolni fognak Velem, megpróbálván kiirtani a világ népességét, Én megpróbálom majd megvilágosítani a szívüket, hogy elszakadjanak a Sátán e szörnyű kötelékétől. Sokan vannak, akiket teljesen megszállt a Sátán, és egyesek számára kevés a remény. Csak az Irgalmasságom által adott csoda – egyesítve azok szenvedésével, akik mint ajándékot ajánlják fel azt Nekem – mentheti meg őket.

Azok közületek, akik kegyetlen elutasításuk által átkoznak Engem, könyörögni fognak Irgalmamért, amikor ezek az események bekövetkeznek. Amikor arra kényszerítenek benneteket, hogy szenvedjetek és fogadjátok el a fenevad bélyegét, vagy meghaljatok, akkor sikítani fogtok Utánam. Akkor tolongani fogtok, hogy megtaláljátok az Élő Isten Pecsétjét, amelyet ezekben az Üzenetekben Atyámon keresztül adok nektek – de akkor már túl késő lesz számotokra. Csak azok lesznek védelem alatt, akik elfogadják a Pecsétet, otthonaikban tartják, vagy maguknál hordják azt. Csak az Élő Isten Pecsétjével rendelkezők fognak a lelkek népirtásának e formájától megmenekülni.

Egy percig se kételkedjetek Üzeneteimben, melyeket most nektek adok. Fogadjátok el Isteni beavatkozásomat, mert csupán csak megmenteni akarlak benneteket. A lelkekért folytatott harc olyan méreteket öltött, hogy ha nem avatkoznék be prófétáimon keresztül, sokan közületek a fenevad és annak összes követője oldalára állnának, akik báránybőrbe bújt farkasokként jelennének meg előtettek.

A Sátán rendkívül ravasz, és sohasem „tálalná” úgy fel cselekedeteit, mint amilyenek azok valójában. Nem, ehelyett úgy mutatja be azokat, mintha jók lennének, bátorításként és teljesen a ti érdeketekben. Ez a csapda, amelyet ő felállított. Így csalogatja a jó szándékú, ártatlan lelkeket a barlangjába. Az a mód, ahogyan a Sátán fel fogja majd fedni önmagát ezeken a szegény lelkeken keresztül, akiket irányít, hogy meggyőzze őket, a gőg bűnén keresztül fog megmutatkozni. A bűn a maga leggonoszabb formájában a magasabb pozíciókban lévők között lesz látható, akik másokat tönkre fognak tenni önző nyereségvágyuk miatt. A skála alján a kevélység bűnét lehet majd köztetek látni, amikor az Én Nevemben mások fölött ítélkeztek, csúnyán beszéltek róluk, és megpróbáljátok tönkre tenni személyiségüket, valamint kárt okoztok hírnevükben.

Azért mondom el ezeket a szomorú tényeket, hogy tudjalak felkészíteni benneteket felfegyverezve Szeretetem Védelmével, hogy még azokat is meg tudjam menteni, akik végig vonulnak a Földön, hogy felfalják azt.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/csak-az-elo-isten-pecsetjevel-rendelkezok-fognak-a-lelkek-nepirtasanak-e-formajatol-megmenekulni/

—–
Római katolikus:
Szerda húsvét nyolcadában

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Péter apostol Jézus Krisztus nevében gyógyít.
Péter és János apostol egyszer a három órai imádság idején fölmentek a templomba.
Volt egy születése óta béna ember, akit naponta elhoztak, és letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy alamizsnát kéregessen a templomba menőktől. Meglátta Pétert és Jánost, akik éppen belépni készültek a templomba, és alamizsnát kért tőlük.
Péter Jánossal együtt rátekintett, és megszólította: „Nézz ránk! Erre feléjük fordult abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így folytatta: „Aranyom, ezüstöm nincs. De amim van, azt neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!”
Megfogta a béna kezét, és felsegítette. Azonnal életerő szállt a lábába, felugrott, és járni kezdett. Bement velük a templomba, járt-kelt, örömében ugrándozott, és dicsőítette Istent.
Az egész nép látta, hogy jár, és Istennek hálálkodik. Ráismertek, hogy ő az a béna koldus, aki a templom Ékes-kapujánál szokott ülni. Megdöbbentek, és nem tudták, hová legyenek a csodálkozástól, hogy ez történt vele.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 3,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik. (Vö. 3b. vers.)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, és hívjátok segítségül nevét, * hirdessétek nagy tetteit a nemzetek között.
Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Hívek: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön,
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére,
melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,1-2.3-4.6-7.8-9

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor Jézus a kenyeret megtörte, felismerték őt a tanítványok.
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?”
Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük.
Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?”
Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 24,13-35″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-04

——
Görög katolikus:
Akkor az, aki megszólított, azt mondta: „Ember fia, elküldelek téged Izráel fiaihoz, a lázadó és engedetlen néphez, akik fellázadtak ellenem. Mind az ősök, mind pedig leszármazottjaik folyton vétkeztek ellenem mind a mai napig. Ez a mostani nemzedék pedig makacs és keményfejű. Hozzájuk küldelek, hogy mondd nekik: »Ezt mondja Uram, az Örökkévaló…«. Ők pedig, akár hallgatnak rád, és elfogadják az üzenetet, akár nem fogadják el, és nem hagyják abba gonoszságaikat — hiszen ellenem lázadó nép ez —, mindenképpen meg fogják tudni, hogy próféta van közöttük.

De neked, ember fia, nem szabad megijedned tőlük! Attól se félj, amit mondanak! Ha a szavuk megsebez, mint a tövises bozót; vagy éget, mint a csaláncsípés; sőt fájdalmas, mint a skorpió fullánkja, akkor se félj szavaiktól, akkor se rémülj meg tekintetüktől, hiszen ez a nép ellenem lázad! Akármi történik is, szavaimat el kell mondanod nekik! Akár hallgatnak rá, akár nem, neked el kell mondanod, amit üzenek nekik — hiszen ez a nemzedék fellázadt ellenem! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+2%3A3-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…18 Amikor a leányok visszatértek az apjukhoz, Reuélhez,[c] ő megkérdezte: „Hogy-hogy ilyen hamar megjöttetek?”19 „Egy egyiptomi férfi megmentett bennünket a pásztorok zaklatásától — felelték —, sőt, még vizet is húzott a kútból, és megitatta a nyájunkat.”

20 „Akkor hát hol van? Miért hagytátok ott? — csodálkozott az apjuk. — Hívjátok meg az otthonunkba, hadd lássuk vendégül!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+2%3A11-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…Megpróbáltál ugyan rávenni, hogy Jób ellen forduljak, hogy őt ok nélkül elpusztítsd —, de ő mégis erősen tartja magát ártatlanságában.”

A Sátán így felelt: „Bőrt a bőrért! Ha az életéről van szó, az ember mindent odaad, hogy megmeneküljön. Próbáld csak meg: ha kinyújtod kezed, és csapásokkal sújtod a testét, biztosan megátkoz téged szemtől-szembe!”

Erre az Örökkévaló így válaszolt: „Kezedbe adom Jóbot, azt tehetsz vele, amit akarsz, de meg nem ölheted!”Akkor a Sátán kiment az Örökkévaló elől, és megverte Jóbot fájdalmas betegséggel: sebek lepték el Jób egész testét a feje búbjától a talpáig mindenhol. Jób pedig a hamuban ült és fájó sebeit vakarta egy törött cseréppel. Felesége ezt mondta: „Még mindig kitartasz amellett, hogy ártatlan vagy?! Átkozd meg Istent, és halj meg!”

10 De Jób ezt felelte: „Úgy beszélsz, mintha elment volna az eszed! Ha a jót elfogadtuk Istentől, akkor a rosszat is el kell fogadnunk tőle!” Annak ellenére, hogy ezek történtek vele, Jób mégsem vétkezett. Nem vádolta Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Job+2%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

18 Ezért nagy tömeg gyűlt össze, hogy Jézust lássák, mert hallották, hogy ő tette ezt a csodát. 19 A farizeusok pedig ezt mondták egymásnak: „Látjátok! Hiába minden erőfeszítésünk, az egész nép mégis őt követi!” …”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+12%3A17-50&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

35 Jézus így felelt: „Már csak egy rövid ideig marad közöttetek a világosság.[d] Addig járjatok tehát a világosságban, amíg veletek van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket, mert aki sötétben jár, nem tudja hová megy. 36 Ameddig veletek van a világosság, higgyetek benne, hogy a világossághoz tartozhassatok!” Ezt mondta Jézus, majd elment onnan, és elrejtőzött előlük.

Uram, ki hitt a szavunknak?

37 Bár Jézus sok csodát tett az emberek szeme láttára, azok mégsem hittek benne. 38 Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:

„Uram, ki hitt a szavunknak,
    és ki látta meg az Örökkévaló hatalmát?”[e]

39 Ézsaiás próféta azt is megmondta, miért nem tudtak hinni:

40 „Az Örökkévaló vakította meg a szemüket,
    keményítette meg a szívüket, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+12%3A17-50&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

11 Szegények mindig lesznek köztetek,[a] de én nem leszek mindig veletek. 12 Amikor rám öntötte ezt az illatszert, azzal már a temetésre készítette elő a testemet.
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+26%3A6-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
——–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/04
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

—–
Tóra:
“…Ha pedig az Örökkévaló megáld titeket, ahogyan megígérte, akkor ti fogtok más nemzeteknek kölcsönt adni, és nem lesztek rászorulva, hogy bárkitől kölcsönt kérjetek. Ti fogtok sok más nemzeten uralkodni, de ők nem uralkodnak rajtatok.De ha mégis lesznek lakóhelyeiteken koldusszegények, olyanok, akik Izráel népéhez tartoznak, akkor legyetek készségesek megsegítésükre! Ne zárkózzatok el a testvéreitek elől, hanem segítsétek őket, hiszen ők is Izráel népéhez tartoznak! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—-
http://www.hebcal.com/holidays/pesach

——-

​VIDEO:
A fenevad bélyege azaz a verichip veripay rendszere működés közben .

https://www.youtube.com/watch?v=-XQSKCGkg5U

Bill és Ted… (6.rész) Innovációval a nullára
https://www.youtube.com/watch?v=UaZpnZXE5Xs

Ma nagy Kegyelmeket árasztok ki a világra

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, ma nagy Kegyelmeket árasztok ki a világra, közben annak örvendek, hogy a hit létezik a megpróbáltatások és a nehézségek ellenére is, melyeket Isten gyermekeinek el kell viselniük a világban, ebben az időben.

Én ma megújítom a föld színét és eltöltöm Szentlelkemmel azok lelkét, akik hisznek Bennem, szeretett Jézus Krisztusukban, az egész emberiség Megváltójában. Örvendjetek, és hagyjátok figyelmen kívül azt a gyötrelmet, amelyet a Sátán idézett elő. Ehelyett legyetek alázatosak Előttem, és helyezzétek minden bizalmatokat Irgalmamba, és Én meg foglak védeni benneteket minden rossztól.

Nektek tudnotok kell, hogy minden hatalom az Enyém. A gonosznak és azoknak, akiket ő rabul ejt, nincs hatalmuk Fölöttem. De az ő befolyásuk sokakat el fog pusztítani azok közül, akik szabad utat engednek a fenevad félrevezetésének.

Királyságom a maga teljes Dicsőségének Tündöklő Ragyogásában rátok vár, és ez az idő szinte már elérkezett.

Szóródjatok szét, Követőim, sokasodjatok csoportokban és hirdessétek Isten Igéjét, az Igazságot, melyet a Szent Biblia tartalmaz. Nektek most vissza kell térnetek az Evangéliumokhoz, és emlékeztetnetek kell azok tartalmára az embereket, mert abban Isten Igéje rejlik.

Sok új törvényt fognak bevezetni nemzetetekben, ahol Atyám Könyvéhez lehetetlen lesz majd hozzájutni. Nektek sohasem szabad elfogadnotok ezeket a törvényeket, mert azok megtagadnak Engem. Amikor már nem fértek hozzá Tanításaimhoz, gyermekeitek nem fognak ismerni Engem. Amikor Tanításaimat, Isten Törvényeit betiltják, akkor tudni fogjátok, hogy a Sátán keze az, amely kormányaitokat vezeti.

Nem szabad megengednetek, hogy rabszolgaként kezeljenek benneteket. Nem szabad alávetnetek magatokat azoknak az esztelen törvényeknek, melyek megfosztanak benneteket szabad akaratotoktól. Soha ne feledjétek, hogy a szabad akarat ajándékával születtetek – s ez egy Ajándék Istentől.

Az az ember, aki elveszi a szabad akaratotokat, bárki is legyen az, ez által Istent tagadja. Minden olyan kormány vagy nemzet, amely megfoszt benneteket azon szabad akaratotoktól, hogy Istenről tanúságot tegyetek, azt a Sátán vezeti. Ti, követőim, azon nemzetek sátáni befolyása által vagytok becsapva, amelyek bankjaitokat, kormányaitokat és az élelemhez való hozzáférhetőséget ellenőrzik.

Eljön az idő, amikor ők még több szenvedést fognak okozni nektek, mint jelenleg, de hirtelen és váratlanul egy súlyos büntetés fog bekövetkezni, ami ellehetetleníti majd azokat a kormányokat és hatáskörüket. Isten beavatkozása gyors lesz, és ők – azok a gonosz szekták – a kezükön és a térdükön fognak csúszni, ordítani fognak annak a büntetésnek a rémületétől, mely gonosz tetteik miatt rájuk szakad.

Nektek, szeretett Követőim, bíznotok kell bennem, és erősnek kell maradnotok. Ma egy különleges Ajándékkal áldalak meg benneteket – az állhatatosság Ajándékával. Tudni fogjátok, hogy megkaptátok ezt az Ajándékot, mert a türelmetek megingathatatlan lesz. Azon elhatározásotok, hogy Szent Akaratomat tegyétek, még benneteket is meg fog lepni, és amikor elérkezik annak az ideje, hogy Második Eljövetelemről nyíltan tanúságot tegyetek, nem marad félelem bennetek. Ehelyett az Irántam való szeretetetek egy különleges szeretetben fog megnyilvánulni testvéreitek iránt. Úgy fogjátok most látni őket, ahogyan Atyám Szemében megjelennek: mint kis gyermekeket. Szívetekben túlárad majd a szeretet még azon ellenségeitek iránt is, akik a fenevad parancsára a nemzetetek fölött uralkodnak.

Ez a szeretet lehetővé teszi számotokra, hogy még azok lelkét is megtérítsétek, akiknek gyűlölet van a szívükben. Ezekért a lelkekért mondott imáitok mentesíteni fogja őket attól a büntetéstől, amellyel egyébként szembesülniük kellene a büntetés napján, amikor eljövök ítélni.

Az állhatatosság ezen Ajándéka, melyet ma adok nektek, lelkeket fog menteni, mert minden Ajándéknak, melyet hozok, egyetlen célja van, hogy megmentsen minden lelket, és hogy az Új földi Paradicsomban egy Szent Családként egyesülhessünk.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ma-nagy-kegyelmeket-arasztok-ki-a-vilagra/

—–
Római katolikus:
A szertartás további összes olvasmánya az alábbi dokumentumban olvasható.
Ter 1,1-2,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét. 8 G. tónus.
Előénekes: Mondj áldást, lelkem az Úrnak! * Nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Szilárd alapokra ágyaztad a földet, * nem fog soha meginogni.
Az őstenger köntösként takarta, * a hegyeket is vizek borították.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: A forrásvizeket patakokba gyűjtöd, * ott csörgedeznek a hegyek között.
Az ég madarai partjukon fészkelnek, * az ágak közt zengik énekük.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Eged kamráiból öntözd a hegyeket, * a földet jóltartod javaid ségével.
Az állatoknak füvet sarjasztasz, † és növényeket az ember javára * hogy kenyeret nyerjen a földből.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Mily sokrétű a te műved, Uram! * bölcsességgel alkottál mindent.
Teremtményeid betöltik a földet, * mondj áldást, lelkem az Úrnak.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Zsolt 103,1-2a.5-6.10 és 12.13-14.24 és 35c

ALLELUJA
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad!
Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad. – 6. tónus.

B évben
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A názáreti Jézus, akit keresztre feszítettek, feltámadt.
Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek.
Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt.
Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.”
Ezek az evangélium igéi.
B évben: Mk 16,1-7

——
Görög katolikus: 

Jézus, a jó pásztorJézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!

11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.

….

16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a]

—–
26 Ilyen főpapra van szükségünk, aki szent, hibátlan és bűntelen, a bűnösöktől elkülönített, és akit Isten a Menny fölé emelt! 27 Nem olyan, mint azok a főpapok a régi papság rendjében, akiknek naponta kell véres áldozatokat vinniük Istennek: először a saját bűneikért, azután a nép bűneiért. Jézus ellenben csak egyetlenegy áldozatot vitt Istennek, de az mindörökre érvényes: saját magát adta oda áldozatul! 28 Mert a Törvény halandó embereket tesz főpappá, akikben megvannak az emberi gyengeségek. A Törvény után azonban Isten szava és esküje következik, amellyel főpappá tette a Fiút, aki örökké tökéletes.”

 

——-
—–
—–
Tóra:
“Ott rendezz ezekből ünnepi lakomát egész családoddal együtt, és örvendezzetek az Örökkévaló jelenlétében. Így mindig emlékezni fogtok arra, hogy Istenünket, az Örökkévalót tiszteljétek.”
——
———
Magyar aktuális vonatkozás:
1848 forradalom és szabadságharc / 18.4.8. választás