“2014. november 30. vasárnap, 17:20
Drága gyermekeim, nektek nem szabad soha Isten angyalaihoz imádkoznotok, mert ők Istennek csupán csak szolgái, kiknek egyedüli törekvésük az, hogy Istent Dicsőítsék, és az Ő Legszentebb Akaratát teljesítsék. Az imádkozás nem más, mint az imádat cselekedete, és amikor Isten angyalait az Ő Mennyei Hierarchiájából hívjátok, annak mindig azzal a szándékkal kell történnie, hogy megkérjétek őket, imádkozzanak értetek. Ha mégis megpróbáltok kapcsolatba lépni a Mennyei Hierarchia Angyalaival, akkor nektek csakis a segítségüket és az útmutatásukat szabad kérnetek, hogy meg tudjátok tenni Isten Szent Akaratát.
Ti, akik azt hiszitek, hogy hatalmat kaphattok Isten Angyalaitól, nagyot tévedtek. Az Angyaloknak adott hatalom csak Istentől jöhet, és nektek soha nem szabad az angyalokat felhasználnotok arra, hogy helyettesítsék az Istenhez való imádkozásotokat. Manapság nagyon sok lélek megpróbál, önző okok miatt, kapcsolatot teremteni az angyalokkal, hogy hatalmat szerezzen magának, mely hatalomhoz Istennek nincsen semmi köze. Az angyalok iránti megszállott érdeklődés, szörnyű elégedetlenséghez vezethet, mivel ez képes vonzani a gonosz szellemet, ha nem vagytok elég figyelmesek.
Amikor Isten angyalait segítségül hívjátok, először mindig meg kell hintenetek magatokat Szenteltvízzel, és csak az után kérjétek őket, hogy segítsenek nektek Jézus Krisztus Nevében. Ha ezt nem teszitek meg, amikor az angyalokat segítségül hívjátok, és olyan tárgyakat használtok, melyeknek semmi köze nincs a Kereszténységhez, akkor ez a gonosz szellemet hívhatja életetekbe. Ha ez mégis megtörténik, szinte lehetetlennek fogjátok találni, hogy ennek véget vessetek.
Az angyalokkal való kommunikálásban történő elmélyülés, az okkultizmus belekeveredésébe vezethet. Amint ez egyszer megtörténik, vonzani fogjátok azokat az angyalokat, akiket Mennyei Atyám kiűzött a Mennyországból. Ők most több százezren bekóborolják a földet, hogy otthont keressenek maguknak. Azok a lelkek, akik nyitva hagyják magukat befolyásuk előtt, gyorsan belegabalyodhatnak a spirituális világba, mely nem Istentől származik. Ha egyszer az alvilágot megölelitek, többé már nem lesz békétek. Ezek a bukott angyalok a megtévesztés hálójába fognak benneteket csábítani.
Először is a remény érzése fog mindnyájatokat eltölteni, majd pedig az lesz a meggyőződésetek, hogy ezeknek az angyaloknak a segítségével képesek vagytok életetek minden területét irányítani. Végül pedig azt fogjátok – tévesen – gondolni, hogy a saját sorsotokat teljes mértékben képesek vagytok irányítani. A béke fogalmának mindenféle hamis gondolata fogja eltölteni az elméteket, de nem sokkal később, szörnyű nyomorúságot fogtok érezni.
Ezekkel a szellemekkel való kacérkodás, miközben azt hiszitek, hogy ők Isten angyalai, pedig ők nem is tartoznak Királyságához, az okkult dolgokkal való elkötelezettséghez fog vezetni benneteket, vakká tesz az Igazságra, és elpusztítja a lelketeket.
Isten nem ad engedélyt Angyalainak arra, hogy nektek ajándékokat osztogassanak, mert azok csak Istentől jöhetnek. Isten Angyalait meg lehet kérni arra, hogy imádkozzanak értetek, de arra már nem, hogy világi javakat vagy szellemi hatalmat is adjanak nektek. Amikor az angyalokat bálványozzátok és ilyen dolgokat kerestek, akkor Isten Első Parancsolata ellen vétkeztek.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”
———-
Igaz élet Istenben:
“NEM FÁRADOZTÁL HIÁBA!
1995. november 28.
Az “Igaz élet Istenben” üzenet tizedik születésnapján.
Béke legyen veled! Vassulám, ó mondd meg nekem, mondd meg, boldog vagy-e, hogy velem voltál ily módon ezekben az években? Egyszerű testi teremtmény, akinek szíve van, boldog vagy?
Örömöm Koronája, hogy ne lennék boldog? Leheleted vitt a felhőkbe, hogy a szelek szárnyán siessek tova, hogy része legyek a szeleknek1 :hogyan ne lennék hát boldog?
És te az én részemmé lettél2 én meg a tieddé. Lakóhelyet vettél bennem, ahogy én is tebenned, és Édenné alakítottam lelkedet, hogy megdicsőüljek.
Haladj lépteiddel, és repülj a szelek szárnyán, mert különleges helyed van Szívemben.
Szívem Ünnepe! Szemem Kenete! Háromszorosan Szent Világosság! Lelkem örvendez, mert megmentetted a “lakatlant”! áldott legyen háromszorosan Szent Neved!
Ha valóban szíved Ünnepe vagyok, ünnepeld meg minden évben a mai napot, amikor Szívembe vezettelek téged és másokat is, hogy felfedezzétek azt a mérhetetlen kincset, amelyet a ti időtökre tettem félre. Tartsd emlékezetedben ezt a nagy napot! Légy mellettem, ahogy az elmúlt tíz éven át mellettem voltál. SOHA ne távozz el mellőlem, velem menj mindenhová, ahogy e tíz év alatt tetted. Látod, miként neveltelek? Látod, mit vittem végbe? Látod bölcsességemet? Azáltal, hogy téged örökbe fogadtalak, sokakat fogadtam örökbe. Az én ösvényem egyenes, utaim gyönyörűségesek, amelyen megközelítelek benneteket… Királyotok szépsége tökéletes. “Keltsd életre Egyházamat, tedd széppé Egyházamat és egyesítsd Egyházamat!” Ezt a parancsot adtam neked. És csupán azt kértem tőled annak érdekében, hogy együtt munkálkodhassak veled dicsőségemért, hogy egyezz bele akaratom teljesítésébe. Így nyerted meg barátságomat.
Egyházam javára van az a sok lélek, aki visszatért hozzám… Hozzám intézett dicséreteik most egyesülnek mennybéli angyalaim dicséretével. És szájad által elmondtam, mit kíván Szívem leginkább az egység érdekében. Nem fáradoztál hiába! Azt kértem tőled, hogy add tovább Szavaimat és kívánságomat: a húsvét dátumának egyesítését, és te megtetted. Látod gyermekem, valóban lelked tökéletes erénye és világossága indított téged arra, hogy elismerj engem. Egyiptom leánya, szüntelenül vigyáztam rád. Háromszorosan Szent Lelkem hozta meg lelked hajnalát, amelyre vágytam, hogy egész tervem beteljesedjen.
Talányt jelentettek neked szavaim: “áldásommal eltelve sok tanítványod lesz.” Később azonban értésedre adtam, hogy mit jelentenek: “Hogyha majd beteltél Szentlelkemmel, aki háromszorosan Szent és aki az Életadó, sokakat megtérítesz és bűnbánatra indítasz Lelkem hatalmával.“ Saját kezemmel műveltem meg talajodat, és törtem meg a sziklákat, hogy kiegyengessem utamat benned. Azután elvetettem benned mennyei magjaimat. Nevem tiszteletére megfogadtam, hogy eltávolítok minden betolakodót, aki utamon új kertembe jön. Gyönyörűségemet leltem abban, hogy éjjel-nappal őrködtem feletted.
Ma azt mondhatom, Vassula: Én nem hiába fáradoztam benned. Lelkem szabaddá tett téged, hogy jó helyet találjak benned, és benned lakhassak. Jöjjenek hozzám fiaim és leányaim, és megszabadítom őket, hogy ők is csatlakozzanak gyülekezetemhez. IC
–
Római katolikus:
“ 11-30Szent András apostol
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A hit hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.
Testvéreim!
Azt mondom: Ha száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki őbenne hisz. Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura. Ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
De hogyan hívhatják segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Amint meg van írva: „Milyen szép annak a lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet!”
De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért mondja Izajás: „Uram, ki hitt abban, amit hallottunk?” A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.
De kérdezem: „Vajon nem hallották?” Hiszen: „Minden földre elhat szózatuk, a földkerekség végéig eljut igéjük.”
Ez az Isten igéje.
Róm 10,9-18
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. (2a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Minden földre * elhat szózatuk.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Minden földre * elhat szózatuk.
Zsolt 18,2-3.4-5
ALLELUJA
Jöjjetek utánam, mondja a mi Urunk: * Én emberhalászokká teszlek titeket. Mt 4,19 – 6. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ők azonnal otthagyták hálóikat és követték Jézust.
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt.
Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 4,18-22″
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-30
–
Ortodox (Görög keleti):
“
1 Péter, Jézus Krisztus apostola üdvözletét küldi Isten kiválasztott népének, akik szétszóródva élnek Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Kis-Ázsiában és Bitiniában. 2 Az Atya-Isten már réges-régen elhatározta, hogy kiválaszt és szent népévé tesz benneteket a Szent Szellem által. Isten arra választott ki benneteket, hogy engedelmeskedjetek neki, és hogy megtisztítson titeket a Jézus Krisztus vére, vagyis áldozati halála által. Isten adjon nektek egyre több kegyelmet és békességet!
Élő reménység
3 Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által. Ez pedig élő reménységet jelent a számunkra. 4 Most tehát reménységgel várjuk, hogy megkapjuk örökségünket, amelyet semmi sem tehet tönkre, s amely soha meg nem fakul, és sohasem veszít az értékéből, mert a Mennyben őrzik a számunkra. 5 Mindez a tiétek, akiket Isten hatalma védelmez a hitetek által, ameddig a teljes üdvösséget el nem éritek. Ez már el van készítve, hogy az idők végén mindenki számára lelepleződjön. 6 Ezért tölt el benneteket nagy öröm — annak ellenére, hogy most még egy kis ideig különböző megpróbáltatások szomorúságot okoznak nektek.
A valódi hit
7 S hogy miért van ez így? Mert szükséges, hogy ezek a nehézségek próbára tegyék a hiteteket, vajon valódi-e. Az igazi hit ugyanis értékesebb a színtiszta aranynál. Az aranyat tűzzel tisztítják meg, mégsem marad meg örökké. Hitetek viszont, miután kipróbálták és valódinak bizonyult, dicséretet, elismerést és dicsőséget szerez nektek, amikor Jézus Krisztus megjelenik. 8 Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. 9 Így éritek el a hitetek célját: a lelketek üdvösségét.
A régi próféták üzenete
10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.
Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!
Szentek legyetek!
13 Ezért szedjétek rendbe a gondolataitokat, készüljetek fel, és legyetek józanok! Amikor Jézus Krisztus megjelenik, ő majd Isten kegyelmét hozza magával a számotokra. Ebben a kegyelemben reménykedjetek teljes erővel!
14 Régebben, amikor még nem ismertétek Jézus Krisztust, a bennetek lévő gonosz kívánságok szerint éltetek. Most azonban Isten engedelmes gyermekei lettetek. Ezért ne éljetek tovább úgy, mint régen, 15 hanem életetek minden területén szentek legyetek, mivel Isten is szent, aki elhívott benneteket! 16 Mert ezt mondja Isten az Írásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”[a]
17 Amikor imádkoztok, édesapátoknak hívjátok Istent! De tudjátok meg, hogy ő kivételezés nélkül és igazságosan fog ítélni mindenkit! Ezért Isten iránti tisztelettel és félelemmel éljetek, mint akik csak átutazóban vagytok a Földön!
Jézus Krisztus vére
18 Tartsátok szem előtt, hogy régen számotokra nem volt az életnek igazi értelme. Ezt az életmódot az őseitek hagyományozták rátok, de Isten kiszabadított benneteket ebből a céltalan életből. Ez azonban nagyon sokba került! Nem arany- vagy ezüstpénzzel fizetett értetek, amely elveszti az értékét, 19 hanem Krisztus vérével, amely mindennél értékesebb. Ez a vér olyan, mint a hibátlan áldozati bárány vére. 20 Isten már a világ teremtése előtt kiválasztotta Krisztust, aki csak most, ezekben az utolsó napokban jelent meg értetek. 21 Sőt, a halálból is feltámasztotta őt, és dicsőséget adott neki. Krisztus által hisztek és reménykedtek ti is Istenben.
Újjászülettetek!
22 Mivel engedelmeskedtetek az igazságnak, ezzel megtisztítottátok lelketeket. Most tehát éljetek képmutatás nélkül, őszinte testvéri szeretetben! Isten szeretetével, tiszta szívvel, és teljes erőtökkel szeressétek egymást! 23 Újjászülettetek, de az új életetek már nem halandó forrásból származik, mint a földi élet, hanem halhatatlanból. Ez a forrás pedig Isten beszéde, amely élő és örökké érvényes. 24 Ahogyan az Írás mondja:
„Minden ember olyan, mint a fű,
és minden emberi dicsőség,
mint a mező virága.
Elszárad a fű, lehull a virág,
25 de az Örökkévaló beszéde
mindig érvényes marad.”[b]
Ezt a beszédet hallottátok ti is, amikor az örömüzenetet hirdették nektek.
A sarokkő és az élő kövek
2.1 Most azért takarítsatok ki a lelketekből minden gonoszságot és képmutatást! Ne hazudjatok, ne csapjatok be senkit, ne irigykedjetek, és ne mondjatok rosszat senkiről! 2 Olyanok vagytok, mint az újszülött csecsemők, tehát kívánjátok a tiszta szellemi „tejet”, vagyis Isten beszédét, amelynek segítségével felnövekedhettek egészen az üdvösség teljességéig. 3 Hiszen már megtapasztaltátok az Úr jóságát![c]
4 Az Úr Jézus az „Élő Kő”,[d] akit az emberek visszautasítottak. Isten számára azonban nagyon értékes, mert őt választotta ki. Ezért jöjjetek Jézushoz! 5 Hiszen ti is olyanok vagytok, mint az élő kövek, akikből a szellemi templom[e] épül fel. Ebben a templomban ti vagytok a szent papok, akik a szellemi áldozatokat viszik Istennek. Ezeket Isten azért fogadja szívesen, mert Jézus Krisztus által hozzátok elé. 6 Az Írás azt mondja:
„Nézzétek, én választottam ki egy drága sarokkövet,
és leteszem Sionban!
Aki benne bízik, nem csalódik soha.”[f] …”
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/30
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
——
Tóra:
“
Jákób álma Bételben
10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak[a], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”
16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: „Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!” 18 Azután fogta azt a követ, amelyen aludt, felállította, majd olajat öntött rá. 19 Azt a helyet pedig elnevezte „Bételnek”[b], vagyis „Isten Házának”. A közelben volt egy város, amelyet régebben Lúznak neveztek.
20 Akkor Jákób fogadalmat tett: „Ha Isten velem lesz, és megőriz engem ezen az úton, gondoskodik ételemről és ruhámról, 21 hogy békességben térhessek vissza apám házához, akkor az Örökkévaló lesz az én Istenem! 22 Ez a kő pedig, amelyet emlékoszlopul fölállítottam, Isten Háza lesz. S ezen felül mindenből, amit nekem adsz, a tizedrészt neked adom.”
“…
7 Népem makacsul elfordult tőlem,
és Baálhoz kiáltanak segítségért,
de ő nem segít rajtuk.”[a]
Megesett rajtad a szívem, Izráel!
8 „Hogyan is adhatnálak oda ellenségeidnek, Efraim?
Hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel?
Nem bánhatok veled úgy,
mint Admával!
Nem pusztítalak el,
ahogy Cebóim[b] városát eltöröltem.
Megesett rajtad a szívem,
fellángolt bennem a szánalom!
9 Nem hajtom végre, amit lángoló haragom követel,
nem pusztítom el teljesen Efraimot,
mert Isten vagyok én, nem ember.
A Szent vagyok közöttetek,
s nem támadok rátok haragomban.
10 Bizony, Izráel mégis az Örökkévalót fogja követni,
akinek hangja felharsan, mint az oroszlán-ordítás.
Gyermekei remegve jönnek nyugat felől,
11 reszketve közelednek Egyiptomból, mint a madarak,
remegve gyűlnek össze Asszíriából, mint a galambok.
Én pedig hazavezetem,
s letelepítem őket a saját földjükön.”
— ezt mondja az Örökkévaló!
12 „Efraim körülvett engem hazugsággal,[c]
Izráel népe hamissággal,[d]
de Júda még kitart Isten mellett,
és hűséges a Szenthez.
12 Értelmetlenül vesztegeti erejét Efraim,
naphosszat kergeti a keleti szelet,
csak szaporítja a hazugságot és az erőszakot.
Asszíriával köt szövetséget,
Egyiptomba szállít olívaolajat.”
2 Pere van az Örökkévalónak Júdával is,
megbünteti Jákóbot, ahogy megérdemli,
megfizet neki tettei szerint.
3 Hiszen már anyja méhében birkózott[e] testvérével,
felnőve meg Istennel küzdött.
4 Küzdött az angyallal, és győzött,
sírva könyörgött áldásáért[f],
Bételben találta meg Istenét,
ott beszélt vele.
5 Bizony, JAHVE a Seregek Ura és Istene!
JAHVE az ő neve.
6 Jöjj hát vissza Istenedhez!
Őrizd meg a hűséges szeretetet,
az igaz ítéletet,
és Istenedben bízz szüntelen!
Én szóltam a prófétákhoz!
7 Olyan lett Izráel, mint a kereskedő,
akinek hamis mérleg van kezében:
szeret másokat becsapni.
8 Azt mondja Efraim: „Hogy meggazdagodtam!
Mennyi vagyont gyűjtöttem!
De senki sem vádolhat engem,
senki nem vette észre vétkeimet!”
9 De az Örökkévaló ezt feleli neki:
„Én vagyok Istened, az Örökkévaló,
Egyiptomtól kezdve!
Ismét sátorok lakójává teszlek titeket,
mint őseiteket egykor a pusztában!
10 Én szóltam a prófétákhoz,
én adtam nekik sok-sok látomást,
és példázatokat.”
11 Gileád bálványokkal van tele,
ezért lakosait elpusztítják.
Gilgálban bikákat áldoznak a bálványoknak,
ezért oltáraikból csak romok maradnak,
mint kőhalom a szántóföld szélén.
12 Jákób Arám földjére menekült,
egy asszonyért szolgált,
feleségéért juhokat terelgetett.
13 Az Örökkévaló próféta által
hozta ki Izráelt Egyiptomból,
és próféta által mentette meg.
14 Efraim keserű haragra lobbantotta az Urat,
aki számon kéri rajta gyilkosságait,
s megfizet neki a gyalázatért!
A bálványimádás büntetése
13 „Efraim törzse naggyá lett Izráelben,
ha szólt, mindenki remegett,
de mikor Baállal vétkezett,
meghalt.
2 Egyre többet vétkeznek,
ezüstjükből bálványokat öntenek,
szobrokat készítenek
a maguk tetszése szerint,
mesteremberek munkája valamennyi!
Ezekhez imádkoznak,
ezeknek áldoznak,
és csókolgatják az aranyborjúkat!
3 Emiatt úgy jár Izráel, mint a reggeli köd[g],
a hajnali harmat,
mint szérűn a polyva,
vagy mint a kémény füstje:
eltűnik, mert széthordja a szél!
Nem ismerhetsz más Istent kívülem!
4 Pedig Egyiptomtól fogva
én vagyok Istened, az Örökkévaló!
Nem ismerhetsz más Istent kívülem,
nincs más szabadító, csak Én!
5 A pusztában ismertelek meg téged, Izráel,
a száraz földön lettél az enyém!
6 Mikor aztán dús legelőre vittelek,
jóllaktál, elbizakodtál,
rólam meg elfelejtkeztél!
7 Hát én is úgy bánok majd velük,
mint az oroszlán a nyájjal.
Lesben állok ellenük,
mint a leopárd az út mellett.
8 Rájuk rontok,
mint kölykétől megfosztott medve,
szétszaggatom mellkasukat.
Felfalom őket,
mint zsákmányát az oroszlán,
széttépem, mint prédát a ragadozó.
Izráel, ellenem fordultál!
9 Vesztedre tetted, Izráel,
hogy ellenem fordultál,
segítőd ellen támadtál!
10 Hol van királyod, hogy megszabadítson,
s megmentse városaidat?
Hol vannak vezetőid, akikről azt mondtad:
»Adj nekünk királyt és fejedelmeket!«[h]
11 Adtam hát neki királyt haragomban,
el is vettem felindulásomban![i]
12 Csomóba kötöttem Efraim bűneit,
számon tartom vétkeit!
13 Hirtelen sújt rá büntetése,
ahogy a fájdalmak rátörnek
a szülő asszonyra.
Oktalan gyermek Efraim,
mert bár eljött az ideje,
mégsem akar megszületni.
14 Megváltom őket a Seol hatalmától!
Megmentem őket a haláltól!
Ó, Halál, hová lett a hatalmad?
Seol, hol a fullánkod?
Nem akarok bosszút állni rajtuk.
15 Bár Efraim a legvirágzóbb testvérei között,
feltámad a keleti szél,
az Örökkévaló szele fúj a sivatag felől.
Kiszárítja Efraim forrásait,
kiapasztja kútjait,
megfosztja minden kincsétől.
16 Samária megbűnhődik,
mert Istene ellen fordult:
fegyver gyilkolja őket,
gyermekeiket sziklához csapják,
terhes asszonyaikat fölhasítják.”
Térj vissza az Örökkévalóhoz, Izráel!
14 Térj vissza Izráel
az Örökkévalóhoz, Istenedhez,
mert elbuktál bűneid miatt!
2 Térj vissza az Örökkévalóhoz,
és mondd neki:
„Bocsásd meg minden bűnünket,
fogadd el imádságunkat,
s dicsérettel áldozunk[j] neked!
3 Hiszen Asszíria nem tud
megmenteni minket,
nem lovagolunk többé
Asszíriába segítségért,
magunk csinálta bálványoknak
sem mondjuk többé:
»Ti vagytok az isteneink!«
Örökkévaló, csak nálad
talál irgalomra az árva!”
Kigyógyítom őket hűtlenségükből
4 Az Örökkévaló feleli erre:
„Kigyógyítom őket hűtlenségükből,
szeretem őket, mert így akarom,
s elfordult tőlük haragom.
5 Olyan leszek Izráelnek,
mint a harmat,
ő pedig kivirágzik,
mint a fehér liliom.
Gyökeret ver és kiterjeszti ágait,
mint a libanoni cédrus.
6 Formás, szép koronát nevel,
mint az olajfa,
s illata csodálatos lesz,
mint a cédrus illata.
7 Visszatérnek Izráel oltalmába,
újra sarjadnak, mint a búzavetés,
virágzanak, mint a szőlő,
híresek lesznek,
mint a libanoni bor.
8 Akkor Efraim ezt mondja:
»Mi közöm nekem a bálványokhoz?«
Én pedig meghallgatom Efraim kérését,
s gondot viselek[k] rá:
olyan leszek hozzá,
mint az örökzöld ciprusfa.
Bizony, én vagyok,
aki gyümölcsözővé teszlek, Efraim!”
Aki bölcs, értse meg!
9 Kicsoda bölcs?
Az értse meg ezeket!
Ki értelmes?
Az fogja föl, mit jelentenek!
Bizony, egyenes az Örökkévaló útja,
s az igazak járnak rajta,
de az istentelenek elesnek[l] azon.”
—————
https://www.hebcal.com/sedrot/vayetzei
Jóga – Guru vagy Jézus Joseph Marie atya tanúságtétele