Címke: időszak

Csodákat fogok tenni a világ minden táján, hogy bebizonyítsam a kételkedőknek, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki elküldtem prófétámat, hogy Második Eljövetelemre felkészítsen benneteket

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, mindazoknak, akik ismerik az Igazságot és elfogadják a próféciákat, melyeket Atyám Könyve tartalmaz, el kell fogadniuk, hogy Ő a legnagyobb Irgalmasságot adta a világnak.

Most, hogy Második Eljövetelem ideje egyre közeledik, arra kell szentelniük az idejüket azoknak, akik felismerték a Hangomat és akik hallgatnak Rám, hogy biztosítsák Szavam terjesztését és hogy imádkozzanak fivéreik és nővéreik megmentéséért.

Szeretett Tanítványaim, Kegyelmeim kiáradnak rátok, és amikor másoknak segítetek, magabiztosnak kell maradnotok, hogy ők is felkészüljenek Második Eljövetelemre. Még ha trágárságokat is kiáltanak rátok, nyugodtnak kell maradnotok. Ez a legmeggyalázóbb Küldetés Keresztre feszítésem óta. De tudnotok kell, hogy ez az a Küldetés, mely a lelkek milliárdjait menti meg.

Ez az Én időm. Ez az az időszak, melyet Atyám a megállapodás szerint meghatározott Számomra. Ez azon Uralkodásom időszaka, amikor az Új Ég és Új Föld eggyé fog olvadni. Ahogyan Atyám akarata beteljesül a Mennyben, úgy fog beteljesülni a Földön is. Minden eggyé fog válni. A gyűlölet, a szenvedés és a gonosz hatalma meg fog szűnni. Minden erőfeszítést meg fog érni, melyet lelketek megmentése  érdekében tesztek, akárcsak a mások lelkének megmentéséért mondott imáitok is, függetlenül attól, hogy ez mennyire nehéz számotokra. Hadd ordítsanak rátok, hadd ócsároljanak benneteket vagy nevezzenek hazugnak és bánjanak kegyetlenül veletek! Minél többet szenvedtek, annál több lelket hoztok Hozzám.

Ezt az utat Én faragtam ki és a Mennyországban minden angyal őrizni fogja azt. Minden gonosz szellem zűrzavart fog okozni, akadályokat fognak létrehozni és megpróbálnak megállítani benneteket abban, hogy Felém jöjjetek, de ez hiábavaló lesz. Ők nem tudnak megállítani Engem abban, hogy elérjelek benneteket, vagy, hogy közelebb vonzzalak titeket. Milliárdnyian lesztek. Azok, akik most nem hajlandók felkészülni, idővel meg fogják tenni. Nem szabad megengednetek nekik, hogy lelassítsanak benneteket, mert az idő rövid.

Maradék Hadseregemben mindenki különleges Kegyelmeket fog kapni, és csodákat fogok tenni a világ minden táján, hogy bebizonyítsam a kételkedőknek, hogy Én, Jézus Krisztus vagyok az, aki elküldtem prófétámat, hogy Második Eljövetelemre felkészítsen benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/csodakat-fogok-tenni-a-vilag-minden-tajan-hogy-bebizonyitsam-a-ketelkedoknek-hogy-en-jezus-krisztus-vagyok-az-aki-elkuldtem-profetamat-hogy-masodik-eljovetelemre-felkeszitsen-benneteket1/

 
—–
Római katolikus:
2018-06-059. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Péter apostol második leveléből
Új égre és új földre várunk.
Testvéreim!
Várjátok és siettessétek az Úr eljövetelének napját, amikor az egek tűzbe borulnak és elpusztulnak, az elemek a hőségben elolvadnak. Mi tehát Új Égre és új földre várunk, az igazságosság hazájára, melyet ő megígért. …”

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-05

2018-06-07

9. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből
Az élet nehézségeiben vigasztaljon Isten igéje: Ha Krisztussal együtt meghalunk, vele együtt fogunk élni is.
Szeretett Fiam!
Gondolj Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halálból, mint ahogy evangéliumom hirdeti, amelyért bilincseket is szenvedek, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve. Mindent elviselek tehát a választottakért, hogy ők is elnyerjék az üdvösséget, és így részük legyen Krisztus Jézussal az örök dicsőségben.
Igaz beszéd ez: Ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket; de ha hűtlenek leszünk, ő akkor is hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.
Erre figyelmeztess, kérve kérj mindenkit Istenre. Szóvitát ne folytass; nem jó az semmire, csak a hallgatóság romlására. Azon légy tehát, hogy derék embernek bizonyulj az Úr előtt, olyan munkásnak, aki meg nem szégyenül, és helyesen hirdeti az igazság igéjét.
Ez az Isten igéje.
2Tim 2,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Utaidat mutasd meg nékem, * én Uram, Istenem. 4b. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg nékem, * ösvényeidre taníts meg engem.
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem.
Hívek: Utaidat mutasd meg nékem, * én Uram, Istenem.
E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
A szelídeket törvénnyel vezeti, * és az alázatosaknak ösvényét tanítja.
H: Utaidat mutasd meg nékem, * én Uram, Istenem.
E: Az Úr minden útja irgalom és hűség azoknak, * akik szövetségét és törvényét megtartják.
Isten barátságát élvezik, akik őt félik, * szövetségét feltárja nékik.
H: Utaidat mutasd meg nékem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 24,4bc-5ab.8-9.10 és 14

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. 2Tim 1,10 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A legfőbb parancsolat: Isten és embertársaink szeretete.
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte az írástudót: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 12,28b-34″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-07

 
“Drága szeretett leányom, mennyire szeretném, hogy a szeretet megsokszorozódjék a világban, mert az ember akkor valóban szeretné felebarátját, ahogyan azt Atyám parancsolta, és akkor nem lennének háborúk.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-hazugsagok-nagyon-gyakran-jo-dolognak-oltoztetettkent-jonnek1/

——
Görög katolikus:

“… 10 Amikor még ellenségei voltunk, Isten békét kötött velünk a saját Fia halála árán. Akkor mennyivel inkább megment bennünket Krisztus élete most, miután már békességben élünk Istennel! 11 Sőt mi több, örülünk és dicsekedünk is Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által, aki békét teremtett köztünk és Isten között.

Ádám és Krisztus

12 A bűn egyetlen ember — Ádám — által lépett be a világba. A bűn által pedig bejött a halál is, amely mindenkit elért. Mindenkinek meg kell halnia, mert mindenki vétkezett. 13 A bűn már a Mózesi Törvény előtt is jelen volt a világban. De amíg nincs Törvény, addig a bűnt sem lehet senkinek felróni. 14 Ádámtól Mózesig mégis mindenki felett a halál uralkodott, még azok felett is, akik nem úgy vétkeztek, mint ahogyan Ádám, aki megszegte Isten parancsát.

Ádám előképe volt az eljövendő Krisztusnak. 15 Isten ajándéka, a kegyelem azonban másképpen működik, mint Ádám bűne! Igaz, Ádám bűne sok ember halálát okozta, de Isten kegyelme és ajándéka sokkal hatásosabb, és bőségesebben árad ki sok-sok emberre. Ezt a kegyelem-áradást egy másik ember, Jézus Krisztus kegyelme tette lehetővé. 16 A következményekben is különbség van Ádám bűne és a kegyelmi ajándék között! Hiszen az ítélet már egyetlen bűnt is halállal büntetett. Ezzel szemben a kegyelem ajándéka sok-sok bűn elkövetése után is elfogadhatóvá teszi a bűnösöket Isten számára.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+5%3A10-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…

Jézus lecsendesíti a vihart

23 Jézus beszállt egy bárkába, tanítványai pedig követték. 24 Miután eltávolodtak a parttól, hirtelen akkora vihar támadt, hogy a hullámok majdnem elborították a bárkát. Eközben Jézus aludt. 25 Tanítványai odamentek hozzá, és ezzel ébresztették fel: „Uram, ments meg bennünket! Mindjárt elmerülünk!”

26 Jézus így válaszolt: „Miért féltek, kishitűek?” Azután felállt, ráparancsolt a szélre és a tóra. Ekkor elállt a szél, elsimultak a hullámok, és nagy csend lett.

27 A tanítványok csodálkozva kérdezték: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+8%3A23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/07
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–