Címke: hetedik hírnök

Figyelmeztetnem kell a világot a nagy számban jelenlévő hamis prófétákra, akik megpróbálják elnyomni a Hangomat ebben az időben

Igazság Könyve:

“2013.08.22 23:05

888.

Drága szeretett leányom, figyelmeztetnem kell a világot a nagy számban jelenlévő hamis prófétákra, akik megpróbálják elnyomni a Hangomat ebben az időben.

Számos prófétát küldtem, mindegyiket különböző küldetéssel, hogy felkészítsék Isten gyermekeit. Ezek a végidőkre vonatkozó Üzenetek az egyetlen hiteles Üzenetek a maguk nemében, ebben a meghatározott időben, mert Én sohasem zavarnám össze Isten gyermekeit.

Ezeket az Üzeneteket sohasem szabad összehasonlítani a többi üzenettel, amelyek most mindenhol terjednek, szerte a világon, hogy ellentmondjanak Szent Szavamnak. Csak egy Igazság Könyve létezhet, csak Én, Jézus Krisztus, az Isten Báránya fedhetem fel annak tartalmát. Titeket, akik hisztek Bennem, olyan könnyen meg lehet téveszteni. Azok az üzenetek, amelyek ellentmondanak ezeknek az üzeneteknek, és amelyekről azt állítják, hogy Istentől származnak, tudnotok kell, hogy ez nem lehetséges.

Csak egy kicsit bíztok Bennem? Vagy úgy öleltek át Engem, ahogyan azt szeretném: teljes és nyitott szívvel? Szeretettel és aggodalommal hívlak benneteket. Én nem az értelmetekre próbálok hatni. Én a szíveteken keresztül Hívlak benneteket és vonzom Magamhoz a lelketeket. Amikor érzitek Jelenlétemet ezekben az Üzenetekben, akkor nincs szükség arra, hogy bárki beleegyezését vagy jóváhagyását kérjétek.

Én az vagyok, aki Vagyok. Most előtettek állok, amint annak lennie kell. Atyám sohasem engedné meg Nekem, hogy bárki másnak feltárjam a Jelenések Könyve tartalmát, mint a hetedik hírnöknek, mert ez a nap elérkezett.

Számos hiteles látnok közvetítette a világnak Isten Szavát a múltban, és emiatt rettenetesen szenvedtek. Sokan továbbra is vigasztalást kapnak Tőlem, és Én továbbra is kommunikálni fogok velük, mert szükségem van szenvedéseikre és imáikra. Ők az Én választott lelkeim, és mindegyikük szerepet játszik a többi lélek megmentésében.

Ez a Küldetés az utolsó. Arra utasítalak benneteket, hogy vegyétek most figyelembe jelenleg adott Szavamat. Egyedül csak az Én Szavam az, melyet ezeken az Üzeneteken keresztül adok, fog átvezetni benneteket az üldöztetésen. Ezekkel (az Üzenetekkel) nagy Kegyelmeket hozok nektek. Soha nem szabad megsértenetek Engem azzal, hogy beszennyezitek ezeket (az Üzeneteket), megkérdőjelezvén Szavamat, amikor összehasonlítjátok a hamis próféta által gyártott képzelgésekkel.

Nektek nincs szükségetek senkire, hogy Nagy Irgalmasságom felé vezessen benneteket. Nektek most csakis ezekre az Üzenetekre kell összpontosítanotok, és maradjatok továbbra is hűségesek régi Tanításaimhoz, mert ezek a ti üdvözítő kegyelmeitek.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/figyelmeztetnem-kell-a-vilagot-a-nagy-szamban-jelenlevo-hamis-profetakra-akik-megprobaljak-elnyomni-a-hangomat-ebben-az-idoben/

—–
Római katolikus:
08-22

Boldogságos Szűz Mária királynő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Gyermek születik és Fiú adatik nekünk.
A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál árnyékának országában laknak, azoknak nagy világosság támad. Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogy aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják. Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetörted, mint Midián idejében.
Mert gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet a jog és az igazság által megerősít és megszilárdít mostantól fogva mindörökké. Ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete.
Ez az Isten igéje.
Iz 9,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké! 2. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, ti, szolgái, * dicsérjétek az Úr nevét!
Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
Hívek: Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
E: Dicsértessék az Úr neve, * napkelettől napnyugatig.
Fölséges az Úr minden nép fölött, * dicsősége magasabb az egeknél.
H: Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
E: Ki olyan, mint a mi Istenünk, † aki a magasságban trónol, * lehajol, hogy letekintsen az égre és a földre.
H: Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
E: Az elhagyottat a porból magához vonja, * fölemeli a szegényt a sárból,
hogy odaültesse a gazdagok közé, * népének gazdagjai közé.
H: Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
Zsolt 112,1-2.3-4.5-6.7-8

ALLELUJA
Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van véled, * áldottabb vagy te minden asszonynál. Lk 1,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten feltárta örök tervét Mária előtt, hogy őt választotta a Megváltó anyjának.
Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél!
Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni!
Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni.
Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-22


——
Görög katolikus:

12 Az adakozás szolgálata ugyanis kettős haszonnal jár. Egyrészt így Isten népének segítségére siettek, másrészt azok, akik az adományokat kapják, hálát adnak érte Istennek. 13 Az adakozással ugyanis bizonyítjátok, hogy engedelmeskedtek a Krisztusról szóló örömhírnek, amelyről tanúskodtok, és ezért bőkezűen adakoztok nekik is, meg másoknak is. 14 Emiatt ők majd dicsőítik Istent, és amikor értetek imádkoznak megszeretnek benneteket, mivel Isten jósága olyan bőségesen kiáradt rátok.

15 Hála legyen Istennek elmondhatatlan ajándékáért!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+9%3A12-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kinek a hatalmával űzi ki Jézus a gonosz szellemeket?

20 Ezután Jézus bement egy házba. Ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy még enni sem tudtak, sem ő, sem a tanítványai. 21 Amikor Jézus családtagjai ezt megtudták, érte mentek, hogy elvigyék onnan. Az emberek ugyanis azt híresztelték róla, hogy megbolondult.

22 A Jeruzsálemből érkezett törvénytanítók is azt mondták: „Megszállott! A Sátán[a] lakik benne, ezért tudja kiűzni a gonosz szellemeket. A saját fejedelmük által űzi ki őket!”

23 Jézus ekkor magához hívta a törvénytanítókat, és jelképes történetek segítségével magyarázta meg nekik: „Ugyan hogy űzhetné ki a Sátán a saját szolgáit az emberekből?! 24 Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul. 25 Elpusztul az a család is, amelyben belső harcok dúlnak. 26 Ha tehát a Sátán önmaga ellen fordul, és a saját szolgái ellen harcol, akkor a királysága nem állhat fenn tovább, hanem vége van. 27 Gondoljátok meg, ha valaki be akar törni egy erős ember házába, hogy kirabolja, akkor előbb meg kell kötöznie őt, csak azután foszthatja ki a házat!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+3%3A20-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/22
—–

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Közel az Első Ítélet és Én a gonoszokat félre fogom dobni

Igazság Könyve:

“2013.08.15 21:57

Drága szeretett leányom, felszólítom minden Tanítványomat, akik ismerik az Igazságot, hogy mutassanak bátorságot az emberiség eme nehéz idejében.

Nagyon közel az idő, amikor ugyan abban az időben, sok nemzetben háborúk fognak kitörni. Amikor mindezekről a háborúkról hallotok és szemtanúi lesztek az elnyomók merő kegyetlenségének, akik mind vállvetve csatlakozván egymáshoz okozzák ezeket a háborúkat, tudni fogjátok, hogy Második Eljövetelem ideje közel van.

Közületek többen is fel fogják ismerni az Igazságot, melyet János Könyve tartalmaz – a Jelenések Könyve – mivel az most feltárul számotokra. Ne féljetek, mert mindezeknek a dolgoknak meg kell történniük. Sokan, akik nem fogadják el ezeket az Üzeneteket, nagy hibát követnek el, mert az Igazság Könyve egyszerűen azokból a részletekből és titkokból áll, melyeket a Jelenések Könyve tartalmaz. Én, az Isten Báránya vagyok az egyetlen Felhatalmazott – csak Nekem van engedélyem Atyámtól -, hogy felnyissam a benne lévő Pecséteket.

Ha nem hisztek az Igazság Könyvében, akkor nem hisztek a Jelenések Könyvében sem. Figyelmeztetlek benneteket: Azok, akik elutasítják a Jelenések Könyvét, lemondanak Irgalmamról. De az Igazság meg lesz nekik mutatva a Nagyfigyelmeztetés isteni beavatkozása által, mert különben sokan sohasem ismernének meg Engem, és nem értenék meg Nagy Irgalmasságomat, amelyet a világnak hozok. Nektek sohasem szabad a Jelenések Könyvéhez bármit is hozzáadnotok, megpróbálnotok értelmezni azt, vagy elvenni belőle, csak azért, hogy az megfeleljen saját vágyaitoknak, mert akkor ti ezért szenvedni fogtok. Ha megteszitek ezeket a dolgokat, akkor meghamisítjátok Isten Szavát. Ez a Könyv meg volt nektek ígérve. Isten elküldte az Ő 7. hírnökét, hogy feltárja az Igazságot. Fogadjátok ezt el Irántam való Bizalommal, különben egyedül fogtok járni a szörnyű megtévesztés tudatlanságában, ami azokat fogja érni, akik elutasítják Isten Szavát.

Sok-sok változás fog most a világban bekövetkezni, mely változásokat senki sem fogja figyelmen kívül hagyni. A vallások értelmetlenné válnak, mivel milliók pogány vallást fognak felvenni, melyről azt fogják majd mondani nekik, hogy azok arra szolgálnak, hogy tiszteljék Istent. A szegények iránti alázat és szeretet – ezt fogják nektek mondani – lesznek azok az okok, melyek miatt a megújult és felvilágosult Egyháznak egy új kezdetet hirdetik ki. Mint bárányokat a vágóhídra, úgy fognak benneteket a tüzes tóba vezetni. Amikorra megértitek a szörnyű utálatot, amibe belerángatnak majd benneteket, lehet, már túl késő lesz. Ha ti a fenevadnak adóztok tisztelettel, akkor ő meg fog benneteket fertőzni, és idővel sokan válnak rabszolgákká.

A politikai világ és a média rendszer nagy változásai nagy megosztottságot fognak eredményezni. Azok, akik mindabban hűségesek Istenhez, amit Én, Jézus Krisztus adtam a világnak, élni fognak. Azonban nem lesz életük azoknak, akik elutasítanak Engem, mert ők képtelenek lesznek Irgalmasságomat elfogadni. Bár a Szívem ezek miatt ketté lesz vágva, mégis megkeményítem, és Igazságosságom érvényre jut.

Közel az első Ítélet, és Én a gonoszokat félre fogom dobni, mivel az Új Ég és Új Föld csak azokat fogja üdvözölni, akik elfogadták Irgalmamat. Sokan azt fogják mondani: „Isten Irgalmas. Ő nem lenne soha ilyen kegyetlen”. A válaszom a következő: A Föld, ahogyan azt most ismeritek, nem lesz többé. Ehelyett egy megújult Föld fog megjelenni – sokkal nagyobb és nagyszerűbb, mint azelőtt, ahol tizenkét nemzet fog lakni egymás mellett szeretetteljes harmóniában. Csak azok fognak belépni a kapuin, akik hűségesek maradnak Hozzám, és azok is, akik ugyan nem ismernek Engem, de elfogadják Kezemet, amikor a Nagyfigyelmeztetéskor bebizonyítom az Igazságot. Azután bezárom a kapukat. Senki sem fog belépni többé, mert Ítéletem végbement. Minden szomorúság el lesz felejtve, és a gonoszok pedig a Pokolba lesznek dobva, ahol örökké fognak szenvedni. Az embernek sohasem szabad alábecsülnie Nagy Szeretetemet, Irgalmamat és Könyörületességemet. De ugyanakkor félhet Büntetésemtől, mert az a végső lesz, amikor az Úr Nagy napján megszólal az utolsó harsona.

És akkor vége lesz.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/kozel-az-elso-itelet-es-en-a-gonoszokat-felre-fogom-dobni/

 

 
 

A többi jel, melyek elfogadását kérni fogják a világtól, és amelyek úgy fognak tűnni, mintha tisztelnék a Szentháromságot, Édesanyámat és a szenteket, a jó látszatát fogják kelteni.

De ezeket Isten ellenségei mindig különböző módon fogják nektek bemutatni. Amikor a nem várt jel bemutatásra kerül, tudnotok kell, hogy ez a fenevad egyik nagy jele, aki bolonddá fogja tenni a világot, elhitetvén vele, hogy ő és a serege szentek.

 
 
 
—-
Római katolikus:
08-14
  „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be.” 
 

“08-15

Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)

OLVASMÁNY a Jelenések könyvéből
Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony.
Én, János láttam, hogy az égben feltárult az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája. Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona. Áldott állapotban volt, kiáltozott gyötrelmében és szülési fájdalmában.
Majd egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy, vörös sárkány. Hét feje volt és tíz szarva, és mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte és a földre szórta az ég csillagainak egyharmadát.
Azután a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje a gyermekét. Az asszony fiút szült. Fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza az összes nemzetet. A gyermeket elragadták, és Isten trónja elé tették, az asszony pedig a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára.
Ekkor harsány hangot hallottam az égben: Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa! Eljött az ő Fölkentjének uralma!”
Ez az Isten igéje.
Jel 11,19a;12,1-6a.10ab

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában. 11. tónus.
Előénekes: Jobbodon áll a királynő, * Ofir aranyával ékesítve.
Hívek: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Halljad, leányom, figyelj szavamra, * felejtsd el népedet és atyád házát.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Szépségedet kívánja a király, * mert ő a te urad, hódolj előtte.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Ujjongó örömmel vonulnak, * bevonulnak a király házába.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
Zsolt 44,10bc.11.12ab.16

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Először Krisztus támadt fel, majd azok, akik Krisztushoz tartoznak.
Testvéreim!
Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a holtak közül. Egy ember által jött a halál, és egy ember által jön a holtak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghalt, úgy Krisztusban mindenki életre kel. Mindenki akkor támad fel, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd amikor ő eljön, azok is mindannyian, akik Krisztushoz tartoznak.
Azután következik a vég, amikor Krisztus átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,20-27

ALLELUJA
Máriát fölvette az Úr a mennybe. * Örvendezik az angyalok kórusa. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Nagy dolgokat művelt a hatalmas Isten felmagasztalta az alázatosakat.
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, Szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,39-56″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-15


——
Görög katolikus:

Jákób álma Bételben

10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak[a], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”

16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+28%3A10-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kövessétek Jézus példáját!

Az a gondolkozásmód és törekvés uralkodjon hát bennetek is, amely a Krisztus Jézusban volt, aki

öröktől fogva isteni természetű,
    mégsem ragaszkodott ahhoz,
    hogy Istennel egyenlő.
Önként mondott le minden dicsőségéről,
    vállalta, hogy szolgává legyen,
    és emberré lett.
Szolgai formában élve a földön,
    még jobban megalázta magát,
    engedelmes volt egészen a kereszthalálig!
Isten ezért mindenek fölé emelte,
    s olyan nevet adott neki,
    amely minden névnél hatalmasabb.
10 Térdet hajt minden teremtmény
    Jézus nevére
    Mennnyen, Földön és föld alatt,
11 s minden nyelv megvallja,
    hogy Jézus Krisztus az Úr,
    az Atya Isten dicsőségére!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A5-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….