Címke: hazugságok

Isten, az Atya: Az Igazság Könyvét megígértem a világnak és Én sohasem állok el Szent Szavamtól

Igazság Könyve:

“Drága leányom, az Én szeretett gyermekeim össze vannak zavarodva ebben az időben. Szeretném nekik elmondani, különösen azoknak, akik kételkednek ezekben a neked adott Isteni Üzenetekben, nem szabad félniük, mert szeretem őket.

A félelem kétséget ébreszt. A kétség pedig zavarodottságot okoz. A zavarodottság nyugtalansághoz vezet és végül vakok lesztek az Igazságra. Az Igazságot soha nem lesz könnyű elfogadni, mert az Igazság felfedi a jót és a rosszat. Senki sem akarja a rosszat hallani, és ahelyett, hogy elfogadnák azt az irányt, mely Kívánságom szerint adatik a világnak, az emberiség inkább a félelembe burkolódzik.

Prófétákat küldök, hogy emlékeztessenek benneteket minden egyes drága gyermekem iránti Végtelen Szeretetemre. Azért is küldöm őket, hogy figyelmeztessenek benneteket azokra az akadályokra, amelyeket a gonosz elétek helyez, hogy elragadjon Tőlem benneteket. Amikor ezeket a dolgokat feltárom előttetek, az nem azért van, hogy felzaklassanak benneteket, hanem, hogy megmentsenek és távol tartsanak titeket a bajtól.

A Szent Könyvemben, a Bibliában nektek adott Igazság azért van ott, hogy meglássátok azt. Ne vegyétek elő csak azért, hogy egy saját új verziót alkossatok, mert nem az a Kívánságom, hogy elferdítsétek az Igazságot. Az Igazság Könyvét megígértem a világnak és Én sohasem állok el Szent Szavamtól. Ezt most adom nektek, hogy gyermekeimet össze tudjam gyűjteni a Föld négy sarkából. Ellenségeim megpróbálják megállítani az Igazság Könyve tartalmának terjedését. Ne engedjétek meg nekik, hogy megzavarjanak benneteket, mert ha ez megtörténik, akkor a lelkek elvesznek Számomra.

Legyetek hálásak, hogy Én, a ti szeretett Atyátok ezt a nagy Ajándékot adom nektek, mivel szükségetek lesz az Irányításomra, különösen most, amikor az Antikrisztus be lesz mutatva, hogy a világ meglássa őt. Az Igazság Könyvén keresztül lesz megmutatva nektek, hogyan védjétek meg lelketeket attól az általa kitervelt fertőzéstől, melyet a világnak okoz. Minden védelmet megkaptok, hogy az ne csak a saját lelketeket segítsen megmenteni, hanem milliárdok lelkét is.

A Maradék Hadsereg a legnagyobb erőt fogja megkapni, hogy legyőzze a fenevadat. Elég erős lesz ahhoz, hogy ezt megtegye, ezért tehát sohasem szabad éreznetek, hogy el vagytok bátortalanodva, amikor ellenségeim megpróbálnak benneteket akadályozni abban, hogy sokasodjatok minden nemzeten keresztül. Az ő hatalmuk meg lesz semmisítve és a gyengék, akik elfogadják a hazugságokat, amelyeket hamarosan Fiam Nevében mutatnak be majd nekik, el fognak veszni Számomra. Csak az Irántam és szeretett Fiam, Jézus Krisztus iránti szeretetetek által és a Szentlélek Ereje által lehet minden gyermekemet megmenteni.

Én meg foglak védeni benneteket és őrködni fogok felettetek minden pillanatban. Fiam iránti hűségetek által emeljétek Hozzám a lelketeket, és az Új Paradicsomom Legdicsőségesebb Ajándéka fog megadatni nektek.

Ne engedjétek senkinek sem, hogy megakadályozzon benneteket jogos Örökségetek igénylésében. Senkinek se engedjétek, hogy megállítson benneteket az összes gyermekem lelkéért folytatott harcotokban, mert ti megkaptátok a szükséges Kegyelmeket, hogy még azok lelkét is megmentsétek, akik a legtöbbet bántanak Engem. Szeretlek benneteket, gyermekek. Várom a válaszotokat erre a Mennyei Hívásra.

A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-az-igazsag-konyvet-megigertem-a-vilagnak-es-en-sohasem-allok-el-szent-szavamtol/

—–
Római katolikus:
2018-05-27

Szentháromság vasárnapKezdőének:
Áldott legyen az Atyaisten, és Isten egyszülött Fia, valamint a Szentlélek, mert irgalmasságot gyakorolt velünk.

Könyörgés:
Mennyei Atyánk, te elküldted a világba Fiadat, az igazság Igéjét és a megszentelő Szentlelket, és ezzel kinyilatkoztattad belső életed csodálatos titkát. Add, hogy az igaz hit megvallásával a Szentháromság dicsőségét megismerjük, és a fölséges hatalmú egy Istent imádjuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Mózes a pusztában ezt a beszédet intézte a néphez: „Kutasd a régi időket, amelyek előtted voltak, attól a naptól kezdve, hogy Isten embert teremtett a földre! Vajon az ég egyik határától a másikig történt-e valaha ilyen nagy dolog, lehetett-e hallani hasonlót? Van-e olyan nép, amelyik hallotta az élő Istent lángok közül beszélni, ahogy te hallottad, – és életben maradt? Volt-e valaha is olyan Isten, aki megtette, hogy egy népet kivezessen egy másik nép köréből; megpróbáltatásokkal, jelekkel és csodákkal, háborúsággal, erős kézzel és kinyújtott karral, nagy csapásokkal, ahogy az Úr, a ti Istenetek veletek tette Egyiptomban a szemetek láttára? Tudd meg hát és vésd szívedbe, hogy fönn az égben és lenn a földön az Úr az Isten, senki más! Tartsd meg parancsait és törvényeit, amelyeket ma parancsolok neked, hogy jól menjen sorod, és majd utánad gyermekeidnek is, és hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened neked ad örökre!”
Ez az Isten igéje.
MTörv 4,32-34.39-40

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökbe fogadott. 5. tónus.
Előénekes: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
Hívek: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökbe fogadott.
E: Az Úr szavára lett a mennybolt, * szája leheletére a csillagok ezrei.
Mert csak szólt és meglettek, * parancsolt és létrejöttek.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökbe fogadott.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökbe fogadott.
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * ő a segítőnk, és ő a mi oltalmunk.
Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökbe fogadott.
Zsolt 32,4-5.6 és 9.18-19.20 és 22

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Testvéreim! Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el. Általa szólítjuk őt így: „Abba, Atya!”
A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.
Ez az Isten igéje.
Róm 8,14-17

ALLELUJA
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek: * Istennek, aki van, aki volt, és aki eljön újra. Vö. Jel 1,8 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben: A tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 28,16-20″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-27

 
 
——
Görög katolikus:

“… 24 Ezután Mózes kiment a néphez, és kihirdette nekik, amit az Örökkévaló üzent. Majd összegyűjtötte azt a 70 férfit Izráel vezetői közül, és odaállította őket a Találkozás Sátora köré. 25 Az Örökkévaló pedig leszállt a felhőben és beszélt Mózessel, azután abból a Szellemből, amely addig Mózesen nyugodott, adott a 70 vezetőnek is. Amint a Szellem rájuk szállt és megnyugodott rajtuk, ezek a vezetők is elkezdtek prófétálni. Később azonban már nem prófétáltak többé.

Bárcsak az Örökkévaló népe mind próféta lenne!

26 A 70 vezető közül azonban ketten nem mentek oda a Találkozás Sátorához, hanem a táborban maradtak. Az egyiknek Eldád, a másiknak Médád volt a neve. Ők is szerepeltek a 70 vezető névsorában, akiket Mózes kiválasztott, de mégsem mentek oda a többiekkel együtt. Ennek ellenére a Szellem rajtuk is megnyugodott, és ők is prófétálni kezdtek, ott ahol voltak, a táborban. 27 Egy fiú elszaladt Mózeshez ezzel a hírrel: „Uram, Eldád és Médád prófétál a táborban!”

28 Erre Józsué, Nún fia, aki fiatal kora óta Mózes szolgája volt, ezt mondta Mózesnek: „Uram, tiltsd meg nekik!”

29 De Mózes ezt kérdezte Józsuétól: „Az én érdekemben vagy féltékeny rájuk? Bárcsak az Örökkévaló népe mind egy szálig próféta lenne! Bárcsak az Örökkévaló mindegyiküknek adná Szellemét!”

30 Ezután Mózes és a vezetők visszatértek a táborba.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+11:24-29&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 
“…  24 Fölveszlek a nemzetek közül, összegyűjtelek minden országból, és hazaviszlek titeket a saját országotokba.
“… Megjelenik a tanítványai között

19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” 20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” 22 Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! 23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot..””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A19-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… Pünkösdkor a Szent Szellem leszáll a tanítványokra

Mindannyian együtt voltak akkor is, amikor elérkezett a Pünkösd ünnepe. Hirtelen zúgás hallatszott az égből, mint amikor erős szél fúj, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. Azután lángnyelvek jelentek meg közöttük, és rászálltak mindenkire. Ekkor betöltötte őket a Szent Szellem. Mind más-más nyelveken kezdtek beszélni, ahogy a Szent Szellem adta kinek-kinek, hogy mit mondjon.

Az ünnepre sok istenfélő zsidó gyűlt össze Jeruzsálemben a világ minden tájáról. Amikor meghallották ezt a zúgást, mindenfelől odagyűltek az emberek, és nagyon meglepődtek, mert mindenki a saját anyanyelvén hallotta őket beszélni.

A csodálkozástól magukon kívül voltak, és azt mondták: „Hát nem mind Galileából valók[a] ezek, akik itt beszélnek? Hogyan lehet, hogy mind a saját nyelvünkön halljuk őket? Hiszen vannak itt közöttünk pártusok, médek és elámiták. Jöttek Mezopotámiából, Júdeából, Kappadóciából, Pontuszból és Kis-Ázsiából, 10 Frígiából, Pamfíliából, Egyiptomból, Líbia Ciréné melletti vidékéről és Rómából is. 11 Vannak közöttünk, akik zsidónak születtek, és vannak, akik felvették ezt a vallást. Kréta szigetéről is jöttek, és vannak itt arabok is. Mégis mindannyian a saját nyelvünkön halljuk, amit ők Isten csodálatos dolgairól mondanak.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+2%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 

Jézus a Szent Szellemről

37 Az ünnep utolsó, legnagyobb napján Jézus felállt, és így kiáltott: „Ha valaki szomjas, jöjjön hozzám, és igyon! 38 Aki hisz bennem, annak szívéből majd élő víznek forrásai fakadnak — ahogyan az Írás mondja.” 39 Ezt a hasonlatot a Szent Szellemről mondta, akit később azok kaptak meg, akik Jézusban hittek. De amikor ezt mondta, akkor a Szent Szellemet még senki sem kaphatta meg, mert Jézus még nem dicsőült meg.

Az emberek vitatkoznak Jézusról

40 Ezt hallva a sokaság egy része azt mondta: „Bizony, ő a Próféta!”[a]

41 Mások azt mondták: „Ő a Messiás!”

De voltak, akik ezt mondták: „Az nem lehet, mert a Messiás nem Galileából származik! 42 Nem azt mondja az Írás, hogy a Messiás Dávid családjából származik, és Betlehemből jön majd, abból a városból, ahol Dávid élt?” 43 Emiatt nem tudtak egyetértésre jutni. 44 Voltak, akik szerették volna Jézust letartóztatni, de nem mertek kezet emelni rá.

A vallási vezetők nem hisznek Jézusban

45 A Templom-őrség ekkor dolgavégezetlenül visszament a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok megkérdezték: „Miért nem tartóztattátok le, és hoztátok ide őt?”

46 Az őrök azt válaszolták: „Még soha senki nem beszélt úgy, mint ez az ember!”

47 A farizeusok ekkor megkérdezték: „Csak nem bolondított el titeket is? 48 Látjátok, hogy senki sem hisz benne a farizeusok és a főpapok közül! 49 Csak a tömeg követi, de ők átok alatt vannak, mert nem ismerik a Törvényt!”

50 A farizeusok között ott volt Nikodémus is, aki korábban elment Jézushoz, és beszélt vele.[b] Azt mondta: 51 „A Törvényünk szerint senki nem ítélhető el, amíg ki nem hallgatták! Mi sem ítélhetjük el őt, amíg ki nem vizsgáltuk, hogy mit tett.”

52 Ekkor a többiek letorkolták: „Talán te is Galileából jöttél? Nézz utána az Írásokban, és meglátod, hogy a Próféta nem Galileából származik!”

53 Ezután mindannyian hazamentek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+7%3A37-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/05/27
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:


Ekkor megjelent az az angyal, aki velem szokott beszélni. Majd egy másik angyal jött, aki ezt mondta az első angyalnak: „Siess, mondd meg ennek az ifjúnak:

»Jeruzsálem olyan nagy város lesz,
    annyi lakossal és háziállattal,
    hogy nem is kerítik körül fallal.
Én magam leszek a tűzfal körülötte
    — mondja az Örökkévaló —,
    és megvédem.
Jeruzsálemben fogok lakni,
    és ez lesz a város dicsősége
.«”

Ezt mondja az Örökkévaló:

Szétszórtalak titeket
    a szélrózsa minden irányába.
De most hagyjátok ott
    azt az északi földet!

    Siessetek!
Sion népe,
    akik Babilóniában laktok,
    meneküljetek el onnan!” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zechariah+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
http://www.hebcal.com/sedrot/behaalotcha

A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, azért jövök ebben az időben, hogy figyelmeztesselek téged azok árulására, akik körülvesznek téged ebben a Küldetésben. Sokan kénytelenek lesznek hátat fordítani ennek a munkának, és neked egyáltalán nem szabad utánuk szaladnod. Én sem szaladtam soha azok után, akik üldöztek Engem. Ehelyett felajánlottam Magam, mint egy leölésre szánt bárányt a lelkek megmentése érdekében.

Figyeld csak meg, hogyan veszik hamarosan a keblükre a kinevezett és a Sátán által felkészített hamis prófétákat azok, akik azt mondják magukról, hogy Isten szolgái. Próféciájukat, melyek mindegyike tagadja az Igazságot, arra fogják felhasználni, hogy megszégyenítsenek benneteket. Senki ne gondolja egy pillanatra sem, hogy Üzeneteimet, amelyek azért adatnak a világnak, hogy Második Eljövetelemre készítsék fel az emberiséget, nem fogják szétszaggatni.

Leányom, ezeket az akadályokat figyelmen kívül kell hagynod. Engedelmességed által erősebbé foglak téged tenni – mert az idő nem a te oldaladon áll -, biztosítván azt, hogy a Kegyelmeket, melyeket az emberiségre árasztok, mindenki elnyerhesse.

Az Én igaz prófétáim nagy többsége nem ismeri a Szentírást vagy a próféciákat, melyeket Irgalmasságomból adok a világnak. Nekik nem kell részeket idézniük a Szent Bibliából, mert Én nem erre kérem őket. A Szavam úgy adatik, amilyen az valójában. Az Én Bibliám szent. Nem megengedett számukra, hogy azért idézzenek részleteket belőle, hogy ez által bármiféle Isteni Kinyilatkoztatás hitelességét igazolják. Amikor Én egy Üzenetet adok, akkor a próféta azt írja le, amit Én diktálok neki, és sohasem kérem tőle, hogy részeket idézzen azokból, amelyek az Apostolok által adattak a világnak.

Én nagyobb vagyok, mindenkinél, aki Engem szolgál. Az Én Szavam Szent. Ajándékaim azért adatnak számotokra, hogy felkészítse a lelketeket, és éppen ezért minden igaz prófétának imákat is adok, melyek a Szívemmel való egyesülés ellenállhatatlan vágyát gyújtják meg bennetek.

Az üldöztetés, amelyet el kell viselned, folytatódni fog, és egyre rosszabb lesz. És amikor már azt gondolod, hogy semmi többet nem tudsz tenni, Én be fogom bizonyítani Isteni Jelenlétemet a világnak. Szenvedj, kicsim, méltósággal. Ne védd meg Szavamat, bármennyire csábító is ez, még akkor sem, ha gonosz hazugságokat mutatnak be neked.

Azok, akik ismernek Engem, azt is tudni fogják, hogy mikor nem származnak Tőlem a Szavak, mert Én a szívükben lakom. Azonban a Sátán annyira ravasz, hogy utánozni tud Engem, egyetlen kivétellel: ő sohasem fogja elismerni azt, hogy Én testben jöttem el, vagy, hogy a Testem jelen van a Szent Eukarisztiában.

A Lelkem most egyre erősödik és továbbra is szembe fog szegülni a gonosz erőkkel. Angyalaim minden démont el fognak pusztítani, s mire az utolsó nap elérkezik, egy sem marad belőlük.

A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.

Én vagyok a Kezdet és a Vég. Én eljövök, ahogyan azt megígértem, hogy örök életet hozzak nektek. Álljanak most fel mindazok közületek, akik hisznek Bennem és elfogadják az Igazságot. Gyertek Hozzám. Uralkodjék Atyám Akarata az Új Ég és az Új Föld fölött. Örvendjetek, mert Én a békét és az egységet hozom mindazoknak, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe. Az Én utolsó Szövetségem beteljesült. Uralkodásom elérkezett. Álljatok fel, és fogadjátok el Isten Kezét.

Az a nap, amikor majd ezeket a Szavakat halljátok, az a nap lesz, amikor már tudni fogjátok az Igazságot.

Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, mert csak Isten és az Isteni kinyilatkoztatások Ajándékai hozhatnak számotokra szeretetet, békét, örömet és megtérést, melyek ezen Üzenetek által végigsöpörnek a világon. Mindez Ajándék számotokra. Ezek célja, hogy megmutassa nektek az igaz utat jogos örökségetekhez. Fogadjátok ezt szívélyesen és hálával a lelketekben.

Szeretett Jézusotok”
A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.  

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-most-neked-adott-szavaim-az-utolso-napon-ujbol-hallhatoak-lesznek-emlekezz-azokra/

—–
Római katolikus:
2018-04-28

húsvét 4. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás – első missziós útjukon – elkezdik a pogányok között a térítő munkát.
Pál apostolnak pizídiai beszéde utáni szombaton szinte az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten igéjét. Amikor azonban a zsidók meglátták a nagy tömeget, féltékenység fogta el őket, és rágalmakat szórva akarták meghazudtolni Pál szavait.
Pál és Barnabás azonban bátran kijelentette: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét. De mivel ti visszautasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk.
Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává rendeltelek téged, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.”
A pogányok ennek hallatára örvendezve magasztalták az Úr tanítását. Hittek is mindazok, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje így az egész környéken elterjedt. A zsidók azonban felbujtották az előkelő vallásos asszonyokat meg a város elöljáróit, és üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen. Ezért kiutasították őket a városból. Ők pedig – (vádképpen) – lerázták ellenük lábuk porát, és Ikóniumba mentek. A tanítványok pedig elteltek örömmel és Szentlélekkel.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 13,44-52

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát. 3cd. vers.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * és győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

ALLELUJA
Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, * és megismeritek az Igazságot – mondja a mi Urunk. Jn 8,31b-32 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézust látja, az látja és ismeri a mennyei Atyát is.
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”
Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!
Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.
Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,7-14″

http://igenaptar.katolikus.hu/
——
Görög katolikus:

20 Azonnal hirdetni kezdte a város zsinagógáiban, hogy Jézus az Isten Fia.

21 Akik hallották Sault, nagyon csodálkoztak, és ezt kérdezték: „Hát nem ő az, aki Jeruzsálemben el akarta pusztítani azokat, akik Jézusban hisznek? Hiszen ide is azért jött, hogy letartóztassa, és a jeruzsálemi főpapokhoz hurcolja őket!”

22 De Saul egyre nagyobb erővel bizonyította a damaszkuszi zsidóknak, hogy Jézus a Messiás, és zavarba hozta őket.

23-24 Egy idő múlva a damaszkuszi zsidók összefogtak, és elhatározták, hogy végeznek Saullal. Éjjel-nappal őrizték a város kapuit, hogy ha arra jön, meggyilkolják. Saul azonban megtudta, mire készülnek. 25 A tanítványai pedig az egyik éjszaka egy kosárban leengedték őt a városfalon kívülre, és így elmenekült.

Saul Jeruzsálemben

26 Amikor Saul Jeruzsálembe érkezett, szeretett volna a tanítványokhoz csatlakozni. De azok féltek tőle, mert nem hitték el, hogy ő is Jézus tanítványa lett. 27 Csak Barnabás barátkozott vele, és elvitte az apostolokhoz. Elmagyarázta nekik, hogyan látta meg Saul az Urat az úton, hogyan szólt hozzá az Úr, és hogy Damaszkuszban Saul milyen bátran beszélt Jézus nevében.

28 Így azután Saul is a tanítványok közé tartozott, szabadon járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran beszélt az Úr nevében. 29 Gyakran beszélgetett, sőt vitatkozott a görög kultúrát követő zsidókkal, akik viszont azt tervezték, hogy meggyilkolják őt. 30 Amikor a testvérek ezt megtudták, elvitték Sault Cézárea városába, és onnan továbbküldték Tarzuszba.

31 Ebben az időben Júdeában, Galileában és Samáriában Jézus tanítványainak egész közössége mindenhol nyugalmat élvezett, épült és gyarapodott. A hívők egész életükkel tisztelték az Urat, a Szent Szellem pedig bátorította és segítette őket, ezért egyre többen csatlakoztak hozzájuk. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+9%3A20-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[a]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[b] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15%3A17-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket. Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+16%3A1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ők Isten gyermekeit a kis szarv uralma alá fogják helyezni, aki fellengzős pompával fog Péter Székében ülni

Igazság Könyve:
Drága szeretett leányom, ahogy erősödnek a változások földi Egyházamon belül, ezzel összhangban ugyanúgy fognak a hamis próféták hangjai is emelkedni, hogy támogassák a förtelmet Egyházamban. Miközben Én kinyilatkoztatom neked az Igazságot – a végidők igaz prófétájának -, melynek legtöbb része már ismertté vált, a hazugság is terjedni fog, hogy összezavarja mindazokat, akik követnek Engem.

Minden utasításnak, amelyet Én neked adok a világ számára, pontosan az ellentéte fog elhangzani a hamis próféta szájából. Megnyilatkozásuk vigasztaló szavak lesznek Követőim számára, akik úgy találják majd, hogy az Igazság elviselése túl félelmetes lenne számukra. Gonosz hazugságaikon keresztül, Isten gyermekeit a kis szarv* uralma alá fogják helyezni, aki fellengzős pompával fog Péter Székében ülni.*

Amikor Én az Egyház nagy megoszlásáról beszéltem neked, nem mondtam el, hogy ez hogyan fog történni. Így most hallgass meg Engem. Éppúgy, amint a papok elutasították Szent Szavamat az Én időmben a Földön, Második Eljövetelem előtt a papok szintén el fognak utasítani Engem. Nemcsak a neked adott Szavamat fogják elutasítani, de még a változásokat is el fogják fogadni, melyeket rájuk kényszerítenek. Amint elfogadják az istenkáromlásokat és a számukra bemutatott új szabályokat, a felszenteltségük ajándékai hatástalanná lesznek téve.

Hűséges Követőim szintén meg fognak oszlani a földi Egyházam iránti hűségüket illetően. Mindaz, amit tennetek kell, hogy kövessétek tanításaimat, amelyek Atyám Könyvében a számotokra adattak. Nincs szükség arra, hogy bárhova is fussatok, mivel Én jelen vagyok köztetek.

Ti ismeritek az Igazságot. Keresztényekként ezzel tápláltak benneteket. Ezért tehát amikor azt látjátok, hogy Isten Tízparancsolatát és Tanításaimat átírják és Szentségeimet megváltoztatják, akkor nektek hátat kell fordítanotokNe engedjétek, hogy a hazugságok félelmet keltsenek bennetek, inkább azokat féltsétek, akik elfogadják ezeket az új határozatokat és törvényeket – melyekről azt feltételezik, hogy Tőlem valók – és azokat, akik nem értik meg az Igazságot.

Jézusotok

 

*: Dán 7,7

… Ezután egy negyedik vadállatot is láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, rémületes és rendkívül erős volt. Igen nagy vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt.

Figyeltem a szarvakat: egyszerre csak egy másik kis szarv emelkedett ki közülük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak, mint az embereknek, és nagyokat mondó szája volt” (Dániel könyve 7,1-8).

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ok-isten-gyermekeit-a-kis-szarv-uralma-ala-fogjak-helyezni-aki-fellengzos-pompaval-fog-peter-szekeben-ulni/

 
Milyen büszkék lesznek majd, amikor a „kicsi”, aki megbújik közöttük, felemelkedik és büszkélkedni fog hatalmával. Ők üdvözölni fogják az új egyház kinevezett vezetőjét és hatalma elterjed majd az egész világon.”

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-zsidok-ellensegei-minden-nemzetben-osszegyulnek-hogy-eltiporjak-izraelt/

Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, rémületes és rendkívül erős volt. Igen nagy vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt.

Figyeltem a szarvakat: egyszerre csak egy másik kis szarv emelkedett ki közülük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak ennek a szarvnak, mint az embereknek, és nagyokat mondó szája volt.”

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Szeretteim! Krisztus meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik. Ezek egykor engedetlenek voltak, amikor Noé idejében Isten türelmesen várt, amíg a bárka elkészült. Ebben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által.
A vele jelképezett keresztség most titeket is ugyanígy megment. Hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által. Ő azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek az ő uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Isten jobbján foglal helyet.
Ez az Isten igéje.
1Pét 3,18-22

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b. – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 1,12-15″

 

——
Görög katolikus: 

“…

Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: “Mit keresitek a holtak között az élőt?

Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt:

az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.”

Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira,

és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek.

10 A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak,

11 de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.”

Az Úr eljöveletének sürgető közelsége

11 De mindezt valóban tegyétek is, mert tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk:

12 az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. …”

—–
—–