Címke: hamisság

Üdvösség Anyja: Fogadjátok méltósággal a Keresztet. Ne panaszkodjatok.

Igazság Könyve:
2014. október 30. csütörtök, 17:30

 

Drága gyermekeim, amikor ebben az életben Fiamat szolgáljátok, akkor az tele van nehézségekkel. Egyrészt egyszerű feladat követni Őt, de mivel lelketekben a Szentlélek Ajándékát hordozzátok, ezzel magatokra vonjátok a gonosz és Fiam minden ellenségének a haragját. Ez nagyon nehézzé teszi az Igazság Útján való utazásotokat. Minden alkalommal szembeszállnak veletek, még akkor is, amikor Fiam imádatában, csendben maradtok.

Sokan, akik valóban szeretik Fiamat, nem tudják megérteni, amikor mások minden nyilvánvaló ok nélkül bántalmazzák őket, vagy amikor megvádolják őket egy rossz cselekedet elkövetésével. Ez azért van, mert a Szentlélek jelenléte, Isten valóságos Jelenléte, és ez sohasem kerüli el a gonosz figyelmét, akit senki és semmi sem fog megállítani abban, hogy bánatot és aggodalmat ne okozzon nektek. Ő, a gonosz, könyörtelenül ki fog gúnyolni benneteket, és ezt közvetlenül vagy azon lelkek által fogja megtenni, akiket sikerül megfertőznie.

Mindezek a fájdalmak, amelyeket nem tudtok megérteni, Jézus Krisztus iránti odaadásotok miatt vannak. Ahogyan a gúnyt, a megvetést és a gyűlöletet Ő is elszenvedte, úgy azok is el fogják szenvedni, akik Neki szolgálnak. Mivel az Ő Nevéért szenvedtek ezen a Földön, végül tartós békére, szeretetre és örömre fogtok találni Királyságában. Fogadjátok méltósággal a Keresztet. Ne panaszkodjatok. Ne törődjetek azokkal, akik gyűlölettel viseltetnek irántatok, nehogy a ti szívetek is ugyanazzal a méreggel teljen meg.

A gyűlölet, ha válaszoltok rá, gyűlöletet szül. A szeretet, amely Istentől jön, szeretetet szül. Legyetek szeretettel ellenségeitek iránt, imádkozzatok értük, és legyetek könyörülettel irántuk. Ha ezt megteszitek, a Sátán tehetetlen lesz veletek szemben.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-fogadjatok-meltosaggal-keresztet-ne-panaszkodjatok

———-

“…

14 Mindezt azonban elégedetlenség és panaszkodás nélkül tegyétek! 15 Akkor Isten ártatlan és tiszta gyermekei lesztek, akikben senki sem találhat hibát. E gonosz és romlott nemzedékben úgy ragyogtok, mint a csillagok a sötét éjszakában, 16 miközben Isten életet adó üzenetét hirdetitek nekik. Ezért majd dicsekedni fogok veletek a Krisztus Napján, amikor ő visszajön. Akkor látni fogom, hogy nem hiába fáradoztam közöttetek. Akkor látszik majd meg, hogy a versenypályát végigfutottam, és győztem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2:12-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/10/28

—–

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum624.html
———-
Római katolikus:
2019-10-30

30. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Az istenszerető embernek minden a javára válik.
Testvéreim!
Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, hisz mi még azt sem tudjuk, hogy hogyan kell helyesen imádkozni. A Lélek azonban maga könyörög bennünk, emberi szóval ki nem fejezhető fohászkodással. Isten pedig, aki a szíveket vizsgálja, tudja, hogy mit kíván bennünk a Lélek, mert ő Isten tetszése szerint jár közben a szentekért.
Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Akiket ugyanis előre ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra. Így lesz ő elsőszülött a sok testvér között.

Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat igazzá tette, akiket pedig igazzá tett, azokat meg is dicsőítette.
Ez az Isten igéje.
Róm 8,26-30

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmadban bízom, * én Uram, Istenem! 6a. vers.
Előénekes: Nézz rám, és hallgass meg, én Uram, Istenem! * Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom.
Ne mondhassa ellenségem: „Legyőztem!” * Sanyargatóim se ujjongjanak, hogy ingadozom.
Hívek: Irgalmadban bízom, * én Uram, Istenem!
E: Én hűségedben bízom, * szabadíts meg engem, és örvend a szívem.
Énekelek majd neked, Uram, * mert gondomat viseled.
H: Irgalmadban bízom, * én Uram, Istenem!
Zsolt 12,4-5.6

ALLELUJA
Isten meghívott minket az evangélium által, * hogy részesüljünk Urunk Jézus Krisztus dicsőségében. 2Tessz 2,14 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten országában napkelettől napnyugatig mindenkinek helye van.
Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt.
Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?”
Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.
A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: »Uram, nyiss nekünk ajtót!« Erre ő azt feleli nektek: »Nem tudom, honnan vagytok.«
Akkor ti bizonygatni kezditek: »Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál.« De ő megismétli: »Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők!«
Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan.
Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában, íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,22-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-30

“2014. október 29. szerda, 14:25

Azoknak, akik Jézus Krisztusnak szentelték magukat, mindig részük lesz az Ő Szenvedésének fájdalmában. Ez olyan dolog, amit el kell fogadnotok, ha a Nyomdokaiban haladtok. Amikor elfogadjátok ezt a Keresztet, át kell adnotok szenvedéseteket Fiamnak azok lelkének megmentéséért, akik egyébként soha nem lennének képesek belépni Fiam Királyságába. Áldozatotok – bár lehet, hogy nehéz számotokra – nagy örömet hoz Fiamnak, aki nagy szomorúságában azokért sír, akiket el fog veszíteni az utolsó napon a gonosz javára.

A Fiamba vetett hit, remény és bizalom enyhíteni fogja szenvedéseteket, és békét és örömet fog hozni nektek. Amikor ezeket a Kegyelmeket megkapjátok, fel fogjátok ismerni az utatokat keresztező akadályokat, amelyek elválasztanak benneteket Istentől. És ezért hálásnak kell lennetek, és nem szomorúnak, mivel Isten Királysága a tietek lesz.

Menjetek, gyermekeim, és szeressétek és szolgáljátok Fiamat.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-az-egyhaz-alapja-hit

 

“2014. október 29. 15:00

Drága szeretett leányom, nagy Kegyelmeket árasztok követőimre ebben az időben, egy olyan időben, amikor arra a legnagyobb szükségük van.

A Kegyelmek, amelyeket rátok árasztok, követőim, magukba foglalják a Betekintés Ajándékát, mely lehetővé teszi számotokra, hogy lássátok a megtévesztést, mely megrontja az egész világot. Ugyanakkor a Kitartás Ajándékát is rátok hagyom, hogy szálljatok szembe ellenségeimmel, és, vívjátok meg a harcot, hogy a Kereszténység fennmaradhasson. Továbbá a Türelem Ajándékát is nektek adom, hogy képesek legyetek továbbra is az Igazságot mondani, amikor hamisságokat kell meghallgatnotok, amelyeket azon követőim fognak hallatni, akiket ellenségeim tévedésbe visznek.

Végezetül a Szeretet Ajándékát adom nektek; hogy amikor ezzel az Ajándékkal töltelek el benneteket, képesek legyetek arra, hogy szavaitok, tetteitek és cselekedeteitek által meggyengítsétek a gonoszságot. Szeretni Engem azt jelenti, hogy ti még ellenségeiteket is szeretni fogjátok, és ez Ajándék segítségével meg fogjátok semmisíteni a gyűlöletet.

Menjetek, és fogadjátok el Ajándékaimat. Mindössze annyit kell tennetek, hogy ezt mondjátok Nekem:

„Jézus, add meg nekem az Ajándékokat, amelyekre szükségem van, hogy hűséges maradhassak Hozzád.”

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/nagy-kegyelmeket-arasztok-kovetoimre-ebben-az-idoben


————

Ortodox (Görög keleti): 

24 Sőt, bízom az Úrban, hogy hamarosan én magam is meglátogatlak benneteket.

25 Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditoszt, aki kedves testvérem, munkatársam és harcostársam is. Őt azért küldtétek hozzám, hogy a mostani helyzetemben segítsen nekem, 26 most azonban visszaküldöm, mert már nagyon hiányoztatok neki. Az is nyugtalanította, hogy tudomást szereztetek a betegségéről. 27 Mert valóban beteg volt, sőt majdnem meg is halt, Isten azonban könyörült rajta. De nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy egyéb szomorúságaimra ne jöjjön újabb bánat. 28 Ezért még inkább haza akartam őt küldeni, hogy mikor találkoztok, újra együtt örülhessetek. Így én is megnyugodhatok. 29 Fogadjátok hát őt nagy örömmel az Úrban, mert megérdemli, hogy tiszteljétek! 30 Ő ugyanis Krisztus munkája miatt került oly közel a halálhoz. Életét kockáztatta, hogy engem szolgálhasson helyettetek is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 42 Jaj nektek, farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból[a] és minden más apró kerti növényből, de nem törődtök az igazságossággal, és az Isten iránti szeretettel! Pedig elsősorban ezekkel kellene törődnötök, és közben azokat se hanyagoljátok el!

43 Jaj nektek, farizeusok, mert a zsinagógákban szívesen ültök a legjobb helyekre! Szeretitek, ha az utcán és a piacon mindenki tisztelettel előre köszön nektek. 44 Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok — rajtuk járnak az emberek, de nem is veszik észre, hogy sírra léptek!”

45 Ekkor az egyik törvénytanító megszólalt: „Mester! Amikor így beszélsz, minket is megbántasz!”

46 Jézus így válaszolt neki: „Jaj nektek is, törvénytanítók! Megterhelitek az embereket súlyos elvárásokkal, amelyeket viszont ti nem vesztek komolyan!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A42-46&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/10/30

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Szavam – amint azt mondani fogják – oly sok megbotránkoztatást okoz, hogy politikailag helytelennek fogják azt tartani

Igazság Könyve:
“2014. augusztus 7. csütörtök 23:40

Drága szeretett leányom, ha nem lennék Türelmes, Büntetésem most azokat az igazságtalanokat sújtaná, akik Földi Egyházamat ostorozzák.

A Kereszténység elleni gyűlölet háromféle módon sújt benneteket. Az első a világméretű hitehagyás, amelyet bosszúállóim okoztak, akik abba a megtévesztésbe vezetik a világot, hogy utasítsanak el mindent, ami Tőlem származik, Engem pedig dobjanak egy kietlen vidékre, hogy az enyészet martaléka legyek. A második, a racionalizmus és az ember által Szavamra gyakorolt zavaró beavatkozása miatt jött létre, melyet Szavam tudósai terjesztenek, akik nem az Igazság Lelkével vannak eltelve, hanem saját önelégültségükkel, amelyet a gőg táplál. Mivel ők annyira jártasnak hiszik magukat, új értelmezéseket fognak adni Tanításaimnak, és át fogják alakítani mindazt, amit tanítottam, hogy saját önző igényeiket kielégítsék. És aztán ott vannak azok, akiknek kőből van a szíve – hideg, érzéketlen, s tele Irántam való mély és heves gyűlölettel, és mindazok iránt, akik Keresztény voltukat nyíltan gyakorolják.Az ördög hatása olyan sokféleképpen nyilvánul meg, hogy az ember egyedül képtelen lesz ellenállni azoknak a követeléseknek, amelyeket ez a három csoport vele szemben támaszt, akik megpróbálják megállítani őt Isten Igazságának a hirdetésében. Szavam – amint azt mondani fogják – oly sok megbotránkoztatást okoz, hogy politikailag helytelennek fogják azt tartani és így elsődleges okként ez lesz megnevezve, hogy gyökeresen megváltoztassák a Kereszténység arculatát.

Csak az egyszerűek, azok az emberek lesznek hűek Hozzám, akik olyanok, mint a kisgyermekek, mert a többiek túlságosan el lesznek foglalva azzal, hogy végrehajtsák az Igém értelmezésére vonatkozó változásokat.És ez idő alatt, a papok, akiket arra hívtam, hogy tanúságot tegyenek az Igazságról, előkészületeket fognak tenni az Igazság megőrzése érdekében.

 

Az Igazság elrejtése rettenetes sötétséget fog hozni; annak megváltoztatása, Keresztre feszítésem megcsúfolása. Az Igazság egy új helyettesítőjének a bemutatása, az Engem való teljes megtagadás. Mégis, ennek a legnagyobb elkövetői azok lesznek, akik a Rólam való ismeretükkel büszkélkednek – az ő maszkjuk a hamis szentség, éppen ezért a szavaik és tetteik soha nem fognak Hozzám vonzani benneteket, mert a Szentlélek nem lesz jelen a lelkükben. Amikor a Szentlélek nincs jelen, akkor ők – Szavam ezen árulói – a sötétségbe fognak másokat vonni, akik hazugságaikat lelkesen át fogják ölelni. Mindezek a hamisságok a gonosz jelét fogják magukon viselni – a gőg jelét –, mely a sivatag kapuja. Amint ez a kapu kinyílik, minden más gonoszság át fog áramlani rajta, és mindazok lelke, akik megadják magukat az eretnekségnek, sivárrá fog válni.Az Igazság nélkül egy olyan világban fogtok élni, ahol semmi olyat nem fogtok hallani, ami békét hozna nektek. Jelenlétem Fénye nélkül, a nap nem fog ragyogni – eltompul és elbágyad, és aztán köddé válik, mígcsak a halandó ember keze nem fogja elhozni a fényt úgy, hogy azok, akiknek szemük van, de nem hajlandók látni, többé már nem fognak látni, míg azok, akik láttak és elfogadták Isten Lelkét, továbbra is látni fognak.

Jézusotok”

 

 

———-
Igaz élet Istenben:
“A MENNYEI EGYHÁZ
1989. november 2.

(E napokban az Úr állandóan a “három vasrudat” mutatja nekem. Most ragyogó narancssárga színben látom, mintha igen forróak lennének.)

Vassulám, tüzemmel és lángom erejével nemcsak meglágyítom, hanem leheletemmel mindörökre egyetlen erős rúddá kovácsolom e vasrudakat. Akkor mindannyian tökéletesen meg fogjátok ismerni akaratomat, és meg fogtok érteni engem. Ez lesz adományom számotokra. A mennyei Egyház az én dicsőségemben fog ragyogni, és ti egyetlen tabernákulum körül fogtok himnuszokat énekelni. Földetek, a kísértetek földje átalakulva és feltámadva kel újra életre. Jöjj leányom, a Bölcsesség fog tanítani téged,  Megáldalak, szeress engem!”

 
 
 
—–
Római katolikus:
2019-08-0718. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
A választott nép kevésre becsülte az ígéret földjét; Isten ezért büntetést szabott ki rájuk.
Amikor a választott nép a fáráni pusztában tartózkodott, az Úr ezt mondta Mózesnek: „Küldj férfiakat Kánaán földjére, hogy kémleljék ki azt a földet, amelyet népemnek akarok adni! Minden törzsből küldj egyet-egyet, olyant, aki a vezetők körébe tartozik.”
A kiküldöttek negyven nap múlva visszatértek, miután kikémlelték a földet, és eljutottak Mózeshez és Áronhoz meg a választott nép egész gyülekezetéhez a Fárán-pusztába, amely Kádes mellett van. Beszámoltak nekik és az egész sokaságnak, aztán megmutatták nekik a föld gyümölcseit. Ezt mondták: „Eljutottunk arra a földre, amelyre küldtél bennünket. Az csakugyan tejjel és mézzel folyó ország, amint ezekből a gyümölcsökből is látható. Lakói azonban igen erősek, városai pedig nagyok és fallal vannak körülvéve. Enák fiait is láttuk ott. Amalekiták laknak a Délvidéken, heteusok, jebuzeusok, amorreusok a hegységben, és kananeusok laknak a tenger mellékén és a Jordán folyó körül.”
Erre a nép zúgolódni kezdett Mózes ellen, de Káleb csendesítette őket: „Menjünk csak fel bátran, és foglaljuk el azt a földet, mert bizonyosan el tudjuk foglalni!” Ám a többiek, akik vele voltak, azt mondták: „Nem mehetünk fel egy olyan nép ellen, amely erősebb, mint mi.” Sőt, gyalázták népük előtt azt a földet, melyet megtekintettek, és azt mondták: „A föld, amelyet bejártunk és kikémleltünk, elemészti lakóit; népe, melyet láttunk, szálfatermetű; láttunk ott néhány óriást Enák fiaiból, az óriások nemzetségéből, akikhez képest mi olyanoknak látszottunk, mint a sáskák.”
Emiatt jajveszékelve sírt az egész sokaság azon az éjszakán.
Az Úr ekkor így szólt Mózeshez és Áronhoz: „Meddig fog még zúgolódni ellenem ez a hálátlan nép? Meghallottam népem zúgolódását. Mondd meg tehát nekik: Ezt üzenem nekik, én, az Úr: Amilyen igaz, hogy én élek, olyan igaz, hogy úgy bánok veletek, ahogy fülem hallatára ti zúgolódtatok. Ebben a pusztában fog heverni holttestetek. A megszámláltak közül, aki húszéves elmúlt, és zúgolódott ellenem, senki sem megy be arra a földre.
Ama negyven nap számának megfelelően, amely alatt szemügyre vettétek az ígéret földjét, egy-egy esztendőt számítva minden napért, negyven esztendeig fogtok lakolni gonoszságtok miatt, és megismeritek bosszúmat. Ahogyan megmondtam, én, az Úr, úgy fogok bánni e nagyon gonosz sokasággal, amely fellázadt ellenem; ebben a pusztában fog elpusztulni és meghalni.”
Ez az Isten igéje.
Szám 13,1-2.25-14,1.26-29.34-35

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy. (4a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Atyáinkkal együtt mi is vétkeztünk, * bűnbe estünk, gonoszat tettünk.
Atyáink Egyiptomban * nem értették meg csodáidat.
Hívek: Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy.
E: Csakhamar elfeledték tetteid, * nem bíztak Isten terveiben.
Telhetetlen vágyra gerjedtek a pusztában, * a sivatagban Istent kísértették.
H: Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy.
E: Elfeledték Istent, aki megmentette őket, * aki nagy jeleket művelt Egyiptomban,
Kám földjén csodákat, * félelmetes dolgokat a Vörös-tengeren.
H: Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy.
E: Már arra gondolt, hogy eltörli őket, * ha nem lett volna Mózes, akit kiválasztott.
Ám ő résen állt színe előtt, hogy elfordítsa az Úr haragját, * nehogy elpusztítsa őket.
H: Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy.
Zsolt 105,6-7a.13-14.21-22.23

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk: * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus meggyógyítja egy kánaáni pogány asszony leányát.
Abban az időben Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!”
Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 15,21-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-07

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

12 Azért aki azt gondolja, hogy ő biztosan áll, vigyázzon, nehogy elessen! 13 Eddig még csak olyan próbatétel ért benneteket, amely minden más embert is előbb-utóbb elér. Isten azonban hűséges, ezért nem fogja megengedni, hogy túl nehéz megpróbáltatásnak legyetek kitéve. Sőt, amikor a próbatétel kellős közepén vagytok, utat nyit nektek, hogy kiszabaduljatok belőle. Így ki fogjátok bírni a megpróbáltatást.

14 Ezért kedveseim, mindenképpen kerüljétek a bálványimádást! 15 Úgy szólok hozzátok, mint értelmes emberekhez, gondoljátok meg jól, amit mondok! 16 Az „áldás-pohár”,[a] amelynél áldást mondunk, vajon nem azt jelenti-e, hogy közösségben vagyunk Krisztus vérével, vagyis a halálával? A kenyér pedig, amelyből együtt eszünk, vajon nem azt jelenti-e, hogy közösségben vagyunk a Krisztus „Testével”? 17 Csak egyetlen kenyér van, mi pedig sokan vagyunk. Mégis egyetlen „Testet” alkotunk sokan, mert valamennyien abból az egyetlen kenyérből veszünk egy-egy darabot.

18 Gondoljatok csak Izráel népére! Amikor ők az áldozati állatok húsából esznek,[b] közösségben vannak az áldozati oltárral, igaz? 19 Ezzel azonban egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy a hamis isteneknek és a bálványoknak áldozott hús valami fontos dolog lenne. Azt sem gondolom, hogy maguk a bálványok fontosak lennének. 20 Dehogyis! Azt mondom, hogy amit az emberek a bálványoknak áldoznak, azt valójában gonosz szellemeknek adják, és nem Istennek. Én azonban nem akarom, hogy a gonosz szellemekkel legyetek közösségben! 21 Nem tehetitek meg, hogy az Úr poharából is isztok, meg a gonosz szellemek poharából is. Nem ehettek az Úr asztalának ételéből is, meg a gonosz szellemek asztalának ételéből is. 22 Vagy magunkra akarjuk haragítani az Urat?[c] Talán erősebbek vagyunk nála?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10:12-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

20 Ezután szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Messiás.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

21 Ettől kezdve beszélt Jézus a tanítványainak arról, hogy fel kell mennie Jeruzsálembe, s ott a nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók miatt sokat kell majd szenvednie. Végül megölik, de három nappal később fel fog támadni.

22 Ekkor Péter félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani: „Isten mentsen meg téged attól, Uram, hogy ez bekövetkezzen! Ilyesmi semmiképpen sem történhet meg veled!”

23 De Jézus hátat fordított Péternek, és ezt mondta: „Takarodj a szemem elől[a], Sátán! El akarsz gáncsolni, mivel nem úgy gondolkodsz, mint Isten, hanem úgy, mint az emberek!”

24 Ezután a tanítványaihoz fordult: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+16:20-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/07

 
 

2014. augusztus 5. hétfő, 14:16

Ti nem fogtok soha másokat elítélni, rágalmazni, vagy másokról hazugságokat terjeszteni – majd pedig vakmerően azt mondani, hogy Tőlem valók vagytok. Távozzatok Tőlem. Hamarosan a Színem elé fogtok járulni és arra lesztek felszólítva, hogy számot adjatok cselekedeteitekről.

A Kereszténység az az életerő, mely fenntartja a világot. Én Vagyok a Fény, mely elválasztja az éjt a nappaltól, Nélkülem a sötétségben bukdácsolnátok. Jöjjetek Velem, amikor hívlak benneteket – vagy egyáltalán ne jöjjetek.

Jézusotok”

Azok, akik Engem átkoznak, ők maguk lesznek átkozottak

Igazság Könyve:

“2014.03.19 16:05

Drága szeretett leányom, amikor Én utalást teszek ellenségeimre, mindig azokra gondolok, akik fondorlatos eszközökkel lelkeket próbálnak lopni Tőlem. Különösen azokra utalok, akik az életszentség álarcát használják arra, hogy szándékosan bűnbe vezessék a lelkeket. Amikor valaki arra próbál csábítani egy másik lelket, hogy hamisságokat higgyen Szent Szavamról – amely Atyám Könyve által adatott a világ számára –, akkor ő Nekem ellenségem.

A legnagyobb fájdalom, amelyet elviselek, azok keze által történik, akik azt vallják, hogy az Én buzgó követőim, és akik a Rólam való tudásukkal büszkélkednek. Amikor ezek az emberek megpróbálnak másokat bántani, és nem gondolnak semmi másra, minthogy az Én Nevemben megfeddjék őket, ez Számomra nagyon fájdalmas. Én megtalálom azokat a lelkeket, akik közel állnak Hozzám, és többféle módon vonzom Magamhoz őket; és itt most nem csak azokra gondolok, akik már tagjai földi Egyházamnak. Elsősorban Én mindig azok után törekszem, akik szétszóródtak, elveszettek, és akik nem képesek látni. Ezek a lelkek az elsők, akiket felkeresek, és mivel ők az egyedüliek, akiket – mivel rossz kezekben vannak – félre lehet, és félre is fognak vezetni.

Arra kérlek benneteket, hogy imáitokban mindig emlékezzetek meg azokról a nemzetekről, vallásokról, és azokról, akik egyáltalán nem hisznek Bennem. Kérem, hogy úgy üdvözöljétek őket, mint ahogyan azt Én is tenném. Soha ne erőltessétek rájuk meggyőződéseteket, és ne bántalmazzátok őket az Én Nevemben. Mindig szeretettel és nagylelkűséggel közelítsetek feléjük, mert ők éppen olyan fontosak Számomra, mint közületek a legjámborabbak. Nem számít, hogy éppen ki az, akit elértetek, tudnotok kell, hogy egyik sem dicséretreméltóbb a másiknál, mert mindnyájan bűnösök vagytok.


Idővel Isten minden gyermeke szemtanúja lesz annak, ahogyan Végső Tervének Igazsága beteljesíti majd Szövetségét. Mindenki ismerni fogja az Igazságot, és aztán könnyebb lesz majd nekik elfogadniuk Irgalmasságom Kezét. Azon a Napon, minden vallású, hitfelekezetű, bőrszínű ember és minden nemzet látni fogja Létezésem bizonyítékát. Azok, akik ledöntik a korlátokat, melyeket önmaguk és Teremtőjük közé helyeztek, hálakönnyeket fognak sírni, mert végül szemtanúi lesznek Isten Szeretetének. És miközben az előttetek álló időre terveztek és készültök fel, tudnotok kell, hogy ellenségeimmel a legszigorúbban fogok elbánni, független attól, hogy milyen akadályokat helyeznek elétek az Örök Élet felé való menetelésetek során.Azok, akik Engem átkoznak, ők maguk lesznek átkozottak. Azok, akik Atyám lelkeket mentő Terve ellen harcolnak, vereséget fognak szenvedni. És azok, akik Isten gyermekeit üldözik, és az Úr útjába állnak, ők maguk is annak a szolgának lesznek üldözöttei, akinek hűséggel adóztak. Semmi sem fog az utamba állni, mert az lehetetlen. Isten Hatalma által minden ellenség meg lesz semmisítve, és mindazok, akik az antikrisztus szavait, tetteit és cselekedeteit hirdetik, félre lesznek dobva, és aztán Isten Királysága beteljesedik.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azok-akik-engem-atkoznak-ok-maguk-lesznek-atkozottak/

—–
Római katolikus:

03-19

Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. (Lk 1,32)
Amikor Dávid király elhatározta, hogy Jeruzsálemben templomot épít az Úrnak, még akkor éjszaka az Úr szózatot intézett Nátán prófétához: „Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak:
Ezt mondja az Úr:
Ha majd napjaid betelnek és megtérsz atyáidhoz, megtartom a magvadból származó utódodat, és megszilárdítom királyságát. Ő házat épít nevemnek, én meg minden időre megszilárdítom királyi trónját. Én az ő atyja leszek, ő pedig az én fiam. Házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, trónod örökké szilárd marad.”

Ez az Isten igéje.
2Sám 7,4-5a.12-44a.16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dávid ivadéka * fennmarad mindörökké. (Vö. 37. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Az Úr irgalmáról énekelek örökkön örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam,
így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Dávid ivadéka * fennmarad mindörökké.
E: Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak.
Megerősítem ivadékodat örökre, * és megszilárdítom trónodat nemzedékről nemzedékre.
H: Dávid ivadéka * fennmarad mindörökké.
E: Így szólít engem: „Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.”
„Irgalmam iránta örökké megmarad, * szövetségem hűsége nem szűnik meg.”
H: Dávid ivadéka * fennmarad mindörökké.
Zsolt 88,2-3.4-5.27.29

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A reménytelenségben is reménykedve hitt.
Testvéreim!
Az az ígéret, hogy Ábrahám utódai öröklik a világot, nem a mózesi törvénnyel, hanem a
hitből fakadó megigazulással kapcsolatban hangzott el.
Azért a
hittel kapcsolatban, hogy kegyelemből legyen. Így lett az ígéret minden utód számára biztos, nemcsak azok számára, akik alá vannak vetve a törvénynek, hanem azok számára is, akik Ábrahám hitéből valók. Nekik mindnyájuknak atyja ő Isten előtt, amint az írás mondja róla: „Sok nép atyjává rendeltelek.” Mert hitt abban, aki életre kelti a halottakat, és létet ad a nemlétezőknek. A reménytelenségben is reménykedve hitte, hogy sok nép atyja lesz, Isten ígérete szerint: „Nagy lesz a te nemzetséged.”
Ez szolgált megigazulására.

Ez az Isten igéje.
Róm 4,13.16-18.22

ALLELUJA
Boldogok, akik házadban élnek, Istenem! * Mindörökké dicsérnek téged. Zsolt 83,5 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
József úgy cselekedett, ahogy az Úr angyala parancsolta neki.
Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának.
Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!”
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy más evangélium:

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Nekem Atyám dolgaiban kell lennem.
Jézus szülei évről évre fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét esztendős lett, az ünnepi szokás szerint szintén fölmentek. Az ünnepek elmúltával hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban ott maradt Jeruzsálemben anélkül, hogy szülei észrevették volna. Azt gondolták, hogy az úti társaságban van. Már egy napi járásra voltak, amikor keresni kezdték a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték.
Három nap múlva találták meg a templomban. A tanítómesterek között ült, hallgatta és kérdezgette őket. Aki csak hallotta, módfelett elcsodálkozott értelmességén és feleletein. Amikor szülei megpillantották, nagyon meglepődtek. Azután anyja így szólt hozzá: „Fiam, miért tetted ezt velünk? Látod, atyád és én bánkódva kerestünk!” Jézus ezt felelte nekik: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ők azonban nem értették, hogy mit akar ezzel mondani.
Akkor követte őket, lement velük Názáretbe, és engedelmeskedett nekik.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 1,16.18-21.24a vagy Lk 2,41-51a”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-19

——
Görög katolikus:

Látjátok, az Örökkévaló, a Seregek Ura szőlőskertje
    Izráel egész népe!
Gyönyörűséges ültetvénye:
    Júda férfiai![a]
Jogosságot várt tőlük az Örökkévaló,
    de ők ártatlanokat gyilkoltak.
Igazságosságot várt,
    de jajkiáltást hallott!

Prófécia Júda közelgő pusztulásáról

Jaj nektek, akik vagyont harácsoltok,
    és rakásra gyűjtitek a házakat, földeket,
amíg másnak egy morzsa sem marad!
    Végül majd az egész országot bezsebelitek?
Hallottam, amint az Örökkévaló, a Seregek Ura megesküdött:
„Romba dőlnek ezek a házak,
    mind elhagyottá lesznek,
    még a paloták is lakatlanul állnak,
10 a négyhektáros szőlőskert
    csak egy korsó[b] bort terem,
aratáskor a búza
    csak a vetőmag tizedét adja vissza.”

11 Ti, akik reggeltől estig
    csak a részegséget keresitek,
    s késő éjjelig borgőzös fejjel mulattok!
12 Lakomáitokon lantok, hárfák, dobok,
    fuvolák és bor mellett dőzsöltök,
de amit az Örökkévaló tesz, azzal nem törődtök,
    kezének munkáit észre sem veszitek!

13 Mivel népem nem ismeri az Örökkévalót,
    fogságba hurcolják őket ellenségeik,
előkelő vezetőiket az éhség,
    tömegeiket a szomjúság öli meg.
14 Kitátja száját a Seol,
    elnyeli őket a sír,
    melynek étvágya csillapíthatatlan.
Alászáll az alvilágba előkelő és közember,
    lehullik a jeruzsálemi lakomázók zajongó sokasága.

15 Porig aláznak akkor minden embert,
    gazdag és szegény a földre görnyed,
még a büszke tekintetű is kénytelen lesütni a szemét
16 az Örökkévaló, a Seregek Ura előtt,
    amikor ő ítélkezik.
Isten, aki Szent, igazságosan ítél.
    Bizony, még az ítéletben is szentnek bizonyul!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+5:7-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ezután Kain szólt Ábelnek: „Menjünk ki ketten a mezőre![a]” Kimentek hát, és ott Kain rátámadt a testvérére és meggyilkolta.

Az Örökkévaló megszólította Kaint: „Hol van Ábel, a testvéred?”

Kain ezt felelte: „Honnan tudjam? Nem az én dolgom, hogy törődjek vele!”

10 „Miért tetted ezt, Kain? Meggyilkolt testvéred kifolyt vére bosszúért kiált hozzám a földről — mondta az Örökkévaló. — 11 Ezért megátkozlak: többé nem leszel képes megművelni a földet, amely beitta testvéred vérét, akit meggyilkoltál! 12 Ha műveled a földet, az többé nem terem a számodra semmit, és hontalanul fogsz kóborolni a földön.”

13 „Túl szigorúan büntettél meg! Ez elviselhetetlen! — ellenkezett Kain. 14 — Látod, most elűzöl engem erről a megművelt termőföldről, kitaszítasz jelenlétedből, és hontalanul kell kóborolnom a földön. Attól félek, hogy akárki megölhet engem, akivel találkozom.”

15 „Nem akarom, hogy ez történjen! — válaszolt az Örökkévaló. — Aki meggyilkolja Kaint, annak a családjából hét rokona kell fizessen az életével érte!”

Az Örökkévaló ezzel a figyelmeztetéssel védte meg Kaint, hogy senki meg ne ölje, akivel találkozik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+4:8-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/03/19
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: meg kell tartanotok a hagyományos Kereszteket, mert hamarosan el fognak tűnni

Igazság Könyve:

“2013.07.29 19:05

Gyermekeim, mindig emlékezzetek arra, hogy Én Isten Erejével és Fiam Kegyelmével össze fogom zúzni a fenevadat, és amikor minden reménytelennek tűnik, a gonosz uralma hirtelen véget ér.

Védelmem Palástja beborítja mindazokat, akik ezekben a nehéz időkben a segítségemért folyamodnak. Emlékezzetek arra, hogy amikor Fiamat elvesztettem tizenkét éves korában, a templomban találtam meg. Imádkozzatok, gyermekeim, és menjetek most templomaitokba, hogy áldozatokat ajánljatok fel, amelyekre szükség van, hogy ebben a lelkekért folytatott szörnyű lelki harcban állhatatosságért könyörögjetek

A Fiam nagyon sokat szenvedett Kereszthalálakor, de ez csak egy volt a terhek között. A legnagyobb szenvedést ma azokért kell elviselnie, akik már elvesztek Számára. És most, amint a gonosz szelleme arra törekszik, hogy elvegye Tőle mindazokat, akik szeretik Őt, a Fájdalom kardként hasít beléje, mely kettévágja Őt.

Most az áldozati lelkek a legnagyobb fájdalmat fogják elviselni, ahogy az Isten gyermekei elleni üldöztetés egyre csak növekszik. Fiam Keresztje által váltott meg benneteket. Fiam Keresztje által le fogjátok győzni a gonoszt, és az Ő Keresztje, ha meg van áldva, meg fog védeni benneteket. De ha ez a Kereszt megváltozik, illetve másként jelenik meg, az Fiam halálának a megcsúfolása, mely által megváltotta a bűnösöket. Meg kell tartanotok a hagyományos Kereszteket, mert hamarosan el fognak tűnni.

Szeretett Édesanyátok, Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-meg-kell-tartanotok-a-hagyomanyos-kereszteket-mert-hamarosan-el-fognak-tunni/

 
 

2013.07.30 20:06

Drága szeretett leányom, milyen édes azoknak a hangja, akik szeretnek Engem, és azoké, akik a nagy szomorúság ezen idején megvigasztalnak Engem. Ti, szeretett követőim, akik soha nem hagytok el Engem, olyanok vagytok, mint a Méz, édes a Számnak, mely megnyugtatja a Testemet és felemeli a Lelkemet.

Sokan fogják követni a hamisságokat, mert félni fognak attól, hogy felálljanak, és hogy konokul megvédjék Isten Szavát. Eleinte össze lesznek zavarva az új gyakorlatoktól, az új szimbólumoktól, az új öltözékektől, az oltárok új formájától és az új keresztektől. De aztán el fogják fogadni mindezeket az új dolgokat, mint az idők jeleit. Aztán azok a szegény lelkek lelkesen át fogják karolni ezt az új, modern, úgynevezett egységes megközelítését Isten tiszteletének.

De azok, akik Hozzám tartoznak, minden korosztályt beleértve, hűségesek fognak maradni Szavamhoz. Ők alkotják Földi Egyházam gerincét, és soha nem fognak megtorpanni.

Az a Vágyam, hogy ti, hűséges Keresztényeim – minden felekezetből – gyűljetek össze és harcoljatok a démonok ellen, akik kiszabadultak a Pokolból, és köztetek kóborolnak. Sohase mentegetőzzetek, csak mert szerettek Engem. Soha ne fogadjatok el egy olyan keresztet, amely nem hasonlít arra a Keresztre, amelyen megfeszítettek Engem. Amikor mellőznek, vagy meg sem említenek Engem, akkor tudni fogjátok, hogy terjed a fertőzés minden ilyen Egyházban, melyet ellenségeim a háttérből irányítottak. Ha elfogadjátok sátáni rituáléjukat és szimbólumaikat, akkor védtelenül kiszolgáltatjátok magatokat a gonosznak.

Maradjatok hűek Hozzám. Tartsátok egyszerűnek napi imáitokat. Tartsatok Szenteltvizet és az Én Keresztemet otthonaitokban. Védelmezzétek egymást. Maradjatok engedelmesek azokhoz a felszentelt szolgáimhoz, akik szenvedélyesen hűségesek maradnak Hozzám, és nem hajlandók elárulni Engem. Aztán a maradék időtöket fordítsátok arra, hogy imádkozzatok az ateisták lelkéért, akik pogány istenekben hisznek, és azokért, akik vakon követik Egyházam ellenségeit a vadonba.

Maradjatok szoros egységben Velem, és mindennap hívjatok Engem az erőért. Én az előtettek álló keserű megpróbáltatások ideje alatt mellettetek leszek, és sohasem fogom elhagyni azokat, akik keresnek Engem.

 
—–
Római katolikus:
2018-07-29Évközi 17. vasárnapKezdőének:
Szent hajlékában lakik az Isten; az egyetértőket házába fogadja, ő ad népének hatalmat és erőt. (Zsolt 67,6-7.36)Könyörgés:
Istenünk, benned bízók oltalmazója, aki nélkül semmi sem szent, semmi sem állandó: áraszd ránk bőséges irgalmadat, hogy irányításoddal úgy használjuk a mulandó javakat, hogy szívünk már most a maradandókhoz ragaszkodjék. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Királyok második könyvéből
Elizeus próféta korában, a nagy éhínség idején történt: Jött egy ember Baal-Salisából és az Isten emberének kenyeret hozott az első termésből: húsz árpakenyeret meg friss gabonát a zsákjában. Erre Elizeus megparancsolta: „Adjatok enni az embereknek!” Szolgája ellene vetette: „Hogy adjak ennyit száz ember elé?” De ő azt felelte: „Adj csak az embereknek enni! Mert ezt mondja az Úr: Esztek és még marad is.” Erre eléjük tette, azok ettek és még maradt is, ahogy az Úr mondta.
Ez az Isten igéje.
2Kir 4,42-44

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Megnyitod kezedet, Istenem, * és táplálsz minket. 5. tónus.
Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
Hívek: Megnyitod kezedet, Istenem, * és táplálsz minket.
E: Mindeneknek szeme bízón rád tekint, * és te enni adsz nekik kellő időben.
Megnyitod kezedet, * és javaiddal eltöltesz minden élőt.
H: Megnyitod kezedet, Istenem, * és táplálsz minket.

E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel van az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Megnyitod kezedet, Istenem, * és táplálsz minket.
Zsolt 144,10-11.15-16.17-18

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok; teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól.
Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent áthat és mindenben benne van.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,1-6

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk, * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival. Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?”
Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Mikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,1-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-29


——
Görög katolikus:

Megjelenik a tanítványai között

19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” 20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” 22 Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! 23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.”

Megjelenik Tamásnak is

24 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük. 25 A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!”

26 Nyolc nappal később a tanítványok újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük, pedig az ajtók zárva voltak. „Békesség!” — köszönt nekik. 27 Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!”

28 Tamás ezt mondta: „Uram, Istenem!”

29 Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!”

Miért írta János ezt a könyvet?

30 Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül azonban sok nincs leírva ebben a könyvben. 31 Amelyek viszont le vannak írva, azokat éppen azért jegyezték fel a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a benne való hit által életetek legyen a nevében.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A19-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Hiszen mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig az ő gazdasága: kertje és szántóföldje vagytok.

Milyen anyagból építed a házadat?

Vagy egy másik hasonlattal, olyanok vagytok, mint a lakóház, amelynek Isten a tulajdonosa. 10 Mint bölcs építőmester, én fektettem le a ház alapját, ahogy Isten erre képessé tett. A további építést azonban már mindenki maga végzi! Jól vigyázzatok, mit és hogyan fogtok erre az alapra építeni! 11 A ház alapja már készen van: Jézus Krisztus ez az alap, hiszen más alapot senki sem készíthet. 12 Erre az alapra azután mindenki ráépítheti a maga házát, amelyhez különböző anyagokat használhat fel: aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, vagy szalmát. 13 Hogy milyen anyagból épített, az az Ítélet Napján[a] fog kiderülni. Mert az a nap tűzzel jön el, és próbára teszi, hogy ki milyen anyagból építkezett. 14 Ha valakinek a háza kiállja a tűz próbáját, akkor jutalmat kap. 15 Ha viszont leég a háza, kárt szenved. Ő maga ugyan megmenekül, de csak úgy, mint akit az égő házból mentenek ki a tűzön keresztül.

16 Nem tudjátok, hogy ti Isten Temploma[b] vagytok, és Isten Szelleme lakik bennetek? 17 Ha valaki pusztítja Isten Templomát, azt Isten is el fogja pusztítani. Mert Isten Temploma szent — és ti vagytok ez a Templom!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+3%3A9-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus és Péter a vízen jár22 Közvetlenül ezután Jézus megparancsolta a tanítványainak, hogy szálljanak be a bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, amíg ő hazaküldi az embereket. 23 Miután elbocsátotta a sokaságot, Jézus felment a hegyre imádkozni. Késő estig ott is maradt egyedül. 24 Eközben a bárka már jó messzire volt a parttól, a hullámok erősen csapkodták és dobálták, mivel ellenszél fújt.

25 Valamikor hajnali három és hat óra között Jézus a vízen járva a tanítványokhoz ment. 26 Amikor meglátták őt, ahogy a tó vizén jár, nagyon megrémültek, mert azt gondolták, hogy kísértetet látnak, és ijedtükben kiáltozni kezdtek.

27 Jézus azonnal megszólította őket: „Nyugodjatok meg! Én vagyok az, ne féljetek!”

28 Péter erre azt mondta: „Uram, ha valóban te vagy az, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen!”

29 „Gyere!” — felelte Jézus.

Péter ki is lépett a csónakból, és a vízen járva elindult Jézus felé, 30 de mikor látta, hogy milyen erősen fúj a szél, megijedt. Ekkor süllyedni kezdett, és felkiáltott: „Ments meg, Uram!”

31 Jézus azonnal utána nyúlt, megragadta, és ezt mondta: „Kishitű, miért kételkedtél?”

32 Amikor Jézus és Péter beszállt a bárkába, azonnal elállt a szél. 33 A tanítványok leborultak Jézus előtt, imádták őt, és azt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!”

Jézus betegeket gyógyít Genezáretben

34 Miután átkeltek a tavon, Genezáretbe értek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+14%3A22-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/29
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–