Címke: hamis próféta

A többi ártatlan, aki vakon követi a fenevadat és a hamis prófétát, egy kegyetlen kötelékbe lesz zárva

Igazság Könyve:

“2013.07.28 21:40

Drága szeretett leányom, soha nem szabad kételkedned Szavamban. Ha igazán bízol Bennem, akkor azt kell tenned, amit elvárok tőled, hogy meg tudjam világosítani a világot ebben az időben, és hogy fel tudjam készíteni az embereket az Új Kezdetre.

Sok minden meg volt jövendölve mindabból, ami az Egyházammal történik, de el kell fogadnotok, hogy e förtelmeket Atyám egyetlen ok miatt engedi meg. Ez a Sátán uralmának a vége. A saját nevében életre keltette a fenevadat, ezért az Antikrisztus maga a Sátán szelleme. Ő és követői csak nagyon kevés időt kaptak a lelkekért folytatott csatában.

A Sátán bosszúja az, hogy annyi lelket lopjon, amennyit csak tud, még mielőtt megkötözésre kerülne, és a mélységbe dobatna. Azok, akik seregéből a kígyót bálványozzák, csak a hatalom miatt követik utasításait, mert a hatalom – mint mondja nekik – az övék lesz, ha segítenek neki ördögi tervét befejezni. Mennyire fognak szenvedni ezek a lelkek, mégpedig örökre, és mennyire fognak kiáltani Irgalmamért, amikor szörnyű sorsuk felismerése világossá válik előttük.

A többi ártatlan, aki vakon követi a fenevadat és a hamis prófétát, egy kegyetlen kötelékbe lesz zárva, amelyből képtelenség lesz elmenekülni. Nekik kétségbeejtően szükségük van a segítségetekre. Kitartóan kell imádkoznotok a lelkükért, hogy visszakerüljenek Hozzám.Először nem sokat fognak látni a külvilágból, ami számukra aggodalomra adna okot. A Közel-Keleti háborúkat és az azt követő békét tapssal fogják fogadni.

A béke embere sok kitüntetést fog kapni elismerésként humanitárius munkálkodásáért. Látni lehet majd, amint a hamis próféta a világ egyházait egyesíti, és minden alkalommal kimutatja mindazon jellegzetes tulajdonságait, melyeket egy szent jellemvonásaival hasonlítanak össze.

Minden rendben lesz, amíg ez a kettő nem fordít a helyzeten, és dühösen le nem sújt azokra, akik ellenszegülnek világot ellenőrző tervüknek.Ők az Én földi Egyházamat a fenevad fészkévé fogják szőni, míg a sötétség be nem borítja a Földet.

Mindenki nyugtalanságot fog érezni. Ti mindnyájan érezni fogjátok a gonoszságot, amint a Sátán, az Antikrisztuson keresztül, mindent ellenőrizni fog. De minekután a dolgok reménytelennek fognak tűnni, Én leereszkedem majd, hogy Irgalmam által mindent beborítsak, hogy bebizonyítsam a világnak az Igazságot.

Oly nagy az Én Irgalmam, hogy még a legsötétebb lelket is meg fogja világosítani, és ők megkönnyebbült szívvel fognak Hozzám jönni. Ebben a szakaszban, a Szentlélek Ereje által, minden kétség el lesz űzve a lelkükből. Nem sokkal ezután, amint Isten gyermekei már ismerik az Igazságot, az Utolsó Harsona is fel fog csendülni, és a Föld meg fog újulni. Minden gonoszság el fog tűnni. A Nap egy Nagy Fénnyel fog mindnyájatokat eltölteni, és az Új Paradicsom, amelyet bárki valaha is el tudott volna képzelni, mint a legnagyobb Ajándék számotokra, nagy szeretettel lesz átadva.

Mindössze annyit kell tennetek, hogy bízzatok abban az Igazságban, melyet feltárok, hogy elkerülhessétek azokat a csapdákat, melyeket azért helyeztek le, hogy ellopják a lelketeket. Azok közületek, akik látnak, akik bíznak Bennem, akik hívnak Engem, segíteni fognak Nekem azok lelkének megmentésében, akik ugyan látnak, de visszautasítják az Igazság meglátását.

 
Hamarosan meg fog jelenni az Antikrisztus, és hírnevének kiemelkedése Jeruzsálemben fog elkezdődni. Amint ő nyilvánosan megjelenik, Fiam Egyházában minden nagyon gyorsan meg fog változni. “
—–
Római katolikus:
2018-07-2716. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Saját szíve szerint való pásztorokat ígér népének az Úr.
Távolba szakadt népéhez prófétája által így szól az Úr:
Térjetek vissza hozzám, elpártolt gyermekeim, mert én vagyok a ti Uratok! Magamhoz veszlek titeket, egyet egy városból és kettőt egy nemzetségből, és elvezetlek titeket szent hegyemre, Sionra.
Szívem szerint való pásztorokat adok majd nektek, akik tudással és belátással legeltetnek titeket.
Ez történik majd, amikor megsokasodtok és megszaporodtok az országban: Azokban a napokban – mondja az Úr – nem beszélnek többé „az Úr szövetségének ládájáról”, nem jut eszébe senkinek, nem is emlékeznek rá, és nem is készítik el többé.
Ha majd eljön az idő, Jeruzsálemet így fogják nevezni: „
Az Úr királyi széke. Odagyűlnek mind a nemzetek az Úr nevében, és nem követik többé elvetemült szívük gonoszságát.
Ez az Isten igéje.
Jer 3,14-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor. Vö. 10d. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Halljátok az Úr szavát, nemzetek, * a távoli szigeteken is hirdessétek:
„Aki szétszórta Izraelt, össze is gyűjti, * és őrzi, miként nyáját a pásztor.”
Hívek: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: Mert az Úr Jákobot megváltotta, * és kiszabadította a zsarnok kezéből.
Eljönnek és örömükben ujjonganak Sion hegyén, * az Úr javaiért hálát adni jönnek.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: A leányok akkor örömükben körtáncot lejtenek, * az ifjak és öregek velük vigadnak.
Gyászukat örömre fordítom, * fájdalmukban megvigasztalom és felvidítom őket.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
Jer 31,10.11-12ab.13

ALLELUJA
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megmagyarázza tanítványainak a magvetőről szóló példabeszédet.
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet!
Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,18-23″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-27


——
Görög katolikus:

Krisztus Jézus hűséges katonája

Fiam, Timóteus, erősödj meg a kegyelemben, Istennek irántunk való jóindulatában, amely a Krisztus Jézusban fordult felénk!

Mindazt, amit sok tanúval együtt te is hallottál tőlem, bízd rá megbízható és hűséges emberekre, akik majd képesek lesznek ezeket a tanításokat továbbadni. Vállald velem együtt a közös szenvedéseket és nehézségeket, mint Krisztus Jézus jó katonája. Aki katonai szolgálatot teljesít, az nem foglalkozik a hétköznapi élet dolgaival. Csak arra törekszik, hogy a felettese meg legyen vele elégedve!

Az atlétikai versenyen résztvevőknek a szabályok szerint kell küzdeniük, különben nem kaphatják meg a győztesnek járó koszorút!

A földjén szorgalmasan dolgozó gazdának kell elsőként részesednie a föld terméséből! Gondolkozz el ezeken a dolgokon! Az Úr segít majd megérteni, mit akarok ezekkel mondani.

Soha ne felejtsd el egy pillanatra sem, hogy Jézus Krisztus — aki Dávid király családjából származik — feltámadt a halálból! Róla szól az én örömhírem. Ezt hirdetem mindenkinek, és emiatt kell most elszenvednem, hogy láncra vertek, mint egy bűnözőt. Isten beszéde azonban nincs megbilincselve! 10 De mindent szívesen elviselek azokért, akiket Isten kiválasztott, hogy Jézus Krisztus által üdvösségre jussanak, és részesüljenek az örökkévaló dicsőségben.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Timothy+2%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[a]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[b] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15%3A17-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket. Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot.

Amikor összejöttök, építsétek egymást!

26 Mi hát a helyes, testvéreim? Amikor összejöttök, mindegyikőtök igyekezzen a többieket építeni! Egyikőtök énekeljen egy dicsőítő éneket, a másik tanítson, a harmadik mondja el, amit Isten kijelentett neki, más valaki szolgáljon a nyelvek ajándékával, valaki pedig magyarázza meg — de mindenkinek az legyen a célja, hogy szellemileg erősítse a gyülekezetet! 27 Ha a nyelvek ajándékával akarnak szólni a testvérek, ketten vagy legfeljebb hárman beszéljenek. De csak egymás után, valaki pedig magyarázza meg! 28 Ha nincs senki, aki meg tudná magyarázni, akkor a nyelveken szóló ne beszéljen a helyi gyülekezet előtt, hanem hallgasson: csak magában és Istennek mondja el!

29 Két, vagy három próféta szóljon, és a többiek vizsgálják és ítéljék meg, amit mondanak! 30 Lehet, hogy miközben az egyikük beszél, valaki más is kap üzenetet Istentől. Ekkor az elsőször szóló hallgasson el, és engedje szólni a következőt! 31 Mert valamennyien prófétálhattok, de csak egyik a másik után. Így mindenki tanulhat és bátorítást kaphat belőle. 32 A próféták szellemei ugyanis engedelmeskednek a prófétáknak. 33 Hiszen Isten nem a rendetlenség, hanem a békesség Istene. Így van ez Isten népének minden helyi gyülekezetében.

34 Az összejöveteleken az asszonyok ne beszéljenek, hanem maradjanak csendben. Maradjanak meg az engedelmességben, amint azt a Mózes Törvénye is mondja. 35 Ha pedig valamit meg akarnak kérdezni, azt otthon kérdezzék meg a férjüktől, mert nem helyes, ha az asszony a helyi gyülekezet összejövetelén beszél.

36 Vajon Isten üzenete tőletek eredt, vagy egyedül csak hozzátok jutott el? 37 Ha valaki azt gondolja magáról, hogy ő próféta, vagy szellemi ember, akkor fel kell ismernie, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsa! 38 Ha ezt nem ismeri el, akkor őt sem fogja az Úr elismerni.

39 Tehát, testvéreim, teljes szívvel kívánjátok a prófétálás ajándékát, de ne tiltsátok vagy akadályozzátok a nyelveken szólás ajándékát se! 40 Azonban minden szép rendben történjen közöttetek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+14%3A26-40&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kizavarja a kereskedőket a Templomból

12 Jézus ezután bement a Templom területére, és kizavarta onnan azokat, aki ott árultak és vásároltak. Felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait, 13 és rájuk szólt: „Ezt mondja az Írás: »Az én Házamat imádság házának fogják nevezni.«[a] Ti azonban »rablók barlangjává« tettétek!”[b]

14 Akkor vakok és sánták mentek Jézushoz a Templom területén, és ő meggyógyította őket. 15 A főpapok és a törvénytanítók látták Jézus csodálatos gyógyításait, és hallották, amint a gyerekek a Templom területén így kiáltoznak: „Hozsánna a Dávid Fiának!” Mindezek miatt nagyon megharagudtak, 16 és megkérdezték Jézustól: „Nem hallod, mit kiabálnak ezek a gyerekek?!”

„Hallom! — válaszolta Jézus. — De bizonyára olvastátok ezt az Írásban: »A csecsemők és a kisgyermekek szája által szereztél magadnak dicséretet.«”[c]

17 Ezzel otthagyta őket, kiment Jeruzsálemből, és Betániában töltötte az éjszakát.

A hit ereje

18 Másnap korán reggel Jézus elindult Jeruzsálembe, s közben megéhezett. 19 Meglátott egy fügefát az út szélén, odament, de csak levelet talált rajta. Ezt mondta a fának: „Soha többé ne teremjen rajtad gyümölcs!” — az pedig azonnal kiszáradt.

20 A tanítványok látták ezt, és csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott ki a fügefa ilyen hirtelen?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+21%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/27

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: Mintha egy csoda történt volna, úgy fog tűnni, hogy a Hamis Próféta feltámadt halottaiból

Igazság Könyve:

“2013.07.25 18:52

Gyermekem, fontos, hogy gyermekeim ne veszítsék el a bátorságukat, amikor szembesülnek azzal a megbántással, mellyel szembe kell nézniük, ahogyan majd Fiam Egyházát a sivatag pusztájába vetik.

Én vagyok a napba öltözött asszony a Jelenések Könyvében, aki életet adott a gyermeknek. A gyermek, Jézus. Fiam, Jézus Misztikus Teste, az Ő Egyháza a Földön. Fiam Egyházát ellopják, és hamarosan az Ő Teste nem lesz többé jelen benne. Ez a pusztítás ketté szakítja majd azok szívét, akik Fiam Tanításait követik. Azok, akiknek nincs hova fordulniuk, kidobva fogják érezni magukat azokból az épületekből, melyek a mai napig hajlékot adtak a Szent Eukarisztiának. De miközben ki lesznek dobva – akikkel szemben kevés irgalmat fognak mutatni –, el lesznek telve Szentlélekkel. Ez azt jelenti, hogy ők vezetve lesznek, és szenvedélyesen fogják a Maradék Hadsereget vezetni, mely azokból fog állni, akik hűségesek Istenhez.

Mások, akik vakok az Igazságra, a Hamis Prófétát fogják a zűrzavarba követni. Szívük meg lesz tévesztve, és hamarosan, amikor úgy fog tűnni, hogy a Hamis Próféta a halál kapujában van, zokogni fognak. De aztán, mintha egy csoda történt volna, úgy fog tűnni, hogy a Hamis Próféta feltámadt halottaiból. Azt fogják mondani, hogy ő Mennyei nagy természetfölötti erőkkel van megáldva, és imádattal arcra fognak borulni előtte. Ő szeretve és imádva lesz azok által, akik vakok.

Hamarosan meg fog jelenni az Antikrisztus, és hírnevének kiemelkedése Jeruzsálemben fog elkezdődni. Amint ő nyilvánosan megjelenik, Fiam Egyházában minden nagyon gyorsan meg fog változni. Új előírások lesznek bevezetve. Új ereklyék, a papok öltözékének megváltoztatása és sok új előírás lesz kötelezővé téve. Eleinte az emberek azt fogják mondani, hogy ezek a változások annak szükségéből adódnak, hogy alázatosnak kell lenni. És miközben ezek az utálatok belépnek a Keresztény egyházakba, elkezdődik majd az üldöztetés. Csak merjétek ellenezni ezeket a sátáni rituálékat, és eretneknek fognak tartani benneteket – bajkeverőknek.

Sok bíboros, püspök, pap, apáca és hétköznapi ember lesz kiközösítve, ha nem követik az új előírásokat, vagy nem imádják a hamis prófétát. Ebben a szakaszban menedéket kell keresnetek, amelyek már elő lesznek készítve, hogy így békében imádhassátok Fiamat, Jézus Krisztust. A papoknak továbbra is ki kell szolgáltatniuk a Szentségeket, és el kell látniuk gyermekeimet a legszentebb Eukarisztiával.

Soha nem szabad engednetek a csalásnak, amelyre felkérnek majd benneteket, hogy abban részt vegyetek. Azok, akik ezt megteszik, elveszítik a lelküket a gonosz javára.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-mintha-egy-csoda-tortent-volna-ugy-fog-tunni-hogy-a-hamis-profeta-feltamadt-halottaibol/

—–
Római katolikus:
2018-07-24

16. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Mikeás próféta könyvéből
Isten mindig hűséges a népének tett ígéretéhez: a megtérő bűnösnek szívesen megbocsát.
A nép helyett az Úr prófétája így imádkozott: Legeltesd pásztorbotoddal népedet, Urunk, örökséged nyáját, amely magányosan lakik az erdőségben, a kertek közepén.
Bárcsak legelhetne a Básánon és Gileádban, mint a hajdankor napjaiban.
Mint azokban a napokban, amikor kivonultál velünk Egyiptom földjéről. Mutass nekünk csodajeleket!
Melyik isten hasonló hozzád, aki megbocsátod a gonoszságot, és elengeded néped maradékának bűnét?
Nem tart örökké haragod, mert az irgalmasságot szereted.
Ismét irgalmas leszel hozzánk, leveszed rólunk gonoszságainkat, s a tenger mélyére veted minden bűnünket.
Te hűséges vagy választott népedhez, és irgalmas Ábrahám iránt, amint megesküdtél atyáinknak, a hajdankor napjaiban.
Ez az Isten igéje.
Mik 7,14-15.18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Irgalmasságodat mutasd meg, Uram, * és üdvösségedet add meg nékünk! 8a. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Megkegyelmeztél, Uram, országodnak, * jóra fordítottad Jákob sorsát.
Megbocsátottad néped gonoszságát, * betakartad minden bűnét.
Nagy haragodat megfékezted, * eloltottad haragod lángját.
Hívek: Irgalmasságodat mutasd meg, Uram, * és üdvösségedet add meg nékünk!
E: Szabadító Istenünk, téríts meg minket, * haragodat fordítsd el tőlünk!
Örökké akarsz talán haragudni, * s kiterjeszted haragodat minden nemzedékre?
H: Irgalmasságodat mutasd meg, Uram, * és üdvösségedet add meg nékünk!
E: Nem akarsz új életet adni nekünk, * vajon néped nem ujjonghat többé benned?
Irgalmasságodat mutasd meg, Uram, * és üdvösségedet add meg nékünk!
H: Irgalmasságodat mutasd meg, Uram, * és üdvösségedet add meg nékünk!
Zsolt 84,2-4.5-6.7-8

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat, * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Igazában azok tartoznak Jézushoz, akik teljesítik Isten akaratát.
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.”
Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 12,46-50″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-24


——
Görög katolikus:
9 „Gyűljetek össze mind, ti nemzetek,
    népek, gyülekezzetek!
Közületek ki tudta ezt előre?
    Vagy ki tudja megmondani, mi volt régen?
Állítsák elő tanúikat, hogy igazolják őket,
    hogy aki hallja, azt mondja rá: »Igaz!«”

Az én tanúim ti vagytok, népem!

10 „Az én tanúim ti vagytok, népem
    — mondja az Örökkévaló —,
és szolgám, akit azért választottam,
    hogy megismerjetek,
higgyetek bennem,
    és megértsétek:
Én Vagyok, csak én!
    Előttem nem volt más Isten,
    és utánam sem lesz senki más!

11 Egyedül én vagyok az Örökkévaló,
    rajtam kívül nincs más Szabadító!
12 Én szóltam hozzátok,
    én szabadítottalak meg titeket,
    én jelentettem ki a múltat és jövőt.
Igen, én tettem ezt,
    nem valami idegen isten!
Ti vagytok tanúim,
    hogy én vagyok Isten egyedül!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —
13 Mindig is én voltam,
    ezután is én leszek Isten egyedül!
Nincs senki, aki kezemből kivehetne,
    nincs, aki megmásíthatná, amit teszek!”

14 Ezt mondja Megváltótok, az Örökkévaló, Izráel Szentje:
„Értetek küldök seregeket Babilóniába,
    megalázom a káldeusokat.
Fogságba hurcolják őket a saját hajóikon,
    amelyekre oly büszkék voltak.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43:9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….
….
….

“… 17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[a]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[b] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15%3A17-268&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 
 
 

Krisztus „Teste”12 Az emberi test egységes egész, bár sok részből áll. Ez a sok és sokféle testrész együttesen mégis egyetlen testet alkot. Így van ez Krisztussal is. 13 Mert bennünket — zsidókat és nem zsidókat, rabszolgákat és szabadokat — ugyanaz a Szent Szellem egyesített egyetlen „Testté”, amikor bemerítkeztünk, és ugyanazt a Szent Szellemet ittuk.

14 Az emberi test sem egyetlen testrészből, hanem sokból áll. 15 Ha például a láb azt mondaná: „mivel nem kéz vagyok, tehát nem is tartozom a testhez”, attól még valójában a láb is része a testnek, igaz? 16 Vagy, ha a fül azt mondaná: „Mivel nem szem vagyok, nem is vagyok a test része” — akkor valóban nem tartozna a testhez? 17 Ha az egész test csak egyetlen szem volna, akkor semmit sem hallana! Ha az egész test csak a fülből állna, egyáltalán nem érezné az illatokat! 18 Isten azonban minden egyes testrészt beillesztett a testbe a maga helyére, és az egészet jól elrendezte — úgy, ahogyan neki tetszett. 19 Ha csak egyetlen testrész lenne, akkor hol lenne maga az egész test? 20 Azonban nem egy testrészünk van, hanem sok — a test mégis egyetlen, egységes egész.

21 Így hát nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem!” A fej sem mondhatja a lábnak: „Nem kellesz!” 22 Sőt ellenkezőleg, éppen azokra a testrészekre van a legnagyobb szükségünk, amelyeket érzékenyeknek, sérülékenyeknek tartunk. 23 Testünknek azokat a részeit öltöztetjük nagyobb odafigyeléssel, amelyeket elrejtünk. Különleges figyelemmel gondozzuk és ékesítjük azokat a testrészeinket, amelyeket legkevésbé találunk magunkon vonzónak. 24 Azoknak a testrészeknek viszont, amelyek egyébként is szemrevalóak, nincs erre szükségük. Isten úgy építette fel a testet, hogy a kevésre becsült tagnak nagyobb megbecsülést adott. 25 Azért tette ezt, hogy a test részei között ne legyen meghasonlás, hanem a tagok kölcsönösen gondoskodjanak egymásról. 26 Ha valamelyik rész szenved, vele együtt szenved a test többi része is. Ha valamelyik tag megtiszteltetésben részesül, a többi tag is együtt örül vele.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+12%3A12-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 

“…18 Igazán mondom nektek: amit megköttök a földön, az meg lesz kötve a Mennyben, viszont amit feloldotok a földön, az fel lesz oldva a Mennyben is.

19 Igazán mondom nektek: ha közületek ketten összhangban vannak itt a földön, akkor kérhetnek akármit, Mennyei Atyám megadja nekik. 20 Mert, amikor ketten vagy hárman egységre jutnak az én nevemben, akkor én is ott vagyok közöttük.”

Példázat az adós szolgáról

21 Ezután Péter lépett hozzá, és megkérdezte: „Uram, hányszor kell megbocsátanom az Isten családjába tartozó testvéremnek, aki többször is vétkezik ellenem? Akár hétszer is?”

22 „Nemcsak hétszer, hanem akár hetvenszer hétszer[a] is — válaszolta Jézus. —”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+18%3A18-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/24

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Ők most készítik fel az Antikrisztust az ő nagyszerű fellépésére

Igazság Könyve:

“2013.07.21 18:05

Drága szeretett leányom, van egy fontos Üzenetem a világ számára, beleértve azokat is, akik hisznek Bennem, azokat is, akik nem; azokat, akik talán nem hisznek Atyámban sem, valamint azokat, akik nem fogadják el, hogy minden dolog Tőlem származik.

Amikor a fenevad összeesküvést tervezett Ellenem, akkor ő a végidőkre egy ördögi tervet hozott létre, melynek az a célja, hogy a legnagyobb hazugsággal bolondítsa el a világot annak érdekében, hogy magával vihesse az embereket a Pokol tüzébe.

Tudnotok kell, hogy Én feltártam ezt a tervet a világ számára, de van még egy titok, mely fontos, hogy feltárásra kerüljön, hogy így megértsétek az Igazságot. Mint bármilyen csatában, az ellenség itt is meghatározza pozícióját, és ezt általában nagyon óvatosan tervezi meg, úgy, hogy ez titokban történjék, nehogy a célpont ismertté váljék az ellenségük területén.

Ebben, a lelkekért folytatott végső csatában a Sátán és serege felvette állását Isten két tanújával szemben. Ennek megszervezése több évbe került, de Isten gyermekeinek először azt kell tudniuk, hogy ki a két tanú, mielőtt megértenék, hogy hogyan lett a terv kidolgozva. *

Az ellenség felvette most állását Egyházamban. Ő úgy teszi ezt, akárcsak a Trójai falóban elrejtőzött ellenség. Az ellenség – és ne feledjétek, hogy sokan vannak és mindannyian a fenevadnak adóznak tisztelettel – gyökeret vert Közel-Keleten. A valódi cél Izrael, a második tanú otthona.

A két tanú: a Keresztények és Izrael Háza. A Kereszténység az első célpont, mert az Tőlem származik. Izrael a második célpont, mert Én Zsidónak születtem, és ez Isten választott népének országa – Jeruzsálem otthona.

Nem véletlen, hogy a Sátán mindkettőt el akarja pusztítani, mert gyűlöli őket és azáltal, hogy eltörli ezeknek minden nyomát, a legnagyobb nyilatkozatot teszi – hogy ő Isten fölött áll. Mennyire fog szenvedni Isten Nevében ez a két tanú! Nem fognak meghalni, de úgy fog tűnni, mintha minden élettől megfosztották volna őket.

A Szentségek lesznek az elsők, melyek megsemmisítésre kerülnek, aztán a Szentmise, majd a Biblia és Isten Szavának minden nyoma. Ez alatt az idő alatt sokan fognak harcolni azért, hogy hirdethessék Isten Igéjét. Ezen idők alatt, Kegyelmeim mindenhova kiáradnak a Szentlélek ereje által, hogy Isten ne legyen elfelejtve soha.

Az Antikrisztus

Az Antikrisztus nagyon rövid időn belül ismertté teszi magát, mint a béke embere, aki a legcéltudatosabb béketervet fogja létrehozni a Közel-Keleten.

Ők most készítik fel az Antikrisztust az ő nagyszerű fellépésére. Eközben az ördögi terv folytatódik az Én Nevemben történő hazugságok tanítása által, becsapván az ártatlanokat. Azoknak mondom közületek, akik nem fogják elfogadni az Igazságot: tudnotok kell, hogy ez az idő elérkezett. Ha ti most nem tudjátok elfogadni az Igazságot, és valóban szerettek Engem, akkor Én olyan Kegyelmeket fogok adni, hogy felismerjétek azt.


Oly sokan nem tudják felismerni ezt az oly gondosan palástolt gonosz tervet, de ami mégis kibontakozóban van a szemetek előtt, ahogyan az meg volt jövendölve. A Szentírás sohasem hazudik. Az Én Szavam az Igazság. Az Igazság a ti mentőköteletek az üdvösség felé. Ha elfogadjátok a hazugságokat, melyeket az Egyházamban azok adnak nektek, akik nem az Én Nevemben jönnek, akkor nagy sötétségbe fogtok zuhanni, és az a gonoszság, hogy az okkult gyakorlatokban – melyeket az Én Nevemben mutatnak be – részt kellene vennetek, fel fog falni benneteket – így el fogtok veszni Számomra.Amikor a hamis béke létrejön, nagyon hamar elkezdődnek a tervek a Zsidók megsemmisítésére.Miközben a fenevad vadul megtámadja Izraelt, a Hamis Próféta eltünteti Jelenlétemet és becsapja nemcsak a Katolikusokat, de minden Keresztényt és minden vallást is, annak érdekében, hogy a fenevadat az Egy Világvallás leple alatt bálványozzák.Amennyiben ez az Üzenet félelmet kelt a lelketekben, akkor tudnotok kell, hogy az Én szándékom az, hogy semmit se rejtsek el előletek, ami elpusztíthatna benneteket. Mindaz, ami fontos, hogy maradjatok hűségesek Tanításaimhoz, és imádkozzatok Védelmemért. Amikor teljesen átadjátok magatokat Nekem, Jézusotoknak és arra kértek Engem, hogy vezesselek titeket, akkor minden rendben lesz.

Védelmem szárnya alatt foglak tartani benneteket – mindazokat közületek, akik nem térnek el az Igazságtól.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ok-most-keszitik-fel-az-antikrisztust-az-o-nagyszeru-fellepesere/—–
Római katolikus:
2018-07-2115. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Mikeás próféta könyvéből
Isten megbünteti a kapzsi erőszakoskodókat.
Ezeknek nincs helyük az Úr közösségében.

Isten prófétája így figyelmezteti népét: „Jaj, azoknak, akik álnokságot és gaztetteket terveznek fekvőhelyükön, és kora reggel végrehajtják, mert van hozzá hatalmuk!
Megkívánják és elrabolják a mezőket, a házakat is elveszik, kihasználják az embert és házát, őt magát és birtokát.”
Azért ezt mondja az Úr: „Most én tervezek rosszat e nemzetség ellen, nem húzhatjátok ki belőle nyakatokat, és nem járhattok kevélyen, mert gonosz idő lesz az!
Azon a napon gúnydalt költenek, és siratóéneket mondanak rólatok, amely így szól:
»Végünk van, el kell vesznünk!
Népünk öröksége gazdát cserél!
Jaj, elveszik tőlünk, és bitorlók közt osztják szét mezeinket!«
Ezért nem is lesz senki, aki az Úr gyülekezetében kimérje neked osztályrészedet.”
Ez az Isten igéje.
Mik 2,1-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk! 12b. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Uram, miért vagy olyan messze, * miért rejtőzöl el a nyomorúság válságos napjaiban?
Gyötri a a szegényt a kevély gonosz, * de belehull tervei tőrébe.
Hívek: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk!
E: A gonosz dicsekszik bűnös vágyaival, * a kapzsi önmagát magasztalja.
Elbizakodottságában a bűnös semmibe veszi az Urat: * „Nem kéri számon, hisz úgy sincsen Isten!”
H: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk!
E: Telve a szája átokkal, álnoksággal és csalárdsággal, * nyelve bajt okoz és nyomorúságot.
Leshelyén ül az utak mentén, * hogy titokban ártatlanok vérét ontsa.
H: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk!
E: Uram, te ezt látod, † te minden kínt és könnyet számon tartasz, * ezeket a te kezed utoléri.
Rád hagyatkozik az elhagyatott, * az árvának te vagy segítője.
H: Ne feledkezzél el a szegényekről, * mi Urunk, Istenünk!
Zsolt 9,22-23.24-25.28-29.35

ALLELUJA
Isten kiengesztelődött Krisztusban a bűnös világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését. 2Kor 5,19 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus meghagyta azoknak, akiket meggyógyított, hogy róla mint Messiásról még ne beszéljenek.
A fél kezére béna ember szombat napon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét.
Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése:
„Ez az én szolgám, akit kiválasztottam, szeretett fiam, akiben kedvem telik.
Kiárasztom rá lelkemet, és ítéletet hirdet a nemzeteknek.
Nem vitatkozik, és nem kiabál; szavát sem hallják a tereken.
A megroppant nádszálat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki, míg csak győzelemre nem viszi az igazságot. Az ő nevében bíznak a nemzetek.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 12,14-21″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-21


——
Görög katolikus:

Engedelmeskedjetek azoknak, akik hatalmat kaptak Istentől!

13 Szükséges, hogy mindenki engedelmeskedjen azoknak, akik a kormányzás munkáját végzik! Mert mindazok, akik valamilyen hatalmat gyakorolnak, Istentől kapták a hatalmukat. Igen, Isten az, aki az éppen kormányzó hatóságokat hatalommal ruházta fel. Így tehát ha valaki nem engedelmeskedik a hatóságoknak, akkor Isten rendelkezésével fordul szembe, és ítéletet von magára. A hatalmon lévők nem azért vannak, hogy azok féljenek tőlük, akik rendesen élnek és jó dolgokat tesznek. Féljenek azok, akik valami rosszat művelnek! Ha nem akarsz félni a hatóságoktól, akkor élj tisztességesen, tedd azt, ami jó — és dicséretet kapsz tőlük! 4Mert ők valójában Isten szolgái a te érdekedben.

Ha pedig valami rosszat teszel, akkor joggal félhetsz tőlük, mert hatalmuk van arra, hogy megbüntessenek, és élni is fognak vele! Isten szolgái ők, hogy Isten haragja szerint álljanak bosszút azokon, akik valami gonosz dolgot tettek. Tehát szükséges, hogy engedelmeskedj nekik, nem csak a büntetéstől való félelem miatt, hanem a tiszta lelkiismeretért is.

Az adót is ezért fizetitek, hiszen a kormányzat hivatalnokai Isten szolgái mindenkinek a javára, és erre a szolgálatra szánják az idejüket. Adjátok meg tehát mindenkinek, amivel tartoztok: akinek adóval, annak fizessétek meg az adót, akinek a vámmal, annak a vámot! Akinek tisztelettel tartoztok, annak adjátok meg az illő tiszteletet! Akit megbecsülés illet, azt becsüljétek meg!

Szeretettel tartoztok egymásnak

Senkinek semmivel ne tartozzatok, csak a szeretettel — ezzel azonban mindannyian tartoztok egymásnak! Aki szereti embertársát, az eleget tett a Törvény követeléseinek. Miért mondom ezt? Mert a Törvény azt mondja: „Ne légy házasságtörő, ne gyilkolj, ne lopj, és ne kívánd, ami a másé!”[a] Mindezek, és az összes többi parancsolat összefoglalható ebben az egyben: „Úgy szeresd embertársadat,[b] mint saját magadat!”[c] 10 A szeretet nem tesz semmi olyat, amivel a másiknak ártana. Ezért a szeretet által töltjük be a Törvényt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+13%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

30 Aki nem az én oldalamon áll, az ellenem van. Aki nem velem együtt takarítja be gabonát, az szétszórja a termést.

31 Ezért figyelmeztetlek benneteket: az emberek mindenféle bűnös tettükre és Istent gyalázó beszédükre kaphatnak bűnbocsánatot. De van egy kivétel: aki a Szent Szellemet gyalázza, az nem nyer bocsánatot soha. 32 Még az is kaphat bűnbocsánatot, aki az Emberfia ellen beszél, de aki a Szent Szellem ellen szól, az sem ebben a korszakban, sem a következőben nem kaphat bocsánatot.

A kétfajta gyümölcs

33 Ha egy gyümölcsfát jónak ítéltek, akkor annak a gyümölcse is jó. Ha pedig a fát rossznak ítélitek, akkor annak a gyümölcse is rossz, mert a fát a gyümölcsei alapján lehet megítélni. 34 Ti, viperák, hogyan is mondhatnátok jó dolgokat, mikor romlottak vagytok! Mert azt mondja ki az ember, amivel tele van a szíve. 35 A jó ember jó dolgokat gyűjt össze a szívében, és azért mond és tesz jó dolgokat. A gonosz ember pedig gonosz dolgokat tartogat a szívében, és ezért mond és tesz gonoszságokat. 36 Figyelmeztetlek benneteket, hogy az ítélet napján minden meggondolatlanul kimondott kártékony szavatokról számot kell majd adnotok! 37 A saját szavaitok alapján fognak felmenteni vagy elítélni benneteket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+12%3A30-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/21
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

Bátorítsátok népemet!

40 „Vigasztaljátok népemet, bátorítsátok!
— mondja Istenetek. —
Beszéljetek a szívére Jeruzsálemnek!
Hirdessétek neki,
hogy szolgaságának ideje letelt,
hogy vétkeit az Örökkévaló megbocsátotta,
kétszeresen megbüntette már összes bűnéért
az Örökkévaló.”

Halljátok meg a kiáltónak szavát:
„Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!
Egyengessétek Istenünk útját a kietlenben!
Töltsétek föl mind a völgyeket,
a hegyek és dombok legyenek rónává,
ami tekervényes, legyen egyenessé,
ami göröngyös, legyen simává!
Akkor megjelenik az Örökkévaló dicsősége,
és minden halandó látni fogja,
kivétel nélkül mindannyian!”

— az Örökkévaló maga mondta ezt.

Egy hang szólt hozzám:
„Hirdesd, jó hangosan!”
Kérdeztem: „Mit mondjak?”
Ezt mondd: „Minden halandó olyan,
mint a fű a pusztán!
Minden emberi dicsőség,
mint a mező virága.
Csak rálehel az Örökkévaló,
és megszárad a puszta füve,
elhull virága.
Bizony, mint a fű,
olyan a nép!
Elszárad a fű,
elhull a virág,
de Istenünk szava
örökké érvényes marad!”

Nézzétek, Istenetek jön!

….”

Mózes nem mehet be az Ígéret Földjére

23 Abban az időben így könyörögtem az Örökkévalónak: 24 Uram, Istenem! Éppen csak elkezdted megmutatni szolgádnak, milyen hatalmas vagy, és milyen csodálatosak tetteid! Nincs más isten rajtad kívül égen-földön, aki ilyen hatalmas dolgokat tehetne! Senki sincs hozzád mérhető! 25 Kérlek, engedd meg, hogy én is átkelhessek a Jordánon! Hadd lássam azt a szép és jó földet, a hegyvidéket, amely a túloldalon fekszik! Hadd lássam meg a Libanon hegyeit!

26 De az Örökkévaló annyira megharagudott rám miattatok, hogy nem hallgatta meg könyörgésemet, hanem így válaszolt: „Mózes, elég volt! Erről egy szót se többet! 27 Menj föl a Piszgá-hegy tetejére, és onnan nézd meg a földet minden irányban! A saját szemeddel láthatod, de oda nem mész be, s a Jordánon sem kelhetsz át. 28 Józsuét azonban biztasd, bátorítsd, és adj neki parancsokat, mert ő vezeti át a népet a Jordán túlsó oldalára. Az ő feladata lesz, hogy Izráel népét valóságosan is annak a földnek a birtokosává tegye, amelyet te csak látni fogsz.” ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+3%3A23-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-

——
szerkesztői észrevétel:
11 Hiszen én jól tudom, mit tervezek a számotokra — mondja az Örökkévaló —, s ezek a tervek békességről és felvirágzásról szólnak, nem pedig nyomorúságról és bajról. Olyan jövőt szántam nektek, amelyben jót várhattok.”
—–
Trilak – Lazurán, az időtálló favédelem

A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, azért jövök ebben az időben, hogy figyelmeztesselek téged azok árulására, akik körülvesznek téged ebben a Küldetésben. Sokan kénytelenek lesznek hátat fordítani ennek a munkának, és neked egyáltalán nem szabad utánuk szaladnod. Én sem szaladtam soha azok után, akik üldöztek Engem. Ehelyett felajánlottam Magam, mint egy leölésre szánt bárányt a lelkek megmentése érdekében.

Figyeld csak meg, hogyan veszik hamarosan a keblükre a kinevezett és a Sátán által felkészített hamis prófétákat azok, akik azt mondják magukról, hogy Isten szolgái. Próféciájukat, melyek mindegyike tagadja az Igazságot, arra fogják felhasználni, hogy megszégyenítsenek benneteket. Senki ne gondolja egy pillanatra sem, hogy Üzeneteimet, amelyek azért adatnak a világnak, hogy Második Eljövetelemre készítsék fel az emberiséget, nem fogják szétszaggatni.

Leányom, ezeket az akadályokat figyelmen kívül kell hagynod. Engedelmességed által erősebbé foglak téged tenni – mert az idő nem a te oldaladon áll -, biztosítván azt, hogy a Kegyelmeket, melyeket az emberiségre árasztok, mindenki elnyerhesse.

Az Én igaz prófétáim nagy többsége nem ismeri a Szentírást vagy a próféciákat, melyeket Irgalmasságomból adok a világnak. Nekik nem kell részeket idézniük a Szent Bibliából, mert Én nem erre kérem őket. A Szavam úgy adatik, amilyen az valójában. Az Én Bibliám szent. Nem megengedett számukra, hogy azért idézzenek részleteket belőle, hogy ez által bármiféle Isteni Kinyilatkoztatás hitelességét igazolják. Amikor Én egy Üzenetet adok, akkor a próféta azt írja le, amit Én diktálok neki, és sohasem kérem tőle, hogy részeket idézzen azokból, amelyek az Apostolok által adattak a világnak.

Én nagyobb vagyok, mindenkinél, aki Engem szolgál. Az Én Szavam Szent. Ajándékaim azért adatnak számotokra, hogy felkészítse a lelketeket, és éppen ezért minden igaz prófétának imákat is adok, melyek a Szívemmel való egyesülés ellenállhatatlan vágyát gyújtják meg bennetek.

Az üldöztetés, amelyet el kell viselned, folytatódni fog, és egyre rosszabb lesz. És amikor már azt gondolod, hogy semmi többet nem tudsz tenni, Én be fogom bizonyítani Isteni Jelenlétemet a világnak. Szenvedj, kicsim, méltósággal. Ne védd meg Szavamat, bármennyire csábító is ez, még akkor sem, ha gonosz hazugságokat mutatnak be neked.

Azok, akik ismernek Engem, azt is tudni fogják, hogy mikor nem származnak Tőlem a Szavak, mert Én a szívükben lakom. Azonban a Sátán annyira ravasz, hogy utánozni tud Engem, egyetlen kivétellel: ő sohasem fogja elismerni azt, hogy Én testben jöttem el, vagy, hogy a Testem jelen van a Szent Eukarisztiában.

A Lelkem most egyre erősödik és továbbra is szembe fog szegülni a gonosz erőkkel. Angyalaim minden démont el fognak pusztítani, s mire az utolsó nap elérkezik, egy sem marad belőlük.

A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.

Én vagyok a Kezdet és a Vég. Én eljövök, ahogyan azt megígértem, hogy örök életet hozzak nektek. Álljanak most fel mindazok közületek, akik hisznek Bennem és elfogadják az Igazságot. Gyertek Hozzám. Uralkodjék Atyám Akarata az Új Ég és az Új Föld fölött. Örvendjetek, mert Én a békét és az egységet hozom mindazoknak, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe. Az Én utolsó Szövetségem beteljesült. Uralkodásom elérkezett. Álljatok fel, és fogadjátok el Isten Kezét.

Az a nap, amikor majd ezeket a Szavakat halljátok, az a nap lesz, amikor már tudni fogjátok az Igazságot.

Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, mert csak Isten és az Isteni kinyilatkoztatások Ajándékai hozhatnak számotokra szeretetet, békét, örömet és megtérést, melyek ezen Üzenetek által végigsöpörnek a világon. Mindez Ajándék számotokra. Ezek célja, hogy megmutassa nektek az igaz utat jogos örökségetekhez. Fogadjátok ezt szívélyesen és hálával a lelketekben.

Szeretett Jézusotok”
A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.  

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-most-neked-adott-szavaim-az-utolso-napon-ujbol-hallhatoak-lesznek-emlekezz-azokra/

—–
Római katolikus:
2018-04-28

húsvét 4. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás – első missziós útjukon – elkezdik a pogányok között a térítő munkát.
Pál apostolnak pizídiai beszéde utáni szombaton szinte az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten igéjét. Amikor azonban a zsidók meglátták a nagy tömeget, féltékenység fogta el őket, és rágalmakat szórva akarták meghazudtolni Pál szavait.
Pál és Barnabás azonban bátran kijelentette: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét. De mivel ti visszautasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk.
Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává rendeltelek téged, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.”
A pogányok ennek hallatára örvendezve magasztalták az Úr tanítását. Hittek is mindazok, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje így az egész környéken elterjedt. A zsidók azonban felbujtották az előkelő vallásos asszonyokat meg a város elöljáróit, és üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen. Ezért kiutasították őket a városból. Ők pedig – (vádképpen) – lerázták ellenük lábuk porát, és Ikóniumba mentek. A tanítványok pedig elteltek örömmel és Szentlélekkel.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 13,44-52

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát. 3cd. vers.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * és győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

ALLELUJA
Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, * és megismeritek az Igazságot – mondja a mi Urunk. Jn 8,31b-32 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézust látja, az látja és ismeri a mennyei Atyát is.
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”
Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!
Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.
Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,7-14″

http://igenaptar.katolikus.hu/
——
Görög katolikus:

20 Azonnal hirdetni kezdte a város zsinagógáiban, hogy Jézus az Isten Fia.

21 Akik hallották Sault, nagyon csodálkoztak, és ezt kérdezték: „Hát nem ő az, aki Jeruzsálemben el akarta pusztítani azokat, akik Jézusban hisznek? Hiszen ide is azért jött, hogy letartóztassa, és a jeruzsálemi főpapokhoz hurcolja őket!”

22 De Saul egyre nagyobb erővel bizonyította a damaszkuszi zsidóknak, hogy Jézus a Messiás, és zavarba hozta őket.

23-24 Egy idő múlva a damaszkuszi zsidók összefogtak, és elhatározták, hogy végeznek Saullal. Éjjel-nappal őrizték a város kapuit, hogy ha arra jön, meggyilkolják. Saul azonban megtudta, mire készülnek. 25 A tanítványai pedig az egyik éjszaka egy kosárban leengedték őt a városfalon kívülre, és így elmenekült.

Saul Jeruzsálemben

26 Amikor Saul Jeruzsálembe érkezett, szeretett volna a tanítványokhoz csatlakozni. De azok féltek tőle, mert nem hitték el, hogy ő is Jézus tanítványa lett. 27 Csak Barnabás barátkozott vele, és elvitte az apostolokhoz. Elmagyarázta nekik, hogyan látta meg Saul az Urat az úton, hogyan szólt hozzá az Úr, és hogy Damaszkuszban Saul milyen bátran beszélt Jézus nevében.

28 Így azután Saul is a tanítványok közé tartozott, szabadon járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran beszélt az Úr nevében. 29 Gyakran beszélgetett, sőt vitatkozott a görög kultúrát követő zsidókkal, akik viszont azt tervezték, hogy meggyilkolják őt. 30 Amikor a testvérek ezt megtudták, elvitték Sault Cézárea városába, és onnan továbbküldték Tarzuszba.

31 Ebben az időben Júdeában, Galileában és Samáriában Jézus tanítványainak egész közössége mindenhol nyugalmat élvezett, épült és gyarapodott. A hívők egész életükkel tisztelték az Urat, a Szent Szellem pedig bátorította és segítette őket, ezért egyre többen csatlakoztak hozzájuk. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+9%3A20-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[a]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[b] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15%3A17-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket. Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+16%3A1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, Isten minden egyes Egyháza a Földön, amelyek tisztelnek Engem, az Emberfiát, és azok, akik kifejezik Mennyei Atyám iránti hűségüket, hamarosan meg fognak oszlani. Egyes Egyházakon belül sokan fellázadnak majd, és nagy megosztottságok kerülnek felszínre, s mivel egyre jobban félrevezetik őket a saját soraikon belül, megpróbálnak olyan törvényeket bevezetni, amelyek elnézik a bűnt.

Azoknak, akik erkölcsi kötelezettséget éreznek, mert szeretik és ismerik Isten Szent Szavát, szemrehányást fognak tenni, és azzal fogják őket vádolni, hogy kegyetlenek és szívtelenek. Az ő bűnük az lesz, hogy ellenszegülnek a bűnös törvényeknek, amelyeket azért fognak bevezetni, mert az Egyházakat az üldöztetés során az Antikrisztus fel fogja oszlatni. Amikor ezek megoszlanak és szilánkokra hullnak, akkor az alapjaik meginognak. Többé már nem lesznek képesek határozottan kiállni a gonoszsággal és az igazságtalansággal szemben. Ekkor sok megrémült lélek számára, akik nagyon össze fognak zavarodni, megérik az idő arra, hogy szemtanúi legyenek Isten egy alternatív templomának.

Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti. És mivel Isten minden gyermekét szereti, ezért egyesíteni szeretné őket; és hogy nekik át kell ölelniük egymást függetlenül hittől, vallástól, bőrszíntől, fajtól és törvényeiktől. Azt fogják mondani, hogy így mindnyájan egységessé válnának Isten Színe előtt, és felkérik mindnyájukat, hogy küldjenek képviselőket az új templomba, amely Rómában lesz megtalálható. Továbbá azt fogják mondani, hogy ez lesz majd az Új Jeruzsálem, amely a Bibliában meg van jövendölve, és amelyet Isten választott vezetője védelmez – a hamis próféta.

Oly sokan fognak bedőlni ennek a nagy HAZUGSÁGNAK, mely a János Evangélistának adott Isten Szent Szavának a megcsúfolása. Minden Szót, amelyek ennek a prófétának adattak a végidőkre, megragadnak, átalakítanak és kiforgatnak, hogy megfeleljen az Antikrisztus napirendjének.

Azokat, akik nem hajlandók elfogadni ezt az új, úgynevezett befogadó egyházat, nem fogják Kereszténynek tekinteni. Őket durván bántalmazni fogják és bolondoknak tekintik majd. Ha a Szentlélek nem vezetné őket, be lennének szippantva a hamis és trágár templomba, ami elrejti azt a ronda igazságot, amely felszíne alatt húzódik meg.

Az Antikrisztus most azon munkálkodik, hogy előkészítse fellépését a világ színpadára, és ő lesz az, aki nemcsak uralkodni fog ezek fölött az egyházak fölött, de elhitetve azt, hogy ő különleges isteni ajándékokkal rendelkezik, becsapja majd az embereket. A humanitárius ügyek iránti nagy szolgálataiért fogják tisztelni. Ő, az Antikrisztus, nemzetközi kitüntetéseket fog kapni karitatív munkájáért. És aztán azt fogják mondani, hogy ő egy szent ember karizmájával rendelkezik. Nem sokkal később csodákat fognak neki tulajdonítani, míg végül azt fogja mondani, hogy ő egy Isten küldetésében járó próféta.

Sokan be fognak dőlni ennek a SZÖRNYŰ MEGTÉVESZTÉSNEK, mert a világ egyházai támogatni fogják őt, a hamis prófétától pedig megkapja a jóváhagyás pecsétjét.

Végül a világ azt fogja hinni, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus. Szavaim süket fülekre fognak találni, mivel az ő jelenléte felfalja majd az egész emberiséget, kinek tapsa el fogja hallgattatni azokat, akik Isten Igaz Szavát hirdetik. De Nagy Irgalmasságomnak köszönhetően, Atyám Kezével együtt közbe fogok lépni az út minden jelentős lépésénél.

Üzeneteim a legutolsó napig sem fognak véget érni. Az Én Hangom sohasem fog meghalni. Isten azon gyermekei sem fognak meghalni soha, akik hűségesek maradnak Szent Szavához.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azt-fogjak-mondani-hogy-ez-az-uj-templom-egy-olyan-egyhaz-mely-mindenkit-egyesit-mert-isten-minden-gyermeket-szereti/
http://igazsag-konyve7.webnode.hu

 
VÖ.:
Burke bíboros elítélte számos püspök és bíboros hallgatását az ügyben, különösen kritikus volt továbbá azokkal szemben, akik “egy új Egyházról szóló képzelgéseket terjesztenek, egy olyan Egyházról, amely a múlthoz képest teljesen más irányba tart, az Egyház számára például ‘új paradigmát’ képzelve.
http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/04/05/burke_biboros_scalfari_pokolrol_szolo_interjuja_melyseges_botrany
 

ÉS:

TOVÁBBÁ:
http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/04/07/_ezert_tanusitjuk_es_megvalljuk_az_aprilis_7-ei_romai_konferencia_zaronyilatkozata
—–
Római katolikus:
2018-04-08Húsvét 2. vasárnapja, az isteni irgalmasság vasárnapjaKezdőének:
Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy tőle felnőjetek az üdvösségre, alleluja. (1Pét 2,2)
vagy
Örüljetek dicsőségteknek, adjatok hálát Istennek, aki meghívott titeket a mennyek országába, alleluja. (4Ezdr 2,36-37)Könyörgés:
Örökké irgalmas Istenünk, te lángra lobbantod a neked szentelt nép hitét, amikor évről évre visszatér Húsvét ünnepe. Növeld kegyelmedet, amelyet megadtál nekünk. Add, hogy méltóképpen megértsük, milyen csodálatos, hogy megtisztultunk a keresztvíz által, újjászülettünk a Szentlélekből, és elnyertük a megváltást Krisztus vére árán. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Azokban a napokban: A hívő sokaság egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, hanem mindenük közös volt. Az apostolok nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus feltámadását, és mindnyájan bővelkedtek a kegyelemben.
Nem akadt köztük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt, eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, az apostolok lába elé tette, és szétosztották mindenkinek, szükségéhez mérten.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 4,32-35

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad. 6. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Előénekes: Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondja Áron papi háza is, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondják, akik félik az Urat, * mivel irgalma örökké megmarad.
Hívek: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Az Úr jobb keze erősnek bizonyult, * az Úrnak jobbja fölemelt engem.
Nem halok meg, hanem élek, * és hirdetem az Úr nagy tetteit.
Megfenyített az Úr és megpróbált, * de nem adott halálra engem.
H: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé.
Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben.
Ezt a napot az Úristen adta, * örvendjünk és vigadjunk rajta.
H: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 117,2-4.16ab-18.22-24

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Testvéreim! Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Isten szülötte; aki pedig a szülőt szereti, szereti a szülöttét is. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük az Istent, és eleget teszünk parancsainak. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Parancsai nem nehezek.
Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem – győzelem a világ fölött! – a mi hitünk. Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek igazság.
Ez az Isten igéje.
1Jn 5,1-6

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. * Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” Jn 20, 29 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem?” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 20,19-31″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-08

 
——
Görög katolikus:
Ő azonban negyven napon keresztül többször is megjelent az apostoloknak, beszélt nekik Isten Királyságáról, és sokféle módon meggyőzően bizonyította, hogy él. Az egyik ilyen alkalommal, amikor együtt ettek, ezt parancsolta nekik: „Az Atya megígért nektek valamit, ahogyan már beszéltem erről. Ne menjetek el Jeruzsálemből, amíg ő be nem teljesíti az ígéretét! Mert János vízbe merített be, titeket azonban néhány nap múlva Szent Szellembe fognak bemeríteni.”  “
 

Az Ige emberré lett

Kezdetben volt az Ige,[a] aki Istennel együtt volt, és maga is Isten volt. Az Ige kezdetben együtt volt Istennel. Minden az Ige által jött létre, nélküle egyetlen teremtmény sem keletkezett. Benne volt az élet, amely a világosság volt az emberek számára. A világosság[b] fénylik a sötétségben, de a sötétség sohasem tudta legyőzni, feltartóztatni vagy megérteni.

Isten küldött egy embert, akit Jánosnak[c] hívtak. Ő azért jött, hogy tanúskodjon a világosságról, s hogy mindenki halljon arról, aki a világosság, és higgyen benne. Nem ő volt a világosság, hanem azért jött, hogy tanúskodjon a világosságról mindenkinek. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+1%3A1-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

Üzenet a papok számára és mindazon felszentelt szolgáim számára, akik életüket Szent Szolgálatomra adták.

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, ez egy Üzenet a papok számára és mindazon felszentelt szolgáim számára, akik életüket Szent Szolgálatomra adták.Szeretett szolgáim, azt akarom, hogy kövessétek az Egyház Törvényeit és azokat, akiknek Nevemben engedelmességgel tartoztok.

Nektek sohasem szabad megszegnetek az Egyház iránti kötelességeteket, és továbbra is, mint mindig, szolgálnotok kell Engem. Kérlek benneteket, hogy továbbra is úgy szolgáltassátok ki a Szentségeket, mint korábban, de még nagyobb igyekezettel. Továbbra is lássátok el szent feladatotokat, amint azt eddig is tettétek. Kötelességgel tartoztok Isten gyermekeivel szemben, és nektek vezetnetek kell nyájatokat. Maradjatok mindenkor hűségesek Tanításaimhoz.

Nem ti lesztek azok, drága szolgáim, aki majd cserbenhagyják Egyházamat a Földön. Nem a ti tetteiteken keresztül fognak megváltozni a Törvények Egyházamban annak érdekében, hogy az új tanokat tárt karokkal elfogadják.

Ti hűségesek fogtok maradni Egyházam szolgálatában, és végezni fogjátok kötelességeiteket egészen a szörnyű napigEz az a nap lesz, amikor a Szentmisémet a felismerhetetlenségig meg fogják változtatni. Isten ellenségei lesznek azok, akik eltaszítanak Tőlem benneteket, azok, akik beszivárogtak Egyházamba.

Amikor az új miseformát elétek tárják, akkor nem marad más választásotok, mert tudni fogjátok, hogy többé már nem a Legszentebb Eukarisztiát fogja felkínálni. Ekkor végre az Igazság fel lesz tárva számotokra, habár addigra már ismerni fogjátok a jeleket. A jelek magukba foglalják majd az imák szabályozásának különös új módjait; A Sátánra többé már nem fognak utalni, és a Szentségeket meg fogják változtatni annak érdekében, hogy más elnevezéseket vezessenek be. Ti kényelmetlenül fogjátok magatokat érezni, mégis kötelezettséget fogtok érezni arra, hogy hűségesek maradjatok Egyházamhoz.

Ha továbbra is hűségesek maradtok Tanításaimhoz, akkor földi Egyházam Létezése egyedüli túlélési eszköz lesz számotokra.

Amikor Tanításaimat, Szentségeimet és a Szentmisémet megváltoztatják, nem szabad tévednetek. Ha ti nem tartjátok be Törvényeimet, akkor elárultok Engem.

A többi Keresztény Egyháznak: figyelmeztetlek benneteket, hogy ez a fertőzés a ti egyházatokra is ki fog terjedni. Idővel nehéz lesz számotokra, hogy olyan módon tanúsítsatok tiszteletet Tanításaim iránt, ahogyan az a világnak adatott. Minden keresztény szenvedni fog a hamis próféta és serege és az Antikrisztus rendszere alatt, kinek arcát, mint minden idők legbefolyásosabb vezetője, hamarosan sugározni fogják az egész világon.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/uzenet-a-papok-szamara-es-mindazon-felszentelt-szolgaim-szamara-akik-eletuket-szent-szolgalatomra-adtak/

“… Mert van egy dolog, amit tudnotok kell: az Antikrisztus bájos vonzóereje mögött ott lesz a bűnre való ösztönzés terve, hogy így az emberiség meghozza végső döntését: dacolva Istennel a fenevad pártjára álljon. Amikor ennek az ideje elérkezik és amikor már minden kísérletet megtettem a lelkek megmentésére, akkor bevégeztetett.Csak a választottak vétetnek fel Királyságomba.

Jézusotok”

Amikor az ember élelmiszerért fog tülekedni, mivel az éhínség markában tartja a világot, a Harmadik Pecsét akkor lesz kinyilatkoztatva.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-az-ember-elelmiszerert-fog-tulekedni-mivel-az-ehinseg-markaban-tartja-a-vilagot-a-harmadik-pecset-akkor-lesz-kinyilatkoztatva/
———
Római katolikus:

” 4. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Legfájóbb csalódásaink közepette is bízzunk abban, hogy Istennek hozott áldozatunk nem marad gyümölcstelen! 
A gonoszoktól szorongatva a próféta így fohászkodott:
Uram, te megmutattad nekem, és így felismertem cselekedeteiket. Világos lett előttem, mert feltártad szándékaikat.
Én pedig, mint szelíd bárány, amelyet áldozatra visznek, nem tudtam, hogy milyen tervet szőnek ellenem.
Azt mondották: „Pusztítsuk ki a fát gyökerestől; irtsuk ki őt az élők földjéről, hogy még a nevét se emlegessék többé.” Te, seregek Ura, igazságosan ítélkezel, te a vesék és a szívek vizsgálója vagy: hadd lássam, miként ítéled és bünteted meg őket!
Ezért tártam fel előtted ügyemet.
Ez az Isten igéje.
Jer 11,18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek. (Vö. 2a. vers.)
Előénekes: Én Uram, Istenem, csak benned remélek, * ments meg minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem.
Nehogy elragadja, lelkemet, mint egy oroszlán, * és széttépje, mert nincs, ki megmentsen.
Hívek: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
E: Ítélj meg, Uram, engem, * mert igaz és ártatlan vagyok.
Szűnjék meg a bűnösök gonoszsága † és az igazakat erősítsd meg, * szíveket és veséket vizsgáló igaz Isten.
H: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
E: Oltalmamat én Istennél találom, * megmenti ő a tiszta szívűt.
Isten igaz bíró, * haragjától naponta félni kell.
H: Én Uram, Istenem, * csak benned remélek.
Zsolt 7,2-3.9bc-10.11-12

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö, Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézust nem akarják elismerni Messiásnak, mert Galileából származik. 
Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?”
Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz.
Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.”
A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!”
Ezután mindegyikük hazatért.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 7,40-53″

——
Görög katolikus: 

47 Az első ember a földből származik, hiszen Isten a földből formálta. A második ember a Mennyből jött.48 Amilyen volt az első, a földből való ember, olyan a többi földi ember is. Viszont, amilyen az a Mennyből való, olyanok azok is, akik szintén a Mennyből származnak.49 Ahogyan hasonlítunk az első földi emberre, úgy fogunk hasonlítani majd arra a mennyeire is.50 Ezt azért mondom, testvéreim, mert ezzel a földi, hús-vér testünkkel nem vehetünk részt Isten Királyságában. Hiszen az, ami el fog pusztulni, az nem vehet részt abban, ami örökkévaló.

51 Figyeljetek rám, mert titkot tárok fel előttetek: nem mindannyian fogunk meghalni, de mindannyian át fogunk változni!52 Mindez egy szempillantás alatt fog történni, amikor az utolsó trombitaszó felhangzik. Megszólal a trombita hangja, és akik korábban meghaltak, feltámadnak a romolhatatlanságra, az örök életre. Mi pedig, akik akkor még élünk, át fogunk változni. …”

“…  25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen.27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.” “
“… 11 Azt kívánjuk, hogy mindannyian szorgalmasan végezzétek ezt a munkát, egész életetekben. Így azután meg is fogjátok kapni, amiben most reménykedtek!12 Ne legyetek lusták! Azokat kövessétek, akik hittel és türelemmel végül megkapták, amit Isten ígért nekik!”
—–
—–
—–
VIDEO:
Miracle of Jesus in Jerusalem 2016

Ez a gonosz gesztus a Nagyhét folyamán azok számára lesz látható, akik nyitva tartják a szemüket

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, mekkora szenvedést kell jelenleg megtapasztalniuk a Szívemhez közel álló szeretett Felszentelt szolgáimnak, akik ismerik az Igazságot, és akik látni kényszerülnek az utálatot Egyházamban a Földön.Egy különleges sértésre kerül majd sor, melyet a Nevemen fognak ejteni arra törekedvén, hogy a Nagyhét alatt meggyalázzanak Engem. Ez a gonosz gesztus a Nagyhét folyamán azok számára lesz látható, akik nyitva tartják a szemüket, és ez lesz azon jelek egyike, amelyből tudni fogjátok, hogy a csaló, aki földi Egyházam trónján ül, nem Tőlem jön.

Követőim, nektek tudnotok kell, hogy a világnak adott próféciák – a figyelmeztetés arra az időre, amikor Egyházamon belül megragadják a hatalmat azok, akik a fenevadhoz hűségesek – most teljesednek be. Ennek most van itt az ideje.

Ne feledjétek, hogy akik büszkén mutogatják az alázat jelvényét, azok a kevélység bűnével vétkeznek. A kevélység (gőg) bűn.

Azoknak, akik azt mondják, hogy Egyházam arculatát meg kell újítani, tanait fel kell frissíteni és akik azt mondják, hogy korszerűsítvén Egyházamat, több ember fogja azt majd elfogadni, tudniuk kell a következőket:

Ti, akik azt mondjátok, hogy követitek Tanításaimat, de a törvényeket meg akarjátok változtatni úgy, hogy elnézzétek azokat a cselekedeteket, amelyek pedig bűnösek a Szememben, most takarodjatok Egyházamból! Ti nem vagytok az Enyéim! Ti hátat fordítottatok Nekem, és nem vagytok méltók arra, hogy belépjetek Házamba. Mégis ez fog megtörténni. Ti és mindazok, akik követelitek a változtatásokat, amelyeket a szekuláris világ tárt karokkal üdvözöl, elégedettek lesztek, mert a hamis próféta az ő kegyeibe csábít benneteket, és ti rövid uralkodásának minden pillanatát meg fogjátok tapsolni. De nem Én, Jézus Krisztus, leszek az, akit ti követni fogtok. Ti a hamis tanokat fogjátok követni, nem az Isten tanait.

Oly sokan fogják a hamis próféta uralkodását választani, és örömmel a szívükben, félre tolnak Engem. Amikor követendő útjuk hibái nyilvánvalóvá válnak, szegény Felszentelt szolgáimnak nem lesz hová fordulniuk. Szomorúságuk félelemmé fog átváltozni a félelmük pedig kétségbeeséssé. Ők nem fogják tudni, hogy kiben bízhatnak meg, de tudniuk  kell a következőket: A Testemet, Egyházamat meg lehet ostorozni és megszentségteleníteni, de a Lelkemet sohasem lehet megérinteni, mert Az halhatatlan.

Azoknak mondom, akik most elutasítják Szavamat és akiknek az Igazság a Mennyből, mint különleges Ajándék adatik: Megáldalak benneteket. Én továbbra is ki fogom árasztani rátok Kegyelmeimet, míg csak vissza nem tértek Hozzám. Amíg meg tudom menteni sajnálatra méltó lelketeket, addig nem fogom feladni.

Ahol Tanításaim és Szentségeim érintetlenek maradnak, ott Egyházam élni fog, és nem hal meg soha. A túléléshez nincs szüksége téglára és habarcsra, mert Én vagyok az, Jézus Krisztus, akinek Teste az Egyház. Ti, szeretett hűséges papjaim, Felszentelt szolgáim és követőim, az Én tagjaim vagytok. Ti a Testemmel egyesültetek, hogy megalkossátok Egyházamat a Földön. Meg kell tanulnotok erősnek, bátornak és Szent Szavamhoz hűségesnek lennetek, attól függetlenül, hogy milyen ellenérvekkel hozakodnak elő nektek.

Az Egyházszakadás idejének nyilvánosságra kerülése közel van és Rómában már érezhető egy szörnyű nyugtalanság. Amikor a Szentlélek összecsap a gonosz lelkével, akkor egy választóvonal fog a közepén végighúzódni és így két tábor keletkezik. A nagy megosztottság gyorsan fog leereszkedni. Aztán sokan azok közül, akiket a csaló megtévesztett, Szentséges Karjaimba fognak sietni védelemért.

Én vezetni foglak benneteket ezekben a szomorú időkben, és kérem, hogy mindnyájan adjátok át Nekem könnyeiteket, és Én lélekben megvigasztallak majd benneteket.

Megáldalak titeket. A szív békéjét hozom nektek. Védelmezlek benneteket.

Szeretett Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ez-a-gonosz-gesztus-a-nagyhet-folyaman-azok-szamara-lesz-lathato-akik-nyitva-tartjak-a-szemuket/

—–
Római katolikus:

” 4. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A választott nép hivatása, hogy megmutassa: milyen az Istennel kötött szövetség. 
A szabadulásra váró népnek ezt mondja az Úr: „A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján segítségedre leszek. Megőriztelek, és szövetséges néppé tettelek, hogy helyreállítsd az országot, és birtokodba vedd az elpusztított örökséget; hogy azt mondd a foglyoknak: »Menjetek!«, és a sötétségben levőknek: »Jöjjetek a világosságra!« Minden út mentén legeltetnek majd, és minden kopár halmon legelőt találnak. Nem éheznek és nem szomjaznak, forró szél nem éri, és a nap heve nem égeti őket. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, és vizek forrásaihoz tereli őket. Úttá teszem nekik a hegyeket, és járhatóvá az ösvényeket. Íme, ezek messze távolról jönnek, azok északról és a tenger felől, amazok pedig a déli országokból. Zengjetek dicséretet, egek, és ujjongj te, föld! Hegyek, daloljatok örömötökben, mert az Úr megvigasztalja népét, és megkönyörül szegényein. Így panaszkodott Sion: »Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!« De megfeledkezhet-e kisgyermekéről az asszony, és megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? De még ha az megfeledkeznék is, én akkor sem feledkezem meg rólad.”
Ez az Isten igéje.
Iz 49,8-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers.)
Előénekes: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Hűséges az Úr minden szavában, * és tettei szentnek hirdetik.
Az Úr a botladozót fenntartja, * és fölemeli, akit megaláztak.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 144,8-9.13cd-14.17-18

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Én vagyok a feltámadás és az élet, * aki hisz énbennem, nem hal meg örökre.” Jn 11,25a és 26 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Úgy kell tisztelnünk a Fiút, ahogyan a mennyei Atyát tiszteljük. 
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.”
E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel.
Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre.
Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra.
Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 5,17-30″

——
Görög katolikus: 

Nóé átka és áldása18-19 Ezek voltak Nóé fiai, akik vele együtt jöttek ki a bárkából: Sém, Hám és Jáfet. Az ő leszármazottjaik terjedtek szét, és népesítették be újra a földet.

Hámnak később fia született, akit Kánaánnak[a]neveztek.

20 Nóé hozzákezdett, hogy megművelje a földet, és szőlőskertet is telepített. …”

“2
Nyissátok ki a kapukat,
    hadd vonuljon be az igazságos nép,
    amely hűséges maradt Istenéhez!
Megőrzöd őket teljes békességben,
    mert szívük állhatatosan bízik benned, Örökkévaló! …”

“28

Az igazságosság útja az életre vezet,
    ha ezen jársz, nem látsz halált soha.[a…”

—–
—–
—–
Tóra:

Vizet öntök a szomjas földre

44 „Figyelj most rám, szolgám, Jákób!
    Halljad Izráel, akit választottam!
Az Örökkévaló mondja ezt neked,
    aki téged teremtett és megformált,
    anyád méhétől fogva segít és támogat:
Ne félj szolgám, Jákób,
    választottam, Jesúrún,[d]
mert vizet öntök a szomjas földre,
    s elárasztom a sivatagot,
Kiöntöm Szellemem gyermekeidre,
    s áldásomat utódaidra.
Úgy virulnak, mint fű a vízparton,
    növekednek, mint fűzfák a folyó mellett.
Az egyik azt mondja:
    ez a nevem: »Én az Örökkévalóé vagyok!«
    Őt »Jákóbnak« nevezik.
A másik ezt írja kezére: »Az Örökkévaló tulajdona«.
    Őt meg »Izráelnek« hívják.”

Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Királya és Megváltója, a Seregek Ura:

„Én vagyok a kezdet és a befejezés,
    nincs más Isten rajtam kívül. …”

——

“Isten, az Atya: Harc dúl most Hierarchiám és a fenevad uradalma között”

Igazság Könyve:
Drága leányom, a Mennyország sír bánatában azon szörnyű nap miatt, amely már oly régen meg volt jövendölve.Az emberiségnek minden idők legnagyobb megtévesztésével kell szembenéznie, amelyet a fenevad valaha is elkövetett.

Fiam könnyei – kinek Kereszthalála a szabadságot adta Gyermekeimnek – lelki gyötrelmében az egész világra hullnak ebben az időben.

Jelenleg Haragomat visszafojtom, de a Dühöm nagy. A csalás nagyon hamar egyértelművé válik mindazok számára, akiket Fiam nevezett ki, hogy vezessék nyáját a Földön.

Harc dúl most Hierarchiám és a fenevad uradalma között. Ez fájdalmas lesz, de a büntetés, mely az ellenség és serege általi gonosz üldözést fogja követni, hamarosan eltörli a rothadást.

Felszólítom minden gyermekemet: forduljatok vissza Fiamhoz, és helyezzétek Belé minden bizalmatokat ebben az időben.

Legyetek bátrak, kicsinyeim, mert ez a szenvedés rövid életű lesz. Kezem Hatalma által megkapják majd a tisztánlátást mindazok, akik a fenevadat és a hamis prófétát követik, hogy végül visszahozza őket Fiam Szívébe. Ha el fogják utasítani ezt az Ajándékot, akkor elvesznek és ugyanazt a gyötrelmet fogják elszenvedni, mint amellyel a csaló is szembesül, aki a kárhozat mélységébe (az alvilágba) vettetik majd mindörökre.

A hamis próféta megkoronázását a Szabadkőműves csoportok a világ minden pontján meg fogják ünnepelni, akik gyermekeim végső üldöztetésének szakaszát tervezik.

Azok, akik vele együtt fognak ünnepelni és nem térnek ki ez elől, idővel még nagyobb fájdalmat fognak érezni, mint azok, akik már ismerik az Igazságot.

Most tehát bátorsággal és örömmel várakozzatok, mert mindezeknek meg kell történniük, mielőtt még Fiam Dicsőséges Uralma megnyilvánulna.

Hűséget kell fogadnotok mindenkor Szeretett Fiamnak és el kell utasítanotok a hazugságokat. Amennyiben és amikor felkérnek benneteket, hogy egy új Misén vegyetek részt, akkor tudnotok kell, hogy ez lesz a legnagyobb átok, amellyel a Sátán valaha is sújtotta gyermekeimet.

Tudnotok kell, hogy a Mennyország vezetni fog benneteket, és azáltal, hogy méltósággal elfogadjátok a szenvedéseket, segíteni fogtok Fiamnak a végső szövetség beteljesítésében.

Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-harc-dul-most-hierarchiam-es-a-fenevad-uradalma-kozott/

—–
Római katolikus:
” 4. nagyböjti hét hétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Isten a régi, bűnös népet újjá, bűntelenné akarja teremteni. 
Az újjáteremtésről prófétája által szól az Úr:
Íme, új eget és új földet teremtek; a régi feledésbe merül, és eszébe se jut többé senkinek. Örüljetek és ujjongjatok mindörökké azon, amit majd teremtek!
Mert Jeruzsálemet „Öröm”-nek teremtem, és népét „Ujjongás”-nak. Örömöm telik majd Jeruzsálemben, és ujjongani fogok népemen. Nem hallatszik többé benne sem sírás, sem jajkiáltás. Nem lesz ott többé olyan gyermek, aki csak néhány napig él; sem öreg ember, aki nem töltené be élete napjait.
Mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg; s aki nem éri meg a századik évét, az már átkozottnak számít. Aki házat épít, ő maga lakik benne; aki szőlőt ültet, ő maga élvezi gyümölcsét.
Ez az Isten igéje.
Iz 65,17-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsőítelek téged, Uram, * mivel megmentettél engem. (2a. vers.)
Előénekes: Dicsőítelek téged, Uram, † mivel megmentettél engem, * nem engedted, hogy ellenségeim ujjongjanak rajtam.
Uram, lelkemet kihoztad a halál országából, * életben tartottál, nehogy sírba szálljak.
Hívek: Dicsőítelek téged, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Zsoltárt zengjetek az Úrnak, ti, az ő szentjei, * és dicsérjétek az ő szent nevét,
mert haragja csak egy pillanat, * de jósága végigkísér egész életünkön.
Ha este meglátogat is a sírás, * reggelre az öröm visszatér.
H: Dicsőítelek téged, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Meghallgatott az Úr, és megkönyörült rajtam, * az Úr lett az én segítségem.
Sírásomat örömre fordítottad, * Uram, Istenem, magasztallak mindörökké.
H: Dicsőítelek téged, Uram, * mivel megmentettél engem.
Zsolt 29,2 és 4.5-6.11 és 12a és 13b

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
A jót keressétek és ne a rosszat, hogy éljetek, * és az Úr veletek marad. Vö. Ám 5,14 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A királyi tisztviselő fiának meggyógyítása. 
Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken.
Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta.
Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt.
Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.”
Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).
Ezek az evangélium igéi.
Jn 4,43-54″

——
Görög katolikus: 
“… 26 Így határozott az Örökkévaló az egész föld felől,
    s karját kinyújtotta a nemzetek fölé.
27 Amit ő határoz, ki húzza keresztül?
Ha karját kinyújtja, hogy cselekedjen,
    ki állhat ellene? …”
—–
—–
—–
 
Peruban kövek hullottak az égből.
A kételkedők próbálják hevesen tagadni a spanyol kommentekben, de hallani lehet amikor fémnek ütődve csengve konganak!

Közületek csak a merészek és a bátrak lesznek azok, akik az üdvösség felé vezetik majd Hadseregemet

Igazság Könyve:
Drága szeretett leányom, ezek a napok, amelyek szinte már elérkeztek, szörnyű sötétséget és kétségbeesést hoznak magukkal, melyekhez hasonlónak még sohase voltatok tanúi életetek során.Ez a lélek sötétsége lesz és ezt azon lelkek üressége fogja okozni, akik az Antikrisztust és a hamis prófétát követikNehéz lesz elviselniük az általuk okozott lelki fájdalmat azoknak a keresztényeknek, akik nem lesznek hajlandók hallgatni az eretnekségekre.

Én ezt csak azért mondom nektek, hogy tudjátok majd a szívetekben, hogy az Én Nevemben szenvedtek, mert az elutasítás fájdalmát Szent Szavam védelmezése miatt fogjátok érezni.

Sohasem szabad megkérdőjeleznetek azokat a hatalmas követelményeket, amelyeket veletek szemben támasztanak vagy elveszítenetek bizalmatokat, mert Én vagyok az, a ti Királyotok, akinek Hatalma van azt biztosítani, hogy ezeknek eleget tudjatok tenni.  Abban sem szabad kételkednetek, hogy ez a Maradék Egyház meg volt jövendölve, amelynek most részévé fogtok válni, hogy továbbra is hűségesek maradjatok Hozzám, Jézus Krisztushoz.

Ne hallgassatok azokra, akik megpróbálják bemesélni nektek, hogy ezekben a világnak adott Szent Üzeneteimben nem szabad hinnetek, mert ők meg vannak tévesztve.

Nektek imádkoznotok kell azokért, akiknek nem lesz erejük vagy kellő szellemi tisztánlátásuk és így a rossz elágazást fogják választani az úton. Sokan azok közül, akik a hamis prófétát követik, megpróbálnak majd benneteket is ugyanarra az útra húzni.

Testvér fog testvér ellen harcolni, apa fia ellen, az anya lánya ellen – mindegyikük azon igyekezetében, hogy kövesse az Igazságot, de oly sokan nem fogják felismerni a hamis próféta tanításainak hibáit és így el fognak veszni Számomra.

Közületek csak a merészek és a bátrak – akik a legjobban szeretnek Engem – lesznek azok, akik az üdvösség felé vezetik majd Hadseregemet.

Ők, a Vezetésem alatt, lelkek milliárdjait hozzák majd magukkal a biztonságba. Ezért sohasem szabad feladnotok.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/kozuletek-csak-a-mereszek-es-a-batrak-akik-a-legjobban-szeretnek-engem-lesznek-azok-akik-az-udvosseg-fele-vezetik-majd-hadseregemet/

Arra kérem felszentelt szolgáimat, hogy hívjanak Engem, Jézusukat, hogy Szentséges Véremmel beboríthassam őket.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/arra-kerem-felszentelt-szolgaimat-hogy-hivjanak-engem-jezusukat-hogy-szentseges-veremmel-beborithassam-oket/

—–
Római katolikus:
“OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből

A gonoszok mindig üldözik a jókat, de Isten végül igazságot szolgáltat. 
Miközben Jeremiás az Úr parancsát teljesítette, így fondorkodtak egymás között ellenségei: „Rajta! Szőjünk összeesküvést Jeremiás ellen, mert nélküle sem vész ki a törvény a papnál, sem a tanács a bölcsnél, sem a beszéd a prófétánál! Gyertek, vádoljuk be őt, és gondosan figyeljük meg minden szavát.”
Jeremiás ekkor így imádkozott: „Figyelj rám, Uram, és halld meg ellenségeim szavát! Vajon rosszal szokás-e fizetni a jóért? Miért ásnak hát vermet nekem? Emlékezzél! A színed elé álltam, hogy közbenjárjak értük, és elhárítsam a haragodat róluk.”
Ez az Isten igéje.
Jer 18,18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, Istenem, * irgalmasságodban szabadíts meg engem. 17b. vers.

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS

Én vagyok a világ világossága, – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12b – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon mindenkinek. 
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát, és bizalmasan közölte velük; „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.
Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 20,17-28″

——
Görög katolikus: 
16 De magasztos lesz a Seregek Ura, mikor ítéletet tart, és a szent Isten szentnek bizonyul, mikor igazságot tesz.

17 Bárányok legelnek ott a legelőkön, és a gazdagok romjain jövevények élősködnek.

18 Jaj azoknak, akik a gonoszság kötelein húzzák maguk után a bűnt, és a vétket kötélen, mint a kocsit,

19 akik ezt mondják: Siessen, cselekedjék hamar, hadd lássuk már! Teljesedjék be mielőbb Izráel Szentjének terve, hadd ismerjük meg!

20 Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz jó, és a jó rossz, és akik azt állítják, hogy a sötétség világosság, és a világosság sötétség; azt állítják, hogy a keserű édes, és az édes keserű! …”

—–
—–
—–
Tóra:
“… 18 Ő így felelt: Nem én rontottam meg Izráelt, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed.

19 Most azért üzenj, gyűjtsd ide hozzám az egész Izráelt a Karmel-hegyre, meg a Baal négyszázötven prófétáját az Asérá négyszáz prófétájával együtt, akik Jezábel asztaláról élnek.”

Szent Eukarisztiámat továbbra is magatokhoz kell vennetek.

Igazság Könyve:
“Drága szeretett leányom, a napi Szentmisék még egy bizonyos ideig folytatódni fognak, és arra buzdítom Követőimet, hogy továbbra is vegyenek részt azokon, mint korábban.Szent Eukarisztiámat továbbra is magatokhoz kell vennetek. Nem szabad a napi Áldozatról elmaradnotok, mivel nem ti lesztek azok, akiket kényszeríteni fognak, hogy ezt a döntést meghozzátok. Azt fogják bejelenteni, hogy egy másfajta áldozatot fognak bemutatni Istennek, és amikor ez megtörténik, azonnal tudni fogjátok, hogy a Szentmise gyakorlatát a hamis próféta meg fogja szüntetni. A Szentmise helyébe az ’egy-világ’ pogány rituáléja kerül, és ti szeretett Követőim, megáldva a Szentlélek Ajándékával, annak fogjátok azt felismerni, ami az valójában lesz.

Nektek sohasem szabad elhagynotok azt az Egyházat, amelyet Én adtam a világnak, amely az Én Tanításaimon alapszik, valamint Kereszthalálom Áldozatát, amelyet Legszentebb Ajándékként mutatnak be nektek.

Ti, szeretett Követőim, az Én Egyházam vagytok. Szeretett papjaim és a klérus, akik a Szentlélek Ajándékával vannak megáldva, sohasem fognak elhagyni Engem. És benneteket sem hagynak el soha! És így Egyházam élni fog, mivel az sohasem halhat meg. Az Egyház az Én Testem a Földön, éppen ezért azt sohasem lehet megsemmisíteni. De ennek ellenére össze fogják zúzni, gyötörni fogják és eldobják és hagyják meghalni a vadonban. Bár ellenségeim minden kísérletet meg fognak tenni azért, hogy elpusztítsák benne az élet minden utolsó morzsáját, Egyházam ennek ellenére újra fel fog támadni. Nem szabad elfelednetek, hogy Egyházam – bár úgy tűnik, mintha meghalt volna -, sohasem fog meghalni. 

Egyházam a Földön kisebb méretet ölt majd magára – bár nem a saját hibájából – és a maradék hadsereggé válik.

Igaz Helytartóm, akit félredobtak, harcolni fog, hogy Isten gyermekeit a legjobb képessége szerint vezesse. Én, Jézus Krisztus leszek az, aki vezet, felemel és megszabadít majd benneteket a gonoszságtól, amelyet majd rátok kényszerítenek; egy gonoszság, amelynek hirtelen és rettenetes vége lesz mindazok számára, akik az Antikrisztus és az ő szolgái oldalára állnak.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/szent-eukarisztiamat-tovabbra-is-magatokhoz-kell-vennetek-nem-szabad-a-napi-aldozatrol-elmaradnotok-mivel-nem-ti-lesztek-azok-akiket-kenyszeriteni-fognak-hogy-ezt-a-dontest-meghozzatok/ 

—–
Római katolikus:

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Sokszor a választottak is hálátlanok; a bűnbánatban azonban megtisztulunk, és örök életet nyerünk. 
Prófétája által szól az Úr: Halljátok az Úr szavát, Szodoma fejedelmei! Figyelj Isten parancsára, Gomorra népe! „Mosdjatok meg, s tisztuljatok meg. El gonosz tetteitekkel színem elől, ne tegyetek többé rosszat!
Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának s védelmezzétek az özvegyet. Aztán jöjjetek s szálljatok velem perbe!” – mondja az Úr. „Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú.
Ha készséggel engedelmeskedtek, majd a föld legjavából esztek. De ha tovább is lázongtok ellenem, kard pusztít el benneteket.” Igen, az Úr szája mondta ezt.
Ez az Isten igéje.
Iz 1,10.16-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét. (Vö. 23b. vers.)
….

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Vö. Ez 18,31 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki Isten törvényét tanítja, legyen példakép a törvény megtartásában is! 
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz;
„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 23,1-12″

——
Görög katolikus: 
A jó pásztor

10 “Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló;

de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora.

Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. …”

20 A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát,

21 tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen. “

—–
—–
—–
Tóra:
A nyugalom napja

12 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek:

13 Így beszélj Izráel fiaival: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Így tudjátok meg, hogy én, az Úr, vagyok a megszentelőtök.

14 Tartsátok meg a szombatot, tartsátok szentnek! Meg kell halnia annak, aki megszentségteleníti. Ki kell irtani népe közül azt az embert, aki valamilyen munkát végez azon. …”

——–
—-