Címke: halál

Földi életetek az Irántam való szeretetetek próbatétele

Igazság Könyve:
2014. november 12. szerda, 23:45

 

Drága szeretett leányom, ez csak természetes, hogy az emberek félnek az ismeretlentől, és ez az oka annak, hogy félnek a haláltól is. A halál a legfélelmetesebb dolgok egyike az emberek fejében, mivel sokan vakok az Örök Életről tett Ígéretemmel szemben. Ha tanúi lennének Dicsőséges Királyságomnak, akkor a halálnak nem lenne hatalma fölöttük.

Én minden lelket örömmel látok Királyságomban. Királyságomban Én nem csak a szenteknek és a választottaknak tartok fenn helyet, jóllehet számukra különleges hely van fenntartva Királyságomban. Én örömmel fogadok minden bűnöst, beleértve azokat is, akik szörnyű bűnöket követtek el, mert Én elsősorban a Nagy Szeretet Istene Vagyok.  Én mindenkit tárt karokkal fogok fogadni, aki a kiengesztelődés vágyával megbékéléssel és bűnbánattal kiált Hozzám. Ha ez még a halál pillanata előtt megtörténik, minden lelket üdvözölni fogok, és megölelem őket.

Az egyetlen akadály az ember lelke és Királyságom között: a kevélység bűne. A gőgös ember, bár lehet, hogy szégyenkezik bűne miatt, mindig azon fog igyekezni, hogy valamilyen módon igazolja bűnét. Most neki mondom: két rossz nem tesz jóvá egy gonosz cselekedetet. A büszke ember túl sok időt veszteget el, azon töprengve, hogy vajon van-e szüksége arra, hogy megváltsam őt, vagy sem. De a halál pillanatok alatt bekövetkezhet, lehet éppen akkor, amikor a legkevésbé számítanak rá. Az az ember, akiben nincs büszkeség, le fog borulni Előttem, és könyörögni fog Hozzám, hogy bocsássak meg neki, és Én akkor őt fel fogom emelni.

Ne féljetek a haláltól, mert az nem más, mint egy ajtó, mely Királyságomba vezet. Csak annyit kérek tőletek, hogy úgy készüljetek fel arra a napra, amikor eltávoztok ebből az életből, ahogyan azt tanítottam nektek. Nem azt kérem tőletek, hogy mondjatok le a mindennapi felelősségetekről. Nektek kötelességeitek vannak másokkal szemben; soha nem szabad azt éreznetek, hogy el kell különülnötök szeretteitektől, amikor Engem követtek. Azt kívánom, hogy szeressétek családjaitokat, barátaitokat, és fordítsatok elegendő időt számukra, így biztosítván azt, hogy az egymás iránti szeretetetek nyíltan kifejezésre jusson. Úgy szeressetek mindenkit, ahogyan Én szeretlek benneteket. Ezt azzal mutatjátok meg, ahogyan bántok az emberekkel; hogy időt fordítotok arra, hogy harmóniában éljetek másokkal, hogy mit mondotok róluk másoknak, és hogy hogyan segítetek azoknak, akik nem tudnak magukon segíteni. A ti földi életetek az Irántam való szeretetetek próbatétele. A mások iránt tanúsított szeretetetek által mutatjátok meg az Irántam való szereteteteket, beleértve azokat is, akik átkoznak benneteket.

Fontos, hogy naponta beszéljetek Velem, még ha csak néhány percet is. Ez az az idő, amikor Én Megáldalak benneteket. Kérlek, ne hagyjátok, hogy az eljövendő világtól való félelem arra ösztönözzön benneteket, hogy cserbenhagyjátok a hozzátok közelállókat. Nektek Rám kell összpontosítanotok, és ha ezt megteszitek, békére fogtok találni. Aztán át kell adnotok a béke ezen Ajándékát szeretteiteknek is. Azonban tudnotok kell, hogy az Irántam való szeretetetek miatt szenvedni fogtok, és meg fogjátok tapasztalni mások gyűlöletét. Ahhoz, hogy fölé emelkedhessetek az ilyen gyűlöletnek, csak szeretettel szabad válaszolnotok. Mindig.

Én a halál kötelékétől mentes szabadságot hozom nektek, és annak többé nem lesz hatalma fölöttetek. Feltámadásomnak köszönhetően, az Én Új Királyságomban ti újból épek lesztek, úgy testben, mint lélekben. Mitől kellene tehát félnetek, ha Én az Örök Élet ezen Ajándékát hozom nektek?

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/foldi-eletetek-az-irantam-valo-szeretetetek-probatetele

 

 
 
———
Római katolikus:
2019-11-1232. évközi hét kedd

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Az isteni bölcsesség tanít meg halhatatlan lelkünk igazi értékére. A szenvedés és halál a balgák szemében érthetetlen, de mi tudjuk, hogy az igaz ember lelke Istené.
Így szól az örök Bölcsesség: Isten az embert halhatatlannak teremtette, és lényét a saját hasonlatosságára alkotta. A
halál a sátán irigységéből jött a világra; és akik vele tartanak, azok megtapasztalják. Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és a halál kínja nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek.
Ők azonban békességben vannak. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Az (utolsó) ítélet idején majd felragyognak az igazak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. Nemzetek fölött ítélkeznek majd, és népeken uralkodnak; és az Úr lesz a királyuk mindörökre. Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűségesek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottainak osztályrésze.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 2,23-3,9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! 2a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
E: Az Úr szeme az igazakra tekint, * és füle meghallgatja kiáltásukat.
Az Úr az arcát a gonoszok ellen fordítja, * emléküket is eltörli a földről.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
E: Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
Közel van az Úr azokhoz, akik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Zsolt 33,2-3.16-19

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A rossz szolga csak annyit tesz, amennyi a
kötelessége.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a
kötelességünk volt.
Ezek az evangélium igéi. 

Lk 17,7-10″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-12

 
 
 
———–
Ortodox (Görög keleti): 

 20 Mivel Krisztussal együtt ti is meghaltatok, ezért felszabadultatok a világot uraló hatalmasságok alól. Akkor miért viselkedtek úgy, mintha még mindig ehhez a világhoz tartoznátok? Miért követtek olyan szabályokat, 21 amelyek ezt követelik: „Ne vedd a kezedbe!” „Ne egyél ilyet!” „Még csak hozzá se érj!” 22 Hiszen ezek olyan dolgokra vonatkoznak, amelyek elhasználásra valók és nem maradnak meg sokáig. Ha ilyen szabályokat akartok betartani, akkor csak emberek tanításait és parancsait követitek, és nem Isten gondolatait. 23 Ezek a szabályok bölcs dolgoknak látszanak, de csak a vallásoskodást szolgálják, amelyre a hamis alázatosság és a test gyötrése jellemző. Ezeknek azonban semmi hasznuk sincs, mert csak a régi emberi természet kívánságainak kielégítését szolgálják.

Új élet Krisztusban

3.1 Mivel Krisztussal együtt feltámadtatok a halálból, a mennyei dolgokra törekedjetek, hiszen Krisztus is a mennyben ül, Isten jobb oldalán! A mennyei dolgokon gondolkozzatok, ne a földieken járjon az eszetek! Hiszen meghaltatok, az új életetek pedig Krisztussal együtt Istenben van elrejtve. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ki lehet Jézus tanítványa?

25 Nagy tömeg kísérte Jézust, ő pedig hozzájuk fordult, és ezt mondta: 26 „Csak az lehet az én tanítványom, aki hozzám jön, és jobban szeret engem, mint apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy testvéreit! Igen, csak ha jobban szeret engem még a saját lelkénél is! 27 Aki nem veszi vállára a keresztjét, és nem azzal együtt követ engem, az nem lehet a tanítványom!

28 Ha tornyot akarsz építeni, akkor előbb leülsz, és megtervezed a költségeket, hogy lássad, elég-e a pénzed az építkezés befejezéséhez. 29 Különben előfordulhat, hogy az alapot megépíted, de a házat már nem tudod befejezni. Akkor pedig, aki csak látja a félbe maradt épületet, gúnyolni fog, és azt mondja: 30 »Ez az ember hozzákezdett az építkezéshez, de befejezni már nem tudta.«

31 Ha egy király a hadseregével háborúba indul egy másik király ellen, akkor előbb tanácskozik, és haditervet készít. Ha neki csak tízezer katonája van, akkor meg kell gondolnia, hogy képes-e legyőzni azt az ellenfelét, aki húszezer harcossal jön ellene! 32 Mert ha nem, akkor inkább követeket küld az ellenséghez, amíg a másik még távol van, hogy megkérdezze a békefeltételeket. 33 Ugyanez vonatkozik rátok is: ha le nem mondtok mindenről, amitek csak van, nem lehettek a tanítványaim!”

Az ízét vesztett só

34 „Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan lehetne ismét sóssá tenni? 35 Az ízetlen só már semmire sem jó! Sem a szántóföldre, sem a trágyára nem használható, ezért kidobják.

Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+14:25-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/12

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Én minden lelket örömmel látok Királyságomban.

Igazság Könyve:

2014. november 12. szerda, 23:45

Drága szeretett leányom, ez csak természetes, hogy az emberek félnek az ismeretlentől, és ez az oka annak, hogy félnek a haláltól is. A halál a legfélelmetesebb dolgok egyike az emberek fejében, mivel sokan vakok az Örök Életről tett Ígéretemmel szemben. Ha tanúi lennének Dicsőséges Királyságomnak, akkor a halálnak nem lenne hatalma fölöttük.

Én minden lelket örömmel látok Királyságomban. Királyságomban Én nem csak a szenteknek és a választottaknak tartok fenn helyet, jóllehet számukra különleges hely van fenntartva Királyságomban. Én örömmel fogadok minden bűnöst, beleértve azokat is, akik szörnyű bűnöket követtek el, mert Én elsősorban a Nagy Szeretet Istene Vagyok.  Én mindenkit tárt karokkal fogok fogadni, aki a kiengesztelődés vágyával megbékéléssel és bűnbánattal kiált Hozzám. Ha ez még a halál pillanata előtt megtörténik, minden lelket üdvözölni fogok, és megölelem őket.

Az egyetlen akadály az ember lelke és Királyságom között: a kevélység bűne. A gőgös ember, bár lehet, hogy szégyenkezik bűne miatt, mindig azon fog igyekezni, hogy valamilyen módon igazolja bűnét. Most neki mondom: két rossz nem tesz jóvá egy gonosz cselekedetet. A büszke ember túl sok időt veszteget el, azon töprengve, hogy vajon van-e szüksége arra, hogy megváltsam őt, vagy sem. De a halál pillanatok alatt bekövetkezhet, lehet éppen akkor, amikor a legkevésbé számítanak rá. Az az ember, akiben nincs büszkeség, le fog borulni Előttem, és könyörögni fog Hozzám, hogy bocsássak meg neki, és Én akkor őt fel fogom emelni.

Ne féljetek a haláltól, mert az nem más, mint egy ajtó, mely Királyságomba vezet. Csak annyit kérek tőletek, hogy úgy készüljetek fel arra a napra, amikor eltávoztok ebből az életből, ahogyan azt tanítottam nektek. Nem azt kérem tőletek, hogy mondjatok le a mindennapi felelősségetekről. Nektek kötelességeitek vannak másokkal szemben; soha nem szabad azt éreznetek, hogy el kell különülnötök szeretteitektől, amikor Engem követtek. Azt kívánom, hogy szeressétek családjaitokat, barátaitokat, és fordítsatok elegendő időt számukra, így biztosítván azt, hogy az egymás iránti szeretetetek nyíltan kifejezésre jusson. Úgy szeressetek mindenkit, ahogyan Én szeretlek benneteket. Ezt azzal mutatjátok meg, ahogyan bántok az emberekkel; hogy időt fordítotok arra, hogy harmóniában éljetek másokkal, hogy mit mondotok róluk másoknak, és hogy hogyan segítetek azoknak, akik nem tudnak magukon segíteni. A ti földi életetek az Irántam való szeretetetek próbatétele. A mások iránt tanúsított szeretetetek által mutatjátok meg az Irántam való szereteteteket, beleértve azokat is, akik átkoznak benneteket.

Fontos, hogy naponta beszéljetek Velem, még ha csak néhány percet is. Ez az az idő, amikor Én Megáldalak benneteket. Kérlek, ne hagyjátok, hogy az eljövendő világtól való félelem arra ösztönözzön benneteket, hogy cserbenhagyjátok a hozzátok közelállókat. Nektek Rám kell összpontosítanotok, és ha ezt megteszitek, békére fogtok találni. Aztán át kell adnotok a béke ezen Ajándékát szeretteiteknek is. Azonban tudnotok kell, hogy az Irántam való szeretetetek miatt szenvedni fogtok, és meg fogjátok tapasztalni mások gyűlöletét. Ahhoz, hogy fölé emelkedhessetek az ilyen gyűlöletnek, csak szeretettel szabad válaszolnotok. Mindig.

Én a halál kötelékétől mentes szabadságot hozom nektek, és annak többé nem lesz hatalma fölöttetek. Feltámadásomnak köszönhetően, az Én Új Királyságomban ti újból épek lesztek, úgy testben, mint lélekben. Mitől kellene tehát félnetek, ha Én az Örök Élet ezen Ajándékát hozom nektek?

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/foldi-eletetek-az-irantam-valo-szeretetetek-probatetele

 

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

MENNYEI TÁPLÁLÉK

A BÍRÓ AKI MÉGIS GYENGÉD

1994. augusztus 10.

Az én békémet adom neked. Én vagyok az Úr, és szívesen ellátlak mennyei táplálékkal. Írd galambom, írd le a következő szavakat a Szentírásból:

“Ha bennem maradtok,
és tanításom tibennetek,
kérjetek, bármit akartok: megkapjátok!” 1

Figyelj és írd: Irgalmamban megkönyörültem rajtatok és azért vagyok itt, hogy tanítsam a tanulatlant, és törvényemet adjam a törvényszegőnek. Továbbra is táplálni fogom e nemzedéket mennyei Atyám örökségével. A magasságból jön a Kenyér, amely meggyógyít benneteket. A tanítás Kenyere a mennyből száll alá, Atyám tartalékaiból. Senki sem mondhatja, hogy “Nincs mit ennem”. Íme felkínálom nektek, nehogy kísértésbe essetek, és azt egyétek, ami rossz és halálos, ami a világ gyökeréből való. Lelkem életet és békét kínál fel nektek, Virágom által írom e néhány szót számotokra.

Uram, a görögkeleti papok közül néhányan azért nem hiszik, hogy Te vagy az, aki beszélsz, mert “virágnak” szólítasz.

Tudom, de nem olvasták? …elpusztult ivadékaik virága 23 Ezeknek mondom: “Nyissátok ki szíveteket, megkapjátok a világosságot, és hinni fogtok.” Most olyanok, mint a szánalomraméltó sokaság, amint árnyékban és sötétségben bolyong. Irgalmamban nem tekintek vétkükre, hogy időt adjak a bűnbánatra! Jöjj, barátom, nem felejtettem el, amit azon a napon felajánlottál nekem. Közeledik az a pillanat, amikor hasznát tudom venni felajánlásodnak. 4 Addig felkészítelek. Továbbra is megjelenek képmásommal helyedben, hogy bátorítsalak. Ó gyermekem, mit meg nem tennék érted? Utadat zafírokkal borította be gyengéd szeretetében Atyám, a Király, aki mégis oly anyai; a Bíró, aki mégis gyengéd és szeretetteljes; az Alfa és az Omega, aki mégis oly szelíd. Jöjj! én és te? Mi ketten?

Igen!

Beszélj Nevemben, ez örömet szerez és tiszteletet nyújt nekem.

Uram, szeretlek, és jelenlétedben minden percnek örvendek.

én is gyönyörűségemet lelem abban, ha ily módon beszélek veled.

Ez mindig így van Uram, mindenkor és mindenhol, ahol éppen vagyok. Ez az adomány mindig velem van.

Igen! Az Atya és én kínáltuk fel neked ezt. Ó Vassula, egy napon velem együtt fogsz megjelenni Atyám udvarában. Mindaddig azonban nem szakítom le virágomat, míg tervem be nem teljesedik veled. Addig továbbra is idd Véremet és edd Testemet! A Szent Isten veled van. ”

 

———-
Római katolikus:
2019-11-1132. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Az isteni Bölcsesség ad értelmet életünknek, tehát ezt kell keresnünk; Isten Lelke betölti a mindenséget, tehát mindenki megtalálhatja, aki tiszta szívből keresi.
Így szól az
örök Bölcsesség: Szeressétek az igazságot, ti, föld kormányzói! Gondoljatok az Úrra jó lélekkel, keressétek őt szívetek egyszerűségében, mert azok találnak rá, akik nem kísértik, és azoknak nyilvánítja ki magát, akik bíznak benne! Az aljas gondolatok ugyanis eltávolítanak Istentől; aki pedig Isten hatalmával balgán szembeszáll, elnyeri büntetését. Mert nem tér be a Bölcsesség gonosz szándékú lélekbe, és nem vesz lakást olyan testben, amely a bűnnek szolgál. Hisz a fegyelem szent lelke menekül a hamisságtól, távol tartja magát az esztelen gondolatoktól, és visszariad, ha igaztalanság közelít. A Bölcsesség emberbarát lélek ugyan, de nem hagyja büntetlenül a káromló ember ajkának vétkét, mert Isten belelát a veséjébe, ismeri szívét, és hallja szavait. Az Úr Lelke ugyanis betölti a földkerekséget, és aki egybefogja a mindenséget, az tud is minden szóról!
Ez az Isten igéje.

Bölcs 1,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján! 24b. vers.
Előénekes: Uram, te megvizsgálsz, és jól ismersz engem, * tudod, ha leülök, vagy ha fölkelek.
Gondolataimat messziről is ismered, † szemmel tartod jártomat-keltemet, * jól látod minden utamat.
Hívek: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
E: Szavam még el sem éri nyelvemet, * íme, te már ismered, Uram.
Minden oldalról körülfogtál, * és kezedet rajtam nyugtatod.
Csodálatos ezt tudnom, * oly magasztos, hogy fel sem foghatom.
H: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
E: Lelked elől ugyan hová mehetnék? * Színed elől hová futhatnék?
Ha fölszállnék az égbe, te ott vagy, * ha a holtak hazájában pihennék, ott is jelen vagy.
H: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
E: Ha felölteném a hajnal szárnyait, * és a tenger túlsó végén laknék,
oda is a te kezed vezetne, * és jobbod tartana engem.
H: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
E: Egész bensőmet te alkottad, * anyám méhében te szőttél egybe engem.
Magasztallak, hogy oly csodásán alkottál, † csodálatos minden műved, * lelkem jól tudja mindezt.
H: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
Zsolt 138,1-10

ALLELUJA
Úgy ragyogtok, mint csillagok az égen, * ha megtartjátok az élet igéit. Fil 2,15d-16a – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A megtérőnek mindig meg kell bocsátanunk.
Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz:
„Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra!
Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!”
Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!”
Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,1-6″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-11

2014. november 9. vasárnap, 15:20

Drága szeretett leányom, mindaz, amit valaha is tenni szerettem volna az volt, hogy megmentsem Isten gyermekeinek a lelkét. Örök Atyám mindig arra vágyott, hogy úgy szeressék Őt gyermekei, ahogyan Ő szereti őket.

Még akkor is, amikor elsőszülöttje elutasította Szeretetét, szeretett Atyám ennek ellenére megalkotta a Tízparancsolatot, hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy az Ő Törvényei szerint éljen. Az ember vágya mindig az kell, hogy legyen, hogy Mesterét szolgálja, de ahhoz, hogy ezt megtegye, szeretnie kell fivéreit és nővéreit. Azáltal, hogy betartja Isten Törvényeit, hűséges lesz, és közelebb fog kerülni Hozzá. De azzal, hogy elutasítja a Tízparancsolatot, az ember nagy távolságot teremt önmaga és Isten között.

 …”

https://masodikeljovetel.hu/ennek-kuldetesnek-koszonhetoen-otmilliard-lelket-fogok-megmenteni


————

Ortodox (Görög keleti): 

 13 Ti ugyanis szellemileg halottak voltatok a bűneitek miatt és azért, mert a régi emberi természet uralkodott rajtatok. Isten azonban Krisztussal együtt nektek is új életet adott, miután megbocsátotta minden bűnünket. 14 Adósság-listánkat — amely azzal vádolt bennünket, hogy felsorolta az Isten törvénye ellen elkövetett vétkeinket — odaszegezte a Keresztre, s ezáltal azt végleg eltörölte. 15 Ugyanakkor a szellemi világ fejedelmeit és uralkodóit Krisztus közreműködésével megfosztotta hatalmuktól, és diadalmenetében közszemlére tette őket, mint győztes hadvezér a foglyait.

A valóság Jézus Krisztusé!

16 Ezért ne engedjétek, hogy bárki is szabályok közé szorítson benneteket a tekintetben, hogy mit ehettek vagy ihattok, vagy hogy milyen zsidó vallási ünnepeket — például az Újhold[a] vagy a Szombat ünnepét — kell megtartanotok. 17 Mindezek a vallási szabályok a múltban csak előrevetített árnyékai voltak a közeledő valóságnak — vagyis Jézus Krisztusnak.

18 Ne veszítsétek el a győztesnek járó jutalmatokat olyan emberek miatt, akik élvezik az alázatoskodást, az angyalokat imádják, és mindig a látomásaikról beszélnek. Ezek ok nélkül nagyra tartják magukat, mert a régi emberi természetük szerint gondolkodnak. 19 Az ilyenek nem ragaszkodnak a „Fejhez”, vagyis Krisztushoz. Pedig Krisztus kapcsolja és tartja össze a „Test” részeit az izületek és inak által. Így növekszik a „Test”, amelyet Isten nevel föl.

20 Mivel Krisztussal együtt ti is meghaltatok, ezért felszabadultatok a világot uraló hatalmasságok alól. Akkor miért viselkedtek úgy, mintha még mindig ehhez a világhoz tartoznátok? Miért követtek olyan szabályokat, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+2%3A13-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Megkapod a jutalmad!

12 Ezután Jézus a házigazdához fordult: „Amikor vendégséget készítesz, ne a barátaidat, testvéreidet, rokonaidat, vagy a gazdag szomszédaidat hívd meg! Hiszen akkor viszonzásul ők is meghívnak téged, és ezzel már meg is kaptad jutalmadat! 13 Inkább szegényeket, bénákat, sántákat és vakokat hívj meg vendégségbe! 14 Akkor boldog és áldott leszel, mert ők nem tudják a meghívásodat viszonozni. Az igazságszerető emberek feltámadásakor pedig majd megkapod ezért a jutalmadat.”

Páldázat a nagy vendégségről

15 Ekkor az egyik vendég ezt mondta Jézusnak: „Milyen boldog az, akit Isten Királyságában fognak vendégül látni!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+14:12-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/11

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Az eutanázia egy iszonyatos cselekmény az Én Szememben

Igazság Könyve:
2014. november 3. hétfő, 23:50

 

Drága szeretett leányom, az eutanázia halálos bűn, és az megbocsáthatatlan. Aki bármilyen okból kifolyólag segítséget nyújt, részt vesz, vagy döntést hoz egy férfi vagy egy nő életének a kioltásában, súlyos bűnt követ el Isten Szemében.

A legnagyobb bűnök egyike kioltani egy életet, s aztán azt állítani, hogy bármelyik ember szándékosan tervezett halála egy jó dolog. Az Isten ellen gondosan megtervezett megannyi cselekedetek közül az eutanázia bűne az, amelyet szándékosan tárnak most a világ elé, arra ösztönözvén az embereket, hogy vétkezzenek Isten ellen. Félreértés ne essék, az eutanázia egy iszonyatos cselekedet az Én Szememben, és súlyos következményeket von maga után azok számára, akik részt vesznek az ilyen cselekményekben.

Megölni egy másik lelket, halálos bűn, és ez vonatkozik minden lélekre kezdve annak fogantatásától, egészen földi élete utolsó napjáig. Semmi sem igazolhatja az emberi élet kioltását, amikor azt teljes tudattal követik el, hogy a halál egy meghatározott időpontban következzék be. Egy élő léleknek okozott halál tagadja Isten létezését. Amikor azok, akik ilyen cselekedetekkel vétkeznek, és ugyanakkor elfogadják Isten Létezését, akkor ezzel a cselekedetükkel Isten 5. Parancsolatát szegik meg.

Jelenleg egy olyan terv van kibontakozóban, amellyel milliókat ösztönöznek arra, hogy megrövidítsék az emberi életet – úgy a test, mint a lélek életét. Amennyiben egy ilyen cselekedet készséges résztvevőivé váltok, mely beszennyezi az emberi élet sérthetetlenségét, nem lesz életetek – főleg nem Örök Életetek-, és az üdvösség nem lehet, és nem is lesz a tietek.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-eutanazia-egy-iszonyatos-cselekmeny-az-en-szememben

 

———-
Igaz élet Istenben:

A VÁRAKOZÁS ALVÁST JELENT

1988. augusztus 19.

Egyszerűen csak szeretném megmondani Neked, mennyire szeretlek, és köszönök mindent, amit eddig tettél, és amit most teszel értem. Sohasem leszek képes mindezt a kegyelmet viszonozni Neked.
Uram?

Én vagyok. Virágom, támaszkodj rám! Én még a legméltatlanabbaknak is adok. Irgalmasságom végtelen, de szomorúságomra sokan elfeledték, hogy milyen vagyok valójában. Igazságos vagyok, nem vagyok részrehajló, és még a legrosszabbnak is adok. Szerezz örömet Szent Szívemnek! Add nekem szeretetedet, még ha néha langyos is, én elfogadom. Add nekem szeretetedet, és én tökéletesítem istenségemben. Úgy jöjj hozzám, mint most, önérdek nélkül, és ajánld fel nekem szeretetedet! Ne várj arra, hogy tökéletes légy, és majd akkor ajánld fel nekem szeretetedet! Ne várj arra, hogy szent légy, és majd akkor ajánld fel szeretetedet! Úgy jöjj kis lélek, amilyen vagy, minden hibáddal együtt, és én tiszta szeretetté alakítom szeretetedet felülről visszasugározva rád, kis lélek.
Mindent széppé teszek, amit nekem felajánlasz, ezért úgy jöjj hozzám, amilyen vagy, ajánld fel nekem szeretetedet, azt a szeretet, ami nagyon sok emberből hiányzik! Lélek! Ha tudnád, hogy milyen sok lélek szenved a tisztítótűzbenSzabadítsd ki őket a tisztítóhelyről, hogy hozzám jöhessenek. Arra vágyakoznak, hogy velem lehessenek, de képtelenek rá a lelkükön lévő foltok miatt. Szabadítsd ki őket imával és áldozattal, szabadítsd meg őket azáltal, hogy szeretsz engem, hogy imádsz engem! Szabadítsd meg őket azáltal, hogy hozzám és keresztemhez láncolod magad! Szabadítsd meg őket a szeretet cselekedeteivel, szabadítsd meg oket azzal, hogy osztozol szenvedésemben! Vassula, ezek a lelkek epekednek értem, hogy újból és mindörökre egyesülhessenek velem. Először azonban meg kell tisztulniuk, hogy jelenlétemben lehessenek.

Uram, azt mondtad: “…hogy újból egyesülhessenek velem…” Veled voltak haláluk után egy időre?

Amikor kiszabadítottam lelküket a testükből, egyetlen pillanatra megmutattam nekik Szent Arcomat, és ugyanabban a pillanatban lehullott szemükről a fátyol. Szemembe néztek, és az én tisztaságomban és világosságomban azonnal meglátták a leplezetlen igazságot, és felismerték, hogy lelkük milyen mocskos a bűntől. Égő vágyuk ellenére, hogy kitárt karjaimba siessenek és kövessenek, megértették, hogy ez lehetetlen, mielőtt meg nem tisztul a lelkük. 1 Így visszahullanak a szomorúság gyötrő fájdalmával, és felkészülnek tisztulásukra. Kimondhatatlanul bántja és égeti őket, hogy nem láthatnak engem. Távollétem az, ami égeti őket, és a tisztítóhelyen legnagyobb szenvedésük oka az én távollétem . Másfajta szenvedéseken is átesnek tűz által, bűneiktől függően. Készítsd fel lelkedet előre, teremtés! Ne várj addig, amíg a halál rád veti árnyékát! Tartsd tisztán és folt nélkül lelkedet! Táplálkozz Testemmel, idd Véremet, amilyen gyakran csak lehet! Gyakran tarts bűnbánatot, készülj fel erre a napra! Böjtölj! A böjt segít. Figyelj szavamra és úgy készítsd fel lelkedet, mintha találkozásunk éppen a mai napon következne be. Ne várj! A várakozás alvást ielent, a várakozás annyi, mint olaj nélkül hagyni lámpásodat. Légy készen arra, hogy találkozol Megváltóddal! Kimondhatatlanul szeretlek benneteket. Értsd meg, hogy végtelen irgalmamból mindenkit fel akarok készíteni!

Később:

Anyuka?

Fogadd békémet! Én vagyok a te Anyukád. Igen Vassula, én tettem. 2 Könnyeim és könyörgéseim az Atyához megmentették gyermekedet. Szeresd az Atyát, mert igen könyörületes.

Mit mondhatok? Megköszönni nem elég, bármit is mondok vagy teszek, nem lesz elég!

Gyermekem; bízd magad Őrá, add át magad gyakran, ez nagyon tetszik Neki. Bízzál Benne, mert az Ő kezében vagy! Az én békémet adom neked. Azzal dicsőítsd Istent, hogy engedelmeskedsz Neki.

Áldott légy Édesanyám!

Megáldalak téged és családodat.

(Később, e meghatottság után:)

Vassula, szeretném elmondani neked, hogy hamarosan bekövetkezik sok minden, amit Fatimában megjövendöltem. Tele vagyok kegyelemmel, és kész vagyok gyermekeimre kiárasztani ettől az évtől kezdve. Közel az idő, és a hátralévő idő rövidsége miatt, én, a ti Szent Édesanyátok közelebb leszek hozzátok, mint valaha. Sokakat eltöltök kegyelmeimmel, hogy szebbé tegyelek és közelebb vigyelek benneteket Jézushoz, aki rettenetesen szenved. Ó leányom… valahányszor egy lélek visszatér hozzánk, egy tövist húz ki szívünkből! Valahányszor azt kiáltják felénk, hogy “szeretlek!”, tövist húznak ki és virágot tesznek helyébe. Béke veled, leányom.

Mi ketten?

Igen, mi ketten.

 
 
“7.
OLVASMÁNY a Makkabeusok második könyvéből
Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról.
A harcok befejeztével Makkabeus Júdás, a választott nép bátor vezére, gyűjtést rendezett, és tizenkétezer ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe, hogy engesztelő áldozatot mutassanak be a megholtakért. Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról. Ha ugyanis nem hitte volna, hogy azok, akik elestek a harcban, egykor feltámadnak, fölöslegesnek és hiábavalónak tartotta volna, hogy a halottakért imádkozzék. Ő azonban fontolóra vette, milyen nagy jutalom vár azokra, akik vallásos lelkülettel pihentek el a halálban.
Szent és üdvös dolog tehát
imádkozni a halottakért, hogy feloldozást nyerjenek bűneiktől.
Ez az Isten igéje.
Iz 25,6a.7-9 vagy 2Mak 12,43-46″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-02

 


———-
Római katolikus:
2019-11-03Évközi 31. vasárnapKezdőének:
Ne hagyj magamra, én Uram, Istenem, ne távozz el tőlem! Siess, oltalmazz engem, Uram, én menedékem! (Zsolt 37,22-23)Könyörgés:
Mindenható, irgalmas Isten, a te kegyelmed műve, hogy híveid méltóképpen és tetszésed szerint szolgálnak neked. Add, kérünk, hogy minden akadályt legyőzve elnyerjük a megígért boldogságot. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Isten irgalmas szeretettel szereti minden teremtményét.
Uram, az egész világ olyan előtted, mint a porszem a mérlegen, s mint a földre hulló hajnali harmatcsepp.
De te mindenkin megkönyörülsz, mert mindent megtehetsz, és elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak.

Mert szeretsz mindent, ami van, és nem utálsz semmit abból, amit alkottál. Hiszen ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna.
Hogyan is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, ha te létre nem hívtad volna?
De te mindent kímélsz, mert a tiéd minden, ó, életnek barátja. Milyen jó és kegyes mindenben a te szellemed, Uram!
Alig bünteted azokat, akik eltévednek; inted azokat, akik vétkeznek, és a szívükre beszélsz, hogy gonoszságukat elhagyva, higgyenek benned, Uram.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 11,22-12,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké. Vö. 1. vers. (5. tónus)
Előénekes: Magasztallak téged, Istenem, Királyom, * és áldom nevedet örökkön-örökké.
Mindennap áldalak téged, * és dicsőítem nevedet örökkön-örökké.
Hívek: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.
E: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
H: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.
E: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
H: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.
E: Hűséges az Úr minden szavában, * és tettei szentnek hirdetik.
Az Úr a botladozót fenntartja, * és fölemeli, akit megaláztak.
H: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.
Zsolt 144,1-2.8-9.10-11.13cd-14

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből
Aki életében megdicsőíti Krisztust, azt Krisztus is dicsőségre emeli.
Testvéreim!
Állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben. Így dicsőül meg Urunk, Jézus neve bennetek, és ti őbenne, Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak kegyelméből.
Van még egy kérésünk, testvérek: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és a vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságtokat, és ne ijesszen meg benneteket sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél, mintha az Úr napja már
küszöbön állna.
Ez az Isten igéje.
2Tessz 1,11-2,2

ALLELUJA
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az Emberfia azért jött, hogy keresse és üdvözítse, ami elveszett.
Abban az időben Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia.
Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.”
Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: »Bűnös embernél száll meg.«
Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.”
Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 19,1-10″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-03


————

Ortodox (Görög keleti): 

„Gyűljetek össze mind, ti nemzetek,
    népek, gyülekezzetek!
Közületek ki tudta ezt előre?
    Vagy ki tudja megmondani, mi volt régen?
Állítsák elő tanúikat, hogy igazolják őket,
    hogy aki hallja, azt mondja rá: »Igaz!«”

Az én tanúim ti vagytok, népem!

10 „Az én tanúim ti vagytok, népem
    — mondja az Örökkévaló —,
és szolgám, akit azért választottam,
    hogy megismerjetek,
higgyetek bennem,
    és megértsétek:
Én Vagyok, csak én!
    Előttem nem volt más Isten,
    és utánam sem lesz senki más!
11 Egyedül én vagyok az Örökkévaló,
    rajtam kívül nincs más Szabadító!
12 Én szóltam hozzátok,
    én szabadítottalak meg titeket,
    én jelentettem ki a múltat és jövőt.
Igen, én tettem ezt,
    nem valami idegen isten!
Ti vagytok tanúim,
    hogy én vagyok Isten egyedül!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —
13 Mindig is én voltam,
    ezután is én leszek Isten egyedül!
Nincs senki, aki kezemből kivehetne,
    nincs, aki megmásíthatná, amit teszek!”

14 Ezt mondja Megváltótok, az Örökkévaló, Izráel Szentje:
„Értetek küldök seregeket Babilóniába,
    megalázom a káldeusokat.
Fogságba hurcolják őket a saját hajóikon,
    amelyekre oly büszkék voltak.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9


—–

https://oca.org/readings/daily/2019/11/03

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Olykor, ami tisztességtelennek tűnhet, meghaladja felfogóképességeteket

Igazság Könyve:

2014. október 26. vasárnap, 23:10

Drága szeretett leányom, azok, akik megtagadnak Engem, úgy gondolják, hogy ha léteznék, akkor egy Szerető Isten nem engedné meg soha a szenvedést, a váratlan tragédiákat, a betegségeket, vagy a korai elhalálozást.

Isten adja az életet és Ő is veszi azt el úgy, ahogyan akarja, és az Ő cselekedeteiből mindig csak jó fog származni, akár ebben a világban, amelyben éltek, vagy az Én Mennyei Királyságomban. A Belém vetett bizalom hiánya az, ami keserűséget okoz a lelkekben, akik a cselekedetek után ítélnek meg Engem, melyekről azt gondolják, hogy kegyetlenek és szükségtelenek. Amit ők nem tudnak, hogy mindennek megvan a maga ideje – egy bizonyos idő élni, és aztán meghalni -, és hogy Isten az Élet Szerzője, egyedül csak Ő dönthet arról, hogy mikor veszi el az életet.

A mások keze által okozott szenvedés olyan dolog, aminek a bűn az okozója, nem pedig Isten. Amikor az ember élete során különféle utakat választ, akkor az kizárólag a saját választása, hogy melyiket követi. Egyesek lelkiismeretük hangját követvén, bölcsen választanak, és megértik a jó és a rossz közötti különbséget. Mások azt az utat fogják választani, amelyről azt gondolják, hogy azt az életszükséglet hozza magával, amelyre szükségük van, hogy fenntarthassák magukat ebben a világban. De ott lesznek azok is, akik ostoba módon választanak, és nekivágnak az önzés, a gonoszság és a kapzsiság útjának.

Minden jó dolog Istentől származik. Olykor, ami tisztességtelennek tűnhet, meghaladja felfogóképességeteket, de tudnotok kell, hogy Isten azt a módot választja, mely által gyümölcsöt gyűjthet az ember számára. A szenvedés pedig része ennek a Tervnek, az Ő lelkeket Megmentő Tervének. Ő nem találja kedvét a szenvedésben, de ez egyik formája a megtisztulásnak. Amikor szenvedtek, Isten ezt a szenvedést megpróbálja felhasználni, hogy az a lelketek javára váljék. De Ő soha nem fog kényszeríteni benneteket arra, hogy bármit is tegyetek, mivel szabad akaratot adott nektek. Amikor a szabad akaratotokkal visszaéltek, az szörnyű bűnbe vezethet benneteket, de Isten mégsem fogja elvenni tőletek a szabad akaratot. A szabad akarat sérthetetlen. Ezt önszántából adta Isten az embernek és ez az egyedüli Ajándék, amelyet soha nem fog elvenni tőletek. Mindazonáltal az ember szabad akaratának köszönhető az, hogy elesik a Kegyelmektől, és bűnbe esik.

A gonosz, az ember szabad akaratára játszik, kísértvén őt az érzékein keresztül. A szabad akarat egy Ajándék, és amikor azt rendszerint helyesen használják, nagy Dicsőséget nyújthat Istennek. De amikor azzal visszaélnek, hogy szörnyű rémtetteket kövessenek el, akkor azt a Sátán az emberiség átkozására használja.

A lelkekért folytatott csata akkor fog véget érni, amikor az ember szabad akarata eggyé válik Isten Akaratával; az ember csak ekkor fog megszabadulni minden olyan dologtól, ami szomorúságot és a szenvedések bármelyikét hozza számára.

Az eljövendő világban, amelynek soha nem lesz vége, Isten Akarata fog uralkodni.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/olykor-ami-tisztessegtelennek-tunhet-meghaladja-felfogokepessegeteket

2014. október 24. péntek, 22:50

Isten Keze a Napot fogja felhasználni arra, amelynek tevékenysége szokatlan lesz, hogy a világot figyelmeztesse. A tudósok képtelenek lesznek megindokolni a napban végbemenő váratlan mozgásokat, e csillag szokatlan viselkedését, amely fényt ad nektek.

… 

Én folytatom Isten gyermekeinek felkészítését ezekre az időkre. Meg fogom mutatni nektek az utat Királyságomhoz, és ti látni fogjátok Fényemet. Semmi sem fogja elterelni figyelmeteket az út mentén, mivel tisztán fogjátok látni, hogyan hozza magával a gonosz a rettenetes sötétséget.  A Nap szét fog oszlani, míg végül három napig semmilyen fény sem fogja beborítani a Földet. Az egyetlen fény az Igazságtól jövő fény lesz.

 …”

https://masodikeljovetel.hu/isten-keze-napot-fogja-felhasznalni-arra-hogy-vilagot-figyelmeztesse


———-

Igaz élet Istenben:

KÖZÜLETEK KINEK A SZÍVE ERŐSEBB A HALÁLNÁL?
1992. június 10.

Béke legyen veled! A Szeretet szeret téged. Virágom, figyelj és írj! Miként az az ember, aki meghívja barátait, hogy vele egyenek, úgy hívlak titeket imádkozni ma, és arra is meghívlak, hogy vegyetek részt szenvedésemben, örömömben és vágyaimban. Ti alig várjátok, hogy meghallgassatok, és csendben figyeljetek arra, amit mondok. De ó! … Tudom, hogy mennyire szomjaznak egyesek közületek! Ezekben az időkben még inkább kinyújtom felétek kezemet a magasból, hogy megmentselek a gonosz hatalmától, aki kész kioltani a bennetek megmaradt kis világosságot, és arra akar kényszeríteni, hogy éljetek sötétségben. Ne mondjátok ezért: Senki sincs, aki megmentene, senki, aki pártomat fogná”, ne mondjátok, hogy nem kaptok segítséget! A szívetekkel hívjatok segítségül engem, és repülve jövök hozzátok…

Én vagyok a ti Barátotok!

Én vagyok az, aki titeket a legjobban szeret!
Én vagyok a Hűséges. Arra tanítottalak benneteket, hogy ne vonjátok meg a jóságot senkitől, aki kéri. Nem tennétek meg nekem, ha azt kérném, hogy szedjétek ki a töviseket, melyek Szívemet szúrják? Ezért van szükségem jóságos lelkekre! Ma méginkább szükségem van áldozatot vállaló lelkekre, mint valaha. Maradt-e még közöttetek érző lélek? Közületek ki helyez engem pecsétként szívére? Közületek kinek a szíve erősebb a halálnál?
Nem értetted még meg, hogy belebetegedtem az irántad érzett szeretetbe, nemzedék?
Nyissátok meg számomra teljesen szíveteket, nővérem, fivérem, szeretteim, mert szájam szárazabb a pergamennél a szeretet hiánya miatt. Hagyatkozzatok rám! Miért féltek átadni magatokat? Hiszen Szent Isteneteknek adjátok át magatokat, annak, akiről azt mondjátok, hogy szeretitek. Adjátok nekem teljesen szíveteket és mennyországgá alakítom, hogy dicsőítsetek engem, a ti Királyotokat. Ajánljátok fel magatokat Szentséges Szívemnek és dicsőítsetek! Ti mindannyian az én házam népe vagytok, és nem kívánom, hogy bárki is elvesszen. Ha bennem maradtok, élni fogtok. Továbbra is ismertessétek meg, kis bárányaim, testvéreitekkel a Szentséges Szívemnek szóló felajánlást és az Édesanyátok Szeplőtelen Szívének szóló felajánlást! Megáldalak benneteket, és szeretetem sóhaját hagyom homlokotokon.

Szent Édesanyánk üzenete:

Szeretett gyermekeim! Tegyetek meg mindent, amit Jézus mond nektek! Adjatok hálát Nevének hűséges szeretetéért! Emeljétek Isten felé fejeteket és ragyogni fogtok. Szegény gyermekeim! A magasból letekintek városaitokra, amelyekben nincs nyugalom, és nagy a felfordulás. Körülnézek, de nem találok elég szeretetet és nagylelkűséget. Több imára van szükségem, több nagylelkűségre és szeretetre, hogy segíthessek rajtatok. Oly kevés lelket találok, aki támogat engem imáimban. Mondjatok le gonosz útjaitokról, és éljetek szentül! Szükségem van imátokra, miként a szomjas talajnak az esőre, hogy segíthessek rajtatok, és széppé tehesselek benneteket Fiam számára. Ne késlekedjetek! Az ellenség elszánta magát arra, hogy könyörtelenül és irgalmatlanul öljön, és továbbra is kiűzze az embereket saját országukból. Rettenetes dolgokat láttam a magasból, és Szívem összeszorult. De csak akkor tudom helyreállítani az országokat és visszaállítani a békét a testvérek között, ha éberen figyeltek imádságot kérő könyörgéseimre és áldozatot kérő felszólításaimra. Akkor nem lenne többé elvesztett gyermek és megszűnne az özvegység is. Fogadjátok most szívetekbe üzeneteinket! Ajánljátok fel magatokat Istennek! Ő kézenfog és nevel benneteket. Szent képmásának tükörképévé fog alakítani titeket. Vele meg fogjátok tanulni: A szenvedés isteni, a megalázottságnak enyhítő hatása van Isten szemében, az engedelmesség tetszik Neki. Vágyakozzatok arra, amit leginkább elutasít ez a világ:

Az Ő keresztjére!

  Megáldalak benneteket anyai szeretetemmel. “


 
 
———
Római katolikus:
2019-10-2629. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A mennyei Atya, aki Jézust is feltámasztotta a halálból, bennünket is életre kelt a Szentlélek erejével.
Testvéreim!
Nincs semmi ítéletre méltó azokban, akik Jézus Krisztusban élnek. Hiszen a lélek törvénye, amelyet a Jézus Krisztusban való élet ad, felszabadít minket a
bűnnek és a halálnak törvényétől.
Amire ugyanis az ószövetségben adott törvény képtelen volt, mert a test miatt erőtlenné vált, azt Isten végrehajtotta. A
bűn miatt tulajdon Fiát küldte, a bűnös testhez hasonló alakban. Ő azért jött, hogy elítélje a testben lévő bűnt, hogy beteljesedjék a törvény rajtunk, akik már nem test, hanem a Lélek szerint élünk.
Aki a test szerint él, testiekre
vágyik; aki viszont a Lélek szerint él, lelkiekre törekszik. A test kívánsága a halálra vezet, a lélek törekvése az életre és a békére. A test vágyódása ugyanis Isten ellen van, mert nem veti alá magát Isten törvényének, hiszen nem is képes rá. Aki test szerint él, nem lehet kedves Isten előtt.

Ti azonban nem a test, hanem a lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nem lakik Krisztus Lelke, az nem Krisztusé.
Ha Krisztus bennetek lakik, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztust feltámasztotta a halottak közül, a ti halandó testeteket is életre kelti a bennetek lakó Lelke által.
Ez az Isten igéje.
Róm 8,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk. Vö. 6. vers.
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén?
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

ALLELUJA
Én nem kívánom a bűnös halálát, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * hanem hogy a bűnös éljen, és hozzám térjen. Ez 33,11 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Tartsunk mindnyájan bűnbánatot, mert így mentjük meg lelkünket!
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette.
Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: »Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet?« De az így válaszolt: »Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,1-9″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-26


————

Ortodox (Görög keleti): 

Könyörgés szabadulásért

15 Kérlek, tekints le a mennyből,
    nézz ránk szent és dicsőséges lakóhelyedről!
Hová lett irántunk való féltő szereteted[c]
    és hatalmad?
Könyörületességed és irgalmad
    miért vontad meg tőlünk?
16 Hiszen te vagy Édesapánk, Örökkévaló!
    Nem Ábrahám, nem is Izráel,
    hanem te, Örökkévaló, te vagy Atyánk!
Öröktől fogva Megváltónk vagy — ez a neved!
17 Miért hagytad hát,
    hogy letérjünk utadról, Örökkévaló?
Miért keményítetted meg szívünket,
    s hogy ne féljünk téged?
Fordulj vissza hozzánk, szolgáidhoz,
    néped törzseihez, örökségedhez!
18 Szent néped csak rövid ideig használhatta,
    s most ellenségeid taposták szentélyedet!
19 Olyanok lettünk,
    mintha nem is uralkodtál volna rajtunk soha,
    mintha nem is nevedet viselnénk!

64.1 Bárcsak meghasítanád az eget, Örökkévaló,
    és leszállnál a földre,
    hogy a hegyek is remegjenek előtted!
Leszállnál, oly hirtelen,
    ahogy lángra lobban a száraz bozót,
    vagy felforr a víz!
Akkor ellenségeid is megismernék neved,
    s félve reszketnének előtted a nemzetek,
látva rettenetes tetteidet,
    melyeket
senki sem várt!
Ó, bárcsak leszállnál a földre,
    hogy a hegyek is remegjenek előtted!
Mert öröktől fogva
senki sem hallott ilyet,
    híre
sem jutott fülébe,
nem látott más Istent kívüled,
    aki ily nagy dolgokat tesz a benne bízókért!

Hiszen elébe sietsz annak,
    aki örömét leli az igazságos tettekben,
    és tetszésedre él.
De vétkeztünk ellened,
    és megharagudtál ránk.
Régóta így van ez,
    vajon megszabadulunk-e valaha?
Mindannyian tisztátalanná lettünk,
    még jótetteink is olyanok,
    mint a bemocskolt ruha,
elhervadunk, mint őszi falevél,
    bűneink elsodornak, mint a szél.
Nincs senki, aki segítségül hívná neved,
    vagy hittel kapaszkodna beléd,
mert eltakartad arcod előlünk,
    kiszolgáltattál bűneinknek,
    hogy megemésszenek bennünket.

Örökkévaló, mégis Atyánk vagy te!
Olyanok vagyunk a kezedben,
    mint fazekas korongján az agyag.
Bizony, kezed alkotott mindnyájunkat!
Ne haragudj ránk oly nagyon,
    ne bűneinkre tekints, Örökkévaló!
Nézz ránk,
    mégis a te néped vagyunk, mindannyian!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+63-64&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


DICSÉRD ÉS HIRDESD NEVEMET!Las Vegas, 1996. december 4.Szeretlek, Uram.Ó, Vassula! Meghívlak, pihenj meg Szentséges Szívemben! Jöjj, Atyám gyermeke! Jöjj! Én vagyok a te Istened, a te Sziklád, az Örökséged. Az én dicsőségemre keltettelek életre a bölcsességgel. Gyengéden vezettelek és Szívemből adtam tanácsot neked…
  Ó, Vassula! 1 Oly sok lélek haldoklik kint a világban! Fáj a Szívem, és rettenetesen bánt, hogy látnom kell ezeket a haldokló lelkeket… 2
Vassula, kész vagy-e arra, hogy több áldozatot ajánlj fel nekem, hogy hazahozhassam a lelkeket? Igen, az én Szentséges Szívembe!

Igen, Uram…

Helyezd belém bizalmadat! Ne fáradj bele abba, hogy értem és velem dolgozz! Légy szerény, hogy Lelkem vezethessen téged oda, ahova én akarom. Dicsérd Nevemet és hirdesd azoknak a nemzeteknek, amelyekhez Szentlelkem hatalmával küldelek! Ne ereszd el a kezem! Engedd, hogy kezemben tartsam a tiédet! Jöjj! A te hűséges Istened van veled hűséges szeretetében .
Megáldalak, drága lélek.
Menj most, imádkozz velük és
emlékeztesd őket arra, hogy Isten, akire vágyakoznak, mindenkor velük van és megáldja őket!
Lakozz mindörökre az én Szentséges Szívemben, imádkozz a lelkek megtéréséért, és tarts ki
hűségedben, mivel én hűséges vagyok! IC “

 

“… „Menj, és kiáltsd Jeruzsálemnek, hogy lakosai mind hallják meg:

Ifjúságodra emlékezem, Jeruzsálem,
    
hűséges szeretetedre,

mikor még úgy szerettél,
    mint menyasszony a vőlegényét!
Milyen
hűségesen követtél a pusztában,
    amelybe soha nem vetett magvető!

Akkor Izráel népe még az Örökkévaló szent tulajdona volt,
    mint aratáskor az első búzakéve.
Aki csak hozzányúlt, mind vétkezett,
    és bajt hozott magára”
    — ezt mondja az Örökkévaló.

Jákób nemzetsége, Izráel népének családjai, halljátok meg az Örökkévaló szavát! Ezt üzeni nektek az Örökkévaló:

„Miféle hibát találtak bennem őseitek,
    hogy oly messze távolodtak tőlem,
    és hitvány bálványokat követtek?
    Miért lettek ők maguk is hitványak?
Nem kérdezték többé: »Hol van az Örökkévaló,
    aki fölhozott minket Egyiptomból,
vezetett bennünket a pusztában,
    a kietlen sivatagban,
sziklák és szakadékok között,
    száraz vidéken, a halál árnyékában,
    lakatlan és járatlan tájakon?«
Pedig én bőtermő földre vittelek be titeket,
    hogy gyümölcseit és javait élvezzétek.
De alighogy bevonultatok,
    bűneitekkel máris tisztátalanná tettétek földemet,
    vétkeitekkel bemocskoltátok örökségemet.
A papok sem mondták: »Hol van az Örökkévaló?«
Akik magyarázták és tanították a Törvényt,
    nem ismertek engem igazán!
A vezetők is vétkeztek ellenem,
    a próféták pedig Baál által prófétáltak,
    és tehetetlen bálványokat imádtak.
Ezért még perelni fogok veletek,
    sőt majd fiaitok fiaival is perelek!”
    — ezt mondja az Örökkévaló.

10 „Menjetek csak nyugatra,
    át a tengeren, Ciprus szigetére,
    vagy kelet felé Kédárba,[a]
és jól nézzétek meg,
    történt-e valaha ilyen a nemzetek között?
11 Melyik nép hagyta el isteneit más istenekért?
    Pedig azok nem is valódi istenek!
Népem mégis felcserélte Istenét
    — dicsőségét —
    tehetetlen és hitvány bálványokkal!
12 Ó egek, ámuljatok ezen!
    Rémüljetek meg, és borzadjatok el
    — mondja az Örökkévaló —, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+2%3A2-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2019/10/26

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
 

2014. október 24. péntek, 22:50

Drága szeretett leányom, a Nap egyike lesz a legnagyobb jeleknek, amikor az isteni beavatkozás hamarosan feltárul. Amikor változásokat láttok majd a napban, amikor az nagyobbnak tűnik, hosszabban ragyog az évszaktól eltérően, tudnotok kell, hogy közeledik Második Eljövetelem ideje.

Isten Keze a Napot fogja felhasználni arra, amelynek tevékenysége szokatlan lesz, hogy a világot figyelmeztesse. A tudósok képtelenek lesznek megindokolni a napban végbemenő váratlan mozgásokat, e csillag szokatlan viselkedését, amely fényt ad nektek. A Föld a Nap fénye nélkül teljes sötétségbe borulna. Tehát amikor az ember bűnei megnövekednek, és a bűnre úgy tekintenek, mintha az egyszerűen csak az emberi természet része lenne, a Földet el fogja borítani a sötétség szelleme.

Ahogy a bűn elborítja a világot, a Nap lassan elveszíti a fényét, és elhalványul. Ahogy az ember elveszíti a mások iránti szeretet érzését és érzéketlenné válik a fájdalommal szemben, amelyet a bűnnek köszönhetően másoknak okoz, a világ egyre sötétebbé válik – sötét lesz a szelleme, a napnál is sötétebb.

Én folytatom Isten gyermekeinek felkészítését ezekre az időkre. Meg fogom mutatni nektek az utat Királyságomhoz, és ti látni fogjátok Fényemet. Semmi sem fogja elterelni figyelmeteket az út mentén, mivel tisztán fogjátok látni, hogyan hozza magával a gonosz a rettenetes sötétséget.

A Nap szét fog oszlani, míg végül három napig semmilyen fény sem fogja beborítani a Földet. Az egyetlen fény az Igazságtól jövő fény lesz. És a negyedik napon, az ég hirtelen szétnyílik, és fény-szeretet fog áradni az égből, amelyről soha nem hittétek volna, hogy hozzá hasonló létezik.

 …”

https://masodikeljovetel.hu/isten-keze-napot-fogja-felhasznalni-arra-hogy-vilagot-figyelmeztesse

 

——-
Tóra:
Ez Nóé nemzetségének története.Nóé igaz ember[a] volt. Kortársai közül senki sem vádolhatta őt semmilyen bűnnel. Nóé szoros közösségben élt Istennel. 10 Három fia született: Sém, Hám és Jáfet.11-12 Az egész emberiség végleg rossz útra tért. Isten megvizsgálta a föld lakosait, és látta, hogy annyira erőszakosak lettek, hogy az egész földet elborították bűntetteikkel.13 Ezért Isten azt mondta Nóénak: „Elhatároztam, hogy minden embert[b] kiirtok a föld színéről, mert az emberek erőszakossága már elborította az egész földet! Bizony, elpusztítom őket és a földet!

14 Építs hát magadnak egy bárkát gófer fából, és tapaszd be kívül-belül szurokkal! Készíts benne szobákat és rekeszeket! 15 Így készítsd el: a hossza 300, a szélessége 50, a magassága pedig 30 könyöknyi legyen![c] 16 A bárka teteje alatt egy könyök[d] magas nyílást hagyj a fény számára! Az ajtót a bárka oldalán helyezd el! Emeletes legyen a bárka: alsó, középső és felső szintet készíts benne!

17 Tehát építsd meg a bárkát, mert hatalmas özönvízzel fogom elborítani az egész földet, és minden élőlényt kiirtok az ég alatt, amelyben élő lehelet van. Bizony, a szárazföldön minden élőlény el fog pusztulni!

18 Veled azonban, Nóé, szövetséget kötök: te jöjj be a bárkába, s veled együtt a fiaid, feleséged és fiaid feleségei is jöjjenek be! 19 Ugyancsak hozz be a bárkába mindenféle állatból kettőt-kettőt, hogy veled együtt életben maradjanak. Minden fajból egy hímet és egy nőstényt válassz! 20 Mindenféle madárból, kis és nagy szárazföldi vadállatból is hozz be kettőt-kettőt a fajuk szerint — mindegyikből hímet és nőstényét —, hogy túléljék az özönvizet! 21 Gyűjts össze mindenféle élelmet, és raktározd el a bárkában, mind a magatok, mind az állatok számára.”

22 Nóé mindezt el is végezte: mindent pontosan úgy tett, ahogy Isten parancsolta.

Az özönvíz kezdete

7.1 Azután az Örökkévaló szólt Nóénak: „Jöjj be a bárkába családoddal együtt, mert téged találtalak igazságosnak ebben a nemzedékben! A tiszta állatok fajaiból hozz magaddal hét párt, a tisztátalan fajokból pedig egy-egy párt — hímet és nőstényét! Az égi madarakból is hozz magaddal hét párt — hímet és nőstényét! Hozd be őket, hogy ezek a fajok ne pusztuljanak ki, hanem megmaradjanak a földön! Mert hét nap múlva nagy esőt küldök a földre: negyven nap és negyven éjjel szüntelen zuhogni fog. Elpusztítok és eltörlök a föld színéről minden élőlényt, amelyet alkottam.”

Nóé mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló parancsolta.

Az özönvíz idején Nóé 600 éves volt. A fiaival, feleségével és a fiai feleségeivel együtt bement a bárkába az özönvíz elől. 8-9 Nóé engedelmeskedett Isten parancsának, és magával vitt a bárkába a tiszta és tisztátalan állatok, a madarak és a kisebb szárazföldi állatok fajaiból is egy-egy párt — hímet és nőstényét.

10 Hét nap múlva az özönvíz valóban rátört a földre. 11 Nóé életének 600. évében, a második hónap 17. napján felhasadt a föld, és a nagy mélység vizei mindenhol feltörtek a föld méhéből. Ugyanekkor meghasadt az égboltozat is: 12 ettől kezdve negyven nap és negyven éjjel megállás nélkül zuhogott az eső.

13 Ezen a napon Nóé és a fiai: Sém, Hám és Jáfet, azután Nóé felesége és fiainak feleségei beszálltak a bárkába. 14-16 A bárkában ott voltak velük az állatok is: mindenféle kisebb és nagyobb szárazföldi vadállat, háziállat, madár és egyéb szárnyas állat — minden fajból páronként egy hím és egy nőstény. Mindezek az állatok, amelyekben az élet lehelete volt, Nóéval együtt bementek a bárkába, ahogyan Isten megparancsolta. Amikor már mindannyian belül voltak, az Örökkévaló bezárta Nóé mögött a bárka ajtaját.

17 Az áradat egyre csak növekedett, és a negyvenedik napon fölemelte a bárkát, amely ettől kezdve lebegett a víz színén, magasan az elborított föld felett. 18-19 Az özönvíz egyre hatalmasabb lett a földön, egyre csak áradt, és végül már a föld legmagasabb hegyeit is elborította. A bárka pedig a vízzel együtt fölemelkedett, és úszott a víz színén. 20 Miután a víz a hegyeket elborította, még további 15 könyöknyit[g] áradt.

21 Ezért az özönvízben minden szárazföldi állat elpusztult: madarak, háziállatok, kis és nagy vadállatok, valamint az összes ember is. 22 Aki és ami a szárazföldön élt, s orrában az élet lehelete volt — mind belefulladt az özönvízbe. 23 Így törölte el a földről Isten az összes élőt: embereket és nagyobb állatokat, égi madarakat és kisebb állatokat egyaránt. Egyedül csak Nóé maradt életben, és mindazok, akik vele voltak a bárkában.

24 Az özönvíz 150 napon keresztül erőt vett a földön, és teljesen elborította az egész szárazföldet.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+6-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten hazahozza népét

54.1 „Ujjongj, te meddő!
    Ujjongva kiálts és énekelj,
    aki nem szültél!
Mert több fia lesz az elhagyott asszonynak,[a]
    mint annak, aki férjnél van.”
    — mondja az Örökkévaló.

„Szélesítsd ki sátorhelyed,
    bátran terjeszd ki hajlékod határait,
    ne félj!
Sátraid köteleit nyújtsd meg,
    cövekeit verd le jó erősen,
    mert terjeszkedni fogsz jobbra is, balra is!
Utódaid öröklik a nemzeteket,
    és újjáépítik a lerombolt városokat.

Ne félj, mert nem fogsz csalódni,
    és
senki sem gyaláz többé!
Sőt, elfelejted ifjúságod szégyenét is,
    nem gondolsz többé özvegységed gyalázatára.
Hiszen Alkotód a férjed,
    az Örökkévaló, a Seregek Ura!
Ő a Megváltód,[b] Izráel Szentje,
    az Egész Föld Istene!”
    — ezt mondja Megváltód, az Örökkévaló.

Mert az Örökkévaló visszahív magához,
    mint elhagyott és kesergő asszonyt a férje.
Mint a magányos asszonynak,
    akit még fiatalon elküldött a férje,
    azt mondja neked Istened:
„Röpke pillanatra elhagytalak, igaz,
    de nagy irgalommal ismét magamhoz gyűjtelek!
Mivel megharagudtam rád nagyon,
    egy szempillantásig eltakartam előled arcomat,
de örök szeretettel könyörülök rajtad!

Mert úgy van ez, mint Nóé napjaiban:
    ahogy akkor megesküdtem,
    hogy Nóé özönvize többé nem borítja el a földet,
úgy esküszöm most is,
    hogy rád többé nem haragszom,
    és nem büntetlek tovább.
10 Hiszen még a hegyek sem maradnak örökké a helyükön,
    s a dombok is meginognak,
de hűséges szeretetem irántad örökké megmarad,
    békességem szövetsége meg nem inog!”
    — mondja az Örökkévaló, aki rajtad megkönyörült.

11 „Te szegény város, akit viharok szaggattak,
    de
senki sem vigasztalt!
    Nézd, én újjáépítelek!
Zafírokból készítem alapjaidat,
    drágakövekre építem falaidat,
12 rubinokkal ékesítem bástyáidat,
    gránátkővel kapuidat,
drágakövekből készítem
    körös-körül falaidat.
13 Fiaid mindannyian az Örökkévaló tanítványai lesznek,
    és békességük örökre bőséges marad.
14 Gyökeret versz az igazságban,
    és megerősödsz benne rendíthetetlenül.
Távol marad tőled minden pusztítás és romlás,
    gondolnod sem kell vele.
Közeledbe sem jön a rettegés,
    nem kell félned tőle.
15 Nézd! Ellenségeid összefognak ellened,
    de akaratom ellenére.
Akik ellened támadnak,
    elpusztulnak általad!

16 Nézd! Én teremtettem a kovácsot,
    aki parazsat szít,
és fegyvert kovácsol,
    céljának megfelelőt.
Így teremtettem a pusztítót is,
    hogy pusztítson.
17 De az ellened készült fegyverek
    mind kudarcot vallanak.
Az ellened szóló vádaskodásokat
    mind meghazudtolod.
Mert ez az Örökkévaló szolgáinak öröksége,
    hogy magam szolgáltatok nekik igazságot!”[c]
    — mondja az Örökkévaló.

Jöjjetek e forrás vizéhez!

55 „Ti, akik szomjaztok, jöjjetek e forráshoz,
    igyatok vizéből mindannyian!
Jöjjetek, még ha nincs is pénzetek,
    lakjatok jól, egyetek, amennyi kell!
Jöjjetek mind,
    vegyetek tőlem búzát pénz nélkül,
    vegyétek ingyen a bort és a tejet!
Miért adnátok pénzt azért,
    ami nem kenyér?
Miért dolgoznátok azért,
    ami ki nem elégíthet?
    Hallgassatok, hallgassatok rám!
Azt egyétek, ami jó,
    hogy lelketek megelégedjen!
Forduljatok felém,
    jöjjetek hozzám,
hallgassatok rám,
    hogy éljetek!
Örök szövetséget kötök veletek,
    Dávid iránti hűséges szeretetem,
    és a neki tett ígéretem szerint.
Nézzétek, őt adtam a nemzeteknek,
    hogy tanúskodjon nekik,
    vezesse őket és uralkodjon fölöttük.”

Lásd! Olyan népeket hívsz elő,
    amelyeket nem ismertél.
A nemzetek, amelyek nem ismertek téged,
    hozzád futnak az Örökkévalóért, Istenedért,
és Izráel Szentjéért,
    aki dicsőséggel koronáz meg téged.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+54-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–
https://www.hebcal.com/sedrot/noach

ENGEDD MEG, HOGY ÉN LEGYEK MINDEN A TE SEMMISÉGEDBEN!
1989. február 26.


Igen, az idegenek lesznek azok, akik újjá fogják építeni Egyházamat. Újjá fogják építeni a régi falakat. Gondozni fogják, ami parlagon maradt. Mindent helyreállítanak, ami most romokban hever. Nem vetted észre?

Olyan kevesen vannak Egyházad pusztuló romjaihoz képest, Uram.

Megsokasítom őket, csak várj és figyelj. A Szeretet Szeretetként tér vissza. Mindig veletek vagyok. Jöjj most, pihenj meg bennem! Mi ketten?

Mindörökre!”

Ahogy a bűn elborítja a világot, a Nap lassan elveszíti a fényét, és elhalványul.

Igazság Könyve:
2014. október 24. péntek, 22:50

Drága szeretett leányom, a Nap egyike lesz a legnagyobb jeleknek, amikor az isteni beavatkozás hamarosan feltárul. Amikor változásokat láttok majd a napban, amikor az nagyobbnak tűnik, hosszabban ragyog az évszaktól eltérően, tudnotok kell, hogy közeledik Második Eljövetelem ideje.

Isten Keze a Napot fogja felhasználni arra, amelynek tevékenysége szokatlan lesz, hogy a világot figyelmeztesse. A tudósok képtelenek lesznek megindokolni a napban végbemenő váratlan mozgásokat, e csillag szokatlan viselkedését, amely fényt ad nektek. A Föld a Nap fénye nélkül teljes sötétségbe borulna. Tehát amikor az ember bűnei megnövekednek, és a bűnre úgy tekintenek, mintha az egyszerűen csak az emberi természet része lenne, a Földet el fogja borítani a sötétség szelleme.

Ahogy a bűn elborítja a világot, a Nap lassan elveszíti a fényét, és elhalványul. Ahogy az ember elveszíti a mások iránti szeretet érzését és érzéketlenné válik a fájdalommal szemben, amelyet a bűnnek köszönhetően másoknak okoz, a világ egyre sötétebbé válik – sötét lesz a szelleme, a napnál is sötétebb.

Én folytatom Isten gyermekeinek felkészítését ezekre az időkre. Meg fogom mutatni nektek az utat Királyságomhoz, és ti látni fogjátok Fényemet. Semmi sem fogja elterelni figyelmeteket az út mentén, mivel tisztán fogjátok látni, hogyan hozza magával a gonosz a rettenetes sötétséget.

A Nap szét fog oszlani, míg végül három napig semmilyen fény sem fogja beborítani a Földet. Az egyetlen fény az Igazságtól jövő fény lesz. És a negyedik napon, az ég hirtelen szétnyílik, és fény-szeretet fog áradni az égből, amelyről soha nem hittétek volna, hogy hozzá hasonló létezik. Aztán ugyanabban az időben minden ember, minden országban Dicsőségem teljességében fog látni Engem, amint eljövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat, amelyet Atyám ígért Nekem.

Soha ne féljetek a felkészüléstől, amelyre azért van szükség, hogy mindnyájan készen álljatok a Velem való találkozásra. Gondoskodnotok kell arról, hogy jól fel legyetek készülve Számomra, mert ez lesz az a nap, amikor át fogom adni nektek Királyságom Kulcsát, és ott nagy ünneplés lesz. A gonosz az eljövendő Új Világomban többé már nem fog létezni, és az igazak csatlakozni fognak Hozzám, hogy egységben legyenek Velem, valamint az angyalokkal és a szentekkel.

Úgy kell tekintenetek erre a küldetésre, mintha egy utazáson lennétek. Az utazás minden része új felfedezéseket hoz magával – módokat, melyek segítségével megtudhatjátok, hogy mire van szükségetek ahhoz, hogy felkészülhessetek a következő szakaszra. Miközben minden akadályt megmásztok, erősebbé váltok. Köztetek még a leggyengébbek is be fogják fejezni ezt az utazást, mert Én vezetni foglak benneteket minden megtett lépéseteknél, és ez az út hamarosan véget fog érni.

Örüljetek, mert Királyságom vár rátok, az idő pedig rövid lesz.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/isten-keze-napot-fogja-felhasznalni-arra-hogy-vilagot-figyelmeztesse

Ó, milyen arrogáns az az ember, aki Létezésemen gúnyolódik

Igazság Könyve:
2014. október 23. csütörtök, 15:14

 

Drága szeretett leányom, a felebaráti szeretet minden egyes jó cselekedete és tette alkalmával a gonosz erői meggyengülnek. A sötétségben levő lelkekért felajánlott minden ima és szenvedés megsemmisíti a gonosz cselekedeteket és a gyűlöletet. Tudnotok kell, hogy a Szentlélek Ereje által megérintett emberek jó cselekedetei, megsemmisítik a Sátán befolyását a világban.

Emelkedjetek fel mindnyájan, akik elfogadtátok a Jelenések Könyvében foglalt Igazságot, és imádkozzatok Isten minden gyermekének a megmentéséért. Kérjetek, kérjetek, kérjetek, és Én válaszolni fogok nektek, amikor azokért imádkoztok, akikről tudjátok, hogy feltett szándékuk, hogy minden Belém, Jézus Krisztusba vetett hitet elpusztítsanak.

Ó, milyen arrogáns az az ember, aki Létezésemen, Istenségemen és azon Ígéretemen gúnyolódik, hogy újra eljövök. Mennyire zárt az elméjük azzal a Szeretettel szemben, amelyet a Szívemben tartok minden bűnös iránt, beleértve azokat is, akik elárulnak Engem. Milyen könnyen vezethetők azok, akikben nem lakozik a Szentlélek! Jaj azoknak, akik a Szentlélek Ajándéka ellen támadnak, mely minden dolog éltető ereje és amely Tőlem származik. Mennyire szomjasok vagytok ti, akik megtagadtok Engem. A víz soha nem fogja oltani a szomjatokat, és eljön majd a nap, amikor könyörögni fogtok Hozzám az Élet Forrásáért. Amíg el nem jön az a nap, nem lesz életetek, hacsak meg nem kértek Engem, hogy Belőlem igyatok.

Jöjjetek – kérjetek Engem, hogy világosítsalak meg benneteket. Engedjétek, hogy a Szentlélek tüze árassza el a lelketeket. Amikor teljes bizalommal és alázattal jöttök Hozzám, Én el foglak tölteni benneteket Jelenlétemmel, és ha elismertek Engem, megadom nektek azt az életet, amely után sóvárogtok. Csak ekkor fog béke uralkodni a szívetekben.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/o-milyen-arrogans-az-az-ember-aki-letezesemen-gunyolodik


———-

Igaz élet Istenben:

“LÉLEK VAGYOK – IGAZ ÉLET ISTENBEN

1988. szeptember 24. 

Istenem?

Én vagyok. Emlékezz arra, hogy Lélek vagyok és mindent megosztok lelkeddel, amim van. Te és én egy vagyunk, a szeretet egységében összekötve, egymáshoz kötve a szeretetben, én a te Istened és te; az én kicsim. En,a te Teremtőd, és te, az éri teremtményem. Emlékeztesd azokat, akiknek szíve megkeményedett, hogy Szívem megszentel titeket. Tudasd velük; hogy még a névtelen embereket, az erkölcsteleneket, az érdemteleneket is meghívom. Átalakítom a kőszívűeket, és kiemelem őket a semmiből. Váratlanul jövök a halottak közé, és mindannyiukat fel tudom támasztani. Nézz magadra Vassula, nincsenek érdemeid, nagy könyörületemben mégis felemeltelek. Most tudod, mit jelent az igaz élet Istenben. Én vagyok az Élet. Dicsőíts engem gyermekem, soha ne lázadj ellenem! Tartsd emlékezetedben tanításomat!

Uram?

Én vagyok.

Van valami, ami kellemetlenül érint. Valaki azt mondta, hogy én állandóan bűnben élek, mivel elváltam és újból házasságot kötöttem. Azt mondta, hogy az én állandó bűnöm kizárja annak lehetőségét, hogy Te adod ezt a kinyilatkoztatást; Istenem.

Mutatkozzék az az ember, aki bűn nélkül van! Jöjjön elém, és mutassa meg nekem arcát!

Igen Uram, segíts nekem! Nem tudom, mit feleljek ezekre a vádakra.

Ne válaszolj, jöjj gyorsan hozzám! Atyád vigyáz rád. Mi ketten gyermekem? _

Mindörökkön örökké! Amen!

A Bölcsesség szereti a gyermekeket. ”

 
 
 
 
 
———
Római katolikus:
2019-10-2329. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A keresztény ember megtagadja a bűn szolgálatát, és egészen Istennek szenteli magát.
Testvéreim!
Ne uralkodjék testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak! Ne adjátok át tagjaitokat a bűn szolgálatára a gonoszság eszközeként, hanem mint akik a halálból életre keltek, adjátok magatokat Isten szolgálatára, tagjaitokat pedig az igazság eszközéül szenteljétek az Istennek. A bűn ugyanis többé nem uralkodik rajtatok, mert nem az ószövetségi törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben.
Mi következik ebből? Vétkezzünk tehát, mert nem a törvény alatt, hanem a kegyelemben élünk? Isten mentsen! Nem tudjátok-e, hogy Isten szolgái vagytok, és neki kell engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat?
Vagy a bűnnek engedelmeskedtek, és ez halálra vezet; vagy az Istennek engedelmeskedtek, és ez a megigazulásra vezet. Hála legyen azonban Istennek, hogy – bár a bűnnek szolgáltatok – most már szívből engedelmeskedtek annak a tanításnak, amelyre oktattak. A bűntől megszabadulva, az igaz élet szolgái lettetek.
Ez az Isten igéje.

Róm 6,12-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta. 8a. vers.
Előénekes: Ha nem lett volna velünk az Úr, vallja meg most Izrael, † ha nem lett volna velünk az Úr, * amikor az emberek ránk támadtak,
akkor elevenen elnyeltek volna, * úgy fellángolt haragjuk
ellenünk.

Hívek: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
E: Elnyelt volna minket akkor a víz, † a zuhatag elsodorta volna életünket, * elragadtak volna a tajtékzó hullámok.
Legyen áldott az Úr, * mert nem adott minket foguk martalékául.
H: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
E: Megmenekültünk, mint a madár a vadászok hálójából: * a vadászháló szétszakadt, és mi szabadok lettünk.
Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
H: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
Zsolt 123,1-3.4-6.7-8

ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik! Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Sokról kell számot adnia annak, aki sokat kapott.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az
órában, amikor nem is gondoljátok.”
Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.

De ha a szolga azt mondja magában: »Uram bizonyára késni fog«, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,39-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-23


————

Ortodox (Görög keleti): 

Pál Istentől kapta a felhatalmazást

11 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12 hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem.

13 Ugye hallottátok, hogy életem korábbi szakaszában, amikor a zsidóság vallása szerint éltem, könyörtelenül üldöztem, sőt megpróbáltam elpusztítani Isten Eklézsiáját. 14 A zsidó vallás gyakorlásában sok kortársamat megelőzve, minden erőmmel igyekeztem követni őseim tanításait.

15 Isten azonban már a születésem előtt különválasztott engem a maga számára! Azután pedig kegyelme által megszólított, 16 és a Fiát kijelentette nekem, majd elküldött, hogy az Izráelen kívüli nemzeteknek hirdessem a Krisztusról szóló örömüzenetet. Attól kezdve senkitől sem kértem tanácsot, vagy segítséget. 17 Még azokat sem látogattam meg Jeruzsálemben, akik előbb voltak apostolok, mint én, hanem azonnal elmentem Arábiába, majd később visszatértem Damaszkuszba.

18 Csak három évvel később mentem fel Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel,[a] és nála is maradtam tizenöt napig. 19 De a többi apostollal nem találkoztam, csak Jakabbal, az Úr testvérével.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

54 Visszatért a saját városába, és ott is tanított a zsinagógában. Mindenki nagyon csodálkozott rajta, és ezt kérdezgették egymástól: „Honnan szerzett ilyen bölcsességet és csodatevő erőt? 55-56 Hiszen ez csak az ács fia! Ismerjük az egész családját: anyját, Máriát, és a testvéreit, Jakabot, Józsefet, Simont és Júdást, meg a húgait, akik mind itt élnek közöttünk! Honnan vette hát ezt a bölcsességet és a csodatevő erőt?” 57 Ezért nem fogadták el Jézust, hanem visszautasították és elfordultak tőle.

Jézus ekkor ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik, csak a saját városában és családjában nem.”

58 Ebben a városban nem is tett sok csodát, mert nem hittek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A54-58&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az örömhír terjedése a császár udvarában

12 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy amik eddig velem történtek, azok egyre inkább az örömhír terjedését szolgálják. 13 A császári palota egész őrsége, sőt, mindenki más is tudja már, hogy engem azért tartanak itt rabságban, mert Krisztust szolgálom. 14 Ezért sokan, akik testvéreink az Úrban, felbátorodtak, és félelem nélkül hirdetik Isten üzenetét.

15 Igaz, vannak olyan testvérek is, akik ezt féltékenységből és versengésből teszik. Mások azonban jó szívvel és tiszta szándékkal, 16 a szeretet által indítva hirdetik Krisztust, hiszen tudják, hogy Isten engem az örömhír védelmével bízott meg. 17 Azok, akik féltékenységből és nem tiszta szívvel, hanem önző szándékkal hirdetik Krisztust, azt hiszik, hogy ezzel még inkább megnehezítik a fogságomat. 18 De mit számít ez? Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, az a fontos, hogy Krisztust hirdetik — ennek pedig szívből örülök!

19 Igen, örülni is fogok, mert tudom, hogy imádságaitok és Jézus Krisztus Szellemének segítsége által ez az én üdvösségemet szolgálja.[a] 20 Ugyanakkor ez meg fog felelni annak a határozott várakozásomnak és kívánságomnak is, hogy nem fogok szégyent vallani semmiben. Sőt, bátran meg fog mutatkozni bennem — akár életben maradok, akár meg kell halnom —, hogy Krisztus mindenkinél hatalmasabb. Igen, azt várom, hogy ez a mostani helyzetemben is így lesz, mint ahogy eddig is mindig így volt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+1%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…  Ezért mondom nektek: Kitartóan kérjétek, és megkapjátok! Kitartóan keressétek, és megtaláljátok! Kitartóan kopogtassatok, és kinyitják nektek az ajtót! 10 Mert aki kitartóan kéri, megkapja, amit kér. Aki kitartóan keresi, az megtalálja, amit keres. Aki kitartóan kopogtat, annak kinyitják az ajtót.

11 Vajon melyik apa adna kígyót a fiának, a az halat kér tőle? 12 Vagy ha tojást kér, talán skorpiót ad neki? 13 Ha tehát még ti is tudtok jó ajándékot adni a gyerekeiteknek, bár gonoszak vagyok, mennyivel inkább fog Mennyei Atyátok Szent Szellemet adni azoknak, akik kérik tőle!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11:9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/10/23
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Emelkedjetek fel mindnyájan, akik elfogadtátok a Jelenések Könyvében foglalt Igazságot, és imádkozzatok Isten minden gyermekének a megmentéséért.

Igazság Könyve:

2014. október 23. csütörtök, 15:14

Drága szeretett leányom, a felebaráti szeretet minden egyes jó cselekedete és tette alkalmával a gonosz erői meggyengülnek. A sötétségben levő lelkekért felajánlott minden ima és szenvedés megsemmisíti a gonosz cselekedeteket és a gyűlöletet. Tudnotok kell, hogy a Szentlélek Ereje által megérintett emberek jó cselekedetei, megsemmisítik a Sátán befolyását a világban.

Emelkedjetek fel mindnyájan, akik elfogadtátok a Jelenések Könyvében foglalt Igazságot, és imádkozzatok Isten minden gyermekének a megmentéséért. Kérjetek, kérjetek, kérjetek, és Én válaszolni fogok nektek, amikor azokért imádkoztok, akikről tudjátok, hogy feltett szándékuk, hogy minden Belém, Jézus Krisztusba vetett hitet elpusztítsanak.

Ó, milyen arrogáns az az ember, aki Létezésemen, Istenségemen és azon Ígéretemen gúnyolódik, hogy újra eljövök. Mennyire zárt az elméjük azzal a Szeretettel szemben, amelyet a Szívemben tartok minden bűnös iránt, beleértve azokat is, akik elárulnak Engem. Milyen könnyen vezethetők azok, akikben nem lakozik a Szentlélek! Jaj azoknak, akik a Szentlélek Ajándéka ellen támadnak, mely minden dolog éltető ereje és amely Tőlem származik. Mennyire szomjasok vagytok ti, akik megtagadtok Engem. A víz soha nem fogja oltani a szomjatokat, és eljön majd a nap, amikor könyörögni fogtok Hozzám az Élet Forrásáért. Amíg el nem jön az a nap, nem lesz életetek, hacsak meg nem kértek Engem, hogy Belőlem igyatok.

Jöjjetek – kérjetek Engem, hogy világosítsalak meg benneteket. Engedjétek, hogy a Szentlélek tüze árassza el a lelketeket. Amikor teljes bizalommal és alázattal jöttök Hozzám, Én el foglak tölteni benneteket Jelenlétemmel, és ha elismertek Engem, megadom nektek azt az életet, amely után sóvárogtok. Csak ekkor fog béke uralkodni a szívetekben.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/o-milyen-arrogans-az-az-ember-aki-letezesemen-gunyolodik

 

———-
Igaz élet Istenben:

JÉZUS MAGA A SZERETET
1990. január 5.

Uram?

Én vagyok. Támaszkodj rám! Értsd meg, milyen gyenge vagy! Engedd meg, hogy vezesselek! Nélkülem elvesznél és sötétben lennél. Én vagyok a Világosság, a téged vezető Világosság. Légy óvatos, mert a gonosz lélek egyre elszántabban igyekszik elgáncsolni és összezavarni téged. Jöjj menyasszonyom, légy velem egy! Ismerem gyengeségedet. Tudom, hogy a legkisebb támadás is megrázkódtatja és aggodalommal tölti el lelkedet. Béke vagyok, békében vezetlek, és szeretettel irányítom lépteidet. Én ne tudnék ezekről a gyötrelmekről, kedves? Engedd, hogy munkálkodjam benned, akkor mindent véghez viszek. Hamarosan lediktálom neked üzenetemet. 1
Készülj fel!
Jézus a nevem, és Jézus maga a Szeretet. Növekedj Lelkemben, másképpen hogyan tudnál tanúbizonyságot tenni? Felkészítelek, hogy tanúságot tégy mellettem, és dicsőíts engem! Szeretlek! Térj be isteni Szívembe, és meríts belőlem! Tisztasággal és alázattal dédelgess engem, Uradat! Mestered és Nevelőd vagyok, aki soha el nem hagy, még ha gyakran úgy érzed is. Ne feledd, hogy nélkülem képtelen vagy a legkisebb mozdulatra is! Én vagyok az Egy, aki vezet és tanít téged. Melletted vagyok. Hadd vezesselek ezen az úton! Imádkozz, és megerősödik hited. Segítek majd, hogy észrevedd. Jöjj, én, Jézus szeretlek! 2

Később:

Légy békében gyermekem, tedd félre aggodalmaidat jelenlétemben! Nézz rám a csendben, légy békében, érezd békémet! A közeledben vagyok, bár testi szemeddel nem láthatsz. Közeledben vagyok, és téged is megtanítottalak, hogy felismerj, gyermekem, ahogyan másokat is megtanítottam. Még ma is tanítok egyes kiválasztott lelkeket arra, hogy meg tudjanak hallani és fel tudjanak ismerni engem . Pihenj meg! Jöjj! Mi ketten?
 Mindörökre. Áldott légy, Uram!

LÉGY ELNÉZŐ ÉS HŰSÉGES!
1990. január 5.
Jézus?

Én vagyok. Irántad való szeretetem örökké megmarad, irántad való hűségem örökké tart. Add át magad nekem mindennap, és a többit én teszem meg. Szüntelenül imádkozz hozzám! Égek a vágytól, hogy halljam imádat! Soha ne feledkezz meg rólam! Én sem feledkezem meg rólad soha. Gondolj rám állandóan! Ha tudnád gyermekem, hogy milyen közel vagyok hozzád! Úgy viselkedj előttem, mint király előtt! Ébredj rá, milyen ruhátlan voltál, és hogyan takartalak be kegyelmemmel. Ébredj rá, hogyan tekintettem rád, aki senki vagy, hogyan neveltelek és emeltelek fel. Légy tehát türelmes azokkal, akiknek nem adtam olyan sokat, mint neked! Esedezz segítségemért, és megadom neked. Nem hibáztatlak, szeretlek, és ezért nem akarom, hogy eless. Mindig emlékeztetni foglak jelenlétemre, hogy legyőzd a gonoszt. Mindig emlékeztetni foglak tanításomra, vedd át és fogadd örömmel! Ne feledd, hogy a Szeretet beszél, és te a Szeretettel dolgozol. Azt akarom, hogy tökéletes légy, azt akarom, hogy elnéző és hűséges légy! Soha ne feledkezz meg jelenlétemről!
Légy velem egy! “

 
 

———-
Római katolikus:
2019-10-22

29. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Ádám bűne miatt mindenki meghal; Jézus Krisztus érdemei miatt viszont minden emberre kiárad Isten kegyelme.
Testvéreim!
Egy ember által lépett a világba a bűn, és a bűn következményeként a halál, így a halál minden ember osztályrésze lett, mert mindnyájan bűnbe estek.
A kegyelem azonban nem úgy hat, mint a bűnbeesés. Mert ha egynek bűnbeesése miatt sokan meghaltak, Isten kegyelme és az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra. Ha ugyanis egynek
bűnbeesése következtében, egy miatt uralomra jutott a
halál, mennyivel inkább élnek és uralkodnak majd az egy Jézus Krisztus által azok, akik a kegyelem és a megigazulás bőséges ajándékát kapják!
Mert miként egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek igaz volta minden ember életére megigazulást áraszt. Amint ugyanis egynek engedetlensége minden embert bűnössé tett, ugyanúgy egynek engedelmessége igazzá tett sokakat.
Amikor tehát elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint
halált hozóan uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulás révén a kegyelem is, a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Ez az Isten igéje.

Róm 5,12.15b.17-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. Vö. 8a. és 9a. vers.
Előénekes: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Ujjongjanak és örvendjenek a téged keresők, † „Hatalmas az Úr!” kiáltsák szüntelen, * akik várják üdvösségedet.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
Zsolt 39,7-10.17

ALLELUJA
Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok. Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyünk mindenkor készen az Isten előtti számadásra!
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget,
rögtön ajtót nyissanak neki.
Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Ezek az evangélium igéi. 

Lk 12,35-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-22


2014. október 21. kedd, 23:40

Most eljött az ideje az Igazságnak, hogy végre az ki legyen mondva, és hogy az emberek válasszanak: Vagy elfogadjátok az Igazságot, mely a Jelenések Könyvében ** adatott számotokra, és felkészültök, hogy minden rendben legyen, és örömteljes Számomra a Nagy Napon, vagy pedig figyelmen kívül hagyjátok az Igét és azon Ígéretemet, hogy újra eljövök. Hát legyetek csak süketek Kérésemre, de ne feledjétek: úgy fogok eljönni, mint tolvaj az éjszakában, és csak azok lesznek az Enyéim, akik örömmel fogadnak Engem, és elfogadják Irgalmamat.

Én csupán azért figyelmeztetlek benneteket, mert szeretlek titeket. Ha ezt nem Szeretetből tenném, már rég a pusztába vetettem volna az emberiséget, annyira hálátlan a lelke.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/fogadjatok-el-jelenesek-konyveben-szamotokra-adatott-igazsagot



————

Ortodox (Görög keleti): 

8 Isten a tanúm, mennyire szeretnélek már látni benneteket, mert Krisztus Jézus szeretetével szeretlek titeket.

Azért imádkozom,

hogy egyre jobban növekedjen bennetek az isteni szeretet, és ezzel együtt az igazság ismerete és mindenféle megértés, 10 hogy ezáltal minden helyzetben képesek legyetek felismerni azt, ami a legjobb, és azt válasszátok, hogy ilyen módon tiszták és ártatlanok legyetek a Krisztus eljövetelének napjára, 11 és hogy Jézus Krisztus segítségével sok olyan tettet vigyetek véghez, amely tetszik Istennek, és ezzel dicsőséget és dicséretet szerezzetek neki.

Az örömhír terjedése a császár udvarában

12 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy amik eddig velem történtek, azok egyre inkább az örömhír terjedését szolgálják. 13 A császári palota egész őrsége, sőt, mindenki más is tudja már, hogy engem azért tartanak itt rabságban, mert Krisztust szolgálom. 14 Ezért sokan, akik testvéreink az Úrban, felbátorodtak, és félelem nélkül hirdetik Isten üzenetét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+1%3A8-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus imádkozni tanítja a tanítványait

11.1 Történt egyszer, hogy miután Jézus befejezte az imádkozást, egyik tanítványa kérte: „Uram, taníts minket imádkozni, ahogyan Bemerítő János is tanította a tanítványait!”

Jézus ezt felelte: „Így imádkozzatok:

Atyánk, legyen megszentelve a neved!
    Jöjjön el
királyi uralmad,
A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!

Bocsásd meg bűneinket,
    ahogyan mi is megbocsátunk azoknak,
    akik ellenünk vétkeztek!
Ne engedd, hogy kísértésekkel próbára tegyenek bennünket!”

Kitartóan kérjetek Istentől!

Azután ezt mondta: „Ha az éjszaka közepén elmentek a barátotokhoz, és ezt mondjátok neki: »Barátom, kérlek, adj kölcsön három kenyeret! Egy ismerősöm érkezett hozzám átutazóban, és nincs mivel megkínálnom.« A barátod így válaszol odabentről: »Ne zavarj! Az ajtót már bezártam, gyermekeimmel az ágyban fekszünk. Nem tudok felkelni, hogy kenyeret adjak neked.« Azt mondom nektek, lehet, hogy pusztán a barátságotok kedvéért nem kel fel. De ha állhatatosan kéritek, mégis fel fog kelni, és odaadja, amire szükségetek van. Ezért mondom nektek: Kitartóan kérjétek, és megkapjátok! Kitartóan keressétek, és megtaláljátok! Kitartóan kopogtassatok, és kinyitják nektek az ajtót! 10 Mert aki kitartóan kéri, megkapja, amit kér. Aki kitartóan keresi, az megtalálja, amit keres. Aki kitartóan kopogtat, annak kinyitják az ajtót.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11:1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/10/22

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Üdvösség Anyja: Boldogok azok, akiknek megadatik majd a Paradicsom kulcsa.

Igazság Könyve:

2014. október 19. vasárnap, 20:40

Drága gyermekem, Én vagyok a ti Édesanyátok, a Mennyország Királynője. Én különleges kegyelmekkel árasztalak el mindnyájatokat, akik azért hívtok engem, hogy nevetekben közbenjárva, megkérjem Fiamat, hogy védelmezzen benneteket. Jelenleg az egész Mennyország az emberiségért imádkozik, hogy az átmenet a vég nélküli új világba zökkenőmentes legyen. Fiam legnagyobb vágya, hogy elérje minden bűnös szívét; hogy eltávolítsa a zavarodottság pókhálóját, mely beborítja lelküket; hogy még a kőszívűeket is Nagy Irgalmába vonzza.

Fiam soha nem adja fel, hogy keresése során meg ne érintse mindenki szívét. Soha nem áll bosszút azokon, akik Őt megbántják, és soha nem részesít előnyben egy lelket sem egy másik lélekkel szemben. Ő mindenkit szeret, még a legnagyobb ellenségét is, és ez mindig is így lesz. Nektek nem szabad kerülnötök Fiamat azért, mert szenvedtetek ebben az életben, mert tragikus körülmények között elveszítettetek egy hozzátartozótokat, vagy, mert szörnyű igazságtalanság áldozatai vagytok. Isten az Élet Szerzője. Ő adja az életet, és Ő is veszi azt el. Csak akkor fog Isten drágán megfizettetni egy lelket, amikor az gonosz szellemekkel eltelve megöli a másikat.

Amíg a bűn létezik, gonoszság lesz a Földön. Csak azután fog megszűnni a rossz, miután a bűn száműzetik. Gyermekek, arra kérlek benneteket, hogy legyetek türelmesek. Arra kérlek benneteket, hogy annyi időt fordítsatok imádságra, amennyit csak tudtok. Azt kérem, hogy továbbra is imádkozzátok a Legszentebb Rózsafüzért családjaitok, nemzeteitek és országaitok védelméért. Soha nem volt olyan erőteljes a Rózsafüzérem, mint amilyen az most lesz, ezekben az időkben; ti nagy kegyelmekben fogtok részesülni, amikor azt imádkozzátok, főleg akkor, ha azt hangosan és csoportokban imádkozzátok.

Isten Tervei már folyamatban vannak Jézus Krisztus Második Eljövetelére. Kérem, hogy imáitokkal segítsetek előkészíteni az utat a bűnösök számára, hogy bűnbánatra törekedvén, az eljövendő világban ők is élvezhessék az Örök Életet, amelynek soha nem lesz vége. Boldogok azok, akiknek megadatik majd a Paradicsom kulcsa.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-boldogok-azok-akiknek-megadatik-majd-paradicsom-kulcsa

———-

Igaz élet Istenben:

A SZERETET KEDVÉÉRT HIRDESD SZERETETTEL AZ EVANGÉLIUMOT!

1989. január 27.

Én, az Úr, szeretlek. Én vagyok életed alapja, és maradjon is így, mert én vagyok . Maradj világosságomban! Azzal adj nekem elégtételt, hogy lelkeket hozol hozzám ! Dédelgess gyermeki szavaiddal! Soha ne hagyd abba az imádságot; légy mindig jelenlétem tudatában! Viselkedj előttem úgy, mint egy király előtt! Kínáld fel nekem a szeretet virágfüzéreit! Olyan imákat ajánlj fel nekem, amelyek tömjénfüstként érnek fel az égbe. Ajánlj fel nekem lelkeket, hogy megmentsem őket! Ajánld fel nekem őket, hogy Szentséges Szívem tüzébe merítsem őket! A szeretet tűzhelyének élő fáklyáivá akarom őket tenni. Tisztelj engem, és hirdesd az Evangéliumot, szeretettel a Szeretetért ! Jöjj, dicsérj engem!

Dicsértessék az Úr, amiért rátekintett a nyomorúságra és felemelt engem. Dicsértessék az Úr, mert életre keltett a halottak közül! Dicsőség Istennek, hogy leszállt és hozzánk hajolt, hogy megmentsen a gonosztól. Aldott legyen az Úr, amiért könyörületes gyermekei iránt. Belőlem táplálkozz, jöjj! Mi ketten? Igen, Uram. ”

 
 

———

Római katolikus:

2019-10-19 28. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből Ábrahám példájára reméljünk és higgyünk teljes bizalommal Istenben akkor is, ha emberi reményeink nem teljesülnek! Testvéreim! Az az ígéret, hogy Ábrahám és utódai öröklik a világot, nem a mózesi törvénnyel, hanem a hitbeli megigazulással kapcsolatban hangzott el. Azért hangzott el a hittel kapcsolatban, hogy a kegyelemből tett ígéret minden utód számára biztos legyen. Nemcsak azok számára, akik Mózes törvénye alatt élnek, hanem azok számára is, akik Ábrahám példájára hisznek. A Szentírás ezen szavai szerint: „Sok nép atyjává rendeltelek” – Ábrahám mindnyájunknak atyja Isten előtt, mert hitt abban, aki életre kelti a holtakat, és létrehívja a nemlétezőket. A reménytelenségben is reménykedve hitte, hogy sok nép atyja lesz Isten ígérete szerint, aki megígérte neki: „Nagy lesz a te nemzetséged!” Ez az Isten igéje. Róm 4,13.16-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét. Vö. 8a. vers. Vagy: Alleluja. 8. szám. Előénekes: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai. Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön. Hívek: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.  Vagy: Alleluja. E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére, melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött, H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét. Vagy: Alleluja. E: mert emlékezett az ő szent szavára * amelyet szolgájának, Ábrahámnak adott. Örvendezés között vezette ki népét * és választottait ujjongás között. H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét. Vagy: Alleluja. Zsolt 104,6-9.42-43

ALLELUJA Az igazság Lelke majd tanúságot tesz rólam –, mondja az Úr, * – és ti is tanúságot tesztek rólam. Jn 15,26b és 27a – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Jézus megígéri, hogy aki bátran megvallja őt a földön, azt ő is megvallja majd a mennyben. Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit kell mondanotok. Ezek az evangélium igéi. Lk 12,8-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-19

“2014. október 18. szombat, 14: 20

Féljetek azonban  Igazságszolgáltatásomtól, mert az félelmetes lesz, s amelyért nem fogok bocsánatot kérni. Tudnotok kell, hogy a gőgösek és a hatalmasok, akik a másokra gyakorolt gonosz hatás miatt elvesztették Számomra a lelkeket, akikre vágyom, szenvedni fognak. Ők Trónom előtt remegni fognak félelmükben, mégis vitatkozni fognak Velem és védeni gonosz útjaikat abban a téves hitben, hogy hallgatni fogok rájuk.

Átkozottak azok, akik Engem átkoznak. Áldottak azok, akik a mások iránti szeretetben élik az életüket, és akik még akkor is követik Tanításaimat, ha ez fájdalmat okoz nekik. Én fel fogom emelni az igazakat, de össze fogom törni a gonoszokat, akik Isten Igéjének hátat fordítanak. Aki másoknak fájdalmat okoz főleg az Én Nevemben, annak számot kell adnia majd Nekem az Utolsó Napon.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/atkozottak-azok-akik-engem-atkoznak


Ortodox (Görög keleti): 

Amikor az Úr visszajön

13 Tudjátok, hogy a hitetlenek, akiknek nincs miben reménykedniük, gyászolnak és szomorkodnak azok miatt, akik már meghaltak. Azt akarjuk, hogy ti ne bánkódjatok, és ne legyetek bizonytalanságban azoknak a testvéreinknek a sorsa felől, akik már meghaltak. 14 Mivel hisszük, hogy Jézus meghalt, azután pedig feltámadt a halálból, ezért abban is bizonyosak lehetünk, hogy Isten visszahozza azokat a testvéreinket Jézussal együtt, akik benne bízva haltak meg. 15 Ezt pedig úgy mondjuk nektek, mintha maga az Úr mondaná: mi, akik még akkor is élni fogunk, amikor az Úr visszajön, nem fogjuk megelőzni azokat a testvéreinket, akik már korábban meghaltak. 16 Akkor maga az Úr fog leszállni a Mennyből! Felhangzik egy hangos parancsszó, az angyalok fejedelmének hangja és Isten trombitajele. Akkor fel fognak támadni azok, akik úgy haltak meg, hogy hittek Krisztusban. Ők lesznek az elsők. 17 Ezután mi következünk, akik akkor még életben leszünk. Feltámadott testvéreinkkel együtt az Úr fölemel magához bennünket a felhőkön a magasságba. Együtt fogunk mindannyian szemtől-szembe találkozni az Úrral fönt, a levegőben. Ettől a pillanattól fogva pedig mindörökké együtt fogunk lakni Urunkkal! https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+4%3A13-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS 24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.” https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5%3A24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS 39 Az élőlények különböző csoportjainak a teste és formája is különböző. Más az emberi test, más a négylábú állatok teste, megint más a madaraké, vagy a halaké. 40 Az égitestek pedig egészen mások, mint a földi élőlények. Bizony, nagy különbség van az égitestek szépsége és a földi élőlények szépsége között! 41 Még az égitestek sem egyformák: más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, megint másféle a csillagok fénye. Sőt, még a csillagok is különböznek egymástól a fényüket tekintve! 42 Így van ez a halottak feltámadásával is. Az emberi test, amelyet „elvetünk” a földbe, romlandó, és el is pusztul. A feltámadott test viszont romolhatatlan és elpusztíthatatlan! 43 Amikor eltemetjük a holttestet, az egyáltalán nem szép látvány, de amikor feltámad, már dicsőséges lesz! Amikor eltemetjük, már nincs benne semmi erő, de milyen erőteljes lesz, amikor majd feltámad! 44 Amikor eltemetjük, közönséges emberi testet temetünk el, de amikor feltámad, már szellemi test lesz! Igen, ahogyan van hús-vér emberi test, amelyet az emberi lélek ural, úgy van szellemi test is, amelyet a szellem kormányoz. 45 Erről beszél az Írás: „Az első ember, Ádám, élő lélekké lett.[a] Az „utolsó Ádám”[b] viszont életet adó szellem.” https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+15%3A39-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A római százados hite

7.1 Miután Jézus befejezte, amit mondani akart, Kapernaumba ment. Élt ott egy római százados, akinek a rabszolgája halálos beteg volt. A százados nagyon kedvelte ezt a rabszolgáját, és mikor hallott Jézusról, elküldött hozzá néhány zsidó vezetőt. Általuk kérte Jézust, hogy jöjjön el, és mentse meg a rabszolgáját. A zsidó vezetők el is mentek Jézushoz, és így kérlelték: „Ez az ember megérdemli, hogy megtedd, amire kér. Szereti a népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”

Jézus ekkor elindult velük a százados házához. Amikor már közel volt, a százados Jézus elé küldte néhány barátját ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj, mert nem vagyok rá méltó, hogy a házamba jöjj! Ezért nem is jöttem személyesen hozzád. Elég, ha egy szót szólsz, és meggyógyul a rabszolgám. Hiszen én is a feletteseim hatalma alatt vagyok, és vannak katonáim, akiknek meg én parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj el!«, az el is megy, vagy, ha szólok egy másiknak: »Gyere ide!«, az odajön hozzám. Ha azt mondom a szolgámnak: »Tedd meg ezt!«, az meg is teszi.” Jézus elcsodálkozott ezen. Majd hátrafordult az őt követő tömeghez, és azt mondta: „Igazán mondom nektek: még Izráel népe között sem találkoztam ilyen nagy hittel.” 10 Amikor a küldöttek visszatértek a százados házába, a rabszolgát már egészségesen találták.” https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+7:1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS —– https://oca.org/readings/daily/2019/10/19 —– http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195 —— http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
 

2014. október 12. vasárnap, 21:20

Elsősorban azokért jövök, akik a legméltatlanabbak Irgalmamra. Nekik kellene az utolsóknak lenniük a módért, ahogyan bántak Velem. És mégis ők lesznek elsőként bebocsátva Királyságomba. Az igazak utolsóként fognak jönni. A gonoszok lemaradnak.

Egy kő sem fog érintetlenül maradni egészen az utolsó pillanatig, és azok, akik Irgalmamért kiáltanak, megkapják azt. Azok, akik átkoznak Engem, átkozottak lesznek.

Jézusotok”

——– Tóra:

A világ teremtése

1.1 Kezdetben teremtette Isten az eget, a földet és mindent, ami égen-földön létezik. A föld kaotikus, lakatlan és üres volt, a mélységet sötétség borította be. De Isten Szelleme ott lebegett[a] a mélységes vizek fölött.

Első nap

Parancsolt Isten: „Legyen világosság!” — és fölragyogott a világosság. Akkor Isten megvizsgálta a világosságot, és örömét lelte benne.[b] Majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Azután elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az első nap.[c]

Második nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Legyen boltozat[d] a vizek között, hogy elválassza a vizeket egymástól!” Így teremtette Isten a boltozatot, amely elválasztotta a boltozat alatti vizeket a boltozat fölötti vizektől — és úgy is lett. Majd elnevezte a boltozatot égnek. Leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a második nap.

Harmadik nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Gyűljön össze az ég alatt minden víz egy helyre, és váljon láthatóvá a szárazföld!”[e] — és úgy is lett. 10 Majd elnevezte a szilárd alapzatot szárazföldnek, az összegyűlt vizet pedig tengernek. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 11 Azután ismét parancsolt Isten: „Sarjadjon ki a földből mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van!” — és úgy is lett. 12 A földből kihajtott mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 13 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a harmadik nap.

Negyedik nap

14 Azután ismét parancsolt Isten: „Legyenek világító égitestek az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, szolgáljanak jelekül, és mutassák meg a kijelölt időket[f], napokat és éveket! 15 Ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsák meg a földet!” — és úgy is lett. 16 Így alkotta Isten a két nagy világító égitestet: az erősebb fényűt, hogy nappal uralkodjon, és a gyengébb fényűt, hogy éjjel uralkodjon. Megalkotta a csillagokat is. 17 Isten helyezte ezeket az ég boltozatára, hogy világítsanak a földre, 18 hogy uralkodjanak nappal és éjjel, és hogy válasszák el a világosságot a sötétségtől. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 19 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a negyedik nap.

Ötödik nap

20 Azután ismét parancsolt Isten: „Mindenfajta vízi élőlény nyüzsögjön a vizekben! A föld felett, az ég boltozatán repdessenek szárnyas élőlények!” 21 Így teremtette Isten a nagy víziállatokat és mindenféle egyéb vízi élőlényt, amelyek élnek, mozognak, és tömegesen nyüzsögnek a vízben. Teremtett mindenféle repülő szárnyas állatot is. Akkor Isten megvizsgálta, amit teremtett, és örömét lelte benne. 22 Majd megáldotta őket: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, sokasodjatok, és népesítsétek be a tenger vizét! A szárnyas állatok is sokasodjanak, és terjedjenek el a földön!” 23 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az ötödik nap.  ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ezt mondja az Örökkévaló, az Isten,     aki teremtette és kiterjesztette az eget, aki megalapozta a földet,     és sarjasztott belőle élőket, aki leheletet ad az embereknek,     és az élet szellemét a föld lakóinak.

„Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban,     megőrizlek, és fogom a kezed. Szövetségül adtalak a népnek,     világosságul a nemzeteknek. Elhívtalak, hogy a vakok szemeit megnyisd,     a foglyokat a börtönből kihozd,     és a rabokat a sötétség fogságából kiszabadítsd. Én vagyok az Örökkévaló,     ez a nevem! Dicsőségemet másnak nem adom,     dicséretem a bálványoknak át nem engedem! Lássátok meg, vegyétek észre,     a régi dolgoknak örökre vége! Most újakat hirdetek,     s mielőtt kisarjadnak,     tudatom veletek.”

Zsoltár

10 Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket![a]     Dicsérjétek őt a föld széléig mindenütt! Énekeljetek, akik tengerre szálltok,     és ti is, tengeri lények, mind! Távoli partok lakói,     ti is énekeljetek! 11 Zengjen a puszta és a városok,     ujjongjanak Kédár falvai! Kiáltsanak örömmel a sziklákon lakók,     a hegycsúcsokról kiáltsanak! 12 Dicsőítsék az Örökkévalót,     hirdessék dicséretét a szigetek     és a távoli partok lakói! 13 Akkor az Örökkévaló kijön,     mint hatalmas hős, feltámad harci kedve,     mint az erős harcosé, csatakiáltása messze hangzik,     felharsan félelmetes hangja, s ellenségeit mind letiporja.

Vezetem a vakokat

14 „Régóta hallgattam,     türtőztettem magam,     nem szóltam. De most kiáltok,     mint a vajúdó asszony. Nyögök és zihálok,     mint aki szül. 15 Elpusztítok hegyeket és dombokat,     kiszárítok erdőket és mezőket,     kiszárítok folyókat és tavakat. 16 Vezetem a vakokat olyan úton,     amelyet nem ismernek, viszem őket olyan ösvényeken,     ahol még nem jártak. A sötétséget előttük világossággá teszem,     a göröngyös utakat elegyengetem. Bizony, ezeket teszem velük,     s őket soha el nem hagyom. 17 De akik bálványokban bíznak, és ezt mondják nekik: »Ti vagytok isteneink!«     — mind meghátrálnak és megszégyenülnek.”

Nézzétek szolgámat!

18 „Ó ti süketek, hallgassatok rám!     Ti vakok, nézzetek ide! 19 Nézzétek szolgámat!     Van-e olyan vak, mint ő? Nézzétek követemet!     Kicsoda oly süket, mint ő? Bizony, nincs más,     aki ennyire vak lenne, mint az Örökkévaló szolgája     és szövetséges társa!” 20 Sokat láttál,     de nem vetted észre! Füled is nyitva volt,     mégsem hallottad meg szavam! 21 Az Örökkévaló a legjobbat adta szolgájának:     nagy és dicsőséges törvényét.[b] 22 De nézd a népet,     hogy kirabolták, kifosztották! Bilincsbe verték,     tömlöcbe zárták őket! Zsákmányul estek,     és nem volt szabadítójuk! Kifosztották őket mindenükből,     és senki sem mondta: „Add vissza nekik!”

23 Ki figyel rám közületek?     Ki gondol azzal, ami következik? 24 Ki szolgáltatta ki     Jákób népét ellenségeinek?     Ki adta zsákmányul Izráelt kirablóinak? Vajon nem az Örökkévaló,     aki ellen vétkeztünk mindannyian,     akinek útjain járni nem akartunk,     s tanítására nem figyeltünk? 25 Ezért ránk zúdult izzó haragja,     ezért támadtak ránk erős ellenségeink! Lángolt körülöttünk a tűz,     de észre sem vettük! Már meg is perzselt lángja,     mégsem vettük szívünkre,     s nem tértünk észre!

Ne félj, mert megváltottalak!

43 De most azt mondja az Örökkévaló,     aki teremtett téged, Jákób,     aki téged alkotott, Izráel: „Ne félj, mert megváltottalak!     Neveden szólítottalak, enyém vagy! Mikor vízen kelsz át,     veled vagyok. Ha folyókon,     azok el nem borítanak. Mikor tűzön mész keresztül,     téged meg nem éget,     lángja nem emészt meg, mert én vagyok Istened, az Örökkévaló,     Izráel Szentje, Szabadítód. Váltságodul Egyiptomot adtam cserébe.     Etiópiát és Szebát adtam érted,     hogy enyém lehess. Mivel drága vagy nekem,     kedves és értékes, s mert nagyon szeretlek,     hát népeket adok érted,     s életedért cserébe nemzeteket.

Ne félj, mert melletted vagyok,     elhozom keletről fiaidat,     összegyűjtöm nyugatról gyermekeidet. Parancsolok északnak: add ide fiaimat!     Szólok délnek: ne tartsd vissza őket! Hozzátok vissza fiaimat messziről,     s leányaimat a föld pereméről! Mindenkit, aki nevemet viseli,     akit dicsőségemre teremtettem,     akit magam alkottam és formáltam. Hozzátok elő a népet,[c]     amely vak, pedig van szeme,     és süket, noha van füle!”

„Gyűljetek össze mind, ti nemzetek,     népek, gyülekezzetek! Közületek ki tudta ezt előre?     Vagy ki tudja megmondani, mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, hogy igazolják őket,     hogy aki hallja, azt mondja rá: »Igaz!«”

Az én tanúim ti vagytok, népem!

10 „Az én tanúim ti vagytok, népem     — mondja az Örökkévaló —, és szolgám, akit azért választottam,     hogy megismerjetek, higgyetek bennem,     és megértsétek: Én Vagyok, csak én!     Előttem nem volt más Isten,     és utánam sem lesz senki más!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+42-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–

https://www.hebcal.com/sedrot/bereshit

————-

 

2014. október 18. szombat, 14: 20

Drága szeretett leányom, a gonosz sok olyan ember szívét tartja a markában, akik hisznek Bennem, mivel megengedték neki, hogy könnyen a lelkükhöz férkőzzön.

A Sátán az érzékek, valamint a büszkeség bűne által kísérti a lelkeket. Azok, akik úgy vélik, hogy okosságuk és Isten Szent Szavának az ismerete feljogosítja őket arra, hogy elítéljenek másokat az Én Nevemben, nagyon megbántanak Engem. Tele büszkeséggel, önimádatuk elhiteti velük, hogy jogukban áll megvetni másokat és mérget szórni rájuk az Én Nevemben. Legyetek óvatosak azokkal szemben, akik másokat átkoznak, aztán pedig azt mondják, hogy Tőlem valók, mert ők egy gonosz nyelvvel beszélnek. Azon a napon, amikor eljövök, ezek a lelkek meg fognak lapulni félelmükben, és a Fényemtől el fogják takarni szemüket, mely meg fogja vakítani őket.

Bízzatok mindig Irgalmamban, mert Én mindig meg fogok bocsátani azoknak, akik őszinte bűnbánattal a lelkükben jönnek Színem elé mindazért, amit megbántásomra mondtak, tettek, és elkövettek. Féljetek azonban Igazságszolgáltatásomtól, mert az félelmetes lesz, s amelyért nem fogok bocsánatot kérni. Tudnotok kell, hogy a gőgösek és a hatalmasok, akik a másokra gyakorolt gonosz hatás miatt elvesztették Számomra a lelkeket, akikre vágyom, szenvedni fognak. Ők Trónom előtt remegni fognak félelmükben, mégis vitatkozni fognak Velem és védeni gonosz útjaikat abban a téves hitben, hogy hallgatni fogok rájuk.

Átkozottak azok, akik Engem átkoznak. Áldottak azok, akik a mások iránti szeretetben élik az életüket, és akik még akkor is követik Tanításaimat, ha ez fájdalmat okoz nekik. Én fel fogom emelni az igazakat, de össze fogom törni a gonoszokat, akik Isten Igéjének hátat fordítanak. Aki másoknak fájdalmat okoz főleg az Én Nevemben, annak számot kell adnia majd Nekem az Utolsó Napon.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/atkozottak-azok-akik-engem-atkoznak


SeriesThe Miracle of Damascus – Our Lady of Soufanieh part 1

Még azokat is örömmel fogom látni Paradicsomomban, akiknek a neve nem szerepel az Élők Könyvében – ha imáitok által elhozzátok Nekem ezeket a lelkeket.

Igazság Könyve:

2014. október 14. kedd, 18:15

Drága szeretett leányom, mindaz, amit ezen üzenetek által megjövendöltem a világ számára, be fog teljesülni. Sokan azok közül, akik ismerik ezeket az üzeneteket, sajnos továbbra is el fogják nyomni Szavamat. Mások pedig, akiknek nincs tudomásuk ezekről az üzenetekről, szembe fognak szállni Igémmel, amely a Szent Evangéliumokban adatott nekik.

Hívom mindazokat, akik együtt járnak Velem ezen a Földön, és arra kérem őket, hogy bízzanak Bennem. Éljetek Igém szerint, és akkor nem fogtok meghalni. Éljétek életeteket az Igazságnak megfelelően, és Én nagy Kegyelmeket fogok árasztani rátok és azokra, akiknek a nevét elém helyezitek. Miközben a világ elmerül a sötétségben – amikor háborúk törnek ki mindenfelé, betegség és éhínség tartja markában az emberiséget –, Beavatkozásom látható lesz. Megvédem mindazokat, akik Szentséges Szívemnek szentelik magukat. Lelket öntök mindazokba, akiknek elnehezül a szíve, és Én békét és a lélek nyugalmát fogom hozni mindazoknak, akik kérik Tőlem ezeket az Ajándékokat.

Egyedül Én, Jézus Krisztus, vehetem le rólatok a terhet, Csak egyedül Én tudom legyőzni ellenségeiteket, és azokat, akik visszaélnek a hatalmukkal és a befolyásukkal, hogy a saját hasznuk miatt elpusztítsanak benneteket. Csak egyedül ti, szeretett követőim, hozhatjátok el Nekem azokat a lelkeket, akik elutasítanak, maguktól eltaszítanak, és megtagadnak Engem. Sokan közülük soha nem fognak Hozzám jönni, bár Én örömmel fogadnám Irgalmamba őket. Továbbra is imádkoznotok kell azokat az imákat, amelyeket kaptatok.

Maradjatok szorosan Mellettem, ha ezt megteszitek, akkor meg fogtok kapni minden védelmet a gonosszal szemben. Nektek továbbra is erősnek, bátornak és nyugodtnak kell lennetek, mert Én soha nem távolodom el tőletek. Veletek fogok járni, és hordozni foglak benneteket. Meg foglak vigasztalni benneteket. Én minden könnyet le fogok törölni, és hamarosan Szerető Karjaimba veszlek benneteket és szeretteiteket.

Az eljövendő világban lévő Királyságom kulcsa már elő van készítve és kiválasztom mindazokat, akiknek a neve be van írva az Élők Könyvébe. De Irgalmam olyan nagy, hogy még azokat is örömmel fogom látni Paradicsomomban, akiknek a neve nem szerepel az Élők Könyvében – ha imáitok által elhozzátok Nekem ezeket a lelkeket.

Szeretett Jézusotok”

 
 
 

 


HIÁBA ÖMLÖTT VOLNA VÉREM? Ó HITETLEN NEMZEDÉK!1988. március 17.

Vassula, úgy figyelj most is hangomra, mint hívásom kezdetén. Már jóval előtted is sokakat meghívtam szolgálatomra, igen, azok voltak az erényes napok, amikor szívesen fogadták az áldást. Szegény lelkeket hívtam meg, és ők sohasem kételkedtek abban, hogy én, az ő Istenük és megváltójuk hívom őket. Környezetük sem kételkedett úgy, ahogy ma. Vassula, a te korszakod halott. Pusztaságot hoztak létre, és azáltal terjesztik ki ezt a pusztaságot, hogy elítélik mai műveimet. Véremet ontva öntöztem meg szíveteket, hogy világosságomban éljetek. Ó teremtés, hiába ömlött volna Vérem? Ez a kor azt mondja: “Ne figyeljetek oda, fogjátok be fületeket, mert biztosan az ördög hangja az, amit hallotok.”

Akiket pedig látomásokkal áldottam meg, azokat ma kigúnyolják és elveszik bátorságukat enyéim, akik házamban laknak. Elszántak, és mindig készen állnak arra, hogy elítéljenek engem. Mert akaratuk ellenére is elítélnek az emberek előtt, amikor tagadják adományaimat. Ha enyéim szívesen fogadnák áldásaimat, így szólnának azokhoz, akik beszámolnak nekik felhívásomról: “Nyisd ki füledet, fiam, mert valóban lehetséges, hogy Isten szól hozzád.” Olvastasd el újból teremtésemmel Sámuel * meghívását! 1 Azok voltak az erények napjai, amikor szívesen fogadták az áldásokat. Teremtés, bárcsak azt mondhatnám ma rólad, hogy “Kevés hitű korszak”, de csak azt mondhatom, hogy “Ó teljesen hitetlen korszak!”

Leányom, fáradt vagyok, hadd pihenjek meg szívedben, gyermekem!
Ó jöjj Uram!

Mi ketten?

Igen Uram. 2

Írd!

Igen Uram.
Isten szomorú, mert sokan vannak, akik Isten elé helyezik az ördögöt. Avilai Szent Teréz mondja: “Nem értem ezeket a félelmeket! Azt mondjuk: Ó, az ördög, az ördög, – pedig azt is mondhatnánk: Istenem, Istenem! és ezzel remegésre késztetnénk az ördögöt. “Ma nagyon sokszor fordul elő, hogy az ördögöt helyezzük az első helyre. – Vannak olyanok is, akik gúnyolódnak, és azt mondják: “Menj csak drágám és vizsgáltasd meg magadat, ma már jó orvosok vannak.” – Mások parapszichológiai tudásukkal kérkednek, mert szerintük Isten hívása “elavult” dolog. – Isten szemében azonban a le súlyosabb a képmutatás, a diplomatikus válasz, ami sem igen, sem nem. Egyszerűen csak kezüket mossák, ahogy Pilátus tette Urunkkal kapcsolatban: Tudjátok-e, hogy miért? Mert hiányzik a hit!

1988. március 18.

  Legyen a HIT, ez a szent szó a te ismertető jeled, virágom! Igen, nyomorúságos nemzedék! ”

 
 
 
*

“… Sámuel visszament a helyére, és lefeküdt. 10 Az Örökkévaló ismét megállt Sámuel mellett, és szólította, mint azelőtt: „Sámuel, Sámuel!”A fiú így felelt: „Szólj, Örökkévaló, mert szolgád figyel rád!”

11 Az Örökkévaló akkor ezt mondta: „Lásd meg, Sámuel! Hamarosan olyat teszek Izráelben, hogy mindenkinek belecsendül a füle, aki hallja! 12 Beteljesítem, amit korábban már megmondtam Éli családjáról, semmit el nem hagyok abból. 13 Megmondtam Élinek, hogy örökre meg fogom büntetni a családját azok miatt a bűnök miatt, amelyekről neki is tudomása volt. Jól tudta, hogy fiai gyalázzák az Örökkévalót,[c] mégsem állította meg őket. 14 Emiatt megesküdtem, hogy Éli családjának bűneit sohasem lehet jóvátenni sem véresáldozattal, sem lisztáldozattal.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Samuel+3:9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———-
Római katolikus:
2019-10-15

28. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Nincs mentség azok számára, akik bár felismerik Isten létezését, mégsem imádják őt.
Testvéreim!
Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje az minden hívőnek: először is a zsidóknak, azután a pogányoknak. Isten igazsága nyilvánul meg ugyanis benne, amelyet a hívő a hittel nyer el, amint írva van: „Az igaz a hitből él.” Isten büntetése eléri az égből az emberek minden istentelenségét, mivel Isten tanítását rosszindulatból elfojtják. Ami ugyanis megtudható Istenről, az világos előttük. Isten maga gondoskodott arról, hogy őt megismerhessék. Ami ugyanis benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, a világ teremtése óta művei alapján értelemmel felismerhető.
Éppen ezért
nincs mentség azok számára, akik felismerték ugyan az Istent, de nem dicsőítették Istenként, és nem adtak hálát neki. Belevesztek okoskodásaikba, és ítélőképességük elhomályosult. Azzal kérkedtek, hogy bölcsek, de oktalanná váltak. A halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, madarak, négylábúak, sőt csúszómászók bálványozásával.
Ezért Isten szívük vágya szerint
kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg saját testüket. Hiszen Isten igazságát felcserélték a maguk hamis elképzelésével, és inkább a teremtményeknek hódoltak és szolgáltak, mint a teremtő Istennek, aki áldott mindörökké. Ámen.

Ez az Isten igéje.
Róm 1,16-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenünk dicsőségét * hirdetik az egek. 2a. vers.
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Istenünk dicsőségét * hirdetik az egek.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Istenünk dicsőségét * hirdetik az egek.
Zsolt 18,2-5

ALLELUJA
Isten szava élő és átható, * megítéli a gondolatot és szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus elítéli azokat, akik a külső látszatra sokat adnak, de a belső, lelki tisztasággal nem törődnek.
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett.
Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,37-41″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-15


2014. október 12. vasárnap, 18:40

Álljatok fel gyermekeim, és emeljétek fel szíveteket reménnyel és bizalommal. Én többféleképpen be fogok avatkozni, megakadályozván, hogy a gonosz cselekedetek, álnok árulások és az eretnekség elpusztítson benneteket. Az Én Időm felvirradt, és ellenségeimre le fogok sújtani, miközben igyekszem mindent a helyes sorrendben tenni, hogy minden készen legyen. A föld meg lesz tisztítva, ahogyan Isten gyermekei is meg lesznek tisztítva minden gonoszságtól, és Én fel fogom emelni a szelídeket, az alázatosakat és a gyöngéd szívűeket, hogy elfoglalják helyüket az Új Égen és Új Földön.

Soha ne veszítsétek el a reményt, mert minden Hatalom az Enyém. Jöjjetek Hozzám, kicsinyeim, és merítsetek vigaszt az irántatok való feltétel nélküli Szeretetemből. Bízzatok Bennem, és minden dicsőség a tietek lesz.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”



————

Ortodox (Görög keleti): 

20 Urunk, Jézus Krisztus nevében adjatok hálát mindig, mindenért Istennek, az Atyának!

Tanácsok a házaspároknak

21 Rendeljétek alá magatokat egymásnak a Krisztus iránti tiszteletből!

22 Minden feleség úgy rendelje alá magát a férjének, mint az Úrnak! 23 Mert az asszony „feje” a férje, ahogyan az Eklézsia „feje” Krisztus. Az Eklézsia Krisztus „Teste” — és Krisztus ennek a „Testnek” az Üdvözítője. 24 Ahogy az Eklézsia alárendeli magát Krisztusnak, ugyanúgy a feleség is minden dologban rendelje alá magát a férjének!

25 Férjek, ti pedig úgy szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus szerette az Eklézsiát. Odaadta érte a saját életét, 26 hogy szentté tegye, és szellemileg megtisztítsa, mintegy megfürdetve az Isten beszédében.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+5:20-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Ezután mindannyiukhoz szólva ezt mondta: „Aki engem akar követni, az tagadja meg önmagát, naponta vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 24 Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki értem feladja az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megmenteni. 25 Ugyan mit ér, ha valaki az egész világot megnyeri, önmagát azonban elveszti, vagy tönkreteszi? 26 Aki szégyell engem és a szavaimat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd visszajön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségével.

27 Igazán mondom nektek: vannak közöttetek olyanok, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Isten Királyságát.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9:23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/10/15

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
 
 
 

2014. október 11. szombat, 1:00

Egy pillanat alatt Szentséges Szívembe foglak emelni mindnyájatokat és megmentelek benneteket, akiknek meleg és gyöngéd szívük van, mert ilyen az irántatok való Szeretetem. Szeretett követőim, ti nem fogjátok elviselni a fizikai halál fájdalmát, ha imáitokkal segítetek Nekem megmenteni azok lelkét, akiknek a legnagyobb szükségük van Megbocsátásomra és Irgalmamra – ez az Én Ígéretem.

Segítsetek Nekem ebben a nagy törekvésben, és hamarosan minden tündökölni fog a fényességtől és Új Királyságom Dicsőségétől. Itt fogtok élni mindörökre, anélkül, hogy gondjaitok lenne a világban.

Az Irántam, Örök Atyám, családjaitok és barátaitok iránti Szeretet uralkodni fog az egész világon, amelynek sohasem lesz vége.

Menjetek békével, hogy Engem szeressetek és szolgáljatok.

Jézusotok”

Üdvösség Anyja: A halálnak hamarosan nem lesz hatalma az ember felett

Igazság Könyve:
2014. október 10. péntek, 13:10

 

Drága gyermekeim, Fiam Keresztre feszítése sok szempontból több jelentőséggel is bírt. Ő nem egyszerűen csak a római katonák keze által lett meggyilkolva, hanem azok parancsára, akik azt állították magukról, hogy ők Isten Igéjének elkötelezett követői.

Megkorbácsolása, üldöztetése és meggyilkolása azok utasításaira történt, akik a híveknek vezetői voltak Isten Templomában. Ők mindent elvetettek, amit az Igazságról tudtak, mert nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy Fiam, Jézus Krisztus a Messiás. Kigúnyoltak minden Törvényt, amit Isten tollba mondott, mert örömüket lelték Fiam kivégzésében.

Mielőtt az Úr Napja elérkezne, ők újból megrendezik Keresztre feszítését. Szent Igéjének elárulása által meg fogják Őt ostorozni. Üldözni fogják azokat, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, Testét pedig meg fogják szentségteleníteni. De megölni már nem fogják tudni Őt, mert a Teste – Egyháza – nem halhat meg, fennmarad, bár mindvégig egy törékeny állapotban.

Ebben az időben emlékeznetek kell arra, hogy minden élet Istentől származik. A halálnak nincs hatalma Isten fölött. Az élet, miután egyszer megadatott, nem halhat meg soha. A halálnak hamarosan nem lesz hatalma az ember felett, Fiam Feltámadásának köszönhetően pedig az embernek testben és lélekben Örök Élete lesz. Azok, akik bíznak Krisztusban és hűek maradnak Hozzá, életük lesz. Életük csak azoknak nem lesz, akik végleg elutasítják Őt.

Örüljetek annak tudatában, hogy egy dicsőséges élet vár mindnyájatokra, akik megtartjátok Isten Szent Igéjét, mert a halál soha nem fog elpusztítani benneteket.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja”

 


———-

Igaz élet Istenben:

“KÜLDÖK NEKED EGY TESTVÉRT

1996. december 24.
(Hosszú utazás előtt álltam, de O’Carroll atya úgy határozott, hogy többé nem utazik velem. Azon gondolkoztam, hogy egyedül kell-e mennem?)

Uram?

ÉN VAGYOK. Nem kell egyedül menned! 1 Küldök neked egy testvért ehhez az utazáshoz. Ő lesz társad a találkozón.Tudom, hogy milyen szívesen segít ezekben a nehéz időkben, azért küldöm őt hozzád.
Ne hagyd, hogy szívedet megszomorítsák, akik üldöznek téged 3, sem azok, akik kétes küldetésben járnak. Ők csak saját igényeikkel törődnek, nem az enyémekkel. Minden feltámadó szél megtántorítja őket. Ők még fájdalmasabbá teszik Sebeimet. És így, kedvesem, ezt a testvért éppen erre az útra küldöm hozzád.
Bárcsak sokakat visszahozna hozzánk mindaz, amit Szentséges Szívemért teszel, hogy ők is részesüljenek örök dicsőségünkben! Én, Jézus, megáldalak. IC ”
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum998.html
———-

 
 
———
Római katolikus:
2019-10-1027. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Malakiás próféta könyvéből
A kevélyek jó sora és a szelídek szorongatott helyzete megváltozik, ha eljön az Üdvözítő.
Prófétája által ezt mondja az Úr: Népem, keményen vádaskodol ellenem!
Még azt kérded, hogy mit beszéltél ellenem?
Azt mondtad: „Értelmetlen az Urat szolgálni!
Mi haszna annak, hogy megtartottuk parancsait, és bűnbánatban jártunk a Seregek Urának színe előtt?
Lám, most boldogabb a kevély, mert akik gonoszságot műveltek, azoknak jól megy a soruk.
Próbára tették az Istent, de semmi bántódásuk sem esett.”
De, amikor az istenfélők összejöttek, és egymás közt beszéltek, az Úr figyelt rájuk és hallott mindent.
Emlékeztetőül minden istenfélő nevét feljegyezték színe előtt egy könyvbe; mindazokét, akik Őreá gondolnak.
A Seregek Ura pedig ezt mondta: Azon a nagy napon, amelyet készítek, tulajdonommá lesznek ők.
Megszánom őket, mint ahogy az ember megszánja fiát, aki neki szolgál.
Akkor ismét meglátjátok, mi a különbség az igaz és a
gonosz között, az Istennek szolgáló és a neki nem szolgáló ember között.
Bizony, eljön majd az a
nap, lángolva, mint a kemence.
Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: azon az eljövendő napon lángra lobbannak, és nem marad sem gyökerük, sem hajtásuk.
Nektek azonban, akik félitek nevemet, felragyog az igazság
napja, és sugarai üdvösséget fognak árasztani” – mondja a Seregek Ura.
Ez az Isten igéje.

Mal 3,13-20a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik. Zsolt 39,5a.
Előénekes: Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet,
hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében gyümölcsöt érlel.
Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a polyva, melyet szétszór a szél.
Mert az Úr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja pusztulás.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
Zsolt 1,1-4.6

ALLELUJA
Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten jó Atyánk, aki az állhatatos imádságot mindig meghallgatja.
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak (a kérő imádságról):
„Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom.« De az kiszól: »Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.«
Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki?
Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,5-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-10

 
 
 

2014. október 9. csütörtök, 20:40

Drága szeretett leányom, ó mennyire szomjazom az ember szeretetére, és mennyire szomjaznak ők is Utánam. De a megosztottság, ami elválasztja Tőlem, az Életadótól az embert, az emberi faj legnagyobb ellensége.

A Sátán ravasz álnok útjainak az lett a vége, hogy nagy megosztottságot okozott a világban. Rejtőzködése nagy hatalmat ad neki az emberek lelke fölött. Gonosz befolyása kétséget kelt a gyenge hitűekben a Létezésem felől. Arról győzi meg azokat, akik nem hisznek Bennem, hogy egyedül az ember felelős a meghozott döntéséért, legyen az bármilyen jellegű. Az ő megnyugtató befolyása – amikor kísérti az embert – arról győzi meg azokat, akikhez hozzá tud férkőzni, hogy a rossz jó, a jó pedig rossz. A szeretetet kéjvágyként mutatja be, a gyűlöletet, mint egyfajta vágyat, és az irigységet meg a féltékenységet, mint olyan eszközt, mely igazolja más emberek életének az elpusztítását.

Minden gondolat, vágy, sóvárgás vagy epekedés, amit az emberek lelkébe ültet, bűnre vezeti őket. Az a sok fertőzöttség, mely jelenleg az emberek között található odáig vezetett, hogy az Istentől jövő tiszta szeretet  helyébe a kéjvágy lépett. Minden, ami a kígyótól ered, úgy kerül bemutatásra a bűnösök szívében, mintha az egy jó dolog lenne. A bűnösök, akik megadják magukat az ördögnek, mindig igazolják a bűnt. Ha egyszer a bűnt igazolják, akkor majd dicsőíteni is fogják, míg végül egy nagy, elismerésre méltó cselekedethez fogják azt hasonlítani.  …”

 
 


————

Ortodox (Görög keleti): 

14 Akkor majd nem leszünk többé olyanok, mint a gyermekek. A különböző tanítások nem fognak ide-oda dobálni és elsodorni bennünket, mint a szél és a hullámok a csónakot. Akkor majd nem tud többé befolyásolni bennünket az emberek tévútra vezető ravaszsága.

15 Ragaszkodjunk hát az igazsághoz, növekedjünk fel az isteni szeretetben, és kapcsolódjunk össze minden tekintetben Krisztussal, aki a „Fej”! 16 Mert Krisztus illeszti és kapcsolja össze a test különböző részeit, amelyek mind a saját feladatukat végzik, és segítik egymást. Így az egész „Test” arányosan növekedik és fejlődik az isteni szeretet által.

Gyakorlati tanácsok

17 Azt mondom tehát, sőt, figyelmeztetlek benneteket az Úr nevében, hogy ezentúl már ne úgy éljetek, mint az Istent nem ismerő, Izráelen kívüli nemzetek! Mert ők a saját fejük után mennek, 18 és a gondolkozásuk elsötétült. Eltávolodtak az isteni élettől, mivel nem ismerik Istent és a szívük megkeményedett. 19 Lelkiismeretük eltompult, ezért gátlásatalanul átadták magukat mindenféle kicsapongásnak és tisztátalanságnak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+4:14-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Heródes szeretné látni Jézust

Heródes fejedelem is hallott a történtekről. Zavarban volt, mert egyesek azt mondták, hogy Bemerítő János támadt fel a halálból. Mások azt beszélték, hogy Illés próféta jelent meg. Mások szerint valamelyik régi próféta támadt fel. Heródes azt mondta: „Bemerítő Jánost én fejeztettem le. De ki lehet ez, akiről ilyen dolgokat hallok?” — és azon volt, hogy láthassa Jézust.

Jézus enni ad több, mint ötezer embernek

10 Amikor az apostolok visszatértek Jézushoz, elbeszéltek neki, mi mindent tettek a kiküldetés ideje alatt. Jézus félrevonult velük egy helyre Bétsaida közelében. 11 Amikor a sokaság ezt megtudta, utánamentek. Jézus örömmel fogadta őket, Isten Királyságáról beszélt nekik, és meggyógyította a közöttük lévő betegeket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9:7-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——-
https://oca.org/readings/daily/2019/10/10

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
 


2014. október 8. szerda, 20:25

Amikor Istennel szemben megkeményítitek a szíveteket, akkor az emberiség nagyon fog szenvedni. Amikor a gonosz, hatalma felváltja azt a szeretetet, amelyet a világ egykor Irántam, Jézus Krisztus iránt érzett, akkor tudnotok kell, hogy az idő szinte már elérkezett.

Hagyjatok fel az élvezetek utáni önfejű és vakmerő törekvéseitekkel.

Ne próbáljátok megváltoztatni Isten Törvényeit, csakhogy az megfeleljen saját bűnös életmódotoknak. Kérjétek, kérjétek, kérjétek Beavatkozásomat, hogy meg tudjam mutatni nektek az utat. Ha nem tértek vissza az Örök Élet útjára, mely Isten minden gyermeke számára lett készítve, akkor soha nem lehettek Királyságom részei.

Jézusotok”