A másik két politikai vezető egyikét, akikről régebben beszéltem, hamarosan meg fogják gyilkolni.

Igazság Könyve:

A másik két politikai vezető egyikét, akikről régebben beszéltem, hamarosan meg fogják gyilkolni.

  1. február 26. kedd 22:00

 

A másik két politikai vezető egyikét, akikről régebben beszéltem, hamarosan meg fogják gyilkolni.

Azt követően szeretném felfedni mindenki számára, hogy ki ez a személy a neked és a másoknak adott bizonyíték által, hogy még többen elfogadják az Üzenetek Igazságát. Ez a szegény lélek korábban már megmenekült a haláltól, de az ő újdonsült népszerűsége veszélybe fogja sodorni. Ő a szabadkőműves erők egyik ellensége, és nem fogják sokáig tűrni vezetését.

Amikor ti, követőim, látjátok, hogy egy választott léleknek adott próféciák beteljesednek, tudni fogjátok, hogy ők az Igazságot mondják, és hogy azokat a Mennyországból adták nekik, mert ők képtelenek lennének arra, hogy kitalálják ezeket.

Be szeretném bizonyítani azoknak, akik kigúnyolják Üzeneteimet, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, aki ezen a prófétán keresztül szól a világhoz. Bár nagy örömet hoz Nekem az, hogy látom, mennyire szerettek Engem, és hogy megszívleltétek a Mennyországból adott imákat, a szkeptikusok azok, akiket át kell ölelnem.

Nagyon hamar megosztottság fog bekövetkezni Európában, mindegyik az EU- hoz kapcsolódik és az országhoz, amelyben Péter Széke található. Ez háborút fog eredményezni, amely másfajta háború lesz, mint a többi. De az gonosz lesz. Az emberek egymás ellen fognak fordulni Németországban, Olaszországban és Franciaországban. Imádkoznotok kell, hogy Követőim erősek maradjanak, és biztosítanotok kell, hogy a „Jézus az emberiséghez” imacsoportok gyorsan létrejöjjenek ezekben az országokban.

Eljött az idő Számomra, Jézus Krisztus, az Isten Báránya számára, hogy további információkat fedjek fel, amelyeket a Pecsét tartalmaz. Én óvatosan fogom ezt tenni, mivel nektek mind lelkileg, mind pedig testileg fel kell készülnötök erre. Mint az Igazságosság Istene, gondoskodni fogok arról, hogy mindnyájatokat az Én Erőmmel vezesselek, és megáldjalak benneteket, miközben minden egyes réteg kibontakozik, egyik a másik után.

Szeretett Jézusotok

 

Az üzenethez kapcsolódó korábbi üzenet: 2011. február 17. Az arab világ felkelése – három vezető politikust megölnek

https://masodikeljovetel.hu/masik-ket-politikai-vezeto-egyiket-akikrol-regebben-beszeltem-hamarosan-meg-fogjak-gyilkolni

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/02/26

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-02-26

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat