Címke: gyermekek

Egyházam az Igazságra épült, és csakis a színtiszta Igazság áradhat az ajkairól

Igazság Könyve:

“2013.10.27 23:30

Drága szeretett leányom, amikor Egyházamat nyíltan megtapsolja egy büszke és szekuláris világ, akkor tudnotok kell, hogy ez a két különálló szervezet közel áll ahhoz, hogy eggyé váljon. Amikor Egyházam megöleli a szekuláris világot, és ez által politikailag motivált lesz, elismerést keresve a politika és az üzlet világában, akkor tudnotok kell, hogy Én nem tűrnék el soha ilyen cselekedeteket.

Egyházam az Én Igémre épült. Egyházam az Igazságra épült, és semmi, csakis a színtiszta Igazság áradhat az ajkairól. Amikor Egyházam az Én felhatalmazásommal a bűn ellen beszél, akkor mindig szenvedni fog a bírálattól, mivel az ember mindig a bűn védelmére fog kelni. A bűn sokkal elfogadhatóbbá teszi az életet mind az ő, mind pedig mások számára, és éppen ezért meg fog tenni minden erőfeszítést annak érdekében, hogy a Pokol létezését egy ostobaságnak nyilvánítsa. Amikor Egyházam csak erről a világról beszél: bánatáról, a problémáiról, az ember szenvedéséről, és nem az Isten Igéjét hirdeti, akkor elválasztja magát Tőlem. Egyházam tagjai közül csak azok mondhatják, hogy Egyházamhoz tartoznak, akik továbbra is hűségesek maradnak mindahhoz, amit tanítottam nekik. Egyházamat csak azok alkotják, akik az Igazságot mondják.

Amikor az Egyházamon belül elutasítanak Engem, Jézus Krisztust, akkor a gonosz szelleme belépett a területére. Engem most kiszorítanak Egyházamból. Engem többé már nem úgy tisztelnek, mint egykor tiszteltek. A Saját Szavaimat nem használják többé az Igazság kinyilvánítására. Ezeket elferdítik, hogy elnézzék azokat a szavakat, tetteket és cselekedeteket, amelyek nem Tőlem valók és soha nem is fognak Tőlem származni. Szavamat nem lehet megváltoztatni soha és az az ember, aki fogja és beszennyezi Szavamat, büntetésül fog örökké szenvedni.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/egyhazam-az-igazsagra-epult-es-csakis-a-szintiszta-igazsag-aradhat-az-ajkairol/

“2013.10.26 17:52

Drága szeretett leányom, amikor az emberek megpróbálják kideríteni, hogy Isten melyik gyermekének szeretném elvinni Irgalmamat – a válasz: mindegyiknek. Én nem teszek különbséget, mert szeretek minden megszületett lelket, mindegyiket, akiket Atyám megteremtett. Egyetlen lélek sem zárható ki ebből a küldetésből, melynek célja az emberiség megmentése. Én azért jövök, hogy üdvösséget hozzak mindenkinek.

Kérdezzetek meg bármelyik jó szülőt, hogy feláldozná-e gyermekét egy másikért, és ők a következőt mondanák: Nem számít, hogy milyen rosszul viselkedtek, vagy mennyire bántottak meg Engem, Én sohasem tudnám őket elutasítani, mert a testem részei. Ugyanez igaz Isten ellenségeire is. Megbántják Őt, és nagy szomorúságot okoznak Neki, de Ő ennek ellenére is szereti őket, mert Tőle származnak, bár az emberiség bűne miatt éheznek.

Hogyan lehet az, kérdezhetitek, hogy még azoknak is meg tudok bocsátani, akik a legjobban bántottak meg Engem? Akik másokat ostoroznak, fájdalmat és szenvedést okoznak nekik? Ez azért van, mert szeretem őket. Én mindig is szeretni fogom a bűnösöket. A bűneik undorítanak Engem, de Én mindig arra fogok várni, hogy megöleljem őket.

Ez a Küldetés a megbocsátásról szól. Ez az egész azért van, hogy megmentse a lelketeket. Bár időközönként lehet, hogy kemények a Szavaim, de azok mégis azért adatnak nektek, mert szeretlek benneteket, és nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy elveszítelek benneteket. Azoknak, akik az élet becsvágya miatt elárultak Engem, soha nem szabad félniük, hogy Hozzám jöjjenek, és kérjék segítségemet. Hiányoztok Nekem. Szomorú vagyok, de minden lehető módon be fogok avatkozni, anélkül, hogy megsérteném Atyám Szövetségét, a szabad akaratot, amely mindig a tietek marad, egészen az új kezdetig. Semmi sem választhat el Tőlem benneteket, ha bocsánatomat kéritek.

Én Irgalmamba fogom belemeríteni a Földet, és minden gonosz cselekedetért, amelyet ellenségeim azért hajtanak végre, hogy tévedésbe ejtsenek benneteket, megígérem, hogy közbe fogok lépni. Nem foglak a farkasoknak dobni benneteket, akik fel akarnak falni titeket. Én nem fogok állni és nézni, miközben ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át. Én fenn foglak tartani benneteket egészen addig az időpontig, amikor meg kell hoznotok a végső döntést.


Nem fogom egykönnyen elengedni a lelketeket. Kegyetlen halált haltam, hogy megmentselek titeket. Ez alkalommal tanúi lesztek a legerősebb Isteni Beavatkozásnak, hogy visszaszerezzelek benneteket. Ti az Enyéim vagytok. Én a tietek Vagyok. A fenevad nem fogja egykönnyen megszerezni a lelkeket, mert Én Isten Vagyok, egy rettentő nagy erő. Én Mindenható Vagyok. A Sátánnak semmije sincs, de ravaszsága magához fogja vonzani közületek a gyengéket. Arra sürgetlek benneteket, akik szerettek Engem, hogy imádkozzatok, hogy a gyengék szerető szívvel fogadják Isteni Beavatkozásomat.Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-nem-fogok-allni-es-nezni-mikozben-ti-tonkreteszitek-az-eleteteket-ami-a-tietek-lehetne-egy-egesz-orokkevalosagon-at/

 

 
 
—–
Római katolikus:
2018-10-2729. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus az Egyházfeje; általa növekszik szeretetben az Egyház.
Testvéreim!
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült kegyelemben. Ezért mondja az írás:
Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.
Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy előbb le is szállt a lenti földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljes életkorának mértékére.
Akkor majd nem leszünk többé kiskorú gyermekek, akiket mindenféle megtévesztő emberi tanítás és tévedésbe ejtő álnokság megingat és magával sodor. Az igazság útján járva szeretetben fogunk élni, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal. Ő az, aki az egész testet, (az Egyházat) egybekapcsolja és összetartja a különböző ízületek segítségével és minden tag arányos együttműködésével. Így növekszik Krisztus teste, (az Egyház), és építi fel magát a szeretetben.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,7-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk. Vö. 1. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Örvendeztem, amikor azt mondták nekem, * az Úr házába megyünk.
Íme, itt állunk már kapuid előtt, * kapuid előtt, ó, Jeruzsálem.
Hívek: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.
Oda járulnak föl a törzsek, * az Úr népének törzsei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak,
mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid házának székei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.

Zsolt 121,1-2.3-4a.4b-5

ALLELUJA
Én nem kívánom a bűnös halálát, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * hanem hogy a bűnös éljen, és hozzám térjen. Ez 33,11 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Tartsunk mindnyájan bűnbánatot, mert így mentjük meg lelkünket!
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette.
Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: »Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet?« De az így válaszolt: »Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.«
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,1-9″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-27


——
Görög katolikus:

Tudjuk, hogy ez a „sátor”, amelyben itt a földön élünk — vagyis a testünk —, egyszer el fog pusztulni. Isten viszont örök lakóhelyet készített számunkra a Mennyben, amelyet nem emberek építettek. Ezért, amíg ebben a földi testben élünk, sóhajtozunk, mert szeretnénk már beköltözni mennyei otthonunkba. Amikor majd oda beköltözhetünk, az olyan lesz, mintha felöltöztetnének bennünket, és akkor valóban nem leszünk meztelenek! Most, amíg ebben a földi testben élünk, sok teher nehezedik ránk, s ezért sokszor sóhajtozunk. Mégsem kívánjuk „levetni” ezt a földi testet. Inkább szeretnénk, ha „rávehetnénk” azt a mennyeit, hogy ezt a halandó testet teljesen nyelje el az örök élet. Aki pedig bennünket éppen erre készített fel, az maga Isten! Ő adta nekünk előlegbe a Szent Szellemet, aki annak a biztosítéka, hogy mindazt, amit Isten megígért, valóban meg is fogjuk kapni.

Ezért minden körülmények között bátran tekintünk előre. Hiszen tudjuk, hogy amíg ebben a földi testben élünk, távol vagyunk az Úrtól. A benne való hitünk és bizalmunk által élünk, nem pedig ahhoz igazodva, amit a szemünkkel látunk, ezért vagyunk bátrak és bizakodók. Jobban szeretnénk ugyan kiköltözni ebből a földi testből, és hazaköltözni az Úrhoz, de akár ebben a testben élünk, akár hazaköltözünk, arra törekszünk, hogy az Úr kedvében járjunk. 10 Mert kivétel nélkül mindannyiunknak oda kell állnunk Krisztus ítélőszéke elé! Ott fogja mindenki megkapni, amit megérdemel, aszerint, hogy ebben a földi testben mit tett: jót, vagy rosszat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Corinthians+5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Minden titok kitudódik

16 „Nem azért gyújtanak olajmécsest, hogy letakarják, vagy az ágy alá tegyék, hanem hogy a mécstartóra helyezzék, és világítson azoknak, akik bejönnek a szobába. 17 Mert minden rejtett dolog világosságra fog kerülni. Minden titok kitudódik és világosságra kerül. 18 Tehát gondoljátok át alaposan, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, az még többet kap. De akinek nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Jézus igazi családja: a tanítványai

19 Egyszer Jézushoz eljöttek a testvérei és az anyja, de a tömeg miatt nem tudtak a közelébe jutni. 20 Az emberek ekkor szóltak Jézusnak: „Édesanyád és testvéreid odakinn várnak, és látni szeretnének.”

21 De ő így válaszolt: „Az én anyám és testvéreim azok, akik hallgatnak Isten beszédére, és megteszik, amit ő mond.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/27

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

5-6 Hallgass meg minket, Urunk — felelték a hettiták —, hiszen nagy fejedelem vagy közöttünk! Válaszd bármelyik neked tetsző temetkezőhelyet, és oda temesd halottadat! Egyikünk sem fogja megtagadni tőled, sem megakadályozni téged, akármelyikünké is legyen az a hely.”

Akkor Ábrahám fölkelt, és meghajolt a hettiták előtt, majd ezt válaszolta: „Ha valóban megengeditek, hogy itt temessem el halottamat, akkor szóljatok az érdekemben Efrónnak, Cóár fiának! Mert az ő tulajdona az a makpélai barlang, a szántóföldje végében — azt szeretném megvenni tőle. Teljes árat fizetek érte, akármennyi is legyen az. Itt előttetek kész vagyok megadni az árát, hogy saját temetkezőhelyem legyen az a barlang.”

10 Efrón is ott ült a hettita vezetők között, és most ő szólalt meg, hogy mindenki hallotta, aki arra járt a városkapunál: 11 „Nem úgy, Uram! Hanem, kérlek, hallgasd meg ajánlatomat! Neked adom azt az egész földet, amelyben a barlang fekszik. Népem fiai előtt, mint tanúk előtt, neked adom, csak temesd oda halottadat!”

17-18 Így vásárolta meg a hettiták nyilvánossága előtt Ábrahám Efróntól azt a makpélai földdarabot. Ez a terület Mamrétól, azaz Hebrontól keletre fekszik, fák is vannak rajta, és ebben van az a bizonyos barlang. Mindez Ábrahám tulajdona lett. 19 Ezután Ábrahám eltemette Sárát, a feleségét Makpéla mezején, a barlangban, Mamrétól, azaz Hebrontól keletre, Kánaán földjén. 20 Ez a földdarab, a benne fekvő barlanggal együtt — mivel a hettitáktól megvásárolta — Ábrahám jogos tulajdona lett, családi temetkezőhelyül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+23%3A1-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Adónijjá meg akarja szerezni a királyságot

Dávid király nagyon megöregedett, és idős kora miatt állandóan fázott. Szolgái hiába próbálták takarókkal melegíteni. Végül azt javasolták a királynak: „Hadd keressünk urunknak egy fiatal szűz leányt, aki gondozza a királyt. Ha ez a leány a király karjai között fekszik, akkor urunk nem fog fázni többé.” A király szolgái tehát keresni kezdtek egész Izráelben egy szép leányt, hogy szolgálja a királyt. Végül rátaláltak a súnémi Abiságra, akit el is vittek Dávidhoz. Ez a leány valóban nagyon szép volt. Ettől fogva ő ápolta és gondozta a királyt, aki azonban nem hált vele.

5-6 Adónijjá, Dávid fia, akit Haggít szült Dávidnak, daliás termetű férfi volt. Adónijjá később született, mint a féltestvére, Absolon. Adónijjá elbizakodottságában ezt mondta: „Én leszek a király Dávid után!” Saját testőrökből álló kíséretet szerzett magának, amely lovasokból, harci szekerekből és ötven gyalogos katonából állt. Ez utóbbiak mindig Adónijjá harci szekere előtt futottak, akárhová ment. Dávid azonban soha nem szólt Adónijjának, és nem vonta kérdőre, bármit is tett. Soha nem dorgálta meg: „Fiam, miért viselkedsz így?!”

Adónijjá tanácskozott Jóábbal, Cerúja fiával és Ebjátárral, a pappal, akik a pártjára álltak, és támogatták. Azonban voltak, akik nem csatlakoztak Adónijjához: Cádók pap, Benája, Jójádá fia, azután Nátán próféta, Simei, Réi, meg Dávid testőrei.

Ezután történt, hogy Adónijjá juhokat, marhákat és hizlalt borjakat áldozott a Kígyó-sziklánál, a Rógél-forrás[a] mellett. Erre az alkalomra meghívta a testvéreit — a király összes fiát —, és Júda törzsének minden királyi tisztviselőjét, 10 csak a következőket nem hívta meg: Salamont, a testvérét; Nátán prófétát meg Benáját és a király testőreit.

Nátán és Betsabé közbenjár Dávidnál

11 Nátán próféta azonban megtudta ezt, és felkereste Betsabét, Salamon anyját. Ezt kérdezte tőle: „Nem hallottad, hogy Adónijjá, Haggít fia lett a király? Urunk, Dávid pedig semmit sem tud róla! 12 Most hát hallgass rám! Hadd adjak neked tanácsot, hogyan mentheted meg az életedet és fiad, Salamon életét is.

Salamon trónra lép

32 Majd Dávid király ezt parancsolta: „Hívjátok ide Cádók papot, Nátán prófétát és Benáját, Jójádá fiát!” Azok be is jöttek, és megálltak a király előtt, 33 aki ezt parancsolta nekik: „Vegyétek magatok mellé szolgáimat! Salamont ültessétek fel az öszvéremre, és vonuljatok le a Gihon-forráshoz![b] 34 Ott Cádók pap és Nátán próféta kenje fel Salamont egész Izráel királyává! Azután fújjátok meg a trombitákat, és kiáltsátok: »Éljen Salamon király!« 35 Azután vonuljatok fel ide, és Salamon üljön a trónomra, mert helyettem ő lesz a király! Őt választottam, hogy uralkodjon Izráel és Júda fölött.”

36 Benája, Jójádá fia így válaszolt a királynak: „Ámen! Úgy legyen! Mondjon rá áment az Örökkévaló, uram, királyom Istene is! 37 Ahogyan az Örökkévaló vele volt urammal, a királlyal — úgy legyen Salamonnal is, és tegye trónját még hatalmasabbá, mint uram, Dávid király trónját!”

38 Akkor Cádók pap, Nátán próféta, Benája, Jójádá fia és a királyi testőrség felültette Salamont Dávid király öszvérére, és levonultak a Gihon-forráshoz. 39 Cádók pap a Szent Sátorból kihozta az olajtartót, amelyben a szent olajat őrizték. Az olajat Salamon fejére öntötte, így kente fel királlyá. Megfújták a trombitákat és az egész nép azt kiáltotta: „Éljen Salamon, a király!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kings+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Üdvösség Anyja: Ezek az Érmék meg fognak téríteni minden olyan lelket, akik nyitottak Fiam, Jézus Krisztus Irgalmára

Igazság Könyve:

“2013.09.14 16:10

Ó, gyermekem, ahogyan Fiamat szerettem attól a pillanattól kezdve, hogy szépséges Arcába néztem, úgy szeretem Isten minden gyermekét is, mint saját gyermekeimet.

Én az Isten Anyja vagyok, de ugyanakkor Isten minden gyermekének az Anyja is, mivel megígértem, hogy végső üdvösségük pillanatában segítek majd nekik. Fiam a Mennyben való Megkoronázásom alkalmával felhatalmazást adott Nekem arra, hogy a tizenkét törzsnek Anyja legyek – a tizenkét nemzetnek az Új Paradicsomban. Mielőtt még ez a nap felvirradna, Én, mint az Üdvösség Anyja, fel fogom kutatni mindenhol a lelkeket és Fiamhoz fogom vonzani őket. Én segítek Neki ebben a fárasztó feladatban, és ahogyan Szívem össze van fonódva az Ő Szívével, úgy azok szívével is összefonódott, akik Fiamat valóban szeretik.

Mint a ti Édesanyátok, szeretem Isten minden gyermekét. Mindegyikőtök iránt ugyanazt a szeretetet érzem, mint amit minden anya érez kicsinyei iránt. Én úgy tekintek Isten minden gyermekére, mintha mindnyájan még csak kis gyermekek volnátok. Érzem a fájdalmaikat. Együtt szenvedek Fiammal, amikor Ő azokra a bűnösökre tekint, akik elutasítják irántuk való Szeretetét. Mennyire gyötrődik miattuk, és mennyi könnyet sírok, amikor a bűn terjedése miatt az ember nyomorúságát növekedni látom. Mégis, még mindig sok élő szeretet van a világon. Ez a szeretet – ha tiszta –, ellen fog állni a sötétségnek, és a világítótoronyhoz hasonlóan magához fogja vonzani a lelkeket. Ilyen módon fog Isten munkálkodni, hogy felvilágosítsa az emberiséget. Ő azok szeretetét, akik szeretik Őt, arra fogja felhasználni, hogy a többi lelket Magához vigye.

Az Én kötelességem az, hogy annyi bűnösnek, amennyinek csak lehetséges, esélyt kínáljak fel a lelkük megmentésére. Én ezt a jelenések által teszem, amelyeknek tanúi vagytok, amikor megjelenek, hogy mindenütt lángra lobbantsam a bűnösök hitét. Én ezt most az Üdvösség Érmének átnyújtásával teszem. Gyermekem, amint azt már mondtam, ezt az érmet általad a világ rendelkezésére kell bocsátani és a neked adott utasítások kell, hogy alapul szolgáljanak. Ezek az utasítások csak veled lettek megismertetve. Ezek az érmék meg fognak téríteni minden olyan lelket, akik nyitottak Fiam, Jézus Krisztus Irgalmára. Ez pedig milliókat fog üdvösségre segíteni.

Köszönöm, gyermekeim, hogy megnyitottátok Nekem, Édesanyátoknak a szíveteket, és hogy engedelmesek vagytok szeretett Fiam, Jézus Krisztus, az emberiség Üdvözítője iránt.

Drága gyermekek! Ez kegyelmi idő. Gyermekeim, többet imádkozzatok, kevesebbet beszéljetek és engedjétek meg Istennek, hogy a megtérés útján vezessen benneteket. Veletek vagyok és édesanyai szeretettel szeretlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.” “
 
 
—–
Római katolikus:
09-14A Szent Kereszt felmagasztalása

Amikor ez az ünnep nem vasárnapra esik, az evangélium előtt csak egy olvasmány van; bármelyiket választhatjuk az alábbi kettő közül

OLVASMÁNY a Számok könyvéből
Akik a Felfüggesztettre néznek, meggyógyulnak.
Az Egyiptomból való kivonulás idején a választott nép elhagyta a Hór hegyét, és Edom földjét megkerülve a Vörös-tenger felé haladt.
A nép azonban belefáradt a vándorlásba, és zúgolódni kezdett Isten és Mózes ellen:
„Miért hoztál ki minket Egyiptomból, azért, hogy meghaljunk itt a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen ivóvíz, és unjuk már e semmit érő manna-étket is!”
Az Úr ekkor mérges kígyókat küldött a népre, s ezek megmarták őket, úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak.
Erre Mózes elé járultak, és így kérlelték őt: „Vétkeztünk, lázadoztunk Isten ellen és teellened. Imádkozzál, hogy a kígyókat vegye el tőlünk az Úr!”
Mózes tehát közbenjárt a népért, és az Úr így válaszolt: „Csináltass egy rézkígyót, és tűzd ki jelül egy fára. Akit marás ért és rátekint, az életben marad.”
Csináltatott is Mózes egy rézkígyót, és kitűzte jelül egy fára. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt.
Ez az Isten igéje.
Szám 21,4b-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: El ne feledjétek * Urunknak nagy tetteit! 2. tónus.
Előénekes: Figyelj tanításomra, népem, * hallgassatok ajkam igéire.
Példabeszédekre nyitom meg ajkam, * ősidők titkait hirdetem nektek.
Hívek: El ne feledjétek * Urunknak nagy tetteit!
E: Amikor öldökölte őket, † keresni kezdték őt, * megtértek, és hozzá siettek.
Ráeszméltek, hogy Isten a kősziklájuk, * a fölséges Isten a szabadítójuk.
H: El ne feledjétek * Urunknak nagy tetteit!
E: Szájukkal azonban hamisan szóltak, * és nyelvükkel hazudtak neki.
Nem volt őszinte hozzá szívük, * s nem maradtak hűek szövetségéhez.
H: El ne feledjétek * Urunknak nagy tetteit!
E: De ő mégis megkönyörült rajtuk, * elengedte bűnüket, és nem szórta szét őket.
Újra meg újra fékezte haragját, * nem engedte fellobbanni indulata lángját.
H: El ne feledjétek * Urunknak nagy tetteit!

Zsolt 77,1-2.34-35.36-37.38

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Megalázta magát, ezért az Isten felmagasztalta őt.
Testvéreim!
Krisztus Jézus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.
Ez az Isten igéje.
Fil 2,6-11

ALLELUJA
Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged, * mert szent kereszted által megváltottad a világot. – 8 G. tónus,

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Emberfiát felmagasztalják a kereszten.
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a mennyben van.
Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 3,13-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-14


——
Görög katolikus:

Izráel népe Márában és Élimben22 Ezután Mózes útnak indította Izráel táborát a Vörös-tengertől Súr pusztája felé. Három napon keresztül vonultak, de sehol sem találtak ivóvizet. 23 Azután egy olyan helyre érkeztek, ahol végre találtak vizet, de az meg ihatatlanul keserű volt. Azt a helyet „Márának”, vagyis keserűnek nevezték.

24 A nép zúgolódni kezdett, és Mózest hibáztatták. „Most honnan vegyünk ivóvizet?” — kérdezték.

25 Akkor Mózes segítségért kiáltott az Örökkévalóhoz, aki egy fadarabra irányította Mózes tekintetét. Amikor Mózes beledobta a vízbe azt a fadarabot, a víz ihatóvá változott.

Az Örökkévaló ott törvényeket és rendelkezéseket közölt a néppel, és próbára tette őket, hogy vajon engedelmeskednek-e neki. 26 Ezt mondta a népnek: „Ha figyelmesen hallgatsz Istened, az Örökkévaló hangjára, ha azt teszed, amit ő helyesnek tart, ha engedelmesen követed parancsait és megtartod rendelkezéseit, akkor egyetlen betegséget sem engedek hozzád férni azok közül, amelyekkel az egyiptomiakat sújtottam, mert én vagyok az Örökkévaló, aki meggyógyítalak téged.”

27 Ezután továbbmentek, majd az Élim-oázisba érkeztek, ahol 12 forrás fakadt, és 70 pálmafa nőtt. Ott, a források mellett letáboroztak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+15%3A22-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A manna és a fürjek

16 Azután Izráel népe továbbindult Élimből. Egyiptomból való elindulásuk után a második hónap 15. napján a Szín-pusztába érkeztek, amely Élim és a Sínai-hegy között terül el. ...”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+16%3A1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

11 Fiam, mikor az Örökkévaló figyelmeztet és fegyelmez,
    ne utasítsd el,
    ne sértődj meg, ha helyreigazít!
12 Mert akit szeret az Örökkévaló,
    azt helyreigazítja és megfegyelmezi,
    mint apa a fiát, akit nagyon szeret.

13 Boldog, aki megtalálta a bölcsességet,
    áldott, aki értelmet talált!
14 Mert ez több hasznot hoz, mint az ezüst,
    értékesebb, mint a színarany,
15 drágább, mint a rubin,
    kívánatosabb, mint bármi más!

16 A bölcsesség jobbjában hosszú élet van,
    bal kezében gazdagság és dicsőség,
17 útjai gyönyörűségesek,
    jólétre és békességre vezetnek.
18 Élet fája a bölcsesség annak, aki megragadja,
    és akik magukhoz ölelik, milyen boldogok!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+3%3A11-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 7 aki megváltott bennünket a vére, vagyis a halála árán. Rajta keresztül kaptuk meg bűneinkre a bocsánatot Isten kegyelmének gazdagsága szerint.Isten elárasztott bennünket kegyelmével, mindenféle bölcsességgel és megértéssel. Megismertette velünk mideddig elrejtett tervét, amelyet tetszése szerint készített, és Krisztus által akar megvalósítani. 10 E terv szerint, amikor erre megérik az idő, Isten mindent egybeszerkeszt Krisztusban — mindent, ami a Mennyben és a Földön van —, és őt teszi mindennek fejévé.

11 Krisztusban kaptuk meg az örökségünket Istentől, ahogyan ezt ő már előre elhatározta, mert ez így felelt meg a céljának. Isten ugyanis mindent a saját elhatározása és akarata szerint cselekszik. 12 Bennünket, akik elsőként reménykedtünk a Krisztusban, Isten arra választott ki, hogy dicséretet szerezzünk dicsőségének.

13 Ti is hallottátok az igazság üzenetét, üdvösségetek örömhírét, és hittetek Krisztusban. Isten pedig Krisztusban megjelölt benneteket egy különleges jellel: a megígért Szent Szellemet adta nektek is. 14 A Szent Szellem a foglalója az örökségünknek és a biztosítéka annak, hogy azt egyszer teljes egészében birtokba is fogjuk venni. Mindennek a célja pedig Isten dicsőségének dicsérete.

Hálát adok értetek

15 Mivel hallottam az Úr Jézus Krisztusba vetett hitetekről és a szeretetről, amellyel Isten szent népe iránt vagytok, 16 én is mindig hálát adok Istennek, amikor imádkozom értetek.

17 Azt kérem, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya-Isten töltsön be titeket a Szent Szellemmel, aki bölccsé tesz, kijelenti és igazán megismerteti veletek Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus enni ad több, mint négyezer embernek

Azokban a napokban ismét nagy sokaság gyűlt Jézus köré, de már minden ennivalójuk elfogyott. Ezért Jézus magához hívta a tanítványait: „Sajnálom ezeket az embereket, mert már három napja velem vannak, és kifogytak minden ennivalóból. Ha éhesen küldeném haza őket, összeesnének az úton, hiszen sokan közülük elég messziről jöttek.”

A tanítványok ezt felelték: „Lakatlan helyen vagyunk, messze a falvaktól. Hogyan lehetne ennyi embert jóllakatni?”

„Hány kenyeretek van?” — kérdezte Jézus.

„Hét” — válaszolták.

Ezután Jézus szólt az embereknek, hogy üljenek le a földre. Majd kezébe vette a hét kenyeret, és miután hálát adott Istennek, darabokra törte, és kezdte osztani a tanítványainak, hogy adják tovább. Ők szét is osztották a sokaság között. A tanítványoknál volt néhány kisebb hal is. Jézus ezekért is hálát adott Istennek, majd odaadta nekik, hogy azokat is osszák szét. Mindenki evett, és jól is lakott. Végül összeszedték a maradékot, és a darabokkal hét kosarat töltöttek meg. Körülbelül négyezer férfi volt ott. Ezután Jézus hazaküldte a sokaságot. 10 Majd tanítványaival együtt azonnal egy bárkába szállt, és Dalmanuta vidékére ment.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten hatalma és bölcsessége Krisztusban rejlik

18 A keresztről szóló üzenet bolondság azok számára, akik elvesznek, de számunkra, akik az üdvösség felé haladunk, Istennek erejét jelenti. 19 Ahogyan az Írás mondja:

„Lerombolom a bölcsek bölcsességét,
    az értelmesek értelmét pedig semmivé teszem.”[a]

20 Mire jut itt a „bölcs”? Mit akar az írástudó, vagy a divatos filozófus? Hiszen Isten már e korszak minden bölcsességéről bebizonyította, hogy bolondság! 21 A bölcs Isten úgy határozott, hogy a világ a saját bölcsessége által ne legyen képes őt megismerni. Ezért Isten abban leli örömét, hogy a bolondságnak látszó örömhír üzenetével menti meg azokat, akik ezt hittel elfogadják. 22 A zsidók csodás jeleket kívánnak, a görögök meg a bölcsességet keresik.

23 Mi azonban egyedül Krisztust hirdetjük, akit a keresztre feszítve megöltek! Ezen azonban a zsidók megütköznek, a nem zsidók pedig fel sem tudják fogni, hanem értelmetlenségnek tartják. 24 A meghívottak számára viszont — akár zsidók, akár nem — Krisztus valójában Isten ereje és bölcsessége.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+1%3A18-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Amint a főpapok és a templomőrök megpillantották Jézust, kiabálni kezdtek: „Feszítsd keresztre! Feszítsd keresztre!”

De Pilátus így válaszolt nekik: „Feszítsétek meg ti! Én semmiben nem találtam bűnösnek!”

Azok erre így feleltek: „Törvényünk szerint meg kell halnia, mert azt mondta, hogy ő az Isten Fia!”

Amikor ezt Pilátus meghallotta, még jobban megrémült. Visszament a palotába, és újra faggatni kezdte Jézust: „Honnan jöttél?” De Jézus nem válaszolt. 10 Pilátus így folytatta: „Nekem nem felelsz?! Nem tudod, hogy hatalmamban áll szabadon engedni, vagy kivégeztetni téged a kereszten?”

11 Jézus így válaszolt: „Semmi hatalmad nem lenne fölöttem, ha nem kaptad volna felülről. Ezért, aki a kezedbe adott engem, az súlyosabb bűnt követett el, mint te.”

12 Ettől kezdve Pilátus igyekezett Jézust szabadon engedni. De a vallási vezetők így kiáltoztak: „Ha őt szabadon engeded, akkor nem vagy a császár barátja! Aki királynak mondja magát, az a császár ellensége!”

13 Erre Pilátus újra kihozatta Jézust a palotából a „Kövezett udvarba”, amelyet héberül Gabbatának neveznek. Ott Pilátus beült a bírói székbe. 14 A Páska-ünnepre való előkészület napja volt, és dél felé járt az idő. Pilátus így szólt a júdeabeliekhez: „Nézzétek, itt a királyotok!”

15 Erre azok így kiabáltak: „Vidd el innen! Vidd el innen! Feszítsd keresztre!”

Pilátus megkérdezte: „Végeztessem ki a királyotokat?”

De a főpapok így feleltek: „Nincs más királyunk, csak a császár!”

16 Ekkor Pilátus átadta a katonáknak Jézust, hogy feszítsék keresztre, és így végezzék ki. Ők pedig elvezették Jézust.

Jézus kivégzése: a keresztre feszítés

17 Jézus maga vitte a keresztfáját. Kimentek a városon kívül, a „Koponya” nevű helyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. 18 Ott Jézust a keresztfára szögezték. Ugyanakkor két másik férfit is keresztre feszítettek: egyiket Jézus jobb oldalán, a másikat a bal oldalán. 19-20 Pilátus készített feliratot is, amelyet rászögeztek Jézus keresztfájára. Ez állt rajta héber, latin és görög nyelven: „ názáreti jézus a zsidók királya”. Az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz, ezért a zsidók közül sokan elolvasták ezt a feliratot. A főpapok azt mondták Pilátusnak: 21 „Ne azt írd: »A zsidók királya«, hanem inkább azt: »Ez az ember azt mondta magáról, hogy ő a zsidók királya«!”

22 De Pilátus így válaszolt: „Amit írtam, megírtam!”

23 Amikor a katonák megfeszítették Jézust, minden ruhát levettek róla, s azokat négy részre osztották, hogy mindegyiküknek jusson belőle. A köntösét azonban nem akarták szétszakítani, mivel az varrás nélkül készült, vagyis az egészet egy darabban szőtték. 24 Azt mondták: „Ezt ne szakítsuk szét, inkább sorsoljuk ki, hogy kié legyen!” Így teljesedett be, amit az Írás mondott:

„Ruháimon megosztoztak,
    és köntösömre sorsot vetettek.”[a]

A katonák pontosan ezt tették.

25 Jézus anyja ott állt a keresztfa közelében. Vele volt a nővére, Mária, a Klópás felesége, és a magdalai Mária is. 26 Mikor Jézus látta, hogy anyja is ott áll, meg az a tanítvány is, akit Jézus szeretett, ezt mondta az anyjának: „Asszony, ő a fiad!” 27 A tanítványnak pedig ezt: „Nézd, ő az édesanyád!” Ezért az a tanítvány befogadta a saját otthonába Jézus anyját, aki attól kezdve ott lakott vele.

Jézus halála

28 Később, amikor Jézus látta, hogy már mindent befejezett, ami rá volt bízva, megszólalt: „Szomjas vagyok.”[b] Ezzel teljesítette be, amit az Írás mondott. 29 Volt ott egy ecetes korsó, abba valaki belemártott egy szivacsot, és azt egy izsóp szárára tűzve felnyújtotta Jézus szájához. 30 Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Beteljesedett!” Ezután lehajtotta a fejét, és meghalt.[c]

31 A Páska-ünnepre való előkészület napja volt, és utána különleges szombati ünnepnap következett. Emiatt a vallási vezetők nem akarták, hogy a kivégzettek teste szombaton is a keresztfán maradjon. Megkérték hát Pilátust, parancsolja meg, hogy a katonák törjék el a három keresztre feszített férfi lábát, és vegyék le a holttesteket a keresztről. 32 A katonák eltörték az egyik elítélt lábát,[d] akit Jézussal együtt feszítettek meg, azután a másikét is.

33 Amikor Jézushoz értek, látták, hogy már halott, ezért nem törték el a lábát, 34 hanem az egyik katona beledöfte a lándzsáját Jézus oldalába. A sebből azonnal vér és víz folyt ki. 35 (Az tanúsítja ezt, aki szemtanúja volt, és igazat mond. Azért mondja ezt, hogy ti is higgyetek. Ő tudja, hogy ez az igazság, mert látta.)”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+19%3A1-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/14
—–
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: Hozzátok Hozzám gyermekeiteket, hogy mint Isten minden gyermekének igaz Édesanyja, Fiamnak szentelhessem őket

Igazság Könyve:

“Drága gyermekeim, mint Édesanyátok, hívlak benneteket, hogy hozzátok hozzám gyermekeiteket, hogy mint Isten minden gyermekének igaz Édesanyja, Fiamnak szentelhessem őket.

Amikor Általam, az Üdvösség Anyja által, gyermekeiteket Fiamnak szentelitek, akkor Én bemutatom őket Fiamnak, hogy nagy Kegyelmeket ajándékozhasson a lelküknek.

Sohasem szabad elfelejtenetek Fiam Szeretetét Isten minden gyermeke iránt. Nem számít, hogy hány évesek, amikor Általam, Áldott Édesanyjuk által ajánljátok fel Fiamnak őket a lelkük megszentelődéséért, akkor imáitok válaszra fognak találni. Íme, a Keresztes Imahadjárat egy imája gyermekeitekért. Ha mindennap imádkozzátok, akkor ez közelebb fogja vinni gyermekeiteket Jézus Irgalmas Szívéhez.

A Keresztes Imahadjárat 111. imája: Hogy Jézus Krisztusnak szenteljétek gyermekeiteket
Ó, drága Üdvösség Anyja,
Fiadnak szentelem
gyermekeimet (a gyermek/ek nevének/neveinek felsorolása), hogy a lélek békéjét és a szív szeretetét hozhassa nekik.
Kérlek, imádkozz, hogy Fiad Irgalmas Karjaiba fogadja
gyermekeimet és tartsd távol őket a bajtól.
Segítsd meg őket, hogy hűek maradjanak Isten Szent Szavához, különösen azokban az időkben, amikor abba a kísértésbe esnek, hogy elforduljanak Tőle. Ámen.

Kérésemet – a ti nevetekben, szeretett gyermekeitekért – különleges Ajándékként fogja Fiam elfogadni Számomra, az Édesanyja számára, amikor majd felemelkedem, hogy a Fiamnak tett Ígéretemet teljesítsem, mivel a Küldetésem, hogy segítsek Isten gyermekei lelkének megmentésében, ebben az időszakban kezdődik. Az Üdvösség Anyja szerepemnek köszönhetően – ami már komolyan elkezdődött -, és azon közbenjárásomnak, hogy Isten Irgalma megadassék a bűnösöknek, bőségesen adatnak majd különleges Ajándékok mindazoknak, akik hívnak Engem.

Menjetek békével gyermekek. Én a ti szeretett Édesanyátok, az Üdvösség Anyja, mindig válaszolni fogok hívásotokra, amikor a lelkek üdvösségét kéritek.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-hozzatok-hozzam-gyermekeiteket-hogy-mint-isten-minden-gyermekenek-igaz-edesanyja-fiamnak-szentelhessem-oket/

 
 

Mihelyt mindent átadtok Nekem, Én fel foglak emelni benneteket, elveszem a félelmeteket és Királyságomba viszlek benneteket. Még akkor is, amikor Isten Szeretetével a lelketekben nehéznek fogjátok találni ezt az utat. De ez olyan lesz, mint amikor egy pókhálót leszednek, mert ha egyszer az Igazság kiderül, nem lesz más út számotokra, melyen járni szeretnétek. Mert ez lesz az egyetlen út, ami a Paradicsomhoz vezet benneteket és ez lesz az az út, amelyet választanotok kell, hogy Hozzám, Jézus Krisztushoz jöjjetek. Mert Én Vagyok az Út.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nagyon-kevesen-talalnak-vigaszt-bennem-en-turelmesen-varok-megsem-fognak-hozzam-jonni/
—–
Római katolikus:
2018-06-26

12. évközi hét kedd

OLVASMÁNY a Királyok második könyvéből
Az Úr Ezekiás idejében megmenti Jeruzsálemet.
Izrael országának pusztulása után, Szennacherib, Asszíria királya követeket küldött Ezekiáshoz, Júda királyához ezzel az üzenettel: „Mondjátok meg Ezekiásnak, Júda királyának: Meg ne csaljon téged a te Istened, akiben bizakodol, és ne mondd: Jeruzsálem nem kerül Asszíria királyának hatalmába!« Hiszen magad is hallhattad mindazt, amit Asszíria királyai az összes országokkal műveltek, hogyan pusztították el azokat. Hát talán éppen te fogsz megmenekülni?”
Miután Ezekiás a követek kezéből átvette a levelet és elolvasta, felment az Úr templomába, és az Úr elé tárta. Így imádkozott az Úr előtt: „Uram, Izrael Istene, ki a kerubok fölött trónolsz, egyedül te vagy a föld összes birodalmainak Istene, te alkottad az eget és a földet. Hajtsd ide füledet és halld; nyisd meg, Uram, szemedet és lásd; halld meg Szennacherib minden szavát, aki azért küldött követeket, hogy gyalázza az élő Istent. Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai nemzeteket igáztak le és azok országait elpusztították, isteneiket pedig tűzbe vetették. De csak azért, mert azok nem voltak istenek, hanem csupán emberi kéznek fából és kőből való alkotásai, és így megsemmisíthették őket. Most azonban Urunk, Istenünk, ments meg minket az asszír király kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te, az Úr vagy az egyedüli Isten!”
Erre Izajás próféta, Ámosz fia, üzenetet küldött Ezekiáshoz: „Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Meghallgattam, amiért Szennacherib ellenében könyörögtél. Íme, az Úr szava, melyet ellene szólott: Megvet téged, és csúfot űz belőled Sion szűz leánya, hátad mögött fejét rázza Jeruzsálem leánya.
Mert Jeruzsálemből kivonul a maradék, és Sion hegyéről kivonulnak a megszabadultak; a seregek Urának féltő szeretete viszi végbe mindezt.
Azért ezt üzeni az Úr Asszíria királyának: Nem jön be a városba, nyilat se lő belé, pajzsot sem fordít ellene, sánccal sem veszi körül.
Visszatér azon az úton, amelyen jött, e városba be nem jön – úgymond az Úr.
Megoltalmazom ezt a várost és megszabadítom, önmagamért és szolgám, Dávid miatt.
Még azon az éjszakán történt, hogy eljött az Úr angyala, és megölt az asszírok táborában száznyolcvanötezer embert. Szennacherib pedig, az asszírok királya, visszatért Ninivébe, és ott is maradt.
Ez az Isten igéje.
2Kir 19,9b-11.14-21.31-35a.36

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenünk örök időkre * megalapozta városát. Vö. 10. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Nagy az Úr és minden dicséretre méltó * Istenünk városában.
Szép és ékes az ő szent hegye, * az egész földkerekség öröme.
Hívek: Istenünk örök időkre * megalapozta városát.
E: Észak határán áll Sion hegye: * a nagy király városa.
Házaiban ismerik Istent, * mert ő maga lett a menedékük.
H: Istenünk örök időkre * megalapozta városát.
E: Jóságodról elmélkedünk, Istenünk, * templomod belsejében.
Istenünk, neved és dicséreted a föld határáig kiárad, * jobbod telve van igazsággal.
H: Istenünk örök időkre * megalapozta városát.
Zsolt 47,2-3a.3b-4.10-11

ALLELUJA
Én vagyok a világ világossága – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Tegyétek meg embertársaitoknak mindazt, amit ti is elvártok tőlük!
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Ne vessétek oda a szent dolgokat a kutyáknak, és ne szórjátok gyöngyeiteket a sertések elé, hogy lábukkal el ne tapossák azokat, és megfordulva, szét ne tépjenek titeket is.
Mindazt, amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik! Ez ugyanis a Törvény és a próféták tanítása.
A szűk kapun menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a romlásba visz, és sokan mennek be rajta. De milyen szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 7,6.12-14″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-26


——
Görög katolikus:

9 Hiszen Krisztus azért halt meg, és azért támadt fel, hogy uralkodjon mind a holtak, mind az élők felett.10 Ha ez így van, akkor hogy mered elítélni, vagy megvetni a testvéredet? Hiszen egyszer mindannyian oda kell majd álljunk az ítélő Isten elé! 11 Ahogyan az Írás mondja:

„Mindenki térdet hajt előttem,
    mindenki nyilvánosan elismeri,
    hogy én vagyok az Isten.
Olyan biztos ez, mint ahogy élek,
    mondja az Örökkévaló.”[a]

12 Tehát mindenki csak saját magáról fog számot adni Istennek.

Ne rombold a testvéred hitét!

13 Tehát ne kritizáljuk, se ne ítéljük el többé egymást! Inkább határozzuk el, hogy nem teszünk semmi olyat, amivel a testvéreink hitét lerombolnánk, vagy őket elgáncsolnánk! 14 Tudom, mert az Úr Jézus meggyőzött róla, hogy önmagában véve semmilyen étel sem tisztátalan. Csak annak a számára tisztátalan, aki azt tisztátalannak tartja. 15 Ha viszont megbotránkoztatod a testvéredet azzal, amit eszel, akkor nem a szeretetnek megfelelően jársz el. Vigyázz, hogy ne tedd tönkre a testvéredet, akiért Krisztus meghalt! 16 Ne fordulhasson elő, hogy valaki más gyalázatosnak tartja azt, amit te helyesnek gondolsz! 17 Mert Isten Királyságában nem az számít, hogy mit eszel, vagy iszol. Csak az számít, hogy Isten akarata szerint élsz-e, és hogy a Szent Szellem békessége és öröme uralkodik-e benned. 18 Aki tehát így szolgálja Krisztust, annak valóban örül majd Isten, és az ilyen embert a többiek is elismerik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+14%3A9-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 14 A farizeusok ekkor kimentek a zsinagógából, és elhatározták, hogy végeznek Jézussal.

Isten kiválasztott szolgája

15 Jézus azonban tisztában volt vele, hogy mit terveznek ellene, ezért elment onnan. Sokan követték, ő pedig minden beteget meggyógyított. 16 Azt azonban szigorúan megparancsolta nekik, hogy ne terjesszék a hírét. 17 Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:

18 „Nézzétek szolgámat, akit választottam,
    akit szeretek, akiben én gyönyörködöm!
Betöltöm őt Szellememmel,
    és igazságosan fogja ítélni a nemzeteket.
19 Nem vitatkozik, nem hangoskodik,
    s hangját nem hallják az utcákon.
20 A megrepedt nádszálat nem töri el,
    a pislákoló mécsest nem oltja ki,
    amíg győzelemre nem viszi az igazságos ítéletet,
21 s benne reménykednek majd az Izráelen kívüli nemzetek.”[a]

Kinek a hatalmával űzi ki Jézus a gonosz szellemeket?

22 Ezután egy vak és néma férfit vittek hozzá, akiben egy gonosz szellem lakott. Jézus meggyógyította a férfit, aki ettől fogva tudott beszélni és tisztán látott. 23 Ezen az egész sokaság nagyon elcsodálkozott, és ezt mondták: „Csak nem ő az, Dávidnak az a bizonyos Fia?

24 Amikor ezt a farizeusok meghallották, kijelentették: „Ez az ember csak azért tudja kiűzni a gonosz szellemeket, mert a Sátán, a gonosz szellemek fejedelme segít neki.”

25 Jézus tudta, hogyan gondolkoznak, ezért így válaszolt nekik: „Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul. Ugyanúgy elpusztul az a város, vagy család is, amelyben belső harcok dúlnak. 26 Ha tehát a Sátán a saját szolgáit, a gonosz szellemeket űzi ki[b], akkor valójában önmaga ellen fordul, és a királysága nem állhat fenn tovább. 27 Másrészt, ha én a Sátán erejével űzöm ki a gonosz szellemeket, akkor a ti tanítványaitok kinek az erejével űzik ki őket? A saját tanítványaitok fognak elítélni titeket! 28 Ha viszont én Isten Szellemével űzöm ki a gonosz szellemeket, akkor nyilvánvaló, hogy Isten Királysága megérkezett hozzátok.

29 Gondoljátok meg, ha valaki be akar törni egy erős ember házába, hogy kirabolja, akkor előbb meg kell kötöznie őt, csak azután foszthatja ki a házát. 30 Aki nem az én oldalamon áll, az ellenem van. Aki nem velem együtt takarítja be gabonát, az szétszórja a termést.

31 Ezért figyelmeztetlek benneteket: az emberek mindenféle bűnös tettükre és Istent gyalázó beszédükre kaphatnak bűnbocsánatot. De van egy kivétel: aki a Szent Szellemet gyalázza, az nem nyer bocsánatot soha. 32 Még az is kaphat bűnbocsánatot, aki az Emberfia ellen beszél, de aki a Szent Szellem ellen szól, az sem ebben a korszakban, sem a következőben nem kaphat bocsánatot.

A kétfajta gyümölcs

33 Ha egy gyümölcsfát jónak ítéltek, akkor annak a gyümölcse is jó. Ha pedig a fát rossznak ítélitek, akkor annak a gyümölcse is rossz, mert a fát a gyümölcsei alapján lehet megítélni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+12%3A14-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/26
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

—–

Amint a Hangom felcsendül, milliókat fog Felém vonzani a következő szakaszban, a végső szakaszban pedig milliárdokat

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, éppen most készítem fel a világ minden részét Második Eljövetelemre. Minden nemzetet felragadok majd – kivétel nélkül – Irgalmasságom Kezébe, hogy Királyságomba vigyem őket.

Az Én tervem nagyon részletes, és mégis egyszerű. Amint a Hangom felcsendül, milliókat fog Felém vonzani a következő szakaszban, a végső szakaszban pedig milliárdokat. Most sokkal többen meg fogják hallani az Igazságot, de addig nem fogják azt elfogadni, amíg meg nem történik az, amit mondtam neked. Küldetésem gyorsan szét fog terjedni, és amikor már mindenki tudja, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, Aki ezt a Felhívást intézi a Mennyből, csatlakozni fognak Hozzám. Küldetésemre még azok is válaszolni fognak, akik elutasítják ezeket az Üzeneteket.

Ti, Követőim, lehet, hogy a durva bánásmód miatt el vagytok csüggedve, amelyet Miattam kell elviselnetek, de ez nem fog sokáig tartani. Szeretetem oly nagy Isten gyermekei iránt, hogy azt egy olyan szülőhöz lehet hasonlítani, akinek sok gyermeke van. Néhány gyermek tisztelni fogja édesanyját és édesapját és válaszolnak az irántuk mutatott szeretetre. A többi gyermek eltaszítja magától a szüleit, rosszul bánik fivéreivel és nővéreivel, míg végül minden kapcsolatot megszakítanak. A vér szerinti kapcsolat és a szeretet miatt minden erőfeszítésre sor kerül majd, nemcsak a szülők részéről, hanem a testvérek részéről is, hogy visszacsalogassák az elveszett gyermekeket családjuk keblére. És amikor ez megtörténik, minden bűn, harag és elutasítás el lesz felejtve.

Követőim, miközben szembe kell néznetek mások haragjával, nyugodtnak és türelmesnek kell maradnotok. Állhatatosságotok próbára lesz téve és néhányan közületek el fognak esni. Ha elestek, akkor a hűséges Követőim mindent meg fognak tenni, hogy visszahozzanak benneteket, hogy válaszolni tudjatok Hívásomra.

Szeretett Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amint-a-hangom-felcsendul-milliokat-fog-felem-vonzani-a-kovetkezo-szakaszban-a-vegso-szakaszban-pedig-milliardokat/

—–
Római katolikus:
2018-05-28

8. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
A Krisztusban való hit kimondhatatlan öröm forrása.
Testvéreim!
Áldott legyen az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmasságával, Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, élő reményre teremtett újjá bennünket, hogy a mennyben romolhatatlan, szeplőtelen és el nem hervadó örökség várjon rátok. Isten hatalma megőrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben megnyilvánuljon.
Örüljetek tehát akkor is, ha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy kipróbált hitetek – amely értékesebb a tűzpróbát kiállott veszendő aranynálJézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre. Mivel szeretitek Krisztust, bár nem láttátok, és hisztek benne, noha nem találkoztatok vele, amikor eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét, – a megdicsőültek kimondhatatlan örömével fogtok ujjongani.
Ez az Isten igéje.
1Pét 1,3-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké. 5b. vers. – 12. tónus.
Előénekes: Teljes szívemből áldom az Urat * a szentek tanácsában és közösségében.
Nagyszerűek az Úr művei, * mindazok szemében, akik szeretik azokat.
Hívek. Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
E: Eledelt adott az őt félőknek, * megemlékezik szövetségéről örökkön örökké.
Népének megmutatta hatalmas műveit, * nekik adta a pogányok örökségét.
H: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
E: Szabadulást hozott népének, * szövetséget kötött vele örökre.
Akik így cselekszenek, bölcsekké válnak; * az Úr dicsérete megmarad örökké.
H: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Zsolt 110,1-2.5-6.9 és 10c

ALLELUJA
Jézus Krisztus vállalta a szegénységet, ámbár gazdag volt, * hogy gazdaggá tegyen titeket szegénysége által. 2Kor 8,9 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Add el, amid van, és kövess engem!
Abban az időben:
Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 10,17-27″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-28


——
Görög katolikus:

9 hiszen a világosság mindenféle jó, igazságos és a valóságnak megfelelő dolgot eredményez. 10 Mindig igyekezzetek mérlegelni, mi kedves az Úrnak!11 Többé ne vegyetek részt azokban a hiábavaló dolgokban, amelyeket a sötétségben élő emberek szoktak tenni! Sőt, inkább leplezzétek le, és bizonyítsátok be, hogy ezek a dolgok rosszak! 12 Mert még beszélni is szégyen azokról a gonoszságokról, amiket ők titokban elkövetnek. 13 Ám minden cselekedet nyilvánvalóvá lesz, amikor fény derül rá, 14 és minden, ami napvilágra kerül, az maga is világosság. Ezért mondjuk:

„Ébredj fel, te alvó!
    Támadj fel a halálból,
és Krisztus világossága ragyog rád!”

15 Ezért ügyeljetek arra, hogyan éltek! Ne legyetek ostobák, hanem bölcsek! 16 Aki értelmes, minden lehetőséget kihasznál, mert gonosz időkben élünk. 17 Ne legyetek hát ostobák, hanem ismerjétek fel, és értsétek meg az Úr akaratát! 18 Többé már ne részegeskedjetek, mert az megvadít, és bolondságra vezet! Ellenkezőleg, inkább a Szent Szellem töltsön be újra meg újra benneteket! 19 Zsoltárokkal, himnuszokkal és a Szent Szellemtől kapott énekekkel bátorítsátok egymást! Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új éneket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+5%3A9-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

“… 10 „Vigyázzatok! Egyet se nézzetek le ezek közül a gyermekek közül! Mert mondom nektek: a melléjük rendelt angyalok mindig látják Atyám arcát a Mennyben! [11] [a]

Az elveszett juh

12 Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és az egyik elkóborol, vajon nem hagyja-e ott a legelőn a kilencvenkilencet, hogy megkeresse azt az egyet? 13 Igazán mondom nektek: mikor megtalálja, jobban örül annak az egynek, mint a többi kilencvenkilencnek, amely nem tévedt el. 14 Ugyanígy Mennyei Atyátok sem akarja, hogy akár egy is elvesszen e gyermekek közül.

Ha a testvéred vétkezik

15 Ha az Isten családjába tartozó testvéred vétkezik ellened,[b] menj oda hozzá, négyszemközt figyelmeztesd, és mutass rá arra, amit rosszul tett! Ha hallgat rád, akkor sikerült elérned, hogy testvérek maradjatok. 16 Ha nem hallgat rád, újra menj el hozzá, de ezúttal vigyél magaddal egy vagy két embert! Így mindent két, vagy három tanú[c] bizonyíthat. 17 Ha rájuk sem hallgat, mondd el a gyülekezetnek! Ha még a gyülekezetre sem hallgat, akkor úgy bánj vele, mint egy hitetlennel vagy vámszedővel!

18 Igazán mondom nektek: amit megköttök a földön, az meg lesz kötve a Mennyben, viszont amit feloldotok a földön, az fel lesz oldva a Mennyben is.

19 Igazán mondom nektek: ha közületek ketten összhangban vannak itt a földön, akkor kérhetnek akármit, Mennyei Atyám megadja nekik. 20 Mert, amikor ketten vagy hárman egységre jutnak az én nevemben, akkor én is ott vagyok közöttük.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+18%3A10-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/05/28
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–