0310_farizeus-vamos_2

Megbánt Engem az intellektuális „előkelők” vallásos imádata

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Megbánt Engem az intellektuális „előkelők” vallásos imádata

2011. jún. 15., szerda; 10:00

Leányom, ma azokat a hűséges követőimet figyelmeztetem, akik nyilvánosan hirdetik Nevemet, hogy kövessék Tanításaim Igazságait, és legyenek óvatosak. Én minden követőmet szeretem, különösen azokat, akik ebben az időben alázatot mutatnak.

Mégis csalódottnak érzem Magam, amikor a szenvedéllyel telt és komoly keresztények, akik az Igémet mondják, megpróbálják Tanításaimat hangoskodva és uralkodó módon elemezni. Nem elégednek meg annyival, hogy hirdessék Igémet, hanem azt gondolják, hogy Tanításaimat intellektuális vita tárgyává kell tenniük, aminek csak egy célja van: bebizonyítani másoknak, hogy ők képzettebbek Szent Igém megértésében. Annyira elszántan bizonyítják, hogy a megkülönböztető képességük által igazuk van, hogy igaz követőim ennek köszönhetően megoszlanak. Irántam való szenvedéllyel telt és komoly odaadásuk gyakran képtelenné teheti őket arra, hogy igaz szeretettel szeressenek Engem, melynek pedig az alázatosságból kellene fakadnia.

Nekik le kell fékezniük hangoskodásaikat, ami tele van intellektuális kritikával. Magukba kell szállniuk, a Hangomra kell hallgatniuk, és ellene kell mondaniuk annak a kényszernek, hogy lelki ügyekről meggyőzzenek másokat. Mert ha nem így cselekednek, akkor a büszkeség bűnét követik el. Ők egyáltalán nem ismernek Engem, mivel nem fordítanak időt arra, hogy elcsendesedve és alázatosan álljanak meg Szemem előtt, mely pedig mindent lát. Ameddig ezek a „komoly” követőim nem teszik magukat kicsinyekké és alázatosakká Szememben, addig nem tudom őket Magamhoz vonzani. Dicsőítsetek Engem. Tiszteljétek Igémet. Kövessétek példámat. Ne üldözzetek másokat az Én Nevemben, különösen keresztény testvéreiteket nem.

A ti szeretett Tanítótok és Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/megbant-engem-az-intellektualis-elokelok-vallasos-imadata

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„26 Akkor Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat, a következő napon elvégezve velük együtt a tisztulási szertartást, bement a templomba, és bejelentette, hogy mikor telnek le az ő tisztulásának napjai; addig pedig mindegyikükért bemutatják az áldozatot.

Pált megkötözik

27 Amikor végéhez közeledett a hét nap, az Ázsiából való zsidók meglátták őt a templomban. Fellázították az egész sokaságot, megragadták,

28 és így kiáltoztak: “Izráelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki a nép ellen, a törvény ellen és a szent hely ellen tanít mindenütt mindenkit, sőt még görögöket is hozott be a templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet.”

29 Néhányan ugyanis látták vele a városban azelőtt az efezusi Trofimoszt, és azt hitték, hogy Pál bevitte a templomba.

30 Felbolydult tehát az egész város, a nép összecsődült, Pált megragadták, kivonszolták a templomból, és a kapukat azonnal bezárták.

31 Mikor pedig meg akarták ölni, jelentés érkezett a helyőrség ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem lázong.

32 Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor azok meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését.”

 

 

 

„Megbánt Engem az intellektuális „előkelők” vallásos imádata

2011. jún. 15., szerda; 10:00

Leányom, ma azokat a hűséges követőimet figyelmeztetem, akik nyilvánosan hirdetik Nevemet, hogy kövessék Tanításaim Igazságait, és legyenek óvatosak. Én minden követőmet szeretem, különösen azokat, akik ebben az időben alázatot mutatnak.

Mégis csalódottnak érzem Magam, amikor a szenvedéllyel telt és komoly keresztények, akik az Igémet mondják, megpróbálják Tanításaimat hangoskodva és uralkodó módon elemezni. Nem elégednek meg annyival, hogy hirdessék Igémet, hanem azt gondolják, hogy Tanításaimat intellektuális vita tárgyává kell tenniük, aminek csak egy célja van: bebizonyítani másoknak, hogy ők képzettebbek Szent Igém megértésében. Annyira elszántan bizonyítják, hogy a megkülönböztető képességük által igazuk van, hogy igaz követőim ennek köszönhetően megoszlanak. Irántam való szenvedéllyel telt és komoly odaadásuk gyakran képtelenné teheti őket arra, hogy igaz szeretettel szeressenek Engem, melynek pedig az alázatosságból kellene fakadnia.

Nekik le kell fékezniük hangoskodásaikat, ami tele van intellektuális kritikával. Magukba kell szállniuk, a Hangomra kell hallgatniuk, és ellene kell mondaniuk annak a kényszernek, hogy lelki ügyekről meggyőzzenek másokat. Mert ha nem így cselekednek, akkor a büszkeség bűnét követik el. Ők egyáltalán nem ismernek Engem, mivel nem fordítanak időt arra, hogy elcsendesedve és alázatosan álljanak meg Szemem előtt, mely pedig mindent lát. Ameddig ezek a „komoly” követőim nem teszik magukat kicsinyekké és alázatosakká Szememben, addig nem tudom őket Magamhoz vonzani. Dicsőítsetek Engem. Tiszteljétek Igémet. Kövessétek példámat. Ne üldözzetek másokat az Én Nevemben, különösen keresztény testvéreiteket nem. …”

 

 

2 A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez;

3 és mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem.

4 Ezeket pedig azért mondom nektek, hogy amikor eljön az órája, emlékezzetek rá: én megmondtam nektek.

A Szentlélek elvezet a teljes igazságra

4 “Kezdettől fogva azért nem mondtam ezeket nektek, mert veletek voltam.

5 De most elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és közületek senki sem kérdezi tőlem: Hova mégy?

6 Mivel ezeket mondom nektek, szomorúság tölti el a szíveteket.

7 Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.

8 És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet.

9 A bűn az, hogy nem hisznek énbennem;

10 az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem;

11 az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.”

12 “Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni:

13 amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+21%3A26-32%3B+++++John+16%3A2-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/15

 

———-

Római katolikus:

2021-06-15

11. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Krisztus, aki gazdag volt, szegény lett értünk.
Testvéreim!
Tudtotokra adjuk Isten kegyelmét, amellyel elárasztotta Macedónia egyházait. A bajok és megpróbáltatások ellenére túláradó öröm töltötte el őket, és nyomasztó szegénységükből bőséges adakozás fakadt. Tanúskodom arról, hogy erejükhöz mérten, sőt erejükön felül is önként adakoztak. Kérve kérték tőlünk azt a kegyet, hogy részt vehessenek a jeruzsálemi keresztény testvérek megsegítésében. Minden reményünket felülmúlva előbb az Úrnak adták magukat, aztán Isten akaratából nekünk.
Ezért arra kértük munkatársunkat, Tituszt, hogy amint elkezdte, fejezze is be nálatok (Korintusban) a jótékonyság művét. Amint mindenben kitűntök: hitben, szóban, tudásban, minden buzgóságban és az irántunk érzett szeretetben, tűnjetek ki a szeretetből fakadó adakozásban is. Nem parancsként mondom ezt, hanem mások buzgóságára hivatkozva szeretetetek őszinteségét akarom kipróbálni. Hiszen ismeritek Urunk Jézus Krisztus jóságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.
Ez az Isten igéje.
2Kor 8,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent! (2a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Az Urat dicsérem, amíg élek, * zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek.
Hívek: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Boldog, akinek segítője Jákob Istene, * és akinek Istenben, az Úrban van reménye.
Ő alkotta az eget és a Földet, * a tengert és mindazt, ami benne él.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottaknak igazságot szolgáltat.
Az éhezőknek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
Zsolt 145,2.5-6.7.8-9a

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket!” Jn 13,34 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nemcsak barátainkat, hanem ellenségeinket is szeretnünk kell.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Hallottátok, hogy ezt mondták: „Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!” Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,43-48

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-15