Címke: Eukarisztia

Nektek továbbra is táplálnotok kell azok lelkét, akik számítanak rátok, hogy őket a Legszentebb Eukarisztiával tápláljátok.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Van egy üzenetem a Római Katolikus Papság (Klérus) számára

  1. november 21. péntek 16:15

Én vagyok a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja, az Üdvösség Anyja. Ma van egy üzenetem a Római Katolikus Papság számára, és szeretett Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök hozzátok.

Hívom Fiam minden felszentelt szolgáját, akik a nagy megpróbáltatások ezen idejében szolgálják Őt az Egyházban. Ti vagytok az Ő Legszentebb Szentségeinek elsőrendű kiszolgáltatói, akiket Fiam meghívott, hogy minden lélek üdvösségén munkálkodván szolgáljátok Őt, és ezért nagy a ti felelősségetek Vele szemben.

A ti kötelességetek minden esetben az, hogy mindenkor szolgáljátok Fiamat és az Ő Testét – Egyházát –, biztosítván azt, hogy Legszentebb Igéje mindenkor meg legyen tartva. Előttetek a nagy fájdalom és az üldöztetés időszaka, és nektek erre már most fel kell készülnötök. A hitetek a jövőben a végsőkig próbára lesz téve, amikor arra fognak benneteket kényszeríteni, hogy új fogadalmat tegyetek, mely során azt fogják kérni tőletek, hogy egy olyan új tanhoz legyetek hűségesek, amely nem Fiamtól származik.

Azok, akik felismerik a hamis tanokat, amikor azt majd bemutatják nektek, nem szabad megadnotok magatokat annak. Amikor majd arra utasítanak benneteket, hogy alakítsátok át és változtassátok meg a Legszentebb Szentségeket, akkor el kell futnotok. Fiam Egyháza az elviselhetetlenségig próbára lesz téve. Azoknak közületek, akik esetleg félredobják majd az Igazságot egy új módosított tan javára  – amelyről azt fogják mondani, hogy meg kell felelnie az emberek igényeinek – tudniuk kell, hogy ez Isten Igéjének egy nagy elárulása.

Mivel arra tettetek fogadalmat, hogy Fiamat szolgáljátok, ezért Isten gyermekeivel szemben az a kötelességetek, hogy őket Fiam, Jézus Krisztus Testével és Vérével tápláljátok. Azonban el fog jönni majd az idő, amikor arra fognak benneteket kényszeríteni, hogy változtassátok meg a Szentmiseáldozatot. Lesznek köztetek olyanok is, akik azonnal tudni fogják, hogy itt egy nagy hibát követnek el, és ezért ti ennek hátat kell, hogy fordítsatok.

Nektek továbbra is táplálnotok kell azok lelkét, akik számítanak rátok, hogy őket a Legszentebb Eukarisztiával tápláljátok. Ha hűségesek maradtok Fiamhoz, és továbbra is szolgálni fogjátok Isten gyermekeit, amint az kötelességetek, akkor Őt nagy méltósággal fogjátok szolgálni.

Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzátok minden nap a Szent Rózsafüzéremet, hogy adja meg számotokra a szükséges erőt és a Sátán elleni védelmet, mert az előttetek álló idők, amelyek hamarosan rátok szakadnak, elviselhetetlenek lesznek. Ha mindig magatoknál tartjátok az Élő Isten Pecsétjének imáját, akkor különleges védelemben fogtok részesülni a gonosszal szemben.

A papok közül sokan lesznek olyanok, akiknek nem lesz elég bátorságuk ahhoz, hogy megvédjék Isten Igéjét, de sohasem szabad félnetek attól, hogy hűséget mutassatok Fiam iránt. Ha eláruljátok Fiamat, ártatlan lelkeket fogtok magatokkal vinni, akik akaratuk ellenére tévedésben és egy borzalmas sötétségben fogják találni magukat.

Már egy jó ideje annak, hogy a sátán behatolt Fiam Egyházába, de minden alkalommal, amikor az általa okozott káosz és zűrzavar elviselhetetlenné vált, akkor ez Fiam szeretett szolgái hitének köszönhetően szertefoszlott. Most amikor sok pap hite meggyengült, egyes esetekben pedig teljesen megsemmisült, a Pokol kapui megnyíltak, és nagy veszély fenyeget.

Nektek soha nem szabad abba a kísértésbe esnetek, hogy lemondjatok mindarról, amit Fiam tanított. Fiam sohasem változott. Az Ő Igéje mélyen belevésődött abba a kősziklába, amelyre Egyháza épült. Az Ő Szentségei azt a Fényt hozzák a lelkeknek, amelyre szükségük van az életben maradáshoz. Ha eláruljátok Fiamat, akkor magát az életet pusztítjátok el, mert Fiam Jelenléte nélkül a világ ma nem létezne.

Boldogok azok, akik Fiamat valóban szeretik, mert ők lesznek azok, akik jó példával az élen fognak járni.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-van-egy-uzenetem-romai-katolikus-papsag-klerus-szamara

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/11/21

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-11-21

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Korábban már megfeszítették Fiamat, és most, hogy újra eljön megújítani a Földet, a Szent Eukarisztiát fogják elpusztítani.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Isten Igéjének ezen új és trágár utánzásáról sokan azt fogják gondolni, hogy az egyszerűen csak egy modern változata az Újszövetségnek

  1. december 23. hétfő, 18:36

Gyermekem, a sötétség olyan hirtelen fog leereszkedni Fiam Egyházára, hogy sokan nagy döbbenetükben azonnal el fognak némulni. Fiamról, Jézus Krisztusról, a Királyról kijelentik majd, hogy Ő többé már nem Király. Az Ő helyére (a) pogány istenek és vallások fognak felemelkedni, beleértve azokat is, amelyek nem Istentől származnak, és mindegyiknek meg lesz a maga szerepe Fiam földi Egyházában.

A világ számára ez az újonnan kihirdetett úgynevezett Kereszténység, jó hírnek fog számítani. A világ örvendezni fog, mert sokan üdvözölni fogják, amikor azt látják, hogy mindenféle cselekedettel szemben, amelyek eddig bűnnek számítottak Isten Szemében, most nagyon toleránsak.

Amikor Fiam a Földön járt, a Farizeusok elutasították az Igazságot. Ők csak abban hittek, ami nekik megfelelt, meg sok más valótlanságban. Ők nem fogadták el Fiam széttárt Karjait, miközben Ő Isten Szent Szavát hirdette. Ismét eljött az idő azok számára, akik azt állítják, hogy ismerik az Igazságot, de ugyanakkor Fiamat megtagadják. Ez alatt az Ő Szent Szavát értem, ahogyan azt a Legszentebb Evangéliumok hirdetik. Hamarosan a legszentebb Könyvet félre fogják dobni, és egy új istenkáromló helyettesítőt fognak mindenkinek bemutatni mind Fiam Egyházában, mind pedig azon kívül. Sokan meg lesznek tévesztve.

Olyan ravaszok Fiam ellenségei, hogy Isten Igéjének ezen új és trágár utánzásáról sokan azt fogják gondolni, hogy az egyszerűen csak egy modern változata az Újszövetségnek. Fiam Igéjét úgy fogják használni és módosítani, mintha az valami újat jelentene – valamit, amit Ő sosem mondott. A gonosz, Fiam ellenségein keresztül mindig az Igazságot felhasználva – a hazugságok alapjaként – fogja becsapni a világot. Ők az Igazságot felhasználván mindig azt fogják támadni, ami Igaz, annak érdekében, hogy Fiam Szavát bemocskolják.

Elsőként az Ő Igéjével fogják kezdeni, hogy elpusztítsák azt: először is nevetségessé téve azt, aztán félredobják az eretnekség javára. Majd pedig a Testét fogják támadni. Az Ige Testté lett, Fiam alakjában. Korábban már megfeszítették Fiamat, és most, hogy újra eljön megújítani a Földet, a Szent Eukarisztiát fogják elpusztítani. Mindazoknak, akik hisznek, ki kell tartaniuk e szörnyű szülés kínjai közepette, mert amikor ennek az egésznek vége lesz, az Emberfia fel fog emelkedni, és jön, hogy visszakövetelje Királyságát a Földön. Azoknak, akik szeretik Fiamat, tisztelniük kell Őt mindenkor, és soha nem szabad Őt megtagadniuk.

Nektek fel kell készülnötök arra, hogy az Igazságból éljetek, és ne adjátok meg magatokat soha – elfogadván a hazugságokat, amelyeket világszerte terjeszteni fognak – a hamarosan bejelentésre kerülő új világvallásnak. Amikor látjátok megtörténni ezeket a dolgokat, biztosak lehettek abban, hogy az Egy, Igaz Üdvözítőnek, Jézus Krisztusnak, az emberiség Királya Második Eljövetelének ideje közel van.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-isten-igejenek-ezen-uj-es-tragar-utanzasarol-sokan-azt-fogjak-gondolni-hogy-az

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/24

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-24

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Szent Eukarisztia és annak megszentségtelenítése lesz minden elégedetlenség és nézeteltérés középpontja.

http://dkjozsef.blogspot.com/2021/04/a-lanciano-i-eucharisztikus-csoda.html

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Ők a tiszteletbeli doktorátus címet fogják megkapni a Hamis Próféta frissen megújított egyházában

  1. december 11. szerda, 22:05

Gyermekem, a világot sok olyan cselekmény fogja megtéveszteni, amelyek nagy jótékonysági műveknek fognak tartani. A másokért végzett szeretetszolgálatról azt fogják bejelenteni, hogy ez a legnagyobb és a legkívánatosabb tulajdonság Isten Szemében.

Amikor azok, akik a kormányokat, az egyházakat és az államokat ellenőrzik, összefognak, akkor nagyobb hatalmi befolyással fognak rendelkezni Isten gyermekei fölött.

Társadalmatokban a legszerencsétlenebbek fölötti hatalom két dolgot jelenthet: vagy valami jó dolog érdekében történik, vagy pedig rossz célból.

Azt kell kérnem mindnyájatoktól, hogy figyelmetek teljes erejével összpontosítsatok továbbra is Fiam kívánságára az üdvösséghez vezető eme nehéz úton. Sokan Isten hű szolgái közül – bár jó szándékúak – túl gyengék lesznek ahhoz, hogy az üdvösség útján maradjanak. Isten ellenségeitől olyan nehéz nyomás fog rájuk nehezedni – csakhogy tagadják meg Fiamat -, hogy el fognak pártolni az Igazságtól.

A hamis próféta egy erőteljes ökumenikus hitet fog bevezetni, és ez minden eretnek megelégedésére fog szolgálni. Fiam Egyházában a legtöbben meg lesznek tévesztve, de felszentelt szolgái közül szinte a fele meg fogja tagadni, hogy végső esküt tegyen, amit megtévesztő módon úgy fognak bejelenteni, mint a Szent Eukarisztiára tett esküt. A Szent Eukarisztia és annak megszentségtelenítése lesz minden elégedetlenség és nézeteltérés középpontja. Aztán, mivel hamis csodákat fognak neki tulajdonítani, a világ hírességei közül sokan körül fogják venni a Hamis Prófétát, pártfogását keresvén udvarában. Ekkor lesz az, hogy ő majd össze fog állítani egy listát a kitüntetésre jelöltekről, akik meg fogják kapni a tiszteletbeli doktorátus címet a hamis próféta frissen megújított egyházában, ami a korábbinak csak egy üres burka lesz. Mindenki el fogja fogadni a nagy jótékonysági munkálatokért kapott díjakat, akiket így a csaló irányítása alá fognak vezetni. Mindnyájan dicshimnuszokat fognak zengeni egymásról, míg végül nyilvánosan be nem jelentik, hogy a hamis próféta egy élő szent, mivel az úgynevezett csodákat – fogják mondani – mint Isten szolgája tette. És aztán ő és az Antikrisztus a világ nagy részét ellenőrizni fogják, de Oroszország és Ázsia nem fognak belekeveredni, mert ez a két birodalom felemelkedik majd az új Babilon ellen, míg csak Róma meg nem semmisül.

Mindezek az események meg fognak történni, és amikor azt látjátok, hogy a templomokat olyan helységekként használják, ahol ők büszkén fitogtatják nagyságukat és jótékonysági munkáikat, akkor majd világosan felismeritek, hogy a gőg hogyan diktálja szándékaikat. Amikor Róma elesik, akkor a megpróbáltatások is nagyobbak lesznek, de azok rövidéletűek lesznek. Ekkorra fog az idő megérni Fiam, Jézus Krisztus visszatérésére.

Nem szabad figyelmen kívül hagynotok ezeket a próféciákat. Ha egyszer az új, hamis hit pártjára álltatok, amelyet hamarosan bejelentenek, akkor félredobjátok Fiamat, Jézus Krisztust, és elsodródtok Irgalmától. Soha ne adjátok fel az Örök Élethez való jogotokat olyasvalakiért, aki megpróbál az eretnekségbe vezetni benneteket.

Szerető Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ok-tiszteletbeli-doktoratus-cimet-fogjak-megkapni-hamis-profeta-frissen-megujitott

Mert amikor ilyen módon szenvedtek, akkor lelkeket hoztok Hozzám, és azok, akik Nekem lelkeket hoznak, Hozzám tartoznak

  1. december 11. szerda, 22:30

Drága, szeretett leányom, amint a megtévesztés növekszik földi Egyházamban, úgy egyre több lélek lesz elcsábítva a hamis alázat és a szegények szükségleteinek kielégítésére történő úgynevezett nyilvános nagy jótékonysági cselekedetek által.

Olyan nehéz és olyan gyötrelmes lesz megkülönböztetni az Igazságot, hogy sokan egyszerűen hagyni fogják magukat belevinni az új tanokba, amelyek nem Tőlem származnak. Amikor ti, szeretett követőim, kezditek észrevenni, hogy az emberek hogyan dorgálnak meg nyilvánosan benneteket, igazságtalanul kritizálnak, szokatlan agresszivitással viselkednek veletek szemben, gyötörnek benneteket, akkor tudnotok kell, hogy a Sátán mindent megtesz, amit csak tud, hogy kétséget ébresszen a szívetekben ezzel a Küldetéssel kapcsolatosan. Ő és követői azok ellen küzdenek minden másodpercben közületek, akik a Szentlélek Ajándékával vagytok megáldva. Senkit sem hagynak békén közületek, akik azért harcoltok, hogy segítsetek Nekem megmenteni a lelkeket. Nektek sok akadállyal kell még szembenéznetek, csak azért, hogy hagyjátok el ezt a Küldetést, és tagadjátok meg Szavamat. Ha ez bármikor megtörténne, tudnotok kell, hogy Én be foglak borítani benneteket Védelmemmel, és tudatában lesztek a bennetek lévő Jelenlétemnek, mert nem ti vagytok azok, akik harcoltok, hanem Én.

Amikor az Irántam való Szeretetetekért fájdalmat okoznak nektek, akkor az, amit éreztek, az Én Fájdalmam. Amikor könnyeztek a szomorúságtól, mert követtek Engem, és ennek következményeként meggyötörtek vagytok, akkor azok az Én Könnyeim, amelyek belőletek áradnak. Amikor megvetnek és gúnyolnak benneteket, akkor Én vagyok az, Akit sértegetnek – és mindaz, ami Velem kapcsolatos -, és nem ti. És amikor félredobják szereteteteket, és hátat fordítanak nektek, akkor Én vagyok az, Akitől eltávoznak. Tudnotok kell, hogy amikor ilyen nehéz és rettenetesen lesújtó megpróbáltatásokat kell elszenvednetek az Én Nevemben, Jelenlétem akkor a legerősebb. Amikor Én ilyen módon vagyok jelen, akkor teljes bizonyossággal tudni fogjátok, hogy egyedül csak az Én Munkám vonz magára ilyenfajta szenvedést. Azonkívül tudnotok kell, hogy Én soha nem hagylak cserben titeket, mert az Irántam való szeretetetek a legnagyobb jutalmat fogja elnyeri számotokra Királyságomban. Mert amikor ilyen módon szenvedtek, akkor lelkeket hoztok Hozzám, és azok, akik Nekem lelkeket hoznak, testben, lélekben és szellemileg Hozzám tartoznak. Ti Bennem és Velem vagytok, és Én bennetek élek.

Szeretlek benneteket.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/mert-amikor-ilyen-modon-szenvedtek-akkor-lelkeket-hoztok-hozzam-es-azok-akik-nekem-lelkeket-hoznak

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/11

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-11

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Senkinek, se papnak, se püspöknek, se bíborosnak, se a pápának nincs joga ahhoz, hogy átírja Isten Szavát

Igazság Könyve:

Senkinek, se papnak, se püspöknek, se bíborosnak, se a pápának nincs joga ahhoz, hogy átírja Isten Szavát

  1. szeptember 19. csütörtök, 19:26

Drága, szeretett leányom, miután majd a Liturgiát megváltoztatták és Színem előtt megszentségtelenítették, szegény felszentelt szolgáim nagy bánatukban futva fognak Hozzám jönni. Csak miután ez megtörténik, fogják felismerni, hogy Isten Prófétája az, aki Isten Szavát ismertté teszi, és hogy ez az Igazság. Isten Szava Igazság. Amennyiben az Isten gyermekeinek adott próféciák Tőle vannak, az csak a teljes Igazság lehet, egyébként nem Tőle valók.

Sokan össze fognak gyűlni, és egyesülni fognak, hogy olyan módon készüljenek fel az Irántam való tiszteletük kifejezésére, ami valóban tisztel Engem, mert semmi sem fog az útjukba állni, hogy elősegítsék Szent Szavam, a Szentmise és a Legszentebb Eukarisztia fennmaradását. De sokan még akkor sem fogják látni a hibákat, amelyek a gyanútlan lelkek számára bemutatásra kerülnek.

Csak akkor fogja sok felszentelt szolgám megérteni, hogy valójában mi is történik, amikor Isten Egyházáról azt fogják állítani, hogy egységben van a pogányokkal és nevetséges gyakorlataikkal. Csak akkor fognak futni az életükért, amikor a pogány szimbólumok és a sátáni jelek kezdenek megjelenni a Keresztény Egyházak külső és belső bejáratain. Nagy lesz a félelem a szívükben, mert sokaknak közülük abban a szakaszban nem lesz hova menniük, mivel nem készültek fel erre a napra. Ezek lesznek azok, akikre vadászni fognak, mivel ők nem válaszoltak Hívásomra. Büszkeségük és önteltségük megakadályozta őket abban, hogy Hangomat felismerjék. Felszentelt szolgáim közül oly sokan esnek tudatlanságuk fogságába, és nagyon sokan tehetetlenek lesznek a hamis próféta, az ő serege és az antikrisztus uralkodásával szemben. Ezek ketten könyörtelenek lesznek azon igyekezetükben, hogy ellenőrizzenek minden nemzetet, és aki az útjukba mer állni, azt elpusztítják.

Miközben földi Egyházam felszentelt szolgái csapdába esnek – kivéve, ha csak fel nem készültek –, a Hozzám, Jézus Krisztushoz hűséges hívő lelkek lesznek azok, akiket súlyos tévedésbe fognak vezetni, ami oly keserű bánatot okoz Nekem. Sokan még akkor is félni fognak attól, hogy hűtlenséget mutassanak az Egyházzal szemben, amikor már megváltoztatták Tanításaimat, Szent Tanaimat és a Szentségeket. Nekik most tudniuk kell, hogy senkinek, se papnak, se püspöknek, se bíborosnak, se a pápának nincs joga ahhoz, hogy átírja Isten Szavát. Amikor ezt megteszik, akkor megszegik Isten Törvényét.

Csak Isten azon Egyháza tévedhetetlen, amely hű marad Tanításaimhoz. Ha egyszer a kötelék – az a kötelék, mely szerint csakis az Igazságot hirdetik az Én Nevemben – elszakad, ők is elszakadnak Tőlem. Én vagyok az Egyház. Ti, követőim, felszentelt szolgáim, akkor tartoztok Hozzám, amikor betartjátok Szent Tanaimat.

Az Egyház – az Én Egyházam – sértetlen marad, mert az Igazságot nem lehet soha megváltoztatni. Azok, akik elszakadnak Tőlem, nem lehetnek részei földi Egyházamnak.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/senkinek-se-papnak-se-puspoknek-se-biborosnak-se-papanak-nincs-joga-ahhoz-hogy-atirja-isten-szavat

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/19

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-19

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ők el fogják venni a Testét a Szent Eukarisztián keresztül, és sértegetni fogják

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: hamarosan azt fogják kérni tőletek, hogy a Szent Eukarisztia egy helyettesítőjét osszátok szét, ami nem a Fiam Teste lesz

  1. augusztus 2. péntek, 15:10

Gyermekem, Fiam előtt állok ebben az időben, és nagy szomorúságomban Lábainál arcra borulok. Amint Keresztje lábánál a félelmetes Keresztre feszítésekor tanúja voltam kínszenvedésének, most újra el kell viselnem az Ő Fájdalmát.

Fiam Keresztre feszítésére újra sor kerül, mivel az Ő Testének, Misztikus Testének, mely az Ő Egyháza a Földön, újra el kell szenvednie a megostorozást az övéi részéről. Ők – az Egyházán belüli ellenség – meg fogják ostorozni Testét, szétszaggatják, kegyetlenül kigúnyolják és megszentségtelenítik, mielőtt Azt félredobnák. Fiam Egyháza most kerül megostorozásra, ami Földi Keresztre feszítésének az első szakasza ebben az időben. Ők el fogják venni a Testét a Szent Eukarisztián keresztül, és sértegetni fogják, valamint lealacsonyítják Őt. Ennek sok jelét lehet majd látni, mivel minden tiszteletlen és fondorlatos gesztust el fognak követni, hogy átkozzák Őt. Amikor becsmérelni fogják az Ő Legszentebb Eukarisztiáját, akkor Azt el fogják majd dobni, és hamarosan nagyon nehéz lesz részesülni Benne. Ez csak egyike azon sok folyamatban lévő tervnek, hogy eltöröljék Fiam Jelenlétét a Szentmisében.

Sokan fogják látni ezeket a gonosz gesztusokat, és tudni fogják, hogy azok sértőek Fiam számára. Sokan tiltakozni fognak, de a hangjukat nem fogják meghallani. Azoknak a szegény papoknak mondom, akik ettől a megszentségtelenítéstől szenvedni fognak: nektek kérnetek kell Engem, Édesanyátokat, hogy segítsek elviselni ezt a fájdalmat. Sohasem szabad megváltoztatnotok a Szent Eukarisztiát, mert ez a ti egyetlen Táplálékotok az Üdvösség érdekében. E nélkül éhezni fogtok. Az Eukarisztiát mindig hozzáférhetővé kell tenni Isten minden gyermeke számára. Sohasem szabad elfogadnotok, hogy bármilyen más kenyér lehet az Élet Tápláléka.

Hamarosan azt fogják kérni tőletek, hogy a Szent Eukarisztia egy helyettesítőjét osszátok szét, ami nem a Fiam Teste lesz. Hűnek kell maradnotok a Szent Eukarisztia Ajándékához még akkor is, amikor azt fogják mondani, hogy az többé már nem helytálló: az többé már nem elfogadható az új világvallásban.

Édesanyátok Krisztusban,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-hamarosan-azt-fogjak-kerni-toletek-hogy-szent-eukarisztia-egy-helyettesitojet

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/08/02

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-08-02

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Eltörölik az Eukarisztiában való Jelenlétemet

Összeomlott a Szent Pál-bazilika teteje, miután a pápa tagadni kényszerült, hogy „A pokol NINCS”

https://www-express-co-uk.translate.goog/news/world/939429/The-Pope-Vatican-Hell-doesn-t-exist-St-Paul-s-Basilica?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp

https://www.express.co.uk/news/world/939429/The-Pope-Vatican-Hell-doesn-t-exist-St-Paul-s-Basilica

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Ahogyan Isten Szent Szava képes lelkeket egyesíteni, úgy az nagy megosztottságot is okozhat

  1. július 31. szerda, 18:31

Gyermekem, ha szeretitek Fiamat, Jézus Krisztust, akkor mindazok, akik valóban szeretik Őt, közelebb kerülnek egymáshoz. Amikor azok, akik Fiamat szeretik nehéznek találják, hogy másokat is szeressenek, akkor hívniuk kell Engem, az Üdvösség Anyját, hogy megnyissam a szívüket.

Fiam Szeretete olyan erőteljes, hogy a Szentlélek Ereje által nagyon gyorsan szétárad a világ egyik szögletéből annak minden egyes részébe. Amikor Fiam Szent Szava eljut Isten gyermekéhez ezeken az üzeneteken keresztül, akkor az behatol majd az alázatos lelkekbe, akik felismerik, hogy a Megváltó az, aki hozzájuk szól. A Szeretet, amely az Ő Szavaiból árad, melyek által hozzátok szól az emberiség történetének ezen időszakában, több millió lelket fog azonnal egyesíteni úgy, mintha ti mindnyájan az egész életetek során már ismertétek volna egymást. Oly erőteljes ez a Szeretet, hogy a nyelvek ereje által nemzetről nemzetre gyorsan tud terjedni minden nyelven. Innen fogjátok tudni, hogy ezek a szavak, amelyek ezen üzeneteken keresztül adatnak, a Fiamtól származnak.

Ahogyan Isten Szent Szava képes lelkeket egyesíteni, úgy nagy megosztottságot is okozhat. A gyűlölet, amely annak a következménye, hogy Isten Szava falja a lelkeket, nem volt még ilyen magas ponton. Amikor ezek az Üzenetek ilyen erős gyűlöletet váltanak ki és gonosz tetteket vonzanak maguk után azok részéről, akik Fiam igaz tanítványainak vallják magukat, akkor tudnotok kell, hogy ezt a gonosz okozza. Szegény lelkeim, szegény összezavarodott gyermekeim, sohasem szabad hátat fordítanotok, amikor bizonytalanok vagytok Fiam Szavaiban. Nyitva kell tartanotok elméteket, és hűségesnek kell maradnotok mindahhoz, amit Ő tanított nektek. Ne ítéljetek meg senkit az Ő Nevében. Szeressétek egymást. Nem számít, ha nem hiszitek, hogy Isten elküldte az Ő utolsó prófétáját. Azonban kérlek benneteket, hogy ne feledkezzetek meg kötelezettségeitekről, vagyis hogy teljesítitek Fiammal szembeni kötelességeiteket: szigorúan betartjátok Tanításait.

Sohasem szabad azt elfogadnotok, hogy Fiam bármilyen új tanra áldását adná, amit nem Ő adott a világnak, amikor a Földön járt. Ő sohasem hagyna jóvá semmit, bármi legyen is az, ami Kereszthalálát helyettesítené a világ oltárain.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ahogyan-isten-szent-szava-kepes-lelkeket-egyesiteni-ugy-az-nagy-megosztottsagot

Ők meg fogják győzni követőimet, hogy egy népszavazás eredményéhez igazítsák Egyházam Törvényeit

  1. július 31. szerda, 18:56

Drága, szeretett leányom, emlékezz mindig arra, hogy hogyan munkálkodik az ördög. Ő nagyon óvatos, nehogy felfedje magát. Ő annak érdekében, hogy zavart keltsen, összekeveri az igazságot a hazugságokkal. Ez az ő kedvenc módszere, hogy megtévessze a lelkeket. Ő sohasem mondaná az igazságot, és nem engedi meg másoknak, hogy lássák, milyen is ő valójában, de mivel gőgös, arroganciája és az Irántam való gyűlölete mindig ki fog szivárogni. Azok, akiknek a szemük nyitva van, azonnal fel fogják ismerni a sértéseket, melyeket Oltárom előtt az Arcomba dobnak.

Ne feledjétek, hogy a Sátán gőgös, arrogáns, nagyképű és nagyon-nagyon ravasz. Amikor a lelkekben jelen van, akkor magabiztos, ami a gőgből és az arroganciából ered, és abból a hitből, hogy ő Isten fölött áll. Ő mindig ad olyan jeleket, amelyek sértik Istent, de csak azok fogják azokat észrevenni, akik tudják, hogy mit kell keresni. Azok, akik a Sátánt tisztelik, és akik idejük nagy részét olyan csoportokban töltik, amelyek rituálékat szerveznek, hogy neki hódolattal adózzanak, örömüket fogják lelni abban, hogy látják ezeket a jeleket. Mindazok, akik eladták a lelküket a Sátánnak, ezeken a jeleken keresztül fognak kommunikálni, arrogáns és kihívó gesztusként Ellenem, Jézus Krisztus ellen.

Azok, akik az Én Nevemben becsapnak benneteket, arról fogják meggyőzni követőimet, hogy egy népszavazás eredményéhez igazítsák Egyházam Törvényeit. Azt fogják kérni mindenkitől, hogy egyezzenek bele az új gyakorlatokba, amelyek két dolgot foglalnak magukba. Az első: hogy eltöröljék az Eukarisztiában való Jelenlétemet. A második: hogy nézzék el a bűnt, arra biztatván az embereket, hogy mutassanak rokonszenvet azok jogai iránt, akik nem hisznek Jézus Krisztusban.

Ezt a népszavazást meg fogják hamisítani, és a hazugságokat Igazságként fogják bemutatni. Amikor az új világvallás bevezetésre kerül, Földi Egyházam – az Igaz Egyház – rejtekbe fog vonulni annak érdekében, hogy tisztelettel adózhasson Nekem.

Én vagyok a fenevad célpontja. Én vagyok az, akit bántani akar. Ő tudja, hogy Engem nem képes elpusztítani, ezért az emberiséget próbálja elpusztítani, amelyre másodpercenként átkot szór. Szolgái nem fognak megelégedni azzal, hogy sértegetik Jelenlétemet a világ tabernákulumaiban. Ők nem lesznek boldogok azzal, hogy csak a Szentségeket pusztítsák el, káromolván így Engem. Ők csak akkor lesznek boldogok, ha lelkeket lopnak, megvalósítván így minden idők legnagyobb Istenkáromlását. Ez lesz akkor is, amikor megpróbálják újra alkotni Első Eljövetelemet, azt a benyomást keltve, hogy Keresztelő János már elküldetett. Az az ember, aki azt fogja mondani, hogy ő Isten prófétája, hazudni fog, és nagy csodálkozást fog kelteni, amikor majd kijelenti, hogy Én, Jézus Krisztus lennék az Antikrisztus.

Az Antikrisztus viszont azt fogja állítani, a Sátán hatalma által, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus. Jaj azoknak, akik tárt karokkal köszöntik őt, mert tehetetlenek lesznek vele szemben. Csak engedjétek meg ennek a kettőnek, hogy a hazugságok vákuumába szippantsanak benneteket, és akkor annyira el fogtok távolodni Tőlem, hogy csak Atyám beavatkozása hozhat benneteket vissza Nagy Irgalmasságomba.

Bárki, aki a jövőben jön, és azt állítja, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus, akkor tudnotok kell, hogy az egy hazug. Másodszorra nem testben fogok eljönni. A Sátán nem tudja ezeket a szavakat kimondani:

„Jézus Krisztus, aki Testben jött el.”

Amit ő, a fenevad az Antikrisztus száján keresztül fog mondani az a következő:

„Én vagyok Jézus Krisztus, Én most testben jöttem el, hogy üdvösséget hozzak nektek.”

Amikor ez megtörténik, Isteni Beavatkozásom gyors lesz, de addigra már a hamis próféta és az Antikrisztus sok lelket fognak ellopni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy mindazok, akik azt mondják, hogy az Enyéim, továbbra is az Enyéim maradjanak.

Imádkozzatok, hogy legyen erőtök és bátorságotok a Keresztemet hordozni, Testem – Misztikus Testem –, földi Egyházam legnagyobb üldöztetésének ezen időszakában.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ok-meg-fogjak-gyozni-kovetoimet-hogy-egy-nepszavazas-eredmenyehez-igazitsak-egyhazam-torvenyeit

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/31

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-31

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Én jelen vagyok a Legszentebb Eukarisztiában az Átlényegülés cselekedete révén.

Igazság Könyve:

Én jelen vagyok a Legszentebb Eukarisztiában az Átlényegülés cselekedete révén.

2013-06-02 10:15

Drága, szeretett leányom, emlékeztetnem kell Isten minden gyermekét azon Ígéretem Igazságára, miszerint a Szent Eukarisztia Ajándéka adatott az emberiségnek.

Emlékeztetnem kell benneteket a Legszentebb Eukarisztia Erejére és arra a tényre, hogy Én, a ti szeretett Jézusotok vagyok az, Aki valóságosan Jelen van az Eukarisztiában. Odaadtam a Testemet, hogy megmentselek benneteket az örök kárhozattól. Nektek adtam Testemet, hogy a lelketekben maradhassak.

Én jelen vagyok a Legszentebb Eukarisztiában az Átlényegülés (a kenyér és bor átváltoztatása) cselekedete révén. Ezt nagyon világosan elmagyaráztam Apostolaimnak az Utolsó Vacsorán. Akkor miért vannak olyan sokan közületek, akik nem fogadják el ezt a nagy Ajándékot, amelyért drágán megfizettem? Ez az Én Ajándékom a számotokra. Testem és Vérem meg fogja erősíteni a lelketeket. Isteni Jelenlétem élteti a lelketeket, és különleges Kegyelemmel látja el mindazokat, akik elfogadják Szent Eukarisztiámat, mely (Kegyelem) közelebb fog hozni benneteket Hozzám.

Amikor a Szentségimádás alatt együtt vagytok Velem, akkor a legnagyobb Ajándékokat fogom kiárasztani rátok. Hamarosan nehezetekre fog esni, hogy visszahúzódjatok Tőlem, és Én közelebb fogok kerülni hozzátok. Szívetek össze fog fonódni az Én Szentséges Szívemmel.

A Szent Eukarisztia Erejéről sohasem szabad megfeledkeznetek, mert az élteti Jelenlétem Fényét a világban. A Szent Eukarisztiában lévő valóságos Jelenlétem nélkül elvesznétek, és képtelenek lennétek megmaradni a kegyelem állapotában.

Amikor majd megfosztanak benneteket a Testemtől, akkor üresnek kezditek érezni magatokat. El lesztek választva tőlem, és bár lehet, hogy még mindig szeretni fogtok Engem, küzdeni fogtok azért, hogy egységben maradjatok Velem.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/en-jelen-vagyok-legszentebb-eukarisztiaban-az-atlenyegules-cselekedete-reven

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/06/02

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-06-02

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok

Pál Fesztusz és Agrippa előtt

13 Néhány nap elteltével Agrippa király és Bereniké Cézáreába érkezett, hogy köszöntsék Fesztuszt.

14 Amikor már több napja időztek ott, Fesztusz szóba hozta a király előtt Pál ügyét: “Van itt egy férfi, mondta, akit Félix hagyott itt fogolyként.

15 Mikor Jeruzsálemben voltam, panaszt emeltek ellene a zsidók főpapjai és vénei, és az elítélését kérték.

16 Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiaknak nem szokásuk bárkit is kiszolgáltatni, amíg a vádlott szemtől szemben nem áll vádlóival, és alkalmat nem kap arra, hogy védekezzék a vád ellen.

17 Mikor tehát megérkeztek ide, halogatás nélkül mindjárt másnap bírói székembe ültem, és elővezettettem azt a férfit.

18 Ekkor vádlói körülállták, de semmi olyan bűnt sem hoztak fel ellene, amilyenre gondoltam,

19 hanem valami vitás kérdéseik voltak vele a maguk vallásáról, meg egy bizonyos meghalt Jézusról, akiről Pál azt állította, hogy él.

23 és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.”

Jézus az imádság meghallgatását ígéri

23 “Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

24 Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.

25 Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról.

26 Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek,

27 hanem maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem.

28 Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba; de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek.”

29 Ekkor így szóltak hozzá tanítványai: “Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz.

30 Most már tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezzen téged: ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.”

31 Jézus így válaszolt: “Most hiszitek?

32 De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.

33 Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+25%3A13-19%3B+++++John+16%3A23-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2023/06/01

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-06-01

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Szent Eukarisztia Létezésének veszélye meg fog mutatkozni számotokra

Ferenc pápa: Nincs kizárva a papi cölibátus eltörlése

https://index.hu/kulfold/2023/03/10/ferenc-papa-katolikus-egyhaz-colibatus-pap/

Ferenc pápa a papi cölibátus eltörléséről beszélt

https://www.napi.hu/kulfold/ferenc-papa-papi-colibatus-eltorles.768559.html

EN:

In interview, Pope Francis calls priestly celibacy ‘not eternal’

https://religionnews.com/2023/03/10/in-interview-pope-francis-calls-priestly-celibacy-not-eternal/

Pope Francis discusses revising priestly celibacy in new interview

https://www.catholicnewsagency.com/news/253834/pope-francis-discusses-revising-priestly-celibacy-in-new-interview

Igazság Könyve:

A Szent Eukarisztia Létezésének veszélye meg fog mutatkozni számotokra

  1. március 28. csütörtök 21:30

Drága, szeretett leányom, te most már érted, hogy a gonosz mennyire gyűlöli ezt a Küldetést. Neked azonban fölül kell emelkedned ezeken a kegyetlen akadályokon, amelyeket azért helyeznek eléd, hogy lassítsák Munkámat.

A Szent Eucharisztia Létezésének veszélybe kerülése Egyházamon belül azok önteltségén keresztül fog megmutatkozni, akiknek az Igazság megváltoztatására irányuló terve komolyan elkezdődött.

Nem számít, hogy sokan gúnyolódnak ezen Küldetésemen, mely azért van, hogy felkészítsétek lelketeket a Nagy Napra. Idővel tudni fogjátok, hogy valóban Én vagyok az, Jézus Krisztus, Aki eljött hozzátok, hogy szolgáljon titeket.

Én vagyok a ti Mesteretek, és egyben a ti Szolgátok is. Nektek, felszentelt szolgáim, emlékeznetek kell a státuszotokra (papi mivoltotokra), és nem szabad arról megfeledkeznetek. Szolgaként nem lehettek egyben mesterek is. Mert ha ti mesterek vagytok, akkor ti nem szolgálhattok Nekem. Egyházamban sokan közületek már elfelejtették azt, amit tanítottak nekik. Elfelejtettétek Isten Szavát.

Ígéretem az, hogy ellátlak benneteket az Élet Táplálékával – Testemmel és Véremmel –, és mégis ti újból meg fogtok tagadni Engem. Ti ezt azáltal fogjátok megtenni, hogy eltávolítjátok a Szent Eukarisztiát Isten Templomából, és annak helyébe egy hullát helyeztek. A helyettesítés ravasz módon fog történni, és el fog tartani egy ideig, míg ezt a gonosz cselekedetet meg tudjátok érteni, amelyet rátok erőltetnek.

Mivel a Testem a Szent Eukarisztia által fenntart benneteket, a Testem, Egyházam lesz az, amely halált fog hozni azon lelkek számára, akik félredobnak Engem.

Az utálat megmutatkozására az idő nagyon rövid. Az idő, amelyben választanotok kell Ösvényem és a Hamis Próféta között, szinte rajtatok van. Figyeljétek most, hogy a csaló mint forgatja ki az Igazságot. Nézzétek, hogyan magasztalja fel magát az Én helyemen, de közben vonakodik attól, hogy Isten szolgájaként az Igazság ösvényén járjon.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/szent-eukarisztia-letezesenek-veszelye-meg-fog-mutatkozni-szamotokra

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/28

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-28

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Megszüntetik a Szent Eukarisztia jelenlétét, és emiatt Fiam a Keresztre feszítés fájdalmait fogja újra elszenvedni.

Igazság Könyve:

Szűz Mária: A szomorúság könnyeit sírom a Katolikus Egyház azon papjaiért, akik rettenetesen szenvednek ebben az időben

  1. május 10., csütörtök, 3:45

Gyermekem, Fiam, Jézus Krisztus most arra készül, hogy – még a Nagyfigyelmeztetés előtt – Isten gyermekei közül annyit mentsen meg, amennyit csak lehetséges. Mert a Nagyfigyelmeztetés után, Fiam Dicsőséges Visszatéréséig már nem marad sok idő.

A szomorúság könnyeit sírom a Katolikus Egyház papjaiért, akik rettenetesen szenvednek ebben az időben.

Ezek a tiszta, elveszett és tévelygő szolgák, a szakadás közepette fogságba estek, ahonnan nem tudnak kiszabadulni.

Ők a mások bűnei miatt elszenvedik azt a kínt, amellyel végig kell nézniük, amint a Fiam iránti hűséget félredobják.

Ez a gonosz megosztottság, melyet a szabadkőműves csoportok okoztak, szándékolt. Azok bűneit, akik az ártatlan lelkekre mért bűncselekményekért vétkesek, ürügyként használják fel, hogy az Egyház törvényeit megváltoztassák.

Sokan félre lettek vezetve az Isten gyermekei iránti hűség hamis értelmezése miatt.

Mennyire szenvedek, amikor látom, hogy a Katolikus Egyház falait tégláról téglára szedik szét, hogy utat nyissanak az új egyháznak.

Az új egyház, amely hamarosan felbukkan, Fiam részéről nem lesz elfogadható.

Ehelyett megszüntetik a Szent Eukarisztia jelenlétét, és emiatt Fiam a Keresztre feszítés fájdalmait fogja újra elszenvedni.

Az áldozatot, amelyet Ő meghozott, hogy ezt az ajándékot átadja a világnak, hamarosan figyelmen kívül hagyják, és elutasítják.

Ők – az új egyház – nem fogják mondani Isten gyermekeinek, hogy az Eukarisztiában Jézus, az Én Fiam, valóban jelen van.

Ők az Eukarisztiáról egy új értelmezést fognak alkotni, és nem fog nekik sikerülni, hogy Fiam jelenlétét lehívják. Az élet kenyere meg fog halni.

Isten gyermekei már nem lesznek Fiam valódi testével és vérével táplálva.

Lelkük sivár, üres lesz Fiam jelenlétének és azon kegyelmének hiánya miatt, melyeket azoknak ad, akik Őt magukhoz veszik.

A papok számára kötelező, hogy megvédjék a Szent Eukarisztiát. Ők erősek kell, hogy legyenek, és ezt a drága és szent Ajándékot soha nem szabad felhígítaniuk.

Fiam szereti a Katolikus Egyházat, tudja, hogy az mennyire szenved. Ő érzi ennek fájdalmát.

Szeplőtelen Szívem kettészakad a fájdalomtól látván, amint ezt a Szent Templomot szándékosan megsemmisítik.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok az Atyához, szeretett Fia nevében, hogy legyen könyörületes azokhoz, akik az Egyházat el akarják süllyeszteni, és Isten gyermekeit szét akarják szórni az elhagyatottság szakadékában.

Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 53. imáját a Katolikus Egyházért.

A Keresztes Imahadjárat 53. imája: „Ima a Katolikus Egyházért”

„Ó, Mennyei Atya, Szeretett Fiad Nevében kérlek, adj erőt és kegyelmeket annak érdekében, hogy segítsen ellenállni a papoknak abban az üldöztetésben, amelyet elviselnek. Segíts nekik, hogy ragaszkodjanak szeretett Fiad, Jézus Krisztus Tanításainak Igazságához, és soha ne mondjanak le az Eukarisztiában való jelenlétéről, a hazugságokkal szemben ne gyengüljenek el, és ne adják meg magukat azoknak. Ámen”

Szerető Édesanyátok,

A Föld Királynője, Az Üdvösség Anyja „

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-szomorusag-konnyeit-sirom-katolikus-egyhaz-azon-papjaiert-akik-rettenetesen-szenvednek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/10

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-10