0328_lanciano_

A Szent Eukarisztia és annak megszentségtelenítése lesz minden elégedetlenség és nézeteltérés középpontja.

http://dkjozsef.blogspot.com/2021/04/a-lanciano-i-eucharisztikus-csoda.html

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Ők a tiszteletbeli doktorátus címet fogják megkapni a Hamis Próféta frissen megújított egyházában

  1. december 11. szerda, 22:05

 

Gyermekem, a világot sok olyan cselekmény fogja megtéveszteni, amelyek nagy jótékonysági műveknek fognak tartani. A másokért végzett szeretetszolgálatról azt fogják bejelenteni, hogy ez a legnagyobb és a legkívánatosabb tulajdonság Isten Szemében.

Amikor azok, akik a kormányokat, az egyházakat és az államokat ellenőrzik, összefognak, akkor nagyobb hatalmi befolyással fognak rendelkezni Isten gyermekei fölött.

Társadalmatokban a legszerencsétlenebbek fölötti hatalom két dolgot jelenthet: vagy valami jó dolog érdekében történik, vagy pedig rossz célból.

Azt kell kérnem mindnyájatoktól, hogy figyelmetek teljes erejével összpontosítsatok továbbra is Fiam kívánságára az üdvösséghez vezető eme nehéz úton. Sokan Isten hű szolgái közül – bár jó szándékúak – túl gyengék lesznek ahhoz, hogy az üdvösség útján maradjanak. Isten ellenségeitől olyan nehéz nyomás fog rájuk nehezedni – csakhogy tagadják meg Fiamat -, hogy el fognak pártolni az Igazságtól.

A hamis próféta egy erőteljes ökumenikus hitet fog bevezetni, és ez minden eretnek megelégedésére fog szolgálni. Fiam Egyházában a legtöbben meg lesznek tévesztve, de felszentelt szolgái közül szinte a fele meg fogja tagadni, hogy végső esküt tegyen, amit megtévesztő módon úgy fognak bejelenteni, mint a Szent Eukarisztiára tett esküt. A Szent Eukarisztia és annak megszentségtelenítése lesz minden elégedetlenség és nézeteltérés középpontja. Aztán, mivel hamis csodákat fognak neki tulajdonítani, a világ hírességei közül sokan körül fogják venni a Hamis Prófétát, pártfogását keresvén udvarában. Ekkor lesz az, hogy ő majd össze fog állítani egy listát a kitüntetésre jelöltekről, akik meg fogják kapni a tiszteletbeli doktorátus címet a hamis próféta frissen megújított egyházában, ami a korábbinak csak egy üres burka lesz. Mindenki el fogja fogadni a nagy jótékonysági munkálatokért kapott díjakat, akiket így a csaló irányítása alá fognak vezetni. Mindnyájan dicshimnuszokat fognak zengeni egymásról, míg végül nyilvánosan be nem jelentik, hogy a hamis próféta egy élő szent, mivel az úgynevezett csodákat – fogják mondani – mint Isten szolgája tette. És aztán ő és az Antikrisztus a világ nagy részét ellenőrizni fogják, de Oroszország és Ázsia nem fognak belekeveredni, mert ez a két birodalom felemelkedik majd az új Babilon ellen, míg csak Róma meg nem semmisül.

Mindezek az események meg fognak történni, és amikor azt látjátok, hogy a templomokat olyan helységekként használják, ahol ők büszkén fitogtatják nagyságukat és jótékonysági munkáikat, akkor majd világosan felismeritek, hogy a gőg hogyan diktálja szándékaikat. Amikor Róma elesik, akkor a megpróbáltatások is nagyobbak lesznek, de azok rövidéletűek lesznek. Ekkorra fog az idő megérni Fiam, Jézus Krisztus visszatérésére.

Nem szabad figyelmen kívül hagynotok ezeket a próféciákat. Ha egyszer az új, hamis hit pártjára álltatok, amelyet hamarosan bejelentenek, akkor félredobjátok Fiamat, Jézus Krisztust, és elsodródtok Irgalmától. Soha ne adjátok fel az Örök Élethez való jogotokat olyasvalakiért, aki megpróbál az eretnekségbe vezetni benneteket.

 

Szerető Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ok-tiszteletbeli-doktoratus-cimet-fogjak-megkapni-hamis-profeta-frissen-megujitott

 

 

 

Mert amikor ilyen módon szenvedtek, akkor lelkeket hoztok Hozzám, és azok, akik Nekem lelkeket hoznak, Hozzám tartoznak

  1. december 11. szerda, 22:30

 

Drága, szeretett leányom, amint a megtévesztés növekszik földi Egyházamban, úgy egyre több lélek lesz elcsábítva a hamis alázat és a szegények szükségleteinek kielégítésére történő úgynevezett nyilvános nagy jótékonysági cselekedetek által.

Olyan nehéz és olyan gyötrelmes lesz megkülönböztetni az Igazságot, hogy sokan egyszerűen hagyni fogják magukat belevinni az új tanokba, amelyek nem Tőlem származnak. Amikor ti, szeretett követőim, kezditek észrevenni, hogy az emberek hogyan dorgálnak meg nyilvánosan benneteket, igazságtalanul kritizálnak, szokatlan agresszivitással viselkednek veletek szemben, gyötörnek benneteket, akkor tudnotok kell, hogy a Sátán mindent megtesz, amit csak tud, hogy kétséget ébresszen a szívetekben ezzel a Küldetéssel kapcsolatosan. Ő és követői azok ellen küzdenek minden másodpercben közületek, akik a Szentlélek Ajándékával vagytok megáldva. Senkit sem hagynak békén közületek, akik azért harcoltok, hogy segítsetek Nekem megmenteni a lelkeket. Nektek sok akadállyal kell még szembenéznetek, csak azért, hogy hagyjátok el ezt a Küldetést, és tagadjátok meg Szavamat. Ha ez bármikor megtörténne, tudnotok kell, hogy Én be foglak borítani benneteket Védelmemmel, és tudatában lesztek a bennetek lévő Jelenlétemnek, mert nem ti vagytok azok, akik harcoltok, hanem Én.

Amikor az Irántam való Szeretetetekért fájdalmat okoznak nektek, akkor az, amit éreztek, az Én Fájdalmam. Amikor könnyeztek a szomorúságtól, mert követtek Engem, és ennek következményeként meggyötörtek vagytok, akkor azok az Én Könnyeim, amelyek belőletek áradnak. Amikor megvetnek és gúnyolnak benneteket, akkor Én vagyok az, Akit sértegetnek – és mindaz, ami Velem kapcsolatos -, és nem ti. És amikor félredobják szereteteteket, és hátat fordítanak nektek, akkor Én vagyok az, Akitől eltávoznak. Tudnotok kell, hogy amikor ilyen nehéz és rettenetesen lesújtó megpróbáltatásokat kell elszenvednetek az Én Nevemben, Jelenlétem akkor a legerősebb. Amikor Én ilyen módon vagyok jelen, akkor teljes bizonyossággal tudni fogjátok, hogy egyedül csak az Én Munkám vonz magára ilyenfajta szenvedést. Azonkívül tudnotok kell, hogy Én soha nem hagylak cserben titeket, mert az Irántam való szeretetetek a legnagyobb jutalmat fogja elnyeri számotokra Királyságomban. Mert amikor ilyen módon szenvedtek, akkor lelkeket hoztok Hozzám, és azok, akik Nekem lelkeket hoznak, testben, lélekben és szellemileg Hozzám tartoznak. Ti Bennem és Velem vagytok, és Én bennetek élek.

 

Szeretlek benneteket.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/mert-amikor-ilyen-modon-szenvedtek-akkor-lelkeket-hoztok-hozzam-es-azok-akik-nekem-lelkeket-hoznak

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/11

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-11

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat