Címke: empátia

Az embernek arra kell mindig törekednie, hogy Hozzám hasonlóvá váljék

Igazság Könyve: 

“Drága szeretett leányom, amint a katasztrófák világszerte egyre csak növekednek, az embernek egész egyszerűen arra kell törekednie, hogy Hozzám hasonlóvá váljék.

Fontos, hogy a mindennapi életetekben úgy bánjatok másokkal, ahogyan azt Én nektek a Földön töltött időmben tanítottam.

Először mindig át kell gondolnotok, még mielőtt bármit is tennétek, hogy az milyen módon érintené a másik személyt, amely konfliktust okozna. Amikor azt kérik tőletek, hogy segítsetek, tegyétek meg. Amikor valaki vitázni kezd veletek és tudjátok, hogy az megsebzi a másikat, akkor azt abba kell hagynotok. Ahogyan másokkal kommunikáltok, az közvetlen kihatással lesz a lelki békétekreAmennyiben másokkal igazságtalanul bántok, gonoszul beszéltek róluk, vagy megpróbáljátok becsapni őket, azzal saját magatoknak okoztok kárt. Mert Én a szerint foglak megítélni benneteket, ahogyan másokkal bántok. Minden jót táplálni lehet a szívetekben, hogy lehetővé tegye számotokra, hogy eszközzé váljatok annak érdekében, hogy úgy tudjatok bánni másokkal, ahogyan Én bánnék velük. Mert minden cselekedet, amelyet azért tesztek, hogy örömet szerezzetek Nekem, nagy Dicsőséget hoz Istennek.

Hétköznapi életetekben keressétek mindig az Igazságot, mivel az segíteni fog nektek a gonosz elleni küzdelmetekben, amelyről azt fogjátok megállapítani, hogy a Velem való utazásotok minden szakaszában vermet ás nektek ás nektek.

Jézusotok”

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-embernek-arra-kell-mindig-torekednie-hogy-hozzam-hasonlova-valjek/

Római katolikus:

Csalódással teli hónapok jutottak nekem osztályrészül, keserves éjszakák lettek fizetségem. Már lefekvéskor azt kérdezem: „Mikor virrad?” És mihelyt felkelek: „Mikor lesz már este?” Tele vagyok kínnal egész alkonyatig.

„Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És ment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket. 
Ezek az evangélium igéi. 
Mk 1,29-39 ”

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-02-04

——

Görög katolikus: 

12 Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.

13 Az eledel a gyomorért van, a gyomor meg az eledelért, de Isten ezt is, amazt is meg fogja semmisíteni. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért.

14 Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is fel fog támasztani. 

19 Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?

20 Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+6%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

25 “Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot.

26 Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történik itt.

27 Mire a szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt.

28 Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte.

29 Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal.

30 Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút.

31 Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied.

32 Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+15%3A11-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/02/04

—–

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

—–

Tóra:

25 Ekkor így szólt az Úr Mózeshez:

Mondd meg Izráel fiainak, hogy gyűjtsenek részemre felajánlást minden embertől, akit arra indít a szíve. Gyűjtsétek össze a nekem szánt felajánlásokat!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

http://www.hebcal.com/sedrot/terumah