Címke: egy világ vallás

Minden más vallás, akik Engem, Jézus Krisztust nem ismernek el, az ellenpápa szárnyai alá vétetnek.

The Pope Video – Interreligious Dialogue

https://www.youtube.com/watch?v=FKuQqHMhJdY

 

 


Igazság Könyve:

Papokhoz: Az a nap, amikor arra kérnek fel benneteket, hogy tagadjátok meg Istenségemet, nincs messze

2013-07-15 17:52

 

Drága, szeretett leányom, el kell érnem azokat a papjaimat, akik most kezdték felismerni, hogy jelenleg ezeken az Üzeneteken keresztül Én beszélek a világhoz.

Nektek óvatosnak kell lennetek. Be kell tartanotok Egyházam előírásait a Földön, amíg ezek úgy maradnak, mint voltak, és nem változtatják meg őket. Ne veszítsétek el bátorságotokat, mert ti a Szentlélek Ajándékával lettetek gazdagabbak. Amikor arra kérnek benneteket, hogy tagadjatok meg Engem, akkor azt ravasz, de halálos módon fogják tenni. Arra fognak kérni benneteket, hogy a Kereszténységen kívül minden más vallás tanát vegyétek át. Azt fogják mondani nektek, hogy ez mindenki javát szolgálja, és hogy ez az új, mindent magába foglaló megközelítés a cél eszköze – ahol az emberiség végre békés úton egyesülhet.

Minden más vallás, hitfelekezet, hitek és tanok, melyek tisztelik Atyámat, de akik Engem, Jézus Krisztust nem ismernek el, az ellenpápa szárnyai alá vétetnek. Ti, a fenevad hatalma által, arra lesztek csábítva – mivel ez az ő szokása –, hogy minden vallású felebarátotokat, akik Istent tisztelik, átöleljétek. Azt fogják mondani nektek, hogy ti Isten szemében egyek vagytok. Ha tiltakozni fogtok, korholni fognak benneteket. Ha elmagyarázzátok nekik, hogy az egyedüli út Istenhez, szeretett Atyámhoz, Fián keresztül vezet, a következőt fogják mondani nektek:

„Te nem érted meg, hogy Isten minden gyermekét szereti! Tehát azáltal, hogy nem öleled át őket, nem mutatsz szeretetet és együttérzést Egyháza iránt sem; képmutató vagy!”

Nos, tudnotok kell a következőket: amikor elfogadjátok, hogy át kell ölelnetek minden vallást, mintha azok együttvéve egy vallást alkotnának, és hogy egy oldalra kell állnotok, annak érdekében, hogy tiszteletet mutassatok az olyan vallások iránt, melyek nem ismerik el az Emberfiát, akkor ti szörnyű bűnnel vétkeztek. Akkor meg fogtok tagadni Engem.

Tudniuk kell azoknak, akik talán felülnek ennek a megtévesztésnek, hogy más jelek is meg fognak jelenni, melyek egy dologra mutatnak rá: nem fogják hirdetni többé Istenségemet.

Templomaitokban új keresztek fognak megjelenni, amelyekbe a fenevad feje lesz beágyazva; oltáraitokat megváltoztatják és nevetségessé tesznek Engem. Minden alkalommal, amikor új és szokatlan jeleket láttok Egyházamban felbukkanni, óvatosan kell azokra tekintenetek, mert a fenevad arrogáns, és az ilyen jelek mutogatásával a gonoszságát fitogtatja, melyek őt tisztelik.

Azok közületek, akik nem éberek ezzel a csalással szemben, beszippantva találják majd magukat ezekbe a gyakorlatokba, amelyek nem Engem tisztelnek. Ezek álcázni fogják azt a valódi szándékot, mely tisztelettel adózik a Sátánnak és gonosz szellemeinek.

A jelek elkezdődtek. Az intézkedések, amelyekről beszélek, még folyamatban vannak, de az a nap, amikor felkérnek majd benneteket, hogy tagadjátok meg Istenségemet, nincs messze. Nyitva kell tartanotok a szemeteket, mert azok, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, de akik e helyett a fenevadat tisztelik, már kitárták szárnyaikat. Ők köztetek uralkodnak, és mégis oly sokan közületek nem képesek a förtelmet meglátni. De, ha ti szerettek Engem, Én megadom nektek a Kegyelmeket, hogy lássátok az Igazságot, mert Én sohasem foglak elhagyni benneteket. Az idő közel van, és nektek fel kell készülnötök, mert a sötétség hamarosan leereszkedik. Azok közületek, akik meg vannak áldva Isten Fényével, ellenségeim kezétől fognak szenvedni.

Ne feledjétek el a következő Szavakat, mondjátok azokat, és Én a Szentlélek Ajándéka által feltárom nektek az Igazságot:

A Keresztes Imahadjárat 114. imája: A papoknak, hogy megkapják az Igazság Ajándékát

Uram, nyisd meg a szememet. Engedd meg nekem, hogy meglássam az ellenséget, és zárd be a szívemet a csalással szemben. Mindent átadok neked, drága Jézus. Bízom a Te Irgalmadban. Ámen.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/papokhoz-az-nap-amikor-arra-kernek-fel-benneteket-hogy-tagadjatok-meg-istensegemet-nincs-messze

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/07/15

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-07-15

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az ember olyan hamis vallásokat fog követni, amelyek nagy személyes elégedettséget ígérnek

Igazság Könyve:

Ne keressetek észérveket, amikor létezésemet próbáljátok igazolni, mert Én nem ebből a világból való vagyok

  1. május 5. vasárnap 16:15

 

Drága, szeretett leányom, a Tőlem, Jézus Krisztustól, az Emberfiától való elkülönülés fájdalma sokak számára ismeretlen, de amikor elérkezik az a nap, amikor Fényem a vége felé el fog tűnni, nyilvánvaló lesz, hogy a szenvedés milyen nyomorúságos.

Azoknak, akik ismernek és szeretnek Engem, tudniuk kell, hogy mit hoz a fájdalom magával, amikor a bűn korlátot képez a bűnös és Isten között. Azok, akik nem ismernek Engem, és azok, akik elutasítanak Engem, az utolsó három napos sötétség alatt, meg fogják majd tapasztalni ezt az elkülönítést, amikor Isten Jelenléte már sehol sem lesz megtalálható. Csak akkor fogják végre megérteni, amikor Isten Világossága eltűnik, hogy Isten nélkül nincs élet. Mindaz, ami marad: egy üresség, egy pusztaság és sötétség.

Én vagyok a Világosság, amelyet az ember – tudtán kívül – keres a nap minden másodpercében. Mivel az ember arra törekszik, hogy békére és boldogságra találjon mindenhol, ahol csak tud, megpróbálja megtalálni azt. Ő arra fogja felhasználni a világ anyagi javai után való törekvéseit és a test vágyainak kielégítését, hogy igényeit kielégítse, amelyeknek sohasem lehet eleget tenni; és olyan hamis vallásokat fog követni, amelyek nagy személyes elégedettséget ígérnek. Ezen dolgok közül egyik sem fogja őt Isten Világosságába vinni. Még azok is, akik az ismeretszerzés vagy szellemi eszközök által keresnek válaszokat, soha nem fognak békére és válaszra találni, kivéve, ha csak meg nem nyitják a szívüket Isten Igazi Szeretetére.

Én mindazokhoz eljövök, akik keresnek Engem. Örömömet lelem azokban a lelkekben, akik buzgó egyszerűséggel az Én Szeretetemet keresik. Az ilyen embereket elárasztom a Szentlélek Ajándékával. Ahhoz, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, teljesen meg kell bíznotok Bennem. Csak ha átadjátok nekem akaratotokat, érezhetitek Jelenlétemet. Azoknak, akik megpróbálnak megtalálni Engem, de azt nehéznek találják, a következőket mondom:

Ne keressetek észérveket, amikor Létezésemet próbáljátok igazolni, mert Én nem ebből a világból való vagyok. Ne vakítsátok el magatokat az örök élet létezésével szemben. Ez (az örök élet) rátok vár, feltéve, ha bíztok Bennem és megengeditek, hogy belépjek a szívetekbe és a lelketekbe. Meg fogom ismertetni Magam veletek. Mindaz, amit tennetek kell, hogy hívtok Engem. Nektek hamarosan hívnotok kell Engem, mert amikor Jelenlétem eltűnik a Földről, akkor lehetetlen lesz számotokra, hogy megkeressetek Engem, és a lelki fájdalomtól tehetetlenül fogtok barangolni, megpróbálva megtalálni Engem.

Azoknak, akik úgy gondolják, hogy hitükben erősek, és akik azt hiszik, hogy közel állnak Hozzám, tudniuk kell, hogy nagyon hamar el fognak esni, amikor a jövő tabernákulumaiban már sehol sem leszek megtalálható. Ha a sivárság szörnyű napja egyszer bekövetkezik, ők sírni fognak a kétségbeeséstől, és a fenevad hatalma olyan lesz, hogy sok lélek túl gyenge lesz ahhoz, hogy megtartsa Szent Szavamat.

Nektek kérnetek kell a segítségemet, és meg fogjátok azt kapni. Hívjatok Engem alázatos lélekkel és Én válaszolni fogok nektek. Kérjetek Engem, hogy védjelek meg benneteket, és Én drága Véremmel beborítalak benneteket úgy, hogy semmi sem fog az Igazság ösvényén megállítani titeket, mely az örök üdvösségre vezet.

Szolgáljatok a saját értelmezésetek szerint Engem, úgy ahogyan valóban szolgálnotok kellene, és nektek óvatosnak kellene lennetek. Tegyetek úgy, ahogyan mondtam Nektek. Éljétek életeteket Szavamnak megfelelően, és Én hordozni foglak benneteket. Csak becstelenítsetek meg Engem, oly módon használván Szent Szavamat, ami másoknak szenvedést okoz, és akkor a Tőlem való elkülönítés legnagyobb fájdalmát fogjátok elszenvedni.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/gog-bune-volt-az-amely-lucifer-bukasat-kiutasitasat-es-melysegbe-valo-bedobasat-okozta

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/05

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-05

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Bábel Tornyát újból fel fogják építeni és Isten templomaként fogják azt bemutatni

Igazság Könyve:

Bábel Tornyát újból fel fogják építeni és Isten templomaként fogják azt bemutatni

  1. április 21. vasárnap 14:45

 

Drága, szeretett leányom, ki tudná Kereszthalálomat letagadni? Ki tudná azt letagadni, hogy Én azért mondtam le az Életemről, hogy mindenhol megmentsem a bűnösöket? Aztán, amikor majd eljön annak az ideje, hogy kőről kőre szétszedjék Egyházamat, ki lesz az közületek, aki le fogja tagadni földi Egyházam Igazságát?

Nektek megadatott az Igazság. Ti ismeritek Tanításaimat. Így tehát Egyházamat Tanításaimról fogjátok felismerni. Egyházam a Földön maga az Igazság. Egyházam a Földön az Én Testem. Tehát, ha valaki közületek korbácsolja a Testemet, majd újra „feltalálja” Tanításomat, s aztán hazugságokat mutat be nektek, akkor meg fogtok tagadni Engem?

Én, Jézus Krisztus, nem azért mondom el ezt nektek, hogy megosszalak benneteket. Azért mondom el ezeket a dolgokat, hogy tiszteljétek Tanításaimat, hogy megvédjétek a Szentségeket, és hogy szilárdan kitartsatok az Igazság mellett. Senki sem változtathatja meg a Földön Egyházam Tanításait. Senki. Senkinek sem adatott meg közületek az a felhatalmazás, hogy új tanokat nyilvánítson ki, és hogy úgy mutassa be azokat, mintha az Enyéim lennének. Mégis sokan közületek meg fognak Engem tagadni azáltal, hogy megtagadják a 2000 évvel ezelőtt nektek adott Igazságot. Oly hiányos a tudásotok a szent dolgokra vonatkozólag, hogy járatlanok lesztek az új törvényekben, amelyek istenkáromlások lesznek Velem szemben, amikor azokat bevezetik Egyházamban a Földön.

Csakúgy, mint korábban volt, a Bábel Tornyát újból fel fogják építeni, és Isten templomaként fogják azt bemutatni. Ez Rómában lesz található, és jelképe lesz az egy új világvallásnak. Ez a szimbólum látható lesz a tetőn, a bejáratnál, és elsőbbséget fog élvezni a főoltáron.

Az Én drága arany Tabernákulumom, meggyalázván a maga teljes Dicsőségében, az oltár közepén fog elhelyezkedni, hogy mindenki láthassa. Ez a sértés azt fogja jelenteni, hogy a fenevad előtt nyitva fog állni az ajtó Tabernákulumom bitorlására. Jelenlétem ekkor fog eltűnni.

Emberek milliói – sokan, akik nem fogják fölismerni ennek a förtelemnek a jelentését -, mindent meg fognak tenni, amit kérnek majd tőlük, és ők imádkozni fognak a fenevad előtt. Akik ebben az állítólagos templomban fognak szolgálni, egy új, arany emblémával ellátott öltözetet fognak viselni, amely egy szerény reverenda látszatát fogja kelteni. Az arany embléma, amelyet arcátlan módon fognak megjeleníteni, az egy új világvallás szimbóluma lesz.

A Keresztek el fognak tűnni. Az Én Feszületem sehol sem lesz látható. Aztán ott, a nyilvános helyeken, ahol még látható lesz a kereszt, az embereket törvények által fogják kényszeríteni, hogy vegyék le azokat. Az új Toronyról, amely a Sátánnak fog tiszteletet nyújtani, számos országban másolatot fognak készíteni, s a csalás második részét csak aztán fogják megismertetni. A Pokol létezéséről az Egyház nyilvánosan be fogja jelenteni, hogy ostobaság. Amikor ezt a szemenszedett hazugságot minden egyház el fogja fogadni, az embereket hamis biztonságérzettel fogják lecsillapítani. Azzal fognak érvelni, hogy Isten sohasem engedné meg egy ilyen hely (a Pokol) létezését. Hogy Ő mindenkit szeret; és hogy a Pokol létezését évszázadokon keresztül a vallási fanatikusok terjesztették. És így az emberek még a halálos bűnt is el fogják nézni. A bűn olyan széles körben válik majd elfogadottá, hogy az emberek többé már nem fognak imádkozni, vagy Irgalmasságomért folyamodni, mert már nem Isten lesz az, akit ők elismernek. A fenevad lesz az, akinek átadják majd a lelküket, és Isten ellenségei gondosan meg fogják szervezni útjaik minden lépését.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/babel-tornyat-ujbol-fel-fogjak-epiteni-es-isten-templomakent-fogjak-azt-bemutatni

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/21

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-21

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti

Igazság Könyve:

Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti

  1. április 7. vasárnap 18:40

 

Drága, szeretett leányom, Isten minden egyes Egyháza a Földön, amelyek Engem, az Emberfiát tisztelnek, és azok, akik kifejezik Mennyei Atyám iránti hűségüket, hamarosan meg fognak oszlani. Egyes Egyházakon belül sokan fellázadnak majd, és nagy megosztottságok kerülnek felszínre, s mivel egyre jobban félrevezetik őket a saját soraikon belül, megpróbálnak olyan törvényeket bevezetni, amelyek elnézik a bűnt.

Azoknak, akik erkölcsi kötelezettséget éreznek, mert szeretik és ismerik Isten Szent Szavát, szemrehányást fognak tenni, és azzal fogják őket vádolni, hogy kegyetlenek és szívtelenek. Az ő bűnük az lesz, hogy ellenszegülnek a bűnös törvényeknek, amelyeket azért vezetnek be, hogy az Antikrisztus tönkretegye az Egyházakat az üldöztetés során. Amikor ezek megoszlanak és szilánkokra hullnak, akkor az alapjaik meginognak. Többé már nem lesznek képesek határozottan kiállni a gonoszsággal és az igazságtalansággal szemben. Ekkor sok megrémült lélek számára, akik nagyon össze fognak zavarodni, megérik az idő arra, hogy szemtanúi legyenek Isten egy alternatív templomának.

Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti. És mivel Isten minden gyermekét szereti, ezért egyesíteni szeretné őket; és hogy nekik át kell ölelniük egymást független a hittől, vallástól, bőrszíntől, fajtól és törvényeiktől. Azt fogják mondani, hogy így mindnyájan egységessé válnának Isten Színe előtt, és felkérik mindnyájukat, hogy küldjenek képviselőket az új templomba, amely Rómában lesz megtalálható. Továbbá azt fogják mondani, hogy ez lesz majd az Új Jeruzsálem, amely a Bibliában meg van jövendölve, és amelyet Isten választott vezetője, a Hamis Próféta védelmez.

Nagyon sokan be fognak dőlni ennek a nagy hazugságnak, amely a János Evangélistának adott Isten Szent Szavának a megcsúfolása. Minden Szót, amelyek ennek a prófétának adattak a végidőkre, megragadnak, átalakítanak és kiforgatnak, hogy megfeleljen az Antikrisztus napirendjének.

Azokat, akik nem hajlandók elfogadni ezt az új, úgynevezett befogadó egyházat, nem fogják Kereszténynek tekinteni. Őket durván bántalmazni fogják, és bolondoknak tekintik majd. Ha a Szentlélek nem vezetné őket, be lennének szippantva a hamis és trágár templomba, ami elrejti azt a ronda igazságot, amely felszíne alatt húzódik meg.

Az Antikrisztus most azon munkálkodik, hogy előkészítse fellépését a világ színpadára; és ő lesz az, aki nemcsak uralkodni fog ezen egyházak fölött, de elhitetvén azt, hogy ő különleges isteni ajándékokkal rendelkezik, becsapja majd az embereket. A humanitárius ügyek iránti nagy szolgálataiért fogják tisztelni. Ő, az Antikrisztus, nemzetközi kitüntetéseket fog kapni karitatív munkájáért. És aztán azt fogják mondani, hogy ő egy szent ember karizmájával rendelkezik. Nem sokkal később csodákat fognak neki tulajdonítani, míg végül azt fogja mondani, hogy ő egy Isten küldetésében járó próféta.

Sokan be fognak dőlni ennek a szörnyű megtévesztésnek, mert a világ egyházai támogatni fogják őt, a Hamis Prófétától pedig megkapja a jóváhagyás pecsétjét.

Végül a világ azt fogja hinni, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus. Szavaim süket fülekre fognak találni, mivel az ő jelenléte felfalja majd az egész emberiséget, s kinek a tapsa el fogja hallgattatni azokat, akik Isten Igaz Szavát hirdetik. De Nagy Irgalmasságomnak köszönhetően, Atyám Kezével együtt közbe fogok lépni az út minden jelentős lépésénél.

Üzeneteim hallhatóak lesznek, egészen az utolsó napig. Az Én Hangom sohasem fog meghalni. Isten azon gyermekei sem fognak meghalni soha, akik hűségesek maradnak Szent Szavához.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/azt-fogjak-mondani-hogy-ez-az-uj-templom-egy-olyan-egyhaz-mely-mindenkit-egyesit-mert-isten-minden

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/07

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-07

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az egy világ-vallás lesz az, amely a pogányságot és a bálványimádást fogja bevezetni.

Összeomló egyház, homoszexualitás, perverzió – megjelent XVI. Benedek új könyve

https://mandiner.hu/cikk/20230127_xvi_benedek_joseph_ratzinger_papa_konyv_vita_keresztenyseg_kulfold_vatikan

 

 

BKP: Belépés az egyház szinodális öngyilkosságának második szakaszába

https://vkpatriarhat.org/hu/belepes/

 

Idézet a dokumentumból, 39. pont: „Azok között, akik értelmesebb párbeszédet és szívélyesebb légkört kívánnak, találhatók olyanok, akik különböző okokból feszültséget éreznek az egyházhoz való tartozásuk és saját szeretetteljes kapcsolataik között pl…. azok az emberek, akik többnejűségben élnek, az LGBT emberek stb.“

Kommentár: Elsősorban nem értelmesebb párbeszédről van szó, hanem éppen ellenkezőleg. Az LGBTQ emberek állítólag feszültséget éreznek az egyházhoz való tartozásuk és saját szeretetteljes kapcsolataik között. Az, amit a dokumentumban feszültségnek neveznek, valójában összeegyeztethetetlenség az egyház üdvözítő küldetése és a súlyos bűnben levő ember megválthatatlansága között. A bűn soha nem lehet egységben az üdvözítő úttal. Itt mindig van és lesz feszültség. Nem lehet egyszerre a mennybe és a pokolba is menni.

 

„39. Azok közül, akik tartalmasabb párbeszédet és több

befogadó teret kérnek, olyanokat is találunk, akik különböző okok miatt feszültséget éreznek

az egyházhoz való tartozás és saját szeretetteljes kapcsolataik között, mint pl.

mint például: újraházasodott elváltak, egyedülálló szülők, poligámiában élők.

házasságban élők, LMBTQ emberek stb. A jelentések azt mutatják, hogy ez a befogadás iránti igény

számos helyi egyház számára kihívást jelent: “Az emberek azt kérik, hogy az egyház legyen menedék

a sérültek és megtörtek számára, nem pedig a tökéletesek intézménye. Azt akarják, hogy

hogy az egyház ott találkozzon az emberekkel, ahol vannak, hogy együtt járjon velük, ahelyett hogy

ne ítélkezzen felettük, és valódi kapcsolatokat építsen ki a törődés és a hitelesség révén,

nem pedig felsőbbrendűségi céllal” (EC USA). Bizonytalanságokat is feltárnak

a válaszadás módját illetően, és kifejezik, hogy szükség van a megkülönböztető képességre a részéről.

az egyetemes egyház részéről: “Van egy új jelenség az egyházban, amely

Lesothóban teljesen új: az azonos neműek kapcsolatai. […] Ez az újdonság”

Fordító: https://www.deepl.com/translator

 

https://www.synod.va/content/dam/synod/common/phases/continental-stage/dcs/Documento-Tappa-Continentale-EN.pdf

 

 


Igazság Könyve:

A szabadkőművesek beszivárogtak földi Egyházamba, és hamarosan – ahogyan az előre meg lett jövendölve – az egyházszakadás megosztottságot és nyugtalanságot fog előidézni hűséges szolgáim között

  1. február 13. szerda 11:20

 

Drága, szeretett leányom, jelenleg düh van a Mennyországban, mivel a Töviskorona leereszkedik, hogy összezúzza Testemet, a Katolikus Egyházat a Földön.

Ez a prófécia, amely az elmúlt két év során sok részletben adatott neked, bekövetkezett. Most, amikor a többi Kinyilatkoztatásaim is hamarosan be fognak teljesülni, szent szolgáim közül csak nagyon kevesen lesznek képesek arra, hogy – időtök ezen istentelen órájában – figyelmen kívül hagyják az emberi nemhez intézett Kérésemet.

Ők, a gonosz csoport, már elkezdték a hadjáratukat, hogy kiirtsák Tanításaim Igazságait a Földről. Szent Helytartómra rákényszerítették ezeket az intézkedéseket, és emiatt nagymértékben szenvedni fog.

A szabadkőművesek beszivárogtak földi Egyházamba, és hamarosan – ahogyan az előre meg lett jövendölve – az egyházszakadás megosztottságot és nyugtalanságot fog előidézni hűséges szolgáim között.

Sokuknak nincs fogalmuk arról a megtévesztésről, amelyet bemutatnak nekik. Ők azt sem tudják, hogy Katolikus Egyházam alapját már porrá zúzták. Annak helyén a förtelem fog kiemelkedni; Én azonban közbe fogok lépni, és jeleket fogok küldeni annak érdekében, hogy figyelmeztessek minden lelket az imádkozás fontosságára, hogy meg tudják különböztetni az igazságot a hamisságtól.

Nem a Katolikus Egyház összeomlása lesz az, ami hamarosan nyilvánvalóvá válik, és ami megosztja majd a világot, hanem az Új Világegyház, az egy világ-vallás létrehozásába való belekeveredésük lesz az, amely a pogányságot és a bálványimádást fogja bevezetni.

A Hamis Próféta jól fel van készülve, és az ő ideje most már elérkezett. Együttműködve az Antikrisztussal, ők térdre kényszerítik a világot. Nem Isten lesz az, akinek kifejezik majd hódolatukat, hanem a fenevadnak fognak hódolni.

Buzdítom Tanítványaimat és Keresztény követőimet mindenhol a világon, hogy maradjanak nyugodtak. Imádkozzatok a békéért, és engedjétek meg Nekem, Jézusotoknak, hogy vezesselek benneteket ebben az időben.

Felszólítom bíborosaimat, püspökeimet és felszentelt szolgáimat, hogy egyesítsék nyájaikat, és maradjanak hűségesek Tanításaimhoz. Fokozottan figyeljetek arra, amit majd kérni fognak tőletek, hogy mit prédikáljatok, mert az változni fog. Szentbeszédeiteket egy szekuláris világ számára fogják majd kidolgozni, és utasítani fognak benneteket, hogy azt prédikáljátok; és azoknak nem lesz semmi lényegi mondanivalójuk.

Azzal a plusz ígérettel – melyet úgy fognak bemutatni nektek, mint az összes gyülekezetek támogatását -, hogy az a Katolikus Egyház modernizálásának tűnjön, minden vallást eggyé göngyölítenek egy úgynevezett Keresztény Egyesített Egyházba. Kezdetben minden külső jel olyannak fog látszani, mintha minden ugyanaz lenne, de éppen ez az, amit ők akarnak, hogy ti lássatok. Lassanként többé már nem fogjátok tudni felismerni a Szentírást, amint új szavakat, kifejezéseket, és új formátumokat helyeznek elétek a Szentségek bemutatására.

Pánik fog kitörni az igaz, hű és hagyománytisztelő papok között, akik megrémülnek majd attól az új modern formától, amelyet az Egyház magára ölt, amikor egy új típusú, modern, alternatív Egyházat fognak beindítani.

A szabadkőművesek hálózatán keresztül lesz az – mely beszivárgott a Katolikus Egyház minden sarkába, a kormányokba és a médiába -, hogy ezt az utálatot nagy újításként fogják bemutatni.

Ez a vég kezdete. Jelenlétemet tapintatoson száműzik majd a Szentmisék új ceremóniájából.

Minden pompa és ceremónia egy üres tabernákulumot fog álcázni, mert Isteni Jelenlétemet Atyám nem fogja többé megengedni.

Nektek egyesülve kell maradnotok, és ha katolikusok vagytok, továbbra is részt kell vennetek a napi Szentmiséken, és Szentáldozáshoz kell járulnotok. Minden Kereszténynek tudnia kell, hogy őket szintén becsalogatják az Új Világ Egyházba, amelyet azok a nemzetek szerveznek, akik szövetségben vannak Katolikus Egyházam árulóival. Ők egy szekuláris humanista látszatot szeretnének kelteni, egy látszatot, amely álcázza majd a gonoszságot, melyet finoman mozdítanak elő.

A csata elkezdődött, de ti, szeretett Követőim erősebbek vagytok, mint gondolnátok. Én mindig itt vagyok. Én jól felkészítettelek benneteket. Ahhoz, hogy túléljétek, ezt az imát kell mondanotok:

A Keresztes Imahadjárat 100. imája: A Kereszténység túléléséért

Ó, drága Jézus, azon képességért könyörgünk Hozzád, hogy túléljük a megpróbáltatásokat, amelyekkel most szembe kell néznünk, mivelhogy az utolsó Igaz Pápa már befejezte Irántad való Küldetését. Segíts nekünk, hogy ellenálljunk a szörnyű visszaéléseknek, amelyekkel szembe kell most néznünk annak az Egyháznak az összeomlása miatt, amelyet mi valamikor megismertünk. Ne engedd meg soha, hogy eltérjünk Isteni Szavad Igazságától. Segíts nekünk, hogy csendben maradjunk, amikor a támadások a vállunkra nehezednek, arra csábítva minket, hogy hátat fordítsunk Neked és a Szentségeknek, amelyeket Te adtál a világnak. Borítsd be Hadseregedet egy pajzshoz hasonló erőteljes Szeretettel, amelyre szükségünk van, hogy megvédjen minket a Hamis Prófétától és az Antikrisztustól. Segítsd földi Egyházadat, hogy elterjedjen és gyarapodjon; hogy ragaszkodjon az Igazság betartásához, és hogy segítse testvéreinket az Igazság Ösvényén vezetni, hogy megfelelően felkészítsen minket Második Eljöveteledre. Ámen.

“Ne nyugtalankodjatok, Követőim. Minden az Én Szent Kezeimben van. Legyetek türelmesek. Ne indokoljátok meg semmilyen cselekedeteitek sem, az Én Nevemben, mert ha ezt teszitek, akkor Szavamat véditek, amikor minden amit csak tennetek kell az hogy hirdessétek az Én Szavamat. ”

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/szabadkomuvesek-beszivarogtak-foldi-egyhazamba-es-hamarosan-ahogyan-az-elore-meg-lett-jovendolve-az

 

 

 

Szűz Mária: Az emberiség arroganciája és büszkesége sértő Isten Jelenlétével szemben

  1. február 13. szerda 20:10

 

Szent Palástom beborítja majd mindazokat közületek, akik a Büntetés ezen ideje alatt hívnak Engem, Mennyei Édesanyjukat. Mivel Atyám Haragja növekszik, nektek, drága gyermekeim, kitartóan kell imádkoznotok, hogy enyhüljön a szenvedés, mely úgy fogja elárasztani a Földet, akár egy árvíz.

Folyamatosan összpontosítanotok kell arra, amit Fiam mond nektek, és egyesülve kell maradnotok az imában, hogy a bűnt meg lehessen bocsátani. Az élvezeteket nyújtó felhő a világ nyugati része fölött, mely elutasította Fiamat, naponta vastagszik.

Az emberiség arroganciája és büszkesége sértő Isten Jelenlétével szemben. Üres lelkük olyan, mint az üres edény, mely olyan értéktelen gazdagsággal van tele, amelyet az ember keze hozott létre. Kapzsi szívükben nincs hely az Igaz Szeretetnek, Isten Szeretetének. Isten Szeretete nélkül képtelenek bárkit is szeretni, kivéve önmagukat. Ez azt jelenti, hogy az emberiség többet szenved, mint kellene, mert a szeretetben nem osztoznak.

Ha ti csak magatokkal törődtök, akkor nem tudtok vigasztalást nyújtani vagy szenvedéseiket enyhíteni azoknak, akik másokra vannak rászorulva.

Ébredjetek fel, gyermekek. Csak amikor megnyitjátok szíveteket az Igazságra, akkor lesztek képesek elnyerni szeretett Fiam Irgalmát.

Szeretett Édesanyátok,

 

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-az-emberiseg-arroganciaja-es-buszkesege-serto-isten-jelenletevel-szemben

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/02/13

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-02-13

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Rómában hamarosan látni lehet egy hatalmas épületet, ahol minden vallást üdvözölni fognak.

Igazság Könyve:

Isten Templomát a felismerhetetlenségig meg fogják szentségteleníteni

  1. január 1. kedd, 19:20

 

Drága, szeretett leányom, az új Hajnal elérkezett, és a változások megkezdődtek a Második Eljövetelemre való felkészülésben.

A háborúk Közel-Keleten fokozódni fognak, és sokan meghalnak majd a gonosz csoport keze által. Azonban ők – a gonosz csoport – Atyám Keze által meg lesznek állítva. Mindegyik le lesz csapva, amint nagyobb veszélyt jelentenek majd Isten gyermekeinek.

Terveim most nyilvánulnak meg, és közületek azok, akiket kiválasztottam, hogy vezessék maradék Egyházamat, gyorsan bázisokat fognak felépíteni az egész világon. Ezek lesznek azok a helyek, ahova elmentek majd, hogy békességben tiszteljetek Engem, amikor templomaitok már nem fognak olyan módon fogadni benneteket, ahogyan annak lennie kellene.

Templomaitok nem lesznek mások, mint szórakozóhelyek, ahol bonyolult szertartásokon, pogány rituálék és zene kerülnek megrendezésre. Állítólag, ezek az események azért lesznek, hogy ezzel tiszteljék Istent. Ehelyett bűnös tetteket fognak bálványozni, és azt fogják állítani, hogy ezek összhangban vannak Tanításaimmal.

Hamarosan sokan Isten új szolgáiként fogják bemutatni magukat. Sokan sohasem voltak felkészítve a Keresztény Egyházakban, és ezért nem alkalmasak arra, hogy bemutassák a Szentségeket Isten gyermekei számára. Ők csalók lesznek. Ők azt az igazságot fogják előírni, amelyről azt mondják, hogy ezek Istennek a mai világ számára megfelelő tanításai. Hazugságaik világszerte el fogják érni az emberiség fülét.

Sokan vonzódni fognak ahhoz, amiről úgy érzékelik, hogy azok Tanításaim és Isten Szeretetének egy friss és új megközelítése. Minden egy szörnyű hazugság lesz. Sokan lesznek megtévesztve az Új Világvallás elfogadása által.

Amint a hamis egyház növekedni fog, és vonzani fogja a hírességeket, a média és a politika vezetőit, úgy Maradék Egyházam is növekedni fog. Felszentelt szolgáim közül sokan hűtlenek lesznek Hozzám, és csatlakozni fognak az Új Világvalláshoz, ahol tárt karokkal köszöntik majd őket.

Ezek a csalók borzasztó nehézségeket fognak okozni a Keresztényeknek szerte a világon, ha nem fogadják el ezt az új, politikailag támogatott kulturális szervezetet, mely Isten Egyházának fogja magát nevezni.

Bár a Keresztények lesznek a gyűlölet célpontjai, Izrael házát is megtalálják, és a zsidók bűnbakok lesznek ebben a lelkekért folytatott háborúban.

Mindabból, amit a kezdeti időkben látni fogtok, külsőleg semmi sem fog másnak látszani.

Rómában hamarosan látni lehet majd egy gazdag és hatalmas épületet, ami egy találkozóhely lesz. Itt minden vallást üdvözölni fognak, amíg arra nem kényszerítik őket, hogy lenyeljék az Egy- Világrend által bemutatott hazugságokat.

Idővel elfogadhatatlanná válik majd, hogy bizonyos Keresztény gyakorlatokat nyilvánosan tartsanak.

Ezek magukban foglalják majd a Keresztség Szentségét és a Szentáldozást is. Ezeket egy modern és szekuláris világban elfogadhatatlannak fogják tartani, és ti lehetetlennek fogjátok találni, hogy ezekben részesüljetek. A házasság Szentségét meg fogják változtatni, és a házasság különböző formában lesz elérhető. Ebben az időszakban, a Valódi Szentségekben való részesülés egyedüli módja Maradék Egyházamon keresztül lesz lehetséges.

Azoknak a felszentelt szolgáimnak, akik majd az Én Nevemben szenvednek, mivel azért fognak küzdeni, hogy fenntartsák a Szentségeket és a Szentmisét, tudniuk kell a következőket: Ti el vagytok kötelezve Nekem Szent Fogadalmatok által, és nektek sohasem szabad kísértésbe esnetek, hogy eltérjetek az Igazságtól. Nyomást fognak gyakorolni rátok, hogy elhagyjátok az Úr útjait. A hangotok olyan lesz, akár egy suttogás, amint az ellenség megpróbálja Isten Igaz Szavát elfojtani.

Gyűljetek össze! Egyesüljetek! Mert hamarosan Isten Templomát a felismerhetetlenségig meg fogják szentségteleníteni. Mindaz, amit tennetek kell, hogy kövessetek Engem, hogy hallgassatok a szívetekre és a lelkiismeretetekre. Legyetek készen mindenkor erre a nehéz utazásra, mely előttetek áll. Minden bátorságotokra, minden erőtökre és kitartásotokra szükségetek lesz.

Tudnotok kell, hogy az utazás végén Én várni fogok rátok, hogy Szent Karjaimba és Új Paradicsomom biztonságos menedékébe vehesselek benneteket.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/isten-templomat-felismerhetetlensegig-meg-fogjak-szentsegteleniteni

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/01/01

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-01-01

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Antikrisztus az Új Világvallás álarca mögött ateizmust fog terjeszteni, melyet a Hamis Próféta fog irányítani.

CHRISLAM MEGERŐSÍTVE – Egy Világvallás

https://www.pokolafoldon.hu/great-reset/chrislam-megerositve

 

Világvallás

https://masodikeljovetel.hu/kereso?keys_1=Vil%C3%A1gvall%C3%A1s

 

Engesztelő rózsafüzér – az utolsó idők rózsafüzére

https://metropolita.hu/2017/09/engesztelo-rozsafuzer-az-utolso-idok-rozsafuzere/

 

 


Igazság Könyve:

A hamis próféta már eltervezte, hogyan veszi át a hivatali tisztségeket a Katolikus Egyházban

  1. december 7. péntek, 18:45

 

Drága, szeretett leányom, amint az idő egyre közeledik a hamis próféta számára, hogy ismertté tegye magát, ő és serege már előkészületeket tettek, hogy elítéljék ezeket az Üzeneteket.

Számos hamis próféta furakodott be követőim közé minden sarkon. Ez nem csak zavart fog okozni, hanem még Isten gyermekeit is elfordítja Tőlem.

Miközben a pártoskodók Egyházamon belül továbbra is elutasítanak téged, azzal a kijelentéssel fognak ellenszegülni Nekem, hogy e helyett az önmagukat felmagasztaló próféták hozzák az Igazságot az emberiség számára.

Felszentelt szolgáim egyike elárult Engem, mint ahogy azt Júdás tette. Ő egy tüskéhez lesz hasonló az oldaladban.

Mivel elkezdődtek Egyházam Keresztre feszítésének utolsó napjai, minden megismétlődik most a Földön, ami az Én Keresztre feszítésem alatt megtörtént.

Először is Szent Szavamat fogják elutasítani.

Aztán az Én utolsó prófétámat a Szent Eukarisztia jelenlétében elárulják majd. Téged, leányom, ezen hamis próféták egyike csalónak fog nyilvánítani, aki ezt egy Katolikus Templomban a Tabernákulum előtt fogja megtenni.

Ezeket az istenkáromló szavakat Isten azon ellenségei fogják megtapsolni, akik szent ruházatot öltöttek magukra.

Ez alatt az idő alatt sok hamis próféta teszi majd ismertté magát, úgy, hogy hangjuk elfojtja az Enyémet. Aztán az egyik közülük megpróbál majd elpusztítani téged.

Atyám Keze le fog sújtani azokra, akik ártanak Prófétáinak, akiket azért küldött, hogy felkészítsék a világot Második Eljövetelemre.

Sajnos, sok szegény lelket fognak megtéveszteni. Nem az a probléma, hogy majd elutasítanak téged, hanem az, hogy megakadályozzák a lelkek megmentését.

Felszólítom azokat, akik szeretnek Engem, hogy legyenek óvatosak a hamis próféták szavait hallgatván. Figyeljétek meg, hogy a papok őket nem fogják megkérdőjelezni; hogy mennyire pártolni fogják őket, és hogy mennyire megengedik nekik, hogy Atyám Házának szószékéről hazugságokat prédikáljanak.

Ezek az események széles körben el fognak terjedni és – ahogyan az meg volt jövendölve -, előkészítik a Hamis Próféta útját, aki hamarosan eljön, hogy igényt tartson trónjára.

Aztán, a Katolikus Egyházra mért utálat az Antikrisztus munkálkodása által fokozódni fog.

Ez az ember, akit a Sátán vezet, úgy fog tűnni, mintha Izrael egyik barátja lenne. Aztán azt a benyomást fogja kelteni, mintha megvédené Izraelt Babilon támogatásával, mely maga az Európai Unió.

Minden szándékosan szított háború a Közel-Keleten, Európára is átterjed.

Antikrisztus az Új Világvallás álarca mögött ateizmust fog terjeszteni, melyet a Hamis Próféta fog irányítani.

Leányom, azokat a titkokat, amelyek a Hamis Próféta személyazonosságára és más egyéb dolgokra vonatkoznak, még nem szabad feltárni. Azonban tudnotok kell a következőket:

A Hamis Próféta, aki azt fogja állítani önmagáról, hogy ő Isten embere, már eltervezte, hogyan veszi át a hivatali tisztségeket a Katolikus Egyházon belül.

Ő és az Antikrisztus már együtt dolgoznak annak érdekében, hogy pusztulást hozzanak a világra, mely be fog következni, miután a förtelem beteljesedik a Katolikus Egyházban.

Követőim, nektek nem szabad azokra hallgatnotok, akik megpróbálnak imáitokban megállítani benneteket. Fel kell tennetek azt a kérdést, hogy Isten milyen embere akadályozná meg az imák imádkozását és az Irgalmasság Rózsafüzére vagy a Szent Rózsafüzér imádkozását? A válasz: nem szabad bíznotok egy emberben sem, aki megpróbál megállítani benneteket az imádkozásban, még ha egy felszentelt szolga ruháját viselné is.

Ezek veszélyes idők Prófétáim számára, akiket mindig el fognak utasítani. Ez alapján fogjátok tudni, hogy kik ők valójában.

Ahogyan az Én időm papjai elutasítottak Engem, megkínoztak, megostoroztak és megvetettek, hasonló módon fognak a Prófétáim is szenvedni.

Sohase utasítsátok vissza az igaz prófétákat. Figyeljetek az imákra, melyek mint Mennyei Ajándék adattak az emberiség számára. Ha ők nem hoznak nektek imádságokat, akkor őket nem Én küldtem.

Ismerjetek fel Engem. Ismerjétek fel Prófétáimat. Ők azokat a szenvedéseket fogják elviselni, amelyeket Én is elviseltem. Őket azok fogják Egyházamban elutasítani – legyenek azok Követőim vagy mások -, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek.

Az ő sorsuk nem lesz könnyű. Mégis az ő nyilvános elutasításuk és a róluk terjesztett gonosz rágalmak által fogtok felismerni Engem, melyeket el kell viselniük.

Menjetek most, és ne engedjétek, hogy a hazugok megtévesszék a szíveteket.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/hamis-profeta-mar-eltervezte-hogyan-veszi-hivatali-tisztsegeket-katolikus-egyhazban

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/07

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-07

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az egy világvallás a fenevadnak fog hódolni

CHRISLAM MEGERŐSÍTVE – Egy Világvallás

https://gloria.tv/post/9tbkSoAbmxbc22AsJSxqDCXBP/replies

 

Világvallás

https://masodikeljovetel.hu/kereso?keys_1=Vil%C3%A1gvall%C3%A1s

https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-beke-kialtasa-romaban-talalkoztak-vilag-vallasi-vezetoi

Engesztelő rózsafüzér – az utolsó idők rózsafüzére

https://metropolita.hu/2017/09/engesztelo-rozsafuzer-az-utolso-idok-rozsafuzere/

 

EN:

CHICK publications:

https://chick.com/products/tract?stk=94&ue=d

 

 


Igazság Könyve:

Kezük tettei miatt villámlás, földrengések és cunamik fogják sújtani a Földet

  1. október 27. szombat, 21:35

 

Drága, szeretett leányom, van egy terv egy világméretű prédikálási hullám elindítására.

Ez a prédikálás nem Istentől származik. Ez inkább a hazugság prédikálása lesz, ami azt fogja kifejteni, hogy Isten nem létezik, és nem is létezhet.

Azt fogják mondani – felhasználva az emberi gondolkodást és a tudományos kiértékelést -, hogy Isten csak az emberi fantázia szüleménye.

Ez a prédikáció nem véletlen, mert ez egy jól kitervelt és irányított kampány, melyet azok az ateisták terveltek ki, akik a gonoszhoz hűségesek.

Szívüket, elméjüket és a lelküket a sátán lopta el, aki az emberi büszkeség intelligenciáját használja fel, hogy arrogánsan hirdesse a hazugságokat, hogy megakadályozza az igazságot.

Ez egy olyan terv, mely az emberek szívét mindenhol kővé változtatja, éppen olyanná, mint amilyen a saját szívük: hideg, és szeretet nélküli. Aztán azt fogják bejelenteni, hogy egy új, helyettesítő vallást fognak törvénybe iktatni.

Az egy világvallás a fenevadnak fog hódolni, mert ez a szörnyűség a sötétség királya rabszolgáinak keze által fog megtörténni.

Az ateisták, akik irányítani fogják ezt a tervet, hűséges követői a sátánnak.

Félreértés ne essék: ők a fenevadat bálványozzák, és egyáltalán nem gondolnak azokra a fájdalmakra és gyötrelmekre, amelyeket cselekedeteikkel fognak okozni.

Az ő feladatuk, hogy eltöröljék a hűséget az egy Igaz Isten iránt. Az Isten iránt, aki minden egyes megteremtett gyermekét szereti. Ők elutasítanak majd minden erőfeszítést, amit a Mennyország most tesz, hogy a végső pusztulástól megmentse az emberiséget.

Kezük tettei miatt villámlás, földrengések és cunamik fogják sújtani a Földet.

Ők meg lesznek állítva.

Szörnyen fognak szenvedni, és gyötrelmes végzetük meg van jövendölve.

Az Armageddon csatája heves lesz, mert Isten nem fog hátradőlni, és megengedni egy ilyen fertőzést.

A nagyméretű, szörnyű büntetések el fogják törölni azokat a pogányokat, akik visszautasítják Isten Szavát.

Az egyetlen módja az ilyen büntetések enyhítésének, az Isten Irgalmáért folyamodó imák.

Imáitok, melyek által megbocsátást kértek lelkük számára, az egyetlen módja annak, hogy az ilyen lelkek megmenekülhessenek.

Leányom, nagy pusztítás lesz a gonosz tevékenységek eredménye, melyet ez a gonosz ateista csoport szándékozik a földre zúdítani.

Sokan közülük nem ismerik cselekedeteik súlyosságát.

Sokan azonban pontosan tudják, hogy mit csinálnak, mert ők hazugok.

Ők hisznek Istenben, mivel ők a legfőbb ellenségét, a Sátánt választották istenüknek, a saját akaratuk által.

Minden, amit akarnak: lelkeket lopni.

Atyám hatalma által közbe fog lépni, nem csupán azért, hogy megbüntesse őket, hanem hogy lelkeket mentsen, mielőtt még azok ellopnák Tőle.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/kezuk-tettei-miatt-villamlas-foldrengesek-es-cunamik-fogjak-sujtani-foldet

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/27

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-27

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Bárki, aki a másikat vallása miatt gyűlöli, nem igazán szereti Istent.

CHRISLAM MEGERŐSÍTVE – Egy Világvallás

https://www.pokolafoldon.hu/great-reset/chrislam-megerositve

 

Világvallás

https://masodikeljovetel.hu/kereso?keys_1=Vil%C3%A1gvall%C3%A1s

 

Engesztelő rózsafüzér – az utolsó idők rózsafüzére

https://metropolita.hu/2017/09/engesztelo-rozsafuzer-az-utolso-idok-rozsafuzere/

 

EN:

CHICK publications:

https://chick.com/products/tract?stk=94&ue=d


Igazság Könyve:

Bárki, aki a másikat vallása miatt gyűlöli, nem igazán szereti Istent.

  1. szeptember 24. Hétfő @ 15:55

 

Drága, szeretett leányom, bárki, aki a másikat vallása miatt gyűlöli, nem igazán szereti Istent.

Mennyire undorít Engem, amikor azok képmutatásának vagyok tanúja, akik azt állítják, hogy Isten jámbor követői.

Ezek az emberek azzal fenyegetőznek, hogy megölik azokat, akik nem értenek velük egyet, és meggyilkolják, akik sértegetik isteneiket.

Másokat gyűlölni bűn. Halálos bűnt követtek el, amikor másokat meggyilkoltok, vagy megpróbáljátok mások lelkét megsérteni a vallás nevében.

Nem tudjátok, hogy ha hirtelen halálra ítéltek másokat, mert sértegetik Istent, akkor ti nem vagytok Isten Törvényeinek követői?

Felszólítok minden vallást és hitfelekezetet, akik azt mondják, hogy hisznek Istenben: Ha hisztek Istenben, akkor szeretetet kell mutatnotok mások iránt akkor is, ha gyötörnek és sértegetnek benneteket.

Sok út vezet Atyámhoz, de csak egy Isten van: Az Igaz Isten, a világ Teremtője; és ti csak akkor nyertek bebocsátást az Ő Királyságába, ha szeretitek szomszédjaitokat, beleértve ellenségeiteket is.

Nagyon könnyű gyűlölni másokat, mert a gonosz szellemek minden pillanatban támadják Isten gyermekeit, és kínozzák őket. Mennyire örül a gonosz, amikor egy vallásos embert, aki azt állítja, hogy szereti Istent, gyűlöletre ingerel, és nem gondolja kétszer át, hogy meggyilkolja azokat, akiket ő saját ellenségeinek hisz.

Senki nem fog megmenekülni a büntetéstől, aki másokat meggyilkol. Senki nem jut be az Új Paradicsomba, aki Atyám nevében gyilkolja meg a másikat.

Ha nehéz is, és talán megsebez benneteket, amikor egy ember a hiteteket sértegeti, mégis imádkoznotok kell érte, és soha nem szabad a Parancsolatot elfelejtenetek: „Ne ölj!”

Atyám Parancsolatai nagyon egyszerűek. Egyértelműek. Nem szükséges értelmezni azokat, de jaj, azoknak, akik Atyám Törvényeit megszegik.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/barki-aki-masikat-vallasa-miatt-gyuloli-nem-igazan-szereti-istent

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/09/24

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-09-24

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szűz Mária: Az emberiség képzelete oly sok vallást és hamis elméletet hozott létre, melyek most elárasztják a Földet.

Igazság Könyve:

„Szűz Mária: Az emberiség képzelete oly sok vallást és hamis elméletet hozott létre, melyek most elárasztják a Földet

  1. június 29., péntek, 9:20

 

Gyermekem, rettenetes sötétség ereszkedik le a világra, mivel elmélyül a hitehagyás (aposztázia), amely fogva tartja a világot.

Az Isten iránti szeretetet félredobták.

A Fiam iránti szeretet elenyészett, és ennek helyébe az önszeretet került.

A kapzsiság és a hatalom szeretete mindenhol megfertőzi a lelkeket, az önszeretetre való törekvésnek csodálattal adóztak, és azt úgy fogadták el, mintha ez lenne a helyes út, hogy éljétek az életeteket.

Gyermekek, ebben az időben imádkoznotok kell, hogy segíteni tudjatok felvilágosítani azokat a lelkeket, akik sötétségben vannak.

Ők nem ismerik Fiam Áldozatának Igazságát, sem azt, hogy szörnyű Keresztre feszítésének mi volt az értelme.

Üdvösségének Ajándékát félredobták, mintha soha meg sem történt volna. Aztán azok, akik tisztában vannak Kereszthalálának értelmével, úgy döntöttek, hogy más, különböző hamis istenek után néznek annak érdekében, hogy azok békét hozzanak nekik. Azonban ezek sohasem tudnak békét adni.

A lélek békéjét csak a Fiam iránti hűség és a neki mondott ima adhatja meg.

Csak a tiszta és alázatos szívűeknek lehet örök életük, akik teljes bizalmukat Fiamba helyezték.

Az emberiség képzelete nagyon sok vallást és hamis elméletet hozott létre, amelyek most elárasztják a Földet.

Oly sokan vannak, akiket a veszélyes, hamis hiedelmek irányítanak, hogy ők az eltévelyedett lelkeket a Sátánhoz fogják vezetni.

A bukott angyalok mindenhol ott vannak, gyermekeim. Legyetek résen, mert ők különösen azokat veszik célba, akik tisztelnek Engem, szeretett Édesanyjukat, azért, hogy összezavarjanak benneteket.

Meg fogják akadályozni, hogy imádkozzatok. Isten szeretetéről állandó kétségeket fognak ültetni az elmétekbe. Az érzékek kísértései által fognak megzavarni benneteket. Nagyon sok imára van szükség, hogy távol tudjátok tartani magatoktól őket. Az Én Rózsafüzérem a legfontosabb védelmetek.

Jelenleg Fiam nagyon sok kegyelemben részesíti azokat, akik hallgatják, meghallják, és elfogadják a világ számára adott üzeneteit.

Azért teszi ezt, hogy erőt és kitartást adjon nektek ebben a küldetésben, hogy az Örök Kárhozattól megmentse az emberiséget.

Fogadjátok el szeretettel ezeket a kegyelmeket, gyermekek, mert ti nagyon különlegesek vagytok, mivel az Ő követésére letettek kiválasztva ebben az időben.

Mint a Maradék Egyháza a Földön, minden időben szükségetek lesz az Élet Kenyerére, mert nem fogjátok könnyűnek találni ezt az utazást.

Íme, a Keresztes Imahadjárat egy különleges imája, hogy segítsen erőben tartani benneteket a küldetésetekben.

A Keresztes Imahadjárat 63. imája:

Védj meg Engem ezen az utazáson

„Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, imádkozz, hogy az Élet Táplálékát megadják majd nekem, hogy Az védelemben részesítsen engem ezen az utazáson, és hogy segítsen megmenteni Isten minden gyermekét. Kérlek, segítsd meg mindazokat, akiket a hamis bálványok és hamis istenek megtévesztenek, hogy megnyissák szemüket Fiad Kereszthalálának Igazságára, hogy így Isten mindenegyes gyermeke megmeneküljön, és mindenki számára elhozza az Örök Életet. Ámen.”

 

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja „

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-az-emberiseg-kepzelete-oly-sok-vallast-es-hamis-elmeletet-hozott-letre-melyek-most

 

 

 

Egyházamnak bíznia kell Bennem. El kell távolítaniuk a félelem és a kétség bilincseit, és meg kell engedniük Nekem, hogy megismertessem Magamat

  1. június 28. csütörtök, 3:00

 

Drága, szeretett leányom, tudni kell azt, hogy megnövekedett a száma azoknak, akik azt vallják, hogy prófétákként az Én Nevemben jönnek, de mégsem a Mennyország nyelvén beszélnek.

Ezek közül a lelkek közül sokan megfertőződtek a bukott angyalok által, és gondosan felépítetten beszélnek, szerető hangon, elvárván tőletek, hogy Szent Hangomra emlékeztessen benneteket.

Ó, mennyire becsapják most szegény hűséges követőimet, és mennyire össze lesznek zavarodva! Kiben lehet megbízni? Kit lehet követni? Kiben lehet hinni?

Nem megmondtam, hogy sokan jönnek majd az Én Nevemben, de kevesen fognak az Én Hangommal beszélni?

Jelenleg, húsznál is kevesebben vannak azok, akik engedélyt kaptak arra, hogy megosszák Isten Szavát a világgal, és ez magában foglalja azokat is, akik Szeretett Édesanyámtól kapják az égből jövő Isteni üzeneteket.

Sok más látnok is jelen van a világban, de ezek küldetései különbözőek.

Az ő feladatuk egyike lehet a mindennapi imádság, hogy segítsenek az emberiség megmentésében, vagy pedig szenvedésük, melyet ajándékként ajánlanak fel, hogy megmentsék a lelkeket a Sátántól. Az ilyen készséges szenvedés sok ember lelke fölött töri meg a Sátán hatalmát.

Az Én prófétáim kevesen vannak, és ti az Én igaz Hangom által fogjátok felismerni őket, amely oly módon lobbantja lángra Isten gyermekeinek a szívét és lelkét, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Üzeneteim részletesek lesznek a világ számára ezekre az időkre, és olyan igazságokat fognak feltárni, amelyek eddig még nem voltak felfedve.

Ezen üzenetek közül, amelyeket most adok, sok azért van, hogy egyszerűen Tanításaimra emlékeztessenek.

Sok üzenet, amelyet most bemutatok nektek, nem más, mint az élet tápláléka, melyet a Keresztes Imahadjárat imáin keresztül adok nektek, hogy Második Eljövetelemkor segítsen lelketek és mások lelkének megmentésében.

A másoknak adott üzenetek közül sok hasonló lesz (ehhez), de nem lesz részletes.

Az ő küldetésük éppen olyan fontos, mivel lelkeket fognak megtéríteni.

Emlékezzetek mindig a következőre: Én azt próbálom megmutatni nektek, hogy mennyire Szeretlek benneteket, és ki szeretném nyilatkoztatni nektek Létezésem Igazságát.

Végre, ennek bizonyítéka nemsokára kiderül Isten minden gyermeke számára.

Kérlek, ne harcoljatok egymás ellen azért, hogy a lelki dolgokban való ismereteitekkel megpróbáljatok egymáson túltenni.

Az igazság a következő:

Senki sem ismeri az Igazságot, amely a Pecsét mögé van rejtve a Jelenések Könyvében.

Amint azt már korábban is mondtam nektek, ezeket az Igazság Könyvében lepecsételték, egészen mostanáig, a végidőkig.

Én, Jézus Krisztus, az Isten Báránya, most feltöröm ezeket, hogy felkészítselek benneteket az Új Királyságomra.

Felkészítésül a Szentírást kaptátok, és most meg kell engednetek Nekem, az egész emberiség Királyának, hogy elmondjam az Igazságot arról, ami bekövetkezik.

Ha ezt megteszitek, akkor képes leszek arra, hogy átvezesselek benneteket azon, ami nem lesz más, mint a megtévesztés, az üldöztetés és a gyűlölet aknamezeje.

Engedjétek meg mindnyájan Nekem, beleértve földi Egyházam minden tagját, hogy ezeken az utolsó akadályokon átvigyelek benneteket az Örök Életbe.

Egyházamnak bíznia kell Bennem. El kell távolítaniuk a félelem és a kétség bilincseit, és meg kell engedniük Nekem, hogy ezeken az üzeneteken keresztül megismertessem Magamat.

Ismerjétek fel Szeretetemet, annak tiszta és egyszerű formájában.

Az Én szeretetem nem mesterkélt, és nincs elrejtve misztikus szótagokban.

Ez teljesen nyilvánvaló, hogy lássátok, de olyan együttérzéssel van tele, amely a felismerés lángjaként hatol keresztül rajtatok, ha ti ledobjátok a büszkeség és a félelem fegyverzetét.

Ha ezt megteszitek, akkor könnyebb lesz számotokra, hogy kövessetek Engem, Jézusotokat.

Az első alkalommal, mint Megváltó jöttem el.

Ezen utolsó alkalommal, mint Megváltó jövök újra el. Csakhogy Feladatom még nehezebb ebben az időben.

Az Isten iránti szeretet meghalt a világban. Ez egyszerűen csak pislákol.

Ha Második Eljövetelemre most kerülne sor, akkor csak kevesen mehetnének be a Paradicsomba.

A Nagyfigyelmeztetés Irgalmasságom ajándéka, mely segíteni fog az emberiség nagy részének a megtérésében.

Segítsetek Nekem nyájam felkészítésében. Szükségem van földi Egyházamra, úgyszintén a klérusra és a laikusokra, hogy segítsenek megmenteni Isten minden gyermekét.

Kérlek, fogadjátok el kinyújtott Kezemet, és terjesszétek ki minden nemzetre a Hívásomat.

Gyertek velem, szeretett Jézusotokkal. Kövessetek Engem ebben az időben.

Ne utasítsatok vissza Engem, ahogyan azt a Farizeusok is tették.

Ez alkalommal fel kell ismernetek a Hangomat.

Most már ismernetek kellene, ahogyan beszélek, hiszen ti a Szentírást kaptátok.

 

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/egyhazamnak-biznia-kell-bennem-el-kell-tavolitaniuk-felelem-es-ketseg-bilincseit-es-meg-kell

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van!

10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.

11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító.

12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, hogy én Isten vagyok.

13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah%2043:9-14;%20%20%20Wisdom3:1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

 

„Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

 

https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/30

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-30

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat