Az ember olyan hamis vallásokat fog követni, amelyek nagy személyes elégedettséget ígérnek

Igazság Könyve:

Ne keressetek észérveket, amikor létezésemet próbáljátok igazolni, mert Én nem ebből a világból való vagyok

  1. május 5. vasárnap 16:15

 

Drága, szeretett leányom, a Tőlem, Jézus Krisztustól, az Emberfiától való elkülönülés fájdalma sokak számára ismeretlen, de amikor elérkezik az a nap, amikor Fényem a vége felé el fog tűnni, nyilvánvaló lesz, hogy a szenvedés milyen nyomorúságos.

Azoknak, akik ismernek és szeretnek Engem, tudniuk kell, hogy mit hoz a fájdalom magával, amikor a bűn korlátot képez a bűnös és Isten között. Azok, akik nem ismernek Engem, és azok, akik elutasítanak Engem, az utolsó három napos sötétség alatt, meg fogják majd tapasztalni ezt az elkülönítést, amikor Isten Jelenléte már sehol sem lesz megtalálható. Csak akkor fogják végre megérteni, amikor Isten Világossága eltűnik, hogy Isten nélkül nincs élet. Mindaz, ami marad: egy üresség, egy pusztaság és sötétség.

Én vagyok a Világosság, amelyet az ember – tudtán kívül – keres a nap minden másodpercében. Mivel az ember arra törekszik, hogy békére és boldogságra találjon mindenhol, ahol csak tud, megpróbálja megtalálni azt. Ő arra fogja felhasználni a világ anyagi javai után való törekvéseit és a test vágyainak kielégítését, hogy igényeit kielégítse, amelyeknek sohasem lehet eleget tenni; és olyan hamis vallásokat fog követni, amelyek nagy személyes elégedettséget ígérnek. Ezen dolgok közül egyik sem fogja őt Isten Világosságába vinni. Még azok is, akik az ismeretszerzés vagy szellemi eszközök által keresnek válaszokat, soha nem fognak békére és válaszra találni, kivéve, ha csak meg nem nyitják a szívüket Isten Igazi Szeretetére.

Én mindazokhoz eljövök, akik keresnek Engem. Örömömet lelem azokban a lelkekben, akik buzgó egyszerűséggel az Én Szeretetemet keresik. Az ilyen embereket elárasztom a Szentlélek Ajándékával. Ahhoz, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, teljesen meg kell bíznotok Bennem. Csak ha átadjátok nekem akaratotokat, érezhetitek Jelenlétemet. Azoknak, akik megpróbálnak megtalálni Engem, de azt nehéznek találják, a következőket mondom:

Ne keressetek észérveket, amikor Létezésemet próbáljátok igazolni, mert Én nem ebből a világból való vagyok. Ne vakítsátok el magatokat az örök élet létezésével szemben. Ez (az örök élet) rátok vár, feltéve, ha bíztok Bennem és megengeditek, hogy belépjek a szívetekbe és a lelketekbe. Meg fogom ismertetni Magam veletek. Mindaz, amit tennetek kell, hogy hívtok Engem. Nektek hamarosan hívnotok kell Engem, mert amikor Jelenlétem eltűnik a Földről, akkor lehetetlen lesz számotokra, hogy megkeressetek Engem, és a lelki fájdalomtól tehetetlenül fogtok barangolni, megpróbálva megtalálni Engem.

Azoknak, akik úgy gondolják, hogy hitükben erősek, és akik azt hiszik, hogy közel állnak Hozzám, tudniuk kell, hogy nagyon hamar el fognak esni, amikor a jövő tabernákulumaiban már sehol sem leszek megtalálható. Ha a sivárság szörnyű napja egyszer bekövetkezik, ők sírni fognak a kétségbeeséstől, és a fenevad hatalma olyan lesz, hogy sok lélek túl gyenge lesz ahhoz, hogy megtartsa Szent Szavamat.

Nektek kérnetek kell a segítségemet, és meg fogjátok azt kapni. Hívjatok Engem alázatos lélekkel és Én válaszolni fogok nektek. Kérjetek Engem, hogy védjelek meg benneteket, és Én drága Véremmel beborítalak benneteket úgy, hogy semmi sem fog az Igazság ösvényén megállítani titeket, mely az örök üdvösségre vezet.

Szolgáljatok a saját értelmezésetek szerint Engem, úgy ahogyan valóban szolgálnotok kellene, és nektek óvatosnak kellene lennetek. Tegyetek úgy, ahogyan mondtam Nektek. Éljétek életeteket Szavamnak megfelelően, és Én hordozni foglak benneteket. Csak becstelenítsetek meg Engem, oly módon használván Szent Szavamat, ami másoknak szenvedést okoz, és akkor a Tőlem való elkülönítés legnagyobb fájdalmát fogjátok elszenvedni.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/gog-bune-volt-az-amely-lucifer-bukasat-kiutasitasat-es-melysegbe-valo-bedobasat-okozta

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/05

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-05

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat