Címke: böjt

Azt szeretném, hogy minden Követőm tartson egy böjti időszakot a következő hétfőtől Nagypéntek 15:30 – ig

Igazság Könyve:

Azt szeretném, hogy minden Követőm tartson egy böjti időszakot a következő hétfőtől Nagypéntek 15:30 – ig

  1. március 22. péntek 21:45

 

Drága, szeretett leányom, azt szeretném, hogy minden Követőm tartson egy böjti időszakot a következő hétfőtől egészen Nagypéntek 15:30 – ig.

A böjtnek akár egy kis jelképes formája is betekintést fog engedni nektek Tervembe, az Üdvösség Tervébe, és abba, hogy hogyan segíthettek Nekem megmenteni minden bűnöst.

A böjt által fogtok újra meggyógyulni. Testetek megtisztítása által megújul a lelketek is. Szeretném, ha a Gyónás Szentségéhez is járulnátok, vagy a kiengesztelődés azon formájában részesülnétek, mely rendelkezésetekre áll. Kérlek benneteket: ha nincs módotokban (lehetetlen számotokra) Szentgyónáshoz járulni, akkor fogadjátok el azt az Ajándékomat, amelyet egy bizonyos idővel ezelőtt a Teljes bűnbocsánat elnyerése érdekében adtam. (2012. január 31. kedd, 21:30)

Nektek, hét egymást követő napon, a következő imát kell majd imádkoznotok, és így megkapjátok majd a teljes bűnbocsánat nagy ajándékát és a Szentlélek erejét.

 

(24) – Ima a megbánt bűnök után járó büntetés teljes elengedésének nagy ajándékáért

Ó, Jézusom, Te vagy a világosság a Földön, Te vagy a láng, mely minden lelket megérint.

Kereszthalálod áldozatára mi nem vagyunk méltók. Irgalmad és szereteted nem ismer határt. Tudjuk azonban, hogy a Te szereteted irántunk nagyobb, mint amelyet mi tanúsítunk Irántad.

Ó Urunk, add nekünk az alázat ajándékát, hogy ezáltal kiérdemelhessük Új Királyságodat.

Tölts el minket Szentlelkeddel, hogy előbbre juthassunk és vezethessük hadseregedet, hogy hirdetni tudjuk Szent Szavad Igazságát, és felkészíthessük testvéreinket Második Eljöveteled dicsőségére.

Tisztelünk Téged.

Áldunk Téged.

Felajánljuk Neked önmagunkat, bánatunkat, szenvedéseinket ajándékként a lelkek megmentésére.

Szeretünk Téged, Jézus.

Légy irgalmas minden gyermekedhez, bárhol is lennének. Ámen.

 

Aztán, azt szeretném, hogy lélekben egyesüljetek Velem, mintha az Utolsó Vacsorán lennétek jelen, Apostolaimmal együtt. Ti meg fogjátok osztani Velem a kovásztalan kenyeret, és az Asztalomnál együtt esztek majd Velem. Ti, Követőim, szabad akaratotok által megoszthatjátok Velem a Szenvedés Kelyhét, amennyiben elfogadjátok Ajánlatomat.

Ha elfogadjátok azt engesztelésül a halandó ember bűneiért, milliók lelkét mentitek meg. Én a legelvetemültebb bűnösöket is Irgalmasságomban fogom részesíteni, cserébe szenvedésetek ajándékáért.

Íme, a Keresztes Imahadjárat imája, ha meg szeretnétek osztani Velem Szenvedésem Kelyhét. Ezt mondjátok el háromszor, ha tehetitek, de bármikor elmondhatjátok a böjt időszakában.

 

A Keresztes Imahadjárat 103. imája: Hogy megosszuk a Szenvedés Kelyhét Krisztussal.

Leborulok Eléd, drága Jézus, a Lábaid elé, hogy azt tégy velem, amit csak akarsz, hogy az mindenki javát szolgálja. Engedd, hogy megosszam Veled Szenvedésed Kelyhét. Vedd ezt az ajándékot tőlem, hogy így megmenthesd azokat a szegény lelkeket, akik elvesztek és reményvesztettek. Végy engem testestől, hogy így meg tudjam osztani Fájdalmadat. Tartsd szívemet a Te Szent Kezeidben, és egyesítsd Veled a lelkemet. Szenvedésem ajándékán keresztül lehetővé teszem Isteni Jelenlétednek, hogy úgy ölelje át lelkemet, hogy minden bűnöst meg tudjál váltani, és hogy Isten minden gyermekét egyesíthesd örökön-örökké. Ámen.

 

Ez a Nekem, Jézus Krisztusnak, az egész emberiség Megváltójának bemutatott áldozat lehetővé teszi Számomra, hogy kiárasszam Nagy Irgalmasságomat az egész világra.

Ennél is fontosabb, hogy még azokat is megmentsem, akik gyűlölnek Engem. A ti imáitok és áldozataitok az egyetlen üdvözítő kegyelem, mert enélkül a gonosz elpusztítaná őket.

Ha nem szeretnétek elviselni ezt a szenvedést, akkor is nagy áldásokban foglak részesíteni benneteket, és arra kérlek benneteket, hogy folytassátok a Velem való utazást, hogy felébresszük a világot szendergéséből, és hogy levehessem a megtévesztés fátylát róla, mely betakarja.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/azt-szeretnem-hogy-minden-kovetom-tartson-egy-bojti-idoszakot-kovetkezo-hetfotol-nagypentek-1530-ig

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/22

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-22

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szűz Mária: Kérd meg gyermekeimet, hogy Nagypénteken tartsanak egy böjti napot, hogy megakadályozzák az egy világpénznem bevezetését

Igazság Könyve:

„Szűz Mária: Kérd meg gyermekeimet, hogy Nagypénteken tartsanak egy böjti napot, hogy megakadályozzák az egy világpénznem bevezetését

  1. március 27., kedd, 6:00

 

Gyermekem, szenvedésed, a többi kiválasztott lelkekkel együtt, a Nagyhét alatt fokozódni fog.

Ez az a hét, amikor a csaló úgy fogja gyötörni Isten sok gyermekét, ahogyan csak tudja, a háborúk, az üldöztetés és az erőszak által.

Ez az az idő, amikor ő olyan nagy szenvedést okoz, amelyet az Én drága Fiam is elszenvedett kínszenvedése során a keresztre feszítéskor.

Gyermekem, el kell mondanod mindazoknak, akik világszerte bátorítottak más lelkeket, hogy minden pénteken Húsvétig imádkozzák el Szent Rózsafüzéremet, hogy nagyon elégedett vagyok.

Mindazok a lelkek, akiket megmentenek – a saját nemzetük szenvedésével egyetemben -, segítséget kapnak ezen ájtatosságokon keresztül.

Fiam szeretete most, mindenütt a világon, eme nagy szenvedés idején, egyre több ember által válik érezhetővé.

Ő különleges kegyelmeivel enyhíti szenvedéseiket, és a Szentlélek ereje által megnyugtatja lelküket.

Gyermekeim, imáitok, amelyeket oly nagy szeretettel ajánlotok fel, a Mennyországban meghallgatásra találnak.

Nektek állandóan kérnetek kell Fiam és a Mennyei Atya segítségét. Minden egyes ima, bármilyen rövid legyen is az, meghallgatásra és megválaszolásra kerül a Legmagasságosabb Isten Akaratának megfelelően.

Gyermekem, kérd meg gyermekeimet, hogy Nagypénteken tartsanak böjti napot, hogy megakadályozzák az egy világpénznem bevezetését.

Imáitok és böjtjeitek képesek elérni ezt.

Amint ez az ima böjtölésetek alatt elmondásra kerül, Örök Atyám meg fogja akadályozni azt, hogy ezek az emberek azokkal a megszorításokkal sújtsanak, amelyeket már elterveztek, hogy ez által ellenőrzenek benneteket.

Ugyanezek az emberek akarják eltörölni a Kereszténységet is, ezért fontos, hogy különleges áldozatok által akadályozzátok meg, hogy ez megtörténjék.

A Keresztes Imahadjárat 42. imája: Böjti ima az egy-világpénznem megakadályozására

„Ó, Legmagasságosabb Isten, felajánlom Neked böjtöm ajándékát, hogy állítsd meg a gonosz szorítását a világban, amelyet azért terveztek, hogy megfosszák hazámat az élelemtől, beleértve az élet kenyerét is. Fogadd el felajánlásomat, és hallgasd meg más nemzetekért mondott könyörgésemet is, hogy megakadályozza azt a szenvedést, amelyet az Antikrisztus tervez. Ments meg minket, drága Urunk, ettől a gonoszságtól, és védd meg hitünket, hogy azzal a szabadsággal tisztelhessünk Téged, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy örökkön-örökké szeressünk és imádjunk Téged. Ámen.”

 

Gyermekem, a Nagypénteki böjti nap nagy szabadságot fog hozni a gonosztól és azoktól, akik követik azon gonosz kívánságait, hogy ellenőrizzék minden nemzet pénzügyi rendszerét.

 

Szeretet Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja,

Istennek Anyja”

http://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-kerd-meg-gyermekeimet-hogy-nagypenteken-tartsanak-egy-bojti-napot-hogy-megakadalyozzak-az

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/03/27

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-03-27

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A böjtölés fontos a lelketeknek

Igazság Könyve:

„A böjtölés fontos a lelketeknek

2012. február 22. szerda 7:00

Ezt az üzenetet, az Isteni Irgalmasságról nevezett Mária a Szentségimádás alatt kapta.

Drága, szeretett leányom, mondd meg gyermekeimnek, hogy ez a Nagyböjti időszak a csendes elmélkedés, a személyes áldozat, és az imádkozás lehetőségének az ideje, a háborúk mérséklésére a világon.

Igyekezzetek a pusztában való Böjtölésemet apró áldozatokkal utánozni.

A böjtölés fontos a lelketeknek. Tisztítja az értelmet, és nagy vigasztalást ad Nekem.

Sok lelket tudtok megmenteni, ha csak egyszer is böjtöltök egy héten.

Ez óhajotok szerint történhet. Minden, ami számít az, hogy ezt a napot ajánljátok fel a lelkekért.

Használjátok ki ezt az időt arra, hogy segítsetek Nekem a lelkekért folytatott csatámban.

Elmélkedjetek a földi életemről, és arról az ajándékról, amelyet kereszthalálom által adományoztam nektek, hogy az örök életet lehetővé tegyem minden gyermekem számára.

Ezt a néhány hetet a Nagyböjt idején a lelketek és testvéreitek lelkének felkészítésére kell felhasználnotok

Kérlek benneteket, készüljetek fel a Nagyhétre és a Húsvétra a Keresztes Imahadjárat 34 imájával:

Böjti ajándékom Jézusnak

„Ó, Jézusom, segíts nekem, hogy kicsinységem tudatában kövessem Áldozatos Életed példáját, az emberiség megmentésének érdekében. Engedd meg nekem, hogy az egész nagyböjti időszakon át, hetente egyszer felajánljam Neked böjti ajándékomat az egész emberiség megmentéséért, hogy beléphessenek az Új Paradicsom kapuján, a Földön. Szeretettel és örömmel a szívemben, felajánlom Neked áldozatomat, drága Jézus, hogy ezen áldozat által megmutassam Irántad való szeretetem nagyságát. Könyörgök Hozzád minden olyan lélek üdvösségéért, akik kiestek kegyelmedből. Ámen.”

Gyermekeim, ne engedjétek, hogy a félelem elhomályosítsa bennetek az örök üdvösség reményét. A megtisztulási folyamat gyors lesz.

Ti, követőim, áldottak vagytok, akik az élő Isten Pecsétjét elfogadjátok.

Nem kell aggódnotok.

Erősnek kell lennetek.

Reményteljesnek kell lennetek, és mindenkor összpontosítsatok Rám.

Csak ekkor fogtok felállni, és elindulni tétovázás nélkül a tövissel teli úton.

Én irányítani és vezetni foglak benneteket utazásotok során, minden egyes lépésénél.

Szeretett Jézusotok”

http://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-ti-vagy-velem-vagytok-vagy-ellenem-valasztas-tietek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/22

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-22

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

40 napos böjtölésem példa volt számotokra. Gyermekeim, csak a böjt segít nektek abban, hogy elűzzétek az ördögöt

Igazság Könyve:

Milyen könnyű vétkezni

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 24 – én, 21:50 – 22:00

Szeretett lányom, végre most már megértetted, hogy melyek azok a veszélyek, ha nem vagytok elég éberek, amelyek a csalók által fenyegetnek benneteket. Az Irgalmasság Rózsafűzére, melyet Mennyei Atyámhoz imádkoztok, nagyon fontos lelketek megszentelődése érdekében.

Szeretett lányom, a bűnt nagyon nehéz elkerülni. A bűn minden formáját nehezebb elkerülni, mint egy különleges kegyelmet kapni Tőlem. Abban az esetben, ha szentségre vagytok elhívatottak, mindig az ördög célpontjai lesztek, aki minden egyes alkalmat arra használ fel, hogy valami negatívat vigyen életetekbe. Környezeteteket fogja felhasználni támadásaihoz, ezért mindig résen kell lennetek. Sohase hagyjátok, hogy fölülkerekedjen, mert akkor sikerülni fog neki, hogy lelketeket megtámadja és hogy kegyetlen fájdalmat, félelmet és szenvedést okozzon.

Az ördög művei, hogy a baráti kapcsolat megszakadjon, hogy összezavarodottságot és kétségbeesést idézzen elő, és hogy az általa kiszemeltek fejébe hamis, rossz gondolatokat ültessen be. Amikor az Én gyermekeim gyengeségeik miatt lelkiismeret furdalást éreznek, mert azt hiszik, hogy nem tudtak ellenállni a kísértésnek, akkor ismét megjelenik a kétségbeesés, a bánat és a szétszórtság.

Gyermekeim, ti mindig a bűn csábításainak lesztek kitéve. A lélek tökéletességét nagyon nehéz elérni, mert ez részetekről roppant nagy fegyelmet és elhatározást követel. Abban az esetben, ha az ördög csábítása miatt mégis bűnbe estek, akkor rögtön imádkozzatok és kérjetek bocsánatot.

A rendszeres szentgyónás, egy olyan szentség, amelyet sokan félreértenek, mert csak akkor őrizhetitek meg lelketek kegyelmi állapotát, ha a gyóntatószéket hetenként felkeresitek. A csalót csak úgy tudjátok sarokba szorítani, ha a szentgyónás és a naponkénti ima által lelketek megszentelődik.

A bűn következtében érzett bűntudat

Attól függetlenül, hogy vétketek milyen nagy volt Atyám szemében, ne aggódjatok, amikor egy bűnös tett után bűntudatot éreztek. Szálljatok magatokba, nyissátok meg szíveteket, és kérjetek bocsánatot. A bűntudat csak egy negatív érzelem. Ez az állapot ne tartson hosszú ideig, még akkor sem, ha teljesen a lelkiismeret vezetésére hagyatkoztok. Kérjétek imáitokban a lélek tisztulásának kegyelmét. Ezért a kegyelemért Hozzám könyörögjetek. A türelem nagyon fontos. A bűn miatt ne távolodjatok el Tőlem. A bűntudat sohasem állhat a megváltás keresésének útjába.

Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt.

Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

Menjetek békével és szeretettel, Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

Hordozzátok keresztemet

Nyomtatóbarát változat

2010. Jan. 16. 15 óra

Igen, szeretett leányom, Én vagyok az. Az eddigi időszak egy hosszú tanulási folyamat volt számodra, de továbbra is lelki táplálékban lesz részed, hogy megismerd az Igazságot. Ez a táplálék, amely betölti a lelkedet a Szentlélek ajándéka számodra.

Kérlek, leányom, tedd biztossá azt, hogy ezek az üzenetek, amelyek előjelekből, jövendölésekből és tanításaim összefoglalásából állnak, eljussanak a világ minden sarkába.

Nagyon fontos, hogy gyermekeim megértsék azt, hogy hogyan kell felkészülniük arra, hogy Atyám előtt megváltásra találjanak.

Most kezdődik az egész világon a lelki megújulás

Most már érezhető az egész világon, hogy újjá született az önfeláldozás és a tisztelet Irántam, az Örök Atya és az én szeretett Anyám iránt. Habár ez még egyértelműen nem látszik, mégis ez lesz az az erős lelki megújulás, amely gyermekeim védelmében nagy segítség lesz, és azoknak is, akik elfordulnak Tőlem. Az Evangélium szavaira újra oda fognak figyelni, mert az emberek éhezni fognak az Igazság után. Mivel a Megtisztulás folyamata egyre erősödni fog és az egész világra kiterjed, úgy fogják ismét megnyitni Előttem a lelkek a szeretetben üres szíveiket.

Mivel a szeretet híveim világossága által egyre jobban érezhető lesz, ezért a sátán támadásai egyre gyengébbek lesznek, és így kevesebb lesz a rossz cselekedetek száma is. A sátán veszíteni fog.

A sátán napjai meg vannak számlálva

A sátán tudja, hogy itt a Földön meg vannak számlálva napjai, ezért arra fog törekedni, hogy minél több kárt okozzon. Hívei tevékenykedései felgyorsulnak, rögtön támadásba kezdenek, hogy mindenben kárt tehessenek. Szörnyű tetteik, amelyeket szemeitek előtt visznek végbe, meg fognak lepni benneteket, de csak rövid ideig fognak tartani.

Gyermekeim, a hit, amely a mindennapos, rendszeres ima által megerősödik, segíteni fog a rémtettek kiirtásában. Vonuljatok vissza, gyermekeim, és fedezzétek fel újra tanításaimat. Helyezzetek vissza Engem az életetekbe. Ismét vegyetek fel Engem szívetekbe, úgy, hogy karjaimba zárhassalak benneteket. Engedjétek, hogy lelki tökéletességre vezesselek benneteket, hogy amikor az Ég és Föld egyesülni látszik, készen legyetek az örök életre.

Hétköznapjaitokban is kövessétek példámat. Hordozzátok Keresztemet, még akkor is, ha túl nehéznek tűnik számotokra. Sohase féljetek felvenni keresztemet, mert csak annyit kell hordoznotok, amennyire képesek vagytok.

Az élet szenvedéseinek értelme

Ha az életben szenvedtek, akkor az Én Keresztemet hordozzátok. Két lehetőségetek van. Ha a Keresztet elutasítjátok, sóhajtoztok és elkeseredtek, akkor ennek köszönhetően a szenvedés egyre fokozódik. De ha elfogadjátok a Kereszt hordozását, és felajánljátok szenvedéseiteket a lelkek megmentéséért, akkor Számomra ez a legdrágább ajándék.

Éljetek egyszerű életet

Éljetek egyszerű módon, mindent mértékkel tegyetek. Amikor esztek, isztok, alusztok vagy pihentek, arra figyeljetek, hogy mértékkel tegyétek. Ha szükségleteiteket kielégítettétek, többel ne próbálkozzatok, mert ez lelketek kárára válik. Gyermekeim, ahhoz, hogy közel kerülhessetek Hozzám, a vezeklés nagyon fontos számotokra. Ezalatt személyes áldozatot értek. A böjtölés csak egy példa a vezeklésre. A földi életemben már beszéltem nektek arról, hogy mi a vezeklés valódi értelme. Ugyanezt tette Keresztelő János is, az én szent és szeretett prófétám.

40 napos böjtölésem példa volt számotokra. Gyermekeim, csak a böjt segít nektek abban, hogy elűzzétek az ördögöt.

Szeretett gyermekeim, oly sok minden áll még előtettek. Most még nem értitek meg azt, hogy mi az elvárás veletek szemben az elkövetkezendő években. Nagyon fontos, hogy ezt az időt arra használjátok fel, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, mert csak így tudtok a megpróbáltatásokra felkészülni, amelyeknek az egész világ keresztényei ki lesznek téve.

Béke veled. A te szerető Megváltód, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

„… Ne feledjétek gyermekeim, hogy az eredeti bűn az oka annak, hogy újra és újra az ördög kísértésének áldozatai lesztek. Az ima, a böjt és az Eucharisztia segít nektek abban, hogy közelebb kerüljetek Hozzám. Fordítsatok erre megfelelő időt. …”

———-

Római katolikus:

2021-01-24

Évközi 3. vasárnap – Isten igéjének vasárnapja

Kezdőének:
Énekeljetek az Úrnak új éneket, minden föld az Úrnak énekeljen. Színe előtt jár a fényesség és a fönség, szentélyében erő és dicsőség! (Zsolt 95,1.6)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, irányítsd tetteinket tetszésed szerint, hogy szent Fiad nevében minél több jót tegyünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY Jónás próféta könyvéből
Történt pedig, hogy az Úr másodszor is szólt Jónáshoz: „Kelj fel, menj el Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd azt, amit majd mondok neked!” Jónás fölkelt és elment Ninivébe az Úr parancsa szerint. Ninive nagy város volt, három napba telt, míg az ember végigment rajta. Jónás bement a városba, megtett egynapi utat, és hirdetni kezdte: Még negyven nap, és Ninive elpusztul!”
Ninive lakói hittek az Istennek.
Böjtöt hirdettek, nagyok és kicsinyek egyaránt zsákruhát öltöttek.
Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjukról, megkímélte őket a büntetéstől, amellyel fenyegette őket.
Ez az Isten igéje.
Jón 3,1-5.10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Utaidat mutasd meg kem, * én Uram, Istenem! 8 G. tónus.
Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg kem, * ösvényeidre taníts meg engem!
Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvötő Istenem!
Hívek: Utaidat mutasd meg kem, * én Uram, Istenem!
E: Irgalmasságodról emlékezzél meg, Uram, * és könyörületességedről, mely öröktől való.
Jóságodban, Uram, * gondolj rám irgalommal.
H: Utaidat mutasd meg kem, * én Uram, Istenem!
E: Az Úr igazságos és ságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat.
Az alázatost a jóban vezérli, * a szelídet útra tanítja.
H: Utaidat mutasd meg kem, * én Uram, Istenem!
Zsolt 24,4bc-5ab.6-7bc.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Azt mondom, testvérek: Az idő rövid!
Ezért, akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ
elmúlik.
Ez az Isten igéje.

1Kor 7,29-31

ALLELUJA
Közel már az Isten országa, * higgyetek az örömhírnek! Mk 1,15 – 3a tónus

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Miután Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe.
Jézus megszólította őket: ,Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták a hálóikat, és nyomába szegődtek. Mikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálókat javították a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt, és követték őt.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 1,14-20

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-24

„… A sátán napjai meg vannak számlálva

A sátán tudja, hogy itt a Földön meg vannak számlálva napjai, ezért arra fog törekedni, hogy minél több kárt okozzon. Hívei tevékenykedései felgyorsulnak, rögtön támadásba kezdenek, hogy mindenben kárt tehessenek. Szörnyű tetteik, amelyeket szemeitek előtt visznek végbe, meg fognak lepni benneteket, de csak rövid ideig fognak tartani.

Gyermekeim, a hit, amely a mindennapos, rendszeres ima által megerősödik, segíteni fog a rémtettek kiirtásában. Vonuljatok vissza, gyermekeim, és fedezzétek fel újra tanításaimat. Helyezzetek vissza Engem az életetekbe. Ismét vegyetek fel Engem szívetekbe, úgy, hogy karjaimba zárhassalak benneteket. Engedjétek, hogy lelki tökéletességre vezesselek benneteket, hogy amikor az Ég és Föld egyesülni látszik, készen legyetek az örök életre. …”

„… Menjetek most, gyermekeim, és gondoljatok mindig arra, hogy amikor vétkeztek, ne féljetek ismét Hozzám fordulni. Ha valóban megbántátok vétkeiteket, ne legyetek sohasem zavarban, amikor bocsánatot kértek. Ha nem ezt teszitek, akkor a csalót ismét magatokhoz vonzzátok, és lelketek a sötétség mélyébe zuhan. A sötétség sötétséget vonz maga után, a fény pedig a fényt. Én vagyok a fény, a Világosság.

Forduljatok bizalommal Hozzám és hagyjátok, hogy szeretetem, szegény, elveszett lelketeken keresztül világítson. Olyan nagyon szeretlek titeket gyermekeim, hogy ha szíveteket felém fordítanátok, sohasem tudnálak benneteket visszautasítani.

…”


————

Ortodox (Görög keleti):

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.

 

 

 

 

4 Igen, a mi új életünk már Krisztusban van, s amikor majd ő megjelenik, akkor vele együtt ti is dicsőségesen megjelentek.

5 Ezért gyökerestül irtsátok ki magatokból a régi emberi természetet, és annak minden megnyilvánulását: a szexuális bűnöket, minden gonosz kívánságot és szenvedélyt, és a gazdagság után való vágyakozást, amely a bálványimádás egyik fajtája. 6 Ezek miatt sújt le Isten haragja az engedetlenekre.[a]

7 Régen ti is így éltetek, és ilyen gonosz dolgokat tettetek. 8 Most azonban irtsátok ki magatokból a haragot és a dühöngést; ne mondjatok, vagy tegyetek semmi olyat, amivel valakit megbántanátok, ne mondjatok rosszat a másikról, és ne káromkodjatok! 9 Többé ne hazudjatok egymásnak, hiszen ez a „régi ember” szokása volt. Ti azonban már levetkőztétek azt a régi természetet, és annak szokásait. 10 Viszont felöltöztétek az „új embert”, aki állandóan megújul, és így egyre inkább hasonlít Teremtőjéhez, Istenhez, és egyre jobban megismeri őt. 11 Ebben az új állapotban már nem fontos, hogy valaki eredetileg zsidó, vagy nem zsidó származású, körülmetélt vagy körülmetéletlen, más népből származó idegen, tanulatlan[b], rabszolga vagy szabad volt. Csak maga Krisztus a fontos, csak ő a lényeges a hívőkben, bárhonnan származnak is.

 

 

 

 

Láss! A hited meggyógyított téged

35 Jézus Jerikó felé közeledett. Az út szélén egy vak koldus ült, és kéregetett. 36 Amikor hallotta, hogy sokan mennek el mellette, kérdezősködött, hogy mi történik. 37 Mondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra.

38 Ekkor a vak felkiáltott: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”

39 Akik éppen mellette mentek el, rászóltak, hogy maradjon csendben. De ő csak még jobban kiabált: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!”

40 Jézus megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá a vakot, majd megkérdezte tőle: 41 „Mit kívánsz? Mit tegyek veled?”

Ő így válaszolt: „Uram, szeretnék újra látni!”

42 Jézus ezt mondta neki: „Láss! A hited megmentett téged.”

43 Ő pedig azonnal visszanyerte a látását, dicsőítette Istent, és követte Jézust. Ezt látva, az egész nép dicsérte Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++John%2021:15-25;%20%20%20Colossians%203:4-11;%20%20%20Luke%2018:35-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/24

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

40 napos böjtölésem példa volt számotokra. Gyermekeim, csak a böjt segít nektek abban, hogy elűzzétek az ördögöt

Igazság Könyve:

„„ Hordozzátok keresztemet

Nyomtatóbarát változat

2010. Jan. 16. 15 óra

Igen, szeretett leányom, Én vagyok az. Az eddigi időszak egy hosszú tanulási folyamat volt számodra, de továbbra is lelki táplálékban lesz részed, hogy megismerd az Igazságot. Ez a táplálék, amely betölti a lelkedet a Szentlélek ajándéka számodra.

Kérlek, leányom, tedd biztossá azt, hogy ezek az üzenetek, amelyek előjelekből, jövendölésekből és tanításaim összefoglalásából állnak, eljussanak a világ minden sarkába.

Nagyon fontos, hogy gyermekeim megértsék azt, hogy hogyan kell felkészülniük arra, hogy Atyám előtt megváltásra találjanak.

Most kezdődik az egész világon a lelki megújulás

Most már érezhető az egész világon, hogy újjá született az önfeláldozás és a tisztelet Irántam, az Örök Atya és az én szeretett Anyám iránt. Habár ez még egyértelműen nem látszik, mégis ez lesz az az erős lelki megújulás, amely gyermekeim védelmében nagy segítség lesz, és azoknak is, akik elfordulnak Tőlem. Az Evangélium szavaira újra oda fognak figyelni, mert az emberek éhezni fognak az Igazság után. Mivel a Megtisztulás folyamata egyre erősödni fog és az egész világra kiterjed, úgy fogják ismét megnyitni Előttem a lelkek a szeretetben üres szíveiket.

Mivel a szeretet híveim világossága által egyre jobban érezhető lesz, ezért a sátán támadásai egyre gyengébbek lesznek, és így kevesebb lesz a rossz cselekedetek száma is. A sátán veszíteni fog.

A sátán napjai meg vannak számlálva

A sátán tudja, hogy itt a Földön meg vannak számlálva napjai, ezért arra fog törekedni, hogy minél több kárt okozzon. Hívei tevékenykedései felgyorsulnak, rögtön támadásba kezdenek, hogy mindenben kárt tehessenek. Szörnyű tetteik, amelyeket szemeitek előtt visznek végbe, meg fognak lepni benneteket, de csak rövid ideig fognak tartani.

Gyermekeim, a hit, amely a mindennapos, rendszeres ima által megerősödik, segíteni fog a rémtettek kiirtásában. Vonuljatok vissza, gyermekeim, és fedezzétek fel újra tanításaimat. Helyezzetek vissza Engem az életetekbe. Ismét vegyetek fel Engem szívetekbe, úgy, hogy karjaimba zárhassalak benneteket. Engedjétek, hogy lelki tökéletességre vezesselek benneteket, hogy amikor az Ég és Föld egyesülni látszik, készen legyetek az örök életre.

Hétköznapjaitokban is kövessétek példámat. Hordozzátok Keresztemet, még akkor is, ha túl nehéznek tűnik számotokra. Sohase féljetek felvenni keresztemet, mert csak annyit kell hordoznotok, amennyire képesek vagytok.

Az élet szenvedéseinek értelme

Ha az életben szenvedtek, akkor az Én Keresztemet hordozzátok. Két lehetőségetek van. Ha a Keresztet elutasítjátok, sóhajtoztok és elkeseredtek, akkor ennek köszönhetően a szenvedés egyre fokozódik. De ha elfogadjátok a Kereszt hordozását, és felajánljátok szenvedéseiteket a lelkek megmentéséért, akkor Számomra ez a legdrágább ajándék.

Éljetek egyszerű életet

Éljetek egyszerű módon, mindent mértékkel tegyetek. Amikor esztek, isztok, alusztok vagy pihentek, arra figyeljetek, hogy mértékkel tegyétek. Ha szükségleteiteket kielégítettétek, többel ne próbálkozzatok, mert ez lelketek kárára válik. Gyermekeim, ahhoz, hogy közel kerülhessetek Hozzám, a vezeklés nagyon fontos számotokra. Ezalatt személyes áldozatot értek. A böjtölés csak egy példa a vezeklésre. A földi életemben már beszéltem nektek arról, hogy mi a vezeklés valódi értelme. Ugyanezt tette Keresztelő János is, az én szent és szeretett prófétám.

40 napos böjtölésem példa volt számotokra. Gyermekeim, csak a böjt segít nektek abban, hogy elűzzétek az ördögöt.

Szeretett gyermekeim, oly sok minden áll még előtettek. Most még nem értitek meg azt, hogy mi az elvárás veletek szemben az elkövetkezendő években. Nagyon fontos, hogy ezt az időt arra használjátok fel, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, mert csak így tudtok a megpróbáltatásokra felkészülni, amelyeknek az egész világ keresztényei ki lesznek téve.

Béke veled. A te szerető Megváltód, Jézus Krisztus””

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti.

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket.

Ha híveim ennek a hitetlen világnak megvallják a valódi Igazságot, mindig több lesz azoknak a száma, akik elfogadják azt a tényt, hogy a világban valóban változások történnek. Az üzenetek által, amelyeket kiválasztott gyermekeimnek adok, rövidesen a többiek is meg fogják érteni az eseményeket. A most kibontakozóban levő események nem csak az emberek előidézése által történnek. Ezek egyedül csak Mennyei Atyám nyomatékos engedélyével történhetnek meg.

Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.

Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

…”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Igen, szeretett leányom, Én vagyok az. Az eddigi időszak egy hosszú tanulási folyamat volt számodra, de továbbra is lelki táplálékban lesz részed, hogy megismerd az Igazságot. Ez a táplálék, amely betölti a lelkedet a Szentlélek ajándéka számodra.

Kérlek, leányom, tedd biztossá azt, hogy ezek az üzenetek, amelyek előjelekből, jövendölésekből és tanításaim összefoglalásából állnak, eljussanak a világ minden sarkába.

Nagyon fontos, hogy gyermekeim megértsék azt, hogy hogyan kell felkészülniük arra, hogy Atyám előtt megváltásra találjanak.

Most kezdődik az egész világon a lelki megújulás

Most már érezhető az egész világon, hogy újjá született az önfeláldozás és a tisztelet Irántam, az Örök Atya és az én szeretett Anyám iránt. Habár ez még egyértelműen nem látszik, mégis ez lesz az az erős lelki megújulás, amely gyermekeim védelmében nagy segítség lesz, és azoknak is, akik elfordulnak Tőlem. Az Evangélium szavaira újra oda fognak figyelni, mert az emberek éhezni fognak az Igazság után. Mivel a Megtisztulás folyamata egyre erősödni fog és az egész világra kiterjed, úgy fogják ismét megnyitni Előttem a lelkek a szeretetben üres szíveiket.

…”

———-

Római katolikus:

01-18

Árpád-házi Szent Margit, szűz  – Ü

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Eljegyeztelek benneteket egy férfival, hogy mint tiszta szüzeket vezesselek el Krisztushoz.
Testvéreim!
Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék. Mert nem az a megbízható, aki önmagát ajánlja, hanem akit az Isten ajánl.
Bárcsak eltűrnétek részemről egy kis oktalanságot. Sőt viseljetek el engem is. Én ugyanis Isten szeretetének féltékenységével féltelek titeket, mert eljegyeztelek benneteket egy férfival, hogy mint
tiszta szüzeket vezesselek el Krisztushoz benneteket.
Ez az Isten igéje.

2Kor 10,17–11,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé! (Vö. Mt 25,6. – 11. tónus)
Előénekes: Halljad, leányom, figyelj szavamra, * felejtsd el népedet és atyád házát.
Szépségedet kívánja a király, * mert ő a te urad, hódolj előtte.
Hívek: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé!
E: Belül a királylány csupa szépség, * arannyal van átszőve ruhája.
Színpompás ruhában vezetik a királyhoz, * szüzek követik, és barátnői kísérik útján.
H: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé!
E: Ujjongó örömmel vonulnak, * bevonulnak a király házába.
Atyáid helyett fiaid lesznek, * az egész földön fejedelmekké teszed őket.
H: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé!
Zsolt 44,11-12.14-15.16-17

ALLELUJA
Íme, az okos szűz, † akit az Úr ébren talált, * és amikor megérkezett az Úr, bement vele a menyegzőre. Vö. Mt 25,10 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Íme, jön a Vőlegény! Menjetek eléje!
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik
készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!”
Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Ezek az evangélium igéi.

Mt 25,1-13

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-18

„… A megtisztulás az én második eljövetelem előtt lesz

A Földön mindig több és több földrengés lesz, ezekben nyilvánul meg Atyám dühös haragja. Nektek pedig, hálátlan gyermekeim, akik az igazság fényének hátat fordítottatok, elővigyázatosnak kell lennetek. Megkezdődik a Nagy Szorongattatás ideje, ahol a természeti katasztrófák felerősödnek. Az embert önkívület keríti hatalmába. Az emberiség fel fogja ismerni, és el fogja fogadni Apám létezését, és azt is tudni fogja, hogy Én leszek az, az Ő szeretett Fia, aki felkészíti ezt a világot, és tanúmmá teszem Második Eljövetelemre. Ez az idő egyre közeledik. Előtte azonban az egész világ alá kell vetnie magát a megtisztulás folyamatának. Amint a katasztrófák száma egyre növekedni fog, úgy fog növekedni a sátán követőinek a száma is. Ők dacból tovább fogják élni nyomorúságos, gonosz életüket, és híveimnek meg azoknak, akik az Igazságban élnek, fájdalmat okoznak, és terrorizálni fogják őket. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

5 Mózes hűségesen szolgált Isten népe között, de csak szolga volt. Az volt a feladata, hogy tanúskodjon azokról, amelyeket Isten csak sokkal később jelentett ki. 6 Krisztus azonban úgy uralkodik Isten családja felett, mint a Fiú. Isten családjának tagjai pedig mi vagyunk — de csak akkor, ha mindvégig megőrizzük Istenbe vetett örömteli bizalmunkat és a reménységünkkel való dicsekedést.

Kik mehetnek be a nyugalom helyére?

7 Ezért, ahogyan a Szent Szellem mondja:

„Ma, ha meghalljátok Isten hangját,
8     ne makacskodjatok,
mint amikor Isten ellen fellázadtatok
a pusztában, a próbatétel napján,
9 ahol őseitek próbára tették türelmemet,
pedig
negyven éven keresztül látták tetteimet.
10 Ezért megharagudtam arra a népre, és azt mondtam:
ezek mindig rosszul gondolkoznak,
és sohasem értették meg, hogy mit akarok.
11 Haragomban megesküdtem:
sohasem fognak bemenni nyugalmamba.”[a][b]

17 Kikre haragudott Isten negyven éven keresztül? Azokra, akik vétkeztek, és a pusztában haltak meg! 18 Kiknek esküdött meg Isten, hogy sohasem léphetnek be a nyugalmába? Azoknak, akik fellázadtak! 19 Látjuk tehát, hogy ezek a hitetlenségük miatt nem is mehettek be Isten nyugalmába.

„… 40 napos böjtölésem példa volt számotokra. Gyermekeim, csak a böjt segít nektek abban, hogy elűzzétek az ördögöt.

Szeretett gyermekeim, oly sok minden áll még előtettek. Most még nem értitek meg azt, hogy mi az elvárás veletek szemben az elkövetkezendő években. Nagyon fontos, hogy ezt az időt arra használjátok fel, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, mert csak így tudtok a megpróbáltatásokra felkészülni, amelyeknek az egész világ keresztényei ki lesznek téve.

Béke veled. A te szerető Megváltód, Jézus Krisztus””

A szadduceusok alattomos kérdése

27 Egyszer odament Jézushoz néhány szadduceus. (Ők azok, akik azt mondják, hogy nincs föltámadás.) Megkérdezték tőle: 28 „Mester, Mózes azt írta, hogy ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fivérének feleségül kell vennie a meghalt férfi özvegyét. Így kell gondoskodnia arról, hogy a meghalt testvérének mégis legyen utóda.[a] 29 Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg. 30 Ezután a második fiútestvér vette feleségül az asszonyt, 31 majd a harmadik, és így tovább, míg végül mindannyian gyermektelenül haltak meg. 32 Azután az asszony is meghalt. 33 A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége, hiszen mind a hétnek a felesége volt?”

34 Jézus így felelt: „Akik ebben a világban élnek, megnősülnek és férjhez mennek. 35 De azok, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak, és abban a következő korban éljenek, nem fognak többé megnősülni, vagy férjhez menni. 36 Nem is halhatnak meg soha, mert olyanok lesznek, mint az angyalok. Ezek az Isten fiai, mivel feltámadtak a halálból. 37 Különben már Mózes is világosan rámutatott arra, hogy a halottak feltámadnak. Amikor az égő bokorról írt, az Örökkévalót Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte.[b] 38 Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene, hiszen Isten számára ők mindannyian élnek.”

39 Néhány törvénytanító erre így válaszolt: „Helyesen feleltél, Mester!” 40 Ettől kezdve többé senki sem merte Jézust kérdezgetni.

A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura

41 Ekkor azonban Jézus is kérdezett tőlük valamit: „Hogyan mondhatják azt a Messiásról, hogy a Dávid fia? 42 Hiszen maga Dávid mondja a zsoltárokban:

»Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
Ülj mellém jobb felől,
43 amíg ellenségeidet
hatalmad[c] alá kényszerítem!«[d]

44 Ha Dávid Urának nevezte a Messiást, hogyan lehet akkor a Messiás Dávidnak a fia?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews+3%3A5-11%2C+17-19%3B+++++Luke+20%3A27-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/18

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Üdvösség Anyja: arra kérlek benneteket, hogy most kezdjétek el az Üdvösség Kilencedét (&130.)

VIDEO:
The Miracle of Damascus: Part One
Igazság Könyve:

“2013.12.01 16:12

Gyermekem, Én vagyok a napba öltözött asszony és a nap, Isten Fényét jelképezi a világban. Nap nélkül nincs Világosság. Világosság nélkül nincs Élet. Isten nélkül csak a halál van.

Az Én szerepem, mint az Üdvösség Anyja – miként segítek Fiamnak ebben a végső Küldetésében, végső Tervében, hogy beteljesedjen Atyja végső Szövetsége, hogy Üdvösséget hozzon minden lélek számára – azt jelenti, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy elhozzam Neki azokat a lelkeket, akikre Ő annyira vágyik. Azt szeretném, ha ismertté válna, hogy Én nemcsak a Mennyország Királynőjévé lettem kinevezve, hanem Izrael tizenkét törzsének a Királynőjévé is. Tizenkét nemzet fog az Új Jeruzsálemben uralkodni. Tizenkét csillag van a koronámon, melyeket szeretett Fiam, Jézus Krisztus, helyezett a fejemre Megkoronázásom alkalmából, mintegy utalásként erre a próféciára. A tizenkét csillag mindegyike a tizenkét nemzetet jelképezi, amelyek az Ítélet Napján fognak kialakulni.

Minden lélek, beleértve azokat is, akik fel fognak támadni a halálból, valamint azok, akik a mai világban élnek és Isten Fényében maradnak, át fognak menni az Új Égbe és az Új Földbe. Ők egyesülvén Fiammal, egyként fognak csatlakozni egymáshoz, és egy tökéletes testben és lélekben fognak új életre kelni, mint ahogy az akkor volt, amikor Fiam feltámadt a halálból. A tökéletességnek ez az állapota Isten legnagyobb Ajándéka, és azt bizonyítja, hogy Ő mennyire Irgalmas. Ez az az üdvösség, amelyet Fiam megígért, amikor elszenvedte Haláltusáját a Kereszten. És mivel Ő nagyon szereti az emberiséget, meg szeretne menteni minden egyes lelket, különösen azokat, akik elvesznek Számára.

Most mindnyájatok számára adok egy különleges Ajándékot, amelyet Fiam megáldott, hogy minden lélek megmenekülhessen a Pokol tűzétől, és megkaphassa az üdvösséget. Fiam azt szeretné, ha minden lélek megmenekülne, független attól, hogy mennyire súlyosak a bűneik. Arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek most el az Üdvösség Kilencedét. Nektek azt most azonnal el kell kezdenetek, és folytatnotok kell egészen az idők végéig, ahogyan arra utasítalak benneteket. Ezt az imát egy naptári hónap hét egymást követő napján kell imádkoznotok, kezdve a hétfővel, a reggeli órákban. A hétnek minden egyes napján háromszor kell azt elimádkoznotok, és e napok valamelyikén, böjtölnötök is kell. Az a kérés felétek, hogy azon a napon, amelyiken böjtöltök, csak egy főétkezést tartsatok, és a másik két alkalommal, csak kenyeret és vizet vegyetek magatokhoz.

Ezt az imát kell mondanotok a hét nap mindegyikén:

A keresztes Imahadjárat 130. imája: Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede
Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, hogy Fiad, Jézus Krisztus Irgalma által, nyerd el minden lélek számára az Örök Üdvösség Ajándékát.
Kérlek, hogy közbenjárásod által imádkozz, hogy minden lélek kiszabaduljon a Sátán rabszolgaságából.
Kérd Fiadat, hogy mutasson Irgalmat és megbocsátást azon lelkek iránt, akik közönyükkel elutasítják, megbántják Őt, és akik hamis tanokat és isteneket imádnak.
Esedezve kérünk, drága Édesanyánk, hogy könyörögj azon Kegyelmekért, amelyek megnyitják a szívüket azoknak a lelkeknek, akiknek a leginkább szükségük van a
segítségedre.
Ámen.

Az ígéretem, hogy segítem Fiamnak, Jézus Krisztusnak, az emberiség számára készített tervét, azt jelenti, hogy egyesítelek mindnyájatokat – akik felismeritek szerepemet, mint Minden Kegyelem Közvetítőjét és Társmegváltót – hogy az egész világ egyként egyesülhessen egységben Jézus Krisztusban, Üdvözítőtökkel és Megváltótokkal.

Menjetek békével. Én mindig imádkozni fogok értetek, drága gyermekek, és válaszolni fogok mindig hívásotokra, hogy az emberiség megváltassék Isten Szemében.

Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-arra-kerlek-benneteket-hogy-most-kezdjetek-el-az-udvosseg-kilencedet-130/

—–
Római katolikus:
2018-12-01

34. évközi hét szombat (2017)

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Az üdvözültek örök világosságban élnek, mert Isten fényessége ragyogja be őket.
Az Úr angyala megmutatta nekem az élő vizek folyóját, amely kristálytisztán fakadt Isten és a Bárány trónjából. Az utca közepén és a folyó mindkét partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak termést, vagyis minden hónapban gyümölcsöt teremnek. A leveleik a nemzetek gyógyulására szolgálnak.
Átok nem lesz többé benne. Isten és a Bárány trónja áll majd ott, és szolgái hódolnak neki. Látni fogják arcát, és homlokukon hordják a nevét. Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak lámpafényre vagy napvilágra. Az Úristen ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké. Aztán így szólt hozzám az angyal: „Ezek a szavak hitelesek és igazak. Az Úr, a próféta-lelkek Istene, elküldte angyalát, hogy hírül adja szolgáinak mindazt, aminek csakhamar meg kell történnie.
Nézd, hamarosan eljövök. Boldog, aki megszívleli e könyv prófétai szavait!”
Ez az Isten igéje.
Jel 22,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus! 1Kor 16,22b és Jel 22,20c. – 2. tónus.
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt.
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus!
E: Mert az Úr valóban nagy Isten, * az összes isteneknél dicsőbb király.
A Föld mélységei az ő kezében vannak, * és övé a hegyek minden orma.
Övé a tenger, az ő műve, * a szárazföld is az ő keze alkotása.
H: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus!
E: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt,
mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus!
Zsolt 94,1-7

ALLELUJA

Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok.  Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Vigyázzunk, hogy az Úr eljövetele készen találjon bennünket.
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről:
„Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,34-36″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-12-01


——
Görög katolikus:

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A22-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Segítsetek egymásnak!

Testvéreim, előfordulhat, hogy valaki közületek valamiben vétkezik. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+6%3A1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

32 Ne félj, te kicsiny nyájacska, mert Mennyei Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja a Királyságot!”

Az igazi kincs

33 „Adjátok el vagyonotokat, és a pénzt osszátok szét a szegények között! Szerezzetek magatoknak örök, mennyei kincseket, amelyeket a tolvajok nem lophatnak el, s a moly sem pusztíthat el! 34 Mert oda húz majd a szívetek, ahol a kincseitek vannak.”

Mindig legyetek készen!

35 „Legyetek állandóan készenlétben! Kezetekben a mécses mindig égjen! 36 Legyetek olyanok, mint a szolgák, akik felkészülten várják uruk hazaérkezését a lakodalomból, s amikor megérkezik és kopogtat, azonnal kinyitják előtte az ajtót. 37 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk készenlétben talál, amikor megérkezik! Bizony, mondom nektek: az ilyen szolgákat asztalhoz ülteti, és kiszolgálja őket! 38 Bizony boldogok ők, mert készen állnak, akár éjfélkor, akár hajnalban jön haza uruk! 39 De jól jegyezzétek meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné, hogy betörjön a házába. 40 Ti is legyetek mindig készenmert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem gondolnátok!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A32-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/01

 
—–
Tóra:

A fáraó álma

41 Két teljes év múlt el ezután, és a fáraó is álmot látott.

Álmában a Nílus partján állt, és látta, hogy a folyóból hét szép, kövér tehén jön ki, és legelésznek a parton. Utánuk másik hét tehén jött fel a vízből, de ezek csúnyák és nagyon soványak voltak. Oda álltak az előző kövér tehenek mellé. Azután a hét csúnya és sovány tehén kezdte fölfalni a másik hét szép és kövér tehenet, s végül egészen megették őket.

Eddig tartott az álom, s a fáraó fölébredt.

Majd ismét elaludt, és megint álmot látott: hét szép, kövér búzakalász növekedett egy száron. Utánuk másik hét kalász növekedett, de ezek a sivatagi forró széltől aszottak, hitványak és soványak voltak. Majd a hét sovány kalász elnyelte a szép kalászokat.

Eddig tartott a második álom, s a fáraó fölébredt.

Nagyon nyugtalanították ezek az álmok, ezért reggel összehívatta Egyiptom bölcseit és varázslóit. Elmondta nekik, mit álmodott, de a bölcsek nem értették, mit jelent.

Ekkor a főpohárnok ezt mondta a fáraónak: „Felség, be kell vallanom, hogy hibát vétettem. 10 Felséged egyszer megharagudott szolgáira, a királyi pékmesterek főnökére meg rám, és mindkettőnket a testőrparancsnok börtönébe vetett. 11 Ott mindketten álmot láttunk: ugyanazon az éjjelen láttuk, de mást-mást álmodtunk, és az álmok jelentése is különböző volt. 12 Ott raboskodott velünk egy fiatalember, a testőrparancsnok héber rabszolgája, akinek elmondtuk, mit álmodtunk. Ő pedig mind a kettőnknek meg tudta mondani, mit jelent az álmunk. 13 És valóban, pontosan úgy történt, ahogy ő mondta: engem felséged visszahelyezett állásomba, a pékmestert pedig kivégeztette.”

József megmagyarázza a fáraó álmát

14 Ennek hallatára a fáraó megparancsolta, hogy Józsefet hozzák elébe a börtönből. Sietve el is mentek érte, József pedig megborotválkozott és átöltözött. Ezután a fáraó elé vitték.

15 A fáraó megszólította: „Álmot láttam, és senki sem tudja megmagyarázni, mit jelent. De rólad azt hallottam, hogy meg tudod fejteni az álmok jelentését!”

16 József így felelt: „Felség, nem én, hanem Isten az, aki a megfejtést tudtára adja a fáraónak, ez pedig felséged javát szolgálja.”

17 Akkor a fáraó elmondta Józsefnek, mit álmodott: „A Nílus partján álltam, 18 és láttam, hogy a folyóból hét szép, kövér tehén jön ki, és legelésznek a parton. 19 Utánuk másik hét tehén jött fel a vízből, de ezek csúnyábbak és soványabbak voltak, mint amilyeneket valaha is láttam Egyiptomban. 20 Azután a hét csúnya és sovány tehén fölfalta az előző hét kövér tehenet. 21 Különös módon a sovány teheneken meg sem látszott, hogy fölfalták a kövéreket: ugyanolyan soványak maradtak, mint azelőtt. Ezután fölébredtem.

22 Majd ismét elaludtam és megint álmot láttam: hét szép, kövér búzakalász növekedett egy száron. 23 Utánuk másik hét kalász növekedett, de ezek a sivatagi forró széltől aszottak, hitványak és soványak voltak. 24 Majd a hét sovány kalász elnyelte a szép kalászokat.

Elmondtam ezeket a varázslóknak, de egyikük sem tudta megfejteni, mit jelent.”

25 József azt mondta a fáraónak: „Felség, ez a két álom ugyanazt jelenti. Isten így mutatta meg a fáraónak, amit tenni készül. 26 A hét szép tehén hét esztendőt jelent. Ezt jelenti a hét kövér kalász is. A jelentésük ugyanaz. 27 A hét sovány tehén és a hét hőségtől aszott meddő kalász is hét évet jelent: az éhínség hét esztendejét. 28 Ez az, amit mondtam, hogy Isten előre megmutatta felségednek, amit cselekedni fog. 29 Mert bizony eljön a bő termés hét esztendeje egész Egyiptomra, 30 azután pedig hét szűk esztendő következik, amely miatt a nép elfelejti az előző bőség idejét. Szűkölködés és éhínség fogja emészteni egész Egyiptomot. 31 A korábbi bőségnek nyoma sem marad az éhezés ideje alatt, mert a csapás olyan súlyos lesz.

32 Felséged tehát kétszer álmodta ugyanazt — ez pedig azt jelenti, hogy ezt Isten már véglegesen elhatározta, és hamarosan véghez is viszi. 33 Most tehát jelöljön ki felséged egy értelmes és bölcs férfit, és adjon neki felhatalmazást egész Egyiptomban! 34 Egyúttal rendeljen felséged felügyelőket, akik a bőség hét esztendeje alatt begyűjtik az egész országból a termés ötödrészét! 35 Gyűjtsenek össze minden tárolható élelmet és gabonát a bőséges években a fáraó raktáraiba, és őrizzék azt a városokban! 36 Legyen ez a raktározott élelem az ország tartaléka az éhség hét esztendejében, amely eljön Egyiptomra! Így a szűk esztendők miatt nem pusztul el az ország.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 15 Salamon felébredt, és akkor értette meg, hogy Isten beszélt vele álmában. Azután Jeruzsálembe ment, és odaállt az Örökkévaló Szövetségládája elé, majd áldozatokat mutatott be az Örökkévalónak: égőáldozatot és hálaáldozatot. Utána nagy lakomát rendezett minden szolgájának.

Salamon bölcs ítélete

16 Ezek után történt, hogy egyszer két asszony jött a király elé, ítéletét kérve. Prostituáltak voltak, voltak, megálltak a király trónja előtt, 17 és egyikük előadta az esetet: „Uram, királyom! Mi ketten egy házban lakunk, és mindketten gyermeket vártunk. Én szültem meg hamarabb a gyermekemet, 18 ő pedig három nappal később. Ezalatt senki más nem volt velünk a házban, csak mi ketten és a csecsemők. 19 Az egyik éjjel ő ráfeküdt a saját gyermekére, aki emiatt meghalt. 20 Ő azonban még akkor éjjel felkelt, és amíg én aludtam, kicserélte a két csecsemőt: elvette mellőlem a fiamat, és a saját halott fiát tette a helyére. 21 Reggel, amikor szoptatni akartam a fiamat, láttam, hogy már nem él! De ahogy alaposabban szemügyre vettem, láttam, hogy ez nem is az én fiam, akit szültem.”

22 Ekkor azonban a másik asszony közbevágott: „Nem így van! Az eleven gyermek az enyém, és a halott a tiéd!”

Az első asszony így válaszolt: „Nem igaz! A te fiad halt meg, az élő pedig az enyém!” Így vitatkoztak a király előtt.

23 Végül a király ezt mondta: „Szóval mindketten azt állítjátok, hogy az élő gyermek a tiétek, és a másiknak a fia halt meg?” 24 Akkor a király szólt a szolgáknak, hogy hozzanak egy kardot. 25 Majd ezt mondta: „Vágjátok ketté az élő gyermeket! Adjátok az egyik felét az egyik asszonynak, a másik felét a másiknak!”

26 Az élő gyermek anyja ekkor megsajnálta a fiát, és így kiáltott a királynak: „Ó, uram, kérlek, inkább legyen a másik asszonyé a gyermek, csak ne öljék meg!” A másik asszony viszont ezt mondta: „Vágjátok csak ketté, ne legyen se az övé, se az enyém!”

27 Akkor a király így ítélt: Ne öljétek meg az élő gyermeket, hanem adjátok az első asszonynak, mert valóban ő az anyja!”

28 Egész Izráel népe hallott erről az esetről és Salamon ítéletéről. Tisztelettel és félelemmel tekintettek a királyra, mert megértették, hogy Isten bölcsessége lakik benne, és így hozza meg ítéleteit.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+3%3A15-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Salamon királysága

4.1 Salamon király egész Izráel fölött uralkodott.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——–
https://www.hebcal.com/sedrot/miketz

Azt szeretném, hogy minden Követőm tartson egy böjti időszakot a következő hétfőtől Nagypéntek 15:30 – ig

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, azt szeretném, hogy minden Követőm tartson egy böjti időszakot a következő hétfőtől egészen Nagypénteken 15:30 – ig.A böjtnek akár egy kis jelképes formája is betekintést fog engedni nektek Tervembe, az Üdvösség Tervébe és abba, hogy hogyan segíthettek Nekem az összes bűnöst megmenteni.

A böjt által fogtok újra meggyógyulni. Testetek megtisztítása által lelketek megújul. Szeretném azt is, ha a Gyónás Szentségéhez járulnátok, vagy a kiengesztelődés azon formájában részesülnétek, mely rendelkezésetekre áll. Kérlek benneteket: ha nincs módotokban (lehetetlen számotokra) Szentgyónáshoz járulni, akkor fogadjátok el azt az Ajándékomat, amelyet egy bizonyos idővel ezelőtt a Teljes bűnbocsánat elnyerése érdekében adtam. (2012. január 31. kedd, 21:30)

Nektek, hét egymást követő napon, a következő imát kell majd imádkoznotok és így megkapjátok majd a teljes bűnbocsánat nagy ajándékát és a Szentlélek erejét.

(24) – Ima a megbánt bűnök után járó büntetés teljes elengedésének nagy ajándékáért

Ó, Jézusom, Te vagy a világosság a Földön, Te vagy a láng, mely minden lelket megérint.
Kereszthalálod áldozatára mi nem vagyunk méltók. Irgalmad és szereteted nem ismer határt. Tudjuk azonban, hogy a Te szereteted irántunk nagyobb, mint amelyet mi tanúsítunk Irántad.
Ó Urunk, add nekünk az alázat ajándékát, hogy ez által kiérdemelhessük Új Királyságodat.
Tölts el minket Szentlelkeddel, hogy előbbre juthassunk és vezethessük hadseregedet, hogy hirdetni tudjuk Szent Szavad Igazságát, és felkészíthessük testvéreinket Második Eljöveteled dicsőségére.
Tisztelünk Téged.
Áldunk Téged.
Felajánljuk Neked önmagunkat, bánatunkat, szenvedéseinket ajándékként a lelkek megmentésére.
Szeretünk Téged, Jézus.
Légy irgalmas minden gyermekedhez, bárhol is lennének. Ámen.

Aztán azt szeretném, hogy lélekben egyesüljetek Velem, mintha az Utolsó Vacsorán lennétek jelen, Apostolaimmal együtt. Ti meg fogjátok osztani Velem a kovásztalan kenyeret és az Asztalomnál együtt esztek majd Velem. Ti Követőim, szabad akaratotok által megoszthatjátok Velem a Szenvedés Kelyhét, amennyiben elfogadjátok Ajánlatomat.

Ha elfogadjátok azt engesztelésül a halandó ember bűneiért, milliók lelkét mentitek meg. Én a legelvetemültebb bűnösöket is Irgalmasságomban fogom részesíteni, cserébe szenvedésetek ajándékáért.

Íme, a Keresztes Imahadjárat imája, ha meg szeretnétek osztani Velem Szenvedésem Kelyhét. Ezt mondjátok el háromszor, ha tehetitek, de bármikor elmondhatjátok a böjt időszakában.  

A Keresztes Imahadjárat 103. imája: Hogy megosszuk a Szenvedés Kelyhét Krisztussal.

Leborulok Eléd drága Jézus, a Lábaid elé, hogy azt tégy velem, amit csak akarsz, hogy az mindenki javát szolgálja.

Engedd, hogy megosszam Veled Szenvedésed Kelyhét.

Vedd ezt az ajándékot tőlem, hogy így megmenthesd azokat a szegény lelkeket, akik elvesztek és reményvesztettek.

Végy engem testestől, hogy így meg tudjam osztani Fájdalmadat.

Tartsd szívemet a Te Szent Kezeidben és egyesítsd Veled lelkemet.

Szenvedésem ajándékán keresztül lehetővé teszem Isteni Jelenlétednek, hogy átölelje lelkemet úgy, hogy minden bűnöst meg tudjál váltani, és hogy Isten minden gyermekét egyesíteni tudjad, örökön-örökké. Ámen.

Ez a Nekem, Jézus Krisztusnak, az egész emberiség Megváltójának bemutatott áldozat lehetővé teszi Számomra, hogy kiárasszam Nagy Irgalmasságomat az egész világra.

Ennél is fontosabb, hogy még azokat is megmentsem, akik gyűlölnek Engem. A ti imáitok és áldozataitok az egyetlen üdvözítő kegyelem, mert e nélkül a gonosz elpusztítaná őket.

Ha nem szeretnétek elviselni ezt a szenvedést, akkor is nagy áldásokban foglak részesíteni benneteket, és arra kérlek benneteket, hogy folytassátok a Velem való utazást, hogy felébresszük a világot szendergéséből, és hogy levehessem a megtévesztés fátylát, mely betakarja azt.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azt-szeretnem-hogy-minden-kovetom-tartson-egy-bojti-idoszakot-a-kovetkezo-hetfotol-nagypentek-15-30-ig/

—–
Római katolikus:

” 5. nagyböjti hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Az Úr Isten ismételten megígéri, hogy országának örökösei azok lesznek, akik hűségesen megtartják törvényeit. 
Ábrám arcra borult, Isten pedig ezt mondta neki:
„Íme, ezt a szövetséget kötöm veled. Sok nemzet atyja leszel. Ezért ne hívjanak többé Ábrámnak, hanem Ábrahám legyen a neved, mivel sok nemzet atyjává teszlek. Megsokasítom ivadékodat, nagy néppé leszel; és királyok származnak majd tőled. Szövetséget kötök veled nemzedékről nemzedékre és utódaiddal is örök szövetséget, hogy Istene legyek neked és utódaidnak. Neked és utódaidnak adom majd azt a földet is, ahol most vándorként és idegenként bujdosol; Kánaánnak egész földjét népednek adom örök tulajdonul, – és Istenük leszek nekik.”
Majd Ábrahámhoz így beszélt tovább az Úr:
„Éppen ezért tartsd meg e szövetségemet, te és utódaid nemzedékről nemzedékre!”
Ez az Isten igéje.
Ter 17,3-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét. (8a. vers.)
Előénekes: Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
Emlékezzetek csodatetteire, melyeket végbevitt, * és ajkáról elhangzó csodás döntéseire.
Hívek: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére,
melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Zsolt 104,4-5.6-7.8-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” Zsolt 94,8ab – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézus tanítását megtartja, nem hal meg örökre. 
Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.”
A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: »Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre«. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?”
Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek.
Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.”
A zsidók erre felháborodtak: „Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?”
Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.”
A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 8,51-59″

——
Görög katolikus: 

“5

Ezt mondja az Örökkévaló, az Isten,
    aki teremtette és kiterjesztette az eget,
aki megalapozta a földet,
    és sarjasztott belőle élőket,
aki leheletet ad az embereknek,
    és az élet szellemét a föld lakóinak.

„Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban,
    megőrizlek, és fogom a kezed.
Szövetségül adtalak a népnek,
    világosságul a nemzeteknek.”

20 Akkor az Örökkévaló Ábrahámhoz fordult: „Sodoma és Gomora bűne már az égre kiált. Áldozataik hozzám kiáltanak segítségért.21 Lemegyek hát oda, hogy magam is lássam, valóban olyan gonosz dolgokat tesznek-e, ahogy áldozataik panaszolják, vagy nem.”22 A másik két férfi továbbment Sodoma felé, az Örökkévaló azonban még ott maradt Ábrahám előtt. 23 Akkor Ábrahám közelebb lépett az Örökkévalóhoz, és megkérdezte: „Valóban el akarod pusztítani az ártatlan embereket is Sodomában a gonoszokkal együtt[a]? 24 Ha van ötven igaz a városban, akkor is mindenestül elpusztítod egész Sodomát? Nem kíméled meg a várost az ötven igaz kedvéért?25 Nem, ezt el sem tudom képzelni! Lehetetlen, hogy ugyanúgy megöld az igazakat, mint a gonoszokat! Bizonyára különbséget teszel az ártatlan és a bűnös között! Az egész föld Bírája nem hozhat igazságtalan ítéletet!”

26 Az Örökkévaló így válaszolt: „Rendben van! Ha találok ötven igaz embert Sodomában, az ő kedvükért megkímélem az egész várost.” …”

—–
—–
—–
Tóra:

“22

„Szólj! — mondta nekem az Örökkévaló. —
Úgy hevernek majd szerteszét a hullák,
    mint ganéj a mezőn,
    mint levágott búza az aratók után,
    de nem lesz, aki összegyűjtse őket!”

Azzal dicsekedjen, hogy ismer engem!

23 Azt mondja az Örökkévaló:
„Ne dicsekedjen bölcsességével a bölcs,
    se erejével az erős,
    se gazdagságával a gazdag!”

—–