Címke: Biblia

Senki sem ismeri a Jelenések Könyvének valódi tartalmát. Csak Isten ismeri.

Igazság Könyve:

Senki sem ismeri a Jelenések Könyvének valódi tartalmát. Csak Isten ismeri.

  1. augusztus 31., péntek, 11:20

 

Drága, szeretett leányom, ti röviddel egy robbanás előtt álltok, mely láttatni fogja, hogy Irgalmasságom egy olyan esemény során árad a világra, amely megváltoztatja majd a Föld arculatát.

Ez a küldetés gyors volt.

Te hirtelen és sietve voltál felkérve annak biztosítása érdekében, hogy a világ megkapja az Igazságot.

Oly kevés ember érti meg, hogy Isten így hívja prófétáit, váratlanul, a próféta részéről nem hagyván időt a felkészülésre.

Ez azt jelenti, hogy a Szavak habozás nélkül özönlenek.

Senkinek sincs képessége ilyen Üzeneteket írni, mint ezek az Üzenetek. Azt mondani, hogy mégis ez lenne a helyzet, az egy sértés Atyámmal és a Szentlélekkel szemben.

Emberi szavakon keresztül senki sem tudná úgy meggyújtani Isten Szeretetének Lángját gyermekei lelkében, mint ahogy ezek az Üzenetek teszik.

Egyedül Isten érhet el ilyen eredményt.

Senki sem ismeri a Jelenések Könyvének valódi tartalmát, csak egyedül Isten.

Csakis Nekem, az Isten Bárányának van jogom feltárni annak tartalmát. Ezt Én éppen most teszem, a hírnököm által, az Isteni Irgalmasság Máriáján keresztül, aki Szavaimat – nem az övéit – közölni fogja egy hitetlen világgal.

Vegyétek most figyelembe Szavamat, mely azért adatik nektek, hogy megmentsen benneteket; hogy figyelmeztessen benneteket. Hogy felkészítsen benneteket. És, hogy megtisztítson titeket.

Legyetek készen, amikor az idő eljön.

Eljövök – az Üzeneteken keresztül –, hogy felkészítselek benneteket. Nem tudjátok sem a napot, sem az órát, ezért tehát úgy kell felkészítenetek a lelketeket, mintha az idő Számomra, hogy eljöjjek, már a következő nap lenne.

Legyetek mindig készen. Arra kérlek benneteket, hogy gondolkodjatok józanul, és nyissátok meg az elméteket, amikor először olvassátok Üzeneteimet, mert valószínű, hogy ez lesz az egyetlen olyan eset, amikor Mennyei Hangomnak tanúi lesztek addig a napig, amelynek megérkezésére mindenki várakozott.

Megáldalak mindnyájatokat.

Intek nektek, hogy jöjjetek Hozzám.

Amikor azt kérem, hogy imádkozzatok, akkor egyszerűen azt kérem, hogy saját, egyszerű szavatokkal bízzátok rám magatokat.

A saját magatok módján. Egyéni gondolataitokkal. Én mindent hallok. Én mindent látok. Érzem, amit ti éreztek. Mindenki mellett ott állok, várván arra a napra, amikor végre át fogjátok adni magatokat Hívásomnak.

Nincs semmi, amiért félnetek kellene Tőlem, mert az irántatok való Szeretetem legyőz majd minden sötétséget, amely távol tart Tőlem benneteket.

Forduljatok Hozzám, és Én Világosságomat árasztom majd rátok.

Aztán a békét adom nektek, amire vágyakoztok. Várakozom. Türelmes vagyok.

Gyertek Hozzám, amikor készen álltok.

Szeretlek benneteket. Megáldalak benneteket.

 

Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/senki-sem-ismeri-jelenesek-konyvenek-valodi-tartalmat-csak-isten-ismeri

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/08/31

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-08-31

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Isten Szava ezeken az üzeneteken keresztül adatik a világ számára, ahogyan a Szent Biblia tartalmazza.

Igazság Könyve:

Azzal, hogy a Szentlélek Hangját gonosznak nyilvánítjátok, nagymértékben vétkeztek az istenkáromlás bűne által

  1. augusztus 8., szerda, 11:20

 

Drága, szeretett leányom, amikor az emberek kérdezik, hogy mit értek az „Isten Szava” alatt, hadd magyarázzam meg.

Isten Szava ezeken az üzeneteken keresztül adatik a világ számára, a Szentlélek Ajándéka által, ahogyan a Szent Biblia tartalmazza, úgy az Ó, mint az Új Testamentumban, mert Isten Szava az Igazság.

Ezek az üzenetek a Szentháromság által kerülnek bemutatásra, és egyedülállóak a maguk nemében, melyeket egy próféta valaha is átadott volna az emberiségnek.

Ennek oka az, hogy ez az utolsó küldetés, az Isteni kommunikáció utolsó formája és beavatkozása, mely Második Eljövetelem miatt adatik a világnak.

Sohase gátoljátok meg a Szentlélek erejét, mert az egy nagyon súlyos bűn.

Ezekben az üzenetekben a Szentlélek Hangja árad folyamatosan, hogy megmentse az emberiséget az örök kárhozattól.

Letagadhattok Engem, Jézusotokat, vagy az Édesanyám által adott Isteni üzeneteket, mégis meg lesz bocsátva nektek.

Mert nektek a szabad akarat Ajándékának köszönhetően, jogotokban áll az ilyen Szent Üzeneteket megkülönböztetni.

Azonban, ha a Szentlelket elutasítjátok, és Őt nyilvánosan káromoljátok, akkor az egy örökké tartó bűn, és egyedül csak az Isten, az Atya jóváhagyásával történt csoda mentheti meg a lelketeket.

Nektek, ha a világnak adott bármilyen isteni üzenet esetén kétségetek támadna, csendben kell maradnotok, és imádkoznotok kell a látnokokért. Imádkozzatok, és kövessétek a hiteteket, és folytassátok Istentisztelő utatokat. Nagyon fontos, hogy ezt tegyétek.

Azzal, hogy a Szentlélek Hangját gonosznak nyilvánítjátok, nagymértékben vétkeztek az istenkáromlás bűnével, amely megbocsáthatatlan bűnnek számít.

Kérnetek kell Istent, hogy most bocsásson meg nektek, mert ha továbbra is szándékosan kampányt folytattok, hogy megakadályozzátok a Szentlélek Hangját, a Szentháromság hangját, és ha azt állítjátok, hogy az egy gonosz szellem lenne, akkor nektek nem lesz megbocsátva, és nem is lehet megbocsátani, mert ez egy súlyos bűn.

Sok jóhiszemű keresztény szétszakítja ezt a munkát. Mint mondják: az üzenetek nem felelnek meg a Szentírásnak.

Miközben ők ezt mondják, nem ismerik az Igazságot, amelyet a Szent Biblia tartalmaz.

Ők vagy megtámadják ezeket az üzeneteket, mások szóbeszédeire alapozva, akik azt állítják, hogy ismerik az Igazságot, vagy valótlannak nyilvánítják ezeket, az Igazságról való hibás értelmezéseikre alapozva.

Ami még rosszabb, hogy kiforgatják az igazságot, és összehasonlítják ezeket az üzeneteket a Szent Biblia új és nevetséges értelmezéseivel.

Hallgassatok most meg Engem, Jézusotokat, amint a következőket mondom nektek.

Az Én időmben a Földön, a főpapok megpróbálták kiforgatni Isten Törvényeinek Igazságát azért, hogy megindokolják, miért utasítottak el Engem.

Ők hazugságokat alkalmaztak, hogy megakadályozzák az embereket Hangom meghallásában.

Hazugnak állítottak be Engem, egy hamis prófétának, és eretnekséggel vádoltak.

Azt mondták, hogy az Egyház törvényeivel szemben istenkáromlást követtem el, és megszegtem a szombatot (Sabbath), és hogy a (zsidó) Húsvéti vacsorát egy másik napon tartottam, és nem azon, mint amelyet ők helyesnek ítéltek.

Nemcsak félreértettek Engem, hanem teljesen elutasítottak, mert abban az időben nem voltak felkészülve az igaz Messiás üdvözlésére.

Nem voltak készen.

Soha nem gondolták volna, hogy az igaz Messiás érkezésének még az életük során tanúi lehetnek.

Annyira beburkolóztak szertartásaikba, hierarchikus előírásaikba – amely ebben az időben kiemelte vezetőit, és mint templomaik valódi királyát, szobor talpazatra helyezte őket –, hogy Számomra, az Emberiség Megváltója számára már nem maradt hely a szívükben.

Ugyanez fog most újra megtörténni, miközben felkészítem a világot Második Eljövetelemre.

A Farizeusok nem értették meg az alázat fontosságát.

Ők nem tudták elfogadni, hogy Isten ilyen módon működik, mely során tervei megvalósításához, vagy gyermekei figyelmeztetéséhez nem az erős, vagy a legtapasztaltabb vallási vezetőket emelte ki Egyházában.

Isten a tudatlanokat, az alázatos szívűeket és a nemes lelkűeket választotta ki, hogy átadja figyelmeztetéseit az emberiség számára.

Ő felemelte a gyengéket, és pedig a szenvedés által emelte fel őket, hogy tiszta szívűekké váljanak, úgy, hogy irányítani tudja a velük való kommunikálást. Ily módon nem valószínű, hogy az emberi büszkeség a próféták részéről befolyásolná az igazságot.

Keresztelő Szent Jánost elutasították, és megölték. Meggyilkolták a régi idők prófétáit. Megkínozták azokat a kiválasztott lelkeket, akiken keresztül Isten kommunikált.

Azt gondoljátok, hogy manapság a ti világotokban ez valamivel másképpen lesz?

Ti, hűséges követőim, és azok, akik azt állítják, hogy szakértők Keresztény Egyházaimban, vagy más Egyházakban, amelyek hisznek az Én Örök Atyámban, elfogadnátok ma Isten Szavát?

Nem. Ti pontosan ugyanazt fogjátok tenni a prófétákkal, az igaz prófétákkal, amit velük tettek a kezdetek óta. Atyám nevében gyalázni fogjátok őket.

De emlékezzetek. Amikor az Igazság végre fel lesz tárva előtettek, nem lesz már visszaút számotokra, ha az örök bűn miatt vétkesnek találtattok, azaz ha a Szentlelket káromoljátok.

Ha káromoltok Engem, Jézus Krisztust, meg lesz bocsátva nektek.

Ha a prófétálás ajándékát tagadnátok meg, akkor is meg lesz nektek bocsátva.

De, ha az Üdvösség utolsó tervét akadályozzátok azáltal, hogy nyilvánosan gúnyolódtok, és összegyűjtitek Egyházam híveit, hogy folyamatosan azt hirdessétek nekik, hogy a Szentlélek Hangja hamis és gonosz, akkor az örök kárhozatot fogjátok szenvedni.

 

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/azzal-hogy-szentlelek-hangjat-gonosznak-nyilvanitjatok-nagymertekben-vetkeztek-az-istenkaromlas-bune

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/08/08

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-08-08

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Jánosnak adott próféciák, melyek eddig még nem voltak feltárva, ezúttal bemutatásra kerülnek, hogy felébresszék a világot.

Igazság Könyve:

A Jánosnak adott próféciák, melyek eddig még nem voltak feltárva, ezúttal bemutatásra kerülnek, hogy felébresszék a világot

  1. július 24., kedd, 5:39

 

Drága, szeretett leányom, közel az idő, hogy a Legmagasságosabb Isten utolsó misztériumai feltárásra kerüljenek az egész világ számára.

A te hangod leányom, véglegesen be fogja fejezni Isten tervét a Földön, hogy kinyilatkoztassa Második Eljövetelem Igazságát.

Te, leányom, a hetedik Angyal vagy, akit azért küldtek, hogy felkészítsd Isten gyermekeit hitük megújítására, hogy ezáltal megmenekülhessenek.

Miközben te a hét pecsét titkait felfeded, melyeket Én, Jézus, az Isten Báránya nyitok fel, az sokakat felbőszít majd.

A gonosz hazugságok, amelyeket azok követnek el, akik úgy tesznek, mintha Egyházamat szolgálnák, a hangod csengése által lelepleződnek majd.

Minden gonosz cselekedet lelepleződik majd, amelyet a Sátán követői követnek el, akik követőimnek merik vallani magukat. Minden hazugság fel lesz fedve, hogy mindenki lássa.

Az Antikrisztus által létrehozott új, hamis Egyház annak fog megmutatkozni, ami az valójában.

Minden kísérlet Isten gyermekeinek a megtévesztésére a feje tetejére lesz állítva, mivel az emberiség megmentéséért folytatott csata fokozódik.

Mindenki tanúja lesz azok káromlásainak, akik nem az Én Nevemben beszélnek, bár sokan nem fogják elfogadni Isten Igazságát, ahogy az most a világnak adatik.

Az oly sokáig rejtett és a végsőkig elzárt Szó most Ajkaimról záporozik.

Senki sem lesz kizárva az Igazságból. Az Igaz Szó mindenkinek meg lesz mutatva, mivel Én arra készülök még egyszer, hogy megmentsem az emberiséget az örök kárhozattól.

A Jánosnak adott próféciák, amelyek eddig nem voltak feltárva, ezúttal bemutatásra kerülnek, hogy felébresszék a világot.

Az evangéliumok, oly hosszú idő után, még egyszer elterjednek szerte a világon.

A vakok újra látni fognak.

A némák beszélni fognak, miközben az Igazság, akárcsak a méz, csorogni fog ajkaikról.

A süketek hallani fognak, és az Igazság elhozza számukra azt a vigaszt, amelyet oly régóta hiányoltak az életükből.

A hitehagyás meg fog törni, és a nyers, az igazságra éhes lelkek tárt karokkal fogják azt elfogadni.

Isten hatalma minden sarkon meg fog nyilvánulni.

Legyetek biztosak abban, hogy a Sátán ivadékai és azok követői mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, hogy megakadályozzák az Igazság Könyvét, amely Isten szeretete által adatik a világnak.

Ők tehetetlenek lesznek vele szemben, bár nem annak fognak látszani.

A Mennyország most arra az időpontra vár, hogy az egész emberiség összegyűljön Dicsőséges Visszatérésemre.

Soha ne hagyjatok el Engem. Üdvözöljetek Engem, miközben felkészítelek benneteket Dicsőséges Második Eljövetelemre.

Hozzátok családjaitokat magatokkal, és gyertek Karjaimba, miközben Én arra készülök, hogy különleges Mennyei kegyelmeim védelmébe burkoljalak benneteket.

Felhívást intézek mindnyájatokhoz, hogy ismerjétek fel a hetedik Prófétámon keresztül közvetített utolsó hívást, aki azt a felhatalmazást kapta, hogy felfedje a hét harsonát, amelyek a hét pecsétet tartalmazzák, mivel az angyalok kórusa arra készül, hogy végrehajtsa a próféciákat.

 

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/janosnak-adott-profeciak-melyek-eddig-meg-nem-voltak-feltarva-ezuttal-bemutatasra-kerulnek-hogy

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/07/24

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-07-24

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Tudnotok kell, hogy az 1000 év, amelyre a Jelenések Könyve utal, pontosan azt jelenti.

Igazság Könyve:

Tudnotok kell, hogy az 1000 év, amelyre a Jelenések Könyve utal, pontosan azt jelenti

  1. május 28., hétfő, 8:45

 

Drága, szeretett leányom, amikor egy ember megkérdőjelezi a Szent Biblia tanításait, akkor ez egy normális emberi magatartásra utal.

Amikor az ember kiforgatja a Szent Biblia tanításait, csak azért, hogy az a saját igényeinek (napirendjének) megfeleljen, akkor az megbánt Engem.

De amikor Felszentelt Szolgáim a Szent Biblia egyes részeit kifogásolják, és félre dobják azokat, mintha azoknak semmi jelentősége sem lenne, akkor ők megtagadnak Engem, az Emberfiát.

Minden, amit a Szent Biblia magába foglal, Örök Atyámtól származik, aki minden egyes szót szentesített felkentjei által.

Higgyétek el, hogy Atyám Könyve Isten Szent Igéjét tartalmazza, és egyetlen szó sem hazugság.

Akkor azok, akik azt állítják magukról, hogy tudósai és szakértői a Szent Bibliában foglalt Igazságnak, miért kérdőjelezik meg Szent Szavamat, ahogyan azt Én ezeken az üzeneteken keresztül bemutatom nektek?

Az Én Igazságom most újra megadatik nektek, hogy felfrissítse az emlékezeteteket, hogy emlékeztessen benneteket az abban foglalt tanításokra.

A Földön élő Gyermekeimhez szólok: tudnotok kell, hogy a Dániel Könyvében és a Jelenések Könyvében foglalt minden próféciának még be kell következnie.

Tudnotok kell, hogy az 1000 év, amelyre a Jelenések Könyve utal, pontosan azt jelenti.

Ha ez valami mást jelentene, akkor egy más időegység lett volna megadva.

Az Én Egyházam, a Katolikus Egyház, még nem nyilatkozott ebben a témában, ezt még a teológusok sem tették meg.

Maradék Egyházam, a Katolikus Egyházam maradék ágai a Földön meg fogják érteni az Én Korszakomnak, a földi Béke Korszaknak valódi jelentését.

Ti most az utolsó időket élitek, de a Föld meg fog újulni.

Én mindnyájatokat hívlak, Felszentelt Szolgáim. A hangom rekedt, miközben arra kérlek benneteket, hogy válaszoljatok az égi Szent Hívásomra.

Én, a ti Üdvözítőtök, mostanáig sok látnokot küldtem hozzátok. Ők segítettek nektek, hogy megnyissátok elméteket azokra az eseményekre, amelyeknek még be kell következniük.

Mostanáig vártam azzal, hogy a végső kinyilatkoztatásokat kihirdessem a világ számára. Most az utolsó hírnökömet, a hetedik hírnököt, az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriát küldöm, hogy előkészítse az utolsó fejezetet, ahogyan azt majd előtettek feltárják.

Az Én Hangom olyan, mint a mennydörgés. Továbbra is hallható lesz az egész Földön, és nem fog elhallgatni addig a napig, amíg el nem jövök ítélni.

Lehet, hogy most nem hallgattok meg Engem. Sokan közületek arroganciával fogják Szent Szavamat visszautasítani, ami nagyon megsebez Engem.

Mások pedig a félelem miatt fognak figyelmen kívül hagyni Engem, mert ez a legegyszerűbb út. De a változások, amelyekről beszélek, hamarosan bekövetkeznek. Akkor az igazság ki fog majd derülni számotokra.

Most hívlak benneteket, és a következőket mondom: Várom a válaszotokat, legyen az most, vagy a jövőben.

Várakozom. Folytatni fogom továbbra is, türelmesen addig a napig, amíg futva jöttök majd Hozzám, hogy a védelmemet keressétek.

Én soha nem mondok le kiválasztott Szolgáimról, akiket elsőként hívtam.

Emlékeztek még arra, amikor az első alkalommal hívtalak benneteket? Éreztétek, amint a hangom a lelketekhez szól, arra sürgetvén benneteket, hogy egyesüljetek Velem? Meg tudnátok most hallani Engem?

Kérjetek Engem, hogy tárjam fel most számotokra, hogy Én vagyok az, Jézus, aki arra kér benneteket, hogy álljatok fel, és kövessetek Engem ezen az Örök Élethez vezető utolsó fáradságos utazáson. Bízzatok Bennem, és mondjátok el ezt az imádságot, amelyben arra kértek Engem, hogy meghallhassátok Hívásomat.

A Keresztes imahadjárat 57. imája: Ima a Klérus számára: Jézus, engedd meg nekem, hogy meghalljam Hívásodat.

„Jézus, engedd meg nekem, hogy meghalljam Hívásodat. Ó, drága Jézusom, nyisd meg a fülemet hangod csengésére, nyisd meg a szívemet szerető hívásodra. Töltsd el lelkemet Szentlelkeddel, hogy felismerhesselek Téged ebben az időben. Felajánlom Neked alázatos hűségemet mindenben, amit csak kérsz tőlem. Segíts nekem, hogy felismerjem az Igazságot, hogy felálljak, válaszoljak, és oly módon kövessem a Hangodat, hogy segíteni tudjak Neked minden ember lelkének a megmentésében. A Te Akaratod, számomra parancs. Add meg nekem a bátorságot, hogy megengedjem Neked, hogy vezess engem; hogy felvehessem a szükséges fegyverzetet annak érdekében, hogy Egyházadat az Új Királyságod felé vezessem. Ámen.”

Ne feledjétek, hogy Én, Jézus Krisztus, sohasem fogom megengedni Felszentelt Szolgáimnak, hogy az Igazság Ösvényéről letérjenek. Ott fogok állni minden sarkon, minden úton, hogy a helyes irányt mutassam nektek.

Lehet, hogy időnként ez a csalódottság érzését kelti majd bennetek. Talán összezavarodtok. Talán nem akarjátok meghallani az Igazságot. Lehet, hogy féltek. De tudjátok meg a következőt:

Én, mindig szeretni foglak benneteket. Én mindig mellettetek leszek. Én sohasem hagylak el titeket.

 

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/tudnotok-kell-hogy-az-1000-ev-amelyre-jelenesek-konyve-utal-pontosan-azt-jelenti

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/28

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-28

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szűz Mária: Ez a pecsét meg volt jövendölve János Könyvében

Igazság Könyve:

Szűz Mária: Ez a pecsét meg volt jövendölve János Könyvében

  1. május 17., 8:50

 

Gyermekem, Isten gyermekei képesek lesznek hitüket, bátorságukat és biztonságukat megvédeni bármilyen háború alatt, ha továbbra is imádkozzák a Keresztes Imahadjárat „Élő Isten Pecsétjének” imáját.

Ez az utolsó imák egyike az összes ima közül, és a legnagyobb Védelmi Pecsét, amit a Mennyország az emberiségnek valaha is küldött.

Ez azért van, hogy segítsen elviselni az összes jövőbeli üldöztetést, különösen az uralom és a háború idején.

Ez a Pecsét meg volt jövendölve János Könyvében (1), és nagy Isteni erővel rendelkezik.

Szeressétek azt gyöngéd szeretettel, és használjátok védelemként nemcsak a magatok, hanem családjaitok számára is.

Erre az emlékeztetőre szükség van ebben az időben.

Menj békével.

 

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-ez-pecset-meg-volt-jovendolve-janos-konyveben

 

(1):

Láttam egy másik angyalt is feljönni napkelet felől, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hatalmas hangon odakiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek,

és így szólt: “Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg homlokukon pecséttel meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit”.

És hallottam a pecséttel megjelöltek számát: száznegyvennégyezer pecséttel megjelölt Izráel fiainak minden törzséből:”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=revelations7%3A2-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

21 Péter tehát lement a férfiakhoz, és így szólt hozzájuk: “Íme, én vagyok az, akit kerestek. Milyen ügyben jártok itt?”

22 Azok így feleltek: “Kornéliusz százados, igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz.”

23 Erre Péter behívta, és vendégül látta őket.

Péter Kornéliusz házában

23 Másnap aztán velük együtt útra kelt, és a joppéi testvérek közül is vele tartottak néhányan.

24 A következő napon megérkeztek Cézáreába, Kornéliusz pedig összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket.

25 Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, lábához borult, és imádni akarta.

26 Péter azonban felemelte, és így szólt hozzá: “Állj fel, én is ember vagyok!”

27 Amikor beszélgetve bement vele, sok embert talált ott összegyűlve.

28 Ekkor így szólt hozzájuk: “Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatot tartania, vagy hozzá bemenni. De nekem Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak.

29 Ezért el is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem?”

30 Ekkor Kornéliusz így szólt: “Négy nappal ezelőtt körülbelül ebben az órában, délután három órakor imádkoztam, és íme, egy férfi állt meg előttem fénylő ruhában;

31 és azt mondta: Kornéliusz, imádságod meghallgatásra talált, és alamizsnáidról megemlékeztek az Isten előtt.

32 Küldj el tehát Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is hívnak. Ő Simon tímár házában van megszállva a tengerparton.

33 Nyomban elküldtem tehát hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mind itt vagyunk az Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.””

 

 

„Jézus Jeruzsálemben a lombsátor-ünnepen

7 Jézus ezután Galileát járta. Nem akart ugyanis Júdeában tartózkodni, mivel a zsidók meg akarták ölni.

Közel volt a zsidók ünnepe, a lombsátor-ünnep.

Testvérei ekkor ezt mondták neki: “Menj el innen, és eredj Júdeába, hadd lássák a tanítványaid is a te dolgaidat, amelyeket cselekszel.

Mert senki sem cselekszik semmit titokban, aki azt akarja, hogy nyilvánosan elismerjék őt. Ha ilyeneket cselekszel, tedd ismertté magadat a világ előtt.”

Mert a testvérei sem hittek benne.

Jézus pedig így szólt hozzájuk: “Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas.

Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert én arról tanúskodom, hogy a cselekedetei gonoszak.

Ti menjetek fel az ünnepre, én erre az ünnepre még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el.”

Ezeket mondta nekik, és ott maradt Galileában.

10 Miután azonban elindultak testvérei az ünnepre, akkor ő is felment, nem nyíltan, hanem – amennyire lehetett – titokban.

11 A zsidók pedig keresték őt az ünnepen, és kérdezgették: “Hol van ő?”

12 És sokat suttogtak róla a sokaságban: némelyek azt mondták róla, hogy jó, mások viszont ezt mondták: “Nem az, sőt félrevezeti a népet.”

13 De nyilvánosan senki sem beszélt róla, mert féltek a zsidóktól.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%2010:21-33;%20%20%20John%207:1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/17

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-17

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Meg kell értenetek, gyermekeim, a jelentőségét annak az édes-keserű áldozatnak, amelyet az emberiségért hoztam, amikor először küldtem el a Fiamat

https://en.wikipedia.org/wiki/Majestic_12

https://www.inverse.com/entertainment/umbrella-academy-season-2-majestic-12-real-conspiracy

https://www.reaganlibrary.gov/archives/topic-guide/operation-majestic-12-mj-12-document


Igazság Könyve:

„Mennyei Atya: Azért lesz Fiam ismét elküldve, hogy visszakövetelje jogos trónját

2011. december 24., szombat, 18:00

Leányom, amint már az első alkalommal Megváltót küldtem a világba, hogy megmentse az emberiséget, úgy most is kész vagyok Fiamat, Jézust, a Megváltót ismét elküldeni, hogy megmenthesse azokat a lelkeket, akik különben elkárhoznának.

Meg kell értenetek, gyermekeim, a jelentőségét annak az édes-keserű (1) áldozatnak, amelyet az emberiségért hoztam, amikor először küldtem el a Fiamat.

Amikor felismertem, hogy egy Megváltó küldése az egyetlen mód az emberiség megmentésére, azt is tudtam, hogy egyetlen egy prófétától, vagy kiválasztott lélektől sem várhatok el egy ilyen nagy áldozatot. Úgy döntöttem, hogy a Második Isteni Személyt, Fiamat fogom elküldeni, hogy megmentse az emberiséget. Ez volt az egyetlen hatékony módszer a sátán tervének meghiúsítására, mivel oly nagyon szerettem gyermekeimet.

Az, hogy Fiamat felnőni láttam, a gyönyörűség és a fájdalom érzetét keltette bennem, mivel tudtam, hogy mi áll még előtte. Mégis, mivel mély és gyengéd szeretetet érzek minden gyermekem iránt, ez akkor egy olyan áldozat volt, amelyet készséggel kellett elviselni az emberiség megmentéséért.

Most, hogy a Nagyfigyelmeztetés egyre közeledik, ezen Szent Üzeneteken keresztül ismét felkészítem a világot, hogy másodjára is üdvözölhesse Fiamat.

Szeretett Fiam Második Eljövetele közel van, gyermekeim. Ő azért lesz ismét elküldve, hogy jogos trónját visszakövetelje arra az időre, amikor Ő, mint az emberiség Királya fog uralkodni.

Ez a Dicsőséges Esemény látványos lesz, és befejező része annak a tervnek, mely az Emberi Faj megmentésére vonatkozik, hogy megszabaduljon a világotokat uraló gonosztól. A sátán nemsokára ki lesz űzve a világból. Az Ő követői és mindazok, akik gonosz szívűek, sokkoltak és rémültek lesznek. Ezektől az emberektől az lesz az elvárás, hogy válasszanak: vagy térdre borulnak kegyelemért könyörögve, és akkor megmenekülnek, vagy egyszerűen visszautasítják ezt a nagy ajándékot, amelyet bemutatnak nekik. (2)

Gyermekeim, egyesüljetek mindannyian, és ne féljetek a gúnyolódástól. Mindnyájatokat a Szentlélek vezet, az angyalok és szentek védelmében részesültök. Fiam Igéjének és Ígéretének hirdetése, követőim, rajtatok fog múlni, mert Ő azt szeretné, hogy ezek az üzenetek világszerte elterjedjenek.

Imáitok kiragadhatják az eltévedt bűnösöket a sátán karjaiból.

Gyermekeim, ti most a végső küzdelem első szakaszában vagytok. Az örök üdvösséghez a második esélyt drága, szeretett Fiam Irgalmassága adja meg majd nektek. Ne játsszátok el ezt a lehetőséget. Egyesüljetek mindannyian mennyei családotokkal, hogy megmentsétek testvéreiteket a Földön.

Örüljetek ennek a Karácsonynak, mivel ez egy különleges ünnep lesz számotokra, mert a Nagyfigyelmeztetés után segítenetek kell felkészíteni a lelkeket, Fiam Második Eljövetelére.

Szeretlek mindnyájatokat, gyermekeim. Fogadjátok el Szeretetemet. Öleljetek meg Engem, Örök Atyátokat, aki minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy mindnyájatokat bevezethessen a Béke Új Korszakába.

A Mennyei Atya”

http://masodikeljovetel.hu/mennyei-atya-azert-lesz-fiam-ismet-elkuldve-hogy-visszakovetelje-jogos-tronjat

(1)

„… 9 Ekkor odamentem az angyalhoz, és kértem tőle a kis könyvtekercset. Ő ezt mondta: „Fogd, és edd meg! A gyomrodban keserű lesz, de a szádban édes, mint a méz.” 10 Átvettem az angyaltól a tekercset és megettem. A számban édes volt, mint a méz, de miután lenyeltem, a gyomrom megkeseredett tőle. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=rev10:9-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

(2)

“17 A gazdagoknak, akik a mostani világban sok vagyonra tettek szert, mondd meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban bízzanak! Sokkal inkább Istenben bízzanak, aki bőségesen megad mindent, amire szükségünk van. 18 Parancsold meg nekik, hogy a jó tettekben legyenek gazdagok! Legyenek nagylelkű adakozók, szívesen osszák meg másokkal, amijük van! 19 Ha ezt teszik, kincset gyűjtenek maguknak a Mennyben. Ez lesz a jövőjük biztos alapja, és képessé teszi őket, hogy megragadják a valóságos életet. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Timothy%206:17-21;%20%20%20%20Mark%2010:17-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

„Szűz Mária: Az emberiség megszabadítására irányuló terv elkészült, így a Második Eljövetel elő van készítve

2011. december 22., csütörtök, 9:30”

http://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-az-emberiseg-megszabaditasara-iranyulo-terv-elkeszult-igy-masodik-eljovetel-elo-van

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

“17 A gazdagoknak, akik a mostani világban sok vagyonra tettek szert, mondd meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban bízzanak! Sokkal inkább Istenben bízzanak, aki bőségesen megad mindent, amire szükségünk van. 18 Parancsold meg nekik, hogy a jó tettekben legyenek gazdagok! Legyenek nagylelkű adakozók, szívesen osszák meg másokkal, amijük van! 19 Ha ezt teszik, kincset gyűjtenek maguknak a Mennyben. Ez lesz a jövőjük biztos alapja, és képessé teszi őket, hogy megragadják a valóságos életet.

20 Timóteus, Isten sok dolgot bízott rád. Őrizd meg ezeket! Tartsd magad távol azoktól, akik ostoba dolgokat beszélnek, amelyek nem Istentől valók! Kerüld el azokat, akik az igazság ellen érvelnek! Ezek azt mondják, hogy ők tudják, mi az „igazi ismeret” — ez azonban csak üres fecsegés! 21 Egyesek, akik azt állítják, hogy bennük megvan ez az „igazi ismeret”, már el is fordultak a hittől.

Isten kegyelme legyen mindnyájatokkal!”

 

 

„A gazdagok nehezen jutnak be Isten Királyságába

17 Jézus már útnak indult, amikor egy férfi odafutott hozzá, térdre borult előtte, és megkérdezte: „Jó Mester! Mit kell tennem, hogy örök életet kapjak?”

18 Jézus így válaszolt: „Miért mondasz engem jónak? Egyedül csak Isten jó. 19 Ismered a Törvény parancsait: Ne gyilkolj! Ne kövess el házasságtörést! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!”[a]

20 A férfi erre így válaszolt: „Mester, én mindezt megtartottam gyerekkorom óta.”

21 Jézus rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta: „Még egy dolog van, amit meg kell tenned. Menj, add el minden vagyonodat, és amit érte kapsz, oszd szét a szegények között! Akkor majd a Mennyben lesz a kincsed. Azután gyere, és kövess engem!”

22 Erre a válaszra a férfi arca elkomorult, és szomorúan elment, mert nagyon gazdag volt.

23 Jézus ekkor végignézett a tanítványain, és ezt mondta nekik: „Milyen nehezen jutnak be Isten Királyságába a gazdagok!”

24 A tanítványok nagyon megdöbbentek ezen. Ő azonban megerősítette: „Gyermekeim, látjátok, milyen nehéz bemenni Isten Királyságába! 25 Még egy tevének is könnyebb átmenni a varrótű fokán, mint egy gazdagnak bejutni Isten Királyságába.”

26 Ezen még jobban elcsodálkoztak, és egymás között azon tanakodtak: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus rájuk nézett, és ezt válaszolta: „Az emberek számára ez valóban lehetetlen, de Isten számára nem, mert neki minden lehetséges.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Timothy%206:17-21;%20%20%20%20Mark%2010:17-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/12/23

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-12-23

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Kevés figyelmet fordítanak János Könyvére, amelyben az egész világ megkapta az utolsó idők részleteit

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Az Én hírnökeim veletek vannak, hogy felkészíthessétek lelketeket

2011. november 3., csütörtök, 21:00

Drága, szeretett leányom, az előre jelzett próféciák a tanúságtételek által oly módon kezdenek el világszerte ismertté válni, hogy többé már senki sem lesz képes figyelmen kívül hagyni azokat.

Oly sok gyermekem nincs tisztában azzal a tartalommal, amelyet Atyám Könyve, a legszentebb Biblia tartalmaz. Kevés figyelmet fordítanak János Könyvére, amelyben az egész világ megkapta az utolsó idők részleteit. Ez az idő most jött el. Készüljetek fel mindannyian.

A Jelenések Könyvében található Igazság nem más, mint a való Igazság. Felismeritek a jeleket? A világban folytatódik a nyugtalanság, mely vad ütemben fog szétterjedni. Pénzrendszereteket egy globális csoport veszélyezteti, akik nemcsak a pénzeteket akarják elvenni, hanem még a lelketeket is el akarják lopni.

Az emberek gonoszsága nyilvánvaló, de nagy része titokban marad. Hírnökeim most veletek vannak, gyermekeim, hogy segítsenek lelketek felkészítésében. Mindenesetre olyannak ismerjétek fel őket, mint amilyenek valójában. A Szentlélek, Aki a lelküket uralja, a megtérés elterjedéséhez fog vezetni.

Mindazok, akik elítélik próbálkozásaimat, hogy kommunikáljak veletek, hamarosan meg fogják érteni az Igazságot. Azután gyermekeim egyesülni fognak ez ellen a gonosz hatalom ellen, melyet a sátán vezet. Ők nem fognak győzni. Minden akadály útjukba lesz állítva Atyám Keze által. Oly nagy az Ő Irgalmassága, hogy hatalma által meg fogja védeni gyermekeit, és el fogja pusztítani mindazokat, akik továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a Csaló ösvényét kövessék.

Lehet bármilyen különböző a nézetetek arról, hogy Én most valóban szólok hozzátok, vagy sem, ennek nem lesz jelentősége. A Belém és az Én szeretett Atyámba, a legmagasságosabb Istenbe vetett hitetek az, ami a végén számítani fog.

Az imádság a legsürgetőbb, gyermekek, bárhol is vagytok, bármilyen a vallásotok, bármi is a nézetetek. Egyesüljetek, és imádkozzatok a Szentlélekhez, hogy megvilágosodjatok ebben az időben. A sátán azon próbálkozik, hogy hátat fordítsatok Nekem, szeretett Megváltótoknak. Ne hallgassatok azokra a kétségekre és félelemre, melyeket a szívetekbe ültet. Ő hazugságokat fog felhasználni azért, hogy megakadályozzon Engem abban, hogy Isteni Világosságommal eláraszthassam a lelketeket. Oly nagyon szeretlek benneteket, gyermekeim, hogy továbbra is hívni foglak benneteket, mindegy, hogy visszautasítotok Engem, vagy hátat fordítotok Nekem. Ezt a Szentlélek ereje által fogom megtenni. Ezért az Ajándékért a következőképpen kell imádkoznotok:

„Ó, Jézus, értékes Véreddel takarj be engem, áraszd rám a Szentlelket, hogy fel tudjam ismerni, hogy ezek a szavak Tőled származnak. Tégy lélekben alázatossá engem. Fogadd könyörgésemet Irgalommal, és nyisd meg szívemet az Igazság előtt.”

Még a legmegátalkodottabb bűnösöknek is válaszolni fogok, ha ezt az imát imádkozzák.

Adjatok Nekem esélyt arra, hogy Magamhoz hozzalak benneteket, hogy még a Nagyfigyelmeztetés előtt a lehető legtöbb gyermekemet egyesíthessem.

Ne feledjétek, hogy Szeretetem sohasem fog kialudni irántatok, független attól, hogy milyen süket fülekkel fordultok az egységre sürgető felhívásom felé.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-hirnokeim-veletek-vannak-hogy-felkeszithessetek-lelketeket

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„24 De bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan elmegyek.

25 Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen,

26 mivel vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy megbetegedett.

27 Meg is betegedett halálosan, de az Isten megkönyörült rajta, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék.

28 Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam.

29 Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket,

30 mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam.”

 

 

 

„42 “De jaj nektek, farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságos ítéletet és az Isten szeretetét, pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhanyagolni!

43 Jaj nektek, farizeusok, mert szeretitek a főhelyet a zsinagógában, és a köszöntéseket a tereken!

44 Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok: az emberek mit sem sejtve járnak felettük!

45 Ekkor megszólalt egy törvénytudó, és ezt mondta neki: “Mester, amikor ezt mondod, minket is megbántasz.”

46 De ő így válaszolt: “Jaj nektek is, törvénytudók, mert megterhelitek az embereket elhordozhatatlan terhekkel, de magatok egyetlen ujjal sem érintitek azokat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A24-30%3B+++++Luke+11%3A42-46&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/11/03

———-

Római katolikus:

2021-11-03

31. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A törvény tökéletes teljesítése a szeretet.
Testvéreim!
Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel! Mert aki a másikat szereti, teljesíti a többi parancsot is. Hiszen a parancsok: „Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, a másét ne kívánd”, és ami egyéb parancs még van, ebben az egyben foglalhatók össze: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”
A szeretet nem tesz rosszat felebarátjának. A törvény teljessége tehát a szeretet.
Ez az Isten igéje.
Róm 13,8-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait. 5a. vers.
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Az igaz világít, mint fény a sötétségben, * igazságos, jóságos és irgalmas.
Boldog ember, aki irgalmas, † és szívesen ad kölcsön, * aki a törvény szerint intézi minden dolgát.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Bőséges adományt oszt a szegényeknek, † igazsága megmarad örökre, * feje dicsőségesen felemelkedik.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
Zsolt 111,1-2.4-5.9

ALLELUJA
Boldogok vagytok, ha gyalázatot szenvedtek Krisztusért, * mert Isten Lelke nyugszik rajtatok. 1Pét 4,14 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Csak az lehet Jézus tanítványa, aki vele együtt vállalja a keresztet is.
Abban az időben amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.«
Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle.
Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 14,25-33

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-11-03

Ti szálljatok magatokba, és elmélkedjetek a Szentírás szavain, azon, amit megmondtak nektek a változásokkal kapcsolatban

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

Keresztfeszítésem borzalmait nem úgy nyilatkoztatják ki az embereknek, ahogyan azt kellene

2011. május 7., Szombat; 9:50 óra

Szeretett leányom, most fel kell venned Keresztemet, és segítened kell Nekem a hordozásában, azon az úton, amelyet kijelöltem számodra. Mennyit szenvedtél az elmúlt héten, szeretett leányom. Ezt azért hagytam jóvá, mert ezáltal közelebb kerültél Szent Szívemhez.

Sok lélek van arra elhívatva, hogy terjessze Üzeneteimet az egész világon. Az ítélőképesség minőségét csak a lélek önkéntes megtisztulása határozhatja meg. Más szóval: ha tiszta az a lélek, akit arra választottam ki, hogy hirdesse Igéimet, akkor nagyobb hatásuk lesz az üzeneteknek. Sokkal tartósabb hatással lesz a lélekre. Azok tele lesznek irgalmassággal, de Tanításom igazságait nyers formában fogja kinyilvánítani.

A pontosságra nincs most időm, ahogyan azt az ember elvárná, aki Igéimet csak egy bizonyos módon képes meghallgatni – egy egyszerű verzióban.

Még Passiómat, a Keresztrefeszítésemet, és azokat a kegyetlenségeket, amelyeket az emberek okoztak Nekem a Keresztre feszítésemkor, sem úgy ismertették meg a világgal, mint ahogyan azt kellett volna.

Így, gyermekeim, közületek kevesen értik meg azt az iszonyú bánásmódot, amelyet az emberek keze által éltem át. Ez a bánásmód ma is megtörténik, amikor kigúnyolnak, kinevetnek, átkoznak, ignorálnak és gyaláznak Engem. Halálom elegyengette az utat, hogy megmentse lelketeket az örök kárhozattól. Ez a helyzet. Ne dobjátok el magatoktól azt az Ajándékot, mely megmentéseteket szolgálja, mert Igazságom elfogadása nélkül, nem menekülhettek meg.

Halljátok meg: Én Vagyok az Igazság. Én Vagyok a megmentésetek kulcsa. A halálos ágyatokon forduljatok Hozzám, és kérjétek megváltásotokat, még akkor is, ha Engem, vagy Tanításaimat elutasítottátok, és vagy tagadtátok Létezésemet. Sohasem késő, hogy Hozzám forduljatok, és megkérjetek Engem arra, hogy kézen fogva Apám Mennyei Királyságába vezesselek benneteket. De ezt csak addig tudjátok megtenni, amíg itt a Földön éltek. Ez az utolsó esélyetek arra, hogy az Örök Életet felajánlják nektek.

Azután már késő lesz.

A ti szerető Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/keresztfeszitesem-borzalmait-nem-ugy-nyilatkoztatjak-ki-az-embereknek-ahogyan-azt-kellene

A Sátán a káoszban tölti ki haragját, és pusztításokat végez az egész világon, de napjai most már rövidek

2011; Május 4; 20:45 óra

Szeretett leányom, a világ, és azok is, akik Tanításaim Igazságaival szemben alszanak, most nagyon sürgősen meg kell hallgatniuk Szent Szavaimat. Miközben a világban a nyugtalanság egyre csak fokozódik, ti szálljatok magatokba, és elmélkedjetek a Szentírás szavain – azon, amit megmondtak nektek a változásokkal kapcsolatban, amelynek ti is tanúi lesztek a Földön, ha ez a bűnös élet továbbra is folytatódik.

Közületek még azok is, akik kétségbe vonják Isten, az Örök Atya Létezését, vagy az Én Létezésemet, az Isteni Megváltótokét, látni fogják a bűnöket, amelyek naponta szemeitek előtt történnek meg. Nehéz lesz ezeket ignorálni, mindegy, hogy ezek a hétköznap személyes kapcsolatai által, vagy a sajtón keresztül, vagy a rádión, vagy az interneten keresztül történik. Még azok is sokkolva lesznek közületek, akik toleránsak a bűnök elfogadását illetően, mert fel fogják ismerni azt, hogy romlottságuk milyen szinten áll, amelyről kénytelenek lesznek tanúbizonyosságot tenni.

Mit láttok? Mi sokkol benneteket a legjobban? A gonosz erőszak, ami a televízió által jut tudomásotokra, amelyet kényelemesen az otthonotokban néztek? Vagy a gyilkosságok, melyeket elkövetnek, és amelyeket kormányaitok az igazság nevében megbocsát? Vagy az a romlottság, amelyet a szemérmetlen pornográfia vetítésekor, mint művészetet mutatnak be? Vagy a csalók ravasz hazugságai, akik meghúzódnak a jogrend háta mögött, és ezt kihasználva megvásárolhatják büntetlenségüket? Lehet, hogy a gyűlölet az, amelyet az emberek az utcán az idegenekkel szemben éreztetnek? Vagy a terror, amelyet az egyszerű polgárok saját kormányaik által éreznek?

Sok a szabálytalanság a Tízparancsolattal, Mózes törvényeivel szemben, amelyeket mostanában elfogadnak, annyi egyszerre, hogy azokat felfogni túl nehéz lenne. Eltűnt a törvényesség és a rend. Hamar eltűnik a szeretet és a nagylelkűség, amelyet egyik szomszédnak a másikkal szemben kellene, hogy tanúsítson. Még hűséges szolgálóim sem vezetik nyájaikat, pedig ők Isten Nevében cselekednek.

Ezt a káoszt a megtévesztés királya, a sátán, az ördög okozza, aki nagyon fáradozik azon, hogy elfedje identitását az emberiség előtt. Ő gyáva, aki hatalmát csábításra használja fel. Ne kövessetek el semmiféle hibát, mert ő hatalommal rendelkezik, amit arra használ fel, hogy elpusztítsa az emberiséget. Embert ember ellen fordít, testvért testvér ellen, szomszédot szomszéd ellen, és mindezt egyetlen céllal teszi, hogy minél hamarabb káoszt és pusztulást okozzon. Ő sohasem fog kínzásotokkal felhagyni, gyermekeim. Nézzetek szembe a valósággal: Fogadjátok el azt, hogy létezik. A hitetleneknek azt mondom: ha megértitek végre a sátán létezésének igazságát, akkor az Igazság gyökeret ver. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten, az Örök Atya valóban létezik.

Ne feledjétek, hogy a sátán napjai meg vannak számlálva. Ne hagyjátok őt győzni. Imádkozzatok mindezekért az emberekért a világban, hogy ne essenek bele a gyűlölet csapdájába, melyeket ő, a sátán, azért állít fel, hogy tőrbe csalja Isten gyermekeit. Ezt nemcsak az irántatok való gyűlöletből teszi, hanem abból a gyűlöletből is, amelyet Irántam, Jézus Krisztus iránt, és az Örök Atya iránt érez. Addig nem fog nyugodni, amíg a lehető legnagyobb kárt nem okozza.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy gyengüljön meg a hatalma. Különösen a Rózsafűzért imádkozzátok, mert ez az ima az, mely a sátánt el fogja pusztítani.

Amikor visszatérek a Földre, ne felejtsétek el, hogy csak egyetlen út vezet az Örökkévalóságba, éspedig Rajtam keresztül.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keresztfeszítésem borzalmait nem úgy nyilatkoztatják ki az embereknek, ahogyan azt kellene

2011. május 7., Szombat; 9:50 óra

Halljátok meg: Én Vagyok az Igazság. Én Vagyok a megmentésetek kulcsa. A halálos ágyatokon forduljatok Hozzám, és kérjétek megváltásotokat, még akkor is, ha Engem, vagy Tanításaimat elutasítottátok, és vagy tagadtátok Létezésemet. Sohasem késő, hogy Hozzám forduljatok, és megkérjetek Engem arra, hogy kézen fogva Apám Mennyei Királyságába vezesselek benneteket. De ezt csak addig tudjátok megtenni, amíg itt a Földön éltek. Ez az utolsó esélyetek arra, hogy az Örök Életet felajánlják nektek.

Azután már késő lesz.

A ti szerető Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/keresztfeszitesem-borzalmait-nem-ugy-nyilatkoztatjak-ki-az-embereknek-ahogyan-azt-kellene


————

Ortodox (Görög keleti):

„22 Izráeli férfiak, hallgassatok rám! A Názáret városából való Jézus olyan férfi volt, akit Isten maga igazolt és ajánlott nektek azok által a csodák, erők és jelek által, amelyeket ő vitt véghez közöttetek Jézuson keresztül. Mindannyian láttátok ezeket a csodálatos dolgokat, és magatok is jól tudjátok, hogy mindez igaz. 23 Jézust a kezetekbe adták, ti pedig gonoszok segítségével keresztre feszítve megöltétek. Isten azonban előre tudta, hogy ez így lesz, mert minden az ő terve szerint történt. 24 Jézus elszenvedte a halál fájdalmát, de Isten feltámasztotta őt, mert lehetetlen volt, hogy a Halál fogva tartsa. 25 Hiszen Dávid is ezt mondja róla:

»Mindig az Örökkévalót látom magam előtt:
itt van a jobb oldalamon,
hogy biztonságban legyek.
26 Ezért örül a szívem,
és nyelvem boldogan szól.
Még testem is abban a reménységben él,
27     hogy nem hagysz a Halál birodalmában[a],
nem engeded, hogy Szented teste
a sírban pusztuljon el.
28 Megmutattad nekem az
életre vezető ösvényeket,
közel jössz hozzám,
és betöltesz
örömmel.«[b]

29 Testvéreim, nyíltan megmondhatom nektek, hogy Dávid, aki őseink közé tartozott, meghalt, eltemették, és a sírja itt van Jeruzsálemben mind a mai napig. 30 Ő azonban próféta volt, és tudta, hogy Isten megígérte neki, sőt meg is esküdött rá, hogy egyik leszármazottját teszi királlyá Dávid trónján.[c] 31 Mivel Dávid ezt előre látta, ezért a Messiás feltámadásáról beszélt, amikor azt mondta:

»Nem maradt a Halál birodalmában,
és teste nem pusztult el a sírban.«

32 Így tehát nem Dávid, hanem Jézus az, akit Isten feltámasztott a halálból! Erről mi mindnyájan tanúskodunk. 33 Azután Jézust a legmagasabb helyre emelte fel Isten: jobb keze felől maga mellé ültette. Ekkor Jézus megkapta az Atyától a megígért Szent Szellemet, akit most kiárasztott. Ez történik most a ti szemetek láttára, és ezt halljátok. 34 Hiszen nem Dávid ment fel a Mennybe, amint ő maga mondta:

»Így szólt az Örökkévaló az én Uramhoz:
Ülj mellém, a jobb oldalamra,
35     amíg ellenségeidet hatalmad alá[d] kényszerítem!«[e]

36 Ezért tudja meg Izráel egész népe, hogy Isten Úrrá és Messiássá tette azt a Jézust, akit ti a keresztfán megöltetek. Ehhez semmi kétség nem fér!””

 

 

 

Jézus első követői

35 Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt,

36 és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: “Íme, az Isten Báránya!”

37 Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust.

38 Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: “Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: “Rabbi – ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?”

39 Ő így szólt: “Jöjjetek, és meglátjátok.” Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor.

40 A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik.

41 Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: “Megtaláltuk a Messiást” – (ami azt jelenti: Felkent).

42 Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: “Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” – (ami azt jelenti: Kőszikla).

43 Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: “Kövess engem!”

44 Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából.

45 Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: “Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.”

46 “Származhat-e valami jó Názáretből?” – kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: “Jöjj, és lásd meg!”

47 Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: “Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság.”

48 Nátánaél megkérdezte tőle: “Honnan ismersz engem?” Jézus így válaszolt neki: “Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál.”

49 Nátánaél így szólt hozzá: “Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!”

50 Jézus így válaszolt neki: “Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.”

51 És hozzátette: “Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+2%3A22-36%3B+++++John+1%3A35-51&version=NRSVCE,NR2006,SCH2000,NT-HU,BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/05

„A Sátán a káoszban tölti ki haragját, és pusztításokat végez az egész világon, de napjai most már rövidek

2011; Május 4; 20:45 óra

Szeretett leányom, a világ, és azok is, akik Tanításaim Igazságaival szemben alszanak, most nagyon sürgősen meg kell hallgatniuk Szent Szavaimat. Miközben a világban a nyugtalanság egyre csak fokozódik, ti szálljatok magatokba, és elmélkedjetek a Szentírás szavain – azon, amit megmondtak nektek a változásokkal kapcsolatban, amelynek ti is tanúi lesztek a Földön, ha ez a bűnös élet továbbra is folytatódik.

Közületek még azok is, akik kétségbe vonják Isten, az Örök Atya Létezését, vagy az Én Létezésemet, az Isteni Megváltótokét, látni fogják a bűnöket, amelyek naponta szemeitek előtt történnek meg. Nehéz lesz ezeket ignorálni, mindegy, hogy ezek a hétköznap személyes kapcsolatai által, vagy a sajtón keresztül, vagy a rádión, vagy az interneten keresztül történik. Még azok is sokkolva lesznek közületek, akik toleránsak a bűnök elfogadását illetően, mert fel fogják ismerni azt, hogy romlottságuk milyen szinten áll, amelyről kénytelenek lesznek tanúbizonyosságot tenni. …”

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek

———-

Római katolikus:

2021-05-05

húsvét 5. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás Jeruzsálembe megy, hogy az apostolok döntését kérje a pogányságból megtért keresztények kötelezettségeiről.
Amikor Pál és Barnabás befejezte első
missziós útját, néhányan Júdeából Antióchiába érkeztek, és így tanították a pogányságból megtért testvéreket: Ha nem fogadjátok el a Mózes törvényében előírt körülmetélkedést, nem üdvözülhettek.”
Mivel pedig Pál és Barnabás hevesen tiltakozott és vitába szállt velük, közösen elhatározták, hogy Pál és Barnabás meg még néhányan a többiek közül menjenek föl Jeruzsálembe az
apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a vitás kérdésnek ügyében.
A közösség elbúcsúztatta őket. Ezután áthaladtak Fönícián és Szamarián, és elbeszélték az ottani híveknek a pogányok megtérését. Ezzel nagy
örömöt szereztek nekik.
Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek
szívesen fogadták őket. Ők pedig elbeszélték, mi mindent művelt általuk az Isten.
Erre azonban felállt néhány, a farizeusok felekezetéből megtért hívő, és kijelentette: „Körül kell metélni őket, és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét.”
Erre az apostolok és a presbiterek összegyűltek a kérdés megvizsgálására.

Ez az Isten igéje.

ApCsel 15,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk. (Vö. 1. vers. – 7. b tónus)
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Örvendeztem, amikor azt mondták nekem, * az Úr házába megyünk.
Íme, itt állunk már kapuid előtt, * kapuid előtt, ó, Jeruzsálem.
Hívek: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.
Oda járulnak föl a törzsek, * az Úr népének törzsei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak.
Mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid házának székei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 121,1-2.3-4a.4b-5

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Maradjatok meg bennem, és én bennetek! * Aki énbennem marad, bőséges termést hoz.” Jn 15,4a.5b – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézusban marad, mint a szőlővessző a szőlőtőn, az sok gyümölcsöt terem.
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 15,1-8

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-05

Nézzetek szembe a valósággal: Fogadjátok el azt, hogy létezik. A hitetleneknek azt mondom: ha megértitek végre a sátán létezésének igazságát, akkor az Igazság gyökeret ver. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten, az Örök Atya valóban létezik.

Ne feledjétek, hogy a sátán napjai meg vannak számlálva. Ne hagyjátok őt győzni. Imádkozzatok mindezekért az emberekért a világban, hogy ne essenek bele a gyűlölet csapdájába, melyeket ő, a sátán, azért állít fel, hogy tőrbe csalja Isten gyermekeit. Ezt nemcsak az irántatok való gyűlöletből teszi, hanem abból a gyűlöletből is, amelyet Irántam, Jézus Krisztus iránt, és az Örök Atya iránt érez. Addig nem fog nyugodni, amíg a lehető legnagyobb kárt nem okozza.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy gyengüljön meg a hatalma. Különösen a Rózsafűzért imádkozzátok, mert ez az ima az, mely a sátánt el fogja pusztítani.

Amikor visszatérek a Földre, ne felejtsétek el, hogy csak egyetlen út vezet az Örökkévalóságba, éspedig Rajtam keresztül.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek

Amikor Második Eljövetelem ideje elérkezik, mennydörgéshez hasonló erős hang lesz hallható, és az ég úgy fog megnyílni, mint amikor egy függöny felemelkedik

Igazság Könyve:

„Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Kedves, szeretett leányom, nagy öröm, hogy ma este újra egyesülhetek veled. Most már, hogy eltölt téged a megkülönböztetés kegyelme, egyértelmű számodra a helyes út, amelyet követned kell.

A Velem való egységre adtad át végre magad, és most szabad vagy. Nincsenek kétségeid, tiszta a lelkiismereted, erősebb vagy, mint valaha, és kész vagy arra, hogy felfedd a világnak az Én Ígéretemet. Szavam közvetíteni fogja sürgető szükségét annak, hogy nyitott szívvel készüljetek a pillanatra, amikor mindenkinek meg lesznek mutatva bűnei.

A felkészülés és a figyelmeztetés által sok sok lélek menekülhet meg. Minél nagyobb mértékű lesz a megtérés, annál enyhébb lesz majd az elkövetkező üldöztetés. Leányom, soha ne légy öntelt, sem félénk a jövőbeli események miatt. Minden elmúlik, átadva helyét egy boldogabb, szeretetteljesebb világnak.

Az üzenetek egyszerűen Isten létezésére akarnak figyelmeztetni

Mondd meg mindenhol népemnek, hogy ezek az üzenetek azért vannak, hogy Isten minden gyermekét egyszerűen az Ő Létezésére emlékeztessék. Arra is rá kell döbbenniük, hogy a lelkük a legfontosabb része emberi felépítésüknek. A lelkükre vigyázni létfontosságú, ha részesülni akarnak abban a csodálatos jövőben, amely mindenkire vár.

Az embereknek egyszerűen fel kell idézniük a Tízparancsolatot és figyelniük kell azok betartására. Ezek után már csak az Én Tanításimat kell követniük, és életüket úgy kell élniük, ahogyan azt megmondtam nekik.

Az oka annak, hogy próféciákat adok az, bizonyossá tegyem szeretett követőim előtt, hogy egy Isteni beavatkozásra kerül sor.

Az Isteni Szeretet Békét hoz

Sokan álhűséget mutatnak Tanításaim iránt. Mások számára ugyanez unalmas és fárasztó. Attól félnek, ha az Én példámat követik, nélkülözniük kell majd a jólétet, melyet hitük szerint az anyagi dolgok jelentenek az életükben. Nem értik, hogy az egyedüli igazi vigasztalás, melyet megtapasztalhatnak, nem más, mint az Isteni Szeretet. Ez a szeretet csak akkor jöhet be életetekbe, ha közelebb kerültök – egyszerű ima által – Hozzám és az Én Örök Atyámhoz. Amint egyszer megtapasztaljátok ezt a békét, felszabadultok az aggodalmaktól és a feszültségektől. Nincs az a hamis élénkítő (stimuláns), melynek hatása hasonlítható lenne ahhoz az örömérzéshez, melyet az Én Szívemhez közeledve éreztek. Ez a szeretet azon túl, hogy átjárja az egész testeteket, elméteket és lelketeket, lehetővé teszi számotokra, hogy szabadabb életet éljetek. Megtapasztaltok majd egy mély megelégedettséget, mely számotokra ismeretlen volt addig. Akkor majd meghökkentek azon, hogy mily kevéssé vonzó már az anyagi jólét világa. El fogjátok veszíteni az irántuk való érdeklődéseteket, és ez meg fog lepni benneteket.

Oh, gyermekeim, ha megpróbálnátok, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, akkor végre szabadok lennétek.

Többé már nem fogtok üres kétségbeesést érezni a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt fogjátok sugározni, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. Amikor tele vagytok kegyelemmel, akkor az fertőző és a szeretet által átterjed másokra is. Ezután a körforgás folytatódik.

Kérlek, gyermekeim, emlékezzetek ezért az ima jelentőségére. Az erőre és a sebességre, amellyel terjed, hogy beborítsa mindazokat a szerencsés lelkeket, akiket ez a szeretetfelhő magához vonz.

A sátán megtévesztésből font hálója félelmet kelt

Ahogyan az egymásért szóló ima és szeretet lendületre kap, ugyanúgy okádja a sátán gyűlöletet is. A csaló a hitetlen és sötét szellemi játékokkal foglalkozó embereken keresztül működve terjeszti megtévesztéseit. Az ő gyűlöletének hálója még a legtávolabbi körzetekben lévőket is csapdába ejti, akik úgy érzik, hogy viszonylag jó életet élnek. Ez a körmönfont háló bárkit megfog, aki nem eléggé óvatos.

Az egyetlen közös nevezője azoknak, akik csapdába esnek, a nyugtalanság, a szorongás, a kétségbeesés és a félelem. És ez a félelem nagyon hamar gyűlöletté alakul át.

Fussatok hozzám, mindannyian. Ne várjátok meg, amíg az életetek összeomlik a felesleges fájdalomtól. Én mindig itt vagyok, figyelek és várakozom abban a reményben, hogy hagyjátok a gőgötöket lehullani, hogy beléphessek és megölelhesselek benneteket. Menjetek be a templomaitokba és imádkozzatok Hozzám. Beszéljetek otthon is velem, vagy az úton a munkahelyeitek felé. Bárhol vagytok is, csak szóljatok Hozzám. Nagyon gyorsan megtapasztaljátok válaszomat.

Ébredjetek, gyermekeim. Értitek most már, hogy szükségetek van Rám? Mikor nyitjátok meg végre bezárt szíveteket, és engedtek be Engem? Ne vesztegessétek el az értékes időt a saját magatok és családjaitok érdekében. Én vagyok maga a Szeretet.

Szükségetek van a Szeretetemre, hogy csillapítsa a kiszáradt és alultáplált lelketeket. Ha megtapasztaljátok Szeretetemet, az majd felemeli lelketeket, és lehetővé teszi számotokra, hogy újra igazi szeretetet érezzetek. Ez a szeretet majd meg fogja nyitni elméteket az igazság előtt- az ígéretek előtt, amelyeket mindenkinek tettem, amikor a bűneitekért meghaltam a Kereszten.

Szeretlek benneteket, gyermekeim. Kérlek, hogy mutassátok azt a szeretetet Irántam, amelyért könyörgök hozzátok. Ne maradjatok elveszettek Számomra. Kevés az időtök már a visszatérésre. Ne késlekedjetek.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

———-

Római katolikus:

2021-03-28

Virágvasárnap – ünnepi mise

Kezdőének:
Hat nappal Húsvét ünnepe előtt fölment Jézus Jeruzsálembe. Kivonultak eléje a gyermekek, kezükben pálmaágakkal. És kiáltozták hangos szóval: Hozsanna a magasságban! Áldott vagy, aki nagy irgalommal hozzánk jöttél.

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, Üdvözítőnk példát adott nekünk az alázatosságra, amikor szent akaratodból emberi testet öltött és vállalta a kereszthalált. Segíts jóságosan, hogy kínszenvedésének tanítását megértsük, és társai lehessünk feltámadásában. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Izajás így jövendölt a Megváltóról: Ezt mondja az Úr Szolgája: „Isten, az Úr tanította nyelvemet, hogy az igével támasza lehessek a megfáradtaknak. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg fülemet. S én nem álltam ellen és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg azoknak, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem.”
Ez az Isten igéje.

Iz 50,4-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem? 2. tónus.
Előénekes: Aki csak rám néz, mind kinevet, * elhúzza száját, fejét csóválja.
Az Úrban remélt, hát mentse meg, * ha szereti őt, szabadítsa meg.
Hívek: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?
E: Kutyák falkája vett rül, * gonosztevők serege szorongat engem.
Átlyuggatták kezemet és bamat, * megszámlálhatom minden csontomat.
H: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?
E: Elosztják maguk közt ruhámat, * és köntösömre sorsot vetnek.
Te azonban, Uram, ne maradj vol, * erősségem siess és segíts.
H: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?
E: Hirdetni fogom nevedet testvéreim előtt, * a gyülekezetben dicsőítelek téged.
Ti, akik félitek az Urat, áldtok, † magasztaljátok őt, Jákob fiai, * Izrael minden gyermeke félje őt.
H: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?
Zsolt 21,8-9.17-18a.19-20.23-24

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Testvéreim! Krisztus Jézus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.
Ez az Isten igéje.

Fil 2,6-11

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig, * mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta, † és olyan nevet adott neki, * amely fölötte áll minden névnek.
Fil 2,8-9 – 7b. tónus.

† A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSE Szent Márk szerint

Két nappal a húsvét és a kovásztalan kenyerek ünnepe előtt a főpapok és írástudók arról tanácskoztak, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy azután megöljék. Így szóltak: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép között!”

Amikor Jézust Betániában a leprás Simon házában vendégül látták, odalépett hozzá egy asszony. Alabástrom edényben valódi és igen drága nárdusolajat hozott. Széttörte az alabástrom edényt, és (az olajat Jézus) fejére öntötte. Egyesek bosszankodtak magukban: „Miért kell a kenetet így pazarolni? Hiszen több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni, és szétosztani a szegények között.” És megharagudtak az asszonyra. Jézus azonban ezt mondta: „Hagyjátok őt! Miért bántjátok, hiszen jót tett velem! Szegények mindig lesznek veletek, és amikor csak akarjátok, jót tehettek velük. Én azonban nem leszek mindig veletek. Ő megtette azt, ami tőle telt: Előre megkente testemet a temetésre. Bizony mondom nektek, bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, ezt is hirdetni fogják az ő emlékezetére.”

Iskarióti Júdás, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja nekik Jézust. Amikor azok meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő tehát kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulhassa.

A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: »A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom?« Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, és a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát.

Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. Miközben letelepedtek és ettek, Jézus ezt mondta: „Bizony mondom nektek, egy közületek, aki velem eszik, elárul engem.” Azok elszomorodtak és egyenként megkérdezték: „Talán én?” Ő azt felelte: „Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt nyúl a tálba. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.”

Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.”

Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák hegyére. Ott Jézus így szólt: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” Péter kijelentette: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én bizony nem!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom neked, hogy még ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor is megtagadsz engem.” Erre még jobban fogadkozott: „Ha veled együtt meg is kell halnom, én nem tagadlak meg.” Ugyanígy fogadkoztak a többiek is.

Közben odaértek a Getszemáni nevű kertbe. Itt (Jézus) így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le, amíg imádkozom.” Pétert, Jakabot és Jánost magával vitte. Remegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: „Halálosan szomorú a lelkem. Maradjatok itt és virrasszatok!” Valamivel előbbre ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. Ezt mondta: „Abba, Atyám! Neked minden lehetséges. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.” Aztán visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: „Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” Majd ismét elment, és ugyanazon szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, újra alva találta őket, mert szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek neki. Harmadszor is visszament hozzájuk, és azt mondta nekik: „Aludjatok csak, és nyugodjatok! – Elég volt! Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, menjünk! Íme, ott jön az áruló!”

Még beszélt, amikor megérkezett Júdás, egy a tizenkettő közül, s vele egy kardokkal és botokkal fölszerelt csapat, amelyet a főpapok, írástudók és vének küldtek. Az áruló ebben a jelben egyezett meg velük: „Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el, és vigyétek szigorú őrizet alatt!” Amikor odaért, mindjárt odalépett Jézushoz, és így szólt: „Mester!” – és megcsókolta. Erre rátették kezüket és elfogták. Azok közül, akik ott álltak, valaki kirántotta a kardját, a főpap szolgájára sújtott vele, és levágta a fülét. Jézus így szólt hozzájuk: „Kardokkal és dorongokkal jöttetek elfogni, mint egy rablót. Naponta veletek voltam a templomban és tanítottam, de nem fogtatok el. Az Írásoknak azonban be kell teljesedniük.” Erre valamennyien elhagyták őt és elfutottak. Egy ifjú mégis követte. Mezítelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és mezítelenül elfutott.

Jézust a főpaphoz vezették. Itt gyűltek össze a főpapok, a vének és az írástudók. Péter messziről követte, egészen a főpap udvarába. Ott leült a szolgákkal együtt, és melegedett a tűznél. A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak. Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett. Ekkor néhányan felálltak, és ezt a hamis vallomást tették ellene: „Hallottuk, amikor ez azt mondta: Lebontom ezt a kézzel épített templomot, és három nap alatt másikat építek, amelyet nem emberi kéz alkotott.” De vallomásuk így sem volt megegyező. Ekkor a főpap középre állt, és megkérdezte Jézustól: „Semmit sem válaszolsz arra, amit ezek felhoznak ellened?” De ő hallgatott, és nem felelt semmit. A főpap újra megkérdezte: „Te vagy a Messiás, az Áldott (Isten ) Fia.” Jézus így válaszolt: „Én vagyok. Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható fölségének jobbján, és eljön az ég felhőin.” A főpap erre megszaggatta ruháját, és felkiáltott: „Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok a káromlást. Mit gondoltok?” Azok mindnyájan méltónak ítélték őt a halálra. Ekkor némelyek leköpdösték, azután arcát letakarva ököllel verték, és közben ezt mondták neki: „Rajta, most prófétálj!” Még a szolgák is arcul verték őt.

Péter kint ült az udvaron. Közben kiment a főpap egyik szolgálója. Meglátta Pétert, amint melegedett, és megszólította: „Te is a názáreti Jézussal voltál!” De ő tagadta: „Nem ismerem, nem is értem, mit beszélsz.” Ezzel kiment az előcsarnokba; s akkor megszólalt a kakas. De a szolgáló figyelte őt, és megint mondta az ott állóknak, hogy ez is közülük való. Ő újra letagadta. Nem sokkal ezután ismét megszólaltak az ott állók: „Biztosan közéjük tartozol, hiszen te is galileai vagy.” Erre Péter átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek.” Ekkor mindjárt megszólalt a kakas másodszor is. Péternek eszébe jutottak Jézus szavai: Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor is megtagadsz engem.” És sírásra fakadt.

*
A főpapok korán reggel tanácsot tartottak a vénekkel, az írástudókkal és az egész főtanáccsal, majd Jézust megkötözve elvezették, és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte őt: „Te vagy a zsidók királya?” Jézus ezt válaszolta: „Te mondod.” – A főpapok sok vádat hoztak fel ellene. Pilátus újra megkérdezte: „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak téged!” De Jézus nem válaszolt többé semmit, és Pilátus csodálkozott ezen. Az ünnep alkalmával Pilátus mindig elbocsátott nekik egyet a rabok közül, akit kértek. Volt a börtönben egy Barabás nevű rab. A lázadókkal együtt tartóztatták le, akik egy zendüléskor gyilkosságot követtek el. A tömeg felvonult tehát, és kérte Pilátustól azt, amit mindig megtett nekik. Pilátus megkérdezte: „Akarjátok-e, hogy a zsidók királyát engedjem szabadon nektek?” Tudta ugyanis, hogy a főpapok csak irigységből adták őt a kezére. Ám a főpapok felbujtották a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérjék. Pilátus ismét megkérdezte: „És mit tegyek azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának neveztek?” Azok ezt kiáltották: „Feszítsd őt keresztre!” Pilátus folytatta: „De hát mi rosszat tett?” Erre azok még hangosabban kiáltozták: „Feszítsd őt keresztre” Ekkor Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, azután átadta nekik, hogy keresztre feszítsék.

A katonák bevezették őt a helytartóság udvarába, és összehívták az egész csapatot. Bíborruhába öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, és így köszöntötték: „Üdvöz légy, zsidók királya!” A fejét nádszállal verték, leköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte. Miután így gúnyt űztek belőle, levették róla a bíborruhát, és ráadták saját ruháját. Ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék.

Egy arra járó embert, cirenei Simont, Alexander és Rúfusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Így vezették ki arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyahely a neve.

Mirhával kevert bort adtak inni neki, de ő nem fogadta el. Felfeszítették a keresztre, azután megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. Három óra volt, amikor keresztre feszítették. Felirat is volt a kereszten, amelyre elítélésének okát írták: A zsidók királya. Vele együtt két rablót is fölfeszítettek, az egyiket jobb felől, a másikat balról. Így beteljesedett az Írás: A gonoszok közé sorolták.

Akik arra jártak, káromolták, a fejüket csóválták, és mondogatták: „Te, aki lerontod a templomot, és három nap alatt felépíted, szabadítsd meg magadat, szállj le a keresztről!” Hasonlóképpen gúnyolták őt a főpapok is az írástudókkal együtt: „Másokat megmentett, de önmagát nem tudja megmenteni? A Messiás, Izrael királya szálljon most le a keresztről, hogy lássuk és higgyünk!” Azok is gyalázták őt, akiket vele együtt fölfeszítettek.

Amikor hat óra lett, nagy sötétség borult az egész földre, egészen a kilencedik óráig. Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Élói, Élói, lámmá szábaktáni?” Ez azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Amikor néhányan az ott állók közül meghallották ezt, így szóltak: „Íme, Illést hívja.” Valaki odafutott, ecetbe mártott egy szivacsot, nádszálra tűzte, inni adott neki, és ezt mondta: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye őt?!” Jézus pedig hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét. (Most térdre borulunk, és egy keveset csendben időzünk.) Ekkor a templom függönye kettéhasadt, fölülről egészen az aljáig. A százados, aki ott állt Jézus előtt, és látta, hogyan lehelte ki a lelkét, így szólt: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” Asszonyok is álltak ott: távolról figyelték, hogy mi történik. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja, és Szalóme. Rajtuk kívül voltak ott még többen is, akik vele együtt jöttek fel Jeruzsálembe.

A készület napja volt, azaz a szombat előtti nap. Amikor beesteledett, jött egy előkelő tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Pilátus elcsodálkozott, hogy már meghalt. Magához rendelte a századost, és megkérdezte, hogy valóban meghalt-e. Amikor a századostól megtudta ezt, Józsefnek adta a holttestet. Az pedig gyolcsot vásárolt, azután levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba, és egy sziklába vájt sírboltba temette. A sír bejárata elé követ hengerített. Mária Magdolna és Mária, József anyja pedig megfigyelték, hogy hova temette.
Ezek az evangélium igéi.
vagy rövidebb a csillagtól
Mk 14,1-15,47 vagy röv.: Mk 15,1-39

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-28

Isten, az Atya: Közületek csak nagyon kevesen fogják elutasítani az új világegyházat, és így a Beavatkozásom gyors lesz (&147.)

2014. április 20. vasárnap, 17:40

„… Azt szeretném, hogy tudjatok a háromnapos sötétségről, hogy ne féljetek attól. A szentelt gyertya fogja biztosítani az Általam megengedett egyetlen Fényt, hogy azok számára, akik szeretnek Engem, lehetővé tegye, hogy lássanak, és örömmel várják Fiam Érkezését. …”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-kozuletek-csak-nagyon-kevesen-fogjak-elutasitani-az-uj-vilagegyhazat-es-igy

Üdvösség Anyja: Ők egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva

2014. március 11. kedd, 20:39

Aztán, amikor a nagy nap felvirrad, és miután a háromnapos szörnyű sötétség véget ér, egy nagy Fény fog megjelenni a Föld felett. Ez a Fény körülveszi majd a Fiamat és a Napot, amely teljes erejében lesz, és mindkettő ugyanabban az időben fog leereszkedni a világra. Senki sem fog kimaradni abból, hogy szemtanúja legyen ennek a természetfölötti látványnak. A bejelentés harsogását mindenki hallani fogja az ember által ismert kommunikáció minden formáján keresztül. Éppen ezért mindenki egy nagy eseményt fog várni, de ennek az idejét nem fogják ismerni: az órát és a napot sem. És aztán azok, akiknek a neve be van írva az Élők Könyvbe, össze lesznek gyűjtve. …”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ok-egy-uj-piros-konyvet-fognak-bemutatni-amelynek-boritojaba-egy-kecskefej-lesz

Az ég három napig el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt

2014. május 13. kedd, 8:50

Én a trombiták hangjára, és az angyalok kórusának édes hangjára váratlanul fogok megérkezni. Az ég három napra el fog sötétedni közvetlenül visszatérésem előtt. De azután megannyi színben fog világítani, amilyet ember még soha nem látott. Én látható leszek minden korosztályú férfi, nő és gyermek számára, nagy lesz a megrázkódtatás, de ugyanakkor az izgalom is. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-eg-harom-napig-el-fog-sotetedni-kozvetlenul-visszateresem-elott


————

Ortodox (Görög keleti):

„Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: “Békesség néktek!”

20 És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.

21 Jézus erre ismét ezt mondta nekik: “Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.”

22 Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: “Vegyetek Szentlelket!

23 Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.”

Jézus és Tamás

24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus.

25 A többi tanítvány így szólt hozzá: “Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: “Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.”

26 Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: “Békesség néktek!”

27 Azután így szólt Tamáshoz: “Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.”

28 Tamás pedig így felelt: “Én Uram, és én Istenem!”

29 Jézus így szólt hozzá: “Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

Az evangélium célja

30 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.

31 Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.”

 

 

Utolsó üzenet a „Nagyfigyelmeztetés” könyvébe

2011. február 19. szombat; 15:00 …”

https://masodikeljovetel.hu/utolso-uzenet-nagyfigyelmeztetes-konyvebe

 

.

.

 

Isten Keze a Napot fogja felhasználni arra, hogy figyelmeztesse a világot

2014. október 24. péntek, 22:50

“.. A Nap szét fog oszlani, míg végül három napig semmilyen fény sem fogja beborítani a Földet. Az egyetlen fény az lesz, amely az Igazságból származik. És a negyedik napon, az ég hirtelen szétnyílik, és fény-szeretet fog áradni az égből, amelyről soha nem hittétek volna, hogy hozzá hasonló létezik. Aztán ugyanabban az időben minden ember, minden országban Dicsőségem teljességében fog látni Engem, amint eljövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat, amelyet Atyám ígért Nekem….

https://masodikeljovetel.hu/isten-keze-napot-fogja-felhasznalni-arra-hogy-figyelmeztesse-vilagot

 

„Jelenlétem meg fogja rázni a Földet, és a föld remegni fog

2014. december 4. csütörtök, 22:55

Drága, szeretett leányom, amikor Második Eljövetelem ideje elérkezik, mennydörgéshez hasonló erős hang lesz hallható, és az ég úgy fog megnyílni, mint amikor egy függöny felemelkedik. …”

https://masodikeljovetel.hu/jelenletem-meg-fogja-razni-foldet-es-fold-remegni-fog

 

10 “Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég.

11 Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha,

12 és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el.”

13 Az angyalok közül kinek mondta valaha: “Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.”

14 Vajon ezek nem szolgáló lelkek-e mind, akik azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget?

Figyeljünk a Jézustól hallottakra!

2 Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.

2 Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését,

3 akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először. Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra,

 

.

 

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++John+20%3A19-31%3B+++++Hebrews+7%3A26-8%3A2%3B+++++John+10%3A9-16+%3B++++Hebrews+1%3A10-2%3A3%3B+++++Mark+2%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/28

 

Az én szeretett és nagyra értékelt híveim imái által hamarosan be fogod tudni fejezni az Igazság Könyvét

Igazság Könyve:

„ Készüljetek a Figyelmeztetésre – A lélek megvilágosítása

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 28. 0:15 – 1:00

A mai éjszakán, kedves leányom, kegyelmem által megerősítettelek, hogy ezt a szent munkát folytatni tudjad. Az én szeretett és nagyra értékelt híveim imái által hamarosan be fogod tudni fejezni az Igazság Könyvét. Tudom, hogy elvonják figyelmedet, és hogy neked milyen nehéz ezt a feladatot teljesíteni. Ezért boldog vagyok, hogy megteszed, de sok időnk már nincs.

A világ különleges ajándékban részesül, megkapja az Igazság Könyvét, mely megmutatja gyermekeimnek, hogy mit kell most tenniük ahhoz, hogy felkészülhessenek a Figyelmeztetésre, a lélek megvilágosítására. Ez a könyv nagy segítség az emberiségnek, hogy kellőképpen felkészülhessen Második Eljövetelemre.

Azok is alkalmat kell kapjanak az Igazság olvasásához, akik nem hisznek Bennem. Amikor az emberiséghez eljutnak ezek az üzenetek, nemsokára a Nagyfigyelmeztetés is bekövetkezik.

Akkor felismerik az üzenetek valódiságát, amelyeket te, leányom, most a világba helyezel, hogy megmeneküljön az emberiség.

…”

https://masodikeljovetel.hu/keszuljetek-figyelmeztetesre-lelek-megvilagositasa

Milyen könnyű vétkezni

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 24 – én, 21:50 – 22:00

Szeretett lányom, végre most már megértetted, hogy melyek azok a veszélyek, ha nem vagytok elég éberek, amelyek a csalók által fenyegetnek benneteket. Az Irgalmasság Rózsafűzére, melyet Mennyei Atyámhoz imádkoztok, nagyon fontos lelketek megszentelődése érdekében.

Szeretett lányom, a bűnt nagyon nehéz elkerülni. A bűn minden formáját nehezebb elkerülni, mint egy különleges kegyelmet kapni Tőlem. Abban az esetben, ha szentségre vagytok elhívatottak, mindig az ördög célpontjai lesztek, aki minden egyes alkalmat arra használ fel, hogy valami negatívat vigyen életetekbe. Környezeteteket fogja felhasználni támadásaihoz, ezért mindig résen kell lennetek. Sohase hagyjátok, hogy fölülkerekedjen, mert akkor sikerülni fog neki, hogy lelketeket megtámadja és hogy kegyetlen fájdalmat, félelmet és szenvedést okozzon.

…”

https://masodikeljovetel.hu/milyen-konnyu-vetkezni

Hogyan lehet a Mennyországba jutni – a szenvedés szerepe

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 14., 10 óra

Az alázat fontossága

Az alázat egy olyan fogalom, amelyet gyermekeim csak tanításaim által értenek meg. Követőim közül sokan megértették ennek értelmét, azonban tartalma összezavarta őket. Az alázat nem más, mint őszinteség. Ez azt jelenti, hogy az Én Nevemben méltósággal elviselitek a megpróbáltatásokat, a kihívásokat és a szidalmazásokat.

Tanácsom a következő: képzeljétek el, hogy kisgyermekek vagytok, egyszerű, ártatlan gyermekek, akik ezt a gonosz világot, amelyet, mint felnőttek már alkalmatok volt megismerni, nem ismerik. Imáitokat minden alakalommal, gyermeki szemmel és szívvel tárjátok Elém.

Imáitok és mondanivalótok legyen egyszerű. Nem várom el tőletek, hogy a világba helyezett összes imát elmondjátok. Nézzetek az égre és minden gondotokat, minden szenvedéseiteket osszátok meg Velem. Mindezeket adjátok át Nekem. Gazdagon meg lesztek jutalmazva, ha elviselitek érettem életetek szenvedéseit és bánatait. Lehet, hogy ezt még nem tudjátok, de ha ezt tudatosan teszitek, akkor nagyon sok lelket megmenthettek, előkészítve nekik a Mennyországba vezető utat. Ez tény, amit csak akkor nyilatkoztatnak ki nektek, amikor a Mennybe bejuttok, és ahol megkapjátok érte nagyvonalú ajándékomat.

.”

https://masodikeljovetel.hu/hogyan-lehet-mennyorszagba-jutni-szenvedes-szerepe

A Figyelmeztetés: Jézus második eljövetele közel van, alkalom lelketek megmentésére

Nyomtatóbarát változat

2011. január 12. szerda, 15.00

Ez nem az Ítélet lesz, csak ízelítő abból, ami körülbelül történi fog

Mindaz, ami meg fog történi, irgalmasságom következménye lesz. Bűneiteket fogjátok látni, úgy ahogyan azt én látom. Rögtön meg fogjátok érteni, hogy miért voltak azok helytelenek és sértőek számomra. Gyermekeim, itt lesz az alkalom, hogy megbánjátok azokat. Ez nem Ítélet lesz, hanem ízelítő abból, ami meg fog történni.

Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele.

A földi élet csak az idő átutazása

A ti földi életetek nem más, mint az idők átutazása, amely szeretetet, örömöt, fájdalmat, elutasítást, félelmet, bosszúságot, kétségbeesést, frusztrációt és szomorúságot tartalmazhat. Ha felém fordultok, enyhülni fog fájdalmatok. Áldottak mindazok, akik szenvednek, különösen, akik az ÈN Nevemben szenvednek, mert ők megdicsőülnek Atyám Országában. De áldottak azok is, akik megtérnek, akkor a Mennyországban nagy lesz az öröm.

Az új Paradicsomban, ami az én birodalmam, szeretettel fogadnak majd benneteket. Már most imádkozzatok lelketekért és családtagjaitok lelkéért. A Nagyfigyelmeztetés nagyon közel van. Akkor majd megismeritek az Igazságot, és alkalmat kaptok a megváltásra. Szeretlek mindnyájatokat. Boldog vagyok, mert tudom, hogy sok gyermekem fog megtérni Hozzám és a Mennyei Atyához, hiszen a végidő sürget. Legyetek készen.

A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Elérkezett az idő a pecsétek felbontására

Gyermekeim, elérkezett az az előre jelzett idő, amikor a pecsétek felbontásra kerülnek, és a trombitaszó harsonájára megkezdődnek a változások. Isten, aki az egész emberiség megteremtője, nem azért fogja mindezt jóváhagyni, hogy ez a világ hasznot húzzon belőle. Független attól, hogy maga a sátán milyen messzire jutott el gonosz tetteiben, és hogy hívei üres ígéreteinek mennyire tettek eleget, egyetlen követője sem lesz megkímélve, ha az emberek meg nem bánják tetteiket.

Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen.

Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel?

Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről, vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért.

A papok ignorálják tanításomat

Az Egyház pásztorai, az Én szent szolgáim, akik azért lettek kihelyezve, hogy vezessék nyájamat, a sátán létezésére nem hívták fel nyomatékosan a hívek figyelmét. Arra törekedtek, hogy a modern, nyitott és praktikus tanítás érvényesüljön, de az nem tudatos számukra, hogy milyen veszélyes ignorálni Atyám könyvének tanításait. Annak a könyvnek, amely tisztán és érthetően megmutatja az ördög létezését, azt, hogy az ördög hogyan működik minden egyes ember által; hogy hogyan csalogat el benneteket végérvényesen a nektek szánt örök Hazától, az új Paradicsomtól, amelyet már akkor megígértem, amikor a Kereszten meghaltam értetek. Nem egy ismeretlen csoportért adtam oda az életemet, hanem minden egyes emberért, értetek, hogy ezáltal megmentselek benneteket.

Tudjátok meg, hogy szeretetem mérhetetlen irántatok, mégis nagy fájdalommal jár, mert megtagadjátok létezésemet. Abban a naiv hitben és vakságban éltek, hogy azt hiszitek, hogy a Föld minden egyes kívánságotokat teljesíteni tudja. De azt elfelejtitek, hogy az örök élet csak a túlvilágon következik be.

A jövendölések irgalmasságból adattak

Azok a jelek, üzenetek és a jövendölések, amelyeket gyermekeimnek adtam az évek során, mind irgalmasságom bizonyítékai. Híveimet kivéve, ezekre csak nagyon kevés ember figyel oda. Kevesen nyitják ki szemüket, és kevés azoknak a száma is, akik egy percre magukba szállnak, hogy feltegyék a kérdést: Nem lehetséges-e mégis, hogy itt Isteni közleményről van szó? Ha pedig úgy van, akkor mit kell tennem?

Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik.

Jeleket és üzeneteket is csak irgalmasságom által adhatok nektek, hogy segítsenek és vezessenek titeket; nem kényszeríthetlek benneteket, mivel az emberiség szabad akaratot kapott az Örök Atyától, a világmindenség Teremtőjétől.

Üzeneteimet nemcsak nagy szeretetből és irgalmasságból juttatom el hozzátok, hanem azért, mert ezek fájdalmamnak és elkeseredettségemnek következményei is.

Szenvedésem, fájdalmam és sérülésem olyan mértékben erősödik, ahogyan gyermekeim a sátán kitárt karjaiba rohannak. Most azért fontos felvilágosítani benneteket, hogy megtudjátok, milyen sors vár azokra, akik Engem, vagy az Örök Atyát visszautasítják.

A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze.

A pokolhoz vezető út először szépnek tűnik, kellemesnek, csalogatónak, tele csodákkal, de a félúton mindez megváltozik, innen már lefelé haladtok. Amikor elértetek már a félútig, a változások hatására, szemetek előtt már megjelennek az elégtelenségek. Ez a különlegesen üres és csalódottságot keltő érzelem végig kísér benneteket az út hátra levő részében. Megérteni nem tudjátok, hogy miért van ez az érzés bennetek. Elvárásaitokkal ellentétben a külsődleges élményeitek tele nyugtalansággal, kellemetlen érzéssel töltenek el benneteket, amelyhez a harag, a frusztráció, a magány és a félelem keveredik. Amikor az út végére értek és találkoztok a bálvánnyal, akit eddig követettek, és annak leereszkedő, rajtatok mulató szemébe néztek, akkor a rémülettől rekedtségig fogtok ordítani. Ebben az utolsó pillanatban a segítségemért fogtok kiáltani. De akkor már késő lesz. Ebből a stádiumból már nincs visszaút. Most, és még ebben az életben kell választanotok. Minden egyes elveszett lélekért, mérhetetlen fájdalmamban a legkeservesebb könnyeket fogom sírni, de abban az időpontban mégsem menthetlek már meg benneteket. Szabad akaratotok, amellyel saját sorsotokat határozzátok meg, elveszi minden hatalmamat.

Ezáltal a talán kissé szigorú üzenet által, amelyet az egész világ számára adok, mély szeretettel figyelmeztetlek mindnyájatokat, mint utolsó figyelmeztetés. Nyomatékosan kérlek benneteket, hogy végre Rám hallgassatok, hogy lelketeket még megmenthessétek.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok, Megmentőtök és Igazságos Bírátok.”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Kedves gyermekeim, legyetek az Én követőim, és az Örök Atya követői, és nyissátok meg szíveteket. A sátán ugyanis már kinyilatkoztatta magát, hatalma oly sok gyermekemet fertőzte meg, hogy már nem hisznek az erényekben sem, mint a becsületesség, a jó tett, és a családokért vagy az egymásért való élet. Testvér testvér ellen fordul, szomszéd szomszéd ellen, a papok a feletteseik ellen, a püspökök pedig a Szentírás tanításai ellen. …”

———-

Római katolikus:

2021-01-28

3. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, és buzdítsuk egymást szeretetre!
Testvéreim!
Krisztus vérének erejében bízva megvan a
reményünk, hogy beléphetünk a mennyei Szentélybe. Ezt az élethez vezető új utat Krisztus a szentély függönyén, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk. Ő a mi Főpapunk, akit Isten az ő háza népe fölé rendelt.
Járuljunk hozzá őszinte szívvel, hitből fakadó bizalommal! Hiszen szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le.
Tartsunk ki rendíthetetlenül
reménységünk megvallásában, mert hűséges az Isten, aki az ígéretet tette! Legyen gondunk arra, hogy buzdítsuk egymást szeretetre és jótettekre!
Összejöveteleinkről ne maradjatok el, mint némelyek szoktak! Hanem annál inkább bátorítsátok egymást, minél inkább látjátok
(Krisztus) napját közeledni!
Ez az Isten igéje.

Zsid 10,19-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk. (Vö. 6. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség, és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén.
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár
csaláson.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Urunk.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

ALLELUJA
Lámpás a te igéd lábam előtt, * és ösvényem világossága. Zsolt 118,105 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Keresztény életünk példájával világítanunk kell embertársainknak.
Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt
ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 4,21-25

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-28

„… Szeretett lányom, végre most már megértetted, hogy melyek azok a veszélyek, ha nem vagytok elég éberek, amelyek a csalók által fenyegetnek benneteket. Az Irgalmasság Rózsafűzére, melyet Mennyei Atyámhoz imádkoztok, nagyon fontos lelketek megszentelődése érdekében. …”

„… A pokol létezése

Abban az esetben, ha a csalók hazugságait választjátok, – ami lényegében abban áll, hogy tagadják az Örök Atya létezését, – el fogtok veszni. Akkor fogtok igazán rádöbbeni, hogy valójában mit is tettetek, amikor átlépitek a pokol kapuját. Higgyétek el gyermekeim, hogyha előre látnátok azt a sokkot, azt a borzalmas érzést, amelyet a lelkek átélnek, mikor haláluk után a végső valóság feltárul előttük, abból a kínszenvedésből még egy percet sem lennétek képesek elviselni. Ha most csak egyetlen futólagos pillantást vethetnétek erre a helyre (pokol), amelyben annak lesz része, aki a bűn útját választja, a nagy félelemtől holtan esnétek össze. …”

„… Erre a válaszom pedig az, hogy figyeljetek oda, és fogadjátok el az Igazságot, aztán döntsétek el, hogy milyen úton akartok tovább haladni. Imádkozzatok lelketek üdvösségéért, és szeretteitek lelkéért. Nem tudom azokat elérni, ezért elveszítem mindazokat, akik Nevem hallatára büszkén és megvetően hátat fordítanak, akik tiszteletlenül legyintenek, amikor követőim Igazságomat hirdetik. …”

Ezt a ráadás-mérföldet meg fogom osztani veled, akit kezem kent fel. Magatartásodban igazodj hozzám, és tőlem tanulj! Te, aki oly kedves vagy nekem, viseld keresztemet ezen az utolsó mérföldön! Világosságom továbbra is benned marad, hogy megdicsőíts engem. Soha ne merülj ki találkozóimon! Te még semmit sem láttál misztériumaimból, ezért ne telj el félelemmel, amikor ily módon jövök téged meglátogatni…”
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum814.html

„… A mai éjszakán, kedves leányom, kegyelmem által megerősítettelek, hogy ezt a szent munkát folytatni tudjad. Az én szeretett és nagyra értékelt híveim imái által hamarosan be fogod tudni fejezni az Igazság Könyvét. Tudom, hogy elvonják figyelmedet, és hogy neked milyen nehéz ezt a feladatot teljesíteni. Ezért boldog vagyok, hogy megteszed, de sok időnk már nincs. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

“35 Ezért hát őrizzétek meg ezt a bátorságot és hitet, mert nagy jutalom vár rátok! 36 Legyetek türelmesek és kitartók, mert miután mindent véghezvittetek, amit Isten akar, megkapjátok tőle, amit megígért! 37 Hiszen ő mondta:

Hamarosan megérkezik, akit várunk,
nem fog elkésni.

38 Szolgám, akit elfogadtam,
aki
bízik és hisz bennem, örökké élni fog,
de ha meghátrál vagy visszafordul,
akkor nincs a kedvemre.”[a]

39 Mi azonban nem azok közé tartozunk, akik visszafordulnak és elvesznek, hanem azokhoz, akik hisznek és üdvösséget nyernek.

A hit és a hit hősei

11 Hinni pedig azt jelenti, hogy bizonyosak vagyunk abban, amit remélünk. Aki hisz valamiben, az meg van győződve arról, hogy az a dolog valóságosan létezik, annak ellenére, hogy nem látja. 2 Hitük miatt voltak olyan kedvesek Isten számára mindazok, akik a régi korokban hitben előttünk jártak.

3 Hitünk által értjük meg, hogy a világmindenséget Isten a kimondott szava által teremtette, és hogy a láthatókat a láthatatlan dolgokból hozta elő.

4 Hite által vitt Istennek Ábel olyan áldozatot, amelyet Isten szívesen fogadott, s amely jobb volt, mint Kain áldozata. Így lett Ábel Isten számára elfogadhatóvá. Bár Ábel meghalt, a hite által még ma is szól hozzánk!

5 Énókot a hite miatt emelte fel Isten magához a földről. A földön többé senki sem találta Énókot, aki sohasem találkozott a Halállal. Az Írások azt mondják róla, hogy még mielőtt Isten felvitte volna, Énók megbizonyosodott arról, hogy Isten a kedvét leli benne. 6 Hit nélkül ugyanis nem lehet Isten tetszését elnyerni. Aki Istenhez közeledni akar, annak hinnie kell, hogy Isten létezik, és abban is, hogy Isten megjutalmazza az őt keresőket.

7 Isten előre figyelmeztette Nóét azokról a közelgő dolgokról, amelyeket akkor még nem lehetett látni. Nóé pedig hittel fogadta Isten szavát, és istenfélelemmel engedelmeskedett: felépítette a Bárkát mind saját maga, mind a családja megmentésére. Ezzel a tettével egyrészt rábizonyította a kortársaira a hitetlenségüket, másrészt pedig méltónak bizonyult arra, hogy az Istenben való hite és bizalma alapján Isten elfogadja őt.

 

„… Imáitok és mondanivalótok legyen egyszerű. Nem várom el tőletek, hogy a világba helyezett összes imát elmondjátok. Nézzetek az égre és minden gondotokat, minden szenvedéseiteket osszátok meg Velem. Mindezeket adjátok át Nekem. Gazdagon meg lesztek jutalmazva, ha elviselitek érettem életetek szenvedéseit és bánatait. Lehet, hogy ezt még nem tudjátok, de ha ezt tudatosan teszitek, akkor nagyon sok lelket megmenthettek, előkészítve nekik a Mennyországba vezető utat. Ez tény, amit csak akkor nyilatkoztatnak ki nektek, amikor a Mennybe bejuttok, és ahol megkapjátok érte nagyvonalú ajándékomat. …”

 

 

„… Az Ítélet előtt irgalmasságomból kapjátok a legnagyobb ajándékot, az alkalmat arra, hogy megbánjátok bűneiteket, és hogy az életeteket megváltoztassátok arra az időre, amikor visszajövök a Földre. Amint azt már tudjátok, akkor már nem mint Megváltótok, hanem mint Igazságos Bírátok jövök hozzátok. Gyermekeim, ez az idő most már közel van. Ne féljetek. Szeretem minden egyes gyermekemet. Szívembe zártalak benneteket. Hagyjátok jóvá közbenjárásomat és engedjétek, hogy Atyám Királyságába vezesselek benneteket. Sohase féljetek a haláltól! A halál csak egy kapu lesz, amelyen keresztül az Örökkévalóságba léphettek be, és amely szeretettel és boldogsággal van tele.

A földi élet csak az idő átutazása

A ti földi életetek nem más, mint az idők átutazása, amely szeretetet, örömöt, fájdalmat, elutasítást, félelmet, bosszúságot, kétségbeesést, frusztrációt és szomorúságot tartalmazhat. Ha felém fordultok, enyhülni fog fájdalmatok. Áldottak mindazok, akik szenvednek, különösen, akik az ÈN Nevemben szenvednek, mert ők megdicsőülnek Atyám Országában. De áldottak azok is, akik megtérnek, akkor a Mennyországban nagy lesz az öröm.

Az új Paradicsomban, ami az én birodalmam, szeretettel fogadnak majd benneteket. Már most imádkozzatok lelketekért és családtagjaitok lelkéért. A Nagyfigyelmeztetés nagyon közel van. Akkor majd megismeritek az Igazságot, és alkalmat kaptok a megváltásra. Szeretlek mindnyájatokat. Boldog vagyok, mert tudom, hogy sok gyermekem fog megtérni Hozzám és a Mennyei Atyához, hiszen a végidő sürget. Legyetek készen.

A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

 

 

 

 

10 Ők nem is szóltak senkinek. Egymás között azonban arról tanakodtak, mit jelent az, hogy feltámadni a halálból. 11 Majd megkérdezték Jézustól: „Miért mondják a törvénytanítók, hogy a Messiás előtt Illésnek kell eljönnie?”[a]

12 Jézus ezt válaszolta: „Így van, előbb valóban Illés jön el, hogy mindent helyreállítson.

De mit jelent az, hogy az Írás szerint az Emberfiának sokat kell szenvednie, és hogy az emberek el fogják utasítani? 13 Igazán mondom nektek, hogy Illés már el is jött, és az emberek kényük-kedvük szerint bántak vele — úgy, ahogyan az Írás mondta róla.”

A megszállott fiút megszabadítja

14 Amikor visszaértek a többi tanítványhoz, azokat éppen nagy sokaság vette körül, és törvénytanítók vitatkoztak velük. 15 Amint az emberek meglátták Jézust, elcsodálkoztak, és odafutottak, hogy köszöntsék.

16 Jézus megkérdezte: „Miről vitatkoztok?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews%2010:35-11:7;%20%20%20%20Mark%209:10-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/28

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html