Címke: barátság

A világ megmentésére vonatkozó terveim elkészültek, és Én egy lelket sem fogok egykönnyen elengedni

Igazság Könyve:

“2013.12.26 14:20

Drága szeretett leányom, az a Vágyam, hogy mindnyájatoknak vigaszt nyújtsak ebben az időben. A világ megmentésére vonatkozó terveim elkészültek, és Én egy lelket sem fogok egykönnyen elengedni. Isten minden egyes gyermeke képes szeretni – még azok is, akik eltávolodtak Istentől. Minden lélek a Szeretet Ajándékával született – Isten Ajándékával, aki bennük lakozik, még akkor is, ha nem ismerik fel Őt.

A Szeretet egy olyan tulajdonság, amelyet a Sátán gyűlöl, mert Isten a Szeretet. Mindenki, aki egy másik embert szeret, örömet érez a szívében. A Szeretet a legtermészetesebb érzés, és pontosan a szeretet az, ami égve tartja Isten Fényét a sötét világban. A Sátán fel fog használni minden alkalmat, hogy támadja a szeretetet. Ő, akiktől csak tudja, el fogja ragadni a szeretetet, és sok más gonosz helyettesítővel fogja azt felcserélni. Amikor a Házasság Szentségét támadja, akkor meggyengíti a szeretetet minden egybekelt között, amíg ott már csak gyűlölet marad. Baráti kapcsolatokat fog tönkre tenni.

Megosztottságot, bizalmatlanságot és gyűlöletet fog okozni, amikor –óva és ahol csak tud. Ő az oka a gyilkosságoknak, az emberek közötti erőszaknak, a zsarnoki cselekedeteknek, a kínzásoknak és a háborúnak. Amikor a Sátán megtámadja a szeretet természetes törvényét, amit Atyám alkotott, akkor szörnyű gyötrelembe viszi az embert. Amíg a szeretet hiányzik az életükből, nem fognak békére lelni. Ahol nincs szeretet, ott hiányozni fog a mások iránti bizalom is, és ha egy ember lelkében gyűlölet van, akkor rettenetes kegyetlenséggel fog bánni másokkal.

A gyűlölet soha nem jöhet Istentől. A gyűlölet az ördögtől származik. Aki gyűlöl, az utánozza a Sátánnal együtt járó tulajdonságokat. Mivel utánozza a Sátánt, ezért az ember gyakran fogja a gyűlöletet édes és ravasz álarc mögé rejteni. Gyakran megtörténik, hogy amikor valaki gyűlöli a másikat, – azért hogy megtévessze őket – azt mondja, hogy ő csupán szeretetből beszél, s közben kárt okoz neki. Az az ember, aki gyűlöl, akárcsak a Sátán, nagyon elővigyázatos, nehogy felfedje a gyűlöletét. Sokan azt fogják mondani, hogy ők jóhiszeműen jártak el, mert szükség van a becsületességre. Azonban a gyűlöletből fakadó cselekedet nem hozhat jó gyümölcsöt, mert akárcsak a romlott hús, romlást fog hozni és aztán a lélek halálát.

A Szeretet minden, ami számít a Szememben. Biztosak lehettek abban, hogy mindazok, akik tele vannak szeretettel – egymás és Isten iránt -, azok már a kegyeimben vannak. Azoknak, akik Isten kegyeit élvezik, nagy Irgalmasságot fogok mutatni. Azok, akiknek a lelkében gyűlölet van, nem fognak Irgalmasságban részesülni, hacsak előbb meg nem váltják önmagukat a Szememben. Nem szabad elfelednetek, hogy a gyűlölet a maga mindenféle formájában, különösképpen, ha azt az Én Nevemben gyakorolják, csak lelki sivárságot fog hozni.


Az Én Szeretetem sokkal nagyobb, mint azt bárki érezni képes. Az meghaladja felfogóképességeteket. Irántatok való Szeretetem nagyságának és mélységének köszönhetően, el foglak tölteni mindnyájatokat Szentlelkemmel. Szeretetem elő fogja hozni szívetekben a szeretetet, független attól, hogy az mennyire csekély az adott lélekben. Ezért, kérem, hogy ne adjátok fel soha a reményt, mely szerint Én üdvösséget hozok az egész világ számára, mert a Türelmem végtelen és a Szeretetem örökkévaló.JézusotokOlvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-vilag-megmentesere-vonatkozo-terveim-elkeszultek-es-en-egy-lelket-sem-fogok-egykonnyen-elengedni/

—–
Római katolikus:

12-26

Szent István első vértanú

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Látom a megnyílt eget és az Emberfiát!
Abban az időben:
István kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógáiból némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal. De bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.
Miközben hallgatták, haragra gyulladtak, és a fogukat vicsorgatták ellene.
Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre, látta az Isten dicsőségét, és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom a megnyílt eget, és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll!” Erre ordítozni kezdtek, és befogták fülüket. Egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le a ruháikat.
Miközben megkövezték, István így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Amint ezt kimondta, halálba szenderült.

Ez az Isten igéje.
ApCsel 6,8-10;7,54-59

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet. Vö. 6. vers.
Előénekes: Légy oltalmazó sziklaváram és megerősített házam, * hogy megszabadíts engem!
Erősségem és menedékem te vagy nékem, * nevedért vezess és irányíts engem!
Hívek: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
E: Kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, Uram, igazság Istene.
Ujjongok és örvendezem irgalmasságod miatt, * mert kicsiny voltomat tekintetre méltattad.
H: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
E: Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem.
Ragyogjon föl arcod szolgád fölött, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
H: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Zsolt 30,3cd-4.6 és 8ab.16bc és 17

ALLELUJA
Áldott, aki az Úr nevében közeleg, * Isten az Úr, és reánk árasztja fényét. Zsolt 117,6a.27a – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke fog szólni belőletek.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,17-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-26

——
Görög katolikus:

11 Jézus az, aki az embereket Isten számára különválasztja, de mind ő, mind pedig azok, akiket különválaszt, ugyanabból a családból származnak. Ezért nem is szégyelli Jézus őket a testvéreinek nevezni, 12 hanem azt mondja:

„Istenem, rólad beszélek testvéreimnek,
    és dicséreted éneklem összegyűlt testvéreimmel együtt.”[a]

13 Azt is mondja:

„Istenben bízom én”,[b]

és ezt is:

„Itt vagyok, és velem együtt a gyermekek is,
    akiket Istentől kaptam.”[c]

14 Ezek a „gyermekek” közönséges hús-vér emberek. Ezért Jézus is ugyanilyen emberi testben járt a Földön. Azért kellett ennek így lennie, hogy Jézus a saját halálával legyőzze a Sátánt, aki a Halál felett uralkodik. 15 Igen, Jézus emberré lett és meghalt, hogy az embereket megszabadítsa a halálfélelemtől, amely őket egész életükben rabszolgaságban tartotta.

16 Nyilvánvaló, hogy Jézus nem az angyaloknak nyújtott segítő kezet, hanem Ábrahám utódainak. 17 Ezért kellett Jézusnak minden tekintetben hasonlóvá válnia a testvéreihez. Csak így lehetett könyörületes és hűséges Főpap, aki Istent szolgálja. Csak így szerezhette meg Isten bocsánatát a nép bűneire. 18 Jézus megtapasztalt minden kísértést és szenvedést, ezért most valóban tud segíteni azoknak, akiket ugyanezek a kísértések tesznek próbára.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+2%3A11-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Menekülés Egyiptomba

13 Miután a bölcsek elmentek, Józsefnek álmában megjelent az Örökkévaló egyik angyala, és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg ismét szólok neked! Heródes ugyanis kutatni fog a gyermek után, mert meg akarja ölni.”

14 József azonnal felkelt, és még azon az éjjelen a gyermekkel és annak anyjával együtt Egyiptomba indult. 15 Ott is maradt egészen Heródes haláláig. Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott a próféta által:

„Egyiptomból hívtam ki a fiamat.”[a]

Heródes megöleti a betlehemi gyermekeket

16 Amikor Heródes fölismerte, hogy a bölcsek túljártak az eszén, őrjöngött dühében. Kiküldte a katonáit, hogy öljenek meg Betlehemben és a környékén minden fiúgyermeket, aki kétéves, vagy annál fiatalabb volt. A két éves kort azért szabta meg, mert a bölcsektől megtudta a csillag feltűnésének idejét. 17 Ekkor teljesedett be, amit Isten Jeremiás próféta által mondott:

18 „Kiáltozás hallatszott Rámában,
    nagy sírás és jajgatás:
Ráhel siratta gyermekeit,
    és nem akart megvigasztalódni,
    mert meghaltak.”[b]

Visszatérés Egyiptomból

19 József és családja Egyiptomban éltek, amikor Heródesnek vége lett. Akkor az Örökévaló egyik angyala megjelent Józsefnek álmában, 20 és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és az anyját, és térj vissza Izráel földjére, mert akik meg akarták ölni a gyermeket, már meghaltak!”

21 József útrakelt, és hazatért a gyermekkel és Máriával Izráel földjére. 22 De nem mert Júdeába menni, mert meghallotta, hogy ott Arkhelaosz, Heródes fia uralkodik. Akkor Isten tanácsot adott Józsefnek álmában, aki így a családjával együtt Galileába ment, 23 és odaérve Názáret városában telepedett le.

Így teljesedett be, amit Isten a próféták által mondott a Messiásról:

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/26
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–