Címke: árulás

A leginkább megbecsült Püspököm az igazságszolgáltatás szörnyű tévedésének tárgyát fogja képezni

Igazság Könyve:

“2014.04.10 17:22

Drága szeretett leányom, majd megszakad a Szívem felszentelt szolgáim helyzete és a nehéz megpróbáltatások miatt, amellyel szembe kell nézniük ellenségeim miatt. A leginkább megbecsült Püspököm az igazságszolgáltatás szörnyű tévedésének tárgyát fogja képezni. Aztán, miután őt már leördögözték, sok felszentelt szolgámnak szemrehányást fognak tenni, ha panaszkodni mernek az új törvények ellen, amelyek nem Tőlem valók, és amelyeknek szemtanúi kell, hogy legyenek Egyházamba való bevezetésekor.

Sok felszentelt szolgám el fog tűnni, és akaratuk ellenére börtönbe fogják őket zárni. Másokra viszont, akik elmenekültek az ellenségtől, vadászni fognak, és nekik azokat a napokat jó előre, nagyon óvatosan meg kell tervezniük. Nem sokkal később az antikrisztus képe minden oltár fölött lógni fog, miközben majd Arcomnak, Keresztemnek, a szenteknek és Szentségeknek minden nyoma nyomtalanul eltűnik. Ez a diktatúra olyan lesz, mint azok, amelyeket korábban már megéltetek, ahol az embereket eltaposták. Ezektől az új világvallás imádóitól azt fogják elvárni, hogy meghajoljanak az antikrisztus képe előtt. Ezek az imádók saját magukat fogják megáldani ez utálat előtt, de nem a Kereszt jele lesz az, amit magukra fognak vetni – ez egy kézjel által fog történni. Mindazok, akik a fenevad előtt meghajolnak, az ő rabszolgáivá válnak, akik aztán azok ellen fognak fordulni, akik nem hajlandók bálványozni a fenevadat. Még a saját családtagjaikat is el fogják árulni, kiszolgáltatván őket a büntetésnek; ilyen nagy hatalmat fog a fenevad felettük gyakorolni.

Én egyfajta védelmet fogok örökségül mindnyájatokra hagyni, a fenevad hatalma ellen, különösen felszentelt szolgáimnak, és utasításokat fogok adni e szívszaggató út minden lépésénél. El fogom küldeni nektek bátor szolgáimat, püspökeimet, papjaimat és más szolgákat, akik mindnyájan Hozzám tartoznak, és akik továbbra is szolgálni fognak Engem. Ők (kegyelmi) Ajándékokkal lesznek megáldva, amelyek segíteni fognak nektek, hogy Bennem és Velem maradjatok, hogy képesek legyetek elviselni ezt a nyomást addig a napig, amikor eljövök megmenteni népemet, és Királyságomba viszem azt. Ne féljetek ezektől az időktől, mert ezek nem lesznek nehezek, ha elfogadjátok Irgalmasságom Kezét, és megtanultok teljesen megbízni Bennem. Ma megáldalak benneteket Atyám Nevében és az Én Erőmet, Bátorságomat és Lendületemet adom nektek, mert ezekre szükségetek lesz, ha továbbra is igaz Keresztények maradtok és hűek Szent Szavamhoz.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-leginkabb-megbecsult-puspokom-az-igazsagszolgaltatas-szornyu-tevedesenek-targyat-fogja-kepezni/


—–
Római katolikus:

2019-04-10

5. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Az Isten ellen lázadó ember mindig megszégyenül, bármilyen erősnek és hatalmasnak gondolja is magát.
A babiloni fogság idején Nabukodonozor király elé hurcoltak három ifjút, – Sidrák, Misák és Abdenágó volt a nevük – és a király kérdőre vonta őket:
„Igaz-e, hogy megvetitek isteneimet, és nem imádjátok az aranyszobrot, amelyet készítettem? Nos, hogyha fölharsan a kürt, a fuvola, és szól a hárfa, lant, koboz és citera, készek vagytok-e a szobor előtt leborulni és imádni azt? Mert hogyha nem, nyomban tüzes kemencébe vetlek titeket; és van-e olyan isten, aki kezemből megszabadít titeket?”

Sidrák, Misák és Abdenágó így felelt a királynak:
„Nem szükséges, ó, király, hogy erre válaszoljunk neked. A mi Istenünk, akit tisztelünk, ki tud szabadítani minket az égő tüzes kemencéből és a te kezedből. De ha nem akarná is, tudd meg, király, hogy isteneidet akkor sem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet állítottál, nem imádjuk:”
Ekkor a király nagy haragra lobbant az ifjak ellen. Arca is elváltozott, és úgy rendelkezett, hogy a kemencét a szokásosnál hétszerte jobban fűtsék be. Majd meghagyta legerősebb katonáinak, hogy kötözzék meg Sidrákot, Misákot és Abdenágót, és vessék őket a tüzes kemencébe.
Így is történt, (Ők azonban sértetlenül jártak-keltek a lángok között; magasztalták Istent, aki Úr minden fölött.) Ekkor a király megdöbbent, sietve felállt, és így szólt főembereihez:
„Nemde, három megkötözött ifjút dobtunk a tűzbe?”
Azok azt felelték: „Úgy van, nagy király.”
Ekkor a király így folytatta: „Én azonban négy férfiút látok, és ezek kötelékeiktől megszabadulva, sértetlenül járnak-kelnek a lángokban. A negyedik éppen olyan, mint Isten angyala.”
Majd így fohászkodott: „Áldott legyen Sidrák, Misák és Abdenágó Istene, ki elküldötte angyalát hű szolgái
megmentésére. Ők csak benne bíztak egyedül, és nem hallgattak a király szavára. Kockára tették életüket, hogy az igaz Istenen kívül ne kelljen más istent imádniuk és szolgálniuk!”
Ez az Isten igéje.
Dán 3,14-20.91-92.95

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké. (52b. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene. *
Hívek: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott a te dicsőséges szent neved. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy templomodban, dicsőséged szent helyén, *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy királyi trónodon. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy, aki mélységekbe tekintesz, † és a kerubok fölött trónolsz. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy az égbolt fölött. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
Dán 3,52.53.54.55.56

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jószívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
„Akkor lesztek valóban szabadok, ha az Isten Fia szabaddá tesz benneteket.”
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: »Szabadok lesztek?«”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ottmarad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.”
Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek:Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.”
Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 8,31-42″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-10

 
 
 
“2014.04.09 15:30

Az igazi megtérés az emberek Isten iránti szeretetéből fakad, amelynek a Szentlélek Ajándéka és az ember szabad akarata a hajtóereje. Ezt a hamis tant a ti szabad akaratotok nélkül varrják a világ nyakába. Ha ezt visszautasítjátok, akkor Fiam ellenségei meg fognak büntetni benneteket.

Azoknak, akik elárulják Fiamat az utolsó napokban, nem lesz életük. Azok, akik nem fogják Őt elárulni, örökké fognak élni Isten Dicsőségében.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-fiamat-jezus-krisztust-egy-masik-judas-fogja-elarulni-aki-nagy-hatalommal-rendelkezik/

 
 

——
Görög katolikus:

Ki tervezte és vitte végbe mindezt?
    Ki hozta elő kezdettől fogva a nemzedékeket?
Én, az Örökkévaló!
    Mert én vagyok az Első,
és ugyanaz leszek akkor is,
    mikor szólítom az utolsó nemzedéket!”
Látják ezt a távoli nemzetek,
    remegve félnek, és összegyűlnek,
    reszketve jönnek a föld széleiről.

6-7 Bíztatja egymást az ötvös és a kovács,
    ezt mondják: „Légy erős!”
Egymást bátorítja és segíti
    az ács és a fafaragó: „Így jó lesz,
csak meg kell még erősíteni a bálványt,
    hogy ne inogjon!”

Ne félj, mert veled vagyok, Izráel!

Ezt mondja az Örökkévaló:
„De te, Izráel, ne félj,
    mert szolgám vagy!
Téged választottalak, Jákób,
    barátomnak, Ábrahámnak népe.[a]
A föld széléről hoztalak el,
    a világ végéről hívtalak magamhoz.
Azt mondtam neked:
    Szolgám vagy!
Én választottalak,
    soha nem doblak félre!
10 Ne félj,
    mert veled vagyok!
Ne aggódj,
    mert én vagyok Istened!
Megerősítelek,
    sőt, megsegítelek!
Igazságos jobbommal felkarollak,
    és megtartalak.
11 Nézd! Akik gyűlölnek téged,
    megszégyenülnek, és vereséget szenvednek.
Akik harcolnak ellened,
    elvesznek, és megsemmisülnek.
12 Keresed majd ellenségeidet,
    de nem találod őket.
Akik ellened támadtak,
    semmivé lesznek,
    végleg eltűnnek.

13 Hiszen én vagyok az Örökkévaló, a te Istened!
    Fogom a jobb
kezed,
s azt mondom:

    Ne félj, én segítek neked!
14 Ne félj, férgecske Jákób,

    maroknyi Izráel,
én segítek neked!
    — mondja az Örökkévaló,
    Megváltód, Izráel Szentje. — …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+41:4-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A Szövetség jele: a körülmetélés

17.1 Amikor Abrám 99 éves lett, az Örökkévaló ismét megjelent neki, és megszólította:

„Én a Mindenható Isten[a] vagyok,
    te pedig élj a jelenlétemben,
    és senki ne vádolhasson téged!
Szövetséget kötök veled,
    és nagyon megsokasítom utódaidat.”

Akkor Abrám a földre borult Isten előtt, aki így folytatta: „Lásd, ez az én részem a szövetségből: Sok nép atyjává teszlek. A neved sem Abrám[b] lesz, hanem Ábrahám[c], mert sok nép atyjává tettelek. Nagyon megsokasítalak, nemzeteket támasztok belőled, és királyok származnak tőled. Szövetséget kötök veled, és nemzedékről-nemzedékre utódaiddal is: örök szövetséget, hogy Istened leszek, és nekik is Istenükké leszek. Kánaán földjét pedig, amelyen most jövevény vagy, neked és utódaidnak adom örök birtokul, és Istenükké leszek.”

Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: „A te részed a szövetség szerint: tartsd meg szövetségemet, és utódaid is őrizzék meg, nemzedékről-nemzedékre!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+17:1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

20 A bölcs fiú örömet szerez apjának,
    az öntelt ostoba pedig szégyent hoz anyjára.
21 Az értelmetlen örül, ha valami ostobaságot tehet,
    az értelmes pedig egyenes úton jár.
22 Bölcs tanács nélkül meghiúsul a terved,
    ha pedig hallgatsz a bölcsek tanácsára, megvalósul.
23 Örömet szerez, ha meg tudsz felelni valakinek,
    még inkább, ha ezt jó pillanatban teszed!
24 A bölcs ember útja felfelé vezet, az életre,
    egyre távolabb a halottak országától, amely a mélyben van.
25 Az Örökkévaló összedönti a büszkék házát,
    de megvédi az özvegyek birtokát.
26 A gonosz gondolatokat gyűlöli az Örökkévaló,
    de a kedves szavakat szereti.
27 Aki csalással szerzett vagyon után sóvárog,
    saját családját teszi tönkre,
    aki pedig gyűlöli a megvesztegetést, élni fog.
28 Az igazságos megválogatja szavait,
    de az istentelenek szájából árad a gonoszság.
29 Az Örökkévaló távol van az istentelenektől,
    de az igazak imádságára válaszol.
30 Az örömtől ragyogó szemek másokat is felvidítanak,
    s a jó hír szinte megeleveníti testedet.
31 Aki hallgat a figyelmeztetésre, amely az életre vezet,
    az a bölcsek között fog lakni.
32 Aki elutasítja a figyelmeztetést, a saját életét gyűlöli,
    aki viszont megfogadja, értelmes lesz.
33 Az Örökkévaló tisztelete és félelme bölcsességre tanít,
    és a megtiszteltetést az alázatosság készíti elő.

16.1 Az ember szíve tervezget,
    de a bölcs válasz az Örökkévalótól származik.
Mindenki helyesnek tartja a saját tetteit,
    de az Örökkévaló az, aki mérlegeli szívünk szándékait.
Bízd rá az Örökkévalóra minden dolgodat,
    így lesznek sikeresek a terveid.
Az Örökkévaló mindent a saját rendeltetése szerint teremtett,
    még az istenteleneket is: őket a veszedelem napjára.
Az Örökkévaló utálja, aki öntelt,
    s biztos, hogy nem hagyja büntetlenül.
A kegyelem és hűség eltörli[a] a bűnt.
    Tiszteld és féld az Örökkévalót, az távol tart a gonosztól!
Ha az Örökkévalónak tetszik, ahogy élsz,
    még az ellenségeidet is kibékíti veled.
Jobb a kevés, amit igazságosan szereztél,
    mint a nagy gazdagság, amihez csalással jutottál.
Terveidet a szíved készíti,
    de lépteidet az Örökkévaló irányítja.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=proverbs+15-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/04/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
—–
WARNING! SCARY! – Justin Bieber Baby (REVERSED) SATANIC ILLUMINATI MESSAGE

Gyermekorom egész ideje alatt tudtam, hogy Ki vagyok

Igazság Könyve:

“2013.12.12 23:15

Drága szeretett leányom, miközben a Születésnapom ideje közeledik, azt szeretném, hogy minden Keresztény szerte a világon Születésem okáról elmélkedjen.

Születésemet Atyám tervezte meg gyermekei iránti Nagy Irgalmának és rendkívüli Szeretetének köszönhetően. Az Ő legnagyobb áldozata az volt, hogy elküldte egyszülött Fiát egy hálátlan, bűnösökkel teli világba, akik nem akarnak tudni Róla, Feltételei miatt. Minden prófétai beavatkozás azért történt, hogy megpróbálják megváltoztatni megkeményedett szívüket, hogy keressék az Ő Dicsőségét. De ők szembe fordultak Vele, és megölték a prófétákat, akik a lelkük számára szükséges Táplálékkal táplálták őket.

Elküldvén egy ártatlan
gyermeket a világba – az Ő egyetlen Fiát –, mint egy alázatos szolgát emberi testben, azoknak szolgáltatta ki Magát, akiktől az volt az elvárás, hogy szolgálják Mesterüket. Ezért a Mester, Szolga lett, ami az Alázat legnagyobb formája. Mégis Ő annyira szerette gyermekeit, hogy készen állt bármit megtenni, csakhogy visszaszerezze őket a Sátán megtévesztéséből és csábításából.

Gyermekkorom egész ideje alatt tudtam, hogy Ki vagyok és azt is, hogy mit várnak el Tőlem. Mivelhogy tudtam Ki vagyok, és mit várnak el Tőlem, ugyancsak megijedtem. Emberi lény révén, szenvedtem a félelemtől. Könnyen sebezhető voltam. Mindenkit szerettem, aki kapcsolatba került Velem, és mindenkiben megbíztam, mivel szerettem őket. Nem tudtam, hogy meg fognak ölni Engem, mert azt gondoltam, hogy Királyságom ideje elérkezett. Voltak bizonyos dolgok, amiket Atyám eltitkolt Előlem, Aki nem úgy értekezett Velem, mint ahogyan azt ti gondolnátok. Ehelyett egy Belém árasztott tudást kaptam, hogy Atyám kívánságának megfelelően a számomra kijelölt feladat által üdvösséget hozzak mindenki számára.

Azért került sor mindenféle Isteni Beavatkozásra, hogy megnyerje azok lelkét, akik azt gondolták, hogy ismerik Atyám törvényeit, de akik mégis elferdítették azokat, csakhogy megfeleljen saját vágyaiknak és önző énjüknek.

Sok évét töltöttem szeretett Édesanyámmal és nevelőatyámmal, Szent Józseffel, mint bármely más család. Nagyon szerettem őket, és boldog voltam. Mi nagyon közel álltunk egymáshoz; Édesanyám különleges Kegyelmekkel volt megajándékozva, melyeket a Szentlélek Ereje által kapott. Ez azt jelentette, hogy Ő pontosan tudta, hogy milyen következményekkel jár az Én Küldetésem. Ő ismerte a nehézségeket, amelyekkel szembe kellett néznem: az elutasítást, a gúnyolódást. De azt Ő sem tudta, hogy meg fognak Engem gyilkolni.

Küldetésem első két évében – miután napi húsz órát töltöttem hirdetvén az Igazságot – felismertem, hogy az ellenzék is megnövekedett. Mindazok, akik meghallották Szavamat, felfigyeltek rá, annak ellenére, hogy nem tudták pontosan megérteni, amit mondani akartam nekik. Sokan, akik elfogadták, hogy Én az Igazságot mondtam nekik, nehéznek találták, hogy kövessenek Engem a gúnyolódás miatt, amellyel szembe kellett nézniük. Bárhogyan is, ellenségeim nem tudtak figyelmen kívül hagyni Engem. Sok vitának, szóváltásnak és feszültségnek voltam a tárgya.


Szörnyű hazugságokat terjesztettek Rólam, beleértve Erkölcsösségemet, Épelméjűségemet és Szándékaimat, mégsem tudták figyelmen kívül hagyni, amit tettem, mondtam, vagy amit Atyám Országáról meséltem nekik.Azok árultak el Engem, akik szerettek Engem, de akiknek nem volt elég bátorságuk ahhoz, hogy kövessenek Engem. Atyám Kegyelme által elviseltem mindezt a Szenvedést, míg végül a végső beteljesedés világossá vált Számomra. Tudtam tehát, hogy ők nem fognak elfogadni Engem. A vége felé felismertem az Igazságot, de azt is tudtam, hogy nem fogom feladni. És így az Alázat legnagyobb cselekedete által, Isten az egyetlen Fia által Áldozattá vált, és lehetővé tette, hogy az ember szörnyű szenvedést, megkorbácsolást és erőszakos halált okozzon Neki. Ez, a Sátán szemein keresztül szemlélve, látszólag egy gyáva cselekedet a Részemről, ami azt jelentette, hogy ő kétségbe vonta, hogy Én tulajdonképpen az Emberfia lennék. És így ő be lett csapva. Ezért a Sátán nem tudta megakadályozni az Alázat ezen Nagy Cselekedetét, mert nem maradt senki, akit megkísérthetett volna. Amikor önként és csendes áldozatként a halálba mentem, eltelve az emberiség iránti szeretettel, ő, a Sátán, nem tudta felvenni a versenyt ezzel a cselekedettel, mivel ő az alázat semmilyen formájával sem rendelkezik. Így Én önként és azzal az égő vággyal mentem, hogy megmentsem a lelkeket, és az Örök Élet örökségét hagyjam a világra. Azonban Királyságom többnyire a Sátán fennhatósága alatt maradt. A lelkek azonban ismerték az Igazságot.
Most annak biztosítása érdekében, hogy az emberek megértsék az Igazságot, visszajövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat.
Ezzel Magamra vontam a Sátán haragját. Az Igazság elrejtésére vonatkozó tervei mesterkéltek, és alaposan ki vannak dolgozva. Ezen utolsó kísérlet által ravasz módon beszivárgott Egyházamba, hogy azokat a lelkeket tagadja meg Tőlem, akikért eljöttem; azokat a lelkeket, akiknek természetes joguk van az Általam megígért Dicsőséges Királysághoz. Ez alkalommal nem fog győzni.Sajnos nagyon sok lélek meg lesz tévesztve, és mint olyan, meg lesznek fosztva Atyám legnagyobb Ajándékától, melyet az emberiség számára ad. Egy olyan élet a tietek, ahol egy örökkévalóságon át Isten Dicsőségében tökéletes testben és lélekben élhettek. Mindannyian. Ne tékozoljátok el ezt azzal, hogy engeditek magatokat elvakítani Isten Igaz Szavára.

—–
Római katolikus:

2018-12-12

2. adventi hét szerda

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Hatalmas az Úr, és megerősíti az elfáradtakat: a benne bízók új erőre kapnak.
Prófétája által szól az Úr: A szent és nagy hatalmú Isten kérdezi: „Kihez hasonlítotok ti engem? És kivel tesztek egyenlővé? Emeljétek föl tekinteteteket és lássátok: Ki alkotta mind a csillagokat? Ő, aki elvezeti seregüket, megszámolja őket, és nevén szólítja valamennyit; hatalma és nagy ereje miatt el nem marad egy sem. Miért mondod ezt, Jákob, miért beszélsz így, Izrael: »Sorsom el van rejtve az Úr elől, és igazságom elkerüli Istenem figyelmét«? Hát nem tudod és nem hallottad még, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő teremtette a föld határait. Nem lankad el és nem fárad el, és bölcsessége kifürkészhetetlen. Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültét. Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.
Ez az Isten igéje.
Iz 40,25-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat! 1a. vers.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!
E: Megbocsátja minden vétkedet, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem bűneink szerint bánik vélünk, * és nem gonoszságaink szerint fizet vissza nekünk.
H: Áldjad, én lelkem, * áldjad az Urat!
Zsolt 102,1-2.3-4.8 és 10

ALLELUJA
Íme, jön már az Úr, hogy népét megváltsa, * boldog, aki készen áll, hogy találkozzék véle! – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus magához hívja a megfáradtakat és a szenvedőket.
Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű –, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,28-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-12

——
Görög katolikus:

Figyelmeztetés a visszaesés veszélyére

11 Ezekről még sok mondanivalónk lenne, de nehezen értenétek meg, mert a szellemi felfogóképességetek eltompult. 12 Ilyen hosszú idő után már nektek kellene másokat tanítanotok! Most mégis arra van szükségetek, hogy valaki Isten tanításának alapelemeit ismételje át veletek. Olyan tanításra van szükségetek, mint a kis gyerekeknek való tej, mert még nem bírjátok a felnőtteknek való ételt. 13 Aki csak tejet iszik, az még csecsemő. Az ilyen ember még járatlan és tapasztalatlan az isteni igazságok megértésében. 14 Az igazi ételek a szellemi értelemben felnőtteknek valók, akik már megtanulták, hogyan kell megkülönböztetni a jót a rossztól.

6.1 Ezért hagyjuk el a Krisztusról szóló alapvető tanításokat, és igyekezzünk szellemileg felnőtté válni! Ne kezdjük el újra elölről az abc-t: az elemi tanítást az Istenben való hitről és a gonosz dolgok elhagyásáról, a bemerítkezésekről, a kézrátételről,[c] a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről! Tovább kell mennünk, és komolyabb tanításokkal kell foglalkoznunk. A továbbiakban ezt is fogjuk tenni, ha Isten megengedi.

4-6 Ha valaki elhagyja Krisztus útját, vajon visszatérhet-e hozzá megint? Olyanokról beszélek, akiket az igazság egyszer már megvilágosított, meg is ízlelték ajándékát, megkapták a Szent Szellemet, hallották Isten beszédét, megtapasztalták a következő korszak erejét, azután mégis elhagyták Krisztus útját. Ezek szinte ismét megfeszítik Isten Fiát, és szégyent hoznak rá az emberek előtt. Vajon az ilyen emberek ezután ismét visszatérhetnek Istenhez? Nem, ez lehetetlen!

Vannak, akik olyanok, mint a termőföld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényeket terem azoknak, akik megművelik — ők áldást kapnak Istentől. Mások viszont olyanok, mint az a föld, amely folyton csak töviseket és gazt terem. Az ilyen föld haszontalan, átkot érdemel, és végül a tűz égeti meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

30 Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta a tanítványoknak, hogy erről senkinek ne beszéljenek.

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Ezután tanítani kezdte őket: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók el fogják utasítani, végül megölik, de három nappal később fel fog támadni. 32 Egészen nyíltan beszélt nekik erről. Péter ekkor félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani. 33 De Jézus hátat fordított neki, a tanítványaira nézett, majd ezekkel a szavakkal utasította rendre Pétert: „Takarodj a szemem elől[a], Sátán! Nem Isten ügyét tartod szem előtt, hanem az emberi érzéseket.”

34 Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket, meg a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát, vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+8%3A30-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Isten, az Atya: Ez egy felhívás azok üdvössége érdekében, akik az eretnekséget nem fogják kétségbe vonni, amit hamarosan ki fognak nyilvánítani

Igazság Könyve:

“2013.10.24 19:45

Drága leányom, jövök, hogy elmondjam a világnak: ellenségeim, akik azokként álcázva járják be a világot, akik azt mondják, hogy Isten Szavát hozzák az emberek tömegének, mostanra már egy emberként egyesültek. Egyként egyesítik erejüket, és gonosz csalásukkal elcsúfítják a Földet.

Én készen állok. Várakozom. Amint gonosz törvényeiket hamarosan bevezetik, Én le fogok sújtani rájuk, és a világ tanúja lesz büntetéseimnek. Figyelmeztetéseim süket fülekre találtak, és azok túl büszkék ahhoz, hogy elfogadják Irgalmasságom Kezét, melyet ezeken az Üzeneteken keresztül adok számotokra. A vezetők, akik az emberi jogok nevében üldöznek benneteket, az Én Kezemtől fognak szenvedni. Ők azt hiszik, hogy hatalmuk mindenható, és hogy legyőzhetetlenek, de hamarosan tudni fogják, hogy ők semmik a Teremtőjük Hatalma nélkül.

Én vagyok az Élet Szerzője, és éppen ezért, azok, akik úgy döntenek, hogy a hatalmukat arra használják fel, hogy gyermekeim testi és lelki életét elvegyék, mindenüket el fogják veszteni. Ha gyermekeim ellen harcoltok és eláruljátok Fiamat, Jézus Krisztust, kevés remény van számotokra. Nem adom egykönnyen Irgalmamat nektek, mert nagyon Megharagítottatok Engem. Mindazonáltal vágyom hűségetekre, de figyelmeztetlek benneteket az ördöggel való játszás veszélyeire. Én minden esélyt meg fogok nektek adni, hogy elforduljatok attól a bilincstől, mely az istentelen háromsághoz köt benneteket. Meg kell szabadítanotok magatokat a Sátán láncaitól. Az időtök rövid.

Arra kérlek benneteket, hogy nézzetek a Bibliába, az Evangéliumokba, és keressétek meg a már megjövendölt nagy hitehagyásra utaló jeleket, mivel az már elnyelte a világot, és úgy terjed, akár egy halálos vírus a társadalmatok minden elképzelhető részében. Ti megfertőződtetek, és Én, a ti Atyátok, most eljövök, hogy megtisztítsalak benneteket ettől a szörnyű szenvedéstől. Nektek könyörögnötök kell Hozzám segítségért, mielőtt túl késő lenne már számotokra.

Most imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját. Kérjétek segítségemet.

A Keresztes Imahadjárat 124. imája: Hallgasd meg a szabadságért Hozzád intézett kérésemet
Ó Istenem, Irgalmas Atyám, minden létezőnek a Teremtője, hallgasd meg a szabadságért Hozzád intézett kérésemet.
Szabadíts meg engem a rabszolgaság láncaitól, és védj meg engem a gonosz üldöztetéstől.
Segíts nekem, hogy felismerjem az Igazságot, és jöjj segítségemre még akkor is, ha össze lennék zavarodva, vagy ha kételkednék Szavadban. Bocsáss meg nekem, ha megbántalak, és vigyél engem Új Földi Paradicsomod menedékébe. Ámen.

Közel az idő Számomra, hogy bejelentsem Fiam Második Eljövetelét. Az idő gyorsan halad, és ellenségeim uralkodása, bár rövid életű lesz, mégis egy örökkévalóságnak fog tűnni azon kegyetlenség miatt, melyet gyermekeim iránt fognak mutatni. Ők egyáltalán nem fognak tisztességesen viselkedni azokkal az ostoba emberekkel szemben, akik hűséget fognak esküdni a fenevadnak. Ahogy Engem gyűlöl a gonosz, ugyanúgy gyűlöli gyermekeimet is, legyenek azok bár jók vagy gonoszak.

Ez egy felhívás azok üdvössége érdekében, akik az eretnekséget nem fogják kétségbe vonni, amit hamarosan ki fognak nyilvánítani. Nektek újra és újra meg kell kérdőjeleznetek minden kétséget, amelyek elárasztják a lelketeket, amikor szomorúnak érzitek magatokat bármilyen tan új formája miatt, melyet szívetekben nem éreztek igazságosnak.

Én nem adtam felhatalmazást, hogy bármilyen új törvényt vagy szentséget az Én Szent Nevemben bevezessenek.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-ez-egy-felhivas-azok-udvossege-erdekeben-akik-az-eretnekseget-nem-fogjak-ketsegbe-vonni-amit-hamarosan-ki-fognak-nyilvanitani/

 
 
 

Pál Istentől kapta a felhatalmazást11 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12 hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-
https://oca.org/readings/daily/2018/10/23

—–

 

 
 
“2013.10.23 15:34

Gyermekem, Én védelmemmel borítom be valamennyi gyermekemet, hogy továbbra is megőrizzék a nyugalmukat,
maradjanak békében, és legyenek erősek a nagy megpróbáltatások ezen idején.

Nektek, gyermekeim, el kell fogadnotok azt a tényt, hogy mindig érezni fogjátok a fájdalmat, amelyet az elszigeteltség, az
elutasítás és az elbocsátás okoz azok részéről, akik Isten Szavát megvetik. A Fény azokat vonzza, akik sötétségben vannak, és ők mindig támadni és szidalmazni fognak benneteket, amikor ti teljes egységben vagytok Fiammal, Jézus Krisztussal.
 
A Fiam egy nagy megújulást tervez ebben az időben a Földön, és ez sok fájdalmat fog okozni, mivel ez egy tisztítási formában fog jelentkezni. Ez azt jelenti, hogy most sokan szenvedni fognak a bűneik miatt, miközben a Föld Jézus Krisztus számára felkészítés alatt van, hogy amikor a tisztogatás megtörtént, a kihirdetésre sor kerüljön.
 
 
 
“2013.10.22 13:30

Ti vagytok az a nemzedék, kiknek tanúskodniuk kell Egyházam végső Keresztre feszítéséről, de tudnotok kell a következőt: Dicsőséges Testem, az Új Jeruzsálem a hamuból fog kiemelkedni, és ti arra lesztek kiválasztva, hogy a tizenkét nemzet körében uralkodjatok. Ha ti továbbra is hűek maradtok Hozzám, Én dicsőségben felemellek benneteket, és a Menny és a Föld a tietek lesz az eljövendő világban. Nektek kizárólag Rám kell összpontosítanotok az utálat pusztítása során, mert az rövid lesz. És aztán többé soha semmi sem fog Tőlem elválasztani benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-vagytok-az-a-nemzedek-kiknek-tanuskodniuk-kell-egyhazam-vegso-keresztre-fesziteserol/

 

—–
Római katolikus:
2018-10-2429. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus szeretetének titka: a pogányok is társörökösök, és tagjai az Egyháznak.
Testvéreim!
Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból megismertem Krisztus titkát, amint föntebb már röviden megírtam. Ha elolvassátok, megértitek, hogy megismertem Krisztus titkát, amelyről korábban nem tudtak az emberek, de most a (Szent)lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta.
Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és az evangélium által részesei az ígéreteknek. Ennek lettem szolgája Isten kegyelmi adományából, amelyet hathatós erejével juttatott nekem.
Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül az a kegyelem, hogy Krisztus felfoghatatlan gazdagságát hirdessem a pogányoknak, és megvilágosítsak minden embert; hogyan valósult meg ez a titok, amely kezdettől fogva el volt rejtve a mindent teremtő Istenben, hogy most az Egyház által az Isten szerfölött sokrétű bölcsessége nyilvánvalóvá legyen a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt. Ez volt az ő örök szándéka, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban megvalósított. A benne való hit által van reményünk és biztonságos utunk Istenhez.
Ez az Isten igéje.
Ef 3,2-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból! Vö. 3. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Íme, Isten az én üdvösségem, * bízom benne, és nem félek.
Mert az Úr az én erősségem és dicsőségem, * ő lett nékem szabadulásom.
Hívek: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból!
E: Adjatok hálát az Úrnak, * magasztaljátok az ő nevét.
A népek közt hirdessétek tetteit, * emlékezzetek meg arról, hogy Fölséges az ő neve.
H: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból!
E: Zengjetek dalt az Úrnak, mert csodás dolgokat művelt: * tudja meg az egész világ!
Ujjongjatok és dicséretet mondjatok, Sion lakói, * mert nagy a ti körötökben Izrael szentje.
H: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból!
Iz 12,2-3.4bcd.5-6

ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik! Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Sokról kell számot adnia annak, aki sokat kapott.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.
De ha a szolga azt mondja magában: »Uram bizonyára késni fog«, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,39-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-24


——
Görög katolikus:

17 Akármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és általa adjatok szüntelenül hálát Istennek, az Atyának!

Új élet az emberi kapcsolatokban

18 Asszonyok, éljetek a férjetek fennhatósága és védelme alatt, mert ez illik azokhoz, akik az Úr hatalma alatt vannak!

19 Férfiak, isteni szeretettel szeressétek feleségeteket, és ne bánjatok velük durván, se keserűséggel!

20 Gyermekek, mindenben fogadjatok szót a szüleiteknek, mert ez így illik azokhoz, akik az Úrhoz tartoznak.

21 Apák, ne követeljetek túl sokat a gyermekeitektől, nehogy elkeseredjenek!

22 Rabszolgák, minden helyzetben engedelmeskedjetek földi uratoknak, ne csak akkor, amikor szem előtt vagytok, hogy megdicsérjenek, hanem őszintén, az Úr iránti tiszteletből! 23 Minden munkátokat szívvel-lélekkel végezzétek, mint akik nem embereknek, hanem az Úrnak dolgoztok. 24 Jusson eszetekbe, hogy a munkátok igazi jutalmát nem emberektől, hanem magától az Úrtól kapjátok majd! Mennyei örökséget ad nektek, hiszen valójában Krisztust, az Urat szolgáljátok! 25 Ha pedig valaki igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit megérdemel — akárki legyen is —, mert Isten nem személyválogató!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+3%3A17-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

4.1 Ti pedig, akiknek rabszolgáitok vannak, bánjatok jól és igazságosan velük, hiszen nektek is van uratok a Mennyben!”

Ezért mondom nektek: Kitartóan kérjétek, és megkapjátok! Kitartóan keressétek, és megtaláljátok! Kitartóan kopogtassatok, és kinyitják nektek az ajtót! 10 Mert aki kitartóan kéri, megkapja, amit kér. Aki kitartóan keresi, az megtalálja, amit keres. Aki kitartóan kopogtat, annak kinyitják az ajtót.

11 Vajon melyik apa adna kígyót a fiának, a az halat kér tőle? 12 Vagy ha tojást kér, talán skorpiót ad neki? 13 Ha tehát még ti is tudtok jó ajándékot adni a gyerekeiteknek, bár gonoszak vagyok, mennyivel inkább fog Mennyei Atyátok Szent Szellemet adni azoknak, akik kérik tőle!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/24

Mint a vágóhídra terelt bárányok, úgy fogják a pusztulás útját követni

Igazság Könyve:

“2013.10.21 10:56

Drága szeretett leányom, a legnagyobb árulás szeretett, hűséges tanítványaim legnagyobb árulása – azoké, akik mindig szilárdan kitartanak az Igazság mellett – azon követőim által fog bekövetkezni Egyházamban, akik a nagy csalás áldozatává válnak.

Oly sok embert fog a csaló megtéveszteni – mert félrevezették őket hűségükben -, aki átveszi majd az irányítást mindenütt Egyházamban. Bár lehet, hogy ők idővel kényelmetlenül fogják érezni magukat, amikor Szent Szavam különös értelmezését hallják, ami nem a helyes tartalmában fog eljutni hozzájuk, mégis mint a vágóhídra terelt bárányok, úgy fogják a pusztulás útját követni. A hamis prófétát dicsérettel fogják elhalmozni és úgy fogják köszönteni majd, mint egy nagy diktátort, és eggyé fognak válni, hogy egy nagy hadsereget alkossanak. Ez a hadsereg a legnagyobb üldöztetést fogja végrehajtani keresztény testvéreik ellen. Testvér a testvér ellen fog harcolni az Igazságért folytatott csatában. Azok száma, akik a hamis próféta, az antikrisztus és a Sátán alkotta istentelen háromságot fogják követni, sokkal nagyobb lesz, mint azoké, akik hűségesek maradnak Isten kezdetben lefektetett Szent Szavához.

Ti, választott népem, akik nem tértek el az Igazságtól, nehéznek fogjátok találni ezt az utazást. Soha, egy pillanatig sem tudtátok volna elképzelni életetek során azt a szörnyű csalást, amelynek hamarosan tanúi vagytok. Ellenségeim jól felkészültek, nagy befolyással és komoly anyagi eszközökkel rendelkeznek. Nagy előnyre tettek ugyan szert, de Isten Ereje nem áll az oldalukon. Nemcsak, hogy nem rendelkeznek Isten, az Én Mindenható Atyám Erejével, de az Ő Akarata bármikor le is sújthat rájuk. Sajnos, sok lelket fognak elcsalogatni Tőlem, és Én ezt meg fogom engedni az emberiség végső megtisztulásának részeként. Ez a földi időszak a jók és a gonoszak szétválasztásának időszaka lesz.

Mit értek ez alatt? Bizonyára azt fogjátok mondani, hogy a jókat meg fogják téveszteni, és ez nem az ő hibájuk. Ez igaz. De azok, akik azt mondják, hogy igaz Keresztények, és Szent Szavam helyet mégis elfogadják az eretnekséget, akkor ők Engem káromolnak. Ők nagyon jól ismerik az Igazságot, éppen ezért nekik minden másodpercben ébernek kell lenniük Szent Szavamra. Oly sokan alszanak közületek. Oly sokan nem ismertek igazán Engem, mert nincs alázat a lelketekben, annyira büszkék vagytok a Szentírásban való jártasságotokra. Közületek sokan elmulasztották az Evangéliumok olvasását, vagy nem értik, hogy Második Eljövetelem előtt mi fog történni. Ti még most sem tudjátok, hogy a Legszentebb Bibliában megkaptátok az Igazságot. Miért szegültök szembe továbbra is Isten Szavával, miért érveltek ellene, miért utasítjátok el azt, és harcoltok a Kéz ellen, mely megteremtett benneteket? Ti nem vagytok tájékozottabbak, mint azok, akik keresztre feszítettek Engem. Nincs több tudásotok, mint a farizeusoknak, akik úgy vélték, hogy értelmezésük Isten Szent Szavát illetően különb volt, mint az Emberfiáé. Mivel nem vagytok hajlandóak elfogadni a végső próféciákat, ezért meg fogtok tagadni Engem. Az összes többi Nekem tett szolgálatotok nem fog jelenteni semmit, mivel ti azt az egyet fogjátok követni, akit a Sátán küldött, hogy megtagadja tőletek Paradicsomom jogos örökségét.

Ó mennyire kell sírnom miattatok. Mennyire el fogtok árulni Engem, ami abban az üldöztetésben fog tükröződni, amelyet azoknak fogtok okozni, akiket az Én Nevemben fivéreteknek és nővéreteknek neveztek. Ti hazugságokkal lesztek kioktatva, mint a többiek, akik előttetek éltek, a múltbeli gonosz vezetők és diktátorok által. Az Irántam lévő igaz szeretetetek hiánya miatt, mely szeretet nagy áldozatokat követel, ti sok bánatot és szenvedést fogtok Nekem okozni.

Miközben Egyházam ellenségei a megtévesztés hálójába fognak benneteket csalogatni, ti dicsőítő éneket fogtok nekik zengeni, imádni és szeretni fogjátok azokat, akik utálnak Engem, Én pedig el leszek felejtve.

Emlékezzetek vissza ezekre a szavakra. Ha Velem szemben a hamis isteneket részesítetek előnyben, akkor magatokra fogjátok vonni Isten Haragját.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mint-a-vagohidra-terelt-baranyok-ugy-fogjak-a-pusztulas-utjat-kovetni/

—–
Római katolikus:
2018-10-21

Évközi 29. vasárnapKezdőének:
Hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz, Istenem, fordítsd felém füledet, hallgasd meg szavam! Óvj engem, Uram, mint szemed fényét, szárnyad árnyékában védj meg engem! (Zsolt 16,6.8)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, add, hogy mindenkor készséges akarattal és őszinte szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A próféta ezt mondja az eljövendő Üdvözítőről: Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata. Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot és megelégedés tölti el. Igaz szolgám sokakat igazzá tesz tudása által, és gonoszságaikat ő hordozza.
Ez az Isten igéje.
Iz 53,10-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. 5. tónus.
Előénekes: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
Hívek: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * ő a segítőnk, és ő a mi oltalmunk.
Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Zsolt 32,4-5.18-19.20.22

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim!
Mivel olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken: Jézus, az Isten Fia, – ezért legyünk állhatatosak a hitvallásban. A mi főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.
Ez az Isten igéje.
Zsid 4,14-16

ALLELUJA
Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, * és az életét sokakért váltságul adja. Mk 10,45 – 5. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra.
* Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma: Mk 10,42-45 a *-tól
Mk 10,35-45″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-21


——
Görög katolikus:

Jézus megjelenik a Galileai-tónál

21.1 Később Jézus újra megjelent a tanítványoknak a Galileai-tónál. Ez így történt: együtt voltak Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából, Zebedeus fiai és még két tanítvány. Simon Péter azt mondta: „Kimegyek halászni.”

Erre a többiek azt mondták: „Mi is veled megyünk.” El is indultak egy halászbárkával, és egész éjszaka halásztak, de nem fogtak semmit.

Már reggel volt, amikor Jézus megállt a parton, de a tanítványok nem ismertek rá. Megkérdezte tőlük: „Barátaim! Fogtatok-e valamit?”

„Semmit” — felelték a tanítványok.

Akkor Jézus ezt mondta: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok!” A tanítványok kivetették a hálót, de visszahúzni már nem tudták, olyan nagy volt a fogás.

Ekkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, azt mondta Péternek: „Az Úr van ott!” Amint Péter ezt meghallotta, felvette a felsőruháját — mert a munkához nekivetkőzött —, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány a partra evezett, és húzták a halakkal teli hálót. Nem voltak túl messze a parttól, csak mintegy száz méterre. Amikor partot értek, ott egy tűzrakást láttak. A parázson halak sültek, és kenyér is volt ott. 10 Jézus megszólította őket: „Hozzatok néhány halat, amelyet most fogtatok!”

11 Ekkor Simon Péter visszament a bárkához, és a partra húzta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal. De a háló, bár ilyen sok hal volt benne, mégsem szakadt szét. 12 Azután Jézus hívta őket: „Gyertek, reggelizzetek meg!” A tanítványok nem merték megkérdezni tőle: „Ki vagy te?”, mert tudták, hogy ő az Úr. 13 Jézus ekkor fogta a kenyeret, és odaadta nekik, majd a halakat is.

14 Ez volt a harmadik alkalom, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halálból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket! Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten pedig azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, s nem a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá.

17 Mi zsidók azért jöttünk Krisztushoz, hogy Isten számára elfogadhatók legyünk. Ekkor ismertük fel, hogy mi is bűnösök vagyunk. Talán ez azt jelenti, hogy Krisztus tesz minket bűnössé? Semmi esetre sem! 18 Hiszen ha újból felvenném magamra azt a köteléket, amelyet egyszer már levetettem, akkor lennék csak igazán törvényszegő! 19 Maga a Törvény vetett véget annak az életnek, amelyet a Törvény uralma alatt éltem. Meghaltam a Törvény számára, hogy attól kezdve Istennek éljek.

20 Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek, és meghaltam, s így ettől kezdve már nem a saját régi életemet élem, hanem Krisztus él bennem! Ezt az életet, amelyet most testben élek, az Isten Fiába vetett hit által élem, aki annyira szeretett engem, hogy önmagát áldozatul adta értem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A gazdag és Lázár

19 Jézus ezt mondta: „Volt egyszer egy gazdag ember, aki mindig a legdrágább, legfinomabb ruhákat viselte, és napjait fényűző lakomákkal töltötte. 20 A háza kapujában egy sebekkel borított szegény koldus feküdt, akit Lázárnak hívtak. 21 Arra vágyott, hogy legalább a gazdag asztaláról lehulló maradékokkal jóllakhasson, de csak a kutyák jártak hozzá, és a sebeit nyalogatták.

22 Egyszer aztán meghalt a koldus, és az angyalok oda vitték, ahol most Ábrahám él. A gazdag is meghalt, és eltemették, 23 de ő a halottak országába került. Egyszer, amikor gyötrelmei között felnézett, meglátta a távolban Ábrahámot, mellette pedig Lázárt. 24 Ekkor felkiáltott: »Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy a vízbe mártott ujjával lehűtse a nyelvemet, mert borzasztóan éget ez a tűz!«

25 De Ábrahám így válaszolt: »Fiam, emlékezz csak! Amíg a földön éltél, részed volt minden földi jóban. Lázárnak akkor csak a nélkülözés, meg a szenvedés jutott. Most neki a vigasztalás, neked pedig a szenvedés a részed. 26 Ezen felül köztünk és köztetek nagy és átjárhatatlan szakadék van. Innen senki sem mehet át hozzátok, és tőletek sem jöhet át senki.«

27 Ekkor a gazdag így kérte: »Atyám, akkor legalább küldd el Lázárt az apám házához! 28 Figyelmeztesse az öt testvéremet, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrődés helyére!«

29 De Ábrahám így válaszolt: »Nekik ott van Mózes Törvénye és a próféták írásai, hallgassanak rájuk!«

30 De a gazdag tovább vitatkozott: »Nem úgy van, Atyám! Ha valaki a halottak közül megy vissza hozzájuk, akkor biztosan megváltoztatják az életüket.«

31 Ábrahám így válaszolt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+16%3A19-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/21
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 

Daniel Ekechukwu . Feltámadás a halálból

Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz

Igazság Könyve:

“2013.10.12 17:00

Drága szeretett leányom, Trónom a megújult Földre lesz helyezve, és hamarosan mindenki békében és harmóniában fog élni egymással, összhangban Atyám Akaratával.

A Föld olyan lesz, mint kezdetben volt, és viszálykodásnak nyoma sem lesz. Isten minden gyermeke, akik arra vannak kiválasztva, hogy egyesüljenek az angyalokkal és a szentekkel, egy tökéletes létet fognak élni. De tudnotok kell a következőt: Azok, akik nem fogadják el az Új Paradicsom valóságát, miután minden lehetőséget megkapnak, hogy eldönthessék, melyik utat szeretnék választani, nem fognak egy újabb esélyt kapni. Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz. Az egyetlen út, amelyen járni fognak azok a lelkek, akik nem fogadják el Irgalmamat, amikor az szabadon kerül átadásra számukra, a Pokolba vezet. Sokan annyira makacsok lesznek, mivel ők teljesen az intellektuális érvelésre támaszkodnak, hogy önkéntelenül is úgy döntenek, hogy a Pokol Tüzében töltik az örökkévalóságot.

Azok, akik nem hisznek Istenben vagy nem fogadják el az Igazságot, nem hisznek a Sátán létezésében. Ő, a csaló, hazugságokkal fogja elhomályosítani az elméjüket, hogy így a kínzókamrába csábítsa őket. Ha egyszer már ott vannak, a Sátán, mivel gyűlöli az embert, egy egész örökkévalóságon át szenvedni hagyja őket. Akkor már nem tudok segíteni ezeknek a lelkeknek. A keserű bánat könnyeit sírom az arrogáns és tudatlan lelkekért, és a megkeményedett szívűekért. Ők annyira tele vannak büszkeséggel, hogy soha nem fognak látni Engem, mert képtelenek látni. Lehetetlen, hogy lásson Engem egy ember, vagy elteljen Igaz Szavammal, ha el van telve a büszkeség bűnével. Másrészt pedig, közületek azok, akik ismernek Engem, de csak a saját szempontjuknak megfelelően fogadnak el Engem: ti szintén eltávolodtok Tőlem.

Miért mondjátok, hogy ismertek Engem, s aztán kiforgatjátok azt, amit arról mondtam, hogy hogyan kövessetek Engem? Hogyan nevezhetitek magatokat Kereszténynek, és ugyanakkor készek vagytok elfogadni a hamis teológiát és a hazugságokat, amelyek éppen azért ferdítettetek el, hogy megfeleljenek az életmódotoknak? Kik vagytok ti, ha nem követtek Engem, és nem fogadjátok el Tanításaim teljes Igazságát? Ti árulók vagytok! Elárultok Engem! Ha pedig egyszer már elárultatok, akkor újra és újra kísértésbe fogtok esni, hogy újra eláruljatok, amíg már többé nem lesztek Keresztények Szemeimben.

Hívnom kell mindazokat, akik hisznek Szavamban, és meg kell kérdeznem tőlük: mikor néztem Én el valaha is a bűnt? Én megbocsátom a bűnt, de azt soha nem helyeslem! Ha úgy gondoljátok, hogy Én helyeslem a bűnt, akkor ti ezzel azt igazoljátok. Szenvedni fogtok utatok hibáiért, és nem vagytok jobbak azoknál, akik elárultak, kigúnyoltak, kinevettek és megfeszítettek Engem. Ne feledjétek, Én az Igazságot tanítottam nektek.

Ne felejtsétek el soha: Én vagyok az Igazság. Tőlem csakis az Igazság jön. Csakis az Igazság fog segíteni nektek abban, hogy elfogadjátok az üdvösséget, amit most jövök, hogy elhozzam a világnak Szövetségem e végső szakaszában, hogy megmentsem az emberiséget.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amint-az-eg-es-a-fold-eggye-valik-nem-lesz-tobbe-tisztitotuz/

“2013.10.13 18:00
Amikor úgy vélitek, hogy a Rólam való tudásotok felülmúlja Szent Szavamat, ahogyan azt most ezeken az Üzeneteken keresztül adom nektek, és hogy azokban hibák vannak, akkor ti figyelmen kívül hagyjátok az Igazságot. Ti nem ismertek Engem, mivel nem ismertek fel Engem.

Tehát, még közületek azok is, akik egyetértenek azzal, ahogyan ti Szent Szavamat értelmezitek, de elutasítanak Engem ebben a Küldetésben: ti már elhagytatok Engem. Nektek különösképpen hívnotok kell Engem, hogy segítsek nektek, mert Nélkülem semmik vagytok.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-nem-ismertek-engem-mivel-nem-ismertek-fel-engem/

—–
Római katolikus:
2018-10-12

27. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Krisztusban való hitünk által mindnyájan Ábrahám utódainak számítunk, és így a neki adott isteni ígéret örökösei vagyunk.
Testvéreim!
Értsétek meg, hogy akik a hitből nyertek életet, azok Ábrahám fiai (azaz a messiási üdvösség örökösei)! Mivel pedig a Szentírás előre látta, hogy Isten a hit által teszi megigazulttá a pogányokat, azért hirdette előre Ábrahámnak ezt az örvendetes üzenetet: „Benned nyer áldást minden nép.”
Így tehát azok, akik hisznek, a hívő Ábrahámmal együtt részesülnek az áldásban. Akik viszont az (ószövetségi) törvény szerinti tettekre támaszkodnak, azok átok alatt élnek. Hiszen így van megírva: Átkozott mindaz, aki nem teljesíti hiánytalanul, ami a törvényben van.” Ebből nyilvánvaló, hogy (most már az ószövetségi) törvény útján senki sem válik Isten előtt igazzá, mert „az igaz a hitből él”. Márpedig a törvény nem a hiten alapszik, hanem (a Szentírás szavai szerint:) „aki teljesíti, az nyer általa életet.”
Krisztus megszabadított minket az (ószövetségi) törvény átkától, amikor magára vállalta helyettünk a törvényszegés átkát. Hiszen így van megírva: „Átkozott mindaz, aki a fán függ.” Jézus Krisztuson keresztül így nyerte el minden nép az Ábrahámnak szóló áldást, hogy mindnyájan elnyerjük a hit által a Szentlélek ígéretét.
Ez az Isten igéje.
Gal 3,7-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké. 5b. vers. – 12. tónus.
Vagy: Alleluja. 12. szám.
Előénekes: Teljes szívemből áldom az Urat * a szentek tanácsában és közösségében.
Nagyszerűek az Úr művei * mindazok szemében, akik szeretik azokat.
Hívek: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsőséges és fönséges minden cselekedete, * és igazságossága örökre megmarad.
Csodatetteinek emléket szerzett * a jóságos és irgalmas Isten.
H: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
E: Az istenfélőknek eledelt adott, * szövetségéről mindvégig megemlékezik.
Népének megmutatta hatalmas műveit, * nekik adta a pogányok örökségét.
H: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 110,1-6

ALLELUJA
Most kivetik e világ fejedelmét – mondja az Úr, * és én, midőn a földről magasba emelnek, mindeneket magamhoz vonzok. Jn 12,31b-32 – 7. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus igazolja, hogy isteni hatalommal űzi ki az ördögöt.
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta.
Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa.
Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt.
Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.
Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: »Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.« Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbe hozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,15-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-12


——
Görög katolikus:

Sőt, ma már nemcsak ezeket a dolgokat, hanem minden mást is veszteségnek tekintek ahhoz a nyereséghez képest, amelyet Uram, a Krisztus Jézus személyes megismerése jelent! Mert őt igazán megismerni — az minden másnál összehasonlíthatatlanul jobb és értékesebb! Így hát minden mást kárba veszni hagytam, és a szemétbe dobtam, csakhogy Krisztust megnyerjem, és benne élhessek. Mert őbenne, vagyis a Krisztusban való hitem alapján Isten elfogadott engem.

Egykor igyekeztem a Törvényt megtartani, és ilyen módon kiérdemelni, hogy Isten elfogadjon engem — ezzel azonban kudarcot vallottam. 10 Most viszont arra törekszem, hogy egyre jobban megismerjem Krisztust, és hogy megtapasztaljam azt az erőt, amellyel Isten feltámasztotta őt a halálból. Azt kívánom, hogy egyre jobban átváltozzam, és hasonlítsak hozzá, közösséget vállalva Krisztussal a szenvedéseiben is, egészen a halálig. 11 Mindezt pedig abban a reményben teszem, hogy én is részt fogok venni a halottak közül való feltámadásban.

A győztesnek járó jutalomért küzdök

12 Nem gondolom, hogy mindezt elértem volna, vagy hogy már tökéletes lennék. De azért küzdök, hogy elérjem és kezembe vehessem a kitűzött jutalmat — hiszen Krisztus éppen ebből a célból vett engem a kezébe. 13 Testvéreim, tudom, hogy még nem értem célba, de egyet teszek: elfelejtem azt, ami már mögöttem van, és teljes erővel igyekszem előre. 14 Azért küzdök, hogy elérjem a célt, és megkapjam a győztesnek járó mennyei jutalmat, hiszen Isten erre hívott el bennünket a Krisztus Jézusban.

15 Nekünk, akik szellemileg érettek vagyunk, mind így kellene gondolkoznunk, de ha nektek valamiben más lenne a véleményetek, Isten majd megvilágítja nektek, mi a helyes. 16 Amit viszont már megértettünk, azt az igazságot követnünk is kell.

17 Testvéreim, kövessétek az én példámat! Azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát mutattunk nektek! 18 Mert sokan vannak, akik úgy élnek, mint a Krisztus keresztjének[a] ellenségei. Ezekről már sokszor beszéltem nektek, és most sírva mondom ismét. 19 Az ő útjuk a pusztulásba vezet. Nem Istent imádják, hanem a saját testi kívánságaikat szolgálják, s folyton csak földi dolgokon jár az eszük. Szégyenletes dolgokat tesznek, és még büszkék is rá!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+3%3A8-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 Már közeledett az este, amikor a tizenkét apostol odalépett hozzá, és ezt javasolta: „Küldd el őket, hogy a környező falvakban és tanyákon élelmet és szállást találjanak maguknak, mert ez a hely lakatlan!”

13 Jézus azonban ezt felelte: „Ti adjatok nekik enni!”

Az apostolok így feleltek: „Összesen öt kenyerünk és két halunk van! Vagy azt akarod, hogy mi menjünk el ennivalót venni ennek a sokaságnak?” 14 Ugyanis akkora tömeg gyűlt össze ott, hogy csak a férfiak száma ötezer körül lehetett.

Jézus akkor szólt a tanítványoknak: „Ültessétek le őket ötvenes csoportokban!”

15 A tanítványok mindenkit leültettek. 16 Jézus kézbe vette az öt kenyeret és a két halat. Felnézett az égre, és hálát adott Istennek. Azután tört az ételből, és a tanítványainak adta, hogy osszák szét. 17 Mindnyájan ettek, és jóllaktak, sőt, mikor összeszedték a maradékot, a darabokkal 12 kosarat töltöttek meg.

Te vagy a Messiás!

18 Egyszer, amikor Jézus egymagában imádkozott, vele voltak a tanítványai is. Megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9%3A12-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/12
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Sokan a valótlanságok elfogadásával fognak elárulni Engem

Igazság Könyve:

“2013.09.21 13:45

Drága szeretett leányom, Erőm most ki fog áradni a hívők szívébe a Szentlélek Ereje által, mivel ők egyfajta nyugalmat fognak érezni a nagy hitehagyás ellenére, amelyet már kezdenek az Egyházban megtapasztalni.

Én ezen megpróbáltatások ideje alatt, szeretett Atyám Hatalma és Dicsősége által, nagy erőt és bátorságot fogok adni nektek, gyöngéden szeretett tanítványaim. Ti, a Keresztes Imahadjárat imái által megkapjátok ezeket az Ajándékokat, mert ezek nélkül lehetetlennek találnátok, hogy ellenálljatok az előttetek álló vallási üldöztetésnek. Azért kaptátok ezeket az Ajándékokat, hogy másokat is megmenthessetek, akik el fogják utasítani Mennyei Hívásomat, és akik ártatlanul az oroszlán barlangjába fognak sétálni, ahol elszabadul majd a Pokol. Ha ők egyszer a sötétség barlangjába kerültek, akkor a pogány rituálékba rohannak. A lelkük meg fog nyílni a gonosz szellem előtt, és nagyon rövid időn belül vakok lesznek az Igazságra, a kezdetek óta lefektetett Isten Szent Szavára.

Sokan a valótlanságok elfogadásával fognak elárulni Engem. Pedig Kereszthalálom által megkapták az Igazságot. Sok tanítványom elárult Engem a Keresztre feszítésemet megelőző napokban, amikor a Földön jártam. Utánozván a farizeusokat, ezeket a szavakat kiáltották: „Távozz tőlem, te eretnekséget beszélsz. Te gúnyt űzöl a farizeusokból, akik Isten Nevében beszélnek. Te hazug vagy, és gonoszságot beszélsz. Te a Sátán fia vagy.”

Most, hogy mindnyájatokat felkészítelek Második Eljövetelemre, ti ugyanezeket a vádakat fogjátok újra kiköpni. Most a Mennyből jövő Isteni Üzeneteken keresztül azért jövök, hogy az Igazságot hozzam nektek, jóllehet már mindent tudtok Rólam. Azért teszem ezt, mert Egyházamban el fogják törölni az Igazságot. Ti hamarosan el fogjátok fogadni az Én Nevemben hirdetett hazugságokat, és az Igazságot sehol sem lehet majd megtalálni.

Ne feledjétek el ezeket a szavakat. Én csupán azért jövök, hogy Atyámnak tett Ígéretemet teljesítsem. Azért jövök, hogy a megígért végső üdvösséget elhozzam számotokra. A Sátán nem akarja, hogy ez megtörténjen, mindazonáltal nem tud Engem megállítani. De amit tenni fog az az, hogy Isten sok gyermekét akadályozni fogja végső Irgalmam elfogadásában. Ő ezt ellenségeim segítségével fogja megtenni, akiket most Földi Egyházamban elcsábított.

Ébresszétek fel azokat, akik alszanak. Úgy fogok jönni, mint tolvaj az éjszakában. Csak azok, akik fel vannak készülve, fognak megmenekülni.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/sokan-a-valotlansagok-elfogadasaval-fognak-elarulni-engem/

“2013.09.18 17:08
… ​Fel fogom támasztani a halálból azokat, akik már megtisztultak a Tisztítótűz mélységeiben, valamint azokat, akik a Mennyországban türelmesen várnak eme Nagy Nap elérkezésére. A többi száműzettetik.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/masodik-eljovetelemkor-minden-eletben-maradt-embert-a-foldon-a-szerint-fogok-megitelni-amit-addig-az-idopontig-tettek-isten-dicsosegere/
 

—–
Római katolikus:
2018-09-22

24. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Testünk a halál után elporlad ugyan, de Krisztus dicsőségesen feltámasztja.
Testvéreim!
Megkérdezhetné valaki: „Hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testtel jönnek majd elő?” Hát nem tudod, hogy amit elvetsz, nem kel életre, hacsak előbb meg nem hal? A földbe sem a kész növényt veted el, amely csak később fejlődik ki, hanem csupán a magot, például a búzaszemet vagy más egyebet. Így lesz a holtak feltámadásánál is:
Elvetik romlásra – feltámad romlatlanságban.
Elvetik dicstelenségben – feltámad dicsőségben.
Elvetik erőtlenségben – feltámad erőben.
Érzéki testet vetnek el – szellemi test támad fel.

Ha van érzéki test, akkor lesz szellemi test is. Ezt mondja az írás is: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké.

De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, azután következik a szellemi. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való, (mennyei). Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is.
Ezért, ahogy a földi ember alakját magunkon hordozzuk, úgy a mennyeinek az alakját is magunkon fogjuk hordozni.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,35-37.41-49

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr színe előtt járok * az élők fényében. Vö. 14c. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Ellenségeim meghátrálnak előttem, valahányszor hívlak téged. * Íme, tudom, Uram, hogy te vagy az én Istenem.
Hívek: Az Úr színe előtt járok * az élők fényében.
E: Istenben remélek, akinek dicsérem szavát, * az Úrban remélek, akinek dicsőítem beszédét.
Istenben bízom, nem félek, * ember mit árthat nékem?
H: Az Úr színe előtt járok * az élők fényében.
E: Teljesítem, Istenem, amit fogadtam néked, * bemutatom a dicséret áldozatát,
mert megmentetted életemet a haláltól, † lábamat az elbukástól, * hogy előtted járhassak az élők fényében.
H: Az Úr színe előtt járok * az élők fényében.
Zsolt 55,10-14

ALLELUJA
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten igéjét készséges szívvel kell befogadni és tettekre váltani!
Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik:
„Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott.” E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!”
Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek.
A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 8,4-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-22


——
Görög katolikus:

Gyakorlati tanácsok

17 Azt mondom tehát, sőt, figyelmeztetlek benneteket az Úr nevében, hogy ezentúl már ne úgy éljetek, mint az Istent nem ismerő, Izráelen kívüli nemzetek! Mert ők a saját fejük után mennek, 18 és a gondolkozásuk elsötétült. Eltávolodtak az isteni élettől, mivel nem ismerik Istent és a szívük megkeményedett. 19 Lelkiismeretük eltompult, ezért gátlásatalanul átadták magukat mindenféle kicsapongásnak és tisztátalanságnak.

20 Ti azonban Krisztust egészen másmilyennek ismertétek meg! 21 Tudom, hogy már hallottatok róla, és meg is tanítottak titeket azokra az igazságokra, amelyek Jézusban öltöttek testet. 22 Ennek megfelelően hagyjátok el a korábbi gonosz életmódotokat, és vessétek le a régi emberi természetet, amely már teljesen megromlott a saját rossz irányba vezető vágyai miatt. 23 Teljesen újítsátok meg a gondolkozásotokat, 24 és öltsétek fel az „új embert”, akit Isten úgy teremtett, hogy őhozzá hasonlítson, igazságosságban és szentségben éljen.

25 Ezért soha többé ne hazudjatok! „Mindig igazat mondjatok egymásnak”,[a] hiszen mindannyian ugyanahhoz a „Testhez” tartozunk!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+4:17-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 Mindannyian elismeréssel hallgatták Jézust, és csodálkoztak, hogy a kegyelemnek ezeket az igéit idézi. De azt is kérdezgették egymástól: „Hogyan lehetséges ez? Hát nem ő a József fia?”

23 Ő pedig így válaszolt nekik: „Tudom, hogy azt a mondást akarjátok idézni: »Orvos, gyógyítsd meg magadat!« Hallottuk, milyen dolgokat tettél Kapernaumban — hát akkor tedd meg itt, a saját városodban is!”

24 Azután így folytatta: „Igazán mondom nektek: egyetlen prófétát sem fogadnak el a saját városában. 25 Mondhatom nektek, sok özvegyasszony élt Izráelben Illés idejében, amikor három és fél évig nem esett az eső, és nagy éhínség uralkodott az egész országban. 26 De Isten egyikükhöz sem küldte Illést, csak a Szidón városa melletti Sareptába, egy özvegyasszonyhoz. 27 Hasonlóképpen, sok leprás élt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem gyógyult meg, csak Naámán, pedig ő nem is Izráelből, hanem Szíriából származott.”

28 Ezen a válaszon a zsinagógában mindenki nagyon felháborodott. 29 Felkeltek, kiűzték Jézust egészen annak a dombnak a sziklás pereméig, amelyen a városuk épült, hogy lelökjék a mélységbe. 30 Jézus azonban keresztülment a tömegen, és otthagyta őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/21

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

26 Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: 27 „Az újszülött borjút, bárányt és kecskegidát 7 napig hagyjátok az anyja mellett. A nyolcadik naptól kezdve már alkalmas az áldozatra, és elfogadja azt az Örökkévaló tőletek ajándékul. 28 Ha mind a tehenet, mind a borját áldozatra szánjátok, akkor se vágjátok le mindkettőt ugyanazon a napon. Ugyanez érvényes anyajuh és báránya meg nőstény kecske és gidája esetén is.

29 Amikor valaki az Örökkévaló iránti hálája kifejezésére mutat be hálaáldozatot, ezt megteheti, de csak akkor fogadja el tőle az Örökkévaló, ha szabályszerűen teszi. 30 Az ilyen áldozat húsát csak az áldozat napján lehet elfogyasztani, ne maradjon belőle a következő napra. Én vagyok az Örökkévaló.

31 Tehát tartsátok meg parancsaimat, és engedelmeskedjetek azoknak! Én vagyok az Örökkévaló! 32 Ne hozzatok gyalázatot nevemre, hanem szenteljétek meg nevemet Izráel népe között! Én vagyok az Örökkévaló, aki megszentellek titeket. 33 Én hoztalak ki benneteket Egyiptomból, hogy Istenetekké legyek. Én vagyok az Örökkévaló!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+22%3A26-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Áldozatok a Sátorok ünnepén

12 A hetedik hónap 15. napján[a] ismét gyűljetek össze az Örökkévalót tisztelni és imádni. Ezen a napon senki se végezze a foglalkozásához tartozó munkát. Hét napon keresztül ünnepeljétek az Örökkévaló ünnepét. 13 Hozzatok az Örökkévalónak égőáldozatul 13 bikaborjút, 2 kost és 14 egyesztendős hím bárányt. Az állatok egészségesek és hibátlanok legyenek. Jó illatú ajándék ez, amelyet az Örökkévaló kedvesen fogad. 14 A hozzájuk tartozó lisztáldozat mindegyik borjúhoz három tized, mindegyik koshoz két tized 15 és a bárányokhoz egy-egy tized éfá finomlisztből álljon, minden esetben olívaolajjal keverve. 16 Ezen kívül vigyetek az Örökkévalónak bűnáldozatul egy bakot is. Mindezek a mindennapi égőáldozaton és a hozzá tartozó liszt- és italáldozaton fölül legyenek.

17-34 Az ünnep második napjától a hetedik napjáig minden nap ugyanezeket az áldozatokat hozzátok az Örökkévalónak. Csak a második napon 12, a harmadikon 11, a negyediken 10, az ötödiken 9, a hatodikon 8 és a hetedik napon 7 bikaborjút áldozzatok fel, a hozzá tartozó liszt- és italáldozattal együtt. Mindezek a mindennapi égőáldozaton és a hozzá tartozó liszt- és italáldozatokon fölül legyenek.

35 Az ünnep utolsó nagy zárónapján, vagyis a nyolcadik napon ismét gyűljetek össze az Örökkévalót tisztelni és imádni. Ezen a napon senki se végezzen munkát. 36 Hozzatok az Örökkévalónak égőáldozatul egy bikaborjút, egy kost és hét egyesztendős hím bárányt. Az állatok egészségesek és hibátlanok legyenek. Jó illatú ajándék ez, amelyet az Örökkévaló kedvesen fogad. 37 A hozzájuk tartozó liszt- és italáldozatok az előírt mennyiségben igazodjanak az állatokhoz. 38 Ezen kívül vigyetek az Örökkévalónak bűnáldozatul egy bakot is. Mindezek a mindennapi égőáldozaton és a hozzá tartozó liszt- és italáldozaton fölül legyenek.

39 Ezek tehát azok az égő-, liszt-, ital- és hálaáldozatok, amelyeket az ünnepeken hozzatok az Örökkévalónak. A többi áldozatok, amelyeket fogadalom teljesítésére, vagy önként hoztok az Örökkévalónak, ezeken kívül legyenek”.

40 Mózes tehát elmondta Izráel népének mindazt, amit az Örökkévaló parancsolt neki.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+29%3A12-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


 
 
“2013.09.23 13:30

Gyermekem, sok Égi jel lesz megismertetve Fiam Egyházának fedele alatt, amikor a Szentmise Liturgiájában megtörténnek az utolsó változtatások. Mindazok, akik nyitva tartják a szemüket és hegyezik a fülüket, tanúi lesznek Fiam Haragjának, ami nem kerülheti el a figyelmüket.


A bűn rabszolgái ők – még azok is, akik szeretik Fiamat és hűségesek maradnak a Szentmiséhez –, és ezért nem fognak tudni különbséget tenni, amikor az utálatot bemutatják. Ne feledjétek, hogy a Szentmiseáldozat Fiam haláláról való megemlékezés, mely során Fiam Valóságos
Jelenléte kerül megismertetésre.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-a-papokhoz-hogy-husegesek-maradhassatok-fiam-foldi-egyhazahoz-keszen-kell-allnotok-nyaja-taplalasara/

Négy hatalmas birodalom fog kiemelkedni, mint fő forrás, ahonnan a háborúkat fogják irányítani

Igazság Könyve:

“2013.09.21 00:22

Drága szeretett leányom, amint a hamis próféta hatalma egyre csak növekszik, sok minden fog történni a világban, és aki kifogásolni merné őt, figyelmen kívül fogják hagyni, még azokat is, akik Egyházam legmagasabb beosztásaiban vannak.

A politikai nézeteltérések eredményeképpen a Föld négy részre fog elkülönülni. Négy hatalmas birodalom fog kiemelkedni, mint fő forrás, ahonnan a háborúkat fogják irányítani. Mivel ezek a birodalmak hatalmukban megnövekednek, sok részét fogják ellenőrizni a Világnak, de nem mindet, mert Atyám azt nem engedné meg.

Ezen nemzetek mindegyike egymás ellen fog harcolni, bár azt fogják állítani, hogy együtt dolgoznak. Amint a bizalmatlanság növekszik, mindegyikük megpróbálja felülmúlni a másikat, és a harcok tovább folytatódnak. Ők a saját nemzetük szegény rétegeinek nagy részét el fogják pusztítani. Az embereknek, akik fölött uralkodnak, kevés hatalmuk marad, ahol a demokrácia csupán egy cérnaszálon fog függni. Éppen ezek az ártatlan és szenvedő lelkek azok, akik meg fogják kapni Isten Védelmét, ha rendelkeznek az Élő Isten Pecsétjével.

Soha ne becsüljétek alá Istennek ezt a kötetlen Ajándékát. Az Élő Isten Pecsétje meg fog védeni benneteket a testi és a lelki haláltól a háborúk ideje alatt. Kérlek, hogy juttassátok el ezt a lehető legtöbb emberhez minden nemzetben.

Egyiptom és Szíria hatalmi harcba fog keveredni, ami Izraelre is kihatással lesz. A zsidóknak sok ellensége van. Minden háború, mely célpontba veszi és magával ragadja ezt a két országot, egy végső csatát fog eredményezni, melybe Izrael is bele fog keveredni, és a legrosszabb népirtást fogják elszenvedni a Második Világháború óta.

Jeruzsálem bukása és felemelkedése meg van jövendölve, és ezeknek a csatáknak meg kell történniük, mielőtt még a próféciák beteljesülnének.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/negy-hatalmas-birodalom-fog-kiemelkedni-mint-fo-forras-ahonnan-a-haborukat-fogjak-iranyitani/

—–
Római katolikus:
09-21

Szent Máté apostol és evangélista

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben.

Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok; teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent áthat és mindenben benne van.
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült kegyelemben. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljes életkorának mértékére.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,1-7.11-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. 2a. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Minden földre * elhat szózatuk.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Minden földre * elhat szózatuk.
Zsolt 18,2-3.4-5

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Téged dicsér, egek Ura, * apostolok boldog kara. – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus szólt Máténak: „Kövess engem!” Ő azonnal fölkelt és követte az Urat.
Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: »Irgalmasságot várok és nem áldozatot!« Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,9-13

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-21


——
Görög katolikus:

20 Testvéreim, ne úgy gondolkozzatok, mint a gyerekek! Csak a gonoszságban legyetek olyanok, mint a csecsemők! 21 Mert ezt mondja az Írás[a]:

„Olyanok által fogok ehhez a néphez szólni,
    akik más nyelveken beszélnek,
és
idegenek szájával beszélek népemhez,
    de még így sem hallgatnak rám”[b]

— ezt mondja az Úr.

22 Ezért a nyelveken szólás ajándéka jel a hitetlenek számára, nem pedig a hívők számára. A prófétálás ajándéka azonban nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek szóló jel. 23 Gondoljátok csak meg: az egész helyi gyülekezet összejön, és ti mind egyszerre beszéltek a nyelveken szólás ajándékát használva. Ha ekkor valaki bejön közétek, aki nem tartozik hozzátok, vagy hitetlen, biztosan azt fogja hinni, hogy mind őrültek vagytok. 24 Viszont, ha a gyülekezetben mind prófétáltok, és akkor jön be közétek egy idegen vagy hitetlen, akkor az ott elhangzó próféciák megmutatják a bűneit, és meggyőzik őt, hogy bűnös. 25 Így azután, mivel a szíve titkai kiderülnek, az idegen a földre borulva imádja majd Istent, és azt fogja mondani: „Bizony, Isten itt van közöttetek!”[c] …”

 
 
 

A kapernaumi zsinagógában31 Jézus ezután Galilea egyik városába, Kapernaumba ment. Itt is tanított szombaton a zsinagógában. 32 Mindenki csodálkozott a tanításán, mert olyan tekintéllyel beszélt, mint aki hatalommal rendelkezik. 33 A zsinagógában az egyik férfi, akiben gonosz szellem lakott, nagy hangon kiabálni kezdett: 34 „Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy te: az Isten Szentje!” 35 Jézus azonban ráparancsolt a gonosz szellemre: „Hallgass el! Menj ki belőle!” Ekkor a gonosz szellem mindenki szeme láttára a földre dobta azt az embert, de nem ártott neki, hanem kiment belőle.

36 Ezen mindenki megdöbbent, és ezt kérdezgették egymástól: „Vajon miféle tanítás ez? Erővel és hatalommal parancsol a gonosz szellemeknek, azok engedelmeskednek neki, és kimennek az emberekből!” 37 Ezután Jézus híre az egész környéken elterjedt.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/22
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

Üdvösség Anyja: Egy új, kegyetlen világháború lesz bejelentve

Igazság Könyve:

“013.09.06 18:46

Drága gyermekem, Fiam, Jézus Krisztus utasítására rá kell mutatnom arra, hogy a háborúk, amelyek most Közel-Keleten ki fognak bontakozni, egy nagy csatát fognak előre jelezni, amely egy új, kegyetlen világháborúként lesz bejelentve.

Milyen nagyon megtöri ez szegény szenvedő Fiam Szentséges Szívét. A gyűlölet, mely átjárja azon vezetők szívét, akikre az egyszerű emberek országaik vezetését bízták, szét fog terjedni. Ők el fogják árulni saját nemzetüket. Milliókat fognak megölni, és sok nemzet fog belekeveredni. Nektek tudnotok kell, hogy azok lelkét, akiket megölnek, és ártatlannak bizonyulnak bármely bűncselekmény elkövetésében, Fiam meg fogja menteni.

Ezek a háborúk gyorsan ki fognak terjedni, és alighogy belekeveredik a világnak mind a négy sarka, a Nagy Háborút máris be fogják jelenteni. Sajnos nukleáris fegyvereket is be fognak majd vetni és sokan fognak szenvedni. Ez egy félelmetes háború lesz, de nem fog sokáig tartani.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok minden ártatlan lélekért, és továbbra is imádkozzátok Legszentebb Rózsafüzéremet naponta háromszor, azért, hogy enyhítse a szenvedést, amely a 3. Világháború következménye lesz.

Köszönöm, gyermekem, hogy válaszoltál a hívásomra. Tudnod kell, hogy jelenleg nagy szomorúság van a Mennyben, és hogy ezt a rossz hírt nehéz szívvel hozom nektek.

Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-egy-uj-kegyetlen-vilaghaboru-lesz-bejelentve/

 

 
 

“2013.09.06 20:15

Gyermekem, senkinek sem szabad elfelejtenie közületek, hogy Fiam az emberiség megmentéséért halt meg. Ő megszabadított minden lelket a fenevad rabságából. Ő megadta mindnyájatoknak az Üdvösség Ajándékát; és annak érdekében, hogy az Örök Életet megkapjátok, Fiamhoz kell jönnötök, és kérnetek kell Tőle ezt a Nagy Ajándékot.

Az egyetlen út az Örök Élethez Fiamon, Jézus Krisztuson keresztül vezet. Mivel Ő annyira irgalmas, megadja mindenkinek azt a lehetőséget, hogy a saját szabad akaratukból jöjjenek Hozzá. Ő az Igazságot adta a világnak, és Kereszthalálának Ajándéka által mindenki számára utat nyitott, hogy örök békében és az Ő Paradicsomában éljenek.

Sokan nem fogadják el Fiamat, és Istenben sem hisznek. Ha nem hisztek Istenben, vagy nem fogadjátok el az Üdvösség Ajándékát, akkor elszakítjátok magatokat Istentől. E végső Küldetésnek köszönhetően, mely a lelkek megmentését szolgálja – beleértve minden bűnös lelkét is, valamint azokat, akik nem hajlandók Isten Létezését elismerni -, Fiam egy Nagy Csodát fog tenni. A Nagyfigyelmeztetés folyamán, mindenki látni fogja azt a bizonyítékot, hogy van lelkük, és sokan meg fognak térni. Azoknak, akik nem fognak megtérni és továbbra is ateisták maradnak, nem adható meg az Üdvösség Ajándéka, mivel elutasítják Irgalmassága Kezét. Ezek a lelkek a legarcátlanabb módon fogják Őt elutasítani, de imáitok megmenthetik őket.

Azok, akik elutasítanak minden arra tett próbálkozást, beavatkozást és minden Irgalmat, hogy az Új Paradicsomba vigye őket, félre lesznek dobva. Ők nem fognak Fiam Királyságában részesülni, mivel Atyám, Aki a szabad akarat Ajándékát örökül hagyta az emberiségre, egyetlen gyermekére sem fogja soha ráerőltetni az Ő Akaratát.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az ateisták elfogadják az Irgalmasság Kezét, amelyet Fiam mindnyájuk felé ki fog nyújtani. Ne feledkezzetek meg a Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozásáról, hogy ezek a szegény kis lelkek megmenekülhessenek.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-az-egyetlen-ut-az-orok-elethez-fiamon-jezus-krisztuson-keresztul-vezet/

 
—–
Római katolikus:
09-07Szent Márk, István és Menyhért áldozópapok, kassai vértanúk

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Az igazak halálát Isten úgy fogadja, mint egészen elégő áldozatot.
Így szól az örök Bölcsesség:
Az igazak lelke Isten kezében van, és a halál kínja nem érheti őket.
Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek.
Ők azonban békességben vannak.
Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük telve volt halhatatlansággal.

….

ALLELUJA
Boldog, aki a kísértést kiállja, † mert miután kiállta a próbát, * elnyeri az örök élet koronáját. Jak 1,12 – 3. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet!
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!

Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,28-33″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-07

 
 

“2018-09-06

22. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Krisztusban mindent nekünk adott az Isten.
Testvéreim!
Senki ne ámítsa önmagát! Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék oktalanná, hogy csakugyan bölcs lehessen. E világ bölcsessége ugyanis oktalanság Isten előtt. Hiszen írva van: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket”, továbbá: „Tárva az Úr előtt az ember gondolata, csupa hiúság annak foglalata.”
Senki se kérkedjék tehát emberekkel! Hisz minden a tiétek: Pál, Apolló, Péter, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: Minden a tiétek; ti Krisztusé vagytok, Krisztus pedig az Istené.
Ez az Isten igéje.
1Kor 3,18-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istené az egész világ, * és minden, ami létezik benne. 1a. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Istené az egész világ, * és minden, ami létezik benne.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén?
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Istené az egész világ, * és minden, ami létezik benne.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Istené az egész világ, * és minden, ami létezik benne.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

ALLELUJA
Kövessetek engem, mondja az Úr, * és én emberek halászává teszlek titeket! Mt 4,19 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az első négy tanítvány meghívása a csodálatos halfogás után.
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”
Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,1-11

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-06


——
Görög katolikus:

23 Mielőtt azonban elérkezett ez a hit, a Törvény őrzött bennünket, és egészen addig raboskodtunk, amíg Isten meg nem ismertette velünk az eljövendő hitet. 24 Így tehát Krisztus megérkezése előtt a Törvény volt a Krisztushoz vezető nevelőnk. Azóta viszont már hit által válhatunk Isten számára elfogadhatóvá. 25 Miután ez a hit megérkezett, többé nincs szükség arra, hogy a nevelőnk felügyeljen ránk.

26 Ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok Krisztus Jézusban, és ez a hitetek által valósult meg, 27 mivel, aki Krisztusba merítkezett be, az Krisztust öltötte magára. 28 Ebben a tekintetben tehát nincs többé különbség zsidó és görög, rabszolga és szabad, vagy férfi és nő között, mert Krisztus Jézusban mindannyian egyek vagytok. 29 Ha pedig Krisztushoz tartoztok, akkor Ábrahám leszármazottjai vagytok, és egyúttal örökösei mindannak, amit Isten Ábrahámnak és a leszármazottjainak ígért.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+3%3A22-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDSÖrökségünk

Ezzel azt szeretném mondani, hogy amíg az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a rabszolgától, pedig jogilag már akkor is minden az övé. Mégis nevelőszülők és gondviselők felügyelete alatt él az apja által meghatározott ideig. Ugyanígy mi is, amikor még olyanok voltunk, mint a gyermekek, a világot uraló hatalmasságok rabszolgái voltunk.

Amikor pedig eljött a megfelelő idő, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és a Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élőket, és hogy bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus enni ad több, mint ötezer embernek

30 Ezután visszatértek Jézushoz az apostolok, és beszámoltak mindenről, amit tettek és tanítottak. 31 Jézus ezt mondta nekik: „Gyertek velem egy csendes helyre, de csak ti magatok, és pihenjetek egy kicsit!” Ugyanis akkora volt a tömeg és a jövés-menés, hogy még enni sem maradt idejük.

32 Így tehát Jézus és a tanítványai beszálltak egy bárkába, és elvonultak egy csendes helyre. 33 Azonban sokan észrevették, hogy elindultak, és felismerték őket. A környező városokból nagyon sokan összegyűltek, és a tó partján oda futottak, ahová Jézus akart menni. Így az emberek előbb értek oda, mint ők. 34 Amikor Jézus partra szállt, látta az összegyűlt sokaságot, és megsajnálta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli nyáj. Tanítani kezdte őket sok mindenre.

35 Mikor már későre járt az idő, a tanítványai Jézushoz fordultak, és azt javasolták: „Lakatlan hely ez a vidék, és már későre jár. 36 Küldd el a népet, hogy a környező tanyákon és falvakban valami ennivalót vegyenek maguknak!”

37 De Jézus így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!”

„Úgy gondolod, hogy mi menjünk el, és vegyünk nekik kétszáz ezüstpénzért kenyeret, és azt adjuk nekik?” — kérdezték.

38 „Most hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” — mondta Jézus.

Miután mindent összeszámoltak, így feleltek: „Öt kenyerünk van, és két halunk.”

39 Akkor mondta nekik, hogy ültessék le az embereket a fűbe, csoportonként. 40 Le is telepedtek ötvenes vagy százas csoportokban. 41 Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, felnézett az égre, és hálát adott Istennek. Azután tört a kenyerekből, és a tanítványainak adta, hogy osszák szét az emberek között. Ugyanígy szétosztotta a két halat is. 42 Mindannyian ettek, és jól is laktak. 43 Végül összeszedték a maradékot: 12 kosarat töltöttek meg a kenyérdarabokkal, és ezen felül még a halakból is maradt. 44 A sokaságban, amely így jóllakott, körülbelül 5 000 férfi volt.

Jézus a vízen jár

45 Jézus ezután utasította a tanítványait, hogy azonnal szálljanak be bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, Betsaidába, amíg ő elbocsájtja az embereket.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+6%3A30-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/06

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Üdvösség Anyja: Ez a harc, hogy Isten szavának fennmaradását biztosítsa, azt fogja eredményezni, hogy azoknak a papoknak, akik hűségesek maradnak Hozzá, menedéket kell majd keresniük

Igazság Könyve:

“2013.08.05 13:05Drága gyermekeim, ez lesz hitetek nagy megpróbáltatásának az ideje. A Katolikus Egyház lesz az az egyház, amelyben a nagy megosztottság el fog kezdődni. Fiam papjai a nagy hitehagyás során ebben az Egyházban fognak a legtöbbet szenvedni, mely szenvedést nagyon hamar el kell viselniük az Egyházon belül.

A Fiamhoz hűséges papoknak mondom, akiket ketté szakít majd határozatlanságuk: tisztában kell lennetek azzal, hogy szükséges egységben maradnotok az Irgalmas Jézussal. Sohasem szabad engednetek annak a kísértésnek, hogy cserbenhagyjátok Egyházát, elfogadván a hamisságokat azoktól, akik súlyos tévedésbe estek. Nektek tisztelnetek kell Fiamat minden áron, és vezetnetek kell népét a szentség útján, függetlenül attól, hogy milyen nehéz lesz az számotokra.

Azokat, akik továbbra is a hagyományos Misét fogják celebrálni, addig fogják gyötörni, míg bele nem egyeznek abba, hogy teljesen feladják azt. Sokan a hátatok mögött fognak elárulni benneteket az ellenségnek a saját szerzetesrendeteken belül. Azok elé fognak állítani benneteket – akárcsak egykor Fiamat – akik azt állítják, hogy társatok lennének, és eretnekséggel vádolnak majd benneteket, mert ti továbbra is ragaszkodtok ahhoz, hogy tiszteletet mutassatok a Mise Legszentebb Áldozata iránt.

Az új szavakat, melyek Fiam Testének a leggonoszabb megszentségtelenítését fogják jelenteni, azokra a felszentelt szolgákra fogják kényszeríteni, akik tiltakozni mernek.

A Katolikus Egyházon belül lesz az, hogy harcolni fog fivér a fivér ellen, nővér a nővér ellen, az apa a fia ellen, a gyermekek a szülők ellen, míg végül két tábor fog kialakulni.

Ez a harc, hogy Isten szavának fennmaradását biztosítsa, azt fogja eredményezni, hogy azoknak a papoknak, akik hűségesek maradnak Hozzá, menedéket kell majd keresniük.

Ehhez el kell kezdenetek a felkészülést, és olyan helyeket kell keresnetek, ahol majd be tudjátok mutatni a szentmisét és ki tudjátok szolgáltatni a Szentségeket Isten gyermekeinek.

Én, az Üdvösség Anyja, védelmezni fogom az ilyen menedékhelyeket, és az Élő Isten Pecsétjének – amelyet Atyám adott a világnak – a belső falra való elhelyezése által, ezek a menedékhelyek láthatatlanok lesznek Isten ellenségei számára.

Ne féljetek ezektől a dolgoktól, mert ha jól felkészültök, akkor Isten gyermekeit az üdvösségre vezetitek. Amennyiben nem veszitek figyelembe ezt a

figyelmeztetést, akkor elmében, testben és lélekben Fiam ellenségeinek a fogságába estek, és nem fogtok az üdvösségben részesülni.Azoknak, akik a hamis próféta parancsát teljesítik, sok imára lesz szükségük, mert néhányan közülük vakok az Igazságra. Másoknak, akik ismerni fogják az Igazságot, de azok oldalán fognak állni, akik tagadják Fiam Kereszthalálát, lesz mitől félniük. Ők szörnyű szenvedést fognak okozni Krisztus ártatlan követőinek.

Hűek maradván az Igazsághoz, Fiam

Maradék Hadseregét fogjátok vezetni, mely egy félelmetes erővé válik a gonosszal szemben és azokkal szemben, akiket a gonosz ebben a harcban Fiam hűséges szolgái ellen vezet a Földön.

Amikor elérkezik az idő, nektek el kell utasítanotok azok vezetését, akik Isten Szavát meg fogják szentségteleníteni, és akiknek hazugságai és trágár tanai sokakat félre fognak vezetni. Azok, akik elfogadják a Szentmise és a Szentségek bármilyen elferdítését, felelniük kell majd Fiam előtt.Mert ti akkor akaratlanul is a gonosz szolgájává váltok, és sok-sok lélek fog elveszni, mert őket olyan rituálékba rántják, amelyek a Sátánnak adóznak hűsséggel. Ezek a rituálék a hamis prófétát és az Antikrisztust fogják tisztelni, akik Isten ellenségei.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy látni lehessen majd az Igazságot, és hogy a hazugságok olyannak mutatkozzanak meg, mint amilyenek azok valójában: sértés, Fiam gyötrelmes Keresztre feszítésével szemben.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-ez-a-harc-hogy-isten-szavanak-fennmaradasat-biztositsa-azt-fogja-eredmenyezni-hogy-azoknak-a-papoknak-akik-husegesek-maradnak-hozza-menedeket-kell-majd-keresniuk/

“2013.08.05 18:33
Ha ti az Én felszentelt szolgáim vagytok, előfordulhat, hogy szidni fognak benneteket, és hűségetek miatt válaszra kényszerítenek titeket. Gyűljetek most össze mindnyájan. Kérem, hogy ne tagadjatok meg Engem. Én védelmezni foglak benneteket, hogy szolgálni tudjatok Engem. Segíteni fogok nektek hordozván terheteket. A Mennyország minden Kegyelme rátok fog áradni. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-megveditek-a-szavamat-akkor-ugy-fognak-ratok-tekinteni-mint-akik-kegyetlenek-baratsagtalanok-es-kevesbe-szimpatikusak-azokhoz-akik-nem-hisznek-istenben/


—–
Római katolikus:
2018-08-0718. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
A választott nép meglakol bűneiért, de az irgalmas Isten szabadítót küld népének.
Az Úr ezt a szózatot intézte Jeremiáshoz: Így szól az Úr, a választott nép Istene; írd le hozzád intézett igéimet egy könyvbe!
Ezt mondja az Úr: Bizony, gyógyíthatatlan a sebed, halálos a sérülésed.
Nincs, aki bekötözne, és gyógyulást hozna neked.
Szeretőid nem gondolnak reád, feléd sem néznek most, hogy elborít a sok csapás.
Fenyítésem nagy és kegyetlen, mert oly súlyosak bűneid. Sújtottalak, mert nagyok voltak gonoszságaid.
Miért kiáltozol romlásod miatt?
Bizony, gyógyíthatatlan a fájdalmad!
Így kellett megtorolnom bűneidet, gonoszságodat.
Majd így folytatta az Úr: Én helyreállítom Jákob sátrait, megkönyörülök házain, és újraépítik romjaiból a várost, és a palota is a maga helyén áll majd.
Dicséret hangzik onnan, örvendezők dala zeng.
Már nem kisebbé, inkább nagyobbá teszem, nem megalázom, inkább fölemelem népemet. Fiai dicsők lesznek, mint egykoron; gyülekezetük szilárdan fennmarad színem előtt, sanyargatóikat pedig megfenyítem.
Vezér származik majd belőlük és fejedelem közülük.
Színem elé engedem, úgyhogy elém járulhat.
Mert ki merné életét kockáztatni, hogy elém járuljon! – mondja az Úr. Így ti az én népemmé lesztek, és én a ti Istenetek leszek!
Ez az Isten igéje.
Jer 30,1-2.12-15.18-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben. 17. vers. – 5. tónus.
Előénekes: A te nevedet, Uram, a nemzetek majd félve tisztelik, * és a föld minden királya vallja dicsőséged,
mert felépíti az Úr Sion városát, * és megjelenik dicsőségben.
Meghallgatja a szegények imáját, * nem veti meg kérésüket.
Hívek: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben.
E: Az eljövendő nemzedéknek írják le mindezt, * a születendő nép is az Urat magasztalja.
Fölséges szentélyéből Isten letekint, * az Úr a mennyből földünkre rátekintett,
hogy meghallja a rabok sóhaját, * és a halál fiait megmentse fogságukból.
H: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben.
E: Itt lakhatnak szolgáid fiai, * és biztonságban él ivadékuk színed előtt,
hogy az Úr nevét hirdessék Sionban, * és Jeruzsálemben dicsőségét,
amikor egybegyűlnek ott a népek, * és az országok, hogy az Úrnak szolgáljanak.
H: Felépíti az Úr Siont, * és megjelenik dicsőségben.
Zsolt 101,16-18.19-21.29 és 22-23

ALLELUJA
Mester, te vagy az Isten Fia, * te vagy Izrael királya. Jn 1,49b – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus a vízen járva tanúságot tesz isteni hatalmáról.
Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?”
Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy tetszés szerint – különösen az „A” évben, amikor az előbbi evangéliumot hétfőn olvastuk:

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus szemében egyedül a belső, az erkölcsi tisztaság számít.
Egy alkalommal Jeruzsálemből farizeusok és írástudók jöttek Jézushoz. Megkérdezték tőle: „Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Evés előtt ugyanis nem mosnak kezet.” Jézus erre magához hívta a népet, és így szólt: „Halljátok és értsétek meg: Nem az teszi az embert tisztátalanná, ami a szájába kerül, hanem ami a szájából kijön, az teszi tisztátalanná.”
Ekkor hozzáléptek tanítványai, és így szóltak: „Tudod, hogy a farizeusok megütköztek szavaidon?” Jézus ezt válaszolta: „Tövestől kitépik mindazt a növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok őket! Vak létükre vakok vezetői ők. Ha pedig vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 14,22-36 vagy Mt 15,1-2.10-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-07


——
Görög katolikus:

14 Hálát adok Istennek, aki mindig a diadalmenetében, Krisztus uralma alatt vezet bennünket, és rajtunk keresztül mindenhol érzékelhetővé teszi az emberek számára, hogy milyen öröm és boldogság őt megismerni! Ez a felismerés úgy terjed, mint egy drága parfüm illata. 15 Mert mi valóban olyanok vagyunk, mint a Krisztus által bemutatott illatáldozat Istenhez felszálló, jó illata. Ezt az illatot azok érzik, akik az üdvösség felé haladnak, de érzik azok is, akik a pusztulás felé mennek. 16 Az utóbbiak azonban olyannak érzékelik, mint a halál bűzös leheletét, amely a halálból származik, és ismét a halálba vezet. Akik pedig az üdvösség felé igyekeznek, azok megelevenítő, felüdítő illatnak érzik, amely az életből származik, és az életre vezet. De vajon ki alkalmas erre a feladatra?

17 Mi azonban nem „üzletelünk” Isten üzenetével, és nem arra használjuk, hogy a magunk hasznát keressük vele, mint azt sokan mások teszik. Nem! Mivel bennünket Isten küldött, mi Krisztussal való egységben és Isten jelenlétében tiszta szívből hirdetjük az igazságot mindenkinek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+2%3A14-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Mert mindenből tizedet adtok, még a mentából, kaporból és köményből[a] is, de elhanyagoljátok ami a Törvény szerint nehezebb: igazságosan ítélni, könyörületet gyakorolni és hűségesen élni. Pedig ezeket feltétlenül meg kell tenni, és azokat sem kell elhanyagolni! 24 Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét![b]

25 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Azt gondoljátok, hogy nagyon fontos a testet kívülről lemosni. Mert ti csak a pohár és edény külsejét tisztogatjátok, belül azonban tele van mindenféle kapzsisággal és önzéssel! 26 Vak farizeus, először tisztítsd meg előbb a pohár tartalmát, hogy azután a külseje is tiszta lehessen!

27 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban tele vannak a halottak csontjaival és tisztátalansággal.[c] 28 Ugyanígy ti is csak kívülről, az emberek szemében látszotok igazságosnak, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+23%3A23-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/07
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Látjátok, nektek adom ezt a földet! Induljatok hát, és vegyétek birtokba, mert az Örökkévaló megesküdött őseiteknek

Római katolikus:
2018-06-17Évközi 11. vasárnap

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Ezt mondja az Úr, az Isten: „Veszek egy hajtást a nagy cédrusfa tetejéről, a legmagasabb ágáról, és elültetem egy igen magas hegyen. Izrael magas hegyén ültetem el. Ágakat fejleszt, gyümölcsöt terem és pompás cédrussá fejlődik. Alatta lakik majd mindenféle madár, és ágai árnyékában pihen meg mindenfajta szárnyas.
S akkor megtudja majd a mező minden fája, hogy én, az Úr aláztam meg a magas fát, és emeltem föl az alacsony fát; én szárítottam ki a zöldellő fát, és én borítottam virágba a száraz fát. Én, az Úr mondtam ezt, és  végbe is viszem.
Ez az Isten igéje.
Ez 17,22-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mennyire jólesik nékem, * tégedet, Uram, hálával dicsérnem. 5. tónus.
Előénekes: Jó dolog az Urat dicsérni, * nevednek, ó fölsége éneket zengeni.
Irgalmadat hajnalban hirdetni, * és egész éjszaka hűségedet.
Hívek: Mennyire jólesik nékem, * tégedet, Uram, hálával dicsérnem.
E: Virul az igaz, akár a pálma, * s úgy növekszik, mint a Libanon cédrusa.
Az Úr házában ültették el őket, * Istenünk csarnokában virágzanak.
H: Mennyire jólesik nékem, * tégedet, Uram, hálával dicsérnem.
E: Még öregkorukban is gyümölcsöt hoznak, * telve vannak bőséges élettel.
Hogy hirdessék: „Igaz az Isten, * ő a menedékem, hamisság nincsen benne.”
H: Mennyire jólesik nékem, * tégedet, Uram, hálával dicsérnem.
Zsolt 91,2-3.13-14.15-16

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Testvéreim!
Bizalom tölt el minket, s nem feledkezünk meg arról, hogy míg e testben vándorként élünk, távol járunk az Úrtól. A hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk. Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtől, és hazaérkezni az Úrhoz. Ezért is igyekszünk az ő kedvében járni, akár közel vagyunk hozzá, akár távol járunk tőle. Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat cselekedett.
Ez az Isten igéje.
2Kor 5,6-10

ALLELUJA
Isten igéje a mag, Krisztus a magvető, * mindaz, ki reá talál, örökké élni fog. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 4,26-34″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-17


——

Igazság Könyve:

Én vagyok a ti szeretett Jézusotok, aki a lelketeken keresztül munkálkodik. Még akkor is, ha figyelmen kívül hagytok Engem, Én itt Vagyok. Én a lelketeken keresztül munkálkodom, mert azt Nekem adtátok és így ti mindig szenvedni fogtok Érettem és Velem.

Ma leányom, azokhoz fordulok, akik azt mondják, hogy nem hisznek Istenben: ha nem hisztek Istenben, el kell magyaráznom nektek, hogy honnan ismeritek fel, hogy Isten valóban Létezik. Isten jelen van minden egyes e világban megszületett emberben, függetlenül hitétől vagy szüleik hitétől. Isten valamennyi életformán keresztül egyfajta áhítat érzelmét és a csodálat érzelmét hozza magával, mely mindig az intenzív szeretet érzését kelti egy lélekben Isten másik Teremtménye iránt.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-jelen-van-minden-egyes-e-vilagban-megszuletett-emberben-fuggetlenul-hitetol-vagy-szuleik-hitetol/

 
 

“Drága szeretett leányom, éppúgy, ahogyan Én egyedül tettem meg a lassú és fájdalmas utat a Kálvária hegyére, ugyanígy fogja Maradék Hadseregem is azt megtenni.


Amikor ezen a gyötrelmes dombon kapaszkodtam fel, több száz Római katonával voltam körülvéve, akik megakadályozták az út mentén levőket abban, hogy vigaszt nyújtsanak Nekem.
 

A zsidók megtagadtak, aztán elárultak Engem. A Rómaiak keresztre feszítettek Engem, és ezért volt Róma az a hely, ahol szeretett Péter apostolom arra kapott utasítást, hogy megalakítsa Egyházamat a Földön, mert arra vágytam, hogy Egyházam azok között alakuljon meg, akik üldöztek Engem.
 

Miközben hamarosan sor kerül Második Eljövetelemre, és miközben feltárul azon Végső Küldetésem, hogy eljövök elhozni a megígért végső üdvösséget az emberiség számára, a történelem meg fog ismétlődni. A zsidók még mindig tagadni fognak Engem a Nagyfigyelmeztetés bekövetkeztéig. Isten ellenségei mindenhol fel fognak lázadni Ellenem. Azok, akik szeretnek Engem, és akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, el fognak árulni Engem.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-romai-birodalmon-belul-fog-a-nagy-fortelem-felemelkedni-ellenem/

——

 

Görög katolikus:

 “… 17 Miután Abrám így legyőzte Kedorláómert és a vele szövetséges királyokat, hazafelé indult. Sodoma királya kivonult Abrám elé a Sávé-völgybe — más néven a Király-völgybe —, hogy köszöntse.

Abrám és Melkisédek találkozása

18 Melkisédek, Sálem királya, a Felséges Isten papja Abrám elé ment, kenyeret és bort hozott neki, 19 majd megáldotta:

„A Felséges Isten,
    aki az eget és földet teremtette[a],
áldjon meg téged, Abrám!
20 Áldott legyen a Felséges Isten,
    aki győzelmet adott neked, Abrám,
    
ellenségeid fölött!

Akkor Abrám Melkisédeknek adta a csatában szerzett zsákmánya tizedrészét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+14%3A14-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ebben az időben a nép a Jordántól keletre Moáb földjén táborozott. Itt kezdte Mózes magyarázni Isten tanításait és törvényeit.[b]

6-7 Ezt mondta Mózes a népnek: Emlékezzetek rá, hogy mikor a Hóreb-hegy mellett táboroztunk, Istenünk, az Örökkévaló szólt hozzánk: „Most már induljatok útnak, mert elég sokáig időztetek ennél a hegynél! Menjetek tovább az emóriak hegyvidékére, majd a szomszédos vidékre, az Arábá-völgybe, azután a síkságra és a dombvidékre, majd a délvidékre és a tenger partjára, a kánaáni népek földjére, és tovább a Libanon-hegységbe, egészen a nagy Eufrátesz folyóig! Látjátok, nektek adom ezt a földet! Induljatok hát, és vegyétek birtokba, mert az Örökkévaló megesküdött őseiteknek: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ezt nekik és utódaiknak adja”.

Mózes vezetőket választ

Azután Mózes így folytatta: Abban az időben történt, hogy azt mondtam nektek: Számomra már túl nehéz feladat, hogy egyedül viseljem a kormányzás terhét. 10 Hiszen Istenünk, az Örökkévaló megszaporított benneteket, és oly sokan vagytok, mint az égen a csillagok. 11 Bárcsak még jobban megsokasítana titeket az Örökkévaló, ősapáitok Istene, hogy legyetek ezerszer ennyien, és áldjon meg benneteket, ahogyan megígérte! 12 De egyedül hogyan viselhetném a nép vezetésének minden terhét, és végezhetném peres ügyeitekben a bíráskodást?!

13 Válasszatok hát magatok közül törzsenként olyan férfiakat, akik bölcsek, értelmesek, és akikben a többiek megbíznak! Őket teszem majd vezetőkké közöttetek.

14 Ezt ti is helyesnek láttátok, elfogadtátok, és úgy is történt. 15 Választottatok minden törzsből bölcs és megbízható férfiakat, én pedig kineveztem őket vezetőkké. Közülük egyeseket 1 000, másokat 100, 50, illetve 10 harcosból álló katonai egységek parancsnokaivá tettem, illetve tisztviselőkké neveztem ki.

16 Megint másokat bíráknak jelöltem ki, és meghagytam nekik: Amikor peres ügyben kell ítéletet hoznotok, mindenkit gondosan hallgassatok ki, és igazságosan ítéljetek! Ne legyetek tekintettel arra, hogy a peres felek Izráel népéből, vagy a közöttetek lakó idegen népekből valók. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…

Kiküldi a tanítványait

14 Később Jézus megjelent a tizenegy tanítványának is, amikor éppen az asztalnál ültek, és ettek. Szemükre vetette, hogy mennyire hitetlenek és keményszívűek: hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták őt.

15 Majd ezt mondta nekik: „Menjetek el a világ minden részére, és hirdessétek az örömüzenetet mindenkinek! 16 Aki hisz és bemerítkezik, az üdvözülni fog. De aki nem hisz, az kárhoztató ítélet alá kerül. 17 Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják követni: a nevemben gonosz szellemeket űznek ki; új nyelveken szólnak; 18 kígyókat fognak meg, vagy halálos mérget isznak, de az sem nem árt nekik; ráteszik a kezüket a betegekre, azok pedig meggyógyulnak.”

Jézus visszatér a Mennybe

19 Miután az Úr Jézus beszélt a tanítványaival, felvitték a Mennybe, és ott Isten jobb oldalára ült. 20 Az apostolok pedig elmentek, és mindenhol kihirdették Isten üzenetét. Az Úr együttműködött velük, és hitelesítette az üzenetet természetfeletti jelekkel, amelyek kísérték az üzenet hirdetését.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16%3A9-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

7 Ne feledkezzetek meg a vezetőitekről, mert ők tanítottak benneteket Isten szavára. Figyeljétek meg, hogyan élnek és halnak meg, és kövessétek a hitüket!Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!

Ne engedjétek, hogy különféle idegen tanításokkal félrevezessenek benneteket! Isten kegyelmével erősítsétek meg a szíveteket, ne különböző ételekre vonatkozó szabályok betartásával, mert azoknak semmi értelmük sincs! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+13%3A7-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus imádkozik a tanítványaiért

17 Miután Jézus ezeket mondta, felnézett az égre, és így szólt: „Atyám, eljött az idő! Dicsőítsd meg Fiadat, hogy ő is dicsőséget szerezzen neked! Hatalmat adtál Fiadnak minden ember fölött, hogy örök életet adjon mindazoknak, akiket neki ajándékoztál. Az örök élet pedig az, hogy egyre jobban megismerjenek téged, az egyetlen valóságos Istent, és a Messiás Jézust, akit elküldtél. Befejeztem a munkát, amellyel megbíztál, s ezzel dicsőséget szereztem neked itt a földön. Most pedig, Atyám, fogadj vissza dicsőségedbe és jelenlétedbe, abba a dicsőségbe, amelyben veled együtt laktam, mielőtt a világ létrejött volna.

Atyám, embereket ajándékoztál nekem ebből a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, én pedig kézzelfoghatóan megmutattam nekik, hogy te milyen vagy. Ők azok, akik befogadták szavaidat, és engedelmeskedtek annak, amit mondtál. Ők már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled származik. Minden szót, amit tőled hallottam, továbbadtam nekik, ők pedig befogadták tanításodat. Felismerték, elfogadták, és meggyőződtek róla, hogy ezek a tanítások valóban tőled származnak, és azt is, hogy valóban te küldtél engem. Értük imádkozom most, és nem a hitetlenekért. Azokért imádkozom, akiket nekem adtál, mert hozzád tartoznak. 10 Mert mindazok, akik hozzám tartoznak, a tieid, és mindazok, akik hozzád tartoznak, az enyémek — és általuk mutatkozik meg dicsőségem mindenki számára.

11 Most már visszatérek hozzád, Atyám! Nem maradok tovább ezen a világon, de ők itt maradnak. Szent Atyám, őrizd meg őket neved hatalma által, amelyet nekem adtál! Őrizd meg őket, hogy ők is eljussanak arra az egységre, amelyben te és én élünk! 12 Amíg velük voltam, megőriztem őket neved hatalma által, amelyet nekem adtál. Vigyáztam rájuk, és nem veszett el közülük senki más, csak az az egy: a pusztulás fia. Így teljesedett be, amit az Írás róla mondott.

13 Atyám, most hozzád jövök, de amíg még ezen a világon vagyok, imádkozom azokért, akik hozzám tartoznak, hogy az örömöm egészen betöltse őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+17%3A1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Békességben Istennel

Most tehát Isten elfogadott bennünket a hitünk alapján. Ezért Urunk, Jézus Krisztus által békességben élünk[a] vele. Jézus által kaptunk szabad hozzáférést Isten kegyelméhez, amelyben élünk. Örvendezünk annak, hogy reménységünk szerint részesülni fogunk Isten dicsőségében. De nemcsak ennek örülünk, hanem a megpróbáltatásoknak is, amelyeket ki kell állnunk. Miért? Mert tudjuk, hogy ezek türelmes kitartást fejlesztenek ki bennünk. A kitartás eredménye a kipróbált jellem, abból pedig reménység származik, ez a reménység pedig soha nem fog csalódást okozni. Hiszen Isten szeretete betöltötte szívünket a Szent Szellem által, aki Isten ajándéka a számunkra.

Amikor eljött a megszabott ideje, Krisztus meghalt értünk, bűnösökért. Mi akkor még tehetetlenek voltunk. Nehéz lenne olyan embert találni, aki hajlandó lenne meghalni, hogy valaki mást megmentsen, még akkor is, ha az a másik igazságos. Egy jó emberért talán mégis vállalná a halált valaki, Isten azonban azzal mutatta meg, mennyire szeret bennünket, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor mi még bűneinkben éltünk.

Akkor most mennyivel inkább megmenekülünk Isten haragjától Krisztus által! Hiszen Isten már elfogadott bennünket Krisztus vére, vagyis a halála által. 10 Amikor még ellenségei voltunk, Isten békét kötött velünk a saját Fia halála árán. Akkor mennyivel inkább megment bennünket Krisztus élete most, miután már békességben élünk Istennel!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+5%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 Egész lényedet a tekinteted világítja meg. Ezért, ha jóindulattal és adakozásra készen tekintesz az emberekre, akkor egész lényedet elárasztja a világosság. 23 Ha viszont önző és zsugori módon nézel rájuk, akkor egész lényed elsötétül. Ha pedig a tekinteted, vagyis a mécsesed elsötétül, akkor valóban nagy sötétségbe kerültél![a]

24 Egyetlen szolga sem szolgálhat egyszerre két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és a Pénzt!”[b]

Isten Királysága legyen az első!

25 „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit fogtok enni és inni, se testetek miatt, hogy mibe fogtok öltözködni! Hiszen nagyobb dolog életet adni, mint az ételről gondoskodni! Nagyobb dolog testet alkotni, mint ruhát készíteni! 26 Figyeljétek meg az égi madarakat! Nem vetnek, nem aratnak, élelmet sem gyűjtenek magtárba — Mennyei Atyátok mégis táplálja őket. Ti azonban sokkal értékesebbek vagytok, mint a madarak! 27 Ki tudná közületek aggodalmaskodásával akár csak egy órával is meghosszabbítani az életét?

28 Miért aggódtok a ruhák miatt? Figyeljétek meg a mezőn a vadvirágokat, hogyan növekednek, pedig nem fáradoznak, hogy ruhát készítsenek maguknak! 29 Mégis azt mondom nektek, Salamon király a dicsősége csúcsán sem öltözködött olyan szépen, mint ezek közül bármelyik. 30 Látjátok, ezek a növények ma még virágzanak, holnapra pedig már elszáradnak, és a tűzbe dobják őket, Isten mégis milyen gyönyörűen öltözteti őket! Mennyivel inkább fog titeket öltöztetni?! Ne legyetek hát kishitűek!

31 Ne aggódjatok, és ne kérdezzétek: »Mit fogunk enni, és mit fogunk inni?«, vagy: »Mibe öltözzünk?« 32 Azok törtetnek szüntelen ilyen dolgok után, akik nem ismerik Istent. Mennyei Atyátok jól tudja, hogy mindezekre szükségetek van. 33 Isten Királyságával és azzal törődjetek, amit Isten igazságossága kíván — erre törekedjetek mindenek előtt! Isten pedig majd törődik azzal, amire szükségetek van.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+6%3A22-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/17