Nagyfigyelmeztetés kategória bejegyzései

Nyisd meg a hitetlenek szemét, hogy ők is szent Karjaidba szaladjanak védelemért

Igazság Könyve:

„Még a Nagyfigyelmeztetés sem fog minden hitetlent megtéríteni

  1. március 25., vasárnap, 3:30

Drága, szeretett leányom, ma arra sürgetem minden követőmet, hogy szenteljék idejüket imádkozásra azokért, akik nem hisznek Bennem, Jézus Krisztusban, vagy az örök Üdvösségben.

Ezek a lelkek közel állnak a Szívemhez, és ők azok, akiknek szükségük van a megtérésre, oly módon, hogy elsőként üdvözülhessenek.

Azok, akik vakok, nem láthatják, hogy az életük a Földön nem ér véget.

Sokan nem fogadják el, hogy ők örökké létezni fognak.

Ezek a lelkek mélyen megsebeznek Engem, és Én rémületet érzek, amint nézem, hogy lelkük életét hogyan teszik tönkre földi életük során.

Még a Nagyfigyelmeztetés sem fog megtéríteni sokakat azok közül, akik ateistáknak vallják magukat.

Számukra az egyetlen lehetőség az üdvözülésre az imádság, és az önfeláldozó lelkek szenvedése.

Arra sürgetlek benneteket, hogy imádkozzatok ezekért a lelkekért a Keresztes Imahadjárat 41. imájával A hitetlenek lelkéért:

„Ó, Jézusom, segíts szegény Gyermekeidnek, akik vakok az Üdvösségre tett Ígéreteddel szemben. Könyörgöm Hozzád, hogy imáim és szenvedésem segítségével nyisd meg a hitetlenek szemét, hogy ők is láthassák gyöngéd Szeretetedet, és szent Karjaidba szaladjanak védelemért. Segítsd őket, hogy meglássák az Igazságot, és keressék bűneikre a megbocsátást, hogy megmenekülhessenek, és elsőként léphessenek majd be az új Paradicsom Kapuján. Imádkozom ezekért a szegény lelkekért, beleértve a férfiakat, nőket meg a gyermekeket, és sürgősen arra kérlek, hogy oldozd fel őket bűneik alól. Ámen.”

Menjetek most, értékes hadseregem, és összpontosítsatok ezekre a szegény elveszett gyermekeimre. Segítsetek Nekem, Jézusotoknak, hogy megmentsem a lelküket.

Szeretett Üdvözítőtök,

Jézus Krisztus”

http://masodikeljovetel.hu/meg-nagyfigyelmeztetes-sem-fog-minden-hitetlent-megteriteni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/03/26

———-

Római katolikus:

„† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Aki magát megalázza, azt dicsőségre emelik.
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos.
A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.«
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!«
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 18,9-14

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-03-26

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Még a Nagyfigyelmeztetés sem fog minden hitetlent megtéríteni

Igazság Könyve:

„Még a Nagyfigyelmeztetés sem fog minden hitetlent megtéríteni

  1. március 25., vasárnap, 3:30

Drága, szeretett leányom, ma arra sürgetem minden követőmet, hogy szenteljék idejüket imádkozásra azokért, akik nem hisznek Bennem, Jézus Krisztusban, vagy az örök Üdvösségben.

Ezek a lelkek közel állnak a Szívemhez, és ők azok, akiknek szükségük van a megtérésre, oly módon, hogy elsőként üdvözülhessenek.

Azok, akik vakok, nem láthatják, hogy az életük a Földön nem ér véget.

Sokan nem fogadják el, hogy ők örökké létezni fognak.

Ezek a lelkek mélyen megsebeznek Engem, és Én rémületet érzek, amint nézem, hogy lelkük életét hogyan teszik tönkre földi életük során.

Még a Nagyfigyelmeztetés sem fog megtéríteni sokakat azok közül, akik ateistáknak vallják magukat.

Számukra az egyetlen lehetőség az üdvözülésre az imádság, és az önfeláldozó lelkek szenvedése.

Arra sürgetlek benneteket, hogy imádkozzatok ezekért a lelkekért a Keresztes Imahadjárat 41. imájával A hitetlenek lelkéért:

„Ó, Jézusom, segíts szegény Gyermekeidnek, akik vakok az Üdvösségre tett Ígéreteddel szemben. Könyörgöm Hozzád, hogy imáim és szenvedésem segítségével nyisd meg a hitetlenek szemét, hogy ők is láthassák gyöngéd Szeretetedet, és szent Karjaidba szaladjanak védelemért. Segítsd őket, hogy meglássák az Igazságot, és keressék bűneikre a megbocsátást, hogy megmenekülhessenek, és elsőként léphessenek majd be az új Paradicsom Kapuján. Imádkozom ezekért a szegény lelkekért, beleértve a férfiakat, nőket meg a gyermekeket, és sürgősen arra kérlek, hogy oldozd fel őket bűneik alól. Ámen.”

Menjetek most, értékes hadseregem, és összpontosítsatok ezekre a szegény elveszett gyermekeimre. Segítsetek Nekem, Jézusotoknak, hogy megmentsem a lelküket.

Szeretett Üdvözítőtök,

Jézus Krisztus”

http://masodikeljovetel.hu/meg-nagyfigyelmeztetes-sem-fog-minden-hitetlent-megteriteni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Mikor fogja Kelet háza szent csókkal üdvözölni Nyugat házát? IC”
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1066.html

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/03/25

———-

Római katolikus:

03-25

Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony) – FÜ

Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!”
Ezután az angyal eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-38

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-03-25

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az Atyaisten: A Vörös Sárkánynak Európa lesz az elsődleges célpontja, azt követően pedig az Egyesült Államok

https://index.hu/kulfold/2022/02/11/oroszorszag-ukrajna-konfliktus-jens-stoltenberg-nemetorszag-nato-klaus-iohannis/

Igazság Könyve:

„Az Atyaisten: A Vörös Sárkánynak Európa lesz az elsődleges célpontja, azt követően pedig az Egyesült Államok

2012. február 14., kedd, 18:00

Leányom, büntetésem időzítését és a Nagyfigyelmeztetés időzítését nem kell tudnotok.

Isteni időzítésem miatt nincs szükség aggodalomra, mert az egyedül csak az Én Szent Akaratom szerint lesz.

Azonban tudnotok kell, hogy a Vörös Sárkány, amelyről már egy bizonyos ideje értesültetek, most óvatosan, de halálos szándékkal felemelte fejét, hogy világszerte felfalja a keresztényeket.

Miután oly sokáig türelmes volt várakozásában, most le fog csapni – tüzet okádva –, hogy mindent elpusztítson, ami Irántam, a Legmagasságosabb Isten és szeretett Fiam, Jézus Krisztus iránti hódolatot képvisel.

Európa lesz az elsődleges célpontja, és azt követően az Amerikai Egyesült Államok.

Bevezetésre kerül a kommunizmus, és jaj annak, aki ellenszegül a Vörös Sárkány uralmának.

Leányom, Én tudatában vagyok annak, hogy a neked adott legújabb Isteni Üzenetek zavaróak, de az igazságot ki kell nyilatkoztatni.

Csak a próféciák által válik ismertté, hogy a hitet újra helyre kell állítani. Ez az oka annak, amiért most gyermekeimnek próféciák adatnak, hogy tanításom igazságait felismerhessék.

Minden prófécia, mely Dániel prófétának és Jánosnak adatott, rétegről rétegre ki fog bontakozni.

Neked, leányom, részletek lesznek megadva, hogy segíts újraépíteni Egyházam maradékát a Földön.

Üzeneteim, a szeretet üzenetei által meg kell vigasztalni gyermekeimet, és erre hivatkozva meg fogom nyugtatni őket.

Támaszkodjatok Rám, szeretett Atyátokra, gyermekeim, és Én megadom nektek azokat a szükséges kegyelmeket, amelyekre szükségetek lesz az ellenség legyőzésére.

Ők nem tudnak győzni, és hatalmuk nemcsak hogy rövid életű lesz, hanem a Vörös Sárkány és vak szövetségesei az örök kárhozat tüzére lesznek vetve.

Imádkozzatok a lelkükért, mert imáitok segítségével megmenthetitek őket.

A Nagyfigyelmeztetésnek a sátán követői, a Vörös Sárkány és hadserege, kevés jelentőséget fognak tulajdonítani.

Annyira megkeményedett már a szívük, hogy szándékosan a Gonosz oldalára fognak állni. Hűségük a hamis Paradicsomnak szól, amelyet megígértek nekik.

Amint a kiválasztott lelkek is megkapják a látomás ajándékát, – amint a te esetedben is –, hogy Engem, vagy szeretett Fiamat, Jézus Krisztust láthassák, úgy egyes lelkeknek a sátán és bukott angyalaitól kapott látomásaik vannak.

Annyira szoros ezek elkötelezettsége a Gonosz iránt, hogy a sátán követői közül sokan inkább meghalnának, mintsem hogy Engem, a Mindenható Atyát elismerjenek.

Ez az Én ígéretem, gyermekeim:

Meg fogom védeni minden gyermekemet, akik szeretetem bélyegét beágyazták a lelkükbe.

Ti az üldöztetéstől meg lesztek kímélve, hogy erősek maradhassatok, és hogy teljes erőtökből imádkozzatok ezekért a gonosz emberekért.

Ez segíteni fog a terror gyengítésében, és a háború, az éhínség és a vallásüldözés elhárításában.

A Hozzám intézett különleges imát, a Keresztes Imahadjárat 30-as imáját, most be kell venni a napi imádságok közé:

Különleges ima a Mennyei Atyához

„Ó, Örök Atyám, a Mindenség Teremtő Istene, Drága Fiad Nevében kérlek, add, hogy jobban szeressünk Téged. Segíts nekünk, hogy bátrak, rettenthetetlenek és erősek maradjunk a nehézségekkel szemben. Fogadd el trónod elé vitt ajándékként áldozatainkat, szenvedéseinket és megpróbáltatásainkat, hogy megmentsd gyermekeidet a Földön. Lágyítsd meg a tisztátalan lelkek szívét. Nyisd meg szemüket Szereteted Igazságára, hogy a földi Paradicsomban minden gyermekeddel egyesülhessenek, amelyet Te Isteni Akaratodnak megfelelően, szeretettel teremtettél a számunkra. Ámen.”

Kérlek benneteket, gyermekeim, hogy ne hagyjátok figyelmen kívül ma az életeteket érintő mennyei beavatkozásomat.

Mert közületek mindazoknak, akik Engem, Atyjukat mélyen szeretnek, tudniuk kell, hogy erre a fontos utazásra fel kell készítenem benneteket.

Mint szerető Teremtőtök és Atyátok, nem tenném meg a kötelességemet, ha nem kommunikálnék veletek ez alatt az idő alatt – a végidő alatt –, amelyet ti itt a Földön jelenleg így ismertek.

Ti, akik talán féltek legszentebb Szavaimtól, hadd vigasztaljalak meg benneteket azzal, hogy ez nem a világvégét jelenti. Mert ez nem az.

Ez egyszerűen csak a sátán hatalmának a végét jelenti a Földön, melyet köszöntenetek kell, gyermekeim.

Egyre közeledik az idő, hogy Fiam jogos Trónját átvegye, amikor azért fog eljönni Második Alkalommal, hogy az Új, Tökéletes Paradicsomban uralkodjék a Földön.

Szívem repes az örömtől, amikor az új földről beszélek nektek, gyermekeim, amelyet előkészítettem számotokra.

Az Én gyermekeim 1000 évig fognak élni abban a Paradicsomban, amelyet Én Ádám és Éva számára teremtettem.

Ekkor béke lesz, szeretet, harmónia, és nektek semmi másra nem lesz szükségetek.

Az emberek házasodni fognak, gyermekeik lesznek, és a virágok, a folyók, a tenger, a hegyek meg a tavak szépsége láttán elakad majd a lélegzetetek. Az állatok harmóniában fognak élni gyermekeimmel, és szeretettel lesztek vezetve Fiam, Jézus Krisztus uralma alatt.

Csak akkor teljesül majd Szent Akaratom a Földön úgy, amint a Mennyben is.

Szerető Atyátok,

Isten, az egész emberiség Teremtője,

A Legmagasságosabb Isten”

http://masodikeljovetel.hu/az-atyaisten-voros-sarkanynak-europa-lesz-az-elsodleges-celpontja-azt-kovetoen-pedig-az-egyesult

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/15

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-15

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Az Atyaisten: A világ egy büntetés alá esik – Beavatkozásomra szükség van

Viral Video! The Holy Spirit Manifests As A DOVE Above Baptism Font in Ukrain! Epiphany 19 JAN 2022!

https://www.youtube.com/watch?v=xgUKKliZ_Rc

Igazság Könyve:

„Háborúk Irán, Izrael, Egyiptom és Szíria bevonásával, láncszerűen kapcsolódva egymáshoz

2012. február 4. 10.55

Drága, szeretett leányom, irántam való hűséged minden nap próbára van téve. Oly sokan próbálják megállítani a Nekem végzett munkádat, de ezt nem tudják megtenni, mert Mennyei Szent védelem van biztosítva számodra. Mindazok, akik megpróbálnak neked fájdalmat, szenvedést okozni, és gyaláznak téged, meg lesznek büntetve. Az ilyen tettet nem fogom eltűrni.

Ne feledd, az már meg volt jövendölve, hogy senki nem tudja a Szentlélek tűzét megállítani, mely legszentebb üzeneteim által fog kiáradni az egész világra.

Ezért azt kérem tőled, hogy továbbra is hagyd figyelmen kívül az eléd helyezett akadályokat, és a gyűlöletet se vedd figyelembe, mert az a sátántól jön.

Ha a gyűlölettel foglalkozol, akkor az továbbterjed.

Hagyd azt figyelmen kívül, és akkor majd kihal, mert nem fog elegendő táplálékot találni a növekedéshez és az elmérgesedéshez.

Most azt akarom mondani nektek, gyermekeim, hogy azok az események, amelyek a Jelenések könyvében meg voltak jövendölve, most vannak a világban kibontakozóban.

Gyermekeimnek nem szabad megijedniük, mert a hitük és imáik segíteni fognak a háborúk, a népirtás, az éhínség és az aposztázia (hitehagyás) következményeinek enyhítésében.

Háborúk törnek ki Irán, Izrael, Egyiptom és Szíria bevonásával. Mind láncszerűen kapcsolódva egymáshoz.

Olaszország is szenvedni fog a következményektől, mely a hamis próféta és társának, az Antikrisztusnak felemelkedésével lesz kapcsolatos.

Imádkozzatok kitartóan, hogy ne tudjanak minden országot egyetlen globális hatalomba bevonni, amely a pénzeteket fogja ellenőrizni. Mert ha ez sikerül nekik, akkor az nagyon nehéz lesz.

Imádkozzatok a Mennyei Atyához, hogy hárítsa el ezeket a szörnyűségeket.

A mások lelkéért végzett ima a saját lelketeket menti meg. Ez minden, amit kérek tőletek: az Ima.

Imádkozzatok a megtérésért is.

Nem tart már sokáig, hogy minden dolog értelmet kapjon, leányom. Minden jóra fordul, amint a Nagyfigyelmeztetés után a megtérés bekövetkezett.

Most menj, és mondd meg gyermekeimnek, hogy amikor Szavamat hirdetik, nem szabad soha félniük. Mellettük fogok állni.

Ha kigúnyolják őket, akkor biztosak lehetnek abban, hogy ez azért van, mert ezek Legszentebb Szavam igazságai.

Szeretett Jézusotok”

http://masodikeljovetel.hu/haboruk-iran-izrael-egyiptom-es-sziria-bevonasaval-lancszeruen-kapcsolodva-egymashoz

„Az Atyaisten: A világ egy büntetés alá esik – Beavatkozásomra szükség van

2012. február 4., 15:00

Leányom, folyamatban van, hogy a világ egy büntetésnek legyen alávetve, azon szörnyű bűnök eredményeképpen, amelyeket az emberiség elkövetni merészelt.

Bár már sok büntetés elhárult, Kezem most mégis le fog sújtani azokra a gonoszságokra, melyeket minden sarokban elkövetnek.

Meg kell állítani azt a sok gyűlöletet, melyet Irántam, az Atyaisten iránt tanúsítanak, különben gyermekeim még nagyobb borzalmat fognak elszenvedni.

Én most azokra a változásokra készítem elő a világot, amelyekre a Föld megtisztításához szükség van, hogy megfeleljen az emberiség megmentésére vonatkozó tervemnek.

Oly sok lélek van a bűn által meggyötörve.

Én vagyok az egész Teremtés Istene, és nem fogom hátradőlve végig nézni, ahogyan gyermekeim elpusztítják egymást.

Leányom, készen van egy gonosz terv, hogy az emberiség nagy részét háború által pusztítsák el.

Ezek a háborúk nem véletlenek.

Ugye láttátok, hogy mennyi minden történt már világszerte oly sok nemzeten belül?

Mindez az Antikrisztus keze által történik, aki türelmesen vár dicsősége pillanatára a Földön.

Amikor a nemzetek már térdre kényszerülnek, akkor ő majd bevonul, hogy a saját ravaszságának megfelelően hamis békét hozzon létre. Ez a megtévesztés álarca lesz.

Büntetésem azokra a nemzetekre fog lesújtani, akik majd részt vesznek ebben a nagy csalásban, hogy a nemzetek birtokba vétele által ellenőrizhessék a világot.

Légy erős, leányom, mert ez az időszak, amikor a Föld majd megremeg, nem fog sokáig tartani. Erre szükség van, hogy felébressze gyermekeimet.

Ők már figyelmeztetve lettek, gyermekeim, de Hangom gyűlöletes számukra.

Azok a szegény gyermekek, akik jó életet élnek, és kétségbeesetten néznek a világukban lévő gonoszra, meg kell, hogy értsék, hogy a Beavatkozásomra szükség van.

Ha nem állítanám meg azt, ami most történik, akkor az emberiség nagy része elpusztulna.

Imádkozzatok, hogy gyermekeim is imádkozzanak országaik békéjéért.

Soha ne féljetek Szavamat hirdetni, még akkor sem, ha üldöznek benneteket. Mert ha csak egyetlen lélek is hangosan megvallja hitét, az elegendő százak megtérésére.

Menjetek békével. Eljött az idő Számomra, az Atyaisten számára, a pecsétek feltörésének jóváhagyására. Az emberek csak az után fogják elfogadni, hogy tehetetlenek.

Nem ők ellenőrzik a világot, mert az nem lehetséges.

Egyedül csak a Teremtőnek, az egész emberiség Teremtőjének van hatalma a sátán fölött; és most Én büntetéssel fogom sújtani azokat a hideg és sötét lelkeket, akik hűséget esküdtek neki.

A megtisztulás végső szakasza most fog elkezdődni.

Az Atyaisten”

http://masodikeljovetel.hu/az-atyaisten-vilag-egy-buntetes-ala-esik-beavatkozasomra-szukseg-van

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/04

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-04

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Azt gondoltátok, hogy Én, az Utolsó Ítélet napjáig tudomást sem vettem volna rólatok?

szeretetlang.hu

Igazság Könyve:

„Azt gondoltátok, hogy Én, az Utolsó Ítélet napjáig tudomást sem vettem volna rólatok?

2012. február 2. csütörtök, 15:30

Drága, szeretett leányom, mennyire örülök szeretett követőim válaszainak a nagy ajándékomra: a teljes bűnbocsánatért adott teljes búcsú ajándékára.

De mennyire szomorú vagyok azon hálátlan lelkek miatt, akik visszautasítják ajándékomat.

Ezek a lelkek nem értik, hogy egyedül csak az Atyaisten hagyhatja jóvá a teljes búcsú ezen ajándékát.

Nem az a fontos, hogy ezt Szent Helytartóm adja, vagy Én, a ti Megváltótok adom a világnak.

Amit fontos tudni, hogy kevés idő maradt a lelkek megmentésére.

Azokhoz szólok, akik Szent Szavamat kétségbe vonják: tudnotok kell, hogy Én vagyok Isteni Megváltótok, aki a Mennyből szól hozzátok.

Nem fogadjátok el, hogy létezem? Hogy ezekben az utolsó időkben üzenetet szeretnék nektek küldeni?

Azt gondoltátok, hogy Én az Utolsó Ítélet napjáig tudomást sem vennék rólatok? Hogy nem készíteném fel lelketeket azáltal, hogy ilyen módon kommunikálok veletek?

Ha ti hisztek Bennem, akkor hinnetek kell az Isteni beavatkozásban is. Ha pedig nem hisztek Bennem, akkor nem nyitottátok meg a szíveteket.

Máskülönben honnan tudnátok, hogy Én vagyok az?

Kérlek benneteket, hogy most üljetek le, és bizalmasan szóljatok Hozzám. Kérjétek Tőlem a Szentlélek kegyelmét, és Én a nyílt és tiszta szívűeknek azonnal válaszolni fogok.

Tegyétek le páncéljaitokat, és engedjétek meg Nekem, hogy ezt a különleges ajándékot átadjam nektek.

Tudnotok kell, hogy megbántotok Engem, ha visszautasítjátok ajándékaimat. Ez azt is jelenti akkor, hogy Irgalmasságom ajándékát is vissza fogjátok utasítani?

Hajtsátok meg fejeteket, és kérjetek bocsánatot Tőlem. Ha alázatos hálával jöttök Hozzám, akkor Én megvilágosítom számotokra az igazságot.

Ha megnyitjátok szemeteket az igazság előtt, ömleni fognak könnyeitek, a megértés könnyei, és akkor végre meg fogjátok köszönni nagy ajándékomat, a bűnbocsánat nagy ajándékát.

A ti Isteni Megváltótok,

Jézus Krisztus”

http://masodikeljovetel.hu/azt-gondoltatok-hogy-en-az-utolso-itelet-napjaig-tudomast-sem-vettem-volna-rolatok

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/02

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-02

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Az ima erejének hatására a Nagyfigyelmeztetés alatt sokan meg fognak térni

The Big Secret in UFOs – Jesus Stops Alien Abductions

https://www.youtube.com/watch?v=NuMajWp_EzA

Igazság Könyve:

„Egy jó hír: Isten, az Én Örök Atyám jóváhagyta az emberiség nagy részének megmentését

2012. január 24., kedd, 16:55

Drága, szeretett leányom, Én vagyok az, Jézusod, aki ma azért jön hozzád, hogy átadjam neked azt a jó hírt, mely a világnak szól.

A sok imádság és szenvedés, melyeket oly sok kiválasztott lélek ajánlott fel a Földön, azt eredményezte, hogy mostantól Isten még több gyermekét meg lehet menteni.

Ha megértenétek az áldozat és az ima erejét, gyermekeim, akkor soha nem hagynátok abba az imádkozást.

Isten, az Én Örök Atyám, jóváhagyta az emberiség nagy részének megmentését.

Ez azt jelenti, hogy az ima erejének hatására a Nagyfigyelmeztetés alatt sokan meg fognak térni azok közül, akiket különben nem lehetett volna megmenteni.

Ez nem jelenti azt, hogy mind meg lesznek mentve, sajnos lesznek majd olyanok is, akik ezt nem akarják.

Azok a kemény lelkű emberek, akik elsősorban a sátánhoz és gonosz szektájához hűségesek, akik a világot ellenőrzik, nem akarják majd megmentésüket.

Helyette egy másik Paradicsomot fognak választani maguknak. Egy olyan Paradicsomot, amelyről azt hiszik, hogy az Atyám által megígért Paradicsomon kívül létezik.

Ez a hamis Paradicsom, amelyben a fenevad sátáni követői hisznek, nem létezik.

Ezt a Paradicsomot a sátán hozta létre a követői elméjében, és ez egyszerűen csak illúzió. Ők oly sokat ígérnek!

A sötét lelkek egy másik univerzumban, egy másik létezési formában hisznek, ahol Isten nem létezik.

Ők más életformákban, más lényekben és egy másik békés rendszerben hisznek, de mindezek hazugságon alapulnak.

Semmi sem igaz ebből, gyermekeim. Mindezek nem léteznek, és nem is létezhetnek, mert ezeket nem Atyám teremtette.

Isten, a Mindenható Atya teremtette az egész világmindenséget: a csillagokat, a bolygókat és a Földet, valamint a világűrt közöttük.

Imádkozzatok azokért, akik az ilyen kultuszokat követik.

Imádkozzatok, hogy minél több gyermekem keressen szellemi kiutat mindabból, ami nem Istentől származik.

Hálaadással imádkozzatok most ezért a különleges ajándékért, mely Atyám által lett most felajánlva az emberiségnek, a Keresztes Imahadjárat 21. imájában:

Hálaadás a különleges ajándékért

Ó, Szent Isten, az emberiség Mindenható Teremtője, dicsőítünk Téged, és megköszönjük Neked azt a Szeretetet és Együttérzést, amelyet az emberiség iránt tanúsítasz. Köszönjük a Megváltás Ajándékát, amellyel szegény gyermekeidet megajándékozod. Könyörgünk Hozzád, Urunk, mentsd meg azokat, akik a Gonoszt követik, és add, hogy megnyíljon a szívük Örök Életük Igazsága előtt. Ámen.

Örvendjetek gyermekeim ennek a nagy ajándéknak!

De még mindig sok a tennivalótok, hogy segítsetek a lelkeknek, mivel oly sok testvéretek fogja továbbra is makacsul ellenezni Szent Szavam Igazságait.

Szeretett Jézusotok,

Az egész emberiség Megváltója”

http://masodikeljovetel.hu/egy-jo-hir-isten-az-en-orok-atyam-jovahagyta-az-emberiseg-nagy-reszenek-megmenteset

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/01/24

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-01-24

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Nem szabad megengedni, hogy akár csak egy lélek is áthulljon a hálón.

Friss hírek a linkek menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/linkek/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/

Igazság Könyve:

„A Globális Gyónás után előkészítem Második Eljövetelemet

2012. január 9., hétfő, 8:10

Drága, szeretett leányom, az idő gyorsan halad előre, és a Nagyfigyelmeztetés Második Eljövetelem felkészülésének hírnöke lesz.

A globális gyónás után, amikor a legtöbb ember rendkívüli kegyelmekben és áldásokban fog részesülni, Második Eljövetelem útját fogom előkészíteni.

Az emberiségnek el kell fogadnia, hogy szinte elérkezett az idő eme nagy esemény bekövetkezésére.

Ne vesztegessétek el az időt, hanem készítsétek fel a lelketeket és családtagjaitok lelkét Dicsőséges Visszatérésemre.

Második Eljövetelem véget fog vetni annak a gyötrelemnek, amelyet több ezer éve el kellett viselnetek a Földön.

Olyan nagyszerű lesz ez a Dicsőséges esemény, hogy amikor meg fogok jelenni az égen, a csodálattól és a döbbenettől mindenkinek elakad majd a lélegzete.

Ti, mint ennek a nemzedéknek tagjai, arra letettek kiválasztva, hogy a javatokra váljon a Velem való utazás az Új Paradicsomomba, amelyben Én fogok uralkodni, a Béke Korszakának idején.

Senkit sem szabad kizárni közületek. Nem szabad megengedni, hogy akár csak egy lélek is áthulljon a hálón. Az Én legnagyobb vágyam, hogy mindenkit Magammal vigyek Királyságomba.

Ez az a dicsőség, amelyre az emberiség vár kereszthalálom óta. Ezeket azoknak mondom közületek, akik szemet hunynak kérésem előtt: arra sürgetlek benneteket, hogy már most kezdjetek el felkészülni!

Az Én időm egyre közeledik. Az utolsó hírnökömet küldtem el most a világba, hogy segítsen nektek felkészíteni a lelketeket. Mindez már meg volt jövendölve.

Ezt a figyelmeztetésemet ne hagyjátok figyelmen kívül, mert ha nem vagytok elég éberek, elmulasztjátok a megfelelő felkészülést.

Mostantól kezdve sok üzenetet fogok közölni veletek, hogy a világ készen álljon elfogadni Engem, mint Uralkodóját.

Szeretett Jézusotok,

Az egész emberiség Megváltója”

http://masodikeljovetel.hu/globalis-gyonas-utan-elokeszitem-masodik-eljovetelemet

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/01/09

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-01-09

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Több imára van szükségem azok számára, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt szörnyet fognak halni

Friss hírek a linkek menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/linkek/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/

Igazság Könyve:

„Hamarosan megismertetem Magamat a világgal

2012. január 4. szerda, 18:15

Leányom, hamarosan megismertetem Magamat a világgal.

Az előkészületek befejeződtek. Nekem még több imára van szükségem azok számára, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt szörnyet fognak halni, mivel a halálos bűn állapotában vannak.

Sürgősen arra kérem követőimet, hogy imádkozzanak, imádkozzanak, imádkozzanak ezekért a szegény lelkekért.

Szeretlek benneteket, követőim. Nagyon örülök a szív tisztaságának és a szeretetnek, amelyet köztetek látok. Oly sok vigaszt hoztok Nekem, amely megkönnyíti a szenvedésemet. A ti odaadásotok olyan, mint a balzsam gennyes sebeimre.

Mivel a világban sokan megtagadnak és elutasítanak Engem, a ti hűségetek az, szeretett követőim, mely nagy örömet ad Nekem.

Szenvedésem erőssége attól függ, hogy a világ milyen szinten található a megszentelődés útján. Ez az a világ, amelyben a törtetés, az öndicséret és a hamis bálványok tisztelete burjánzik.

Az Én Nevemnek már nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget. Az önmagukkal eltelt lelkek nagy hangzavara miatt sokan már nem hallják meg az Én Hangomat.

Milyen hangosan kiáltanak, és mennyire büszkélkednek egyesek világi javaikkal. De ami mégis lehetővé teszi Számomra, hogy meghallják Hangomat, amikor hozzátok szólok, az szeretett követőim suttogásának köszönhető.

Ti most, kedves követőim, olyan egységben vagytok Velem, hogy az majd meglep benneteket.

Menj, leányom, és mondd meg szeretett követőimnek, hogy szeretem őket, és hogy kegyelmeim eléggé erőssé teszik majd őket ahhoz, hogy Szent Szavamat hirdetni tudják egy olyan világban, ahol nagy szükség van az Igazság meghallására a lelkek megmentése érdekében.

Szeretett Jézusotok”

http://masodikeljovetel.hu/hamarosan-megismertetem-magamat-vilaggal

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/01/05

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-01-05

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Imádkozzatok kitartóan azon sötét lelkek megmentéséért, akik talán nem élik túl a Nagyfigyelmeztetést

https://hu.endoftimenews.com/catholic-news/uj-tanacs-alakulta-vatikan-es-ferenc-fogja-iranyitani-a-nagy-ujrainditas-satanista

https://delhir.info/2021/11/18/gorogorszagban-uj-torveny-lep-eletbe-letartoztatjak-az-oltaselleneseket/?fbclid=IwAR1-qqmY9MUjUFNub_4vfmNu5Xdi4jjMLqM_rd3vaZujJslDgy3mim8f-38

Igazság Könyve:

„Szűz Mária: A világban ideiglenesen béke lesz, ha a sötét lelkek megtérnek

2012. január 1., vasárnap, 3:00

Gyermekem, az idő közeledik, de gyermekeimnek türelmesnek kell lenniük. Minden Atyám Szent Akaratának megfelelően történik.

Gyermekeim, fel kell ismernetek, hogy világotokban a gonosz erői veszélyeztetik az Atyaistenbe vetett hiteteket. Ezek a gonosz erők ugyan nem fognak győzni, mert nincs hatalmuk Mennyei Atyám fölött, de mégis gyötörni fogják felebarátaikat és testvéreiket a gyilkosság, a háború és az ellenőrzés által.

Imádkozzatok, hogy ezek a sötét lelkek hamarosan meglássák Fiam világosságát. Amikor ezt a Nagyfigyelmeztetés alatt meglátják, és megtérnek, akkor a Földön egy ideiglenes béke lesz.

Fiamra kell hagyatkoznia megmentése érdekében minden léleknek, Ő már türelmetlenül várja, hogy nagy Irgalmasságát elhozza az emberiségnek.

Gyermekeim, imádkozzatok kitartóan azon sötét lelkek megmentéséért, akik talán nem élik túl a Nagyfigyelmeztetést.

Ezek a szegény lelkek rémületbe esnek majd, de nemcsak akkor, amikor szembesülni fognak bűneikkel, hanem annak a sötétségnek láttán is, amelyben éppen vannak. Ez a sötétség annyira beárnyékolja lelküket, hogy Fiam Irgalmának Fénye gyengévé és tehetetlenné teszi őket.

Sokan túl gyengék lesznek ahhoz, hogy megragadják Fiam Irgalmasságát, amelyet felkínál nekik.

Arra sürgetlek benneteket, hogy imádkozzatok ezekért a lelkekért. Fiam határozott szándéka, hogy elsőként ezeket a lelkeket mentse meg. Gyermekeim, Fiamnak egyre több imára van most szüksége. Könyörögnötök kell irgalomért e sötét lelkek számára.

Gyermekem, kérd meg gyermekeimet, hogy a Keresztes Imahadjárat következő (17.) imáját Nekem ajánlják fel:

Ima a sötét lelkek megmentéséért a Szűzanyának felajánlva

„Ó, Mária Szeplőtelen Szíve, Üdvösség Anyja, és minden Kegyelem Közvetítője, Te, aki részt veszel az emberiség üdvözítésében, megmentvén azt a Sátán gonoszságaitól, imádkozz érettünk. Üdvösség Anyja, imádkozz, hogy minden lélek megmenekülhessen, elfogadván Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által megmutatott Szeretetet és Irgalmat, aki az emberiség megmentéséért jön újra el, és hogy megadja az Örök Üdvösség lehetőségét. Ámen.”

Szeretett Édesanyád, a Megmentés Királynője”

http://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-vilagban-ideiglenesen-beke-lesz-ha-sotet-lelkek-megternek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/01/01

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-01-01

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Amikor a Nagyfigyelmeztetés fel fogja ébreszteni őket, sokan meg fognak rémülni

Friss hírek a linkek menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/linkek/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/

Igazság Könyve:

„Mindenfajta Irgalomban fognak részesülni azok, akik nem szeretik Mennyei Atyámat

2011. december 29., csütörtök, 15:00

Drága, szeretett leányom, hamarosan gyermekeim mindenhol fel fognak ébredni üres és mély szendergéseikből.

Amikor a Nagyfigyelmeztetés fel fogja ébreszteni őket, sokan meg fognak rémülni. Azoknak, akik félni fognak a következőket mondom:

Legyetek hálásak, hogy fel letettek ébresztve a sötétségből.

Örvendjetek, hogy Irgalmasságom világossága meg lesz mutatva nektek. Ha ezt fájdalmasnak találnátok, akkor könyörögve kérlek benneteket, hogy ezt a megtisztulást alázattal viseljétek el, mert tisztulás nélkül nem lenne részetek az Örök Életben, pedig ez a ti jogotok.

Imádkozzatok Hozzám, hogy ezekben a nehéz pillanatokban segítsek nektek, és Én fel foglak emelni benneteket, megadván azt az erőt, amelyre szükségetek lesz.

Amennyibe Irgalmasságom Kezét visszautasítjátok, csak kevés idő lesz nektek adva a megtérésre.

Mindenfajta Irgalomban fognak részesülni azok, akik nem szeretik Mennyei Atyámat, de tudnotok kell, hogy türelme már a végéhez közeledik.

Irgalmasságomnak egy nagy cselekedetében fogtok részesülni, rajtatok fog múlni, hogy alázatossá váljatok, és irgalomért könyörögjetek. Erre nem lehet kényszeríteni benneteket.

Imádkozzatok azért, hogy – amennyiben ez a megtisztulás közömbösen hagyna benneteket – mások imádkozzanak értetek.

Sohase féljetek Tőlem. Sohase utasítsátok vissza megmentő Kezemet, mert Nélkülem semmit sem értek. Ne várjatok a Szeretetemért való kiáltással addig, amíg már túl késő lesz ahhoz, hogy segítsek rajtatok.

Megváltótok, Jézus Krisztus”

http://masodikeljovetel.hu/mindenfajta-irgalomban-fognak-reszesulni-azok-akik-nem-szeretik-mennyei-atyamat

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

“Kik alkalmasak gyülekezeti vezetőnek?

5 Azért hagytalak téged, egy időre még Kréta szigetén, hogy fejezd be azokat a dolgokat, amelyek elintézetlenül maradtak, és hogy jelölj ki minden városban gyülekezeti vezetőket, ahogyan azt meghagytam neked.

6 Gyülekezeti vezetőknek olyok alkalmasak, akiket nem lehet jogosan vádolni semmilyen bűnnel, akik hűségesek egyetlen feleségükhöz, s ezen felül akiknek gyermekei is hívők,[a] engedelmesek és rendes életet élnek. 7 Aki gyülekezeti vezető, az Isten népére visel gondot, ezért szükséges, hogy kifogástalan életet éljen, és ne lehessen jogosan vádolni. Szükséges, hogy ne legyen önfejű, vagy beképzelt, ne legyen hirtelen haragú vagy részeges, se kötekedő, verekedő, vagy olyan, aki mások kárára próbál meggazdagodni. 8 Legyen vendégszerető, a jóra hajlandó, szélsőségektől mentes, józan gondolkodású és igazságos. Isten tetszésére éljen, és uralkodjon önmagán. 9 Ragaszkodjon azokhoz az igazságokhoz, amelyeket tanítunk, és éljen azok szerint. Legyen képes rá, hogy az embereket az egészséges tanítással bátorítsa, az ellenkezőket pedig meggyőzze.

10 Ez azért is fontos, mert sokan vannak — különösen a zsidók között —, akik engedetlenek, össze-vissza beszélnek és másokat rossz útra vezetnek.[b] 11 A gyülekezeti vezetőnek képesnek kell lennie arra, hogy az ilyeneket elhallgattassa. Ezek az engedetlenek egész családokat dúlnak fel azzal, hogy olyan dolgokat tanítank, amelyeket nem lenne szabad. Mindezt aljas módon, haszonszerzés céljából teszik. 12 Az egyik krétai próféta ezt mondta:

„A krétaiak folyton hazudnak,
gonoszak, vadak, lusták,
s mindig csak a hasukkal törődnek.”

13 Ez a mondás igaz. Ezért bánj velük szigorúan, és figyelmeztesd őket, hogy egészségesek legyenek a hitben, 14 és ne foglalkozzanak többé zsidó legendákkal, se az igazságnak hátat fordító emberek parancsolataival!

15 A szellemileg tiszta ember számára minden étel és egyéb dolog is elfogadható. Azonban a romlottaknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta, mivel a gondolkodásmódjuk és a lelkiismeretük is megromlott. 16 Azt állítják, hogy ismerik Istent, de amit tesznek, az ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja: utálatosak, engedetlenek, és már képtelenek bármiféle jóra.

Tanácsok időseknek, fiataloknak és szolgáknak

2 Te azonban, Titusz, tanítsd a hívőket, hogyan éljenek az egészséges tanítás szerint. „

„Kitől származik Jézus hatalma?

27 Ismét Jeruzsálembe mentek. Amikor Jézus a Templom területén járt, odajöttek hozzá a főpapok, a törvénytanítók és a nép vezetői, 28 és kérdőre vonták: „Milyen felhatalmazással teszed ezeket? Ki adott neked erre felhatalmazást?”

29 Jézus így felelt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha válaszoltok, akkor megmondom, hogy milyen felhatalmazással teszem mindezt. 30 Az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy emberektől? Válaszoljatok nekem erre!”

31 Azok meg így tanakodtak egymás között: „Ha azt feleljük, hogy Istentől volt, azt mondhatja rá: »Akkor miért nem hittetek neki?« 32 De azt mégsem mondhatjuk, hogy csak emberektől volt…”. A vezetők ugyanis féltek a néptől, mert Bemerítő Jánost mindenki prófétának tartotta.

33 Ezért így válaszoltak Jézusnak: „Nem tudjuk.”

„Akkor én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazással teszem ezeket” — felelt nekik Jézus.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Titus+1%3A5-2%3A1%3B+++++Mark+11%3A27-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/12/30

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-12-30