Nagyfigyelmeztetés kategória bejegyzései

Lehetek Én az egyetlen igazi barátjuk, az egyetlen üdvösségük, de sokan közülük figyelmen kívül fogják hagyni Figyelmeztetéseimet

„A GYERMEKEK FOGJÁK MEGMENTENI A VILÁGOT”
——–
Görög katolikus 1:

Arról írunk nektek, aki már a világ kezdete előtt létezett, az Igéről,[a] aki maga az Élet. Arról,

akit magunk hallottunk,
    saját szemünkkel láttunk,
egészen közelről figyeltünk,
    sőt, kezünkkel érintettünk.

Ő, aki az Élet, nyilvánvaló lett — mi láttuk őt, tanúskodunk róla, és hirdetjük nektek az Örök Életet, aki öröktől fogva az Atya-Istennel volt, most azonban látható módon megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy titeket is bevonjunk abba a szeretet-közösségbe[b] amelyben az Atyával és a Fiával, Jézus Krisztussal élünk. Azért írunk most nektek erről, hogy ti is együtt örüljetek velünk.

Jézus vére megtisztít minden bűntől

Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk, és amelyet most nektek hirdetünk, így szól: Isten világosság,[c] és benne nincs semmi sötétség. Ezért, ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk Istennel, de továbbra is a sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem követjük az igazságot. Ha pedig valóban abban a világosságban élünk, amelyben maga Isten is él, akkor közösségben vagyunk egymással. Akkor Jézusnak, Isten Fiának a vére — vagyis áldozati halála — megtisztít, és tisztán tart bennünket minden bűntől.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+1%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igazság Könyve:

“2013.10.17 20:38

Drága szeretett leányom, bárcsak több ember hinne igazán Bennem, Jézusukban, akkor a szívükben békére találnának. Ahol nincs bizalom, ott félelem van. A félelem megakadályozza, hogy Isten Szeretete behatoljon a lelketekbe, és akkor rabbá váltok. Semmi más nem könnyíti meg a terheteket, csak egyedül az Én Világosságom.

“2013.10.18 00:38

Drága szeretett leányom, a legnagyobb szomorúságom az, hogy azok, akik a legjobban szeretnek Engem, tömegesen vonakodni fognak attól, hogy meghallják Hangomat most, amikor (éppen) hívom őket.

Lehetek Én az egyetlen igazi barátjuk, az egyetlen üdvösségük, de sokan közülük figyelmen kívül fogják hagyni Figyelmeztetéseimet. Még azok is, akik hallják a Hangomat, figyelmen kívül fognak hagyni Engem, és Szavaimat, mint eretnekséget, elvetik. Ők nem ismerik fel azt az időt, amelyben élnek, és az Igazságra csak a Nagyfigyelmeztetéskor fognak ráébredni. Addigra már sokan közülük elátkoztak Engem, és olyan messze távolodnak Tőlem, hogy már nem leszek képes elérni a szívüket, vagy megmenteni a lelküket.

Ne becsüljétek alá az ördögnek Irányomban tanúsított gyűlöletét. Ő szörnyű módon elárulta Atyámat, de Engem gyűlöl. Ez azt jelenti, hogy ő utálja Egyházamat, és éppen ezért a végső csatára földi Egyházam és a Sátán által küldött démonok között kerül sor. Ez a csata már elkezdődött, és ő már ellopta azokat a szeretett lelkeimet, akik közül sokan nem ismerték fel, hogy mennyire megbántják Istent.

Amikor hamarosan érezni fogják Jelenlétemet mindazok, akik szeretnek Engem – független attól, hogy hisznek-e ezekben az Üzenetekben, vagy sem –, Én a Szentlélek által a felismeréssel fogom elárasztani a lelküket. Ez az Én Ígéretem a világ számára. Én nem foglak benneteket a gonosz erejére hagyva soha cserbenhagyni, mert oly nagyon szeretlek titeket. Ti olyanok vagytok, mint Testem Végtagjai. Egy rész vagytok Belőlem.

Akár akarjátok, akár nem, de Én követni foglak titeket egészen a Nagy Napig, és harcolni fogok, hogy megmentsem a lelketeket. Hátat fordíthattok Nekem, de Én akkor sem foglak elhagyni benneteket, mert Én türelmes Vagyok. Kitartásom és Istenségem meghaladja a ti felfogóképességeteket. Nektek soha nem szabad elfelejtenetek Engem, Jézusotokat, mert Én mindig veletek vagyok, arra várva, hogy Hozzám jöjjetek.

Szeretett Üdvözítőtök,
Az Emberiség Megváltója,
Jézus Krisztus”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/lehetek-en-az-egyetlen-igazi-baratjuk-az-egyetlen-udvosseguk-de-sokan-kozuluk-figyelmen-kivul-fogjak-hagyni-figyelmezteteseimet/

 
 


—–
Római katolikus:
10-18Szent Lukács evangélista

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből
Lukács; az orvos, mindvégig kitartott Pál apostol mellett.
Szeretett Fiam!
Démász elhagyott a világ kedvéért és Tesszalonikába ment, Kreszcensz Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Csak Lukács van mellettem. Márkot is vedd magad mellé és hozd el, jó szolgálatot tenne nekem. Tichikuszt elküldtem Efezusba. Köpenyemet Troászban hagytam Kárpusznál, ha jössz, hozd magaddal. A könyveket is, főleg a pergamentekercseket.
Alexander, a bronzműves sokat ártott nekem, az Úr megfizet majd neki tettei szerint. Te is óvakodj tőle, nagyon ellenszegül tanításunknak.
Első védekezésem alkalmával senki sem állt pártomra, mindenki cserben hagyott. Ne számítson nekik bűnül! Ám az Úr mellém állt és erőt öntött belém, hogy befejezzem az evangélium hirdetését és tudomást szerezzen róla minden pogány.
Ez az Isten igéje.
Tim 4,9-17b

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét. Vö. 12a. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
Hívek: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Hirdessék az emberek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.
A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
Zsolt 144,10-11.12-13ab.17-18

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés.
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,1-9″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-18

 
 
 
 
 

“2013.10.17 20:38

Drága szeretett leányom, bárcsak több ember hinne igazán Bennem, Jézusukban, akkor a szívükben békére találnának. Ahol nincs bizalom, ott félelem van. A félelem megakadályozza, hogy Isten Szeretete behatoljon a lelketekbe, és akkor rabbá váltok. Semmi más nem könnyíti meg a terheteket, csak egyedül az Én Világosságom.

 

 
——
Görög katolikus 2.:

Üdvözlet Júdástól, aki Jézus Krisztus szolgája és Jakab testvére, azoknak, akiket az Atya-Isten elhívott, szeret és Jézus Krisztusban megőriz.

Egyre jobban és jobban töltsön be titeket Isten irgalmassága, békessége és szeretete!

Az istentelenek büntetése

Szeretett testvéreim, a közös üdvösségünkről szerettem volna írni nektek. Azonban most mégis szükséges, hogy valami másról írjak. Arra biztatlak benneteket, hogy teljes erővel harcoljatok azért, hogy amiben hiszünk, azt meg tudjátok őrizni — azokat a tanításokat, amelyeket Isten egyszer és mindenkorra az övéinek adott!

Ugyanis titokban istentelen emberek férkőztek be közétek. Ezek az istentelenek Isten kegyelmével visszaélve kicsapongó életet élnek, és megtagadják Jézus Krisztust, egyedüli Mesterünket és Urunkat. A próféták már régen megírták, hogy ezeket Isten el fogja ítélni.

Néhány dologra újból szeretnélek benneteket emlékeztetni, bár ezeket jól tudjátok. Az Úr[a] kiszabadította a népét Egyiptomból, később mégis elpusztította azokat, akik közülük nem hittek!

Emlékezzetek azokra az angyalokra is, akik nem őrizték meg a rangjukat, hanem elhagyták a saját lakóhelyüket! Az Úr ezért örökre megkötözte, és a sötétségben tartja fogva őket az Ítélet nagy Napjáig.

Gondoljatok Sodomára, Gomorára és a környező városokra is! E városok lakói természetellenes szexuális bűnöket követtek el, ezért az örök tűz büntetését viselik. Példájuk bennünket is figyelmeztet.

Óvakodjatok az istentelen csúfolkodóktól!

17 Szeretett testvéreim, emlékezzetek azokra, amiket Urunk, Jézus Krisztus apostolai mondtak! 18 Mert így figyelmeztettek titeket jóelőre: „Az utolsó időben majd olyanok jönnek, akik még Istent is kicsúfolják, és a saját istentelen kívánságaikat követik.” 19 Ezek azok, akik viszályt szítanak közöttetek. Saját bűnös természetük kívánságai uralkodnak rajtuk, és nem lakik bennük a Szent Szellem.

Imádkozzatok a Szent Szellem által

20 Szeretett testvéreim, ti viszont imádkozzatok a Szent Szellem által — így épüljetek fel és erősítsétek meg magatokat abban a hitben, amely a legszentebb dolog a világon! 21 Maradjatok meg Isten szeretetében! Várva várjátok Urunkat, Jézus Krisztust és a kegyelmét, mert ő hozza nektek az örök életet!

22 Bánjatok könyörületességgel azokkal, akik kételkednek, 23 másokat pedig a tűzből is ragadjatok ki, hogy megmentsétek őket! Legyetek óvatosak, amikor könyörültök rajtuk! Még a régi bűnös természet által bemocskolt ruhát is gyűlöljétek![d]

Dicsőség Istennek

24 Isten meg tud őrizni benneteket az elbukástól, és képes hibátlanul maga elé állítani a dicsőségben. Micsoda öröm lesz ez mindannyiunk számára! 25 Ő az egyetlen Isten, és egyedül ő tud megmenteni bennünket. Övé legyen minden dicsőség, nagyság, uralom és hatalom Urunk, Jézus Krisztus által a múltban is, most is, és örökké!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jude+1%3A1-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2013.10.17 20:38


A végső támadás gyors lesz, s akkor megmutatom majd az Igazságot a világnak, amit csak azok fognak elutasítani, akik tele vannak Irántam való gyűlölettel. Ne féljetek, mert Én vagyok az emberiség egyetlen Megváltója. Csak egyedül az Én Szeretetem fog megtartani benneteket. Csak azokért a szegény lelkekért aggódjatok, akik le fognak köpni Engem, miközben Én (segítő) Kezemet nyújtom nekik, hogy Új Paradicsomomba vigyem őket.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/minden-uj-torveny-melyet-az-ellenseg-egyhazamban-hamarosan-bevezet-gunyolni-fogja-az-atyam-altal-lefektetett-igazsagot/

Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének.

Hit, próbatétel és bölcsesség

Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.

Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad. Viszont aki kér tőle valamit, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. Az ilyen ember ne is remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér, mert, aki kételkedik, annak a lelke kétfelé sántikál, nem képes dönteni, mindenben állhatatlan és megbízhatatlan.

Szegények és gazdagok

A szegény sorsú testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. 10 A gazdag testvér viszont a megalázottságával dicsekedhet, hiszen lehet bármilyen gazdag, ő is úgy múlik el, mint a mezőn a virágok. 11 Mert felkel a nap, és a forró szél kiszárítja a növényeket, lehullnak a virágok, és szépségük elmúlik. Ugyanígy múlik el a gazdag ember is. Egyik nap még üzleti terveket készít, a másik nap már halott.

Kísértés és kívánság

12 Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+1%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

…..
——

https://oca.org/readings/daily/2018/10/18
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

“2013.10.12 17:00

Azok, akik nem fogadják el az Új Paradicsom valóságát, miután minden lehetőséget megkapnak, hogy eldönthessék, melyik utat szeretnék választani, nem fognak egy újabb esélyt kapni. Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz. Az egyetlen út, amelyen járni fognak azok a lelkek, akik nem fogadják el Irgalmamat, amikor az szabadon kerül átadásra számukra, a Pokolba vezet. Sokan annyira makacsok lesznek, mivel ők teljesen az intellektuális érvelésre támaszkodnak, hogy önkéntelenül is úgy döntenek, hogy a Pokol Tüzében töltik az örökkévalóságot.
…”

Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz

 
 
 

Közel az Első Ítélet és Én a gonoszokat félre fogom dobni

Igazság Könyve:

“2013.08.15 21:57

Drága szeretett leányom, felszólítom minden Tanítványomat, akik ismerik az Igazságot, hogy mutassanak bátorságot az emberiség eme nehéz idejében.

Nagyon közel az idő, amikor ugyan abban az időben, sok nemzetben háborúk fognak kitörni. Amikor mindezekről a háborúkról hallotok és szemtanúi lesztek az elnyomók merő kegyetlenségének, akik mind vállvetve csatlakozván egymáshoz okozzák ezeket a háborúkat, tudni fogjátok, hogy Második Eljövetelem ideje közel van.

Közületek többen is fel fogják ismerni az Igazságot, melyet János Könyve tartalmaz – a Jelenések Könyve – mivel az most feltárul számotokra. Ne féljetek, mert mindezeknek a dolgoknak meg kell történniük. Sokan, akik nem fogadják el ezeket az Üzeneteket, nagy hibát követnek el, mert az Igazság Könyve egyszerűen azokból a részletekből és titkokból áll, melyeket a Jelenések Könyve tartalmaz. Én, az Isten Báránya vagyok az egyetlen Felhatalmazott – csak Nekem van engedélyem Atyámtól -, hogy felnyissam a benne lévő Pecséteket.

Ha nem hisztek az Igazság Könyvében, akkor nem hisztek a Jelenések Könyvében sem. Figyelmeztetlek benneteket: Azok, akik elutasítják a Jelenések Könyvét, lemondanak Irgalmamról. De az Igazság meg lesz nekik mutatva a Nagyfigyelmeztetés isteni beavatkozása által, mert különben sokan sohasem ismernének meg Engem, és nem értenék meg Nagy Irgalmasságomat, amelyet a világnak hozok. Nektek sohasem szabad a Jelenések Könyvéhez bármit is hozzáadnotok, megpróbálnotok értelmezni azt, vagy elvenni belőle, csak azért, hogy az megfeleljen saját vágyaitoknak, mert akkor ti ezért szenvedni fogtok. Ha megteszitek ezeket a dolgokat, akkor meghamisítjátok Isten Szavát. Ez a Könyv meg volt nektek ígérve. Isten elküldte az Ő 7. hírnökét, hogy feltárja az Igazságot. Fogadjátok ezt el Irántam való Bizalommal, különben egyedül fogtok járni a szörnyű megtévesztés tudatlanságában, ami azokat fogja érni, akik elutasítják Isten Szavát.

Sok-sok változás fog most a világban bekövetkezni, mely változásokat senki sem fogja figyelmen kívül hagyni. A vallások értelmetlenné válnak, mivel milliók pogány vallást fognak felvenni, melyről azt fogják majd mondani nekik, hogy azok arra szolgálnak, hogy tiszteljék Istent. A szegények iránti alázat és szeretet – ezt fogják nektek mondani – lesznek azok az okok, melyek miatt a megújult és felvilágosult Egyháznak egy új kezdetet hirdetik ki. Mint bárányokat a vágóhídra, úgy fognak benneteket a tüzes tóba vezetni. Amikorra megértitek a szörnyű utálatot, amibe belerángatnak majd benneteket, lehet, már túl késő lesz. Ha ti a fenevadnak adóztok tisztelettel, akkor ő meg fog benneteket fertőzni, és idővel sokan válnak rabszolgákká.

A politikai világ és a média rendszer nagy változásai nagy megosztottságot fognak eredményezni. Azok, akik mindabban hűségesek Istenhez, amit Én, Jézus Krisztus adtam a világnak, élni fognak. Azonban nem lesz életük azoknak, akik elutasítanak Engem, mert ők képtelenek lesznek Irgalmasságomat elfogadni. Bár a Szívem ezek miatt ketté lesz vágva, mégis megkeményítem, és Igazságosságom érvényre jut.

Közel az első Ítélet, és Én a gonoszokat félre fogom dobni, mivel az Új Ég és Új Föld csak azokat fogja üdvözölni, akik elfogadták Irgalmamat. Sokan azt fogják mondani: „Isten Irgalmas. Ő nem lenne soha ilyen kegyetlen”. A válaszom a következő: A Föld, ahogyan azt most ismeritek, nem lesz többé. Ehelyett egy megújult Föld fog megjelenni – sokkal nagyobb és nagyszerűbb, mint azelőtt, ahol tizenkét nemzet fog lakni egymás mellett szeretetteljes harmóniában. Csak azok fognak belépni a kapuin, akik hűségesek maradnak Hozzám, és azok is, akik ugyan nem ismernek Engem, de elfogadják Kezemet, amikor a Nagyfigyelmeztetéskor bebizonyítom az Igazságot. Azután bezárom a kapukat. Senki sem fog belépni többé, mert Ítéletem végbement. Minden szomorúság el lesz felejtve, és a gonoszok pedig a Pokolba lesznek dobva, ahol örökké fognak szenvedni. Az embernek sohasem szabad alábecsülnie Nagy Szeretetemet, Irgalmamat és Könyörületességemet. De ugyanakkor félhet Büntetésemtől, mert az a végső lesz, amikor az Úr Nagy napján megszólal az utolsó harsona.

És akkor vége lesz.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/kozel-az-elso-itelet-es-en-a-gonoszokat-felre-fogom-dobni/

 

 
 

A többi jel, melyek elfogadását kérni fogják a világtól, és amelyek úgy fognak tűnni, mintha tisztelnék a Szentháromságot, Édesanyámat és a szenteket, a jó látszatát fogják kelteni.

De ezeket Isten ellenségei mindig különböző módon fogják nektek bemutatni. Amikor a nem várt jel bemutatásra kerül, tudnotok kell, hogy ez a fenevad egyik nagy jele, aki bolonddá fogja tenni a világot, elhitetvén vele, hogy ő és a serege szentek.

 
 
 
—-
Római katolikus:
08-14
  „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be.” 
 

“08-15

Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)

OLVASMÁNY a Jelenések könyvéből
Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony.
Én, János láttam, hogy az égben feltárult az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája. Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona. Áldott állapotban volt, kiáltozott gyötrelmében és szülési fájdalmában.
Majd egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy, vörös sárkány. Hét feje volt és tíz szarva, és mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte és a földre szórta az ég csillagainak egyharmadát.
Azután a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje a gyermekét. Az asszony fiút szült. Fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza az összes nemzetet. A gyermeket elragadták, és Isten trónja elé tették, az asszony pedig a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára.
Ekkor harsány hangot hallottam az égben: Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa! Eljött az ő Fölkentjének uralma!”
Ez az Isten igéje.
Jel 11,19a;12,1-6a.10ab

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában. 11. tónus.
Előénekes: Jobbodon áll a királynő, * Ofir aranyával ékesítve.
Hívek: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Halljad, leányom, figyelj szavamra, * felejtsd el népedet és atyád házát.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Szépségedet kívánja a király, * mert ő a te urad, hódolj előtte.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Ujjongó örömmel vonulnak, * bevonulnak a király házába.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
Zsolt 44,10bc.11.12ab.16

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Először Krisztus támadt fel, majd azok, akik Krisztushoz tartoznak.
Testvéreim!
Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a holtak közül. Egy ember által jött a halál, és egy ember által jön a holtak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghalt, úgy Krisztusban mindenki életre kel. Mindenki akkor támad fel, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd amikor ő eljön, azok is mindannyian, akik Krisztushoz tartoznak.
Azután következik a vég, amikor Krisztus átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,20-27

ALLELUJA
Máriát fölvette az Úr a mennybe. * Örvendezik az angyalok kórusa. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Nagy dolgokat művelt a hatalmas Isten felmagasztalta az alázatosakat.
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, Szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,39-56″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-15


——
Görög katolikus:

Jákób álma Bételben

10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak[a], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”

16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+28%3A10-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kövessétek Jézus példáját!

Az a gondolkozásmód és törekvés uralkodjon hát bennetek is, amely a Krisztus Jézusban volt, aki

öröktől fogva isteni természetű,
    mégsem ragaszkodott ahhoz,
    hogy Istennel egyenlő.
Önként mondott le minden dicsőségéről,
    vállalta, hogy szolgává legyen,
    és emberré lett.
Szolgai formában élve a földön,
    még jobban megalázta magát,
    engedelmes volt egészen a kereszthalálig!
Isten ezért mindenek fölé emelte,
    s olyan nevet adott neki,
    amely minden névnél hatalmasabb.
10 Térdet hajt minden teremtmény
    Jézus nevére
    Mennnyen, Földön és föld alatt,
11 s minden nyelv megvallja,
    hogy Jézus Krisztus az Úr,
    az Atya Isten dicsőségére!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A5-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….

Az Én Igém a vég. Az Én Igém végleges. Nem létezhet más Ige.

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, az Én maradék hadseregem nagyon gyorsan meg fog növekedni ebben az időben, és ötvennyolc nemzetben el fog el terjedni. Vezetők is lesznek köztetek, és nektek egyesülnötök kell, bárhol is vagytok, azáltal, hogy „Jézus az Emberiségért” imacsoportokat hoztok létre.

Először azokat tereljétek nyájatokba, akik követnek Engem és aztán azokat indítsátok el, akik mindenféle más tant követnek. Én sohasem kedveznék egy léleknek sem egy másikkal szemben. Azt szeretném, hogy ezt mondjátok el mindazoknak, akik nem hisznek Bennem, és Én megígérem nekik, hogy a Nagyfigyelmeztetés során az Igazság meg lesz mutatva számukra. Nehéznek fogják találni, hogy megtagadjanak Engem, mert Én oly módon fogom elárasztani majd a lelküket, hogy az meg fogja őket lepni és sokkolni fogja őket. Szentlelkem le fog ereszkedni minden olyan nemzetre, ahol Imacsoportjaim létesültek.

Meg fogom sokasítani a csodák számát, melyeknek tanúi voltatok ott, ahol meggyógyítottam a szerencsétlen emberek elméjét, lelkét és testét és a köztetek lévő betegeket. Jelenlétem miatt fel fogtok Engem ismerni, melyet azokba fogok becsepegtetni, akik a pártfogásomat kérik. Ti valóban áldottak vagytok – ti, e generáció gyermekei, kik oly nagy számban lettetek kiválasztva, hogy Királyságomban az örök életnek örvendjetek, melynek soha nincs vége. Le fogjátok győzni a halált. A gonosz fel lesz falva kitartásotok ereje által és a bűn többé már nem fog kárt tenni a lelketekben.

Gyermekeim, itt még sok a tennivaló. Engedjétek meg Nekem, hogy vezesselek benneteket Keresztes Imahadjáratom imái által, mivel azok megnyitják majd szemeteket az Igazságra. Mihelyt képesek vagytok már látni az Igazságot, tudni fogjátok a szívetekben, hogy mit kell tennetek. Egy jó tanács: amikor gorombán visszautasítanak benneteket, miközben az Igazságot mondjátok, csendben kell maradnotok. Imádkozzatok azokért a lelkekért, hogy ők szintén megkapják a kegyelmet, mely segít nekik abban, hogy elfogadják az Igazság Könyvét.

Az Én Igém a vég. Az Én Igém végleges. Nem létezhet más Ige. Senki nincs felhatalmazva arra, bárki is legyen az, hogy az Én Nevemben beszéljen 2010 novemberétől, azóta, hogy ez a küldetés elkezdődött, mert ők nem Tőlem jönnek. Azok a próféták, akik az előtt jöttek, és akik szintén az Én Nevemben beszélnek, áldottak, és Én továbbra is védelmezni fogom őket. Hangom ezeken az üzeneteken keresztül szól a világhoz. Szeretett Édesanyám, a Szeplőtelen Szűz Mária is beszél a látnokaihoz, és Én Küldetését újból megáldom.

Tudnotok kell, hogy a Sátán hadseregéhez számos hamis próféta tartozik, akik édeskés hangon beszélnek. Nyugtatgató, szerető és álcázott üres ígéretekkel, ők pontosan az ellenkezőjét fogják mondani annak, mint amit Én mondok nektek. Tudnotok kell, hogy egyedül csak az Én Hangom fogja mondani nektek az Igazságot. Csak egyedül az Én Hangom fogja elmondani nektek az eljövendő eseményeket, amelyek valóban bekövetkeznek. Senki másnak nem lehet megadni és nem is lesz megadva az a jogosultság, hogy az Én – Jézus Krisztus – képviseletemben, vagy szeretett Atyám képviseletében beszéljen.

Vigasztalódjatok ezen kinyilatkoztatással és ismerjétek fel, hogy egyedül csak a Szentháromság beszél ilyen tűzzel, Aki elnyel minden lelket, akikben nincs büszkeség és tele vannak Irántam való alázatos szeretettel.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-en-igem-a-veg-az-en-igem-vegleges-nem-letezhet-mas-ige/

—–
Római katolikus:
2018-05-13

Urunk mennybemeneteleKezdőének:
Galileai férfiak! Mit néztek csodálkozva az égre? Ahogyan szemetek láttára Jézus a mennybe ment, úgy jön el egykor ismét, alleluja. (ApCsel 1,11)

Könyörgés:
Mindenható Istenünk, hadd ujjongjunk szent örömmel és hadd vigadjunk gyermeki hálaadással, mert szent Fiadnak, Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk: ahová ugyanis a Fő eljutott dicsőségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház, reménységben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus egészen addig a napig, amelyen megbízást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, és fölvétetett a mennybe. Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról. Amikor egy alkalommal együtt étkezett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, amelyről, mint mondta, tőlem hallottatok: „János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” Az egybegyűltek erre megkérdezték: „Uram, most fogod helyreállítani Izrael országát?” Ő azt felelte: „Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időpontokat és az alkalmakat. Ezeket az Atya szabta meg a saját tetszése szerint. De amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a Föld végső határáig.”
Miután ezeket elmondta, a szemük láttára fölemelkedett, és egy felhő elfedte úgy, hogy tovább már nem láthatták. Miközben feszülten figyelték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi állt meg mellettük fehér ruhába öltözve, és megszólította őket: „Galileai férfiak! Miért álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki közületek az égbe emelkedett, úgy jön el ismét, ahogyan most szemetek láttára a mennybe ment.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 1,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval. 5. tónus.

….
Zsolt 46,2-3.6-7.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim! Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjétek őt? Gyújtson világosságot lelketekben, hogy megértsétek: milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag az a fenséges örökség, amelyet ő a szenteknek szán, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma mirajtunk, hívőkön. Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta őt, és a mennyben jobbjára ültette. Fölé emelte minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezendő méltóságnak, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is. Mindent lába alá vetett, őt magát pedig az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste, és teljessége annak, aki mindent mindenben betölt.
Ez az Isten igéje.

Vagy:

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim! Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok; teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent áthat és mindenben benne van. Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült kegyelemben. Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat. Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy előbb le is szállt a lenti földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljes életkorának mértékére.
Ez az Isten igéje.

Vagy rövidebb forma: Ef 4,1-7.11-13

Ef 1,17-23 vagy Ef 4,1-13

ALLELUJA
Jézus mondja: † Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet! Én veletek vagyok a világ végéig. Mt 28, 19a. 20b – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 16,15-20″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-13


——
Görög katolikus:

16 Jézus ekkor a nevén szólította: „Mária!”„Rabbuni!” — kiáltott fel Mária, miután Jézus felé fordult. (Ez a héber szó azt jelenti: „Mester”.)

17 „Ne tartóztass! — mondta Jézus —, mert még nem mentem fel az Atyához. Inkább menj a testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy most felmegyek Atyámhoz, aki a ti Atyátok is; Istenemhez, aki a ti Istenetek is!”

18 Ezután Mária elment a tanítványokhoz, és ezt mondta nekik: „Láttam az Urat!” Elmondta nekik azt is, amit Jézus üzent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A11-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ez a leány sok pénzt szerzett a gazdáinak azzal, hogy jövendölt az embereknek. 17 Állandóan követte Pált és csoportját, és közben így kiáltozott: „Ezek a férfiak a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösségre vezető utat hirdetik nektek! 18 Ez így ment több napon keresztül. Végül Pál megelégelte, hátrafordult, és azt mondta a leányban lakó gonosz szellemnek: „Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, hogy menj ki ebből a leányból!” Erre a jövendőmondó szellem azonnal kiment belőle.

19 Amikor a rabszolgalány gazdái megértették, hogy többé nem tudnak pénzt keresni a leány segítségével, megragadták Pált és Szilászt, és a piactérre hurcolták őket, a város vezetői elé. 20 Ott azután így vádolták őket: „Ezek a férfiak zsidók, és felforgatják városunk nyugalmát! 21 Olyan szokásokat tanítanak, amelyeket nekünk — római polgároknak — törvényellenes lenne elfogadnunk, vagy követnünk.

22 Velük együtt az összegyűlt sokaság is vádolta Pált és Szilászt. A város vezetői pedig letépték róluk a ruhát, és megparancsolták, hogy botozzák meg őket. 23 Miután sok botütést mértek rájuk, börtönbe zárták őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy szigorú őrizet alatt tartsa a foglyokat. 24 A börtönőr — a parancs szerint — a belső börtöncellába zárta őket, és még a lábukat is megkötözte.[b]…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+16%3A16-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
4 Amíg nappal van, el kell végeznem azokat a feladatokat, amelyeket az Atya bízott rám, aki elküldött. Majd eljön az éjszaka, és akkor senki sem dolgozhat. Amíg ezen a világon vagyok, én vagyok a világ világossága.”
 
Tóra:
Ezt mondta az Örökkévaló: Vegyétek számba Izráel népének egész közösségét! Egyenként írjatok össze minden férfit a családja és nemzetsége[a] szerint. A férfiak közül a húsz éveseket és annál idősebbeket vegyétek számba, vagyis azokat, akik hadkötelesek.
….
16 Az Örökkévaló tehát Izráel egész közösségéből kiválasztotta ezeket a férfiakat, akik egyúttal a nemzetségük és a törzsük vezetői is voltak.
….
51 Amikor a tábor útnak indul, a léviták feladata a Találkozás Sátorának lebontása, s amikor tábort vertek, nekik kell újra fölállítaniuk. Ha bárki más — vagyis nem a léviták közé tartozó — merészelne hozzányúlni a Találkozás Sátorához, annak halállal kell bűnhődnie.
52 Izráel többi törzsei mind a maguk tábori rendje szerint verjenek sátort, és mindenki maradjon a saját törzsi zászlaja közelében.
53 A léviták azonban úgy állítsák fel a sátraikat, hogy vegyék körül a Találkozás Sátorát, nehogy haragra gyulladjak Izráel közössége ellen. A Találkozás Sátorát a léviták őrizzék, és a sátor körüli teendőket csakis ők végezzék!”
—-

Az üstökös megjelenésének időpontja, amelyről már beszéltem, közel van, amikor az emberek azt fogják hinni, hogy két Nap van

Igazság Könyve:
“Az üstökös megjelenésének időpontja, amelyről már beszéltem, közel van, amikor az emberek azt fogják hinni, hogy két Nap van

Drága szeretett leányom, a csillagok hamarosan meg fognak változni és az üstökös megjelenésének időpontja, amelyről már beszéltem, közel van, amikor az emberek azt fogják hinni, hogy két Nap létezik. Az emberiség hamarosan látni fog egy csodálatos látványt, és mennydörgésnek hangja lesz hallható, mely úgy fog tűnni, hogy a két Nap összeütközik.Irgalmasságom Sugarai minden lélekre ki fognak áradni, beleértve azokat is, akiknek annyira sötét a lelkük, hogy e fénytől meg fognak vakulni. Amikor a mennydörgés hangja hallható lesz, csendes nyugalom ereszkedik majd a Földre, és a csend fülsüketítő lesz. Egy hang sem lesz hallható, csak az Én Hangom csengése fog bevésődni majd a szerencsétlenek lelkébe.

Olyan leszek, mint a napnak egy sugara, amely minden egyes hibát, bűnt és minden kétségbeesett kiáltást tisztán láthatóvá tesz majd a bűnösök szemében.

Jajveszékelés lesz, és az emberek a szomorúság mély érzését fogják a szívükben érezni, amint szembesülni fognak lelkük állapotával. Tizenöt percig minden elcsendesedik, és aztán az élet menete olyan lesz, mint korábban, mintha ez a csoda meg sem történt volna. Azoknak, akiknek lelkét az Igazság megérintette, az élete nem lehet és nem is lesz többé ugyanolyan, mint annak előtte volt. Ők majd követni fognak Engem, az Én Tanításaimat, és milliárdokat fognak megtéríteni.

Üzeneteim napi táplálékukká fognak válni a Szent Eukarisztiával együtt, és nem lesz szükségük semmi többre. Olyan erősek lesznek, hogy semmi sem állja majd útjukat, semmi sem félemlíti vagy fékezi meg őket, amint maradék Hadseregemben az Új Paradicsomom felé menetelnek.

A többieknek azt fogják mondani, hogy a NAGYFIGYELMEZTETÉST a Föld atmoszférájában történő zavar idézte elő, és azt majd könnyen megmagyarázzák. De ez (a magyarázat) egy hazugság lesz, mivel ők nem akarják Isten Létezését elismerni. Mert ha azt megtennék, akkor nem lennének képesek azon tervük véghezvitelére, hogy megtévesszék a világot az Antikrisztus üres ígéreteinek elfogadtatásával.

Amikor ilyen nagymértékben tanúi vagytok Isten csodáinak, akkor tudnotok kell, hogy az a Tervem, hogy az emberiséget az üdvösség birodalmába vigyem, a végső szakaszába érkezett.

Menjetek hűséges követőim, és bízzatok mindig azon Ígéretemben, amelyet minden lélek megmentése érdekében tettem. Nagy az Én Irgalmam, Hatalmam pedig mindenható.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-ustokos-megjelenesenek-idopontja-amelyrol-mar-beszeltem-kozel-van-amikor-az-emberek-azt-fogjak-hinni-hogy-ket-nap-van/

 
 

“… Azokat, akik nem hajlandók elfogadni ezt az új, úgynevezett befogadó egyházat, nem fogják Kereszténynek tekinteni. Őket durván bántalmazni fogják és bolondoknak tekintik majd. Ha a Szentlélek nem vezetné őket, be lennének szippantva a hamis és trágár templomba, ami elrejti azt a ronda igazságot, amely felszíne alatt húzódik meg.

Az Antikrisztus most azon munkálkodik, hogy előkészítse fellépését a világ színpadára, és ő lesz az, aki nemcsak uralkodni fog ezek fölött az egyházak fölött, de elhitetve azt, hogy ő különleges isteni ajándékokkal rendelkezik, becsapja majd az embereket. A humanitárius ügyek iránti nagy szolgálataiért fogják tisztelni. Ő, az Antikrisztus, nemzetközi kitüntetéseket fog kapni karitatív munkájáért. És aztán azt fogják mondani, hogy ő egy szent ember karizmájával rendelkezik. Nem sokkal később csodákat fognak neki tulajdonítani, míg végül azt fogja mondani, hogy ő egy Isten küldetésében járó próféta.

Sokan be fognak dőlni ennek a szörnyű megtévesztésnek, mert a világ egyházai támogatni fogják őt, a hamis prófétától pedig megkapja a jóváhagyás pecsétjét.

Végül a világ azt fogja hinni, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus. Szavaim süket fülekre fognak találni, mivel az ő jelenléte felfalja majd az egész emberiséget, kinek tapsa el fogja hallgattatni azokat, akik Isten Igaz Szavát hirdetik. De Nagy Irgalmasságomnak köszönhetően, Atyám Kezével együtt közbe fogok lépni az út minden jelentős lépésénél.

Üzeneteim a legutolsó napig sem fognak véget érni. Az Én Hangom sohasem fog meghalni. Isten azon gyermekei sem fognak meghalni soha, akik hűségesek maradnak Szent Szavához.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azt-fogjak-mondani-hogy-ez-az-uj-templom-egy-olyan-egyhaz-mely-mindenkit-egyesit-mert-isten-minden-gyermeket-szereti/

VÖ.:
” Burke bíboros elítélte számos püspök és bíboros hallgatását az ügyben, különösen kritikus volt továbbá azokkal szemben, akik “egy új Egyházról szóló képzelgéseket terjesztenek, egy olyan Egyházról, amely a múlthoz képest teljesen más irányba tart, az Egyház számára például ‘új paradigmát’ képzelve.

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/04/05/burke_biboros_scalfari_pokolrol_szolo_interjuja_melyseges_botrany
 
 

—–
Római katolikus:
” 2018-04-07
Szombat húsvét nyolcadábanSZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok nem hallgathatnak arról amit láttak és hallottak.
Amikor a jeruzsálemi főtanácsban látták Péter és János bátorságát, és amikor megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, meglepődtek. Fölismerték bennük Jézus tanítványait, ráadásul a meggyógyult ember is ott állt, és így nem tudtak mit mondani.
Kiküldték tehát őket a gyűlésteremből, és egymás között tanakodtak: „Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel, hiszen egész Jeruzsálem tudja, és nem is tagadhatjuk, hogy nyilvánvalóan csoda történt általuk? De, hogy a dolognak tovább ne terjedjen a híre a nép között, fenyegessük meg őket, hogy senkinek se említsék többé az ő nevét.” Ezzel behívták őket, és megparancsolták nekik, hogy egyáltalán ne beszéljenek és ne tanítsanak Jézus nevében.
Péter és János azonban így válaszolt: „Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre! Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.”
Erre újra megfenyegették, majd a népre való tekintettel szabadon bocsátották őket, mert semmi jogcímet sem találtak megbüntetésükre.
Mindenki dicsőítette Istent a történtek miatt.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 4,13-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok neked, Istenem, * mert meghallgattál engem. Vö. 21a. vers.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Az Úr erősségem és dicsőségem, * ő lett az én szabadítóm.
Az igazak sátra * örömujjongástól és énektől hangos.
Hívek: Hálát adok neked, Istenem, * mert meghallgattál engem.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr jobb keze erősnek bizonyult, * az Úrnak jobbja fölemelt engem.
Megfenyített az Úr és megpróbált, * de nem adott halálra engem.
H: Hálát adok neked, Istenem, * mert meghallgattál engem.
Vagy: Alleluja.
E: Nyissátok meg nekem az igazság kapuit, * hadd menjek be, hogy az Úrnak hálát adjak.
Ez az Úr kapuja, * de csak az igazak lépnek be rajta.
Hálát adok neked, mert meghallgattál engem, * és te lettél szabadítóm.
H: Hálát adok neked, Istenem, * mert meghallgattál engem.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 117,1 és 14-15.16ab és 18.19-21

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus megbízatást ad apostolainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”
Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki.
Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki.
Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek.
Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 16,9-15″
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-07

——
Görög katolikus:

A világ teremtése
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
 
Aki pedig nem fog leborulni, és nem akarja imádni a szobrot, azt bedobják a tüzes kemencébe!”[b] …”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Daniel+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
 

Az Örökkévaló Ninivébe küldi Jónást

Az Örökkévaló szava érkezett Jónáshoz[a], Amittaj fiához: „Készülj az útra, sietve menj Ninivébe,[b]  a nagy városba, FIGYELMEZTESD lakóit a közelgő veszedelemre, mivel tudok róla, hogy mennyi gonoszságot követtek el, és meg fogom büntetni őket ezért!” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jonah+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/07
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
—–
Tóra:

Dávid Jeruzsálembe viszi a Szövetségládát

Ezután Dávid összegyűjtötte egész Izráelből a legjobb harcosokat, 30 000 férfit. Majd seregével a júdeai Baalá városába[a]  vonult. Azért ment, hogy onnan Jeruzsálembe vigye Isten Szövetségládáját, amely az Örökkévalónak, a Seregek Urának nevét viseli, akinek trónusa a kerubok fölött van. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Samuel+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

http://www.hebcal.com/sedrot/shmini

 

VIDEO:
“Two Suns Over Indonesia” Planet X Or Nibiru?
https://www.youtube.com/watch?time_continue=0&v=BqX6sli2l-4

Isten, az Atya: Én, a ti szeretett Atyátok, kitűztem végre a Nagyfigyelmeztetés napját. Egyedül csak Én ismerem ezt az időpontot.

​​​Igazság Könyve:
“Drága leányom, az emberiség érdekében hozott áldozatok, melyeket Én, a ti szeretett Atyátok meghoztam, a végéhez közelednek. A gyermekeim iránt érzett tiszta szeretetemnek köszönhetően, minden kísérletet megtettem annak érdekében, hogy megmentsem őket a bűn gonoszságától. Ezekben az időkben, minden valláshoz és mindenféle fajhoz tartozó összes gyermekem megmentéséért folytatott végső csata most már az utolsó szakaszába érkezett.

Ki fog közületek az Igazság mellett kiállni, miután az már oly​​ régóta adatik nektek? Ki fogja közületek Szent Szavamat elfogadni úgy, ahogyan az ma az Igazság Könyvében elétek van tárva? Azok közületek, akik ráripakodnak prófétámra, el lesznek hallgattatva, hogy így Gyermekeim képesek legyenek meghallani szeretett Fiam édes Hangját, mivel az biztonságos kikötőbe vonzza a lelkeket, hogy felkészítse őket a földi Új Paradicsomra.

Felszólítom minden Gyermekemet – az erőseket, a gyengéket, a sebezhetőket, a tudatlanokat és azokat, akik tele vannak büszkeséggel, akik azt hiszik, hogy ismerik a próféciák Igazságát, melyet az évszázadok során megígértem -, hogy válaszoljanak erre Mennyei Királyságomból jövő hívásra.

Én, a ti szeretett Atyátok kitűztem végre a Nagyfigyelmeztetés napját. Egyedül csak Én ismerem ezt az időpontot. Egyedül csak Én ismerem ennek a Nagy Napnak az időpontját, amikor Fiam vissza fog térni, hogy igényt tartson arra a Királyságra, amelyet megígértem Neki.

A Nagyfigyelmeztetés napja, mely nagy Ajándékként adatik nektek, kétfelé fogja osztani az emberiséget.

​​

Az egyik fele el fogja fogadni Fiam nagy Irgalmát. A másik fele elbújik majd és elszalad. Ők azt fogják hinni, hogy elég erejük lesz ahhoz, hogy ellenálljanak Isten azon beavatkozásának, amellyel meg akarja őket menteni. Amit pedig nem tudnak, hogy Én követni fogom őket egészen az Utolsó Napig, hogy megmentsem őket a végső rémülettől, ahonnan többé már nincs visszatérés.

Gyermekeim, ne féljetek Tőlem. Az irántatok való nagy Szeretetem miatt van az, hogy megengedtem a végső üldöztetést, amikor a gonosz olyan módon fogja magát megismertetni, mint még soha azelőtt.

Minden Keresztény Egyház lelkileg földig lesz sújtva. Egyesek felszámolásra kerülnek. Mindenekelőtt a Katolikus Egyház fog a legtöbbet szenvedni, mivel annak most a központi magva lesz megfertőzve.

Ez a betegség rosszindulatú lesz, de a Fiam által alapított Egyház túl fogja élni ezt a gonoszságot, még ha annak nagy része Rómán kívül fog is elhelyezkedni, mivel Péter Székét megszentségtelenítették.

Álljatok fel mindnyájan, akik hűséget fogadtok Fiamnak. Maradjatok együtt és imádkozzatok, hogy a fertőzés ne falja fel azok lelkét, akik életüket Fiamnak adták. Ó, mennyire fogják őket kísérteni az új törvények, amelyekről azt fogják hinni, hogy a Mennyország írta elő azokat Róma Széke által közvetítve. Milyen hevesen fog verni a szívük a szomorúságtól, amikor kitör a zűrzavar. Mennyire fognak sírni, amikor a felszentelt szolgákat százezrével fogják kiközösíteni az Egyházból. Csak ekkor fogják kinyújtani a kezüket és hívni Fiamat, hogy vezesse őket.

Istenségem be fogja borítani a világot, és Fiam Királyságába gyűjti össze minden Gyermekemet. Nektek várnotok kell ezt a hívást, és hálás szívvel kell fogadnotok ezeket a nektek fegyverként adott Ajándékokat, amelyekre azért van szükségetek, hogy küzdjetek a gonoszság ellen, mely sötétbe fogja borítani a földet.

 A szelíd és alázatos szívűek, akik szeretnek Engem, az ő Atyjukat, és akik elfogadják egyszülött Fiam, Jézus Krisztus Istenségét, elsőként lesznek összegyűjtve. Azokat, akiknek neve az Élet Könyvében írva áll, meg fogják hívni, hogy a szentek mellett vezetőkként uralkodjanak Izrael tizenkét törzsének soraiban.

Aztán a langyos lelkűek is meg fognak világosodni közületek, és így a ti terhetek nehezebb lesz. A ti imáitoknak köszönhetően lesz az, hogy a többiek, azok, akik elbújnak Előlem, Védelmem hajlékába kerülnek.

A fenevad, aki gyáván meglapul Előttem, nem fogja egykönnyen megkaparintani az Én gyermekeim lelkét. Az

 Irgalmasság minden cselekedete, minden csoda és a Részemről történő minden beavatkozás gyermekeim érdekében fog történni.

Azok, akik Utamba és Gyermekeim útjába állnak,

​​

szörnyű büntetést fognak majd elszenvedni. Bár Én minden gyermekemet szeretem, mégsem fogok tétovázni, hogy megállítsam azokat közülük, akik – ha megengedném nekik – elvennék Királyságomat, amelyet a teljes családommal fogok betölteni.

Óvakodjatok Haragomtól. Mert bár Haragomat visszafogom és Türelmem nagy, mégis nagy csapást fogok mérni a Földre, még akkor is, ha ennek következtében annak nagy része megsemmisül.Akárcsak egy betegség, amely felfalja az emberi Testet, éppen úgy az embernek testvére ellen irányuló gonosz cselekedetei is elpusztítják majd az egészséges sejteket. Ha ez a betegség nem lesz megállítva, és ha a beteg testrész nem lesz kivágva és eldobva, akkor nem tudom a testet újra egészségessé tenni.

Egyedül csak Fiam Földi Egyházának egészséges Teste jöhet majd az Én földi Új Királyságom kapuihoz. Azok, akik távol tartották magukat attól a kísértéstől, hogy elutasítsák Fiamat, könnyebben méltóknak fognak találtatni arra, hogy egy Testként egyesüljenek Fiammal. Ők örök életet fognak kapni, és fájdalom nem lesz többé.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

Isten, az Atya: Én, a ti szeretett Atyátok, kitűztem végre a Nagyfigyelmeztetés napját. Egyedül csak Én ismerem ezt az időpontot.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-en-a-ti-szeretett-atyatok-kituztem-vegre-a-nagyfigyelmeztetes-napjat-egyedul-csak-en-ismerem-ezt-az-idopontot/

Én ma megújítom a föld színét és eltöltöm Szentlelkemmel azok lelkét, akik hisznek Bennem, szeretett Jézus Krisztusukban, az egész emberiség Megváltójában.”

—–

Római katolikus:
HúsvétvasárnapKezdőének:
Feltámadtam, és veled vagyok! Kezedet rajtam nyugtatod: csodálatos a te tudásod, alleluja! (Zsolt 138,18.5-6)
vagy
Valóban feltámadt az Úr, alleluja. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké! (Lk 24,34; vö. Jel 1,6)

Könyörgés:
Istenünk, a mai napon egyszülött Fiad által legyőzted a halált, és kitártad előttünk az örökkévalóság kapuját. Krisztus Urunk feltámadását ünnepelve kérünk, teremts újjá minket Szentlelked erejével, hogy új életre támadjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: „Ti tudjátok, hogy mi minden történt Galileától egészen Júdeáig attól kezdve, hogy János hirdette a keresztséget: Hogyan kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. Ő pedig, ahol csak járt, jótetteket vitt végbe, és meggyógyított minden ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten. Mi tanúi vagyunk mindannak, amit Júdea egész területén és Jeruzsálemben tett. Keresztre feszítették, de harmadnap feltámasztotta Isten, és látható alakban megmutatta őt, ha nem is az egész népnek, de az Isten által előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk. Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.
És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek és tanúsítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt. Minden próféta tanúságot tesz arról, hogy aki hisz benne, elnyeri bűnei bocsánatát.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 10,34a.37-43

​​

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta. 6. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 6. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad.
Hívek: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Az Úr jobb keze erősnek bizonyult: * az Úrnak jobbja fölemelt engem.
Nem halok meg, hanem élek, * és hirdetem az Úr nagy tetteit.
H: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé.
Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben.
H: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
117,1-2.16ab-17.22-23

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Testvéreim! Krisztussal együtt ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve.

​​

Amikor azonban Krisztus, a mi életünk, újra megjelenik, vele együtt ti is megjelentek a dicsőségben.
Ez az Isten igéje.

Vagy tetszés szerint:

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Testvéreim! Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták! Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a romlottság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és az igazság kovásztalan kenyerével!
Ez az Isten igéje.
Kol 3,1-4 vagy 1Kor 5,6b-8

ALLELUJA
Krisztus, a mi húsvéti Bárányunk már feláldozta magát. * Üljük meg tehát az Úrral a húsvéti lakomát. 1Kor 5,7b-8a – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették?”
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
Ezek az evangélium igéi. “

——
Görög katolikus:

Jákób prófétál, és megáldja a fiait

49 Ezután Jákób magához hívatta fiait, és ezt mondta nekik: „Jöjjetek fiaim, gyűljetek ide körém, hadd mond

​​

jam el nektek, ami rátok következik a jövőben.

Gyűljetek össze, Jákób fiai, figyeljetek!
    Hallgassátok meg atyátokat, Izráelt!

Júda

Dicsérnek téged testvéreid, Júda.
    Kezed ránehezül ellenségeidre,
    s meghajolnak előtted atyád fiai.

Mint ifjú oroszlán, olyan vagy, fiam!
    Zsákmányt ejtesz,
    majd felmész helyedre, s leheveredsz.
Lenyugszik, mint nőstény oroszlán,
    ki merészelné fölriasztani?

10 Júda kezében marad a királyi hatalom,
    övé a vezéri pálca mindaddig,
amíg eljön a király,[a]
    akinek engedelmeskednek,
    és ajándékot hoznak a többi népek,[b]

11 aki szőlőtőhöz köti szamarát,
    és a legjobb szőlőhöz szamara csikóját,
aki borban áztatja ruháját,
    szőlő vérében köpenyét,

12 kinek szemei sötétebbek, mint a bor,[c]
    s fogai fehérebbek, mint a tej.”

 

Örömének

14 Sion leánya, énekelj!
    Ujjongva kiálts, Izráel!
    Örülj és vigadj Jeruzsálem leánya!

15 Véget vetett az Örökkévaló
    büntetésednek,
    elsöpörte ellenségeidet!
Izráel Királya, az Örökkévaló
    közöttetek lakik,
    nem kell többé félnetek senkitől! …”

“Nézd, Sion, Királyod jön hozzád!

Teljes szívvel örülj,
    Sion leánya!
Ujjongj Jeruzsálem népe,
    örvendezve kiálts!
Nézd, Királyod jön hozzád!
    Győztes Királyod jön,
    az Igazságos.
Mégis alázatos és szelíd,
    szamárháton ül, nem lovon.
Szamárcsikón jön,
    teherhordó állat csikóján.

10 Kipusztítok Efraimból
    minden harci szekeret,
kiirtom Jeruzsálemből
    a harci méneket,
    széttöröm az íjakat és a nyilakat!
Királyod békességet hirdet
    a nemzeteknek,
uralma tengertől tengerig ér,
    hatalma az Eufrátesztől
    a föld széléig terjed.”

Megjelenik serege fölött az Örökkévaló

Ez azért történt, hogy beteljesedjen, amit a próféta mondott:

„Mondjátok meg Sion népének:[a]
    »Nézd, itt jön a Királyod!
Alázatos, és szamáron ül,
    teherhordó állat csikóján.«”[b]

A tanítványok el is mentek, és mindent úgy tettek, …

Mindig örüljetek az Úrban!Újra mondom: örüljetek! Mindenki lássa meg, hogy szelídek és kedvesek vagytok! Közel van már az Úr!

Semmi felől ne aggódjatok! Bármilyen helyzetben vagytok is, imádkozzatok! Hálaadással kérjétek Istentől, amire szükségetek van! Isten békessége, amely minden képzeletet felülmúl, megőrzi majd szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+4%3A4-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus királyként vonul be Jeruzsálembe12 Másnap, amikor az ünnepre érkező tömeg meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, 13 eléje mentek, pálmaágakat lengettek, és ezt kiáltották:

„Hozsánna![c]
    Áldott, aki az Örökkévaló nevében jön![d]

Áldott legyen Izráel Királya!”

14 Jézus talált egy szamarat, felült rá, és azon vonult be a városba, éppen úgy, ahogy az Írás mondja:

15 „Ne félj, Sion leánya,
    itt jön a királyod, szamárcsikón ülve!”[e]

16 Tanítványai akkor még nem értették ezt. De később, amikor Jézus megdicsőült, eszükbe jutott, hogy pontosan az történt vele, amit az Írások mondtak róla.”

—–
Tóra:
Ebben az évben az ő számukra gyűjtsd össze, és nekik add oda, hogy ne szűkölködjenek ők se. Akkor megáld titeket Istenünk, az Örökkévaló, megáldja kezed minden munkáját!”
32 Nób városánál még ma megállnak,
    öklüket rázzák és fenyegetik Sion leányának a hegyét,
    Jeruzsálem dombját.[a]

33 De akkor Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura
    levágja a felső ágakat, rettenetes erővel.
A magas termetűeket kivágja,
    a kiemelkedőket földre teríti.

34 Bizony, fejszéje kivágja a sűrű erdőt,
    s Libanon pompás cédrusait ledönti a Hatalmas!”

​”Az Örökkévaló tiszteletében és félelmében leli örömét.
Nem aszerint ítél, amit szemével lát,
    nem aszerint dönt, amit fülével hall,
4 hanem igazságosan uralkodik a szegények fölött,

    és helyesen dönt a föld alázatosainak ügyében.
Szavának botjával lesújt a földre,
    ajkának leheletével megöli a gonosztevőket. “​
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-

Üdvösség Anyja: A Keresztes Imahadjárat csoportjai milliárdok lelkét fogják megmenteni

Igazság Könyve:

“Drága gyermekem, ebben az időben még jobban egyedül és elszigetelten fogod érezni magad, miközben Isten Szava hangosan kiált, hogy figyelmeztesse az embereket lelkük felkészítésének szükségességére.Gyermekek, itt az ideje megkérnetek szeretett Fiamat, hogy tartsa fenn bátorságotokat azon sötét napok, hónapok és évek alatt, melyek előtettek állnak. Örvendeznetek kell, mivel a Szentlélek által nagyon sok lélek ihletődött meg és válaszolt Fiam, Jézus Krisztus hívására. Ő oly nagyon szeret mindnyájatokat, hogy ez örömkönnyekre fakaszt engem, az Ő szeretett Édesanyját.  Ahogyan majd kiterjeszti Irgalmasságát, az meghaladja értelmi képességeteket, és még azokat is közel vonzza majd a Szívéhez, akik megvetik Őt.

Nem fog sokáig tartani, amíg az Ő Második Eljövetele bekövetkezik, ezért Dicsőítenetek kell Istent. Felkészülésül olyan gyakran kell részesülnötök a Gyónás szentségében, ahogyan csak lehetséges és imádkoznotok kell továbbra is a lelkekért.

Bár Isten Mindenható és az Ő Dicsőségét most teljesen meg fogják érteni, amikor Második Eljöveteléről tanúságot tesztek, nektek, Maradék Hadseregének segítenetek kell Neki az emberiség megmentésének Tervében.

A Keresztes Imahadjárat csoportok milliárdok lelkét fogják megmenteni és ezért terjeszteni és megtöbbszörözni kell azokat. Isten Kegyelmei kiáradnak mindazokra a gyermekeire, akik részt vesznek ezekben az imacsoportokban. Ők lesznek a fegyverzet, akik védelmezni fogják az emberiséget az Antikrisztus által tervezett üldöztetés ellen.

Sohase adjátok fel, gyermekek. Maradjatok mindenkor a Kegyelem állapotában és továbbra is kövessétek Fiam utasításait. Ő sohasem fog elhagyni benneteket, oly nagy az irántatok lévő Szeretete.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-a-keresztes-imahadjarat-csoportjai-milliardok-lelket-fogjak-megmenteni/

—–
Római katolikus:

” 3. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Ozeás próféta könyvéből
Először Istenhez kell visszatérnünk, hogy rendezhessük kapcsolatainkat embertársainkkal. 
Így szól a néphez az Úr prófétája:
Jöjjetek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő szaggatott szét, de ő gyógyít is meg minket, ő sebesített meg, de Ő kötöz is be bennünket. Életre támaszt minket két nap múlva, és feltámaszt a harmadik napon, hogy élhessünk az ő színe előttIsmerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat; biztosan eljön, mint a hajnal, megjön, mint a zápor, mint a tavaszi eső, amely megöntözi a földet.
Így szól az Úr: „Mit tegyek veled, Efraim? Mit tegyek veled, Júda? Hűségetek olyan, mint a reggeli felhő, és mint a harmat, amely gyorsan tovatűnik. Ezért sújtottam őket a próféták szavával, ezért pusztítottam őket ajkam igéjével, ítéletem napnál világosabb. Mert irgalmat akarok, és nem áldozatot, istenismeretet várok, és nem égőáldozatot.”
Ez az Isten igéje.
Oz 6,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Nem áldozatot kívánok tőled, * hanem irgalmas szívet! (Oz 6,6)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem! † Mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Nem áldozatot kívánok tőled, * hanem irgalmas szívet!
E: Te a véres áldozatot nem kedveled, * s ha égőáldozatot hoznék, nem vennéd szívesen.
Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, * Istenem, te nem veted meg az alázatos és töredelmes szívet.
H: Nem áldozatot kívánok tőled, * hanem irgalmas szívet!
E: Jóságodban, Uram, tégy jót Sionnal, * Jeruzsálem falait építsd fel újra.
Akkor majd elfogadod az igaz áldozatot, * az égő és a teljes áldozatot.
H: Nem áldozatot kívánok tőled, * hanem irgalmas szívet!
Zsolt 50,3-4.18-19.20-21ab

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” Zsolt 94,8ab – 12, tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Aki magát megalázza, azt dicsőségre emelik. 
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos.
A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.«
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 18,9-14″

——
Görög katolikus: 

Amikor az Úr visszajön13 Tudjátok, hogy a hitetlenek, akiknek nincs miben reménykedniük, gyászolnak és szomorkodnak azok miatt, akik már meghaltak. Azt akarjuk, hogy ti ne bánkódjatok, és ne legyetek bizonytalanságban azoknak a testvéreinknek a sorsa felől, akik már meghaltak.14 Mivel hisszük, hogy Jézus meghalt, azután pedig feltámadt a halálból, ezért abban is bizonyosak lehetünk, hogy Isten visszahozza azokat a testvéreinket Jézussal együtt, akik benne bízva haltak meg.

15 Ezt pedig úgy mondjuk nektek, mintha maga az Úr mondaná: mi, akik még akkor is élni fogunkamikor az Úr visszajön, nem fogjuk megelőzni azokat a testvéreinket, akik már korábban meghaltak. 16 Akkor maga az Úr fog leszállni a Mennyből! Felhangzik egy hangos parancsszó, az angyalok fejedelmének hangja és Isten trombitajele. Akkor fel fognak támadni azok, akik úgy haltak meg, hogy hittek Krisztusban. Ők lesznek az elsők. 17 Ezután mi következünk, akik akkor még életben leszünk. Feltámadott testvéreinkkel együtt az Úr fölemel magához bennünket a felhőkön a magasságba. Együtt fogunk mindannyian szemtől-szembe találkozni az Úrral fönt, a levegőben. Ettől a pillanattól fogva pedig mindörökké együtt fogunk lakni Urunkkal!”

24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre.25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen.27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.” …
“…  17 Jézus meghallotta, és ő válaszolt nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem hogy a bűnösöket hívjam.” “
—–
—–
—–
Tóra:

Az égőáldozatok

Az Örökkévaló szólította Mózest a Találkozás Sátorából, és így szólt hozzá:[a] „Ezt mondd Izráel népének: Amikor közületek valaki áldozatot hoz az Örökkévalónak, az áldozatra szánt állat a következők egyike lehet: szarvasmarha, juh, vagy kecske. 

… Égőáldozat ez, kedves illatú ajándék, amelyet az Örökkévaló szívesen fogad.”

21 Igen, a népnek,
    amelyet magamnak alkottam,
    s amely hirdeti majd dicséretemet.”

22 „De mégsem hozzám kiáltottál, Jákób!
    Meguntál engem, Izráel!
23 Nem hoztál nekem bárányaidból égőáldozatnak valót,
    nem tiszteltél véresáldozatokkal.
Pedig nem terheltelek ételáldozatokkal,
    nem fárasztottalak tömjént követelve.
24 Nem vettél nekem jó illatú nádat,
    nem hoztál elém jó szívvel ajándékokat,
csak bűneiddel terheltél,
    vétkeid sokaságával fárasztottál.

25 Én, egyedül én törlöm el bűneidet,
    önmagamért,
    és vétkeidre többé nem emlékezem!
26 Emlékeztess, pereljünk egymással!
    Add elő érveidet!
    Igazold magad, ha tudod!
27 Hiszen már ősapád is vétkezett,
    vezetőid[c]is vétkeztek ellenem mindannyian!
28 Hát én is hagytam,
    hogy szent helyem papjait meggyalázzák,
engedtem, hogy Jákóbot pusztítsák,
    és megszégyenítsék Izráelt.”

Vizet öntök a szomjas földre

44 „Figyelj most rám, szolgám, Jákób!
    Halljad Izráel, akit választottam!
Az Örökkévaló mondja ezt neked,
    aki téged teremtett és megformált,
    anyád méhétől fogva segít és támogat:
Ne félj szolgám, Jákób,
    választottam, Jesúrún,[d]
mert vizet öntök a szomjas földre,
    s elárasztom a sivatagot,
Kiöntöm Szellemem gyermekeidre,
    s áldásomat utódaidra.
Úgy virulnak, mint fű a vízparton,
    növekednek, mint fűzfák a folyó mellett. …”

—–
—–

Mire Nagypéntek elérkezik, sok lélek kezdi felismerni, hogy Figyelmeztetésem az emberiség számára elérte a világot

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, Mire Nagypéntek elérkezik, sok lélek kezdi felismerni, hogy Figyelmeztetésem az emberiség számára elérte a világot.Amint tanúi lesznek az utálatnak, ezen Üzeneteim Igazságát is valóban meg fogják érteni.

Gyűjtsétek össze embereiteket, egyesüljetek az imában, mert egy sötét felhő fogja beborítani a Földet. Az emberiségre büntetések lesznek kiróva, amint elmerül az Isten Szavával szembeni közöny és érzéketlenség mélységébe.

Azok, akik hátat fordítottak Kereszthalálom Ajándékának, amely az emberiség számára adatott, fel lesznek ébresztve és látni fogják, hogy Szemem előtt milyen groteszk (torz) módon jelenik meg a lelkük.

Hamarosan látni fogják, hogy számukra csak egy rövid idő adatott, amelyben bűnbánatot tarthatnak. Mert nagy az Én türelmem, de mélységes a szomorúságom. Olyan elkeseredett a szívük, hogy nemcsak kitérnek Előlem, szeretett Jézusuk elől, de megtagadják maguktól még az Ajándékot is, amelyet szabadon elérhetővé tettem számukra.

Mennyire be lesznek csapva azon saját hamis illúzióikba vetett hitükben, hogy az övék a világ, melyben választásuk szerint élhetnek a nélkül az elővigyázat nélkül, hogy lelassítanák a kielégülésre irányított törekvéseiket. Ezt a világot többé már nem fogják megnyerni, mert ez csak egy átmeneti állapot. Hamarosan egy új állapotban találják magukat, mely – sokak számára – nem az Én Új Paradicsomomban lesz.

Beavatkozásom közel van és Tervem, hogy megmentsem a világot, hamarosan teljes mértékben ismert lesz. A büszkeség a ti legnagyobb ellenségetek és a Sátán legnagyobb hibája. Amikor valaki az Én Nevemben elítéli a másikat, megfeddi azt és a vád ujjával mutogat rá, akkor ők a Sátán bűnének esnek áldozatul.

A büszkeség bűne lesz az emberiség bukása, ami sok lelket vet majd a Pokol tüzére.

Ne essetek áldozatul a gonosz ezen átkának, maradjatok csendben, amikor nem értetek egyet másokkal, akik fennhangon kiáltoznak Ellenem és hazugságok ömlenek a szájukból, még akkor se tegyétek ezt, ha tudjátok, hogy nem az Igazságot mondják. Le kell sütnötök a szemeteket és egyszerűen hirdessétek Szavamat.

Az által védjetek Engem, hogy a világnak csak azt nyilvánítjátok ki, amit azon Tervemről ismertek, hogy lelkeket mentsek. Sohasem szabad érvekkel megvédeni Engem, még akkor sem, amikor azok a lelkek, akik azt hiszik, hogy a Tőlem eredő tudásuk felhatalmazza őket arra, hogy figyelmeztessenek másokat, és választ követeljenek tőletek.

Rövidesen sok esemény a világban az emberiség nagy részét sokkolni fogja. Még a legközömbösebb emberek is, akik az életüket a világi becsvágy vákuumában élik – a lelki dolgokra kevés időt szánva -, kezdenek rájönni arra, hogy nagy változások vannak folyamatban. Ők tudni fogják, hogy ezek a változások meghaladják értelmi képességüket, és ez azt fogja bennük eredményezni, hogy jobban megnyílnak Isten Szavára.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mire-nagypentek-elerkezik-sok-lelek-kezdi-felismerni-hogy-figyelmeztetesem-az-emberiseg-szamara-elerte-a-vilagot/

—–
Római katolikus:

” 3. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY Ozeás próféta könyvéből
Minden teremtmény a mi szolgálatunkra áll, ha Istenhez térünk, és csak neki szolgálunk. 
Szamaria végveszélye idején így hirdette az igét Ozeás:
Térj vissza az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el! Bűnbánó szavakkal térjetek vissza az Úrhoz! Mondjátok neki: „Végy el minden gonoszságot, hogy elnyerjük a jót, és ajkunk gyümölcsét hozhassuk áldozatul, Asszíria nem segít rajtunk, lóra sem szállunk többé. Nem mondjuk kezünk alkotásának ezután: »Te vagy a mi istenünk!« – mert az árva csak nálad talál irgalmat.”
Az Úr pedig ezt az ígéretet tette:
Meggyógyítom hűtlenségüket, s szívemből szeretni fogom őket, elfordul tőlük haragom. Népemhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, gyökeret ereszt, mint a nyárfa. Hajtásai messze ágaznak, pompás lesz, mint az olajfa, s illatos, mint a Libanon, Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, búzát termelnek, és gondozzák a szőlőt, amelynek olyan híre lesz, mint a Libanon bora. Mi köze Efraimnak ezentúl a bálványokhoz? Én hallgatom meg, én viselek rá gondot. Olyan leszek, mint a zöldellő jegenyefenyő; tőlem származik gyümölcsöd.”
Aki bölcs, értse meg ezeket! Aki értelmes, lássa be ezt mind! Mert egyenesek az Úr útjai, azokon járnak az igazak, de a gonoszok elbuknak rajtuk.
Ez az Isten igéje.
Oz 14,2-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én vagyok a te Urad, Istened: * hallgass az én szavamra! (Vö. 11. és 9a vers.)
Előénekes: Beszédet hallottam, amelyet nem ismertem: † „Válláról levettem a terhet, * kezéből kivettem a kosarat.
Gyötrelmedben segítségül hívtál, * és én szabaddá tettelek.”
Hívek: Én vagyok a te Urad, Istened; * hallgass az én szavamra!
E: „Meghallgattalak a viharfelhőből, * próbára tettelek Meriba vizénél.
Népem, hallgass rám, hadd intselek, * bárcsak hallgatnál rám, Izrael.”
H: Én vagyok a te Urad, Istened: * hallgass az én szavamra!
E: „Ne legyen soha más istened, * és ne imádj soha idegen istent,
mert én vagyok a te Urad, Istened, * aki kivezetett téged Egyiptom földjéről.”
H: Én vagyok a te Urad, Istened; * hallgass az én szavamra!
E: „Bárcsak hallgatna rám népem, * bárcsak utamon járna Izrael.
Táplálnám őket a búza javával, * és jóllakatnám őket mézzel a sziklából.”
H: Én vagyok a te Urad, Istened: * hallgass az én szavamra!
Zsolt 80,6c-8a.8bc-9.10-11ab.14 és 17

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Tartsatok bűnbánatot, * mert közel van a mennyek országa!” Mt 4,17 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Isten az egyetlen Úr: szeressük őt mindennél jobban! 
Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 12,28b-34″

——
Görög katolikus: 

“2„Emeljetek jelzászlót a kopár hegyeken,

    kiáltsatok nekik, hogy jöjjenek,
karral intsetek, hogy vonuljanak be
    az előkelő nemesek kapuin!
Magam parancsoltam válogatott harcosaimnak,
    összehívtam vitézeimet,
akik végrehajtják haragomat,
    és nagyságomnak örvendeznek.”

Halljátok a tömegek zúgását a hegyeken?
    Hatalmas sokaság közeleg!
Népek sokasága gyűlt össze,
    országok morajlanak:
seregszemlét tart a csata előtt
    az Örökkévaló, a Seregek Ura.
Jönnek messze földről,
    távoli vidékekről.
Jön az Örökkévaló, és vele haragjának eszközei,
    hogy elpusztítsák az egész országot.

Jajgassatok, mert közel az Örökkévaló napja!
    Pusztításként[a] érkezik a Mindenható parancsára.
Minden kéz elernyed,
    minden szív megdermed.
    Mindenki megretten,
fájdalom és rémület fogja el őket,
    mint vajúdó asszonyt a szülés fájdalma.
Riadtan merednek egymásra,
    s arcuk szégyenben ég.

Nézzétek! Jön az Örökkévaló napja!
Az Örökkévaló izzó, kegyetlen haragja
    zúdul a föld lakosaira,
elpusztítja a földet,
    s kiirtja róla a bűnösöket.
10 Nem fénylenek akkor az ég csillagai,
    sem csillagképei,
elsötétül a felkelő Nap,
    a Hold sem világít.

11 Azt mondja Isten: „Megbüntetem a gonoszokat az egész földön,
    és a bűnösöket minden gonoszságukért.
Véget vetek az istentelenek önteltségének,
    megalázom a zsarnokok büszkeségét.
12 Ritkábbá teszem a földön az embereket,
    mint az aranyat
— oly kevesen maradnak életben.
13 Megrázom az eget,
    megrendítem a földet.
Bizony, kimozdul helyéről a föld
    az Örökkévalónak, a Seregek Urának indulata miatt,
    izzó haragja napján. …”

“…  A hetedik hónap 17. napján a bárka megfeneklett az Ararát-hegységben.Azután az ár tovább apadt, és a tizedik hónap első napján Nóé meglátta a hegyek csúcsait. …”
—–
—–
Tóra:

A Szent Sátor fölállítása

40 Ezután az Örökkévaló szólt Mózeshez: „Az első hónap első napján állítsd föl a Szent Sátrat, vagyis a Találkozás Sátorát! Helyezd el benne a Szövetségládát, majd akaszd elé a kárpitot, hogy eltakarja. Helyezd el a szent kenyerek asztalát, és tedd rá mindazt, ami oda tartozik. Tedd a helyére az arany mécstartót, helyezd rá a mécseseket.Tedd a helyére az arany illatáldozati oltárt, a kárpit elé, a Szövetségládával szemben. Tedd a helyére a Sátor bejárati függönyét.

Helyezd el az égőáldozati oltárt a Sátor bejárata elé,majd a mosdómedencét is az oltár és a Sátor közé. Töltsd meg a mosdómedencét vízzel. Állítsd föl az udvar kerítését, majd tedd a helyére az udvar bejáratának függönyét.

Ezután vedd a fölkenetés szent olaját, és kenj meg vele mindent, amit eddig fölállítottál és elrendeztél. Így szenteld föl a Szent Sátrat és minden fölszerelését, hogy szent legyen. …”

—–
—-
—-

44 Figyelj most rám, szolgám, Jákób!
    Halljad Izráel, akit választottam!
Az Örökkévaló mondja ezt neked,
    aki téged teremtett és megformált,
    anyád méhétől fogva segít és támogat:
Ne félj szolgám, Jákób,
    választottam, Jesúrún,[d]
mert vizet öntök a szomjas földre,
    s elárasztom a sivatagot,
Kiöntöm Szellemem gyermekeidre,
    s áldásomat utódaidra.
Úgy virulnak, mint fű a vízparton,
    növekednek, mint fűzfák a folyó mellett.

Az egyik azt mondja:
    ez a nevem: »Én az Örökkévalóé vagyok!«
    Őt »Jákóbnak« nevezik.
A másik ezt írja kezére: »Az Örökkévaló tulajdona«.
    Őt meg »Izráelnek« hívják.”

Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Királya és Megváltója, a Seregek Ura:

„Én vagyok a kezdet és a befejezés,
    nincs más Isten rajtam kívül. 
…”

—–

»Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.«

Római katolikus:

“OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből

Csak Istenben bízzunk, ő a mi egyetlen és örök szövetségesünk! Tőle nyerjük örök életünket. 
Amikor a király szövetségeseket keresett, prófétája által így szólt az Úr:
Átkozott az az ember, aki emberben bízik, aki halandóra támaszkodik, és akinek szíve elfordul az Úrtól.
Olyan lesz, mint a cserje a pusztában: semmi jót nem várhat, a kiaszott sivatagban tanyázik, sós és lakhatatlan földön. Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni fog.
Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni.
Csalárdabb az emberi szív mindennél, és tele van gonoszsággal. Ki lát bele titkos rejtekeibe? Én, az Úr, aki a szíveket vizsgálom, és kikutatom a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek életmódja és tetteinek gyümölcse szerint.
Ez az Isten igéje.
Jer 17,5-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik. (Zsolt 39,5a)

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A dúsgazdag meg a szegény Lázár. 
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak:
„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt.
Felkiáltott: »Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.« »Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl.
Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.« »Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is idejussanak a gyötrelmek helyére.«
Ábrahám ezt felelte: »Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.« Ám az erősködött: »Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.«
Ő azonban így felelt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 16,19-31″

——
Görög katolikus: 

Ézsaiás elhívatása

Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a templomot.

Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült.

Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!”

Sét utódai Nóéig

Ez Ádám nemzetségének könyve. Amikor Isten embert teremtett, Istenhez hasonlóvá alkotta.

Férfivá és nővé teremtette, megáldotta, és embernek nevezte őket teremtésük napján. …”

16 Hat dolgot gyűlöl az Úr, sőt hét dolog utálatos előtte:

17 A nagyravágyó szemek, a hazug nyelv, az ártatlan vért ontó kezek,

18 a gonosz terveket koholó szív, a rosszra sietve futó lábak,

19 a hazugságot beszélő hamis tanú és a testvérek közt viszályt szító ember. …”

———-
—–
—–
Tóra:
“… 18 Amikor befejezte Isten Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat.”
——-
———-