Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


ORSZÁGOMAT EGY SZEGÉNY NÉPNEK ADJÁK
1990. szeptember 18.Uram, aki megőrzöl a gonosztól, és lelkemet szerető énekeddel veszed körül, ragyogtasd Szent Arcodat ránk, akik szeretünk Téged!
Tanítsd meg a mai fiatalságot arra, hogy kövessen Téged! Mutasd meg nekik Szentséges Szíved kincseit! Azoknak, akik még nem értik a Szentséges Szívet, és értetlenül állnak e szent név előtt, amelyet Te választottál, tanítsd meg, hogy megértsék, Te vagy az, a Krisztus! Térítsd észhez azokat, akik még mindig különbséget tesznek egymás között teológiai kifejezések miatt, pedig Szent Neved alatt élnek. Add, hogy belássák, mennyire növelik a megosztottságot a kereszténységben, mennyire nem teszik meg a Te akaratodat, hanem a Sátánnak engednek, hogy szétszakítson bennünket, és így gyengítse Egyházadat!

Te vagy Jézus Krisztus,
Istennek szeretett Fia,
a Megváltó,
a Szentséges Szív,
az Ige,
az Alfa és az Omega,
a Világosság,
a Szabadító,
a Pantokrator.
Te EGY Krisztus vagy.

Téged nem osztottak részekre! Ezért Hozzád imádkozom, aki azt akarod, hogy egyesüljünk. Egyesíts minket újra szeretetben, szívünkben, hitünkben és a gyakorlatban!

Ez az, gyermekem, amire meg kell őket tanítanod, és rá kell beszélned őket, hogy megtegyék.
Gyermekem, lesznek azonban olyanok, akik önteltségükben nem figyelnek rád. Ezek az emberek nagyon megszomorítják Szívemet. Nincs bennük alázat és igazi bölcsesség. Tele vannak a “tudásról” alkotott ellentétes nézetekkel, ami egyáltalán nem tudás. Szavakról vélekednek, ítélkeznek, és szavakon vitatkoznak. Kérdéseket tesznek fel szüntelenül, de nem veszik észre, hogy a kísértő zsákmányává lettek.
Ó gyermekem, viseld el kedvemért e nehézségeket, mindez nincs hiába. Egyszer majd meglátod szemtől szembe a Világosságot. Jöjj, és ünnepelj most szeretetemben és gyengédségemben! Tedd fejedet Szívemre, és figyelj a Szeretet hívására! Örvendezz bennem!
Örvendezz ragyogásomban és gazdagságomban!
Nektek tartottam fenn ezt a gazdagságot, nemzedék, hogy a szeretet láncával vonjalak magamhoz.
És, ha megkérditek: “Mennyi idő múlva következik be ez a csoda?”, akkor megmondom nektek, hogy már bekövetkezett. Lépéseimet egyesek már hallották is.
Hirtelen jön el hozzátok az Úr, akit kerestek. Eljön, akire vágyakoztok. Ezért mondom nektek, ne álljatok ellen Szentlelkemnek, aki most teljes erejével érkezik, hogy levegye rólatok a nemzeteiket takaró halotti leplet, amely megakadályozza, hogy meglássátok a világosságot. Teljes erővel szállok le Szentlelkemmel, hogy leleplezzem a csalókat és kiűzzem a kufárokat, akik beszivárogtak szentélyembe.
Fordítsd felém tekintetedet nemzedék, és nézd, milyen öröm látogat meg hamarosan!
Szentlelkem nemcsak azért száll le teljességében, hogy megmentse a nyomorultakat, hanem azért, mert én is leszállok, hogy ítéletet tartsak, hogy látást adjak a vakoknak, és elvegyem azok látását, akik azt állítják, hogy látnak. Úgy összezavarom azokat, akik magukat bölcsnek és tanultnak tartják, hogy nem fogják tudni, kik és honnan jöttek.
Bizony mondom nektek: a méltatlanokat fogom tanítani, és azokat, akiket nevetségesnek és megvetettnek tartotok. Az én tudásommal fogom felemelni, tanítani, és az igazság hűséges tanítványaivá teszem őket, hogy megszégyenítsem azokat, akik elzárják előlük országomat.
Mondom nektek: “A halottak előbb bejutnak országomba, mint ti”. 1 Kegyelmem Lelke eljött hozzátok, egészen ajtótokig, de ti nem akartatok hinni csodáimban és jeleimben sem, pedig azok, akiket ti megvetettnek neveztek, és akiket társadalmatok kivet magából, alázattal, lelkesen és szeretettel hittek. Ezért hozom vissza a bűnösöket, és keltem életre a holtakat, mint fényoszlopokat.
Ám nagy bánatomra, még azután sem változott meg véleményetek, hogy e nagy csodákat láttátok, és nem akartok hinni jelenlegi isteni műveimben. Ezért mondom nektek:

Országomat elveszik tőletek,
és egy szegény népnek adják,
oly népnek, amelyik nem tudja,
melyik a jobb és melyik a bal keze.
E nyomorultaknak
mondom meg új Nevemet!

SZENTSÉGES SZÍVEM VASSULÁJA
1990. szeptember 18.

Szentséges Szívem 2Vassulája senkinek se engedd meg, hogy elvegye tőled azt az adományt, amelyet én adtam neked.

Uram! Tiltsd meg ezt nekik! Én magam semmit sem tehetek, hiszen tudod, hogy korlátozva vagyok!

Ne félj Vassula, leányom, legyőzöm ellenségeimet, akik a te ellenségeid is, és tanításom sokakat meg fog téríteni. Tudod, hogy hányszor mentettelek ki az oroszlán szájából? És hányszor világosítottalak meg téged, gyermekem? És hányszor mutattam utat neked? Ó édes tanítványom! 3 Bízzál bennem, támaszkodj rám! Kérj és kapni fogsz! Jöjj, evangelizálj szeretettel a Szeretetért! Nyerj meg számomra lelkeket! Engem akarj, engem szeress, és bennem bízzál!

AZ ECCLESIA ÚJ ÉLETRE KEL!
1990. szeptember 19.

Uram, vedd lelkemet és szívemet, és helyezd Szentséges Szíved közepébe!

Ó gyermekem, mennyire vágytam arra, hogy újból halljam e szavakat! Mennyire vágyom rá, hogy e szavakat halljam minden emberből!”

 
 
 
 
 
 
“….  Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.  
Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. …”
———-
Római katolikus:

2020-04-01

5. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Az Isten ellen lázadó ember mindig megszégyenül, bármilyen erősnek és hatalmasnak gondolja is magát.
A babiloni fogság idején Nabukodonozor király elé hurcoltak három ifjút, – Sidrák, Misák és Abdenágó volt a nevük – és a király kérdőre vonta őket:
„Igaz-e, hogy megvetitek isteneimet, és nem imádjátok az aranyszobrot, amelyet készítettem? Nos, hogyha fölharsan a kürt, a fuvola, és szól a hárfa, lant, koboz és citera, készek vagytok-e a szobor előtt leborulni és imádni azt? Mert hogyha nem, nyomban tüzes kemencébe vetlek titeket; és van-e olyan isten, aki kezemből megszabadít titeket?”
Sidrák, Misák és Abdenágó így felelt a királynak:
„Nem szükséges, ó, király, hogy erre válaszoljunk neked. A mi Istenünk, akit tisztelünk, ki tud szabadítani minket az égő tüzes kemencéből és a te kezedből. De ha nem akarná is, tudd meg, király, hogy isteneidet akkor sem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet állítottál, nem imádjuk:”
Ekkor a király nagy haragra lobbant az ifjak ellen. Arca is elváltozott, és úgy rendelkezett, hogy a kemencét a szokásosnál hétszerte jobban fűtsék be. Majd meghagyta legerősebb katonáinak, hogy kötözzék meg Sidrákot, Misákot és Abdenágót, és vessék őket a tüzes kemencébe.
Így is történt, (Ők azonban sértetlenül jártak-keltek a lángok között; magasztalták Istent, aki Úr minden fölött.) Ekkor a király megdöbbent, sietve felállt, és így szólt főembereihez:
„Nemde, három megkötözött ifjút dobtunk a tűzbe?”
Azok azt felelték: „Úgy van, nagy király.”
Ekkor a király így folytatta: „Én azonban négy férfiút látok, és ezek kötelékeiktől megszabadulva, sértetlenül járnak-kelnek a lángokban. A negyedik éppen olyan, mint Isten angyala.”

Majd így fohászkodott: „Áldott legyen Sidrák, Misák és Abdenágó Istene, ki elküldötte angyalát szolgái megmentésére. Ők csak benne bíztak egyedül, és nem hallgattak a király szavára. Kockára tették életüket, hogy az igaz Istenen kívül ne kelljen más istent imádniuk és szolgálniuk!”
Ez az Isten igéje.
Dán 3,14-20.91-92.95

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké. (52b. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene. *
Hívek: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott a te dicsőséges szent neved. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy templomodban, dicsőséged szent helyén, *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy királyi trónodon. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy, aki mélységekbe tekintesz, † és a kerubok fölött trónolsz. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy az égbolt fölött. *
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
Dán 3,52.53.54.55.56

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Boldogok, akik jószívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt hoznak. Vö. Lk 8,15 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
„Akkor lesztek valóban szabadok, ha az Isten Fia szabaddá tesz benneteket.”
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha
megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: »Szabadok lesztek?«”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ottmarad mindvégig.
Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.”
Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.”
Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 8,31-42″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-01

“… Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem! …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

Ki tette, ki vitte véghez ezt? Ki hozta létre kezdettől fogva a nemzedékeket? Én, az Úr, vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz vagyok.

Láttára a szigeteken is megijednek, a föld szélein is reszketnek, közelednek egymáshoz, összejönnek.

Egyik a másikat támogatja, és ezt mondják egymásnak: Légy erős!

Biztatja a mester az ötvöst, aki simítókalapáccsal dolgozik az üllőn, és ezt mondja a forrasztásról: Jól van, meg kell erősíteni szegekkel, hogy ne mozogjon!

De te, szolgám, Izráel, Jákób, akit kiválasztottam, barátomnak, Ábrahámnak utóda!

A föld végén ragadtalak meg, annak széléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek meg!

10 Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.

11 Megszégyenülnek és gyalázatba esnek mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak.

12 Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak.

13 Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek!

14 Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítlek – így szól az Úr, a te megváltód, Izráel Szentje -.

—————————————-

“… Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. …”

—————————————–

Az Úr megújítja szövetségét Ábrahámmal

17.1 Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen!

Megajándékozlak szövetségemmel, és nagyon megszaporítom utódaidat.

Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá:

Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel!

Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek.

Nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled.

Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is.

Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek.

A körülmetélkedés a szövetség jele

Majd ezt mondta Isten Ábrahámnak: Te pedig tartsd meg szövetségemet, meg utódaid is nemzedékről nemzedékre!

————————————————–

20 A bölcs fiú örömet szerez apjának, az ostoba ember pedig megveti anyját.

21 A bolondság az esztelen ember öröme, de az értelmes egyenes úton jár.

22 Meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácskozás, de megvalósulnak, ha van sok tanácsadó.

23 Örül az ember, ha válaszolni tud, és milyen jó az idején mondott szó!

24 Az értelmes ember életútja fölfelé visz, kikerülve a holtak hazáját odalent.

25 A gőgösök házát összedönti az Úr, de megszilárdítja az özvegyek határát.

26 Utálatosak az Úr előtt a gonosz gondolatok, de tiszták a kedves szavak.

27 Kárt okoz saját házának a nyerészkedő, de aki gyűlöli a vesztegetést, az élni fog.

28 Az igaz megfontolja szívében, hogy mit mondjon, a bűnösök szájából pedig árad a rossz.

29 Távol van az Úr a bűnösöktől, de az igazak imádságát meghallgatja.

30 A csillogó szemek megörvendeztetik a szívet, a jó hír felüdíti a testet.

31 Akinek a füle hallgat az életre való feddésre, az a bölcsek között marad.

32 Aki semmibe veszi az intést, önmagának árt, aki pedig hallgat a dorgálásra, értelmessé válik.

33 Az Úr félelme bölcsességre int, és aki tisztességet akar, előbb legyen alázatos!

Az Úr szereti a benne bízókat

16.1 Az emberi értelem tervezget, de az Úr adja meg, hogy mit mondjon a nyelv.

Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr megvizsgálja a lelkeket.

Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid.

Mindent rendeltetésének megfelelően készített az Úr, még a bűnöst is: a veszedelem napjára.

Utál az Úr minden fölfuvalkodott szívűt, kezet rá, hogy nem marad büntetlen!

Szeretettel és hűséggel jóvá lehet tenni a bűnt; az Úrnak félelme távol tart a rossztól.

Akinek életútját kedveli az Úr, azt még ellenségeivel is összebékíti.

Jobb az igaz úton szerzett kevés, mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem.

Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+41%3A4-14%3B++Genesis+17%3A1-9%3B++Proverbs+15%3A20-16%3A9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

————————-

https://oca.org/readings/daily/2020/04/01