Ez egy olyan könyv lesz, amely a kommunizmus egyfajta formáját fogja elősegíteni

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Az egyes számot szimbólumként fogják használni az új könyvben

  1. június 6. péntek, 23:15

 

Drága gyermekem, hamarosan Fiam ellenségei egy gonosz könyvet fognak a világnak bemutatni, mely könyv borítójának a díszítésébe az egyes számot fogják pirossal és feketével beágyazni, egy elrejtett kecskefejjel együtt.

Azoknak mondom, akik ettől nem lesznek okosabbak: erről a könyvről azt fogják állítani, hogy ez egy fontos kiadvány, mely egyesíteni fogja a világot. Ezt a legnagyobb forrásnak fogják tekinteni a világ egyesítésének véghezvitelében, és arra fogja ösztönözni mindazokat, akik ezt olvassák, hogy egy új gondolkodási módot vegyenek át, új módon higgyenek önmagukban, legyenek jóindulatúak önmagukkal szemben, hogy egyesülhessenek a többiekkel, akik ezt az öndicsőítés útját követik. Ez a könyv minden nemzet, minden vallás, minden politika, minden szabály és gazdasági nézet egyesítésének a tana lesz. Ezt arra fogja használni, hogy egy új egységes világ-társadalmat hozzanak létre, amelyből hiányozni fognak azok a vallások, amelyek Fiamat, Jézus Krisztust tisztelik. Ez része lesz az iskolai tananyagoknak, és minden kormányt arra fognak ösztönözni, hogy iktassák be országuk alkotmányának részeként annak filozófiáját.

Az egyes számot az új könyvben szimbólumként fogják használni, és az emberek jelvényeket fognak viselni, hogy ehhez az egy-világszövetséghez való hűségüket nyilvánosan is kifejezzék. Minden készen áll majd, hogy amikor az antikrisztus felemelkedik, úgy tűnjön, hogy a könyv az ő diktatúrájának részét képezi. A könyv helyeselni fog minden hamis tant, mindent, ami hamis Isten Szemében, a hazugságokat és egy veszélyes filozófiát, ami súlyos tévedésbe fogja vinni mindazokat, akik elfogadják annak tartalmát. Emiatt az emberek azon képessége, hogy megkülönböztessék a jót a rossztól, meg fog gyengülni. Erkölcsösségüket meg fogják kérdőjelezni, és a vallásként álcázott pogányságot, mely mindenkit szívesen lát, ravaszul be fogják szőni minden paragrafusba.

Sok ember meg akarja majd vásárolni ezt a könyvet, mert a politikai világ elképesztő áttörésének fogják azt nyilvánítani. Ez egy olyan könyv lesz, amely a kommunizmus egyfajta formáját fogja elősegíteni, de amelyre úgy fognak tekinteni, mint valami egyedi szellemiségre, mely sokak szívét meg fogja érinteni. Ez lesz mindaz, ami ellentéte Isten Igaz Igéjének. Ez egy olyan könyv lesz, amely elkezdi evangelizálni a világot a humanizmus fontosságának a meggyőzése érekében. Dicsőíteni fogja az emberséget, az emberi intelligenciát, az emberi fejlődést, nagy tudományos erősségét, és minden ország azonos módon történő ellenőrzésének fontosságát.

Minden meg van tervezve annak biztosítása érdekében, hogy az antikrisztust nagy ünnepségek közepette üdvözölni lehessen. Tévedés ne essék, ezt a könyvet ő fogja a háttérből irányítani, aki a világ királyának fogja magát kikiáltatni. És minden ember lelkesedni fog az új világért, az új kezdetért, és az új vezetőkért. Idővel őt, az antikrisztust, az eretnekség könyvével együtt üdvözölni fogják Fiam Egyházában. És amikor már az új templomban a trónon fog ülni, mindenki úgy fog vele bánni, mintha maga Krisztus lenne.

Ez a könnyek mérhetetlen időszaka lesz – a könnyekké, amelyek a Mennyből fognak ömleni a megtévesztés miatt, mely nagyon sok embert magával fog ragadni. Mindezek az előkészületek már elkezdődtek, így tehát Isten is készen áll arra, hogy harcoljon azokért, akik az antikrisztus befolyása alá esnek. Készüljetek fel jól, drága gyermekeim, mert nektek minden Mennyei segítségre szükségetek lesz, hogy át tudjátok vészelni az elkövetkezendő időszakot.

Haladjatok előre reményteljesen, mert ez az időszak rövid lesz, mivel Isten nem fogja megengedni a fenevadnak, hogy hosszabb ideig uralkodjon, mint az szükséges, mint ahogyan az a Szentírásban le van írva. Bízzatok, reméljetek, és legyetek hálásak azért, hogy az Igazság most megadatott nektek, mert így képesek lesztek felkészülni. Adjatok hálát Istennek mindig az ilyen nagy Kegyelmekért, mert Ő olyan nagylelkű: minél gyakrabban hívjátok Őt szeretett Fián keresztül, annál jobban fogja enyhíteni a hatását a megpróbáltatásoknak.

 

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-az-egyes-szamot-szimbolumkent-fogjak-hasznalni-az-uj-konyvben

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/06/06

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-06-06

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat