A kezdet és a világ vége eggyé fog válni

Igazság Könyve:

A kezdet és a világ vége eggyé fog válni

  1. április 21. hétfő, 15:56

 

Drága, szeretett leányom, nagyon nehéz a lelkeknek – még azoknak is, akik nagy hittel rendelkeznek -, hogy összeegyeztessék azt a világot, amelyben élnek, az Én Királyságommal.

A fennálló világ nem egyeztethető össze Királyságommal, és ez azt jelenti, hogy azok közületek, akik ismernek és igazán szeretnek Engem, időnként fájdalmasnak fogják találni, hogy a mindennapi életüket éljék. Engem szeretni azt jelenti, hogy követitek Tanításaimat, és hívtok Engem, hogy bocsássam meg bűneiteket. Ez az egyetlen módja, hogy részévé váljatok annak, ami Vagyok. Ti addig nem lehettek részei Királyságomnak, amíg nem ismeritek el az Igazságot, és nem fogadjátok el, hogy amíg a bűn létezik, a világ soha nem lehet tökéletes. Amíg az ember mindent a saját akarata szerint tesz – miközben állandóan ki van téve annak a kísértésnek, hogy engedjen saját önző igényeinek -, ő egy rabszolga marad.

Amikor ti az életeteket Isten Igéje szerint élitek, akkor képesek lesztek olyannak látni a világot, mint amilyen az valójában. Ti tanúi lesztek a csodának, a Föld Csodájának, amit Atyám teremtett. De azt is látni fogjátok, hogy az embert a saját gyengesége mennyire eltávolította Istentől. Mindaddig, amíg ez a helyzet, a világ, ahogyan azt most ismeritek, nem tud újra felemelkedni egykori Dicsőségébe. Ez az oka annak, amiért is csak akkor fogtok igazi békére találni, amikor Én újra eljövök, hogy elvigyelek benneteket Atyám Paradicsomába, amelyet kezdetben teremtett számotokra.

A kezdet és a világ vége eggyé fog válni. Ott nem lesz Mennyország, Tisztítótűz és Föld sem, ott csak két létező valóság lesz: az Én Királyságom, ahol az élet soha nem ér véget azok számára, akik megengedik Nekem, hogy a Szívembe gyűjtsem őket; és a Pokol azok számára, akik nem akarnak Hozzám fordulni.

Minden dolog összhangban lesz Irgalmammal és Atyám Szent Akaratával, aki minden gyermekét szereti. Ő mindenkit meg akar menteni, mégpedig Általam. Én nem kényszeríthetem azokat, hogy kövessenek Engem, akik nem akarnak Királyságom részei lenni, vagy akik elutasítják minden arra tett erőfeszítésemet, hogy egy csodálatos dicsőséges örökkévalóságba vigyen őket. Ne hagyjátok figyelmen kívül Felhívásomat, hogy segítsek ezeknek a szegény lelkeknek.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/kezdet-es-vilag-vege-eggye-fog-valni

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/04/21

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-04-21

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat