Az Én Időm közel van, és minden embernek időt kell szánnia a lelke felkészítése érdekében.

Igazság Könyve:

Ők csak szájhősködnek azzal kapcsolatban, amit Második Eljövetelem jelent

  1. február 12. szerda, 23:00

 

Drága, szeretett leányom, mit gondolt az ember, hogy Én meddig várnék azzal, hogy Második Eljövetelem előtt újból kommunikáljak vele?  Vajon azt hitte, hogy az azt megelőző évben, vagy az előtte való hónapban tenném? Vagy egy héttel azelőtt? Vagy talán azt gondolta, hogy Én nem figyelmeztettem volna őt egyáltalán?

Születésem előtt a világnak meg volt ígérve a Messiás. Atyám a próféták által szólt, hogy az emberiség reményt, bölcsességet kaphasson és azt a Kegyelmet, hogy fogadja el Isten Igéjét, és így készen álljon érkezésemre. Vajon meghallgatták? Sokan megtették, és készültek az Én Időmre. De sajnos, amikor Én megszülettem, nem voltak felkészülve. Aztán Keresztelő Szent János átadta nekik az Igét és figyelmeztette őket, hogy készüljenek fel. Vajon készen álltak? Nem, mert nem hittek neki. És mégis sokan megmenekültek, mert Kereszthalálom által – amelyet az váltott ki, hogy elutasítottak Engem – megváltottam őket Atyám Szemében.

Akkor nagyon sokan harcoltak Küldetésem ellen, de ennek ellenére mégis nagyon sokan követtek Engem. Atyám minden gyermeke iránti Szeretetének köszönhető, hogy a világ most újból felkészítés alatt áll. Ezúttal ez sokkal nehezebb lesz. Mert a Velem kapcsolatos minden tudásuk ellenére, ők még mindig nem hajlandók elfogadni, hogy Isten beavatkozik, és prófétája által készíti fel őket. Minél jobban eltávolodnak Istentől, annál kevesebbet tudnak meg Ígéreteimről. Ők csak szájhősködnek azzal kapcsolatban, amit Második Eljövetelem jelent, mert valójában sokan közülük egyáltalán semmit sem tudnak arról.

Ezúttal nem sok választásuk marad, azon kívül, hogy felismerjék a jeleket, aminek tanúi lesznek, mivel Én most mindet fel fogom tárni a számukra. Amikor Én azt mondom, hogy valami meg fog történni, és az bekövetkezik, ők még ennek ellenére is tagadni fogják, hogy a próféciák az Ajkammal kimondott Szó által származnak. Amikor látni fogják, hogy a Föld megbillen, megrázkódik, és egyéb büntetések szakadnak rájuk, ők továbbra is azzal fognak érvelni, hogy ennek tudományos oka van.

Amikor a nagy hitehagyás beborítja a Földet, és szétzúzza a Kereszténységet a pogányság javára, vajon akkor is azt fogják mondani, hogy ez egy jó dolog? A válasz: igen. Így tehát, mivel nagyon sokan vannak olyanok, akik egyre kevésbé tisztelik Jelenlétemet, milyen esélye van a világnak, hogy szembeszálljon a Sátánnal? Ez az oka annak, hogy most Atyám felkészít benneteket, hiszen Ő sohasem adja fel, amikor az Ő Nagy Irgalmasságára készíti fel gyermekeit.

Az emberiség felkészítése folytatódni fog, és a világ meg fogja kapni az Igazságot annak érdekében, hogy megmentse az embert a végső pusztulástól. Az Én Időm közel van, és minden embernek időt kell szánnia a lelke felkészítése érdekében. Az időt sohasem szabad eltékozolni akkor, amikor az Én fogadásomra készültök. Nektek sohasem szabad elutasítanotok Isten szavát, amelyet Ő a prófétáknak ad. Ha ezt megteszitek, akkor Arcul üttök Engem, Jézusotokat.

 

Szeretett Megváltótok,

Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/ok-csak-szajhoskodnek-azzal-kapcsolatban-amit-masodik-eljovetelem-jelent

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/02/13

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-02-13

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat