Amikor a világ, valamint a lehető legtöbb lélek megtisztul a bűntől, akkor úgy jövök el, mint a Vőlegény

„Sok minden, amit az emberiség magától értetődőnek tart, a feje tetejére lesz állítva, és ki lesz fordítva, de erre szükség van.”

vö.:

Szabadkőműves terv a katolikus Egyház tönkretételére

http://www.katolikus-honlap.hu/0904/szabad.htm

 


Igazság Könyve:

Sok minden, amit az emberiség magától értetődőnek tart, a feje tetejére lesz állítva, és ki lesz fordítva, de erre szükség van

  1. február 1. szombat, 19:53

 

Drága, szeretett leányom, a megpróbáltatások miatt, melyeket az emberi nemnek el kell viselnie a Megtisztulás folyamán, hiba lenne a megpróbáltatások okozta fájdalmat összetéveszteni a reménytelenség fájdalmával.

Sok minden, amit az emberiség magától értetődőnek tart, a feje tetejére lesz állítva, és ki lesz fordítva, de erre szükség van. Amikor a Megtisztulási folyamat véget ért, egy új hajnal fog megjelenni – hirtelen és figyelmeztetés nélkül –, és Isten gyermekei elé egy új világ lesz tárva.

Azt kérem, hogy senki ne gondolja valaha is közületek, miközben sok fájdalmat kell elviselniük azoknak, akik szeretnek Engem, valamint azoknak is, akik nem, hogy nincs remény. Ehelyett örüljetek, mert az Én Új Paradicsomomban csak szeretet, öröm, béke és boldogság vár rátok. Amikor a világ, valamint a lehető legtöbb lélek megtisztul a bűntől, akkor úgy jövök el, mint a Vőlegény, készen arra, hogy üdvözöljelek benneteket. A Nagy és Dicsőséges Napot örömmel, izgalommal és epedezve kell várni, mert a Szívem kitárul, és egyesülni fog az egész világgal.

Az új Kezdet a kezetekben van. Viseljetek el bármilyen fájdalmat és szenvedést, amit át fogtok élni, mert az már semmit sem fog számotokra jelenteni, amikor Világosságomba jöttök, mert olyan szeretettel és boldogsággal halmozlak el benneteket, amelyre egész életek során vártatok, de amit mindezidáig nem tudtatok megérteni.

Segítsetek Nekem visszahozni Karjaimba azokat a lelkeket, akik elvesztek Számomra. Imádkozzatok egymásért. Legyetek vidámak. Legyetek bizakodóak. Legyetek békében. Bármi is várjon rátok, tudnotok kell, hogy az Én Szeretetem sokkal erősebb, mint a gyűlölet. A Hatalmam Mindenható. Irgalmam végtelen. A Türelmem pedig nagy.

Menjetek békével, és szolgáljatok Engem egészen az utolsó napig, mert az azt követő Nap annak a világnak lesz a kezdete, amelynek nem lesz vége, és ahol nem lesz többé halál.

Szeretlek és nagyra becsüllek mindnyájatokat.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/sok-minden-amit-az-emberiseg-magatol-ertetodonek-tart-feje-tetejere-lesz-allitva-es-ki-lesz-forditva

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/02/01

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-02-01

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat