Minden megjövendölt esemény már a kezdetben meg volt határozva

Igazság Könyve:

Azért jövök, hogy Atyámhoz vigyelek benneteket. Azért jövök, hogy végrehajtsam az Ő Isteni Akaratát, és beteljesítsem a Szövetséget

  1. szeptember 17. kedd, 22:45

 

Drága, szeretett leányom, amikor ezt a munkát nehéznek találod, és vonakodsz attól, hogy rossz híreket közölj a világgal, akkor meg kell értened, hogy te csak a hírnök vagy. Te a Szent Isten, a Legmagasságosabb Isten eszköze vagy, és neked az Ő Hívására kötelességed válaszolni. A te engedelmességed alapvető fontosságú, és nem szabad félned a következményektől, amellyel, mint az Úr prófétájának, számolnod kell.

Minden megjövendölt esemény már a kezdetben meg volt határozva, és Isten Tervének részét képezi azon Szövetség beteljesítése érdekében, hogy végül összegyűjtse gyermekeit, hogy az Ő Isteni Akarata szerint egyetértésben éljenek. Atyám hierarchiája és a gonosz közötti végső csata azt jelenti, hogy azok az emberek, akik támadásnak tették ki magukat, a bűn fertőzöttjei lesznek, és azon testvéreik ellen fognak fordulni, akik továbbra is hűségesek maradnak Istenhez.

A csata megvívásának idején Isten ellenségei sok gonosz rémtettet fognak elkövetni szeretett gyermekei ellen. De amint azt már előzőleg mondtam nektek, ők nem tudnak olyan messzire elmenni, mivel nekik az emberiség elpusztítására nincs hatalmuk, bár ők azt hiszik, hogy van. Vigasztalódjatok mindnyájan, mert Atyám be fog avatkozni azoknak a gonosz cselekedeteibe, akik minden nemzetet ellenőrizni akarnak, és Ő agyoncsapja mindazokat, akik gyermekeit bántani merészelik. Sok szegény lélek fog szenvedni az ilyen üldöztetések alatt, de Atyám mindenkor irgalmas. Az Ő Hatalma érinthetetlen. A Keze Mindenható. Ő bármikor félredobhatja ellenségeit. De a megjövendölt próféciák valós tények, amelyeknek még Második Eljövetelem előtt meg kell történniük. Ezek olyan módon fognak kibontakozni, mely talán nem mindenki számára lesz nyilvánvaló, de tudnotok kell a következőket. Az imádság a ti fegyveretek. Az imádság képezi számotokra azt a fegyverzetet, amelyre szükségetek lesz, hogy legyőzzétek a gonoszt. Az ima enyhíteni fogja a háború hatását, a szenvedést, és mindenféle üldöztetést, amelyet Isten ellenségei fognak okozni az emberiségnek. Az ima meg fog menteni benneteket és mindazokat, akikért imádkoztok. Imáitok el fogja pusztítani a gonoszt, és amikor a Nagy Nap elérkezik, örömkönnyeket fogtok sírni, látván az Új Generációt, az emberek milliárdjait, akik azért menekültek meg, mert ti válaszoltatok a Hívásomra.

Miközben Üzeneteim a szomorúság, a félelem és a csalódottság keverékét hozzák, ugyanakkor reményt is adnak az általuk létrehozott sok megtérés miatt. Atyám Terve a nagy többség számára ismeretlen. Amit meg kell értenetek, a következő: Az Ő Terve minden ellenségét el fogja pusztítani. Azáltal, hogy megengedi ezen megpróbáltatások bekövetkezését, meg fogja menteni végül az emberi nemet a bűn rabszolgaságától. Legyetek türelmesek. Legyetek nyugodtak. Mert hamarosan az öröm, a szeretet és a béke végül a tietek lesz egy egész örökkévalóságon át.

Azért jövök, mert mi egyek vagyunk – egy szent család Isten országában. Azért jövök, hogy Atyámhoz vigyelek benneteket.  Azért jövök, hogy végrehajtsam az Ő Isteni Akaratát, és beteljesítsem a Szövetséget. Azért jövök, hogy az Igazságot hozzam nektek.

 

Szerető Üdvözítőtök,

Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/azert-jovok-hogy-atyamhoz-vigyelek-benneteket-azert-jovok-hogy-vegrehajtsam-az-o-isteni-akaratat-es

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/17

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-17

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat