Hadseregem megalakult.

Igazság Könyve:

A világ megmentésére irányuló Terveim hamarosan megvalósulnak. Most már minden a helyén van.

  1. szeptember 15. vasárnap, 23:50

 

Drága, szeretett leányom, a világ megmentésére irányuló Terveim hamarosan megvalósulnak. Most már minden a helyén van. Hadseregem megalakult. Ők most mindenhol növekedni és terjeszkedni fognak, magukkal hozván azt a sok lelket, akikre vágyom. Ennek a Hadseregnek nagy Kegyelmeket adtam, és ők a Szentlélek Kegyelme által égve fogják tartani a Kereszténység Lángját, és az Igazság Fáklyáját az Utolsó Napig hordozni fogják. Ők Isten Fényét még a legsötétebb sarokba is el fogják vinni, és milliók szemét fogják megnyitni Isten Szavának Igazságára, miközben a hitehagyás felfalja Egyházamat a Földön. A következő Keresztes Imahadjárat imáját adom nekik, hogy segítségükre legyen a Nekem tett hűségígéretükben.

A Keresztes Imahadjárat 121. imája: Hűségeskü Jézus Krisztus Hadseregének

Egységben vagyunk Szentséges Szíveddel, drága Jézus.

Mi hitelt érdemlően hirdetjük Isten Igaz Szavát.

A világ végéig is el fogunk menni, hogy terjesszük az Igazságot.

Mi soha nem fogunk elfogadni semmi olyan hamis tant, melyet a Te Nevedben hirdetnek, de ami eltér attól, mint amelyre Te Magad tanítottál minket.

Mi továbbra is hűek, igazak és állhatatosak maradunk a hitünkhöz.

Azokkal, akik elárulnak Téged, szeretettel és együttérzéssel fogunk bánni, abban a reményben, hogy majd ők is visszatérnek Hozzád.

Rendíthetetlenek, de ugyanakkor türelmesek is leszünk azokkal szemben, akik a Te Nevedben üldöznek minket.

Győzedelmesen fogunk járni az út egész folyamán Új Paradicsomodig.

Megígérjük, hogy fájdalmaink és szenvedéseink által elvisszük Hozzád mindazokat az elveszett lelkeket, akik Szeretetedre éheznek.

Kérünk Téged, fogadd el imáinkat a világ minden bűnöséért, hogy az Irántad való szeretetben egyesülve egy családdá válhassunk a Béke Új Korszakában.  Ámen.

Menj, Maradék Hadseregem, abban a tudatban, hogy minden segítséget és Kegyelmet megkaptok annak érdekében, hogy sikerrel járjon ez az utolsó Szent, földi Küldetés, és hogy így Isten minden gyermekét a Föld színéről összegyűjthessem, és Új Paradicsomomba vihessem.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/vilag-megmentesere-iranyulo-terveim-hamarosan-megvalosulnak-most-mar-minden-helyen-van

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/15

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-15

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat