Azok, akik kinevették, kigúnyolták és elutasították Noét, elpusztultak.

Igazság Könyve:

A sátán meg fog győzni titeket arról, hogy üzeneteim tőle származnak

  1. május 27. 18.00 szombat

 

Leányom, követőim közül sokan azt kérdezik, hogy e próféciák nagy része miért kelt félelmet a szívükben.

Sokan azt hiszik, hogy én idézem elő a félelmet. De ez nem egészen igaz.

A félelem, amely sok lelket eláraszt, azt a felismerést jelenti, hogy amit Én nektek mondok, az maga az Igazság.

Hasonló ez ahhoz, amikor egy jó szülő figyelmezteti gyermekét az élet veszélyeire.

Néha a veszély, amelyre egy szülő figyelmeztet, okozhat félelmet. Azonban a félelem azzal az ember okozta gonoszsággal van összefüggésben, amely előttünk áll.

Ugyanez igaz a világban lévő gonoszságra is. Ezt azok az emberek okozzák, akiket a csaló, a sátán befolyásol.

A próféciák, amelyeket Isten az idők kezdete óta adott az emberi nemnek, egyesek szívében félelmet keltettek.

Más körökben viszont jót nevettek rajta. Ugyanez történt, mielőtt Noé elkezdte megépíteni a bárkát. Miközben (egyesek) nevettek rajta, kigúnyolták és nevetség tárgyává tették, addig azok, akik féltek, megtették, amit kért tőlük. Megépítették a bárkát, hogy megmentsék magukat.

Azok, akik kinevették, kigúnyolták és elutasították Noét, elpusztultak.

Minden Istentől származó prófécia, figyelmeztetéseket tartalmaz, hogy ösztönözze az emberiséget az ilyen eseményekre való felkészülésre.

Csak lelketek felkészítése által tudjátok elviselni az emberek bűnei által okozott gyötrelmet, amely előtettek áll.

Követőimnek, akik azt kérdezik, hogy üzeneteim miért okozhatnak félelmet, a következőt mondom:

Ne higgyétek el a hazugságokat, amelyeket a sátán ültet el szívetekben, hogy Isten soha nem adna olyan üzeneteket a világnak, amelyek félelmet keltenének gyermekei szívében.

Közületek sokan, különösen azok, akik szeretnek Engem, elfordulnak Szent Szavamtól.

A sátán gúnyolódásának egyik kedvelt formája az, hogy meggyőzzön benneteket: az Isteni Üzenetek nem tartalmaznak olyan próféciákat, amelyek félelmet keltenek.

Biztos, hogy az ilyen üzenetek csakis a sátántól származhatnak?

Mennyire nevet a sátán saját megtévesztő ravaszságán!

A sátán meg fog győzni benneteket arról, hogy az Én üzeneteim tőle származnak, mivel annyira kétségbeesett, ezért meg akar győzni benneteket, hogy ne kövessétek Utasításaimat.

Követőim, nektek meg kell mondani az Igazságot!

Fel kell készítenem titeket, és ez azt jelenti, hogy előre figyelmeztetlek az eljövendő dolgokra, kimondottan azért, hogy megvédjelek, megmentselek benneteket.

Soha ne hallgassatok a sátán hazugságaira!

Üzeneteimet az egész teremtés iránti Isteni Szeretetemből fakadóan adom nektek.

Engedjétek meg Nekem, hogy jó szülőként vezesselek benneteket.

Azáltal, hogy hallgattok Rám és követitek az imádságra vonatkozó utasításaimat, meg foglak védeni benneteket.

A félelem nem tőlem származik. Ha hisztek és bíztok Bennem – független attól, hogy mennyi gonoszságot mutatnak be nektek az emberiség bűnei által -, nem fogtok félni.

Egy dolgot viszont nem szabad megtennetek: elrejtőzni, és azt feltételezni, hogy minden rendben lesz.

Mert ha ezt teszitek, akkor nem vesztek tudomást a gonosz jelenlétéről a világban.

Fogadjátok el, hogy a sátán létezik. Higgyetek abban, hogy az imádság meg tudja és meg is fogja gyengíteni az ő hatalmát.

Aztán álljatok fel, és vállaljátok a felelősséget, mint az Én – Jézus Krisztus – követőim.

Amikor szembesültök az igazsággal, engedjétek, hogy vezesselek benneteket, és akkor a félelem nem fog behatolni a szívetekbe.

 

Szeretett Jézusotok „

https://masodikeljovetel.hu/satan-meg-fog-gyozni-titeket-arrol-hogy-uzeneteim-tole-szarmaznak

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/27

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-27

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat