Ő össze fogja olvasztani a Katolikus Egyházat más egyházakkal – beleértve a pogányokat is

Ferenc dicséri az egyház összeomlását

https://gloria.tv/post/agzUEMGW1xvh4Ci4SdPW3Bfsq

The Pope Video – Interreligious Dialogue

https://www.youtube.com/watch?v=FKuQqHMhJdY


Igazság Könyve:

„A Pápák közül többen a Szentszék foglyaként éltek, szabadkőműves csoportoktól körülvéve

  1. május 7., 18.19

 

Drága, szeretett leányom, Egyházaimnak szerte a világon a következőket mondom.

Tudnotok kell, hogy mindaddig mellettetek vagyok, amíg Legszentebb Igémet hirdetitek.

Katolikus Egyházam, bár sok gyötrelmet okoztál nekem gonosz bűneiddel, tudd meg – bár vétkeztél – soha nem foglak elhagyni.

De tudjad a következőt: A bennem való hited már nem olyan erős, mint amilyennek lennie kellene. Már nem szeretsz Engem úgy, mint egykor.

Mindaz a gazdagság, amit felhalmoztál, éket vert közém, a Te Krisztusod és Megváltód, és Isten gyermekei közé.

Olyan büszke magaslatokra jutottál, ahol én már nem érhettelek el, és nem nyújthattam feléd a kezem, hogy megmentselek a bensődben lévő romlástól.

Péterem tanította neked az igazságot, akinek a sziklájára épültél. És te mit tettél?

Vastag kőfalat vontál magad köré.

Ennek következtében megszakadt a kapcsolat azokkal, akiket neked kellett volna táplálnod az Én Testemmel és Véremmel, hogy lelkük táplálva legyen.

A Legszentebb Oltáriszentség kezelését megillető tisztelet megszűnt, amikor Jelenlétemet leértékelted.

A II. Vatikáni Zsinat által hozott új szabályokat a saját folyosóidon belüli gonosz szabadkőműves erők vezették be.

Ravaszul új módszereket ajánlottak Legszentebb Oltáriszentségem kezeléséhez, amelyek engem sértenek.

A te úgynevezett toleráns tanításaid számos hazugságot hirdettek, beleértve Szent Mihály arkangyal hatalmának az elvetését.

Ő az Egyház védelmezője a sátán ellen. Azok az erők, amelyek köztetek vannak, tudták ezt. Ezért állítottad le Te, Egyházam, mindazon imákat, amelyek az ő segítségét kérték a Szentmise előtt.

Aztán elkövetted a legnagyobb hazugságot, hogy a Pokoltól nem kell félni. Hogy az csak egy jelképes dolog. Ez a hazugság, amelyet Isten sok gyermeke igazságként fogadott el, több milliárd lélek elvesztését okozta.

Mennyire bántasz Engem! Azokért az alázatos és szent szolgákért, akik közötted vannak, arra kérlek, hogy térj vissza Tanításomhoz.

Sose engedd meg, hogy a gazdagság felhalmozódjék közöttetek, gondolván, hogy szememben ez elfogadható.

A gazdagság, az arany és a hatalom, amit az Én Nevemben halmozol fel, Egyház, az lesz a te bukásod. Nem húzhatsz hasznot Szent Szavamból.

Attól szenvedsz, amilyen módon Engem megbántottál.

Ne gondold, hogy a sok Szent Pápát vádolom, akik Péter székében ültek. Az ő küldetésük mindig védelem alatt állt.

A Pápák közül többen a Szentszék foglyaként éltek, szabadkőműves csoportoktól körülvéve, akik nem Istent képviselik.

Gyűlölik Istent, és 50 éve hazugságokat terjesztenek Isten kegyelméről.

Munkálkodásuk vezetett a Katolikus Egyház összeomlásához.

Ez nem volt véletlen. Szándékosan és ravaszul ki volt tervelve azért, hogy elpusztítsák az Egyház hitét; hogy elpusztítsák az egyszerű katolikusoknak az Egy, Igaz Istenbe vetett mély tiszteletét.

Ezért most a pusztaságba vetlek téged. Benedek Pápa után Én magam foglak vezetni téged a Mennyből.

Mennyire megríkattál Engem!

Felszólítom valamennyi felszentelt szolgámat, akik ismerik az igazságot, hogy keljenek most fel, és alázatos szívvel kövessenek Engem, Jézusukat, és terjesszék szavaim igazságát.

Meg kell találnod a bátorságot és az erőt, hogy felemelkedj a hamvakból.

Mindenekelőtt utasítsátok el a hazugságokat, melyeket hamarosan elétek tár a Hamis Próféta.

Ő össze fogja olvasztani a Katolikus Egyházat más egyházakkal – beleértve a pogányokat is -, hogy egyetlen utálattá váljanak, egyetlen „világegyházzá”, lélek nélkül.

 

Jézusotok „

https://masodikeljovetel.hu/papak-kozul-tobben-szentszek-foglyakent-eltek-szabadkomuves-csoportoktol-korulveve

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/07

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-07

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat