Vegyétek tudomásul, hogy az eutanáziát Atyám helyteleníti, és nem tűri el, mert egy ember sem veheti el tudatosan a másik életét.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A kivégzések, az eutanázia, a terhesség-megszakítás és az öngyilkosság

2011. július 15. péntek; 17:30

Leányom, amikor gyermekeim szeretetet éreznek a szívükben, akkor biztosak lehetnek abban, hogy Én Jelen vagyok lelkükben. Szeretetem erőt ad gyermekeimnek akkor, amikor ezt a legkevésbé várnák. Ez még a legnagyobb bűnösökre is érvényes, akiknél a kemény külső nagyon gyakran egy érzékeny szívet takar.

Minden egyes személy a földön, egy gyermek, akit Isten, az Atya teremtett. Ezért minden személyben ott van a fény, bár néha nagyon elhalványul, amikor a lelkek a sötétséghez vonzódnak. Mindamellett az Én Világosságom jelen van bennük, hiszen nélküle teljes sötétségben lennének, amelyben nem tudnának tevékenykedni. Amikor a lelkek a sötétség félelmetes állapotába kerülnek, akkor gyakran az öngyilkossághoz folyamodnak. Ez azért van így, mert lelki és szellemi gyengeségeik miatt a sátán ellopja lelküket, és meggyőzi őket arról, hogy vessenek véget az életüknek. Sok követőm nem érti ezt az állapotot, hogy hogyan lehetséges ilyen sötétség a lelkekben. Ezért sokat kell imádkozniuk ezekért a gyermekekért, akik a kétségbeesés ilyen állapotába kerülnek.

Isten, az Örök Atya, mindörökké irgalmas, és mindig segíteni fog ezeknek a lelkeknek, akik közül sokan olyan nagyon szenvednek, hogy már nem teljes az elméjük ítélőképessége. Halálos bűnt csak akkor lehet elkövetni, amikor egy bizonyos személy teljes, ép elmével rendelkezik, tiszta szándékai vannak, és tudatában van annak, hogy amit tesz, az helytelen. Tehát ne úgy vegyétek, hogy az ilyen lelkek teljesen el vannak veszve, mert ők nem tudják, mit cselekszenek.

Vegyétek tudomásul, hogy az eutanáziát Atyám helyteleníti, és nem tűri el, mert egy ember sem veheti el tudatosan a másik életét. Atyám Nevében semmilyen okot sem lehet ennek igazolására előhozni. Toleranciát talán egyedül az emberséges bánásmód mellett szóló érvvel szemben lehet mutatni egy ilyen tett megítélésében, de senki sem dönthet a halál dátuma felől – kivéve a Mindenható Atyát -, mert erre az ember nincs feljogosítva. Az ember sohasem lesz azzal a hatalommal felruházva, hogy elkövethesse ezt a halálos bűnt.

Az emberek mindenféle mentségeket hoznak fel arra, amikor egy másik ember életét elvették, de ezek közül semmiféle körülmény sem adhat igazolást arra, hogy elfogadható legyen. Ez érvényes mind a kivégzésekre, a terhesség-megszakításokra, mind pedig az eutanázia bűnére.

Most mindannyian üljetek le, és gondoljatok arra, hogy nehéz ítélet vár rátok, ha Atyám legszentebb Tízparancsolata ellen vétkeztek: Ne ölj! Ne feledjétek, hogy csak egy Isten van, és csak Ő dönthet arról, hogy mikor lehet egy életet elvenni. Ha ez ellen a Parancsolat ellen tudatosan vétkeztek, akkor örökre a pokol kínjai között fogtok szenvedni.

Kérlek benneteket, könyörgöm hozzátok, ne engedjetek a sátán nyomásának, aki állandóan arra bíztat, hogy életet oltsanak ki, azért, hogy ő a lelkeket ellophassa, akik különben Atyám dicsőséges Birodalmára voltak szánva.

Isteni Megváltótok, Tanítótok és Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/kivegzesek-az-eutanazia-terhesseg-megszakitas-es-az-ongyilkossag

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Salamon templomszentelési imádsága

22 Azután odaállt Salamon az Úr oltára elé, Izráel egész gyülekezetével szemben, kiterjesztette kezét az ég felé,

23 és ezt mondta: Uram, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem fent az égben, sem lent a földön! Hűségesen megtartod a szolgáiddal kötött szövetséget, ha teljes szívükkel előtted járnak.”

 

 

 

„27 De vajon lakhatik-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem!

28 Mégis tekints szolgád imádságára és könyörgésére, Uram, Istenem, és hallgasd meg a kiáltást és az imádságot, amikor ma szolgád imádkozik színed előtt.

29 Nézz nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal, arra a helyre, amelyről ezt mondtad: Ott lesz az én nevem! Hallgasd meg az imádságot, amikor szolgád ezen a helyen imádkozik!

30 Hallgasd meg szolgádnak és népednek, Izráelnek a könyörgését, amikor ezen a helyen imádkoznak. Hallgasd meg lakóhelyeden, a mennyben, hallgasd meg, és bocsáss meg nekik!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+8%3A22-23%2C+27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

 

10 Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit.

11 Mert ahogyan a föld növényeket hajt, és a kert veteményeket sarjaszt, úgy sarjaszt majd igazságot az én Uram, az Úr is, és öröméneket minden nép hallatára.

Jeruzsálem boldog jövője

62.1 Nem hallgathatok Sion miatt, nem nyughatom Jeruzsálem miatt, míg nem ragyog igazsága, mint a hajnalfény, és szabadulása, mint az égő fáklya.

2 Látni fogják igazságodat a népek, dicsőségedet az összes királyok. Új nevet adnak neked, melyet az Úr maga határoz meg.

3 Ékes korona leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened tenyerén.

4 Nem mondanak többé elhagyottnak, országodat sem mondják pusztaságnak, hanem úgy hívnak, hogy gyönyörűségem, országodat pedig úgy, hogy férjnél van. Mert gyönyörködik majd benned az Úr, és országodnak ő lesz a férje.

5 Mert ahogy az ifjú elveszi a hajadont, úgy vesz el téged, aki felépít; ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül majd neked Istened.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+61%3A10-62%3A5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

„A kivégzések, az eutanázia, a terhesség-megszakítás és az öngyilkosság

2011. július 15. péntek; 17:30

Leányom, amikor gyermekeim szeretetet éreznek a szívükben, akkor biztosak lehetnek abban, hogy Én Jelen vagyok lelkükben. Szeretetem erőt ad gyermekeimnek akkor, amikor ezt a legkevésbé várnák. Ez még a legnagyobb bűnösökre is érvényes, akiknél a kemény külső nagyon gyakran egy érzékeny szívet takar.

Minden egyes személy a földön, egy gyermek, akit Isten, az Atya teremtett. Ezért minden személyben ott van a fény, bár néha nagyon elhalványul, amikor a lelkek a sötétséghez vonzódnak. Mindamellett az Én Világosságom jelen van bennük, hiszen nélküle teljes sötétségben lennének, amelyben nem tudnának tevékenykedni. Amikor a lelkek a sötétség félelmetes állapotába kerülnek, akkor gyakran az öngyilkossághoz folyamodnak. Ez azért van így, mert lelki és szellemi gyengeségeik miatt a sátán ellopja lelküket, és meggyőzi őket arról, hogy vessenek véget az életüknek. Sok követőm nem érti ezt az állapotot, hogy hogyan lehetséges ilyen sötétség a lelkekben. Ezért sokat kell imádkozniuk ezekért a gyermekekért, akik a kétségbeesés ilyen állapotába kerülnek.

Isten, az Örök Atya, mindörökké irgalmas, és mindig segíteni fog ezeknek a lelkeknek, akik közül sokan olyan nagyon szenvednek, hogy már nem teljes az elméjük ítélőképessége. Halálos bűnt csak akkor lehet elkövetni, amikor egy bizonyos személy teljes, ép elmével rendelkezik, tiszta szándékai vannak, és tudatában van annak, hogy amit tesz, az helytelen. Tehát ne úgy vegyétek, hogy az ilyen lelkek teljesen el vannak veszve, mert ők nem tudják, mit cselekszenek.

Vegyétek tudomásul, hogy az eutanáziát Atyám helyteleníti, és nem tűri el, mert egy ember sem veheti el tudatosan a másik életét. Atyám Nevében semmilyen okot sem lehet ennek igazolására előhozni. Toleranciát talán egyedül az emberséges bánásmód mellett szóló érvvel szemben lehet mutatni egy ilyen tett megítélésében, de senki sem dönthet a halál dátuma felől – kivéve a Mindenható Atyát -, mert erre az ember nincs feljogosítva. Az ember sohasem lesz azzal a hatalommal felruházva, hogy elkövethesse ezt a halálos bűnt.

Az emberek mindenféle mentségeket hoznak fel arra, amikor egy másik ember életét elvették, de ezek közül semmiféle körülmény sem adhat igazolást arra, hogy elfogadható legyen. Ez érvényes mind a kivégzésekre, a terhesség-megszakításokra, mind pedig az eutanázia bűnére.

Most mindannyian üljetek le, és gondoljatok arra, hogy nehéz ítélet vár rátok, ha Atyám legszentebb Tízparancsolata ellen vétkeztek: Ne ölj! Ne feledjétek, hogy csak egy Isten van, és csak Ő dönthet arról, hogy mikor lehet egy életet elvenni. Ha ez ellen a Parancsolat ellen tudatosan vétkeztek, akkor örökre a pokol kínjai között fogtok szenvedni.

Kérlek benneteket, könyörgöm hozzátok, ne engedjetek a sátán nyomásának, aki állandóan arra bíztat, hogy életet oltsanak ki, azért, hogy ő a lelkeket ellophassa, akik különben Atyám dicsőséges Birodalmára voltak szánva.

Isteni Megváltótok, Tanítótok és Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/kivegzesek-az-eutanazia-terhesseg-megszakitas-es-az-ongyilkossag

A megváltott nép boldogsága

60.1 Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.

2 Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad.

3 Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez.

4 Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! Mindnyájan összegyűltek, és hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, leányaidat ölben hozzák.

5 Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved. Özönlik hozzád a tengerek kincse, a népek gazdagsága hozzád kerül.

6 Ellep a tevék sokasága, Midján és Éfa tevéi. Mindnyájan Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicső tetteit hirdetik.

7 Kédár minden nyáját hozzád terelik, Nebájót kosai szolgálatodra állnak, hogy oltáromra kerüljenek kedves áldozatként. Így ékesítem föl ékes templomomat.

8 Kik ezek, akik repülnek, mint a felhő, mint a galambok szállnak dúcaikba?

9 Csak szavamra várnak a szigetek, legelőször Tarsís hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről, ezüstjükkel és aranyukkal együtt, Istened, az Úr nevének dicsőségére, Izráel Szentje dicsőségére, hogy fölékesítsen téged.

10 Idegenek építik várfalaidat, és királyaik szolgálatodra állnak. Bár haragomban megvertelek, de most kegyelmesen irgalmazok neked.

11 Kapuid legyenek nyitva állandóan, ne legyenek zárva se éjjel, se nappal, hogy elhozhassák a népek gazdagságát királyaik vezetésével.

12 De azok a népek és országok, amelyek nem szolgálnak téged, elpusztulnak, azok a népek egészen kipusztulnak.

13 Hozzád kerül a Libánon dicsősége: ciprus, kőris és fenyő egyaránt, hogy ékesítse szent helyemet. Így teszem lábam zsámolyát dicsőségessé.

14 Meghajolva járulnak eléd sanyargatóid fiai, lábad elé borulnak mind, akik megvetettek, és így neveznek: Az Úr városa, Izráel Szentjének Sionja.

15 Bár elhagyott és gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.

16 Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az Úr, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah%2060:1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/07/15

 

 

———-

Római katolikus:

2021-07-15

15. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Isten a csipkebokornál kinyilatkoztatja nevét Mózesnek: „Én vagyok Jahve”, azaz: „Aki Van.”
Mózes ezt mondta Istennek, aki megjelent neki az égő csipkebokorban: „Ha megérkezem Izrael fiaihoz, és elmondom nekik: »Atyáitok Istene küldött«, akkor majd megkérdezik: »Mi a neve?« – mit feleljek erre?”
Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok.” Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: »Aki Van«, az küldött engem hozzátok.”
Végül ezt mondta Isten Mózesnek: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre.
Menj, gyűjtsd egybe Izrael véneit, és mondd nekik: »Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene megjelent nekem, és kijelentette: Letekintettem rátok, és láttam a bánásmódot, amelyben az egyiptomiak részesítenek titeket. Elhatároztam, hogy kivezetlek benneteket az egyiptomi rabságból a kananeusok, heteusok, amoreusok, ferezeusok, heveusok meg a jebuzeusok földjére, a tejjel és mézzel folyó országba. Ők hallgatni fognak szavadra.«
Azután Izrael véneivel együtt menj el Egyiptom királyához, és közöld vele: »Az Úr, a héberek Istene meglátogatott bennünket. Hadd menjünk háromnapi útra a pusztába, hogy áldozzunk az Úrnak, a mi Istenünknek.« De tudom, Egyiptom királya nem engedi meg, hogy elmenjetek, ha erős kéz rá nem kényszeríti. Kinyújtom hát kezemet, és megverem Egyiptomot mindenféle csodajellel, amelyeket köztük véghezvinni szándékozom. Azokra majd elbocsát titeket.”
Ez az Isten igéje.
Kiv 3,13-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét. (8a. vers – 8. G tónus)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, és hívjátok segítségül nevét, * hirdessétek nagy tetteit a nemzetek között.
Emlékezzetek csodatetteire, melyeket végbevitt, * és ajkáról elhangzó csodás döntésekre.
Hívek: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére,
melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megsokasította népét, * ellenségeinél erősebbé tette.
De megfordította azok szívét, † így népét meggyűlölték, * és álnokul bántak szolgáival.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Akkor elküldte szolgáját, Mózest, * és Áront, akit kiválasztott.
Szavuk által csodás jeleket vitt végbe, * csodákat művelt Kám földjén.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,1 és 5.8-9.24-25.26-27

ALLELUJA
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: * Én felüdítlek titeket – mondja a mi Urunk. Mt 11,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Bizalommal menjünk Jézushoz, a kegyelem forrásához!
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását:
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,28-30

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-07-15