Hozzátok Hozzám családjaitokat. Ha nem akarnak önként jönni, imádkozzatok Hozzám, és Én a szükséges bátorítást megadom nekik.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Egyesítsétek családjaitokat, hogy élvezhessétek a földi Új Paradicsomot

2011. július 16. szombat; 23:00

Drága. szeretett leányom, amikor a lelkek el vannak veszve, a külvilág számára úgy tűnhet, hogy tele vannak boldogsággal, és hogy élvezik az életet. Sőt lehet, hogy még Számomra is el vannak veszve, és ez nagy szomorúságot okoz Nekem. Oly sok az a lélek, aki egyedül k csak a mindennapi életével törődik, tele tennivalóval; olyan nagyon elfoglaltak, hogy közben elfelejtik azt, hogy ez a föld csak agyagból van. Az itt töltött idő nagyon rövid. A személyes tulajdon végül is semmivé válik. Ezek az emberek, amikor meghalnak, porrá válnak. Mégis lelkük élni fog, és sohasem fog meghalni. A lélek az örökkévalóságban továbbra is létezni fog.

Most azt mondom nektek, gyermekeim, egyesítsétek családjaitokat és barátaitokat, mint egységet, közel Szívemhez, mert ha ezt teszitek, akkor az Új Paradicsomot a Földön ezer évig nyugalomban, egységben fogjátok élvezni. Ez az Én Ígéretem mindnyájatok számára. Éljétek felelősségteljesen életeteket. Elsősorban a családjaitokat tegyétek mindennek elé ezen a Földön. Bizalmatokat mindig belém vessétek.

Hozzátok Hozzám családjaitokat. Ha nem akarnak önként jönni, imádkozzatok Hozzám, és Én a szükséges bátorítást megadom nekik. Mindig válaszolni fogok azokra az imákra, melyek a lelkek megmentését kérik.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/egyesitsetek-csaladjaitokat-hogy-elvezhessetek-foldi-uj-paradicsomot

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

„… Hozzátok Hozzám családjaitokat. Ha nem akarnak önként jönni, imádkozzatok Hozzám, és Én a szükséges bátorítást megadom nekik. Mindig válaszolni fogok azokra az imákra, melyek a lelkek megmentését kérik.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/egyesitsetek-csaladjaitokat-hogy-elvezhessetek-foldi-uj-paradicsomot

————
Ortodox (Görög keleti):

Az egész Izráel üdvözülni fog

25 Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak,

26 és így üdvözülni fog az egész Izráel, ahogyan meg van írva: “Eljön Sionból a Megváltó; eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából,

27 és én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket.”

28 Az evangélium miatt tehát ellenségek Isten szemében tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért,

29 hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.

30 Mert ahogyan ti egykor engedetlenné váltatok Isten iránt, most pedig irgalmat nyertetek az ő engedetlenségük révén,

31 úgy ők is engedetlenné váltak most, hogy a nektek adott irgalom révén végül ők is irgalmat nyerjenek.

32 Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön.

Isten bölcsességének dicsérete

33 Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai!

34 Ugyan “ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává?

35 Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?”

36 Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.”

 

 

 

„ Egyesítsétek családjaitokat, hogy élvezhessétek a földi Új Paradicsomot

2011. július 16. szombat; 23:00

Drága. szeretett leányom, amikor a lelkek el vannak veszve, a külvilág számára úgy tűnhet, hogy tele vannak boldogsággal, és hogy élvezik az életet. Sőt lehet, hogy még Számomra is el vannak veszve, és ez nagy szomorúságot okoz Nekem. Oly sok az a lélek, aki egyedül k csak a mindennapi életével törődik, tele tennivalóval; olyan nagyon elfoglaltak, hogy közben elfelejtik azt, hogy ez a föld csak agyagból van. Az itt töltött idő nagyon rövid. A személyes tulajdon végül is semmivé válik. Ezek az emberek, amikor meghalnak, porrá válnak. Mégis lelkük élni fog, és sohasem fog meghalni. A lélek az örökkévalóságban továbbra is létezni fog.

Most azt mondom nektek, gyermekeim, egyesítsétek családjaitokat és barátaitokat, mint egységet, közel Szívemhez, mert ha ezt teszitek, akkor az Új Paradicsomot a Földön ezer évig nyugalomban, egységben fogjátok élvezni. Ez az Én Ígéretem mindnyájatok számára. Éljétek felelősségteljesen életeteket. Elsősorban a családjaitokat tegyétek mindennek elé ezen a Földön. Bizalmatokat mindig belém vessétek. …”

 

 

 

Kalásztépés szombaton

12 Abban az időben Jézus gabonaföldeken ment át szombaton, tanítványai pedig megéheztek, és elkezdtek kalászokat tépdesni és enni.

2 Amikor ezt meglátták a farizeusok, szóltak neki: “Íme, tanítványaid olyat tesznek, amit nem szabad tenni szombaton.”

3 Ő pedig ezt válaszolta nekik: “Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor kíséretével együtt megéhezett?

4 Bement az Isten házába, és a szent kenyereket ették meg, amelyeket nem lett volna szabad megennie sem neki, sem az ő kíséretének, hanem csak a papoknak.

5 Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a templomban megszegik a szombatot, mégsem vétkeznek?

6 De mondom nektek, hogy még a templomnál is nagyobb van itt.

7 Ha pedig értenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot – nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek.

8 Mert az Emberfia ura a szombatnak.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+11%3A25-36%3B+++++Matthew+12%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/07/16

 

 

———-

Római katolikus:

2021-07-16

15. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Amikor eljön a húsvét ünnepe, az Úr nagy csapással fogja sújtani Egyiptom lakóit; de a húsvéti bárány vére megmenti a választott nép elsőszülötteit.
Mózes és Áron végrehajtották mindazokat a csodálatos tetteket, amelyek Egyiptomot sújtották. De az Úr megkeményítette a fáraó szívét, és ő nem engedte el országából Izrael fiait.
Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz Egyiptomban: „Ez a hónap legyen számotokra a kezdő hónap: ez legyen az év első hónapja. Hirdessétek ki Izrael egész közösségének:
A hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként és házanként. De ha a család kicsi egy bárányhoz, vegyen maga mellé a szomszédos családból annyi személyt, amennyi elég egy bárány elfogyasztásához. Az állat legyen hibátlan, hím és egyéves. Vehettek bárányt vagy kecskét. Tartsátok a hónap tizennegyedik napjáig. Akkor Izrael közösségének egész gyülekezete estefelé vágja le. Vegyenek a véréből és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik. A húsát – tűzön megsütve – még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák. Ne egyetek meg belőle semmit nyersen vagy vízben megfőzve, hanem csak tűzön sütve, a fejével, a lábával és belső részeivel együtt. Semmit ne tegyetek el belőle másnap reggelre. Ami másnapra megmarad, azt tűzön égessétek el.
Így fogyasszátok: Legyen a derekatok felövezve, saru a lábatokon, bot a kezetekben. Sietve egyétek, mert ez az Úr átvonulása. Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptomban: embert és állatot, s ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr. A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem.
Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre.”
Ez az Isten igéje.
Kiv 11,10–12,14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül. (13. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Az Úrnak mit adhatnék * mindazért, amit nékem adott?
Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Hívek: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
E: Drága dolog az Úr színe előtt * szentjei dicső halála.
Ó, Uram, én a te szolgád vagyok, és szolgálód gyermeke, * bilincseimet széjjeltörted.
H: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
E: Bemutatom neked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Megadom az Úrnak, amit fogadtam, * egész népének színe előtt.
H: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Zsolt 115,12-13.15-16bc.17-18

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az Emberfia ura a szombatnak is.
Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!”
Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: »Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!«, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 12,1-8

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-07-16