Címke: vihar

Hamarosan erős földrengések lesznek Oroszországban és Kínában, és egyik a másik után fog bekövetkezni

Igazság Könyve:
2013.07.03 13:30

“Drága szeretett leányom, mennyire hiányoltam (a Velem töltött) idődet és mennyire örvendek, hogy a lelki sötétség, ami napok óta beborított téged, most felemelkedett. Ki kell tartanod a Legszentebb Rózsafüzér imádkozásában annak érdekében, hogy védelmezd magad és minden rendben lesz.

A Föld rázkódni fog, amint az meg volt jövendölve és az ember bűnének közvetlen következményeként az egyharmada meg fog perzselődni. Az imák ezekből a lángokból sokat tudnak enyhíteni, melyek a világ azon részeire fognak zúdulni, ahol a gonosz törvények feldühítik Atyámat.

Az Isten törvényei elleni vétkezés addig lesz megtűrve, amíg az Igazságot ismerők elfogadják Isten Igéjét, tisztelik Őt. De most azok, akiket hatalmi pozícióba helyeztetek, hátat fordítottak Istennek. Ezért ők az ökológiai zűrzavar által lesznek megbüntetve. A megtisztítás az egyedüli eszköz, hogy felébressze az emberiséget, mely során lelkük bűnbánatára fognak törekedni. Más eszközök, bár megtéréseket eredményeztek, nem voltak elegendők. Az emberek büntetések nagy sorozatát fogják elszenvedni, mivel továbbra is a pogányságot ölelik át és gyilkolják egymást.

Isten Beavatkozása nélkülözhetetlen. E nélkül elvesznétek.

Hamarosan erős földrengések lesznek Oroszországban és Kínában és egyik a másik után fog bekövetkezni.

Időjárási szélsőségek és hirtelen hőmérséklet ingadozások – hidegről nagyon melegre – lesznek megfigyelhetők. Az évszakokat többé már nem lehet olyannak megtapasztalni, amilyenek a múltban voltak.

Áradásokat és tengeri viharokat lehet majd látni a világ olyan részein, ahol eddig még nem voltak tapasztalhatók. Azokban az országokban, ahol Isten elleni gonosz törvényeket vezetnek be, földrengések fogják megrázni földjeiket és azok, akik ismernek Engem, tudni fogják, hogy ezek miért történnek.

Amikor a büntetések megtörténnek, a második szörnyű büntetés is bekövetkezik, mely a hamis egyházakra lesz kiróva, azokra, akik szándékosan gátolják az Igazságot. Mert ők fognak a legtöbbet szenvedni a Tőlem ellopott lelkek miatt.

Amint egyre többet tárok fel a próféciákról, melyek a Pecsétekben foglaltatnak, az ember végül felismeri majd az Igazságot. És jóllehet Isten maga a Szeretet és jóllehet Ő Igazságos, mégis büntetései záporozni fognak az emberiségre, hogy megszabadítsa önteltségétől, egoizmusától és önszeretetétől, azért, hogy az ember méltóvá váljék belépni az Ő Új Paradicsomába. Csak a tiszta és alázatos szívűek kapják meg ezt az Ajándékot.

Jézusotok

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/hamarosan-eros-foldrengesek-lesznek-oroszorszagban-es-kinaban-es-egyik-a-masik-utan-fog-bekovetkezni/

 
 
2013.07.03 23:15

“Drága szeretett leányom, a háborúk és a zavargások – amint az meg volt jövendölve – futótűzként terjednek az egész Földön. A világnak csak nagyon kevés részére nem lesz hatása a háborúknak és a rémhíreknek.

Miközben a keserűség megosztja a nemzeteket, a bizalmatlanság és a félelem továbbra is polgári zavargásokat fog okozni, a hitetlen törvények továbbra is gyarapodni fognak úgy, hogy a gyilkosság és az abortusz, akárcsak a Szentségek elleni cselekedetek áthaladnak országaitokon. Sokan az ilyen törvények miatt fognak bűnbe esni és nagyon hamar megjelenik a lélek sötétsége miatt érzett fájdalom, és csak kevesen lesznek képesek ezt figyelmen kívül hagyni.

Miért van ilyen furcsa hangulat? – kérdezni fogják sokan ott, ahol már eltűnt az egymás iránti bizalom. Miért nehéz úgy élnünk az életünket, ahogyan azt Krisztus előírta? A félelem miatt, mert bolondnak neveznek minket? A válasz abban a tényben rejlik, hogy országaitok, egyik a másik után, nemcsak újból elítélnek Engem, hanem még a bűnt is jogszerűnek nyilvánítják ki. Amikor ez megtörténik, akkor a Sátán és hadserege ámokfutóvá válnak.

Ők már nagyon erőteljesek lettek és a liberális törvények által, melyek elnézik a bűnt, őket teljesen elfogadták és ennek eredményeként már nem lesz béke az ember szívében. Olyan ez, mintha a gyermekeket ellopnák szüleiktől, és fogságban tartanák, apró örömökkel etetnék őket, kárpótolván amiatt, hogy börtönben vannak. Annak ellenére, hogy örömöket kínálnak fel nekik, ezek nem hoznak vigaszt számukra. Helyette ezek a gyermekek nyugtalannak és üresnek fogják érezni magukat és sóvárogni fognak arra, hogy Igaz szeretetet érezzenek, amelyet csak a szülők jelenléte hozhat meg számukra.

Isten Jelenléte még mindig a nemzetetekben van, de mivel Engem, az Emberfiát, gyorsan elutasítanak az országotokba való gonosz törvények bevezetésével, és az egyházaitok által, olyanok lesztek, mint az eltévedt árvák, akik sehova sem hajthatják le fejüket.

Isten nélkül nincs béke. Nélkülem, Jézus Krisztus nélkül, aki Jelen vagyok Tanításaim által, lassan éhen haltok. Ne engedjétek az ilyen törvényeknek, hogy megakadályozzon benneteket Irántam való hűségetekben, mert ebben az időben eljövök hozzátok – sokkal inkább, mint eddig bármikor– és megadom nektek azt a vigaszt, amelyre vágyakoztok.

Szeretlek benneteket. Sírok elhagyatottságotok miatt és megígérem, hogy ez az üldöztetés rövid életű lesz.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mikozben-a-keseruseg-megosztja-a-nemzeteket-a-bizalmatlansag-es-a-felelem-tovabbra-is-polgari-zavargasokat-fog-okozni/

 

—–
Római katolikus:
07-03Szent Tamás apostol

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Apostolokra alapozott épület vagytok.
Testvéreim!
Nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek szegletköve maga Jézus Krisztus. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, és emelkedik az Úr szent templomává. Őbenne épültök egybe ti is, és lesztek a Szentlélek közreműködésével Isten hajlékává.
Ez az Isten igéje.
Ef 2,19-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! Mk 16,15 – 4 a. tónus.
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt, minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az Úr hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!

Vagy: Alleluja.
Zsolt 116,1.2

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. * Boldogok, akik nem láttak és mégis hittek.” Jn 20,29 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Én Uram, én Istenem!
(Húsvétvasárnap este) a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Ezek az evangélium igéi
Jn 20,24-29″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-03


——
Görög katolikus:

9 Isten teljesen megbízható, és megtartja ígéreteit! Ő hívott el bennünket, hogy teljes életközösségben éljünk a Fiával, Urunkkal, Jézus Krisztussal.

Éljetek egymással összhangban!

10 Testvéreim, kérlek benneteket, Urunk, Jézus Krisztus nevében, hogy éljetek egymással összhangban és teljes egyetértésben! Ne legyen köztetek széthúzás, se pártoskodás, hanem állítsátok helyre a harmóniát magatok között mind a gondolkodásban, mind a törekvésben!

11 Ugyanis Khloé családjából néhányan meglátogattak, és tőlük hallottam, hogy nézeteltérések vannak közöttetek. 12 Arra gondolok, hogy közületek egyesek azt mondják: „én Pált követem”, mások: „én Apollós csoportjába tartozom”, megint mások: „én Kéfáshoz[a] tartozom”, vagy ezt: „én pedig közvetlenül Krisztushoz”.

13 Mit gondoltok, talán részekre lehet szaggatni Krisztust? Vagy talán Pált feszítették keresztre, hogy meghaljon értetek? Vagy azért merítkeztetek be, hogy Pál tanítványai legyetek?

14 Hálát adok Istennek, hogy — Kriszpuszt és Gájuszt kivéve — senkit sem merítettem be közületek, 15 hogy senki se mondhassa, hogy az én nevemre merítkezett be. 16 Most jut eszembe, még Sztefanász családját is bemerítettem, de mást valóban nem — amennyire vissza tudok emlékezni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+1%3A9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a gyomokról és a búzáról24 Másik történetet is mondott nekik. „Isten Királysága hasonló ehhez: egy ember tiszta búzát vetett a szántóföldjébe. 25 Amikor mindenki aludt, eljött az ellensége, és gyommagokat[a] szórt a vetés közé, majd elment. 26 A búza felnőtt, és kalászt hozott, de közben a gyomok is megnőttek. 27 A szolgák ekkor megkérdezték a gazdájukat: »Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Akkor hogyan kerültek oda a gyomok?«

28 »A gyomokat az ellenség vetette« — felelte a gazda.

A szolgák tovább kérdezték: »Akarod, hogy kigyomláljuk?«

29 »Ne tegyétek — válaszolta —, mert akkor esetleg a búzát is kitépnétek a gyomokkal! 30 Hagyjátok csak együtt nőni mindkettőt az aratásig! Akkor szólok majd az aratóknak: Szedjétek össze először a gyomokat, kössétek csomókba, és égessétek el, a tiszta búzát pedig gyűjtsétek a raktáramba!«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/03
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Rétegről rétegre világossá válnak gonosz szándékaik, amint saját magukat lebuktatják

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, ebben az időben Szent Szavam ezeken az Üzeneteken keresztül egy erős szélhez hasonlóan terjed szerte az egész világon.Sokan meg fogják hallani Hangomat, akár szeretnék akár nem, mert az úgy fog szólni, mint a vihar előtti mennydörgés.  Néhányan fel fogják ismerni a Szentlelket, amint Az elárasztja a lelküket. Mások sajnos nem fogják felismerni, de a következőt mondom nekik: Ti hallottátok a Hangomat. Felkavarta a lelketeket, és mégis akadályoztok Engem. Mégis hátat fordítotok Nekem. Talán féltek a Hangomtól, mert lehet, hogy az megrendít benneteket, de egy dolgot nem tehettek, hogy figyelmen kívül hagyjatok Engem.

Szentlelkem annyira erőteljes, hogy meg fogja érinteni a lelketeket, akár szeretnétek akár nem. Ezt azoknak mondom, akik közületek elfutnak, elrejtőznek és úgy tesznek, mintha Én nem lennék Jelen: nektek tudnotok kell, hogy képtelenek lesztek letagadni Jelenlétemet, független attól, hogy mennyire próbálkoztok vele.

Néhányan közületek ellenállnak az Igazságnak, mivel nem hisztek azon Ígéretemben, mely az örök életet kínálja fel számotokra. Sokan közületek mindezt félelem keltőnek találják és inkább úgy gondolják, hogy életük során nem fog az Úr Nagy Napjára sor kerülni. És így becsukjátok a szemeteket, befogjátok a fületeket és más dolgokban kerestek vigaszt.

Az a biztonság, amelyet éreztek, amikor ott próbáltok békére találni, ahol azt csak megtalálhatjátok, rövid életű lesz. Ti hamarosan meg fogjátok tagadni Isten Szavát. Azok a szavak, amelyeket arra használnak, hogy meghalljátok, el fognak tűnni a szentbeszédekből, a püspöki és bíborosi körlevelekből, melyeket átadnak nektek és minden gyanútlan Követőmnek.

A Szabadkőműves szekták elárasztották az Egyházat Rómában. Félreértés ne essék – egy életszakaszban csak egy pápa lehetséges!

Követőim közül sokan el fogják most utasítani Szent Szavamat, az Igazságot, éppen úgy, ahogyan azt az Én földi Megpróbáltatásom ideje alatt tették. Téged, leányom, mint eretneket fognak elutasítani, megvetnek és kigúnyolnak. Te tüske leszel a hamis próféta oldalában. De hamarosan mindenki látni fogja ennek a csaló szélhámosnak a ravasz cselekedeteit és az alattomos gesztusait, aki Róma Trónján elnököl, ami felér egy Szentségtöréssel.

Rétegről rétegre világossá válnak gonosz szándékaik, amint saját magukat lebuktatják, és akiket a felismerés kegyelmével ajándékoztam meg, észreveszik a förtelmet, ami kibontakozóban van.

A fenevad most készen áll, aki egy – bizonyos világi vezetőkből álló – szekuláris kört alkotott meg egyként egyesítve mindazt, ami Isten Királysága ellen van.

Az ördögi szellemek, akik megszállják ezeket a szegény lelkeket, gőgjük és arroganciájuk miatt mindenki számára láthatóan le fogják leplezni magukat gesztusaikon keresztül, amelyek alaposan át lesznek vizsgálva és megkérdőjelezve, amíg végre ki nem derül az egyetlen helyes válasz azok számára, akik a megkülönböztetés ajándékával vannak megáldva.

Bízzatok Bennem. Bízzatok az Igazság ezen Ajándékában. Hagyjátok, hogy támaszt nyújtsak nektek, és hogy átvezesselek benneteket a gonosz lények ezen dzsungelén, akik fel szeretnék falni lelketeket.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/retegrol-retegre-vilagossa-valnak-gonosz-szandekaik-amint-sajat-magukat-lebuktatjak-2013-marcius-19-kedd-22-45/

VÖ.:
És láttam a két pápa közötti kapcsolatot. . .
Láttam, milyen bántalan (káros) lenne a hamis egyház következménye. Láttam, hogy nő a mérete; minden eretnekség a városba (Rómába) jött. A helyi papság langyos lett, és láttam egy nagy sötétséget … “
– Akkor látszott, hogy a látomás minden oldalról kiterjedt. Az egész katolikus közösségeket elnyomták, zaklatják, korlátozzák és megfosztják szabadságuktól. Láttam, hogy sok templom bezárt, mindenütt nagy nyomorúságok, háborúk és vérontás. Egy vad és tudatlan csőcsel erőszakos akciót követett el. De nem sokáig tartott …”
 ——-
 ——-
“Sok dolog abból, aminek be kell következnie, nehéz lesz és fájdalmas, mert a megosztottság a világon, amelyet Góg és Magóg idézett elő, ketté fogja osztani a családokat.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-anyja-a-megosztottsag-a-vilagban-melyet-gog-es-magog-idezett-elo-kette-fogja-osztani-a-csaladokat/
—–
Római katolikus:

” Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. (Lk 1,32) 
Amikor Dávid király elhatározta, hogy Jeruzsálemben templomot épít az Úrnak, még akkor éjszaka az Úr szózatot intézett Nátán prófétához: „Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak:
Ezt mondja az Úr:
Ha majd napjaid betelnek és megtérsz atyáidhoz, megtartom a magvadból származó utódodat, és megszilárdítom királyságát. Ő házat épít nevemnek, én meg minden időre megszilárdítom királyi trónját. Én az ő atyja leszek, ő pedig az én fiam. Házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, trónod örökké szilárd marad.”
Ez az Isten igéje.
2Sám 7,4-5a.12-44a.16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dávid ivadéka * fennmarad mindörökké. – 6. tónus.
Előénekes: Az Úr irgalmáról énekelek örökkön örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam,
így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Dávid ivadéka * fennmarad mindörökké.
E: Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak.
Megerősítem ivadékodat örökre, * és megszilárdítom trónodat nemzedékről nemzedékre.
H: Dávid ivadéka * fennmarad mindörökké.
E: Így szólít engem: „Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.”
„Irgalmam iránta örökké megmarad, * szövetségem hűsége nem szűnik meg.”
H: Dávid ivadéka * fennmarad mindörökké.
Zsolt 88,2-3.4-5.27.29

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A reménytelenségben is reménykedve hitt. 
Testvéreim!
Az az ígéret, hogy Ábrahám utódai öröklik a világot, nem a mózesi törvénnyel, hanem a hitből fakadó megigazulással kapcsolatban hangzott el.
Azért a hittel kapcsolatban, hogy kegyelemből legyen. Így lett az ígéret minden utód számára biztos, nemcsak azok számára, akik alá vannak vetve a törvénynek, hanem azok számára is, akik Ábrahám hitéből valók. Nekik mindnyájuknak atyja ő Isten előtt, amint az írás mondja róla: „Sok nép atyjává rendeltelek.” Mert hitt abban, aki életre kelti a halottakat, és létet ad a nemlétezőknek. A reménytelenségben is reménykedve hitte, hogy sok nép atyja lesz, Isten ígérete szerint: „Nagy lesz a te nemzetséged.”
Ez szolgált megigazulására.
Ez az Isten igéje.
Róm 4,13.16-18.22

ALLELUJA
Boldogok, akik házadban élnek, Istenem! * Mindörökké dicsérnek téged. Zsolt 83,5 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
József úgy cselekedett, ahogy az Úr angyala parancsolta neki. 
Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának.
Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!”
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy más evangélium:

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Nekem Atyám dolgaiban kell lennem.
Jézus szülei évről évre fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét esztendős lett, az ünnepi szokás szerint szintén fölmentek. Az ünnepek elmúltával hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban ott maradt Jeruzsálemben anélkül, hogy szülei észrevették volna. Azt gondolták, hogy az úti társaságban van. Már egy napi járásra voltak, amikor keresni kezdték a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték.
Három nap múlva találták meg a templomban. A tanítómesterek között ült, hallgatta és kérdezgette őket. Aki csak hallotta, módfelett elcsodálkozott értelmességén és feleletein. Amikor szülei megpillantották, nagyon meglepődtek. Azután anyja így szólt hozzá: „Fiam, miért tetted ezt velünk? Látod, atyád és én bánkódva kerestünk!” Jézus ezt felelte nekik: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ők azonban nem értették, hogy mit akar ezzel mondani.
Akkor követte őket, lement velük Názáretbe, és engedelmeskedett nekik.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 1,16.18-21.24a vagy Lk 2,41-51a”

——
Görög katolikus: 
” 16 Megszaporítom utódaidat: olyan sokan lesznek, mint a porszemek a földön. Meg sem számlálhatja őket senki, ahogy a porszemeket sem lehet megszámolni….”
” A bölcs asszony[a]építi a családját,
    az ostoba pedig saját kezével rombolja le. …”
—–
—–
—–
THE HOMOHERESY:
—–
” 81. The Cardinal electors shall further abstain from any form of pact, agreement, promise or other commitment of any kind which could oblige them to give or deny their vote to a person or persons. If this were in fact done, even under oath, I decree that such a commitment shall be null and void and that no one shall be bound to observe it; and I hereby impose the penalty of excommunication latae sententiae upon those who violate this prohibition. It is not my intention however to forbid, during the period in which the See is vacant, the exchange of views concerning the election.”
———-