Címke: vallások

Isten, az Atya: Nélkülem nem létezhetnétek

Igazság Könyve:
2014. október 28. kedd, 20:20

 

Drága leányom, gyermekeimnek tudniuk kell, hogy csak egy Isten van: Egyetlenegy. Az összes többi csak az ember elméjében létezik. Minden más isten egy utálat a Szememben, és az az ember, aki más istenek imádására adja magát, kimondottan az ördögöt szolgálja, aki pedig örömét leli abban, hogy az ember elesik a Kegyelemtől.

Én Vagyok a Kezdet és a Vég. Senki sem győzedelmeskedhet felettem. Még a démonok és a bukott angyalok sem állhatnak a Színem elé, akiket a mélységbe dobtam, hogy támadjanak Engem, mert nekik ehhez nincs hatalmuk.

Az esendő ember nagyon sok vallást alapított, és ez sok zűrzavart okozott. Kezdettől fogva Én Ugyanazon a Hangon beszéltem, és a vég bekövetkeztéig is csak Egyetlen Hang létezhet. A világ az Enyém, mert azt Én teremtettem. Én teremtettem minden élő dolgot. Én teremtettem a Mennyei Hierarchiát is, amelyből kidobtam azokat az angyalokat, akik Velem szembeszálltak, és elárultak Engem. Sokan eme bukott angyalok közül kapcsolatban vannak gyermekeimmel, akik a new age spiritualizmus egyik új formáját hozták létre. Figyelmeztetem mindazokat közületek, akik az ilyen gyakorlatokra törekedve hamis isteneket imádnak. Az ilyen spiritualizmusok révén a gonosz szellemeknek teszik ki a lelketeket, akiknek egyetlen vágyuk, hogy elpusztítsák a lelketeket. *

Ezek a hamis angyalok, maguk a démonok, akik a fény élő lelkeinek álcázzák magukat, és arra fognak csábítani benneteket, hogy elhiggyétek a hazugságokat. Mennyei Hierarchiámat illetően, minden hazugságot meg fognak etetni veletek, csakhogy minden szükségleteiteket a Sátán és a gonosz lélek elé helyezzétek. Ők nem tesznek mást, mint vadul megtámadják a lelketeket, akárcsak a vadállatok, és aztán üresen hagynak benneteket, megfosztván minden szeretettől. Eleinte, amikor ilyen bálványimádásra adjátok magatokat, a béke hamis érzetét fogja adni nektek. A démonok képesek arra, hogy ilyen erőt adjanak, de ezek rövid életűek. Ha egyszer hozzáférnek a lelketekhez, gyötörni fognak benneteket, és démoni cselekedetekre fognak sarkalni benneteket.

Én Vagyok minden, ami Kezdetben volt, és Én Vagyok a Vég. Velem kezdődik és végződik minden. Amikor hamis isteneket helyeztek Elém, és ezt azon önző vágyatok által teszitek, hogy keressétek az élvezetet, a hatalmat és a sorsotok fölötti irányítást, akkor vétkeztek az Első Parancsolatom megszegésével.

Nélkülem nem létezhetnétek. Nélkülem nincs jövőtök. Fiam nélkül nem jöhettek Hozzám. Ha elutasítjátok az Én egyetlen szeretett Fiamat, Jézus Krisztust, az Igaz Messiást, akkor Engem utasítotok el.

Az Igazság először akkor adatott a világnak, amikor elterjedt a pogányság. Az Igazság Fiam születésével adatott a világnak, és egész nemzedékek tértek meg. Az Igazság most ismét megadatik a világnak, mivel a nagy hitehagyás fojtogatja azok lelkét, akik hisznek Fiamban, és egy olyan időszakban, amikor ismét terjed a pogányság. Akárcsak kezdetben, amikor a hálátlan emberek elutasítottak Engem, úgy lesz a végidőben is, amikor az emberek szíve kővé fog válni, és a lelküket önként az ördögnek fogják adni. Aztán a világ, ahogyan azt most ismeritek, nem lesz többé, mivel az Új Ég és az Új Föld eggyé válik. Végül ismét béke fog uralkodni, és Én egyesíteni fogom mindazokat, akik úgy döntenek, hogy Velem jönnek.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-nelkulem-nem-letezhetnetek

*

Jóga – Guru vagy Jézus Joseph Marie atya tanúságtétele

https://www.youtube.com/watch?v=EcIyvki1kN0

 

———-
Igaz élet Istenben:

SZENTLELKEM JELEN LESZ!
Belfast, 1991. március 10.

Közvetlenül a Szent Brigitta egyházközség termében tartandó találkozó előtt:

Vassulám, viselkedj most előttem úgy, ahogyan Király előtt szokás! Dicsőíts azzal, hogy szolgálsz nekem! Enyéim meg fogják ismerni hangomat, hívni fogom őket, és ők jönni fognak.

Uram, erőm, erődöm, menedékem, világosságom és életem! Itt vagyok, hogy megtegyem akaratodat. Uram, kérlek add nekem erődet, hogy újból megdicsőíthessem Nevedet! Légy JELEN közöttük, nyisd meg szívüket, hogy befogadják Szentlelkedet!

Erősen JELEN leszek leányom. Szentlelkem JELEN lesz! Az igazságosság fog győzni ebben az országban. Én, az Úr, ráteszem kezemet erre az országra és éreztetem velük jelenlétemet. 1 Hallják meg mindazok, akiknek van fülük! Indulj most, kedvesem, melletted vagyok.

 

EL FOGLAK KÜLDENI MÉG NÉHÁNY MÁS NÉPHEZ IS

1992. július 8.

“Kihoztál Egyiptomból egy szőlőtövet,
és népeket űztél el, hogy elültesd.
Előkészítetted számára a talajt,
ezért vert gyökeret és terjedt el a földön.
Üzeneted befödte árnyékával a hegyeket,
indáival
Isten cédrusait.
Vesszőit a tengerig növelte,
hajtásait a nagy folyamig.”
1

“Seregek Ura, térj vissza,
tekints le az égből és lásd,
látogasd meg szőlőtövedet,
és védd meg, mit jobbod ültetett!” 2

Uram?

Én vagyok. Kicsim, támaszkodj rám! Szentséges Szívem Vassulája, örvendezz! Királyod eljött küszöbödig és betért a szobádba.
Királyod lehajolt a magasból, hogy elérjen téged. Lépésről lépésre tanítottalak. Én vagyok a te Nevelőd. Apránként vontalak el a világtól, hogy Szívembe merítselek. Olyan dolgokat fedtem fel előtted, amelyek meghaladják tudásodat és képességeidet. Higgy nekem, édes tanítványom! Én, Jézus szeretlek téged. Fogadd békémet! Együtt fogunk munkálkodni. Én és te együtt fogjuk terjeszteni üzenetemet. El foglak küldeni még néhány más néphez is, és amikor érzem, hogy betöltötted küldetésedet, vissza fogsz térni hozzám. Én magam jövök érted, és magammal viszlek.

 


 
 
———
Római katolikus:
10-28Szent Simon és Szent Júdás apostolok

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Apostolokra alapozott épület vagytok.
Testvéreim!
Nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe.
Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek szegletköve maga Jézus Krisztus. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, és emelkedik az Úr szent templomává. Őbenne épültök egybe ti is, és lesztek a Szentlélek közreműködésével Isten hajlékává.
Ez az Isten igéje.
Ef 2,19-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. (2a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Minden földre * elhat szózatuk.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Minden földre * elhat szózatuk.
Zsolt 18,2-3.4-5

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk! Téged dicsér, egek Ura, * apostolok boldog kara. – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Tanítványai közül Jézus kiválasztott tizenkettőt, s elnevezte őket apostoloknak.
Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.
Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Ezek az evangélium igéi.

A szent apostolokról mondott votív misében is a fenti olvasmányokat vesszük.
Lk 6,12-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-28


————

Ortodox (Görög keleti): 

Isten végzi a munkáját bennetek!

12 Szeretett testvéreim, ti mindig hallgattatok rám, amikor közöttetek éltem. Most, hogy távol vagyok, még sokkal fontosabb, hogy engedelmeskedjetek. Isten iránti teljes tisztelettel, sőt istenfélelemmel tegyétek teljessé és vigyétek véghez mindazt, ami az üdvösségetekből következik! 13 Mert maga Isten az, aki végzi a munkáját bennetek, és segít, hogy ti is azt akarjátok tenni, ami neki örömet szerez. Ő ad hozzá erőt is, hogy képesek legyetek megtenni, amit kell.

14 Mindezt azonban elégedetlenség és panaszkodás nélkül tegyétek! 15 Akkor Isten ártatlan és tiszta gyermekei lesztek, akikben senki sem találhat hibát. E gonosz és romlott nemzedékben úgy ragyogtok, mint a csillagok a sötét éjszakában, 16 miközben Isten életet adó üzenetét hirdetitek nekik. Ezért majd dicsekedni fogok veletek a Krisztus Napján, amikor ő visszajön. Akkor látni fogom, hogy nem hiába fáradoztam közöttetek. Akkor látszik majd meg, hogy a versenypályát végigfutottam, és győztem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2:12-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jónás jele

29 Amikor egyre nagyobb tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt mondta: „Gonosz ez a nemzedék! Mindenáron valami csodás jelt akarnak látni bizonyítékul. De nem fognak semmilyen csodát látni, csupán azt, amely Jónás prófétával is történt.[a] 30 Ahogyan Jónás figyelmeztető jel volt Ninive lakóinak, úgy lesz az Emberfia is figyelmeztető jel ennek a nemzedéknek. 31 Az ítélet napján Dél királynője[b] együtt fog feltámadni ezzel a nemzedékkel, és elítéli őket. Miért? Mert ő igen messziről utazott ide, hogy Salamon király bölcsességét hallja. Most pedig nagyobb van itt Salamonnál!

32 Ninive lakói is feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik őket. Ők ugyanis Istenhez fordultak, amikor Jónás üzenetét hallották. Most pedig nagyobb van itt Jónásnál!”

Világosság és sötétség

33 „Senki sem azért gyújt olajmécsest, hogy kosár alá rejtse. Nem, a mécsest a mécstartóra teszik, hogy világítson azoknak, akik bejönnek a szobába!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A29-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Üdvösség Anyja: Jézus mindenben olyan volt, mint ti, a bűnt kivéve, mert az lehetetlen lett volna Számára (&146.)

A képen:
——-
—-

2019-04-105. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Az Isten ellen lázadó ember mindig megszégyenül, bármilyen erősnek és hatalmasnak gondolja is magát.
A babiloni fogság idején Nabukodonozor király elé hurcoltak három ifjút, – Sidrák, Misák és Abdenágó volt a nevük – és a király kérdőre vonta őket:
„Igaz-e, hogy megvetitek isteneimet, és nem imádjátok az aranyszobrot, amelyet készítettem? Nos, hogyha fölharsan a kürt, a fuvola, és szól a hárfa, lant, koboz és citera, készek vagytok-e a szobor előtt leborulni és imádni azt? Mert hogyha nem, nyomban tüzes kemencébe vetlek titeket; és van-e olyan isten, aki kezemből megszabadít titeket?”

Dán 3,14-20.91-92.95

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-10

Igazság Könyve:

“2014.04.11 15:22

Drága gyermekem, hét bukott angyal fogja támadni ezt a Küldetést, és megpróbálják majd rászedni Isten gyermekeit, hogy ne maradjanak hűek az Ő Maradék Hadseregéhez. Ők a Világosság angyalaiként fognak megjelenni azoknak, akiket megtévesztenek, holott ők egyáltalán nem azok.

A Sátán hatalma nagyon erős, és a világban való jelenléte nagyon is nyilvánvaló az által, mivel kiválasztja minden követőjét, arra ösztönözvén őket, hogy az ő jelenlétével hivalkodjanak. Ő ezt a zenén keresztül teszi, azokon a vallásokon keresztül, amelyek nem Fiamtól, Jézus Krisztustól valók, és azokon keresztül, akik az úgynevezett szent csoportok mögött nagyképűsködnek, és akik a fenevadat és annak földi uradalmát bálványozzák.

Gyermekek, nektek mindig Fiamat kell követnetek megtartván mindazt, amit Ő a Földi Ideje során tanított. Az Ő Szent Igéje sérthetetlen, és ez minden, amit tudnotok kell, ha követni akarjátok az Ő Útját, amely az Örök Életre vezet. Nektek azon vágyatokra kell most összpontosítanotok, hogy elnyerjétek az Örök Életet, és ezért úgy kell élnetek az életeteket, ahogyan azt Fiam mutatta nektek. Ne fogadjatok el soha bármit is, ami kétségbe vonja az Ő Istenségét. Az az ember, aki Fiamról valótlanságokat mer állítani, nem rendelkezik a Szentlélek Ajándékával, és éppen ezért nem méltó arra, hogy meghatározza, ami maga az Én Fiam.

Az Én Fiam, a ti Isteni Megváltótok megalázta Önmagát, hogy emberré váljon. Amikor Ő megszületett, az Ige Testté lett, és így Jézus Krisztus ember volt, minden tekintetben. Jézus mindenben olyan volt, mint ti, a bűnt kivéve, mert az lehetetlen lett volna Számára. Isten Fia azért lett elküldve, hogy megváltsa az emberiséget, és megmentsen mindnyájatokat a haláltól, mely a sátáni szolgaságból származik. Az Ő Istensége Mindenható, Nagyszerű, Kifürkészhetetlen: az Ő Istenségét tagadni, Isten Hatalmának a megtagadását jelenti. Ha ezt megteszitek, akkor az ördög iránti hűségeteket nyilvánítjátok ki.

Gyermekek, nektek imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat eme imáját, és hívnotok kell Engem, Édesanyátokat, hogy megvédjelek benneteket a megtévesztéstől, amelyeket azért fognak elétek helyezni, hogy Isten Hatalmának a megtagadására ösztönözzenek benneteket.

A Keresztes Imahadjárat 146. imája: Védelem a megtévesztés ellen

Üdvösség Drága Anyja, védj meg engem a Védelem Kegyelmével azon megtévesztésekkel szemben, amelyeket a Sátán hozott létre, hogy elpusztítsa a Keresztények hitét. Védelmezz minket Isten ellenségeivel szemben. Tarts minket biztonságban a hazugságoktól és az eretnekségtől, melyeket arra használnak fel, hogy meggyengítsék Fiad iránti szeretetünket. Nyisd meg szemünket a hazugságokkal, a megtévesztéssel és minden olyan kísérlettel szemben, amelyekkel, ha találkozunk, arra ösztönözhetnek bennünket, hogy megtagadjuk az Igazságot. Ámen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra, mely a nagy megtévesztésre figyelmeztet benneteket, és amely hamarosan Fiam földi Egyházára le fog ereszkedni.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-jezus-mindenben-olyan-volt-mint-ti-a-bunt-kiveve-mert-az-lehetetlen-lett-volna-szamara-146/

———-
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
“2014.04.10 17:22
….
Mindazok, akik a fenevad előtt meghajolnak, az ő rabszolgáivá válnak, akik aztán azok ellen fognak fordulni, akik nem hajlandók bálványozni a fenevadat. Még a saját családtagjaikat is el fogják árulni, kiszolgáltatván őket a büntetésnek; ilyen nagy hatalmat fog a fenevad felettük gyakorolni. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-leginkabb-megbecsult-puspokom-az-igazsagszolgaltatas-szornyu-tevedesenek-targyat-fogja-kepezni/

—–
Római katolikus:

2019-04-11

5. nagyböjti hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Az Úr Isten ismételten megígéri, hogy országának örökösei azok lesznek, akik hűségesen megtartják törvényeit.
Ábrám arcra borult, Isten pedig ezt mondta neki:
„Íme, ezt a szövetséget kötöm veled. Sok nemzet atyja leszel. Ezért ne hívjanak többé Ábrámnak, hanem Ábrahám legyen a neved, mivel sok nemzet atyjává teszlek. Megsokasítom ivadékodat, nagy néppé leszel; és királyok származnak majd tőled. Szövetséget kötök veled nemzedékről nemzedékre és utódaiddal is örök szövetséget, hogy Istene legyek neked és utódaidnak. Neked és utódaidnak adom majd azt a földet is, ahol most vándorként és idegenként bujdosol; Kánaánnak egész földjét népednek adom örök tulajdonul, – és Istenük leszek nekik.”
Majd Ábrahámhoz így beszélt tovább az Úr:
„Éppen ezért tartsd meg e szövetségemet, te és utódaid nemzedékről nemzedékre!”
Ez az Isten igéje.
Ter 17,3-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét. (8a. vers. – 8 G. tónus)
Előénekes: Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
Emlékezzetek csodatetteire, melyeket végbevitt, * és ajkáról elhangzó csodás döntéseire.
Hívek: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére,
melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Zsolt 104,4-5.6-7.8-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” Zsolt 94,8ab – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézus tanítását megtartja, nem hal meg örökre.
Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.”
A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: »Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre«. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?”
Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek.
Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.”
A zsidók erre felháborodtak: „Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?”
Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.”
A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 8,51-59″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-11


——
Görög katolikus:

Ezt mondja az Örökkévaló, az Isten,
aki teremtette és kiterjesztette az eget,
aki megalapozta a földet,
és sarjasztott belőle élőket,
aki leheletet ad az embereknek,
és az
élet szellemét a föld lakóinak.

„Én, az Örökkévaló hívtalak el téged igazságban,
megőrizlek, és fogom a kezed.
Szövetségül adtalak a népnek,
világosságul a nemzeteknek.

Elhívtalak, hogy a vakok szemeit megnyisd,
a foglyokat a börtönből kihozd,
és a rabokat a sötétség fogságából kiszabadítsd.

Én vagyok az Örökkévaló,
ez a nevem!
Dicsőségemet másnak nem adom,
dicséretem a bálványoknak át nem engedem!
Lássátok meg, vegyétek észre,
a régi dolgoknak örökre vége!
Most újakat hirdetek,
s mielőtt kisarjadnak,
tudatom veletek.”

Zsoltár

10 Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket![a]
Dicsérjétek őt a föld széléig mindenütt!
Énekeljetek, akik tengerre szálltok,
és ti is, tengeri lények, mind!
Távoli partok lakói,
ti is énekeljetek!
11 Zengjen a puszta és a városok,
ujjongjanak Kédár falvai!
Kiáltsanak örömmel a sziklákon lakók,
a hegycsúcsokról kiáltsanak!
12 Dicsőítsék az Örökkévalót,
hirdessék dicséretét a szigetek
és a távoli partok lakói!
13 Akkor az Örökkévaló kijön,
mint hatalmas hős,
feltámad harci kedve,
mint az erős harcosé,
csatakiáltása messze hangzik,
felharsan félelmetes hangja,
s ellenségeit mind letiporja.

Vezetem a vakokat

14 „Régóta hallgattam,
türtőztettem magam,
nem szóltam.
De most kiáltok,
mint a vajúdó asszony.
Nyögök és zihálok,
mint aki szül.
15 Elpusztítok hegyeket és dombokat,
kiszárítok erdőket és mezőket,
kiszárítok folyókat és tavakat.
16 Vezetem a vakokat olyan úton,
amelyet nem ismernek,
viszem őket olyan ösvényeken,
ahol még nem jártak.
A sötétséget előttük világossággá teszem,
a göröngyös utakat elegyengetem.
Bizony, ezeket teszem velük,
s őket soha el nem hagyom.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+42:5-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 

17 Az igaz útja elkerüli a gonoszt,
és a ki ügyel a lépéseire, megőrzi
életét.
18 Büszkeség a közelgő összeomlás hírnöke,
elbizakodottság pedig bukásé.
19 Jobb ha szerény vagy a szegények között,
mint ha büszkékkel osztozol a zsákmányon.
20 Aki Isten beszédére figyel, és megfogadja azt,
annak jó dolga lesz,
és aki az Örökkévalóban bízik,
milyen áldott!
21 Az emberek értelmesnek tartják a bölcs szívűt.
A gondosan megválogatott szavak meggyőzőek.
22 
Élet forrása a bölcsesség az értelmesnek,
az ostobák büntetése pedig a saját ostobaságuk.
23 A bölcs szívű okosan szól,
és a szavaival gyarapítja a tudást.
24 A kedves beszéd, mint a tiszta méz,
édes a léleknek, egészség a testnek.

25 Van olyan út, amely helyesnek látszik,
végül mégis a halálba vezet.
26 Éhsége a munkás javát szolgálja,
mert sürgeti, hogy keresse meg kenyerét.
27 A haszontalan ember gonosz terveket sző,
beszéde pedig pusztító tűz.
28 A bajkeverő viszályt szít,
a rágalmazó éket ver még a barátok közé is.
29 Az erőszakos becsapja társát,
és rossz útra vezeti.
30 Aki öszehúzza szemét,
gonoszságot tervez,
s aki összeszorítja ajkát,
már el is határozta magát a rosszra.
31 Az ősz haj dicsőség koronája,
azokon, akik igazságosan élnek.
32 Többet ér a türelmes kitartás,
mint a nagy hősiesség,
és az önuralom,
mint a hadi sikerek.
33 Az ember sorsot húzhat,
de az Örökkévaló dönti el a dolgot.

17.1 Jobb egy falat száraz kenyér békességgel,
mint a folytonos lakomázás veszekedéssel.
A bölcs szolga uralkodni fog gazdája haszontalan fián,
és együtt örököl a testvérekkel.
Olvasztótégely kell az ezüstnek,
kemence az aranynak,
az ember szívét pedig az Örökkévaló tisztítja meg.
Aki a gonosz beszédre figyel, maga is gonosztevő,
aki rágalomra hallgat, maga is hazug.
Ha a szegényen gúnyolódsz, Teremtőjét sérted meg,
aki pedig más baján örül, nem kerüli el a büntetést.
Az öregek koronája az unokák,
a gyermekek dicsősége pedig a szülők.
Nem illik az ostoba szájába a választékos beszéd,
még kevésbé az uralkodó ajkára a hamis szó.
Van, aki varázserejű kőnek hiszi a megvesztegetést,
mindenütt ezzel akar célhoz érni.
Aki megbocsátja a vétket,
szeretetre törekszik,
aki pedig újra felemlegeti,
még a barátokat is elválasztja.
10 Az értelmes embert egyetlen figyelmeztetés mélyebben érinti,
mint száz csapás az öntelt ostobát.
11 A gonosz egyre csak lázadozik,
míg végül kegyetlen hírnök indul ellene.
12 Inkább egy anyamedvével találkozz,
akitől bocsait elvették,
mint egy dühöngő ostobával!
13 Ha rosszal fizetsz a jóért,
befészkel házadba a gonosz,
és el nem hagy többé!
14 A vita kezdete olyan, mint repedés a gáton.
Hagyd abba, mielőtt a veszekedés kitör!
15 Az Örökkévaló utálja a bűnös felmentését,
és ugyanígy az ártatlan elítélését is.
16 Mit ér a pénz az ostoba kezében?
Hogy bölcsességet vegyen rajta,
ahhoz nincs esze!
17 Az igazi barát mindig szeret téged,
de akkor válik igazán a testvéreddé,
ha bajba kerülsz.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=proverbs+16-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/04/11
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

—–
WARNING! SCARY! – Justin Bieber Baby (REVERSED) SATANIC ILLUMINATI MESSAGE

Közel az Első Ítélet és Én a gonoszokat félre fogom dobni

Igazság Könyve:

“2013.08.15 21:57

Drága szeretett leányom, felszólítom minden Tanítványomat, akik ismerik az Igazságot, hogy mutassanak bátorságot az emberiség eme nehéz idejében.

Nagyon közel az idő, amikor ugyan abban az időben, sok nemzetben háborúk fognak kitörni. Amikor mindezekről a háborúkról hallotok és szemtanúi lesztek az elnyomók merő kegyetlenségének, akik mind vállvetve csatlakozván egymáshoz okozzák ezeket a háborúkat, tudni fogjátok, hogy Második Eljövetelem ideje közel van.

Közületek többen is fel fogják ismerni az Igazságot, melyet János Könyve tartalmaz – a Jelenések Könyve – mivel az most feltárul számotokra. Ne féljetek, mert mindezeknek a dolgoknak meg kell történniük. Sokan, akik nem fogadják el ezeket az Üzeneteket, nagy hibát követnek el, mert az Igazság Könyve egyszerűen azokból a részletekből és titkokból áll, melyeket a Jelenések Könyve tartalmaz. Én, az Isten Báránya vagyok az egyetlen Felhatalmazott – csak Nekem van engedélyem Atyámtól -, hogy felnyissam a benne lévő Pecséteket.

Ha nem hisztek az Igazság Könyvében, akkor nem hisztek a Jelenések Könyvében sem. Figyelmeztetlek benneteket: Azok, akik elutasítják a Jelenések Könyvét, lemondanak Irgalmamról. De az Igazság meg lesz nekik mutatva a Nagyfigyelmeztetés isteni beavatkozása által, mert különben sokan sohasem ismernének meg Engem, és nem értenék meg Nagy Irgalmasságomat, amelyet a világnak hozok. Nektek sohasem szabad a Jelenések Könyvéhez bármit is hozzáadnotok, megpróbálnotok értelmezni azt, vagy elvenni belőle, csak azért, hogy az megfeleljen saját vágyaitoknak, mert akkor ti ezért szenvedni fogtok. Ha megteszitek ezeket a dolgokat, akkor meghamisítjátok Isten Szavát. Ez a Könyv meg volt nektek ígérve. Isten elküldte az Ő 7. hírnökét, hogy feltárja az Igazságot. Fogadjátok ezt el Irántam való Bizalommal, különben egyedül fogtok járni a szörnyű megtévesztés tudatlanságában, ami azokat fogja érni, akik elutasítják Isten Szavát.

Sok-sok változás fog most a világban bekövetkezni, mely változásokat senki sem fogja figyelmen kívül hagyni. A vallások értelmetlenné válnak, mivel milliók pogány vallást fognak felvenni, melyről azt fogják majd mondani nekik, hogy azok arra szolgálnak, hogy tiszteljék Istent. A szegények iránti alázat és szeretet – ezt fogják nektek mondani – lesznek azok az okok, melyek miatt a megújult és felvilágosult Egyháznak egy új kezdetet hirdetik ki. Mint bárányokat a vágóhídra, úgy fognak benneteket a tüzes tóba vezetni. Amikorra megértitek a szörnyű utálatot, amibe belerángatnak majd benneteket, lehet, már túl késő lesz. Ha ti a fenevadnak adóztok tisztelettel, akkor ő meg fog benneteket fertőzni, és idővel sokan válnak rabszolgákká.

A politikai világ és a média rendszer nagy változásai nagy megosztottságot fognak eredményezni. Azok, akik mindabban hűségesek Istenhez, amit Én, Jézus Krisztus adtam a világnak, élni fognak. Azonban nem lesz életük azoknak, akik elutasítanak Engem, mert ők képtelenek lesznek Irgalmasságomat elfogadni. Bár a Szívem ezek miatt ketté lesz vágva, mégis megkeményítem, és Igazságosságom érvényre jut.

Közel az első Ítélet, és Én a gonoszokat félre fogom dobni, mivel az Új Ég és Új Föld csak azokat fogja üdvözölni, akik elfogadták Irgalmamat. Sokan azt fogják mondani: „Isten Irgalmas. Ő nem lenne soha ilyen kegyetlen”. A válaszom a következő: A Föld, ahogyan azt most ismeritek, nem lesz többé. Ehelyett egy megújult Föld fog megjelenni – sokkal nagyobb és nagyszerűbb, mint azelőtt, ahol tizenkét nemzet fog lakni egymás mellett szeretetteljes harmóniában. Csak azok fognak belépni a kapuin, akik hűségesek maradnak Hozzám, és azok is, akik ugyan nem ismernek Engem, de elfogadják Kezemet, amikor a Nagyfigyelmeztetéskor bebizonyítom az Igazságot. Azután bezárom a kapukat. Senki sem fog belépni többé, mert Ítéletem végbement. Minden szomorúság el lesz felejtve, és a gonoszok pedig a Pokolba lesznek dobva, ahol örökké fognak szenvedni. Az embernek sohasem szabad alábecsülnie Nagy Szeretetemet, Irgalmamat és Könyörületességemet. De ugyanakkor félhet Büntetésemtől, mert az a végső lesz, amikor az Úr Nagy napján megszólal az utolsó harsona.

És akkor vége lesz.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/kozel-az-elso-itelet-es-en-a-gonoszokat-felre-fogom-dobni/

 

 
 

A többi jel, melyek elfogadását kérni fogják a világtól, és amelyek úgy fognak tűnni, mintha tisztelnék a Szentháromságot, Édesanyámat és a szenteket, a jó látszatát fogják kelteni.

De ezeket Isten ellenségei mindig különböző módon fogják nektek bemutatni. Amikor a nem várt jel bemutatásra kerül, tudnotok kell, hogy ez a fenevad egyik nagy jele, aki bolonddá fogja tenni a világot, elhitetvén vele, hogy ő és a serege szentek.

 
 
 
—-
Római katolikus:
08-14
  „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be.” 
 

“08-15

Szűz Mária mennybevétele (Nagyboldogasszony)

OLVASMÁNY a Jelenések könyvéből
Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony.
Én, János láttam, hogy az égben feltárult az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája. Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona. Áldott állapotban volt, kiáltozott gyötrelmében és szülési fájdalmában.
Majd egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy, vörös sárkány. Hét feje volt és tíz szarva, és mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte és a földre szórta az ég csillagainak egyharmadát.
Azután a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje a gyermekét. Az asszony fiút szült. Fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza az összes nemzetet. A gyermeket elragadták, és Isten trónja elé tették, az asszony pedig a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára.
Ekkor harsány hangot hallottam az égben: Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa! Eljött az ő Fölkentjének uralma!”
Ez az Isten igéje.
Jel 11,19a;12,1-6a.10ab

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában. 11. tónus.
Előénekes: Jobbodon áll a királynő, * Ofir aranyával ékesítve.
Hívek: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Halljad, leányom, figyelj szavamra, * felejtsd el népedet és atyád házát.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Szépségedet kívánja a király, * mert ő a te urad, hódolj előtte.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
E: Ujjongó örömmel vonulnak, * bevonulnak a király házába.
H: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában.
Zsolt 44,10bc.11.12ab.16

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Először Krisztus támadt fel, majd azok, akik Krisztushoz tartoznak.
Testvéreim!
Krisztus feltámadt a halálból, elsőként a holtak közül. Egy ember által jött a halál, és egy ember által jön a holtak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghalt, úgy Krisztusban mindenki életre kel. Mindenki akkor támad fel, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd amikor ő eljön, azok is mindannyian, akik Krisztushoz tartoznak.
Azután következik a vég, amikor Krisztus átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,20-27

ALLELUJA
Máriát fölvette az Úr a mennybe. * Örvendezik az angyalok kórusa. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Nagy dolgokat művelt a hatalmas Isten felmagasztalta az alázatosakat.
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, Szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,39-56″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-15


——
Görög katolikus:

Jákób álma Bételben

10 Jákób tehát útnak indult Beérsebából Hárán felé. 11 Mikor beesteledett, keresett egy helyet, ahol eltöltheti az éjszakát. Lefeküdt, a feje alá tett egy követ, és elaludt. 12 Ekkor álmot látott: egy hosszú lépcsőt, amely a földről egészen a mennybe vezetett. A lépcsőn Isten angyalai jártak föl és alá. 13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „Én vagyok az Örökkévaló, atyádnak[a], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”

16-17 Mikor másnap reggel Jákób fölébredt, megijedt. Azt mondta magában: Bizony, itt van az Örökkévaló, és én nem is tudtam! Milyen félelmetes ez a hely: Isten háza és a menny kapuja!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+28%3A10-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kövessétek Jézus példáját!

Az a gondolkozásmód és törekvés uralkodjon hát bennetek is, amely a Krisztus Jézusban volt, aki

öröktől fogva isteni természetű,
    mégsem ragaszkodott ahhoz,
    hogy Istennel egyenlő.
Önként mondott le minden dicsőségéről,
    vállalta, hogy szolgává legyen,
    és emberré lett.
Szolgai formában élve a földön,
    még jobban megalázta magát,
    engedelmes volt egészen a kereszthalálig!
Isten ezért mindenek fölé emelte,
    s olyan nevet adott neki,
    amely minden névnél hatalmasabb.
10 Térdet hajt minden teremtmény
    Jézus nevére
    Mennnyen, Földön és föld alatt,
11 s minden nyelv megvallja,
    hogy Jézus Krisztus az Úr,
    az Atya Isten dicsőségére!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A5-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….