Címke: vallás

Sokan nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy harcoljanak az abortusz, az eutanázia és az azonos neműek házassága ellen

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, Isten ellenségei most nagy számban kelnek fel minden nemzetből, hogy elítéljék Isten Törvényeit.

Sok új törvényt fognak bevezetni minden országban és minden egyházban. A törvények nagy része ellentétben lesz a Szent Bibliában lefektetett Tanításokkal.

Mindenfajta bűnt törvényesíteni fognak, mert a fenevad sötétsége beborítja majd a világot. Azokat, akik ellenszegülnek ezeknek a törvényeknek, mint hóbortosokat elutasítják és megszállottakká nyilvánítják. A hangjukat azok fogják majd elnyomni, akik magukévá teszik a szekularizmust, mintha az egy hiteles vallás lenne. Minden észérvet fel fognak használni, hogy gonosz törvényeiket erőszakkal érvényre juttassák, és sokakat meg fognak téveszteni, mivel az emberi jogokat fogják eszközként felhasználni arra, hogy másokat ellenőrizzenek.

Sokan nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy harcoljanak az abortusz, az eutanázia és az azonos neműek házassága ellen. Aztán, amint a törvényeket hatályba léptetik, a Katolikus Egyház bejelenti reformációját (megújulását), miszerint minden emberi jogot és vallást elismer. Ezt követni fogja majd egy szörnyű megosztottság azok között, akik a Szentlélektől megkapták a szellemi megkülönböztetés ajándékát és azok között, akiknek egyetlen vágya az önszeretet, és akik elutasítják Istent. Ők úgy vélik, hogy Isten és az Én Tanításaim akadályozzák életmódjukat, melyről azt hiszik, hogy egy szabad életstílus.

A hatalmas globális elit-szervezet, mely a világ minden szögletébe beszivárgott, új egyházi törvényeket és összeesküvést fog megtervezni a vezetők megdöntésére, miközben ugyanabban az időben háborúkat dolgoznak ki, melyek pusztítást fognak magukkal hozni. Ezek annyira büszkék és a sátáni istenítéshez oly nagymértékben hűségesek, hogy azt hiszik, ők nélkülözhetetlenek. Mennyit kell majd szenvedniük gonosz tetteikért! Miközben ők hiszik, hogy ellenőrizhetnek másokat és fondorlatos tervüket másokon kivitelezhetik, Atyám Keze le fog csapni rájuk. Csak annyi idő lesz nekik adva, hogy hátat fordítsanak. Azután egyik a másik ellen fog fordulni, és elpusztítják egymást. Olyan nagy lesz a szenvedésük, hogy még a vége felé sem lehet majd őket rábírni arra, hogy vegyék észre mi vár rájuk, ha továbbra is ragaszkodnának a gonoszhoz.

Ami az emberek többségét illeti, akik nem hisznek Istenben, először csak nagyon keveset fognak észrevenni ezekből az eseményekből. Majd csak miután a szabadságukat korlátozni fogják, fognak szembeszállni nyíltan a saját nemzetükön belüli igazságtalanságokkal. Akkor majd fel fogják ismerni a rémtettet, mely éppen azért jött létre, mert Isten Fényét kioltották. Ennek helyébe a sötétség, az üresség, az éhség és a szeretet hiánya fog kerülni. Az ember majd csak ez után fog Isten Irgalmáért kiáltani. Én ott leszek majd arra várva, hogy vigaszt nyújtsak nekik és megmentsem szegény, megrémült lelküket.

Jézusotok”
Sokan nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy harcoljanak az abortusz, az eutanázia és az azonos neműek házassága ellen

 

—–
Római katolikus:

2018-04-15

Húsvét 3. vasárnapjaKezdőének:
Ujjongj az Úrnak, földkerekség, nevének fönségéről énekelj, zengj néki dicsőítő éneket, alleluja. (Zsolt 65,1-2)

Könyörgés:

Istenünk, te úgy akartad, hogy néped szüntelenül vigadozzék, mert visszaadtad lelke fiatalságát. Engedd, hogy akik most a fogadott fiúság dicsőségének örvendeznek, a biztos remény örömével várják a feltámadás napját. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Azokban a napokban Péter így beszélt a néphez: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, atyáink Istene megdicsőítette Szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus színe előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja. Ti azonban megtagadtátok a Szentet és az Igazat, és (Pilátust) arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen, az élet Fejedelmét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta őt a halálból, és ennek mi tanúi vagyunk. Tudom, testvérek, hogy csak tudatlanságból cselekedtétek, amit tettetek, ahogy vezetőitek is. Isten azonban így teljesítette be, amit minden prófétájának szájával hirdetett: hogy az ő Fölkentjének szenvednie kell. Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy bűneitek bocsánatot nyerjenek.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 3,13-15.17-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét! 4g. tónus.
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Midőn segítségül hívtalak, * meghallgattál engem, igazságom Istene.
Szorult helyzetemben megsegítettél engem; * könyörülj rajtam, és hallgasd meg imámat.
Hívek: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!
Vagy: Alleluja.
E: Tudjátok meg: † Az Úr csodásan megmenti hívét; * meghallgat az Úr, ha hozzá kiáltok.
H: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!
Vagy: Alleluja.
E: Mondják sokan: † „Ki részesít jóban minket?” Ragyogtasd ránk, Uram, arcod fényességét!
H: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!
Vagy: Alleluja.
E: Alig térek nyugovóra, békében elalszom, * mert egyedül te adsz nékem biztonságot, Uram.
H: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 4,2.4.7.9

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.
Abból tudjuk meg, hogy megismertük, ha megtartjuk parancsait. Aki azt mondja: „ismerem”, de parancsait nem tartja meg, az hazudik, és nincs meg benne az igazság. De aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes. 
Ez az Isten igéje.
 1Jn 2,1-5a

ALLELUJA
Urunk, Jézus, tárd fel nekünk az Írások értelmét! * Hadd lángoljon a szívünk, midőn tanítasz minket! Lk 24,32 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben: Az (Emmauszból visszatért) tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle.
Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 24,35-48″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-15
——
Görög katolikus:

19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!””
 
Hát nem a tiéd volt, mielőtt eladtad? Vagy talán nem a tiéd volt a pénz, amit érte kaptál? Hogyan jutott ilyesmi az eszedbe? Hiszen ezzel Istennek hazudtál, nem embereknek!” Amikor ezt Anániás meghallotta, azonnal összeesett és meghalt. Akik csak hallották ezt az esetet, nagyon megrettentek.  …”
 
“… 21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” 22 Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! 23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.” …”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A19-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/15
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
 

—–

Tóra:

Különböző bőrbetegségekre vonatkozó törvények

13 Így szólt az Örökkévaló Mózeshez és Áronhoz: „Ha valakinek a bőrén daganat, kiütés vagy gyulladás támad, akkor ebből valamilyen rosszindulatú bőrbetegség[a] fejlődhet ki. …” 

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
http://www.hebcal.com/sedrot/tazriametzora
—-

A legnagyobb szörnyűség, amelynek az Én időmben szemtanúja voltam az Olajfák Kertjében, a végidők bűneinek ostora volt.

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, a legnagyobb szörnyűség, amelynek az Én időmben szemtanúja voltam az Olajfák Kertjében, a végidők bűneinek ostora volt. A látomás során, amelyet a Sátán mutatott Nekem, láttam, hogy a halandó ember miként távolodik el Isten Törvényétől. Ő, a gonosz, szörnyű képeket mutatott Nekem; mindenféle olyan érvvel kísértett Engem, amiért el kellett volna fordulnom Atyám Akaratától. Gyötörni akart Engem, hivalkodván így a hatalmával, mintha még mindig lenne neki, Kereszthalálom ellenére is.Elém tárult földi Egyházam végső lerombolása; a szabadkőműves szekta által megragadott hatalom Egyházamon belül; az ember erkölcstelensége; a szégyenérzet hiánya Isten gyermekei részéről, amint a test aljas bűnére kötelezték magukat; az ártatlanok meggyilkolása és a megtévesztés azok részéről, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek.

A Sátán olyan hatalommal rendelkezik, hogy az Emberfia Mivoltomat illetőleg kétségeket ültetett az Elmémbe. Én, Istenségem révén képtelen vagyok arra, hogy megadjam Magam a bűnnek; mindezt azért mondom el nektek, hogy meg tudjátok érteni, mennyire támad a gonosz benneteket, csakhogy eltávolítson Tőlem.

A Sátán nem a legnyilvánvalóbb módon kelti a gonoszság látszatát. Ehelyett a gonoszságot jónak álcázza. Ő nagyon ravasz, és közületek még a legszentebbet is be tudja csapni, elhitetvén egy hazugságról, hogy Igazság.

Mivel az emberek eltávolodtak Tanításaimtól, ezért önként és mohósággal a szívükben fogják a bűnt választani. Irányítás nélkül elesnének a kegyelemtől. Amikor a NEVEMET ELTÖRLIK A FÖLD SZÍNÉRŐLakkor az ember képtelen lesz arra, hogy megtalálja Istent.

Mindennek tudatában, nem az számít, hogy milyen vallást követtekmert a ti egyetlen utatok Istenhez Rajtam keresztül, az Ő egyetlen Fián keresztül vezet. Kereszthalálomnak köszönhetően megmentettelek benneteket – beleértve minden férfit, nőt és gyermeket, akik a mai világban élnek – a Pokol tűzétől. Ha ezt nem fogadjátok el, akkor nem léphettek be a Paradicsom Kapuin. Csak a Fiún keresztül lehet bemutatni benneteket az Atyának. Ha elutasítotok Engem, Jézus Krisztust, akkor az üdvösségeteket utasítjátok el.

Milyen keveset tanultatok a bűnről és arról a módról, ahogyan az elválaszt benneteket Istentől. A bűn elterjedése még sohasem volt ilyen féktelen azóta, hogy Isten megteremtette a világot. Ti, bűnösök, újabb mélypontot értetek el, mely undorít Engem. Ti még a kicsiket is – akiket rátok bíztak – nevetség tárgyává tettétek, hogy a démonokhoz hasonlóan viselkedjenek. Hiányzik belőletek a könyörületesség, a szeretet és a mások iránti együttérzés, és mégis sokan közületek úgy jelenítik meg hitük cselekedeteit a világ számára, hogy lássák és megcsodálják azokat. Akárcsak a Farizeusok, akik ugyan előírták Isten Törvényeit, de nem éltek azok szerint és alázatot sem mutattak; így azok is közületek, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, beleesnek a büszkeség bűnébe.

Oly sokat kell még tanulnotok a Hangomról és Tanításaimról, amelyek még mindig süket fülekre találnak. Aztán ott vannak azok is, akik minden idejüket az Istenről való tudásuk hirdetésével töltik, azt mondják, hogy ismerik azokat a próféciákat, amelyeket még nem tártak fel, de valójában semmit sem tudnak. Ha Nagy Irgalmasságom nem lenne, ti alkalmatlanok lennétek belépni Királyságomba.

Eljött az idő mindazok számára, akik azt állítják, hogy Isten gyermekeit az Úr útján vezetik, hogy könyörögjenek Hozzám, Jézus Krisztushoz az Alázat Ajándékáért. Itt az ideje, hogy hallgassatok az Igazságra, amely azért adatott számotokra, mivel kevés időtök van arra, hogy megváltsátok magatokat a Szememben.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-legnagyobb-szornyuseg-amelynek-az-en-idomben-szemtanuja-voltam-az-olajfak-kertjeben-a-vegidok-buneinek-ostora-volt-2013-marcius-25-hetfo-14-50/

—–
Római katolikus:

” 2018-03-25

Virágvasárnap – ünnepi miseKezdőének:
Hat nappal Húsvét ünnepe előtt fölment Jézus Jeruzsálembe. Kivonultak eléje a gyermekek, kezükben pálmaágakkal. És kiáltozták hangos szóval: Hozsanna a magasságban! Áldott vagy, aki nagy irgalommal hozzánk jöttél.

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, Üdvözítőnk példát adott nekünk az alázatosságra, amikor szent akaratodból emberi testet öltött és vállalta a kereszthalált. Segíts jóságosan, hogy kínszenvedésének tanítását megértsük, és társai lehessünk feltámadásában. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Izajás így jövendölt a Megváltóról: Ezt mondja az Úr Szolgája: „Isten, az Úr tanította nyelvemet, hogy az igével támasza lehessek a megfáradtaknak. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg fülemet. S én nem álltam ellen és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg azoknak, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem.”
Ez az Isten igéje.
Iz 50,4-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem? 2. tónus.
Előénekes: Aki csak rám néz, mind kinevet, * elhúzza száját, fejét csóválja.
….
H: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?
Zsolt 21,8-9.17-18a.19-20.23-24

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Testvéreim! Krisztus Jézus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.
Ez az Isten igéje.
Fil 2,6-11

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig, * mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta, † és olyan nevet adott neki, * amely fölötte áll minden névnek.
Fil 2,8-9 – 7b. tónus.

† A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSE Szent Márk szerint

Két nappal a húsvét és a kovásztalan kenyerek ünnepe előtt a főpapok és írástudók arról tanácskoztak, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy azután megöljék. Így szóltak: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép között!”

Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák hegyére. Ott Jézus így szólt: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” Péter kijelentette: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én bizony nem!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom neked, hogy még ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor is megtagadsz engem.” Erre még jobban fogadkozott: „Ha veled együtt meg is kell halnom, én nem tagadlak meg.” Ugyanígy fogadkoztak a többiek is.

Közben odaértek a Getszemáni nevű kertbe. Itt (Jézus) így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le, amíg imádkozom.” Pétert, Jakabot és Jánost magával vitte. Remegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: „Halálosan szomorú a lelkem. Maradjatok itt és virrasszatok!” Valamivel előbbre ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. Ezt mondta: „Abba, Atyám! Neked minden lehetséges. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.” Aztán visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: „Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” Majd ismét elment, és ugyanazon szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, újra alva találta őket, mert szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek neki. Harmadszor is visszament hozzájuk, és azt mondta nekik: „Aludjatok csak, és nyugodjatok! – Elég voltItt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, menjünk! Íme, ott jön az áruló!”


… A főpap újra megkérdezte: „Te vagy a Messiás, az Áldott (Isten ) Fia.” Jézus így válaszolt: „ÉN VAGYOK. Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható fölségének jobbján, és eljön az ég felhőin.” A főpap erre megszaggatta ruháját, és felkiáltott: „Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok a káromlást. Mit gondoltok?” Azok mindnyájan méltónak ítélték őt a halálra. Ekkor némelyek leköpdösték, azután arcát letakarva ököllel verték, és közben ezt mondták neki: „Rajta, most prófétálj!” Még a szolgák is arcul verték őt.

… Jézus pedig hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét. (Most térdre borulunk, és egy keveset csendben időzünk.) Ekkor a templom függönye kettéhasadt, fölülről egészen az aljáig. A százados, aki ott állt Jézus előtt, és látta, hogyan lehelte ki a lelkét, így szólt: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” Asszonyok is álltak ott: távolról figyelték, hogy mi történik. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja, és Szalóme. Rajtuk kívül voltak ott még többen is, akik vele együtt jöttek fel Jeruzsálembe.
…”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 14,1-15,47″

——
Görög katolikus: 
” Azért szálltam le, hogy népemet megszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, kihozzam abból az országból, és elvezessem őket a tejjel és mézzel folyó földre, egy szép és tágas országba, ahol most a kánaáni, hettita, emóri, perizzi, hivvi és jebúszi nép lakik. ….”

33 Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt!

34 Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva minden nap, ajtófélfáimat őrizve.

35 Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.”

24 Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg.

25 De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve.

26 Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.

27 Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.

28 Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.

29 Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.”

33 “Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak,

34 kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és MEGÖLIK, de három nap múlva feltámad.” “

11 Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni,

12 amikor így szól: “Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.”

18 Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek. “

—–
—–
Tóra:
“15
Bizony, a rejtőzködő Isten közöttetek van,
    Izráel Istene a Szabadítótok!”
” 27 Ti pedig akkor így válaszoljatok nekik: »Páskaáldozat ez az Örökkévalónak, aki elment otthonaink ajtaja mellett, és megmentett minket a haláltól. Ugyanakkor azonban megölte az egyiptomiak elsőszülöttjeit. Akkor történt ez, amikor Izráel népe még Egyiptomban lakott.«”
40 Izráel népe összesen 430 évig tartózkodott Egyiptomban, 41 és éppen azon a napon vonult ki az Örökkévaló serege onnan, amikor ez az idő letelt. 
—–