Címke: üldözés

Gonosz embernek és hamis prófétának tartottak Engem, és így megkorbácsoltak

Igazság Könyve:
2014. november 13. csütörtök, 11:10

 

Drága szeretett leányom, ma feltárom előtted a végidők egyik legnagyobb titkát.

Az utolsó nap felé vezető események sorozata, hasonlít a Keresztre feszítésemhez, mely minden szakaszában meg fog ismétlődni, egészen addig a napig, amikor újra eljövök, hogy megmentsem a világot.

Amikor a Getszemáni Kertben voltam, elszigetelten, egyedül, le voltam sújtva a fájdalomtól, mivel csak nagyon kevesen hitték el, hogy az Igazságot mondom. Az Atyám iránti Szeretetem tartott fenn Engem, de az emberiség iránti Szeretetem miatt vállaltam az elviselt kínszenvedést, beleértve a Sátán keze által okozott szellemi és testi kínokat is, bár ez óriási erőfeszítésembe került.

Ó, mennyire szenvedtem Én abban a Kertben! Mennyire könyörögtem Atyámhoz a megkönnyebbülésért! Mennyire vérzett a szívem, amikor a gonosz megmutatta Nekem, hogy a világ hogyan fog véget érni. Gúnyolódott Velem, kinevetett, leköpött és csúfolt s közben megmutatta Nekem ellenségeim lelkét, akik egy szép napon azt fogják mondani a világnak, hogy ők Egyházamat szolgálták. Ez olyan volt számomra, mintha szeretett apostolaim elítéltek volna Engem, majd pedig a Sátánnak hűséget fogadtak volna. Megmutatta Nekem a hívők lelkét is, kiknek hangjait a radikális fanatikusok hangjának tartották, és akiket bűncselekményekkel vádoltak. Láttam azokat, akik azt mondták, hogy Engem képviselnek, hogyan üldözik a prófétákat és a látnokokat, valamint azokat, akik ezek elpusztítására törekedtek. Nagy sötétséget kellett elviselnem, amikor láttam, hogy az a világ, ahol Én egykor laktam, nemcsak hogy vak lett azzal szemben, Aki Én Vagyok, de úgy tesz, mintha soha nem beszéltek volna Rólam nekik.

A földre dobtak, Arcomat a földbe nyomták, rugdostak, megkorbácsoltak, a Sátán pedig letépte ruháimat. Kínozott Engem, mely meghaladta emberi tűrőképességemet és fizikai testem ellenálló képességének legvégső határait. Ennek ellenére erőt kaptam, hogy szembe tudjak nézni elkerülhetetlen Keresztre feszítésemmel, mely halálra rémített Engem. Az ember iránti Szeretetem azonban felülmúlta emberi félelmemet.

Felszentelt szolgáim, akik nem lesznek hajlandók elárulni Engem, hasonló elszigeteltséget fognak elszenvedni. Meg fogják őket szégyeníteni, és félre fogják őket dobni. Elszigeteltségüket az Egyház nem fogja elítélni a benne uralkodó félelem miatt.

Amikor azok, akik a legkegyetlenebb és legaljasabb cselekedeteket hajtották végre a Testemen, Engem megkorbácsoltak, örültek. Gonosz embernek és hamis prófétának tartottak Engem, és így megkorbácsoltak. Miközben meggyalázták Testemet, szent mivoltukkal, igazságosságukkal, és a Szentírásban való jártasságukkal kérkedtek. Nem tudták elfogadni azt a próféciát, hogy a Messiásuk el fog jönni, hogy megmentse őket. Azoknak, akik Második Eljövetelemet hirdetik, azonos bánásmódot kell majd elviselniük.

Amikor meztelenre vetkőztettek, hogy még jobban megalázzanak, egy vörös posztóba öltöztettek Engem, mely alig takart be, s mindezt azért, hogy tovább folytathassák Testem meggyalázását. Amikor pedig a Fejembe tűhöz hasonló tüskéket szúrtak, azt állították, hogy az Emberfia egy csaló, és ezért nem méltó arra, hogy elfogadják. Kitépték a Szememet a helyéről, de ennek fájdalma jelentéktelen volt azon kijelentésükhöz képest, hogy nem fogadnak el, mint Isten gyermekeinek a Megváltóját.

Hamarosan mindezeket a dolgokat újra eljátsszák, amikor Engem, Jézus Krisztust, mint Egyházam Fejét félre fognak dobni, a Koronámat pedig elveszik Tőlem. Főségem egy hamis vezetővel, az antikrisztussal lesz felcserélve, és az Áldozati Báránnyal ellentétben, ő egy csillogó aranykoronát fog viselni. Ez alatt a megtévesztő külső alatt egy rothadt mag fog megbújni, és a hazugságok, hamisságok, istenkáromlások és az eretnekségek mellett, amelyek a szájából fognak áradni, ő mindent úgy fog átadni, mint a méhkaptárból folyó mézet. Ne ringassátok magatokat illúziókban, mert a fenevad szép megjelenésű lesz, hangja nyugtató, viselkedése pedig lenyűgöző. Ő jóképű és vonzó lesz, de a szájából mérget fog árasztani, mely meg fogja mérgezni a lelketeket.

Amikor a Keresztemet hordoztam, már nem voltam képes rá, hogy azt a Saját Erőmből tegyem. Annyira nehéz volt, hogy időnként csak egy-egy lépést tudtam tenni, és nagyon lassan haladtam előre. A Testem több helyen meg volt szaggatva, és a Vérveszteség miatt, többször is elájultam, annyira gyenge voltam. Egyik Szememre megvakultam, és a Fejembe fúródó tüskék miatt, azoknak, akik mellettem jöttek, folyamatosan törölniük kellett a Sebeimből kicsorduló Vért. Egyébként nem lettem volna képes egy lépést sem tenni előre.

Ugyanez fog történni Maradék Egyházammal is, mely Testem utolsó akolja. Ők a nehéz kereszttel úgy fognak menetelni, ahogyan azt Én is tettem, de a fájdalom, a durva bánásmód, a szenvedés és vérontás ellenére is a végsőkig ki fognak tartani. Mert Drága Vérem keresztül fog áradni a lelkükön, párhuzamosan Szomorúságommal – Keresztrefeszítésemmel. És azon a napon, amikor többé már nem fogják megtartani a Szentmise napi Áldozatát, Jelenlétem megszűnik. Amikor elérkezik a nap, hogy végleg megfosztják, keresztre feszítik és meggyalázzák Testemet – földi Egyházamat -, minden örökre meg fog változni.

Amíg Testem, az Egyházam tovább él a világban, fenntartja az életet. De amikor elpusztul, az az élet, ahogyan azt ismeritek, véget ér. Amikor Egyházamat elárulják, feláldozzák és félredobják, akárcsak Engem a Keresztre feszítésem során, akkor ez az idők végét fogja jelezni.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/gonosz-embernek-es-hamis-profetanak-tartottak-engem-es-igy-megkorbacsoltak

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum624.html

 
———
Római katolikus:
2019-11-1332. évközi hét szerda

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Figyelmeztetés azoknak, akik hatalmat kaptak a földön: szentül használják fel a rájuk bízott értékeket, különben félelmetes ítélet vár rájuk. 
Így szól az örök Bölcsesség: Halljátok, királyok, akik a föld népeit kormányozzátok! Figyeljetek, akik a sokaságon uralkodtok, és a népek nagy számával hivalkodtok! A Mindenható adta nektek a hatalmat, és a Magasságbeli az uralmat, aki majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. Jóllehet az ő országának szolgái vagytok, mégsem ítéltetek igazságosan, nem tartottátok meg a törvényt, és nem éltetek Isten akarata szerint. Ezért félelmetesen és hirtelenül eljön majd az Úr, és szigorú ítéletet tart minden hatalmaskodón. A kicsik irgalomból irgalomra lelnek, a hatalmasokra azonban kemény számonkérés vár. Mert a mindenség Ura senkitől sem tart, és nincs nagyság, amelytől félne. Hisz ő teremtette a kicsit és nagyot, és egyaránt gondját viseli mindegyiknek. A hatalmasokra azonban szigorú számonkérés vár. Hozzátok intézem tehát szavamat, ti, királyok, hogy bölcsességet tanuljatok és bűnbe ne essetek. Mert akik a szent dolgokkal szentül bánnak, megszentelődnek, és akik azokat megtanulják, oltalmat találnak. Fogadjátok szívesen tanításomat, vágyódjatok rá, és okuljatok belőle!
Ez az Isten igéje.

Bölcs 6,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kelj föl, Istenünk, * ítéld meg a földet! 8a. vers.
Előénekes: Védjétek meg a szegény és az árva jogát, * ítéljétek meg igazát az elnyomottnak és a nyomorultnak!
Szabadítsátok meg a szűkölködőt, * mentsétek ki a szegényt a gonosz hatalmából!
Hívek: Kelj föl, Istenünk, * ítéld meg a földet!
E: Bár azt mondtam: † „Istenek vagytok, * a Magasságbeli fiai vagytok mindnyájan”,
meghaltok mégis, mint a közemberek, * és elhulltok, mint bármelyik főember.
H: Kelj föl, Istenünk, * ítéld meg a földet!
Zsolt 81,3-4.6-7

ALLELUJA
Adjatok hálát mindenért! * mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. 1Tessz 5,18 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Mindenért adjunk hálát az Úrnak, és dicsőítsük őt!
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,11-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-13


————

Ortodox (Görög keleti): 

Salamon bölcs mondásai

10.1 Ezek Salamon bölcs mondásai.

A bölcs fiú örömet szerez apjának,
    az ostoba fiú pedig szomorúságot anyjának.
A csalással szerzett vagyon mit sem ér,
    de az igazságosság megszabadít a haláltól.

Az Örökkévaló megadja, amit az igazságosak kívánnak,
    de megakadályozza, hogy a gonoszok kívánsága teljesüljön.
A lusta ember elszegényedik,
    a szorgalmas pedig meggazdagodik.
Az értelmes fiú aratáskor begyűjti a termést,
    a haszontalan pedig átalussza az aratást.

Az emberek áldják, aki igazságos,
    míg a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat leplezi.
Az igaz ember nevét áldva emlegetik,
    de a gonosz nevét átokként használják.

A bölcs szívű engedelmeskedik a parancsnak,
    az istentelen beszédű pedig elbukik.
Aki igazságosan él, az biztonságban lakik,
    de aki görbe utakon jár, azt rajtakapják.
10 Aki rosszindulatú és alattomos, az bajt okoz,
    az istentelen beszédű pedig elbukik.[a]
11 Az igazságos ember beszéde élet forrása,
    de a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat takargatja.

12 A gyűlölet felszítja a viszályt,
    de a szeretet minden vétket befed.
13 Az értelmes ember beszédében bölcsességet találsz,
    az esztelen hátának pedig verés való.
14 A bölcsek a szívükben gyűjtik a tudást,
    az ostobák pedig kifecsegik, és bajt hoznak magukra.
15 A gazdag embert vagyona védi,
    a szegényt pedig nincstelensége teszi tönkre.
16 Az igazságos ember jövedelme az életet szolgálja,
    de amit a bűnös szerez, abból újabb bűnök származnak.
17 Aki elfogadja a figyelmeztetést,
    az maga is az élet útját mutatja másoknak,
aki pedig elutasítja az intést,
    másokat is félrevezet.
18 Aki hazugsággal takarja el gyűlöletét,
    s aki rágalmat terjeszt, ostoba mind a kettő.
19 Aki sokat beszél, sokat is vétkezik,
    aki pedig idejében elhallgat, az bölcs.
20 Az igaz ember beszéde drága, mint a színezüst,
    az istentelennek pedig még a gondolatai is értéktelenek. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bölcsesség áldásai

3.1 Fiam, ne felejtsd el, amire tanítalak,
    vésd szívedbe parancsaimat,
mert megszaporítják napjaidat és életed éveit,
    jólétet és békességet hoznak neked!
A szeretetet és hűséget soha el ne hagyd,
    kösd magadra, mint nyakláncot,
    vésd a szívedbe őket!
Akkor Isten és az emberek
    egyaránt szeretni fognak, és megbecsülnek.

Bízz az Örökkévalóban teljes szívvel,
    és ne menj a saját fejed után!
Minden helyzetben ismerd fel az Örökkévalót és akaratát,
    akkor majd ő egyengeti utadat,
    és vezeti lépteidet!

Ne képzeld magad túl okosnak,
    hanem tiszteld és féld az Örökkévalót,
    a gonosznak pedig fordíts hátat!
Egészség lesz ez a testednek,
    s még a csontjaid is felüdülnek.

Tiszteld az Örökkévalót vagyonodból,
    minden jövedelmed színe-javából,
10 akkor gabonával telik meg éléskamrád,
    szőlőprésed mustot áraszt!
11 Fiam, mikor az Örökkévaló figyelmeztet és fegyelmez,
    ne utasítsd el,
    ne sértődj meg, ha helyreigazít!
12 Mert akit szeret az Örökkévaló,
    azt helyreigazítja és megfegyelmezi,
    mint apa a fiát, akit nagyon szeret. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a juhnyájról és a pásztorról

10.1 „Igazán mondom nektek: aki nem a kapun megy be a juhakolba, hanem máshol hatol be, az tolvaj és rabló. A nyáj pásztora a kapun megy be, és előtte az őr kinyitja a kaput. A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Miután minden juhot kivezetett, az élükre áll, előttük megy, és a juhok követik, mert jól ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a hangját.”

Ezt a példázatot mondta Jézus a júdeabelieknek, de azok nem értették meg, miről beszélt.

Jézus, a jó pásztor

Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/13

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Isten minden gyermeke, aki rendelkezik az Élő Isten Pecsétjével, védett lesz a nehézségekkel szemben, amelyek a Nagy Megpróbáltatás kibontakozásakor fognak bekövetkezni.

Igazság Könyve:
2014. november 9. vasárnap, 15:20

 

Drága szeretett leányom, mindaz, amit valaha is tenni szerettem volna az volt, hogy megmentsem Isten gyermekeinek a lelkét. Örök Atyám mindig arra vágyott, hogy úgy szeressék Őt gyermekei, ahogyan Ő szereti őket.

Még akkor is, amikor elsőszülöttje elutasította Szeretetét, szeretett Atyám ennek ellenére megalkotta a Tízparancsolatot, hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy az Ő Törvényei szerint éljen. Az ember vágya mindig az kell, hogy legyen, hogy Mesterét szolgálja, de ahhoz, hogy ezt megtegye, szeretnie kell fivéreit és nővéreit. Azáltal, hogy betartja Isten Törvényeit, hűséges lesz, és közelebb fog kerülni Hozzá. De azzal, hogy elutasítja a Tízparancsolatot, az ember nagy távolságot teremt önmaga és Isten között.

Az Én Végső Küldetésem, amely elhozza az embernek az üdvösség gyümölcsét, sok Ajándékot hozott. Most azt szeretném, hogy ettől a naptól kezdve mindannyian, minden nap, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 33. Imáját *, és tartsatok magatoknál egy példányt az Élő Isten Pecsétjéről. Az emberek közül sokan, akik esetleg nem ismerik ezt a Küldetést, megkaphatják a Pecsét Védelmét, ha imádkozzátok értük ezt az imát.

Isten minden gyermeke, aki rendelkezik az Élő Isten Pecsétjével, védett lesz a nehézségekkel szemben, amelyek a Nagy Megpróbáltatás kibontakozásakor fognak bekövetkezni. Azért kérem ma ezt tőletek, mert nagy védelmet ígérek nektek a Keresztény Hit üldözőivel és a zavargásokkal szemben, melynek tanúi lesztek a Föld mind a négy sarkában. Arra kérlek benneteket, ne hagyjátok, hogy a félelem bármilyen formája megzavarja a szíveteket. Miközben arra vágyom, hogy Irgalmam által megmentsem az egész világot, most kijelentem, hogy ennek a Küldetésnek köszönhetően, ötmilliárd lelket fogok megmenteni. Kijelentem, hogy ez az egyike a legnagyobb Kegyelmeknek, melyet örökségként valaha is hagytam Isten gyermekeire a világ történetében.

Ugyanakkor azt is tudnotok kell, hogy le fogom rövidíteni a szenvedést, amelyet a fenevad fog okozni az emberiségnek: ilyen nagy az Én Irgalmam. De előbb Isten büntetésének lesztek tanúi, amint az már előre meg volt jövendölve, mely egy fontos része az ember végső megtisztulásának.

Bízzatok Bennem. Emeljétek fel a szíveteket, és ne féljetek soha a gonosztól és azoktól a gonoszságoktól, amelyeket rövidesen látni fogtok. Ha valóban hisztek Bennem, engedjétek, hogy az öröm eltöltse a lelketeket. Meg fogom menteni mindazokat, akik számára Irgalmamért könyörögtök, a Keresztes Imahadjárat Imáim által. Az egyetlen bűn, amelyet nem lehet megbocsátani, a Szentlélek elleni istenkáromlás örök bűne.

Ma van annak a napja, amikor Én ünnepélyesen megígérem, hogy elhozom az emberiség számára – az ötmilliárd lélek megmentése által – Királyságom szeretetét, békéjét és örömét.

Én szeretlek benneteket, és dédelgetlek mindnyájatokat. Nincs olyan dolog, amit meg ne tennék értetek, ha az megegyezik Isten Akaratával.  Mindössze csak kérnetek kell.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ennek-kuldetesnek-koszonhetoen-otmilliard-lelket-fogok-megmenteni

* https://masodikeljovetel.hu/vedelmem-pecsetje-meg-volt-jovendolve-amint-masodik-pecset-feltorettetik

 

———-
Igaz élet Istenben:

PAPJAITOKNAK IMÁRA VAN SZÜKSÉGE!
1992. február 13.

Igazságos dolog-e az újonnan megtért görög imacsoportot megsemmisíteni?
Igazságos-e, hogy egyik
pap elkergette és szétszórta őket, és ezért kénytelenek visszatérni abba a sivatagba, ahol egykor voltak?

Vassula, papjaitoknak imára van szüksége!

Uram, megengeded, hogy kiszárítson egy egész szőlőskertet? Te folyókká tetted a pusztaságot és a kiszáradt földet vízforrássá!

Vassula, papjaitoknak imára van szüksége!

Te eltöltötted gyümölcsöddel az éhezőt, Uram,
Te jóllakattad az éhezőt,
felemelted az elfáradtat,
a szegényt és a nyomorultat.
Örömet vittél a szenvedőnek,
és szereteteddel meggyógyítottad a beteget.
Vizet adtál azoknak,
akik majdnem szomjan haltak.
Ne hagyd el őket!

Nem hagyom el őket. Vassulám, papjaitoknak imára van szüksége! Bízzál bennem! Az Ecclesia új életre kel! Az én gyógyító balzsamom

A SZERETET.

De sokunkban nincs szeretet!

Az egész emberiségre ki fogom árasztani Lelkemet, megolvasztom a hajlíthatatlanok szívét, és tüzemben megtisztul gonoszságuk.

Uram, hadd merészeljek még valamit mondani!
Ahogy tudod, ezt a kis imacsoportot most megfélemlítette az a pap. Én magam nem vagyok méltó, nélküled elveszett vagyok, és a Te világosságod nélkül szinte elalszik a bennem pislákoló világosság…

Szíved még többet készül nekem mondani, fejezd be mondatodat leányom!

…az egység nem épülhet fel a görögkeleti papok nélkül. Az egységnek az a formája, amelyet Te kívánsz, nem tetszik nekik.

Pedig Vassulám, nekem egész listám van a nagylelkű emberekről. Példaképül fognak szolgálni e nemzedék számára. De legyen gondod erre a papra! Tiszteld papjaimat, ajánlj fel nekem engesztelő áldozatokat, és bátorítani foglak kegyelmeimmel. Bízd rám magad, és engedd, hogy időnként próbára tegyelek! Meg fogok gyógyítani minden hűtlenséget, amit szemem észrevesz. “

 
 
 

 

———-
Római katolikus:
2019-11-10

Évközi 32. vasárnapKezdőének:
Imádságom jusson színed elé, Uram, hajlítsd füledet kérésemre! (Zsolt 87,3)

Könyörgés:
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk
minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Makkabeusok második könyvéből
Isten feltámasztja övéit az örök életre.
A pogány Antiokhosz Epifánész uralkodása idején történt, hogy elfogtak hét testvért, anyjukkal együtt. A király arra akarta őket kényszeríteni, hogy egyenek a sertéshúsból, ezért korbáccsal és szíjjal verték őket.
Az egyikük, aki a többiek nevében is beszélt, ezt mondta: „Mit akarsz tőlünk kérdezni vagy megtudni? Mert készek vagyunk rá, hogy inkább meghaljunk, semmint megszegjük atyáink
törvényeit.” A második, amikor már végét járta, felkiáltott: „Te gonosztevő! Földi életünket elveheted, de a mindenség királya feltámaszt minket az örök életre, mert az ő törvényeiért halunk meg.”
Utána a harmadikat kínozták meg. Amikor nyelvét követelték, készségesen kinyújtotta, és a kezét is bátran odatartotta. Hősiesen mondta: „Az ég adta, de
törvényeiért kevésbe veszem. Remélem, újra visszakapom tőle.” Még a király és környezete is elámult az ifjú bátorságán, aki a kínokat ennyire semmibe vette.
Miután meghalt, ugyanilyen kínzásoknak vetették alá a negyediket. is. Amikor már-már halálán volt, így szólt: „
Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménybe, hogy ő feltámaszt minket. Ám a te számodra nincs feltámadás az életre.”
Ez az Isten igéje.
2Mak 7,1-2.9-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram. 15b. vers. (11. tónus)
Előénekes: Hallgasd meg, Uram, igaz ügyemet, * figyelj könyörgő szavamra.
Fogadd el imámat, * ajkam nem mond hamisságot.
Hívek: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
E: Ösvényedre tereld vissza léptemet, * hogy lábam meg ne inogjon.
Istenem, hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem, * fordítsd felém füledet, és hallgasd meg ajkam igéit.
H: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
E: Szárnyad árnyékában oltalmazz * a
gonoszoktól, akik szorongatnak.
Én azonban igazságban látom meg arcodat, * midőn felébredek, betölt engem színed látása.
H: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
Zsolt 16,1.5-6.8b és 15

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből
Erősítsen meg benneteket az Úr, hogy mindig a jót mondjátok és tegyétek!
Testvéreim!
Isten, aki szeretett minket, s kegyelmével állandó
vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk, vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban.
Végül, imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen és dicsőségre jusson, mint nálatok is, és hogy megszabaduljunk az ártó és
gonosz emberektől. A hit ugyanis nem mindenkié.
Az Úr azonban hűséges, megerősít benneteket, és megoltalmaz a
gonosztól. Bízunk az Úrban, hogy megtartjátok, amit meghagytunk nektek, és a jövőben is meg fogjátok tartani. Az Úr vezérelje szíveteket Isten szeretetére és krisztusi türelemre!
Ez az Isten igéje.
2Tessz 2,16-3,5

ALLELUJA
Jézus Krisztus az elsőszülött a holtak közül, * övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Jel 1,5a.6b – 5. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus a feltámadásban örök életet ad nekünk.
Abban az időben odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs
feltámadás, és megkérdezték tőle:
„Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Volt
hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt.
A
feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való
feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak.
Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.”
Ezek az evangélium igéi.”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-10


A HETEDIK PECSÉT 
1993. június 3. 


A világ ma visszautasítja Szívünket, Szent Édesanyád Szívét és az én Szentséges Szívemet. Ezek az idők, amelyekben éltek, az irgalom idői. Már elmondtam neked, hogy mi következik, amikor feltörik a hatodik pecsétet.3 Most figyelj és írd:

Közvetlenül azután, hogy a két Szív befejezte tanúságtételét4 fel fogom törni a hetedik pecsétet és azt egy félelemmel telt csend követi.5 Ebben a csendben a világi emberek azt gondolják, hogy diadalt arattak Szívünk felett. Örvendezni fognak és megünneplik ezt az eseményt, mert azt gondolják, hogy megszabadultak Szívünktől, akik szócsöveink által tettek tanúságot, mert amiről tanúskodtak, az bántotta fülüket, bántotta érdekeiket és gonosz szándékaikat. Akkor ezt a csendet hirtelen az én napom érkezése töri meg, és jaj a tisztátalannak! Jaj annak, aki nem bánja bűneit! Holttestük e sivatagban fog feküdni, amelyet ők maguk hoztak létre.

Angyalom akkor megtölti parázzsal a tömjénezőt, amelyet trónom és az oltár előtt kezében tart, és ledobja a Földre.6 És miközben mindenki ezt nézi, heves földrengés keletkezik, a Föld elemei tüzet fognak és szétolvadnak.7 Sokan elmenekülnek a hegyekbe, hogy elrejtőzzenek a barlangokban8 és a sziklák között. Felkiáltanak hozzám, de nem fogok figyelni rájuk. Próbára fognak tenni, káromolni fogják Szent Nevemet, és azt fogják mondani a hegyeknek9 és a szikláknak: „Omoljatok ránk és rejtsetek el a trónon ülőnek színe elől, és a Bárány haragja elől!” Mert eljön az én napom, és ki fogja túlélni? A túlélők10 térdre fognak borulni, félelem szállja meg őket, és csak engem, az Ő Istenüket fogják dicsérni… Majd ezután eljön az új Föld és az új Ég hozzátok.11 A világ országa az én országom lesz, és én fogok uralkodni minden szívben. A régi világ elmúlik.12 Lélek, uralmam a ti napjaitokban  fog megkezdődni.

1 A Szentlélekben való megnyugvás. Több alkalommal előfordult a találkozókon.
2 Lelkileg, a megtérésekben.
3 Az 1993. február 18-ki üzenetben.
4 Azt hiszem, azt jelenti, amikor az idő kész az Úr napja számára.
5 vö. Jel 8,1
6 vö. Jel 8,5
7 vö. Pt 3,12
8 vö. Jel 6,16
9 vö. Jel 6,16
10 vö. Jel 11,3
11 vö. Jel 11,15
12 vö. Jel 21,4

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum806.html


————

Ortodox (Görög keleti): 

“… 
14 Ez volt a harmadik alkalom, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halálból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21%3A1-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket! Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten pedig azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, s nem a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá.

17 Mi zsidók azért jöttünk Krisztushoz, hogy Isten számára elfogadhatók legyünk. Ekkor ismertük fel, hogy mi is bűnösök vagyunk. Talán ez azt jelenti, hogy Krisztus tesz minket bűnössé? Semmi esetre sem! 18 Hiszen ha újból felvenném magamra azt a köteléket, amelyet egyszer már levetettem, akkor lennék csak igazán törvényszegő! 19 Maga a Törvény vetett véget annak az életnek, amelyet a Törvény uralma alatt éltem. Meghaltam a Törvény számára, hogy attól kezdve Istennek éljek.

20 Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek, és meghaltam, s így ettől kezdve már nem a saját régi életemet élem, hanem Krisztus él bennem! Ezt az életet, amelyet most testben élek, az Isten Fiába vetett hit által élem, aki annyira szeretett engem, hogy önmagát áldozatul adta értem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat az irgalmas samáriai utazóról

25 Egyszer Jézushoz jött egy törvénytanító, hogy próbára tegye, és ezt kérdezte tőle: „Mester, mit kell tennem, hogy örök életet kapjak?”

26 Jézus megkérdezte tőle: „Mi van megírva a Törvényben? Hogyan értelmezed?”

27 Az így válaszolt: „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel;[a] és úgy szeresd az embertársadat, mint saját magadat!”[b]

28 „Jól válaszoltál. Ezt tedd, és élni fogsz!” — mondta Jézus.

29 A törvénytanító azonban igazolni akarta magát, és tovább faggatta Jézust: „De hát ki számít az embertársamnak?”

30 Jézus erre egy történettel válaszolt: „Egyszer egy ember Jeruzsálemből Jerikóba utazott. Útközben rablók támadták meg, akik kifosztották, s még a ruháját is elvették, megverték, majd félholtan otthagyták. 31 Nemsokára arra ment egy pap, de mikor meglátta a sebesültet, kikerülte, és otthagyta. 32 Később egy lévita ment arra. Mikor meglátta a sebesültet, ő is átment az út másik oldalára, és otthagyta. 33 Később arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta a sebesültet, megsajnálta. 34 Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte. Ezután feltette a saját szamarára, elvitte egy vendégfogadóba, és ott ápolta tovább. 35 Másnap a fogadó gazdájának két ezüstpénzt adott, és azt mondta neki: »Gondoskodj erről az emberről, és amit ezen felül még ráköltesz, megfizetem, amikor visszajövök.«

36 Mit gondoltok, a három közül melyik volt igazi embertársa annak, akit kiraboltak?”

37 A törvénytanító így válaszolt: „Az, aki megsajnálta és segített rajta.”

Jézus azt mondta: „Igazad van, menj, és kövesd a példáját!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10:25-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/10

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
——-
 
 
 
——–
Tóra:
“… 

31 Géházi előbb ért oda, és Elizeus pálcáját a fiú arcára tette, de az nem éledt föl, s nem adott semmi életjelet. A szolga visszament és jelentette: „Uram, a fiú nem éledt föl.”

32 Elizeus bement a házba, s látta, hogy a gyermek valóban halott, és éppen az ő ágyán fekszik! 33 Senkit nem engedett a szobába, becsukta az ajtót, és imádkozott az Örökkévalóhoz. 34 Majd ráfeküdt a gyermekre, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére helyezte, s ekkor a gyermek teste fölmelegedett. 35 Azután Elizeus fölkelt, járkált a szobában le s föl. Másodszor is ráfeküdt a gyermekre, aki ekkor hétszer tüsszentett, majd kinyitotta a szemét.

36 Elizeus szólította Géházit, hogy hívja az asszonyt, s amikor az odajött, ezt mondta neki: „Itt a fiad, vidd magaddal!” 37 Az pedig Elizeus lábához borult, majd elvitte a fiát.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kings+4:1-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–

https://www.hebcal.com/sedrot/vayera

Ennek a Küldetésnek köszönhetően, ötmilliárd lelket fogok megmenteni

Igazság Könyve:
2014. november 9. vasárnap, 15:20

Drága szeretett leányom, mindaz, amit valaha is tenni szerettem volna az volt, hogy megmentsem Isten gyermekeinek a lelkét. Örök Atyám mindig arra vágyott, hogy úgy szeressék Őt gyermekei, ahogyan Ő szereti őket.

Még akkor is, amikor elsőszülöttje elutasította Szeretetét, szeretett Atyám ennek ellenére megalkotta a Tízparancsolatot, hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy az Ő Törvényei szerint éljen. Az ember vágya mindig az kell, hogy legyen, hogy Mesterét szolgálja, de ahhoz, hogy ezt megtegye, szeretnie kell fivéreit és nővéreit. Azáltal, hogy betartja Isten Törvényeit, hűséges lesz, és közelebb fog kerülni Hozzá. De azzal, hogy elutasítja a Tízparancsolatot, az ember nagy távolságot teremt önmaga és Isten között.

Az Én Végső Küldetésem, amely elhozza az embernek az üdvösség gyümölcsét, sok Ajándékot hozott. Most azt szeretném, hogy ettől a naptól kezdve mindannyian, minden nap, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 33. Imáját, és tartsatok magatoknál egy példányt az Élő Isten Pecsétjéről. Az emberek közül sokan, akik esetleg nem ismerik ezt a Küldetést, megkaphatják a Pecsét Védelmét, ha imádkozzátok értük ezt az imát.

Isten minden gyermeke, aki rendelkezik az Élő Isten Pecsétjével, védett lesz a nehézségekkel szemben, amelyek a Nagy Megpróbáltatás kibontakozásakor fognak bekövetkezni. Azért kérem ma ezt tőletek, mert nagy védelmet ígérek nektek a Keresztény Hit üldözőivel és a zavargásokkal szemben, melynek tanúi lesztek a Föld mind a négy sarkában. Arra kérlek benneteket, ne hagyjátok, hogy a félelem bármilyen formája megzavarja a szíveteket. Miközben arra vágyom, hogy Irgalmam által megmentsem az egész világot, most kijelentem, hogy ennek a Küldetésnek köszönhetően, ötmilliárd lelket fogok megmenteni. Kijelentem, hogy ez az egyike a legnagyobb Kegyelmeknek, melyet örökségként valaha is hagytam Isten gyermekeire a világ történetében.

Ugyanakkor azt is tudnotok kell, hogy le fogom rövidíteni a szenvedést *, amelyet a fenevad fog okozni az emberiségnek: ilyen nagy az Én Irgalmam. De előbb Isten büntetésének lesztek tanúi, amint az már előre meg volt jövendölve, mely egy fontos része az ember végső megtisztulásának.

Bízzatok Bennem. Emeljétek fel a szíveteket, és ne féljetek soha a gonosztól és azoktól a gonoszságoktól, amelyeket rövidesen látni fogtok. Ha valóban hisztek Bennem, engedjétek, hogy az öröm eltöltse a lelketeket. Meg fogom menteni mindazokat, akik számára Irgalmamért könyörögtök, a Keresztes Imahadjárat Imáim által. Az egyetlen bűn, amelyet nem lehet megbocsátani, a Szentlélek elleni istenkáromlás örök bűne.

Ma van annak a napja, amikor Én ünnepélyesen megígérem, hogy elhozom az emberiség számára – az ötmilliárd lélek megmentése által – Királyságom szeretetét, békéjét és örömét.

Én szeretlek benneteket, és dédelgetlek mindnyájatokat. Nincs olyan dolog, amit meg ne tennék értetek, ha az megegyezik Isten Akaratával.  Mindössze csak kérnetek kell.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ennek-kuldetesnek-koszonhetoen-otmilliard-lelket-fogok-megmenteni

*

“… 20 Imádkozzatok, hogy ez a menekülés ne télen, se ne szombaton történjen! 21 Akkor olyan nehéz és keserves időszakot kell átélnetek, amilyen még nem volt a világ kezdete óta, és nem is lesz többé. 22 Ha Isten le nem rövidítené azt az időszakot, bizony senki sem élné túl, de a választottai kedvéért megrövidíti azt az időt.

23 Ha akkor valaki azt mondja nektek: »Nézzétek, itt a Messiás!«, vagy: »Ott van!« — ne higgyetek neki! 24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták lépnek fel, akik nagy csodákat és jeleket[a] tesznek, hogy félrevezessék, ha lehet, még a választottakat is. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+24%3A20-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

ld még:

” those days will be shortened * see 1:24 ”

The Rapture – on before Nissan 1, 2020?

https://www.youtube.com/watch?v=w1wiLx5iL7U&t=84m

 

———-
Igaz élet Istenben:

A HETEDIK PECSÉT 
1993. június 3. 

Uram?

ÉN VAGYOK. Add át nekem terhedet, gyermekem!

Fáj a fülem a gonoszok üvöltésétől. Rosszakaratú nyelvük hazugságot hazugságra mond rólam.

Egy napon elém kell állniuk vádlóidnak!… Én a te oldaladon állok, nem vetted észre? Minden vádjuk éppúgy semmivé lesz, ahogy a víz felszívódik. Kelj fel! Kelj fel, és tedd kezedet a betegre, és meg fogom gyógyítani. Beszélj! És szájadból jövő szavaim hangjától lelkük karomba omlik.1 Támaszkodj rám! Az én békémet adtam neked, lakozz tehát ebben a békében! Ne félj most! … lásd,

én vagyok a Feltámadás,

de e világ ura a halál. Ne vádold üldözőidet, hogy ne ítéljelek meg téged is az ítélet napján. Szenvedésem lelke! Én az Úr, mutatom meg neked azokat a lépéseket, amelyeket kínszenvedésem alatt tettem. Mivel nekem szolgálsz, engem kell követned. Mit szeretnél, hogy mondjak neked? Talán, hogy „kövess engem, de ne az én lábam nyomában?” Ez nem lehetséges, mert aki engem szolgál, az az én véres lábnyomomat követi… Az én ujjam érintésével támasztod fel a halottakat.2 Akik még mindig nem látják csodáimat, azok mellett elhaladt országom. Barátom, kis barátom, lásd hogy már eddig milyen sok mennyei mannával tápláltalak! És én, a te Istened, továbbra is táplálni foglak. Egyetlen ember sem tolhatja félre kezemet szájad elől. Én leszek a te Erőd, hogy törékenységed által véghez vigyem tervemet. Országomra készítelek fel mindannyiotokat. Írd:

A világ ma visszautasítja Szívünket, Szent Édesanyád Szívét és az én Szentséges Szívemet. Ezek az idők, amelyekben éltek, az irgalom idői. Már elmondtam neked, hogy mi következik, amikor feltörik a hatodik pecsétet.3 Most figyelj és írd:

Közvetlenül azután, hogy a két Szív befejezte tanúságtételét4 fel fogom törni a hetedik pecsétet és azt egy félelemmel telt csend követi.5 Ebben a csendben a világi emberek azt gondolják, hogy diadalt arattak Szívünk felett. Örvendezni fognak és megünneplik ezt az eseményt, mert azt gondolják, hogy megszabadultak Szívünktől, akik szócsöveink által tettek tanúságot, mert amiről tanúskodtak, az bántotta fülüket, bántotta érdekeiket és gonosz szándékaikat. Akkor ezt a csendet hirtelen az én napom érkezése töri meg, és jaj a tisztátalannak! Jaj annak, aki nem bánja bűneit! Holttestük e sivatagban fog feküdni, amelyet ők maguk hoztak létre.

Angyalom akkor megtölti parázzsal a tömjénezőt, amelyet trónom és az oltár előtt kezében tart, és ledobja a Földre.6 És miközben mindenki ezt nézi, heves földrengés keletkezik, a Föld elemei tüzet fognak és szétolvadnak.7 Sokan elmenekülnek a hegyekbe, hogy elrejtőzzenek a barlangokban8 és a sziklák között. Felkiáltanak hozzám, de nem fogok figyelni rájuk. Próbára fognak tenni, káromolni fogják Szent Nevemet, és azt fogják mondani a hegyeknek9 és a szikláknak: „Omoljatok ránk és rejtsetek el a trónon ülőnek színe elől, és a Bárány haragja elől!” Mert eljön az én napom, és ki fogja túlélni? A túlélők10 térdre fognak borulni, félelem szállja meg őket, és csak engem, az Ő Istenüket fogják dicsérni… Majd ezután eljön az új Föld és az új Ég hozzátok.11 A világ országa az én országom lesz, és én fogok uralkodni minden szívben. A régi világ elmúlik.12 Lélek, uralmam a ti napjaitokban  fog megkezdődni.

1 A Szentlélekben való megnyugvás. Több alkalommal előfordult a találkozókon.
2 Lelkileg, a megtérésekben.
3 Az 1993. február 18-ki üzenetben.
4 Azt hiszem, azt jelenti, amikor az idő kész az Úr napja számára.
5 vö. Jel 8,1
6 vö. Jel 8,5
7 vö. Pt 3,12
8 vö. Jel 6,16
9 vö. Jel 6,16
10 vö. Jel 11,3
11 vö. Jel 11,15
12 vö. Jel 21,4

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum806.html



———-
Római katolikus:
11-09A lateráni bazilika felszentelése

Amikor ez az ünnep nem vasárnapra esik, az evangélium előtt csak egy olvasmányt olvasunk, bármelyiket választva az itt következők közül

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Láttam a templomból fakadt vizet, és akikhez eljutott ez a víz, meggyógyultak.
Száműzetésünk huszonötödik esztendejében az Úr eljött isteni látomásban, és egy angyal odavezetett a jeruzsálemi templom kapuja elé. Láttam, hogy a küszöb alól víz fakadt, a ház keleti oldalán, keletre nézett ugyanis a templom főbejárata. A víz az épülettől jobbra folyt le, az oltártól dél felé. Azután az angyal kivitt az északi kapun, s a külső kapun kívül fekvő útra vezetett, amely keletre visz. És íme, jobbról forrás tört elő!
Kísérőm így szólt: „A keleti vidék felé indul ez a víz, tehát keletre, onnét majd lehömpölyög a sivatag felé; a sivatagtól zúg tovább le a Holt-tengerig. Ez a víz a sós tengervizet is egészségessé teszi. Amerre árad e folyó, minden lény élni fog! Ahová eljut ez a víz, igen sok lesz a hal; amit csak öntöz e folyó, minden virulni fog! A folyó mentén mindkét parton sok gyümölcsfa nő: lombjuk le nem hull, és gyümölcsük nem fogy el. Havonként érik friss gyümölcsük, mert vizük a szentélyből fakad, gyümölcsük étel, lombjuk pedig orvosság lesz.”
Ez az Isten igéje.
Ez 47,1-2.8-9.12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét. (Vö. 5. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Isten az erőnk és menedékünk, * biztos segítségünk, mikor minket szorongatnak.
Ezért nem félünk, ha megrendül a föld alattunk, * és a hegyek elmerülnek a mély tengerbe.
Hívek: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét.
E: A folyók ágai vidítják Isten városát, * a fölséges Isten szent hajlékát.
Meg nem inog, mert Isten lakja, * kora hajnaltól oltalmazza.
H: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét.
E: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.
Jöjjetek és lássátok az Úrnak tetteit, * melyeket végbevitt az egész földön.
H: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét.
Zsolt 45,2-3.5-6.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Ti Isten temploma vagytok!
Testvéreim!
Ti Isten épülete vagytok. Mint bölcs építőmester az Istentől nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapokat; de más épít rá. Ügyeljen azonban mindenki, hogyan épít rá! A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki sem rakhat.
Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? És aki Isten templomát lerontja, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az!
Ez az Isten igéje.
1Kor 3,9c-11.16-17

ALLELUJA
Az Úr mondja: † Kiválasztottam és megszenteltem ezt a helyet, * hogy benne legyen nevem mindörökre! 2Krón 7,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus saját teste templomáról beszélt.
Abban az időben mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?”
Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!”
A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?”
Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 2,13-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-09

“JAHVE MEGLÁTOGATOTT
1992. január 16.  

Ó Uram, nem találok Szavakat dicséretedre, mégis szeretnék szólni Hozzád!Jahve:   Segítek neked. Írd!

Jahve meglátogatott.
Mint szélroham
úgy emelt fel Lelke,
és megmutatta nekem
Arcát.
Gyengédséget, szeretetet
és végtelen jóságot
fedett fel előttem,
majd elárasztott áldásokkal
és mannát kínált bőséggel,
hogy megosszam testvéreimmel.
Járt velem a feledés földjén,
lentről, a holtak közül
vett fel.
Azok közül emelt fel,
akik elfelejtették őt,
és visszaadta lelkemnek az emlékezetet.
Ó Uram, Jahve, mily hálás vagyok!
Legyen rajtunk, Uram,
a Te szelídséged!
Legyen áldott Jahve
mindörökre!
Amen.

És most leányom, mögötted vannak az éjszaka rémei.
ÉN VAGYOK előtted.
Biztonságban hazavezetlek oda, ahová tartozol! ”

 

 

————

Ortodox (Görög keleti): 

12 Mivel mi ebben a nagyobb dicsőségben reménykedünk, teljesen nyíltan és félelem nélkül szólunk. 13 Nem úgy viselkedünk, mint Mózes, aki eltakarta az arcát, hogy Izráel népe ne láthassa a rajta ragyogó dicsőséget, se azt, amikor az elhalványul, és végleg eltűnik.14 De Izráel népének gondolkodása valóban elsötétült, és megmerevedett. Mind a mai napig, amikor csak olvassák az ószövetségi Írásokat, befedi a szívüket az a „takaró” — s az nem is tűnik el onnan, csak akkor, ha az Úrhoz fordulnak. 15 Igen, mindmáig, amikor csak Mózes Törvényét olvassák, ez a „takaró” borul az értelmükre. 16 Amikor azonban az Úrhoz fordulnak, az a „takaró” eltűnik, 17 mivel az Úr a Szellem, ahol pedig az Úr Szelleme, ott a szabadság.18 Mi azonban mindannyian fedetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét. Eközben pedig az Úr Szelleme által fokozatosan átváltozunk, egyre jobban hasonlítunk őhozzá, és dicsőségről-dicsőségre jutunk.”https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+3%3A12-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A megszállott fiút megszabadítja

37 Másnap, amikor a hegyről lejöttek, hatalmas tömeg várta Jézust. 38 A tömegből valaki ezt kiáltotta: „Mester! Kérlek, jöjj, és nézd meg a fiamat, mert ő az egyetlen gyermekem! 39 Időnként egy gonosz szellem ragadja meg, a fiú fölsikolt, rángatózik, és habzik a szája. Csak nehezen távozik el tőle, miután meggyötörte. 40 Kértem a tanítványaidat, hogy űzzék ki a fiamból, de nem sikerült nekik.”

41 Jézus így válaszolt: „Milyen hitetlen és romlott ez a nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom?! Meddig szenvedjelek el még titeket? Hozd ide a fiad!”

42 Amikor a fiú közelebb lépett, a gonosz szellem a földre dobta, és megrángatta. Jézus azonban ráparancsolt a gonosz szellemre, meggyógyította a fiút, és visszaadta az apjának. 43 Az emberek megukon kívül voltak a csodálkozástól, amikor látták Isten hatalmas erejét megnyilvánulni.

Jézus a közelgő haláláról beszél

Amíg a többiek még azon csodálkoztak, amit Jézus tett, ő ezt mondta a tanítványainak:”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9:37-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/09

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

————–

 
——–
Tóra:

Az Örökkévaló meglátogatja Ábrahámot

18.1 Később az Örökkévaló ismét megjelent Ábrahámnak, aki akkoriban Mamré tölgyesében táborozott.

A déli hőség idején Ábrahám éppen a sátra bejárata előtt ült, amikor fölnézett, és látta, hogy három férfi áll a sátra előtt. Eléjük sietett, tisztelettel a földre borult, majd ezt mondta: „Uram, kérlek, ne kerüld el szolgád házát! Legyetek a vendégeim! Hadd hozzak egy kis vizet, hogy megmossátok lábatokat! Pihenjetek meg kissé e fa árnyékában! Hozok egy falat kenyeret, hogy felfrissüljetek, mielőtt tovább indultok, ha már erre visz az utatok!”

„Legyen úgy, ahogy mondtad” — válaszolták a férfiak.

Akkor Ábrahám besietett Sárához a sátorba, és azt mondta: „Sietve készíts három adag finomlisztből lepényt a vendégeinknek!” Majd a csordához sietett, kiválasztott egy szép fiatal borjút, a szolgájára bízta, hogy hamar vágja le, és készítsen belőle ételt. Azután vette az elkészített húst, sajtot, tejet, és felszolgálta vendégeinek. Amíg a vendégek ettek, Ábrahám szolgálatkészen ott állt mellettük a fa alatt.

Azután az egyik vendég megkérdezte: „Ábrahám, hol van Sára, a feleséged?”

„Itt van, bent a sátorban” — felelte Ábrahám.

10 „A megfelelő időben[a] visszajövök hozzád, és a feleségednek, Sárának fia lesz” — mondta a vendég.

Sára eközben a sátor bejáratánál hallgatózott.

11 Ebben az időben már Ábrahám és Sára is igen megöregedett. Sára régen túl volt már azon a koron, amikor valakinek gyermeke születhet. 12 Ezért hitetlenkedve nevetett magában, és ezt gondolta: „Ugyan, ez lehetetlen! Öreg vagyok én már ehhez! Meg a férjem is megöregedett.”

13 Ekkor az Örökkévaló megkérdezte Ábrahámtól: „Miért nevetett Sára? Miért gondolja, hogy ő már túl öreg ahhoz, hogy gyermeket szüljön? 14 Vajon van-e valami lehetetlen az Örökkévaló számára? A megfelelő időben visszajövök hozzád, és akkor már fia lesz Sárának!”

15 Sára azonban megijedt, és letagadta: „Nem is nevettem!” — mondta.

„De bizony nevettél!” — mondta az Örökkévaló.

Ábrahám közbenjár Sodomáért

… “

 

Elizeus és az özvegyasszony olajos korsója

Történt egyszer, hogy a próféták közösségéből[a] az egyik próféta meghalt. Az özvegye Elizeushoz fordult, és elpanaszolta: „Uram, tudod, hogy a férjem, a te szolgád tisztelte és félte az Örökkévalót. Azonban meghalt, és adósságot hagyott ránk. A hitelezője pedig most a két fiamat akarja elvinni, hogy adósrabszolgái legyenek, mivel nem tudom kifizetni a férjem tartozását.”

Elizeus ezt kérdezte: „Hogyan tudnék segíteni rajtatok? Mi van a házadban?”

„Nincs egyebem, csak egy korsó olaj” — válaszolta az asszony.

„Jól van — mondta Elizeus —, akkor menj haza, és kérj kölcsön a szomszédaidtól mindenféle üres edényeket, amennyit csak tudsz! Azután zárkózz be a házadba a fiaiddal együtt, és töltsd meg az üres edényeket a korsódból! Amelyik megtelt, azt állítsd félre.”

Az asszony így is tett. Bezárkózott a fiaival együtt, akik a keze alá adogatták az edényeket, ő meg sorra megtöltötte valamennyit. Amikor már mind megtelt, mondta a fiának: „Add ide a következő üres korsót!”

„Nincs több, már mind megtelt” — felelte az. Ekkor a korsóból sem folyt tovább az olaj.

Az asszony ekkor visszament az Isten emberéhez, Elizeushoz, és elmondta, mi történt. Ő pedig ezt tanácsolta: „Eredj, add el az olajat, és fizesd ki a tartozást. Ami marad, abból meg élhettek a fiaiddal együtt.”

Elizeus szava szerint a meddő asszonynak fia születik

Elizeus időnként megfordult Súnem városában. Élt ott egy jómódú asszony a férjével, aki többször is vendégül látta a prófétát. Ezért, ha arra járt, Elizeus mindig betért hozzájuk. Egy idő múlva az asszony megkérte a férjét: „Nézd, látom, hogy ez az Elizeus, aki időnként nálunk vendégeskedik, Isten szent embere. 10 Építsünk a számára egy kis vendégszobát az emeleten,[b] és tegyünk oda ágyat, asztalt, széket és mécsest. S ha ezután megint erre jár, hadd szálljon meg nálunk abban a szobában!” Így is lett.

11 Egyszer Elizeus éppen ebben a szobában szállt meg, és lefeküdt az ágyra pihenni. 12-13 Majd ezt mondta a szolgájának, Géházinak: „Hívd ide a vendéglátónkat, ezt a súnemi asszonyt. De előbb kérdezd meg tőle, mivel viszonozhatnánk szívességét, hiszen olyan nagy szeretettel gondoskodik rólunk! Akarja-e, hogy szóljunk érdekében a királynak vagy a hadsereg vezérének?”

Géházi hívta az asszonyt, aki megállt Elizeus előtt, és azt mondta: „Uram, én békességben élek a nemzetségem között.” — majd elment.

14 Elizeus azt kérdezte Géházitól: „Mégis, mit lehetne tenni érte?”

Géházi válaszolt: „Úgy tudom, nincs fia, és a férje már öreg.”

15 „Hívd csak ide megint!” — mondta Elizeus.

Az asszony ismét megállt az ajtóban, 16 Elizeus pedig ezt mondta neki: „Egy év múlva ilyenkor már a saját kicsi fiadat ringatod a karodban!”

„Jaj, uram, te Isten embere vagy, ne hitegess engem ilyen lehetetlen dologgal!”

17 Egy idő múlva az asszony várandós lett, és az Elizeus által mondott időben valóban fiút szült.

Elizeus föltámasztja a halott fiúcskát

18 A fiúcska fölcseperedett, s egy nap kiment az apjához a mezőre, ahol éppen gabonát arattak. 19 Egyszer csak azt mondta az apjának: „Jaj, nagyon fáj a fejem! Jaj, a fejem!”

Az apja szólt az egyik szolgájának: „Vidd a gyereket az anyjához!”

20 A szolga haza is vitte a gyermeket, akit az anyja az ölébe fektetett. Azonban a gyermek déltájban meghalt. 21 Az anya ekkor fölvitte, és lefektette az Isten emberének ágyára, majd becsukta az ajtót, és elment.

22 Azután szólt a férjének: „Kérlek, adj mellém egy szolgát és egy szamarat, hogy sietve az Isten emberéhez menjek! Hamarosan visszajövök.”

23 „De hiszen nincs ma sem Újhold ünnepe sem Szombat, miért mész hozzá?” — kérdezte a férje.

„Minden rendben lesz!” — mondta az asszony.

24 Fölnyergelte a szamarat, és azt mondta a szolgájának: „Azonnal induljunk! Hajtsd az állatot, ahogy lehet! Csak akkor lassíts, ha mondom.”

25 Elmentek a Kármel-hegyre, az Isten emberéhez, Elizeushoz, aki már távolról észrevette, hogy közelednek.

„Nézd! Az a súnemi asszony közeledik — mondta Elizeus a szolgájának, Géházinak —, 26 szaladj csak eléje, s kérdezd meg, jól van-e,[c] s hogy van a férje és a fia!”

Géházi eléje is ment, de az asszony csak annyit mondott neki: „Jól vagyunk.”

27 Nem állt meg, amíg az Isten emberéhez nem ért a hegyen. A földre borult előtte, és megragadta a lábát. Amikor Géházi el akarta zavarni az asszonyt, Elizeus rászólt: „Hagyd csak, mert nagyon el van keseredve, az Örökkévaló pedig eltitkolta előlem, hogy miért.”

28 Akkor az asszony ezt mondta Elizeusnak: „Uram, én nem kértem, hogy fiam szülessen! Nem azt mondtam neked, hogy ne hitegess?!”

29 Akkor Elizeus elküldte Géházit az asszony házához: „Indulj hamar, siess, meg ne állj! Ha találkozol valakivel, még csak ne is köszönj neki! Ha valaki köszön neked, ne válaszolj! Menj, és tedd a pálcámat a fiú arcára!”

30 De a fiú anyja ezt mondta Elizeusnak: „Uram, esküszöm az Örökkévalóra és a te életedre, hogy nem megyek innen haza nélküled!”

Így hát Elizeus is elindult, és követte az asszonyt a házához.

31 Géházi előbb ért oda, és Elizeus pálcáját a fiú arcára tette, de az nem éledt föl, s nem adott semmi életjelet. A szolga visszament és jelentette: „Uram, a fiú nem éledt föl.”

32 Elizeus bement a házba, s látta, hogy a gyermek valóban halott, és éppen az ő ágyán fekszik! 33 Senkit nem engedett a szobába, becsukta az ajtót, és imádkozott az Örökkévalóhoz. 34 Majd ráfeküdt a gyermekre, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére helyezte, s ekkor a gyermek teste fölmelegedett. 35 Azután Elizeus fölkelt, járkált a szobában le s föl. Másodszor is ráfeküdt a gyermekre, aki ekkor hétszer tüsszentett, majd kinyitotta a szemét.

36 Elizeus szólította Géházit, hogy hívja az asszonyt, s amikor az odajött, ezt mondta neki: „Itt a fiad, vidd magaddal!” 37 Az pedig Elizeus lábához borult, majd elvitte a fiát.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kings+4:1-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–

https://www.hebcal.com/sedrot/vayera

Nektek imádkoznotok kell minden bűnösért, mert a sötétség megvakítja őket az Igazsággal szemben.

Igazság Könyve:
2014. augusztus 21. csütörtök, 16:25

 

Drága gyermekeim, amikor egy ember üldöz egy másik embert, és szenvedést okoz neki, Isten Lelke nem tud megmaradni az üldöző lélekben, mivel abban a gonosz lakozik. Amikor egy ember üldöz egy másikat, és bántalmazza őt mind lelkileg, mint pedig szellemileg, majd indokolván tettét azt mondja, hogy ő Isten Igéjét védelmezi, tudnotok kell, hogy ez a legnagyobb bűn, mivel ez Isten Istenségét sérti.

Senkinek sincs joga bántalmazni másokat Isten Nevében, mert ezt Fiam, Jézus Krisztus nem tűrné el, és nem engedné meg soha. Ahogy a világban egyre csak növekszik a csapások száma, ugyanígy fogják elnézni azok szörnyű bűneit, akik Krisztus ellen vétkeznek. Mindenféle ürüggyel elő fognak hozakodni, csakhogy gonosz tetteiket igazolják, de közülük egyik sem fog megmenekülni a Büntetéstől, mely Isten Üdvözítő Tervében szerepel. Amennyiben valaki egy másik lélekre gonosz dolgokat szór, annak az embernek felelnie kell bűneiért, melyeket Isten, az Ő Teremtményei és minden gyermeke ellen elkövetett

….

Nektek imádkoznotok, imádkoznotok, imádkoznotok kell minden bűnösért, mert a sötétség megvakítja őket az Igazsággal szemben. A világ Igazság nélkül teljes sötétségbe merülne. Imádkozzatok, drága gyermekeim, hogy ellen tudjatok állni annak a rútságnak, amelyet a bűn eredményez az életetekben. Imádkozzatok azokért, akik Isten gyermekeit üldözik, hogy szeretetre és együttérzésre találjanak a szívükben mások iránt.

Imádkozzatok a lelkek üdvösségéért, különösen azokért, akik megengedték, hogy a gyűlölet beárnyékolja a szívüket, és akiknek a leginkább szükségük van Isten Irgalmára.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja”

 
 



———-
Igaz élet Istenben:
TISZTELJÉTEK A MENNYORSZÁG KIRÁLYNŐJÉT!

 
—–
Római katolikus:
08-22Boldogságos Szűz Mária királynő

Ennek az emléknapnak saját olvasmányai vannak.
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Gyermek születik és Fiú adatik nekünk.
A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál árnyékának országában laknak, azoknak nagy világosság támad. Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogy aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják. Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetörted, mint Midián idejében.

Mert gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet a jog és az igazság által megerősít és megszilárdít mostantól fogva mindörökké. Ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete.
Ez az Isten igéje.
Iz 9,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké! (2. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, ti, szolgái, * dicsérjétek az Úr nevét!
Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
Hívek: Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
E: Dicsértessék az Úr neve, * napkelettől napnyugatig.
Fölséges az Úr minden nép fölött, * dicsősége magasabb az egeknél.
H: Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
E: Ki olyan, mint a mi Istenünk, † aki a magasságban trónol, * lehajol, hogy letekintsen az égre és a földre.
H: Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
E: Az elhagyottat a porból magához vonja, * fölemeli a szegényt a sárból,
hogy odaültesse a gazdagok közé, * népének gazdagjai közé.
H: Legyen áldott az Úr neve * most és mindörökké!
Zsolt 112,1-2.3-4.5-6.7-8

ALLELUJA
Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van véled, * áldottabb vagy te minden asszonynál. Lk 1,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten feltárta örök tervét Mária előtt, hogy őt választotta a Megváltó anyjának.
Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez.
Az angyal azonban folytatta: Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél!
Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni!
Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni.
Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-22

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Páltól és Timóteustól, aki testvérünk a Krisztusban. Én, Pál, a Krisztus Jézus apostola vagyok, mert Isten ezt így akarta.

Isten gyülekezetének szól ez a levél, amely Korinthusban él, és Isten szent népének egész Akhájában.

Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

Hálát adok Istennek értetek

Áldott legyen az Isten — Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja —, akinek irgalma bőséges, és aki minden vigasztalás és bátorítás forrása. Ő biztat és bátorít bennünket minden bajban, hogy mi is meg tudjunk vigasztalni és erősíteni másokat, amikor ők vannak bajban. Ugyanúgy bátorítjuk őket, ahogyan Isten is megerősített bennünket. Mert amilyen bőségesen kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, ugyanolyan bőséges megerősítést is kapunk Krisztus által. Amikor bajok vesznek körül bennünket, az a ti megerősödésetek és üdvösségetek miatt van. Amikor viszont bátorítást kapunk, az is a ti javatokra szolgál, és nektek is vigasztalást jelent, hogy legyen erőtök türelmesen elviselni ugyanazokat a szenvedéseket, amelyek minket is érnek. Biztosak vagyunk benne, hogy amint a szenvedéseinkben társaink vagytok, úgy a vigasztalásunkból is részesedni fogtok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+1:1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…43 Igazán mondom nektek: Isten Királyságát el fogják venni tőletek. Olyan népnek adják majd, akik a Királysághoz méltó gyümölcsöket teremnek. 44 Aki erre a kőre ráesik, az összetörik, akire pedig ez a kő rázuhan, azt szétzúzza.”[a]

45 A főpapok és a farizeusok ekkor megértették, hogy Jézus róluk mondta ezt a jelképes történetet. 46 Ezért szerették volna letartóztatni, de féltek az emberektől, akik Jézust prófétának tartották.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+21:43-46&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

“2014. augusztus 18. hétfő, 18:47


A világ a nagy változások küszöbén áll, és mindaz, amit Isten megjövendölt, be fog következni. Mindaz, amiről azt mondta, hogy meg fog történni, az meg fog történni. És bár Én prófétákat küldtem hozzátok, hogy figyelmeztessenek benneteket, de ti még most sem hallgattok rájuk. Ti sok magán-kinyilatkoztatást elutasítottatok, amelyek azért adattak a világnak, hogy felkészítsék az emberiséget.

Nektek imádkoznotok kell, hogy a világ pusztításának a mértéke csökkenjen, mert ha a jövőbe látnátok, Irgalomért könyörögve vetnétek magatokat a Lábaim elé. Azok, akiknek nem sikerült életben tartaniuk Isten Igéjét földi Egyházaimban, lelkek millióinak elvesztéséért lesznek felelősek, akik egyébként megmenekülhettek volna.

Szégyelljétek magatokat – akik sajátotoknak mondotok Engem – amíg egyfelől az Igazság egy részét hirdetitek, másfelől pedig átkoztok Engem. A fájdalom és a bánat, amelyet a bűnök miatt, meg az embernek a Teremtőjétől való elszakadása miatt kell elviselnem, a végéhez közeledik, mert az Én Időm itt van. Tudnotok kell, hogy a lelkekért folytatott utolsó csatában, amint a gonoszság fokozódik, Isten büntetése a tízszerese lesz annak, mint amit a gonosz emberek okoznak az ő testvéreiknek. Ne Szeretetemtől féljetek, hanem Ítéletemtől.

Jézusotok”

A világ a nagy változások küszöbén áll 



———-
Igaz élet Istenben:
“…
Mondom nektek, nem volt hiábavaló szenvedésetek. Az Atya látja mindezt és számon tartja minden ember cselekedetét. Szodomának és Gomorrának nem lesz olyan rossz sora, mint azoknak, akik üldözték Szentlelkemet.
Maradjatok ezért ébren, mert senki sem tudja eljövetelemnek óráját és napját. Királyotok hamarosan el fog jönni. Akit oly sokáig vártatok, hirtelen jön el közétek. Bátorság! Szeretteim! A Sátán füstje valóban behatolt szentélyembe, de melyik füst marad meg örökké?
Szentlelkem leheletével el fogom oszlatni, el fogom űzni ezt a füstöt, és az alvilág semmilyen tekintélye vagy ereje sem lesz képes közbelépni. Azért jövök, hogy tüzet hozzak a Földre, és sorra megtisztítsam a nemzeteket.
Légy áldott!

Legyetek mindig óvatosak azon megosztottságotokkal szemben, amelyeknek tanúi vagytok a világban

Igazság Könyve:
2014. augusztus 13. szerda, 16:03

 

Drága szeretett leányom, a Sátán dühe még sosem volt ennyire erős, mivelhogy ő Isten gyermekeinek mindenféle szenvedést okoz a világ minden sarkában. Minél nagyobb a szakadás, annál erősebb az ő jelenléte és befolyása. Önmagában azonban ő tehetetlen, és csak egyedül befolyásának köszönhető az, hogy ilyen ördögi üldöztetést tud gyakorolni azokra, akik megnyílnak számára. Minél több lelket kerít hatalmába, annál rosszabb az üldöztetés, és annál jobban kínozza őket. Amikor a Hozzám hűséges emberek lehetővé teszik számára, hogy zűrzavart és kétségbeesést keltsen a szívükben, akkor ez a legrosszabb fajta méreg, amit kiáraszt. Ezért aztán egymás ellen fordulnak, harcolnak és megoszlanak, míg csak el nem pusztítják egymást.

Legyetek mindig óvatosak azon megosztottságotokkal szemben, amelyeknek tanúi vagytok a világban, legyen az bár a politikában, a vallásban vagy követőim között, mert az mindig a fenevad kikötőjében fog meggyökerezni, akinek az emberiség fölötti uralkodása most már véget ért. Ő azonban egy pillanatra sem fog meghátrálni terve megvalósításában: hogy elpusztítson minden Irántam, Jézus Krisztus iránti hűséget.

Csak akkor fogtok az Engem való megkérés kegyelemére találni: hogy vezesselek át benneteket ezen a kanyargós aknamezőn, amikor úgy fogadjátok el Igémet, ahogyan azt most nektek adom.

Senki sem elég erős közületek ahhoz, hogy leküzdje a gonosz befolyását.  A napi rendszeres ima nélkül, melyben Segítségemért könyörögtök, képtelenek lesztek továbbra is szorosan Mellettem maradni. De amikor Én ilyen kegyelmeket árasztok rátok, ti bátrakká váltok, és lesz elég erőtök ahhoz, hogy hűségesek maradjatok Hozzám. Az Igazság csak így tud megtartani benneteket.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/legyetek-mindig-ovatosak-azon-megosztottsagotokkal-szemben-amelyeknek-tanui-vagytok-vilagban

———-
Igaz élet Istenben:
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum624.html

—–
Római katolikus:
2019-08-1319. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Mózes átruházza Józsuéra a vezéri hatalmat.
Élete végén Mózes a nép elé állt, és ezt a beszédet mondta: „Százhúsz esztendős vagyok, nehezemre esik a járás-kelés, meg azt is mondta nekem az Úr: »Nem mehetsz át a Jordán folyón.«
(Ezért, népem:) Az Úr, a te Istened megy át előtted a folyón, színed elől eltörli ezeket a nemzeteket, úgyhogy örökükbe léphetsz.
Előtted megy át Józsue is, miként az Úr megmondotta. Úgy fog cselekedni az Úr ezekkel a népekkel, mint Szehonnal és Óggal, az amorreusok királyaival és azok földjével cselekedett: meg fogja semmisíteni őket. Éppen azért, ha őket is kezetekbe adja, úgy tegyetek velük, ahogy parancsoltam nektek! Férfiasan viselkedjetek, legyetek bátrak!Ne féljetek és ne rettegjetek, ha meglátjátok őket, mert az Úr, a ti Istenetek, vezérel majd benneteket. Nem fog elhagyni, és nem feledkezik meg rólatok.”
Mózes ezután magához hívta Józsuét, és így szólt hozzá az egész nép előtt: Légy erős és bátor, mert te viszed be ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért az Úr, hogy atyáiknak adja, és te osztod ki nekik örökségül. Az Úr, aki vezérel titeket, veled lesz, és nem hagy el téged. Ne félj tehát, és ne rettegj!”
Ez az Isten igéje.
MTörv 31,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr osztályrésze * az ő népe lett. (9a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Az Úr nevét hívom segítségül, * magasztaljátok Istenünket,
mert tökéletes minden műve, * és igazságos minden útja.
Hívek: Az Úr osztályrésze * az ő népe lett.
E: Emlékezz csak a régi időkre, * vedd sorra az egyes nemzedékeket.
Kérdezd atyádat, és ő megtanít, * vagy őseidet, ők majd elmondják neked!
H: Az Úr osztályrésze * az ő népe lett.
E: Amikor a Mennyben lakó szétválasztotta a népeket, * amikor különválasztotta Ádám fiait,
és kijelölte a népek határait, * Izraelt is, fiainak száma szerint:
H: Az Úr osztályrésze * az ő népe lett.
E: Az Úr osztályrésze lett az ő népe, * Jákob az ő kimért öröksége.
Vezére az Úr volt egyedül, * és idegen isten nem volt vele.
H: Az Úr osztályrésze * az ő népe lett.
MTörv 32,3-4a.7.8.9 és 12

ALLELUJA
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, * mert szelíd vagyok és alázatos szívű! Mt 11,29ab

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Gyermeki lelkület nélkül nem juthatunk be a mennyek országába.
A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?”
Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek
országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be.
Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.
Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek.
Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,1-5.10.12-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-13


2014. augusztus 13. szerda, 14:39
….

Mennyire elszomorít engem, amikor a nevemet arra használják, hogy sértegessék Jézus Krisztus Igéjét, az emberiség egyetlen Üdvözítőjét. Összezavarodottság fog erőt venni a „Máriás” csoportjaimon, így azok kételkedni kezdenek majd azokban a figyelmeztetésekben, amelyekkel kapcsolatosan azt az utasítást kaptam, hogy La Saletteben és Fatimában bemutassam azt a világnak. Az emberek mellőzni fogják azt, amit mondtam, és azt fogják hinni, hogy a szóban forgó próféciák egy másik alkalommal, a távoli jövőben fognak bekövetkezni.

Amikor a zűrzavar kitör, és amikor az Atyám Könyvében foglalt Tant átírják, és azt úgy mutatják be a világnak, mintha hiteles lenne, csak azok fogják megérteni az Igazságot, akik a valódi tisztánlátás kegyelmével rendelkeznek. Nektek kitartóan kell imádkoznotok Fiam Egyházának túléléséért, az Ő földi Testéért, hogy ne dobják Őt félre, és ne vessék oda a kutyáknak. Amikor ez a nap elérkezik, Isten Igazságossága közbe fog lépni, és az emberiség meg fogja végre érteni, hogy milyen érzés a sötétségben elmerülni. Az a nap, amelyen Isten Világossága kialszik, az az idő lesz, amikor minden úgy fog beteljesedni, ahogyan az meg volt jövendölve.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-la-salette-i-es-fatimai-profeciak-beteljesedesenek-ideje-nagyon-kozel-van

——
Ortodox (Görög keleti): 

Salamon bölcs mondásai

10.1 Ezek Salamon bölcs mondásai.

A bölcs fiú örömet szerez apjának,
az ostoba fiú pedig
szomorúságot anyjának.
A csalással szerzett vagyon mit sem ér,
de az igazságosság megszabadít a haláltól.

Az Örökkévaló megadja, amit az igazságosak kívánnak,
de megakadályozza, hogy a gonoszok kívánsága teljesüljön.
A lusta ember elszegényedik,
a szorgalmas pedig meggazdagodik.
Az értelmes fiú aratáskor begyűjti a termést,
a haszontalan pedig átalussza az aratást.

Az emberek áldják, aki igazságos,
míg a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat leplezi.
Az igaz ember nevét áldva emlegetik,
de a gonosz nevét átokként használják.

A bölcs szívű engedelmeskedik a parancsnak,
az istentelen beszédű pedig elbukik.
Aki igazságosan él, az biztonságban lakik,
de aki görbe utakon jár, azt rajtakapják.
10 Aki rosszindulatú és alattomos, az bajt okoz,
az istentelen beszédű pedig elbukik.[a]
11 Az igazságos ember beszéde élet forrása,
de a gonoszok beszéde csak erőszakosságukat takargatja.

12 A gyűlölet felszítja a viszályt,
de a szeretet minden vétket befed.
13 Az értelmes ember beszédében bölcsességet találsz,
az esztelen hátának pedig verés való.
14 A bölcsek a szívükben gyűjtik a tudást,
az ostobák pedig kifecsegik, és bajt hoznak magukra.
15 A gazdag embert vagyona védi,
a szegényt pedig nincstelensége teszi tönkre.
16 Az igazságos ember jövedelme az életet szolgálja,
de amit a bűnös szerez, abból újabb bűnök származnak.
17 Aki elfogadja a figyelmeztetést,
az maga is az élet útját mutatja másoknak,
aki pedig elutasítja az intést,
másokat is félrevezet.
18 Aki hazugsággal takarja el gyűlöletét,
s aki rágalmat terjeszt, ostoba mind a kettő.

31 Az igaz ember szája bölcsességet mond,
de a gonosz nyelvűt kipusztítják a Földről.
32 Az igaz ajka kedvesen szól,
de a gonosz szája csak bajt okoz.”
11.1 Az Örökkévaló utálja a hamis mérleget,
de kedvére vannak a pontos mérősúlyok.
A kevélységgel a megszégyenülés,
az alázatossággal pedig a bölcsesség jár együtt.
Az igazságszeretőket becsületességük vezeti,
a hűtleneket pedig becstelenségük teszi tönkre.
Semmit sem ér a vagyon az ítélet napján,
de aki szereti az
igazságot — az megmenti őt a haláltól.
Az
igazságosan élő embernek
az
igazságosság készít egyenes utat,
de aki romlott,
a saját gonoszsága miatt bukik el.
Aki szereti az
igazságot, azt megmenti az igazság,
a hűtleneket pedig a saját mohó kívánságuk ejti csapdába.
Mikor meghal az istentelen, reménye is meghal,
szertefoszlik minden, amiben bízott.
Az
igazságszerető embert kimentik a bajból,
helyette az istentelen kerül bele.
A képmutató a beszédével teszi tönkre embertársát,
az igazat pedig megmenti tudása.
10 Ha virulnak az igazak,
örül a város,
s mikor a gonoszokat kigyomlálják belőle,
ujjong a város, és lakói vigadnak.

11 Az igazságszerető emberek felvirágoztatják,
a gonoszok beszéde pedig lezülleszti a várost.
12 Aki megvetéssel beszél a másikról, esztelen,
aki pedig értelmes, inkább hallgat.”

2014. augusztus 13. szerda, 14:39

Drága gyermekeim, A La Salette-i és a Fatimai * próféciák beteljesedésének ideje nagyon közel van. Nem szabad félnetek ezektől az időktől, hanem inkább öleljétek át ezeket, mert tudnotok kell, hogy Atyám Szövetsége úgy fog végre beteljesedni, ahogy annak lennie kell. Az antikrisztus végül helyet foglal majd Fiam Egyházában a Földön, és semmi sem fogja megakadályozni, hogy ez megtörténjen. Sokan tagadni fogják majd a próféciákat, amelyeket kinyilatkoztattam a világnak, és ők ezt a saját felelősségükre fogják tenni. Azok, akik nem hajlandók elfogadni a világnak adott figyelmeztetéseket, és Isten ellenségeit követik, veszélynek teszik ki a lelküket, és éppen ezekért a félrevezetett lelkekért kérem, hogy buzgón imádkozzatok.

A harc jelenleg az emberi nemért és Isten minden gyermekének az üdvösségéért folyik, és nagyon sok kárt okoznak mindazoknak, akik szilárdan kiállnak mindazon Igazságok mellett, amelyeket Fiam nyilatkoztatott ki a világ számára. Ti nem vehettek el soha egy részt sem az Ő Igéjéből vagy a Szent Bibliából, hogy aztán odadobjátok azt valaminek a javára, amelyről azt gondoljátok, hogy számotokra sokkal kényelmesebb. Az Igazságot soha nem könnyű elfogadni, mert félelmet kelthet még a legbátrabb és legmerészebb Keresztények szívében is. Az Igazságot mindig elutasították, és amikor a töviseket Fiam, Jézus Krisztus Szent Fejére helyezték, a papok és a vének éppen abban az időpontban a templomban imádkoztak, dicsőítve Istent, miközben a pribékeik átkozták Őt, amint meghalt a Kereszten. Így volt ez akkor és így lesz ez most is, amikor a világ Isten Igéje ellen lázad, kiforgatván és fejre állítván azt. Arra buzdítalak benneteket, drága gyermekek, hogy fogadjátok el az Igazságot, mert ez lesz az az eszköz, melynek segítségével sokkal könnyebben tudtok majd haladni az Új Korszak Királysága felé. Ha nem fogadjátok el, amit most nektek mondanak, sok lélek tévedésbe fog esni, és megöleli a fenevadat. Fiam ellenségeit bálványozván, ők fel fognak adni minden egyes polgárjogot és szabadságot, míg végül a gonosznak át fogják adni a lelküket.

….”
———-
Igaz élet Istenben:
1999. június 21.Leányom, 1 úgy tűnik, mintha időnként magamat ismételném, pedig ez is egy módja annak, hogy lelkedet gyarapítsam és lassanként, szelíden a szentség felé segítsem. Meg kell ugyanis világítanom bizonyos kijelentéseimet előtted, és lelkedet a bölcsesség mélységeibe kell vezetnem, hogy megismerj engem. Miután átadtad nekem, a te Istenednek azt a részt 2, amit kértem tőled, elhalmozlak kegyelmemmel az Egyház javára.Semmi sem vész kárba abból, amit leírtam, minthogy az Egyház eleget fog tenni a bennefoglalt igényeknek. Királyi bőkezűséggel neveltelek, éspedig nem azért, mert méltónak találtalak, hanem mert kegyelmem szabad adománya révén hívtalak meg, és igazságosságomban adom e kegyelmeket. Senki sem elég ártatlan és méltó arra, hogy ilyen királyi bőkezűséggel bánjak vele. ….”

Ne féljetek, mert amikor az ilyen bűntettek elkövetésével, igazságtalanul vádolnak benneteket, az Enyéim vagytok – mindnyájan az Enyémek.

Előző levelemben írtam már nektek, hogy ne legyen semmi közötök a szexuális bűnökben élő emberekhez. 10 De ezt nem úgy értettem, hogy semmiféle kapcsolatot ne tartsatok a jelenlegi világ embereivel, akik szexuális bűnökben élnek, pénzimádók, becsapják egymást, és bálványokat imádnak. Hiszen, ha tőlük teljesen el akarnátok zárkózni, akkor ki kellene mennetek a világból. 11 Azt írtam nektek, hogy ne vállaljatok közösséget az olyan emberrel, aki magát Krisztusban a testvéreteknek mondja, mégis szexuális bűnökben él, vagy a pénz a mindene, vagy bálványokat imád, vagy káromkodik, vagy részeges, vagy csaló. Az ilyennel még csak ne is egyetek együtt!

12-13 Nem az én dolgom, hogy ítéletet mondjak a gyülekezeten kívüliekről. Ti is csak azok felett bíráskodhattok, akik a gyülekezethez tartoznak. A többieket majd Isten fogja megítélni. Az Írás azt mondja: Űzzétek ki magatok közül a gonosz embert![b]

A hívők közötti vitás ügyek megoldása

6.1 Ha közületek valakinek vitás ügye van a hívő testvérével, hogyan merészel a polgári bíróságra menni? Hiszen azok ott a bíróságon nem ismerik Istent! Nem szégyellitek magatokat? Miért nem Isten népe elé viszitek az ügyet? Nem tudjátok, hogy egyszer majd Isten népe fogja a világot kormányozni? Akkor közönséges dolgokban mennyivel inkább illetékesek vagytok helyesen ítélni! Nem tudjátok, hogy angyalok felett kell majd uralmat gyakorolnunk? Mennyivel inkább ítélhetünk hát közönséges ügyekben. Amikor mindennapi dolgokban vannak vitáitok, miért fogadtok el bírónak olyanokat, akiknek semmi közük a helyi gyülekezethez? Szégyelljétek magatokat! Hát nincs köztetek egyetlen bölcs ember sem, aki a testvérek közötti vitában igazságos ítéletet tudna hozni? Inkább a hitetlenek bírósága elé mentek, hogy előttük vitatkozzon testvér a testvérrel?

Egyáltalán, már az is szégyen és vereség, ha az egyik testvér a másik ellen a bírósághoz fordul panaszával. Miért nem tűritek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem viselitek el, ha valaki kárt okoz nektek? Ehelyett ti magatok vagytok igazságtalanok, és kárt okoztok a másiknak, aki ráadásul hitben a testvéretek.

9-10 Vagy talán nem tudjátok, hogy igazságtalan emberek nem vehetnek részt Isten Királyságában? Ne csapjátok be magatokat! Isten Királyságában nem vehetnek részt a szexuális bűnökben élők, vagy bálványimádók, vagy házasságtörők, vagy prostituáltak, vagy homoszexuálisok, vagy tolvajok, vagy pénzimádók, vagy részegesek, vagy káromkodók, vagy csalók. 11 Pedig néhányan ilyenek voltak közületek is. Isten azonban megtisztított, a maga számára elkülönített, és elfogadott benneteket az Úr Jézus Krisztus nevében és Istenünk Szelleme által.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igazság Könyve:

2014. július 28. hétfő, 21:00

Drága szeretett leányom, amikor Isten gyermekeire tekintek, fellobban a Szívem a Szeretettől, mely oly gyöngéd, akár egy újszülött csecsemő iránt, vagy éppen egy száz éves ember iránt. Nincs különbség a kettő között. Ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok, Atyám Szent Akarata szerint voltatok gondosan édesanyátok méhébe szőve. Látjátok, mindaz, ami a kezdettől a végsőkig megteremtetett – ami volt, és ami még lesz –, minden Isten Szent Akarata szerint történik. Így attól függetlenül, hogy kik vagytok, milyen megpróbáltatást kell elszenvednetek, milyen megaláztatást kell elviselnetek, amikor a faji hovatartozásotok, hitetek, nemetek vagy bőrszínetek miatt kivetnek benneteket a társadalomból, tudnotok kell, hogy ti mindnyájan értékesek vagytok Isten Szemében. A bűn az egyetlen dolog, amely elválaszt benneteket Istentől.

Közöttetek azok az üldözöttek, akik élik a Szeretetemet és Szenvedésemet. A ti szenvedésetek az Enyém. Én a magányosokat és a szerencsétleneket keresem fel, akiknek szörnyű megkülönböztetést kell elszenvedniük – társadalmatok számkivetettjeit -, először őket vonzom Magamhoz. Rájuk árasztom ki elsőként Nagy Kegyelmemet. Amikor mások elutasítanak benneteket ebben az életben, és kegyetlen megvetéssel bánnak veletek, akkor tudnotok kell, hogy Én veletek Vagyok. Nektek a Kálvária Keresztje adatott, és áldottak vagytok, annak ellenére, hogy talán ezt másképpen gondoljátok. A ti sorsotok az Én sorsom. Földi Életem során elszenvedtem a hátrányos megkülönböztetést. Kigúnyoltak, rágalmaztak, és azzal vádoltak Engem, hogy erkölcstelen, hazug és eretnek vagyok.

Ne féljetek, mert amikor az ilyen bűntettek elkövetésével, igazságtalanul vádolnak benneteket, az Enyéim vagytok – mindnyájan az Enyémek.  Én pedig a tietek Vagyok.

Szeretett Jézusotok”


—–
Római katolikus:
07-29Szent Márta

Ennek az emléknapnak saját olvasmányai vannak

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten.
Testvéreim!
Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van! Mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy éljünk általa. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte Fiát bűneinkért engesztelésül.
Szeretteim! Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és szeretete tökéletes lesz bennünk. Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő pedig bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Mi láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút, mint a világ Üdvözítőjét. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban az Isten benne marad, és ő is az Istenben. Megismertük a szeretetet, amelyet Isten helyezett belénk, és hittünk benne. Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten őbenne.

Ez az Isten igéje.
1Jn 4,7-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! (2a. vers. – 4. g tónus)
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11

ALLELUJA
Én a világ világossága vagyok –, mondja a mi Urunk. * Aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12 – 4 g. tónus.

Vagy:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.
Abban az időben a zsidók közül sokan jöttek Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.
Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni!” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”
Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!”
Ezek az evangélium igéi.

Vagy:
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézust egy Márta nevű asszony látta vendégül; Mária a jobbik részt választotta.
Abban az időben Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 11,19-27 vagy Lk 10,38-42″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-29

 
 
 
2014. július 27. vasárnap, 15:15

Az emberiség a bűnnek köszönhetően tökéletlen, jóllehet minden ember Annak a képmására lett teremtve, Aki életet adott neki. Mint olyan, mihelyt a bűn ostora megsemmisül, minden férfi, nő és gyermek testben és lélekben újra tökéletes lesz. Amikor Isten ellenségei száműzetnek, és amikor a test és a lélek tökéletlensége többé már nem gördít akadályt az ember és Isten közé, akkor minden Eggyé válik Atyámban. Az Új Királyság, melyet a Menny és a Föld fog alkotni, eggyé fog válni. Az ember eggyé válik Istenben Általam, Egyszülött Fia által, és Atyám e világgal kapcsolatos Terve befejeződik.

Ti sohasem érezhetitek magatokat tökéletesnek, mert amíg a bűn létezik, az mindig az Istentől való elszakadás okozója lesz. De eljön az idő, amikor minden fájdalom, mely a Földet mételyezi, el lesz söpörve. A szeretet és az öröm fogja beborítani a Földet, és egy tökéletes világ fogja felcserélni mindazt, ami szennyezett és romlott.

Csak ekkor fog Isten minden Alkotása újból teljessé válni.

Jézusotok”

 

——
Ortodox (Görög keleti): 

Előző levelemben írtam már nektek, hogy ne legyen semmi közötök a szexuális bűnökben élő emberekhez. 10 De ezt nem úgy értettem, hogy semmiféle kapcsolatot ne tartsatok a jelenlegi világ embereivel, akik szexuális bűnökben élnek, pénzimádók, becsapják egymást, és bálványokat imádnak. Hiszen, ha tőlük teljesen el akarnátok zárkózni, akkor ki kellene mennetek a világból. 11 Azt írtam nektek, hogy ne vállaljatok közösséget az olyan emberrel, aki magát Krisztusban a testvéreteknek mondja, mégis szexuális bűnökben él, vagy a pénz a mindene, vagy bálványokat imád, vagy káromkodik, vagy részeges, vagy csaló. Az ilyennel még csak ne is egyetek együtt! ….

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…54 Visszatért a saját városába, és ott is tanított a zsinagógában. Mindenki nagyon csodálkozott rajta, és ezt kérdezgették egymástól: „Honnan szerzett ilyen bölcsességet és csodatevő erőt? 55-56 Hiszen ez csak az ács fia! Ismerjük az egész családját: anyját, Máriát, és a testvéreit, Jakabot, Józsefet, Simont és Júdást, meg a húgait, akik mind itt élnek közöttünk! Honnan vette hát ezt a bölcsességet és a csodatevő erőt?” 57 Ezért nem fogadták el Jézust, hanem visszautasították és elfordultak tőle.

Jézus ekkor ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik, csak a saját városában és családjában nem.”

58 Ebben a városban nem is tett sok csodát, mert nem hittek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13:54-58&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/07/29

Kigúnyoltak, rágalmaztak, és azzal vádoltak Engem, hogy erkölcstelen, hazug és eretnek vagyok

Igazság Könyve:
2014. július 28. hétfő, 21:00

 

Drága szeretett leányom, amikor Isten gyermekeire tekintek, fellobban a Szívem a Szeretettől, mely oly gyöngéd, akár egy újszülött csecsemő iránt, vagy éppen egy száz éves ember iránt. Nincs különbség a kettő között. Ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok, Atyám Szent Akarata szerint voltatok gondosan édesanyátok méhébe szőve. Látjátok, mindaz, ami a kezdettől a végsőkig megteremtetett – ami volt, és ami még lesz –, minden Isten Szent Akarata szerint történik. Így attól függetlenül, hogy kik vagytok, milyen megpróbáltatást kell elszenvednetek, milyen megaláztatást kell elviselnetek, amikor a faji hovatartozásotok, hitetek, nemetek vagy bőrszínetek miatt kivetnek benneteket a társadalomból, tudnotok kell, hogy ti mindnyájan értékesek vagytok Isten Szemében. A bűn az egyetlen dolog, amely elválaszt benneteket Istentől.

Közöttetek azok az üldözöttek, akik élik a Szeretetemet és Szenvedésemet. A ti szenvedésetek az Enyém. Én a magányosokat és a szerencsétleneket keresem fel, akiknek szörnyű megkülönböztetést kell elszenvedniük – társadalmatok számkivetettjeit -, először őket vonzom Magamhoz. Rájuk árasztom ki elsőként Nagy Kegyelmemet. Amikor mások elutasítanak benneteket ebben az életben, és kegyetlen megvetéssel bánnak veletek, akkor tudnotok kell, hogy Én veletek Vagyok. Nektek a Kálvária Keresztje adatott, és áldottak vagytok, annak ellenére, hogy talán ezt másképpen gondoljátok. A ti sorsotok az Én sorsom. Földi Életem során elszenvedtem a hátrányos megkülönböztetést. Kigúnyoltak, rágalmaztak, és azzal vádoltak Engem, hogy erkölcstelen, hazug és eretnek vagyok.

Ne féljetek, mert amikor az ilyen bűntettek elkövetésével, igazságtalanul vádolnak benneteket, az Enyéim vagytok – mindnyájan az Enyémek.  Én pedig a tietek Vagyok.

Szeretett Jézusotok”

 

LE FOGOK HAJOLNI A HALDOKLÓKHOZ
1997. április 3.

Béke Ura!
Őrködj lelkem felett,
és légy védelmem
a farkasok ellen, melyek üldöznek engem,
mert hirdetem csodáidat
és mert hirdetem
házad iránti szeretetemet.
Szabadítsd ki lábamat
hálóikból és kelepcéikből!
Fordulj felém,
látod, mint sokasodnak a farkasok?
Látod kegyetlenségüket?
Hangos kiáltással ítélnek el engem
és szemed láttára darabokra tépnek.
Hamis vádakat eszelnek ki ellenem
és szájukat vádlásomra nyitják.
Ne bánkódj miattuk, veled vagyok! Az én békémet és az én szeretetemet adom neked.

—–
Római katolikus:
2019-07-28Évközi 17. vasárnapKezdőének:
Szent hajlékában lakik az Isten; az egyetértőket házába fogadja, ő ad népének hatalmat és erőt. (Zsolt 67,6-7.36)

Könyörgés:
Istenünk, benned bízók oltalmazója, aki nélkül semmi sem szent, semmi sem állandó: áraszd ránk bőséges irgalmadat, hogy irányításoddal úgy használjuk a mulandó javakat, hogy szívünk már most a maradandókhoz ragaszkodjék. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Ábrahám könyörög az Úrhoz, hogy ne pusztítsa el Szodoma és Gomorra városát.
Ábrahámnak megjelent az Úr, és így szólt hozzá: „Szodoma és Gomorra bűne már égbe kiált, és igen súlyossá lett. Lemegyek hát, és megnézem, hogy valóban úgy viselkedtek-e, ahogyan hozzám szállt az ellenük szóló panasz szava, vagy sem; tudni akarom.”
Ekkor az Úr kíséretében levő két férfi Szodoma felé indult, de Ábrahám megállt az Úr előtt. Azután Ábrahám közelebb lépett, és megszólalt: „Valóban el akarod pusztítani az igazakat a gonoszokkal? Talán ötven igaz is akad a városban. Igazán a vesztüket akarod? Nem kegyelmezel meg inkább a helységnek az ötven igazért, aki ott lakik? Távol legyen tőled, hogy az igazakat megöld a gonoszokkal együtt, és az igazaknak meg a gonoszoknak így egyenlő legyen a sorsuk. Ez nem méltó hozzád! Te az egész föld bírája, ne tennél igazságot?!”
Az Úr így válaszolt: „
Ha ötven igazat találok Szodoma városában, értük megkegyelmezek az egész helységnek.”
Ábrahám folytatta és így szólt: „Ha már egyszer elkezdtem, hadd szóljak Uramhoz, ámbár csak por és hamu vagyok. Lehet, hogy öt még hiányzik az ötven igazhoz. Az öt miatt elpusztítod az egész várost?” Az Úr így válaszolt: „Nem pusztítom el, ha legalább
negyvenöt igazat találok benne.”
Erre Ábrahám folytatta beszédét: „De lehet, hogy csak
negyven van.” Az Úr ezt felelte: „Negyven miatt sem fogom megtenni.”
Ő újra így szólt: „Ne haragudj, Uram, ha beszélek, de lehet, hogy csak
harmincan lesznek.”
Ezt válaszolta: „Ha harmincat találok, akkor sem teszem meg.” Ábrahám aztán újra szólt: „Nos, ha már egyszer bátorkodtam Urammal beszélni: Mi lesz, ha csak
húszat találsz?”
Az Úr így felelt: „Húszért is
megkímélem.”
Ő folytatta: „Ne haragudj rám, Uram, ha még egyszer szólok: Lehet, hogy csak
tízen vannak.” Ezt válaszolta: „Tíz kedvéért is megkímélem a várost.”
Ez az Isten igéje. 

Ter 18,20-32

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
A mennyei Atya – Krisztussal együtt – minket is életre támaszt
Testvéreim!
A keresztségben Jézus Krisztusba temetkeztetek el, és benne fel is támadtatok annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta.
Titeket tehát, akik bűneitek és testi körülmetéletlenségetek következtében halottak voltatok, vele együtt életre keltett. Megbocsátotta minden bűnünket. A következményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte.
Ez az Isten igéje.
Kol 2,12-14

ALLELUJA
A fogadott fiúság Lelkét kaptátok, * általa szólítjuk Istent Atyának. Vö. Róm 8,15bc – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus imádkozni tanítja apostolait. Az állhatatos imádság meghallgatást nyer.
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk:
„Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom.« De az kiszól: »Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.«
Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki?
Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,1-13″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-28

 

——
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus megjelenik a tanítványainak

36 Még be sem fejezték, amikor hirtelen maga Jézus jelent meg közöttük, és a szokásos módon köszönt nekik: „Békesség!”

37 Ettől nagyon megrémültek, és félelmükben azt hitték, hogy valamilyen szellemet látnak. 38 De Jézus bátorította őket: „Miért vagytok összezavarodva? Miért nem hisztek a szemeteknek? 39 Nézzétek meg a kezemet és lábamat! Érintsetek meg, és győződjetek meg róla, hogy valóban én vagyok az! A szellemeknek nincs sem húsa, sem csontja, de amint látjátok, nekem van.”

40 S ezzel megmutatta nekik a kezeit és lábait. 41 De azok örömükben még mindig nem tudták elhinni, hogy valóság, amit látnak, és csak csodálkoztak. Ekkor Jézus megkérdezte: „Van itt valami ennivaló?” 42 Akkor adtak neki egy darab sült halat, 43 s ezt Jézus a szemük láttára megette.

44 Azután ezt mondta: „Látjátok, erről beszéltem nektek, amíg veletek voltam! Szükséges volt, hogy minden beteljesedjen, amit megírtak rólam Mózes Törvényében, a próféták könyveiben és a zsoltárokban!”

45 Ezután megvilágosította a tanítványok értelmét, hogy értsék az Írásokat. 46 Majd ezt mondta nekik: „Az Írásokban ez áll: a Messiásnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel fog támadni a halálból. 47-48 Ti láttátok, hogy ez megtörtént! Tanúk vagytok erre. Ezért menjetek és az én nevemben hirdessétek mindenkinek, hogy bűneikre bocsánatot nyerhetnek. Hirdessétek, hogy térjenek vissza Istenhez, változtassák meg gondolkodásukat és akkor Isten is megbocsát nekik. Kezdjétek itt, Jeruzsálemben, és mondjátok el mindenkinek az egész világon! 49 Én pedig el fogom küldeni hozzátok, akit Atyám megígért nektek, de amíg azt a mennyei erőt meg nem kapjátok, maradjatok itt, Jeruzsálemben!”

Jézus visszatér a Mennybe

50 Ezután Jézus kivezette a tanítványait Jeruzsálemből, mejdnem egészen Betániáig. Ott felemelte a kezét, és megáldotta őket, 51 közben felemelkedett és eltávolodott tőlük. Így vitték fel őt a Mennybe. 52 A tanítványok imádták Jézust, és nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. 53 Mindig a Templom területén tartózkodtak, dicsérték és áldották Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A36-53&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Különböző ajándékokat kaptunk aszerint, hogy Isten mire adott nekünk kegyelmet. Használjuk hát ezeket! Ha például valaki a prófétálás ajándékát kapta, akkor a hite mértéke szerint használja ezt az ajándékot! Aki a gyakorlati dolgokban való szolgálat ajándékát kapta, azzal szolgáljon! Aki a tanítás ajándékát, az tanítson! Aki a biztatás és bátorítás ajándékát kapta, az biztassa és bátorítsa a többieket! Aki az adakozás ajándékát kapta, az adakozzon egyszerűen és tiszta szívvel! Aki azt az ajándékot kapta, hogy vezető legyen, az végezze szorgalmasan a feladatát! Aki azt kapta, hogy a szenvedőkkel jót tegyen, az tegye ezt jókedvűen és barátságosan!

A bennetek lévő isteni szeretet képmutatás nélkül jusson érvényre! Gyűlöljetek minden gonoszságot, viszont ragaszkodjatok ahhoz, ami jó! 10 Testvéri szeretettel szeressétek egymást, és a másik testvérnek mindig adjatok nagyobb tiszteletet, mint amit tőle vártok! 11 Ha dolgozni kell, ne lustálkodjatok, a Szent Szellem tüze lobogjon bennetek, hiszen az Urat szolgáljátok! 12 A reménység töltsön be örömmel! Legyetek türelmesek és kitartók, ha nehézségek vesznek körül! Állandóan imádkozzatok! 13 Isten népét segítsétek adományaitokkal, ha szükségük van rá! Gyakoroljátok a szíves vendéglátást!

14 Még azokat is áldjátok, akik üldöznek vagy zaklatnak titeket! Ne kívánjatok nekik semmi rosszat, hanem áldjátok őket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+12:6-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus meggyógyít egy béna férfit

9.1 Ezután Jézus beszállt egy bárkába, átkelt a tavon, és a saját városába ment. Ott néhányan egy béna férfit vittek hozzá hordágyon. Jézus látta azoknak a hitét, akik hordozták a beteget, ezért odafordult a bénához: „Bízzál fiam, a bűneid meg vannak bocsátva!”

Ezt hallotta néhány törvénytanító is, akik egymás között így tanakodtak: „Ez az ember Istent gyalázza!”

Mivel Jézus tudta, hogy mit gondolnak, ezt mondta nekik: „Miért gondoltok ilyen rosszat? Mi könnyebb? Azt mondani, hogy meg vannak bocsátva a bűneid, vagy azt, kelj fel, és menj el? Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazást kapott, hogy itt a földön megbocsássa a bűnöket.” Ekkor a beteghez fordulva így szólt: „Kelj fel, fogd a hordágyat, és menj haza!” Ekkor a férfi felkelt, és hazament. Amikor látta ezt az összegyűlt sokaság, félelem és csodálat töltötte el őket, és dicsőítették Istent, aki ilyen nagy hatalmat adott az embernek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+9:1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/07/28

Amikor bíztok bennem, annak mentesnek kell lennie minden feltételtől (&161.)

Igazság Könyve:

2014. július 23. szerda, 17:04

Drága szeretett leányom, a bizalom egy nagyon könnyen félreérthető kifejezés, amikor az a Velem való kapcsolatotokra vonatkozik. Bízni nem egy könnyű dolog, mert az ember bűnös, és így bármikor visszaélhet a bizalommal, még azokkal szemben is, akiket szeret.

Bízni Bennem, nagy erőfeszítést követel a lélek részéről. Amikor bíztok bennem, annak mentesnek kell lennie minden feltételtől és kikötéseitektől. Amikor azt mondjátok, hogy szerettek Engem, akkor annak több szakasza van. Az első szakasz: a hit és a szeretet mindaz iránt, amit tanítottam nektek, és azért Aki Én Magam Vagyok. A második szakaszt a Tanításaim iránti szeretet és a Velem való mély együttérzés ihleti. A harmadik szakasz akkor következik be, amikor teljes egységben vagytok Velem, amikor érzitek Szeretetemet, Fájdalmamat, Szomorúságomat, és megértitek – anélkül, hogy tudnátok az okát –, hogy valójában mit jelent Isten igaz gyermekének lenni. Ez annak elismerését jelenti, hogy Én Vagyok a Kezdet és a Vég, és hogy minden Tőlem származik.

Amikor nyílt szívvel, egy gyermekhez hasonlóan szerettek Engem, akkor feltétel nélkül fogtok Engem szeretni. Tudni fogjátok, hogy a segítségetekre jövök, amikor úgy érzitek, hogy minden reménytelen; tudni fogjátok, hogy az ember iránti Szeretetem állandó, mentes a rosszindulattól, a megkülönböztetett bánásmódtól, és hogy Én egyetlen bűnöst sem fogok elutasítani – független attól, hogy mit követett el. Addigra már semmi kétség sem lesz bennetek Istenségem felől, és teljesen át fogjátok adni magatokat Nekem. Mindent át fogtok adni Nekem, bár – minden kétséget kizáróan – szenvedni fogtok az emberek kezeitől, ha ilyen módon szerettek Engem.

Mivelhogy Fényem a lelketekben fog ragyogni, azok, akik elutasítanak Engem, mindent el fognak követni, amit csak tudnak, hogy ócsároljanak, kigúnyoljanak, megostorozzanak benneteket, és megnehezítsék az életeteket, mert – félreértés ne essék – a Keresztényeket mindig is megvetették, amint azt Velem is tették és továbbra is üldözni fogják, egészen az Utolsó Napig.

Bízzatok Bennem és Én megkönnyítem terheteket, és miközben szóbeli támadások érhetnek azok részéről, akik Miattam gyűlölnek benneteket, ti békében lesztek. Kérlek benneteket, imádkozzátok ezt az Imát valahányszor, amikor elszigeteltnek érzitek magatokat Tőlem, és Én a segítségetekre fogok jönni. Én egy olyan békével foglak eltölteni benneteket, amilyet soha, sehol nem lehet megtalálni ezen a világon.

A Keresztes Imahadjárat 161. Imája: A bizalomért és a békéért

Jézusom, én bízom Benned. Segíts nekem, hogy egyre jobban szeresselek. Tölts el engem azzal a bizalommal, mely által teljes és végleges egyesülésben átadhatom magam Neked. Segíts, hogy a Beléd vetett bizalmam növekedjék a nehéz idők során. Tölts el engem a Te Békéddel.

Gyermekként jövök Hozzád, drága Jézus, minden evilági köteléktől mentesen, feltétel nélkül, és átadom Neked akaratomat, hogy tedd vele azt, amit jónak látsz a magam és más lelkek érdekében. Ámen.

Jézusotok”



—–
Római katolikus:
07-23Szent Brigitta szerzetesnő, Európa társvédőszentje

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.
Testvéreim!
A törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek, mert Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem, és feláldozta magát értem.
Ez az Isten igéje.
Gal 2,19-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! (2a. vers. – 4. g tónus)
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11

ALLELUJA
Jézus mondja: † Maradjatok meg szeretetemben! * Aki bennem marad, és én őbenne, az bőséges termést hoz. Jn 15,9b.5b – 1. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz.
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki
bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 15,1-8″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-23

 
 
 
—–
Ortodox (Görög keleti): 

Üdvözlet Páltól — akit Isten arra hívott el, hogy Jézus Krisztus apostola legyen — és Szósztenész testvértől!

Isten Korintusban élő gyülekezetének szól ez a levél, akik Krisztus Jézus által szentek lettek, s akiket Isten arra hívott el, hogy szent népévé legyenek. Ugyanakkor mindazoknak is szól, akik bárhol a világon segítségül hívják Urunk, Jézus Krisztus nevét, aki az ő Uruk is.

Atyánk, az Isten, és az Úr, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet!

Hálát adok Istennek értetek

Mindig hálát adok Istenemnek értetek azért a kegyelemért, amelyet Krisztus Jézussal együtt ajándékozott nektek. Mert Jézusban Isten mindennel megáldott benneteket, különösen a beszéd és az ismeret sokféle ajándékával. Ezáltal minden kétséget kizáróan megerősítette mindazt, amit nektek a Krisztusról mondtam. Így hát az összes kegyelmi ajándék megvan közöttetek, és örömmel várjátok Urunk, Jézus Krisztus megjelenését. Isten mindvégig megerősít majd titeket, hogy Urunk, Jézus Krisztus Napján senki se vádolhasson benneteket. Isten teljesen megbízható, és megtartja ígéreteit! Ő hívott el bennünket, hogy teljes életközösségben éljünk a Fiával, Urunkkal, Jézus Krisztussal.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+1%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a gyomokról és a búzáról

24 Másik történetet is mondott nekik. „Isten Királysága hasonló ehhez: egy ember tiszta búzát vetett a szántóföldjébe. 25 Amikor mindenki aludt, eljött az ellensége, és gyommagokat[a] szórt a vetés közé, majd elment. 26 A búza felnőtt, és kalászt hozott, de közben a gyomok is megnőttek. 27 A szolgák ekkor megkérdezték a gazdájukat: »Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Akkor hogyan kerültek oda a gyomok?«

28 »A gyomokat az ellenség vetette« — felelte a gazda.

A szolgák tovább kérdezték: »Akarod, hogy kigyomláljuk?«

29 »Ne tegyétek — válaszolta —, mert akkor esetleg a búzát is kitépnétek a gyomokkal! 30 Hagyjátok csak együtt nőni mindkettőt az aratásig! Akkor szólok majd az aratóknak: Szedjétek össze először a gyomokat, kössétek csomókba, és égessétek el, a tiszta búzát pedig gyűjtsétek a raktáramba!«””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13:24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/07/23

Az, aki káromkodik Isten Akarata ellen, el lesz átkozva.

Igazság Könyve:

2014. július 15. kedd, 18:00

Drága szeretett leányom, a világ elhagyott Engem, amint az meg volt jövendölve és a legnagyobb árulást követték el a Testem ellen.

Szavamat darabokra szaggatták és sokan azok közül, akik azt mondják, hogy jártasak Tanításaimban, mit sem fognak törődni azzal az üldöztetéssel, amely Egyházamat érni fogja. Éppúgy, ahogy Keresztrefeszítésem során átkot szórtak Rám – azok, akik büszkén dicsekedtek kimagasló bölcsességükkel Útjaim során – ugyanúgy fognak szidni Engem most, ezen Második időm alkalmával is, amikor eljövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat.

Hálátlan lelkek, kikben nincs egyszerűség, sem alázat, ők sohasem fogják elfogadni azok hangját, akiket méltatlanoknak tartanak az Igazság kimondására. Ők sohasem fogják elfogadni az Igazságot, mert amikor hamisságokat fogadnak el az Én Nevemben, akkor nem lesz hely a szívükben Isten Lelke számára, hogy az elárassza lelküket. Ahelyett, hogy felkészítenék az emberiséget Nagy Irgalmasságomra – a Napra, amelyet a világnak Ígértem – hátat fognak fordítani.  Büszkeségük és megkeményedett szívük miatt nem fogják felismerni az Isteni Jeleket, melyek azért küldettek, hogy készséggel nyissák meg Nekem a szívüket. Ráadásul, mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, hogy Isten Szavát megakadályozzák abban, hogy minden bűnöst elérjen a világban, és ezért Én soha nem fogom megengedni nekik, hogy ezt valaha is elfelejtsék.

Az, aki egy lelket is elveszít Számomra, a saját lelkét veszíti el. Annak, aki akadályt gördít Utamba, nem lesz hová fordulnia. Az, aki káromkodik Isten Akarata ellen, el lesz átkozva. Mit is tanultatok valójában Tőlem, ha képtelenek vagytok felidézni Ígéretem azon Igazságát, hogy újra eljövök? Királyságom úgy fog eljönni a Földre, ahogy az a Mennyországban van és azok, akik nem tudták elsajátítani mindazt, amit mondtam, nem lesznek okosabbak. Ők el fogják tékozolni azokat a Kegyelmeket, amelyeket most küldök és egy olyan sötét börtönbe torlaszolják el magukat, hogy a Nagy Napon meg fognak vakulni Fényemtől.

Az Én Időm hamarosan elérkezik és Én már csak annyit tudok tenni, hogy felkészítelek benneteket.Szeretetem éppoly nagy marad, mint amennyire Irgalmas, de nektek is segítenetek kell magatokon, mert nem könnyű méltókká válnotok Üdvösségről tett Ígéretemre.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/vilag-elhagyott-engem-amint-az-meg-volt-jovendolve-es-legnagyobb-arulast-kovettek-el-testem-ellen


 

1988. augusztus 17.Uram?Én vagyok. Szabadítód vagyok, bízzál ezért bennem. Azért jöttem el általad, hogy átadjam az egyetemes béke és szeretet üzenetét, hogy megmutassam egész teremtésemnek Szent Szívemet, és azt, hogy mennyire szeretlek benneteket. Ó Vassula! Nagy az én irgalmam irántatok! Drága lelkek, közeledik tisztulásotok ideje. Amit tenni fogok, szeretetből teszem, tisztulásotok arra szolgál, hogy megmentsen benneteket a pokol kapuitól. Villámként jövök le hozzátok és tüzemmel megújítalak benneteket
Mindannyian érezni fogjátok szíve dobbanását, hogy él, mert Szent Szívem fog benne dobogni. Én, az urak Ura, olyan vagyok, mint a tűz 2 , és Szent Szívem hevesen lángol, ég a vágytól, hogy magába fogadjon benneteket, Szeretetem kohójába merítve lángra gyújtson, a szeretet gyönyörűségébe és elragadtatásába hozzon titeket irántam, szeretett Istenetek iránt! Igen, belőletek fogok oltárt készíteni, amelyen az én tüzem fog lángolni. Ó teremtés! Ha tüzem lángra gyújtja szíveteket, így kiáltotok majd hozzám: “Egyetlen és egyedüli igaz Istenünk vagy, valóban Te vagy a Bárány! Te vagy Mennyei Atyánk, hogyan lehettünk ennyire vakok? Ó Szentek Szentje, légy mibennünk, lakjál mibennünk, jöjj, ó Szabadító!” És én nem habozok, kiáltásotokat hallva olyan gyorsan szállok le közétek, mint a villám, és közöttetek lakozom. És ti, kedveseim, rádöbbentek, hogy kezdettől fogva enyéim voltatok, az én ivadékaim . Akkor közöttetek leszek és örökkétartó szeretettel fogok uralkodni felettetek. Istenetek leszek, és ti az enyéim lesztek.
Drága lélek, úgy bánj velem, mint királyoddal, koronázz meg szereteteddel! Mi ketten. Jöjj!

 
 
 

—-
Római katolikus:
2019-07-16

15. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Mózes a fáraó udvarában nevelkedett, de megőrizte szeretetét népe iránt.
….

….

ALLELUJA
Bár hallgatnátok ma Isten szavára! * Ne legyetek többé keményszívűek! Zsolt 94,8ab – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus súlyos
ítéletet mond azokra, akik visszautasítják Isten kegyelmét. 
Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot:

Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek.
És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig
emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna.

Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó
ítélet napján, mint neked, Kafarnaum.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,20-24″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-16


2014. július 13. vasárnap, 16:27

Ha  ismertek Engem, akkor másokat is szeretni fogtok, függetlenül attól, hogy milyen bűnöket követtek el. Ti nem fogtok soha másokat elítélni az Én Nevemben, mert ahhoz nincs jogotok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/tudni-azt-amit-tanitottam-onmagaban-nem-eleg-kiveve-ha-ugy-szeretitek-egymast-ahogyan-en-szeretlek

 

——
Ortodox (Görög keleti): 

Hiszen Krisztus azért halt meg, és azért támadt fel, hogy uralkodjon mind a holtak, mind az élők felett.

10 Ha ez így van, akkor hogy mered elítélni, vagy megvetni a testvéredet? Hiszen egyszer mindannyian oda kell majd álljunk az ítélő Isten elé! 11 Ahogyan az Írás mondja:

„Mindenki térdet hajt előttem,
    mindenki nyilvánosan
elismeri,
    hogy én vagyok az Isten.
Olyan biztos ez, mint ahogy élek,
    mondja az Örökkévaló.”[a]

12 Tehát mindenki csak saját magáról fog számot adni Istennek.

Ne rombold a testvéred hitét!

13 Tehát ne kritizáljuk, se ne ítéljük el többé egymást! Inkább határozzuk el, hogy nem teszünk semmi olyat, amivel a testvéreink hitét lerombolnánk, vagy őket elgáncsolnánk! 14 Tudom, mert az Úr Jézus meggyőzött róla, hogy önmagában véve semmilyen étel sem tisztátalan. Csak annak a számára tisztátalan, aki azt tisztátalannak tartja. 15 Ha viszont megbotránkoztatod a testvéredet azzal, amit eszel, akkor nem a szeretetnek megfelelően jársz el. Vigyázz, hogy ne tedd tönkre a testvéredet, akiért Krisztus meghalt! 16 Ne fordulhasson elő, hogy valaki más gyalázatosnak tartja azt, amit te helyesnek gondolsz! 17 Mert Isten Királyságában nem az számít, hogy mit eszel, vagy iszol. Csak az számít, hogy Isten akarata szerint élsz-e, és hogy a Szent Szellem békessége és öröme uralkodik-e benned. 18 Aki tehát így szolgálja Krisztust, annak valóban örül majd Isten, és az ilyen embert a többiek is elismerik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+14:9-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

14 A farizeusok ekkor kimentek a zsinagógából, és elhatározták, hogy végeznek Jézussal.

Isten kiválasztott szolgája

15 Jézus azonban tisztában volt vele, hogy mit terveznek ellene, ezért elment onnan. Sokan követték, ő pedig minden beteget meggyógyított. 16 Azt azonban szigorúan megparancsolta nekik, hogy ne terjesszék a hírét. 17 Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:

18 „Nézzétek szolgámat, akit választottam,
    akit szeretek, akiben én gyönyörködöm!
Betöltöm őt Szellememmel,
    és igazságosan fogja ítélni a nemzeteket.
19 Nem vitatkozik, nem hangoskodik,
    s hangját nem hallják az utcákon.
20 A megrepedt nádszálat nem töri el,
    a pislákoló mécsest nem oltja ki,
    amíg győzelemre nem viszi az igazságos
ítéletet,
21 s benne reménykednek majd az Izráelen kívüli nemzetek.”[a]

Kinek a hatalmával űzi ki Jézus a gonosz szellemeket?

22 Ezután egy vak és néma férfit vittek hozzá, akiben egy gonosz szellem lakott. Jézus meggyógyította a férfit, aki ettől fogva tudott beszélni és tisztán látott. 23 Ezen az egész sokaság nagyon elcsodálkozott, és ezt mondták: „Csak nem ő az, Dávidnak az a bizonyos Fia?”

24 Amikor ezt a farizeusok meghallották, kijelentették: „Ez az ember csak azért tudja kiűzni a gonosz szellemeket, mert a Sátán, a gonosz szellemek fejedelme segít neki.”

25 Jézus tudta, hogyan gondolkoznak, ezért így válaszolt nekik: „Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul. Ugyanúgy elpusztul az a város, vagy család is, amelyben belső harcok dúlnak. 26 Ha tehát a Sátán a saját szolgáit, a gonosz szellemeket űzi ki[b], akkor valójában önmaga ellen fordul, és a királysága nem állhat fenn tovább. 27 Másrészt, ha én a Sátán erejével űzöm ki a gonosz szellemeket, akkor a ti tanítványaitok kinek az erejével űzik ki őket? A saját tanítványaitok fognak elítélni titeket! 28 Ha viszont én Isten Szellemével űzöm ki a gonosz szellemeket, akkor nyilvánvaló, hogy Isten Királysága megérkezett hozzátok.

29 Gondoljátok meg, ha valaki be akar törni egy erős ember házába, hogy kirabolja, akkor előbb meg kell kötöznie őt, csak azután foszthatja ki a házát. 30 Aki nem az én oldalamon áll, az ellenem van. Aki nem velem együtt takarítja be gabonát, az szétszórja a termést.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+12%3A14-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/07/16

A világ elhagyott Engem, amint az meg volt jövendölve és a legnagyobb árulást követték el a Testem ellen

Moáb királya fel akarja bérelni Bálám prófétát

22.1 Izráel tovább vonult, majd tábort vert Jerikóval szemben, a Jordán keleti oldalán, Moáb síkságán.

2-4 Abban az időben Bálák, Cippór fia volt Moáb királya, aki látta, hogyan bánt el Izráel az emóriakkal. Bálák egész népével együtt nagyon megrettent Izráeltől. Azt mondták Midján fejedelmeinek: „Nézzétek az izráeliek tömegeit! Úgy el fognak pusztítani minden királyságot körülöttünk, ahogy a marhacsorda lelegeli a rét füvét”.

Ezért hát Bálák követeket küldött Bálámhoz, Beór fiához, aki az Eufrátesz melletti Petór városában lakott, hogy hívják meg hozzá. Ezt üzente a követek által:

„Nézd Bálám! Egy nép jött ki Egyiptomból. Oly sokan vannak, hogy ellepik a föld színét, és éppen országom mellett telepedtek le! Sietve jöjj hát hozzám, és átkozd meg őket, mert erősebbek nálunk! Akkor talán legyőzhetem és elűzhetem őket országom határáról. Hiszen jól tudom, hogy akit te megáldasz, az áldott lesz, akit pedig megátkozol, az átkozott lesz”. …”

 

———-
https://www.hebcal.com/sedrot/balak

 
Igazság Könyve:

2014. július 15. kedd, 18:00

Drága szeretett leányom, a világ elhagyott Engem, amint az meg volt jövendölve és a legnagyobb árulást követték el a Testem ellen.

Szavamat darabokra szaggatták és sokan azok közül, akik azt mondják, hogy jártasak Tanításaimban, mit sem fognak törődni azzal az üldöztetéssel, amely Egyházamat érni fogja. Éppúgy, ahogy Keresztrefeszítésem során átkot szórtak Rám – azok, akik büszkén dicsekedtek kimagasló bölcsességükkel Útjaim során – ugyanúgy fognak szidni Engem most, ezen Második időm alkalmával is, amikor eljövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat.

Hálátlan lelkek, kikben nincs egyszerűség, sem alázat, ők sohasem fogják elfogadni azok hangját, akiket méltatlanoknak tartanak az Igazság kimondására. Ők sohasem fogják elfogadni az Igazságot, mert amikor hamisságokat fogadnak el az Én Nevemben, akkor nem lesz hely a szívükben Isten Lelke számára, hogy az elárassza lelküket. Ahelyett, hogy felkészítenék az emberiséget Nagy Irgalmasságomra – a Napra, amelyet a világnak Ígértem – hátat fognak fordítani.  Büszkeségük és megkeményedett szívük miatt nem fogják felismerni az Isteni Jeleket, melyek azért küldettek, hogy készséggel nyissák meg Nekem a szívüket. Ráadásul, mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, hogy Isten Szavát megakadályozzák abban, hogy minden bűnöst elérjen a világban, és ezért Én soha nem fogom megengedni nekik, hogy ezt valaha is elfelejtsék.

Az, aki egy lelket is elveszít Számomra, a saját lelkét veszíti el. Annak, aki akadályt gördít Utamba, nem lesz hová fordulnia. Az, aki káromkodik Isten Akarata ellen, el lesz átkozva. Mit is tanultatok valójában Tőlem, ha képtelenek vagytok felidézni Ígéretem azon Igazságát, hogy újra eljövök? Királyságom úgy fog eljönni a Földre, ahogy az a Mennyországban van és azok, akik nem tudták elsajátítani mindazt, amit mondtam, nem lesznek okosabbak. Ők el fogják tékozolni azokat a Kegyelmeket, amelyeket most küldök és egy olyan sötét börtönbe torlaszolják el magukat, hogy a Nagy Napon meg fognak vakulni Fényemtől.

Az Én Időm hamarosan elérkezik és Én már csak annyit tudok tenni, hogy felkészítelek benneteket. Szeretetem éppoly nagy marad, mint amennyire Irgalmas, de nektek is segítenetek kell magatokon, mert nem könnyű méltókká válnotok Üdvösségről tett Ígéretemre.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/vilag-elhagyott-engem-amint-az-meg-volt-jovendolve-es-legnagyobb-arulast-kovettek-el-testem-ellen

 

—–
Római katolikus:
2019-07-1515. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
A fáraó elnyomja Izrael népét, hogy ne sokasodjék tovább, és ne hozzon veszedelmet Egyiptomra.
Idő múltával új király jutott hatalomra Egyiptomban, aki már nem ismerte Józsefet. Figyelmeztette népét: „Nézzétek, Izrael fiainak népe nagyszámú, és erősebb, mint mi. Okosan bánjunk el vele, hogy ne sokasodjék tovább! Mert ha háború támad, ő is ellenségeinkhez csatlakozik, ellenünk harcol, és kivonul erről a földről.” Munkafelügyelőket rendelt tehát föléjük, hogy nehéz munkával sanyargassák őket. Ők építették a fáraónak a raktárvárosokat: Fitomot és Rámesszeszt. De minél jobban sanyargatták őket, annál inkább sokasodtak és növekedtek. Végül az egyiptomiak annyira féltek Izrael fiaitól, hogy kegyetlen szolgaságra kárhoztatták őket. Megkeserítették életüket a vályogvetés és a téglakészítés nehéz munkájával és mindenféle kemény mezei munkával.
Végül megparancsolta a fáraó Izrael egész népének: „Minden fiúgyermeket, mihelyt megszületett, vessetek a folyóba, a lányokat viszont hagyjátok életben!”

Ez az Isten igéje.
Kiv 1,8-14.22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta. (8a. vers. – 7. b tónus)
Előénekes: Ha nem lett volna velünk az Úr, vallja meg most Izrael, † ha nem lett volna velünk az Úr, * amikor az emberek ránk támadtak,
akkor elevenen elnyeltek volna, * úgy fellángolt haragjuk
ellenünk.
Hívek: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
E: Elnyelt volna minket akkor a víz, † a zuhatag elsodorta volna életünket, * elragadtak volna a tajtékzó hullámok.
Legyen áldott az Úr, * mert nem adott minket foguk martalékául.
H: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
E: Megmenekültünk, mint a madár a vadászok hálójából: * a vadászháló szétszakadt, és mi szabadok lettünk.
Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
H: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
Zsolt 123,1-3.4-6.7-8

ALLELUJA
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,10 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus követése súlyos áldozatokat is követelhet tőlünk.
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz:
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam a fiút apjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember ellensége.
Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt.
Aki titeket befogad, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz ember, az az igaznak jutalmában részesül. Aki pedig csak egy pohár friss vizet is ad inni egynek a legkisebbek közül, mert az az én tanítványom – bizony, mondom nektek: nem marad el a jutalma.
Amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványa oktatását, továbbindult, hogy tanítson, és hirdesse Isten országának örömhírét a környékbeli városokban.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,34-11,1″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-15

 
 
 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Salamon imádsága

22 Ezután Salamon az Örökkévaló oltára elé állt, Izráel egész összegyűlt népével szemben, és karját az ég felé tárva 23 így imádkozott:

„Ó Örökkévaló, Izráel Istene! Nincs hozzád fogható isten sem égen, sem földön! Te megtartod a szövetséget, amelyet szolgáiddal kötöttél, és hűséges szereteted állandó marad azok iránt, akik teljes szívvel-lélekkel járnak jelenlétedben.

24 Megtartottad, amit szolgádnak, Dávidnak, apámnak megígértél. Amit mondtál neki, azt hatalmaddal a mai napon be is teljesítetted. 25 Most hát, Örökkévaló, Izráel Istene tartsd meg, és teljesítsd be a többi ígéretedet is, amelyeket szolgádnak, Dávidnak, apámnak ígértél, amikor azt mondtad:

»Mindörökké valamelyik férfi leszármazottad fog a szemem előtt Izráel trónján ülni királyként. De csak akkor, ha fiaid is ügyelnek útjukra, és jelenlétemben élnek, ahogyan te a jelenlétemben élsz.« 26 Most hát, Ó Örökkévaló, Izráel Istene, teljesítsd be, amit szolgádnak, Dávidnak — apámnak — ígértél!

27 De hogyan is lakhatna Isten a Földön, az emberek között?! Hiszen téged, Uram, az egész Menny, még a legmagasabb Menny sem tud magába fogadni! Mennyivel kevésbé ez a ház, amelyet építettem! 28 Mégis hallgasd meg, kérlek, szolgád imádságát és könyörgését! Istenem, Örökkévaló, hallgass meg engem, szolgádat, mikor ma hozzád kiáltok és hozzád imádkozom! 29 Legyen ez a ház éjjel-nappal szüntelen szemed előtt! Figyelj rá, hiszen te mondtad, hogy ide helyezed nevedet! Hallgasd meg szolgád, amikor e Templom felé fordulva hozzád imádkozik! 30 Hallgasd meg szolgád és néped, Izráel imádságát a jövőben is, amikor majd e Templom felé fordulva hozzád imádkoznak! Hallgasd meg a Mennyből, lakóhelyedről őket, és amikor elfogadod imádságunkat, bocsáss meg nekünk!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+8%3A22-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2014. július 13. vasárnap, 16:27

Drága szeretett leányom, Isten gyermekeit a virágbimbókhoz lehet hasonlítani. A virágbimbók, a föld táperejének köszönhetően borulnak virágba és növekednek. De ha a föld nem termékeny, a bimbók nem tudnak érett virágokká fejlődni, amelyek gyönyörködtetik a szemlélőket.

Amennyiben a talaj termékeny, a virág egészséges lesz. De amikor az féreggel van tele, akkor a virág nem fog virágozni. Még az egészséges talaj sem tud egészséges élő növényt teremni, ha méreggel fertőzött. Amikor Isten gyermekei nem hallgatnak Isten Szavára, nem emésztik meg az Igazságot és nem követik Isten Parancsolatait, akkor üresek lesznek és lelki béke nélkül maradnak. Csak akkor számíthattok arra, hogy fejlődtök vagy békére találtok, amikor készek vagytok Isten Igéjére hallgatni. …”

https://masodikeljovetel.hu/tudni-azt-amit-tanitottam-onmagaban-nem-eleg-kiveve-ha-ugy-szeretitek-egymast-ahogyan-en-szeretlek

Az Örökkévaló Szolgája, a Vőlegény

10 Ujjongva örvendezek az Örökkévalóban,
    lelkem ujjong Istenemben,
mert az üdvösség ruháiba öltöztetett,
    az igazságosság palástjával vett körül,
mint vőlegényt, kire a papok fejdíszét teszik,
    mint menyasszonyt, akit ékszereivel ékesítenek.
11 Bizony, ahogy a földből kihajtanak a növények,
    a kertből kisarjad, amit gazdája ültetett,
úgy sarjasztja ki az Örökkévaló Isten
    a nemzetek szeme láttára az igazságosságot
    és a dicsőséget.

Dicsőség koronája leszel az Örökkévaló kezében, Jeruzsálem!

62.1 Sionért nem nyughatom,
    szólnom kell Jeruzsálem érdekében,
amíg igazságossága föl nem ragyog,
    mint a hajnal
fénye,
amíg szabadulása úgy világít,
    mint a fáklya lángja.

Akkor a nemzetek meglátják igaz voltodat, Sion,
    és királyaik dicsőségedet, Jeruzsálem.
Új nevet kapsz az Örökkévalótól,
    melyet ő maga mond neked.
Dicsőség koronájává leszel az Örökkévaló kezében,
    királyi diadém Istened tenyerén.
Többé senki nem hív „elhagyottnak”,
    földedet sem nevezik már „pusztának” soha.
Új neved ez lesz: „Gyönyörűségem!”,
    és földedet így nevezik: „Férjhez adott”.
Mert gyönyörködik benned az Örökkévaló,
    és földednek is ő lesz az Ura.
Ahogy az ifjú feleségül veszi a leányt,
    úgy fognak téged is feleségül venni fiaid[a], Jeruzsálem!
Amint a vőlegény ujjong,
    mikor meglátja menyasszonyát,
    úgy fog neked örülni Istened.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+61-62&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 

….

Királyságom úgy fog eljönni a Földre, ahogy az a Mennyországban van és azok, akik nem tudták elsajátítani mindazt, amit mondtam, nem lesznek okosabbak. Ők el fogják tékozolni azokat a Kegyelmeket, amelyeket most küldök és egy olyan sötét börtönbe torlaszolják el magukat, hogy a Nagy Napon meg fognak vakulni Fényemtől.

Az Én Időm hamarosan elérkezik és Én már csak annyit tudok tenni, hogy felkészítelek benneteket. Szeretetem éppoly nagy marad, mint amennyire Irgalmas, de nektek is segítenetek kell magatokon, mert nem könnyű méltókká válnotok Üdvösségről tett Ígéretemre.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/vilag-elhagyott-engem-amint-az-meg-volt-jovendolve-es-legnagyobb-arulast-kovettek-el-testem-ellen