Címke: üldözés

Azok, akik az Előttem jött próféták által lefektetett Isteni Szót követték, voltak az elsők, akik leköptek Engem

Igazság Könyve:

Azok, akik az Előttem jött próféták által lefektetett Isteni Szót követték, voltak az elsők, akik leköptek Engem

  1. május 14. kedd 21:00

Drága, szeretett leányom, a következőket azoknak a szolgáimnak mondom közületek, akik azért szenvednek, mert hisznek ezekben a Mennyei Üzenetekben.

Szenvedésetek ugyan nehéz, de tudnotok kell, hogy ti meg vagytok áldva Ajándékommal, amelyet azért kaptatok, hogy segítsen megnyitni szemeteket az Igazságra. A durva bánásmód, amelyet majd el kell viselnetek, mert hűségesek vagytok ezekhez az Üzenetekhez, a hozzátok közelállók részéről fog érkezni. Különösen azok a felszentelt szolgáim fognak a legtöbbet zaklatni benneteket, akik elutasítják azt, hogy ezen Szent Szavam által keressenek Engem. Benneteket gyalázni, ócsárolni, provokálni, kritizálni és gúnyolni fognak, és mégis ugyanezek az emberek vallják azt, hogy az Én Nevemben beszélnek.

Nektek éppúgy el kell viselnetek ezt a fájdalmat, ahogyan azt apostolaim és tanítványaim is elviselték. A földön töltött időm során kidobtak Engem Isten Templomából. Tanítványaimat figyelmeztették, hogy tartsák magukat távol Tőlem, mert ha továbbra is Velem mutatkoznak, akkor az Egyházból való száműzetéssel kell számolniuk. Amikor Szent Szavamat hirdették, és tanításaimat terjesztették, akkor megfenyegették és bizonyos esetekben megkorbácsolták őket. Nyilvánosan meghurcolták őket. Azok, akik az Előttem jött próféták által lefektetett Isteni Szót követték, voltak az elsők, akik leköptek Engem. A haragjukat az a tény okozta, hogy Én az Igazságot mondtam, mert ők az Igazságot nem akarták hallani. Ez megrémisztette őket, és kényelmetlen volt számukra.

Mennybemenetelem után a Szentlélekkel eltelt Apostolaimat sokan azok gyűlölték, akik részt vettek a templomi szertartásokon. És bár nagy volt a szenvedésük, s az ellenzék hangja hangosan üvöltött a jelenlétükben, de ennek nem volt jelentősége.

Semmi sem akadályozhatja meg Szavam terjedését. Egy hang sem lesz elég hangos ahhoz. Egy érv sem lesz elég hitelt érdemlő. Egy méreg sem lesz elég erős. Hatalmamat nem lehet meghódítani. Szentlelkem lelkek milliárdjait fogja Új Paradicsomom biztonságába vonzani. Az elégedetlenség minden hangja le lesz csendesítve, és minden ellenzék el lesz hallgattatva, mert Atyám beavatkozása biztosítani fogja, hogy minden tüskebokor és minden leomlott szikla, mely szétszórva hever az Igazság útján, megsemmisüljön.

Csak az Én Hangom fog megmaradni. Az lesz az egyetlen Hatalommal rendelkező Hang, mely fennmarad majd, és aztán a Nagy Nap el fog jönni.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/azok-akik-az-elottem-jott-profetak-altal-lefektetett-isteni-szot-kovettek-voltak-az-elsok-akik

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/14

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-14

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve.

amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Timothy%202:1-10;%20%20%20%20John%2015:17-16:2;%20%20%20%20Hebrews%201:1-12;%20%20%20%20Mark%202:23-3:5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/04

Igazság Könyve:

A jelek mindnyájatok számára fognak adatni, és csodákra kerül majd sor

  1. március 5. kedd 15:30

Drága, szeretett leányom, egy embernek sem szabad elmulasztania a változások felismerését, amelyek világszerte felszínre törnek, mert mindaz, ami a Jelenések Könyvében meg volt jövendölve, be fog következni. Ezek közül az események közül sok eltérő lesz azon titkok emberi értelmezésétől, amelyek János Evangélista számára voltak kinyilatkoztatva. Mindazonáltal számotokra ezek akkor lesznek érthetők, amikor látni fogjátok, hogy valójában miért is vannak.

Az Antikrisztus által kidolgozott és gondosan kifinomult tervet sok emberrel együtt ügyesen megfogalmazták, beleértve a világhírű politikusokat is, akik ezt a gonosz tervet mostanáig még fel sem ismerték.

Sok központ létrehozása van folyamatban a különböző nemzetekben, ahol azt tervezik, hogy átvegyék sok ország vezetését. Azonban tevékenységük korlátozva van a választott lelkek imái miatt, és azok miatt, akik a Keresztes Imahadjárat imáit imádkozzák.

Imáitok mindig meghallgatásra találnak a Mennyben, így nektek továbbra is buzgón kell imádkoznotok, hogy gyengítsétek a fenevad gonosz cselekedeteit, aki sohasem fogja megnyerni ezt a lelkekért folytatott csatát, mivel napjai lerövidültek.

Nem az a vágyam, hogy megfélemlítselek, hanem hogy felkészítselek benneteket. Most különleges erőt és kegyelmeket hagyok mindazokra, akik állhatatosan ragaszkodnak azon Kívánságomhoz, hogy imádkozzák a Keresztes Imahadjárat imáit. A jelek mindnyájatok számára fognak adatni, és csodákra kerül majd sor.

Az Én Hatalmam az ereiteken keresztül fog áramlani, amint Ösvényemen viszlek benneteket, hogy megmentsük az emberiséget.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/jelek-mindnyajatok-szamara-fognak-adatni-es-csodakra-kerul-majd-sor

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

Jézus jó katonájának harca és az üdvösség reménysége

2 Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van.

És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.

Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája.

Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta.

Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez.

A fáradozó földművesnek kell először a termésből részesülnie.

Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts.

Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom,

amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve.

10 Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel.

17 Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.”

A tanítványok és a világ

18 “Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket.

19 Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.

20 Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani.

21 De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem.

22 Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bűnük, most azonban nincs mentségük bűneikre.

23 Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is.

24 Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük; most azonban látták azokat, és mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is.

25 De be kell teljesednie annak az igének, amely meg van írva az ő törvényükben: Gyűlölnek engem, ok nélkül.”

26 “Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam;

27 de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.”

16 “Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok.

A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez;

Isten tökéletes kijelentése Fia által

1 Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által,

ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette.

Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.

Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.

Krisztus méltósága nagyobb az angyalokénál

Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: “Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!” majd: “Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.”

Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: “Imádja őt az Isten minden angyala!”

És az angyalokról ugyan ezt mondja: “Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává”,

de a Fiúról így szól: “A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája.

Szeretted az igazságot, és gyűlölted a gonoszságot: ezért kent fel téged az Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.”

10 “Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég.

11 Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha,

12 és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el.”

Kalásztépés szombaton

23 És történt, hogy Jézus szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat.

24 A farizeusok így szóltak hozzá: “Nézd, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad?”

25 Erre ő ezt kérdezte tőlük: “Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, ő is, meg azok is, akik vele voltak?

26 Bement az Isten házába Abjátár főpap idején, és megette a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak; és azoknak is adott, akik vele voltak.”

27 Majd hozzátette Jézus: “A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért;

28 tehát az Emberfia ura a szombatnak is.”

Jézus szombaton gyógyít

3 Ezután ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy sorvadt kezű ember;

figyelték Jézust: vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene.

Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek: “Állj ki középre!”

Hozzájuk pedig így szólt: “Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy kioltani?” De azok hallgattak.

Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és sajnálta őket szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: “Nyújtsd ki a kezedet!” Erre az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Timothy%202:1-10;%20%20%20%20John%2015:17-16:2;%20%20%20%20Hebrews%201:1-12;%20%20%20%20Mark%202:23-3:5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/04

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-04

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Veletek éppúgy fognak bánni, ahogyan annak idején a papok bántak Tanítványaimmal.

Igazság Könyve:

A próféciák, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, csak részben ismertek

  1. január 27. vasárnap, 20:30

Drága, szeretett leányom, köteles vagyok tájékoztatni Követőimet arról, hogy bizonyos felszentelt szolgáim által meg lesztek büntetve. Néhányan közülük arra fognak utasítani benneteket, hogy távolodjatok el ettől a Munkától.

Veletek éppúgy fognak bánni, ahogyan annak idején a papok bántak Tanítványaimmal. Nekik szintén azt mondták, hogy távolodjanak el Tőlem, és sokaknak nem volt megengedve a templomokba való belépés, hogy tiszteletüket fejezzék ki Istennek, Örök Atyámnak.

Az Ígéreteimmel kapcsolatos legnagyobb félreértést eszközként fogják felhasználni mások bátorítására azért, hogy utasítsanak el Engem, amint ebben az időben Szent Szavamat megosztom az egész világgal.

Titeket, Tanítványaim, eretnekséggel fognak vádolni, és azt fogják mondani, hogy nem a Szent Tanokat követitek.

Felszentelt szolgáim rettenetes hibát fognak elkövetni, amikor a Királyságom felé vezető úton a rossz elágazást fogják követni. Ezt tudatlanságból fogják tenni, mivel sokan közülük azt feltételezik, hogy ők már ismerik azokat a próféciákat, amelyeket Én tárok fel a világ számára Második Eljövetelem előtt.

Ó, mennyire össze lesznek zavarodva, amikor majd arra utasítják őket, hogy helytelenül cselekedjenek, elutasítván így a mindenki számára adott figyelmeztetéseimet a lelkek megmentésére. A próféciák, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, csak részben ismertek.

Azonban a Jelenések Könyvét Egyházam felszentelt szolgái közül senki sem érti. Ők majd tájékoztatva lesznek erről, de Én ezt csak részletekben fogom megtenni. Nektek ezt csak akkor kell ismernetek, amikor Én úgy döntök, hogy ennek elérkezett az ideje.

Kérlek benneteket, nyissátok meg szíveteket az Igazságra. Legyetek óvatosak, amikor megítélitek Isten Szavát, amely választott prófétáinak adatik. Ha keményen ítélkeztek fölöttük, akkor ti is annak megfelelően lesztek megítélve. Ha könyörtelenül elutasítjátok őket, akkor ti is el lesztek utasítva Igazságom Keze által. Fogadjátok el őket szeretettel, és Én Szentséges Karjaimba zárlak benneteket.

Semmi sem mond ellen Atyám Könyvének azokból (az üzenetekből), amelyeket most megosztok veletek, mert az lehetetlen. Én most azért jövök, hogy befejezzem azokat a Tanításokat, amelyeket a Földön eltöltött időm alatt adtam.

Amikor a Munkám befejeződik, Szövetségem is be fog végre teljesülni. Azután elhozom majd az Örök Élet Legdicsőségesebb Ajándékát.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/profeciak-amelyeket-jelenesek-konyve-tartalmaz-csak-reszben-ismertek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/01/27

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-01-27

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Minden kegyetlen rosszindulattal, melyet Üzeneteimre szórnak, egy másik szöget vernek Testembe.

Igazság Könyve:

Sohasem szabad a magán-kinyilatkoztatásokat elutasítanotok kellő képzettség, vagy a szükséges alázat hiányában

  1. október 24., szerda, 9:11

Drága, szeretett leányom, fontos, hogy ne hallgass azokra, akik megtámadják Szent Szavamat.

Fogd be a füled a próbálkozásaik alkalmával, melyeket most azért tesznek – különösen, akik azt állítják, hogy Katolikus teológusok – , hogy elutasítsák legszentebb Üzeneteimet.

Amint azt már mondtam neked, a legnagyobb támadások azok részéről fognak érkezni a Katolikus Egyházban, akik azt állítják, hogy ismernek Engem, de nem értik a Jelenések Könyvét, és a titkokat sem, melyeket az tartalmaz.

Ők nem tudhatják ezeket, mivel Én, az Isten Báránya, még nem nyilatkoztattam ki mindet.

Mennyi csalódást okoznak Nekem! Mennyire megsebeznek Engem! Mert minden kegyetlen rosszindulattal, melyet Üzeneteimre szórnak, egy másik szöget vernek Testembe.

Minden utasításomat, melyet a lelkek javára adok, hevesen elutasítanak, ezért újra keresztre feszítenek Engem.

Mindazonáltal nem számít az, hogy mennyire megsebeznek Engem, mert Én képes lennék akár ezer halált is halni, csakhogy egyetlen lelket is megmentsek.

Elutasíthatják Üzeneteimet, nevetségessé tehetnek téged, leányom, és elutasíthatnak Engem, de végül is nem fogják tudni megakadályozni, hogy Atyám véghezvigye Akaratát.

Ezek a szegény lelkek időnként azt hiszik, hogy felelősségteljesen viselkednek, amikor azt mondják az embereknek, hogy ne fogadják el Üzeneteimet.

Ezzel a tettükkel megakadályozzák Isten Szavát, hogy bemutatásra kerüljön Isten gyermekei számára. Ha ők továbbra is így járnak el, akkor el lesznek hallgattatva Atyám keze által.

Senki sem tud Engem megállítani abban, hogy megmentsem a lelkeket.

Azoknak a felszentelt szolgáknak, akik továbbra is akadályoznak másokat abban, hogy meghallhassák Szent Szavamat, tudniuk kell a következőket:

A ti szűnni nem akaró szavaitok és istenkáromló vádaskodásotok megfoszt benneteket azoktól a kegyelmektől, melyeket az elhivatottságotokban kaptatok. Ha nem hívtok Engem imáitok által, hogy megkapjátok a számotokra szükséges választ, nem tudok nektek segíteni.

Nektek sohasem szabad a magán-kinyilatkoztatásokat elutasítanotok kellő képzettség, vagy a szükséges alázat hiányában. Még kellő tudás birtokában sem ítélhetitek el soha Szent Szavaimat. Maradjatok csendben.

Imádkozzatok minden alkalommal a megkülönböztetés kegyelméért.

Különben Atyám Szemében majd bűnösöknek fogtok találtatni a legrosszabb bűntettben: annak megakadályozása bűntettében, hogy Fia Szent Szava által a lelkek megmeneküljenek.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/sohasem-szabad-magan-kinyilatkoztatasokat-elutasitanotok-kello-kepzettseg-vagy-szukseges-alazat

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/24

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-24

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szeretném felszólítani az Amerikai Egyesült Államokban élő Isten minden gyermekét

Igazság Könyve:

Szeretném felszólítani az Amerikai Egyesült Államokban élő Isten minden gyermekét

  1. október 21. kedd, 20:30

Drága, szeretett leányom, szeretném felszólítani az Amerikai Egyesült Államokban élő Isten minden gyermekét, hogy imádkozzanak a hitükért.

Akárcsak, mint más keresztény országokban, meg fogják támadni a hiteteket , és megtesznek majd mindent, hogy eltöröljék minden Nyomomat, Jézusotokét.

Nektek annyi Imacsoportot kell alkotnotok, amennyit csak tudtok – Szent Szívem által egyesülve -, hogy megkapjátok az ellenálláshoz szükséges kegyelmeket az ilyen üldöztetéssel szemben.

Idővel a Keresztény vallást be fogják tiltani olyan más vallásokkal együtt, amelyek Atyámat tisztelik.

Ti, szeretett követőim, az Égiek által védve lesztek, de nektek imádkoznotok kell az erőért, mert a demokrácia leváltása mindent fejre fog állítani.

Mivel a világon ti vagytok a legnagyobb nemzet, amely a demokrácia által szabadságot hirdet, meg fogják tagadni tőletek a jogot, hogy Keresztények legyetek.

Ez a jog, bár megtagadják tőletek, demokratikus fejlődésnek fog tűnni. Ezek az új törvények, amelyeket hamarosan bevezetnek nemzetetekben, mindent magukba foglaló törvényeknek fognak látszani: hogy az egy-világvallás alatt mindenki védve legyen.

Ezek a törvények megszentségtelenítik majd Nevemet, de én nem foglak elhagyni benneteket. Minden számotokra szükséges segítséget meg fogok adni nektek. Minden, amit tennetek kell az, hogy kérjétek Tőlem.

Én őrködöm fölöttetek, és védelmezlek benneteket, mivel a Keresztény Egyházak megdöntésének ideje közel van.

Megdönthetik Egyházamat, gyermekeim, meghamisíthatják a Szentségeket is, hogy azok használhatatlanokká váljanak, elbátortalaníthatják felszentelt szolgáimat, és bántalmazhatnak benneteket, de mindez hasztalan. Hatalmuk nem lesz úrrá egyszerű hiteteken, lelketek alázatán és Irántam, Jézusotok iránti szereteteteken.

Szeretett Üdvözítőtök,

Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/szeretnem-felszolitani-az-amerikai-egyesult-allamokban-elo-isten-minden-gyermeket

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

Jézus megjelenik a magdalai Máriának

11 Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba,

12 és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól.

13 Azok így szóltak hozzá: “Asszony, miért sírsz?” Ő ezt felelte nekik: “Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették.”

14 Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.

15 Jézus így szólt hozzá: “Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: “Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom.”

16 Jézus nevén szólította: “Mária!” Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: “Rabbuni!” – ami azt jelenti: Mester.

17 Jézus ezt mondta neki: “Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.”

18 Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: “Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.

11 Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik,

12 mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam.

13 Mert hallottátok: milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt.

14 És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak.

15 De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott,

16 hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.

17 Nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem azonnal elmentem Arábiába, aztán ismét visszatértem Damaszkuszba.

18 Majd három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig.

19 De az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét.

54 Elment hazájába, és tanította őket a zsinagógában, és álmélkodva ezt mondták: “Honnan van ebben ez a bölcsesség és ez a csodatevő erő?

55 Hát nem az ács fia ez? Nem Máriának hívják-e az anyját, testvéreit meg Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak?

56 Nem közöttünk élnek-e nővérei is mind? Ugyan honnan van benne mindez?”

57 És megbotránkoztak benne, Jézus pedig így szólt hozzájuk: “Sehol sem vetik meg a prófétát, csak saját hazájában és a maga házában.”

58 Nem is tett ott sok csodát a hitetlenségük miatt.

31 Az Úr Jézus Istene és Atyja, aki áldott örökké, tudja, hogy nem hazudok.

32 Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy elfogjanak engem.

33 Ablakon át kosárban eresztettek le a falon, és megmenekültem a kezéből.

Pál erőtlensége és Isten ereje

12 Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira.

Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel ezelőtt – hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a harmadik égig.

Én tudom, hogy az az ember – hogy testben-e vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -,

elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania.

Ezzel az emberrel dicsekszem, nem pedig önmagammal; ha csak az erőtlenségeimmel nem.

Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék esztelen, mert igazságot mondanék, de mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit tőlem hall;

még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem. Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam.

Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem.

De ő ezt mondta nekem: “Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.

A gazdag és Lázár

19 “Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett.

20 Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a gazdag előtt, fekélyekkel tele,

21 és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal; de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit.

22 Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették.

23 Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt.

24 Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban.

25 De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz.

26 Ezen felül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki.

27 Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt apám házához;

28 mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére.

29 Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra!

30 De az erre ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek.

31 Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John%2020:11-18;%20%20%20%20Gal%201:11-19;%20%20%20%20Matthew%2013:54-58;%20%20%20%202%20Corinthians%2011:31-12:9;%20%20%20%20Luke%2016:19-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/23

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-23

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Kommunizmus, melytől oly régóta félnek a nyugati világban, most titokban megalakul egy világméretű szövetségen keresztül

Igazság Könyve:

A Kommunizmus, melytől oly régóta félnek a nyugati világban, most titokban megalakul egy világméretű szövetségen keresztül

  1. szeptember 12. szerda, 6:55

Drága, szeretett leányom, szeretném azokat a keresztény országokat Szentséges Karjaimba venni, hogy erőt adjak számukra, amelyek szenvednek attól a nyomástól, hogy megtagadjanak Engem.

Kereszténységüket nagyon hevesen fogják támadni, melyhez hasonlót egyetlen más vallásnak sem kell elviselnie.

A más valláshoz tartozókat nem fogják annyira üldözni, és nem fognak annyit szenvedni, mint az Én Követőim.

A Kereszténység Igazságát megkérdőjelezik. Megtámadhatják, cenzúrázhatják, de egy dolog sohasem fog változni:

Atyám Házához csak egy út vezet. Ez az út Én vagyok, Jézus Krisztus, az emberiség Megváltója.

Nem mehettek Atyámhoz anélkül, hogy el ne ismernétek a Létezésemet.

Az Igazságot nem lehet megváltoztatni, független attól, hogy mennyire próbáljátok letagadni azt.

Hamarosan a hazugságokat olyannak lehet majd látni, mint amilyenek azok valójában. Minden vallás eggyé fog válni, amikor tanúi lesznek az Igazságnak.

Most fog beteljesedni Atyám Szövetsége, mert elküld Engem, egyetlen Fiát, hogy még egyszer elvigyem az egész emberiséget Királyságába.

Éppen akkor, amikor az Igazság nyilvánvalóvá válik, mindazok, akik még kétségben vannak, azzal lesznek megkísértve, hogy hátat fordítsanak az Igazságnak.

Kérlek benneteket, Tanítványaim, hogy most mondjátok el nekik az Igazságot.

Talán most nem fognak meghallgatni benneteket, de a Nagyfigyelmeztetés után majd meghallgatnak.

A csata most kezdett el tombolni a Kereszténység ellen.

Felszólítok minden Keresztényt, hogy védjék meg azon jogukat, hogy hűséget mutathassanak Nekem, Jézusuknak.

Ha nem teszitek, akkor megfojtanak benneteket, és arra kényszerítenek, hogy lenyeljétek a Kommunizmus hazugságát.

A kommunizmus, melytől oly régóta félnek a nyugati világban, most titokban megalakul egy világméretű szövetségen keresztül, mely mindenhol jelen van a kormányokban.

Ők, akik nemzeteitek között vannak, kikiáltották szembenállásukat a kormány ellen, amit ők egy gonosz kormányrendszernek neveznek, most a kommunizmust fogják üdvözölni.

Időközben ők mindent ellenőrizni fognak: amit esztek, amit megkerestek (jövedelem), hogy van-e házatok, amelyben éltek, és hogy gyakorolhatjátok-e vallásotokat.

Soha ne hátráljatok meg. Soha ne adjátok fel a reményt. A ti erőtök fontos lesz az elnyomás ezen ideje alatt. Az ima lesz a ti fegyveretek, és segíteni fog nektek kitartani.

Tanítványaimnak bízniuk kell Bennem. Nem hagyom, hogy sokáig szenvedjetek. Én majd kitartást adok nektek, és a nehéz időszak gyorsan elmúlik.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/kommunizmus-melytol-oly-regota-felnek-nyugati-vilagban-most-titokban-megalakul-egy-vilagmeretu

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/09/12

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-09-12

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szavam hirdetéséért közületek mindenki heves támadás alá fog esni. Ez egy küldetés, amelyhez nincs hasonló.

Igazság Könyve:

Én ismerem az Enyéimet, és Enyéim ismernek Engem

  1. június 25., hétfő, 11:50

Drága, szeretett leányom, soha nem szabad elfelejtened ennek a küldetésnek roppant nagyságát.

Sokszor csapdába csalnak téged, amit a csaló állít fel, hogy elgáncsoljon.

Ő, és mindazok, akiket könnyen tud vezetni, mindent megtesznek, amit csak tudnak, hogy lejárassák a neked adott Szavamat.

Neked fel kell állnod, és figyelmen kívül kell hagynod az ilyen gúnyolódásokat.

Mivel átadtad Nekem a szabad akaratodat, most egyedül csak az Irántam való teljes engedelmességed számít.

Engedd meg Nekem, hogy Isteni Bölcsességem által eléd terítsem a földi Paradicsomhoz vezető tökéletes utamat.

Követőimnek szintén figyelembe kell venniük Figyelmeztetésemet. Szavam hirdetéséért közületek mindenki heves támadás alá fog esni.

Ez egy küldetés, amelyhez nincs hasonló.

Ti, Hadseregem, a Maradék Egyházam nyáját a Paradicsom kapuihoz fogjátok vezetni.

Ezért személyes üldöztetésben lesz részetek, és ez az utazás nem lesz könnyű számotokra.

Nektek egyesülnötök kell, és erőt kell adnotok egymásnak, mert az erő sokaságában vigaszt fogtok találni egymásban.

Most gyülekezik Hadseregem a Föld minden sarkában.

Minden látnok, akik az Isteni Igazságot Édesanyám által közölték, meg fogják gyújtani a Szentlélek Lángját, prófétáimmal együtt, hogy Maradék Hadseregem megfelelően felkészüljön az előttük álló harcra.

Soha ne kételkedjetek Szeretetemben. Ne feledjétek, hogy csak azok, akik követnek Engem, léphetnek majd be az Új Paradicsomba.

Amikor azok, akik hozzátok jönnek, kínoznak benneteket, emlékezzetek arra, hogy kötelességetek megbocsátani nekik, és aztán imádkozzatok a lelkükért.

Legyetek szeretettel azok iránt, akik az Én Nevemben kínoznak benneteket. Ezen az úton legyőzhetitek a Sátánt, és ő elveszíti a hatalmát fölöttetek.

Utazásotok minden lépésénél útbaigazítalak majd benneteket.

Én mindig veletek járok.

Én ismerem az Enyéimet, és Enyéim ismernek Engem

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/en-ismerem-az-enyeimet-es-enyeim-ismernek-engem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

19 Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világot Isten ítélje meg.

20 Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.

Isten igazsága minden emberé kegyelemből, hit által

21 Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták.

22 Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség:

23 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.

24 Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.

25 Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte

26 türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.”

„A képmutató ítélkezés

7 “Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!

Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.

Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?

Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda.

Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.”

A szent dolgok megbecsülése

“Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket.”

Az imádság meghallgatása

“Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.

Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+3%3A19-26%3B+++++Matthew+7%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/25

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-25

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Benneteket, az Én Egyházamat, 1260 napra a pusztába fognak űzni, ahol majd menedéket találtok

THE GREATEST END TIMES SIGN | Rev 12 Woman in Heaven on Jubilee 5777

https://www.youtube.com/watch?v=XA6JcY-ikec&t=1000s

Igazság Könyve:

„Az Én maradék Egyházam az a két tanú, akikre a Jelenések Könyve utal

  1. április 15., szerda, 1:36

Drága, szeretett leányom, tisztában vagyok azzal, hogy ezen üzenetek közül néhánynak nem sok értelme lesz számodra, de neked meg kell bíznod Bennem, és tudnod kell, hogy Nekem ki kell nyilatkoztatnom a Jelenések Könyvének tartalmát, hogy a lelkek megtudják, mire számíthatnak ezekben az időkben.

A kicsinyhitűekhez szólok, akik elfogadják a neked, ezen prófétának adott Szavamat: tudnotok kell, hogy az alázat és a vágyakozás, amely az Irántam való tiszta szeretetből született, közelebb hozott benneteket Szentséges Szívemhez.

Ti vagytok az Én Maradék Egyházam. Ti vagytok az Egyház, amelyre a Jelenések Könyve utal.

Ti vagytok az asszony szüleménye, aki fiúgyermeket szült, és akit kiűztek a pusztába, ahol majd el lesztek különítve, de majd egyként egyesülni fogtok, hogy hirdessétek Szent Szavamat, és hogy az Evangélium igazságát prédikáljátok.

Az asszony az Én igaz Egyházamat szüli, az Én hűséges nyájamat, amelyet a Hamis Próféta nem tud majd félre vezetni.

Benneteket, az Én Egyházamat, 1260 napra a pusztába fognak űzni, ahol majd menedéket találtok. De a Szentlélek Ajándéka által, Szeretetem gyümölcsével fognak táplálni benneteket.

Az Én Keresztény Egyházam hűséges tagjai lesznek azok- beleértve felszentelt szolgáimat és mindazon követőimet is -, akik elutasítják a Hamis Prófétát, és akiknek egységben kell tartaniuk Egyházamat.

Ti titokban fogtok tisztelni Engem, mert a Hamis Próféta uralma alatt a Szentmise a felismerhetetlenségig meg fog változni.

Ti vagytok az Én igaz követőim, és a Mennyország minden kegyelme kiárad értékes lelketekre.

Mennyire szeretlek benneteket, gyermekeim, és ti mennyire enyhítitek Szenvedéseim! De mennyi fájdalom van a Szívemben azon követőim miatt, akik nem lesznek hajlandóak hallgatni Rám.

Ők a Hamis Próféta hálójába kerülnek, a sötétségbe, és Én nem tudom megmenteni őket.

Saját akaratuk által arcul fognak ütni Engem.

Maradék Egyházamnak terjesztenie kell az Igét a többi gyermekem számára, beleértve azokat is, akik egyáltalán nem ismernek Engem.

Nektek, az Én Maradék Egyházamnak, hirdetnetek kell próféciáimat és Szent Szavamat azoknak, akik nem keresztények, vagy akik nem ismerik a Tízparancsolatot.

A ti feladatotok annak biztosítása, hogy olvassák és megértsék a Szent Bibliát.

Rajtatok fog múlni, hogy tájékoztassátok a világot a Jelenések Könyvében található pecsétek teljes jelentéséről, melyeket az Irgalmasság Máriáján keresztül nyilatkoztatok ki.

A Két Tanú a Jelenések Könyvéből:

Ti, követőim, egyike vagytok annak a Két Tanúnak, amelyekre a Jelenések Könyve utal, és akiket a Mennyország védelmezni fog.

Szavamat, mint egy hullát félredobhatják, amelyet nektek, a Maradék Egyházamnak adok, de az Én Szavam sohasem fog megsemmisülni.

A két tanú közül a második, a zsidók lesznek.

A két gyertyatartó: az Én Keresztény Egyházam, a hagyományos és igaz Egyház, és azok a követőim, akiket a Hamis Próféta félre fog majd állítani.

A két olajfa: Izrael Ó és Új Jeruzsáleme.

Ők, a zsidók, tudni fogják végre, hogy Én vagyok a Messiás, az igazságról szóló prédikálásaikat pedig szintén elvetik majd, és a Hamis Próféta meg az Antikrisztus kidobják őket, hogy elrothadjanak, akár egy hulla. De ez a választott nép most sem fog elpusztulni.

Mindkettő legyőzöttnek fogja magát érezni, de ez nem így lesz, mert ti fogjátok megalkotni, a többi vallással egyetemben az Igaz Egyházat, az Új Jeruzsálemet, amely a hamuból fog felemelkedni.

Ti túl fogjátok élni a szörnyű monarchiát, amely a Hamis Próféta és az Antikrisztus vezetése alatt keletkezik, akik majd mindketten a tüzes tóba vettetnek, ami maga a Pokol.

Ez az üldöztetés nem fog sokáig tartani, és ti nagy erőt fogtok kapni, és védelemben fogtok részesülni.

Segítséget fogtok kapni, és sok vezető fog közületek kiemelkedni, hogy átvezessenek benneteket ezen az időszakon.

Sokan közületek szentek lesznek az Én Új Paradicsomomban, és mivel segítettek Maradék Egyházam felépítésében a Földön, az Új Ég és Föld idején, amely Második Eljövetelem után jelenik meg, együtt fognak uralkodni Velem.

Azoknak közületek, akik nem Velem tartanak, egy nagyon rövid döntési idő lesz adva.

Ti vagy a Hamis Prófétához fogtok tartozni, és Ellenem lesztek, vagy Mellém álltok.

Ha az elsőt választjátok, akkor a lelketeket ellopja majd a Csaló. Keményen hangzik, de ez az igazság.

Jelenlétem bizonyítékát Isten minden gyermeke meg fogja kapni a Nagyfigyelmeztetés alatt.

Imádkozzatok, hogy elfogadjátok majd az igazságot, hogy Én, Jézus vagyok az, akit szerettek, aki szól hozzátok a mennyből, hogy nyissátok ki a szemeteket, hogy lássatok és hallgassatok Rám úgy, hogy halljatok, mielőtt túl késő lenne.

Szeretett Jézusotok „

http://masodikeljovetel.hu/az-en-maradek-egyhazam-az-ket-tanu-akikre-jelenesek-konyve-utal

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/04/15

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-04-15

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A szakadás ideje szinte már elérkezett az Egyházban, és nektek most készenlétben kell állnotok

Igazság Könyve:

„A szakadás ideje szinte már elérkezett az Egyházban, és nektek most készenlétben kell állnotok

  1. március 20., kedd, 9:20

Drága szeretett leányom, ebben a pillanatban át szeretném ölelni világszerte minden tanítványomat és követőmet.

Szükségem van a vigasztalásotokra, gyermekeim.

Szenvedésemben szükségem van a vigasztalásotokra, miközben könnyeket sírok földi Egyházamért.

Annyira eltávolodtak egyesek felszentelt szolgáim közül, hogy sokan még a Második Eljövetelemben sem hisznek.

Azokat a papokat, püspököket és bíborosokat, akik hisznek, félretolják, és hallgatásra kényszerítik.

Mennyire sírok ezekért a szegény, drága tanítványaimért, akik életüket Nekem és tanításaim terjesztésére szentelték az emberiségért.

Nekik hamarosan oda kell majd figyelniük arra, amit Szent Szavamról mondanak, mivel kényszeríteni fogják őket, hogy egy hazugnak a tanításait hirdessék, akinek a lelke nem a világosságtól való.

Egyesüljetek, gyermekeim, papjaim, és mindazok, akik szeretnek Engem, és most segítsetek Nekem lelkeket menteni.

Ennek érdekében egy pillanatot sem szabad elpazarolnotok. Nektek beszélnetek kell felebarátaitoknak a nagy dicsőségről, amely közületek minden egyes lélekre vár, Második Eljövetelemkor.

Ez a nagy és dicsőséges esemény az a pillanat lesz, amikor ti végre egyesülni fogtok Velem, drága Jézusotokkal, aki olyan nagyon szeret benneteket.

Nektek, szeretett követőimnek, mindenkor résen kell lennetek.

Ti annak a kísértésnek lesztek kitéve, hogy hagyjatok el Engem, mondjatok ellen igaz Tanításaimnak; és arra fognak kényszeríteni benneteket, hogy a báránybőrbe bújt farkast tiszteljétek, és engedelmeskedjetek neki.

Oly sok szegény lélek nemcsak a hamis pápa varázslatának fog áldozatul esni – aki maga a hamis próféta, és akit már oly régen megjövendöltek –, hanem még azt is elhiteti veletek, hogy isteni erővel rendelkezik.

Gyermekeim, a szakadás ideje szinte már elérkezett az Egyházban, és nektek most készenlétben kell állnotok.

Egyesüljetek, egy egységet alkotván.

Kapaszkodjatok egymásba.

Védjétek egymást, és imádkozzatok mindazokért, akik a rossz utat követik, és a hamis prófétának hódolnak.

Sok imára van szükség, de ha azt teszitek, amit Én mondok nektek, akkor lelkeket menthettek meg.

Drága követőim, ti fogjátok Egyházam maradékát alkotni a Földön, és vezetve lesztek azok által a bátor, szent szolgák által, akik felismerik a hamis prófétát, hogy ki ő valójában.

Ne féljetek, mert Én a bölcsesség, a nyugalom és a tisztánlátás kegyelmét ajándékozom egyenként mindnyájatoknak, akik a következő imával kérnek erre Engem:

Ó, Jézus, segíts nekem, hogy mindenkor lássam Szent Szavad Igazságát, és továbbra is hűséges maradjak Tanításaidhoz, független attól, hogy mennyire kényszerítenek engem arra, hogy elutasítsalak Téged.

Most álljatok fel, és legyetek bátrak mindnyájan, mert Én soha nem hagylak el benneteket.

Én a tüskés utat veletek együtt fogom járni, és el foglak benneteket vezetni biztonságban a Paradicsom kapujához.

Mindössze annyit kell tennetek, hogy teljesen megbíztok Bennem.

Szeretett Üdvözítőtök,

Jézus Krisztus”

http://masodikeljovetel.hu/szakadas-ideje-szinte-mar-elerkezett-az-egyhazban-es-nektek-most-keszenletben-kell-allnotok

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/03/20

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-03-20

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Imádkozzatok Benedek Pápáért, akit a Rómából való száműzetés veszélye fenyeget

Igazság Könyve:

„Imádkozzatok Benedek Pápáért, akit a Rómából való száműzetés veszélye fenyeget

  1. március 20., kedd, 8:30

Gyermekem, ez a csend, a vihar előtti csendhez hasonló, miközben a Katolikus Egyház hamarosan válságba merül.

Felszólítom minden gyermekemet az egész világon, hogy imádkozzanak XVI. Benedek Pápáért, akit a Rómából való száműzetés veszélye fenyeget.

Ő a Katolikus Egyház legszentebb Helytartója, akit a Vatikánon belül több körben is gyűlölnek.

Egy gonosz összeesküvés, amelyet egy év leforgása alatt terveztek, rövidesen látható lesz a világ minden táján.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok Isten minden szent szolgájáért a Katolikus Egyházban, akiket üldözni fognak az Egyházon belüli nagy szakadás miatt, ami hamarosan bekövetkezik.

A nagy szakadásnak az egész világ tanúja lesz, de ez a valós helyzet nem lesz rögtön felismerhető.

A hamis pápa arra vár, hogy kinyilatkoztassa magát a világnak.

Gyermekeim, ne essetek tévedésbe, mert ő nem Istentől való.

Róma kulcsai vissza lettek adva Atyámnak, a legmagasságosabb Istennek, aki a Mennyországból fog most kormányozni.

Nagy felelősség fog most hárulni azokra a szent papokra, püspökökre és bíborosokra, akik szeretik Fiamat.

Nekik sok bátorságra és isteni erőre lesz szükségük, hogy a lelkeket az Új Paradicsom felé vezessék.

Ezen szent tanítványok minden erőfeszítései arra, hogy a lelkeket felkészítsék szeretett Fiam Második Eljövetelére, támadva lesz a sötét oldal által.

Sürgetve kérem minden gyermekemet, hogy imádkozzanak a szükséges erőért, mivel az Antikrisztus és társa, a hamis próféta, felemelkednek megismertetésükre.

Nektek imákat kell kérnetek Tőlem, az Üdvösség Anyjától, hogy ezáltal biztosítva legyen a Katolikus Egyház megmentése, és Fiam igaz Szavának megőrzése.

Fiam ígéretének igazságát, hogy dicsőségben visszatér, meg fogják másítani.

Nektek, drága gyermekeim, egy sorozat valótlanságot fognak bemutatni, és elvárják majd tőletek, hogy Fiam szent Nevében fogadjátok is el azokat.

A Keresztes Imahadjárat 38. imáját az elkövetkezendő hónap minden egyes napján imádkoznotok kell, ezáltal biztosítván, hogy Isten szent papjai ne essenek a gonosz csalás áldozatául, amelyet a hamis próféta és követői terveznek.

Ima Benedek Pápáért és a szent papokért

„Ó, áldott Üdvösség Anyja, kérlek, hogy ezekben a nehéz időkben imádkozz a Katolikus Egyházért és szeretett Pápánkért, XVI. Benedek Pápáért, hogy enyhüljenek szenvedései. Kérünk Téged, Üdvösség Anyja, hogy Szent Palástoddal borítsd be Isten szent szolgáit, hogy megkapják mindazokat a kegyelmeket, amelyek erőssé, hűségessé és bátrakká teszik őket a megpróbáltatások közepette, amelyekkel majd szembesülniük kell. Imádkozz azért is, hogy ők a Katolikus Egyház tanításainak megfelelően törődjenek nyájaikkal. Ó, Istennek Szent Anyja, add meg nekünk, földi Egyházad maradékának a vezetés ajándékát, hogy segíthessünk Fiad Királysága felé vezetni a lelkeket. Kérünk Téged, ó, Üdvösség Anyja, hogy tartsd távol a csalót Fiad követőitől, akik lelkük védelmére törekednek, hogy alkalmasak legyenek belépni az Új földi Paradicsom kapuján. Ámen”

Menjetek gyermekeim, és imádkozzatok az Egyház megújulásáért és azon szent szolgák biztonságáért, akik a hitükért szenvedni fognak a hamis próféta uralma alatt.

Mária, az Üdvösség Anyja”

http://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-benedek-papaert-akit-romabol-valo-szamuzetes-veszelye-fenyeget

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/03/19

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-03-19