Címke: tanítás

Bábel Tornyát újból fel fogják építeni és Isten templomaként fogják azt bemutatni

Igazság Könyve:
“Drága szeretett leányom, ki tudná Kereszthalálomat letagadni? Ki tudná letagadni, hogy Én azért mondtam le az Életemről, hogy mindenhol megmentse a bűnösöket? Aztán amikor eljön annak az ideje, hogy kőről kőre szétszedjék majd Egyházamat, ki lesz az közületek, aki le fogja tagadni földi Egyházam Igazságát?

Nektek megadatott az Igazság. Ti ismeritek Tanításaimat. Így tehát Egyházamat Tanításaimról fogjátok felismerni. Egyházam a Földön maga az Igazság. Egyházam a Földön az Én Testem. Tehát, ha valaki közületek korbácsolja a Testemet, majd újra „feltalálja” Tanításomat, s aztán hazugságokat mutat be nektek, akkor meg fogtok tagadni Engem?

Én, Jézus Krisztus, nem azért mondom el ezt nektek, hogy megosszalak benneteket. Azért mondom el ezeket a dolgokat, hogy tiszteljétek Tanításaimat, hogy megvédjétek a Szentségeket, és hogy szilárdan kitartsatok az Igazság mellett. Senki sem változtathatja meg a Földön Egyházam Tanításait. Senki. Senkinek sem adatott meg közületek az a felhatalmazás, hogy új tanokat nyilvánítson ki, és hogy úgy mutassa be azokat, mintha az Enyéim lennének. Mégis sokan közületek meg fognak Engem tagadni azáltal, hogy megtagadják a 2000 évvel ezelőtt nektek adott Igazságot. Oly hiányos a tudásotok a szent dolgokra vonatkozólag, hogy járatlanok lesztek az új törvényekben, melyek istenkáromlások lesznek Velem szemben, amikor azokat bevezetik Egyházamban a Földön.

Csakúgy, mint korábban volt, a Bábel Tornyát újból fel fogják építeni, és Isten templomaként fogják azt bemutatni. Ez Rómában lesz található és jelképe lesz az egy új világvallásnak. Ez a szimbólum látható lesz a tetőn, a bejáratnál és elsőbbséget fog élvezni a főoltáron.

Az Én drága, arany Tabernákulumom, meggyalázván a maga teljes Dicsőségében, az oltár közepén fog elhelyezkedni, hogy mindenki láthassa. Ez a sértés azt fogja jelenteni, hogy a fenevad előtt nyitva fog állni az ajtó Tabernákulumom bitorlására. Jelenlétem ekkor fog eltűnni.

Emberek milliói – sokan, akik nem fogják fölismerni ennek a förtelemnek a jelentését -, mindent meg fognak tenni, amit kérnek majd tőlük, és ők imádkozni fognak a fenevad előtt. Akik ebben az állítólagos templomban fognak szolgálni, egy új, arany emblémával ellátott öltözetet fognak viselni, amely egy szerény reverenda látszatát fogja kelteni. Az arany embléma, amelyet arcátlan módon fognak megjeleníteni, az egy új világvallás szimbóluma lesz.

A Keresztek el fognak tűnni. Az Én Feszületem sehol sem lesz látható. Aztán ott, a nyilvános helyeken, ahol még látható lesz a kereszt, az embereket törvények által fogják kényszeríteni, hogy vegyék le azokat. Az új Toronyról, amely a Sátánnak fog tiszteletet nyújtani, számos országban másolatot fognak készíteni, s a csalás második részét csak aztán fogják megismertetni. A Pokol létezéséről az Egyház nyilvánosan be fogja jelenteni, hogy ostobaság. Amikor ezt a szemenszedett hazugságot minden egyház el fogja fogadni, az embereket hamis biztonságérzettel fogják lecsillapítani. Azzal fognak érvelni, hogy Isten sohasem engedné meg egy ilyen hely (a Pokol) létezését. Hogy Ő mindenkit szeret; és hogy a Pokol létezését évszázadokon keresztül a vallási fanatikusok terjesztették. És így az emberek még a halálos bűnt is el fogják nézni. A bűn olyan széles körben válik majd elfogadottá, hogy az emberek többé már nem fognak imádkozni, vagy Irgalmasságomért folyamodni, mert már nem Isten lesz az, akit ők elismernek. A fenevad lesz az, akinek átadják majd a lelküket, és Isten ellenségei gondosan meg fogják szervezni útjaik minden lépését.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/babel-tornyat-ujbol-fel-fogjak-epiteni-es-isten-templomakent-fogjak-azt-bemutatni/

 
 

—–
Római katolikus:
2018-04-21

húsvét 3. hét szombat


ApCsel 9,31-42

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul, * mindazért, amit nékem adott. Vö. 12. vers.
….

Zsolt 115,12-13.14-15.16-17

ALLELUJA
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Eucharisztia hitet kíván tőlünk.
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.”
Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele.
Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,60-69″

 

——
Görög katolikus:
21 Az apostolok engedelmeskedtek, és már hajnalban a Templom udvarába mentek, ahol tanítani kezdték az összegyűlteket.Amikor a főpap megérkezett a kíséretével együtt, összehívta a Főtanácsot, vagyis Izráel vezetőinek testületét, majd őröket küldött a börtönbe, hogy hozzák eléjük az apostolokat. 22 Az őrök oda is mentek, de nem találtak ott senkit. Visszamentek a Főtanácshoz és jelentették: 23 „A börtönt jól bezárva találtuk, és az őrök is az ajtók előtt álltak. Mikor azonban bementünk, senkit sem találtunk odabent.” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+5%3A21-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 24 Amikor az emberek látták, hogy sem Jézus, sem a tanítványok nincsenek ott, ők is vízre szálltak, és Kapernaumba mentek, hogy megkeressék Jézust.

Én vagyok az élet kenyere

25 Amikor rátaláltak Jézusra a túlsó parton, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”

26 Jézus ezt válaszolta: „Igazán mondom nektek: nem azért kerestek engem, mert láttátok csodákat, hanem mert ettetek a kenyérből, és jóllaktatok. 27 Ne azon igyekezzetek, hogy ilyen földi kenyeret kapjatok, amely mulandó! Inkább arra törekedjetek, hogy olyan kenyeret szerezzetek, amely örökké megmarad, és örök életet ad! Ezt a kenyeret majd az Emberfia adja nektek, mert ő az, akit Isten erre felhatalmazott.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+6%3A14-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/21
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

Az Engesztelő Áldozat

16 Áron fiai közül ketten[a] meghaltak, amikor áldozatot mutattak be az Örökkévalónak. Ezután az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Mondd meg a testvérednek, Áronnak, hogy nem léphet be akármikor a Szentek Szentjébe, a függönyön túlra, ahol a Szövetségláda fedele fölött megjelenek a felhőben. Ha nem a megfelelő módon és időben lép be oda, meg fog halni. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+16%3A1-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——–

Isten Anyja: Amikor Isten gyermekeit a hazugságokkal félrevezetik, el fognak szakadni Istentől

Igazság Könyve:

“Szeretett gyermekem, engedd meg, hogy vigaszt hozzak neked ebben az időben. Engedd, hogy magamhoz szorítsalak téged, hogy erőt adhassak neked, miközben folytatod Isten Szavának terjesztését ezekben a nehéz időkben.

Amikor megkérdezték azokat, akik üldözték Fiamat és aztán megölték, hogy – „Miért tettétek ezt?”  – Ők azt felelték – „Hogy védelmezzük Isten Igéjét.” Amikor azt kérdezték tőlük, hogy eltűrné-e Isten egy másik ember meggyilkolását, azzal érveltek, hogy ez megegyezett az Egyház Tanításával. És így lesz ez az utolsó időkben is. Az emberek elferdítik majd Isten tanítását annak érdekében, hogy megindokolják az Ő Szent Szavának elutasítását.

Fiam azért adja ezeket az Üzeneteket a világnak, hogy megtartsátok Tanításait. Ő azért teszi ezt, hogy senki se utasítsa el tévesen Szent Szavát, amikor földi Szent Egyházának Tanításait meghamisítják és megszentségtelenítik. Isten Szavát sohasem szabad megváltoztatni, de a próféciák pontosan megjövendölték ezeket a napokat, hogy mikor fog ez bekövetkezni, és hogy mikor fogja Péter sziklára épített Egyháza ezt megtenni.

Fiam az Ige. Isten Igéjét Isten minden gyermekének tisztelnie kell. Amikor Isten gyermekeit a hazugságokkal félrevezetik, el fognak szakadni Istentől. Amikor valami mást fogadtok el, mint Isten Igazsága, amikor elfogadjátok a bűnt és részt vesztek benne, akkor éket vertek magatok és Fiam közé.

Ne feledjétek, hogy Én, az Isten Anyja, megvédem mindazokat, akik hívnak Engem. Védelmem minden ember és minden vallás számára van. Ha naponta elmondjátok Szent Rózsafüzéremet, akkor mindenfajta védelemben fogtok részesülni, és képesek lesztek megvédeni az Igazságot, Isten Szent Szavát.

Legyen az bárki Fiam földi Egyházában, aki embereket vezet, de ha a gyülekezete előtt nem tudja elmondani a Szent Rózsafüzért, akkor ő nem Istentől jön.

Édesanyátok,
Isten Anyja,
Az Üdvösség Anyja”

Római katolikus:
2018-04-14

Húsvét 2. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből 
A diakónusok vagyis a szerpapok kiválasztása. 
Azokban a napokban, amikor a tanítványok száma már megnövekedett, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják. Ezért a Tizenkettő összehívta a tanítványokat, és így szóltak hozzájuk:
„Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk Isten igéjét, s az asztal szolgálatát lássuk el. Szemeljetek hát ki magatok közül, testvérek, hét jó hírben álló, Szentlélekkel eltelt bölcs férfit, akiket megbízhatunk ezzel a feladattal. Mi pedig majd az imádságnak és az ige szolgálatának szenteljük magunkat.”
Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohóruszt, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai prozelitát Az apostolok elé állították őket, azok pedig imádkoztak felettük, és rájuk tették kezüket.
Isten igéje pedig tovább terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben. Még a papok közül is tömegesen hódoltak meg a hitnek.
Ez az Isten igéje. 
 ApCsel 6,1-7.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 
Válasz: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. Vö. 22. vers. 
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. 
Vagy: Alleluja.
E: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. 
Vagy: Alleluja.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában. 
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. 
Vagy: Alleluja. 
Zsolt 32,1-2.4-5,18-19

ALLELUJA
Feltámadt Krisztus, aki mindent alkotott, * megkönyörült a bűnös emberen. – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből 
Jézus megmutatja, hogy hatalma van az elemeken: a vízen jár. 
A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába, és elindultak a tavon át Kafarnaum felé.
Már rájuk sötétedett, de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához.
Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!”
Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.
Ezek az evangélium igéi. 
Jn 6,16-21″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-14

Görög katolikus:

14 Elutasítottátok és megtagadtátok a Szentet és Igazat, és azt kértétek Pilátustól, hogy inkább a gyilkost engedje szabadon.[a] 15 Megöltétek az örök élet forrását! Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból, s ennek mi a tanúi vagyunk, hiszen a saját szemünkkel láttuk őt.”
 
 

26 Végül odamentek Jánoshoz, és megkérdezték: „Mester, emlékszel arra a férfira, aki veled volt a Jordánon túl, és akiről tanúskodtál? Most ő is bemerít, és csak úgy tódul hozzá mindenki!”27 János így válaszolt: „Az ember a saját erejéből semmire sem jut. Csak annyit tehet, hogy elfogadja, amit Istentől kap ajándékba. 28 Ti magatok vagytok a tanúim, hogy világosan megmondtam: nem én vagyok a Messiás! Engem Isten azért küldött, hogy a Messiás előtt menjek, és utat készítsek számára …”

16 Amikor az emberek meghallották a hírt, kitódultak a városból, és kifosztották az arámok elhagyott táborát. A nagy zsákmány miatt olyan bőség lett Samáriában, hogy egy sékelért egy szeá finomlisztet vagy két szeá árpát lehetett kapni a városkapu melletti piacon — pontosan úgy, ahogy az Örökkévaló azt előre megmondta. …”
—-

A harmadik pecsétAmikor a Bárány feltörte a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik mennyei élőlény ezt kiáltja: „Jöjj!” Ismét egy másik lovast láttam, aki fekete lovon ült, és mérleget tartott a kezében. Ekkor a négy mennyei élőlény közül hangot hallottam, amely ezt mondta: „Egy mérték[a] búza egy dénár, három mérték árpa egy dénár, de az olajat és a bort ne bántsd!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Revelation+6%3A5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“Az Oltárom előtt kötött házasság nem fogadható el, ha az két azonos nemű ember között köttetik.”

Igazság Könyve: 

“… Tudnotok kell, hogy csak az Igazság fogadható el Isten számára. Az arra tett kísérletek, hogy kiengeszteljék Őt, süket fülekre találnak. Isten sohasem fogja elfogadni a hazugságokat.A Mindent látó Isten Szemében semmi olyan nem lesz elfogadva – nem számít, hogy az hogyan van felöltöztetve és hogy milyen gyönyörű nyelvezettel van ellátva -, ami a Kereszténység új koncepcióit, a bűn elfogadását és elnézését segítik elő.

Ő sohasem fog új törvényeket elfogadni, melyek alábecsülik a Szentségeket, melyeket Én, Jézus Krisztus, a Világ Megváltója hagytam rátok.

Én megváltottalak benneteket, hogy segítsek nektek kiszabadulni a Sátán szorításából, mellyel fogva tartja az emberek szívét.

Az Oltárom előtt kötött házasság nem fogadható el, ha az két azonos nemű ember között köttetik. Mégis ezt teszik és sértegetnek Engem. Ők arra kérnek Engem, hogy fogadjam el a bűnt, igazolván így Atyám Tízparancsolata ellen elkövetett bűntettüket. Arról próbálják meggyőzni önmagukat, hogy ez Isten előtt elfogadható, ellenben ez sohasem lehetséges.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-oltarom-elott-kotott-hazassag-nem-fogadhato-el-ha-az-ket-azonos-nemu-ember-kozott-kottetik/

—–
Római katolikus:
” OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Mózes arra tanítja a választott népet, hogy az Istennel kötött szövetség áldás, de átok is lehet: élet vagy halál. 
Az Istennel kötött szövetség ismertetése után Mózes így beszélt a néphez:
„Népem, figyelj! Ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot. Ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened parancsainak, amelyeket ma adok neked, s szereted az Urat, a te Istenedet, az ő útjain jársz, megtartod parancsait, törvényeit és rendelkezéseit, akkor életben maradsz és megsokasodsz, az Úr, a te Istened megáld azon a földön, ahova indulsz, hogy birtokodba vedd. Ha azonban elfordul szíved és nem engedelmeskedsz, ha elcsábulsz más isteneket imádni és nekik szolgálni, akkor ma tudtotokra adom: Menthetetlenül elpusztultok, és azon a földön, amelyre a Jordánon átkelve elérkezel, hogy birtokba vedd, nem fogtok sokáig élni. Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: Életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok; szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára és ragaszkodj hozzá. Mert ez jelenti számodra az életet és napjaidnak hosszúra nyúlását azon a földön, amelyre az Úr, a te Istened megesküdött atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adja.”
Ez az Isten igéje.
MTörv 30,15-20
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Aki nem félti életét Krisztusért, megmenti azt az örök életre. 
Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz:
„Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének, a főpapok és az írástudók elutasítják, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt.
Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,22-25 “
——
Görög katolikus: 

“… 14 Ezekről is prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik volt, amikor így szólt: “Íme, eljött az Úr szent seregeivel,

15 hogy ítéletet tartson mindenek felett, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövettek, és minden káromló szóért, amelyet istentelen bűnösökként ellene szóltak.”

16 Ezek zúgolódók, sorsuk ellen lázadók, vágyaik útján járnak, fölényesen jártatják a szájukat, és haszonlesésből embereket dicsőítenek.

17 Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, amelyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondtak.

18 Azt mondták ugyanis, hogy az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen dolgokra irányuló szenvedélyeik szerint élnek.

19 Ezek szakadásokat támasztanak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek.

Befejező intés, Isten dicsőítése

20 Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által,

21 tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre.

22 Könyörüljetek azokon, akik kételkednek,

23 mentsétek meg őket kiragadva a tűzből. Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amelyet testük beszennyezett.

24 Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel:

25 az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen.”

—–

—–
—–

Én a ti Tanítótok vagyok, és Általam meg fogjátok érteni végső Isteni Tervem Misztériumait

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, ha az emberek megértenék azt a nagy Ajándékot, amelyet az emberiség számára adok, mely által életre keltem a halottakat és a szenteket, akik csatlakozni fognak mindazokhoz, akiknek az örök élet Ajándéka adatott Királyságomban, akkor valóban megértenék ennek a rendkívüli kegyelemnek a nagyságát.Egy szeretett hozzátartozó elvesztése nagyon elszomorító és leverő fájdalmat okoz. De azon Ígéretem, hogy egyesítelek benneteket azokkal, akik a Kegyelem állapotában haltak meg, Isten minden gyermekét valódi dicsőségben fogja egyesíteni.

A családok egyesülni fognak. Szeretteitek összegyűlnek és ez egy nagy ünnepségbe torkollik majd. Mindazok, akik részesültek azon áldásban, hogy felvetessenek Új Paradicsomomba, mely felkínálja az örök életet, meg fognak lepődni Nagyszerű Ajándékom nagyságától.

Készüljetek fel a halálra. Ne féljetek attól.

Nektek nemcsak, hogy követnetek kell utasításaimat ebben az időben, hanem magatokra kell vállalnotok azt a felelősséget is, hogy segítetek Nekem azok lelkét megmenteniakik nem érdeklődnek Irántam, és nem vágyakoznak arra, hogy Színem előtt megmentsék a lelküket, hogy megváltsák önmagukat, vagy, hogy a Szentségekben részesüljenek.

Szeressetek Engem, és bízzatok Bennem, mert Én a ti Tanítótok vagyok, és Általam meg fogjátok érteni végső Isteni Tervem Misztériumait. Amikor már minden meg lesz téve, a világ készen áll majd Dicsőséges Visszatérésemre.

Szeretett Tanítótok,

Jézus Krisztus”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-a-ti-tanitotok-vagyok-es-altalam-meg-fogjatok-erteni-vegso-isteni-tervem-miszteriumait/

—–
Római katolikus:
” Ekkoriban épített Salamon szentélyt Kámosnak, a moábiták bálványának a Jeruzsálemmel szemben fekvő hegyen; aztán meg Mólóknak, az ammoniták bálványának. Így tett a kedvére többi pogány származású feleségének is, akik a maguk istenének gyújtottak tömjént, és mutattak be áldozatot.
Az Úr megharagudott Salamonra, mivel szíve elfordult Urától, Izrael Istenétől. Az Úr kétszer is megjelent neki, és megparancsolta, hogy ne kövessen idegen isteneket, de ő mégse tartotta meg, amit az Úr parancsolt neki.
….
   † EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus tanítása elsősorban a választott népnek szólt, de a hívő pogányok is részesültek benne. 
Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban.
Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult
. Az asszony szír–föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket.
Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.”
Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 7,24-30 “
——
Görög katolikus: 

20 Ha valaki azt mondja: “Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.

21 Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.”

“… 12 Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.

Imádság Isten akarata szerint

13 Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van.

14 Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.

15 Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.

16 Ha valaki látja, hogy a testvére nem halálos bűnt követ el, könyörögjön érte, és életet fog adni annak, aki nem halálos bűnt követ el. Van halálos bűn: nem az ilyen esetre mondom, hogy könyörögjön.

17 Minden gonoszság bűn, de van nem halálos bűn is. 

20 De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.

21 Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól!

—–
—–
—–
Tóra:

33 Akaszd a kárpitot horgokra, vidd be a bizonyság ládáját a kárpit mögé, és a kárpit válassza el a szentélyt a szentek szentjétől!

34 Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjében!

—–
—-