Címke: Szentlélek Ajándéka

A Nagyfigyelmeztetés közben az ég megnyílik

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

Miért ilyen úton szólok a világhoz?

2011. május 23. hétfő, 9:45

Drága, szeretett leányom, itt az ideje, hogy Szent Üzeneteimet megvilágosítsam nektek, és biztossá tegyem, hogy az a sok bűnös lélek világszerte megszívlelhesse azokat.

Ne essetek tévedésbe, ezek az üzenetek Ajándékként adattak a világnak, hogy segítsenek mindnyájatok, és minden gyermekem megmentésében, beleértve azokat is, akik más ösvényen követik Istent, az Örök Atyát.

Az emberek, különösen a Katolikusok összezavarodnak, ha nem őket részesítem előnyben más vallású gyermekeimmel szemben. Szavaim szándékosan választékosak, hogy mindenki meghallhassa azokat, és nemcsak az a kevés kiválasztott. Szeretetem nem tesz különbséget. Ti, akik azt kérdezitek, hogy miért így szólok az emberiséghez eme hírnökömön keresztül, most figyeljetek Szavaimra: mivel ti, követőim, megértettétek, hogy Keresztrefeszítésem ideje óta az Igazság sohasem változott, tudnotok kell, hogy Isten minden gyermekére ki kell terjesztenem Szeretetemet. Egyik sem jobb, a másiknál.

Leányom, neked nem kell válaszolnod vagy megpróbálnod, hogy megvéd Szavamat, amikor arra szólítanak fel téged, hogy magyarázd meg nekik, miért ilyen módon szólok a világhoz. Ezek Isteni Szavak. Nem kell sem megváltoztatni, sem kijavítani ezeket, csak azért, hogy azoknak is megfeleljen, akik magukat a teológiai törvényekben szakértőknek tartják. Szavaim olyan nyelvezettel kerülnek a világba, hogy a mai világ embere világosan megértse azokat. Sokan azt fogják kérdezni, hogy miért nem ugyanazokkal a kifejezésekkel, vagy terminológiákkal vannak megfogalmazva, mint amilyeneket prófétáim és apostolaim egykor használtak. Erre most válaszolok:

Ne feledjétek, hogy tanításaim sohasem változnak. Mindegy, hogy milyen nyelvezetet használok, amikor a mai világban modern úton szólok hozzátok, az Igazság ugyanaz marad, mert az sérthetetlen.

Legyetek résen azokkal a látnokokkal szemben, akik azt állítják, hogy üzeneteket kapnak Tőlem, de ezekben Én állítólag régi nyelvezettel szólok, vagy Bibliai részeket idézek. Ez nem az a mód, ahogyan Én a mai emberiséggel kommunikálok. Miért is tenném ezt? Nem inkább elidegeníteném ezt az új generációt? Azt a generációt, akik nem értik azt a nyelvezetet, ami Atyám Szent Könyvében található?

Az egyszerűség, gyermekeim, ez a kulcsa annak, ahogyan Szent Igéimet hirdetni kell. Ne feledjétek: amikor másokat Létezésem Igazságaira tanítotok, akkor az egyszerű nyelvezet használata elengedhetetlen ahhoz, hogy közelebb tudjatok kerülni hozzájuk. Ha nem így tesztek, akkor az elveszett lelkeknél semmit sem fogtok elérni, mert süket fülekre fogtok találni.

Szeretetem üzenete

Szeretetem üzenete nagyon egyszerű. Én Vagyok az az Élet, amelyre itt a Földön gyermekeim vágyódnak. Magyarázzátok el nekik, hogy Én Vagyok az Igazság. Ezt tegyétek érthetővé. Nélkülem nincs Örök Élet. Arra használjátok ezeket az Üzeneteket, amelyeket ezen hírnökömön keresztül adok, hogy elnyerjétek a hitetlenek figyelmét. Mert nem azért lettek ezek a világnak adva, hogy félelmet keltsenek, hanem mintegy bizonyíték arra, hogy Én most olyan módon kommunikálok, amikor legszentebb Szavamat nemcsak meghallani kell, hanem el is kell hinni azokat.

A ti szerető Megváltótok és Tanítótok, Jézus Krisztus, az Irgalmasság Királya

https://masodikeljovetel.hu/miert-ilyen-uton-szolok-vilaghoz

A Nagyfigyelmeztetés közben az ég megnyílik

2011. május 23., hétfő, 14:30

Drága szeretett leányom, te most azokat a kínokat szenveded el, amelyeket Én is elszenvedtem az emberek bűneiért. Ez éppen olyan, mint amilyennek érzed. Most futólag te is megláthattad egy töredékét annak a szenvedésnek, amellyel Én is szembenézek a nap minden percében. A Nagyfigyelmeztetéstől nem kell félnetek.

A Nagyfigyelmeztetés dramatikus esemény lesz

Ez az esemény a világon sok embert fog sokkolni, mert ez egy dramatikus esemény lesz: megnyílik az ég, és szerte a világon kilövellnek az Irgalmasság Lángjai. Sok ember nem fogja megérteni, hogy mi is történik valójában. Olyan sokk alatt lesznek, hogy tévesen azt fogják hinni, hogy eljött a világvége.

Mondd meg nekik, hogy örüljenek, mert tanúi lehetnek Dicsőségemnek, és ha rendesen fel vannak rá készülve, akkor ez számukra Irgalmasságom leglátványosabb példája lesz Keresztre feszítésem napja óta. Ez gyermekeim, egy mentő kegyelem lesz számotokra, és megvédi azokat, akik arra lennének ítélve, hogy átlépjék a pokol mélységének kapuit. A világon minden gyermekemnek figyelmeztetnie kellene az elveszett lelkeket arra, aminek elébe kell nézniük. Sürgessétek őket, mert itt az ideje, hogy beismerjék bűneiket. Nagyon fontos, hogy minél több ember kegyelmi állapotba kerüljön, mert különben a sokk miatt nem biztos, hogy túlélik ezt az eseményt. Sokkal jobb tanúja lenni ennek a látványos Isteni eseménynek, mint felkészületlennek lenni az Utolsó Ítélet napján.

Szorosan tartsatok össze mindannyian. Örüljenek mindazok, akik igaz hittel követnek Engem, mert azok majd egy pillantást vethetnek Isteni Jelenlétemre, amit elődeik életük során sohasem tehettek meg.

Imádkozzatok a többi gyermekemért is. Még most mondjátok meg nekik az Igazságot, amíg tudjátok. Ne törődjetek azzal, ha megvetnek benneteket; nekik még most meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket azáltal, hogy imádkoznak a bűneik megbocsátásáért, majd meg fogják nektek köszöni, miután a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezett.

Most menj békével. Ne félj. Csak imádkozz a hitetlen lelkekért, hogy ne halálos bűnben haljanak meg.

A ti Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-kozben-az-eg-megnyilik

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

———-

Római katolikus:

2021-05-23

Pünkösdvasárnap

Kezdőének:
Az Úrnak lelke betölti a földkerekséget, és aki egybefogja a mindenséget, tud minden szóról, alleluja. (Bölcs 1,7)
vagy
Isten szeretete kiáradt szívünkbe a bennünk lakó Szentlélek által, alleluja. (Róm 5,5;10,11)

Könyörgés:
Istenünk, te a mai szentséges ünnepen Egyházadat és általa a világ minden népét és nemzetét megszentelted. Áraszd ki a Szentlélek ajándékait az egész világra, és töltsd be híveid szívét isteni kegyelmeddel, amellyel egykor elindítottad az evangélium hirdetését. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen (az emeleti teremben) mindnyájan együtt voltak az apostolok. Hirtelen zúgás támadt az égből, mintha heves szélvihar közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol együtt voltak. Majd lángnyelvek tűntek fel, és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a Lélek indította őket.
Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, minden népből az ég alatt. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze.
Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették:Nem Galileából valók mindnyájan, akik itt beszélnek? Hogyan hallhatja hát őket mindegyikünk a saját nyelvén, amelyben született? Mi, pártusok, médek, elamiták; és Mezopotámiának, Judeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának és Pamfiliának lakói; Egyiptomból, a líbiai Ciréne vidékéről és Rómából való zarándokok; zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: mi mindannyian úgy halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten csodás tetteit!”
Ez az Isten igéje.

ApCsel 2,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét. 8 G. tónus.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Mondj áldást, lelkem, az Úrnak! * Nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem.
Mily sokrétű a te műved, Uram! * teremtményeid betöltik a földet.
Hívek: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Vagy: Alleluja.
E: Ha megvonod éltető erődet, * elpusztulnak és a porba térnek.
Ám, ha újra kiárasztod lelkedet, életre kelnek, * és a föld színét megújítod.
H: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsőség legyen az Úrnak örökkön-örökké, * örül az Úr minden művének.
Legyen előtte kedves az énekem, * gyönyörűségemet őbenne találom.
H: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 103,1ab és 24ac.29bc-30.31 és 34

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Testvéreim! Senki sem mondhatja magától: „Jézus az Úr!”, csak a Szentlélek által. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a csodajelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test. Így van ez Krisztussal is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk keresztségünk által: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk. Valamennyiünket ugyanaz a Lélek töltött el.
Ez az Isten igéje.

Vagy:

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Testvéreim! Kérlek benneteket, hogy lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait. A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek. Vezessen benneteket a lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek. A test cselekedetei nyilvánvalóak: kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már előbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket művelnek, nem öröklik Isten országát.
A Lélek gyümölcsei viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény. Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt. Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően.
Ez az Isten igéje.
1Kor 12,3b-7.12-13 vagy Gal 5,16-25

ALLELUJA
Jöjj el, Szentlélek Isten, † töltsd el híveid szívét, * és szereteted tüzét gyullaszd föl bennünk! – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Ezek az evangélium igéi
.

Vagy:

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Szenvedése előtt Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok. Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 20,19-23 vagy Jn 15,26-27;16,12-15

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-23


————

Ortodox (Görög keleti):

„Jézus feltámadása

24.1 A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket.

2 A követ a sírbolt elől elhengerítve találták,

3 és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.

4 Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában.

5 Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: “Mit keresitek a holtak között az élőt?

6 Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt:

7 az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.”

8 Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira,

9 és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek.

10 A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak,

11 de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.

12 (Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.)”

 

 

 

„32 Amikor Péter valamennyi gyülekezetet végigjárta, eljutott a Liddában lakó szentekhez is.

33 Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc éve feküdt az ágyban bénultan.

34 Péter így szólt hozzá: “Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat!” És azonnal felkelt.

35 Lidda és Sáron lakói mind látták őt, és megtértek az Úrhoz.

36 Joppéban volt egy nőtanítvány, név szerint Tábita, ami azt jelenti: Dorkász, vagyis Zerge. Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát.

37 Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosták, kiterítették a felső szobában.

38 Mivel Lidda közel volt Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: “Késedelem nélkül jöjj át hozzánk!”

39 Péter felkelt, és velük ment. Amikor odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, sírtak és mutogatták azokat az ingeket és ruhákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt.

40 Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott; azután a holttest felé fordulva ezt mondta: “Tábita, kelj fel!” Ő kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült.

41 Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította; majd behívta a szenteket és az özvegyeket, s megmutatta nekik, hogy él.

42 Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.”

 

 

 

„Jézus beteget gyógyít szombaton a Betesda tavánál

5.1 Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe.

2 Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van.

3 A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását.

4 Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett).

5 Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében.

6 Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: “Akarsz-e meggyógyulni?”

7 A beteg így válaszolt neki: “Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem.”

8 Jézus azt mondta neki: “Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!”

9 És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.

10 A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: “Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat.”

11 Ő így válaszolt nekik: “Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!”

12 Megkérdezték tőle: “Ki az az ember, aki azt mondta neked: Vedd fel és járj!?”

13 De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt.

14 Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: “Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.”

15 Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke%2024:1-12;%20%20%20%20%20Acts%209:32-42;%20%20%20%20%20John%205:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/23

Most fel fogod ismerni az Irántam való teljes engedelmesség fontosságát

„Ma fájdalmam még nagyobb, mint keresztre feszítésemkor volt

2011. április 13. szerda; 23:00

… Kérlek benneteket, a böjt ideje alatt emlékezzetek a Passiómra, áldozatomon elmélkedve, amelyet önként hoztam mindnyájatokért, hogy megmenekülhessetek. Majd értsétek meg, hogy a Nagyfigyelmeztetés, a lelkiismeret átvilágítása, az Én Irgalmasságom következő ajándéka az emberiség számára. Terjesszétek ki a megtérést mindenhol. Segítsetek legyőzni a csalót azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét (1) imádkozzátok a lelkek megmentésért. …”

https://masodikeljovetel.hu/ma-fajdalmam-meg-nagyobb-mint-keresztre-feszitesemkor-volt

(1) Isteni Irgalmasság rózsafüzére
http://oratio.hu/r-atya4.php

„Különleges kegyelmek ígérete, ha csak egy napra is meghívjuk Jézust

2011. április 14. csütörtök; 11:00

Szeretett leányom, köszönöm neked, hogy több időt fordítasz erre a legszentebb munkára. Mindnyájatok számára eljött az idő, hogy megnyissátok szíveteket Felém – ha csak egy napra is -, hogy lehetővé tegyétek Számomra, hogy különleges kegyelmekkel töltselek el benneteket. Ezeket a kegyelmeket most azok fogják kapni közületek, akik elfelejtették, hogy Létezem, mivel Nagypéntek ideje közeledik.

Ahogy a hathatós Isteni Irgalmasság Kilencedének ideje közeledik, ez az idő arra lesz felhasználva, hogy lelketeket különleges ajándékokkal árasszam el. Most úgy cselekedjetek, amint azt Én mondom nektek, és ma a saját szavaitokkal imádkozzatok Hozzám. Azok a kegyelmek, amelyeket adni fogok nektek, nemcsak közelebb fognak hozni benneteket Szent Szívemhez, hanem még a Szentlélekkel is el fogtok telni. Imádkozzátok Nagypéntektől az Én kilencedemet (2), és annyi lelket foglaljatok bele az imába, amennyit csak lehetséges, és Én egyenként mindenkit meg fogok menteni. …”

https://masodikeljovetel.hu/kulonleges-kegyelmek-igerete-ha-csak-egy-napra-meghivjuk-jezust

(2) Isteni Irgalmasság kilenced

https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=36


Igazság Könyve:

„ Lelkek milliói fognak megmenekülni ezen üzenetek által

2011. április 7. csütörtök, 22:00

Szeretett leányom, ma megkaptad a Szentlélek Ajándékát, más különleges Isteni kegyelmekkel együtt. Te, leányom felajánlottad szabad akaratodat, ezért most menj, és cselekedj az Én Szent Akaratom szerint. Most fel fogod ismerni az Irántam való teljes engedelmesség fontosságát gondolataidban, szavaidban, cselekedeteidben, viselkedésedben és magatartásodban. Te most követni fogod vezetésemet, és ezentúl keresni fogod azt, még mielőtt bármit tennél az Én Nevemben.

Készen állsz végre utasításaim követésére. Mostantól fogva, minden második nap, legkevesebb két órát kell Nekem szentelned az imádkozásban. Továbbá, neked követned kell a legszentebb lelki vezetőd utasításait, aki a Mennyből küldetett számodra. Ő utasításaim szerint fog veled beszélni. Tedd pontosan azt, amit mond. Biztosítanod kell, hogy minden nap kommunikálj Velem, mert sok mondanivalóm van számodra.

Leányom, ezentúl csak az Én hangomat hallgasd meg. Csak azt írd le, ami Tőlem származik. Sohase befolyásoljon téged mások véleménye ezekről a legszentebb üzenetekről. Csak egyetlen száj létezik, az Enyém, mely veled kommunikál. Bízz Bennem, leányom. Teljesen bízz meg Bennem. Sohase kérdőjelezd meg ezeket az üzeneteket, mert Én vagyok az, aki hozzád beszél. Mindig emlékezz erre. Most, hogy már bízol Bennem, sokkal erősebb leszel. Hadd biztosítsalak arról, hogy most már képes leszel hatékonyabban ellenállni a sátán támadásainak.

Érezd a békét. Az irántad való Szeretet, leányom, a Szívem által árad ki, miközben Irántam való hűséged és szereteted eltölt, és gyengéddé tesz téged. Ez az erőteljes Szeretet teljes egészében tiszta, és semmivel sem lehet összehasonlítani azok közül, melyet te valaha is ebben a világban megtapasztaltál.

A Mennyország örvend a végérvényes önátadásodnak. De most fel kell készülnöd, hogy segíthess a lelkek millióinak a megmentésében. Leányom, a feladat, amit elvárok tőled, emberi szemmel roppant nagynak tűnik. Leányom, te hírnökként Szent Szavaim legnagyobb terjedelmét fogod átadni a világnak, hogy a világ felkészülhessen Második Eljövetelemre.

Őket, az Én drága gyermekeimet, akiket olyan mély szenvedéllyel szeretek, mely meghaladja értelmedet, vissza kell vonzani Szent Szívemhez, még mielőtt túl késő lenne. Az elvárás feléd, leányom, az, hogy továbbítsd Szavaimat az emberiség felé. Ez nem könnyű feladat. Szenvedni fogsz miatta, de meg kell értened, hogy ez most a te kötelességed Velem szemben. Te arra vagy elhívatva, hogy az Isteni Ajkaimról jött Szavak által lelkek milliói legyenek megmentve a Pokol tűzétől.

Kommunikálj most Velem megfelelően. Egész idő alatt vezetni foglak téged. Béke legyen veled, leányom. Az Én Legszentebb Szentlelkem most elárasztja lelkedet. Te most tele vagy szeretettel és boldogsággal, és készen állsz ennek az Isteni küldetésnek a következő szakaszára.

Megváltótok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/lelkek-millioi-fognak-megmenekulni-ezen-uzenetek-altal

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

„Soha ne ítéljetek el más vallásúakat, más hitűeket vagy szexuálisan más beállítottságúakat

2011. április 6.

Én minden egyes lelket szeretek, minden hitvallásút, bármilyen felekezethez tartozót, mindenfajta szexuális beállítottságút. Mindegyik értékes gyermek Számomra. Egyik sem különb a másiknál. Mivel a bűn mindig jelen lesz, ti mindannyian bűnösök vagytok, emlékezzetek erre; azt szeretném, ha közületek mindenki követné Tanításaimat, és terjesztené Igéimet. Öleljétek meg egymást. Legyetek könyörületesek egymás iránt. …”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ne-iteljetek-el-mas-vallasuakat-mas-hitueket-vagy-szexualisan-mas-beallitottsaguakat

„ Lelkek milliói fognak megmenekülni ezen üzenetek által

2011. április 7. csütörtök, 22:00

Szeretett leányom, ma megkaptad a Szentlélek Ajándékát, más különleges Isteni kegyelmekkel együtt. Te, leányom felajánlottad szabad akaratodat, ezért most menj, és cselekedj az Én Szent Akaratom szerint. Most fel fogod ismerni az Irántam való teljes engedelmesség fontosságát gondolataidban, szavaidban, cselekedeteidben, viselkedésedben és magatartásodban. Te most követni fogod vezetésemet, és ezentúl keresni fogod azt, még mielőtt bármit tennél az Én Nevemben. …”

https://masodikeljovetel.hu/lelkek-millioi-fognak-megmenekulni-ezen-uzenetek-altal

———-

Római katolikus:

2021-04-06

Kedd húsvét nyolcadában

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Tartsatok bűnbánatot, és keresztelkedjetek meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára!
Pünkösd ünnepén Péter apostol így szólt a néphez:
„Tudja meg
az egész választott nép teljes bizonyossággal, hogy Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette!”
Ennek hallatára fájdalom járta át szívüket. Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: „Mit tegyünk, testvérek?”
Péter így felelt: „Tartsatok bűnbánatot, és keresztelkedjetek meg Jézus Krisztus nevében
bűneitek bocsánatára! Így megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Az ígéret ugyanis nektek és gyermekeiteknek szól, meg azoknak, akik távol vannak ugyan, de akiket meghívott a mi Urunk, Istenünk.
Számos egyéb szóval is biztatta és buzdította őket: „Mentsétek meg magatokat ettől a
gonosz nemzedéktől!”
Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezren csatlakoztak hozzájuk.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 2,36-41

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld telve van * az Úr irgalmával. Vö. 5b. vers. – 5. tónus
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
Hívek: A föld telve van * az Úr irgalmával.
Vagy: Alleluja.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: A föld telve van * az Úr irgalmával.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * ő a segítőnk, és ő a mi oltalmunk.
Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
H: A föld telve van * az Úr irgalmával.
Vagy; Alleluja.
Zsolt 32,4-5.18-19.20 és 22

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A feltámadt Jézus megjelenik Mária Magdolnának.
Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál.
Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.”
Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az.
Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!”
Mária felkiáltott: „Rabboni!” – vagyis Mester.
„Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához,
Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”
Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 20,11-18

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-06

„… Te, leányom felajánlottad szabad akaratodat, ezért most menj, és cselekedj az Én Szent Akaratom szerint. Most fel fogod ismerni az Irántam való teljes engedelmesség fontosságát gondolataidban, szavaidban, cselekedeteidben, viselkedésedben és magatartásodban. Te most követni fogod vezetésemet, és ezentúl keresni fogod azt, még mielőtt bármit tennél az Én Nevemben.

A Mennyország örvend a végérvényes önátadásodnak. De most fel kell készülnöd, hogy segíthess a lelkek millióinak a megmentésében. Leányom, a feladat, amit elvárok tőled, emberi szemmel roppant nagynak tűnik. Leányom, te hírnökként Szent Szavaim legnagyobb terjedelmét fogod átadni a világnak, hogy a világ felkészülhessen Második Eljövetelemre. …”

https://masodikeljovetel.hu/lelkek-millioi-fognak-megmenekulni-ezen-uzenetek-altal


————

Ortodox (Görög keleti):

„Istent dicsérő ének

25 Örökkévaló, én Istenem!
Dicsérem neved és magasztallak,
mert
csodákat tettél,
melyeket régen elhatároztál,
biztos kézzel vitted véghez terveidet!

2 Nagy városokat leromboltál,
erős várakat romhalmazzá tettél,
kőrakás maradt csak belőlük.
Az idegenek büszke várkastélyát ledöntötted,
fel sem épül soha többé.
3 Félnek téged az erős népek,
hatalmas nemzetek városai tisztelnek és dicsérnek.
4 Erős vára lettél a szegénynek,
biztos védelme a kiszolgáltatott gyengének,
mint hűs árnyék déli hőségben,
mint menedék a viharban;
pedig az erőszakosok haragja úgy zúdult ránk,
mint szélvihar a kőfalra,
5     mint tűző déli napsugár a sivatagra.
Megalázod az idegeneket,
büszke zajongásukat elhallgattatod.
Mint sűrű felhő árnyéka a hőséget,
elnyomóink diadalénekét megszünteted.

Nagy lakoma a Sion hegyén

6 Az Örökkévaló, a Seregek Ura
lakomát készít ezen a hegyen,
vendégséget minden népnek.
Nagy lakomát finom ételekből,
válogatott fogásokból, ízes falatokból,
erős letisztult aszúborból.
7 Megszabadítja az Örökkévaló a népeket
ezen a hegyen a sötét takarótól,
amely arcukat befedte,
a fekete gyászlepeltől,
amely az összes nemzetet beborította.
8 Bizony, elveszti a halált örökre,[a]
s arcukról minden könnyet letöröl Uram, az Örökkévaló!
Népét megszabadítja szégyenétől az egész földön.
Így lesz, mert az Örökkévaló mondja ezt!

9 Azon a napon így énekelnek a megszabadultak:
„Nézzétek! Ő a mi Istenünk, akit vártunk,
benne bíztunk, hogy megment!
Ő az Örökkévaló, akire vártunk!
Örvendezzünk és ujjongjunk szabadítónknak”

 

 

 

 

 

„8 Majd ezt mondta Isten Nóénak és a vele lévő fiainak:

9 „Nézzétek! Én magam kötök most szövetséget veletek, és összes utódaitokkal, 10 meg az összes állattal, amely veletek van — madarakkal, háziállatokkal, vadállatokkal, mindazokkal, amelyek a bárkából kijöttek, és amelyek majd ezután fognak élni a földön. 11 Megígérem nektek: többé nem irtom ki az összes földi élőlényt vízáradattal, többé nem pusztítom el a földet özönvíz által.

12 Ez a jele a szövetségnek, amelyet kötöttem veletek, és az összes jövendő nemzedékkel, meg a veletek lévő állatokkal, és azok jövendő nemzedékeivel: 13 a szivárvány ívét helyezem a felhőkre. Ez lesz a jele a szövetségnek, amelyet veletek és az egész földdel kötöttem. 14 Ezentúl, amikor felhővel borítom be az eget, és feltűnik rajta a szivárvány, 15 emlékezni fogok szövetségemre, amelyet veletek és az összes földi élőlénnyel kötöttem: hogy a vízáradat soha többé nem növekszik minden élőlényt elpusztító özönvízzé. 16 Mikor feltűnik az égen a szivárvány, látni fogom, és emlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött a földön élő emberekkel és állatokkal. 17 Nézzétek! Ez a szivárvány! Ez a jele a szövetségnek, amelyet veletek és az állatokkal kötöttem!””

 

 

 

 

„8 Az értelmes férfit megbecsülik,
de az ostobát megvetik.
9 Jobb, ha nem sokra becsülnek, de mégis van szolgád,
mintha sokra tartod magad, de még kenyérre se telik.
10 Az igaz ember jól bánik még az állataival is,
de az istentelennek még a „jóindulata” is kegyetlenség.
11 Aki gondosan műveli a földjét, jóllakik a termésével,
aki viszont elpocsékolja idejét, az ostoba.
12 Az istentelen kívánja a gonoszsággal szerzett vagyont,
az igaz pedig olyan, mint a mélyen gyökerező növény,
amely bőven terem.
13 A gonoszt a saját bűnös beszéde ejti csapdába,
az igazságszerető pedig kimenekül a bajból.
14 Amit mond az ember, annak a gyümölcséből lakik jól,
és amit tesz, annak a jutalmát kapja meg.
15 A bolond szerint minden, amit tesz, helyes,
a bölcs pedig hallgat a tanácsra.
16 Az ostoba haragja hamar kitudódik,
az értelmes pedig fel sem veszi a sértést.
17 A megbízható tanú az igazságot,
a hamis tanú pedig az igazságtalanságot erősíti.
18 Aki meggondolatlanul fecseg, mintha tőrével döfködne,
a bölcs beszéde pedig meggyógyít.
19 Az igaz beszéd örökre megmarad,
de a hazugság csak egy pillanatig áll meg.
20 Akik gonosz terveket szőnek,
azoknak szívében hamisság lakik,
akik pedig békességet hozó tanácsot adnak,
azokéban öröm.
21 Az igazságszerető embert nem éri veszedelem,
de az istentelen élete bajjal teli.
22 Az Örökkévaló gyűlöli a hazug beszédet,
de szereti a hűségeseket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah+25%3A1-9%3B+++++Genesis+9%3A8-17%3B++++Proverbs+12%3A8-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/06