Címke: Szent

Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-
Imahadjárati imák:

Keresztes Imahadjárat 5. imája

Dicsőség a Legmagasságosabb Istennek

Leányom, ezt a különleges imát a világ dicsőítéssel és hálaadással kell, hogy felajánlja Istennek, az Atyának azért az irgalmasságáért, melyet az egész világ számára biztosít.

Ó, Örök Atya, boldog hálaadással ajánljuk fel imáinkat, az egész emberiség iránti Irgalmasságod értékes ajándékáért.

Örvendünk és felajánljuk Neked, a Legdicsőségesebb Királynak dicsőítésünket és imádásunkat a Te szerető és gyengéd Irgalmasságodért.

Te vagy a mi Királyunk, Legmagasságosabb Isten, és ezért az ajándékért, melyet most nekünk hozol, alázatos hódolattal lábaid elé vetjük magunkat.

Kérünk Istenünk, légy irgalmas minden Gyermekedhez.

Ámen.”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-7-nap-vasarnap


Igaz élet Istenben:

 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-06-21

Évközi 12. vasárnapKezdőének:
Népének erőssége az Úr, Fölkentjének szabadulása és menedéke. Szabadítsd meg, Uram, néped, áldd meg a te örökséged, légy pásztora és te vezesd mindörökké! (Zsolt 27,8-9)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, add, hogy szent nevedet mindenkor tiszteljük és szeressük, mert gondviselő oltalmadat soha nem vonod meg azoktól, akiket állhatatos szeretetedre tanítasz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Megszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.
Jeremiás próféta így panaszkodik
szenvedése idején: Hallom sokak gyalázkodását: „Rettegés mindenütt! Jelentsétek föl! Följelentjük!” Még azok is, akik barátaim voltak, bukásomra lestek: „Hátha valamiképp tőrbe csalhatnánk, legyőzhetnénk, és bosszút állhatnánk rajta.”
De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallnak és elbuknak.
Örökké tartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük. Te pedig, Seregek Ura, igazságos Bíró, aki a vesék és szívek vizsgálója vagy, engedd, hadd lássam, miként állsz rajtuk bosszút, mert eléd tártam ügyemet.
Énekeljetek az Úrnak! Dicsőítsétek az Urat, mert kiszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.
Ez az Isten igéje.
Jer 20,10-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint. 2. tónus.
Előénekes: A gyalázatot érted viselem, * arcomat érted borítja szégyen.
Testvéreim előtt idegenné lettem, * anyám fiai sem ismernek reám.
Hívek: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint.
E: A házadért való buzgóság emészt engem, * rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak.
De én hozzád imádkozom, Uram, * kegyelmed idején, Istenem.
H: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint.
E: Mérhetetlen jóságodban hallgass meg, * hűséged szerint segíts rajtam.
Hallgass meg, Uram, hisz kegyelmed jóságos, * irgalmad bőségében tekints reám.
H: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint.
E: Az alázatosak látják ezt és örülnek, * keressétek Istent, és szívetek újra éled.
Mert az Úr meghallgat minden szegényt, * és foglyait nem hagyja magukra.
H: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint.
E: Dicsérje őt az ég, a föld és a tenger, * és bennük minden élőlény.
H: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint.
Zsolt 68,8-10.14 és 17.33-35

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A kegyelem hatása nem olyan, mint a bűnbeesésé.
Testvéreim!
A bűn egy ember által lépett a világba, és a bűn következményeként a halál. Így a halál minden ember osztályrésze lett, mert mindnyájan bűnbe estek.
Volt a világon bűn a mózesi törvény előtt is, de a bűn, ha nincs törvény, nem számít bűnnek. Ám a halál mégis uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem vétkeztek mint Ádám, aki az Eljövendőnek előképe.
A kegyelem hatása azonban nem olyan, mint a bűnbeesésé. Mert ha egynek bűnbeesése miatt sokan meghaltak, Isten kegyelme és az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra.
Ez az Isten igéje.
Róm 5,12-15

ALLELUJA
„Az igazság Lelke majd tanúságot tesz rólam”, mondja az Úr, * „és ti is tanúságot tesztek rólam”. Jn 15,26b és 27a – 7b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg!
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!
És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 10,26-33

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-06-21

————
Ortodox (Görög keleti): 

 

Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van!

10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.

11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító.

12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, hogy én Isten vagyok.

13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%2043:9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

——————-

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

—————————-
 
 
 
“…. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. ….”
———-

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai.   23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

Jézus feltámadása

16.1 Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét.

A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz,

és erről beszéltek egymás között: “Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?”

Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.

És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek.

De az így szólt hozzájuk: “Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.

De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.”

Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Mark%2016:1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

————————



…”

———

—–

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt

A „tüzet tűzzel oltani” misztériuma   

” A Szűzanya szavai: „Tüzet tűzzel fogunk oltani… Olyan csodát művelek én veletek összefogva, melyen a világ tudósai hiába kísérleteznek, nekik ez soha nem lesz megoldható. Ezt csak a tiszta, Istent szerető lelkek bölcsessége fogja fel. Mert ők bírni fogják Istent és az Ő végtelen titkait. Igen, kislányom, tüzet tűzzel oltunk: a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével. Szeretetlángom tüze oly nagy! És a sátán gyűlöletének tüze is már oly magasra csap, hogy azt hiszi, győzelme már biztos. De az én Szeretetlángom megvakítja a sátánt! Ezt a Szeretetlángot adtam én most kezedbe, és rövidesen eljut rendeltetéséhez. A szeretetemből kicsapó lángok oltják a pokol tüzét, és el nem képzelhető fényességgel és jótékony melegséggel fogják elárasztani a földkerekséget. Leánykám, ehhez kell nekem az áldozat, a te áldozatod, a ti áldozatotok, hogy a pokol gyűlöletétől égő elmék és szívek Szeretetlángom szelíd fényét átvegyék… Sorakozzatok fel szorosan egymás mellé, mert az áldozat és ima erejében megtörik a pokoli gyűlölettől égő láng. A gonoszok mindinkább vissza fognak szorulni, gyűlölettől égő lángjuk kialszik, és Szeretetlángom fénye fogja betölteni a Föld minden részét” (1964. december 6. – III/203).””
 

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretikIstent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-
Imahadjárati imák:
Keresztes Imahadjárat 10. imája

Szereteted lángjának hordozása”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-5-nap-pentek

———-
Igaz élet Istenben:

 
 

 

 
 
———-
Római katolikus:

06-20

A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve

Ennek az emléknapnak saját olvasmányai vannak

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Ujjongó örömmel örülök az Úrban.
A próféta így beszél: Népem sarjadéka híres lesz a nemzetek között, és minden ivadékuk a népek körében. Akik látják őket, elismerik majd, hogy ez az a nemzedék, amelyet
megáldott az Úr.
Nagy örömmel örvendezem az Úrban, lelkem ujjong az én Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, s az igazság köntösét terítette rám. Felékesített, mint a vőlegényt, aki koszorút visel, és mint a menyasszonyt, aki ékszerekkel díszíti magát.
Mert amint a föld megtermi növényeit, és a kert veteményeket sarjaszt, úgy sarjasztja ki az Úristen az igazságot, és a magasztalást minden nép színe előtt.
Ez az Isten igéje.
Iz 61,9-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben. Vö. 1a. vers.
Előénekes: Szívem ujjong az Úrban, * erővel tölt el Istenem.
Ellenségeimmel bátran szembeszállok * mert örvendezem segítségeden.
Hívek: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: A hatalmasok íja eltörött, * a gyengéket azonban erő övezi.
Kenyérért szegődnek el, kik azelőtt bővelkedtek, * jóllakhatnak, akik nélkülöztek.
Anya lesz, kinek nem volt gyermeke, * erőtlenné válik a nagy családú.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Az Úr adja a halált és az életet, * letaszít az alvilágra és felhoz onnan.
Az Úr tesz szegénnyé és ő tesz gazdaggá, * ő az, aki megaláz és felmagasztal.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Fölemeli a porból a rászorulót, * a sárból a szegényt fölsegíti.
A fejedelmek sorába ülteti, * a dicsőség trónusára.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
1Sám 2,1.4-5.6-7.8abcd

ALLELUJA
A Boldogságos Szűz Mária szívébe véste Isten Igéjét * és elgondolkodott rajta. Vö. Lk 2,19 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Mária, Jézus minden szavát megőrizte szívében.
Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék.
Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek.
Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.”
Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?”
Ám ők nem értették mit akar ezzel mondani.
Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 2,41-51a”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-06-20

————
Ortodox (Görög keleti): 

“… 

19 Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világot Isten ítélje meg.

20 Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.

Isten igazsága minden emberé kegyelemből, hit által

21 Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták.

22 Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség:

23 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.

24 Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.

25 Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte

26 türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.

——————-

A képmutató ítélkezés

7.1 “Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!

Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.

Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?

Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda.

Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.”

A szent dolgok megbecsülése

“Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket.”

Az imádság meghallgatása

Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.

Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Romans+3%3A19-26%3B+++Matthew+7%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/06/20

—–

 

—————–

Tóra:

Kórah lázadást szít Mózes ellen

16.1 A pusztai vándorlás idején történt, hogy Kórah, Dátán, Abirám és Ón összefogtak és fellázadtak Mózes ellen. Kórah Jichár fia, aki Kehát fia, aki Lévi fia volt. Dátán és Abirám Eliáb fiai voltak. Ón Pelet fia volt. Dátán, Abirám és Ón Rúben törzsébe tartoztak. Maguk mellé állítottak még vagy 250 férfit Izráel népéből: különböző ismert vezetőket, akiket a közösség választott. Összegyűltek, odamentek Mózes és Áron elé, és ezt mondták nekik: „Mózes és Áron! Túl sok hatalmat tulajdonítotok magatoknak! Mit képzeltek ti magatokról? Azt hiszitek, különbek vagytok az Örökkévaló népénél? Hiszen ez az egész közösség szent, és az Örökkévaló közöttünk van!”

Mózes egy szót sem válaszolt, csak arccal a földre borult. Azután fölkelt, és ezt felelte Kórahnak és társainak: „Holnap reggel az Örökkévaló maga fogja megmutatni, ki tartozik hozzá, ki a szent, ki jöhet közel hozzá.[a] Csak az közeledhet az Örökkévalóhoz, akit ő kiválaszt. 6-7 Te, Kórah, és a társaid mindannyian jöjjetek ide holnap, hozzatok füstölőket, tegyetek bele parazsat, és rá füstölőszert! Így álljatok meg az Örökkévaló előtt! Akit az Örökkévaló kiválaszt, az a szent. Ti vagytok azok, léviták, akik túl sokat akartok magatoknak!”

8-9 Majd még ezt is mondta Mózes Kórahnak: „Figyeljetek ide, léviták! Izráel Istene kiválasztott titeket Izráel népe közül, hogy közel jöhessetek hozzá. Hiszen nektek adta a kiváltságot, hogy ellássátok a különféle gyakorlati tennivalókat a Találkozás Sátora szállítása és felállítása körül, meg különböző egyéb módokon szolgálhatjátok az egész közösséget! Mindez kevés nektek? 10 Az Örökkévaló megengedte neked, Kórah, és testvéreidnek, a lévitáknak, hogy közel jöhessetek hozzá! Ti pedig kevesellitek ezt, és papok is akartok lenni? 11 Bizony, nem Áron ellen fogtatok össze, hanem az Örökkévaló ellen! Kicsoda Áron, hogy ellene fordultok, és panaszkodok ellene?”

12 Azután Mózes üzent Dátánnak és Abirámnak, Eliáb fiainak, hogy jöjjenek hozzá. De azok elutasították. „Dehogy megyünk! — mondták. — 13 Nem elég, hogy kihoztál minket egy tejjel és mézzel folyó földről, hogy itt, a pusztában megölj bennünket? Most még parancsolgatsz is nekünk, mint valami fejedelem? 14 Nem éppen tejjel és mézzel folyó földre vezettél bennünket! Csak ígérted, de nem adtál nekünk sem szántóföldeket, sem szőlőskerteket örökségül! Meddig fogod még becsapni ezt a népet? Dehogy megyünk!”

15 Mózes emiatt nagyon megharagudott, és azt mondta az Örökkévalónak: „Uram, te tudod, hogy nem bántottam őket, s nem ártottam nekik! Nem vettem el tőlük még egy szamarat sem! Kérlek, ne fogadd el áldozataikat!”

16 Azután ezt mondta Kórahnak: „Holnap te és a társaid álljatok meg az Örökkévaló előtt. Áron is ott lesz. 17 Mindegyikőtök hozza a saját füstölőjét, és tegyen rá tömjént. Tehát összesen 250 füstölőt hozzatok, és Áron is hozza a sajátját”.

Mózes és Áron közbenjár Izráelért

18 Így is történt: másnap reggel mind a 250 férfi összegyűlt a Találkozás Sátorának bejárata előtt. Mindenki hozta a füstölőjét, benne izzó parázzsal és rajta tömjénnel. Ott volt Mózes és Áron is. 19 Kórah összehívta Izráel egész közösségét Mózes és Áron ellen: valamennyien ott álltak a Sátor bejáratánál. Akkor az Örökkévaló dicsősége megjelent — mindenki jól látta.

20 Az Örökkévaló ekkor Mózeshez és Áronhoz szólt: 21 „Váljatok külön ettől az összegyűlt közösségtől, mert azonnal megsemmisítem őket!”

22 Mózes és Áron azonnal arcukra borultak az Örökkévaló előtt, és így kiáltottak hozzá: „Istenünk! Te vagy minden ember szellemének Istene![b] Miért az egész közösségre haragszol, amikor csak egyetlen férfi vétkezett?”

23 Az Örökkévaló így válaszolt Mózesnek: 24 „Mondd meg a népnek, hogy távolodjanak el Kórah, Dátán és Abirám sátraitól!”

25 Ekkor Mózes fölkelt, és Izráel népének vezetőivel együtt odament Dátánhoz és Abirámhoz. 26 Majd Mózes figyelmeztette a népet: „Vigyázzatok! Menjetek el ezeknek a gonosz embereknek a sátrai mellől, és semmihez se nyúljatok, ami az övék, nehogy bűneik miatt velük együtt pusztuljatok el!” 27 Az emberek el is húzódtak Kórah, Dátán és Abirám sátrai mellől, minden oldalról. Dátán és Abirám pedig feleségeikkel, fiaikkal és kicsinyeikkel együtt megálltak sátruk előtt.

Kórahot és társait elnyeli a föld

28 Mózes ekkor az egész néphez fordult: „Figyeljetek rám! Most meg fogjátok tudni, hogy az Örökkévaló küldött el engem, hogy mindezeket megtegyem, és nem a saját akaratomat viszem véghez. 29 Ha ezek az emberek úgy fognak meghalni, mint mindenki más, és ha csak az történik velük, ami mindenki mással is előfordul, akkor nem az Örökkévaló küldött engem. 30 De ha az Örökkévaló valami újat cselekszik: ha a föld feltátja torkát, és elnyeli őket, és ők a hozzájuk tartozókkal együtt elevenen mennek le a halottak országába, akkor tudjátok meg, hogy az Örökkévaló ellen vétkeztek”.

31 Alighogy ezt kimondta, meghasadt a föld Kórah és társai lába alatt. 32 Mintha a föld valóban feltátotta volna torkát: mert hirtelen elnyelte őket egész családjukkal és minden tulajdonukkal együtt. 33 Ők pedig elevenen hullottak a Seolba mindenestül. Azután a föld ismét bezárult. Kóráh és a társai így vágattak ki Izráel közösségéből. 34 Az elveszettek kiáltásait hallva a nép rémülten futott szerteszét, és azt kiáltozták: „Meneküljünk, még minket is elnyel a föld!”

35 Az Örökkévaló ekkor tüzet küldött, amely elpusztította azt a 250 férfit, akik tömjénnel áldoztak.

36 Mózesnek az Örökkévaló ekkor ezt mondta: 37-38 „Szólj Eleázárnak, Áron főpap fiának, hogy szedje össze a 250 bronz tömjénfüstölőt a tűzvész helyéről, mert azok szentté lettek! A parazsat és a hamut szórja szét belőlük. Azok az emberek olyan bűnt követtek el, amely az életükbe került. Ugyanakkor a kezükben tartott tömjénezők szentek lettek, mert azokat az Örökkévaló elé vitték. Készítsetek azokból a bronz tömjénezőkből vékonyra kalapált lapokat, és borítsátok be velük az égőáldozati oltárt. Emlékeztető jel lesz ez egész Izráel számára”.

…”


 

14 Sámuel pedig ezt indítványozta a seregnek: „Jöjjetek, menjünk Gilgálba, és erősítsük meg, hogy Saul a királyunk!”

15 Ekkor mind felvonultak Gilgálba. Ott, az Örökkévaló jelenlétében ismét királlyá tették Sault, hálaáldozatokat mutattak be az Örökkévalónak. Saul és Izráel egész népe együtt ünnepelt.

Sámuel búcsúbeszéde

12.1 Sámuel ezt mondta Izráel egész közössége előtt: „Látjátok, megtettem, amire kértetek: királyt állítottam Izráel élére. Most már van királyotok, aki vezessen[a] titeket, én pedig megöregedtem és megőszültem, fiaim is felnőttek, és közöttetek élnek.

Ifjúságomtól fogva mindmáig vezettelek titeket.

Itt állok előttetek, most mondjátok a szemembe az Örökkévaló és a király előtt, ha valakinek elvettem ökrét, vagy szamarát! Most szóljatok, ha valakit becsaptam, megkárosítottam, vagy ajándékot fogadtam el tőle megvesztegetésül, hogy a javára ítéljek! Szóljatok, és ha kárt okoztam, jóváteszem.”

A nép egyhangúlag válaszolta: „Nem, Sámuel, nem csaptál be, sem nem károsítottál meg senkit; és nem fogadtál el ajándékot sem.”

Sámuel akkor ezt mondta: „Az Örökkévaló és a király legyen a tanúm, hogy a mai napon mindezekben a dolgokban ártatlannak találtatok engem!”

„Igen, az Örökkévaló a tanú erre!” — válaszolta a nép egyhangúlag.

„Valóban, az Örökkévaló a tanú[b] — folytatta Sámuel —, aki kiválasztotta Mózest és Áront, és általuk kihozta őseinket Egyiptomból. Most pedig hallgassatok meg figyelmesen,[c] hadd pereljek veletek az Örökkévaló előtt, és hadd hirdessem[d] szabadító tetteit, amelyeket értetek és őseitekért vitt véghez!

Emlékezzetek rá, hogy Jákób és családja Egyiptomba költözött, ahol az egyiptomiak rosszul bántak őseitekkel![e] Amikor őseitek az Örökkévalóhoz kiáltottak segítségért, ő Mózest és Áront küldte, hogy vezessék ki a népet Egyiptomból, és telepítsék le ezen a helyen.

Őseink mégis elfordultak Istenüktől, az Örökkévalótól, aki ezért kiszolgáltatta őket az ellenséges hadseregeknek: Siserának, Hácór városa hadvezérének, a filiszteusoknak és Moáb királyának, akik mind Izráel ellen harcoltak. 10 Szorult helyzetükben őseink megint az Örökkévalóhoz kiáltottak segítségért. Ezt mondták neki: »Örökkévaló, vétkeztünk ellened, mert elfordultunk tőled, és a Baálokat és Astárótot szolgáltuk. Most mégis kérünk, szabadíts meg bennünket ellenségeinktől, és újra téged szolgálunk!«

11 Válaszul az Örökkévaló elküldte Jerubbaált (Gedeont), Bárákot,[f] Jeftét és Sámsont[g] — általuk szabadított meg titeket ellenségeitektől, akik körülvettek benneteket. Azután ismét biztonságban élhettetek.

12 De amikor Náhás, az ammoniak királya megtámadott bennünket, azt mondtátok nekem: »Nem, mi mégis azt akarjuk, hogy király uralkodjon fölöttünk!« Igen, ezt mondtátok akkor, amikor pedig Istenetek, maga az Örökkévaló a királyotok!

13 Most hát itt van a királyotok, akit kértetek, és magatoknak választottatok! Látjátok, az Örökkévaló királyt adott nektek! 14 Ha félitek és szolgáljátok az Örökkévalót, ha engedelmeskedtek szavának, ha nem hágjátok át az Örökkévaló parancsait; ha ti is követitek, meg a királyotok is követi az Örökkévalót, Istenünket — akkor ő megment titeket.[h] 15 De ha nem engedelmeskedtek az Örökkévaló szavának, ha áthágjátok parancsait, akkor az Örökkévaló ellenetek és királyotok ellen fordul, és elpusztít benneteket.[i]

16 Most pedig jól figyeljetek! Lássátok meg, hogy milyen nagy dolgot tesz az Örökkévaló a szemetek láttára! 17 Kiáltani fogok az Örökkévalóhoz, és annak ellenére, hogy éppen búzaaratás ideje[j] van, az Örökkévaló nagy mennydörgést és esőt küld ránk — hogy megértsétek és elismerjétek, milyen nagyot vétettetek az Örökkévaló ellen, mikor királyt kértetek magatoknak!”

18 Ezután Sámuel kiáltott az Örökkévalóhoz, aki zivatart küldött nagy mennydörgéssel és esővel még azon a napon. Ezt látva az egész nép nagyon megrettent az Örökkévalótól és Sámueltől.

19 Ezt kérte a nép: „Sámuel, kérünk, hogy imádkozz értünk, szolgáidért, Istenedhez, az Örökkévalóhoz, hogy ne haljunk meg! Most már látjuk, hogy milyen sokat vétkeztünk az Örökkévaló ellen, és most ráadásul még királyt is kértünk tőle!”

20 „Ne féljetek! — biztatta őket Sámuel. — Igaz, sok gonoszságot követtetek el, de ezentúl kövessétek és szolgáljátok az Örökkévalót teljes szívvel-lélekkel! Soha ne forduljatok el tőle! 21 Ne pártoljatok a bálványokhoz, amelyek nem segítenek rajtatok, nem tudnak megszabadítani, mert semmik azok!

22 Hiszen az Örökkévaló — az ő fenséges nevéért — nem hagyja el népét, mert kedvét lelte abban, hogy titeket a saját népévé tegyen!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=I+Samuel+11%3A14+-+12%3A22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————

https://www.hebcal.com/sedrot/korach

Én Vagyok az Igazság. – Ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 
 

———-
Imahadjárati imák:
https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva
———-
Igaz élet Istenben:

“IMÁDJ ÉS SZERESS ENGEM AZ OLTÁRISZENTSÉGBEN!
1989. december 29.
 

 “Felfedem Királyságom gazdagságát és nagyszerűségét, és Fenségem magasztosságát

  1. november 29.

Vassulám, az Én békémet adom neked. Engedd, hogy kinyilatkoztassam neked a Szavamat, buzgó szolgám! Én, a te Megváltód, rád bíztam mondanivalómat, hogy megmutassam neked a dicsőségemet általad, egy nyomorúságos lélek által, aki oly messze voltál az Igazságtól, mielőtt elválasztottalak Szavammal a világtól. Most kelj fel, és menj el bátran egy vigasztalan helyre, melyet elragadott a gonosz¹, és melynek népe még mindig sötétségben jár. Mutasd meg nekik irgalmamat, hűségemet, mutasd meg édességemet! Ily módon állítsd helyre a Házamat, és hozd vissza őket Hozzám! Vigasztald meg a népemet!

Figyelj rám! Amikor megformáltalak, kezdetét vette futásod, mint egy atlétának a futása, akinek meg kell nyernie a versenyt. El kellett indítanom a futásodat, de felöveztelek igazsággal, így vetettelek ki a farkasok közé. Emlékszel?² Az ezt követő sok év alatt kezem sohasem engedte el a kezedet, nehogy elragadjon Tőlem valamely lélek, és mint egy lámpást, amit ha megtöltenek olajjal, világít, újra meg újra hűségesen megtöltöttelek, hogy égve tartsam lángodat.

Amikor időnként elkedvetlenedsz,
Source: http://ichtys.hu/index.php/154-2017-november-29

 
 
———-
Római katolikus:

2020-06-14

Krisztus Szent Teste és Vére, ÚrnapjaKezdőének:
A gabona javával táplálta őket az Úr, és jóllakatta mézzel a sziklából. (Zsolt 80,17)

Könyörgés:
Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, tested és véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Az Úr a pusztában mannával táplálta népét.
A negyvenéves pusztai vándorlás után Mózes így beszélt a néphez: Gondolj az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened negyven éven át vezetett a pusztában, hogy megsanyargasson, próbára tegyen, megvizsgálja a szívedet, vajon megtartod-e majd parancsait vagy sem. Sanyargatott és hagyta, hogy éhezz, aztán mannával táplált, amelyet nem ismertél és atyáid sem ismertek, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal, ami az Úr szájából származik.
Ne felejtsd el az Urat, a te Istenedet, aki kihozott Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, átvezetett a mérges kígyók és skorpiók lakta nagy és félelmetes pusztán meg a víztelen sivatagon. A kősziklából fakasztott vizet neked, a pusztában pedig mannával táplált, amelyet atyáid sem ismertek.
Ez az Isten igéje.

MTörv 8,2-3.14b-16a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened! 7b. tónus.
Előénekes: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Mert erőssé tette kapuid zárát, * és megáldotta benned fiaidat.
Hívek: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
E: Határaidon ő ad békét, * és jóllakat kövér búzával.
Elküldi szavát a földre, * az ő igéje gyorsan terjed.
H: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
E: Igéjét Jákobnak hirdeti, * törvényeit és végzéseit Izraelnek.
Egyetlen néppel sem bánt így, * végzéseit nem fedte fel senki másnak.
H: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
Zsolt 147,12-13.14-15.19-20

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Sokan egy kenyér, egy test vagyunk.
Testvéreim!
Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde Krisztus vérében való részesedés? És a kenyér, amelyet megtörünk, nemde Krisztus testében való részesedés?
Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk; mert mindnyájan egy kenyérből részesülünk.
Ez az Isten igéje.
1Kor 10,16-17

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az égből szállott élő kenyér. * Aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6,51-52 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az én testem valóban étel, az én vérem valóban ital.
Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez: „Én
vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét,
nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 6,51-58″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-06-14

————
Ortodox (Görög keleti): 

Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van!

10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.

11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító.

12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, hogy én Isten vagyok.

13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%2043:9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. …”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. …”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs5,15-6,3 



—–
https://oca.org/readings/daily/2020/06/14

—–

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának

“A bárányhoz hasonló vadállat „Kedves fiaim, ma megemlékeztek a Fatimai Cova de Iriába, 1917. 06. 13-án  történt második jelenésemről. Már akkor megjövendöltem, mit kell átélnetek ezekben az időkben. Meghirdettem a nagy harcot Köztem, a Napban öltözött Asszony (Jel 12, 1.), és a Nagy Vörös Sárkány között, (a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal, színre lép), aki rávette az emberiséget, hogy Isten nélkül éljen.

Megjövendöltem nektek a szabadkőművesség ravasz és sötét tevékenységét, amely el akar téríteni benneteket Isten törvényének megtartásától, hogy bűnök és vétkek áldozatai legyetek. Mint Édesanyátok, mindenekelőtt figyelmeztetni kívántalak benneteket arra anagy veszélyre, amely ma az Egyházat a sok ördögi támadás részéről fenyegeti, és annak elpusztítására törekszik. Ennek a végrehajtására emelkedik ki a szárazföldből egy vadállat, amely a bárányéhoz hasonló két szarvat visel, (Jel 13, 11), és a tengerből jövő fekete vadállat segítségére siet. (Jel 13, 01). A bárány a Szentírásban mindig az áldozat jelképe. A kivonulás éjszakáján bárányt öltek, vérével meghintették a zsidó házak ajtófélfáját, hogy megvédjék attól a csapástó, ami viszont minden egyiptomit elért. A zsidó húsvét minden évben megemlékezik erről az eseményről egy bárány leölésével, amelyet feláldoznak és elfogyasztanak. A Kálvárián Jézus önmagát áldozta fel az emberek üdvösségéért. Ő maga lesz húsvétunk, Isten Igaz Báránya, aki elveszi a világ bűneit. A vadállat két, a bárányéhoz hasonló szarvat visel a fején. Az áldozat szimbólumához szorosan kapcsolódik a papság szimbóluma: a két szarv. A főpap két szarvval ékesített süveget hordott az Ószövetség idejében. Az Egyház püspökei kétszarvú mitrát viselnek papságuk teljességének jeléül.A párduchoz hasonló fekete vadállat a szabadkőművességet jelképezi, a bárányéhoz hasonló kétszarvú vadállat pedig az Egyház belsejébe beszivárgott szabadkőművességet jelzi, vagyis az egyházi szabadkőművességet, amely főként a főpapság tagjai között terjedt el. Amikor Fatimában azt jövendöltem nektek, hogy a Sátán behatol az Egyházba, akkor azt adtam tudtotokra, hogy a szabadkőművesség beszivárog az Egyház belsejébe. Ha a szabadkőművesség szándéka vesztükbe vinni a lelkeket, rábeszélve őket a hamis istenség kultuszára, akkor az egyházi szabadkőművesség célja Krisztusnak és Egyházának tönkretétele, új bálványt, vagyis hamis Krisztust és hamis Egyházat alkotva. …

….”

http://www.tengernekcsillaga.hu/%21dokumentumok/jelenesek-uzenetek/A-szorongattatas-oraja.pdf

——————

https://www.marypages.com/fatima-(portugal).html

Ld még:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/fatima-lucia/

Igazság Könyve:

“2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-
Imahadjárati imák:
https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

http://www.tlig.org/hu/

Amikor hirdeted Szavamat, félelem nélkül beszélj

  1. február 17.

Uram, mi többet tehetünk még? A dolgok egyre rosszabbra fordulnak!

Ah! Vassula, te jó úton jársz, az Én szenvedésem útján. A pásztoraim közül sokan a saját testük foglyai. Azok, akik hit és őszinteség nélkül prédikálnak, fájdalmat okoznak Nekem. Ők csak a küldöttemre koncentrálnak, hogy megnehezítsék életedet. Még akkor is, amikor a munkám jó gyümölcsöt termett számukra, még akkor is leragadnak egy bizonyos gondolatnál az elméjükben: annál, hogy eltávolítsanak téged. De bármit tesznek veled, viseld el Értem alázattal és türelemmel, szelídséggel és szeretettel, járj azon az úton, melyet számodra kijelöltem. Ajándékom mértékének megfelelő kegyelmet kaptál.

…”
Source: http://ichtys.hu/index.php/143-2014-februar-17

———-
Római katolikus:

2020-06-13

10. évközi hét szombat

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
Illés próféta tanítványául választja Elizeust.
Illés visszatért Hóreb hegyéről, és megtalálta Elizeust, Sáfát fiát. Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. Illés odament hozzá és rátette köntösét. Elizeus otthagyta az ökröket, Illés után szaladt, és így szólt: „Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek.” Ő azt mondta neki: „Menj csak, de térj vissza! Ne feledd, hogy mit tettem veled!”
Azzal Elizeus elment, fogta az egyik pár ökröt, feláldozta, majd az ökrök igájának fájával megfőzte a húst, és odaadta az embereknek, hogy megegyék. Azután elindult, Illés nyomába szegődött, és szolgája lett.
Ez az Isten igéje.
1Kir 19,19-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem. (Vö. 5a. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: „Istenem te vagy nékem.”
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
Hívek: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem.
E: Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
H: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem.
E: Örvend a szívem, és dalt zeng a lelkem, * sőt testem is megnyugszik bízva,
mert nem hagyod lelkem az alvilág mélyén, * és testemnek romlás nem árthat.
H: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem.
15,l-2a és 5.7-8.9-10

ALLELUJA
Hajlítsd szívemet döntéseidre, Istenem, * jóságosan add nekem törvényedet! Zsolt 118,36a és 29b – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megrója az égre-földre esküdöző embert.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a Földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,33-37″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-06-13

vö.:

https://oca.org/readings/daily/2020/06/12

————
Ortodox (Görög keleti): 

“…

Mindazoknak Rómában, akik az Isten szerettei, akiket ő elhívott és megszentelt: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

Pál hálaadása és útiterve

Először is hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy hiteteknek az egész világon híre van.

Mert tanúm az Isten, akinek teljes lelkemmel szolgálok az ő Fia evangéliumával, hogy szüntelenül megemlékezem rólatok,

10 és szüntelenül kérem imádságaimban, hogy Isten akaratából egyszer már el tudjak menni hozzátok.

11 Mert szeretnélek látni benneteket, hogy megerősítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak nektek,

12 vagyis, hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tietek és az enyém által.

———————-

42 Aki kér tőled, annak adj, és aki kölcsön akar kérni tőled, attól ne fordulj el.”

43 “Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.

44 Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket,

45 hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.

46 Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is?

47 És ha csak atyátokfiait köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik-e a pogányok is?

48 Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Romans+1%3A7-12%3B+++Matthew+5%3A42-48&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/06/13

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

——————-

Tóra:

Mózes 12 kémet küld Kánaánba

13.1 Ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek: „Küldj ki férfiakat, hogy derítsék fel Kánaán földjét, amelyet Izráelnek adok. Minden törzsből egy-egy férfit küldj ki: olyanokat, akik vezetőnek számítanak közöttük”.

Mózes tehát Párán pusztájából felderítőket küldött ki, az Örökkévaló parancsa szerint. Mindegyikük vezetőnek számított a maga törzsében. Név szerint ezek voltak a felderítők:

Rúben törzséből Sammúa, Zakkúr fia,

Simeon törzséből Sáfát, Hóri fia,

Júda törzséből Káleb, Jefunne fia,

Issakár törzséből Jigál, Jószéf fia,

Efraim törzséből Hóséa (vagyis Józsué), Nún fia,

Benjámin törzséből Palti, Ráfú fia,

10 Zebulon törzséből Gaddiél, Szódi fia,

11 Manassé törzséből (amely Józseftől származott) Gaddi, Szúszi fia,

12 Dán törzséből Ammiél, Gemalli fia,

13 Ásér törzséből Szetúr, Mikáél fia,

14 Naftáli törzséből Nahbi, Vofszi fia,

15 Gád törzséből Geúél, Máki fia.

16 Tehát ezeket a felderítőket küldte ki Mózes Kánaánba. (Hóseát, Nún fiát Mózes Józsuénak nevezte.)

17 Ezt a feladatot bízta rájuk: „Induljatok a Negev-pusztán keresztül, azután menjetek föl a dombvidékre! 18 Nézzétek meg, milyen az a föld, és milyenek a lakóik: erősek vagy gyengék, sokan vagy kevesen vannak? 19 Figyeljétek meg, milyen a vidék, amelyen laknak: jó vagy rossz? Milyenek a települések: szabadon álló falvak vagy kőfallal kerített városok? 20 Nézzétek meg, milyen a termőföld: termékeny vagy sovány? Vannak-e ott fák vagy nincsenek? Bátran hozzatok a gyümölcsökből!” (Akkor éppen a szőlőérés kezdete volt.)

21 A felderítők tehát elindultak, és kikémlelték a földet a déli Cin-pusztától egészen az északi Rehób városáig, amely a Hamátba vezető út mellett fekszik. 22 Először a Negev-pusztán mentek keresztül, majd Hebronba értek. Ezen a vidéken Anák leszármazottjai éltek: Ahimán, Sésaj és Talmaj törzsei. (Hebron városa 7 esztendővel korábban épült, mint az egyiptomi Cóan.) 23-24 Azután elértek az Eskól-völgybe, s ott levágtak egy szőlővesszőt, amelyen egyetlen hatalmas fürt szőlő függött. Olyan súlyos volt, hogy egy rúdra kellett kötözniük, és két férfi vitte a vállán. Emiatt nevezték azt a helyet Eskól-völgynek, vagyis „Szőlőfürt-völgynek”. Ugyanott szedtek gránátalmákat és fügét is — hogy vigyenek belőlük a táborba.

25-26 A felderítők 40 nap múltán értek vissza a táborba, Párán-pusztába, Kádésbe. Beszámoltak Mózesnek, Áronnak és Izráel egész közösségének mindenről, amit láttak, és megmutatták a magukkal hozott gyümölcsöket.

27 Ezt mondták Mózesnek: „Bejártuk azt az országot, ahová küldtél bennünket. Valóban tejjel-mézzel folyó föld az, és ilyen gyümölcsöket terem! 28 Csak az a baj, hogy annak a földnek a lakói erősek, és városaik nagyok és kőfalak védik azokat! Sőt, még Anák leszármazottjait is láttuk közöttük! 29 A Negev-pusztában az amálekiek, a dombvidéken a hettiták, jebúsziak és emóriak, a tenger partján és a Jordán mellett pedig a kánaániak laknak”.

30 Káleb azonban, aki szintén a felderítők közé tartozott, így csendesítette és bíztatta a népet: „Ne féljetek! Bemehetünk és elfoglalhatjuk azt a földet! Biztosan sikerülni fog!”

31 De a többi felderítő ellenkező véleményen volt: „Nem, mi képtelenek lennénk harcolni azokkal a népekkel, mert sokkal erősebbek nálunk!” — mondták. 32 Így ezek a felderítők olyan híreket hoztak, amelyekkel elvették az emberek bátorságát. Azt mondták: „Az a föld, amelyet bejártunk és kikémleltünk, elemészti lakosait. Azok a népek csupa nagytermetű, erős harcosokból állnak! 33 Még óriásokat is láttunk ott, akik Anák leszármazottjai! Bizony, úgy éreztük magunkat mellettük, mintha sáskák lettünk volna. Nyilván ők is olyannak láttak minket, mint a sáskákat a fűben”.

A nép kétségbeesik és fellázad

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers%2013:1%20-%2015:41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Józsué felderítőket küld Jerikóba

2.1 Amikor Izráel népe Sittímnél táborozott, Józsué, Nún fia kiküldött két férfit, hogy titokban kémleljék ki az előttük lévő vidéket. Ezt mondta nekik: „Menjetek, és jól nézzétek meg azt az egész vidéket, különösen Jerikót!”

Ők el is indultak, és eljutottak Jerikó városába. Ott egy Ráháb nevű asszony házában szálltak meg, aki prostituált volt.

Jerikó királyának azonban jelentették: „Ma este izráeli kémek érkeztek a városba!”

A király azonnal elküldte a katonáit Ráhábhoz ezzel a paranccsal: „Add ki azokat a férfiakat, akik ma este érkeztek hozzád, hogy házadnál szálljanak meg, mert kémkedni jöttek!”

4-5 Ráháb azonban már előzőleg elbújtatta a két izráeli férfit, a király katonáinak pedig ezt mondta: „Igaz, hogy ide jöttek, de nem tudtam, honnan érkeztek. Estefelé, a város kapuinak bezárása előtt már elmentek innen, de nem tudom, hová. Siessetek utánuk, még utolérhetitek őket!” Valójában Ráháb elbújtatta őket a háza lapos tetején száradó lenkévék közé. A király katonái sietve kimentek a városból, és a Jordán gázlói felé igyekeztek abban a hiszemben, hogy a kémek arra mentek. A város kapuit pedig bezárták utánuk.

Mielőtt a kémek nyugovóra tértek, Ráháb fölment a tetőre, hogy beszéljen velük. 9-10 Ezt mondta nekik: „Tudom, hogy az Örökkévaló nektek adta ezt a földet, ezért mindannyian félünk tőletek. Hallottuk, hogyan szárította ki az Örökkévaló előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor Egyiptomból kijöttetek, s emiatt e föld minden lakosa retteg tőletek. Azt is hallottuk, hogy a Jordán túloldalán legyőztétek az emóriak két királyát, Szihónt és Ógot, és teljesen kipusztítottátok őket. 11 Amikor ezt megtudtuk, minden bátorságunk elszállt, és úrrá lett rajtunk a rémület, mert bizony a ti Istenetek, az Örökkévaló az Isten fenn az égben és lenn a földön!

12-13 Most hát esküdjetek meg nekem az Örökkévalóra, hogy amint én megkönyörültem rajtatok, és megkíméltelek titeket a haláltól, úgy ti is könyörültök apám egész családján, és életben hagytok minket! Adjatok nekem valami biztos jelet, hogy valóban megmentitek a haláltól apámat, anyámat, testvéreimet — az egész családomat!”

14 A férfiak így válaszoltak: „Életünkkel kezeskedünk, hogy amikor az Örökkévaló kezünkbe adja ezt a földet, és elfoglaljuk Jerikót, nektek nem lesz bántódásotok, és megtartjuk ígéretünket. De egy feltétellel: senkinek sem szólhatsz arról, hogy itt voltunk, és hogy miért jöttünk!”

15 Ráháb akkor a háza ablakából egy kötélen leengedte a férfiakat a városfalon kívülre, ugyanis a háza éppen a városfalra épült. 16 Figyelmeztette őket, hogy a hegyek között rejtőzzenek három napig, nehogy üldözőik rájuk találjanak, s csak azután induljanak tovább, ha azok már visszatértek Jerikóba.

17 A két férfi megerősítette: „Biztos lehetsz benne, hogy megtartjuk, amit ígértünk, ha a következőt megteszed: 18 amikor bevonulunk erre a földre, akkor ezt a piros fonalat kösd az ablakra, amelyen keresztül leengedtél bennünket! Gyűjtsd ide a házadba apád egész rokonságát: apádat, anyádat és testvéreidet — az egész családodat. 19 Akik a házban vannak, azoknak nem esik bántódásuk, ezért kezeskedünk! Ha mégis bajuk esne, akkor életünkkel felelünk érte. Ha viszont az ostrom idején közületek valaki kimegy a házból, és megölik, akkor ezért ő a felelős, mi pedig ártatlanok leszünk. 20 Vigyázz, senkinek se árulj el bennünket! Ha mégis megteszed, akkor minket sem köt az eskünk.”

21 „Rendben van, megegyeztünk! Úgy lesz, ahogy mondtátok” — felelte Ráháb.

Ezzel a kémek elmentek, Ráháb pedig az ablakára kötötte a piros fonalat.

22 A két férfi a dombok közé ment, és ott rejtőztek három napig. Ezalatt üldözőik átkutatták az utat és az egész környéket, de senkit sem találtak, majd visszatértek Jerikóba.

23 Azután a két férfi lejött a dombok közül, és átkelt a Jordánon. Visszatértek Józsuéhoz, Nún fiához, akinek mindenről beszámoltak.

24 „Semmi kétség, az Örökkévaló kezünkbe adta ezt az egész földet, mert lakóit már hatalmába kerítette a tőlünk való rettegés” — mondták Józsuénak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joshua+2%3A1+-+2%3A24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——————-

https://www.hebcal.com/sedrot/shlach

Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban

Igazság Könyve:

“2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek  Ajándékával , tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-
Imahadjárati imák:
https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

http://www.tlig.org/hu/

A hangomat még a legelvetemültebb emberek is meg fogják hallani

  1. augusztus 21.

Uram, a Te irgalmad és könyörületed

hálára indítja szívünket, mert letekintettél

az égből nyomorúságunkra.

 

Nem sújtottál le jogaroddal,

királyi jogaroddal, az igazság jogarával,

hanem megkíméltél minket, és elküldted

szereteted és barátságod himnuszát:
Source: http://ichtys.hu/index.php/156-2018-augusztus-21

…”

http://ichtys.hu/index.php/156-2018-augusztus-21

———-
Római katolikus:

2020-06-11

10. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
Illés próféta imádságára az Úr esőt ad.
A Kármel-hegyi áldozat után Illés próféta
figyelmeztette Ácháb királyt: „Menj fel, egyél és igyál, mert nagy eső zuhogása hallatszik.”

Fölment Ácháb, hogy egyék és igyék, Illés pedig fölment a Kármel csúcsára, lekuporodott a földre, arcát térdei közé tette, és azt mondta szolgájának: „Menj föl és nézz a tenger felé.” A szolga, miután felment és arrafelé tekintett, azt mondta: „Nincs ott semmi sem.” Erre Illés ismét szólt neki: „Menj vissza hétszer.” Hetedik alkalommal aztán íme, egy kis felhőcske szállt fel a tengerből, akkora, mint az ember tenyere. Erre Illés meghagyta neki: „Eredj föl és mondd Áchábnak: »Fogass be szekeredbe és menj le, hogy utol ne érjen az eső.«” Közben elsötétedett az ég, nagy felhő, szél és hatalmás eső támadt. Ácháb tehát szekérre ült és Jezráelbe ment. Illést pedig megszállta az Úr ereje, és derekát felövezve futott Ácháb előtt, amíg Jezráelbe nem ért.
Ez az Isten igéje.
1Kir 18,41-46

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Téged illet a dicséret * a Sion hegyén, Istenem. (2a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Meglátogattad és megöntözted a földet, * elhalmoztad bőséges áldással.
Az egek csatornái megteltek vízzel; * gabonát nevelsz az embernek.
Hívek: Téged illet a dicséret * a Sion hegyén, Istenem.
E: Előkészíted a földet: † barázdáit öntözöd, * göröngyeit elsimítod.
Fellazítod áztató esőkkel, * és megáldod sarjadó vetését.
H: Téged illet a dicséret * a Sion hegyén, Istenem.
E: Jóságoddal koronázod az esztendőt, * jólét és bőség jár lábad nyomában.
Eső csepeg a puszták füvére, * a dombok vígságba öltöznek.
H: Téged illet a dicséret * a Sion hegyén, Istenem.
E: Nyájak lepik el a réteket, † bőven nő a gabona a völgyekben, * és minden ujjong és himnuszt énekel.
H: Téged illet a dicséret * a Sion hegyén, Istenem.
Zsolt 64,10abcd.10e-11.12-13

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket!” Jn 13,34 – 11. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Tartsuk tiszteletben embertársaink életét és becsületét!
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
Mondom nektek: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre.” Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 5,20-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-06-11

vö.:

https://oca.org/readings/daily/2020/06/10

————
Ortodox (Görög keleti): 

Isten magasztalása a hívők reménységéért

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre,

arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra.

Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.

Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között,

hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre.

Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek,

mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.

———————-

Szentek legyetek!

13 Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok.

14 Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek,

15 hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban,

16 úgy, amint meg van írva: “Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”

17 Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét,

18 tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból,

19 hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.

————————–

11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak.

12 Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.

Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek

13 Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak, mint a legfőbb hatalomnak,

14 akár a helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére.

15 Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát,

16 mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái.

17 Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.

A szolgák kövessék Jézus példáját

18 Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak, ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is.

19 Mert kegyelem az, ha valaki Istenre néző lelkiismerettel tűr el sérelmeket, amikor igazságtalanul szenved.

20 De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében.

21 Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek:

22 ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját,

23 mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél.

24 Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg

——————————

Jézus kérdése Péterhez, Péter megbízatása

15 Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: “Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Ő pedig így felelt: “Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!” Jézus ezt mondta neki: “Legeltesd az én bárányaimat!”

16 Másodszor is megszólította: “Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Ő ismét így válaszolt: “Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus erre ezt mondta neki: “Őrizd az én juhaimat!”

17 Harmadszor is szólt hozzá: “Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: “Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged.” Jézus ezt mondta neki: “Legeltesd az én juhaimat!

18 Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.”

19 Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: “Kövess engem!”

Jézus szava Péter és a szeretett tanítvány sorsáról

20 Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: “Uram, ki az, aki elárul téged?”

21 Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: “Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus pedig így szólt hozzá: “Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!”

23 Elterjedt tehát az atyafiak között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: “Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?”

Az evangélium írója Befejezés

Az evangélium írója Befejezés

24 Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz ezekről, és megírta ezeket, és tudjuk, hogy igaz az ő bizonyságtétele.

25 De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.

———————–

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1+Peter+1%3A3-9%3B+++1+Peter+1%3A13-19%3B++++1+Peter+2%3A11-24%3B++++John+21%3A15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/06/11

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

AZ ÜDVÖSSÉG ANYJA ÜNNEPE

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-
Imahadjárati imák:
“A Keresztes Imahadjárat 154. Imája: Ima az Üdvösség Anyja ünnepére
Ó, Üdvösség Anyja, ma, ezen a napon, június 4-én, az Üdvösség Anyja Ünnepén, a következő lelkeket helyezem eléd: (a nevek felsorolása).
Kérlek, részesíts engem és mindazokat, akik tisztelnek téged, drága Édesanyám, és azokat is, akik szétosztják az Üdvösség Érmét, a védelem mindenféle formájában a gonosszal és mindazokkal szemben, akik elutasítják szeretett Fiad, Jézus Krisztus Irgalmasságát és mindazon Ajándékokat, amelyeket Ő örökségül hagy az emberiségre.Imádkozz, drága Édesanyám, hogy minden léleknek megadassék az Örök Üdvösség Ajándéka. Ámen. ”

———
 
Ld még:


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
 
———-
Római katolikus:

06-04

A mi Urunk, Jézus Krisztus, az örök Főpap

vagy
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A mi bűneinkért szúrták át.
Így szól az Úr: Íme, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és nagy dicsőségre emelkedik.
Amint sokan elborzadtak láttán – hisz oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata –, úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, és
királyok némulnak el színe előtt.
Mert olyasmit fognak látni, amilyet még sohasem hirdettek nekik, és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak.
Ki hitt abban, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg?
Úgy nőtt föl előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből.
Nem volt sem szép, sem ékes, hogy szívesen nézzük őt, a külsejére nézve nem volt vonzó.
Megvetett volt, utolsó az emberek között, a
fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés, olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra.
Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott.
Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi
gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást!
Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki száját.
Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele.
Ugyan ki törődik ügyével?

Igen, kitépték az élők földjéről, és népem bűnei miatt halállal sújtották.
A gonoszok között adtak neki sírboltot, és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot, sem álnokság nem volt szájában.
Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a
szenvedéssel.
Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata.
Azért, mert lelke szenvedett, látni fogja a világosságot, és betelik megelégedéssel.
Sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel
gonoszságaikat magára vállalta.
Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek zsákmányai,
amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben a bűnösökért imádkozott.
Ez az Isten igéje.

Iz 52,13-53,12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat. (8a és 9a. vers. – 7b. tónus.)
Előénekes: Uram, én Istenem, sok nagy csodát tettél miérettünk: * nincs hozzád hasonló.
Akaratod teljesítésére vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
Igazságodat nem rejtettem el szívem mélyén, * hűségedet és segítségedet elbeszéltem.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.
Zsolt 39,6ab.9bc.10-11ab

vagy
SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Krisztus egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a választottakat.
Testvéreim!
Krisztus
csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, és örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt.
Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.
Ezt bizonyítja a
Szentlélek is, amikor így szól (Jeremiás próféta által):
Ez az a szövetség, amelyet ama napok után kötök velük, mondja az Úr. Törvényemet szívükbe írom és elméjükbe vésem, bűneikre és engedetlenségükre nem gondolok többé.

Ahol pedig ezek a bűnök már bocsánatot nyertek, ott nincs többé szükség a bűnért való áldozatra.
Testvérek, Krisztus véréért megvan tehát a
reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe. Ezt az élethez vezető új utat a függönyön, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk.
Főpapunk is van, akit Isten az ő népe fölé rendelt. Járuljunk hát hozzá őszinte szívvel, hitből fakadó
bizalommal, hiszen szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le. Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette.
Ez az Isten igéje.

Zsid 10,12-18

ALLELUJA
Íme, az én szolgám, akit támogatok, † választottam, akiben kedvem telik. * Kiárasztottam rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Iz 42,1 – 9.tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Ezt tegyétek az én emlékezetemre!
Amint elérkezett a húsvéti vacsora órája, Jézus asztalhoz ült apostolaival együtt.
Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, és osszátok szét magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlőtő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.”
Azután kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én
testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 22,14-20″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-06-04

————
Ortodox (Görög keleti): 

Pál Fesztusz és Agrippa előtt

13 Néhány nap elteltével Agrippa király és Bereniké Cézáreába érkezett, hogy köszöntsék Fesztuszt.

14 Amikor már több napja időztek ott, Fesztusz szóba hozta a király előtt Pál ügyét: “Van itt egy férfi, mondta, akit Félix hagyott itt fogolyként.

15 Mikor Jeruzsálemben voltam, panaszt emeltek ellene a zsidók főpapjai és vénei, és az elítélését kérték.

16 Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiaknak nem szokásuk bárkit is kiszolgáltatni, amíg a vádlott szemtől szemben nem áll vádlóival, és alkalmat nem kap arra, hogy védekezzék a vád ellen.

17 Mikor tehát megérkeztek ide, halogatás nélkül mindjárt másnap bírói székembe ültem, és elővezettettem azt a férfit.

18 Ekkor vádlói körülállták, de semmi olyan bűnt sem hoztak fel ellene, amilyenre gondoltam,

19 hanem valami vitás kérdéseik voltak vele a maguk vallásáról, meg egy bizonyos meghalt Jézusról, akiről Pál azt állította, hogy él.

———————————

23 és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.”

Jézus az imádság meghallgatását ígéri

23 “Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

24 Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.

25 Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról.

26 Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek,

27 hanem maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem.

28 Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba; de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek.”

29 Ekkor így szóltak hozzá tanítványai: “Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz.

30 Most már tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezzen téged: ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.”

31 Jézus így válaszolt: “Most hiszitek?

32 De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.

33 Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Acts+25%3A13-19%3B+++++John+16%3A23-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS
—–

https://oca.org/readings/daily/2020/06/04

—–

»Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene!« Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-
Imahadjárati imák:

Keresztes Imahadjárat 69. imája

Ima Isten, az Atyához, az Ő Isteni Akaratának elfogadásáért

Mindenható Isten, én elfogadom Isteni Akaratodat.

Segíts gyermekeidnek elfogadni azt.

Állítsd meg a Sátánt, hogy ne tudja megvonni gyermekeid jogát Atyjuk örökségétől

Ne engedd soha, hogy feladjuk az örökségünkért, a Paradicsomért folytatott harcunkat

Hallgasd meg azon kérésünket, hogy a Sátán és bukott angyalai száműzve legyenek

Arra kérlek drága Atyám, hogy Irgalmasságod által tisztítsd meg a Földet és boríts be minket Szentlelkeddel

Vezess minket, hogy megalkossuk legszentebb Hadseregedet, amely rendelkezik azzal a hatalommal, hogy örökre száműzze a fenevadat.

Ámen.”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-7-nap-vasarnap

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – Egyének, családok számára és a nemzetekért (I. rész)

Keresztes Imahadjárat 2. imája

Ima a globális uralkodókért

Örök Atyám, szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevére kérlek, védd meg gyermekeidet az üldöztetéstől, melyet a globális erők terveznek az ártatlan nemzetek ellen.

Azon lelkek bűneinek megbocsátásáért imádkozom, akik ennek a nehézségnek az okozói, hogy alázatos és töredelmes szívvel visszatérhessenek Hozzád.

Kérlek, adj erőt megkínzott gyermekeidnek, hogy elviselhessék az ilyen szenvedést, engesztelésül a világ bűneiért, a mi Urunk Jézus Krisztus által.

Ámen.”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-10-nap-szerda

 
 


———-

Igaz élet Istenben:

 
 
 
“… Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. ….”
———-
Római katolikus:

2020-06-03

9. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak
Újra meg újra szítsuk fel magunkban Isten kegyelmét!
Pál, Isten akaratából a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint Krisztus Jézus apostola, (üdvözletét küldi) Timóteusnak, szeretett fiának!
Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól!
Hálát adok Istennek – akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok –, amikor imádságaimban éjjel-nappal szüntelenül megemlékezem rólad.
Figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán benned él. Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. Ne szégyellj hát tanúságot tenni Urunk mellett, és engem se szégyellj, aki érte fogoly vagyok. Ehelyett vállald az evangéliumért a szenvedéseket velem együtt, bízva az Isten erejében.
Ő megmentett és szent hivatásra hívott meg minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározása és kegyelme szerint, amelyet örök idők előtt adott nekünk Krisztus Jézusban. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki a halált legyőzte, az életet és a halhatatlanságot pedig felragyogtatta az evangélium által.
Ennek lettem hírnöke, apostola és tanítója. Emiatt szenvedem a fogságot is, de nem szégyenkezem, mert tudom, kinek hittem, és biztos vagyok abban, hogy ő meg tudja őrizni rábízott kincsemet
addig a napig, amíg el nem jön.
Ez az Isten igéje.

2Tim 1,1-3.6-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hozzád emelem szememet, * én Uram, Istenem. (Vö. 1a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Szememet hozzád emelem, * hozzád, aki a mennyben lakozol.
Íme, miként a szolgák szeme * uruk kezére figyel,
Hívek: Hozzád emelem szememet, * én Uram, Istenem.
E: Miként a szolgálók szeme úrnőjük kezére, † úgy tekintünk Urunkra, Istenünkre, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.
H: Hozzád emelem szememet, * én Uram, Istenem.
E: Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk, * mert igen elteltünk gyalázattal.
Túlságosan megtelt a lelkünk, * a dúslakodók gúnyolódásával és a kevélyek megvetésével.
H: Hozzád emelem szememet, * én Uram, Istenem.
Zsolt 122,l-2a.2bcd.3-4

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a feltámadás és az élet, * nem hal meg örökre, aki hisz énbennem.” Jn 11,25a és 16 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A halállal nem szűnik meg az ember élete, csak megváltozik.
Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt:
„Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és gyermek nélkül hagyja hátra feleségét, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el az asszonyt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik is. Hasonlóképpen feleségül vette az asszonyt mind a hét, és nem hagytak utódot. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor – ha ugyan feltámadnak –, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek felesége volt!”
Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévedtek, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak feltámadnak, már nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e Mózes könyvében a csipkebokorról szóló résznél, hogy miként szólt Mózeshez Isten: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene!« Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagy tévedésben vagytok!”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 12,18-27″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-06-03


————

Ortodox (Görög keleti): 

Pál beszéde a nagytanács előtt

23.1 Pál rátekintett a nagytanácsra, és így szólt: “Atyámfiai, férfiak, én teljesen jó lelkiismerettel szolgáltam Istennek, mind e mai napig.”

Anániás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon.

Pál erre így szólt hozzá: “Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek?”

Erre az ott állók ezt mondták: “Isten főpapját gyalázod?”

Pál így válaszolt: “Nem tudtam, atyámfiai, hogy főpap.” Mert meg van írva: “Néped fejedelmét ne átkozd!”

Mivel pedig Pál tudta, hogy egyik részük a szadduceusok, másik részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt: “Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia; a halottak reménysége és feltámadása miatt vádolnak engem.”

Mihelyt ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlés véleménye megoszlott.

A szadduceusok ugyanis az állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig vallják mindegyiket.

Erre nagy kiáltozás támadt, a farizeuspárti írástudók közül néhányan felállva hevesen vitatkoztak, és így szóltak: “Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha Lélek szólt hozzá vagy angyal?”

10 Mivel a felfordulás egyre nagyobb lett, az ezredes attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye a várba.

11 A következő éjszaka pedig odaállt Pál mellé az Úr, és ezt mondta: “Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!”

——————————

15 Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.”

Jézus közeli visszatérését ígéri

1“Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem.” *

17 A tanítványai közül egyesek ezt kérdezték egymástól: “Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, és ismét egy kis idő, és megláttok engem, és ez: Mert én elmegyek az Atyához?” *

18 Így szóltak tehát: “Mi az a kis idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit beszél.”

19 Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: “Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem?

20 Bizony, bizony, mondom néktek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul.

21 Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.

22 Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek:

23 és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.”

Jézus az imádság meghallgatását ígéri

23 “Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Acts+23%3A1-11%3B++++John+16%3A15-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/06/03

—–
 

“… Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. ….”

 

 

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
 
———-
Római katolikus:

2020-05-27

húsvét 7. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostol efezusi híveit Istennek ajánlja, és elbúcsúzik tőlük.
Pál apostol így folytatta beszédét az efezusi egyház presbiterei előtt:
„Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra! A
Szentlélek azért tett titeket elöljáróvá, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet (Jézus az ő) tulajdon vére árán szerzett meg magának. Tudom, hogyha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, és nem kímélik a nyájat. Sőt még köztetek is akadnak olyanok, akik álnok szóval magukhoz akarják csábítani a tanítványokat. Legyetek tehát éberek, és véssétek jól emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szünet nélkül könnyek között figyelmeztettelek mindnyájatokat!
Most pedig Istennek és az ő kegyelme igéjének ajánllak titeket. Neki ugyanis hatalma van arra, hogy fölépítse művét, és megadja nektek az összes szentekkel közös örökséget. Nem kívántam senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját. Jól tudjátok, hogy amire magamnak vagy társaimnak szüksége volt, azt a kezem munkájával szereztem meg. Minden tekintetben példát adtam nektek, hogyan kell dolgozni, és ezzel a gyengéket segíteni. Így emlékezünk Urunk Jézus Krisztus szavaira: »Nagyobb boldogság adni, mint kapni.«”
Szavait befejezvén, Pál apostol letérdelt, és mindnyájukkal közösen imádkozott. Valamennyien hangos sírásra fakadtak, és nyakába borulva csókolgatták. Leginkább az a mondása fájt nekik, hogy többé nem fogják viszontlátni.
Aztán kikísérték a hajóhoz.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 20,28-38

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent. (33a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Hatalmadat, Isten, mutasd meg, * erősítsd meg, amit bennünk műveltél.
Királyok hozzák ajándékukat néked * jeruzsálemi templomodból.
Hívek. A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Föld népei, énekeljetek az Istennek, * zengjetek zsoltárt az Úrnak, Istenünknek.
Aki áthalad az egek egein, † íme hallatja szavát, hatalmas szózatát: * „Ismerjétek el Isten hatalmát!”
H: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Izrael fölött tündököl fölsége, † hatalma felragyog a felhőkben. * Áldott a mi Istenünk!
H: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 67,29-30.33~35a.35b-36c

ALLELUJA
Uram, a te szavad igazság. * Tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus tanítványai legyenek egy, miként ő is egy az Atyával!
Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott:
Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és
senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás.
Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy
óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból.
Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 17,11b-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-27

————
Ortodox (Görög keleti): 

22 Cézáreában szállt partra, majd innen felment Jeruzsálembe. Köszöntötte a helyi gyülekezetet, azután a szíriai Antiókhiába ment. 23 Egy ideig ott maradt, azután innen is továbbutazott, s bejárta Galácia és Frígia vidékét. Minden városban biztatta és erősítette Jézus tanítványait.

Apollós Efezusban és Korinthusban

24 Közben egy Apollós nevű művelt zsidó férfi érkezett Efezusba. Alexandria városából származott, kitűnő szónok volt, és nagyon jól ismerte az Írásokat. 25 Apollós már korábban kapott valamilyen tanítást az Úr Útjáról, de csak azt a bemerítést ismerte, amelyet Bemerítő János hirdetett. Ennek ellenére nagy buzgalommal hirdette, és tanította a Jézussal kapcsolatos dolgokat. 26 Apollós kezdett az efezusi zsinagógába járni, és ott nagyon bátran beszélt. Amikor Priszcilla és Akvila hallották Apollóst, meghívták magukhoz. Beszélgettek vele, és részletesebben elmagyarázták neki Isten Útját.

27 Ezután Apollós el akart menni Akhájába. Az efezusi testvérek biztatták, és levelet írtak az Akhájában lakó tanítványoknak, hogy fogadják őt szívesen. Amikor azután Apollós odaérkezett, nagy segítséget jelentett azoknak, akik Isten kegyelme által hívőkké lettek. 28 Apollós ugyanis a nyilvánosság előtt tartott viták során meggyőző erővel cáfolta a zsidók érvelését, és az Írások alapján bebizonyította, hogy Jézus a Messiás.”

———————-

36 Ameddig veletek van a világosság, higgyetek benne, hogy a világossághoz tartozhassatok!” Ezt mondta Jézus, majd elment onnan, és elrejtőzött előlük.

Uram, ki hitt a szavunknak?

37 Bár Jézus sok csodát tett az emberek szeme láttára, azok mégsem hittek benne. 38 Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:

„Uram, ki hitt a szavunknak,
    és ki látta meg az Örökkévaló hatalmát?”[a]

39 Ézsaiás próféta azt is megmondta, miért nem tudtak hinni:

40 „Az Örökkévaló vakította meg a szemüket,
    keményítette meg a szívüket,
hogy szemükkel ne lássanak,
    hogy szívükkel ne értsenek,
és ne forduljanak hozzá,
    hogy meggyógyítsa őket.”[b]

41 Ézsaiás azért mondta ezt, mert látta Jézus dicsőségét, és őróla szólt.

42 Ennek ellenére, sokan hittek Jézusban még a vezetők közül is, de a farizeusok miatt ezt nem vallották meg nyiltan, nehogy kizárják őket a zsinagógai közösségből. 43 Ugyanis fontosabb volt a számukra az emberek elismerése, mint Istené.

Jézus szavai fogják az embereket megítélni

44 Jézus hangosan kiáltva hirdette: „Aki bennem hisz, abban hisz, aki elküldött engem. 45 Aki meglátja, hogy ki vagyok, azt látja, aki elküldött engem. 46 Én vagyok a világosság, és azért jöttem erre a világra, hogy aki hisz bennem, ne maradjon a sötétségben.

47 Azért jöttem, hogy üdvösséget hozzak az embereknek, nem azért, hogy elítéljem őket. Ezért nem én ítélem el azokat, akik hallgatják a szavaimat, de nem engedelmeskednek nekem.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+18%3A22-28%3B+++John+12%3A36-47&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/05/27

—–

Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok

A második világháború alatt több millió ember békevágyának szimbólumává vált: a Sztálingrádi Madonna. Fotó: KNA
https://www.die-tagespost.de/kirche-aktuell/Eine-moderne-Ikone;art312,184442

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

———-
Római katolikus:

2020-05-10

Húsvét 5. vasárnapjaKezdőének:
Az Úrnak új dalt énekeljetek, mivelhogy
csodákat művelt, tudtul adta hűségét a nemzeteknek, alleluja. (Zsolt 97,1-2)

Könyörgés:
Istenünk, te megváltottál és gyermekeiddé fogadtál bennünket. Tekints jóságosan szeretett fiaidra, és vezess el minket, Krisztusban hívőket az igazi szabadságra és a mennyei dicsőségbe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Kiválasztottak hét jó hírben álló, Szentlélekkel eltelt férfit.
Azokban a napokban, amikor a tanítványok száma már megnövekedett, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják. Ezért a Tizenkettő összehívta a tanítványokat, és így szóltak hozzájuk: „Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk Isten igéjét, s az asztal szolgálatát lássuk el. Szemeljetek hát ki magatok közül, testvérek, hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfit, akiket megbízhatunk ezzel a feladattal. Mi pedig majd az imádságnak és az ige szolgálatánakszenteljük magunkat.”
Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohóruszt, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai prozelitát. Az apostolok elé állították őket, azok pedig imádkoztak felettük, és rájuk tették kezüket.
És az Isten igéje tovább terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben. Még a papok közül is tömegesen hódoltak meg a hitnek.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 6,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. 5. tónus.
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak, az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
E: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 32,1-2.4-5.18-19

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Választott nép, királyi papság vagytok!
Szeretteim!
Menjetek az Úrhoz, az élő sziklához, amelyet az emberek ugyan elvetettek, de Isten kiválasztott, és felmagasztalt. Mint élő kövek, épüljetek fel rá lelki házzá, szent papsággá, hogy
Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által.
Ezért mondja az Írás:
Íme, Sionban kiválasztott, becses szegletkövet helyezek el, és nem vall szégyent, aki hisz benne.
Nektek tehát ő, mivel hisztek benne, a dicsőségetekre válik. A hitetlenekre azonban ez vonatkozik:
A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; a botlás köve és a botrány sziklája. Elbotlanak benne, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak.
Ti azonban választott nép,
királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét
hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket az ő csodálatos világosságára.
Ez az Isten igéje. 

1Pét 2,4-9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4g tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Én vagyok az út, az igazság és az élet.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!”
Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van.Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!
Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 14,1-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-10

“… Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. …”

“…

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban. …”



Ortodox (Görög keleti): 

21 Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el,bizalommal szólhatunk Isten előtt;

22 és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte.

23 Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk.

24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk.

A lelkek megvizsgálása

4.1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.

Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van.

Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van.

Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.

Ők a világból valók, ezért a világ szerint beszélnek, és a világ rájuk hallgat.

Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk,aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét.

—————————–

11 Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.

12 Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.

13 Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk.

14 És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül.

15 Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben;

16 és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.

—————————–

20 Ha valaki azt mondja: “Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.

21 Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

A hit győzelme

Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született.

Abból tudjuk meg, hogy szeretjükIsten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait.

Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek.

Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.

Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?

….

….

….

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+3%3A21-4%3A6%3B+++1+John+4%3A11-16%3B+++1+John+4%3A20-5%3A5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———————

https://oca.org/readings/daily/2020/05/10

—–
“… Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni. ….”

Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
 
 

“…

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

….”

 
 
———-
Római katolikus:

2020-05-02

húsvét 3. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az Egyház az üldöztetések ellenére is erősödik, és a Szentlélek békéjében él.
A jeruzsálemi üldözés elmúltával az Egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békét élvezett, és tovább terjedt. Az Úr félelmében élt, és a Szentlélek vigasztalása töltötte el.
Ekkor történt, hogy Péter mindenhová elment. Így a Liddában élő hívekhez is eljutott. Ott egy Éneász nevű béna emberre talált, aki már nyolc éve ágyban feküdt. Péter megszólította: „Éneász, Jézus Krisztus
meggyógyít téged. Kelj föl, és vesd be ágyadat!” Az nyomban fel is kelt, Lidda és Száron lakói mindnyájan látták a meggyógyultat, és megtértek.
Joppében volt a tanítványok között egy asszony. Tabitának hívták, ami annyit jelent, mint gazella. Sok jót tett, és bőven juttatott a rászorulóknak. Éppen azokban a napokban megbetegedett és meghalt. Lemosták tehát, és felravatalozták az emeleti teremben. Mivel Lidda közei esik Joppéhoz, és a tanítványok meghallották, hogy Péter ott tartózkodik, elküldtek hozzá két férfit ezzel a kéréssel: „Késedelem nélkül siess hozzánk!”
Péter rögtön útnak indult velük együtt. Amikor megérkezett, fölvezették az emeleti terembe. Az özvegyek mind körülállták, és
sírva mutogatták neki azokat a ruhákat és köntösöket, amelyeket Tabita még életében készített számukra. Péter mindenkit kiküldött, majd térdre borulva imádkozott. Azután a halotthoz fordult, és felszólította: „Tabita, kelj föl!”
Erre ő felnyitotta szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. Péter kezét nyújtotta neki, és fölsegítette. Azután behívta a híveket meg az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy Tabita él. Az eseménynek egész Joppéban híre terjedt, és
sokan hittek az Úrban.
Ez az Isten igéje. 

ApCsel 9,31-42

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul, * mindazért, amit nékem adott. (Vö. 12. vers. – 7 b. tónus)
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Az Úrnak mit adhatnék, * mindazért, amit nékem adott?
Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Hívek: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul, * mindazért, amit nékem adott.
Vagy: Alleluja.
E: Amit az Úrnak fogadtam, * megadom egész népének színe előtt.
Drága dolog az Úr színe előtt * szentjei dicső halála.
H: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul, * mindazért, amit nékem adott.
Vagy: Alleluja.
E: Szolgád vagyok, Uram, és szolgálód gyermeke, * bilincseimet széjjeltörted.
Bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül.
H: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul, * mindazért, amit nékem adott.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 115,12-13.14-15.16-17

ALLELUJA
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Eucharisztia hitet kíván tőlünk.
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.”
Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele.
Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 6,60-69″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-02

————
Ortodox (Görög keleti): 

21 Az apostolok engedelmeskedtek, és már hajnalban a Templom udvarába mentek, ahol tanítani kezdték az összegyűlteket.

Amikor a főpap megérkezett a kíséretével együtt, összehívta a Főtanácsot, vagyis Izráel vezetőinek testületét, majd őröket küldött a börtönbe, hogy hozzák eléjük az apostolokat. 22 Az őrök oda is mentek, de nem találtak ott senkit. Visszamentek a Főtanácshoz és jelentették: 23 „A börtönt jól bezárva találtuk, és az őrök is az ajtók előtt álltak. Mikor azonban bementünk, senkit sem találtunk odabent.” 24 A templomőrség kapitánya és a főpapok zavarba jöttek, és azon gondolkodtak, hogy vajon mi történhetett. 25 Ekkor valaki ezt a hírt hozta: „Azok a férfiak, akiket börtönbe zártatok, a Templom udvarában tanítják a népet!” 26 Ekkor a kapitány az őrökkel együtt odament, és elhozták az apostolokat, de erőszak nélkül, mert féltek a néptől, hogy megkövezik a katonákat.

27 Miután a Főtanács elé állították az apostolokat, a főpap ezt mondta nekik: 28 „Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy erről az emberről tanítsatok. Ennek ellenére egész Jeruzsálemet betöltöttétek a tanításotokkal, és minket akartok felelőssé tenni annak az embernek[a] a haláláért!”

29 Erre Péter a többi apostollal együtt így válaszolt: „Inkább Istennek kell engedelmeskednünk, mint az embereknek! 30 Ősapáink Istene feltámasztotta a halálból Jézust, akit ti keresztre feszítve megöltetek. 31 Felemelte, a jobb oldalára ültette, uralkodóvá és megváltóvá tette őt, hogy általa visszatérítse magához Izráelt, és a bűneiket megbocsássa. 32 Mi tanúi vagyunk ennek, és erről tanúskodik a Szent Szellem is, akit Isten mindazoknak ad, akik engedelmeskednek neki.”

33 Ennak hallatára a Főtanács tagjai dühükben a fogukat csikorgatták, és meg akarták ölni az apostolokat.

—————————-

“… Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait. …”

——————————-

“… 14 Az emberek látták ezt a csodát, amelyet Jézus tett, és ezt mondták: „Biztosan ő az a Próféta,[a] akinek el kellett jönnie!”

15 Jézus észrevette, hogy az emberek már-már meg akarják ragadni, hogy akár erőszakkal is királlyá tegyék. Ezért ismét félrevonult tőlük, és elment a hegyek közé egyedül. ….”

——————————-

“… ne feledjétek  el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek  szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra. …”

“…  minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ. …”

“…  Én Vagyok az Igazság. …”

“…  Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban. …”

——————————-

“….

A vízen jár

16 Estefelé a tanítványok lementek a tóhoz, 17 beszálltak egy halászbárkába, és elindultak a túlsó partra, Kapernaum felé. Már besötétedett, de Jézus még mindig nem jött vissza hozzájuk. 18 Erős szél fújt, és egyre nagyobb hullámok támadtak a tavon. Már vagy öt-hat kilométerre eltávolodtak a parttól, 19 amikor meglátták Jézust, amint a vízen járva közeledett hozzájuk. Nagyon megrémültek, 20 de Jézus így biztatta őket: „Én vagyok az, ne féljetek!” 21 A tanítványok nagyon megörültek, s be akarták venni Jézust a bárkába, de hirtelen már partot is értek ott, ahová igyekeztek.

Az emberek keresik Jézust

22 Másnap a túlsó parton maradt tömeg észrevette, hogy a tanítványok elmentek azzal az egyetlen bárkával, amely ott volt, de Jézus nem ment velük. 23 Ugyanakkor néhány másik bárka érkezett Tibériásból, nem messze attól a helytől, ahol a kenyeret ették, miután Jézus hálát adott. 24 Amikor az emberek látták, hogy sem Jézus, sem a tanítványok nincsenek ott, ők is vízre szálltak, és Kapernaumba mentek, hogy megkeressék Jézust.

Én vagyok az élet kenyere

25 Amikor rátaláltak Jézusra a túlsó parton, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”

26 Jézus ezt válaszolta: „Igazán mondom nektek: nem azért kerestek engem, mert láttátok csodákat, hanem mert ettetek a kenyérből, és jóllaktatok. 27 Ne azon igyekezzetek, hogy ilyen földi kenyeret kapjatok, amely mulandó! Inkább arra törekedjetek, hogy olyan kenyeret szerezzetek, amely örökké megmarad, és örök életet ad! Ezt a kenyeret majd az Emberfia adja nektek, mert ő az, akit Isten erre felhatalmazott.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%205:21-33;%20%20%20John%206:14-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/05/02

—–
 
 
 
 
———————–
Tóra:

A papokra vonatkozó törvények

21.1 Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: „Add tudtára a papoknak, Áron fiainak a következő törvényeket. A pap a közelébe se ne menjen a halottnak, hogy tisztátalanná ne legyen! Ez alól kivételt jelent, ha közeli hozzátartozója hunyt el: anyja, apja, fia, leánya, fiútestvére, hajadon leánytestvére. Ez utóbbi is közeli hozzátartozónak számít, mert nem ment férjhez. Az ilyen közeli hozzátartozók esetében a pap részt vehet a temetéssel kapcsolatos családi eseményekben. Viszont ha az elhunyt személy a papnak csak a házassága révén rokona, akkor a pap maradjon távol a gyásztól és temetéstől, hogy ne legyen tisztátalanná.

A pap ne nyírja kopaszra a fejét, még részlegesen se, ne nyírja le a szakállát, vagy annak a végét, se ne vágjon sebeket a testén a gyász kifejezéséül.

A papok maradjanak Istenük számára szentek, és ne hozzanak gyalázatot Istenük nevére, mert a papok mutatják be az áldozatokat és a kenyereket az Örökkévalónak — ezért szentek legyenek!

A pap az Örökkévalónak van szentelve, ezért nem vehet feleségül olyan nőt, aki előzőleg már szexuális kapcsolatban volt más férfival. Tehát elvált vagy parázna nőt, vagy olyat, akit megerőszakoltak, nem vehet feleségül. A nép szentnek tekintse a papot, mert ő mutatja be Istennek a szent kenyereket. Én, az Örökkévaló, szent vagyok. Én vagyok, aki megszentel. Ezért a papot is tekintsétek szenteknek.

Ha egy pap leánya prostituálttá lesz, gyalázatot hoz magára és az apjára is, ezért az a leány halállal lakoljon: meg kell égetni.

10-11 A főpapra, akinek fejére a felszentelésekor a szent olajat öntötték, s aki a főpapi öltözetet viseli, a következő törvények vonatkoznak. A közelébe se menjen a halottnak, hogy tisztátalanná ne legyen! Ne vegyen részt még a saját családja gyászában se: ne hagyja gondozatlanul a haját, ne szaggassa meg a ruháit, még akkor se, ha apja vagy anyja hunyt el. 12 Akkor se hagyja el a szent hely területét, ha közeli hozzátartozója hal meg, mert ezzel tisztátalanná válhat, és akkor a szent helyet is tisztátalanná tenné. Maradjon szent és rituálisan tiszta, hiszen amikor főpappá szentelték, Istenének szent olaját öntötték a fejére! Én vagyok az Örökkévaló!

13 A főpap csak hajadon és szűz leányt vehet feleségül. 14 Nem szabad feleségül vennie sem özvegyet, sem elváltat, sem olyat, aki parázna vagy akit megerőszakoltak. Csak saját népe közül való hajadon és szűz leányt vehet feleségül, 15 hogy a leszármazottjai is szentek legyenek a nép között. Én vagyok az Örökkévaló, aki a főpapot megszenteltem.”

16 Azután ezt mondta Mózesnek az Örökkévaló: 17 „Szólj Áronnak, hogy ha a leszármazottjai közül valaki testileg fogyatékos, az nem viheti az Örökkévaló elé a szent kenyereket. Ez nemzedékről nemzedékre érvényes törvény. 18 Testi fogyatékos személy nem végezhet papi szolgálatot az Örökkévaló oltáránál. Tehát ha valaki vak, sánta, az arca deformálódott, 19 keze vagy lába eltörött, 20 háta púpos, aki törpe növésű, akinek szeme vagy látása nem egészséges, akinek rosszindulatú bőrbetegsége van, vagy a bőrén fekély van, vagy a heréi nem épek, az nem végezhet papi szolgálatot.

21 Akinek Áron leszármazottjai közül akinek ilyen testi fogyatékossága van, az nem járulhat az oltárhoz, hogy áldozatot mutasson be az Örökkévalónak. Ha fogyatékos, akkor nem viheti az Örökkévaló elé a szent kenyereket. 22 Viszont az ilyen fogyatékos családtag is szabadon ehet a szent kenyerekből és a papoknak engedélyezett szent és az igen szent áldozatokból. 23 Azonban semmiképpen nem mehet be a függönyön túlra, a Szentek Szentjébe, vagy nem mehet az oltárhoz közel fogyatékossága miatt. Ne tegye szentségtelenné a szent helyet és a szent dolgokat, mert én vagyok az Örökkévaló, aki megszentelem ezeket.”

24 Mózes tehát tudtára adta Áronnak és fiainak, meg Izráel egész népének mindezeket.

22 Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: „Mondd meg Áronnak és a fiainak, hogy bánjanak tisztelettel és nagyon gondosan azokkal az áldozatokkal, amelyeket Izráel népének fiai nekem hoznak, mert azok szentek. Ne gyalázzák meg szent nevemet, mert én vagyok az Örökkévaló! Ezt mondd nekik: mostantól fogva, ha valamelyik leszármazottjuk éppen tisztátalan állapotban van, de mégis hozzáér az Örökkévalónak fölajánlott szent áldozatokhoz, akkor soha többé nem járulhat az Örökkévaló jelenlétébe, s ezzel végleg elveszíti papi hivatását. Én vagyok az Örökkévaló.


….
….”

“…15 Cádók leszármazottjai, a lévita papok azonban hűségesek maradtak hozzám: ellátták a Templomban a papi szolgálatot akkor is, amikor egész Izráel elfordult tőlem. Ezért ők közel jöhetnek hozzám, hogy papi szolgálatot végezzenek előttem, és bemutassák az áldozatokat: az állatok kövér részeit és a vért. 16 Ők lépjenek be a Templom épületébe, ők járulhatnak asztalomhoz, hogy szolgáljanak nekem. Ők nekem szolgáljanak!

17 Amikor a belső kapukon keresztül belépnek a belső udvarra, lenvászon ruha legyen rajtuk. Amíg a belső kapuknál, vagy a Templomban végzik szolgálatukat, ne viseljenek semmiféle gyapjúholmit! 18 Fejükön is lenvászon turbánt hordjanak, és még alsóruházatuk is lenvászonból készüljön! Úgy öltözködjenek, hogy ne izzadjanak meg! 19 Amikor pedig kimennek a nép közé a külső udvarba, előzőleg öltözzenek át: vessék le ruháikat, amelyekben szolgálatukat végezték, és hagyják azokat a szent területen, a szobáikban. Vegyenek fel más ruhákat, és úgy menjenek ki. Máskülönben a szent ruhákat az emberek megérinthetnék, és így a papok akaratlanul is megszentelnék az embereket.

20 A papok soha ne borotválják kopaszra a fejüket, de ne engedjék hosszúra se nőni a hajukat! Időnként nyírják meg, és tartsák rendben.[a] 21 Amikor a belső udvarba indulnak, hogy ott szolgálatukat végezzék, előtte soha ne igyanak bort! 22 Amikor megházasodnak, Izráel népéből hajadon leányt vegyenek feleségül, vagy egy meghalt pap özvegyét. Azonban férjétől elvált asszonyt, vagy más özvegyet nem vehetnek el.

23 A papok tanítsák népemet a szent és a közönséges, valamint a tiszta és tisztátalan közötti különbségre. 24 Vitás kérdésekben ők bíráskodjanak, és törvényeim szerint hozzanak ítéletet! Az ünnepekre vonatkozó törvényeimnek és rendelkezéseimnek engedelmeskedjenek, és a szombati nyugalmam napját szenteljék meg! 25 Ha meghal valaki, a papok közelébe se menjenek a holttestnek, nehogy tisztátalanná váljanak! Kivételnek számít, ha a papnak valamelyik közeli rokona halt meg: apja, anyja, gyermeke, fiútestvére, vagy hajadon leánytestvére — ilyen esetekben vállalhatják, hogy közel mennek a halotthoz, és ezáltal tisztátalanná válnak. 26 Amikor ezután újra megtisztultak, várjanak még hét napot, mielőtt visszatérnek a templomi szolgálatba! 27 Amikor pedig visszatérnek a szent területre, előbb mutassanak be bűnért való áldozatot, csak azután lépjenek be a belső udvarba és a szentélybe.

28 Ami pedig a papok örökségét illeti: én vagyok az ő örökségük! Ne jelöljetek ki saját birtokot a számukra Izráel földjéből: Én vagyok az ő birtokuk! 29 A papoké lesz minden ételáldozat, bűnért való áldozat, vétekáldozat, és minden fogadalmi ajándék. Ezeket csak ők ehetik meg. 30 Minden fajta terményből, gyümölcsből és a lisztből az első rész a papokat illeti. Ha ezt megadjátok nekik, áldás száll egész családotokra és háztartásotokra. 31 A papoknak nem szabad megenniük olyan ételt, amelyet elhullott, vagy vadállat által megölt madár, vagy más állat húsából készítettek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+44:15-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————————