Címke: szándékok

Amikor Édesanyámat tisztelitek, akkor meg kell látogatnotok Kegyhelyeit, és ott adózzatok tisztelettel neki

Igazság Könyve:

“2013.08.14 15:15

Drága szeretett leányom, egy élő ember sem képes teljesen megérteni, hogy milyen ravasz a Sátán. Tudnotok kell, hogy azok, akiket megfertőz, sohasem fogják a gonosz benyomását kelteni. Éppen ellenkezőleg, amikor felfedik számotokra bűnös útjaikat, ők nagyon vonzóak, humorosak, nagyon határozottak és meggyőzőek lesznek, olyannyira, hogy ti el fogjátok fogadni csalásaikat.

Azok, akik Egyházamban a gonoszt tisztelik és szolgai módon követik utasításait, „szent” viselkedésükkel nagyon meg fognak benneteket téveszteni.

Közületek sokakat meg fognak nyerni maguknak, mivel úgy fog tűnni számotokra, hogy ők valóban tisztelnek Engem és szeretett Édesanyámat. De tudnotok kell, hogy minden kézmozdulat és látszólag minden szent cselekedet egy sértést fog álcázni az oltárok előtt, melyeknek az a rendeltetése, hogy Szent Nevemet tiszteljék.

Tudnotok kell, hogy amikor ők a fenevadat tisztelik, azt oly módon fogják tenni, hogy az előtettek szent cselekedetnek tűnjön fel, de az pontosan az ellenkezője lesz. Szándékaik a legszentebbnek és a legtisztességesebbnek fognak tűnni – de ne hagyjátok magatokat megtéveszteni.

Amikor Édesanyámat tisztelitek, akkor meg kell látogatnotok Kegyhelyeit, és ott adózzatok tisztelettel neki. Azok, akik szeretnek Engem, el fognak menni hozzá. Soha nem szabad nekik elfogadniuk azt, hogy Édesanyámat oda lehet parancsolni az Egyház ellenségeinek udvara elé.

A többi jel, melyek elfogadását kérni fogják a világtól, és amelyek úgy fognak tűnni, mintha tisztelnék a Szentháromságot, Édesanyámat és a szenteket, a jó látszatát fogják kelteni.

De ezeket Isten ellenségei mindig különböző módon fogják nektek bemutatni. Amikor a nem várt jel bemutatásra kerül, tudnotok kell, hogy ez a fenevad egyik nagy jele, aki bolonddá fogja tenni a világot, elhitetvén vele, hogy ő és a serege szentek.

—–
—–
Római katolikus:
2018-08-1419. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Az Isten igéjének szolgálata sok keserűséggel is jár, de végül mindent édessé tesz az Úr.
Így intette az Úr a prófétát az első látomás után: „Emberfia, hallgass reám, és minden szóra figyelj!
Te ne légy ellenszegülő, mint ez a lázongó nép.
Nyisd ki a szádat, és edd meg, amit most adok!”
Erre láttam, hogy egy kéz nyúlt felém, a kézben könyvtekercs, amelyet szétnyitott nekem a kéz.
A tekercs mindkét oldalára írva volt; az írás csupa jajkiáltás, gyászének és siralom.
Majd ezt mondta nekem az Úr: „Jöjj, edd meg ezt, emberfia!
Ha megetted a tekercset, beszélj a nép előtt!”
Én számat felnyitottam, ő meg lenyelette a könyvtekercset velem.
Azután így folytatta: „Emberfia, a gyomrod vegye be, és egész belső részed teljék el vele, teljék be a könyvtekerccsel, amelyet én adok!”
Megettem tehát a könyvtekercset, és olyan édes lett a számban, mint a méz.
Ekkor azt mondta nekem: „Emberfia, menj Izrael házához, és hirdesd nekik az én szavaimat.”
Ez az Isten igéje.
Ez 2,8-3,4

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram! 103a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Bizonyságaid útján boldogabb vagyok, * mint akármilyen gazdagságban.
Csak bizonyságaidban gyönyörködöm, * és igaz igéd lesz tanácsadóm.
Hívek: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
E: Istenem, drágább nekem ajkad törvénye * sok ezer aranynál, ezüstnél.
Mily édes ínyemnek mindegyik szavad, * számnak édesebb a méznél.
H: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
E: Nekem igéd lesz örökrészem mindenkor, * ez tölti el szívemet örömmel.
Reménykedve nyitom fel ajkam, * parancsaid után epedek.
H: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
Zsolt 118,14.24.72.103.111.131

ALLELUJA
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, * mert szelíd vagyok és alázatos szívű! Mt 11,29ab – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Gyermeki lelkület nélkül nem juthatunk be a mennyek országába.
A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?”
Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be.
Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.
Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek.
Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,1-5.10.12-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-14


——
Görög katolikus:

15 Jézus pedig azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek. Igen, ő meghalt és feltámadt, hogy az emberek érte éljenek.

16 Ezért mostantól fogva nem úgy tekintünk az emberekre, ahogyan a hitetlenek. Igaz, régen mi is úgy gondolkoztunk Krisztusról, mint ők, de ez már teljesen megváltozott. 17 Így hát, ha valaki Krisztussal egyesült, akkor új teremtménnyé lett! Ami benne régi volt, elmúlt, ő pedig minden tekintetben újjá lett! 18 Mindez Istentől származik, aki Krisztus által kibékített önmagával bennünket. Sőt, ránk bízta, hogy másoknak is segítsünk kibékülni vele. 19 Isten ugyanis maga volt jelen Krisztusban, amikor kibékítette az embereket önmagával, és eltörölte a bűneikről szóló feljegyzést — s az erről szóló üzenetet pedig ránk bízta. 20 Mi tehát Krisztus követei vagyunk az emberek között. Úgy kérünk és biztatunk benneteket, mintha Isten szólna általunk. Krisztusért kérünk titeket: „Béküljetek ki Istennel!” 21 Krisztus sohasem vétkezett, de Isten őt bűnért való áldozattá tette.[a] Azért történt ez, hogy mi pedig Krisztus áldozata által elfogadhatóvá váljunk Isten számára.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+5%3A15-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Maga mellé szólítja a tanítványait

16 Amikor a Galileai-tó partján járt, meglátta Simont[a] és a testvérét, Andrást, akik éppen hálót vetettek a tóba, mivel halászok voltak. 17 Jézus megszólította őket: „Gyertek velem, és én másféle halásszá teszlek titeket! Halak helyett embereket fogtok összegyűjteni.” 18 Ekkor a testvérek azonnal otthagyták hálóikat, és csatlakoztak Jézushoz.

19 Miután kissé továbbment, meglátta Jakabot és Jánost, Zebedeus két fiát, akik éppen hálóikat javítgatták a halászbárkában. 20 Jézus azonnal hívta ezt a két testvért is, akik otthagyták apjukat, Zebedeust a bárkában levő munkásokkal együtt, és csatlakoztak Jézushoz.

A kapernaumi zsinagógában

21 Ezután Kapernaum városába mentek. A következő szombaton Jézus elment a zsinagógába, és tanította az összegyűlteket. 22 Mindenki csodálkozott azon, amit mondott, mert úgy tanított, mint aki teljes felhatalmazást kapott, nem pedig úgy, ahogy a törvénytanítók szoktak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+1%3A16-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/14

Az ima meg fogja és meg tudja menteni az emberiséget

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, fontos, hogy Tanítványaim a Földön megértsék, hogy az ima hogyan fogja és tudja megmenteni az emberiséget. Az ima erejét, különösen a Szent Rózsafüzér imádkozását, mely tehetetlenné teszi a fenevadat, nem lehet alábecsülniHogy még több lelket mentsetek meg, az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét is imádkoznotok kell.Válasszatok a Keresztes Imahadjárat imáiból, melyeket adtam nektek, és úgy mondjátok azokat, hogy minden imacsoport összejövetelének folyamán különböző kérésekre tudjatok összpontosítani. Például, ha a „Védettség Kegyelméért” adott Keresztes Imahadjárat imáját imádkozzátok, akkor az imacsoportnak azon a napon a Keresztes Imahadjárat azon imáinak összeválogatására kell összpontosítania, melyek Isten védelmét hívják segítségül a lelkek számára. Aztán egy másik napon azon imák összeválogatására összpontosítsatok, amelyek a papok és klérus védelmére adattak.

Ezen Keresztes Imahadjárat csoportok, amikor a világ minden táján megalakulnak, fegyverzetté fognak válni, mely szükséges az ellenség legyőzéséhez, több módon, mint hinnétek, hogy lehetséges

Én továbbra is az új imák Ajándékát fogom adni nektek, melyek különleges csodákat hoznak majd magukkal. Egy ilyen beavatkozás nélkül nem tudnám megmenteni a lelkeket, akik után oly nagyon vágyakozom.

Menjetek és tervezzétek meg a Keresztes Imahadjárat találkozóit, amelyek a nektek adott mintákon alapulnak, de olyan részekre osszátok azokat, hogy a különleges szándékokra összpontosítani tudjatok. Nem szükséges az egészet egyszerre elimádkoznotok, bár buzdítalak benneteket arra, hogy hetente annyit imádkozzatok, amennyit csak lehetséges.

Ti annyi örömöt és vigaszt hoztok Nekem, drága Követőim. Én az erő és a bátorság Áldását adom rátok, mivel ti továbbra is azt keresitek, hogy lelkeket mentsetek. Szeretlek benneteket.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-ima-meg-fogja-es-meg-tudja-menteni-az-emberiseget/

—–
Római katolikus:

” 3. nagyböjti hét szerda

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Ha Isten parancsai szerint élünk, tanúságot teszünk arról, hogy Isten üdvözíteni akarja az embereket. 
Mózes a választott nép előtt így beszélt:
Most halld, Izrael, azokat a parancsokat és törvényeket, amelyeknek megtartására tanítalak, hogy éljetek és bevonulva elfoglaljátok azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene ad nektek.
Nézzétek, parancsokra és törvényekre tanítalak benneteket, ahogyan az Úr, az én Istenem parancsolta nekem, hogy hozzájuk igazodjatok azon a földön, ahova bevonultok, hogy birtokba vegyétek. Tartsátok szem előtt és kövessétek őket! Így tesztek szert bölcsességre és okosságra azoknak a népeknek a szemében, amelyek hallanak ezekről a törvényekről. Azt fogják mondani: „Valóban bölcs és okos nép ez a nagy nemzet!” Mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, amikor csak hozzá folyamodunk? És hol van olyan nagy nép, amelyiknek oly tökéletes parancsai és szabályai volnának, mint az az egész törvény, amelyet ma elétek tárok?
Mindenképpen vigyázz magadra és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben életed minden napján, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is.
Ez az Isten igéje.
MTörv 4,1.5-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened! (Vö. 12a. vers.)
Előénekes: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet,
mert erőssé tette kapuid zárát, * és megáldotta benned fiaidat.
Hívek: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
E: Elküldi szavát a földre, * az ő igéje gyorsan terjed.
Mint a gyapjút, a havat úgy hullatja, * úgy szórja a zúzmarát, mint a hamut.
H: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
E: Igéjét Jákobnak hirdeti, * törvényeit és végzéseit Izraelnek,
Egyetlen néppel sem bánt így, * végzéseit nem fedte fel senki másnak.
H: Jeruzsálem, szentek otthona, * dicsérd fölséges Istened!
Zsolt 147,12-13.15-16.19-20

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten törvényei örök érvényűek és változatlanok. 
A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,17-19″

——
Görög katolikus: 
“17
Mert Izráel Világossága[b]
    olyan lesz, mint a tűz,
    Izráel Szentje, mint a lobogó láng.
Egyetlen napon megégeti a gazt
    és tüskés-tövises bozótját!
18 Bizony, elpusztítja a hatalmas …” 
” Az özönvíz idején Nóé 600 éves volt.A fiaival, feleségével és a fiai feleségeivel együtt bement a bárkába az özönvíz elől. 8-9 Nóé engedelmeskedett Isten parancsának, és magával vitt a bárkába a tiszta és tisztátalan állatok, a madarak és a kisebb szárazföldi állatok fajaiból is egy-egy párt — hímet és nőstényét.”

“12 Ha bölccsé leszel, magad látod hasznát,

    ha büszke és csúfolódó, te vallod kárát.

Ostobaság is hívogat …”

—–
—–
—–
Tóra:

A Szövetségláda

37 Azután Becalél készített[a] egy ládát sittim fából, amelynek hosszúsága két és fél, szélessége és magassága pedig egyaránt másfél könyök[b] volt. …”

A Szövetségládát a Templomba viszik

Ezután Salamon összehívta Jeruzsálembe Izráel vezetőit, a törzsek fejedelmeit és a nemzetségfőket, hogy Dávid városából, vagyis Sionból felvigyék a Templomba az Örökkévaló Szövetségládáját. …”

—–