Címke: mise

Sokan helytelenül azt fogják feltételezni, hogy az új liturgia és az új mise – noha sokat változott – nem okozhat bajt.

https://pecsiegyhazmegye.hu/hirarchivum/5785-altozasok-a-szentmisek-rendjeben-tudnivalok-az-uj-misekonyvro

https://www.magyarkurir.hu/hazai/punkosdtol-vezetik-be-hivatalosan-romai-misekonyv-uj-kiadasat-hazankban

Igazság Könyve:

Szent Szavamat nem szabad megváltoztatni vagy úgy alkalmazni, hogy az valami mássá váljon

  1. szeptember 7., szombat, 18:25

 

Drága, szeretett leányom, miközben Én továbbra is mindent megteszek, hogy ezeken az Üzeneteken keresztül elérjem a világot, sok hűséges követőm még most sem fogadja el a Kezemet. Ezek az Én értékes lelkeim veszélynek vannak kitéve, mert sokan közülük nem fogják felismerni azt a módot, ahogyan fel fogják használni a hitüket arra, hogy az új, rövidesen életbe lépő liturgiát támogassák, mely nem Engem, Jézus Krisztust, az Emberfiát fog tisztelni.

Sokan helytelenül azt fogják feltételezni, hogy az új liturgia és az új mise – noha sokat változott – nem okozhat bajt. Oly sokan fogják csendben megkérdőjelezni a tartalmak bizonyos részeit, akárcsak a formáját, és furcsának fogják találni. Ugyanakkor csak nagyon kevesen fogják kifogásolni azokat, mivel azt fogják hinni, hogy ezekre az Egyház adta az áldását, és ezért nem lehetnek rosszak. Amit ők nem értenek, hogy Szent Szavamat nem szabad megváltoztatni, vagy úgy alkalmazni, hogy az valami mássá váljon. Egyházam tévedhetetlen, de ha Egyházam bármelyik úgynevezett szolgája vagy vezetője kiforgatná Isten Szavát, vagy átírná a Szent Eukarisztia jelentését, akkor ők Istent káromolnák.

Ez emberek megtagadtak és keresztre feszítettek Engem, amikor ők – beleértve Isten Templomainak vezetőit is – elutasították az Igazságot. Ha bárki – nem számít, hogy milyen magas beosztásban van köztetek – megtagadja az Igazságot, az eretnekség bűnével vétkezik, és nem Tőlem jön. Mégis ők azt szeretnék elhitetni veletek, hogy az Igazság egy hazugság. Ők mindazt tagadni fogják, amit nektek tanítottam, hogy egy teljes Keresztény életet élhessetek. Le fognak köpni Engem, és egy olyan úton fognak vezetni benneteket, amelyről azt fogják mondani, hogy Hozzám vezet, de ez nem igaz.

Ezek a megjövendölt dolgok hamarosan meg fognak történni. Legyetek készen. Amikor látjátok a jeleket, akkor tudni fogjátok, hogy ezek a próféciák, amelyeket most nektek adok, Istentől származnak.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/szent-szavamat-nem-szabad-megvaltoztatni-vagy-ugy-alkalmazni-hogy-az-valami-massa-valjon

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/09/07

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-09-07

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Mise formájában történő változtatás hamarosan bemutatásra kerül Egyházamban

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, figyelmen kívül kell hagynod azt a gyűlöletet, mely azok szájából ömlik, akik azt állítják, hogy ők szent emberek és hűséges követői az Én Mélységesen Szeretett Édesanyámnak. Tudnod kell, hogy a veled szemben mutatott gyűlölet sokkal rosszabb lesz, mint bármelyik, előtted jött más próféta esetében. Nem azért mondom ezt neked, hogy megijesszelek téged, hanem csak azért, hogy elfogadd ezt a tényt és hagyd figyelmen kívül a gonoszságot. Valahányszor Isten Jelenléte ismertté válik az emberek között, mindig a fenevad gonosz reakcióját fogja kiváltani, aki másokon keresztül fog munkálkodni, hogy megtagadja Isten Igéjét.

Leányom, a Mise formájában történő változtatás hamarosan bemutatásra kerül Egyházamban. Ez sokak számára nagyon zavaros lesz, és ők nem fogják felismerni a hazugságokat, melyek az új imákba foglalva lesznek előadva. Jelenlétemet a legravaszabb módon fogják érvényteleníteni, de azok, akik az új formátumot követik, miszerint Valós Jelenlétemet megtagadják, képtelenek lesznek arra, hogy úgy mutassanak be Áldozatot Istennek, ahogyan annak lennie kell. Leányom, ennek a kinyilatkoztatásnak megvetés lesz a következménye lényed számára, de tudnod kell, hogy ez meg volt jövendölve. Követőimnek azt fogják mondani, hogy a Szentáldozás mindenkire vonatkozik – mindenhol –, hogy eggyé egyesülve, szeretetet mutassanak egymásnak. Lassan, de biztosan a Szentmise nem fog többé a Szent Áldozatról szólni. Ehelyett a szertartást úgy fogják összeállítani, hogy az embernek adózzon tisztelettel és megtévesztenek benneteket, hogy Oltárom előtt és az egész világ tabernákulumai előtt egy konfrontációnak legyetek tanúi.

Az a nap, amikor a napi áldozatok megszűnnek, nincs messze. Tudnotok kell, hogy Én most azért jövök, hogy figyelmeztesselek benneteket, hogy majd ne éhezzetek. Amikor meg fognak fosztani benneteket Jelenlétemtől, akkor Szentlelkem nélkül maradtok és nehéznek fogjátok találni, hogy közel maradjatok Hozzám.

A szavak, melyeket használni fognak, hogy megtévesszenek benneteket, tartalmazni fogják a „mindenki javára – Isten minden gyermekének egyesítésére” kifejezést. A Mise új értelmet fog kapni. Kereszthalálom feledésbe fog merülni és annak minden okát újra fogják értelmezni. Emlékezzetek majd azon a napon a most nektek adott Szavaimra. Fogadjátok csak el a helyettesítést és akkor a Jelenlétem el fog tűnni. Én veletek leszek, de nem az Én Testem lesz az, amiben részesítenek majd benneteket.

Azoknak, akik nem hisznek azon gonosz tervben, melyet már létrehoztak annak érdekében, hogy minden Nyomomat eltöröljék, a következőket mondom. Amikor már nem leszek, keresni fogtok Engem? Amikor megszentségtelenítik Szent Eukarisztiámat, szabadkozni fogtok azok helyett, akik ezért felelősek? Vagy követni fogtok Engem és hallgatni fogtok az Igazságra, amikor hazugságokkal lesztek körbevéve.

A választás a tietek lesz.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-mise-formajaban-torteno-valtoztatas-hamarosan-bemutatasra-kerul-egyhazamban/

—–
Római katolikus:
06-29

Szent Péter és Szent Pál apostolok

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Most már valóban tudom, hogy az Úr kiragadott Heródes király hatalmából.
Amikor Jeruzsálemben kitört az első keresztényüldözés, Heródes király elfogatta az Egyház néhány vezetőjét, hogy ártson nekik. János testvérét, Jakabot karddal kivégeztette. Amikor látta, hogy ezzel megnyerheti a zsidók tetszését, elhatározta, hogy Pétert is elfogatja.
A kovásztalan kenyér ünnepét ülték. Elfogatta, börtönbe záratta és rábízta négy, egyenként négy katonából álló csapatra, hogy őrizzék. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti.
Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az Egyház szüntelen imádkozott érte Istenhez. Azon az éjszakán, amikor Heródes elő akarta őt vezettetni, Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve. A bejáratnál pedig őrök vigyázták a börtönt. Egyszerre megjelent az Úr angyala, és a helyiséget fény árasztotta el. Az angyal megütötte Péter oldalát, és felébresztette: „Kelj fel, gyorsan!” Erre a láncok lehulltak a kezéről. Azután az angyal így folytatta: „Csatold fel övedet, és vedd fel saruidat!” Amikor megtette, az angyal ezt mondta: „Vedd magadra köpenyedet, és kövess!”
Péter elindult és követte, de nem tudta, hogy valóság-e az, amit az angyal tesz vele. Azt gondolta, hogy látomása van. Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz. Az magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, és ott az angyal hirtelen eltűnt mellőle.
Amikor Péter föleszmélt, így szólt: „Most már biztosan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kiszabadított Heródes király kezéből és mindabból, amiben a zsidó nép reménykedett.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 12,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből! 4 g. tónus.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből
Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja.
Kedves Fiam!
Az én véremet nemsokára kiontják áldozatul. Eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja, amelyet az Úr, az igazságos Bíró megad nekem azon a napon. De nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja az ő eljövetelét.
Mellém állt ugyanis az Úr és erőt öntött belém, hogy befejezzem az evangélium hirdetését, és tudomást szerezzen róla minden pogány. Így megmenekültem az oroszlán torkából. Sőt, az Úr ezután is megszabadít minden gonosz cselvetéstől és átment mennyei országába. Dicsőség legyen neki mindörökké! Ámen.
Ez az Isten igéje.
2Tim 4,6-8.17-18

ALLELUJA
Te Péter vagy, és e sziklára építem Egyházam, * s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Mt 16,18 – 7b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Te Péter vagy, és neked adom a mennyek országa kulcsait.
Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”
Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 16,13-19″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-29


——
Görög katolikus:

Búcsúzás

16 Ajánlom nektek testvérnőnket, Fébét, aki a Kenkrea városában élő helyi gyülekezet diakónusa. Fogadjátok őt szeretettel az Úrban úgy, ahogyan Isten népéhez illik! Segítsétek mindenben, amire csak szüksége van, mert ő is sokat segített nekem, és másoknak is!

Köszöntsétek Priszkát és Akvilát, akik munkatársaim Krisztus Jézusban! Ők életük kockáztatásával mentettek meg engem, amiért hálás vagyok nekik, de nemcsak én, hanem az Izráelen kívüli népek között élő összes helyi gyülekezet is. Köszöntsétek a gyülekezetet, amely a házuknál szokott összejönni.

Köszöntsétek az én kedves Epainetosz barátomat is! Ő volt az első, aki Kis-Ázsia tartományában Krisztus követője lett. Köszöntsétek Máriát, aki olyan sokat dolgozott közöttetek! Köszöntsétek Andronikoszt és Juniászt, a rokonaimat, akik régebben velem együtt raboskodtak a börtönben! Előbb lettek hívők, mint én, és nagyra becsülik őket az apostolok között.[a]

Köszöntsétek Ampliátuszt, akit nagyon szeretek az Úrban! Köszöntsétek Urbánuszt, munkatársunkat az Úrban, és szeretett barátomat, Sztakhüszt is! 10 Köszöntsétek Apellészt, aki kiállta a próbát, és bebizonyította, hogy igazán szereti Jézust! 11 Köszöntsétek Arisztobuloszt és a családját, meg Heródiónt, a rokonomat, és azokat, akik Narcisszusz családjából az Urat követik! 12 Köszöntsétek Trüfainát és Trüfószát! Ez a két asszony sokat dolgozott az Úrért. Köszöntsétek kedves barátomat, Persziszt, aki szintén sokat tett az Úrért!

13 Köszöntsétek Rufuszt, az Úr kiválasztott szolgáját, és Rufusz anyját, akit én is úgy szeretek, mintha a tulajdon édesanyám lenne! 14 Köszöntsétek Aszünkritoszt, Flegónt, Hermészt, Pátrobászt, Hermászt és a velük levő többi testvért! 15 Köszöntsétek Filologoszt és Júliát, Néreuszt és a nőtestvérét, meg Olümpászt és a velük levő többi testvért is! 16 Köszöntsétek egymást szent csókkal! Krisztus összes helyi gyülekezete köszönt titeket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+16%3A1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 4 Ahogy szórta a vetőmagot, egy részük az útra esett. Odarepültek a madarak, és mind felcsipegették. Más magok köves talajra hullottak, ahol sekély volt a termőföld. Ezek gyorsan kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. Amikor a nap fölkelt, megperzselte a növényeket, és mivel nem gyökereztek mélyen, teljesen elszáradtak. Megint más magok tüskés gyomok közé hullottak, ahol kikeltek, de a felnövő gyomok elnyomták és megfojtották őket. A magok egy része azonban jó termőföldbe esett, felnőtt és termést hozott. Az egyik százszor, a másik hatvanszor, ismét másik harmincszor annyit termett, mint amennyit a gazda vetett. Akinek van füle, hallja és értse meg!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A4-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia!13 Amikor Jézus Cézárea Filippi vidékén járt, megkérdezte tanítványaitól: „Mit mondanak az emberek rólam, kicsoda az Emberfia?”

14 „Egyesek azt mondják, hogy te vagy Bemerítő János, mások Illésnek, vagy Jeremiásnak, vagy a régi próféták közül az egyiknek tartanak” — válaszolták.

15 „Hát ti mit mondtok rólam, ki vagyok én?” — kérdezte tovább.

16 Simon Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia.

17 Jézus ezt felelte: „Milyen áldott és boldog vagy Simon, Jóna fia, mert ezt nem magadtól mondtad, hanem Mennyei Atyám jelentette ki neked. 18 Én pedig azt mondom, hogy te Péter vagy. Erre a sziklára fogom felépíteni az eklézsiámat, és a halál erői[a] sem lesznek képesek azt legyőzni. 19 Neked fogom adni Isten Királyságának a kulcsait, és amit megkötsz a földön, az meg lesz kötve a Mennyben, viszont amit feloldasz a földön, az fel lesz oldva a Mennyben.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+16%3A13-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

21 Szégyenkezve mondom, hogy mi „túl gyengék” voltunk, hogy ilyen dolgokat tegyünk veletek!Ha valaki merészel dicsekedni, akkor én is dicsekedni fogok! Úgy mondom ezt, mintha bolond lennék. 22 Ha ezek a hamis apostolok héberek[a] — hát, én is az vagyok! Izráel népéhez tartoznak? — én is! Ábrahám leszármazottjai? — én is az vagyok! 23 Ha ők Krisztus szolgái, én még inkább az vagyok! (Milyen bolond dolog így dicsekedni!) Hiszen többet dolgoztam, mint ők! Többször zártak börtönbe, többször korbácsoltak meg, többször forogtam halálos veszedelemben, mint ők.

24 A zsidóktól ötször kaptam 39 korbácsütést, 25 háromszor bottal vertek meg, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjszakát és egy napot hányódtam a tenger hullámain. 26 Folyton úton vagyok, sokszor voltam veszélyes helyzetekben: folyókon, rablók között, a saját népem között, a nem zsidók között, városban, pusztában, tengeren és hamis testvérek között.

27 Sokat fáradoztam és vesződtem, gyakran átvirrasztottam az éjszakát, éheztem és szomjaztam, sokszor nem volt mit ennem, sokszor fáztam, vagy nem volt ruhám. 28 A külső bajok és nehézségek mellett állandóan hordozom az összes helyi gyülekezet gondját-baját. 29 Ha valaki a testvérek között erőtlen, én is viselem a gyengeségét! Ha valaki vétkezik, vele együtt engem is éget a szégyen!

30 Ha már dicsekednem kell, akkor a gyengeségeimmel dicsekszem. 31 Az Úr Jézus Istene és Atyja, aki örökké áldott, tudja, hogy igazat mondok.

32 Amikor Damaszkusz városában voltam, el akartak fogni. Ezért Aretász király helytartója őriztette a várost. 33 Akkor az ablakon keresztül egy kosárban leeresztettek a városfalon kívülre, és így menekültem meg a kezéből.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+11%3A21-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Élő reménység

Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által. Ez pedig élő reménységet jelent a számunkra. Most tehát reménységgel várjuk, hogy megkapjuk örökségünket, amelyet semmi sem tehet tönkre, s amely soha meg nem fakul, és sohasem veszít az értékéből, mert a Mennyben őrzik a számunkra. Mindez a tiétek, akiket Isten hatalma védelmez a hitetek által, ameddig a teljes üdvösséget el nem éritek. Ez már el van készítve, hogy az idők végén mindenki számára lelepleződjön. Ezért tölt el benneteket nagy öröm — annak ellenére, hogy most még egy kis ideig különböző megpróbáltatások szomorúságot okoznak nektek.

A valódi hit

S hogy miért van ez így? Mert szükséges, hogy ezek a nehézségek próbára tegyék a hiteteket, vajon valódi-e. Az igazi hit ugyanis értékesebb a színtiszta aranynál. Az aranyat tűzzel tisztítják meg, mégsem marad meg örökké. Hitetek viszont, miután kipróbálták és valódinak bizonyult, dicséretet, elismerést és dicsőséget szerez nektek, amikor Jézus Krisztus megjelenik. Igaz, ti nem ismertétek Jézust személyesen, de mégis szeretitek őt. Bár most sem látjátok, mégis hisztek benne, és dicsőséges öröm tölt el benneteket, amelyet lehetetlen szavakkal kifejezni. Így éritek el a hitetek célját: a lelketek üdvösségét.

A régi próféták üzenete

10 Ezt az üdvösséget próbálták megérteni, ezt kutatták nagy szorgalommal a régi időkben a próféták is, akik Isten kegyelméről prófétáltak, amely most megérkezett hozzátok. 11 Azt szerették volna tudni, hogy mikor és hogyan fog megtörténni az, amit Krisztus Szelleme mutatott nekik. A Szent Szellem a prófétákban élt, és előre megmutatta Krisztus szenvedéseit és az utána következő dicsőségét. 12 Azt is megmagyarázta a prófétáknak, hogy a munkájukkal nem saját maguknak, hanem az utánuk következő nemzedékeknek szolgálnak.

Ti vagytok ez a nemzedék, és a ti javatokra szolgál mindaz, amit a próféták mondtak! Ugyanerről beszéltek azok is, akik mostanában az örömhírt elvitték hozzátok. Isten azért küldte a Mennyből a Szent Szellemet, hogy segítsen nekik hirdetni az örömüzenetet, amelybe még az angyalok is vágyakozva szeretnének betekintést kapni!

Szentek legyetek!

13 Ezért szedjétek rendbe a gondolataitokat, készüljetek fel, és legyetek józanok! Amikor Jézus Krisztus megjelenik, ő majd Isten kegyelmét hozza magával a számotokra. Ebben a kegyelemben reménykedjetek teljes erővel!

14 Régebben, amikor még nem ismertétek Jézus Krisztust, a bennetek lévő gonosz kívánságok szerint éltetek. Most azonban Isten engedelmes gyermekei lettetek. Ezért ne éljetek tovább úgy, mint régen, 15 hanem életetek minden területén szentek legyetek, mivel Isten is szent, aki elhívott benneteket! 16 Mert ezt mondja Isten az Írásban: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”[a]

17 Amikor imádkoztok, édesapátoknak hívjátok Istent! De tudjátok meg, hogy ő kivételezés nélkül és igazságosan fog ítélni mindenkit! Ezért Isten iránti tisztelettel és félelemmel éljetek, mint akik csak átutazóban vagytok a Földön!

Jézus Krisztus vére

18 Tartsátok szem előtt, hogy régen számotokra nem volt az életnek igazi értelme. Ezt az életmódot az őseitek hagyományozták rátok, de Isten kiszabadított benneteket ebből a céltalan életből. Ez azonban nagyon sokba került! Nem arany- vagy ezüstpénzzel fizetett értetek, amely elveszti az értékét, 19 hanem Krisztus vérével, amely mindennél értékesebb. Ez a vér olyan, mint a hibátlan áldozati bárány vére.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Peter+1%3A3-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/29
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

A Kereszt egy új formája kerül majd bevezetésre

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, az Én Hatalmam soha nem fog meggyengülni; mint egy fény, halványabb lesz a sűrű köd közepette, de mindig látható lesz, még ha olyan gyenge lesz is, akár egy halvány pislákoló fény.

Amikor a világ újra megváltozik, mivel a gonosz szellem a megosztottságra megosztottságot hoz, akkor egyedül csak Isten Fénye lesz az, ami fenntart majd benneteket. Jelenlétemet érezni fogják azok, akik Hozzám folyamodnak segítségért, mert Én sohasem foglak elhagyni benneteket, különösen akkor nem, amikor úgy érzitek, hogy minden reménytelen. Semmi más, csakis az Igazság fog segíteni nektek helyt állnotok, amikor a szeretet hiánya – a mai világban nyilvánvaló módon – egyre csak növekszik, amint az emberek szíve kővé változik.

Az Igazságot a Szent Biblia tartalmazza. Ez az a táplálék, amely éltetni tudja az embert úgy most, mint a jövőben. Rövidesen lehetetlen lesz akár csak egy Bibliát is vásárolni, mivel sok nemzet ragaszkodni fog az új törvényekhez – különösen Európában -, mely törvények minden olyan könyvet be fognak tiltani, amelyek Isten Szavát terjesztik.

A levél most íródik, hogy hívja mindazokat, akik a Katolikus Egyház szolgálatában állnak. Hamarosan minden felszentelt szolgám tájékoztatva lesz a változásokról, amelyekről azt fogják mondani, hogy az Egyház javát szolgálják.

Az új szabályok, amelyek a Szentmise alatt mondott imák módosításaiban lesznek észlelhetők, ártalmatlannak fognak tűnni. Sokan nem veszik észre ennek a jelentőségét, de ez a Szent Eukarisztiához és a benne lévő Jelenlétemhez kapcsolódik. A „megemlékezés” szót fogják használni, és hamarosan minden templomot megfosztanak kincseitől. A kincsek elvétele, beleértve az arany Tabernákulumokat is – melyeket fából és kőből készítettel cserélnek fel – egyike lesz azoknak a jeleknek, melyeket összegyűjtenek az Új Világvallás számára.

A templomokat a falaikon belül fogják megváltoztatni, és ez magába foglalja majd az oltárok megszentségtelenítését is. A Szentségtartók – a Szent Eukarisztia tartója – kezdenek eltűnni, és a Szentségkitétel napjai véget érnek.

Vessétek csak meg most Szent Szavamat, és majd könnyeket fogtok sírni, amikor ezek a cselekedetek fel fognak tárulni előtettek! Hamarosan – nem sokkal később – a felszentelt szolgáim által viselt öltözékeket meg fogják változtatni, és a Kereszt egy új formája kerül majd bevezetésre. Az új rémtett nem egy egyszerű kereszten alapszik. Ehelyett, diszkréten, a fenevad fejét fogja ábrázolni.

Azt kérem tőletek, hogy most gyűjtsétek össze Szent Keresztjeimet és tartsátok azokat otthonaitokban, Szenteltvízzel együtt. Arra sürgetlek benneteket, hogy ragaszkodjatok az Igazsághoz, amelyről beszéltem nektek. Aztán azt akarom, hogy teljesen bízzatok meg Bennem. Sohase higgyétek, hogy elhagylak titeket, kiszolgáltatván benneteket a gonosznak. Én továbbra is mindenkor közel maradok hozzátok. Különleges áldást árasztok szeretett, hűséges szolgáim fejére, hogy Szentséges Szívemmel egybefonva tartsam őket.

Tartsátok szíveteket közel Hozzám és egymáshoz is. Vigasztaljátok és erősítsétek egymást, mert nektek az előttetek álló idők előtt és alatt sokkal jobban kell szeretnetek egymást, mint valaha. Én vagyok a ti családotok. Ti az Enyéim vagytok. Mi egyesülve maradunk egészen addig a pillanatig, amikor a harsonák megszólalnak, és a bejelentés megtörténik, hogy Második Eljövetelemben végül kinyilatkoztathatom Magam. Akkor érezni fogjátok az örömet és a békét, amelyet megígértem nektek. Aztán minden szenvedés véget ér.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-kereszt-egy-uj-formaja-kerul-majd-bevezetesre/
http://igazsag-konyve7.webnode.hu

 
Én be fogom bizonyítani Isteni Jelenlétemet a világnak.
….
Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, mert csak Isten és az Isteni kinyilatkoztatások Ajándékai hozhatnak számotokra szeretetet, békét, örömet és megtérést, melyek ezen Üzenetek által végigsöpörnek a világon.
 
A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.  


VÖ.:
“A “közös reformáció megemlékezés – 2017″  szerint, az emlékeztető célja az önkéntes kötelezettségvállalás “, hogy minden segítséget a felekezetközi házasságok, hogy erősítse a közös hit és támogassák a vallási nevelés gyermekeik, “kínál konkrét segítséget és szabályozást, mint nyilvánított együtt a protestáns egyház Németországban egy Ökumenikus bűnbánat és megbékélés szolgálat március 11, 2017 a Michaeliskirche-ben. ”
——-
 

“… 31 Ebben az időben Júdeában, Galileában és Samáriában Jézus tanítványainak egész közössége mindenhol nyugalmat élvezett, épült és gyarapodott. A hívők egész életükkel tisztelték az Urat, a Szent Szellem pedig bátorította és segítette őket, ezért egyre többen csatlakoztak hozzájuk. …”https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+9%3A20-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

—–
 
 
Római katolikus:
2018-04-30húsvét 5. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás buzdítja a pogányokat, hogy térjenek az igaz Istenhez.
Pál és Barnabás Ikónium városában eredményesen hirdették az Úr igéjét. Emiatt a pogányok és a zsidók – vezetőikkel együtt – arra készültek, hogy bántalmazzák, sőt megkövezzék őket. Ők azonban megtudták ezt, és elmenekültek Likaónia-tartomány városaiba: Lisztrába és Derbébe, és ezek környékére. Ott hirdették az evangéliumot.
Lisztrában élt akkor egy férfi, aki nem tudott a lábára állni. Béna volt ugyanis a születésétől fogva, és még soha egy lépést sem tett. Ő is hallgatta Pál beszédét, aki reátekintve látta rajta: elegendő hite van arra, hogy meggyógyuljon. Hangosan rákiáltott tehát: „Állj egyenesen a lábadra!” Az talpra ugrott, és járni kezdett.
Amikor a tömeg látta, hogy Pál mit művelt, likaóniai nyelven felkiáltott: „Istenek szálltak le hozzánk emberi formát öltve!”
Barnabást Jupiternek gondolták, Pált pedig – minthogy ő vitte a szót – Merkúrnak. Sőt a város előtt álló Jupiter-templom papja áldozati állatokat és koszorúkat hozatott a kapuk elé, és a néppel együtt áldozatot akart bemutatni.
Amint Barnabás és Pál apostol ezt meghallották, ruhájukat megszaggatva a tömeg közé rohantak. „Emberek, mit csináltok?” – kiáltották. „Mi is hozzátok hasonló halandó emberek vagyunk, és éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a bálványoktól térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget, a földet meg a tengert alkotta és mindazt, ami bennük van. Ő az előző korszakban megengedte, hogy a pogányok mind a maguk útját kövessék. Bár létezése akkor sem maradt bizonyíték nélkül, hiszen jót tett veletek: az égből esőt és termékeny időt küldött számotokra, és bőven adott nektek eledelt, a szívetekbe pedig örömet.”
Így beszéltek, de így is alig tudták lecsillapítani a tömeget, nehogy áldozatot mutasson be nekik.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 14,5-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek. 1. vers.
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, hanem a te nevednek,* mert irgalmas vagy és igazságos.
Miért mondják rólunk a pogány nemzetek? * „Hol van hát az ő Istenük?”
Hívek: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek.
Vagy: Alleluja.
E: A mi Istenünk a mennyben lakik, * amit csak akar, mindent végbevitt,
de az ő bálványaik csak arany és ezüst, * emberi kéz alkotása.
H: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megáldott titeket, * ő a mennynek és a földnek alkotója.
A magas ég az Úr birodalma, * de a földet átadta az embereknek.
H: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 113b,1-2.3-4.15-16

ALLELUJA
A Szentlélek mindenre megtanít titeket, * eszetekbe juttat mindent, amit mondtam néktek. Jn 14,26 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A vigasztaló Szentlélek, akit az Atya küld, mindenre megtanítja az apostolokat.
Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz:
„Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.”
Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.
Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,21-26″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-30


——
Görög katolikus:

Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének.

Hit, próbatétel és bölcsesség

Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.

Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad. Viszont aki kér tőle valamit, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. Az ilyen ember ne is remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér, mert, aki kételkedik, annak a lelke kétfelé sántikál, nem képes dönteni, mindenben állhatatlan és megbízhatatlan.

Szegények és gazdagok

A szegény sorsú testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. 10 A gazdag testvér viszont a megalázottságával dicsekedhet, hiszen lehet bármilyen gazdag, ő is úgy múlik el, mint a mezőn a virágok. 11 Mert felkel a nap, és a forró szél kiszárítja a növényeket, lehullnak a virágok, és szépségük elmúlik. Ugyanígy múlik el a gazdag ember is. Egyik nap még üzleti terveket készít, a másik nap már halott.

Kísértés és kívánság

12 Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt. 13 Amikor kísértések érnek valakit, ne mondja, hogy Isten akarja őt rávenni valami gonoszságra! Mert Istent a gonoszság nem kísértheti meg, ő maga pedig senkit sem akar gonoszságra biztatni. 14 Ha valakiben feltámad a gonosz dolgok iránti kívánság, akkor valójában a saját szívének kívánsága csalogatja rossz irányba. 15 Ha ezek a gonosz vágyak meggyökereznek benne, akkor abból bűnös tettek származnak. Amikor pedig a bűn eluralkodik valakiben, az halálba vezet.

16 Szeretett testvéreim, ne hagyjátok magatokat becsapni! 17 Minden jó dolog és tökéletes ajándék felülről jön, attól, aki az égitestek Teremtője. Ő mindig ugyanaz, és nem változik — nem úgy, mint az égitestek fénye. 18 Isten azt akarta, hogy a gyermekei legyünk. Ezért „újjászült” bennünket az igazság üzenete által, hogy új életünk legyen, és olyanok legyünk az új teremtésben, mint az első gyümölcsök a kertben.

Engedelmesség

19 Tanuljátok meg, szeretett testvéreim: mindenki készségesen hallgassa meg a másikat, és jól gondolja meg, mit beszél, s emellett ne legyen hirtelen haragú, 20 mert az ember haragjából származó tettek nem szolgálják Isten céljait. 21 Ezért takarítsatok ki magatokból minden gonoszságot és aljas szándékot! Szelíden és alázattal fogadjátok szívetekbe Isten beszédét és tanítását, amely meg tudja menteni a lelketeket!

22 Amit Isten mond, azt tegyétek is meg, ne csak hallgassátok! Ha csak hallgatjátok, de nem teszitek meg, becsapjátok magatokat. 23 Van, aki csak hallgatja Isten tanítását, de nem engedelmeskedik annak. Az ilyen ember úgy jár, mint aki megnézi arcát a tükörben, 24 azután elmegy, és azonnal el is felejti, amit látott.

25 Aki viszont megnézte magát a szabadság tökéletes törvényében, és kitart a megismert igazság mellett — vagyis nem felejti el, hanem tettekre váltja amit látott, hallott és tanult — az mindenben áldott és boldog lesz!

Isten igazi tisztelete

26 Ha valaki istenfélőnek tartja magát, de nem fegyelmezi meg a nyelvét, akkor csak magát csapja be. Az ilyen vallásosság semmit sem ér! 27 Ellenben az Atya-Isten azt tekinti igazán istenfélőnek, aki gondot visel az árvákról és özvegyekről, és tisztán tartja magát a világ gonosz befolyásától.

Egyformán bánjatok szegénnyel és gazdaggal!

Testvéreim, ti hisztek dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban. Ezért hát ne legyetek személyválogatók! Képzeljétek el, hogy bejön a gyülekezetbe egy jól öltözött, aranygyűrűs férfi, és bejön egy szegény is, piszkos ruhában. Ha a jól öltözött emberhez különleges figyelemmel fordultok, és azt mondjátok neki: „Ülj le erre a kényelmes helyre!” A szegénynek meg azt mondjátok: „Te csak állj meg ott!”, vagy: „Ülj le ide, a lábam elé!” — akkor különbséget tesztek közöttük, és helytelen indulatok alapján, rosszul ítéltek.

Figyeljetek, kedves testvéreim! Isten kiválasztotta azokat, akiket a világ szegényeknek tart, hogy a hitük által gazdagok legyenek. Kiválasztotta őket, hogy övék legyen a Királyság, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért. Ti pedig ilyen megalázó módon bántok a szegényekkel?! Pedig a gazdagok azok, akik mindig uralkodni akarnak rajtatok. Ők visznek benneteket a bíróság elé, és ők azok, akik gonosz dolgokat mondanak Jézus szép nevéről, amelyről titeket is elneveztek.

Ez a királyi törvény az Írásokban található: „Úgy szeresd a másik embert is, mint saját magadat!”[a] Ha ennek a parancsnak engedelmeskedtek, jól teszitek! Ha viszont az egyik embert fontosabbnak tartjátok a másiknál, akkor bűnt követtek el, és Isten Törvénye ellen vétkeztek. 10 Hiszen, ha valaki csak egy dologban bűnös, de máskülönben az összes többi parancsot megtartja, mégis az egész Törvény ellen vét. 11 Isten azt mondta: „Ne csald meg a házastársadat!”[b] és „Ne gyilkolj!”[c] Márpedig ha nem csalod meg a házastársadat, de gyilkolsz, akkor is az egész Törvény ellen vétkezel.

12 Titeket a szabadság törvénye alapján fognak megítélni. Erre mindig emlékezzetek, ha mondtok, vagy tesztek valamit! 13 Mert az ítélet irgalmatlan azzal szemben, aki nem irgalommal bánik másokkal. Az irgalom azonban erősebb, mint az ítélet, és felülírja azt. “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21.15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Heródes király üldözi a jeruzsálemi közösséget

12 Ebben az időben Heródes király üldözni kezdte a gyülekezet egyes tagjait. Megparancsolta, hogy Jakab apostolt, János testvérét, végezzék ki. Miután látta, hogy a júdeaiak örülnek Jakab halálának, megparancsolta, hogy Péter apostolt is fogják el. Mindez a kovásztalan kenyerek ünnepén történt. Heródes tehát elfogatta Pétert, börtönbe záratta, és tizenhat katonát rendelt az őrzésére. Az volt a terve, hogy majd a páska ünnepe után állítja a nép elé, és akkor ítélkezik felette. Mialatt Péter a börtönben raboskodott, a gyülekezet állandóan imádkozott érte.

Pétert az angyal kiszabadítja a börtönből

A kitűzött tárgyalás előtti éjszakán Péter — két lánccal megkötözve — két katona között aludt a börtönben. A börtön kapui előtt is katonák őrködtek. Hirtelen világosság fénylett a börtönben. Megjelent az Úr egyik angyala, oldalba lökte Pétert, és felébresztette: „Kelj fel gyorsan!” Ekkor a láncok leestek Péter kezéről. „Öltözz fel, és vedd fel a sarudat is! Vedd magadra a köpenyed, és gyere utánam!” — mondta az angyal. Péter felöltözött, és követte az angyalt, de nem fogta fel, hogy amit az angyal tesz, az valóságos. Azt hitte, hogy látomást lát. 10 Elmentek az első, majd a második őrség mellett, s a vaskapuhoz érkeztek, amely a városba vezetett. Ekkor a kapu magától kinyílt előttük, és az utcára jutottak. Egy darabig együtt mentek, majd az angyal hirtelen eltűnt.

11 Péter csak ekkor tért magához, és ezt mondta: „Most látom csak, hogy az Úr elküldte angyalát, és megszabadított Heródes hatalmából, a júdeaiak szándékától.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+12%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A papokra vonatkozó törvények
A nép szentnek tekintse a papot, mert ő mutatja be Istennek a szent kenyereket. Én, az Örökkévaló, szent vagyok. Én vagyok, aki megszentel. Ezért a papot is tekintsétek szenteknek.
 
15 Cádók leszármazottjai, a lévita papok azonban hűségesek maradtak hozzám: ellátták a Templomban a papi szolgálatot akkor is, amikor egész Izráel elfordult tőlem. Ezért ők közel jöhetnek hozzám, hogy papi szolgálatot végezzenek előttem, és bemutassák az áldozatokat: az állatok kövér részeit és a vért. 16 Ők lépjenek be a Templom épületébe, ők járulhatnak asztalomhoz, hogy szolgáljanak nekem. Ők nekem szolgáljanak! …”
—-