Címke: minden vallás

Maradék Egyházam növekedni fog, kiterjed majd, és ti menedéket fogtok kapni, ha majd erre szükségetek lesz

Igazság Könyve:
 
 

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – Egyének, családok számára és a nemzetekért (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 98. imája

Hogy Isten Kegyelme beborítsa a világvezetőket

Keresztes Imahadjárat 106. imája

Irgalom azon fiatalok számára, akik nem ismerik el Istent

Keresztes Imahadjárat 113. imája

Hogy a gonosz megsemmisüljön országunkban

Keresztes Imahadjárat 141. imája

Védelem az üldöztetés ellen

Keresztes Imahadjárat 162. imája

A gyengék és az ártatlanok védelmére”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-11-nap-csutortok

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–


 
 
 
“Nektek az élelmiszert el kell majd rejtenetek, amelynek néhány évig ki kell tartania. Nektek meg kell termelnetek saját gabonátokat, vizet kell tárolnotok, és megszentelt tárgyakkal kell körülvennetek magatokat.
Maradék Egyházam növekedni fog, kiterjed majd, és ti menedéket fogtok kapni, ha majd erre szükségetek lesz.
Sok tervezésre van most szükség.
Azoknak, akik kinevetnek benneteket azért, amit csináltok, vagy azt mondják, hogy Jézus biztosan nem kérné, hogy ezt tegyétek, azt mondom:
Hát nem ellátta Ő minden követőit a szükség idején?  
Még egy cipót és egy halat is meg lehet szaporítani. Tehát nem számít, hogy csak kevés élelmetek van, mert
Én meg foglak védeni benneteket, és ti biztonságban lesztek.
Imádkozzatok kitartóan azokért, akik képtelenek lesznek majd a Bélyeget elkerülni.
Azok az ártatlan
lelkek meg lesznek mentve, akik abban az időben a kegyelem állapotában lesznek, amikor arra kényszerítik őket, hogy fogadják el a chipet.
A többieknek közületek
meg kell tervezniük családjuk megvédését, és nektek hűségeseknek kell maradnotok a Szent Eukarisztiához és a Szentmiséhez.
Amikor az Antikrisztus minden vallást felfal,
akkor az egyedüli fegyver, amely ellen ő tehetetlen lesz, az a Szentmise, a kenyér és bor Szent Testemmé és Véremmé való átváltoztatása az Eukarisztiában.
Szentmiséimnek folytatódniuk kell. Közületek mindazoknak, akik ezt tudják, most nagy számban össze kell gyűlniük, és az
előkészületeket el kell kezdeniük.
Minél hamarabb előkészültök, annál több kegyelmet fogtok kapni, hogy megnöveljétek soraitokat a
világ minden táján.
A
Szikla egy új épülettel lesz megterhelve, amelyre ők majd azt mondják, hogy ez az Én Új Templomom. De ez nem igaz.
Amikor majd az üldöztetésnek vége lesz, Maradék Egyházam és Kiválasztott Népem újra fogja építeni a Templomot, és az Én Új Jeruzsálemem leereszkedik majd a Mennyből.
Ez dicsőségben fog leereszkedni. Trombitaszó fog hallatszani ugyanabban az időben a Mennyből, és a Földön is.
És akkor jövök el Én. …”
 
 
———-
Római katolikus:

2020-10-22

29. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Életünk alapja legyen a szeretet; hogy így Krisztusban megkapjuk a megváltás kegyelmének kincseit.
Testvéreim!
Meghajtom térdemet az Atya előtt: tőle származik ugyanis minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység; megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.
A végtelenül hatalmas Istennek pedig, aki hatalmával bennünk működik, és mindent megtehet azon felül is, amit kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át mindörökké. Ámen.
Ez az Isten igéje.

Ef 3,14-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent. 5b. vers.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak, az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Sziklaszilárd az Úr Igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
E: Az Úr szándéka megmarad örökre, * szívének gondolata nemzedékről nemzedékre.
Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt
mindent.
E:
Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő Irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes az Isten hozzánk: * jóságával eltölt mindent.
Zsolt 32,1-2.4-5.11-12.18-19

ALLELUJA
Mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, * csakhogy Krisztust elnyerjem, és őhozzá tartozzam. Fil 3,8-9 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak.
Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy
békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 12,49-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-22

 
“A világ minden nemzete egyként egyesül Istennel. Mindannyian ugyanannak a családnak részei.
2012. december 1. 19:45


Amikor egy gyermek elvándorol az Igazság útjáról, és önfejű cselekedetekbe bonyolódva találja magát, akkor ő sok szakadást okoz családjában.
Amikor fájdalmai vannak és a test bűnös élvezeteinek rabjává válik, akkor rettenetes kínszenvedést okoz szüleinek.
Amikor nem hajlandó lehetővé tenni számukra, hogy segítsenek neki, akkor ők nemcsak szomorúak és csalódottak, de betegek is lesznek az aggodalomtól.
Amikor hátat fordít testvéreinek, fájdalmat okoz nekik, és amikor
elutasítja őket, akkor ő az egész családját utasítja el.
Ez a széttört (szétzilált) család, bár egységes abban, hogy megmentse a lázadó fiút, nem talál
békére.
…”

 
 

“… Óvakodjatok azoktól, akik a teológiai tudásukkal büszkélkednek, és akik azt merik állítani, hogy Tőlem jönnek, amikor mindaz, amit mondanak féltékenységből és az Isten prófétái iránti mélységes gyűlöletből fakad. Az ilyen megfertőzött lelkek megpróbálnak benneteket manipulálni, azokat pedig, akik nekik ellenszegülnek, megfélemlítik. Ha továbbra is követni fogjátok a lelkek megmentése érdekében hozott utolsó földi Küldetésemet, ők minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megtörjék ellenállásotokat. ….”

Jezabel, a gonosz lélek, minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy beszivárogjon földi Egyházamba
2014. november 23. vasárnap, 18:20

————
Ortodox (Görög keleti): 

Pál Krisztusért kárnak ítélt mindent

Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban. Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít.

Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megmetéltektől!

Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk.

Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én méginkább:

nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus,

buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam.

Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért.

Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.

———————–

Az ismeretlen ördögűző

49 Ekkor megszólalt János: “Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket, de megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt.”

50 Jézus azonban ezt mondta neki: “Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.”

Jézust nem fogadják be egy samáriai faluban

51 Amikor közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe,

52 és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki.

53 De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni.

54 Látva ezt tanítványai, Jakab és János így szóltak: “Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket!?”

55 De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, (és ezt mondta: “Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek,

56 mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.”) Aztán elmentek egy másik faluba.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Philippians+3%3A1-8%3B+++++Luke+9%3A49-56&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

Minden vallás hamarosan meg fogja kapni az igazságot, és sok vallás el fogja fogadni ezt a szent misztériumot

Igazság Könyve:
 
 

A LELKEK MEGMENTÉSÉÉRT – Megbocsátásért, a bűnöktől való szabadulásért, felajánlásért, megtérésért

Keresztes Imahadjárat 8. imája

A Gyónás

Keresztes Imahadjárat 58. imája

A Megtérés Keresztes Hadjárata

Keresztes Imahadjárat 65. imája

A halálos bűnben levőkért

Keresztes Imahadjárat 88. imája

Ima a lelkekért a Nagyfigyelmeztetés után

Keresztes Imahadjárat 107. imája

Ments meg Engem a Pokol tüzétől

Keresztes Imahadjárat 133. imája

Hívó kiáltás, hogy visszatérjünk Istenhez”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-2-nap-kedd

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–


 
“… Csak egy igaz Isten létezik. Ez pedig nem más, mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek, három különböző személy, egyetlen isteni lényegben. Minden vallás hamarosan meg fogja kapni az igazságot, és sok vallás el fogja fogadni ezt a szent misztériumot.
Kövessetek
Engem az üdvösségetekre vezető úton, Követőim, dicsőséges jövő áll előttetek, de erősnek kell maradnotok. …”
———-
Római katolikus:
2020-10-13

28. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Isten előtt nem a törvény külső megtartása számít, hanem a szeretet által tettekben megnyilvánuló hit.
Testvéreim!
A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak titeket.
Én, Pál mondom nektek: Ha csupán az ószövetségi törvényt tartjátok meg, Krisztus semmit sem használ nektek. Ismét kijelentem, hogy mindaz, aki a körülmetéléssel vállalja az ószövetségi törvényt, köteles azt a maga teljességében megtartani. Ha a mózesi törvény (megtartása) által akartok Isten előtt kedvessé válni, elszakadtatok Krisztustól, és elvesztettétek kegyelmét.
Mi azonban, a Szentlélektől vezetve, a hittől várjuk a megigazulást, és reméljük annak beteljesedését. Jézus Krisztusban ugyanis nem az számít, hogy valaki a körülmetélkedéssel vállalta-e az ószövetségi törvény megtartását vagy sem, hanem csak a hit, amely a szeretet által tevékeny.
Ez az Isten igéje.
Gal 5,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad! 41a. vers.
Előénekes: Fölöttem lebegjen irgalmad, Uram, * és szabadításod, amit ígértél.
Fogyni ne hagyd számból a hűség igéjét, * ítéleteidben van reményem.
Hívek: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
E: Fáradhatatlanul megtartom törvényedet, * mindenkor és mindörökre.
Feléd tartva széles úton járok, * mert parancsaidat fürkészem.
H: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
E: Föllelkesülök parancsaidtól, * mert örömöm telik bennük.
Feléjük tárom kezemet, mert szeretem intelmeidet, * rendelkezéseidről elmélkedem.
H: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
Zsolt 118,41.43-45.47-48

ALLELUJA
Isten szava élő és átható, * megítéli a gondolatot és szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus elítéli azokat, akik a külső látszatra sokat adnak, de a belső, lelki tisztasággal nem törődnek.
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett.
Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán
tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 11,37-41″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-13

 
 

“… Drága, szeretett leányom, ez az Üzenet az egész világ számára adatik, minden felekezetű Keresztény számára, a zsidó, és minden vallás számára, akik Mindenható Atyámat, a Legmagasságosabb Istent hirdetik.

Ez az Üzenet azok számára is adatik, akik nem hisznek az Atyaistenben, vagy Bennem, az Ő egyszülött Fiában. Azok számára is van, akik nem törődnek azzal, hogy milyen élet áll előttük, és akiknek közömbössége azt jelenti, hogy ők nem tudják elfogadni Isten Létezését. Ezeken az Üzeneteken keresztül figyelmeztetve vagytok azokra a veszélyekre, amelyek jövőbeli életeteket és jóléteteket fenyegetik. Figyelvén azokra, lehetővé teszitek Számomra, hogy mindnyájatokat el tudjam vinni az Új Paradicsomba, amely számotokra lett teremtve arra az időre, amikor az Ég és Föld eggyé olvad. Ez a Királyság már elkészült, és a Kapui mindnyájatok számára meg fognak nyílni. Ez a gyönyörű Ajándék, ahol ti tökéletes testben, elmében és lélekben fogtok élni, Egy Mindenható Istentől származik, Aki a világot teremtette.

Földi száműzetésetek ideje csaknem a végéhez ért. Többé már nem fogjátok elviselni a bűn fájdalmát, amely a világ minden részén pusztítást okoz. A gyűlölet, amit a sátán fertőzése tart életben, ebben a világban, nem fog többé létezni. Amikor a gyűlölet száműzetik, a gonosz többé már nem fogja beszennyezni Isten tökéletes Teremtését. Az Ő Bolygója, a Természet Ajándékai, Védelme és Szeretete meg fog újulni, hogy örök életet adjon nektek, ahol a halálnak nincs helye. …”

Nektek nyitva kell tartanotok a szemeteket minden olyan dologra, ami sérti Istenségemet
Nyomtatóbarát változat

2013. március 26. kedd 21:17

https://masodikeljovetel.hu/nektek-nyitva-kell-tartanotok-szemeteket-minden-olyan-dologra-ami-serti-istensegemet
————
Ortodox (Görög keleti): 

Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével;

és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel;

10 hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára,

11 és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.

Pál fogsága az evangélium terjedését szolgálja

12 Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja,

13 mert ismertté lett az egész testőrségben, és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet,

14 úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét.

———————-

 

A Jézust követő asszonyok

8.1 Ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette az Isten országának evangéliumát. Vele volt a tizenkettő

és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg: Mária, akit Magdalainak neveztek, akiből hét ördög ment ki,

Johanna, Kuzának, Heródes egyik főemberének felesége, és Zsuzsánna, de sok más asszony is, akik szolgáltak neki vagyonukból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Philippians%201:8-14;%20%20%20%20Luke%208:1-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 
—–

Ez az Üzenet az egész világ számára adatik, minden felekezetű Keresztény számára, a zsidó, és minden vallás számára

A képen látható egy utcai reklámplakát Budapesten, ami – látszólag; és persze valóságosan is – műsorprogramokat ajánl. Ezzel együtt azonban nagyon hasonlít a videóban Dana pásztor álmára.
És talán ami ennél is meglepőbb, a plakáton az ÁLOM ÉL felirat
—————-
D.Coverstone – D.Wilkerson: Készülj fel !!! – Figyelmeztetés (USA, EU,) – 2020.07.14.
Noverber 8-át kiemelték a Budapesti plakáton!
—————————

Igazság Könyve:

 
 

Keresztes Imahadjárat 54. imája

Ima az Atyához, a Harmadik Világháború hatásának enyhítésére

Keresztes Imahadjárat 76. imája

Az ateisták imája

Keresztes Imahadjárat 78. imája

Szabadíts meg a gonosztól

Keresztes Imahadjárat 83. imája

Ima a büntetések enyhítésére

Keresztes Imahadjárat 84. imája

Ima, hogy megvilágosodjon az elithez tartozók lelke, akik a világot uralják.”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-13-nap-szombat

 
 
 
———-
Igaz élet Istenben:

A HETEDIK PECSÉT
1993. június 3.Uram?

ÉN VAGYOK. Add át nekem terhedet, gyermekem!

Fáj a fülem a gonoszok üvöltésétõl. Rosszakaratú nyelvük hazugságot hazugságra mond rólam.

Egy napon elém kell állniuk vádlóidnak!… Én a te oldaladon állok, nem vetted észre? Minden vádjuk éppúgy semmivé lesz, ahogy a víz felszívódik. Kelj fel! Kelj fel, és tedd kezedet a betegre, és meg fogom gyógyítani. Beszélj! És szájadból jövõ szavaim hangjától lelkük karomba omlik.1 Támaszkodj rám! Az én békémet adtam neked, lakozz tehát ebben a békében! Ne félj most! … lásd,

….”

 
———–

 

 

“Drága, szeretett leányom, ez az Üzenet az egész világ számára adatik, minden felekezetű Keresztény számára, a zsidó, és minden vallás számára, akik Mindenható Atyámat, a Legmagasságosabb Istent hirdetik.

Ez az Üzenet azok számára is adatik, akik nem hisznek az Atyaistenben, vagy Bennem, az Ő egyszülött Fiában. Azok számára is van, akik nem törődnek azzal, hogy milyen élet áll előttük, és akiknek közömbössége azt jelenti, hogy ők nem tudják elfogadni Isten Létezését. ….”

———-
Római katolikus:

2020-10-10

27. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
A Jézus Krisztusba vetett hit által mindnyájan Isten gyermekei vagyunk.
Testvéreim!
A Szentírás az ószövetségi törvény minden megszegőjét bűnösnek nyilvánította. A hívek a Jézus Krisztusba vetett hitük által részesülnek az Isten ígéretében. Amíg azonban a Jézus Krisztusban való hit ideje el nem érkezett, addig az ószövetségi törvény óvott és őrzött bennünket a hit számára, amelyet Isten a jövőben akart kinyilatkoztatni. Az ószövetségi törvény tehát mintegy a nevelő szerepét töltötte be: Krisztushoz vezetett, hogy a Jézusban való hit által megigazuljunk. Mivel pedig most már hiszünk Krisztusban, nincs szükségünk tovább a nevelőre (vagyis az ószövetségi törvényre).
A Jézus Krisztusba vetett hit által ugyanis mindnyájan Isten fiai vagytok, hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian egyek vagytok Krisztus Jézusban. Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.
Ez az Isten igéje.

Gal 3,22-29

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét. 8a. vers.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Hívek: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
Emlékezzetek a csodatettekre, melyeket végbevitt, * csodáira és az ajkáról elhangzó döntésekre.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,2-7

ALLELUJA
Boldogok, akik Isten szavát hallgatják, * és hűségesek maradnak hozzá. Lk 11,28 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus arról tanít, hogy ki lehet igazán boldog.
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, felkiáltott egy asszony a tömegből: „Boldog a méh, mely hordozott téged, és az emlő, amely táplált!”
Erre ő így válaszolt: „És még milyen boldogok azok, akik Isten szavát hallgatják és meg is tartják!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,27-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-10
————
Ortodox (Görög keleti): 

….

39 Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké.

40 Vannak mennyei testek, és vannak földi testek, de más a mennyeiek fényessége, és más a földieké.

41 Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége: mert egyik csillag fényességben különbözik a másik csillagtól.

42 Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;

43 elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben.

44 Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Ha van érzéki test, van lelki test is.

45 Így is van megírva: “Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké.”

—————

Jézus elhívja Lévit

27 Ezután kiment, és meglátott egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ült. Így szólt hozzá: “Kövess engem!”

28 Az otthagyott mindent, felkelt, és követte őt.

29 Lévi nagy vendégséget készített neki a házában, és nagy sokaság volt ott, vámszedők és mások, akik velük együtt telepedtek asztalhoz.

30 A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: “Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?”

31 Jézus így válaszolt nekik: “Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.

32 Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++1%20Corinthians%2015:39-45;%20%20%20Luke%205:27-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/10/10

—–


————–

Tóra:

A világ teremtése

Kezdetben teremtette Isten az eget, a földet és mindent, ami égen-földön létezik. A föld kaotikus, lakatlan és üres volt, a mélységet sötétség borította be. De Isten Szelleme ott lebegett[a] a mélységes vizek fölött.

Első nap

Parancsolt Isten: „Legyen világosság!” — és fölragyogott a világosság.

Akkor Isten megvizsgálta a világosságot, és örömét lelte benne.[b] Majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Azután elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az első nap.[c]

Második nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Legyen boltozat[d] a vizek között, hogy elválassza a vizeket egymástól!”

Így teremtette Isten a boltozatot, amely elválasztotta a boltozat alatti vizeket a boltozat fölötti vizektől — és úgy is lett.

Majd elnevezte a boltozatot égnek. Leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a második nap.

Harmadik nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Gyűljön össze az ég alatt minden víz egy helyre, és váljon láthatóvá a szárazföld!”[e] — és úgy is lett.

10 Majd elnevezte a szilárd alapzatot szárazföldnek, az összegyűlt vizet pedig tengernek. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

11 Azután ismét parancsolt Isten: „Sarjadjon ki a földből mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van!” — és úgy is lett. 12 A földből kihajtott mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 13 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a harmadik nap.

Negyedik nap

14 Azután ismét parancsolt Isten: „Legyenek világító égitestek az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, szolgáljanak jelekül, és mutassák meg a kijelölt időket[f], napokat és éveket! 15 Ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsák meg a földet!” — és úgy is lett. 16 Így alkotta Isten a két nagy világító égitestet: az erősebb fényűt, hogy nappal uralkodjon, és a gyengébb fényűt, hogy éjjel uralkodjon. Megalkotta a csillagokat is. 17 Isten helyezte ezeket az ég boltozatára, hogy világítsanak a földre, 18 hogy uralkodjanak nappal és éjjel, és hogy válasszák el a világosságot a sötétségtől. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 19 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a negyedik nap.

Ötödik nap

20 Azután ismét parancsolt Isten: „Mindenfajta vízi élőlény nyüzsögjön a vizekben! A föld felett, az ég boltozatán repdessenek szárnyas élőlények!” 21 Így teremtette Isten a nagy víziállatokat és mindenféle egyéb vízi élőlényt, amelyek élnek, mozognak, és tömegesen nyüzsögnek a vízben. Teremtett mindenféle repülő szárnyas állatot is. Akkor Isten megvizsgálta, amit teremtett, és örömét lelte benne. 22 Majd megáldotta őket: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, sokasodjatok, és népesítsétek be a tenger vizét! A szárnyas állatok is sokasodjanak, és terjedjenek el a földön!” 23 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az ötödik nap.

Hatodik nap

24 Azután ismét parancsolt Isten: „Hozzon elő a föld mindenfajta szárazföldi állatot[g]: háziállatokat, kisebb és nagyobb vadállatokat!” — és úgy is lett. 25 Így alkotott Isten mindenféle nagyobb vadállatot, háziállatot és kisebb állatot. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

26 Szólt Isten: „Alkossunk embert[h], aki hasonló hozzánk, és olyan, mint mi. Uralkodjon a tenger halain, az ég madarain és a háziállatokon. Uralkodjon az egész földön[i] és a kisebb állatokon, amelyek a földön mozognak!” 27 Megteremtette hát Isten az embert, aki hasonlít hozzá. Úgy teremtette, hogy olyan legyen, mint ő. Férfinak és nőnek teremtette őket. 28 Azután megáldotta őket:

„Legyetek termékenyek,
    szaporodjatok, sokasodjatok,
népesítsétek be a földet,
    és vegyétek birtokba!
Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain
    és a többi állatokon,
    amelyek a földön élnek és mozognak.”

29 Még azt is mondta nekik Isten: „Nézzétek! Nektek adok az egész földön minden magot termő növényt és minden gyümölcsfát, amelynek termésében mag van — ezek fognak táplálni benneteket. 30 A föld összes állatainak pedig a zöldellő növényeket adom táplálékul. A mezei vadaknak, az égi madaraknak, és minden egyéb szárazföldi állatnak, amelyben az élet lehelete van, odaadtam a föld összes zöld növényét, hogy azt egyék.” 31 Akkor Isten megvizsgált mindent, amit létrehozott, és nagyon jónak találta. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a hatodik nap.

Hetedik nap

Elkészült tehát az ég és a föld, és minden, ami bennük van. Isten a hatodik nap végére befejezte a teremtés minden munkáját, és a hetedik napon visszavonult[j] az alkotástól. Mivel ezen a napon Isten visszavonult a teremtés minden munkájától, ezért megáldotta a hetedik napot, és különválasztotta azt a maga számára.

…..

…..
…..”

18 Azután Jonatán ezt mondta Dávidnak: „Holnap este lesz az Újhold ünnepe. Mivel a helyed üres lesz, hiányolni fognak. 19 Holnapután már nem fognak keresni. Te pedig menj el arra a helyre, ahol először elrejtőztél! Ott várakozz, annál a kőrakásnál. 20 Akkor majd én is odamegyek, és három nyílvesszőt fogok kilőni, mintha csak célba lőnék. 21 Velem lesz egy fiatal apród is, akinek ezt mondom: »Eredj, keresd meg a nyílvesszőket!«

A te számodra, Dávid, ez lesz a jel: ha azt mondom a fiúnak: »Túl messze mentél, a nyílvesszők itt vannak, hozzám közelebb!« — akkor az Örökkévalóra esküszöm, ez azt jelenti, hogy nyugodtan előjöhetsz a rejtekhelyedről, mert biztonságban vagy! 22 Azonban, ha azt mondom a fiúnak: »Menj csak messzebbre, mert a nyílvesszők még előtted vannak!« — ez azt jelenti, hogy el kell menned messzire, mert az Örökkévaló küld téged máshová. 23 Amit most megbeszéltünk, arra nézve az Örökkévaló legyen a tanúnk örökre!”

24 Ezután elváltak, és Dávid elrejtőzött a városon kívül.

Saul elárulja gyilkos szándékát

Amikor az Újhold ünnepe eljött, a király helyet foglalt az ünnepi étkezésnél. 25 Szokott helyén ült, a fal mellett. Vele szemben[a] Jonatán, Saul mellett pedig Abner foglalt helyet, de Dávid helye üresen maradt. 26 Ekkor Saul még nem szólt semmit, mert ezt gondolta: „Biztosan történt valami Dáviddal, és rituálisan tisztátalanná vált, emiatt nem vehetett részt az ünnepen. Igen, biztosan ezért nem jött el.”

27 A következő napon, vagyis az ünnep második napján azonban Dávid helye ismét üresen maradt. Ekkor Saul megkérdezte Jonatánt: „Miért nem jött el az ünnepre Isai fia sem tegnap, sem ma?”

28 Jonatán így felelt: „Dávid engedélyt kért tőlem, hogy hazamehessen Betlehembe. 29 Azt mondta: »Kérlek, hadd menjek most haza a szüleimhez, mert ilyenkor tartjuk Betlehemben a nemzetségünk évenkénti közös áldozatát, és a bátyám rám parancsolt, hogy nekem is ott a helyem. Engedj el tehát, ha jóindulattal vagy irántam, hadd látogassam meg a családomat!« Emiatt nem jött Dávid a király asztalához.”

30 Saul ekkor éktelen haragra gerjedt, és Jonatánra támadt: „Te is olyan lázadó és elvetemült vagy, mint anyád! Azt hiszed, nem tudom, hogy összejátszol Isai fiával! Micsoda szégyen ez rád nézve! Gyalázatot hozol anyádra is! 31 Tudd meg, hogy amíg Isai fia él, belőled sohasem lesz király, és királyságodból sem lesz semmi! Azonnal küldj érte, és hozasd elém, mert meg kell halnia!”

32 „De miért kell meghalnia, mit követett el?” — kérdezte Jonatán.

33-34 Válasz helyett Saul Jonatán felé hajította a lándzsáját, hogy megölje. Jonatán azonban felugrott az asztaltól és nagy haraggal elrohant. Nem evett egy falatot sem az ünnep második napján, mivel annyira bánkódott Dávid miatt, és mert apja így megszégyenítette. Azonban megértette, hogy Saul valóban Dávid életére tör.

Jonatán és Dávid elbúcsúznak egymástól

35 Másnap reggel a megbeszélt időben Jonatán, apródja kíséretében kiment a városból. 36 Amikor arra a helyre ért, ahol Dávid rejtőzött, előre küldte a fiút. „Szaladj, keresd meg a nyilakat, amelyeket lövök!” — mondta neki, és előre lőtt egy nyílvesszőt a fiú feje fölött. 37 Amikor a fiú oda ért, ahová Jonatán a nyílvesszőt lőtte, még utána kiáltott: „Menj messzebbre, mert még előtted van! 38 Siess, menj tovább, ne állj meg!” A fiú fölvette a nyilakat, és visszavitte Jonatánnak, 39 de nem vett észre semmit, csak Jonatán és Dávid értette, hogy ez mit jelent. 40 Majd Jonatán odaadta a fiúnak az íját meg a nyilakat, és visszaküldte a városba.

41 Miután a fiú elment, Dávid előjött rejtekhelyéről, a kőrakás[b] mellől. Háromszor arccal a földig hajolt Jonatán előtt, azután megölelték egymást, és együtt sírtak. Különösen Dávid sírt nagyon keservesen.

42 Majd Jonatán elbúcsúzott Dávidtól: „Menj el békességgel, Dávid, hiszen megesküdtünk az Örökkévaló nevére! Ő legyen a tanúja szövetségünknek, amelyet egymással kötöttünk, s amely utódainkat is örökre kötelezi.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=I+Samuel+20%3A18+-+20%3A42+&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ezt mondja az Úristen, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és növényt sarjasztott, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak:

Én, az Úr, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket.

Nyisd meg a vakok szemeit, hozd ki a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétben ülőket!

Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak.

A régebbiek már beteljesedtek, most újakat mondok. Még mielőtt kibontakoznak, tudatom veletek.

10 Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a föld széléig, akik tengerre szálltok, és ami a tengert betölti, a szigetek és lakóik!

11 Zengjen a puszta és városai, a falvak, amelyekben Kédár lakik! Ujjongjanak a kősziklákon lakók, a hegytetőkön is kiáltozzanak!

12 Dicsőítsék az Urat, hirdessék dicséretét a szigeteken!

13 Az Úr elindul, mint egy hős, indulatba jön, mint egy harcos, harsányan kiált, diadalmaskodik ellenségein.

Izráel nem értette Istenét

14 Sokáig hallgattam, némán türtőztettem magam. De most zihálva nyögök, és lihegek, mint egy szülő asszony.

15 Letarolom a hegyeket és halmokat, úgyhogy egész növényzetük elszárad. A folyókon gázlókat készítek, és a mocsarakat kiszárítom.

16 Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat simává. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el.

17 Meghátrálnak és csúful megszégyenülnek, akik bálványokban bíznak, akik szobroknak mondják ezt: Ti vagytok az isteneink!

18 Ti süketek, halljatok! Ti vakok, nézzetek föl, és lássatok!

19 Van-e olyan vak, mint az én szolgám, és olyan süket, mint követem, akit küldök? Van-e olyan vak, mint az én megbízottam, olyan vak, mint az Úr szolgája?

20 Sokat láttál, de nem ügyeltél rá, nyitva volt a füled, mégsem hallottál.

21 Igazsága érdekében akart az Úr nagy és felséges tanítást adni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah%2042:5%20-%2042:21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS#en-NRSVCE-29626

———————-

https://www.hebcal.com/sedrot/bereshit-20201017

Könnyű azt mondani, hogy Keresztények vagytok, amíg e miatt nem vonnak felelősségre benneteket

—-
Igazság Könyve:
2014. szeptember 23. kedd, 23:30

Drága szeretett leányom, miközben Isten gyermekeiért nyújtom ki a Kezemet, beleértve minden vallásút, hitetlent és Keresztényt, sokan át fognak térni a Keresztény Hitre Hívásom eredményeként. Ez Isten Kegyelme által a Szentlélek Erejében fog megvalósulni.

Eközben a jó szándékú Keresztények és elkötelezett követőim nagyon nehéznek fogják találni a megpróbáltatásokat, amelyekkel majd szembe kell nézniük. Most ezt kérdem tőlük: Ki olyan erős köztetek, hogy Mellém álljon majd, és kiálljon az Igazság mellett a nélkül, hogy Én beavatkoznék ebben az időpontban? Sokan, akik közületek jószívűek, hűek maradnak majd Hozzám, de csak a saját csoportjaitokon belül. Ha ti egyetértetek egymással, könnyebb nektek Engem szolgálni. De amikor szembe kell néznetek az ellenzékkel, nem fogjátok azt könnyűnek találni – és az idő egy bizonyos szakaszában szembe is fogtok nézni velük, ellenségeim személyében, akik a hamis tannal próbálnak majd félrevezetni benneteket.

Amikor bírálni fognak benneteket, mert Isten igaz Igéjét követitek, közületek sokan túl gyengék lesznek ahhoz, hogy megvédjék Azt. Amikor majd Keresztény felebarátjaitok személyében kell szembe néznetek az ellenséggel, és amikor majd egy újonnan átdolgozott, de hamis írás elfogadására kényszerítenek benneteket, akkor fájdalom fog sújtani titeket. Addigra már a hitetek valóban próbára lesz téve. Két választási lehetőségetek lesz: Vagy az Igazságban hisztek, ahogyan azt Isten meghatározta, amelyért már nagyon sok vér folyt, csakhogy az ember megbéküljön Teremtőjével, vagy Igém egy felhígított, hazugságokkal átitatott változatát fogadjátok el.

Amennyiben az első lehetőséget választjátok, az sok fájdalmat, bánatot és szenvedést fog hozni nektek, mert a többiek meg fognak vetni benneteket, mivel hűek maradtatok Hozzám. De ha a második lehetőséget választjátok, mely során sok dicsérettel fognak elhalmozni benneteket, és társaitok és ellenségeim elfogadnak titeket, akkor el fogtok merülni a sötétségbe, a lelketek pedig veszélybe fog kerülni.

Könnyű azt mondani, hogy Keresztények vagytok, amíg e miatt nem vonnak felelősségre benneteket. De amikor megvetnek, kigúnyolnak, nevetségessé tesznek és rágalmaznak benneteket az Én Nevemben, néhányan közületek nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy ellenálljanak ennek a megpróbáltatásnak. Sokan a közvéleménytől való félelem miatt cserben fognak hagyni Engem, és el fognak távolodni Tőlem. Sokan közületek el fognak árulni Engem. Sokan pedig hátat fognak fordítani Nekem, mert szégyellni fogják Keresztem hordozását.

Soha ne gondoljátok, hogy könnyű az Én követőmnek lenni, mert nem az. De eljön az idő, amikor a hitetek a végsőkig próbára lesz téve, és Én akkor tudni fogom, hogy ki az, aki Tőlem való, és ki az, aki nem.

Jézusotok”

 
 

2014. szeptember 21. vasárnap, 17:45

Drága szeretett leányom, Szívem szorosan összefonódik minden családdal, és az a Vágyam, hogy megáldjak minden családot ebben az időben, legyen az kicsi, közepes vagy nagy. Amikor a szeretet jelen van a családokban, akkor azt jelenti, hogy helyet adnak Isten Hatalmának, mert minden gyermeke Hozzá tartozik. Ő volt az, aki egyenként mindnyájukat megteremtette.

Isten az ember iránti Szeretetét a családi egység által őrzi meg, mert Szeretete csak ilyen körülmények között tud természetes módon növekedni. Az egységben együtt élő családokban lévő szeretet nagy kegyelmeket terem, mert a családtagok egymás iránti szeretete Isten egyik legnagyobb Ajándéka. Isten arra használja a családban lévő szeretetet, hogy szárnyat eresszen, hogy a szerető család minden tagja segítsen terjeszteni ezt a szeretetet, bárhová is mennek. Hasonlóképpen, amikor a család egysége megbomlik, az közvetlen hatással lesz közösségetekre, társadalmatokra és nemzetetekre. …”


2014. szeptember 24. szerda, 15:05

Drága szeretett leányom, ahogy Isten annak idején kiválasztotta Szeretett Édesanyámat, hogy a Messiás Eljövetelének előhírnöke legyen, éppen úgy Ő most szintén arra hívatott, hogy felkészítse az emberiséget Második Eljövetelemre. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-elo-isten-kepmasara-teremtett-ember-szepsege-leirhatatlan

 

—————
Igaz élet Istenben:

 
MEGHATOTT IRÁNTAM ÉRZETT SZERETETED
1999. február 2. 

Látod, kedvesem, mily buzgó szándékkal szálltam gyengeséged fölé, hogy megváltoztassalak téged és általad másokat is, hogy Egyházam szilárd oszlopaivá váljatok? Teljes Szívemből megáldalak téged és azokat, akik az isteni tűz oszlopai lettek, és készek átadni szavaimat ezekben a sürgető üzenetekben. Megáldom azokat, akik önként és szeretettel megtették mindazt, amire képesek voltak, akik szeretettel és lelkesedéssel készek voltak az igazság megismertetésére, hogy kereszténnyé tegyék ezt a kereszténységét vesztett népet. Veled vagyok, és megígérem, hogy százszorosan megfizetek neked és a többieknek is. Látod, miként támasztok béke-követeket? Látod, miként sietek házam megmentésére? Tudod, Vassulám, az én szemem túl tiszta ahhoz, hogy a lázadáson nyugtassam.

Ó Vassula, örülök, ha tisztában vagy törékenységeddel és nyomorúságosságoddal, és ha tudod, hogy csak tőlem kaphatsz életet. Én csak akkor haladhatok benned, és akaratom csak akkor valósulhat meg benned, ha te elismered bűnösségedet, és elfogadod, hogy csak teljes rám hagyatkozásoddal kaphatsz tőlem kegyelmeket. Az én szándékaimat csak akkor valósíthatom meg benned igazán, ha átalakulsz Szentlelkem leheletének kegyelmétől.

Én, Jézus, megáldalak benneteket, legyetek egyek! IC ” ”

——-
KÉRD PIO ATYÁT! 
1988. november 14.
 
 
 
—–———
Római katolikus:
2019-09-2325. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Ezdrás könyvéből
A perzsák királya megengedi, hogy a választott nép visszatérjen ősi hazájába, és Jeruzsálemben felépítse az Úr templomát. Megparancsolja, hogy mindenki segítsen a templomépítésben.
Kürosz, perzsa király uralkodásának első esztendejében teljesítette az Úr, amit Jeremiás által megjövendölt. Az Úr arra indította ugyanis a király szívét, hogy a következő írásbeli rendelkezést tegye közzé egész birodalmában. Így szól Kürosz perzsa király parancsa:
„A föld minden országának urává tett engem az Úr, az ég Istene. Ő hagyta meg nekem, hogy felépítsem templomát Jeruzsálemben, Júdea fővárosában. Aki tehát ebből a népből még országunkban él, sietve
induljon Jeruzsálembe, amely Júdeában van! Legyen vele az ő Istene, hogy segítse felépíteni az Úrnak, Izrael Istenének templomát. Ő ugyanis az az Isten, aki Jeruzsálemben lakozik. Országunk többi lakosai viszont mindenütt segítsék a hazatérőket, bárhol lakjanak is: ezüsttel, arannyal, felszereléssel, jószággal – azon felül, amit önként és szabadon felajánlanak Isten jeruzsálemi templomának javára.”
Elindultak erre Júda és Benjámin családjának vezető emberei a papokkal, levitákkal és mindazokkal, akiket Isten arra indított sugallatával, hogy
hazatérjenek Jeruzsálembe, felépíteni az Úr templomát. A környező lakosság segítségükre volt minden munkájukban: ezüsttel, arannyal, felszereléssel, jószággal és egyéb holmikkal, azon felül, amit ajándékul adtak a templomra, önkéntesen és szabadon.
Ez az Isten igéje.
Ezd 1,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk. 3. vers.
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek, és hozzák kévéiket.
H: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk.
Zsolt 125,1-6

ALLELUJA
Úgy világítson a ti világosságtok az emberek körében, * hogy jótetteitek láttán Atyátokat dicsőítsék! Mt 5,16 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A keresztény ember hivatása az, hogy világítson másoknak.
Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz:
Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon.
Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne.
Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 8,16-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-23

 

 
————–
Ortodox (Görög keleti): 

22 Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyiket Hágár, a rabszolganő szülte, a másikat pedig Sára, aki szabad volt. 23 A rabszolganő fia úgy született, mint mindenki más. A szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján született.

24 Ennek az igaz történetnek szellemi jelentése is van. A két asszony ugyanis a két szövetséget jelképezi. Az egyiket Isten a Sínai-hegyen kötötte a népével, amikor a Törvényt adta nekik. Akikre ez érvényes, azok szolgák. Hágár, aki maga is szolga volt, 25 az Arábiában levő Sínai-hegyet jelképezi, és ugyanakkor a mostani Jeruzsálemet is, hiszen ez a város a népével együtt a Törvény rabszolgája.

26 Sára azonban szabad asszony volt, aki a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi. A Mennyei Jeruzsálem pedig szabad — ő a mi anyánk. 27 Mert az Írás így beszél róla:

„Örülj, te meddő asszony,
    aki még sohasem szültél!
Örvendj, és ujjongva kiálts,
    te, akinek nem lehetnek szülési fájdalmai,
mert több gyermeke lesz az elhagyott asszonynak[a],
    mint annak, aki férjnél van.”[b]

28 Testvéreim, ti Isten gyermekei vagytok, akik szellemi értelemben Isten ígérete alapján születtetek — akárcsak Izsák. 29 De ahogyan annak idején a természetes módon született gyermek üldözte azt, aki a Szent Szellem ereje által született, ma is ugyanez történik. 30 Mit mond erről az Írás? „Kergesd el a rabszolganőt a fiával együtt, mert az a fiú nem fog együtt örökölni a szabad asszony fiával!”[c] 31 Tehát, testvéreim, szellemi értelemben mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony leszármazottjai vagyunk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4:22-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Zakariás és Erzsébet

Abban az időben, amikor Heródes volt Júdea királya, élt egy Zakariás nevű pap, aki szolgálati beosztása szerint Abijá csoportjához tartozott. Felesége, Erzsébet is Áron családjából származott. 6 Isten elfogadta és kedvelte Zakariást és Erzsébetet, akik minden tekintetben az Örökkévaló parancsai és rendelkezései szerint, feddhetetlenül és igazságosan éltek. Gyermekük azonban nem született, mivel Erzsébet meddő volt, s abban az időben már mind a ketten idősek voltak.

Zakariás a saját papi csoportjában szolgált Isten előtt a Templomban. Történt egyszer, hogy amikor az ő csoportjára került a sor, a szokásos sorshúzás őt jelölte ki, hogy bemenjen az Örökkévaló Templomába, és ott illatáldozatot mutasson be.

Gábriel megjelenik Zakariásnak

10 Miközben Zakariás a Templomban az áldozati szertartást végezte — a nép pedig kint imádkozott —, 11 az Örökkévaló egyik angyala megjelent az illatáldozati oltár jobb oldalán. 12 Zakariás nagyon megdöbbent, és félelem fogta el.

13 Az angyal azonban így bátorította: „Ne félj Zakariás, mert Isten meghallgatta az imádságodat! Feleséged, Erzsébet fiút fog szülni neked, akit nevezz Jánosnak! 14 Megszületésekor ujjongó öröm tölt be téged, és sokan fognak veled együtt örülni a megérkezésének, 15 mert ez a fiú Isten nagy embere lesz! Nem szabad bort vagy más részegítő italt innia, és már az édesanyja méhétől kezdve be fogja tölteni a Szent Szellem. 16 Izráel népéből sokakat visszatérít majd az Örökkévalóhoz, Istenükhöz. 17 Ez a fiú az Úr előtt fog menni az Illés szellemével és erejével, hogy az apák szívét a gyermekeikhez fordítsa, hogy az engedetleneket bölcs és igazságos gondolkozásúvá tegye, és hogy az Örökkévaló számára felkészítse a népet.”

18 Zakariás így válaszolt az angyalnak: „Hogyan bizonyosodhatok meg felőle, hogy mindez valóban be fog teljesedni, hiszen öreg vagyok, és feleségem is idős már.”

19 Az angyal azt felelte: „Én Gábriel vagyok, aki mindig Isten előtt állok, hogy szolgálatára legyek. Ő küldött hozzád, hogy beszéljek veled, és elhozzam ezt az örömhírt. 20 De jól jegyezd meg: most megnémulsz, és mindaddig nem tudsz beszélni, amíg ez meg nem történik, mivel nem hittél a szavamnak. Amit pedig mondtam, az a maga idejében maradéktalanul be fog teljesedni.”

Erzsébet gyermeket vár

21 Az emberek ezalatt várták Zakariást, és csodálkoztak, hogy miért marad olyan sokáig a Templomban. 22 Amikor végre kijött, nem tudott egy szót sem szólni, csak a kezével intett. Ekkor megértették, hogy látomást látott. 23 Amikor pedig letelt a szolgálata, hazament.

24 Nem sokkal ezután Erzsébet áldott állapotba került, s a következő öt hónapban ki sem mozdult a házukból. Ezt mondta: 25 „Hát így tett velem az Örökkévaló, amikor rám tekintett, és elvette meddőségem szégyenét!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+1:5-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 

2014. szeptember 18. csütörtök, 15:30.
… 

Gyermekeim, amikor majd a megjövendölt próféciák bekövetkeznek, fontos kérnetek Fiam Irgalmát, hogy a szenvedések enyhüljenek, az emberiség ellen elkövetett gonosz tettek pedig lecsökkenjenek.

Menjetek békével és szeretettel, hogy szolgálni tudjátok az Urat.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-imadkozzatok-fiam-irgalmaert-hogy-igy-minden-szenvedest-enyhiteni-lehessen-166

 
 
 
 

Isten a Krisztusban való hit által fogad el bennünket

11 Amikor viszont Péter Antiókhiába érkezett, nyíltan szembeszálltam vele, mivel helytelenül viselkedett. 12 Amikor ugyanis Péter először jött Antiókhiába, közösséget vállalt és együtt étkezett a nem zsidó származású hívőkkel. Azután néhány férfi érkezett Jeruzsálemből, akiket Jakab küldött, s ettől kezdve Péter minden kapcsolatot megszakított a nem zsidókkal. Ugyanis félt azoktól a zsidóktól, akik azt gondolták, hogy minden nem zsidó származású hívőt körül kell metélni.

13 Péter képmutató viselkedéséhez csatlakoztak a jelen lévő hívő zsidók is. Még Barnabást is rávették a képmutatásra. 14 Amikor tehát láttam, hogy nem az örömhír igazsága szerint viselkednek, mindnyájuk előtt felelősségre vontam Pétert: „Ha te zsidó létedre magad sem tartod meg a zsidó szokásokat, akkor miért kényszeríted a nem zsidókat, hogy zsidó módra éljenek?”

15 Mi, akik zsidónak születtünk — nem pedig ugynevezett „Izráelen kívüli bűnösnek” —, 16 jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket! Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten pedig azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, s nem a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2:11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–
https://oca.org/readings/daily/2019/09/23

——

2014. szeptember 23. kedd, 23:30

Drága szeretett leányom, miközben Isten gyermekeiért nyújtom ki a Kezemet, beleértve minden vallásút, hitetlent és Keresztényt, sokan át fognak térni a Keresztény Hitre Hívásom eredményeként. Ez Isten Kegyelme által a Szentlélek Erejében fog megvalósulni. …”

Én egy olyan embert fogok támasztani Egyházamban, aki fel fog állni, és az Igazságot fogja hirdetni

Igazság Könyve:
“Én egy olyan embert fogok támasztani Egyházamban, aki fel fog állni, és az Igazságot fogja hirdetni
2014. május 10. szombat, 17:30

Drága, szeretett leányom, te ezt most
nem tudod megérteni, ellenben tudnotok kell, hogy Én egy olyan embert fogok támasztani Egyházamban, aki fel fog állni, és az Igazságot fogja hirdetni. Ő ezt egy olyan időszakban fogja megtenni, amikor egyetlen Bíborosnak, püspöknek, papnak, vagy bármilyen más felszentelt szolgámnak sem lesz bátorsága, hogy ezt megtegye. Amikor az új hamis tan elnyeli az Egyházat, akkor azon belül a szívükben sokan tudni fogják, hogy ez egy nagyon téves tan. Ők meg fognak ugyan rémülni, de ahhoz, hogy a hangjukat felemeljék, félni fognak. A számukat tekintve annyira kisebbségben lesznek azokhoz képest, akiknek a hite nagyon gyenge, hogy készek lesznek elfogadni minden eretnekséget, amit az Én Nevemben bemutatnak majd Isten gyermekeinek.

A férfi, akit Én fel fogok emelni, egy bátor lélek, és sokan meg fognak könnyebbülni, amikor meg fog szólalni. Amikor ő ezt megteszi, sokan fel fognak állni, és meg fognak szólalni, megmentvén ezáltal sok lelket. Amikor ő felemeltetik, további terveim vannak, hogy összegyűjtsek minden más olyan vallást, amelyek nem úgy fogadnak el Engem, Jézus Krisztust, mint Isten Fiát. Mindezek az Isteni Tervek már előre meg voltak jövendölve, és ezt követően emberek milliói fogják felismerni az Igazságot világszerte. Aztán ők növekedni fognak, és Áldásom lesz rajtuk, hogy így összegyűjtsenek minden hitvallást, azzal a kizárólagos céllal, hogy Isten Igaz Igéjének a hirdetése biztosítva legyen. A hit ekkor olyannyira terjedni fog, hogy a férfiak, a nők és azok fiai hirdetni fogják a Szent Evangéliumokban foglalt Szavamat a világnak mind a négy sarkában. Ők prófétálni fognak, feltárván a világnak ezeket az Isteni Üzeneteket, és Jelenlétem be fogja őket borítani, hogy megadja számukra a szükséges erőt és bátorságot.

Annyira erőteljes lesz ez az Én nemzedékem az Igazság terjesztésében, hogy azok közül, akik meg lettek tévesztve, és a nagy tévedés útjára lettek vezetve, sokan meg fognak térni, és futva fognak visszatérni Hozzám. Ők olyan gyorsan el fognak terjedni, hogy minden Ellenem elkövetett eretnekségért, lelkek milliói fognak megtérni. Először a pogányokat fogom vonzani, mivel nekik nem adatott meg az Igazság, így tehát a világnak semmi kétsége nem lesz afelől, hogy mennyire erőteljes lesz az Én Beavatkozásom. Aztán, egybe vonzok minden más vallást is, akiknek világosan meg lesz mutatva, hogy Atyámhoz csak egyetlen út vezet, mégpedig Rajtam keresztül. És miközben a lelkek millióit fogom Magamhoz vonzani és ahhoz az Igazsághoz, Aki Én Magam Vagyok, több millió más lélek az ember csinálta valláshoz fog vonzódni, amit a gonosz agyalt ki és hozott létre.

A gonosz terve éppen olyan bonyolult, mint amilyen egyszerű: kárhozatba vinni a lehető legtöbb lelket azáltal, hogy elpusztítja a Belém, Jézus Krisztusba vetett hitüket. Ezt ők az Igazság megtagadásával fogják megtenni. Míg az új vallás a hazugságok révén el fogja nyelni a lelkeket, addig Én annak a háromszorosát fogom visszanyerni, biztosítván azt, hogy Isten gyermekei ne felejtsék el az Igazságot.

Jézusotok “
 
 

—–
Római katolikus:

2019-05-10

húsvét 3. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten kiválasztja Sault a nemzetek apostolának.
A jeruzsálemi keresztényüldözés idején Saul még mindig dühtől lihegve halálra kereste az Úr tanítványait. Elment a főpaphoz, és arra kérte, adjon neki ajánlólevelet a damaszkuszi zsinagógához. Az volt a szándéka, hogy elfogja és Jeruzsálembe viszi azokat a férfiakat és nőket, akikről kideríti, hogy az új hit követői.
Már közel járt Damaszkuszhoz, amikor egyszerre mennyei fény vette körül. A földre esett, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre ő megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?”
A hang folytatta: „Én vagyok
Jézus, akit te üldözöl. Állj fel, menj be a városba! Ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
Az útitársak ijedtükben némán álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig fölkelt a földről, kinyitotta a szemét, de semmit sem látott. Kézenfogva vezették be Damaszkuszba. Három napig nem látott, nem evett és nem ivott. Élt akkor Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány. Látomásban így szólt hozzá az Úr: „Ananiás!” „Itt vagyok, Uram!” – felelte.
Az Úr pedig folytatta: „Menj az Egyenes-utcába! Keresd meg Júdás házában a tarzusi Sault! Nézd, éppen imádkozik!”
Ugyanekkor Saulnak is látomása volt: Ananiást látta, ahogy belép őhozzá, és ráteszi kezét, hogy
visszanyerje látását.

Ananiás ekkor így tiltakozott az Úr előtt: „Uram, sokaktól hallottam, hogy ez az ember mennyi gonoszságot követett el Jeruzsálemben szentjeid ellen. Felhatalmazása van a főpapoktól, hogy itt is elfogjon mindenkit, aki segítségül hívja nevedet.” Az Úr ezt válaszolta neki: „Menj csak, mert őt választottam eszközül, hogy hirdesse nevemet a pogányoknak, a királyoknak és a választott nép fiainak. Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie.”
Ananiás elment. Belépett a házba, rátette kezét Saulra, és így beszélt hozzá: „Saul testvér! Urunk, Jézus, aki megjelent neked idejövet az úton, ő küldött ide engem, hogy visszanyerd látásodat, és eltelj a Szentlélekkel.”
Hirtelen mintha valami hályogféle hullott volna le a szeméről.
Visszanyerte látását. Megkeresztelkedett, majd ételt vett magához, és erőre kapott.
Néhány napig a damaszkuszi tanítványok között maradt, aztán hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 9,1-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! (Mk 16,15. – 8 G. tónus)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt, minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az ő hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 116,1.2.

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, * az bennem marad és én őbenne.” Jn 6,56 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus teste az Eucharisztiában valóban ételünk, vére italunk.
Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték.
Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne.
Amint engem az élő
Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él.
Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.

Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,52-59″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-10

 
——
Görög katolikus:

21 Kedveseim, ha a szívünk nem vádol bennünket, akkor bizalommal mehetünk Istenhez. 22 Ő pedig megadja, amit kérünk, akármi legyen is az, mert engedelmeskedünk a parancsainak, és azt tesszük, amit ő szeret. 23 Isten pedig azt parancsolja, hogy a Fiában, Jézus Krisztusban higgyünk, és szeressük egymást. Ezt parancsolta nekünk maga Jézus is, amikor velünk volt. 24 Aki engedelmeskedik Isten parancsainak, az Istenben él, és az Isten is él őbenne. Honnan tudjuk, hogy Isten bennünk él? Onnan, hogy a saját Szellemét adta nekünk!

Óvakodjatok a hamis prófétáktól!

4.1 Kedves gyermekeim, ne higgyetek akármelyik szellemnek. Előbb gondosan vizsgáljátok meg őket, hogy valóban Istentől jöttek-e! Azért mondom ezt, mert sok hamis próféta jön-megy szerte a világon. Így tudjátok eldönteni, hogy egy szellem Istentől jött-e: ha elismeri és megvallja, hogy Jézus a Messiás, aki emberi testben jelent meg a Földön — akkor az a szellem Istentől jött. Ha viszont ezt nem ismeri el, és nem akarja kimondani, akkor nem Istentől jött. Ez a Krisztus Ellenségének szelleme, akiről hallottátok, hogy el fog jönni a világra, és már itt is van.

Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. Ők a világhoz tartoznak, és amit mondanak, azt is a világból veszik, ezért hallgat rájuk a világ. Ezzel szemben mi Istenhez tartozunk, és aki Istent ismeri, hallgat ránk. Aki pedig nem Istenhez tartozik, az nem fogadja el, amit mondunk. Így tudjuk megkülönböztetni az Igazság Szellemét attól a szellemtől, amely félrevezeti és becsapja az embereket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+3-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

“… 54 Visszatért a saját városába, és ott is tanított a zsinagógában. Mindenki nagyon csodálkozott rajta, és ezt kérdezgették egymástól: „Honnan szerzett ilyen bölcsességet és csodatevő erőt? 55-56 Hiszen ez csak az ács fia! Ismerjük az egész családját: anyját, Máriát, és a testvéreit, Jakabot, Józsefet, Simont és Júdást, meg a húgait, akik mind itt élnek közöttünk! Honnan vette hát ezt a bölcsességet és a csodatevő erőt?” 57 Ezért nem fogadták el Jézust, hanem visszautasították és elfordultak tőle.Jézus ekkor ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik, csak a saját városában és családjában nem.”

58 Ebben a városban nem is tett sok csodát, mert nem hittek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13:54-58&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Anániás és Szafira halála

5.1 Volt egy Anániás nevű férfi, aki feleségével, Szafirával együtt eladta egyik földbirtokát. Az érte kapott pénz egy részét megtartotta magának, és ezt a felesége is tudta. A másik részt pedig elvitte, és átadta az apostoloknak. Péter azonban ezt mondta neki: „Anániás, hogyan foglalhatta el a Sátán ennyire a szívedet? Megpróbáltad becsapni a Szent Szellemet, és félretettél magadnak az eladott föld árából! Hát nem a tiéd volt, mielőtt eladtad? Vagy talán nem a tiéd volt a pénz, amit érte kaptál? Hogyan jutott ilyesmi az eszedbe? Hiszen ezzel Istennek hazudtál, nem embereknek!” Amikor ezt Anániás meghallotta, azonnal összeesett és meghalt. Akik csak hallották ezt az esetet, nagyon megrettentek. Majd a fiatalok betakarták a holttestet, kivitték és eltemették.

Körülbelül három óra múlva odament Anániás felesége is, aki még nem tudta, mi történt. Péter megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, ennyi pénzért adtátok el azt a földet?”

„Igen, ennyiért” — válaszolta az asszony.

Péter ezt mondta neki: „Miért egyeztetek meg a férjeddel abban, hogy próbára teszitek az Úr Szellemét? Nézz oda! Ott jönnek, akik épp az előbb temették el a férjedet, és téged is kivisznek innen!” 10 Ebben a pillanatban az asszony is holtan esett össze Péter lába előtt. Amikor a fiatalok bejöttek és látták, hogy Szafira meghalt, őt is kivitték, és a férje mellé temették. 11 Ezért az egész gyülekezet nagyon megrettent, és mindazok is, akik hallottak az esetről.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+5:1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…

Jézus enni ad több, mint ötezer embernek

6.1 Jézus ezután elment a Galileai-tó (Tibériás-tó) másik oldalára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodákat, ahogyan a betegeket meggyógyította. Jézus felment a hegyoldalra, és a tanítványaival együtt letelepedett. Ekkor már közel volt a páska, a zsidók nagy ünnepe.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/05/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 

Tanításaim nem bonyolultak

Igazság Könyve:

Április 22, 2014 @ 8:00pm

Szeretett lányomnak, akármilyen nehéznek is ez a küldetés, az igazságnak mindenkor érvényesülnie kell.

Mi jó ez ha az én-m szó van csavart? Mi jó csinál ez szolgál? Amikor a Word és az összes, hogy én vagyok és will be alkalmazkodik, hogy megfeleljen az ember napirendjére, akkor válik hazugság. Mit jelent az, hogy halálom a kereszten azt jelenti, hogy nem lehet beváltani benneteket a bűntől? Annak ellenére, hogy az én halálom kegyetlene a kereszten, a keresztyének jelentése egyszerű. Megváltotta Önt a bűntől, de csak akkor, ha engem kérdezel, hogy ezt megtegye. Ha nem kérdez, nem tudok megváltani téged.

Ha nem fogadsz el engem, Jézus Krisztust, akkor nem fogod tudni felkutatni az én irgalmasságot. Ha nem törekszik az én irgalmasság, akkor fogok állni előtted, és könyörgött veled, hogy ezt, így nagy az én szerelmem az Ön számára. Fogok állni, mint egy koldus király, mint a bűnös. Én akarat feltár-hoz Ön a igazság, amíg-a szemek akarat végül lenni kinyitott aztán meglátod. Azok, akik látják az igazságot majd kinyújtja a karod hozzám, és én elviszi a menedék a szívem. Szóval, csakúgy, mint azok, akik ismernek engem, és ki lesz mentve, van egy előnye, hogy én is adok minden lelket, minden vallás és az összes hitvallások, az előnye, hogy megmutatják nekik az igazságot, mielőtt időm eljött.

Mindig emlékezz My egyszerűség. Egyszerű módon tanítom az igazságot. Azt tanította, hogy szeressük egymást, mint én szerettelek téged. Ha szereted egymást, és kezeljük egymást, mint én azt mutatták, akkor az enyém lesz. Ha nem mutatják a szeretet és tisztelet másoknak, de a bíró egymásnak a nevem, akkor nem mondhatom, te vagy a me. Saját tanításai nem bonyolult. Nem kell, mert a szerelem a kernel minden, amit tanítottam. Szeretet nélkül egy másik a szívetekben, akkor nem igazán szeretni engem. Ha megtagadják a szeretet, akkor mindig tagadja me. Ha megtagadja a szavam, akkor az Isten szeretete nem boldogulni a szívedben.

Jézusnak”

Én tanítások nem bonyolult

—–
Római katolikus:

2019-04-22

Húsvéthétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten feltámasztotta Jézust, és ennek mi mindannyian tanúi vagyunk.
Pünkösd napján Péter a tizenegy kíséretében előlépett, és hangos szóval így beszélt:
„Zsidó férfiak és Jeruzsálem egész népe! Vegyétek tudomásul és figyelemmel hallgassátok meg szavamat! Izraelita férfiak, hallgassátok meg szavaimat!
A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek, amikor, mint tudjátok, általa hatalmas csodákat és jeleket vitt végbe köztetek. Ezt az embert ti az Isten előre elhatározott terve szerint kiszolgáltattátok, gonosz kezek által keresztre feszítettétek, és megöltétek. Isten azonban feloldotta a halál bilincseit és feltámasztotta őt. Lehetetlen is volt, hogy a halál fogva tartsa, hiszen Dávid így jövendölt róla:
Szemem előtt az Úr mindenkoron,
ő áll jobbomon, meg nem inoghatok.
Örvend a
szívem, az ajkam énekel,
sőt reménységben nyugszik testem is.
Lelkemet a holtak honában nem hagyod,
hogy Szented romlást lásson, nem akarod.
Az élet útját mutatod meg nekem,
színed előtt örülni gyönyörűségem.

Férfiak, testvérek! Ősatyánkról, Dávidról, nyíltan beszélhetek előttetek. Ő meghalt. Eltemették, és sírja mind a mai napig itt van közöttünk. De mivel próféta volt, tudta, hogy Isten esküvel erősített ígéretet tett neki; utódai közül ültet majd valakit trónjára. Ezért jövendölte Krisztus feltámadásáról, hogy nem marad az alvilágban, és testét nem éri enyészet.
Ezt a Jézust támasztotta fel Isten, Ennek mi mindannyian tanúi vagyunk. Miután, Isten jobbja felmagasztalta őt, elnyerte az Atyától a megígért Szentlelket, és kiárasztotta, ahogyan látjátok és halljátok.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 2,14.22-33

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom. 1 D2. tónus.
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: „Istenem te vagy nékem.”
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
Hívek: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
E: Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
E: Örvend a szívem, és dalt zeng a lelkem, * sőt testem is megnyugszik bízva,
mert nem hagyod lelkem az alvilág mélyén, * és testemnek romlás nem árthat.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
E: Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem, * jobbod mellett szünet nélkül.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 15,1-2a és 5.7-8.9-10.11

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába. Ott viszontláthatnak engem.
Húsvétvasárnap reggel az asszonyok sietve távoztak el Jézus sírjától. Félelemmel, de még nagyobb örömmel eltelve futottak, hogy értesítsék a tanítványokat.
Egyszerre csak Jézus jött szembe velük, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Az asszonyok odafutottak, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, és vigyétek hírül a tanítványoknak, hogy menjenek Galileába! Ott majd viszontlátnak engem.”
Az asszonyok még úton voltak, amikor néhány őr a városba ment, és jelentette a főpapoknak mindazt, ami történt. Ezek összehívták a nép vezetőit, és tanácsot tartottak. Azután sok pénzt adtak a katonáknak, és meghagyták nekik: „Mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, eljöttek Jézus tanítványai, és ellopták őt. Ha a helytartó tudomást szerez a dologról, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk titeket.”
A katonák elfogadták a pénzt, és úgy tettek, amint kioktatták őket. Ez a beszéd a zsidóknál a mai napig el van terjedve.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 28,8-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-22


——
Görög katolikus:

 

A hit ereje

18 Másnap korán reggel Jézus elindult Jeruzsálembe, s közben megéhezett. 19 Meglátott egy fügefát az út szélén, odament, de csak levelet talált rajta. Ezt mondta a fának: „Soha többé ne teremjen rajtad gyümölcs!” — az pedig azonnal kiszáradt.

20 A tanítványok látták ezt, és csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott ki a fügefa ilyen hirtelen?”

21 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: ha hisztek, és nem kételkedtek, ti is megtehetitek, amit én tettem ezzel a fával. Sőt, még többet is: ha például azt mondjátok ennek hegynek: »Kelj fel, és zuhanj a tengerbe!« — az is megtörténik. 22 Mindazt, amit imádságotokban hittel kértek, meg fogjátok kapni.”

Kitől származik Jézus hatalma?

23 Jézus ezután bement a Templom területére. Miközben ott tanított, a főpapok és a nép vezetői odamentek hozzá. Megkérdezték: „Miféle felhatalmazással teszed ezeket a dolgokat? Ki adta neked ezt a hatalmat?”

24 Jézus így felelt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha válaszoltok rá, akkor én is megmondom, hogy milyen felhatalmazással teszem mindezt. 25 Mondjátok meg nekem: Az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy emberektől?”

Azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt válaszoljuk, hogy Istentől, akkor majd azt kérdezi: »Akkor miért nem hittetek neki?« 26 Ha viszont azt mondjuk, hogy emberektől, akkor félnünk kell a nép haragjától, hiszen Bemerítő Jánost mindenki prófétának tartja.”

27 Ezért azt válaszolták Jézusnak: „Nem tudjuk, honnan származik János hatalma.”

Mire ő így felelt: „Akkor én sem mondom meg nektek, hogy kitől kaptam azt a hatalmat, amellyel ezeket a dolgokat teszem.”

Példázat a két fiúról

28 Majd így folytatta: „Mi a véleményetek erről? Volt egyszer egy ember, és annak két fia. Az apa ezt mondta az egyiknek: »Fiam, menj ki, és dolgozz ma a szőlőmben!«

29 A fiú így válaszolt: »Nem megyek!« Később mégis meggondolta magát, és kiment dolgozni.

30 Ezután az apa a másik fiától is ugyanezt kérte. Ő így válaszolt: »Igen, uram, megyek!« — de végül mégsem ment ki.

31 Kettőjük közül melyik teljesítette az apja akaratát?”

„Az első” — válaszolták a vallási vezetők.

Akkor Jézus ezt mondta nekik: „Igazán mondom nektek, a vámszedők és a prostituáltak előbb be fognak menni Isten Királyságába, mint ti! 32 Mert eljött hozzátok Bemerítő János, és megmutatta az útját, hogyan válhattok Isten számára elfogadhatóvá, de ti nem hittetek neki. A vámszedők és a prostituáltak azonban hittek neki. Ti láttátok ezt, mégsem tértetek jobb belátásra, hogy hittetek volna Jánosnak!”

Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról

33 „Most pedig hallgassatok meg egy másik történetet! Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőtaposó helyet, és őrtornyot épített a kertjébe. Majd az egészet bérbe adta gazdálkodóknak, és elutazott egy másik országba. 34 Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy hozzák el a termésből a neki járó részt.

35 A bérlők azonban megragadták a tulajdonos szolgáit, és megverték őket. Volt, amelyiket meg is öltek, megint másokat megköveztek. 36 Ezután a gazda más szolgákat küldött hozzájuk, de a bérlők ezekkel is ugyanúgy bántak. 37 Végül a gazda azt gondolta: »A fiamat talán mégis meg fogják becsülni!« Ezért a saját fiát küldte hozzájuk.

38 Amikor a bérlők meglátták a fiút, azt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, akkor a miénk lesz az öröksége!« 39 Ezért megragadták a fiút, kidobták a szőlőskertből, és meggyilkolták.

40 Mit gondoltok, mit tesz majd a tulajdonos ezekkel a bérlőkkel, ha megérkezik?”

41 A vallási vezetők ezt válaszolták: „Mivel kegyetlenek voltak, kegyetlenül elpusztítja őket, a szőlőt pedig olyan bérlőknek adja, akik szüret idején behozzák a neki járó termést.”

42 Jézus ekkor azt mondta: „Az van megírva az Írásokban:

»Éppen az a kő lett a sarokkővé,
    amelyet az építők félredobtak.
Az Örökkévaló tette sarokkővé,
    mi pedig csodáljuk.«[a]

Sohasem olvastátok ezt?

43 Igazán mondom nektek: Isten Királyságát el fogják venni tőletek. Olyan népnek adják majd, akik a Királysághoz méltó gyümölcsöket teremnek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+21%3A18-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ezután felment az Olajfák hegyére, és ott leült. Amikor egyedül voltak vele, a tanítványai megkérdezték: „Mondd meg nekünk, mikor fog ez megtörténni! Milyen jel fogja mutatni, hogy eljössz, és a korszak a végéhez ér?”

Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket! Mert sokan jönnek majd az én nevemre hivatkozva, akik azt mondják, hogy én vagyok a Messiás, és sokakat félrevezetnek. Fogjátok hallani a háborúk zaját, és fogtok híreket hallani a távolban zajló háborúkról is, de ne rémüljetek meg! Ezeknek meg kell történniük, mielőtt a vég valóban elérkezik. Egyik nép rátámad a másikra, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. Földrengések és éhínségek lesznek különböző helyeken. De mindez még csak a »szülési fájdalmak« kezdetét jelzi.

Akkor majd letartóztatnak titeket, és átadnak azoknak, akik megkínoznak, sőt meg is ölnek benneteket. Minden nép gyűlölni fog titeket amiatt, hogy az én nevemet viselitek. 10 Akkor sokan megtagadják a hitüket, elfordulnak tőlem, és elárulják, sőt gyűlölni fogják egymást. 11 Akkor sok hamis próféta lép a nyilvánosság elé, akik sokakat félrevezetnek, hogy a hazugságokban higgyenek. 12 Mivel a törvénytelenség teljességre jut, és a gonoszság megsokasodik, sok hívő emberben kihűl az isteni szeretet. 13 Aki azonban mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül. 14 Isten Királyságának örömüzenetét az egész világon mindenhol hirdetni fogják. Ez minden nemzet számára hiteles bizonyíték lesz. Csak azután érkezik el a vég.

15 Dániel próféta beszélt arról az »utálatos dologról, amely gyilkol és pusztít«.[a] Amikor látjátok, hogy ez a szent helyen áll — aki olvassa, értse meg! —, 16 akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe! 17 Mindenki késedelem nélkül fusson el! Aki éppen felment a háza lapos tetejére, vissza se menjen a házba, hogy onnan elvigyen valamit! 18 Aki a mezőn van, azonnal fusson, ne menjen vissza a házába, még a ruháiért se!

19 Jaj a gyermeket váró asszonyoknak és szoptatós anyáknak azokban a napokban! 20 Imádkozzatok, hogy ez a menekülés ne télen, se ne szombaton történjen! 21 Akkor olyan nehéz és keserves időszakot kell átélnetek, amilyen még nem volt a világ kezdete óta, és nem is lesz többé. 22 Ha Isten le nem rövidítené azt az időszakot, bizony senki sem élné túl, de a választottai kedvéért megrövidíti azt az időt. *

23 Ha akkor valaki azt mondja nektek: »Nézzétek, itt a Messiás!«, vagy: »Ott van!« — ne higgyetek neki! 24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták lépnek fel, akik nagy csodákat és jeleket[b] tesznek, hogy félrevezessék, ha lehet, még a választottakat is. 25 Emlékezzetek majd rá, hogy mindezt előre megmondtam!

26 Ha tehát valaki azt mondja nektek: »A Messiás a pusztában van!«, ne menjetek ki oda! Vagy ha ezt mondják: »A Messiás a belső szobában van!«, azt se higgyétek el! 27 Mert, amikor az Emberfia eljön, mindenki meg fogja látni őt! Olyan lesz, mint a villámlás az égen, amely kelettől nyugatig mindenhol látható. 28 Ahol a holttest van, oda gyűlnek a keselyűk.

29 Közvetlenül ezek után a nyomorúságos napok után:

»Elsötétül a Nap,
    a Hold sem világít többé,
lehullnak az égről a csillagok,
    s az égben lévő hatalmak is meginognak.«[c]

30 Akkor megjelenik az égen az Emberfiának a jele, és a világon minden ember gyászolni és sírni fog. Mindannyian meg fogják látni az Emberfiát, amint eljön az ég felhőin hatalommal és nagy dicsőséggel. 31 Hangos trombitaszóval elküldi angyalait, hogy összegyűjtsék választottait a négy égtáj felől, az ég egyik szélétől a másikig.

32 Értsétek meg, amire a fügefa tanít! Amikor kizöldül az ága, és új leveleket hajt — tudjátok, hogy már közel a nyár. 33 Így van ez azokkal a dolgokkal is, amelyekről beszéltem. Amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, akkor tudhatjátok, hogy ő[d] már közel van, szinte az ajtó előtt! 34 Igazán mondom nektek, hogy ez a nemzet[e] el nem múlik, amíg mindezek a dolgok be nem teljesednek. 35 Az ég és a föld elmúlik, de amit én mondok, az soha nem múlik el: mindig érvényes marad.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+24:3-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/04/22
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—-

those days will be shortened * see 1:24
 
 
 
2014.04.21 15:56

Ha Isten Igéje szerint élsz, akkor látni fogod a világot, ami az. Lesz tanúja a csoda, hogy a csoda, a föld, amely által létrehozott apám. De azt is látni fogjuk, hogy az ember gyengesége elválasztotta Istentől. Amíg Ez a helyzet, a világ, ahogy te is tudod, nem lehet újra felemelni annak egykori dicsőségére. Ez az oka annak, hogy csak akkor fogsz találni igazi békét, amikor ismét eljövök, hogy elhozzuk nektek az Atyám paradicsomot, ami neked készült az elején.

A világ kezdete és vége lesz az egyik. Nem lesz menny, nem Purgatórium és nincs föld – csak akkor létezik két entitás. Én Királyság-ahol az élet soha nem ér véget, azok számára, akik lehetővé teszik számomra, hogy összegyűjti őket a szívem és a pokol azok számára, akik nem fordulnak hozzám.

Minden dolog az én irgalmasság és a Atyám Szent akarja szerint lesz, aki szereti minden gyermekét. Akar-hoz megment mindenki és átmenő én. Nem tudom kényszeríteni azokat, akik nem akarnak részt lenni az én királyságomban, vagy akik elutasítják az összes saját erőfeszítéseit, hogy azokat egy csodálatos dicsőséges örökkévalóság, hogy kövessen engem. Ne hagyja figyelmen kívül saját jogalapokat, hogy segítse ezeket a szegény lelkeket.

Jézusnak”

Nekik meg kell őrizniük a Szent Misekönyveket, a miseruhákat, a Szent Bibliát és a Szent Kereszteket. Ezeket mind le fogják cserélni.

Igazság Könyve:

“2013.08.17 11:50

Drága szeretett leányom, sokan azok közül, akik erős hittel és az Irántam, Jézus Krisztus iránt való szeretettel vannak megáldva, végre kezdték felismerni a Hangomat, miközben Én ezen az Üzeneteken, keresztül beszélek a világhoz.

Azoknak, akik az életüket azzal töltik, hogy szolgai módon szolgálják a kígyót, tudniuk kell, hogy Én vagyok az, Aki beszél. És így elkezdődik a csata, egyrészt azért, hogy megvalósuljon Szent Akaratom, másrészt pedig, hogy teljesedjen Isten ellenségeinek az a vágya, hogy megküzdjenek Velem.

Azok, akik azt tervezik, hogy szenvedést okozzanak az emberiségnek, a fenevaddal kötött szövetség részeként, óvatosak lesznek, hogy ne kifogásolják feltűnő módon ezeket az Üzeneteket, mert ha azt tennék, akkor (az emberek) hitelt adnának az üzeneteknek. Ehelyett az Ellenem való gyűlöletet más módon fogják terjeszteni, kezdve az Egyházamon belüliek hitének megsemmisítésével. Ők, azok szívét, akik szeretnek Engem, a keresztény testvéreik ellen fogják fordítani. Ők inkább a pogányságot, a New Age boszorkányait és a fenevad imádóit fogják felkarolni, mintsem azokat a Keresztényeket, akik ellenezni fogják a gonosz pogány rítusokat, melyeket a Katolikus Templomokban és később más Keresztény Templomokban fognak végezni.

Ezek az események még előttetek vannak. Kérlek benneteket, ne gondoljátok, hogy a jelenlegi Szentmiséket vagy Szentségeket már megváltoztatták, bár hamarosan meg fogják tenni. Amikor ezt megteszik, akkor nektek hátat kell fordítanotok, és meg kell védenetek Engem.

Az elmúlt néhány évben földi Egyházamban sok változás tervezésére került sor a gonosz szabadkőművesség által. Most terveik, amelyeket már az egyházak magas rangú személyeivel megismertettek, bejelentésre fognak kerülni. Ezeket azzal a bejelentéssel fogják nyilvánosságra hozni, hogy a Katolikus Egyházat modernizálni kell, hogy a mai új, széles látókörű, liberális társadalomban helytálló lehessen. A Katolikus Egyház azt fogja mondani, hogy már lezárta a múltat, és aztán pedig azt, hogy a mottója szerint minden vallást fel kell karolni, megmutatván, hogy az Egyház nem szűk látókörű. Ezt a bejelentést az egész világon ünnepelni fogják, és a média ezt a nagyszerű hírt a címlapokon fogja közölni, miközben azelőtt undorral tekintett a Katolikus Egyházra.

A Sátán magja szétszóródik, és az új szertartásokban, ahol a Szentmise formáját visszafelé fogják bemutatni, a Passiómmal kapcsolatos minden helyes mondatot értelmetlen üres szavakkal, üres edényekkel, üres Tabernákulummal fognak felcserélni. Keresztemet mind az okkult titkos szimbólumaival fogják helyettesíteni.

Erről a pusztításról beszélt Dániel próféta. Ez sok helyen a Szent Eukarisztiám megszüntetését jelenti, és az általatok ismert Szentmisének a megszüntetését. De az Én szeretett, hűséges szolgáim, most előkészítik a Szent Ostya gyártását. Nekik meg kell őrizniük a Szent Misekönyveket, a miseruhákat, a Szent Bibliát és a Szent Kereszteket. Ezeket mind le fogják cserélni.

Nektek most össze kell gyűlnötök és terveznetek kell, mert nem lesz számotokra megengedve, hogy a Misét Akaratom szerint mondjátok.

Amikor eljön az ideje, Én vezetni foglak benneteket, Szent Szolgáim. Azoknak a Keresztényeknek mondom, akik azt gondolják, hogy ez az utálat csak a Katolikus Egyházban lesz látható: tudnotok kell, hogy ez minden Keresztény egyházat érinteni fog, egészen addig, míg minden Rólam tett említést és jelet elűznek. Idővel szigorúan meg fognak benneteket büntetni a Nevem említéséért.

Meg lesztek döbbenve, hogy a látszólag ártatlan, megújult, de beszennyezett Egyház milyen gyorsan elsüllyed a gonosz kultuszba. Ők a végső határokig el fognak menni azért, hogy megbüntessék azokat, akik ellenszegülnek majd az ember által csinált pogány, új világvallásnak.

A Keresztények és a Zsidók lesznek a gyűlölet főbb célpontjai, és őket a vallásuk miatt üldözni fogják. Ahelyett, hogy félnétek, arra hívlak benneteket, hogy legyetek készek harcolni a Nevemért. Sose feledjétek, hogy még mindig mennyire gyűlölnek Engem. Tudnotok kell, hogy amikor ezekben az előtettek álló időkben követtek Engem, a ti keresztetek sokkal nehezebb lesz, mint azoké volt, akik előtettek jártak.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nekik-meg-kell-orizniuk-a-szent-misekonyveket-a-miseruhakat-a-szent-bibliat-es-a-szent-kereszteket-ezeket-mind-le-fogjak-cserelni/

—–
Római katolikus:
2018-08-16

19. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Az Úrhoz hűtlen népnek számkivetés lesz a büntetése.
A Babilonba való elhurcoltatás előtt a prófétának ezt parancsolta az Úr: „Emberfia, te ellenszegülő nép körében élsz.
Van szemük a látásra, de nem látnak, van fülük a hallásra, de nem hallanak, mert hiszen lázongó nemzedék ez.
Ezért most fogd a holmidat, készülj fel, emberfia! Költözködésre készülj, hadd lássák ezek, hogy fényes nappal elhagyod lakóhelyed, és más helyre indulsz; – hátha felfigyelnek erre majd, mert hiszen lázongó nemzedék ez.
Szemük láttára fényes nappal vidd ki holmidat, mint ahogy költözködéskor szokás.
Te pedig este a szemük láttára indulj el, mint aki költözködik!
Üss rést a falon, azon keresztül távozzál.
Hadd lássák, amint rést ütsz a falon, és azon keresztül távozol!
Vedd válladra holmidat, és sötétedéskor indulj el.
Arcodat takard el, hogy ne lásd a földet, mert én téged e népnek intő jelül adtalak!”
Úgy cselekedtem, amint megparancsolta az Úr.
Költözködésre összeszedtem holmimat; kivittem nappal, estefelé kézzel áttörtem a falat, és a sötétben vállamon kivittem holmimat a szemük láttára.
Reggel pedig az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: „Emberfia, ugye Izrael háza, ez a mindig ellenszegülő nép megkérdezte tőled: »Mit csinálsz?!«
Mondd nekik, így szól az Úr, az Isten: Ez a fenyegető jövendölés a Jeruzsálemben levő fejedelemnek és Izrael egész házának szól.
És így folytasd: Én számotokra
intő jel vagyok; amit én cselekedtem, az történik majd velük: fogság és számkivetés lesz a sorsuk.
A fejedelem, aki köztük van, a vállára veszi holmiját, a sötétben megy ki.
Áttörik neki a falat, hogy ki lehessen menni rajta.
A fejedelem pedig befödi az arcát, hogy országát többé ne lássák elsötétült szemei.”
Ez az Isten igéje.
Ez 12,1-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Isten tetteit * el ne feledjétek! Vö. 7c. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Megkísértették és ingerelték a fölséges Istent, * szövetségével mit sem törődtek.
Elpártoltak tőle, hűtlenné lettek, † ugyanúgy, mint atyáik, * mint a csalfa íj, eltérültek.
Hívek: Isten tetteit * el ne feledjétek!
E: Pogány oltáraikkal fölingerelték az Urat, * bálványaikkal féltékennyé tették.
Isten hallotta, és haragra gerjedt, * és nagyon megutálta Izraelt.
H: Isten tetteit * el ne feledjétek!
E: Fogságba juttatta hatalma jelét, * ékességét az ellenség kezére adta.
Népét kiszolgáltatta a kardnak, * szívét harag töltötte el öröksége ellen.
H: Isten tetteit * el ne feledjétek!
Zsolt 77,56-57.58-59.61-62

ALLELUJA
Ragyogtasd szolgád fölé arcodat, * igazságaidra taníts meg engem! Zsolt 118,135 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Bocsássunk meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsát nekünk!
Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer.
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: »Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek.« Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából, és Júdea vidékére ment a Jordánon túlra.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,21-19,1″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-16


——
Görög katolikus:

12 Igen, adjatok hálát az Atyának! Mert ő tett benneteket alkalmassá, hogy részt vegyetek abban az örökségben, amelyet Isten készített szent népe számára a világosságban. 13 Az Atya mentett ki bennünket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fia Királyságába. 14 Mert a Fiú által szabadultunk meg, és kaptunk a bűneinkre bocsánatot.

Krisztus a láthatatlan Isten képmása

15 A láthatatlan Isten látható képmása az elsőszülött Fiú,
    aki minden teremtmény előtt született,
16 s aki által Isten a mindenséget teremtette:
    a mennyei és földi lényeket,
    láthatókat és láthatatlanokat,
    a szellemi uralkodókat, fejedelmeket,
    hatalmasokat és kormányzókat.
Mindezeket Isten a Fia közreműködésével,
    és a Fia számára teremtette.
17 A Fiú minden teremtménynél előbb létezett,
    s az egész világmindenséget ő tartja egyben.
18 Ő a „Feje” az Eklézsiának, amely az ő „Teste”.
    Ő a kezdete és forrása mindennek.
Ő a legelső, aki a halálból feltámadt,[a]
    ezért mindenben és minden tekintetben övé az első hely.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+1%3A12-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézust nem fogadják be a samáriaiak

51 Amikor közeledett az idő, hogy visszatérjen a Mennybe, Jézus szilárdan elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe. 52 Követeket küldött maga előtt egy samáriai faluba, hogy ott szállást készítsenek neki. 53 A samáriaiak azonban nem akarták befogadni Jézust, mert Jeruzsálembe igyekezett. 54 Amikor ezt két tanítványa — Jakab és János — megtudta, megkérdezték Jézustól: „Uram, akarod-e, hogy a Mennyből tüzet parancsoljunk rájuk, hogy megégesse őket?”[a]

55 De Jézus feléjük fordult, határozottan figyelmeztette és helyreigazította őket.[b] 56 Ezután egy másik faluba mentek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9%3A51-56&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút igazán, csak az Atya — ahogyan az Atyát is csak a Fiú ismeri igazán, és azok, akiknek a Fiú kijelenti őt.”

23 Amikor maguk között voltak, a tanítványokhoz fordult: „Boldogok és áldottak vagytok, hogy ezeket láthatjátok! 24 Mert mondom nektek: sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látták; és szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallották.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A22-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


“7 Kedveseim, mivel ilyen nagyszerű ígéreteket kaptunk Istentől, tisztítsuk meg magunkat minden olyan dologtól, amely akár a testünket, akár a szellemünket tisztátalanná teszi! Egészen szánjuk oda magunkat Istennek, és egész életünket szenteljük neki — így tiszteljük őt!

Fogadjatok be minket!

Kérlek, fogadjatok be minket a szívetekbe! Senkit nem bántottunk meg, senkit nem károsítottunk meg, senkit nem használtunk ki. Nem azért mondom ezt, hogy hibáztassalak titeket, hiszen a szívembe zártalak benneteket. Mert akár élünk, akár meghalunk, együtt leszünk veletek. Őszintén beszélek veletek, és nagyon büszke vagyok rátok. Minden gondom ellenére tele vagyok örömmel és vigasztalással.

Amikor megérkeztünk Macedóniába, nem találtunk nyugalmat. Mindenféle gondok és bajok gyötörtek: kívülről támadások értek, belül meg a félelem szorongatott. Isten azonban megvigasztalja azokat, akiket a földre tapostak. Igen, ő vigasztalt meg minket azzal, hogy Titusz megérkezett. De nem csak ezzel, hanem azzal a bátorítással is, amelyet tőletek kapott. Mert jó híreket hozott: hogy mennyire szeretnétek már találkozni velünk, hogy mennyire szomorúak vagytok amiatt, amit rosszul tettetek, és hogy mennyire ragaszkodtok hozzánk. Ennek azután szívből megörültem.

Mert lehet, hogy az előző levelemmel szomorúságot okoztam nektek, de már nem bánom. Igaz, korábban azt hittem, hogy rosszul tettem, de most már látom, hogy az a levél csak egy kis időre szomorított el benneteket. Most már örülök, hogy megírtam. Persze, nem annak, hogy szomorúságot okoztam vele, hanem annak, hogy ezáltal megváltoztattátok a gondolkodásotokat és a szíveteket. Az ilyen fajta szomorúság Isten akarata szerint változtat meg, és így az a levél semmi bajt nem okozott nektek.

10 Mert az a fajta szomorúság, amely Isten akarata szerint változtatja meg a gondolkodásotokat, és visszatérít őhozzá, végül az üdvösségre vezet — az ilyet utólag sohasem kell megbánni. Ezzel szemben a hitetlenek világának szomorúsága a halálba vezet.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+7%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Meggyógyítja a betegeket

29 Jézus és tanítványai ezután kijöttek a zsinagógából. Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házához mentek. 30 Simon anyósa éppen nagyon beteg volt: lázasan feküdt. Azonnal szóltak Jézusnak, 31 aki odalépett a beteghez, megfogta a kezét, és lábra állította. Az asszonynak elmúlt a láza, felkelt, és megvendégelte őket.

32 Naplemente után, amikor már beesteledett, Jézushoz vitték a betegeket, és azokat is, akikben gonosz szellemek laktak. 33 Az egész város összegyűlt a ház ajtaja előtt. 34 Jézus sokakat meggyógyított, akik különféle betegségekben szenvedtek. Kiűzte a gonosz szellemeket is, de nem engedte szólni őket, mivel azok felismerték[a] őt.

Hirdeti az örömüzenetet Galileában

35 Jézus korán reggel felkelt, amikor még sötét volt, kiment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+1%3A29-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/16
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

The Pope Video – Interreligious Dialogue – Enligsh v1

A fenevad bélyege a halált fogja magával hozni – a lélek halálát és egy szörnyű betegség általi halált

Igazság Könyve:

“2013.07.29 11:23

Drága szeretett leányom, az Én Nevem ritkán van megemlítve ugyanabban a lélegzetvételben, amikor azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek és mégis Isten elleni káromlást kiáltanak. Kereszthalálom nemcsak el lesz utasítva és nem fognak beszélni róla, hanem a démonok képeit arra fogják felhasználni, hogy helyettesítsék Testemet a Kereszten. Ha nem Én vagyok, akit megöltek a Kereszten, akkor ki más? Kik ezek, akik a Szavamat hirdetik a világnak, de akik káromkodnak, melyek ömlenek a szájukból?

Óvakodjatok a csodáktól, melyekről a fehérbe öltözött emberek azt fogják állítani, hogy ők vitték végbe azokat, mintha ők az Én Testemből jöttek volna létre és az Én Lelkemmel lennének megáldva. Amikor azt látjátok, hogy csodálatos és látszólag csodás eseményekre kerül sor, tudnotok kell, hogy egyáltalán nem azok.

Azt fogják mondani nektek, hogy a csodák a hamis próféta keze által jöttek létre. Aztán azt fogják elvárni tőletek, hogy nagy tiszteletet mutassatok iránta és először azt mondják majd nektek, hogy ő egy élő szent. Őt imádni, szeretni és csodálni fogják, és mindenki azt fogja mondani, hogy ő Isten kegyeit élvezi. Idővel azt fogják hinni, hogy ezek a csodák azért következnek be, hogy Második Eljövetelemet hirdessék.

És akkor megjelenik a fenevad. És ő a Sátánt fogja tisztelni. És a világot szörnyű zűrzavar fogja fogva tartani. Az emberek csapdába kerülnek. Egyrészt a hamis próféta minden vallást irányítani fog a világban és kihasználja azok szeretetét, akik ismerik az Igazságot. Azok, akik ismerik az Igazságot, nem fognak elutasítani Engem, mert az övék Isten Országa. Az Antikrisztus nagy tiszteletet fog mutatni a hamis próféta iránt. De mivel az ő szerepe politikai jellegű lesz, az egymás iránti hűségük sok embert fog egyesíteni, akik ezt a szövetséget meg fogják tapsolni.

Ezek az események hamarosan értelmet kapnak. Azok, akik megpróbálnak benneteket magukkal vinni a hamis hitbe, mely nem Istentől származik, nagyon meggyőzőek lesznek. Ők sohasem fogják feltárni valódi szándékukat, míg azt hiszik, hogy ezt a csatát megnyerik. De akkor sokakat el fognak pusztítani, akik nem fogadják el a fenevad bélyegét. Azt fogják mondani, hogy ez a jele a világ igaz békéjének, a szeretetnek és az egységnek, de gonosz magjában a 666- os szám lesz elrejtve, mely a fenevad jele.

Éppúgy, mint a szent érem, ami védelmet nyújt a Mennyből, mely Isten nagy erejével bír, a fenevad bélyege a halált fogja magával hozni – a lélek halálát és egy szörnyű betegség általi halált. Azoknak, akik azt elutasítják, el kell majd rejtőzniük és előkészületeket kell tenniük. Tudom, hogy ez félelemkeltő, de igaz. Én be fogok avatkozni imáitok segítségével, hogy véget vessek az üldöztetésnek.

Ti, szeretett követőim, akik ismeritek az Igazságot, legyetek készen, hogy segítsetek azoknak, akik ezzel a tudattal küzdeni fognak. Mire ez megtörténik, addigra Maradék Hadseregem olyan erővel fog rendelkezni, melyre számítani lehet. Erejük azon képességükben fog rejleni, hogy megmentik azokat, akik szenvedni fognak az Isten gyermekei iránti bosszú ezen ördögi cselekedetétől.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-fenevad-belyege-a-halalt-fogja-magaval-hozni-a-lelek-halalat-es-egy-szornyu-betegseg-altali-halalt/

—–
Római katolikus:
2018-07-28

16. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Az Úr előtt nem kedves a vakmerő bizakodás; ő a templom igazi megszentelését kívánja.
Ezt a szózatot intézte az Úr Jeremiáshoz:
„Állj ki az Úr házának kapujába, hirdesd ott ezt az üzenetet, és mondd: Halljátok az Úr szavát, Júda népe; mindnyájan, akik beléptek e kapukon, hogy az Urat imádjátok!
Ezt üzeni a Seregek Ura, a választott nép Istene: Javítsátok meg utaitokat és tetteiteket, akkor majd veletek lakom ezen a helyen! Ne bízzatok az ilyen hazug beszédekben: »Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez!«
Ha jobbak lesztek életmódotokban és tetteitekben, ha jog szerint bántok egymással, ha nem nyomjátok el az idegent, az árvát és az özvegyet, ha nem ontotok ártatlan vért ezen a szent helyen, és nem szegődtök idegen istenek nyomába a saját vesztetekre, akkor veletek lakom ezen a földön, amelyet atyáitoknak adtam, mindörökre.
De lám, ti hazug beszédekben bíztok, amelyek mit sem használnak nektek.
Loptok, gyilkoltok, házasságot törtök, hamisan esküdtök, tömjént áldoztok Baálnak, idegen istenekhez szegődtök, akiket egyáltalán nem ismertek.
Aztán mégis eljöttök, és elém álltok ebben a templomban, amely az én nevemet viseli, és ezt mondjátok: »Biztonságban vagyunk, olyan biztonságban, hogy továbbra is elkövethetjük ezeket a gonoszságokat.«
Hát rablók barlangjának tartjátok ezt a házat, amely az én nevemet viseli?
Jól látom ezt én is!” – mondja az Úr.
Ez az Isten igéje.
Jer 7,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz. Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene! 2. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Sóvárog és vágyódik lelkem * az Úr udvarába, szívem és testem * örvendezik az élő Istenben.
Hívek: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
E: Még a veréb is otthont talál magának, * és a gerle fészket, ahová fiait helyezze;
a te oltárodnál, Seregek Ura, * én Istenem és Királyom!
H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
E: Boldogok, akik a te házadban laknak, * örökkön örökké dicsérnek téged.
Boldog az az ember, kinek segítsége tőled van; * újult erővel halad az úton.
H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
E: Bizony, egy nap a te házadban * ezernyi másnál többet ér.
Inkább szeretnék az Úr házának küszöbén állni, * mint lakni a gonoszok sátraiban.
H: Mily kedves a te hajlékod, * Seregek Ura, Istene!
Zsolt 83,3.4.5-6a. és 8a.11

ALLELUJA
Fogadjátok tanulékony lélekkel a belétek oltott tanítást, * amely megmentheti lelketeket. Jak 1,21bc – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A jók és a rosszak szétválasztása az ítélet napján következik be.
Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amíg azonban az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment.
Amikor felnövekedett a vetés, és már kalászba szökkent, akkor előtűnt a konkoly is. Erre elmentek a szolgák a gazdához, és megkérdezték tőle: „Uram, nemde jó magot vetettél földedbe? Honnét van tehát a konkoly?” Mire a gazda így felelt: „Ellenséges ember cselekedte ezt.”
A szolgák tovább kérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Azt válaszolta nekik: „Nem! Nehogy a konkolyt gyomlálva kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig! Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön. A búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,24-30″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-28


——
Görög katolikus:

6 Aki különbséget tesz a napok között, az Úr tiszteletére teszi. Aki mindenféle ételt elfogyaszt, az is az Úrért teszi, hiszen hálát ad Istennek, amikor eszik. Aki viszont bizonyos ételektől tartózkodik, az is az Úrért teszi, és ő is hálát ad Istennek.Igen, mi valamennyien az Úrért élünk! Közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának. Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha pedig meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úrhoz tartozunk. Hiszen Krisztus azért halt meg, és azért támadt fel, hogy uralkodjon mind a holtak, mind az élők felett.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+14%3A6-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Enni ad több, mint négyezer embernek

32 Jézus magához hívta tanítványait, és ezt mondta nekik: „Sajnálom ezt a sokaságot! Már három napja velem vannak, és kifogytak minden ennivalóból. Nem akarom éhesen elküldeni őket, nehogy összeessenek az úton.”

33 „Honnan vehetnénk ezen az elhagyatott helyen annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?” — kérdezték a tanítványok.

34 Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van?”

„Hét — válaszolták —, és néhány kisebb halunk.”

35 Ezután Jézus szólt az embereknek, hogy telepedjenek le a földre. 36 Majd fogta a hét kenyeret és a halakat, és miután hálát adott Istennek, tört az ételből, és kezdte osztani a tanítványainak, azok pedig az embereknek. 37 Mindnyájan ettek, és jóllaktak. Utána összeszedték a maradékot, és hét kosarat töltöttek meg a darabokkal. 38 A tömegben körülbelül négyezer férfi volt, s rajtuk kívül még az asszonyok és a gyerekek. 39 Miután Jézus elbocsátotta az embereket, beszállt egy bárkába, és Magadán vidékére ment.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+15%3A32-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/28
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

12 Ha engedelmeskedtek, és ezekhez igazodva éltek, akkor Istenünk, az Örökkévaló is megtartja veletek kötött szövetségét, és hűséges szeretettel bánik veletek aszerint, ahogy azt esküvel megígérte őseinknek. 13 Igen, akkor az Örökkévaló szeretni fog, megáld és megsokasít titeket. Megáldja gyermekeiteket és földetek termését: a búzát, a bort és az olívaolajat. Megszaporítja háziállataitokat is azon a földön, amely felől megesküdött őseiteknek, hogy nektek fogja adni.14 Bizony, minden más nemzetnél áldottabbak lesztek! Nem lesz közöttetek gyermektelen egyetlen férfi vagy nő sem. Állataitok között sem lesz meddő. 15 Az Örökkévaló távol tart tőletek mindenféle betegséget. Egyet sem bocsát rátok azokból a szörnyű csapásokból és betegségekből, amelyeket Egyiptomban megismertetek — sőt, inkább ellenségeiteket sújtja majd azokkal.

16 Azokat a nemzeteket, amelyeket Istenünk, az Örökkévaló kiszolgáltat nektek, teljesen pusztítsátok el! Ne könyörüljetek rajtuk, ne imádjátok isteneiket, mert az csapdává lenne számotokra!

Romboljátok le a bálványokat!

17 De ha mégis úgy gondolnátok, hogy azok a nemzetek erősebbek nálatok, és kétségeitek támadnának, hogy hogyan űzhetnétek el őket, 18 jusson eszetekbe, hogyan bánt el Istenünk, az Örökkévaló egész Egyiptommal és a fáraóval! Ne féljetek hát azoktól a népektől! 19 Emlékezzetek a súlyos egyiptomi csapásokra, a jelekre és csodákra, az Örökkévaló hatalmának nagy megnyilvánulásaira, amelyek által kihozott bennünket Egyiptomból! Ugyanígy fog elbánni az Örökkévaló a többi nemzettel is — ne félj hát tőlük!

20 Sőt, Istenünk, az Örökkévaló még azokra az ellenségeitekre is rettenetes félelmet[a] bocsát, akik elmenekülnek és elrejtőznek előletek, és őket is elpusztítja. 21 Ne rémüljetek hát meg tőlük, mert velünk van Istenünk, az Örökkévaló, a nagy és rettenetes Isten! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+7:12-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

14 Sion így panaszkodik:
„Elfelejtett már engem az Örökkévaló,
    nem törődik velem Uram!”

15 „Hát elfelejtheti-e gyermekét az anya?
    Szeretett fiacskájával ne törődne?
De még ha el is felejtené
    — ezt feleli az Örökkévaló —,
én terólad soha meg nem feledkezem!
16 Lásd, Sion, tenyerembe véstem[a] képedet[b],
    szüntelen szemem előtt tartalak.
17 Fiaid sietve visszatérnek hozzád,
    pusztítóid és rombolóid pedig elvonulnak.
18 Emeld föl tekinteted,
    nézz körül, és lásd meg:
fiaid mindannyian összegyűlnek,
    hozzád sietnek!”
Életemre mondom
    — szól az Örökkévaló —,
úgy fognak téged ékesíteni, Sion,
    mint ékszerek a menyasszonyt!
Bizony, gyermekeid lesznek ékességeid!

19 Elpusztított földjeid, városaid romjai,
    és a letarolt vidékek
hamarosan szűknek bizonyulnak,
    mikor fiaid hazatérnek.
Pusztítóid pedig messzire távoznak.
20 Gyermekeid, akiket sirattál,
    ezt mondják majd neked:
„Szűk ez a hely,
    adj nekünk tágasabb tért,
    bővebb lakóhelyet!”
21 Te pedig ezt gondolod, Sion:
    „Ki szülte ezeket a gyermekeket?
Hiszen én meddő voltam,
    magányos és gyermektelen,
    száműzött és bolyongó!
Ki nevelte fel őket,
    mikor elhagyott voltam?
Honnan jöttek hát ezek?”

22 Ezt mondja az Örökkévaló Isten:
„Nézd! Kezemmel intek a nemzeteknek,
    zászlómmal jelt adok a népeknek,
hogy ölükben hozzák vissza fiaidat,
    vállukon hordozzák leányaidat.
23 A nemzetek királyai viselnek gondot rájuk,
    és királynék dajkálják gyermekeidet.
Előtted földre borulnak,
    és a port nyalják lábadnál,
hogy megtudd:
    én vagyok az Örökkévaló!
Akik bennem bíznak,
    nem csalódnak soha.
…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+49%3A14-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://www.hebcal.com/sedrot/eikev

Papokhoz: Az a nap, amikor arra kérnek fel benneteket, hogy tagadjátok meg Istenségemet, nincs messze

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, el kell érnem azokat a papjaimat, akik most kezdték felismerni, hogy jelenleg ezeken az Üzeneteken keresztül Én beszélek a világhoz.

Nektek óvatosnak kell lennetek. Be kell tartanotok Egyházam előírásait a Földön, ameddig ezek úgy maradnak, mint voltak, és nem változtatják meg őket. Ne érezzétek elbátortalanítva magatokat, mert ti a Szentlélek Ajándékával lettetek gazdagabbak. Amikor arra kérnek benneteket, hogy tagadjatok meg Engem, akkor azt ravasz, de halálos módon fogják tenni. Arra fognak kérni benneteket, hogy a Kereszténységen kívül minden más vallás tanát vegyétek át. Azt fogják mondani nektek, hogy ez mindenki javát szolgálja, és hogy ez az új, mindent magába foglaló megközelítés a cél eszköze – ahol az emberiség végre békés úton egyesülhet.

Minden más vallás: hitfelekezetek, hitek és tanok, melyek tisztelik Atyámat, de akik Engem, Jézus Krisztust nem ismernek el, az ellenpápa szárnyai alá vétetnek. Ti, a fenevad hatalma által, arra lesztek csábítva – mivel ez az ő szokása –, hogy minden vallású felebarátotokat, akik Istent tisztelik, átöleljétek. Azt fogják mondani nektek, hogy ti Isten szemében egyek vagytok. Ha tiltakozni fogtok, korholni fognak benneteket. Ha elmagyarázzátok, hogy az egyedüli út Istenhez, szeretett Atyámhoz, Fián keresztül vezet, a következőt fogják mondani nektek:

„Te nem érted meg, hogy Isten minden gyermekét szereti! Tehát azáltal, hogy nem öleled át őket, nem mutatsz szeretetet és együttérzést Egyháza iránt sem; képmutató vagy!”

Nos, tudnotok kell a következőket: amikor elfogadjátok, hogy át kell ölelnetek minden vallást, mintha azok együttvéve egy vallást alkotnának, és hogy egy oldalra kell állnotok, annak érdekében, hogy tiszteletet mutassatok az olyan vallások iránt, melyek nem ismerik el az Emberfiát, akkor ti szörnyű bűnnel vétkeztek. Akkor meg fogtok tagadni Engem.

Tudniuk kell azoknak, akik talán felülnek ennek a megtévesztésnek, hogy más jelek is meg fognak jelenni, melyek egy dologra mutatnak rá: nem fogják hirdetni többé Istenségemet.

Templomaitokban új keresztek fognak felbukkanni, amelyekbe a fenevad feje lesz beágyazva; oltáraitokat megváltoztatják és nevetségessé tesznek Engem. Minden alkalommal, amikor új és szokatlan jeleket láttok Egyházamban, óvatosan tekintsetek azokra, mert a fenevad arrogáns, és az ilyen jelek mutogatásával a gonoszságát fitogtatja, melyek őt tisztelik.

Azok közületek, akik nem éberek ezzel a csalással szemben, beszippantva találják magukat ezekbe a gyakorlatokba, melyek nem Engem tisztelnek. Ezek álcázni fogják azt a valódi szándékot, hogy tisztelettel adózzanak a Sátánnak és gonosz szellemeinek.

A jelek elkezdődtek. Az intézkedések, melyekről beszélek, még folyamatban vannak, de az a nap, amikor felkérnek majd benneteket, hogy megtagadjátok Istenségemet, nincs messze. Nyitva kell tartanotok a szemeteket, mert azok, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, de akik e helyett a fenevadat tisztelik, már kitárták szárnyaikat. Ők köztetek uralkodnak és mégis oly sokan közületek nem képesek a förtelmet meglátni. De, ha ti szerettek Engem, Én megadom azon Kegyelmeket nektek, hogy lássátok az Igazságot, mert Én sohasem foglak elhagyni benneteket. Az idő közel van, és nektek fel kell készülnötök, mert a sötétség hamarosan leereszkedik. Azok közületek, akik meg vannak áldva Isten Fényével, ellenségeim kezétől fognak szenvedni.

Ne feledjétek el a következő Szavakat, mondjátok azokat, és Én a Szentlélek Ajándéka által kinyilatkozom az Igazságot nektek:

A Keresztes Imahadjárat 114. imája: A papoknak, hogy megkapják az Igazság Ajándékát

Uram, nyisd meg a szememet. Engedd meg nekem, hogy lássam az ellenséget és zárd be a szívemet a csalással szemben. Mindent átadok neked, drága Jézus. Bízom a Te Irgalmadban. Ámen.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/papokhoz-az-a-nap-amikor-arra-kernek-fel-benneteket-hogy-tagadjatok-meg-istensegemet-nincs-messze/

—–
Római katolikus:
2018-07-15

Évközi 15. vasárnapKezdőének:
Igazságban lépek színed elé, amikor dicsőséged megnyilvánul, örvendezem. (Zsolt 16,15)

Könyörgés:
Istenünk, te megmutatod igazságod fényét a tévelygőknek, hogy visszataláljanak a helyes útra. Add meg híveidnek, hogy elutasítsunk mindent, ami a keresztény névvel ellenkezik, és vállaljuk, ami méltó hozzá. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Ámosz próféta könyvéből
Amacja, Bétel papja ezt mondta Ámosznak:
„Látnok! Menj el innen! Menekülj, Juda földjére! Ott edd a kenyeredet és ott prófétálj! Bételben többé ne prófétálj, mert királyi szentély ez, és a királyság temploma!”
Ámosz így felelt Amacjának: „Nem vagyok én próféta, sem prófétának fia: pásztor vagyok és fügét termesztek. Az Úr azonban elhívott a nyáj mellől. Azt mondta nekem az Úr: »Menj, prófétálj népemnek, Izraelnek?«
Ez az Isten igéje.
Ám 7,12-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, * és üdvösségünket add meg nékünk! – 1 D2 tónus.
Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér.
Az istenfélőkhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országukba dicsőség költözzék.
Hívek: Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, * és üdvösségünket add meg nékünk!
E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
H: Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, * és üdvösségünket add meg nékünk!
E: Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
H: Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, * és üdvösségünket add meg nékünk!
Zsolt 84,9ab-10.11-12.13-14

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki Lelkének minden mennyei áldásával megáldott minket Krisztus által. Őbenne választott ki minket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk színe előtt. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy akaratának tetszése szerint Jézus Krisztus által fogadott fiakká legyünk, és magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.
Őbenne nyertük el vére árán a megváltást és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, amelyet teljes bölcsességben és megértésben gazdagon árasztott ránk. Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervet, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban mint Főben egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van.*
Őbenne nyertük el mi is az örökséget annak rendelése szerint, aki mindent szabad elhatározásából tesz. Szolgáljunk hát fölsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket. Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne.
Ő a foglalója örökségünknek, annak, hogy teljesen megváltva övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére.
Ez az Isten igéje.

Vagy rövidebb forma: Ef 1,3-10 a *-ig.
Ef 1,3-14

ALLELUJA
Urunk Jézus Krisztus Atyja világosítsa meg lelki szemünket, * hogy megértsük, mily reménységre hívott minket. Vö. Ef 1,17-18 – 7b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben:
Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,7-13″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-15


——
Görög katolikus:

Legyen a hitetek szerint!27 Jézus továbbment onnan, és két vak férfi ment utána. Folyton ezt kiabálták: „Dávid Fia, könyörülj rajtunk!”

28 Amikor Jézus bement egy házba, követték a vakok is. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy meg tudom tenni, amit kértek?”

„Igen, Uram!” — válaszolták. 29 Jézus megérintette a szemüket, és ezt mondta nekik: „Legyen a hitetek szerint!” 30 Ekkor helyreállt a látásuk. Jézus szigorúan rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, meg ne tudja senki!” 31 Ők mégis elterjesztették Jézus hírét az egész vidéken.

32 Amint elmentek, hoztak Jézushoz egy embert, aki néma volt, mert egy gonosz szellem lakott benne. 33 Jézus kiűzte belőle a gonosz szellemet, mire az ember megszólalt. A tömeg csodálkozva mondta: „Ilyen dolog még soha nem történt Izráelben!”

34 A farizeusok azonban azt mondták: „A gonosz szellemek fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz szellemeket.”

Sok az aratnivaló, de kevés az arató

35 Jézus bejárta az összes várost és falut, tanított a zsinagógákban, és hirdette az Isten Királyságáról szóló örömüzenetet. Meggyógyított minden betegséget és erőtlenséget.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+9%3A27-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

15.1  Mi, akik erősek vagyunk, türelmesen el kell viseljük azoknak a gyengeségeit, akik még erőtlenek. Ne a magunk javát keressük hát, hanem mindenben arra törekedjünk, ami a testvéreink javát szolgálja, és őket erősíti! Gondoljátok meg, hogy Krisztus sem a saját javát kereste! Hiszen meg van írva róla az Írásokban:

Mindaz, amivel gyalázóid szidalmaztak téged, Istenem,
    engem ért.”
[a]

Mindaz, amit az Írásokban régebben megírtak, most a mi tanításunkat szolgálja. Azért írták le, hogy az Írások által felbátorodjunk, képesek legyünk a türelmes kitartásra, és erősen belekapaszkodjunk a reménységbe. Isten, akitől a kitartást és a bátorítást kapjátok, adja meg nektek, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértésben és harmóniában éljetek egymással! Mindnyájan egy szívvel-lélekkel dicsőítsétek Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját!

Ahogyan Krisztus elfogadott titeket, ti is úgy fogadjátok el egymást! Ez dicsőséget hoz Istennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+15%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/07/15


Ne félj tőle, mert a legnagyobb örömet fogod hozni Nekem, ha az új megpróbáltatásokat átadod. Én leszek az, aki ezt a fájdalmat el fogja viselni, nem te. A te fájdalmad rövid lesz, de azáltal, hogy elfogadod azt, megvalósíthatom azon Vágyamat, hogy megmentsem azokat a szegény gyermekeimet, akik elkülönültek Tőlem.

Köszönöm, hogy válaszoltál Hívásomra. Nyisd meg a szívedet kérésemre, és Én segíteni fogok neked az út minden lépésében. Számodra ez egyszerűen csak egy másik megpróbáltatás lesz, és hamarosan könnyen elfelejted. Számomra ez lelkeket jelent, akik különben a Pokolba mentek volna, de így az Enyéim lesznek Királyságomban.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/epedezem-ertuk-nelkuluk-nem-tudom-teljesnek-erezni-magam/

A Földről való átmenetetek Új Királyságomba fájdalommentes lesz, azonnali és olyan hirtelen fog bekövetkezni, hogy alig lesztek képesek lélegzetet venni

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, jöjjetek mindnyájan és örvendjetek Velem együtt, emlékezvén arra a napra, amikor a Megváltás Ajándéka adatott nektek.A Nagypéntekre úgy kell emlékezni, mint arra a napra, amikor végre megnyíltak a Paradicsom Kapui, hogy köszöntsék Isten gyermekeit a Tőle való száműzetésből. Az Én Halálom olyan jövőt biztosított számotokra, melyben sohasem részesülhetnétek, ha Atyám, mint Messiást el nem küldött volna Engem.

Testemet keresztre feszítették, de Halálom életet hozott nektek. Ebben az időben, az Én Második Eljövetelem idejében Testem ugyanazt a Keresztrefeszítést szenvedi el – csakhogy ez alkalommal Egyházam, az Én Misztikus Testem lesz az, amely szenvedni fog. Tudnotok kell, hogy Én sohasem engedném meg Egyházam Keresztre feszítését, hogy tönkretegye Isten gyermekeinek hitét. Így tehát most hívok minden embert, minden felekezetet, minden bőrszínű és minden fajhoz tartozót, hogy hallgassanak meg Engem.

Ti hamarosan minden olyan jelet meg fogtok tapasztalni a földön, amelyek bizonyítani fogják nektek, hogy ti Isten teremtményei vagytok. Hamarosan tudni fogjátok, hogy sohasem fogtok meghalni, ha Isten Irgalmáért kiáltotok. Fényes jövő vár mindnyájatokra, ha elfogadjátok, hogy Isten gyöngéden szeretett gyermekei vagytok. Meghívlak benneteket, családjaitokat és barátaitokat, hogy egyesüljetek Királyságomban, és hogy egyetek Asztalomról.

A Földről való átmenetetek Új Királyságomba fájdalommentes lesz, azonnali és olyan hirtelen fog bekövetkezni, hogy alig lesztek képesek lélegzetet venni, mielőtt annak szépsége feltárul előttetek. Kérlek benneteket, ne féljetek Második Eljövetelemtől, ha szeretitek Istent. Isten szeret benneteket. Én szeretlek benneteket. A Szentháromság át fogja ölelni a Földet és mindazokat, akik elfogadják Irgalmasságom Kezét, és akik megbánást mutatnak bűnös életük miatt, biztonságban lesznek.

Azok közületek, akiknek erős a hitük, gyorsan el fognak ragadtatni. Azoknak viszont, akik a hit hiánya miatt lemaradtak, vagy akik lehetetlennek találják, hogy elérjenek Engemhosszabb időre lesz szükségük.

Nektek, hűséges Követőim, a gyengéket kell segítenetek, és azokat, akik el vannak veszve. Olyan nagy az Én Irgalmam, hogy Én mindezen lelkeknek megadom a számukra szükséges időt, hogy a mindenkinek megígért majdani örök életbe vigyem őket. Sohase érezzétek lehangoltnak magatokat, amikor minden reménytelennek látszik, mivel a bűn továbbra is falni fogja a gyengék lelkét. Nekünk egységben kell dolgoznunk, hogy megmentsük azokat, akik nagyon távol vannak Tőlem, akik számára alig van valami, ami a Karjaimba csábítsa őket. Az egymás iránti szeretetetek kapcsán történő csodák segíteni fognak abban, hogy ezek az elveszett lelkek megtérjenek. Ez az Én Ígéretem számotokra. Az ima, méghozzá sok ima, az Irántam való kötelességetek egy része lesz, hogy megmentsék ezeket a lelkeket attól a szörnyű végzettől, amelyet a Sátán tervezett Isten gyermekei ellen, akiket gyűlöl. Nem szabad neki adni ezeket a lelkeket.

Hívásom mindenkinek szól. Ezek az Üzenetek egyetlen vallást sem zárnak ki. Ehelyett nagy Szeretettel adatnak Isten minden gyermeke számára, mivel ti egyenlők vagytok a Szemében.

Legyetek békével, és bízzatok Isten Szeretetében

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-foldrol-valo-atmenetetek-uj-kiralysagomba-fajdalommentes-lesz-azonnali-es-olyan-hirtelen-fog-bekovetkezni-hogy-alig-lesztek-kepesek-lelegzetet-venni/

—–
Római katolikus:

” Nagykedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az eljövendő Megváltó a nemzetek világossága és az egész világ ékessége lesz. 
Prófétája által Megváltónk nevében így szól az Úr:
„Halljátok, szigetek, és figyeljetek, távoli népek! Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított. Számat éles kardhoz tette hasonlóvá, s kezének árnyékával oltalmazott engem. Mint a hegyes nyíl, olyanná tett, és a tegzébe rejtett. S így szólt hozzám: »A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!« De én azt mondtam: »Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet.« Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem, Így dicsővé lettem az Úr szemében, és Istenem lett az erőm.
És mondotta az Úr:
»Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. A nemzetek világosságává teszlek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.«
Ez az Isten igéje.
Iz 49,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram. (Vö. 15ab. vers.)
Előénekes: Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem.
Igazságodban ments meg, † szabadíts meg engem, * fordítsd felém füled, és siess segítségemre.
Hívek: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
E: Légy megmentő sziklám és erős váram, * ahol oltalmat nyerjek.
Mert te vagy, Istenem, erősségem és menedékem, * ragadj ki a bűnösök kezéből.
H: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
E: Te vagy reménységem, Istenem, * ifjúkorom óta, Uram, benned bízom.
Anyám méhétől te vagy támaszom, * anyám ölétől fogva védelmezőm.
H: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
E: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet egész nap.
Ifjúságom óta oktatsz engem, Istenem, * csodáidat mindmáig hirdetem.
H: Ajkam hirdeti, * igazságodat, Uram.
Zsolt 70,1-2.3-4a.5-6ab.15ab és 17

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Üdvöz légy, Királyunk! Engedelmes voltál Atyádnak: * megfeszíteni vittek, mint leölésre a szelíd bárányt. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus megjövendöli tanítványai hűtlenségét: az egyik elárulja, a másik megtagadja. 
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette:
„Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták kiről mondta ezt.
A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél?” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belé szállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!”
Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja öt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted,” Jézus ezt felelte neki: „Életedet adod értem? Bizony bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 13,21-33.36-38″

——
Görög katolikus: 

“6

Ezt mondja az Örökkévaló: „Szolgám vagy te,
    hogy Jákób törzseit helyreállítsd,
    és visszahozd Izráel maradékát.
De mindez nem elég:
    a nemzeteknek is világosságul adlak,
hogy szabadításom eljusson
    a föld minden népéhez általad.”

Ezt mondja az Örökkévaló,
    Izráel Szentje és Megváltója
az uralkodók szolgájának,
    akit az emberek lenéznek, elutasítanak,
    és a nemzetek megutálnak:
„Királyok állnak fel trónjukról előtted,
    fejedelmek borulnak le lábadnál,
az Örökkévaló kedvéért, aki hűséges,
    Izráel Szentje miatt, aki téged választott.”

Ezt mondja az Örökkévaló:
„Jókedvem idején teljesítem kérésedet,
    az üdvösség napján megsegítelek,
    megőrizlek és megvédelek.
Szövetségül adlak a nemzeteknek,
    hogy állítsd helyre a földet,
    és helyezd vissza népemet elpusztult örökségébe.
9-10 A megkötözött foglyokat bocsásd szabadon,
    a sötétben ülő rabokat hozd ki a fényre!
Bizony, kijönnek,
    és semmiben nem szenvednek hiányt,
    mint a juhnyáj.
Útközben is legelnek,
    a dombokon és hegyeken bőséges legelőt találnak.
Nem bántja őket éhség, vagy szomjúság,
    nem égeti nap heve, sem forró szél,
    mert az vezeti őket, aki könyörült rajtuk.
Bizony, friss vízforráshoz vezeti őket!”

” Az Örökkévaló megszólította Jákóbot: „Térj vissza szülőföldedre és rokonaidhoz, én pedig veled leszek!”
….
Most hát kelj föl, indulj útnak, hagyd itt ezt a földet, és térj vissza szülőföldedre!«” “
—–
—–