Címke: megvilágítás

Beavatkozásának ideje, hogy felébressze bennetek a lelkiismeretet, közel van.

Igazság Könyve:
2015. január 7. szerda, 16:30

Drága gyermekek, nektek fel kell készülnötök Fiam Tervére, hogy megváltsátok magatokat mindnyájan az Ő Szemében. Beavatkozásának ideje, hogy felébressze bennetek a lelkiismeretet, közel van.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a világon elveszett minden gyermekért, akik minden kapcsolatot megszakítottak Fiammal, bár tőlük megvonták az Igazságot. Nekik hamarosan nem lesz kétségük az Ő Létezése felől, és nektek imádkoznotok kell, hogy az emberi gőg ne férkőzzön közéjük és Isten Irgalmassága közé. Nektek különösen azokért a lelkekért kell imádkoznotok, akik nagyon sokféle módon elárulták Fiamat, hogy elegendő bátorság adassék nekik ahhoz, hogy megalázkodjanak Színe előtt, és könyörögjenek irgalomért.

Az Igazságot, drága gyermekek, amelyet az Örök Atya az Ő egyetlen Fia, Jézus Krisztusban való megnyilvánulása által adott az emberiségnek, most széttépik. Ne fogadjatok el semmi olyan tant, ami nem támogatja teljes egészében az Igazságot. Soha nem mondhatjátok azt, hogy az Igazságnak egy bizonyos része fontos, aztán pedig a többi részét megtagadjátok. Ti vagy elfogadjátok Isten Igéjét, amelyet Ő meghatározott, vagy nem. Az időnek nincs különösebb jelentősége. Ami Isten Igéje által évezredekkel ezelőtt adatott az embernek, nem változott, és nem is lehet azt megváltoztatni. Mindannak, ami Istentől származik, érintetlennek kell maradnia, független attól, hogy az mennyire nehéz. Az Isten Igéjéhez való hűség nagy erőt, kitartást és eltökélt szándékot követel.

A szeretet a módja annak, hogy hűek maradhassatok Fiamhoz, de ennek a szeretetnek feltétel nélkülinek kell lennie. Ezt az önszereteteteknek nem szabad beszennyeznie, mert akkor nem dicsőíti Istent. Ha valóban szeretitek Istent, akkor hűségesek maradtok az Igéhez. Ha azt mondjátok, hogy Fiam, Jézus Krisztus tanítványai vagytok, akkor feltétel nélkül kell követnetek az Ő Tanításait. Nem mondhatjátok, hogy szeretitek Istent, ha egymást nem szeretitek. Nem járhattok az Ő nyomdokaiban, ha nem bocsátotok meg az ellenetek vétkezőknek.

Csak ha betartjátok Isten Törvényeit, akkor léphettek be az Ő Dicsőséges Királyságába.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ti-vagy-elfogadjatok-isten-igejet-amelyet-o-meghatarozott-vagy-nem

 

———-
Igaz élet Istenben:

VÍZKERESZT
2003 január 6.

Hadd dicsérjem Istenemet jóságáért
és csodálatos tetteiért
viszonzásul mindazért, amit értünk tett,
valamint irántunk tanúsított
nagy és gyengéd irgalmáért.Ő, aki felülmúlja a magasságokat,
aki isteni erőbe öltözött,
csillogó zafírokat öltött,
sohasem hagyott el minket, a népét,
mert csont vagyunk az Ő csontjából,
test az Ő testéből
és lehelet az Ő életadó leheletéből.Miként a Szentírás írja szépségéről:”A feje színarany,
a haja pálmalevél fonat
és hollófekete.”

Szeme, mint az átlátszó türkiz tó,
és ha rád veti tekintetét,
egyetlen pillantásától
elalél a lelked,
elragadja és összetöri szívedet
sebet ejtve rajta.

Illata rendkívüli,
és amikor elhalad melletted,
a szellő megérint Urunk illatával,
ami felülmúl minden dicsőséget.
Egyedüli e párbeszéd…

Amikor kinyitja száját
és felhangzik Szava,
eláraszt a fényözön,
Napnál is ragyogóbb világosság
tölti be a mindenséget.
És életet ad mindennek.

Méltóságteljesen jár,
miként a vőlegény,
aki menyegzős koszorút visel 1,
és már láttán is örvendez lelkem,
amint elhalad mellettem,
és elolvadok fényében…

Ódád megigézett engem, virágom. És elégedett vagyok, hogy kezem műve dicsér és dicsőít engem.
Vassula, sohasem lettél volna képes dicsőíteni engem, ha nem léptem volna életedbe. Sohasem tudtad volna véghezvinni e művet, ami felülmúlja képességeidet, ha nem léptem volna életedbe.

Milyen képessége van az embernek, amit nem fölülről kapott?
Ezért, leányom, menj és hirdesd a nemzeteknek mindazt, amit érted tettem, amit láttál, és hogy miként bántam kezdetben vétkeddel és hogyan jegyeztelek el magammal kimondhatatlan módon.

Időnként meglátogatom a Földet, hogy megöntözzem pusztaságát és folyókat fakasszak, amelyek elárasztják bőségesen vízzel, hogy magot teremjen 2. Akkor akik készek betakarítani a termést, esznek belőle, javukra válik és engem fognak dicsőíteni. 3

Akik megtagadják a termés begyűjtését, noha nincs is mag, azok meghalnak…
Jelenlétem élet és világosság.
Jelenlétem remény és megmenekülés.
Lásd, hasonló vagyok a felkelő Naphoz, amely a sötétség elmúltával szétárasztja fényét, hogy világosságot adjon azoknak, akik sötétségben élnek, mint a sakál, és azoknak, akik a sötét árnyék országában élnek, abban az országban, amelyet azért borítottak sötétségbe, hogy elrejtsék bűnös tetteiket. Jelen vagyok a “pathos” napjaiban is 4, mert világi kedvtelések után siettek, amelyek nem vezetnek benneteket hozzám. Itt vagyok azonban.
Itt van a ti Istenetek szívetek kapuja előtt.
Itt vagyok ezernyi csillag fényénél is fényesebben ragyogva, ahogyan gyakran mondod, leányom, hogy fényt vessek lábatok elé és a béke útjára vezesselek benneteket.
Érted? Az én utaim nem emberi utak.

Jelenlétem világosság, és világosságom elűzi a sötétséget. A sötétség most háborút visel a világosság ellen, azt akarja, hogy kialudjon és ne adjon nektek több fényt. Olyan vagyok azonban, mint az örökké fénylő Nap, amely sohasem nyugszik le, és elárasztalak benneteket nagyszerűségemmel.

Miként már mondottam, indulj, aki királyi gazdagságomon nevelkedtél, hirdesd a nemzeteknek az országot, és azt, hogy én vagyok a ti Megmentőtök, akié minden dicsőség. Hogy én vagyok Megváltótok és senki más.

Menj és hirdesd a hamunak, változtasd őket arannyá, hogy megleljék szabadságukat bennem, aki a Világosság vagyok. Menj és mondd el, hogy egykor téged is megfogtak és kalitkába zártak, mint a galambot, de én eljöttem gyengéd irgalmamban, feltörtem a kalitkát 5 és visszaadtam szabadságodat. Megszabadítottalak az ördögtől, felkentelek homlokodra adott csókom kenetével és pecsétet tettem rád mint saját tulajdonomra…

Menj és Nevemben erősítsd, vigasztald népemet, díszítsd fel kertjeimet és mondd el nekik, milyen az, amikor az ember valóban megmenekül! Ékesítsd fel szentélyeim szívét! 6

Kegyelmem megnyilvánult előtted életed minden napján, nemzedék, és miként én beragyogom az egész emberiséget, hogy rávegyem, kössön békét velem és felebarátjával, úgy fognak ők is ragyogni egymás előtt, ha rám hallgatnak.

Vassulám, én vagyok a te Szabadítód, felvirágoztattalak téged és másokat is ezen az ódán keresztül, ahogy a rózsákat, amelyek a folyóparton nőnek, és miként a Szentírás mondja:

Adj édes tömjén illatot, virágom,
miként a liliom,
áraszd szét illatod külföldön,
énekeld a dicséret énekét
engem áldva minden isteni művemért,
és hirdesd Nevem nagyságát! 7

Ez a te feladatod. Ne félj Nevemben megtenni mindezt, mert egyesültem veled. A Szeretet van veled és melletted életed minden napján.

Legyetek egy!

  Én vagyok”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1083.html

———
Római katolikus:

2020-01-08

Január 8.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Ha szeretjük egymást, Isten bennünk él.
Szeretteim!
Ha az Isten úgy szeretett minket, (hogy egyszülött Fiát adta értünk), nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk
marad az Isten és a szeretete tökéletes lesz bennünk.
Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő pedig bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Mi láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút, a világ Üdvözítőjét. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban az Isten benne
marad, és ő is az Istenben.
Megismertük a szeretetet, amelyet Isten helyezett belénk, és hittünk benne: Az Isten szeretet, és aki
megmarad a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten őbenne.
Isten szeretete akkor lesz tökéletes bennünk, amikor már bizalommal gondolunk az ítélet n
apjára, mert amilyen ő, olyanok vagyunk mi is e világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki fél, az még nem tökéletes a szeretetben.
Ez az isten igéje.  

1Jn 4,11-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete! (Vö. 11. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak: * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete!
E: Tarzis és a szigetek királyai ajándékokat hoznak, * Arábia és Sába királyai adományokkal közelednek.
Minden király leborul előtte, * és minden nép neki szolgál.
H: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete!
E: Megszabadítja a szegényt, amikor kiált hozzá, * a nyomorultat, akin nem segít senki.
Kíméli a kicsinyt és gyengét, * a szegényeket megsegíti.
H: Hódoljon előtted, Istenünk, * a föld minden nemzete!
Zsolt 71,2.10-11.12-13

ALLELUJA
Dicsőség neked, Krisztus, akit hirdettek a pogány népeknek! * Dicsőség neked, Krisztus, akiben hittek világszerte! Vö. 1Tim 3,16 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus a vízen jár.
Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget.
Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett, A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek.
Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek.” Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,45-52

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-08


2015. január 6. kedd 19:30

A gonosz ravaszsága meghaladja felfogóképességeteket. Ő még a hitükben legerősebbeket is meg fogja győzni arról, hogy bántsanak meg Engem súlyos bűnnel, a kicsinyhitűeket pedig egyre jobban bele fogja kergetni a kétségbeesés mélységeibe. Senki sincs biztonságban a Sátánnal szemben; ha nem imádkoztok Irgalmamért, és nem ajánljátok fel személyes áldozataitokat Nekem, akkor a lelkek pusztítása megnövekszik. …

https://masodikeljovetel.hu/nelkulem-az-egesz-emberi-nem-folott-test-es-lelek-halala-gyozedelmeskedne

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus Krisztus áldozata tökéletessé tesz

10 A Törvényben az eljövendő áldásoknak csupán az árnyéka van meg, nem pedig maguk a valóságos dolgok. Ez vonatkozik azokra az áldozatokra is, amelyeket a Törvény szerint évente újra meg újra be kell mutatni Istennek, mert ezek az áldozatok sohasem tudják tökéletessé tenni azokat, akik ilyen módon közelednek Istenhez. Hiszen, ha a Törvény tökéletessé tette volna őket, már régen abbahagyták volna az áldozatokat! Akkor ugyanis azok, akik az áldozatokat bemutatták, egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem lenne többé bűntudatuk.

De nem ez a helyzet! Éppen ellenkezőleg: az évente bemutatott áldozatok folyton a bűnre emlékeztetnek, mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje az emberek bűneit!

Ezért mondta Krisztus, amikor bejött a világba:

„Istenem, nem kívántad a bűnért való áldozatokat,
    sem a hálaáldozatokat,
    hanem testet alkottál nekem.
Nem lelted örömödet az égőáldozatokban,
    sem a vétekért való áldozatokban.
Ezért azt mondtam: Itt vagyok én, Istenem!
    Azért jöttem, hogy véghezvigyem akaratodat,
    úgy, ahogy a könyvtekercsben meg van írva rólam.”[a]

Tehát először azt mondja: „Nem kívántad a bűnért való áldozatokat, sem a hálaáldozatokat. Nem lelted örömödet az égőáldozatokban, sem a vétekért való áldozatokban.” (Pedig a Törvény szerint ezeket az áldozatokat kellett bemutatni.) Azután pedig így szól: „Itt vagyok én, Istenem! Azért jöttem, hogy véghezvigyem akaratodat.” Ez azt jelenti, hogy Isten megszünteti az áldozatok régi rendjét, és ugyanakkor új rendet vezet be. 10 Jézus Krisztus valóban véghezvitte mindazt, amit Isten akart. Bennünket pedig Istennek ez az akarata tett az ő számára különválasztott, szent néppé. Ez Jézus testének egyszeri feláldozása által történt meg, amely mindörökké érvényes.

11 Izráelben a papok minden nap szolgálatban álltak, és elvégezték a Törvény által előírt kötelességüket. Újra és újra bemutatták ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem tudták eltörölni a bűnöket. 12 Ezzel ellentétben Krisztus csak egyetlenegy — örökre érvényes — áldozatot mutatott be a bűnökért, majd leült Isten jobbján, 13 és már csak arra vár, hogy ellenségeit az Atya-Isten legyőzze és Krisztus hatalma alá kényszerítse. 14 Mert Krisztus ezzel az egyetlenegy áldozatával örökre tökéletessé tette azokat, akiket Isten számára különválasztott.

15 Ugyanezt mondja nekünk a Szent Szellem is:

16 „Ilyen Szövetséget[b] fogok kötni velük
azok után a napok után,
    — mondja az Örökkévaló —:
törvényeimet a szívükbe vésem,
    és beírom az értelmükbe.”[c]

17 Azután pedig ezt mondja:

„Többé nem fogok visszaemlékezni
    bűneikre és gonoszságaikra.”[d]

18 Ha pedig Isten végérvényesen megbocsátotta a bűnöket, akkor többé nincs szükség újabb bűnért való áldozatra!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+10:1-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus prófétál az utolsó időkről

Jézus tanítványai a Templomról beszélgettek. Dicsérték, hogy milyen gyönyörű, hogy milyen hatalmas és szép kövekből épült, és milyen sok fogadalmi ajándékkal van díszítve. Ekkor Jézus ezt mondta:

„Eljön az idő, amikor mindabból, amit most csodáltok, kő kövön nem marad! Bizony, porig fogják rombolni az egészet!”

A tanítványok megkérdezték: „Mester, mikor fog ez megtörténni? Milyen jel fogja mutatni, hogy mindezeknek be kell teljesülniük?”

Ő pedig így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják, hogy én vagyok a Messiás; meg azt is, hogy közel van az idő. De ti ne kövessétek őket!

Amikor pedig háborúkról, lázadásokról és zavargásokról hallotok, meg ne rémüljetek, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de a vég nem azonnal következik ezek után.”

10 Azután így folytatta: „Egyik nép rátámad a másikra, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. 11 Pusztító erejű földrengések lesznek. Egyes helyeken éhínség támad, és halálos, járványos betegségek fognak pusztítani. Az égben pedig félelmetes és csodálatos jelek látszanak majd.

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.”

Prófécia Jeruzsálem lerombolásáról

20 „Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadseregek veszik körül, akkor tudjátok meg, hogy közel van a pusztulása. 21 Akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe. Akik a városban vannak, menjenek ki onnan, akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be a városba, 22 mert azok az isteni igazságszolgáltatás napjai lesznek. Akkor teljesednek be mindazok, amelyek az Írásban fel vannak jegyezve. 23 Jaj a gyermeket váró asszonyoknak és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy nyomorúság lesz ezen a földön, és súlyos harag nehezedik erre a népre! 24 Egy részüket fegyverrel ölik meg, más részüket fogságba viszik, szerte a világon minden nép közé. Jeruzsálemet pedig letapossák, és megszállják az Izráelen kívüli népek, s ez mindaddig így is marad, ameddig le nem telik az ő idejük.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A5-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/01/08

 

2015. január 6. kedd 19:30

Drága szeretett leányom, amikor egy ember hátat fordít Nekem, Én sírok nagy bánatomban, de türelmes és megbocsátó Vagyok. Amikor elutasítja Igémet, és többé már nem mutat szeretetet mások iránt, ahogyan azt tennie kellene – ha a nyomaimban járna -, akkor ez nagy fájdalmat okoz Nekem. Mégis, Én türelmes Vagyok abban a reményben, hogy vissza fog térni Hozzám. És ezért van az, hogy amikor az ember lelkeket lop Tőlem, és az örök sötétségbe vezeti őket, akkor nagyon dühös Vagyok, és nagy büntetést fogok rá kiszabni. A büntetés történhet szenvedés formájában, amely – ha szerencséje van, és amennyiben a sorsát alázattal elfogadja – megmentheti őt.”

https://masodikeljovetel.hu/nelkulem-az-egesz-emberi-nem-folott-test-es-lelek-halala-gyozedelmeskedne

2020-2029 Predictions: When is WORMWOOD Asteroid Impact / RAPTURE / Third Temple / END TIME Signs?

Üdvösség Anyja: Ti vagy elfogadjátok Isten Igéjét, amelyet Ő meghatározott, vagy nem

Igazság Könyve:
2015. január 7. szerda, 16:30

Drága gyermekek, nektek fel kell készülnötök Fiam Tervére, hogy megváltsátok magatokat mindnyájan az Ő Szemében. Beavatkozásának ideje, hogy felébressze bennetek a lelkiismeretet, közel van.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a világon elveszett minden gyermekért, akik minden kapcsolatot megszakítottak Fiammal, bár tőlük megvonták az Igazságot. Nekik hamarosan nem lesz kétségük az Ő Létezése felől, és nektek imádkoznotok kell, hogy az emberi gőg ne férkőzzön közéjük és Isten Irgalmassága közé. Nektek különösen azokért a lelkekért kell imádkoznotok, akik nagyon sokféle módon elárulták Fiamat, hogy elegendő bátorság adassék nekik ahhoz, hogy megalázkodjanak Színe előtt, és könyörögjenek irgalomért.  

Az Igazságot, drága gyermekek, amelyet az Örök Atya az Ő egyetlen Fia, Jézus Krisztusban való megnyilvánulása által adott az emberiségnek, most széttépik. Ne fogadjatok el semmi olyan tant, ami nem támogatja teljes egészében az Igazságot. Soha nem mondhatjátok azt, hogy az Igazságnak egy bizonyos része fontos, aztán pedig a többi részét megtagadjátok. Ti vagy elfogadjátok Isten Igéjét, amelyet Ő meghatározott, vagy nem. Az időnek nincs különösebb jelentősége. Ami Isten Igéje által évezredekkel ezelőtt adatott az embernek, nem változott, és nem is lehet azt megváltoztatni. Mindannak, ami Istentől származik, érintetlennek kell maradnia, független attól, hogy az mennyire nehéz. Az Isten Igéjéhez való hűség nagy erőt, kitartást és eltökélt szándékot követel.

A szeretet a módja annak, hogy hűek maradhassatok Fiamhoz, de ennek a szeretetnek feltétel nélkülinek kell lennie. Ezt az önszereteteteknek nem szabad beszennyeznie, mert akkor nem dicsőíti Istent. Ha valóban szeretitek Istent, akkor hűségesek maradtok az Igéhez. Ha azt mondjátok, hogy Fiam, Jézus Krisztus tanítványai vagytok, akkor feltétel nélkül kell követnetek az Ő Tanításait. Nem mondhatjátok, hogy szeretitek Istent, ha egymást nem szeretitek. Nem járhattok az Ő nyomdokaiban, ha nem bocsátotok meg az ellenetek vétkezőknek.

Csak ha betartjátok Isten Törvényeit, akkor léphettek be az Ő Dicsőséges Királyságába.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ti-vagy-elfogadjatok-isten-igejet-amelyet-o-meghatarozott-vagy-nem

 

2015. január 6. kedd 19:30

Drága szeretett leányom, amikor egy ember hátat fordít Nekem, Én sírok nagy bánatomban, de türelmes és megbocsátó Vagyok. Amikor elutasítja Igémet, és többé már nem mutat szeretetet mások iránt, ahogyan azt tennie kellene – ha a nyomaimban járna -, akkor ez nagy fájdalmat okoz Nekem. Mégis, Én türelmes Vagyok abban a reményben, hogy vissza fog térni Hozzám. És ezért van az, hogy amikor az ember lelkeket lop Tőlem, és az örök sötétségbe vezeti őket, akkor nagyon dühös Vagyok, és nagy büntetést fogok rá kiszabni. A büntetés történhet szenvedés formájában, amely – ha szerencséje van, és amennyiben a sorsát alázattal elfogadja – megmentheti őt.

A  gonosz ravaszsága meghaladja felfogóképességeteket. Ő még a hitükben legerősebbeket is meg fogja győzni arról, hogy bántsanak meg Engem súlyos bűnnel, a kicsinyhitűeket pedig egyre jobban bele fogja kergetni a kétségbeesés mélységeibe. Senki sincs biztonságban a Sátánnal szemben; ha nem imádkoztok Irgalmamért, és nem ajánljátok fel személyes áldozataitokat Nekem, akkor a lelkek pusztítása megnövekszik.  ,,,”

https://masodikeljovetel.hu/nelkulem-az-egesz-emberi-nem-folott-test-es-lelek-halala-gyozedelmeskedne


———-

Igaz élet Istenben:

IMÁDJ ÉS SZERESS ENGEM AZ OLTÁRISZENTSÉGBEN!
1989. december 29.  

Béke legyen veled! Imádj és szeress engem Oltáriszentségemben! Úgy jöjj, és úgy fogadj engem áldozatomban, mint a szeplőtlen bárány. Tisztán kell hozzám jönnöd! Ha felismernéd, miként vagyok jelen Testben és Vérben, melyek által örök megváltást szereztem mindannyiotoknak, mindig szeplőtelenül és tisztelettel közelednél hozzám. Végtelen szeretetemben tökéletes áldozatként ajánlottam fel magamat, hogy minden embert megtisztítsak a bűntől. Azt akarom, hogy tökéletesen értsétek meg ezt az áldozatot! Igen!
Bátorítani akarlak, meg akarom értetni veletek, hogy mi az, amit felkínálok nektek, és ezáltal a szeretet viszonzására indítsalak benneteket. Ez az áldozat a megszentelődésre, az istenségbe 1 vezethet benneteket. Gyermekem, ez az áldozat betöltheti benned szándékomat, és örök tökéletességre vezethet.
Kedvesem, áldozatom örökös, és te, akit Lelkem szeret, vedd magadhoz minden nap! E szent pillanatban angyalok sereglettek szentélyembe minden angyali karból. Készen állnak, hogy találkozzanak velem, Istenükkel. Arcra borulnak előttem, imádnak és vigasztalják Szívemet, és ti, akik arra készültök, hogy magatokhoz vegyetek, ti nem akartok imádni engem? Nem akartok imádni? Legyetek szent jelenlétem tudatában, ne aludjatok jelenlétemben, ne engedjétek, hogy lelketek máshol kószáljon jelenlétemben!
Vajon a Golgotán, keresztem lábánál is közömbösek maradtatok volna? Szeretteim, vajon mit éreztetek volna, ha ott lettetek volna keresztre feszítésemnél a hegyen? Ott is csak jelentéktelen napi eseményekkel foglalkozott volna lelketek? Vagy arcra borultatok volna keresztem lábánál, és engem, Isteneteket imádtatok volna? Értetek haltam meg a kereszten, nem törődtem a szenvedéssel, amelyet el kellett viselnem. Tudtatok volna akkor és ott is figyelmetlenek és részvétlenek maradni áldozatom előtt? Tabernákulumomban is úgy vagyok jelen, ahogy szent keresztemen , amelyre felszögeztek.
Jöjjetek hozzám, és értsétek meg, kit fogadtok, és ki az, aki veletek egyesül, ki tisztít meg benneteket, hogy örök életet adjon nektek!
Leányom, légy olyan türelmes, mint én! Jöjj, pihenj meg Szentséges Szívemben, és engedd, hogy én a tiedben pihenjek meg! A Szeretet szeret téged !

“Ó Jézus Krisztus, Urunk és Szabadítónk,
Te azt ígérted, hogy mindenkor velünk lakozol.
Te valóban meghívtál minden keresztényt,
hogy közeledjen Hozzád,
és részesüljön Testedből és Véredből.
De bűneink megosztottak minket,
és már nincs elég erőnk,
hogy együtt ehessünk Oltáriszentségedből.
Megvalljuk, hogy ez a mi bűnünk.
Kérünk Téged,
bocsáss meg és segíts,
hogy akaratod szerint
szolgáljuk a kiengesztelődést.
Gyújtsd lángra szívünket
a Szentlélek tüzével!
Add meg nekünk a bölcsesség és a hit lelkét,
a bátorság és a türelem lelkét,
az alázat és az állhatatosság lelkét,
a szeretet és a bűnbánat lelkét
a Boldogságos Istenszülő
és minden szent imája által!
Amen.
(Szergej Bulgakov testvér imája.
)”

2015. január 6. kedd 19:30

Az emberek egymás iránti szeretete még soha nem volt ennyire gyenge, mint most. A világban élő lelkek közül senki sem védett a Sátán befolyásával szemben. Azok, akik tévesen azt hiszik, hogy Kegyeimet élvezik, de másokkal kíméletlenül bánnak, érezni fogják Kezem súlyát. Türelmem lassan elfogy, Szívem elnehezül, és a Vágyam, hogy megmentsem azokat, akik megpróbálnak másokat elpusztítani, ellankad.”

https://masodikeljovetel.hu/nelkulem-az-egesz-emberi-nem-folott-test-es-lelek-halala-gyozedelmeskedne

 
 
———
Római katolikus:

2020-01-07

január 7.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől valók-e!
Szeretteim!
Bármit kérünk Istentől, megkapjuk tőle,
ha megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves előtte. Az ő parancsa pedig az, hogy higgyünk Fiában, Jézus Krisztusban, és szeressük egymást. Így parancsolta nekünk. Aki megtartja parancsait, Istenben él, és Isten őbenne. Azt, hogy ő bennünk él, a Lélektől tudjuk, akit tőle kaptunk.
Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől valók-e! Mert sok hamis próféta lépett föl a világban.
Az Istentől való lélek erről ismerhető fel: minden lélek, amely azt vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől való. De minden olyan lélek, amely nem ezt vallja Jézusról, nem Istentől való. Ez az
antikrisztus szelleme, akiről hallottátok, hogy eljön, sőt már a világban is van.
Gyermekeim, ti Istentől vagytok, és győzedelmeskedtetek az antikrisztuson, mert a bennetek lakó (Isten) hatalmasabb, mint e világ szellemei. Ezek e világból valók, azért is beszélnek a világról, és hallgat rájuk a világ.
Mi Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki nem Istentől van, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az
igazság szellemét és a hamisság szellemét.
Ez az Isten igéje.

1Jn 3,22-4,6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örökségül adom néked * a föld minden nemzetét. (8a. vers. – 7 b. tónus)
Előénekes: Az Úr végzését hirdetem, † ő így szólt hozzám: * „A Fiam vagy nekem, ma adtam néked életet.”
Hívek: Örökségül adom néked * a föld minden nemzetét.
E: „Kérd tőlem örökségül, és neked adom a népeket, * az egész földkerekség lesz a birtokod.”
H: Örökségül adom néked * a föld minden nemzetét.
E: Királyok, tehát bölcsek legyetek, * Föld bírái, értsétek intésemet.
Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, * hódoljatok előtte rettegéssel!
H: Örökségül adom néked * a föld minden nemzetét.
Zsolt 2,7-8.10-11

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A Messiás működésével elközelgett az Isten országa.
Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája:
A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.”
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!”
Bejárta egész Galíleát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is –, és ő mind meggyógyította őket.
Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 4,12-17.23-25″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-07


————

Ortodox (Görög keleti): 

Ezzel pedig azt mutatja meg a Szent Szellem, hogy amíg ez a Szent Sátor áll, addig nem nyílik meg az út a Szentek Szentjébe.

Isten tiszteletének ez a rendje egyúttal példázat is, amely a mostani időre is vonatkozik. Azt jelenti, hogy a Szent Sátor rendje szerinti ajándékok és áldozatok nem képesek megtisztítani a résztvevők lelkiismeretét. 10 Ezekben a szertartásokban ugyanis csak ételek, italok, különböző mosakodások, meg egyéb külsőséges dolgok szerepeltek. Ezek csak kívülről érintik az ember testét, de a belsejét nem tisztítják meg. A szertartásokat Isten csak arra az időre adta, amíg el nem jött a teljes megújítás ideje és az új rend.

Az Új Szövetség rendje

11 Ez az idő pedig most van, hiszen már Krisztus lett a Főpapunk! Ő azoknak az új áldásoknak a Főpapja, amelyek már elérkeztek hozzánk. De nem a földi sátorba ment be, hanem nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem emberek építettek, és nem ebből a földi világból való.

12 Nem is a bakok vagy bikák vérét vitte be, hanem a saját vérét, amikor a Mennyben bement a Szentek Szentjébe. Csak egyszer ment be, de örökre ott is marad — s ezzel örökké tartó megváltást szerzett nekünk.

13 A régi rend szerint a bakok és bikák vérével és a vörös tehén hamujából készült tisztító vízzel szellemileg meg tudták tisztítani az embereket. 14 Akkor viszont Krisztus vére mennyivel inkább meg tudja tisztítani a lelkiismeretünket a halott tettektől — hogy azután az élő Istent szolgáljuk! Hiszen Jézus Krisztus tökéletes áldozatként ajánlotta fel magát Istennek az örökkévaló Szent Szellem által.

15 Krisztus Új Szövetséget kötött velünk. Azért halt meg, hogy az embereket megszabadítsa a bűnöktől, amelyeket a Régi Szövetség idején követtek el, de azért is, hogy azok, akiket Isten elhívott, megkapják örökkévaló örökségüket, amelyet Isten ígért nekik.

16 Egy végrendelet esetén először meg kell bizonyosodni arról, hogy a rendelkező meghalt. 17 A végrendelet[a] ugyanis csak ekkor lép életbe. Ameddig a végrendelkező él, addig a végrendelet nem érvényes. 18 Hasonló a helyzet itt is. Ezért nem lépett életbe a Régi Szövetség sem a vér, vagyis az áldozat halála nélkül. 19 Mózes előbb az egész népnek elmondta a Törvény minden rendelkezését. Azután vette a bikák és bakok vérét, meg vizet, vörös gyapjút és izsópot, és ráhintette a vért a Törvény könyvére és az egész népre. 20 Azt mondta: „Ez a vér teszi érvényessé a Szövetséget, amelyet Isten parancsolt nektek.”[b] 21 Ugyanígy vérrel hintette be a Szent Sátrat, és azokat a dolgokat, amelyeket a papok használtak. 22 A Törvény parancsai szerint szinte mindent vérrel kell „megtisztítani”, és a vér kiontása nélkül nincs lehetőség a bűnök megbocsátására.

Jézus Krisztus véglegesen leszámolt a bűnnel

23 A Szent Sátor és a régi szertartások csupán hasonlítanak azokra a valódi dolgokra, amelyek a Mennyben vannak. A Földön azokra az áldozatokra volt szükség, amelyekről az előbb beszéltünk, hogy általuk megtisztítsák a földi dolgokat. A Mennyben lévő valóságos dolgok azonban ennél különb áldozatot kívánnak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+9%3A8-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A12-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az efezusi tanítványokra is leszáll a Szent Szellem

19 Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál más városokat látogatott meg, majd Efezusba érkezett. Itt találkozott néhány tanítvánnyal. Megkérdezte tőlük: „Megkaptátok-e a Szent Szellemet, amikor hívők lettetek?”

De ők így válaszoltak: „Nem, de még csak nem is hallottunk a Szent Szellemről!”

Ekkor Pál megkérdezte: „Hát akkor hogyan merítettek be titeket?”

Mire ők azt mondták: „Úgy, ahogyan Bemerítő János tanította a bemerítkezést.”

„János azért merítette be az embereket, hogy ilyen módon fejezzék ki, hogy őszintén Istenhez akarnak fordulni. Azt is mondta nekik, hogy higgyenek abban, aki majd ő utána fog jönni, vagyis Jézusban” — mondta Pál.

Amikor a tanítványok ezt meghallották, bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe. Amikor Pál rájuk tette a kezét, a Szent Szellem leszállt a tanítványokra, akik kezdtek más nyelveken szólni és prófétálni. A tanítványoknak ez a csoportja tizenkét férfiból állt.

Pál ezután elment a zsinagógába. Ott bátran beszélt a zsidóknak Isten királyi uralmáról. Sokat vitatkozott velük három hónapon keresztül, és próbálta meggyőzni őket. 9-10 Közülük néhányan makacsul ellenkeztek, és nem fogadták el, amit mondott. Sőt, az egész zsinagógai közösség előtt gyalázták és rossz hírét keltették az Úr Útjának.[a]

Pál Efezusban tanít

Ekkor Pál szakított a zsinagógai közösséggel, de magával vitte azokat, akik Jézus tanítványai lettek. Őket azután két éven keresztül minden nap tanította egy Tirannosz nevű férfi iskolájában. Ennek az lett az eredménye, hogy a Kis-Ázsiában élő zsidók és nem zsidók mindenhol hallották és megismerték Isten üzenetét. 11 Isten pedig különleges csodákat tett Pálon keresztül. 12 Az emberek elvitték, és ráhelyezték a betegekre azokat a kendőket és ruhadarabokat, amelyeket Pál a testén viselt. A betegek pedig meggyógyultak, és a gonosz szellemek kimentek belőlük.

Jézust a gonosz szellemek is ismerik

13 Arra járt néhány zsidó, akik ördögűzéssel foglalkoztak. Elkezdték az Úr Jézus nevét erre a célra használni. Azt mondták a gonosz szellemeknek: „Annak a Jézusnak a nevében parancsolunk nektek, akiről Pál beszél!” 14 Ezt tette egy zsidó főpap, bizonyos Szkéva hét fia is.

15 De egyszer a gonosz szellem így feleselt vissza ezeknek a zsidóknak: „Jézust ismerem, Pálról is hallottam, de kik vagytok ti?”

16 Akkor az az ember, akiben a gonosz szellem volt, a zsidó ördögűzőkre ugrott, megverte őket, és még a ruhát is letépte róluk. Erősebb volt, mint ők együttesen — olyannyira, hogy azok meztelenül és sebesülten rohantak ki a házból.

17 Ezt mindenki megtudta, aki csak Efezusban lakott, zsidók és görögök egyaránt. Félelem fogta el őket, és még jobban tisztelték az Úr Jézus nevét. 18 A hívők közül sokan nyilvánosan megvallották bűnös tetteiket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+19%3A1-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–

https://oca.org/readings/daily/2020/01/07