Címke: megszállottság

Isten, az Atya: Ne legyen egyetlen olyan ember sem köztetek, akinek nincs tudomása Igazságszolgáltatásomról

Igazság Könyve:

2014. november 5. szerda 13:30

Drága lányom, szeressetek Engem és tudjátok meg, hogy Én szeretem és gondját viselem minden gyermekemnek. Azonban azt is tudnotok kell, hogy Igazságszolgáltatásomtól tartanotok kell. Ne legyen egyetlen olyan ember sem köztetek, akinek nincs tudomása Igazságszolgáltatásomról, mert az úgy fog elszabadulni, mint egy félelmetes vihar, mely el fogja söpörni azok lelkét, akik visszautasítják Irgalmamat.

Haragom sokak számára ismeretlen, de tudnotok kell a következőket: Ha egy ember, aki ismer Engem, káromolja a Szentlelket, Én soha nem fogok tudni neki megbocsátani. Semmi sem tudja, és nem is fogja megváltoztatni ezt a tényt, mivel az ilyen ember már döntött a saját sorsa felett, ezért a megbékélés nem lehetséges. Annak az embernek, aki Színem elé járul, és megpróbálja megindokolni az élet kioltását, tudnia kell, hogy az ő életét Én fogom kioltani. Ha valaki eladja a lelkét a Sátánnak, Én azt nem tudom visszavenni, mivel ő már eggyé vált a gonosszal. Amikor egy ember, aki Fiam, Jézus Krisztus Nevében beszél, elpusztítja az Enyéim lelkét, örökre félre fogom őt dobni. Féljétek most Haragomat, mert Én minden olyan lelket meg fogok büntetni, aki a végsőkig dacol Akaratommal.

Nem szabad félnetek Fiam Második Eljövetelétől, mert számotokra az egy Ajándék. Nektek nem szabad félnetek semmilyen szenvedéstől, amelyet minden valószínűséggel nektek is el kell viselnetek a nagy nap előtt, mert az rövidéletű lesz. Csak azokért a lelkekért aggódjatok, akiket nem tudok megmenteni, és akik egyáltalán nem fognak arra vágyni, hogy megmentsék magukat. Ők azok a lelkek, akik tudják, hogy Létezem, de akik Helyettem inkább ellenségeim mellett döntenek.

Én többféle módon fogok beavatkozni, hogy megmentsem azokat, akik egyáltalán nem ismernek Engem. Meztelenre vetkőztetem azokat a lelkeket, akik bármelyik Általam hozott Törvénnyel dacolnak, és a Pokol meg a Tisztítótűz kínjait fogják elviselni már itt, ezen a Földön. Ennek köszönhetően megtisztulnak majd, és hálásak lesznek Nekem az Irgalomért, amelyet most kinyilvánítok számukra. Sokkal jobb, ha ezt most viselik el, mintsem hogy örökre együtt szenvedjenek a gonosszal. Nektek sosem szabad megkérdőjeleznetek Útjaimat, mert Én mindent gyermekeim javára teszek, hogy Velem lehessenek egy Dicsőséges Örök Életen át.

Büntetésem, amellyel az embert kell sújtanom, fáj Nekem. Szétszakítja a Szívemet, de erre szükség van. Mindez a szenvedés hamarosan el lesz felejtve, és a világosság el fogja pusztítani a sötétséget. A sötétség többé már nem fogja gyermekeimre szórni szörnyű átkát. Azért mondom ezt nektek, mert az ördög megtévesztése által szörnyű sötétségbe lettetek vezetve. Ha a következményekről nem tájékoztatnálak benneteket, nem lenne jövőtök Új Paradicsomomban.

Milyen gyorsan feledésbe merült még az emléke is a Tízparancsolatomnak! Ó, milyen gyorsan elesik az ember a Kegyelemtől, amikor nem sikerül neki Igém szerint élnie.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-ne-legyen-egyetlen-olyan-ember-sem-koztetek-akinek-nincs-tudomasa

 
 

2014. november 4. kedd, 16:33

Drága szeretett leányom, a Jelenések Könyve * ki lett nyitva, s annak most minden része kinyilvánításra kerül a világ számára. …

https://masodikeljovetel.hu/mihelyt-zurzavar-belep-egyhazamba-viszalyt-teremt-de-tudnotok-kell-hogy-ennek-nem-isten-az-okozoja


* “

Az utolsó hét csapás

16.1 Ezután erős hangot hallottam a templom szentélyéből.[a] Ezt mondta a hét angyalnak: „Menjetek és öntsétek ki a Földre az Isten haragjával teli hét poharat!”

Az első angyal megindult, és kiöntötte a Földre az első poharat. Ekkor szörnyű és fájdalmas fekélyek támadtak azokon az embereken, akik a Szörnyeteg jelét viselték, és annak bálványszobrát imádták.

A második angyal a tengerre öntötte ki a poharát. Ekkor a tenger vize olyan lett, mint a halott vére, és a tengerben minden élőlény elpusztult.

A harmadik angyal a folyókra és a forrásokra öntötte ki a poharát. Ekkor azoknak vize mind vérré változott. Hallottam, hogy a vizek angyala ezt mondja:

Igazságosan ítéltél, te Szent,
    aki vagy, és aki mindig voltál!
Mivel szent népedet és a prófétákat gyilkolták,
    és vérüket a földre ontották,
most vért adtál inni gyilkosaiknak,
    mert ezt érdemlik.”

….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Revelation+16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

ISTENSÉGEM ÁTALAKÍT BENNETEKET
Rhodos,1988. július 11.(Nehéz egyedül maradnom és írnom, túl sok ember van körülöttem.)Ó leányom, én, az Úr szeretlek, jöjj, ajánlj fel nekem mindent, amid van, még rosszaságodat is, és én jóra fordítom. Én az Úr, Isten vagyok, és istenségem mindent át tud alakítani, amit nekem felajánlanak. Megtisztítok minden egyes tettet, tisztaságommal mindent át tudok alakítani. Vassula, gyakrabban vonulj vissza, jöjj hozzám, ha csak egy rövid időre is!

AJÁNLD FEL NEKEM AKARATODAT! A SZERETET SZERETETKÉNT TÉR VISSZA

Rhodos,1988. július 11.

(Megkérdeztem Jézust, hogy melyek az első lépések, amelyeket az egyesülés megkezdéséhez a római katolikusoknak és az orthodoxoknak meg kell tenniük.)

Az én békémet adom neked.

Felajánlom Neked akaratomat.

Légy csendben és figyelj! Ajánld fel nekem akaratodat, hadd ujjongjon Szívem örömében! Szerezz örömet Istenednek! Növeld örömömet, légy gyönyörűségére ennek a forró Szívnek! Ajánld fel nekem akaratodat! Atyádnak ajánlod, aki megteremtett téged. Jöjj, felelek neked. Testvéreidnek meg kell érteniük és el kell hinniük, hogy én, az Úr akarlak titeket egyesíteni. Testvéreidnek el kell hinniük, hogy téged használlak fel, mint írótáblát, hogy leírjam kívánságaimat. Mindannyiuknak le kell szállniuk azokról a magas székekről, amelyeket maguknak készítettek. Az én egykori Egyházam tiszta volt, alázatos, és szeretettel teli. Mai Egyházamat úgy átalakították, hogy egy seregnyi trónhoz hasonlít. Mindannyiuknak le kell szállniuk azokról a magas székekről, és követniük kell az új parancsot, 1 amelyet adtam nekik. Szeretem gyermekeimet, azok a káinok távolították el őket, azok tették házamat pusztasággá, ahol most csak tövis és tüskés bozót nő. Vassula, az idő egészen közel van, eljövetelem hamarosan bekövetkezik, a Szeretet Szeretetként tér vissza hozzátok. A Szeretet szeret téged! Ne kutasd, hogy miért választottalak téged üzenetem leírására. Egyedül csak azt értsd meg, hogy jobban megdicsőülök azáltal, hogy egy semmit választottam a “Béke és Szeretet” üzenete számára. Mert minél kisebb vagy te, annál nagyobb vagyok én; minél jelentéktelenebb vagy, annál szívesebben hajolok föléd, hogy elérjelek. Légy semmi, és ezáltal engedd meg Lelkemnek, hogy benned lélegezzék. Válj teljesen semmivé, hogy csak engem lássanak. Örvendeztess meg engem, lélek! Add át magad, gyakran ajánld fel nekem akaratodat! A Szeretetnek adod át magad.   Mi ketten? ”

 
 
 
 

2014. november 3. hétfő, 23:50

….

Jelenleg egy olyan terv van kibontakozóban, amellyel milliókat ösztönöznek arra, hogy megrövidítsék az emberi életet – úgy a test, mint a lélek életét. Amennyiben egy ilyen cselekedet készséges résztvevőivé váltok, mely beszennyezi az emberi élet sérthetetlenségét, nem lesz életetek – főleg nem Örök Életetek-, és az üdvösség nem lehet, és nem is lesz a tietek.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-eutanazia-egy-iszonyatos-cselekmeny-az-en-szememben

 
 
 
———
Római katolikus:
11-05Szent Imre herceg

Vagy:
OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Az élet igazi értékét nem a hosszú, hanem a feddhetetlen tiszta élet adja.
Az igaz ember akkor is elnyeri a teljes boldogságot, ha fiatalon ragadja el a halál. Az emberi élet értékét ugyanis nem a
hosszú öregkor adja meg, és nem az évek számával mérik érdemét.
A lelki bölcsesség az igazi ősz haj: a feddhetetlen tiszta élet az igazi öregség. Az Isten kedvét találta benne: szerette és magához vette őt a bűnösök közül, akiknek körében élt. Kiragadta őt közülük, hogy a gonoszság meg ne rontsa gondolkodását, és a hamisság meg ne fertőzze lelkületét. A bűnös élet káprázata ugyanis elvakít, hogy ne lássuk a jót; a szenvedély szédülete elsodorja az ártatlan lelket. Fiatalon halt meg, mégis teljes életpályát futott be. Lelke kedves volt az Isten előtt, azért sietve kimentette őt a bűnösök közül. Az emberek látják ezt, de nem értik, és szívükben sem érzik, hogy Isten jóságos és irgalmas szentjeihez, és választottainak életére gondot visel. Az elhunyt igaz elítéli az életben maradt gonoszokat. A hamar tökéletessé lett ifjúkor pedig a bűnös életét. Látják ugyanis a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle az Úr, és miért helyezte őt az Úr biztonságba.
Ez az Isten igéje.

Bölcs 4,7-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én Uram, Istenem, * taníts meg tetszésed szerint élnem! (12b. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Hogyan tisztíthatja meg útját az ifjú? * Úgy, hogy megtartja tanításodat.
Egész szívemből téged kereslek, * ne engedd, hogy parancsaidtól eltérjek.
Hívek: Én Uram, Istenem, * taníts meg tetszésed szerint élnem!
E: Szívem mélyére rejtem szavadat, * nehogy vétkezzem ellened.
Áldott vagy, Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
H: Én Uram, Istenem, * taníts meg tetszésed szerint élnem!
E: Elsorolom ajkammal * szádnak minden rendelését.
Végzéseid útján nagyobb örömre találok, * mint bármilyen gazdagságban.
H: Én Uram, Istenem, * taníts meg tetszésed szerint élnem!
Zsolt 118,9.10.11.12.13.14

Vagy:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Isten arra rendelt minket, hogy Fiának képmását öltsük magunkra.
Testvéreim!
Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Akiket ugyanis előre ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra. Így lesz ő elsőszülött a sok testvér között.
Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat igazzá tette, akiket pedig igazzá tett, azokat meg is dicsőítette.
Ez az Isten igéje.
Róm 8,28-30

ALLELUJA
Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok. Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Álljatok mindig készen!
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.
Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,35-40″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-05

2014. november 2. vasárnap, 17:20

Én egy olyan időpontban jövök, amikor a legkevésbé számítotok arra, és nektek addig imádkoznotok, imádkoznotok és imádkoznotok kell azokért, akik nem ismernek Engem, valamint azokért is, akik bár ismernek, de mégsem hajlandók tudomásul venni azt, hogy Én Ki Vagyok.

 …”

https://masodikeljovetel.hu/en-egy-olyan-idopontban-jovok-amikor-legkevesbe-szamitotok-arra



————

Ortodox (Görög keleti): 

Üdvözlet Páltól, aki Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, és Timóteus testvértől,

Isten Kolosséban élő népének, akik hűséges testvéreink Krisztusban. Atyánk, az Isten adjon nektek kegyelmet és békességet!

Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának minden egyes alkalommal, amikor értetek imádkozunk. Hálát adunk, mert hallottuk, hogy hisztek a Krisztus Jézusban, és igazán szeretitek Isten minden gyermekét. Ez a hit és szeretet pedig abból a reménységetekből fakad, amely a Mennyben elkészítve vár reátok, s amelyről akkor hallottatok először, amikor az igazság üzenetét, az örömhírt megismertétek. Az örömhír hozzátok is eljutott, akárcsak a többi nemzethez, szerte a világon. Igen, az örömhír egyre jobban terjed, és mindenhol jó gyümölcsöket terem. Nálatok is így van ez, amióta csak hallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét. Az örömhírt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól hallottátok először, aki hűségesen szolgálja Krisztust a ti érdeketekben.[a] Tőle hallottuk, milyen erős isteni szeretet él bennetek a Szent Szellem által.

Szüntelen imádkozunk értetek

Amióta ezeket a jó híreket hallottuk felőletek, szüntelen imádkozunk értetek:

Azt kérjük Istentől, hogy akaratának teljes megértése által töltsön be titeket mindenféle szellemi bölcsességgel és belátással. 10 Kérjük, hogy az életetek méltó legyen az Úrhoz, sok örömet szerezzetek neki, sokféle jó tettet vigyetek véghez, és hogy egyre mélyebben ismerjétek meg Istent. 11 Kérjük, hogy Isten a saját dicsőségének hatalma szerint erősítsen meg benneteket minden tekintetben, hogy minden körülmények között állhatatosan és türelmesen helyt álljatok, sőt, hogy mindezt örömmel és hálás szívvel tegyétek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+1%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

42 Az Úr így válaszolt: „Gondoljátok csak meg: a ház ura megbízza egyik szolgáját, hogy viseljen gondot a többi szolgájára, és idejében adjon nekik enni. Miből látszik, hogy ez a szolga hűséges és okos? 43 Abból, hogy amikor az ura megérkezik, a szolga éppen azt a munkát végzi, amit ura rábízott! Milyen boldog az ilyen szolga! 44 Igazán mondom nektek: ura rá fogja bízni egész birtokának igazgatását!

45 De mi történik, ha az a szolga gonosz, és azt gondolja, hogy ura még sokáig nem tér haza? Verni kezdi a szolgatársait, férfiakat és nőket egyaránt, eszik-iszik és részegeskedik. 46 Ura azonban éppen akkor fog megérkezni, amikor a gonosz szolga nem számít rá, és nem is gondolja. Akkor majd az ura keményen megbünteti őt, és oda küldi, ahová a hitetlenek kerülnek.

47 Az a szolga, aki tudta, hogy ura mit bízott rá, de hozzá sem fogott, hogy azt megtegye, vagy nem készült fel ura érkezésére, súlyos büntetést kap. 48 De mi lesz azzal a szolgával, aki nem tudta, hogy ura mit kíván tőle? Az ilyen szolga enyhébb büntetést fog kapni. Mert akinek sokat adtak, attól sokat is kérnek számon! Akire sokat bíztak, annak nagyobb a felelőssége!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A42-48&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/05

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

A világ a nagy változások küszöbén áll

Igazság Könyve:
2014. augusztus 18. hétfő, 18:47

 

Drága szeretett leányom, amikor Isten gyermekei szemtanúi a világban lévő zűrzavarnak és az Igazságszolgáltatás nevében elkövetett szörnyű rémtetteknek, akkor tudnotok kell a következőket: A gonoszság gonoszságot szül. Amit ti mások ellen elkövettek, ugyanazt fogják ellenetek is elkövetni. Igazságosságom Bennem lakozik, és bár Irgalmasságom bőséges, a Büntetésemtől mégis félnetek kell, amikor majd lesújt a hálátlan és gonosz emberekre.

Én senkinek sem okozok kárt, mert az nem Tőlem származik. De amikor rosszat tesznek Isten gyermekeinek, és amikor a gonoszság terjed, Én ki fogom önteni Igazságszolgáltatásomat, és senkinek se legyen kétsége afelől, hogy ez az idő már elérkezett hozzátok. A gonoszság a bűnből ered. A lelkeknek, akik megadják magukat a bűnnek, mindig törekedniük kell arra, hogy a lehető leggyorsabban megváltsák magukat a Szememben. Ellenkező esetben a bűn elfekélyesedik; és ha kételkednétek a Sátán markolatában, amellyel azokat tartja fogva, akik tele vannak gyűlölettel és erőszakkal, akkor tudnotok kell, hogy rendkívül nehéz ezeket a lelkeket az ő uralma alól kiszabadítani.

Ha egyszer a Sátán megfertőz egy lelket, ő azt az embert folyamatosan kínozni fogja, amíg elméje, cselekedetei és tettei összhangba nem kerülnek a gonosszal. Végül a megfertőzött lélek megszállottá válik, és egyedül csak Én, Jézus Krisztus, tudom ezt a lelket az ördögűzés által megszabadítani. Egy lélek nagyon gyorsan megszállottá válhat, de évekbe telhet, amíg azt a kígyó markolatából ki lehet szabadítani. Amikor tehát Büntetésem érezhető lesz, az a gonoszság felszámolása miatt fog megtörténni, azon elkövetők megbüntetése miatt, akik ellopják mások életét. Meg fogom büntetni azokat, akik elveszik a test, valamint a lélek életét. Egy gonosztevő sem lesz láthatatlan, mert Szemeim mindent látóak.

Olyan sokan ismerik Szeretetemet. Nincs kétségetek afelől, hogy milyen nagy az Én Irgalmam. De a halandó ember nincs tisztában Isten Haragjával, mert erről nem sokat beszéltek nektek. Isten Haragja valóság. Ti azt hiszitek, hogy Ő megengedné a Sátánnak, hogy elpusztítsa gyermekeit, és közben hátradőlve nézné azt? Azt hiszitek, hogy nem büntetné meg azokat a lelkeket, akik megadják magukat a Sátán minden szeszélyének és vágyának? Még ha a jó lelkek elpusztulnak is, nekik mégis életük lesz. Még ha a gonosz lelkek életben maradhatnak, nekik nem lesz életük.

A világ a nagy változások küszöbén áll, és mindaz, amit Isten megjövendölt, be fog következni. Mindaz, amiről azt mondta, hogy meg fog történni, az meg fog történni. És bár Én prófétákat küldtem hozzátok, hogy figyelmeztessenek benneteket, de ti még most sem hallgattok rájuk. Ti sok magán-kinyilatkoztatást elutasítottatok, amelyek azért adattak a világnak, hogy felkészítsék az emberiséget.

Nektek imádkoznotok kell, hogy a világ pusztításának a mértéke csökkenjen, mert ha a jövőbe látnátok, Irgalomért könyörögve vetnétek magatokat a Lábaim elé. Azok, akiknek nem sikerült életben tartaniuk Isten Igéjét földi Egyházaimban, lelkek millióinak elvesztéséért lesznek felelősek, akik egyébként megmenekülhettek volna.

Szégyelljétek magatokat – akik sajátotoknak mondotok Engem – amíg egyfelől az Igazság egy részét hirdetitek, másfelől pedig átkoztok Engem. A fájdalom és a bánat, amelyet a bűnök miatt, meg az embernek a Teremtőjétől való elszakadása miatt kell elviselnem, a végéhez közeledik, mert az Én Időm itt van. Tudnotok kell, hogy a lelkekért folytatott utolsó csatában, amint a gonoszság fokozódik, Isten büntetése a tízszerese lesz annak, mint amit a gonosz emberek okoznak az ő testvéreiknek. Ne Szeretetemtől féljetek, hanem Ítéletemtől.

Jézusotok”

A világ a nagy változások küszöbén áll 


Igen, kislányom, tüzet tűzzel oltunk: a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével. Szeretetlángom tüze oly nagy! És a sátán gyűlöletének tüze is már oly magasra csap, hogy azt hiszi, győzelme már biztos. De az én Szeretetlángom megvakítja a sátánt! Ezt a Szeretetlángot adtam én most kezedbe, és rövidesen eljut rendeltetéséhez. A szeretetemből kicsapó lángok oltják a pokol tüzét, és el nem képzelhető fényességgel és jótékony melegséggel fogják elárasztani a földkerekséget. …”

http://szeretetlang.hu/?old=leiras&parent=2

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak. Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,49-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-18


———
Igaz élet Istenben:
MINDEN VIRÁG IGÉNYLI A FÉNYT

1987 december 31.

Istenem! Azért imádkozom, hogy az egyházak higgyenek üzenetedben!

Vassula, bennem hinni olyan kegyelem, amit én adok. 1 Figyelj, Vassula! Én fogok szólni általad, és azokról a megpróbáltatásokról fogok beszélni, amelyeket Egyházamnak végig kell szenvednie. Ez a kinyilatkoztatás az én hangom. Ismerjétek fel az idők jeleit, fogadjátok el üzenetemet, ízleljétek meg üzenetemet, táplálkozzatok üzenetemmel, jaj a hitetleneknek!

Később:

Kicsim, szeretsz?

Vég nélkül imádlak, Uram.

Igen, Vassula, szeress! Adj jóvátételt múltadért, adj jóvátételt azokért, akik nem szeretnek engem. Virágom, minden virág igényli a fényt, mert tudja, hogy milyen hatást tesz szirmaira. Leányom, akarsz-e bűnbánatot tartani?

(Megbántam régi bűneimet és a mostaniakat. – Isten arra készített fel, hogy fogadjam Őt a szentáldozásban.)

Virágom, megbocsátok neked. Bánd meg mindezt lelked mélyéből! Bánd meg a tisztátalanságot 2 , mert ez volt Szodoma bűne.


 ”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum217.html

—–
Római katolikus:
2019-08-18Évközi 20. vasárnapKezdőének:
Oltalmazó Istenünk, nézz le ránk, tekints kegyesen a te Fölkentedre! Bizony egy nap a te házadban ezernyi másnál többet ér. (Zsolt 83,10-11)Könyörgés:
Istenünk, te mennyei kincseket készítettél azoknak, akik szeretnek téged. Adj szívünkbe irántad buzgó szeretetet, hogy mindenben és mindennél jobban szeressünk, és elnyerjük ígéreteidet, amelyek minden vágyunkat felülmúlják. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Jeremiást meg akarják ölni, mert megjövendölte Jeruzsálem pusztulását.
Amikor Jeremiás próféta megjövendölte Jeruzsálem pusztulását, a vezető emberek így szóltak a királyhoz: „Ölesd meg, kérünk, ezt az embert, mert szántszándékkal megbénítja a városban maradt harcosok kezét, sőt az egész nép kezét is, ha ilyesmit beszél nekik. Ez az ember ugyanis a népnek nem a javát keresi, hanem inkább a romlását.”
Cidkija király így válaszolt: „Hiszen a kezetekben van: a király semmit sem tehet ellenetek.” Erre megfogták Jeremiást, és Malkija királyfi ciszternájába vetették, amely az őrség udvarán van. Kötélen engedték le a verembe, amelyben nem volt víz, csak sár, és így Jeremiás belesüppedt a sárba.

Akkor Ebed-Melech, a királyi palota egyik udvari tisztje, kijött a palotából, és így szólt a királyhoz: „Uram, királyom! Ezek az emberek igen gonosz dolgot vittek végbe Jeremiás próféta ellen, amikor a ciszternába dobták, hogy ott éhen haljon, hiszen úgysincs kenyér a városban.”

Erre a király ezt a parancsot adta szerecsen rabszolgájának (a kusita Ebed-Melechnek): „Végy magad mellé harminc embert, és
húzd ki Jeremiás prófétát a ciszternából, mielőtt meghalna.”

Ez az Isten igéje.
Jer 38,4-6.8-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre. 14. vers. (7. b tónus)
Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám.
Hívek: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre.
E: Meghallgatta kiáltásom, * a nyomorúság verméből és mocsarából kivont engem.
Lábamat sziklára állította, * és megszilárdította lépteimet.
H: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre.
E: Új éneket adott ajkamra, * Istenünknek zengő énekét.
Megrettenve látják azt sokan, * és eltelnek az Úr iránt bizalommal.
H: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre.
E: Én nyomorult és szegény vagyok, * de az Úr gondomat viseli.
Te vagy segítőm és szabadítóm, * én Istenem, ne késlekedjél.
H: Uram, irgalmadban ments meg engem, * Uram, siess segítségemre.
Zsolt 39,2.3.4.18.

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Türelemmel és állhatatosan vívjuk meg az életben ránk váró küzdelmeket.
Testvéreim!
Mi, akiket a tanúknak koszorúja övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk lévő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a kereszthalált, nem törődött a gyalázattal,
és
most az Isten trónjának jobbján ül.
Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg ne csüggedjetek. A bűn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig.
Ez az Isten igéje.
Zsid 12,1-4

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket és nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak. Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,49-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-18

 

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Megjelenik a tanítványai között

19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” 20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” 22 Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! 23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.”

Megjelenik Tamásnak is

24 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük. 25 A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!”

26 Nyolc nappal később a tanítványok újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük, pedig az ajtók zárva voltak. „Békesség!” — köszönt nekik. 27 Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!”

28 Tamás ezt mondta: „Uram, Istenem!”

29 Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!”

Miért írta János ezt a könyvet?

30 Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül azonban sok nincs leírva ebben a könyvben. 31 Amelyek viszont le vannak írva, azokat éppen azért jegyezték fel a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a benne való hit által életetek legyen a nevében.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A19-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Hiszen mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig az ő gazdasága: kertje és szántóföldje vagytok.

Milyen anyagból építed a házadat?

Vagy egy másik hasonlattal, olyanok vagytok, mint a lakóház, amelynek Isten a tulajdonosa. 10 Mint bölcs építőmester, én fektettem le a ház alapját, ahogy Isten erre képessé tett. A további építést azonban már mindenki maga végzi! Jól vigyázzatok, mit és hogyan fogtok erre az alapra építeni! 11 A ház alapja már készen van: Jézus Krisztus ez az alap, hiszen más alapot senki sem készíthet. 12 Erre az alapra azután mindenki ráépítheti a maga házát, amelyhez különböző anyagokat használhat fel: aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, vagy szalmát. 13 Hogy milyen anyagból épített, az az Ítélet Napján[a] fog kiderülni. Mert az a nap tűzzel jön el, és próbára teszi, hogy ki milyen anyagból építkezett. 14 Ha valakinek a háza kiállja a tűz próbáját, akkor jutalmat kap. 15 Ha viszont leég a háza, kárt szenved. Ő maga ugyan megmenekül, de csak úgy, mint akit az égő házból mentenek ki a tűzön keresztül.

16 Nem tudjátok, hogy ti Isten Temploma[b] vagytok, és Isten Szelleme lakik bennetek? 17 Ha valaki pusztítja Isten Templomát, azt Isten is el fogja pusztítani. Mert Isten Temploma szent — és ti vagytok ez a Templom!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+3:9-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Jézus és Péter a vízen jár

22 Közvetlenül ezután Jézus megparancsolta a tanítványainak, hogy szálljanak be a bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, amíg ő hazaküldi az embereket. 23 Miután elbocsátotta a sokaságot, Jézus felment a hegyre imádkozni. Késő estig ott is maradt egyedül. 24 Eközben a bárka már jó messzire volt a parttól, a hullámok erősen csapkodták és dobálták, mivel ellenszél fújt.

25 Valamikor hajnali három és hat óra között Jézus a vízen járva a tanítványokhoz ment. 26 Amikor meglátták őt, ahogy a tó vizén jár, nagyon megrémültek, mert azt gondolták, hogy kísértetet látnak, és ijedtükben kiáltozni kezdtek.

27 Jézus azonnal megszólította őket: „Nyugodjatok meg! Én vagyok az, ne féljetek!”

28 Péter erre azt mondta: „Uram, ha valóban te vagy az, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen!”

29 „Gyere!” — felelte Jézus.

Péter ki is lépett a csónakból, és a vízen járva elindult Jézus felé, 30 de mikor látta, hogy milyen erősen fúj a szél, megijedt. Ekkor süllyedni kezdett, és felkiáltott: „Ments meg, Uram!”

31 Jézus azonnal utána nyúlt, megragadta, és ezt mondta: „Kishitű, miért kételkedtél?”

32 Amikor Jézus és Péter beszállt a bárkába, azonnal elállt a szél. 33 A tanítványok leborultak Jézus előtt, imádták őt, és azt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!”

Jézus betegeket gyógyít Genezáretben

34 Miután átkeltek a tavon, Genezáretbe értek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+14:22-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——