“Drága szeretett leányom, neked nem kell azokra hallgatnod, akik megkérdőjelezik, kifogásolják és gúnyosan lemosolyogják Üzeneteimet. Nincs szükség Legszentebb Szavam megvédésére. Az Én Szavam végleges és egyetlen embernek sincs joga azt megkérdőjelezni. Ti vagy elfogadtok Engem, vagy nem.
Amíg a Keresztények egymás között harcolnak ezen Üzenetek miatt, amelyek már oly régóta meg voltak jövendölve, addig ellenségként kezelik egymást. Ti nem lehettek ellenségei testvéreiteknek, miközben Tanítványaimnak hívjátok magatokat. Miközben ti azzal vagytok elfoglalva, hogy egymásra kiabáljatok, a nagy ellenség, a Sátán seregei a leggonoszabb kegyetlenségeket tervezik, amilyeneket az emberiség Ádám és Éva megteremtése óta még soha nem látott.
A háborúk, amelyekről beszéltem elkezdődnek, és a terv az, hogy eltöröljék majd a lakosságot. Lehet, azt gondoljátok, hogy ezeket a háborúkat csak egy-két nemzet között fogják vívni, de ezt gondolni tévedés lenne. A fegyverek csak egyetlen forrásból fognak származni.
Isten szegény gyermekei, milyen keveset tudtok azokról a szörnyű tettekről, amelyeket a legmagasabb szinten levő Szabadkőműves szekták forraltak ki Isten gyermekei ellen. Gonoszságukat el sem tudnátok képzelni, de ismerjétek fel ezeket a jeleket: amikor a bankok elveszik a szabadságotokat, otthonaitokat és azon képességeteket, hogy táplálni tudjátok családjaitokat, ez csak egy része lesz az emberiség ellen irányuló tervüknek. Rabszolgákká váltok, de azoknak, akik hűséget tanúsítanak Irántam és Tanításaim iránt, sohasem szabad Irgalmamat elfelejteniük.
Meglehet, hogy ezek a kinyilatkoztatások félelemkeltőek, de mégis Igazak. Miközben felkészültök ezekre az Isten Teremtése elleni cselekedetekre, imáitok által segíteni fogtok sok szenvedés enyhítésében, melyeket ezek a gonosz szekták fognak okozni nektek. Bár imáitok enyhíteni fogják az ilyen rémtettek hatását, azok mégis – ha szeretettel a szívetekben átadjátok Nekem – arra fognak szolgálni, hogy megmentsék azokat, akik az ilyen szörnyű tettekben vétkesek. És bár ezek a félrevezetett és hideg lelkek továbbra is dacolni fognak Velem, megpróbálván kiirtani a világ népességét, Én megpróbálom majd megvilágosítani a szívüket, hogy elszakadjanak a Sátán e szörnyű kötelékétől. Sokan vannak, akiket teljesen megszállt a Sátán, és egyesek számára kevés a remény. Csak az Irgalmasságom által adott csoda – egyesítve azok szenvedésével, akik mint ajándékot ajánlják fel azt Nekem – mentheti meg őket.
Azok közületek, akik kegyetlen elutasításuk által átkoznak Engem, könyörögni fognak Irgalmamért, amikor ezek az események bekövetkeznek. Amikor arra kényszerítenek benneteket, hogy szenvedjetek és fogadjátok el a fenevad bélyegét, vagy meghaljatok, akkor sikítani fogtok Utánam. Akkor tolongani fogtok, hogy megtaláljátok az Élő Isten Pecsétjét, amelyet ezekben az Üzenetekben Atyámon keresztül adok nektek – de akkor már túl késő lesz számotokra. Csak azok lesznek védelem alatt, akik elfogadják a Pecsétet, otthonaikban tartják, vagy maguknál hordják azt. Csak az Élő Isten Pecsétjével rendelkezők fognak a lelkek népirtásának e formájától megmenekülni.
Egy percig se kételkedjetek Üzeneteimben, melyeket most nektek adok. Fogadjátok el Isteni beavatkozásomat, mert csupán csak megmenteni akarlak benneteket. A lelkekért folytatott harc olyan méreteket öltött, hogy ha nem avatkoznék be prófétáimon keresztül, sokan közületek a fenevad és annak összes követője oldalára állnának, akik báránybőrbe bújt farkasokként jelennének meg előtettek.
A Sátán rendkívül ravasz, és sohasem „tálalná” úgy fel cselekedeteit, mint amilyenek azok valójában. Nem, ehelyett úgy mutatja be azokat, mintha jók lennének, bátorításként és teljesen a ti érdeketekben. Ez a csapda, amelyet ő felállított. Így csalogatja a jó szándékú, ártatlan lelkeket a barlangjába. Az a mód, ahogyan a Sátán fel fogja majd fedni önmagát ezeken a szegény lelkeken keresztül, akiket irányít, hogy meggyőzze őket, a gőg bűnén keresztül fog megmutatkozni. A bűn a maga leggonoszabb formájában a magasabb pozíciókban lévők között lesz látható, akik másokat tönkre fognak tenni önző nyereségvágyuk miatt. A skála alján a kevélység bűnét lehet majd köztetek látni, amikor az Én Nevemben mások fölött ítélkeztek, csúnyán beszéltek róluk, és megpróbáljátok tönkre tenni személyiségüket, valamint kárt okoztok hírnevükben.
Azért mondom el ezeket a szomorú tényeket, hogy tudjalak felkészíteni benneteket felfegyverezve Szeretetem Védelmével, hogy még azokat is meg tudjam menteni, akik végig vonulnak a Földön, hogy felfalják azt.
Jézusotok”
—–
Római katolikus:
” Szerda húsvét nyolcadában
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Péter apostol Jézus Krisztus nevében gyógyít.
Péter és János apostol egyszer a három órai imádság idején fölmentek a templomba.
Volt egy születése óta béna ember, akit naponta elhoztak, és letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy alamizsnát kéregessen a templomba menőktől. Meglátta Pétert és Jánost, akik éppen belépni készültek a templomba, és alamizsnát kért tőlük.
Péter Jánossal együtt rátekintett, és megszólította: „Nézz ránk! Erre feléjük fordult abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így folytatta: „Aranyom, ezüstöm nincs. De amim van, azt neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!”
Megfogta a béna kezét, és felsegítette. Azonnal életerő szállt a lábába, felugrott, és járni kezdett. Bement velük a templomba, járt-kelt, örömében ugrándozott, és dicsőítette Istent.
Az egész nép látta, hogy jár, és Istennek hálálkodik. Ráismertek, hogy ő az a béna koldus, aki a templom Ékes-kapujánál szokott ülni. Megdöbbentek, és nem tudták, hová legyenek a csodálkozástól, hogy ez történt vele.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 3,1-10
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik. (Vö. 3b. vers.)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, és hívjátok segítségül nevét, * hirdessétek nagy tetteit a nemzetek között.
Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Hívek: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön,
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére,
melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött.
H: Örvendezzenek mindazok, * akik az Urat szívből keresik.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,1-2.3-4.6-7.8-9
ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor Jézus a kenyeret megtörte, felismerték őt a tanítványok.
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?”
Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?” Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól.
Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük.
Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?”
Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 24,13-35″
http://igenaptar.katolikus.hu/
——
Görög katolikus:
“3 Akkor az, aki megszólított, azt mondta: „Ember fia, elküldelek téged Izráel fiaihoz, a lázadó és engedetlen néphez, akik fellázadtak ellenem. Mind az ősök, mind pedig leszármazottjaik folyton vétkeztek ellenem mind a mai napig. 4 Ez a mostani nemzedék pedig makacs és keményfejű. Hozzájuk küldelek, hogy mondd nekik: »Ezt mondja Uram, az Örökkévaló…«. 5 Ők pedig, akár hallgatnak rád, és elfogadják az üzenetet, akár nem fogadják el, és nem hagyják abba gonoszságaikat — hiszen ellenem lázadó nép ez —, mindenképpen meg fogják tudni, hogy próféta van közöttük.
6 De neked, ember fia, nem szabad megijedned tőlük! Attól se félj, amit mondanak! Ha a szavuk megsebez, mint a tövises bozót; vagy éget, mint a csaláncsípés; sőt fájdalmas, mint a skorpió fullánkja, akkor se félj szavaiktól, akkor se rémülj meg tekintetüktől, hiszen ez a nép ellenem lázad! 7 Akármi történik is, szavaimat el kell mondanod nekik! Akár hallgatnak rá, akár nem, neked el kell mondanod, amit üzenek nekik — hiszen ez a nemzedék fellázadt ellenem! …”
“…18 Amikor a leányok visszatértek az apjukhoz, Reuélhez,[c] ő megkérdezte: „Hogy-hogy ilyen hamar megjöttetek?”19 „Egy egyiptomi férfi megmentett bennünket a pásztorok zaklatásától — felelték —, sőt, még vizet is húzott a kútból, és megitatta a nyájunkat.”
20 „Akkor hát hol van? Miért hagytátok ott? — csodálkozott az apjuk. — Hívjátok meg az otthonunkba, hadd lássuk vendégül!” “
“…Megpróbáltál ugyan rávenni, hogy Jób ellen forduljak, hogy őt ok nélkül elpusztítsd —, de ő mégis erősen tartja magát ártatlanságában.”
4 A Sátán így felelt: „Bőrt a bőrért! Ha az életéről van szó, az ember mindent odaad, hogy megmeneküljön. Próbáld csak meg: ha kinyújtod kezed, és csapásokkal sújtod a testét, 5 biztosan megátkoz téged szemtől-szembe!”
6 Erre az Örökkévaló így válaszolt: „Kezedbe adom Jóbot, azt tehetsz vele, amit akarsz, de meg nem ölheted!”7 Akkor a Sátán kiment az Örökkévaló elől, és megverte Jóbot fájdalmas betegséggel: sebek lepték el Jób egész testét a feje búbjától a talpáig mindenhol. 8 Jób pedig a hamuban ült és fájó sebeit vakarta egy törött cseréppel. 9 Felesége ezt mondta: „Még mindig kitartasz amellett, hogy ártatlan vagy?! Átkozd meg Istent, és halj meg!”
10 De Jób ezt felelte: „Úgy beszélsz, mintha elment volna az eszed! Ha a jót elfogadtuk Istentől, akkor a rosszat is el kell fogadnunk tőle!” Annak ellenére, hogy ezek történtek vele, Jób mégsem vétkezett. Nem vádolta Istent.”
https://www.biblegateway.com/p
” 18 Ezért nagy tömeg gyűlt össze, hogy Jézust lássák, mert hallották, hogy ő tette ezt a csodát. 19 A farizeusok pedig ezt mondták egymásnak: „Látjátok! Hiába minden erőfeszítésünk, az egész nép mégis őt követi!” …”
https://www.biblegateway.com/p
“35 Jézus így felelt: „Már csak egy rövid ideig marad közöttetek a világosság.[d] Addig járjatok tehát a világosságban, amíg veletek van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket, mert aki sötétben jár, nem tudja hová megy. 36 Ameddig veletek van a világosság, higgyetek benne, hogy a világossághoz tartozhassatok!” Ezt mondta Jézus, majd elment onnan, és elrejtőzött előlük.
Uram, ki hitt a szavunknak?
37 Bár Jézus sok csodát tett az emberek szeme láttára, azok mégsem hittek benne. 38 Így teljesedett be, amit Ézsaiás próféta mondott:
„Uram, ki hitt a szavunknak,
és ki látta meg az Örökkévaló hatalmát?”[e]
39 Ézsaiás próféta azt is megmondta, miért nem tudtak hinni:
40 „Az Örökkévaló vakította meg a szemüket,
keményítette meg a szívüket, …”
” 11 Szegények mindig lesznek köztetek,[a] de én nem leszek mindig veletek. 12 Amikor rám öntötte ezt az illatszert, azzal már a temetésre készítette elő a testemet. ”
https://www.biblegateway.com/p
——–
https://oca.org/readings/daily
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/nap
—–
Tóra:
“…6 Ha pedig az Örökkévaló megáld titeket, ahogyan megígérte, akkor ti fogtok más nemzeteknek kölcsönt adni, és nem lesztek rászorulva, hogy bárkitől kölcsönt kérjetek. Ti fogtok sok más nemzeten uralkodni, de ők nem uralkodnak rajtatok.7 De ha mégis lesznek lakóhelyeiteken koldusszegények, olyanok, akik Izráel népéhez tartoznak, akkor legyetek készségesek megsegítésükre! Ne zárkózzatok el a testvéreitek elől, hanem segítsétek őket, hiszen ők is Izráel népéhez tartoznak! …”
https://www.biblegateway.com/p
—-
http://www.hebcal.com/holidays
——-
VIDEO:
A fenevad bélyege azaz a verichip veripay rendszere működés közben .
https://www.youtube.com/watch?
Bill és Ted… (6.rész) Innovációval a nullára
https://www.youtube.com/watch?