Címke: megosztottság

Mindazok, akik a háromszöget viselik, a legistentelenebb háromság jelét, részt fognak venni az ilyenféle jótékonysági szervezetek támogatásában

Igazság Könyve:

“2013.10.22 00:20

Drága szeretett leányom, most készítik fel Egyházam minden sarkát az új rituálékra. Az alázatosság és a gondoskodás fontosságára vonatkozó nyilvános nyilatkozatok a szekuláris jótékonysági szervezetek elsőbbrendűségét fogják előírni, amit az antikrisztus fog bevezetni. A Sátán mindezen szolgái magán ünnepségeken vesznek részt, és világméretű hálózatuk segítségével globális jótékonysági szervezeteket hoznak létre, hogy meggyőzzenek benneteket arról, hogy ezek isteni sugalmazások.

Mindazok, akik a háromszöget viselik, a legistentelenebb háromság jelét, részt fognak venni az ilyenféle jótékonysági szervezetek támogatásában, hogy ez felemelje őket a világ szemében. Váratlanul egy új, erőteljes úgynevezett evangéliumi mozgalomról fognak beszélni, és az emberek oda fogják adni a pénzüket, hogy növeljék ezen szervezetek erőfeszítéseit, melyeket a világ szegényeinek megsegítése érdekében tesznek. Mindenki azt fogja gondolni, hogy ez a legnagyobb jó érdekében történik, és Egyházam egyes vezetőit csodálni fogják a Föld minden szögletében. Nagyon kevesen fogják megvitatni szándékukat, de amikor azt látjátok, hogy a világ legnagyobb bankjai csatlakoznak erőfeszítéseikhez, akkor tudni fogjátok, hogy ez egy olyan jogi aktus, amelynek az a célja, hogy becsapjanak benneteket. Mennyire ravasz a fenevad! Milyen okosnak tűnnek tettei, mert a megtévesztés bizonyos formái édes mázzal lesznek bevonva, amelyeket csak azok lesznek képesek felismerni, akik a Szentlélek Ajándékával vannak megáldva. És miközben minden beszélgetés a közjó érdekéről folyik, minden vallás egyesítésének a vágyáról, hogy egyetlen nagy közös emberi családot alkossanak, egyetlen szót sem fognak ejteni Tanításomról, mely szerint Isten gyermekeinek Szent Igémhez kell ragaszkodniuk.

Az idő gyorsan halad előre, és a látszólag jól megrendezett és gondosan vezényelt propaganda közepette a repedések kezdenek megmutatkozni. Amikor a Sátán munkálkodik, terjed a zűrzavar; megosztottság jön létre, az ellentmondások burjánzani kezdenek, és többé már semmi sem rendezett. Bizonyos Nekem nyújtott tiszteletek, amelyeket a Tabernákulumom előtt végeztek, el fognak tűnni. Az Örök Imádást meg fogják szüntetni, és hamarosan a templomokat is meg fogják fosztani a szentek szobraitól. Minden cselekedetüket el fogják nézni azon a címen, hogy a Templomokat meg kell szabadítani régi gyökereiktől, és hogy azt a hitetlenek számára kiemelkedőbbé, vonzóbbá és megnyerőbbé kell tenni.

Azoknak, akik ismernek Engem, meg kell tenniük mindent, amit csak tudnak az Evangélium terjesztése érdekében, mert biztosak lehettek abban, hogy a Szent Bibliáról nem fogtok előadásokat hallani. Egyetlen idézetek, amelyeket hallani fogtok azok lesznek, amelyeket elferdítenek, hogy támogassák a hazugságokat. Miközben a Templomokat megfosztják méltóságuktól, a büntetések elkezdenek lesújtani rájuk az Égből. Ők idővel meg lesznek állítva, de előbb ezeknek a megpróbáltatásoknak meg kell történniük, amint azok meg voltak jövendölve.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mindazok-akik-a-haromszoget-viselik-a-legistentelenebb-haromsag-jelet-reszt-fognak-venni-az-ilyenfele-jotekonysagi-szervezetek-tamogatasaban/

 
 

“2013.10.22 13:30

Drága szeretett leányom, szeretett szolgáim közül kevesebb, mint a fele fog egyesülni Velem, de az Irántam való hűségük segíteni fog Hadseregemnek abban, hogy túlélje, és növekedjen annak érdekében, hogy terjessze az Evangéliumot a globális sötétség alatt, mely érezhető lesz e minden idők legnagyobb hitehagyásának idején.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránt való tisztelet hiánya egyre nyilvánvalóbb lesz minden nemzetben, nyilvános helyeken és Templomaimban. Most az a vágyam, hogy Hadseregemet megfelelően felkészítsem. Ne engedjétek, szeretett követőim, hogy ezek a dolgok megzavarjanak benneteket, mert ezek csak el fogják terelni a figyelmeteket, miközben Nekem arra van szükségem, hogy a hitetekben erősek legyetek. Ahogyan Édesanyám előtt becsapódtak az ajtók, amint Születésem előtt megpróbált menedéket keresni, úgy előttetek is be fognak zárulni az ajtók. Tudnotok kell, hogy amikor ezeket az ajtókat Egyházam félrevezetett szolgái előttetek becsapják, akkor egyedül csak Hozzám kell fordulnotok. Tudnotok kell azt is, hogy akik azt állítják magukról, hogy szent emberek, jártasak a Szentírás ismeretében és Egyházam Tanításaiban, a sorban majd ők lesznek az elsők, akik elítélnek benneteket, mivel ti az Igazságot követitek. Mindazokra a lelkekre utalok a világban, akik szeretnek Engem és ismerik az Igazságot, és nem feltétlenül azokra, akik követik ezeket, az egész világ számára adott Üzeneteimet.

A Szentlélek Ajándéka csak azokra fog leereszkedni, akik méltók arra, hogy megkapják Isten ezen értékes Ajándékát. Azok, akikben nincs jelen a Szentlélek, ócsárolva fognak kiabálni, és megpróbálnak meggyőzni benneteket arról, hogy kövessétek az eretnekségeket, amelyek hamarosan burjánzani fognak minden Keresztény egyházban. Minél nagyobb félelmet mutatnak ezen Üzenetek miatt, annál jobban fognak ők lecsapni rátok. Nektek figyelmen kívül kell hagynotok gyűlöletük mérgét, és csendben kell maradnotok. Ezek a napok szinte már elérkeztek hozzátok. Néhányan közületek már futólag megpillantották a szigorú ellenzéket, melyet Miattam kell majd elviselnetek.

Ti vagytok az a nemzedék, kiknek tanúskodniuk kell Egyházam végső Keresztre feszítéséről, de tudnotok kell a következőt: Dicsőséges Testem, az Új Jeruzsálem a hamuból fog kiemelkedni, és ti arra lesztek kiválasztva, hogy a tizenkét nemzet körében uralkodjatok. Ha ti továbbra is hűek maradtok Hozzám, Én dicsőségben felemellek benneteket, és a Menny és a Föld a tietek lesz az eljövendő világban. Nektek kizárólag Rám kell összpontosítanotok az utálat pusztítása során, mert az rövid lesz. És aztán többé soha semmi sem fog Tőlem elválasztani benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-vagytok-az-a-nemzedek-kiknek-tanuskodniuk-kell-egyhazam-vegso-keresztre-fesziteserol/

 
 
 
2013.10.21 10:56
Miért szegültök szembe továbbra is Isten Szavával, miért érveltek ellene, miért utasítjátok el azt, és harcoltok a Kéz ellen, mely megteremtett benneteket? Ti nem vagytok tájékozottabbak, mint azok, akik keresztre feszítettek Engem. Nincs több tudásotok, mint a farizeusoknak, akik úgy vélték, hogy értelmezésük Isten Szent Szavát illetően különb volt, mint az Emberfiáé. Mivel nem vagytok hajlandóak elfogadni a végső próféciákat, ezért meg fogtok tagadni Engem. Az összes többi Nekem tett szolgálatotok nem fog jelenteni semmit, mivel ti azt az egyet fogjátok követni, akit a Sátán küldött, hogy megtagadja tőletek Paradicsomom jogos örökségét. ” 
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mint-a-vagohidra-terelt-baranyok-ugy-fogjak-a-pusztulas-utjat-kovetni/
—–

—–
Római katolikus:
2018-10-2229. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Isten Krisztussal életre keltett minket is a bűn halálából, hogy vele éljünk a mennyben.
Testvéreim!
Egykor halottak voltatok vétkeitek és bűneitek következtében, mert a világ szokásai szerint éltetek, és a gonosz lélek uralma alatt voltatok. Ez a gonosz fejedelem a hitetlenség fiaiban dolgozik most is. Amíg testi vágyainkban éltünk, és megtettük, amit a test és az érzékek kívántak, mi is közéjük tartoztunk. Születésünknél fogva mi is a harag gyermekei voltunk, akárcsak a többi ember.
De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket is, akik bűneink miatt halottak voltunk. Így az ő kegyelméből kaptátok az üdvösséget. Feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett, hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, irántunk való jóságából.
Kegyelemből részesültetek az üdvösségben, a hit által. Ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket. Ezeket Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.
Ez az Isten igéje.
Ef 2,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr alkotott minket, * és övéi vagyunk mindnyájan. 3b. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Ujjongjatok az Úrnak, minden földek, * szolgáljatok az Úrnak vidámsággal!
Járuljatok színe elé * vidám énekszóval!
Hívek: Az Úr alkotott minket, * és övéi vagyunk mindnyájan.
E: Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, * övé vagyunk, ő alkotott minket.
Az ő népe vagyunk, * legelőjének nyája.
H: Az Úr alkotott minket, * és övéi vagyunk mindnyájan.
E: Őt magasztalva lépjetek be kapuján, † énekelve vonuljatok hajlékába, * áldjátok nevét, és adjatok hálát néki.
H: Az Úr alkotott minket, * és övéi vagyunk mindnyájan.
E: Valóban jó az Úr, † irgalma örökké megmarad, * és hűsége nemzedékről nemzedékre.
H: Az Úr alkotott minket, * és övéi vagyunk mindnyájan.
Zsolt 99,2-5

ALLELUJA
Boldogok, akik lélekben szegények: * övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Kerüld a kapzsiságot!
Légy mindig kész a számadásra!

Abban az időben amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségteket?”
Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Így okoskodott magában: »Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet!«
Ám az Isten így szólt hozzá: »Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?«
Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,13-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-22


——
Görög katolikus:

13 Ti ugyanis szellemileg halottak voltatok a bűneitek miatt és azért, mert a régi emberi természet uralkodott rajtatok. Isten azonban Krisztussal együtt nektek is új életet adott, miután megbocsátotta minden bűnünket. 14 Adósság-listánkat — amely azzal vádolt bennünket, hogy felsorolta az Isten törvénye ellen elkövetett vétkeinket — odaszegezte a Keresztre, s ezáltal azt végleg eltörölte. 15 Ugyanakkor a szellemi világ fejedelmeit és uralkodóit Krisztus közreműködésével megfosztotta hatalmuktól, és diadalmenetében közszemlére tette őket, mint győztes hadvezér a foglyait.

A valóság Jézus Krisztusé!

16 Ezért ne engedjétek, hogy bárki is szabályok közé szorítson benneteket a tekintetben, hogy mit ehettek vagy ihattok, vagy hogy milyen zsidó vallási ünnepeket — például az Újhold[a] vagy a Szombat ünnepét — kell megtartanotok. 17 Mindezek a vallási szabályok a múltban csak előrevetített árnyékai voltak a közeledő valóságnak — vagyis Jézus Krisztusnak.

18 Ne veszítsétek el a győztesnek járó jutalmatokat olyan emberek miatt, akik élvezik az alázatoskodást, az angyalokat imádják, és mindig a látomásaikról beszélnek. Ezek ok nélkül nagyra tartják magukat, mert a régi emberi természetük szerint gondolkodnak. 19 Az ilyenek nem ragaszkodnak a „Fejhez”, vagyis Krisztushoz. Pedig Krisztus kapcsolja és tartja össze a „Test” részeit az izületek és inak által. Így növekszik a „Test”, amelyet Isten nevel föl.

20 Mivel Krisztussal együtt ti is meghaltatok, ezért felszabadultatok a világot uraló hatalmasságok alól. Akkor miért viselkedtek úgy, mintha még mindig ehhez a világhoz tartoznátok? Miért követtek olyan szabályokat, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+2%3A13-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 22 Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút igazán, csak az Atya — ahogyan az Atyát is csak a Fiú ismeri igazán, és azok, akiknek a Fiú kijelenti őt.”23 Amikor maguk között voltak, a tanítványokhoz fordult: „Boldogok és áldottak vagytok, hogy ezeket láthatjátok! 24 Mert mondom nektek: sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látták; és szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallották.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A22-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/22

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
World Alliance of Religions for Peace Summit – Signing Ceremony

Isten, az Atya: A Sátán és démonai egy nagyon nagy hadsereget toboroztak

https://szeretetlang.blog.hu/2016/09/23/pietrelcinai_szent_pio_atya_emleknapja

Igazság Könyve:

“2013.10.08 15:40

Drága leányom, minden gyermekem megkapja Isteni Erőmet, aki Hozzám fordul, és Fiam által kéri Tőlem, hogy támogassam őket e földi megpróbáltatások idején.

A bűn olyan féktelen, hogy Fiam most ugyanazt a Gyötrelmet szenvedi el, mint amit annak idején mindnyájatokért elviselt a Kereszten. A bűn annyira elterjedt, hogy ti már mind immúnisak vagytok a bűnnel és a gonosszal szemben, amelyik azt kileheli. Gyermekeim, nektek Hozzám kell jönnötök, és nem szabad feladnotok soha a béke és a szeretet keresését. Soha ne gondoljátok azt, hogy nem fogom meghallani a hangotokat, amint hangotok Hozzám kiált, nem számít, hogy mennyire kicsinyek vagytok.

Fiam Második Eljövetele nagy pusztítást, megosztottságot, bizalmatlanságot, gyűlöletet és szomorúságot fog előidézni, mivel Szent Szavam Igazságát félre fogják dobni. A Sátán és démonai egy nagyon nagy hadsereget toboroztak – egy olyan nagy és erőteljes hadsereget, mely hihetetlen lenne számotokra, ha láthatnátok, hogy az hogyan van kialakítva. Ez a hadsereg, gyermekeim, ellenőrzi mindazt, amit nektek a nyilvánosság előtt mondanak. Mostantól kezdve csak nagyon ritkán fogják nektek az Igazságot mondani. Értem ez alatt azt az Igazságot, amely Legszentebb Szövetségemnek felel meg.

Mindazokat a dolgokat, amelyek a világra vonatkoznak, amelyben éltek, nem fogják valóban feltárni számotokra, mint például a háborúkat, amelyeknek hamarosan tanúi lesztek, és amelyeket szándékosan hoznak létre, hogy elpusztítsák népemet. Ezen háborúk egyike sem fogja az emberek javát szolgálni, és ezek nem lesznek igazságos háborúk. A világnak adott Szavamat – azóta, hogy az első próféta feltárta Vágyaimat – többé már nem fogják komolyan venni. Fiamnak, Jézus Krisztusnak Igéjét ócsárolni fogják, és a hazugságok igazolása érdekében be fogják mocskolni.

Itt az ideje annak, hogy mindazok, akik Fiam szolgálatára hívatottak, legyenek éberek. Nem tudjátok figyelmen kívül hagyni ezt az emberiséghez intézett Felhívásomat. Én Fiam által arra kérlek benneteket, hogy maradjatok mindenkor egységben Vele. Ti, gyermekeim, a Sátán elsődleges célpontjai vagytok, mivel Ő addig nem nyugszik, amíg elsőként Fiam földi Egyházát meg nem kaparintja. Fiam Egyháza nélkül ő nem fogja tudni vonzani azokat a lelkeket, akik után a legjobban vágyik. Nektek, gyermekeim, a fenevad – Antikrisztus – fájdalmat fog okozni, amennyiben engedtek a nyomásnak, mely arra kényszerít benneteket, hogy elfogadjátok az új hamis tant, amelynek gondos és könyörtelen előkészítése most van folyamatban.


Én, mindnyájatok Atyja, a Legmagasságosabb Isten, szeretném a tudomásotokra hozni, hogy az Antikrisztus most titkos rituálékon akarja ellenségeimet magához láncolni. A rejtett falak mögött teszik le neki az esküt, azokon a helyeken, amelyeket Fiam imádására jelöltek ki. Az egyházi szabadkőművesség, amelynek most tanúi lesztek, fontos szerepet játszik ebben az utálatban. Sajnos, mindennek meg kell történnie, még a Szövetségem beteljesedése előtt, hogy összegyűjtvén minden gyermekemet, újból visszavigyem őket a Paradicsomba, amelyet mindenekelőtt a számukra teremtettem.Rajtatok, az Általam kiválasztott lelkeken fog múlni, hogy mindig felismerjétek az Igazságot, és segíteni tudjatok Fiamnak azok megmentésében, akik felesküdtek a fenevad követésére.Fiam világszerte közismert képét a hamis próféta képével fogják felcserélni. Elsőként az ő képét fogják imádni a Fiam képe helyett. Majd ezt fogják követni a fenevad nagyméretű képei, mindenféle formátumban, akinek jele a 666- os szám minden egyes azonosítóba be lesz ágyazva, amelyet rá fog erőszakolni egy gyanútlan világra. Látni fogjátok ezt a jelet elrejtve ezekben a gonosz tárgyakban, amelyeket pontosan úgy fognak használni, mint a szent tárgyakat. Egyfajta Rózsafüzért is létre fognak hozni, hogy az „újat” bálványozza, a hamarosan bejelentésre kerülő világ egyházak egyesítését. Az Új –Világvallást azáltal fogják megünnepelni, hogy összegyűjtik az imakönyveket, érméket, skapulárékat, Rózsafüzéreket, Kereszteket, hogy megszentségtelenítvén azokat, új szerencsehozókká váljanak.Mindenki szeretni fogja az Antikrisztust, mivel ő fogja képviselni a világot vallási kívülállóként, másrészt pedig mivel őt Fiam földi Egyházának hamis szélhámosa üdvözölni fogja; úgy fognak rátekinteni, mint minden dolog képviselőjére, ami szent a világon.Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy ezen események hírei kitépjék a szíveteket, mert ha Rám hallgattok, és Fiam útját követitek, nagymértékben megkíméllek benneteket az eljövendő szellemi üldözéstől. Időről időre gyengülni fog ragaszkodásotok ezekhez az Üzenetekhez, a Sátán által elültetett támadások miatt. Néhányan közületek fel fogják adni, mások ellenben kételkedni fognak. A túlnyomó többség azonban hű marad Hozzám, Én pedig engedelmességetekért nagy Kegyekben és Kegyelmekben foglak benneteket részesíteni.Szeretlek titeket, gyermekeim. Én irgalmas leszek, és amikor

Fiam által kérni fogtok Engem, hogy nyugtassam meg a szíveteket, és segítsek nektek békében maradni, hogy magabiztosan mehessetek Új Paradicsomom Kapui felé, válaszolni fogok hívásotokra.

 
Szerető Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”

Isten, az Atya: A Sátán és démonai egy nagyon nagy hadsereget toboroztak

—–
Római katolikus:
10-08

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpátrónája

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Mária reménységünk az életre és minden erényre.
Jó illatot fakasztok én, mint a szőlőtő, és virágaimból pompás, dús gyümölcs terem.
Anyja vagyok én a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, a hitnek és a szent reménynek.
Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és erény minden reménye.
Jertek hozzám mind, akik megkívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel.
Mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom a lépes méznél!
Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben.
Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak.
Aki reám hallgat, meg nem szégyenül, akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe.

Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.
Ez az Isten igéje.
Sir 24,23-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért! (SzVU! 287,7.) – 1 D2 tónus.
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Az Úr, a fölséges Isten, * a föld minden asszonyánál jobban megáldott, leányom, téged.
Áldott legyen Isten, az ég és föld alkotója, * aki ellenségeink színe előtt dicsőségessé tett ma téged!
Hívek: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja,
E: Mert nem szűnik meg dicséreted az emberek ajkán, * akik megemlékeznek az Úr hatalmáról.
Fordítsa ezt Isten örök dicsőségedre, és áldjon meg minden jóval mindörökké, * mivel nem kímélted életedet, amikor megaláztatásban volt részünk.
H: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja.
E: Megakadályoztad néped pusztulását, * mikor Isten színe előtt az igaz úton jártál.
H: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!
Vagy: Alleluja.
Jud 13,18-19

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született.
Testvéreim!
Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, alávetette magát a mózesi törvénynek, hogy felszabadítson minket a törvény szolgaságából, és a fogadott fiúságot elnyerjük.
Mivel pedig Isten fiai vagyunk, Isten szívünkbe elküldte Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: „Abba! Atyám!”
Nem vagy tehát többé szolga, hanem fiú, és ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.
Ez az Isten igéje.
Gal 4,4-7

ALLELUJA
Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van véled, * áldottabb vagy te minden asszonynál, Lk 1,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten feltárta örök tervét Mária előtt, hogy őt választotta a Megváltó anyjának.
Abban az időben:
Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-08


——
Görög katolikus:

Isten végzi a munkáját bennetek!12 Szeretett testvéreim, ti mindig hallgattatok rám, amikor közöttetek éltem. Most, hogy távol vagyok, még sokkal fontosabb, hogy engedelmeskedjetek. Isten iránti teljes tisztelettel, sőt istenfélelemmel tegyétek teljessé és vigyétek véghez mindazt, ami az üdvösségetekből következik! 13 Mert maga Isten az, aki végzi a munkáját bennetek, és segít, hogy ti is azt akarjátok tenni, ami neki örömet szerez. Ő ad hozzá erőt is, hogy képesek legyetek megtenni, amit kell.

14 Mindezt azonban elégedetlenség és panaszkodás nélkül tegyétek! 15 Akkor Isten ártatlan és tiszta gyermekei lesztek, akikben senki sem találhat hibát. E gonosz és romlott nemzedékben úgy ragyogtok, mint a csillagok a sötét éjszakában, 16 miközben Isten életet adó üzenetét hirdetitek nekik. Ezért majd dicsekedni fogok veletek a Krisztus Napján, amikor ő visszajön. Akkor látni fogom, hogy nem hiába fáradoztam közöttetek. Akkor látszik majd meg, hogy a versenypályát végigfutottam, és győztem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+2%3A12-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Akinek többet bocsátottak meg, az jobban szeret

36 Az egyik farizeus vendégségbe hívta Jézust, aki el is ment hozzá. Letelepedtek az asztalhoz. 37 Volt abban a városban egy asszony, akiről mindenki tudta, hogy bűnös életmódot folytat. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában látják vendégül, ő is odament, és hozott magával egy alabástrom korsócskát, amely értékes illatszerrel volt töltve. 38 Az asszony sírva megállt Jézus mögött, a lábánál. A könnyeivel öntözte, hajával megtörölte, majd megcsókolta Jézus lábát, azután ráöntötte a drága illatszert. 39 A farizeus, aki meghívta Jézust, mindezt látta, de nem szólt, csak azt gondolta magában: „Ha ez az ember valóban próféta lenne, akkor tudná, hogy miféle nő az, aki hozzáér. Tudná, hogy ez az asszony bűnös!”

40 Jézus ekkor így válaszolt a házigazda ki nem mondott gondolataira: „Simon, szeretnék valamit mondani neked!”

„Mondd csak, Mester!” — válaszolta Simon.

41 Jézus így folytatta: „Volt egy hitelező, és annak két adósa. Egyikük ötszáz ezüstpénzzel tartozott, a másik ötvennel. 42 Mivel egyik sem tudta megadni, a hitelező mindkettőjüknek nagylelkűen elengedte az adósságát. A kettő közül vajon melyik szereti jobban a hitelezőt?”

43 Simon így válaszolt: „Gondolom, az, akinek nagyobb adósságot engedett el.”

„Igazad van!” — mondta Jézus. 44 Majd az asszony felé fordulva így folytatta: „Látod ezt az asszonyt? Eljöttem a házadba, de nem kínáltál vizet, hogy a poros lábamat megmossam. Ő pedig a könnyeivel mosta, és a hajával törölte meg a lábam. 45 Te nem üdvözöltél csókkal, ő pedig amióta csak megérkeztem, szüntelenül a lábamat csókolgatja. 46 Te nem kented meg a fejemet olajjal. Ő pedig a lábamat kente meg illatos olajjal. 47 Mondom neked, hogy ennek az asszonynak a bűneit — bármilyen sok is volt — megbocsátották. Ezt abból láthatod, hogy mennyire szeret engem! Akinek csak kevés bűnét bocsátották meg, az kevésbé szeret.”

48 Ezután az asszonyhoz fordult: „Meg vannak bocsátva a bűneid!”

49 Akik vele együtt vacsoráztak, ezt gondolták: „Kicsoda ez? Azt képzeli, hogy megbocsáthatja valakinek a bűneit?”

50 Végül Jézus ezt mondta az asszonynak: „A hited megmentett téged, menj békességgel!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+7%3A36-50&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/08
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Nektek imádkoznotok kell a lelkükért, mert eladták azt

Igazság Könyve:

“2013.08.29 23:53

Drága szeretett leányom, azoknak közületek, akik szorgalmasan imádkozzák Keresztes Imahadjáratom Imáit, tudniuk kell, hogy Én megszabadítom a világot a gonosz csapdájától.

Az őskígyó elesik és megbotlik, sok erőt veszítve, amikor ti arra törekedtek, hogy a Keresztes Imahadjáratom Imáit naponta elmondjátok. És bár a nagy megpróbáltatások ideje folytatódik, imáitok sok kudarcot fognak okozni azokban a tervekben, amelyeket a Szabadkőműves erők hoztak létre a világban, azzal a céllal, hogy pusztítást okozzanak annak érdekében, hogy ellenőrizzék a gyengéket és a sebezhetőket. A Keresztes Imahadjárat egyetlen imája is elég Nekem, amelyet szívből mondanak el, hogy tönkretegyem az arrogáns politikai vezetők hatalmát, akiknek nincs lelkiismerete.

Az egoizmus egy átok és egy teher az emberiség azon képességében, hogy harmóniában és békében tudjon élni. A személyes érvényesülés vágyától való megszállottság nem hoz mást, mint megosztottságot, mivel az ember arra törekszik, hogy uralja azokat, akikre érzése szerint szüksége van, hogy nagy nyereségre tegyen szert.

Ti, akik vakon követitek a hatalmi pozíciókban lévők utasításait, akik olyan cselekedetek elkövetésére vezetnek benneteket, amelyekről tudjátok, hogy iszonyatosak Isten Szemében, éppolyan vétkesnek találtattok, mint azok, akik arra csábítanak benneteket, hogy végrehajtsátok az ilyen gonoszságokat. Annak a férfinak és nőnek, akinek a mások fölötti hatalma a romlott és egyéb jellegű eszközök miatt jött létre, nagyon sokat kell tennie azért, ha Dicsőséges Királyságomat élvezni szeretné.

Én el fogom buktatni közületek az egoistákat és a büszkéket. A földre foglak vetni benneteket, míg olyan alázatosak nem lesztek, mint azok, akiket tapostok.

Ki fogom vágni azon megkeményedett és makacs lelkek szívét, akik semmit sem törődnek mások szükségleteivel, csak a saját magukéval. Meg lesznek tanítva arra, hogy amennyiben nem képesek szeretni, a szeretetet ők sem kaphatják meg. A szeretet helyett ők a bálványozást keresik. Ezek a szegény lelkek, akik előttetek a világban minden módon kiemelkedtek, a Sátán áldozatai. Ahelyett, hogy megtapsolnátok nagyképűségüket és elfogadnátok azon kielégíthetetlen igényeiket, hogy nyilvánosan rajongjanak értük, imádkoznotok kell a lelkükért, mert sokan eladták azt.

Sok lélek, aki mások fölötti befolyásos pozícióban van, beleértve a politikát, a zene világát, a médiát, a szórakoztató ipart és a magas pénzügyi beosztásban lévőket, birtokolják a szíveteket, mivel saját maguk és szükségleteik rabszolgáivá váltak, amelyek csak a saját szenvedélyeiket és vágyaikat szolgálják. Ők megfertőzik az ártatlanokat, akik követik őket és utánozzák az életmódjukat, mely elválasztotta őket Istentől.

Én, Jézus, elítélem a hamis bálványok világát, melyet azok hoztak létre, akik nem akarnak mást, mint hatalmat, vagyont és azt a képességet, hogy befolyásoljanak másokat.

Az ateizmus elterjedését az ember büszkesége okozta, saját képességéből fakadóan. Ez pedig abból a meggyőződésből fakad, hogy a halandó embernek – köszönhetően az emberi intelligencia Ajándékának -, minden válasza megvan földi életetek valódi értelmére.

A fiatal lelkek elvesztek számomra, mert ők hamis bálványokat imádnak a földi javak, a divat, a zene és a szórakoztató világ formájában. Ez nem jelenti azt, hogy nekik nem szabad élvezni az életet – mert ez boldoggá tesz Engem –, hanem az Irántam való szeretetük hiánya és a saját testük iránti szeretet az, ami elszomorít Engem. Ők tisztának és tökéletesnek születtek. A testük egy Mennyei Ajándék. Ők megszentségtelenítik a testüket, és nem szégyellnek trágár cselekedeteket elkövetni, csakhogy magukhoz vonzzák az ártatlan lelkeket. Sokan, az ilyen hatalommal rendelkeznek, eladták a lelküket az ördögi ihletésű ajándékaikért. Az egyetlen ok, amiért megkapták ezeket az ajándékokat az volt, hogy örömet szerezzenek a világnak, ami egy tehetség, melyet Isten adott. De a Sátán sokakat megkísértett, és cserébe a lelkükért egy vagyonos, dicsőséges és csillogó életet, szolgai hízelgést, hírnevet és örömet ígért nekik. Megkapván ezeket az ajándékokat, ők arra használták, hogy megfertőzzenek más lelkeket. És ez így folytatódik, amíg további lelkek milliói a Sátán rabszolgáivá nem válnak. Sok lélek, aki a hamis bálványokat követi vonzódni fog a kábítószerhez. Nekik nincs semmi szégyenük, szerénységük sincs, vagy igaz egymás iránti szeretetük, mivel mindegyikük a lehető legnagyobb figyelmet próbálja kivívni magának.

Oly sok időt töltenek az öndicsőítés harcában, melyet az a megszállott önszeretet okoz, hogy Istennek semmilyen szerepe sincs az életükben. Sokan közülük nyíltan elutasítják Istent a Szent Kereszt megszentségtelenítése által – oly kevés szégyenérzetük van. Tudnotok kell, hogy ők egy szörnyű sorsot fognak elszenvedni – ahol Én nem fogok beavatkozni. Ez csak az egyik csoportja az elveszett lelkeknek, akiket imáitoknak köszönhetően, szeretett követőim, össze fogok gyűjteni és az üdvösség Ajándékával fogok ellátni. E különleges ima által Menedékhelyemre viszem őket:

A keresztes Imahadjárat 117. imája: Azokért, akik eladták a lelküket

Legdrágább Jézusom, Neked szentelem a következő lelkeket: – itt sorold fel őket – és mindazokat, akik a hírnév jutalmáért cserébe adták lelküket.
Szabadítsd meg őket fertőzésüktől. Fordítsd el őket az Illuminátusok fenyegetéseitől, akik felfalják őket.
Add meg nekik a bátorságot, hogy félelem nélkül távozzanak ebből a gonosz rabságból. Vedd őket Irgalmas Karjaidba és tereld vissza őket a Kegyelem Állapotába, hogy alkalmasak legyenek megállni Színed előtt.
Istenséged által segíts nekem, hogy ez az ima elkobozza a Szabadkőművesektől a Sátán által örökbefogadott lelkeket. Szabadítsd meg őket a bilincsektől, amelyek megkötik őket, és melyek következménye egy szörnyű kínszenvedés a Pokol rekeszeiben.
Segíts nekik a választott lelkek szenvedései által, imáim és Irgalmad által, hogy az első vonalban legyenek, készen arra, hogy belépjenek az Új Béke Korszakának Kapuin – az Új Paradicsomba. Könyörgök Hozzád, szabadítsd ki őket a fogságból. Ámen.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nektek-imadkoznotok-kell-a-lelkukert-mert-eladtak-azt/

 
—–
Római katolikus:
08-29Keresztelő Szent János vértanúsága

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Mondd el nekik mind, amit parancsolok neked! Ne ijedj meg tőlük.
Jozija király napjaiban így szólt hozzám az Úr: „Övezd fel derekad; kelj föl, és mondd el nekik mindazt, amit parancsolok neked. Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg téged az ő szemük előtt. Íme, én a mai napon erős várossá teszlek; vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben: Júda királyai és főemberei ellen, papjai és egész népe ellen. Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok és megszabadítalak” – mondja az Úr.
Ez az Isten igéje.
Jer 1,17-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet. Vö. 15a. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem.
Igazságodban ments meg, † szabadíts meg engem, * fordítsd felém füled, és siess segítségemre.
Hívek: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet.
E: Légy megmentő sziklám és erős váram, * ahol oltalmat nyerjek.
Mert te vagy, Istenem, erősségem és menedékem, * ragadj ki a bűnösök kezéből.
H: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet.
E: Te vagy reménységem, Istenem, * ifjúkorom óta, Uram, benned bízom.
Anyám méhétől te vagy támaszom, * anyám ölétől fogva védelmezőm.
H: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet.
E: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet egész nap.
Ifjúságom óta oktatsz engem, Istenem, * csodáidat mindmáig hirdetem.
H: Igazságodat hirdeti ajkam, * és szabadító tetteidet.
Zsolt 70,1-2.3-4a.5-6ab.15ab és 17

ALLELUJA
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,10 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Heródiás leánya, tánca jutalmául Keresztelő János fejét kérte.
Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét.”
Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.
Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott.
A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked.” Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is.”

A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét.” Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,17-29″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-29


——
Görög katolikus:

Jézus lecsendesíti a vihart

35 Ugyanazon a napon, estefelé Jézus azt mondta a tanítványainak: „Menjünk át a túlsó partra!” 36 Otthagyták tehát az embereket, és elindultak azzal a bárkával, amelyben ülve Jézus addig tanított. Más bárkák is követték őt. 37 Hirtelen erős szélvihar csapott le a tóra. A hullámok átcsaptak a bárka oldalán, s az már kezdett megtelni. 38 Eközben Jézus a bárka hátsó részén aludt, a holmikon. A tanítványok azonban felkeltették: „Mester, nem törődsz vele, hogy elpusztulunk?!”

39 Ekkor Jézus felkelt, ráparancsolt a szélre és azt mondta víznek: „Csend legyen! Hallgass el!” Ekkor elállt a szél, és kisimult a tó vize.

40 Majd azt mondta nekik: „Miért rémültetek meg? Még mindig nem hisztek?”

41 A tanítványokat nagy félelem fogta el, és ezt kérdezgették egymástól: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+4%3A35-41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Szeretnétek biztosan tudni, hogy általam valóban a Krisztus szól? Meg fogjátok látni, hogy ő egyáltalán nem gyenge, hanem nagyon is erőteljes közöttetek! Igaz ugyan, hogy amikor megfeszítették, akkor gyenge volt, de most már Isten ereje által él. Igaz, hogy Krisztusban mi is gyengék vagyunk, de az is igaz, hogy Krisztussal mi is erőteljesnek fogunk bizonyulni Isten ereje által, amikor közöttetek leszünk!

Vizsgáljátok meg magatokat, hogy valóban hitben éltek-e! Tegyétek próbára magatokat! Vagy talán nem tudjátok, hogy Jézus Krisztus bennetek él? Természetesen csak akkor, ha valóban hitben éltek. Remélem, felismeritek, hogy mibennünk igazán Krisztus él! Azért imádkozunk Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek. Nem az a fontos ugyanis, hogy rajtunk lássátok, és elismerjétek, hogy bennünk Krisztus él. Fontosabb, hogy valóban azt tegyétek, ami jó és helyes. Még akkor is, ha rólunk azt gondoljátok, hogy Krisztus nem él bennünk.

A valósággal szemben úgysem tehetünk semmit, csak a valóságért. Mert ha mi gyengék vagyunk is, mégis örülünk, ha ti erősek vagytok! Azért imádkozunk, hogy ti egyre erősebbek és tökéletesebbek legyetek. 10 Ezeket a dolgokat azért írom most a távolból, hogy amikor megérkezem, ne kelljen szigorúan bánnom veletek. Mert az Úrtól a szellemi felépítésetekre és megerősítésetekre kaptam a hatalmat, nem arra, hogy romboljalak benneteket.

11 Testvéreim, most búcsúzom: törekedjetek a tökéletességre, vegyétek komolyan a figyelmeztetésünket, és tegyétek meg, amire kértelek benneteket! Legyetek egyetértésben, és éljetek békességben egymással, s akkor Isten, aki a szeretet és a békesség forrása, veletek lesz!

12 Köszöntsétek egymást szent csókkal! Az itteni testvérek köszöntenek benneteket!

13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szent Szellem közössége[a] legyen veletek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+13%3A3-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

25 Amikor János befejezte a feladatát, ezt mondta: »Mit gondoltok rólam, ki vagyok én? Nem én vagyok a Messiás! Ő majd csak ezután fog jönni, de én még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját levegyem.«26 Testvéreim, akik Ábrahámtól származtok, és ti, más nemzetbeliek, akik Istent imádjátok, hallgassatok meg engem! Az üdvösségnek ez az üzenete nekünk szól! 27-28 Jeruzsálem lakói és a nép vezetői nem értették meg, hogy Jézus a Szabadító, és elítélték őt. Bár nem tudták vádolni semmivel, amiért halált érdemelt volna, mégis azt kérték Pilátustól, hogy ítélje halálra, és végeztesse ki. Így teljesedett be mindaz, amit a próféták előre megmondtak és leírtak, és amit a zsidók minden szombaton felolvasnak a zsinagógákban. 29 Miután megtették vele mindazt, amit az Írások előre mondtak róla, Jézus holttestét levették a keresztről, és egy sziklasírba helyezték. 30 Isten azonban feltámasztotta őt a halálból! 31 Ezután több napon át látták a feltámadt Jézust azok az emberek, akik Galileából vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. Ők most is tanúsítják az egész nép előtt, hogy mindez igaz.

32 Mi pedig azt az örömhírt hoztuk nektek, hogy azokat az ígéreteket, amelyeket Isten őseinknek tett, 33 most nekünk, az ő leszármazottjaiknak teljesítette be. Éppen azáltal teljesítette, hogy Jézust feltámasztotta a halálból, ahogyan ez meg van írva a második zsoltárban:

»Te vagy az én fiam,
    ma lettem az édesapád.«[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+13%3A25-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 3 „Nézzétek! Elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse számomra az utat. Azután hirtelen megérkezik templomába, akit vártok: az Úr! A szövetség követe,[a] akit annyira kívántok, nézzétek, már közeledik! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

De ki tudja elviselni megérkezése napját? Ki állhat meg előtte, mikor megjelenik? Mert olyan ő, mint az ötvös kohójának tüze, mint a ruhamosó üstjében a forró lúg! Olyan, mint az ötvösmester, aki megtisztítja ezüstjét! Bizony, tűzzel tisztítja[b] Lévi fiait, mint ahogyan az ezüstből kitisztítják a salakot. Kifényesíti őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igazságban visznek áldozatot[c] az Örökkévalónak a papok! Akkor újra kedvesen fogadja az Örökkévaló Júda és Jeruzsálem áldozatát, ahogy a régi időkben, a hajdani években.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Malachi+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

…..

 

Minden gonosz háborús cselekményért és minden rémtettért Isten el fogja űzni és agyon fogja csapni őket

Igazság Könyve:

“2013.08.27 23:45

Drága szeretett leányom, a világ borzalmas háborúk elviselésének a küszöbén áll és a gyűlölet el fog terjedni és sok nemzetet fog megfertőzni. A nyugtalanság és a megosztottság a legtöbb nemzetben jelen lesz, és akkor az emberek tudni fogják, hogy az idők hihetetlenül megváltoztak.

Egy mély, nyugtalanító aggodalom lesz érezhető, és az emberek nem fogják tudni, hogy kiben bízzanak meg. Így fertőzi meg a Sátán Isten gyermekeit, mivel egyiket a másik ellen uszítja. Csak azok fognak vigaszra találni, akik az Igaz Istenben bíznak, mert tudni fogják, hogy a hitük és az Irántam való szeretetük meg fogja tartani őket erősnek.

Nektek kitartóan kell imádkoznotok, hogy bekövetkező csalás, mely oka a sok háborúnak, annak látszódjon majd, ami az valójában – egy próbálkozás, hogy az ellenőrzés érdekében mély megosztottságot és gyűlöletet okozzon. Atyám meg fogja büntetni az elnyomókat, mert pusztítást és fájdalmat okoznak az ártatlanoknak. Sokakat megölhetnek és megnyomoríthatnak, de a gonoszságukért Atyám le fog súlytani rájuk.

Azoknak, akik azt hiszik, hogy háborút okozhatnak, és hogy becsaphatják a világot, kevés idejük marad arra, hogy dicsekedjenek gonosz cselekedetükkel. A sorsuk meg van pecsételve. Isten Kezének beavatkozása látható lesz a világ minden táján. Minden gonosz háborús cselekményért és minden rémtettért Isten el fogja űzni és agyon fogja csapni őket..

Az emberi kéz által kiváltott háborúk tönkreteszik a fizikai életet. Az Atyám általi büntetés megakadályozza, hogy e lelkek élete megkapja az üdvösség Ajándékát.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/minden-gonosz-haborus-cselekmenyert-es-minden-remtettert-isten-el-fogja-uzni-es-agyon-fogja-csapni-oket/

 
 
—–
Római katolikus:
2018-08-2721. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből
Krisztus megdicsőül bennetek, ti pedig őbenne.
Pál, Szilvánusz és Timóteus üdvözletét küldi a tesszaloniki egyháznak az Atyaistenben és az Úr Jézus Krisztusban.
Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és Urunktól, Jézus Krisztustól!
Testvéreim! Folytonos hálával tartozunk értetek Istennek, mégpedig méltán, mert hitetek nőttön-nő, és az egymás iránti szeretet mindnyájatokban gyarapszik. Dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban: állhatatosságtokkal és hitetekkel, amellyel minden üldözést és zaklatást elviseltek Isten igazságos ítéletének jeleként, hogy méltók legyetek Isten országára, hiszen szenvedtek is érte.
Istenünk tegyen méltóvá benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben. Így dicsőül meg Urunk, Jézus neve bennetek, és ti őbenne, Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak kegyelméből.
Ez az Isten igéje.
2Tessz 1,1-5.11b-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit! 3. vers. – 11. tónus.
Előénekes: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * minden föld az Úrnak énekeljen.
Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, * napról napra hirdessétek üdvösségét.
Hívek: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit!
E: Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, * és csodatetteit minden népnek.
Örvendjen az ég, a föld ujjongjon, * zúgjon a tenger, és ami betölti.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit!
E: Mert nagy az Úr, és minden dicséretre méltó, * félelmetesebb az összes isteneknél.
A népek minden istene csak üres semmiség, * az Úr azonban az ég alkotója.
H: Hirdessétek minden népnek, * mondjátok el az Úr csodás tetteit!
Zsolt 95,l-2a.2b-3.4-5

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus elítéli a vak vezetőket.
Jézus egyszer így korholta a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tengert és szárazföldet bejártok, hogy egyetlen pogányt megtérítsetek, és ha megtért, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább, mint magatokat.

Jaj, nektek, vak vezetők! Azt mondjátok: „Ha valaki a templomra esküszik, az semmi; ha azonban a templom aranyára esküszik, az kötelez.” Ti, esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? – Továbbá azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha a rajta lévő áldozati ajándékra esküszik, az kötelez.” – Ti, vakok! Hát mi nagyobb: az áldozati ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik, az esküszik az oltárra és mindarra, ami rajta van. Aki a templomra esküszik, az esküszik a templomra és arra, aki ott lakik. Végül aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 23, 13-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-27


——
Görög katolikus:

10 Örömmel elviselem a gyengeségeimet, meg amikor az emberek bántanak, vagy rosszat mondanak rólam, vagy amikor különböző nehézségek és bajok vesznek körül, amikor az emberek üldöznek vagy rosszul bánnak velem Krisztus miatt, mert amikor gyenge vagyok, akkor vagyok igazán erős.

Kész vagyok ismét hozzátok menni

11 Úgy beszélek, mint egy bolond, de ti kényszerítettetek rá. Igazában nektek kellett volna jót mondanotok rólam, hiszen semmivel sem vagyok alábbvaló azoknál az önjelölt „szuper-apostoloknál” — noha valójában semmi vagyok. 12 Amikor nálatok voltam, olyan dolgokat tettem, amelyek teljes mértékben bizonyítják, hogy valóban apostol vagyok! Láttátok a jeleket, csodákat és hatalmas erőket, amelyek a szolgálatomban megmutatkoztak. 13 Így hát ti is megkaptatok mindent, amit a többi helyi gyülekezet. Talán csak egy valamit nem: azt, hogy tőletek nem fogadtam el semmiféle anyagi támogatást. Bocsássátok meg nekem ezt az „igazságtalanságot”!

14 Most tehát kész vagyok harmadszor is elmenni hozzátok, de most sem fogok tőletek semmit sem kérni, sem elfogadni. Engem nem az érdekel, amitek van, hanem titeket magatokat szeretnélek látni. Hiszen nem a gyerekeknek kell vagyont gyűjteniük a szüleik számára, hanem fordítva! 15 Én pedig szívesen költöm rátok minden pénzemet. Sőt, saját magamat is szívesen odaadom a lelketekért. Ha én ennyire szeretlek benneteket, ti vajon kevésbé szerettek engem?

16 Igen, az világos, hogy én magam nem használtalak ki benneteket. Azt gondoljátok, hogy ez csak ügyes trükk volt, hogy becsapjalak titeket? 17 Vajon valamelyik testvér, akit hozzátok küldtem, becsapott benneteket, és elfogadott pénzt vagy ajándékot tőletek? Ugye, hogy nem? 18 Valóban, Tituszt én kértem, hogy látogasson meg titeket, és vele együtt küldtem el azt a másik testvért is. Vajon Titusz kihasznált benneteket, és elfogadott valamit tőletek? Ugye, hogy nem? Ti magatok láttátok, hogy Titusz és én ugyanúgy viselkedtünk közöttetek. Igen, mi ugyanabban a Szellemben teszünk mindent, és ugyanazon az úton járunk!

19 Most lehet, hogy azt gondoljátok: ez az ember egyre csak magát próbálja védeni és mentegetni. Pedig egészen másról van szó! Amit írtam, azt Isten előtt, Krisztusban mondom, és a ti érdeketekben! Benneteket szeretnélek mindezzel megerősíteni, akiket annyira szeretek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+12%3A10-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ti megérthetitek Isten Királyságának titkait10 Később, amikor Jézus már egyedül maradt, a körülötte lévők, meg a tizenkét tanítványa odament hozzá, és megkérdezték a jelképes történetekkel kapcsolatban.

11 Így válaszolt nekik: „Ti megérthetitek Isten Királyságának titkos igazságait, de másoknak mindent csak példázatokban mondok el, hogy

12 »csak nézzék, nézzék, mégse lássák,
    csak hallgassák, hallgassák, mégse értsék meg,
hogy ne forduljanak Istenhez,
    és bűneikre ne nyerjenek bocsánatot.«”[a]

A magvetés történetének magyarázata

13 Azután Jézus ezt kérdezte: „Nem értitek ezt a történetet? Akkor hogyan fogjátok megérteni az összes többit?! 14 A földműves olyan emberhez hasonlít, aki Isten üzenetét hirdeti. 15 Az ösvényre hullott magok esete azokat az embereket jelképezi, akik hallják ugyan Isten üzenetét, de a Sátán azonnal kilopja azt a szívükből. 16 A köves földbe vetett magok esete azokat példázza, akik hallják Isten üzenetét, és nagy örömmel azonnal be is fogadják. 17 De az üzenet nem tud meggyökerezni, ezért csak rövid ideig él bennük. Amikor baj és üldözés éri őket Isten üzenete miatt, hamar kiábrándulnak és elfordulnak tőle. 18 A tüskés gyomok közé hullott magok esete olyanokat jelképez, akik hallják és befogadják Isten üzenetét. 19 De azután a földi élet gondjai, a meggazdagodásra való törekvés, vagy az egyéb dolgok utáni szenvedélyes vágyakozás elfojtja bennük Isten üzenetét, ezért nem hoznak termést.

20 A jó földbe vetett magok esete azokat jelképezi, akik Isten üzenetét hallják és befogadják, majd az felnő bennük, és termést is hoz: az egyiknél harmincszorost, a másiknál hatvanszorost, a harmadiknál százszorost.”

Minden titok kitudódik

21 Azután Jézus megkérdezte őket: „Azért gyújtják-e meg az olajmécsest, hogy egy kosár alá, vagy az ágy alá tegyék? Nem! A mécsest a mécstartóra kell helyezni, 22 mert minden rejtett dolog nyilvánosságra fog kerülni, és minden titok kitudódik. 23 Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+4%3A10-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/27
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Amikor megvéditek a Szavamat, akkor úgy fognak rátok tekinteni, mint akik kegyetlenek, barátságtalanok és kevésbé szimpatikusak azokhoz, akik nem hisznek Istenben

Igazság Könyve:

“2013.08.05 18:33

Drága szeretett leányom, mennyire sírok a szomorúságtól, amikor látom a szörnyű megosztottságot, mely földi Egyházamon belül tornyosul. Kínszenvedésem keserűsége mégis enyhül azoknak köszönhetően, akik valóban szeretnek Engem, és akik már most aggodalmat éreznek azon eljárásmódért, ahogyan a Testemmel bánnak.

Soha ne érezzétek szükségét annak, hogy elfogadjatok bármilyen Ellenem irányuló cselekedetet, eljárást vagy szavakat.

Ha kényelmetlenül érzitek magatokat mindazért, amit Egyházamban láttok azoktól, akik esküdöznek, hogy ők egységben vannak Velem, miközben megszentségtelenítik Testemet, akkor a szíveteket kell követnetek. Én e nagy hitehagyás minden másodpercében veletek vagyok, és nektek, akik továbbra is hívni fogtok Engem, megnyitom majd a szemeteket az Igazságra, hogy hűségesek maradjatok Hozzám.

Az idő szinte már elérkezett hozzátok. Templomaim kapui hamarosan be lesznek zárva azok számára, akik továbbra is hűséggel ragaszkodni fognak a Kereszténység hagyományos gyakorlataihoz. Ezeket az ajtókat be fogják csapni az orrotok előtt, amikor tanúságot tesztek Rólam. Hiteteket a legravaszabb módon fogják gúnyolni: amikor megvéditek Szavamat, akkor úgy fognak rátok tekinteni, mint akik kegyetlenek, barátságtalanok és kevésbé szimpatizálnak azokkal, akik nem hisznek Istenben

Ha ti az Én felszentelt szolgáim vagytok, előfordulhat, hogy szidni fognak benneteket, és hűségetek miatt válaszra kényszerítenek titeket. Gyűljetek most össze mindnyájan. Kérem, hogy ne tagadjatok meg Engem. Én védelmezni foglak benneteket, hogy szolgálni tudjatok Engem. Segíteni fogok nektek hordozván terheteket. A Mennyország minden Kegyelme rátok fog áradni.

Figyelmeztetés a papoknak:

Lekaszabolom majd mindazokat közületek, akik a hamis egyházat követik – a fenevad egyházát –, amikor azt majd bemutatják nektek. Csak kövessétek ezt az új egyházat, és akkor eladjátok a lelketeket a fenevadnak. Ahelyett, hogy az Én Nevemben lelkeket mentenétek, felelősségre lesztek vonva, amiért is az örök Kárhozatnak szolgáltattátok ki őket.

Én most az Igazságot mondom nektek, hogy legyen elegendő időtök felkészülni arra a napra, mely nap már nincs oly messze.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-megveditek-a-szavamat-akkor-ugy-fognak-ratok-tekinteni-mint-akik-kegyetlenek-baratsagtalanok-es-kevesbe-szimpatikusak-azokhoz-akik-nem-hisznek-istenben/

 
 

2013.08.06 19:37

Gyermekem, sohasem szabad azokra hallgatnod, akik a Szentháromság ezen Üzeneteit támadják, mert ők elvonják figyelmedet ettől a Munkától. Ne feledd, hogy ezeket az Üzeneteket súlyosságuk miatt sokkal jobban fogják támadni, mint bármilyen más üzenetet. A csúfolás, a gúnyolódás és a kritizálás továbbra is folytatódni fog, egészen az utolsó napig, amikor majd megkapod az Utolsó Üzenetet.

A terv, hogy lejárassák ezeket az Üzeneteket, erősödni fog, és a gyűlölet növekedni fog, ezért kérlek, légy erre felkészülve. Ezeket az Üzeneteket nem hagyhatják figyelmen kívül sem a hívők, sem pedig a hitetlenek, mivel Isten Szava sohasem marad észrevétlen. Jelenleg az Isten iránti gyűlölet mindenhol megtalálható a világban, és azok, akik ebben az időben az Ő Szavát hirdetik, szenvedni fognak.

Az Igazságot kezdettől fogva mindig is elutasították, attól a pillanattól kezdve, amikor Isten elküldte prófétáit, hogy figyelmeztesse gyermekeit a pogányság veszélyeire. A pogányság az Igazság ellentéte – Isten Szavának ellentéte. Azok a szegény lelkek, akik hamis isteneket tisztelnek, nagyon megharagítják Atyámat. Ő egy féltékeny Isten, mert minden dolog Őáltala kezdődött. Ő mindenható. Ő egy szerető Isten, de haragjától félni kell, amikor a pogányok megfertőzik azokat, akik szeretik Őt.

Amikor Isten gyermekei –azok, akik hisznek Benne és imádják őt Szeretett Fia, Jézus Krisztus által – megpróbálnak egyesülni minden lélekkel és minden vallással, nagyon óvatosaknak kell lenniük. Isten azt akarja, hogy minden gyermeke szeresse egymást, tekintet nélkül a fajra, vallásra és nemzetre. Az, amit Ő nem fog megengedni, hogy a Keresztények tárt karokkal fogadják a pogányokat az Ő Egyházában. Amikor ez megtörténik, akkor a pogányok el fogják törölni a Kereszténység minden nyomát.

Sértés Istennel szemben teret engedni a hazugságnak, hogy az beszennyezze az Igazságot, Isten Szavát.

Isten prófétái figyelmeztették az emberiséget a pogányság átkarolásának veszélyeire, mivel az a teljes pusztuláshoz vezet. Amikor ez megtörténik, azok a nemzetek, akik megengedik egyházaikban ezt a förtelmet, el lesznek törölve, és irányukba kevés Irgalom lesz mutatva.

Ne fogadjátok el azt a toleranciát, hogy a pogányok átvegyék Isten egyházait. Nem szabad elfejtenetek soha azt a nagy Áldozatot, amelyet Isten hozott, amikor elküldte egyetlen Fiát, hogy üdvösséget hozzon nektek.

A nap, amikor elfogadjátok a nem Istentől származó egyházak gyakorlatait, vagy amikor tiszteletet mutattok a pogányok iránt, az a nap lesz, amikor hátat fordítotok az Igazságnak.

Tartsátok nyitva a szemeteket és imádkozzatok, hogy egyházaitok ne kényszerítsenek benneteket arra, hogy lemondjatok Jézus Krisztus iránti hűségetekről.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-ne-fogadjatok-el-azt-a-toleranciat-hogy-a-poganyok-atvegyek-isten-egyhazait/

 
 

“2013.08.04 23:16

… Egyedül csak Atyám parancsára vihetem magammal azokat, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, de akik a hamis prófétának kötelezik el magukat szíves engedelmességgel, be fognak dőlni az Antikrisztus megnyerő magatartásának.
 

 

 
“2013.08.03 13:17
… Azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, a fenevadnak elsődleges célpontjai. Sokan ezek közül a lelkek közül Fiam követői, és hűségesek az Egyházhoz.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-azok-akiknek-a-neve-be-van-irva-az-elet-konyvebe-a-fenevad-elsodleges-celpontjai/

 
“2013.08.05 04:05
 
 
—–
Római katolikus:
08-06Urunk színeváltozása

Ha ez az ünnep nem esik vasárnapra, akkor az evangélium előtt csak az egyiket olvassuk az alábbi két olvasmány közül.

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Ruhája fehér volt, mint a hó.
Én, Dániel az éjjeli látomásban láttam, hogy egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, kerekei meg izzó parázsból. Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. Ítéletet tartottak és felnyitották a könyveket.
Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.
Ez az Isten igéje.
Dán 7,9-10.13-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon! 6. tónus.
Előénekes: Király az Úr! † Ujjongjon a föld, * és örvendjen minden sziget!
Homály és felhő lebegi őt körül, * trónját jog és igazság tartja szilárdan.
Hívek: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
E: A földkerekséget bevilágítják villámai, * a föld látja és beléremeg.
A hegyek viaszként szétfolynak az Úr arca előtt, * az egész föld az Úr színe előtt.
H: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
B: Igazságosságát hirdetik az egek, * és dicsőségét meglátják a népek.
Mert te vagy, Uram, a legfölségesebb az egész világon, * messze fölségesebb vagy minden istennél!
H: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
Zsolt 96,1-2.5-6.9

SZENTLECKE Szent Péter apostol második leveléből
Mi hallottuk az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen.
Szeretteim!
Nem ravaszul kieszelt mesék nyomán adtuk nektek hírül Urunk Jézus Krisztus csodálatos erejét, hanem mint megdicsőülésének szemtanúi. Amikor az Atyaisten megtisztelte és megdicsőítette, ez a szózat hangzott el hozzá a magasztos dicsőségből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. Így még jobban hiszünk a prófétai jövendölésekben, és ti is jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag föl nem kél a szívetekben.
Ez az Isten igéje.
2Pét 1,16-19

ALLELUJA
Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik, * őt hallgassátok! Mt 17,5c – 4 g. tónus.

„B” évben:
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A mennyei Atya tanúsítja, hogy Jézus az ő szeretett Fia.
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
Ezek az evangélium igéi.
B évben Mk 9,2-10″ 

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-06


——
Görög katolikus:

Jézus megmutatkozik a dicsőségében

17 Hat nappal később Jézus felment egy magas hegyre. Csak Pétert, Jakabot és annak testvérét, Jánost vitte magával, senki más nem volt velük. A hegyen Jézus a tanítványok szeme láttára átváltozott: arca úgy ragyogott, mint a nap, a ruhája pedig fehéren fénylett. Majd hirtelen megjelent mellette Mózes és Illés, és beszélgettek vele.

Péter ekkor Jézushoz fordult: „Uram, olyan jó itt lenni! Ha akarod, készítek három sátrat: neked, Mózesnek és Illésnek.”

Mialatt ezt mondta, hirtelen fényes felhő takarta be őket. A felhőből hang hallatszott: Ő a Fiam, akit szeretek, és akiben gyönyörködöm! Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek neki!”

Amikor a tanítványok ezt meghallották, arccal a földre borultak, és nagyon megrémültek. Jézus hozzájuk lépett, megérintette őket, és ezt mondta: „Álljatok fel, ne féljetek!” Amikor felnéztek, már csak őt látták.

Miközben lefelé jöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: „Ne mondjátok el senkinek, amit láttatok, amíg az Emberfiát fel nem támasztják a halottak közül!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+17%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2Pét 1,16-19

ld. fent Római Katolikusnál
 

13 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok, mert bezárjátok Isten Királyságának kapuját az emberek előtt! Ti magatok nem mentek be rajta, de azokat sem engeditek, akik szeretnének bemenni. [14] [a]

15 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Képesek vagytok keresztül-kasul utazni szárazon és vízen, hogy valakit megnyerjetek a vallásotok követőjének, és ha azzá lett, még biztosabban a Gyehennára külditek, mint amennyire ti arrafelé mentek!

16 Jaj nektek, akik vezetitek a népet, pedig magatok is vakok vagytok! Azt mondjátok: »Ha valaki úgy ígér meg valamit, hogy a Templomra esküszik, azt fel lehet oldani a fogadalma alól, de ha a aranyat ajánlott fel a Templomnak, akkor már nem.« 17 Ostobák és vakok! Hát mi nagyobb, az arany, vagy maga a Templom, amely szentté teszi az aranyat?

18 Ezt is mondjátok: »Ha valaki az oltárra esküszik, azt fel lehet oldani a fogadalma alól, de ha áldozati ajándékot ajánlott fel, akkor már nem.« 19 Vakok! Hát mi nagyobb, az áldozati ajándék, vagy az oltár, amely szentté teszi az ajándékot? 20 Hasonlóképpen: aki az oltárra esküszik, az mindarra esküszik, ami az oltáron van. 21 Aki a Templomra esküszik, az arra esküszik, akinek neve abban lakik. 22 Aki a Mennyre esküszik, az Isten trónjára esküszik, és magára Istenre, aki a trónon ül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+23%3A13-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

…..
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/06
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Azoknak, akik a hamis próféta parancsát teljesítik, sok imára lesz szükségük, mert néhányan közülük vakok az Igazságra. Másoknak, akik ismerni fogják az Igazságot, de azok oldalán fognak állni, akik tagadják Fiam Kereszthalálát, lesz mitől félniük. Ők szörnyű szenvedést fognak okozni Krisztus ártatlan követőinek.”

Üdvösség Anyja: ahogy Isten Szent Szava képes lelkeket egyesíteni, úgy az nagy megosztottságot is okozhat

Igazság Könyve:

“2013.07.31 18:31

Gyermekem, ha szeretitek Fiamat, Jézus Krisztust, akkor mindazok, akik valóban szeretik Őt, közelebb kerülnek egymáshoz. Amikor azok, akik Fiamat szeretik nehéznek találják, hogy másokat is szeressenek, akkor hívniuk kell Engem, az Üdvösség Anyját, hogy megnyissam a szívüket.

Fiam Szeretete olyan erőteljes, hogy a Szentlélek Ereje által nagyon gyorsan szétárad a világ egyik szögletéből minden egyes részébe. Amikor Fiam Szent Szava Isten minden gyermekéhez eljut ezeken az üzeneteken keresztül, akkor az behatol majd az alázatos lelkekbe, akik felismerik, hogy a Megváltó az, aki hozzájuk szól. A Szeretet, mely az Ő Szavaiból árad, melyek által hozzátok szól az emberiség történetének ezen időszakában, több millió lelket fog azonnal egyesíteni úgy, mintha ti mindnyájan az egész életetek során már ismertétek volna egymást. Oly erőteljes ez (a Szeretet), hogy a nyelvek ereje által nemzetről nemzetre gyorsan tud terjedni minden nyelven. Innen fogjátok tudni, hogy ezek a szavak, amelyek ezen üzeneteken keresztül adatnak, a Fiamtól származnak.

Ahogy Isten Szent Szava képes lelkeket egyesíteni, úgy nagy megosztottságot is okozhat. A gyűlölet, mely annak következménye, hogy Isten Szava falja a lelkeket, nem volt még ilyen mélyponton. Amikor ezek az Üzenetek ilyen gyűlöletet szítanak, és gonosz tetteket vonzanak maguk után azok által, akik Fiam igaz tanítványainak nevezik magukat, akkor tudnotok kell, hogy ezt a gonosz okozza. Szegény lelkeim, szegény összezavarodott gyermekeim, sohasem szabad hátat fordítanotok, amikor bizonytalanok vagytok Fiam Szavaiban. Nyitva kell tartanotok elméteket, és hűségesnek kell maradnotok mindahhoz, amit Ő tanított nektek. Ne ítéljetek meg senkit az Ő Nevében. Szeressétek egymást. Nem számít, ha nem hiszitek, hogy Isten az Ő utolsó prófétáját küldte el. Azonban kérlek benneteket, hogy ne feledkezetek meg kötelezettségeitekről – azáltal, hogy teljesítitek Fiammal szembeni kötelességeiteket, azaz szigorúan betartjátok Tanításait.

Sohasem szabad elfogadnotok, hogy bármilyen új tanra is áldását adná, amit nem Ő adott a világnak, amikor a Földön járt. Ő sohasem nézne el semmit, bármi legyen is az, ami Kereszthalálát helyettesítené a világ oltárain.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-ahogy-isten-szent-szava-kepes-lelkeket-egyesiteni-ugy-az-nagy-megosztottsagot-is-okozhat/

—–
Római katolikus:
2018-07-30

17. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
A hűtlen néppel már semmit sem lehet kezdeni; ezért nem kerülheti el a büntetést.
A nép sorsáról kapott látomását így írja le Jeremiás, így szólt az Úr: „Vásárolj magadnak egy lenvászon övet!
Kösd a derekadra, és óvd a nedvességtől!”
Meg is szereztem az övet az Úr szava szerint, és a derekamra kötöttem.
Majd másodszor is szólt hozzám az Úr: „Vedd az övet, amelyet vásároltál és a derekadra kötöttél; indulj az Eufrátesz folyóhoz, és rejtsd el ott egy sziklahasadékba!”
Elmentem, és el is rejtettem, ahogy az Úr parancsolta nekem.
Hosszú idő után így szólt hozzám az Úr: „Kelj föl, és az Eufrátesztől hozd el az övet, amelyről megparancsoltam, hogy rejtsd el ott!”
El is mentem, és elhoztam a rejtekhelyről az övet.
Az öv már tönkrement, és nem volt használható semmire se.
Az Úr meg így szólt hozzám, s ezt mondta nekem: „Így teszem tönkre Júda és Jeruzsálem kevély derekát, a gonosz népet, amely igémre hallgatni már nem akar.
Szívük gonosz útján járnak, más istenekhez pártolnak, hogy azoknak szolgáljanak, és azokat imádják.
Azért lesznek olyanokká, mint ez az elrothadt öv, amelyet semmire sem lehet többé használni.
Mert ahogy az öv az ember derekához simul, úgy csatoltam én is magamhoz Júda egész házát – mondja az Úr –, hogy népemmé, dicsőségemmé dicséretemmé és hírnevemmé legyenek!
De ők nem hallgattak rám.”
Ez az Isten igéje.
Jer 13,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Elhagytad az Urat, * aki alkotott téged. Vö. 18a. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Elhagytad Uradat, aki alkotott téged, * elfeledted Istenedet, aki életet adott néked.
Látta az Isten, és haragra gerjedt, * mert felingerelték őt népének fiai és leányai.
Hívek: Elhagytad az Urat, * aki alkotott téged.
E: Akkor az Úr így szólt: * „Elrejtem előlük arcomat;
hadd lássam, mi lesz velük, * mert csalárd és hűtlen ez a nemzedék.”
H: Elhagytad az Urat, * aki alkotott téged.
E: „Féltékennyé tettek engem a nem létező istenre, * és kevélységükkel haragra indítottak,
de én is féltékennyé teszem őket idegen népekkel, * és pogány népekkel ingerlem őket.”
H: Elhagytad az Urat, * aki alkotott téged.
MTörv 32,18-19.20.21

ALLELUJA
Mennyei Atyánk életre hívott minket az igazság igéje által, * hogy a teremtmények első zsengéje legyünk. Jak 1,18 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus példabeszédben tanítja: hogyan növekszik Isten országa.
Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek:
A mennyek országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak.
Jézus azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: A mennyek országa hasonló a kovászhoz. A gazdasszony elvegyíti három véka lisztbe, és a kovász átjárja az egész tésztát.
Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Beteljesedett, amit így jövendölt meg a próféta: „Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem azt, ami titok volt a világ kezdete óta.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,31-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-30


——
Görög katolikus:

Fel fogunk támadni!

12 Krisztusról azt hirdettük nektek, hogy feltámadt a halottak közül. Akkor hogyan mondhatják közületek néhányan, hogy a halottak sohasem támadnak fel? 13 Hiszen ha ez igaz lenne, akkor Krisztus sem támadt volna fel. 14 Ha pedig Krisztus valóban nem támadt volna fel, akkor nem lenne semmi értelme annak az üzenetnek sem, amelyet nektek hirdettünk. Sőt, akkor a ti hiteteknek sem lenne értelme! 15 Ráadásul, Istennel kapcsolatban is hazudtunk volna. Miért? Mert azt mondtuk, hogy ő feltámasztotta Krisztust a halálból. Ha tehát igaz lenne, hogy a halottak nem támadnak fel, akkor mi is hazugok lennénk.

16 Mert ha a halottak tényleg nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. 17 Ha pedig Krisztus valóban nem támadt fel, akkor semmit sem ér a hitetek, és még mindig a bűneitekben éltek. 18 Ezen felül még azok a testvérek is végleg elvesztek volna, akik eddig a Krisztusban való hitben haltak meg. 19 Ha csak erre a földi életre nézve lenne reménységünk Krisztusban, akkor minden embernél szánalmasabbak lennénk!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+15%3A12-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A hit ereje

18 Másnap korán reggel Jézus elindult Jeruzsálembe, s közben megéhezett. 19 Meglátott egy fügefát az út szélén, odament, de csak levelet talált rajta. Ezt mondta a fának: „Soha többé ne teremjen rajtad gyümölcs!” — az pedig azonnal kiszáradt.

20 A tanítványok látták ezt, és csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott ki a fügefa ilyen hirtelen?”

21 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: ha hisztek, és nem kételkedtek, ti is megtehetitek, amit én tettem ezzel a fával. Sőt, még többet is: ha például azt mondjátok ennek hegynek: »Kelj fel, és zuhanj a tengerbe!« — az is megtörténik. 22 Mindazt, amit imádságotokban hittel kértek, meg fogjátok kapni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+21%3A18-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/30
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Az abortusz bűne egy halálos bűn, és akik ezért felelősek, örökre a Pokol tüzében fognak égni

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, ez, a részemről, az Isten Báránya részéről történő beavatkozás, hogy feltárjam a világ számára ezeket az Üzeneteket, meg volt jövendölve.

Közületek azok, akik követitek Isten Szavát, békében kell, hogy legyetek, mivel Én nem akarom, hogy eltávolodjatok Tőlem, mert szeretlek benneteket.

Nektek sohasem kell félnetek a Szeretetemtől, még akkor sem, amikor a bűn elválaszt Tőlem benneteket. Én megnyitom mindazok szemét, akik látni akarnak, és Szent Szavam be fogja csukni azok szemét, akik elutasítják Kezemet. Én felétek nyújtom a Kezemet, szeretett gyermekeim, hogy biztonságba húzzalak benneteket, távol a keselyűktől, akik fel szeretnék falni a lelketeket.

A mai naptól kezdve minden nap sok kiáltó hangot fogtok hallani, követelvén, hogy azt meghallgassátok. Ők ördögi hazugságokat és érveket fognak bemutatni nektek a méz édességével álcázva. A veletek szembeni hízelgésüket – a véget nem érő érvek zömével, hogy meghallgassátok a humanitárius okokra hivatkozó érveiket, melyek elnézik a bűnt – nem fogják abba hagyni addig, míg csak el nem fogadjátok azt, amit rátok szeretnének kényszeríteni, hogy lenyeljétek.

Az abortuszt, ami gyilkosság Isten Szemében, rá fogják kényszeríteni minden nemzetre, a dac jeléül a Mindenható Istennel, a Legmagasságosabb Istennel szemben. Amennyiben elnézitek ezt a gonosz utálatot, szörnyű bűnnel vétkeztek. Az abortusz bűne egy halálos bűn, és akik ezért felelősek, örökre a Pokol tüzében fognak égni.

Nektek, akik nem akarjátok elfogadni, hogy ez egy súlyos bűn, kevés időtök marad üdvösségetek bebiztosítására. Mert amikor elérkezik a nagy nap, nem fogjátok meglátni Isten Arcát, kivéve, ha hátat fordítotok ennek a gonosz cselekedetnek.

A gyilkosság az Istennel szembeni dac egyik legsúlyosabb cselekedete, mely megcsonkítással lesz büntetve. Az emberi faj közötti nagy megosztottság elkezdődött. Azok, akik a fenevad oldalán állnak és elnéznek mindent, ami szembeszáll Isten Szavával, el lesznek különítve fivéreiktől és nővéreiktől. Ne becsüljétek alá Figyelmeztetésemet. Ha elfogadjátok az abortuszt, akkor Isten egyik gyermekének szándékos meggyilkolását fogadjátok el. Ha nincs bűntudat a lelketekben, akkor ti sohasem fogtok meglátni Engem. A vadonba foglak dobni benneteket.

Nagy lehet az Én Szeretetem és Irgalmasságom. Meg fogok bocsátani a legmegfeketedettebb lelkeknek is, de bűnbánat nélkül Ítéletem végleges. Büntetésem örök. Szeressetek Engem, és Én dédelgetni foglak benneteket. Pusztítsátok csak el egy másik emberi lény életét, akit Atyám szeretete teremtett, és akkor ti is el fogjátok veszíteni az életeteket.

Jézusotok”
Az abortusz bűne egy halálos bűn, és akik ezért felelősek, örökre a Pokol tüzében fognak égni

 
 
—–
Római katolikus:
2018-05-01húsvét 5. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás első missziós útjukról visszatérnek a szíriai Antióchiába, és beszámolnak apostoli munkájukról.
Amikor Pál és Barnabás Lisztrában hirdette a Krisztusról szóló tanítást, utánuk jött néhány zsidó pizídiai Antióchiából és Ikóniumból. Ezek úgy fellázították a népet, hogy a lisztraiak megkövezték Pált; majd abban a hitben, hogy meghalt, a városon kívülre vonszolták. De mikor a tanítványok köréje gyűltek, fölkelt és bement a városba.
Másnap Barnabással együtt útra kelt Derbébe. Ebben a városban is hirdették az evangéliumot, és sok tanítványt toboroztak.
Ezután visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, buzdították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert „sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába”. Az egyes egyházak élére kézrátétellel elöljárókat rendeltek, és végül imádkozva és böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akinek hívei lettek.
Pizídián keresztül haladva Pamfíliába jutottak. Miután pedig Pergében hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába. Innét azután visszahajóztak (a szíriai) Antióchiába, ahonnan egykor elindultak Isten rendeléséből a rájuk bízott munka teljesítésére.
Megérkezésük után összehívták az egyházat, és elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, és hogyan tárta fel a pogányok előtt a hit kapuját.
Ezután jó ideig a tanítványok körében tartózkodtak.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 14,19-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A te barátaid, Uram, * ismertessék meg országod dicsőségét. Vö. 12. vers.

Zsolt 144,10-11.12-13ab.21

ALLELUJA
Krisztusnak szenvednie kellett, és feltámadnia a halálból, * hogy bemehessen dicső országába. Lk 24,46.26 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus búcsúzóul az ő békéjét hagyja övéire.
Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: »Elmegyek, de visszajövök hozzátok.« Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.
Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,27-31a”

 
 

——
Görög katolikus:

21 Péter lement a küldöttekhez, és ezt mondta: „Én vagyok, akit kerestek. Mondjátok el, miért jöttetek!”

22 Ők így feleltek: „Kornéliusz százados küldött bennünket, aki igaz, istenfélő, és akiről az egész zsidó nép jó véleménnyel van. Egy szent angyal mondta neki látomásban, hogy hívjon meg téged a házába, és hallgassa meg, amit mondasz.” 23 Péter ekkor behívta és vendégül látta őket.

Másnap Péter útra kelt, és néhány testvér kíséretében elment velük. 24 A következő nap megérkeztek Cézáreába. Közben Kornéliusz összehívta a rokonait, meg a legjobb barátait, és együtt várták Pétert. 25 Amikor Péter belépett a házba, Kornéliusz elébe ment, és a lába elé borult, hogy imádja. 26 Péter azonban felemelte, és azt mondta: „Állj fel, hiszen én is csak ember vagyok!” 27 Azután beszélgetni kezdtek, és beljebb mentek a házba. Amikor Péter meglátta, milyen sokan összegyűltek, 28 ezt mondta: „Tudjátok, hogy nekünk, zsidóknak, tilos a nem zsidókkal barátkozni, vagy meglátogatni őket. Isten azonban megmutatta nekem, hogy senkit se tartsak „közönségesnek” vagy „tisztátalannnak”. 29 Ezért, amikor elhívtatok, nem ellenkeztem, hanem eljöttem. Most viszont hadd kérdezzem meg: miért hívtatok ide?”

30 Kornéliusz így válaszolt: „Négy nappal ezelőtt ugyanebben az időben, délután három órakor a házamban imádkoztam. Hirtelen megállt előttem egy férfi, fénylő ruhában, 31 és azt mondta: »Isten meghallgatta imádságaidat, és jól látta a szegényeknek osztott adományaidat. 32 Most azért küldj embereket Joppéba, hogy hívják ide azt a Simont, akit Péternek is hívnak! Ő éppen egy Simon nevű tímármesternél vendégeskedik, aki a tenger partján lakik.« 33 Ezért azonnal hozzád küldtem az embereimet. Igazán kedves tőled, hogy eljöttél hozzám! Most tehát mindannyian Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk, amit az Úr rádbízott, hogy elmondd.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+10%3A21-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Jézus és testvérei

Jézus ezután Galilea tartományában járt. Nem akart Júdeában maradni, mert a vallási vezetők meg akarták ölni. Közel volt a Sátoros ünnep, a zsidók ünnepe, ezért testvérei ezt mondták Jézusnak: „Jobb lenne, ha felmennél Júdeába, az ünnepre, hadd lássák a tanítványaid, amit teszel! Ha valaki népszerű akar lenni, az ne rejtőzzön el a nyilvánosság elől! Mutasd meg magad az egész világnak, hadd lássa mindenki a csodáidat!” Ezt azért mondták a testvérei, mert még ők sem hittek benne.

Jézus így felelt: „Az én időm még nem jött el, de számotokra minden idő alkalmas. Titeket nem gyűlölhetnek az emberek, de engem gyűlölnek, mert rájuk bizonyítom a gonosz tetteiket. Ti csak menjetek fel az ünnepre, én még nem megyek fel, mert nincs itt az ideje. Ezután Jézus még Galileában maradt, 10 a testvérei pedig elindultak Jeruzsálembe, az ünnepre.

Valamivel később azonban Jézus is elindult, de titokban, mert nem akarta, hogy felismerjék. 11 A júdeaiak keresték Jézust az ünnepek alatt, és egymást kérdezgették: „Hol lehet az az ember?”

12 Az ünnepre összegyűlt tömegben sokan Jézusról beszéltek és vitatkoztak, de csak egymás között. Voltak, akik azt mondták róla: „Jó ember.”

Mások meg azt: „Nem, dehogy is jó, hiszen félrevezeti az embereket.” 13 De nyíltan senki sem mert róla beszélni, mert féltek a vallási vezetőktől. “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+7.1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Tóra:

“… 5 Ezt mondd nekik: Azt mondja Uram, az Örökkévaló: Azon a napon, amelyen kiválasztottam magamnak Izráelt, esküre emeltem kezem Jákób családjának, és kijelentettem magam nekik Egyiptom földjén. Esküre emelt kézzel mondtam: Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek! Azon a napon megesküdtem nekik, hogy kihozom őket Egyiptomból, és beviszem arra a földre, amelyet számukra kiszemeltem, a tejjel és mézzel folyó földre, amely az egész föld színe-java. Azon a napon ezt mondtam nekik: férfiak, utálatos bálványaitokat messzire hajítsátok, szemetek elé se kerüljenek többé! Egyiptom bálványisteneivel se mocskoljátok be magatokat, mert én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


http://www.hebcal.com/sedrot/emor

Olaj Anett tanúságtétele:

https://www.youtube.com/watch?v=B7eb_beVwp8

One of the best Pro-life speeches EVER! Gianna Jessen abortion survivor Full video:

https://www.youtube.com/watch?v=hOWMmx6eBjU

A Kereszt egy új formája kerül majd bevezetésre

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, az Én Hatalmam soha nem fog meggyengülni; mint egy fény, halványabb lesz a sűrű köd közepette, de mindig látható lesz, még ha olyan gyenge lesz is, akár egy halvány pislákoló fény.

Amikor a világ újra megváltozik, mivel a gonosz szellem a megosztottságra megosztottságot hoz, akkor egyedül csak Isten Fénye lesz az, ami fenntart majd benneteket. Jelenlétemet érezni fogják azok, akik Hozzám folyamodnak segítségért, mert Én sohasem foglak elhagyni benneteket, különösen akkor nem, amikor úgy érzitek, hogy minden reménytelen. Semmi más, csakis az Igazság fog segíteni nektek helyt állnotok, amikor a szeretet hiánya – a mai világban nyilvánvaló módon – egyre csak növekszik, amint az emberek szíve kővé változik.

Az Igazságot a Szent Biblia tartalmazza. Ez az a táplálék, amely éltetni tudja az embert úgy most, mint a jövőben. Rövidesen lehetetlen lesz akár csak egy Bibliát is vásárolni, mivel sok nemzet ragaszkodni fog az új törvényekhez – különösen Európában -, mely törvények minden olyan könyvet be fognak tiltani, amelyek Isten Szavát terjesztik.

A levél most íródik, hogy hívja mindazokat, akik a Katolikus Egyház szolgálatában állnak. Hamarosan minden felszentelt szolgám tájékoztatva lesz a változásokról, amelyekről azt fogják mondani, hogy az Egyház javát szolgálják.

Az új szabályok, amelyek a Szentmise alatt mondott imák módosításaiban lesznek észlelhetők, ártalmatlannak fognak tűnni. Sokan nem veszik észre ennek a jelentőségét, de ez a Szent Eukarisztiához és a benne lévő Jelenlétemhez kapcsolódik. A „megemlékezés” szót fogják használni, és hamarosan minden templomot megfosztanak kincseitől. A kincsek elvétele, beleértve az arany Tabernákulumokat is – melyeket fából és kőből készítettel cserélnek fel – egyike lesz azoknak a jeleknek, melyeket összegyűjtenek az Új Világvallás számára.

A templomokat a falaikon belül fogják megváltoztatni, és ez magába foglalja majd az oltárok megszentségtelenítését is. A Szentségtartók – a Szent Eukarisztia tartója – kezdenek eltűnni, és a Szentségkitétel napjai véget érnek.

Vessétek csak meg most Szent Szavamat, és majd könnyeket fogtok sírni, amikor ezek a cselekedetek fel fognak tárulni előtettek! Hamarosan – nem sokkal később – a felszentelt szolgáim által viselt öltözékeket meg fogják változtatni, és a Kereszt egy új formája kerül majd bevezetésre. Az új rémtett nem egy egyszerű kereszten alapszik. Ehelyett, diszkréten, a fenevad fejét fogja ábrázolni.

Azt kérem tőletek, hogy most gyűjtsétek össze Szent Keresztjeimet és tartsátok azokat otthonaitokban, Szenteltvízzel együtt. Arra sürgetlek benneteket, hogy ragaszkodjatok az Igazsághoz, amelyről beszéltem nektek. Aztán azt akarom, hogy teljesen bízzatok meg Bennem. Sohase higgyétek, hogy elhagylak titeket, kiszolgáltatván benneteket a gonosznak. Én továbbra is mindenkor közel maradok hozzátok. Különleges áldást árasztok szeretett, hűséges szolgáim fejére, hogy Szentséges Szívemmel egybefonva tartsam őket.

Tartsátok szíveteket közel Hozzám és egymáshoz is. Vigasztaljátok és erősítsétek egymást, mert nektek az előttetek álló idők előtt és alatt sokkal jobban kell szeretnetek egymást, mint valaha. Én vagyok a ti családotok. Ti az Enyéim vagytok. Mi egyesülve maradunk egészen addig a pillanatig, amikor a harsonák megszólalnak, és a bejelentés megtörténik, hogy Második Eljövetelemben végül kinyilatkoztathatom Magam. Akkor érezni fogjátok az örömet és a békét, amelyet megígértem nektek. Aztán minden szenvedés véget ér.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-kereszt-egy-uj-formaja-kerul-majd-bevezetesre/
http://igazsag-konyve7.webnode.hu

 
Én be fogom bizonyítani Isteni Jelenlétemet a világnak.
….
Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, mert csak Isten és az Isteni kinyilatkoztatások Ajándékai hozhatnak számotokra szeretetet, békét, örömet és megtérést, melyek ezen Üzenetek által végigsöpörnek a világon.
 
A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.  


VÖ.:
“A “közös reformáció megemlékezés – 2017″  szerint, az emlékeztető célja az önkéntes kötelezettségvállalás “, hogy minden segítséget a felekezetközi házasságok, hogy erősítse a közös hit és támogassák a vallási nevelés gyermekeik, “kínál konkrét segítséget és szabályozást, mint nyilvánított együtt a protestáns egyház Németországban egy Ökumenikus bűnbánat és megbékélés szolgálat március 11, 2017 a Michaeliskirche-ben. ”
——-
 

“… 31 Ebben az időben Júdeában, Galileában és Samáriában Jézus tanítványainak egész közössége mindenhol nyugalmat élvezett, épült és gyarapodott. A hívők egész életükkel tisztelték az Urat, a Szent Szellem pedig bátorította és segítette őket, ezért egyre többen csatlakoztak hozzájuk. …”https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+9%3A20-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

—–
 
 
Római katolikus:
2018-04-30húsvét 5. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás buzdítja a pogányokat, hogy térjenek az igaz Istenhez.
Pál és Barnabás Ikónium városában eredményesen hirdették az Úr igéjét. Emiatt a pogányok és a zsidók – vezetőikkel együtt – arra készültek, hogy bántalmazzák, sőt megkövezzék őket. Ők azonban megtudták ezt, és elmenekültek Likaónia-tartomány városaiba: Lisztrába és Derbébe, és ezek környékére. Ott hirdették az evangéliumot.
Lisztrában élt akkor egy férfi, aki nem tudott a lábára állni. Béna volt ugyanis a születésétől fogva, és még soha egy lépést sem tett. Ő is hallgatta Pál beszédét, aki reátekintve látta rajta: elegendő hite van arra, hogy meggyógyuljon. Hangosan rákiáltott tehát: „Állj egyenesen a lábadra!” Az talpra ugrott, és járni kezdett.
Amikor a tömeg látta, hogy Pál mit művelt, likaóniai nyelven felkiáltott: „Istenek szálltak le hozzánk emberi formát öltve!”
Barnabást Jupiternek gondolták, Pált pedig – minthogy ő vitte a szót – Merkúrnak. Sőt a város előtt álló Jupiter-templom papja áldozati állatokat és koszorúkat hozatott a kapuk elé, és a néppel együtt áldozatot akart bemutatni.
Amint Barnabás és Pál apostol ezt meghallották, ruhájukat megszaggatva a tömeg közé rohantak. „Emberek, mit csináltok?” – kiáltották. „Mi is hozzátok hasonló halandó emberek vagyunk, és éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a bálványoktól térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget, a földet meg a tengert alkotta és mindazt, ami bennük van. Ő az előző korszakban megengedte, hogy a pogányok mind a maguk útját kövessék. Bár létezése akkor sem maradt bizonyíték nélkül, hiszen jót tett veletek: az égből esőt és termékeny időt küldött számotokra, és bőven adott nektek eledelt, a szívetekbe pedig örömet.”
Így beszéltek, de így is alig tudták lecsillapítani a tömeget, nehogy áldozatot mutasson be nekik.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 14,5-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek. 1. vers.
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, hanem a te nevednek,* mert irgalmas vagy és igazságos.
Miért mondják rólunk a pogány nemzetek? * „Hol van hát az ő Istenük?”
Hívek: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek.
Vagy: Alleluja.
E: A mi Istenünk a mennyben lakik, * amit csak akar, mindent végbevitt,
de az ő bálványaik csak arany és ezüst, * emberi kéz alkotása.
H: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megáldott titeket, * ő a mennynek és a földnek alkotója.
A magas ég az Úr birodalma, * de a földet átadta az embereknek.
H: Ne nekünk add, Urunk, a dicsőséget, * hanem a te nevednek.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 113b,1-2.3-4.15-16

ALLELUJA
A Szentlélek mindenre megtanít titeket, * eszetekbe juttat mindent, amit mondtam néktek. Jn 14,26 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A vigasztaló Szentlélek, akit az Atya küld, mindenre megtanítja az apostolokat.
Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz:
„Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.”
Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.
Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,21-26″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-30


——
Görög katolikus:

Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének.

Hit, próbatétel és bölcsesség

Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.

Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad. Viszont aki kér tőle valamit, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. Az ilyen ember ne is remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér, mert, aki kételkedik, annak a lelke kétfelé sántikál, nem képes dönteni, mindenben állhatatlan és megbízhatatlan.

Szegények és gazdagok

A szegény sorsú testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. 10 A gazdag testvér viszont a megalázottságával dicsekedhet, hiszen lehet bármilyen gazdag, ő is úgy múlik el, mint a mezőn a virágok. 11 Mert felkel a nap, és a forró szél kiszárítja a növényeket, lehullnak a virágok, és szépségük elmúlik. Ugyanígy múlik el a gazdag ember is. Egyik nap még üzleti terveket készít, a másik nap már halott.

Kísértés és kívánság

12 Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt. 13 Amikor kísértések érnek valakit, ne mondja, hogy Isten akarja őt rávenni valami gonoszságra! Mert Istent a gonoszság nem kísértheti meg, ő maga pedig senkit sem akar gonoszságra biztatni. 14 Ha valakiben feltámad a gonosz dolgok iránti kívánság, akkor valójában a saját szívének kívánsága csalogatja rossz irányba. 15 Ha ezek a gonosz vágyak meggyökereznek benne, akkor abból bűnös tettek származnak. Amikor pedig a bűn eluralkodik valakiben, az halálba vezet.

16 Szeretett testvéreim, ne hagyjátok magatokat becsapni! 17 Minden jó dolog és tökéletes ajándék felülről jön, attól, aki az égitestek Teremtője. Ő mindig ugyanaz, és nem változik — nem úgy, mint az égitestek fénye. 18 Isten azt akarta, hogy a gyermekei legyünk. Ezért „újjászült” bennünket az igazság üzenete által, hogy új életünk legyen, és olyanok legyünk az új teremtésben, mint az első gyümölcsök a kertben.

Engedelmesség

19 Tanuljátok meg, szeretett testvéreim: mindenki készségesen hallgassa meg a másikat, és jól gondolja meg, mit beszél, s emellett ne legyen hirtelen haragú, 20 mert az ember haragjából származó tettek nem szolgálják Isten céljait. 21 Ezért takarítsatok ki magatokból minden gonoszságot és aljas szándékot! Szelíden és alázattal fogadjátok szívetekbe Isten beszédét és tanítását, amely meg tudja menteni a lelketeket!

22 Amit Isten mond, azt tegyétek is meg, ne csak hallgassátok! Ha csak hallgatjátok, de nem teszitek meg, becsapjátok magatokat. 23 Van, aki csak hallgatja Isten tanítását, de nem engedelmeskedik annak. Az ilyen ember úgy jár, mint aki megnézi arcát a tükörben, 24 azután elmegy, és azonnal el is felejti, amit látott.

25 Aki viszont megnézte magát a szabadság tökéletes törvényében, és kitart a megismert igazság mellett — vagyis nem felejti el, hanem tettekre váltja amit látott, hallott és tanult — az mindenben áldott és boldog lesz!

Isten igazi tisztelete

26 Ha valaki istenfélőnek tartja magát, de nem fegyelmezi meg a nyelvét, akkor csak magát csapja be. Az ilyen vallásosság semmit sem ér! 27 Ellenben az Atya-Isten azt tekinti igazán istenfélőnek, aki gondot visel az árvákról és özvegyekről, és tisztán tartja magát a világ gonosz befolyásától.

Egyformán bánjatok szegénnyel és gazdaggal!

Testvéreim, ti hisztek dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban. Ezért hát ne legyetek személyválogatók! Képzeljétek el, hogy bejön a gyülekezetbe egy jól öltözött, aranygyűrűs férfi, és bejön egy szegény is, piszkos ruhában. Ha a jól öltözött emberhez különleges figyelemmel fordultok, és azt mondjátok neki: „Ülj le erre a kényelmes helyre!” A szegénynek meg azt mondjátok: „Te csak állj meg ott!”, vagy: „Ülj le ide, a lábam elé!” — akkor különbséget tesztek közöttük, és helytelen indulatok alapján, rosszul ítéltek.

Figyeljetek, kedves testvéreim! Isten kiválasztotta azokat, akiket a világ szegényeknek tart, hogy a hitük által gazdagok legyenek. Kiválasztotta őket, hogy övék legyen a Királyság, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért. Ti pedig ilyen megalázó módon bántok a szegényekkel?! Pedig a gazdagok azok, akik mindig uralkodni akarnak rajtatok. Ők visznek benneteket a bíróság elé, és ők azok, akik gonosz dolgokat mondanak Jézus szép nevéről, amelyről titeket is elneveztek.

Ez a királyi törvény az Írásokban található: „Úgy szeresd a másik embert is, mint saját magadat!”[a] Ha ennek a parancsnak engedelmeskedtek, jól teszitek! Ha viszont az egyik embert fontosabbnak tartjátok a másiknál, akkor bűnt követtek el, és Isten Törvénye ellen vétkeztek. 10 Hiszen, ha valaki csak egy dologban bűnös, de máskülönben az összes többi parancsot megtartja, mégis az egész Törvény ellen vét. 11 Isten azt mondta: „Ne csald meg a házastársadat!”[b] és „Ne gyilkolj!”[c] Márpedig ha nem csalod meg a házastársadat, de gyilkolsz, akkor is az egész Törvény ellen vétkezel.

12 Titeket a szabadság törvénye alapján fognak megítélni. Erre mindig emlékezzetek, ha mondtok, vagy tesztek valamit! 13 Mert az ítélet irgalmatlan azzal szemben, aki nem irgalommal bánik másokkal. Az irgalom azonban erősebb, mint az ítélet, és felülírja azt. “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21.15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Heródes király üldözi a jeruzsálemi közösséget

12 Ebben az időben Heródes király üldözni kezdte a gyülekezet egyes tagjait. Megparancsolta, hogy Jakab apostolt, János testvérét, végezzék ki. Miután látta, hogy a júdeaiak örülnek Jakab halálának, megparancsolta, hogy Péter apostolt is fogják el. Mindez a kovásztalan kenyerek ünnepén történt. Heródes tehát elfogatta Pétert, börtönbe záratta, és tizenhat katonát rendelt az őrzésére. Az volt a terve, hogy majd a páska ünnepe után állítja a nép elé, és akkor ítélkezik felette. Mialatt Péter a börtönben raboskodott, a gyülekezet állandóan imádkozott érte.

Pétert az angyal kiszabadítja a börtönből

A kitűzött tárgyalás előtti éjszakán Péter — két lánccal megkötözve — két katona között aludt a börtönben. A börtön kapui előtt is katonák őrködtek. Hirtelen világosság fénylett a börtönben. Megjelent az Úr egyik angyala, oldalba lökte Pétert, és felébresztette: „Kelj fel gyorsan!” Ekkor a láncok leestek Péter kezéről. „Öltözz fel, és vedd fel a sarudat is! Vedd magadra a köpenyed, és gyere utánam!” — mondta az angyal. Péter felöltözött, és követte az angyalt, de nem fogta fel, hogy amit az angyal tesz, az valóságos. Azt hitte, hogy látomást lát. 10 Elmentek az első, majd a második őrség mellett, s a vaskapuhoz érkeztek, amely a városba vezetett. Ekkor a kapu magától kinyílt előttük, és az utcára jutottak. Egy darabig együtt mentek, majd az angyal hirtelen eltűnt.

11 Péter csak ekkor tért magához, és ezt mondta: „Most látom csak, hogy az Úr elküldte angyalát, és megszabadított Heródes hatalmából, a júdeaiak szándékától.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+12%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A papokra vonatkozó törvények
A nép szentnek tekintse a papot, mert ő mutatja be Istennek a szent kenyereket. Én, az Örökkévaló, szent vagyok. Én vagyok, aki megszentel. Ezért a papot is tekintsétek szenteknek.
 
15 Cádók leszármazottjai, a lévita papok azonban hűségesek maradtak hozzám: ellátták a Templomban a papi szolgálatot akkor is, amikor egész Izráel elfordult tőlem. Ezért ők közel jöhetnek hozzám, hogy papi szolgálatot végezzenek előttem, és bemutassák az áldozatokat: az állatok kövér részeit és a vért. 16 Ők lépjenek be a Templom épületébe, ők járulhatnak asztalomhoz, hogy szolgáljanak nekem. Ők nekem szolgáljanak! …”
—-

Éppúgy, ahogy a vak nem lát, ott lesznek azok is Rómában, az Egyházon belül, akik bár látnak, de az Igazság elismerését meg fogják tagadni

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, teljes egészében újra átélem Keresztre feszítésemet, és minden egyes része ahhoz az időhöz kapcsolódik, amely Második Eljövetelemhez vezet.Most, hogy Testem, az Én Egyházam, elszenvedte az oly sok éven át tartó megkorbácsolást a gonosz szelleme miatt, a Tövissel való Megkoronázást Egyházamban a vezetésre róják most ki.

Amikor a harmadik tövis átszúrta Jobb Szememet, azzal többé már nem láthattam. Csak a másik szememmel láthattam azt a szörnyű fájdalmat, amelyet Édesanyám átélt. Most amikor a Töviskorona átszúrja Egyházam Fejét, annak csak a fele fog tanúságot tenni a megjövendölt próféciák Igazságáról. A másik fele vak lesz, és nem fogják látni azt a kárt, amelyet Testem, Egyházam minden részére kirónak a világ minden nemzetében.

Éppúgy, ahogy a vak nem lát, ott lesznek azok is Rómában, az Egyházon belül, akik bár látnak, de az Igazság elismerését meg fogják tagadni.

Olyan fájdalmas lesz az Igazság, hogy ezeknek a felszentelt szolgáknak könnyebb lesz az egyszerűbb ösvényt választaniuk. Gyávák ők, akik a megszentségtelenítés egyszerűbb ösvényét fogják választani, ahelyett, hogy Énértem felvennék keresztjüket.

Aztán ott lesznek azok, akik szeretnek Engem, és ez a megosztottság nem fogja őket elrettenteni attól, hogy segítsenek Engem a lelkeknek a biztos haláltól való megmentésének tervében. Ezek a bátor lelkek, eltelve a Szentlélek tüzével, harcolni fognak, hogy megőrizzék Legszentebb Szentségeimet. Ezek a papok lesznek azok, akik táplálni fogják nyájamat az üldöztetés ideje alatt. Minden Kegyelem megadatik majd az ilyen tiszta lelkeknek, és ők sorban elvezetik Maradék Hadseregemet az Új Ég és Föld kapuihoz.

Nagy bátorságot követel Isten prófétáinak Szavát elfogadni.

Nem volt könnyű soha meghallani a próféták Szavait, mely Szavak úgy hasítanak lelkük közepébe, mint a kétélű kard. Figyelmeztetéseiket fájdalmas meghallani, de ugyanakkor édes is a megtermett gyümölcsök miatt, mert amikor Isten Szava Ajándékként adatik, minden alkalommal üdvösséget kínál fel. Ragadjátok meg Szent Szavamat, mivel Ez a ti mentőövetek. Ti, szeretett követőim védve vagytok az Élő Isten Pecsétje által, és ezért sohasem szabad félnetek.

Ellenségeitek szidni, sértegetni és talán üldözni fognak titeket, de Én, Jézus Krisztus leszek az, Aki együtt fogok járni veletek. Ti, választott kevesek, akik válaszoltok Hívásomra, szenvedésetek által sokakat meg fogtok menteni az emberiségből az Én Szememben.

Megáldalak benneteket. Békét és erőt adok nektek, hogy félelem nélkül a szívetekben követni tudjatok Engem.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/eppugy-ahogy-a-vak-nem-lat-ott-lesznek-azok-is-romaban-az-egyhazon-belul-akik-bar-latnak-de-az-igazsag-elismereset-meg-fogjak-tagadni/

VÖ.:
” Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz.”
—–
Római katolikus:

” 5. nagyböjti hét kedd

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Isten megkönyörül mindazokon, akik a Megváltó előképére, a fán függő rézkígyóra föltekintenek. 
Az Egyiptomból való kivonulás idején a választott nép elhagyta a Hór hegyét, és Edom földjét megkerülve a Vörös-tenger felé haladtA nép azonban belefáradt a vándorlásba, és zúgolódni kezdett Isten és Mózes ellen:
„Miért hoztál ki minket Egyiptomból, azért, hogy meghaljunk itt a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen ivóvíz, és unjuk már e semmit érő manna-étket is!”
Az Úr ekkor mérges kígyókat küldött a népre, s ezek megmarták őket, úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak.
Erre Mózes elé járultak, és így kérlelték őt: „Vétkeztünk, lázadoztunk Isten ellen és teellened. Imádkozzál, hogy a kígyókat vegye el tőlünk az Úr!” Mózes tehát közbenjárt a népért, és az Úr így válaszolt: „Csináltass egy rézkígyót, és tűzd ki jelül egy fára. Akit marás ért és rátekint, az életben marad.”
Csináltatott is Mózes egy rézkígyót, és kitűzte jelül egy fára. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt.
Ez az Isten igéje.
Szám 21,4-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Uram, hallgasd meg könyörgésemet, * és kiáltásom jusson eléd! (2. vers.)
Előénekes: Uram, hallgasd meg könyörgésemet, * és kiáltásom jusson eléd!
Ne rejtsd el arcodat előlem, † amidőn szorongatnak engem, figyelj reám, * amely nap hozzád kiáltok, hallgasd meg kiáltásom.
Hívek: Uram, hallgasd meg könyörgésemet, * és kiáltásom jusson eléd!
E: A te nevedet, Uram, a nemzetek majd félve tisztelik, * és a föld minden királya vallja dicsőséged,
mert az Úr felépíti Sion városát, * és megjelenik dicsőségben.
H: Uram, hallgasd meg könyörgésemet, * és kiáltásom jusson eléd!
E: Meghallgatja a szegények imáját, * nem veti meg kérésüket.
Az eljövendő nemzedéknek írják le mindezt, * a születendő nép is az Urat magasztalja.
H: Uram, hallgasd meg könyörgésemet, * és kiáltásom jusson eléd!
E: Fölséges szentélyéből Isten letekint, * az Úr a mennyből a földre rátekintett,
hogy meghallja a rabok sóhaját, * és a halál fiait megmentsd fogságukból.
H: Uram, hallgasd meg könyörgésemet, * és kiáltásom jusson eléd!
Zsolt 101,2-3.16-18.19-21

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
A jó mag az Isten igéje, † Krisztus a magvető; * aki rátalál, örökké élni fog. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Krisztus igazi mivoltát megdicsőülése igazolja majd. 
A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: »Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?«”
Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.”
Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?”
Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik.
Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.”
E szavak után sokan hittek Jézusban.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 8,21-30″

——
Görög katolikus: 
“21
Hát nem tudjátok,
    nem hallottátok?
Nem mondták nektek soha?
    Nem értitek, hogyan készültek a föld alapjai?
22 Az Örökkévaló az egyetlen igaz Isten!
    Ott ül trónján a földkerekség fölött!
Lába előtt a földi lakók,
    mint a sáskák a fűben,
    olyan aprók!
Ő feszítette ki az eget,
    mint fátylat, vagy lakósátrat a föld fölé. …”

“… Majd az Örökkévaló kivitte Abrámot a szabad ég alá, és ezt mondta: „Nézz föl az égre, Abrám! Számold meg a csillagokat, ha tudod![a] Így lesz az utódaiddal is!”Abrám pedig hitt az Örökkévalónak, aki ezért igaznak fogadta el őt.

Ezután az Örökkévaló ismét megszólította Abrámot: „Én vagyok az Örökkévaló, aki kihoztalak Úr városából, Babilóniából, hogy neked adjam ezt a földet örökségül.” 

“12
Az ostoba csúfolódó utálja azt, aki figyelmezteti,
    és nem kér a bölcsek tanácsából.”
—–
—–
—–
Tóra:
” Hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok szavamra, és engedelmeskedjetek nekem! Akkor Istenetek leszek, ti pedig népemmé lesztek. Éljetek úgy, ahogyan mondtam nektek, hogy jól menjen a sorotok.
28 Akkor mondd nekik ezt: Olyan nemzet ez, amely nem akar Istenének, az Örökkévalónak a szavára hallgatni, és a figyelmeztetést sem fogadja el. Kiveszett közülük a hűség, kihalt az igazság, már szájukra sem veszik többé.”
———-

Isten Anyja: A megosztottság a világban, melyet Góg és Magóg idézett elő, ketté fogja osztani a családokat

Igazság Könyve:

“Gyermekem, neked sohasem szabad kételkedned e Küldetés fontosságában, vagy azt megengedned, hogy az ellened elkövetett támadások eltereljék figyelmedet szeretett Fiamról.Fiam Szeretete és Irgalmassága által tárja fel a világnak a gonosz azon tervét, hogy még az idők vége előtt lelkeket lopjon. A Szabadkőműves erők által, akik a gonoszhoz hűségesek, ez a fondorlatos terv már nagyon régóta ki lett tervelve (dolgozva), és amelyet rá fognak erőltetni Isten gyermekeire.

Senkinek ne legyen kétsége az Általam, a ti Édesanyátok által feltárt próféciák felől, amelyeket az évszázadok során feltártam a látnokoknak. Gyermekek, nektek nem szabad félnetek. Ehelyett reménykedőnek kellene lennetek és örvendeznetek kell, mert hamarosan itt az Új Ég és Föld ideje, amikor Isten gyermekei megszabadulnak végre a gonosztól, akinek jelenlétét mindnyájan megtapasztalhattátok életetek egész során.

Ez az időszak Atyám Könyvében meg volt jövendölve, és emiatt el kell fogadnotok a Jelenések Könyve tartalmának IgazságátAmennyiben nem fogadjátok el a Jánosnak adott Jelenések Könyvét, akkor azt sem mondhatjátok, hogy a Könyv többi részét, a Legszentebb Bibliát elfogadjátok.

Sok dolog abból, aminek be kell következnie, nehéz lesz és fájdalmas, mert a megosztottság a világon, amelyet Góg és Magóg idézett elő, ketté fogja osztani a családokat. A gonosz cselszövés és az álnok tervek, amelyeket a hamis próféta és az Antikrisztus dolgozott ki, a legnagyobb megtévesztés lesz azóta, hogy a Farizeusok megtagadták Fiamat. Amikor a Farizeusok megtagadták Fiamat, megakadályozták, hogy az Igazság átadásra kerüljön Isten gyermekei számára. Ez lecsökkentette Fiam követőinek számát az Ő Földön töltött ideje alatt, és megakadályozták őket abban, hogy Keresztényekké legyenek.

Ugyanez lesz érvényes erre a kettőre is, akik a jóság képét viselik magukon, de akik Isten gyermekei közül sokakat tévútra vezetnek. Ők sokakat vakká tesznek az Igazsággal szemben, mivel a gyökeres változások, melyeket uralkodásuk egész ideje alatt be fognak vezetni, elszakítják majd az embereket Isten Törvényeitől.

Isten gyermekeinek azt fogják mondani, hogy a gonoszság elfogadható és hogy a bűnök közül némelyek nem sértők Istennel szembenAz emberek hinni fognak majd nekik és ennek következtében hátat fordítanak majd Istennek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az ő uralkodásuk rövid legyen, és hogy az Igazság győzedelmeskedjen majd annak érdekében, hogy Fiam Egyháza a Földön sértetlen maradjon.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-anyja-a-megosztottsag-a-vilagban-melyet-gog-es-magog-idezett-elo-kette-fogja-osztani-a-csaladokat/

—–
Római katolikus:
” Nagyböjt 5. vasárnapKezdőének:
Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, az istentelen néppel szemben védd ügyemet, ments meg a gonosz és álnok emberektől, mert te vagy az én megmentő Istenem. (Zsolt 42,1-2)Könyörgés:
Urunk, Istenünk, segíts minket, hogy életünkben az a fáradhatatlan szeretet vezessen, amellyel Krisztus szerette a világot, és halálra adta értünk önmagát. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből.
„Íme, napok jönnek – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Juda házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, pedig Uruk voltam – mondja az Úr.
Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok – mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. Többé nem lesz szükség arra, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvérét így tanítsa: »Ismerd meg az Urat,« mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig – mondja az Úr –, mivel megbocsátom gonoszságaikat, és vétkeikre többé nem emlékezem.”
Ez az Isten igéje.
Jer 31,31-34

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem, † mivel irgalmas és ságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le nömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet.
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
H: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet.
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.
Megtanítom utaidat a vétkeseknek, * és a bűnösök hozzád térnek.
H: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet.
Zsolt 50,3-4.12-13.14-15

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim! Jézus földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, és könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól. Hódolatáért meghallgatásra talált. Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki.
Ez az Isten igéje.
Zsid 5,7-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Aki nékem szolgál, az engem kövessen, * és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám.” Jn 12,26 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben: Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”
Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal fog meghalni.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 12,20-33″

——
Görög katolikus: 
Isten szeretett gyermekei vagytok, ezért őt kövessétek!Éljetek az isteni szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett bennünket: feláldozta értünk önmagát, mint oltárra helyezett véres áldozatot és jó illatú füstölő áldozatot, amelyet Isten szívesen fogad.

Nyoma se legyen köztetek semmiféle szexuális bűnnek, romlottságnak, vagy kapzsiságnak, hiszen ezek a dolgok nem illenek Isten népéhez!Ocsmány szavak, káromkodás, bolond beszéd, vagy mocskos viccelődés sem illenek hozzátok. Sokkal inkább, hogy hálát adjatok Istennek. Tudjátok meg, hogy aki szexuális bűnben vagy tisztátalanságban él, vagy aki pénzimádó — mert az ilyen valójában bálványimádó —, az egy sem kaphat helyet a Krisztus és Isten Királyságában!

Nehogy valaki becsapjon benneteket üres beszédekkel és hazugságokkalmert ezek miatt fog Isten haragja rázúdulni az engedetlen emberekre. Ne vállaljatok hát velük közösséget! …”

“…  18 Ez a két dolog sohasem változik! Isten nem hazudhat, amikor ígér valamit, és nem hazudhat, amikor megesküszik. Ez erős biztatást jelent, és reménységet ad nekünk. Hiszen odamenekültünk Istenhez, és belekapaszkodtunk abba a reménységbe, amelyet ő adott nekünk. 19 Ez a reménység olyan a lelkünk számára, mint a csónak erős horgonya. Ez a „remény-horgony” a mennyei Templomban, a függöny mögött, a mennyei Szentek Szentjében[b]kapaszkodik meg,20 ott, ahová Jézus bement. Értünk ment be oda, hogy utat készítsen a számunkra, hiszen mindörökké Jézus lett a Főpap, Melkisédek rendje szerint.”
—–
—–
—–
Tóra:
” 23 Hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok szavamra, és engedelmeskedjetek nekem! Akkor Istenetek leszek, ti pedig népemmé lesztek. Éljetek úgy, ahogyan mondtam nektek, hogy jól menjen a sorotok.
28 Akkor mondd nekik ezt: Olyan nemzet ez, amely nem akar Istenének, az Örökkévalónak a szavára hallgatni, és a figyelmeztetést sem fogadja el. Kiveszett közülük a hűség, kihalt az igazság, már szájukra sem veszik többé.”
———-