“2014.02.05 15:27
Gyermekem, azoknak a lelkeknek, akik egyszer megismerték Fiamat, és elvándoroltak Tőle, sokkal nehezebb visszatérniük Hozzá, mint azoknak, akik sohasem ismerték Őt.
Ha egyszer megtapasztaljátok Jézus Szeretetét, s aztán hátat fordítotok Neki, akkor az egy nagy űrt hagy az életetekben. Semmi sem helyettesítheti valaha is Jelenlétét. Tehát, amikor egy lélek megpróbál visszatérni Hozzá – bár Fiam mindig nagy Szeretettel és Türelemmel várja őket –, ez a személy még mindig bizonytalan abban, hogy hogyan kell megnyitnia a szívét.Ha úgy érzitek, hogy elidegenedtetek Fiamtól, nem szabad félnetek soha attól, hogy hívjátok Őt. Nem szabad soha szégyenkeznetek amiatt, hogy a Színe elé kerüljetek, mert Ő Örökké Irgalmas és megbocsát minden bűnösnek, amikor egy bűnbánó lélek erre kéri Őt.Ha hívni szeretnétek Fiamat, akkor csak egyszerűen hívjátok Őt, hogy Irgalmába vigyen benneteket, és a többit bízzátok Rá.Íme, a Keresztes Imahadjárat egy különleges imája (133.) – Hívó kiáltás, hogy visszatérjünk IstenhezDrága Jézus, bocsáss meg Nekem, egy elidegenedett léleknek, aki lemondott Rólad, mert vak voltam. Bocsáss meg nekem, hogy Szeretetedet haszontalan és értelmetlen dolgokkal cseréltem fel. Segíts nekem összeszednem bátorságomat, hogy Melletted járhassak, és hogy hálával fogadjam Szeretetedet és Irgalmadat. Segíts nekem, hogy Szentséges Szíved közelében maradjak, és soha ne vándoroljak el újból Tőled. Ámen.
Ó, Legmagasságosabb Isten, segíts nekem, hogy hinni tudjak Létezésedben. Dobd félre minden kétségemet. Nyisd meg a szemem annak az életnek az Igazságára, amely ezt a földi életet követi, és vezess engem az Örök Élet felé vezető úton. Kérlek, engedd, hogy érezzem Jelenlétedet, és még a halálom előtt, add meg nekem az igaz hit Ajándékát. Ámen.Ezekhez az imákhoz, drága gyermekeim, nagy Kegyelmek vannak társítva, és azoknak, akik ezeket imádkozzák, az Igazság megmutatatásra kerül, és a lelkük olyan nagy szeretettel fog eltelni, amilyet a Földön eddig még sohasem tapasztaltak. Aztán a lelkük megtisztul.Most menjetek abban a tudatban, hogy amikor közel vagytok Istenhez, akkor a nagy békesség Kegyelmével lesztek megáldva.Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-ezekhez-az-imakhoz-draga-gyermekeim-nagy-kegyelmek-vannak-tarsitva-133-134/
—–
Római katolikus:
“2019-02-05
4. évközi hét kedd
SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Türelemmel és állhatatosan vívjuk meg az életben ránk váró küzdelmeket.
Testvéreim!
Mi, akiket a tanúknak koszorúja övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk lévő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a kereszthalált, nem törődött a gyalázattal, és most az Isten trónjának jobbján ül.
Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg ne csüggedjetek. A bűn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig.
Ez az Isten igéje.
Zsid 12,1-4
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Magasztaljanak téged, Istenünk, * mind, akik keresnek téged! (37b. vers)
Előénekes: Az istenfélők előtt * teljesítem fogadalmamat.
Egyenek a szegények és lakjanak jól, † áldják az Urat mind, akik keresik. * „Szívük élni fog mindörökké.”
Hívek: Magasztaljanak téged, Istenünk, * mind, akik keresnek téged!
E: A föld határai megemlékeznek erről és az Úrhoz térnek, * leborul előtte a nemzetek minden családja.
Egyedül őt imádják mind, akik a földben alszanak, * hódoljanak előtte mind, akik a porba visszatérnek.
H: Magasztaljanak téged, Istenünk, * mind, akik keresnek téged!
E: Neki él az én lelkem, * és neki fog szolgálni nemzetségem.
Beszéljenek az Úrról a jövendő nemzedéknek, † igazságát hirdessék a születendő népnek: * „Mindezt az Úr cselekedte!”
H: Magasztaljanak téged, Istenünk, * mind, akik keresnek téged!
Zsolt 21,26b-27.28 és 30.31-32
ALLELUJA
Krisztus gyengeségeinket magára vette, * és betegségeinket ő hordozta. Mt 8,17 – 4 g. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Kislány, mondom neked, kelj fel!
Abban az időben amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.
Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából.
Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?”
Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot.
Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?”
A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen.
Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették.
Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 5,21-43″
http://igenaptar.katolikus.hu/
——
Görög katolikus:
“9 Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!
11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.
14-15 Én vagyok a Jó Pásztor, és gondot viselek a juhaimra. Ismerem őket, ahogyan az Atya ismer engem. Juhaim is ismernek engem, ahogyan én ismerem az Atyát. Az életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a] …”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
“17 Engedelmeskedjetek vezetőiteknek, és készségesen tegyétek meg, amit mondanak, hiszen felelősek értetek, vigyáznak rátok, és erről majd számot kell adniuk Isten előtt! Engedelmeskedjetek tehát nekik, hogy munkájukban örömük teljen, és ne okozzatok szomorúságot nekik! Ha megnehezítitek a dolgukat, az nem válik a javatokra.
18 Továbbra is imádkozzatok értünk, mert meg vagyunk győződve róla, hogy lelkiismeretünk tiszta Isten előtt, hiszen mindig arra törekszünk, hogy helyesen éljünk. 19 Kérlek, különösen azért imádkozzatok, hogy hamarosan visszatérhessek hozzátok!
20-21 A Békesség Istene feltámasztotta a halálból nyája — vagyis népe — nagy Pásztorát, Urunkat, Jézust, aki a saját vére által megkötötte az Örökkévaló Szövetséget. Most pedig a Békesség Istene adja meg nektek mindazt a jót, amire szükségetek van ahhoz, hogy akaratát véghezvigyétek. Azért imádkozom, hogy Jézus Krisztus segítségével Isten változtasson benneteket olyanná, hogy örömét lelje bennetek. Jézusnak legyen dicsőség örökké! Ámen.”
“F
Boldogok és áldottak vagytok!
17 Ezután Jézus és az apostolok lejöttek a hegyről, és megálltak a síkságon. Velük együtt volt még Jézusnak sok más tanítványa is, és nagy sokaság, amely Júdeából, Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón partvidékéről gyűlt össze. 18 Mindannyian azért jöttek, hogy Jézust hallgassák, és meggyógyuljanak betegségeikből. Még azok is meggyógyultak, akik gonosz szellemektől szenvedtek. 19 Mindenki meg akarta érinteni Jézust, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított.
20 Akkor Jézus a tanítványaira nézett, és ezt mondta:
„Boldogok és áldottak vagytok,
akik felismertétek, hogy szükségetek van Istenre,
mert tiétek Isten Királysága!
21 Boldogok és áldottak vagytok, akik most éheztek,
mert bőségben lesz részetek!
Boldogok és áldottak vagytok, akik most sírtok,
mert még nevetni fogtok.
22 Boldogok és áldottak vagytok, mikor az Emberfia miatt a többiek gyűlölnek és kiközösítenek titeket, szidalmaznak és rosszat mondanak rólatok! 23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen az őseik ugyanígy bántak régen a prófétákkal is.”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6%3A17-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
”
Aki a beszédében nem vétkezik, az már tökéletes
3 Testvéreim, ne akarjatok sokan tanítók lenni, hiszen tudjátok, hogy bennünket, tanítókat szigorúbban fognak megítélni.
2 Mindannyian sokszor vétkezünk. Aki viszont a beszédében nem vétkezik, az már tökéletes! Hiszen, ha a beszédén tud uralkodni, akkor az egész lényét is uralma alatt tartja. 3 A lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek akaratunknak, s így a ló egész testét irányítani tudjuk. 4 Vagy gondoljatok a hajókra! Lehetnek bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, az irányításukhoz elég egy kis kormány: arra fordulnak, amerre a kormányos akarja. 5 Ugyanígy van a nyelv is: bár csak kis része a testnek, mégis azzal dicsekedhet, hogy igen nagy hatása van!
Gondoljatok arra, milyen nagy erdőt tűzbe boríthat egyetlenbármilyen lángnyelvecske! 6 Bizony, a nyelv is veszélyes, mint a tűz! A gonoszság egész világa! Testrészeink közül a nyelvünk az, amely az egész testünket meg tudja fertőzni. Olyan tüzet gyújthatunk vele, amely elpusztíthat bennünket. Miért? Mert a nyelv tüzét a pokol lángjai gyújtják meg.
7 Mindenféle vadállatot meg lehet szelídíteni, a madarakat, szárazföldi és tengeri állatokat is. Sőt, az emberek meg is szelídítették ezeket. 8 De a nyelvet senki emberfia nem tudja megszelídíteni, mert az maga a nyughatatlan gonoszság, és tele van halálos méreggel. 9 Nyelvünkkel áldjuk és dicsérjük Urunkat és Atyánkat. De ugyanazzal a nyelvvel átkozzuk az embereket, akiket Isten a saját képére teremtett! 10 Ugyanabból a szájból származik áldás és átok! Testvéreim, nem kellene ennek így lennie!”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+3:1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
”
11 Ezután Jézus bevonult Jeruzsálembe, a Templom területére, és miután mindent megnézett, tizenkét tanítványával együtt kiment Betániába, mivel már későre járt az idő,
Megátkozza a fügefát
12 Amikor másnap elindultak Betániából, Jézus megéhezett. 13 Már távolról meglátott egy lombos fügefát. Odament, hogy megnézze, van-e rajta gyümölcs. De csak leveleket talált, mert még nem érkezett el a fügeérés ideje. 14 Ekkor azt mondta a fügefának: „Soha többé ne egyen rólad senki gyümölcsöt!” Ezt a tanítványai is hallották.
Kizavarja a kereskedőket a Templomból
15 Ezután bementek Jeruzsálembe. Amikor a Templom területére érkeztek, Jézus kizavarta azokat, akik ott árultak és vásároltak. Felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait is. 16 Azt sem engedte meg, hogy bárki bármit átvigyen a Templom területén. 17 Majd így tanította őket: „Az Írásban ez áll: »Házam imádság háza lesz minden nép számára[a].« Ti azonban »rablók barlangjává« tettétek!”[b]
18 Amikor a főpapok és a törvénytanítók ezt meghallották, keresni kezdték a módját, hogyan tudnák Jézust elpusztítani. De féltek is tőle, mert az egész nép csodálta a tanítását. 19 Amikor beesteledett, Jézus a tanítványaival együtt kiment a városból.
A hit ereje
20 Reggel ismét elmentek a fügefa mellett, és látták, hogy az gyökerestől kiszáradt. 21 Péter felismerte a fát, és ezt mondta: „Mester! Ez az a fügefa, amelyet megátkoztál — nézd, hogy kiszáradt!”
22 Jézus így válaszolt: „Legyen bennetek Isten hite! 23 Igazán mondom nektek: Ha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Menj, és zuhanj a tengerbe!«, és nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik — akkor úgy is lesz.”
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+11:11-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS