Címke: Mediatrix

Az Én szerepemet, mint Társmegváltó, Közvetítő és Szószoló nem fogják elfogadni.

https://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/rc_con_cfaith_doc_20000626_message-fatima_en.html


Igazság Könyve:

„Szűz Mária: A Béke Korszaka, amelyről Fatimában beszéltem, feledésbe merült

  1. április 9., hétfő, 10:00

 

Gyermekem, a világ most az utolsó változásoknak van alávetve, miközben a lelkekért folytatott harc egyre fokozódik.

A sátán megsebzi majd a Katolikus Egyházat, és Engem, az Isten Anyját, belerántanak majd az Egyház megoszlásába.

Az Én szerepemet, mint Társmegváltó, Közvetítő és Szószoló, a megoszlás okozói nem fogják majd elfogadni a Katolikus Egyházban.

Sok helyen nem fognak elfogadni Engem abban a szerepben, amely nekem adatott a lelkek üdvözítésében.

Szegény Fiamat annyira megsebzik azzal a móddal, ahogyan Engem, az Isten Anyját elutasítanak.

Szerepemet, mint a sátán elpusztítóját, nem értik.

Én meg vagyok áldva kegyelmekkel és az erővel, hogy legyőzzem és elpusztítsam a Gonoszt. Neki, a Gonosznak, a Katolikus Egyházon belül sok követője van, akik szembe akarnak szállni a hatalommal, amely a Legmagasságosabb Isten által adatott Nekem.

A Béke Korszaka, amelyről Fatimában beszéltem, feledésbe merült.

Erre a Béke Korszakára Fiam Második Eljövetele után kerül majd sor, és 1000 évig fog tartani.

Ez akkor fog eljönni, amikor az Ég és a Föld, mint egy dicsőséges Új Paradicsom egybeolvad.

Gyermekeim hitének, és az Irántam, szeretett Anyjuk iránti odaadásuknak köszönhetően sok lélek fog az Új Paradicsomba belépni.

A Sátán most keményen munkálkodik azon, hogy meggyőzze a Katolikus Egyház tagjait, hogy ez nem így van.

Szerepemet, mint az Üdvösség Anyját, és mint Társmegváltót szeretett Fiam mellett dolgozván a Második Eljövetel hirdetésén, tagadják.

Gyermekeim, imádkozzatok, hogy azok a lelkek, akik áldozatai a csalónak a Katolikus Egyházon belül, ne térítsék el gyermekeimet üdvösségük pillanatában.

Imádkozzatok, hogy Benedek Pápa meg tudja akadályozni, hogy ez a gonoszság keresztülhatoljon a Katolikus Egyházon.

Ne adjátok fel soha azt a harcot, gyermekek, hogy kiálljatok az igazság mellett.

Fiam azon ígérete, hogy visszatér, és hogy elhozza az örök életet az emberiség számára, beteljesedőben van. De Őt minden lépésében meg fogják akadályozni azok a lelkek, akik engedtek a Gonosz megtévesztésének, hogy elfordítsa a fejüket.

A Fiam iránti hűség az Egyházon belül egyre gyengül.

Az Én szerepemet, mint Társmegváltó, Közvetítő és Szószoló nem fogják elfogadni.

Imádkozzatok, hogy Fiam papjai erősek maradjanak, és hogy megvédjék az igazságot.

 

Szeretett Édesanyátok,

Isten Anyja,

Az Üdvösség Anyja „

http://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-beke-korszaka-amelyrol-fatimaban-beszeltem-feledesbe-merult

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/04/09

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-04-09

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Megmentem mindazokat, akik Irgalmasságomért Hozzám fordulnak. Édesanyám másodszor is támaszom lesz

Közbenjáró : Mediatrix

ld még:

Társmegváltó: Corredemptrix

http://lexikon.katolikus.hu/T/t%C3%A1rsmegv%C3%A1lt%C3%B3.html

Report about St.Virgin Mary Apparition in Coptic Orthodox Church in Warraq-Egypt-from Ctv Channel.

https://www.youtube.com/watch?v=ATDmLuDQYRM

The Virgin Mary’s Apparition in Zeitun – 1968

https://www.youtube.com/watch?v=tVU8bhbQInw


Igazság Könyve:

A média cenzúrázása, készülőben levő cenzúrák

Nyomtatóbarát változat

2011. jan. 1. hajnali 2 óra

Szeretett gyermekem, egy újabb évbe léptünk, amelyben még több tanítást kaptok tőlem arra vonatkozóan, hogy életeteket hogyan alakítsátok át, hogy felkészülhessetek arra az időre, amikor mint Igazságos Bíró visszajövök Hozzátok.

Csodálatos gyermekeim, akiket mind szívemhez szorítok, most hallgatnotok kell rám. Nem foglak cserbenhagyni benneteket, ha elismertek Engem és az új Paradicsom igazságait – mert ez volt az ígéretem mindannyitok számára, már akkor, amikor bűneitekért meghaltam a Kereszten. Szeretett gyermekeim, az idő sürget. Ne féljetek. Miért is kellene félnetek, ha hisztek Bennem és szerettek Engem? A szeretetben nincs félelem. A szeretet nem más, mint öröm és boldogság. Azoknak nincs mitől félniük, akik hisznek az örök mennyei életben. Mindnyájatokat szeretem.

Az Istenanya szerepe Jézus második eljövetelében

Szeretett Anyám, aki tudatosan vette át a kelyhet, hogy a világra hozzon Engem, már a fogantatáskor az újrakezdés előhírnöke volt az emberiség számára, és Ő lesz a hírnök második eljövetelemkor is.

Megmentem mindazokat, akik Irgalmasságomért Hozzám fordulnak. Édesanyám másodszor is támaszom lesz, akit az Örök Atya azért küldött, hogy megváltást és gyógyulást hozzon a világnak.

Szeretett Édesanyám, a világosság Angyala, diadalmasan fogja kiosztani irgalmasságomat, és második eljövetelemet kihirdetni. Második eljövetelemet az Én hűséges Édesanyám, a Szeplőtelen Fogantatás, mint Közvetítő fogja előkészíteni. Sok évszázadon keresztül készítette már fel az emberiséget, de az utóbbi száz évben azon igyekezett, hogy szeretetet hozzon szívetekbe és ahol a szeretet kihűlésben volt már Irántam, vagy az Örök Atya iránt, ott ismét lángra gyújtsa ezt a szeretetet.

Volt egy időszak, amikor Anyám az Isteni kinyilatkoztatások által fel akarta ébreszteni az emberek figyelmét. Sajnos a Fatimai és a Garabandáli jelenések óta, már nagyon kevés lett szent szolgálóimnak (papok) a száma, akik komolyan veszik a jelenéseket. Még a látnokokat, azokat a kevés kiválasztottakat sem veszik komolyan. Most, a 2011–es évben nagyon sok változás lesz a világban. Gyermekeim, az a világ, amelyet ismertek, teljesen megváltozik.

A Fatimai titok és a jövő kapcsolata

Oly sok ártatlan és bizalomteljes lélek nem ismeri fel mindazt a rosszat, ami most a világban történik. Gyermekeim, most azokat is ide sorolom, akik csak kíváncsiságból olvassák ezeket az üzeneteket, és ellentmondást éreznek azzal kapcsolatosan, ami lelkük gyógyulását illeti, figyeljetek a következőkre:

Ti és a társaitok és a testvéreitek, most abban a világban éltek, amelyet az utolsó Fatimai titokban megjövendölt csoportosulás határoz meg. Mivel nem voltatok teljesen beavatva ebbe a titokba, figyeljetek a következőkre:

Pénznemetek értéktelen lesz és egyedüli fizetőeszköz az arany és az ezüst lesz

csoportokban fogtok imádkozni, és olyan szent papot kell keresnetek, aki elég bátor lesz ahhoz, hogy kitartson az üldöztetés idején

olyan helységet kell keresnetek, ahol majd imádkozni tudtok, mert templomaitokat nyereség ellenében eladják

Vigyázzatok a Szentírásra, lehet, hogy vannak olyanok köztetek, akik még nem olvasták, mert abban biztosak lehettek, hogy a jövőben még másolatokat sem lehet majd vásárolni belőle

szervezzetek imacsoportokat, imádkozzatok az emberiség gyógyulásáért, három év múlva tudni fogjátok, hogy miért volt ez olyan fontos

A média cenzúrázása

A Médiának (TV. Rádió, Újság stb.) a következő a mondanivalóm: mint a világ kommunikációs segítői tudnotok kell, hogy mindaz a gőg, ami most napirenden van nálatok, elkeseredettséggé fog változni, mert mondanivalóitokra már nem fognak hallgatni. Nemsokára ti is felismeritek az ima fontosságát, mert az emberiség hátat fordít az igazságnak. A fontos igazságokat ma még függetlenül közvetíthetitek, de ezt az ajándékot most el fogják venni tőletek. Az emberiség előtt titokban fog maradni az igazság, ami egy diktatúra következménye lesz; ennek a szorongattatás idején ti is tanúi lesztek. Akkor majd szavaitokat elutasítják, ugyanúgy, ahogyan az én Szavaimat is elutasították.

A kommunikáció titkos útja

Senki sem fog rátok hallgatni, mert az egyedüli értelmes szó, amelyet a technológia által az emberek tudomására hoznak, egy titkos úton kerül a világba. A vadonban fogjátok magatokat találni, és mert szavaitokra senki sem fog hallgatni, megpróbáltok majd egy hitetlen világgal kapcsolatba kerülni, ugyanúgy, mint ahogy azt most Én teszem.

Őrizkedjetek a diktatúrától

Ne féljetek, rám hallgassatok, független attól, hogy Isten követésére milyen utat választottatok. Harcoljatok azok ellen, akik a világba egy diktatúrát akarnak behozni, mert azok mind a sátán emberei. Ne hagyjátok, hogy megtévesszenek benneteket, független attól, hogy hazugságaikért mennyit akarnak nektek fizetni. Ha nem bánják meg bűneiket, ezek majd mind az örök kárhozatra jutnak. Mert az idő nem az Ő oldalukon áll. Harcoljatok a szabadságért és azért, hogy felfedhessétek az igazságtalanságot. Amikor látni fogjátok, hogy jövendölésem beteljesedik, függetlenül hitetektől, fel fogjátok ismerni tanításom igazságait.

A Jelenések könyve

Most, amikor a világ a gazdasági válság miatt kizsákmányoltnak és megsebzettnek tűnik, könnyen azt hinni, hogy majd minden rendbe jön. Igen, gyermekeim, a múltban ez egy természetes dolognak tűnt volna, de most más a helyzet. A világszerte működő szervezetek egy bizonyos csoportja már készen áll arra, hogy sátáni módon kitörjön. Közületek mindazok, akik nem hisznek Bennem, meg fogják érteni végre üzeneteimet, amelyek Atyám Könyvében (Szentírás) és a Jelenések könyvében vannak megírva.

Ne féljetek, gyermekeim. Forduljatok hozzám, és szóljatok hozzám bizalommal, saját szavaitokkal, és Én erőt, reményt és energiát adok nektek, hogy átvészelhessétek a történelemnek ezt a sötét időszakát.

Akik ezt az üzenetet olvassák, fontolják meg alaposan. Ha az üzenetek tartalmát mégis kétségbe vonjátok, akkor nézzetek körül, és gondoljátok át, hogy a világban történő jelek relatívnak mondhatók- e, vagy sem. Észre sem veszítek, hogy manipulálják szabad akaratotokat, amelyet Mennyei Atyám adott nektek? Sem Én, sem a Mennyei Atya nem avatkoznánk akaratotokba, mert a szabad akarat szent ajándék számotokra. Amikor egy ember önként választja a sátánt és a pokol lángjait, akkor onnan már nincs vissza út, úgy kell lennie, saját akarata szerint.

Az Örök Atya ezt már nem tudja megakadályozni. A Sátán azon fog munkálkodni, hogy elvegye tőletek ezt az ajándékot. Ha megállapítjátok, hogy már nincs szabad akaratotok, mert azt hatalmas erők vették el tőletek, és amivel szemben ti teljesen tehetetlenek vagytok, akkor tudjátok meg, hogy az ördög van a háta mögött.

A Sátán sohasem fog győzni

Nagyon kérlek benneteket, figyelmeztessétek továbbra is drága gyermekeimet. Sohase adjátok fel. Sok lelket menthettek meg, ha szép számban imádkoztok. A Sátán és hadserege sohasem fog győzni. Nem képesek erre. Ez teljesen lehetetlen. Egyedül csak Istennek van hatalma arra, hogy ezt a harcot végbe vigye.

Én, aki Megváltótok és beiktatott Bírátok vagyok ellenállásra, bátorságra és harcra szólítalak fel benneteket, mindazért, ami szívetek szerint helyes, még akkor is ha félelem kerít hatalmába benneteket. A félelmet a sátán adja majd nektek. Sohasem jöhet félelem a szívetekbe, sem Tőlem, sem a Mennyei Atyától.

Jöjjetek elő rejtekeitekből, és nyissátok meg szíveteket a szeretetnek és ne a félelemnek. A szeretet Istentől jön. Már mondtam nektek, hogy a szeretet csak akkor tölthet el benneteket, ha szíveteket megnyitjátok. A szeretet és az Örök Atya, a világ Teremtője, kéz a kézben járnak. Ők elválaszthatatlanok. Minden más a sátán műve.

Menjetek most gyermekeim, és döntsetek. Azt akarjátok, hogy Szent Szívem szeretete töltsön el benneteket, vagy a félelmet akarjátok? Ez már a ti döntésetek.

Isteni Mesteretek, Megváltótok és az Irgalmasság igazságos Bírája, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/media-cenzurazasa-keszuloben-levo-cenzurak


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


KÖVETEK JÖNNEK MAJD EGYIPTOMBÓL

2000. október 16.

Jó az Úr, mert tanít engem.
Őt arról ismerik, hogy tanítja és oktatja
a szegényt és a nyomorúságost.

Az én Atyám, a ti Atyátok
hatalomba és fenségbe öltözött.
Dicsérjük Őt egy hangon
és teljesítsük a fogadalmakat,
amelyeket ti és én tettünk a Magasságbelinek.

Költeményünkkel forduljunk a Királyhoz!
Mily nagyon félek azonban, hogy ezt kell hallanom:
“Jelen voltál-e tanácsomban?”

 

Ne félj! Én kihoztalak a föld alól, kihantoltalak és így szóltam:

“Béke legyen veled, gyermekem!”

Prófétákat és szenteket hoztam ki Egyiptom földjéről. Egyiptom földjére adott áldásom tartsa zölden a Nílus partján növekvő fákat, borítsa virágba és tegye gyümölcsözővé őket népe táplálására! Dicsőséges trónokat állítottak azokra a helyekre, ahol Szűz Mária, az Édesanyám meg József, az igaz ember és én magam megfordultunk.

“Egyiptom, mi földedre léptünk, és tömjénillat szállt a mennybe, amikor áthaladtunk rajtad. Nem olvastátok a Szentírásban?

“Követek jönnek majd Egyiptomból” 1

.„

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1061.html

Report about St.Virgin Mary Apparition in Coptic Orthodox Church in Warraq-Egypt-from Ctv Channel.

https://www.youtube.com/watch?v=ATDmLuDQYRM

The Virgin Mary’s Apparition in Zeitun – 1968

https://www.youtube.com/watch?v=tVU8bhbQInw

———-

Római katolikus:

01-01

Szűz Mária, Isten anyja (parancsolt főünnep)

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Hívják le Izrael, fiaira a nevemet, és én megáldom őket.
Így szólt az Úr Mózeshez:
„Mondd meg Áron főpapnak és fiainak, a papoknak: Így áldjátok meg Izrael fiait, ezekkel a szavakkal:
Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr, és szerezzen neked üdvösséget!
Hívják le Izrael fiaira a nevemet, és én megáldom őket.”
Ez az Isten igéje.
Szám 6,22-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Könyörüljön rajtunk az Isten, * és áldjon meg minket. 5. tónus.
Előénekes: Könyörüljön rajtunk az Isten, és áldjon meg minket,* ragyogtassa fel arcát fölöttünk,
hogy megismerjék a földön utadat, * és üdvösségedet az összes nemzetek.
Hívek: Könyörüljön rajtunk az Isten, * és áldjon meg minket.
E: Örvendjenek és ujjongjanak a nemzetek, † mert igazságosan ítéled a népeket, * és te vezérled őket a földön.
H: Könyörüljön rajtunk az Isten, * és áldjon meg minket.
E: Magasztaljanak téged a népek, Istenünk, * dicsőítsenek az összes nemzetek.
Áldjon meg minket az Isten, * félve tisztelje őt a föld minden határa.
H: Könyörüljön rajtunk az Isten * és áldjon meg minket.
Zsolt 66,2-3.5.6 és 8

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született.
Testvéreim!
Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, alávetette magát a mózesi törvénynek, hogy felszabadítson minket a törvény szolgaságából, és a fogadott fiúságot elnyerjük.
Mivel pedig Isten fiai vagyunk,
Isten szívünkbe elküldte Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: „Abba! Atyám!”
Nem vagy tehát többé szolga, hanem fiú, és ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.
Ez az Isten igéje.

Gal 4,4-7

ALLELUJA
Sok ízben szólt prófétái által az ősatyákhoz egykor az Isten: * végül a beteljesedés napjaiban Fia által szólt hozzánk. Zsid 1,1-2 – 6. tónus.

EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Megtalálták Máriát, Józsefet és a Kisdedet. Eltelt nyolc nap, és a Jézus nevet adták neki.
A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő
Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik.
Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Ezek az evangélium igéi.

Lk 2,16-21

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-01

„… Csodálatos gyermekeim, akiket mind szívemhez szorítok, most hallgatnotok kell rám. Nem foglak cserbenhagyni benneteket, ha elismertek Engem és az új Paradicsom igazságait – mert ez volt az ígéretem mindannyitok számára, már akkor, amikor bűneitekért meghaltam a Kereszten. Szeretett gyermekeim, az idő sürget. Ne féljetek. Miért is kellene félnetek, ha hisztek Bennem és szerettek Engem? A szeretetben nincs félelem. A szeretet nem más, mint öröm és boldogság. Azoknak nincs mitől félniük, akik hisznek az örök mennyei életben. Mindnyájatokat szeretem.

Megmentem mindazokat, akik Irgalmasságomért Hozzám fordulnak. Édesanyám másodszor is támaszom lesz, akit az Örök Atya azért küldött, hogy megváltást és gyógyulást hozzon a világnak. …”

„…. Volt egy időszak, amikor Anyám az Isteni kinyilatkoztatások által fel akarta ébreszteni az emberek figyelmét. Sajnos a Fatimai és a Garabandáli jelenések óta, már nagyon kevés lett szent szolgálóimnak (papok) a száma, akik komolyan veszik a jelenéseket. Még a látnokokat, azokat a kevés kiválasztottakat sem veszik komolyan. Most, a 2011–es évben nagyon sok változás lesz a világban. Gyermekeim, az a világ, amelyet ismertek, teljesen megváltozik. …”
————

Ortodox (Görög keleti):

A Szövetség jele: a körülmetélés

17 Amikor Abrám 99 éves lett, az Örökkévaló ismét megjelent neki, és megszólította:

Én a Mindenható Isten[a] vagyok,
te pedig élj a jelenlétemben,
és senki ne vádolhasson téged!
2 Szövetséget kötök veled,
és nagyon
megsokasítom utódaidat.”

4 „Lásd, ez az én részem a szövetségből: Sok nép atyjává teszlek.

5 A neved sem Abrám[a] lesz, hanem Ábrahám[b], mert sok nép atyjává tettelek. 6 Nagyon megsokasítalak, nemzeteket támasztok belőled, és királyok származnak tőled. 7 Szövetséget kötök veled, és nemzedékről-nemzedékre utódaiddal is: örök szövetséget, hogy Istened leszek, és nekik is Istenükké leszek.

8 Kánaán földjét pedig, amelyen most jövevény vagy, neked és utódaidnak adom örök birtokul, és Istenükké leszek.”

9 Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: „A te részed a szövetség szerint: tartsd meg szövetségemet, és utódaid is őrizzék meg, nemzedékről-nemzedékre! 10 Ez az én szövetségem, amelyet veled és utódaiddal kötöttem, s amelyet meg kell tartanotok: minden fiút és férfit metéljetek körül!

.

.

.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Genesis%2017:1-2,%204,%205-7,%208,%209-10,%2011-12,%2014&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/01

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

„… Az Istenanya szerepe Jézus második eljövetelében

Szeretett Anyám, aki tudatosan vette át a kelyhet, hogy a világra hozzon Engem, már a fogantatáskor az újrakezdés előhírnöke volt az emberiség számára, és Ő lesz a hírnök második eljövetelemkor is.

Szeretett Édesanyám, a világosság Angyala, diadalmasan fogja kiosztani irgalmasságomat, és második eljövetelemet kihirdetni. Második eljövetelemet az Én hűséges Édesanyám, a Szeplőtelen Fogantatás, mint Közvetítő fogja előkészíteni. Sok évszázadon keresztül készítette már fel az emberiséget, de az utóbbi száz évben azon igyekezett, hogy szeretetet hozzon szívetekbe és ahol a szeretet kihűlésben volt már Irántam, vagy az Örök Atya iránt, ott ismét lángra gyújtsa ezt a szeretetet. …”

Üdvösség Anyja: arra kérlek benneteket, hogy most kezdjétek el az Üdvösség Kilencedét (&130.)

VIDEO:
The Miracle of Damascus: Part One
Igazság Könyve:

“2013.12.01 16:12

Gyermekem, Én vagyok a napba öltözött asszony és a nap, Isten Fényét jelképezi a világban. Nap nélkül nincs Világosság. Világosság nélkül nincs Élet. Isten nélkül csak a halál van.

Az Én szerepem, mint az Üdvösség Anyja – miként segítek Fiamnak ebben a végső Küldetésében, végső Tervében, hogy beteljesedjen Atyja végső Szövetsége, hogy Üdvösséget hozzon minden lélek számára – azt jelenti, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy elhozzam Neki azokat a lelkeket, akikre Ő annyira vágyik. Azt szeretném, ha ismertté válna, hogy Én nemcsak a Mennyország Királynőjévé lettem kinevezve, hanem Izrael tizenkét törzsének a Királynőjévé is. Tizenkét nemzet fog az Új Jeruzsálemben uralkodni. Tizenkét csillag van a koronámon, melyeket szeretett Fiam, Jézus Krisztus, helyezett a fejemre Megkoronázásom alkalmából, mintegy utalásként erre a próféciára. A tizenkét csillag mindegyike a tizenkét nemzetet jelképezi, amelyek az Ítélet Napján fognak kialakulni.

Minden lélek, beleértve azokat is, akik fel fognak támadni a halálból, valamint azok, akik a mai világban élnek és Isten Fényében maradnak, át fognak menni az Új Égbe és az Új Földbe. Ők egyesülvén Fiammal, egyként fognak csatlakozni egymáshoz, és egy tökéletes testben és lélekben fognak új életre kelni, mint ahogy az akkor volt, amikor Fiam feltámadt a halálból. A tökéletességnek ez az állapota Isten legnagyobb Ajándéka, és azt bizonyítja, hogy Ő mennyire Irgalmas. Ez az az üdvösség, amelyet Fiam megígért, amikor elszenvedte Haláltusáját a Kereszten. És mivel Ő nagyon szereti az emberiséget, meg szeretne menteni minden egyes lelket, különösen azokat, akik elvesznek Számára.

Most mindnyájatok számára adok egy különleges Ajándékot, amelyet Fiam megáldott, hogy minden lélek megmenekülhessen a Pokol tűzétől, és megkaphassa az üdvösséget. Fiam azt szeretné, ha minden lélek megmenekülne, független attól, hogy mennyire súlyosak a bűneik. Arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek most el az Üdvösség Kilencedét. Nektek azt most azonnal el kell kezdenetek, és folytatnotok kell egészen az idők végéig, ahogyan arra utasítalak benneteket. Ezt az imát egy naptári hónap hét egymást követő napján kell imádkoznotok, kezdve a hétfővel, a reggeli órákban. A hétnek minden egyes napján háromszor kell azt elimádkoznotok, és e napok valamelyikén, böjtölnötök is kell. Az a kérés felétek, hogy azon a napon, amelyiken böjtöltök, csak egy főétkezést tartsatok, és a másik két alkalommal, csak kenyeret és vizet vegyetek magatokhoz.

Ezt az imát kell mondanotok a hét nap mindegyikén:

A keresztes Imahadjárat 130. imája: Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede
Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, hogy Fiad, Jézus Krisztus Irgalma által, nyerd el minden lélek számára az Örök Üdvösség Ajándékát.
Kérlek, hogy közbenjárásod által imádkozz, hogy minden lélek kiszabaduljon a Sátán rabszolgaságából.
Kérd Fiadat, hogy mutasson Irgalmat és megbocsátást azon lelkek iránt, akik közönyükkel elutasítják, megbántják Őt, és akik hamis tanokat és isteneket imádnak.
Esedezve kérünk, drága Édesanyánk, hogy könyörögj azon Kegyelmekért, amelyek megnyitják a szívüket azoknak a lelkeknek, akiknek a leginkább szükségük van a
segítségedre.
Ámen.

Az ígéretem, hogy segítem Fiamnak, Jézus Krisztusnak, az emberiség számára készített tervét, azt jelenti, hogy egyesítelek mindnyájatokat – akik felismeritek szerepemet, mint Minden Kegyelem Közvetítőjét és Társmegváltót – hogy az egész világ egyként egyesülhessen egységben Jézus Krisztusban, Üdvözítőtökkel és Megváltótokkal.

Menjetek békével. Én mindig imádkozni fogok értetek, drága gyermekek, és válaszolni fogok mindig hívásotokra, hogy az emberiség megváltassék Isten Szemében.

Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-arra-kerlek-benneteket-hogy-most-kezdjetek-el-az-udvosseg-kilencedet-130/

—–
Római katolikus:
2018-12-01

34. évközi hét szombat (2017)

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Az üdvözültek örök világosságban élnek, mert Isten fényessége ragyogja be őket.
Az Úr angyala megmutatta nekem az élő vizek folyóját, amely kristálytisztán fakadt Isten és a Bárány trónjából. Az utca közepén és a folyó mindkét partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak termést, vagyis minden hónapban gyümölcsöt teremnek. A leveleik a nemzetek gyógyulására szolgálnak.
Átok nem lesz többé benne. Isten és a Bárány trónja áll majd ott, és szolgái hódolnak neki. Látni fogják arcát, és homlokukon hordják a nevét. Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak lámpafényre vagy napvilágra. Az Úristen ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké. Aztán így szólt hozzám az angyal: „Ezek a szavak hitelesek és igazak. Az Úr, a próféta-lelkek Istene, elküldte angyalát, hogy hírül adja szolgáinak mindazt, aminek csakhamar meg kell történnie.
Nézd, hamarosan eljövök. Boldog, aki megszívleli e könyv prófétai szavait!”
Ez az Isten igéje.
Jel 22,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus! 1Kor 16,22b és Jel 22,20c. – 2. tónus.
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt.
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus!
E: Mert az Úr valóban nagy Isten, * az összes isteneknél dicsőbb király.
A Föld mélységei az ő kezében vannak, * és övé a hegyek minden orma.
Övé a tenger, az ő műve, * a szárazföld is az ő keze alkotása.
H: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus!
E: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt,
mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Marana tha! * Jöjj el, Urunk, Jézus!
Zsolt 94,1-7

ALLELUJA

Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok.  Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Vigyázzunk, hogy az Úr eljövetele készen találjon bennünket.
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről:
„Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,34-36″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-12-01


——
Görög katolikus:

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A22-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Segítsetek egymásnak!

Testvéreim, előfordulhat, hogy valaki közületek valamiben vétkezik. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+6%3A1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

32 Ne félj, te kicsiny nyájacska, mert Mennyei Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja a Királyságot!”

Az igazi kincs

33 „Adjátok el vagyonotokat, és a pénzt osszátok szét a szegények között! Szerezzetek magatoknak örök, mennyei kincseket, amelyeket a tolvajok nem lophatnak el, s a moly sem pusztíthat el! 34 Mert oda húz majd a szívetek, ahol a kincseitek vannak.”

Mindig legyetek készen!

35 „Legyetek állandóan készenlétben! Kezetekben a mécses mindig égjen! 36 Legyetek olyanok, mint a szolgák, akik felkészülten várják uruk hazaérkezését a lakodalomból, s amikor megérkezik és kopogtat, azonnal kinyitják előtte az ajtót. 37 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk készenlétben talál, amikor megérkezik! Bizony, mondom nektek: az ilyen szolgákat asztalhoz ülteti, és kiszolgálja őket! 38 Bizony boldogok ők, mert készen állnak, akár éjfélkor, akár hajnalban jön haza uruk! 39 De jól jegyezzétek meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné, hogy betörjön a házába. 40 Ti is legyetek mindig készenmert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem gondolnátok!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A32-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/12/01

 
—–
Tóra:

A fáraó álma

41 Két teljes év múlt el ezután, és a fáraó is álmot látott.

Álmában a Nílus partján állt, és látta, hogy a folyóból hét szép, kövér tehén jön ki, és legelésznek a parton. Utánuk másik hét tehén jött fel a vízből, de ezek csúnyák és nagyon soványak voltak. Oda álltak az előző kövér tehenek mellé. Azután a hét csúnya és sovány tehén kezdte fölfalni a másik hét szép és kövér tehenet, s végül egészen megették őket.

Eddig tartott az álom, s a fáraó fölébredt.

Majd ismét elaludt, és megint álmot látott: hét szép, kövér búzakalász növekedett egy száron. Utánuk másik hét kalász növekedett, de ezek a sivatagi forró széltől aszottak, hitványak és soványak voltak. Majd a hét sovány kalász elnyelte a szép kalászokat.

Eddig tartott a második álom, s a fáraó fölébredt.

Nagyon nyugtalanították ezek az álmok, ezért reggel összehívatta Egyiptom bölcseit és varázslóit. Elmondta nekik, mit álmodott, de a bölcsek nem értették, mit jelent.

Ekkor a főpohárnok ezt mondta a fáraónak: „Felség, be kell vallanom, hogy hibát vétettem. 10 Felséged egyszer megharagudott szolgáira, a királyi pékmesterek főnökére meg rám, és mindkettőnket a testőrparancsnok börtönébe vetett. 11 Ott mindketten álmot láttunk: ugyanazon az éjjelen láttuk, de mást-mást álmodtunk, és az álmok jelentése is különböző volt. 12 Ott raboskodott velünk egy fiatalember, a testőrparancsnok héber rabszolgája, akinek elmondtuk, mit álmodtunk. Ő pedig mind a kettőnknek meg tudta mondani, mit jelent az álmunk. 13 És valóban, pontosan úgy történt, ahogy ő mondta: engem felséged visszahelyezett állásomba, a pékmestert pedig kivégeztette.”

József megmagyarázza a fáraó álmát

14 Ennek hallatára a fáraó megparancsolta, hogy Józsefet hozzák elébe a börtönből. Sietve el is mentek érte, József pedig megborotválkozott és átöltözött. Ezután a fáraó elé vitték.

15 A fáraó megszólította: „Álmot láttam, és senki sem tudja megmagyarázni, mit jelent. De rólad azt hallottam, hogy meg tudod fejteni az álmok jelentését!”

16 József így felelt: „Felség, nem én, hanem Isten az, aki a megfejtést tudtára adja a fáraónak, ez pedig felséged javát szolgálja.”

17 Akkor a fáraó elmondta Józsefnek, mit álmodott: „A Nílus partján álltam, 18 és láttam, hogy a folyóból hét szép, kövér tehén jön ki, és legelésznek a parton. 19 Utánuk másik hét tehén jött fel a vízből, de ezek csúnyábbak és soványabbak voltak, mint amilyeneket valaha is láttam Egyiptomban. 20 Azután a hét csúnya és sovány tehén fölfalta az előző hét kövér tehenet. 21 Különös módon a sovány teheneken meg sem látszott, hogy fölfalták a kövéreket: ugyanolyan soványak maradtak, mint azelőtt. Ezután fölébredtem.

22 Majd ismét elaludtam és megint álmot láttam: hét szép, kövér búzakalász növekedett egy száron. 23 Utánuk másik hét kalász növekedett, de ezek a sivatagi forró széltől aszottak, hitványak és soványak voltak. 24 Majd a hét sovány kalász elnyelte a szép kalászokat.

Elmondtam ezeket a varázslóknak, de egyikük sem tudta megfejteni, mit jelent.”

25 József azt mondta a fáraónak: „Felség, ez a két álom ugyanazt jelenti. Isten így mutatta meg a fáraónak, amit tenni készül. 26 A hét szép tehén hét esztendőt jelent. Ezt jelenti a hét kövér kalász is. A jelentésük ugyanaz. 27 A hét sovány tehén és a hét hőségtől aszott meddő kalász is hét évet jelent: az éhínség hét esztendejét. 28 Ez az, amit mondtam, hogy Isten előre megmutatta felségednek, amit cselekedni fog. 29 Mert bizony eljön a bő termés hét esztendeje egész Egyiptomra, 30 azután pedig hét szűk esztendő következik, amely miatt a nép elfelejti az előző bőség idejét. Szűkölködés és éhínség fogja emészteni egész Egyiptomot. 31 A korábbi bőségnek nyoma sem marad az éhezés ideje alatt, mert a csapás olyan súlyos lesz.

32 Felséged tehát kétszer álmodta ugyanazt — ez pedig azt jelenti, hogy ezt Isten már véglegesen elhatározta, és hamarosan véghez is viszi. 33 Most tehát jelöljön ki felséged egy értelmes és bölcs férfit, és adjon neki felhatalmazást egész Egyiptomban! 34 Egyúttal rendeljen felséged felügyelőket, akik a bőség hét esztendeje alatt begyűjtik az egész országból a termés ötödrészét! 35 Gyűjtsenek össze minden tárolható élelmet és gabonát a bőséges években a fáraó raktáraiba, és őrizzék azt a városokban! 36 Legyen ez a raktározott élelem az ország tartaléka az éhség hét esztendejében, amely eljön Egyiptomra! Így a szűk esztendők miatt nem pusztul el az ország.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 15 Salamon felébredt, és akkor értette meg, hogy Isten beszélt vele álmában. Azután Jeruzsálembe ment, és odaállt az Örökkévaló Szövetségládája elé, majd áldozatokat mutatott be az Örökkévalónak: égőáldozatot és hálaáldozatot. Utána nagy lakomát rendezett minden szolgájának.

Salamon bölcs ítélete

16 Ezek után történt, hogy egyszer két asszony jött a király elé, ítéletét kérve. Prostituáltak voltak, voltak, megálltak a király trónja előtt, 17 és egyikük előadta az esetet: „Uram, királyom! Mi ketten egy házban lakunk, és mindketten gyermeket vártunk. Én szültem meg hamarabb a gyermekemet, 18 ő pedig három nappal később. Ezalatt senki más nem volt velünk a házban, csak mi ketten és a csecsemők. 19 Az egyik éjjel ő ráfeküdt a saját gyermekére, aki emiatt meghalt. 20 Ő azonban még akkor éjjel felkelt, és amíg én aludtam, kicserélte a két csecsemőt: elvette mellőlem a fiamat, és a saját halott fiát tette a helyére. 21 Reggel, amikor szoptatni akartam a fiamat, láttam, hogy már nem él! De ahogy alaposabban szemügyre vettem, láttam, hogy ez nem is az én fiam, akit szültem.”

22 Ekkor azonban a másik asszony közbevágott: „Nem így van! Az eleven gyermek az enyém, és a halott a tiéd!”

Az első asszony így válaszolt: „Nem igaz! A te fiad halt meg, az élő pedig az enyém!” Így vitatkoztak a király előtt.

23 Végül a király ezt mondta: „Szóval mindketten azt állítjátok, hogy az élő gyermek a tiétek, és a másiknak a fia halt meg?” 24 Akkor a király szólt a szolgáknak, hogy hozzanak egy kardot. 25 Majd ezt mondta: „Vágjátok ketté az élő gyermeket! Adjátok az egyik felét az egyik asszonynak, a másik felét a másiknak!”

26 Az élő gyermek anyja ekkor megsajnálta a fiát, és így kiáltott a királynak: „Ó, uram, kérlek, inkább legyen a másik asszonyé a gyermek, csak ne öljék meg!” A másik asszony viszont ezt mondta: „Vágjátok csak ketté, ne legyen se az övé, se az enyém!”

27 Akkor a király így ítélt: Ne öljétek meg az élő gyermeket, hanem adjátok az első asszonynak, mert valóban ő az anyja!”

28 Egész Izráel népe hallott erről az esetről és Salamon ítéletéről. Tisztelettel és félelemmel tekintettek a királyra, mert megértették, hogy Isten bölcsessége lakik benne, és így hozza meg ítéleteit.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+3%3A15-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Salamon királysága

4.1 Salamon király egész Izráel fölött uralkodott.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——–
https://www.hebcal.com/sedrot/miketz

Örvendj és ujjongj, Sion leánya, mert íme, eljövök majd és nálad lakom! – mondja az Úr. Azon a napon sok nép csatlakozik az Úrhoz, és az ő népévé lesznek.

A képen Mária vigasztalja Évát
——
Római katolikus:
11-21A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban

OLVASMÁNY Zakariás próféta könyvéből
Örvendj, Sion leánya, íme, eljövök!
Örvendj és ujjongj, Sion leánya, mert íme, eljövök majd és nálad lakom! – mondja az Úr. Azon a napon sok nép csatlakozik az Úrhoz, és az ő népévé lesznek.
Az Úr majd nálad lakik, és te megtudod, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzád.
Birtokba veszi majd Júdát az Úr, mint az ő osztályrészét a szent földön, és ő újra kiválasztja Jeruzsálemet.
Hallgasson el most minden test az Úr előtt, mert már elindult szent hajlékából.
Ez az Isten igéje.
Zak 2,14-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve. 49. vers. – 5 tónus.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
Előénekes: Magasztalja lelkem az Urat, * és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.
Hívek: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát: * íme, ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek,
mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas: * ő, akit Szentnek hívunk.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma azokon, * akik istenfélők.
Csodát művelt erős karjával: * a kevélykedőket széjjelszórta.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Hatalmasokat elűzött trónjukról, * kicsinyeket pedig felmagasztalt;
az éhezőket minden jóval betölti, * a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Gondjába vette gyermekét, Izraelt * megemlékezett irgalmáról,
melyet atyáinknak hajdan megígért, * Ábrahámnak és utódainak mindörökké.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
Lk 1,46-47.48-49.50-51.52-53.54-55

ALLELUJA
Boldogok, akik Isten szavát hallgatják, * és hűségesek maradnak hozzá. Lk 11,28 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus azokat nevezi anyjának és testvéreinek, akik a mennyei Atya akaratát teljesítik.
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.”
Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 12,46-50″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-21


——
Görög katolikus:
 
 

Mária meglátogatja Erzsébetet

39 Mária ekkor útra készült, és sietve elment Júdea hegyvidékének egyik városába. 40 Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41 Amikor Erzsébet meghallotta Mária hangját, a méhében lévő magzat örömében repesni kezdett, és a Szent Szellem betöltötte Erzsébetet. 42 Nagy örömmel felkiáltott: „Áldott vagy te, Mária — jobban, mint bárki más az asszonyok között! Áldott a gyermeked is, akit a méhedben hordozol! 43 Hogy lehet az, hogy az Uram anyja vagy, mégis te jössz hozzám? 44 Mert abban a pillanatban, amikor a köszöntésedet meghallottam, a gyermekem örömében repesni kezdett a méhemben. 45 Bizony boldog és áldott, aki hittel fogadja, amit az Örökkévaló mond neki, mert az beteljesedik!”

Mária dicsőíti Istent

46 Mária pedig ezt mondta:

47 „Dicsérem az Örökkévalót teljes szívemből-lelkemből,
    szellemem ujjong Istennek, Üdvözítőmnek,
48     mert
rátekintett alázatos szolgálóleányára!
Bizony, mostantól fogva
minden nemzedék
    boldognak és áldottnak mond engem,

49 mert nagy dolgot tett velem a Hatalmas!
    Szent a neve!
50 Nemzedékről nemzedékre
    irgalmas azok iránt, akik tisztelik és félik őt.
51 Kinyújtotta karját, megmutatta erejét:
    szétszórta a büszkéket, akik magukat nagyra tartják,
52 ledöntötte trónjukról az uralkodókat,
    az alázatosakat pedig felemelte.
53 A szükségben lévőket elhalmozta minden jóval,
    a gazdagokat pedig üres kézzel küldte el.
54 Segítségére sietett szolgájának, Izráelnek,
    mert nem felejtette el ígéretét,
    hogy könyörületesen bánik velünk.
55 Mert ezt ígérte őseinknek,
    Ábrahámnak és az ő gyermekeinek mindörökké.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+1%3A39-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ki léphet be Isten Királyságába?

15 Az emberek még kisgyermekeiket is odavitték Jézushoz, hogy érintse meg őket. Amikor látták ezt a tanítványok, rájuk szóltak, és el akarták őket zavarni. 16 De Jézus magához hívta a gyermekeket, és ezt mondta a tanítványainak: „Ne zavarjátok el őket! Engedjétek a gyermekeket hozzám jönni! Hiszen Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! 17 Igazán mondom nektek: ha valaki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint ahogy a gyermekek, nem is fog bemenni oda!”

A gazdagok nehezen mennek be Isten Királyságába

18 Jézust megkérdezte egy vallási vezető: „Jó Mester, mit tegyek, hogy örök életet kapjak?”

19 Jézus így felelt: „Miért nevezel engem jónak? Egyedül csak Isten jó! 20 Ismered a Törvény parancsait: »Ne kövess el házasságtörést! Ne gyilkolj! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Tiszteld apádat és anyádat!«”[a]

21 A férfi ezt válaszolta: „Ezeket gyermekkorom óta mind megtartottam.”

22 Jézus ekkor így folytatta: „Egy valami még hiányzik belőled: add el minden vagyonodat, és amit érte kapsz, oszd szét a szegények között! Akkor majd a Mennyben lesznek a kincseid! Azután gyere, és kövess engem!” 23 A férfi, amikor ezt hallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt.

24 Jézus látta, hogy elszomorodott, és ezt mondta: „Milyen nehezen mennek be a gazdagok Isten Királyságába! 25 Könnyebb a tevének egy tű fokán átbújni, mint a gazdag embernek Isten Királyságába bemenni.”

Ki kaphat örök életet?

26 Akik ezt hallották, megkérdezték tőle: „Akkor egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27 Jézus így felelt: „Az embereknek ez lehetetlen, de Istennek lehetséges.”

28 Ekkor Péter ezt mondta: „Látod, mi mindenünket hátrahagytuk, és követtünk téged!”

29 Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek: akik elhagyták otthonukat, feleségüket, testvéreiket, szüleiket vagy gyermekeiket Isten Királyságáért, 30 azok mindannyian a többszörösét kapják vissza még ebben a világban, a következő korszakban pedig örök életet nyernek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+18%3A15-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A Szent Sátor rendje

A Régi Szövetség is rendelkezett Isten tiszteletének módjáról és annak földi szent helyéről, a Szent Sátorról. Ennek első részében volt a hétágú mécses-tartó, és az Istennek felajánlott szent kenyerek asztala. Ezt a helyet Szentélynek nevezték. A második függöny mögött volt a Szentek Szentje.[a] Ebben volt az arany illatáldozati oltár és a Szövetségláda[b], amelyet kívül-belül arany borított. A ládában volt egy mannával teli aranykorsó, azután Áron botja, amely egyszer kivirágzott, és itt voltak a Szövetség kőtáblái. A láda fölött pedig ott voltak a dicsőséges kérubok, akik beárnyékolták a kegyelem helyét.[c] Ezeket azonban most nem részletezzük.

A Szent Sátor tehát így volt elrendezve. A papok naponta bementek az első sátorba, hogy ott imádják Istent, és hogy a papi szolgálatukat végezzék. A második sátorba azonban egyedül a főpap mehetett be, ő is csak évente egyszer. Akkor is csak úgy, ha magával vitte az áldozat vérét, amelyet a saját bűneiért és a nép bűneiért kellett felajánlania Istennek — azokért a bűnökért, amelyek észrevétlenek maradtak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Mária és Márta38 Útközben Jézus egy faluba érkezett, ahol egy Márta nevű asszony látta vendégül. 39 Mártának volt egy testvére — Mária —, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. 40 Mártát eközben a sok munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen nekem!”

41 De az Úr így felelt: „Márta, Márta! Túl sokat vállalsz magadra, és sokat aggodalmaskodsz! 42 Pedig csak kevés dolog van, amely igazán fontos, sőt valójában csak egyetlen egy. Mária jól választott! Ezt soha el nem vehetik tőle.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10%3A38-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+6%3A7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;erv-HU;BDS
http://szentiras.hu/SZIT/
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/11

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Az Üdvösség Anyja: Imádkozzátok Rózsafüzéremet mindazokért, akik Rómában kormányoznak

Igazság Könyve:

“Drága gyermekem, ez a nagy szomorúság ideje, nemcsak a te számodra, hanem azok számára is, akik Fiamat szeretik.

Arra kell buzdítanom benneteket, drága gyermekek, hogy – Fiam kedvéért – maradjatok erősek és hűek Isten Szent Szavához. Ő, az Én szeretett Fiam, aki lelki gyötrelmében lehorgasztja Fejét, amint nézi azt a borzalmat, ahogyan Egyháza összeomlik előtte.

Kérlek benneteket, imádkozzatok a reményért és mondjátok Szent Rózsafüzéremet mindazokért, akik Rómában kormányoznak. Nektek imádkoznotok kell mindazokért, akik igazgatják a Katolikus Egyházat. Kérlek, foglaljátok imáitokba azt az embert is, aki Péter Székében ül, mert neki nagy szüksége van imáitokra.

Imádkozzatok, hogy elfogadja Fiam Kereszthalálának Igazságát, és hogy megnyissa szívét Fiam irgalmának kérésére Isten minden gyermeke számára.

Függetlenül attól, hogy mennyire nehezek ezek az idők a Katolikus Egyház számára, a gonosz nem tud és nem is fog diadalmaskodni Isten Hatalmával szemben.

Az Én szerepem, mint Minden Kegyelem Közvetítője hamarosan megvalósul, és mint arra kiválasztott, hogy a napsugárba öltözött (*) asszony legyek, eljött az idő, hogy segítsek Fiamnak az üdvösség végső tervében.

Én Isten minden gyermekét szeretem, beleértve azokat is, akik Neki nagy szégyent és fájdalmat okoznak. Imádkozzatok, hogy imáim, melyeket a ti nevetekben adok át és mutatok be Fiamnak, segíthessenek a szenvedés enyhítésében, ami a Katolikus Egyházban vár rátok.

Szeretetem – mint Isten minden gyermekének Anyja – mindent körülvesz és sohasem fogok meghátrálni azon igyekezetemben, hogy reményt hozzak nektek, drága gyermekek.

Imáitok a Mennyben meghallgatásra fognak találni és nektek sohasem szabad feladnotok a reményt, mert Fiam Irgalmassága nagyobb, mint ahogy azt ti ismernétek.

Isten Szeretete Mindenható. Kérjetek és nagy áldásban lesz részetek, mivel az Úr Nagy Napjára vonatkozó előkészületek befejeződtek.

Várjátok türelemmel, szeretettel és bizalommal, mert mindezek a megpróbáltatások hamarosan megtörténnek, és aztán az új Ég és Föld eggyé fog olvadniEz minden, amivel törődnötök kell: a lelketek és azok lelkének felkészítése, akiknek a legnagyobb szükségük van imáitokra. Csak ily módon lesztek képesek elfogadni Isten Világosságát és belépni az új Paradicsomba a Földön.

Legyetek békében, és összpontosítsatok kizárólag Fiamra és az Ő egyedülálló óhajára, hogy minden teremtett lény lelkét megmenthesse.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-udvosseg-anyja-imadkozzatok-rozsafuzeremet-mindazokert-akik-romaban-kormanyoznak/

—–
Római katolikus:

” 4. nagyböjti hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Isten megkönyörül a választott népen Mózes közbenjáró imájára. 
Amíg Mózes fent volt a Sínai-hegyen az Úrnál, a nép a völgyben bálványimádásra tért. Mózesnek akkor ezt parancsolta az Úr: „Indulj a völgybe, néped vétkezett, a nép, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről.
Hamar letért az útról, melyet mutattál neki: aranyborjút csinált magának, ezt imádja, sőt áldozatot is mutat be neki.
Azt mondogatja: »Ez a te istened, Izrael, aki kihozott téged Egyiptom földjéről.«” Mózeshez így beszélt tovább az Úr: „Látom már, hogy milyen keménynyakú ez a nép; engedd, hadd gerjedjen föl ellenük haragom, hogy eltöröljem őket, és téged tegyelek nagy nemzetté!” De Mózes így kérlelte Urát, Istenét: „Uram, miért gerjedne föl haragod néped ellen, amelyet nagy hatalommal és erős kézzel kivezettél Egyiptomból? Kérlek, ne mondhassák az egyiptomiak: »Csalárdul kivitte, hogy megölje a hegyekben, és eltörölje őket a föld színéről.«
Szűnjék meg haragod, és bocsásd meg néped gonoszságát! Emlékezzél Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, a te szolgáidra, akiknek önmagadra megesküdve megígérted: »Megsokasítom ivadékodat, mint az ég csillagait, és az egész földet, amelyről szóltam, utódaidnak adom, hogy az övék legyen örökre!«”
Ezek után megengesztelődött az Úr, és nem hajtotta végre azt a büntetést, amelyet népe ellen elhatározott
.
Ez az Isten igéje.
Kiv 32,7-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Gondolj ránk, Urunk, * mivel szereted népedet! (4a. vers.)
Előénekes: Hóreb hegyénél aranyborjút öntöttek, * és leborultak a faragott bálvány előtt.
Fölcserélték a dicsőséges Istent * a füvet legelő borjú képével.
Hívek: Gondolj ránk, Urunk, * mivel szereted népedet!
E: Elfeledték Istent, aki megmentette őket, * aki Egyiptomban nagy csodákat művelt.
Csodajeleket Kám földjén, * a Vörös-tengernél félelmetes dolgokat.
H: Gondolj ránk, Urunk, * mivel szereted népedet!
E: Már arra gondolt, hogy eltörli őket, * ha nem lett volna Mózes, akit kiválasztott.
Ám ő résen állt színe előtt, hogy elfordítsa az Úr haragját, * nehogy elpusztítsa őket.
H: Gondolj ránk, Urunk, * mivel szereted népedet!
Zsolt 105,19-20.21-22.23

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Mózes lesz a vádlójuk azoknak, akik nem hisznek Krisztusban. 
Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak:
„Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz.
Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni.
Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem.
Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött.
Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet.
Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik?
Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 5,31-47″

——
Görög katolikus: 

Az Örökkévaló leteszi Sionban az alapkövet14 Halljátok meg az Örökkévaló szavát, ti gúnyolódók, akik Jeruzsálemben e népet vezetitek!15 Azt mondtátok:

„Szövetséget kötöttünk a halállal,
    megegyeztünk a Seollal:
ha eljön a pusztító áradat,
    minket ugyan el nem ér!
Mert a hazugság lesz a menedékünk,
    elrejtőzünk a hamisságban.”

16 Ezért azt üzeni nektek az Örökkévaló Isten:

Nézzétek! Én magam helyezek el
    Sionban egy alapkövet.
Kipróbált ez a kő,
    az épület drága sarokköve,
biztos alap, amely meg nem inog.
    Aki benne bízik, nem csalódik soha.[a]
17 Erre építkezem,
    az ítélet kezemben a mérőzsinór,
    függőónom[b] az igazságosság.
De jégeső söpri el a hazugság-menedéket,
    áradás sodorja el a hamisság-rejteket!
18 Szövetségetek a halállal mit sem ér,
    egyezségetek a Seollal meg nem áll,
mert a pusztító áradat bizony elborít,
    a földre tipor titeket is!
19 Valahányszor eljön az áradat,
    elér benneteket!
Eljön minden reggel,
    eljön délben, vagy éjjel.
    Micsoda rettegés zuhan reátok,
amikor mindez beteljesül,
    és végre megértitek!”

“… Így is történt, és innen szórta szét a földön az Örökkévaló a népeket. A város építése pedig félbeszakadt.Azért nevezik azt a várost Bábelnek,[b] mert ott zavarta össze az Örökkévaló a népek nyelvét, és onnan szélesztette őket szét a földön.”
—–
—–
—–
Tóra:

Az égőáldozatok

Az Örökkévaló szólította Mózest a Találkozás Sátorából, és így szólt hozzá:[a] „Ezt mondd Izráel népének: Amikor közületek valaki áldozatot hoz az Örökkévalónak, az áldozatra szánt állat a következők egyike lehet: szarvasmarha, juh, vagy kecske.

….
Égőáldozat ez, kedves illatú ajándék, amelyet az Örökkévaló szívesen fogad. “
—-
—–